A Megyei Közgyűlés jogszabályok alapján ellátandó feladat- és hatásköre 1. Alapfeladatok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Megyei Közgyűlés jogszabályok alapján ellátandó feladat- és hatásköre 1. Alapfeladatok"

Átírás

1 A Megyei Közgyűlés jogszabályok alapján ellátandó feladat- és hatásköre 1 I. Alapfeladatok 2. számú melléklet 1. Önállóan szabályozhatja, szabadon igazgathatja a megyei önkormányzati közügyeket. 2. A törvényi kötelezettségeinek teljesítésén túl szabadon vállalhat olyan közfeladatokat, amelyeket törvény nem utalt más szerv kizárólagos feladat- és hatáskörébe, illetve amelynek gyakorlása nem sérti a megyében lévő községek és városok érdekeit. 3. Tulajdonával önállóan rendelkezik, önállóan gazdálkodik és vállalkozik. 4. Véleményt nyilváníthat és kezdeményezést tehet a feladat- és hatáskörébe nem tartozó, de a helyi közösséget érintő ügyekben. 5. Önkormányzati döntést a közgyűlés - annak felhatalmazására bizottsága, a közgyűlés elnöke -, illetőleg a népszavazás hozhat. 6. Saját feladatkörében rendeletet alkothat, a döntési hatáskörébe tartozó ügyekben megyei népszavazást rendelhet el. 7. Gondoskodik: a.)a középiskolai, szakiskolai és kollégiumi ellátásról, amennyiben azt a külön törvény szerint ellátást biztosító települési önkormányzat nem vállalja; a természet és a társadalom megyében lévő kulturális javainak, valamint a történeti iratoknak a gyűjtéséről, őrzéséről, tudományos feldolgozásáról, továbbá a megyei könyvtári szolgáltatásokról, a pedagógiai és közművelődési szakmai tanácsadásról és szolgáltatásokról; a megyei testnevelési, sportszervezési, valamint a gyermek- és ifjúsági jogok érvényesítésével kapcsolatos feladatokról; b.)az egészségügyi intézményekben tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek oktatásáról, a többi tanulóval együtt nem foglalkoztatható fogyatékos gyermekek oktatásáról, neveléséről, gondozásáról; az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátásról, amennyiben azt a külön törvény szerint ellátásra kötelezett települési önkormányzat nem vállalja, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi szakellátásról, a szakosított szociális szolgáltatások területi összehangolásáról, továbbá gondoskodik egyes, szakosított ellátás körébe tartozó feladatokról; c.)az épített és természeti környezet védelmével, a térségi területrendezéssel kapcsolatos feladatok összehangolásáról, a megyei idegenforgalmi értékek feltárásáról, a megyei idegenforgalmi célkitűzések meghatározásáról, a teljesítésükben részt vevők tevékenységének összehangolásáról; továbbá közreműködik a térségi foglalkoztatási feladatok és a szakképzés összehangolásában, valamint részt vesz a területi információs rendszer kialakításában. 1 A 9/1997. (V.5.) KR.sz., 11/1999. (V.1.) KR.sz., a 10/2002. (X.30.) KR.sz., a 6/2003.(IV.17.) KR. sz., a 8/2004.(IV.26.) KR. sz., a 16/2005.(XI.18.)KR sz., a 10/2006.(VI.30.) KR sz., a 7/2007.(IV.23.) KR sz., valamint a 13/2008.(VI.25.) KR sz. rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt, hatályos szöveg.

2 2 8. Feladatainak eredményesebb ellátása érdekében szabadon társulhat más megye és bármely település önkormányzatával. 9. A megyei önkormányzat fekvő- és járóbeteg-szakellátást biztosít a vonatkozó törvény által meghatározott orvos-szakmákban, kapacitásban és ellátási területen. Ennek érdekében egészségügyi közszolgáltató intézményt tart fenn. 10.A megyei önkormányzat Jász-Nagykun-Szolnok megye lakossága és a megyében működő egészségügyi közszolgáltatók érdekeinek képviseletére képviselőt delegál az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanácsba. 2 II. A szervezettel és a működéssel összefüggő feladatok és hatáskörök 1. Önállóan alakíthatja szervezetét és működési rendjét, önkormányzati jelképet alkothat, helyi kitüntetéseket és elismerő címeket alapíthat. 2. Titkos szavazással, tagjai sorából megválasztja - megbízatásának időtartamára - a közgyűlés elnökét. 3. Titkos szavazással, tagjai sorából alelnököket választ. 4. Kinevezi határozatlan időre a megyei főjegyzőt. 5. A főjegyző javaslatára aljegyzőt nevez ki a főjegyző helyettesítésére, a főjegyző által meghatározott feladatok ellátására. 6. A közgyűlés elnöke tekintetében gyakorolja a munkáltatói jogokat, munkabérét a jogszabály keretei között határozza meg. 7. A közgyűlés elnöke tekintetében megállapítja az összeférhetetlenség alapjául szolgáló körülmények fennállását és kimondja az összeférhetetlenséget, illetőleg dönthet a hozzájárulás megadásáról, ha törvény azt lehetővé teszi. 8. A közgyűlés elnöke sorozatos törvénysértő tevékenysége, mulasztása miatt - minősített többséggel hozott határozata alapján - keresetet nyújthat be a közgyűlés elnöke ellen a megyei bírósághoz az elnök tisztségének megszüntetése érdekében. Egyidejűleg kérheti a közgyűlés elnökének e tisztségéből történő felfüggesztését is. 9. Felmentést ad a tisztségviselőknek az Ötv. 33/A.. (3) bek. b./ pontjában meghatározott esetekben. 10.Feladatainak eredményesebb ellátása érdekében szabadon alakíthat bizottságokat, biztosítva a megválasztott tanácsnokok és más megyei képviselők tagsági többségét. Köteles megalakítani a pénzügyi bizottságot. 2 A I/9-10. ponttal a mellékletet kiegészítette a 7/2007.(IV.23.) KR sz. rendelet 11. (1) bekezdése.

3 11.A közgyűlés elnöke, vagy bármelyik megyei képviselő javaslatára tanácsnokot választhat. Meghatározza a tanácsnok által felügyelt feladatok körét. 12.A közgyűlés tagjának, a bizottsági elnöknek, a bizottság tagjának, a tanácsnoknak - törvény keretei között - rendeletében meghatározott tiszteletdíjat, természetbeni juttatást állapíthat meg. 13.Önkormányzati hivatalt hoz létre, amelynek feladata a döntések szakmai előkészítése, valamint a döntések végrehajtásának szervezése és ellenőrzése. 14.Meghatározza a hivatal belső szervezetét és működésének szabályait, biztosítja a hivatal működésének dologi feltételeit. 15.Feladatkörébe tartozó közszolgáltatások céljából intézményt, más szervezetet alapíthat, kinevezi vezetőiket. Jóváhagyja az intézmények szervezeti és működési szabályzatát. Határoz a megyei önkormányzat által fenntartott intézmények elnevezéséről. 16.A megyei önkormányzat által fenntartott intézmények, valamint közszolgáltatás céljából alapított vállalat és más szerv vezetője tekintetében gyakorolja a munkáltatói jogokat. 17.Működésének részletes szabályait a szervezeti és működési szabályzatról szóló rendeletében határozza meg. 18.Megállapítja az önkormányzat középtávú munkaprogramját és féléves munkatervét. 19.Egyes hatásköreit a közgyűlés elnökére, bizottságaira ruházhatja. E hatáskör gyakorlásához utasítást adhat, e hatáskört visszavonhatja. 20. Döntési jogot adhat bizottságainak és a bizottság döntését felülvizsgálhatja. 21.Egyeztető Bizottságot hoz létre, a közös feladatokban való együttműködés előkészítésére és összehangolására Szolnok Megyei Jogú Várossal. 22. Közalapítványt hozhat létre és közérdekű kötelezettségvállalást tehet. 23. Kijelöli az általa létrehozott alapítványok kuratóriumainak tagjait. 24.Megválasztja a megyei és munkaügyi bíróságok ülnökeit A rendőrfőkapitány kinevezése előtt személyére vonatkozóan véleményt nyilvánít Az iskolaszékbe a fenntartó képviselőit megbízza. 3 3 A II/25. pontot hatályon kívül helyezte a 10/2002. (X.30.) KR. sz. rendelet 6. (2) bekezdése. 4 A II/27. pontot hatályon kívül helyezte a 7/2007. (IV.23.) KR. sz. rendelet 13. (2) bekezdése.

4 29.Szabadon társulhat más helyi önkormányzattal, érdekképviseleti szervezetbe tömörülhet, együttműködik külföldi helyi önkormányzattal, beléphet nemzetközi önkormányzati szervezetbe. 30.Erre vonatkozó döntés alapján részt vehet érdekképviseleti szervezetben az önkormányzati jogok és érdekek kollektív képviselete, védelme és az önkormányzati működés fejlesztése céljából. 31.Számára törvény által meghatározott közfeladatot átvállalás címén átadhat települési önkormányzatnak. 32.Megbízatásának lejárta előtt névszerinti szavazással, minősített többségű döntéssel kimondhatja feloszlását. 33.Állást foglalhat a megyei önkormányzat feloszlatására irányuló javaslat esetén. 34.Egyetértési jogot gyakorol közgyűjteményi és közművelődési intézményben magasabb vezető megbízása esetében és annak visszavonásakor. 35.Törvényben meghatározott esetekben megállapítja a bírósági ülnöki megbízatás megszűnését és erről értesíti az illetékes bíróság elnökét. 36.A megyei főjegyző indítványára megválasztja az országgyűlési egyéni választókerületi, illetőleg a területi választási bizottság három-három tagját és szükséges számban póttagokat. A póttag hiányában a választási bizottságba új tagot választ, vagy a választásra Ügyrendi Bizottságát jelöli ki. III. Gazdálkodási feladatok és hatáskörök 1. Saját terve és költségvetése alapján bevételeivel szabadon gazdálkodik, rendelkezik a törvényben meghatározott megyei önkormányzati tulajdonnal és vállalkozási tevékenységet folytathat. 2. Meghatározza gazdasági programját és költségvetését. 3. Gazdálkodási feladata és hatásköre: a.)megalkotja az önkormányzat költségvetéséről szóló rendeletet, illetve az ahhoz kapcsolódó egyéb rendeleteket; b.) dönt az általános és céltartalékok felhasználásáról; c.) rendeletet alkot az önkormányzat költségvetésének módosításáról; d.)dönt az általa meghatározott értékhatár feletti hitel felvételéről, kötvénykibocsátásról; e.)dönt önkormányzati költségvetési szerv, illetve gazdálkodó szerv alapításáról, átszervezéséről, megszüntetéséről; f.)jóváhagyja a tárgyévi belső ellenőrzési tervet az előző év november 15-éig; meghatározott időszakonként áttekinti az általa alapított és fenntartott költségvetési szervek ellenőrzésének tapasztalatait; 5 g.) dönt a címzett, illetve céltámogatások igényléséről; 5 Módosította november 18-i hatállyal a 16/2005.(XI.18.)KR sz. rendelet 1. -a. 4

5 h.)dönt a kormányzati terület- és településfejlesztési célokat szolgáló eszközök igénybevételéről és az ehhez kapcsolódó helyi feladatokról; i.) elfogadja az önkormányzati vagyonnal történő gazdálkodás szabályait; j.)elfogadja a költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót (zárszámadás), ennek keretében elfogadja a normatív költségvetési hozzájárulásoknak a költségvetési törvény előírása szerinti elszámolását; k.) megalkotja az átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletet; l.) dönt a hivatalt érint öt millió forint feletti kötelezettségvállalásról; m.)dönt az önkormányzat tulajdonában lévő lakások, helyiségek béréről; n.)dönt az önkormányzati tulajdonban lévő lakások, helyiségek értékesítési feltételeiről; o.)dönt költségvetési szervek alapításáról, azok gazdálkodási jogköréről, alaptevékenység keretében ellátandó feladatokról és kiegészítő vállalkozási tevékenységről; ö.) gazdasági vállalkozás céljára gazdasági társaságot alapíthat, vagy szövetkezet alapítását kezdeményezheti. 4. Az Ötv-ben meghatározott eltérésekkel megilletik mindazok a jogok és terhelik mindazok a kötelezettségek, amelyek a tulajdonost megilletik, illetőleg terhelik. A tulajdonosi jogok fölött a közgyűlés rendelkezik. 5. Dönt az önkormányzati törzsvagyon körébe tartozó forgalomképtelen és korlátozottan forgalomképes, valamint a forgalomképes vagyontárgyak köréről. 6. Céltámogatást igényelhet az Országgyűlés által meghatározott társadalmilag kiemelt célra törvényben meghatározott feltételek szerint. 7. Hitelt vehet fel és kötvényt bocsáthat ki, ennek fedezetéül állami hozzájárulás és az önkormányzati törzsvagyon nem használható fel. 8. Dönt a célhoz nem kötött forrásai betétként történő elhelyezéséről, az állami hozzájárulás kivételével. 9. Intézményét támogatásban részesíti. 10. Más által fenntartott intézmények működéséhez támogatást nyújthat. 11. Felelős a megyei önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért. 12.A fizetőképesség helyreállítása érdekében felfüggeszti a feladatok finanszírozását a hatósági és az alapvető lakossági szolgáltatások kivételével Szabadon megválaszthatja az önkormányzat számlavezető pénzintézetét. Csak egy pénzintézetnél és csak egy költségvetési elszámolási számlával rendelkezhet. A számlavezető pénzintézetet az év első napjával megváltoztathatja, erről köteles a TÁKISZ-t értesíteni. A megyei önkormányzat jogszabályban meghatározott egyéb számlákat is vezethet. 15. Dönt egyéb banki szolgáltatások igénybevételéről november 18-i hatállyal a 13. pontot hatályon kívül helyezte a 16/2005.(XI.18.)KR sz. rendelet 3. -a.

6 16.Ha a Pénzügyi Bizottság vizsgálati megállapításaival nem ért egyet, a vizsgálati jegyzőkönyvet az észrevételeivel együtt megküldi az Állami Számvevőszéknek. 17. Dönt alapítványi forrás átvételéről vagy átadásáról A megyei közgyűlés köteles könyvvizsgálót megbízni, valamint jogszabályban meghatározott egyszerűsített tartalmú éves pénzforgalmi jelentését, könyvviteli mérlegét, továbbá pénzmaradvány- és eredmény-kimutatását a Belügyi Közlönyben és a Cégközlönyben közzé tenni. 19.Az Államháztartási törvényben, valamint a Megyei Közgyűlés rendeletében meghatározott feltételek bekövetkezésének esetében köteles önkormányzati biztost kijelölni a megyei önkormányzat intézményéhez. IV. Ágazati feladatok és hatáskörök 1. Gondoskodik - külön jogszabály rendelkezéseinek megfelelően - a kémény-seprőipari tevékenység ellátásának biztosításáról. 2. Véleményezi a megyei térképészeti határkiigazítást, valamint jogszabályban meghatározott körben a földrajzi nevek megállapítását, megváltoztatását. 3. Előzetesen véleményezi a területét érintő külön jogszabályban meghatározott villamosenergia korlátozás sorrendjének megállapítását. 4. Elkészítteti - a területfejlesztési koncepció alapján - a megye területe külön jogszabályban meghatározott energiaellátási koncepcióját. 5. A közgyűlés: a.) összehangolja - a kiemelt üdülőkörzetek kivételével - az idegenforgalom területi érdekeit a helyi és az országos érdekekkel, gondoskodik az idegenforgalmi értékek feltárásáról, bemutatásáról, propagálásáról; b.) véleményt nyilvánít kiemelt üdülőkörzetek fejlesztési koncepciójáról, programjáról; c.) elemzi a terület idegenforgalmának alakulását. d.) Gondoskodik a megye területén található helyi jelentőségű védett természeti területek védelmével kapcsolatos tevékenységek összehangolásáról, ennek keretében: - javaslatot tesz helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánításra, - a települési önkormányzat felkérése alapján részt vesz a helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítás előkészítésében, - elősegíti a települési önkormányzatok természetvédelmi tevékenységét, - helyi jelentőségű védett természeti területek fenntartása érdekében a települési önkormányzatokkal megállapodást köthet, vagy társulást hozhat létre. e.) Az épített és természeti környezet védelmével kapcsolatos feladatai ellátása érdekében: - a települési önkormányzatokkal egyeztetett környezetvédelmi programot készít, - előzetes véleményt nyilvánít a települési önkