Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2016 program

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2016 program"

Átírás

1 Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2016 program Budapest, október 10.

2 Tisztelt Hallgatói Önkormányzat, tisztelt hallgatók! Csótka Ildikó vagyok, jelenleg első éves hallgató a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási karán. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkeztem, Mezőcsátról, ahol a Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolába végeztem. Kicsiny gimnáziumom ellenére átfogó ismeretekkel gazdagodtam, mind a közösséggel kapcsolatos intézkedésekben, mind a programok megszervezésében. Aktív részvevője voltam iskolánk eseményeinek, ahol gyakran a konferanszié szerepét töltöttem be, vagy épp a háttérmunkálatok szervezésében nyújtottam segítséget tanáraimnak és iskolámnak. Nem okoz problémát számomra csapatban dolgozni, hiszen 12 évnyi mazsorett tapasztalat után, tudom, hogy milyen másokkal összefogni, illetve a közös cél érdekében mindent megtenni együtt, alkalmazkodva társainkhoz. Fontos számomra a konfliktusok kezelése, s azok elkerülése, szem előtt tartva mások érdekeit is. Könnyen veszem az akadályokat, hamar kompromisszumra tudok jutni az emberekkel és készen állok arra, hogy tovább képezzem magam amennyiben szükséges. Jelentős szerepet tölt be az életembe a közösség, szeretek tartozni egy összeszokott csapathoz, ahol ötleteimmel, tudásommal gazdagítani és színesíteni tudom a mindennapokat. Az iskola és a velejáró tanulás mellett nagy szerepet tulajdonítok az egyéb elfoglaltságoknak, ezáltal nem okozna problémát a plusz feladatok elvégzése a Hallgatói Önkormányzatba.

3 Programom pontos kifejtése: Könnyebb kapcsolat a HÖK és a hallgatók között Minden hallgatónak sokat segítene, ha bátran fordulhatnának a HÖK tagjaihoz bármilyen kérdéssel kapcsolatban és gyors, segítőkész választ kaphatnának kéréseikre, kérdéseikre. Próbaidő a kollégium lakóinak A kollégiumban sokan vannak, akik véletlenszerűen kerültek össze vagy éppen nem mindenkit ismertek az összeköltözés előtt, így lehetne egy meghatározott próbaidő, amíg a kollégisták kiismerik egymást, ezáltal meg lehetne előzni a későbbiekben előforduló problémákat és elégedetlenségeket az együttlakók között. Elegendő férőhely az ÁKK-sok számára a kollégiumban Mivel egyetemünkön minden karnak külön kollégiuma van, kivéve a NETK-nek, így megfelelő számú férőhelyet kellene biztosítani számukra, így a későbbiekben minden vidéki ÁKK-s hallgatónak lehetősége lenne bekerülni az Orczy úti kollégiumba, valamint szeretném, ha a külföldi hallgatóinknak is kialakítanának egy állandó szállást biztosító helyet. Nyomtató használata a kollégiumban Minden hallgatóval előfordul, hogy későn jut eszébe kinyomtatni, lefénymásolni néhány dolgot az egyetemre, de már nincs ideje elmenni nyomdába vagy éppen az már bezárt, ezért a kollégiumban hasznos dolog lenne egy nyomtató, amelyet bárki használhatna bizonyos ár ellenében. Különböző előadók a gyakorlati munkával kapcsolatban Mindenkire vonatkozik a gyakorlati munka a diploma megszerzéséhez, ezért szeretném kezdeményezni, hogy a szorgalmi időszakban hívjunk el egyes munkahelyekről embereket, akik egy kisebb előadás keretében mesélnek a náluk végzett munkáról, ezáltal elősegíthetnénk a hallgatók választását. Változatos kulturális programok és kikapcsolódás Karunk számos programot szervez minden évben számunkra, azonban kezdeményezni kellene egy szavazást akár a neptunon keresztül a hallgatók

4 körében, hogy mi lenne az a program, amire a leginkább vágynak. Illetve biztosan sokakat érdekelne, ha félév és év vége lezárásakor szervezne karunk bizonyos kirándulásokat (félévkor például sí tábort, év végén pedig egy kisebb nyaralást a közelben. ) Megfelelő körültekintés a hallgatók között a szociális ösztöndíjakhoz Sok hallgató nem részesült idén a szociális támogatásban, akinek valóban rossz a szociális helyzete, ezáltal biztosítanánk nekik egy biztosabb anyagi hátteret és ennek alaposabb vizsgálatát szeretném kezdeményezni. Karitász adománygyűjtés Iskolánkban szeretnék szervezni bizonyos időnként egy kisebb adománygyűjtést, hogy segíteni tudjuk a rászorultakon és támogatni tudjuk őket, ehhez a Magyar Katolikus Karitásszal vennénk fel a kapcsolatot, akiknek elősegítenénk ezáltal munkájukat.

5 Szeretnék egy olyan csapat tagja lenni, ahol gyarapíthatom tudásomat, fejleszthetem képességeim, valamint ötleteimmel gazdagíthatom a Hallgatói Önkormányzatot és képviselhetem hallgató társaim érdekeit. Az általam benyújtott dokumentum mielőbbi kedvező elbírálását remélem és azt előre is megköszönöm! Tisztelettel: Csótka Ildikó Budapest, október 10.

Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2017 program

Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2017 program Csótka Ildikó NKE ÁKK HÖK választás 2017 program Budapest, 2017.10.01. Tisztelt Hallgatói Önkormányzat, tisztelt hallgatók! Csótka Ildikó vagyok, másodéves közigazgatás-szervező szakos hallgató. Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

ELNÖKI PROGRAM. Hajmási Bálint Elnökjelölt Juhász Máté Alelnökjelölt

ELNÖKI PROGRAM. Hajmási Bálint Elnökjelölt Juhász Máté Alelnökjelölt ELNÖKI PROGRAM Hajmási Bálint Elnökjelölt Juhász Máté Alelnökjelölt Pável Ágoston Kollégium 2018/2019 Tartalom: TARTALOM:... 1 HAJMÁSI BÁLINT ELNÖKJELÖLT BEMUTATKOZÁS ÉS MOTIVÁCIÓ... 2 BEMUTATKOZÁS...

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi

Részletesebben

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE GYŐRI KOVÁCS MARGIT NÉMET NYELVOKTATÓ NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA, IPARMŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

Részletesebben

Államtudományi és Közigazgatási Kar. Választási Program

Államtudományi és Közigazgatási Kar. Választási Program Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Választási Program Böszörményi Balázs Budapest 2017. október Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bemutatkozás... 2 Múlt, jelen, jövő...

Részletesebben

Kerezsi Endre Kollégium. Felvételi pontrendszer II. rész

Kerezsi Endre Kollégium. Felvételi pontrendszer II. rész 3/C. sz. melléklet Kerezsi Endre Kollégium Felvételi pontrendszer II. rész 1) Tanulmányi munka (maximum 40 pont) A tanulmányi munkát az utolsó lezárt aktív félév súlyozott tanulmányi átlaga (SÁ) alapján

Részletesebben

PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE. Horváth Virág

PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE. Horváth Virág PÁLYÁZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÁLLAMTUDOMÁNYI-ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT TAGI TISZTSÉGRE Horváth Virág közigazgatás-szervező BA III. évfolyam Az igazi csapatmunka olyan, mint egy

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Pályázat a Földrajz- és Földtudományi szakterületi koordinátori tisztségre Sipos Fanni, Földtudomány BSc, II. évfolyam 1 Bemutatkozás:

Részletesebben

Jelentés a KTK évi nyílt napi rendezvényén. kitöltött kérdőívek alapján

Jelentés a KTK évi nyílt napi rendezvényén. kitöltött kérdőívek alapján Jelentés a KTK 2016. évi nyílt napi rendezvényén kitöltött kérdőívek alapján A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2016. január hónapban több aktuális esemény mellett- a leendő hallgatóira is fókuszált. Ennek

Részletesebben

I.Sz: OE-KVKHOK-217/17

I.Sz: OE-KVKHOK-217/17 Pályázat Az Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzat Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kari Hallgatói Részönkormányzat Kari Tanács tag pozíció betöltésére I.Sz: OE-KVKHOK-217/17 Bemutatkozás A nevem, 1996. Július

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh

Részletesebben

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2015 Bocskai István Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2314 Halásztelek, II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

0630/ telefonszáma: Írásbeli vizsga szervező intézmény 6 évfolyamos gimnáziumi vizsgatípusra

0630/ telefonszáma: Írásbeli vizsga szervező intézmény 6 évfolyamos gimnáziumi vizsgatípusra Vizsgahely keresési eredmények 2018.11.16. 9:18 17 feladatellátási hely 14 intézményben 031107 Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Intézmény címe: 4024 Debrecen, Szent Anna

Részletesebben

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának.

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. A debreceni példa Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. De ha a tehetséges gyereknek nem segítünk abban,

Részletesebben

Neptun rendszer jelentkezési segéd Multifunkciós épület Hegedűs Gyula Kollégium Mészáros Lőrinc úti Kollégium Famulus Kollégium

Neptun rendszer jelentkezési segéd Multifunkciós épület Hegedűs Gyula Kollégium Mészáros Lőrinc úti Kollégium Famulus Kollégium Neptun rendszer jelentkezési segéd Multifunkciós épület Hegedűs Gyula Kollégium Mészáros Lőrinc úti Kollégium Famulus Kollégium 1. Neptun rendszer A böngésző címsávjába gépeld be a Neptun rendszer címét:

Részletesebben

BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT

BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT Fő BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 213 ÉS 217 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT A bejövő motivációs felmérésekben résztvevők számának alakulása 213 és 217 között változatos képet mutat. A teljes

Részletesebben

Akcióban a nyertes ifjúsági, kossuthos csapat fotó: Gyarmati Gábor

Akcióban a nyertes ifjúsági, kossuthos csapat fotó: Gyarmati Gábor Segítségért kiabáló, földön heverő sérültek, ellátást akadályozó zavart emberek életszerű baleseti szituációkban kellett helytállniuk a vöröskeresztes elsősegélynyújtó verseny területi fordulóján a debreceni

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2015 Jászberényi Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola, Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 5. 1 A telephely épületének állapota

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Kollégiumi jelentkezés

Kollégiumi jelentkezés Kollégiumi jelentkezés 2016 Szociális helyzet Pályázati kiírás és hivatalos infók: http://semmelweis.hu/kollegiumok/hireink/ http://semmelweis.hu/ehok/kollegiumokrol/kollegiumifelveteli-eljaras-2016/ Közéleti,

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató

Beiskolázási tájékoztató Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. szeptember 15-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2016. II. félévi pályázati döntéséről

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. 09. 19. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

Motivációs teszt válaszok, kiértékelés

Motivációs teszt válaszok, kiértékelés A tesztalany sorszáma (áldozatvállalási készség) 1 2 2 2 3 3 3 2 2 2 2 2 2 1 3 2 2 2 3 3 3 2 3 3 3 2 3 3 3 3 2 3 2 3 3 2 2 3 0 2 2 2 1 2 2 1 3 1 2 3 2 4 1 3 3 1 1 2 2 3 2 3 0 2 1 3 2 2 5 2 3 2 1 1 1 3

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 28-án tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet május 28-án tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az Egyetemi Hallgatói Képviselet 2009. május 28-án tartott üléséről Jelen voltak: Angyal Róbert, Bódis Ádám, Bohák András, Domján Zsolt, Gulyás Krisztina, Hamvas Mihály, Hülber Attila, Kálmán

Részletesebben

Élménybeszámoló. Németország Reutlingen. Kekk Éva Katalin

Élménybeszámoló. Németország Reutlingen. Kekk Éva Katalin Élménybeszámoló Németország Reutlingen Kekk Éva Katalin A 2013/14-es tanév őszi félévében lehetőségem nyílt az Eramus program segítségével, egy félévet külföldön tanulni. Körültekintő átgondolás után Németországot

Részletesebben

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most

Részletesebben

: Pályaválasztási ügyekben felvilágosítást nyújt:

:    Pályaválasztási ügyekben felvilágosítást nyújt: Felvételi tájékoztató 2018-2019-es tanévre Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Intézmény címe, telefon és fax száma:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium OM azonosító: 203262 Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Felvilágosítás és ügyintézés: 1043 Budapest, Kassai

Részletesebben

Hallgatói Külügyi Testület

Hallgatói Külügyi Testület BME Hallgatói Külügyi Testület A sikerhez vezető út HKT a nemzetközisgben relik Oldal 2 Hallgatói Külügyi Testület (BME HKT) A HKT a Műegyetemen működő nemzetközi tevékenységekkel foglalkozó diákszervezetek

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ABONY Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 2740 Abony, Kossuth tér 18. Tel.: 06 53/360-071 e-mail: kinizsi@kinizsi-abony.sulinet.hu http://www.kinizsi-abony.hu OM azonosító: 032618 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Idejét köszönve, üdvözlettel: Breidenbach Zsolt. Alelnök, Rotaract Club Sopron Főszervező

Tisztelt Érdeklődő! Idejét köszönve, üdvözlettel: Breidenbach Zsolt. Alelnök, Rotaract Club Sopron Főszervező Tisztelt Érdeklődő! Kérem engedje meg, hogy a szervezők nevében bemutassam Önnek a Mozgásból -ös elnevezésű szabadidősport-rendezvényünket, illetve a rendezvényhez szorosan kapcsolódó, a Rotaract Club

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2018/2019. tanév. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola OM: Miskolc, Meggyesalja u. 26.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2018/2019. tanév. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola OM: Miskolc, Meggyesalja u. 26. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. tanév MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola OM: 201189 3530 Miskolc, Meggyesalja u. 26. MIOK József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 3530 Miskolc, Meggyesalja

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ROMA TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázati felhívást tesz közzé az alábbiak szerint: Pályázat célja: Beleg Község Roma Nemzetiségi

Részletesebben

: 7960 Sellye, Zrínyi u. 2. : Pályaválasztási ügyekben felvilágosítást nyújt:

: 7960 Sellye, Zrínyi u. 2. :    Pályaválasztási ügyekben felvilágosítást nyújt: Felvételi tájékoztató 2018-2019-es tanévre Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Intézmény címe, telefon és fax száma:

Részletesebben

ERASMUS PÁLYÁZATI ADATLAP SZAKMAI GYAKORLAT

ERASMUS PÁLYÁZATI ADATLAP SZAKMAI GYAKORLAT Egészségügyi Közszolgálati Kar 2015/16. tanév PÁLYÁZATI ŰRLAP HALLGATÓK A SZÁMÁRA I. SZEMÉLYES ADATOK Iktatási szám: Pályázó neve NEPTUN azonosító Állandó lakcím Levelezési cím Telefon E-mail II. GYAKORLATI

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI HALLGATÓI SZOCIÁLIS ÉS ÖSZTÖNDÍJBIZOTTSÁG Jegyzőkönyv ELTE Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottság ülése 2016. január 25. (hétfő), 13 óra 30 perc, Helyszín:

Részletesebben

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 2013 A z igazságügyi igazgatási alapszak 6 féléves, 180 kredites képzés keretében olyan igazságügyi szervezők és ügyintézők képzését célozza, akik i, különösen

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2018/2019. tanév I. félévére Dátum 2018. augusztus 26. (vasárnap) augusztus 30. (csütörtök) 2018. szeptember 3. (hétfő) szeptember 7. [levelező tagozaton szeptember 8. (szombat)

Részletesebben

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép Az augusztust és szeptember első két hetét töltöttem otthon. Szeptember 16.-án utaztam a németországi Münsterbe. A szálláskeresés itt már nehezebb, a mi felelősségünk, nem kapunk benne túl sok segítséget.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 7694/2010. J a v a s l a t a közoktatási intézmények Pedagógusképzések c. pályázatainak támogatására Tisztelt

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

Pontrendszer szociális helyzet felmérésére

Pontrendszer szociális helyzet felmérésére IV. A FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN ADHATÓ PONTSZÁMOK (1) A rendszeres szociális ösztöndíj pontozási rendszere alapján történik a kollégiumi felvételi szociális pontszámának megállapítása. (2) A kollégiumi felvételi

Részletesebben

Andai Zoltán NKE-KTK HÖK külkapcsolati referens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar NEMZETKÖZI KISOKOS

Andai Zoltán NKE-KTK HÖK külkapcsolati referens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar NEMZETKÖZI KISOKOS Andai Zoltán NKE-KTK HÖK külkapcsolati referens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar NEMZETKÖZI KISOKOS 2014 1. Erasmus + Mi az Erasmus +? Az ERASMUS+ egy átfogó programcsomag, amely

Részletesebben

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Erasmus 2017 / 2018 Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Skaliczki Viktor vagyok, a békéscsabai Gál Ferenc Főiskola Műszaki menedzser szakos hallgatója. 2017/2018-as tanév őszi félévében nekem adatott meg

Részletesebben

Borsod Abaúj Zemplén. megye SZENDRŐLÁD. község

Borsod Abaúj Zemplén. megye SZENDRŐLÁD. község Borsod Abaúj Zemplén megye SZENDRŐLÁD község 4/2013. számú Szendrőlád, Balajt és Ládbesenyő Községek Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli közös testületi üléséről készült jegyzőkönyve Az ülés

Részletesebben

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának évi munkájáról

Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának évi munkájáról Beszámoló a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégiumának 2015. évi munkájáról a 5/2012 (II.16.) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló KIM rendelet

Részletesebben

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 1, 2 Törzsszám: 342087 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 19/1998. (I. 29.) KT. számú határozata az államháztartásról

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2008 Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 6120 Kiskunmajsa, Kálvária u. 6. 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív kérdéseire adott válaszaik alapján az Önök

Részletesebben

Egységes Kollégiumi Felvételi Rend

Egységes Kollégiumi Felvételi Rend Egységes Kollégiumi Felvételi Rend 1. Általános rendelkezések 1) A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (továbbiakban: BME) saját és bérelt kollégiumaiban férőhelyre jogosult minden teljes idejű

Részletesebben

Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 50 ÉVES A RÁKÓCZI Középiskolai Intézményegység Gimnázium Szakközépiskola Kollégiumi Intézményegység Gimnáziumi képzés A gimnáziumi oktatás

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT. Pályázat rendezvényszervező biztosi tisztségre.

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT. Pályázat rendezvényszervező biztosi tisztségre. EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Pályázat rendezvényszervező biztosi tisztségre Góth Roland Bemutatkozás Góth Roland vagyok, 1992. november 29-én, Zalaegerszegen

Részletesebben

HALLGATÓI TÁMOGATÁSI RENDSZERBEN MŰKÖDTETHETŐ MULTIMÉDIÁS ALKALMAZÁSOK

HALLGATÓI TÁMOGATÁSI RENDSZERBEN MŰKÖDTETHETŐ MULTIMÉDIÁS ALKALMAZÁSOK HALLGATÓI TÁMOGATÁSI RENDSZERBEN MŰKÖDTETHETŐ MULTIMÉDIÁS ALKALMAZÁSOK Dr. Martinkó József egyetemi docens Kaposvári Egyetem ÁTK Szakképzés-pedagógiai pedagógiai és Társadalomtudományi Tanszék 2006.08.24-25

Részletesebben

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Tudnivalók: DIÁKOKNAK A felnőttoktatásra vonatkozó külön rendelkezések Ha a tanuló a nyolc évfolyamos általános iskola elvégzése esetén 17., gimnázium

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

Strandkézilabda Diákolimpia IV. Korcsoport Hajdúnánás, június Forgatókönyv

Strandkézilabda Diákolimpia IV. Korcsoport Hajdúnánás, június Forgatókönyv Strandkézilabda Diákolimpia IV. Korcsoport Hajdúnánás, 2016. június 23-24. Forgatókönyv 2016. június 23. csütörtök TECHNIKAI ÉRTEKEZLET Hajdúnánás - Hajdúnánási Gyógyfürdő (4080 Hajdúnánás Fürdő út 7.),

Részletesebben

A BME matematikus képzése bemutatkozik

A BME matematikus képzése bemutatkozik A BME matematikus képzése bemutatkozik Kiknek ajánljuk a szakot? NEM CSAK A VERSENYEK GYŐZTESEINEK! Logikai feladatok iránti érzék Stabil középiskolai teljesítmény Matematika fakultáció Lehetőleg emelt

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Doktorandusz hallgatók pályázati kutatását támogató ösztöndíj az EFOP pályázati forrás terhére HTJSZ 16/E

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Doktorandusz hallgatók pályázati kutatását támogató ösztöndíj az EFOP pályázati forrás terhére HTJSZ 16/E PÁLYÁZATI KIÍRÁS Doktorandusz hallgatók pályázati kutatását támogató ösztöndíj az EFOP-3.6.2-16-2017-00007 pályázati forrás terhére HTJSZ 16/E 2018/2019. tanév PÁLYÁZATI KIÍRÁS a BCE Pályázat Doktori Kiválósági

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2016 Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel utca 18. 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív kérdéseire adott válaszaik

Részletesebben

Garab Anna. Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Hallgatói Önkormányzat. t

Garab Anna. Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Hallgatói Önkormányzat. t Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Hallgatói Önkormányzat VÁLASZTÁSI PROGRAM Garab Anna t e-mail: annagarab@gmil.com t t telefon: +36209771437 t BEMUTATKOZÁS Garab

Részletesebben

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/ Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel/Fax.: 36/516-8 E-mail: igazgato@iqpont.hu Honlap: www.iqpont.hu

Részletesebben

Kollégium, avagy az egyetemi élet központja

Kollégium, avagy az egyetemi élet központja Kollégium, avagy az egyetemi élet központja Az elején néhány szót a címről: amióta bevezették az Egyetemen a kreditrendszert, az egyetemi hallgatói csoportok jellegzetes közösségi élete elkezdett szétesni.

Részletesebben

Elégedettség 0 körös elégedettség 2016 KVK (0_koros_2016_kvk) Válaszadók száma = 68. Felmérés eredmények

Elégedettség 0 körös elégedettség 2016 KVK (0_koros_2016_kvk) Válaszadók száma = 68. Felmérés eredmények Elégedettség 0 körös elégedettség 06 KVK (0_koros_06_kvk) Válaszadók száma = 68 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Elégedettség 0 körös elégedettség 2016 KGK (0_koros_2016_kgk) Válaszadók száma = 58. Felmérés eredmények

Elégedettség 0 körös elégedettség 2016 KGK (0_koros_2016_kgk) Válaszadók száma = 58. Felmérés eredmények Elégedettség 0 körös elégedettség 06 KGK (0_koros_06_kgk) Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

MŰHELYKONFERENCIA AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL

MŰHELYKONFERENCIA AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL MŰHELYKONFERENCIA AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRÓL ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT ÉS ÖNKÉNTES MUNKA AZ IDŐSEK BERVA-VÖLGYI OTTHONÁBAN Törőcsikné Király Margit 2014.04.19. A FOGADÓ INTÉZMÉNY A KEZDET TALÁLKOZÁS

Részletesebben

Az elmúlt évek során olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, mely megfelel az Önök által meghirdetett pozíció elvárásainak.

Az elmúlt évek során olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, mely megfelel az Önök által meghirdetett pozíció elvárásainak. Domán Dániel Zoltán (Magyarország) (+36) 30 308 0841 puncsoskocka@gmail.com Küldöttgyűlés B épület - EHÖK iroda Egészségház út 4. 3300 Eger Magyarország Tárgy: Egri Campus Hallgatói Önkormányzat elnök

Részletesebben

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Beiskolázási nyílt nap Szülői értekezlet 2018. szeptember 12. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Sok szeretettel köszöntjük a kedves Szülőket, Hozzátartozókat, Érdeklődőket!

Részletesebben

1. Rész: Kollégiumi Hallgatói Bizottság Ügyrendje

1. Rész: Kollégiumi Hallgatói Bizottság Ügyrendje Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Kari Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzat 4. melléklet A Kari Hallgatói Képviselet állandó bizottságainak

Részletesebben

Munkahely, megélhetőségi tervek. Szlávity Ágnes. MTT, Szabadka, 2006. február 22.

Munkahely, megélhetőségi tervek. Szlávity Ágnes. MTT, Szabadka, 2006. február 22. Munkahely, megélhetőségi tervek Szlávity Ágnes MTT, Szabadka, 2006. február 22. Tartalom Vajdaság munkaerő-piacának bemutatása A fiatalok munkaerő-piaci helyzete A magyar fiatalok továbbtanulással kapcsolatos

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Erasmus tudósítás Kölnből Mészáros Brigitta Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Békés Márta 2015. június 13. Köln 1 Mészáros Brigitta vagyok, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok,

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2009 Comenius Angol-magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a 1 A telephely épületének állapota

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Államtudományi és Közigazgatási Kar

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Államtudományi és Közigazgatási Kar Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Vízügyi közigazgatási szakokleveles tanácsadó szakirányú továbbképzési szak Képzési program Szakfelelős: Dr. Imre Miklós egyetemi docens

Részletesebben

Továbbtanulási mutatók

Továbbtanulási mutatók tanulók száma Továbbtanulási mutatók 009/010. 010/011. 011/01. 01/013. 013/014 014/015 015/016 016/017 Gimnázium 5 7 3 8 7 9 7 10 Szakközépiskola 8 7 7 7 9 6 6 4 Szakiskola 6 4 5 3 1 Továbbtanulási mutatók

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz

Részletesebben

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola H- 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2 Telefon: (88) 542-700, Fax: (88) 542-726 e-mail: vhfto@vhf.hu Minőségbiztosítási kérdőív kiértékelése Pedagógus szakvizsga, tehetséggondozás,

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága április 5-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága április 5-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2007. április 5-i üléséről. Helyszín: Megyeháza, Külső-Szolnok terem Jelen vannak: Molnár Imre, a Bizottság elnöke

Részletesebben

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. május 19-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

Bemutatkozás. Pályázó neve: Fedor Zsombor (Zsombi) 1715

Bemutatkozás. Pályázó neve: Fedor Zsombor (Zsombi) 1715 Bemutatkozás Pályázó neve: Fedor Zsombor (Zsombi) Felkért elnökségi tagok: 1715 fedor.zsombor@sch.bme.hu Rendezvény és Projekt Felelős: Tordai Anna Abigél (Abus) 1713 tordai.anna.abigel@sch.bme.hu Infokommunikációs

Részletesebben

elvételi tájékozató a 2019/2020-a

elvételi tájékozató a 2019/2020-a elvételi tájékozató a 2019/2020-a 201 as tanévre Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 AM A DASzK, Sellyei Mezőgazdasági aságiszakgimnáziuma, Szakközépiskolája skolája és Kollégiuma Intézmény címe,

Részletesebben

Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében

Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében Mi is a közösségfejlesztés? az adott településen élő emberek aktív közreműködésével, a rendelkezésre álló humán, természeti- és gazdasági erőforrásokból

Részletesebben

Felsőoktatási tájékoztató

Felsőoktatási tájékoztató Felsőoktatási tájékoztató A MEOSZ kiemelten foglalkozik a mozgáskorlátozott hallgatók felsőoktatási szolgáltatásokhoz való hozzáférésével. A fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZegyezmény kimondja,

Részletesebben

München 2009 tavaszi félév

München 2009 tavaszi félév München 2009 tavaszi félév Keszthelyi Csaba vagyok, III. éves Energetikás hallgató. 2009 tavaszi félévét Münchenben, Németországban töltöttem Erasmusos diákként a Hochschule München főiskolán. A kint töltött

Részletesebben

1. Számú melléklet. Általános rendelkezések

1. Számú melléklet. Általános rendelkezések 1. Számú melléklet A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói Önkormányzata Egységes Kollégiumi Felvételi Rend A Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya és a Hallgatói Jogviszonyból Származó

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! Emberi Erőforrások Minisztériuma OSAP 1434/08, 1435/08 Az adatszolgáltatás a Stt. (Statisztikai törvény)

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG JEGYZŐKÖNYV. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG JEGYZŐKÖNYV. Elnökségi ülés JEGYZŐKÖNYV Elnökségi ülés 2018. október 17. szerda 18:00 Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Múzeum körút 4/A.) Napirend: 1. Aktualitások 2. Egyebek 18:00-kor Horváth Mihály köszönt mindenkit.

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben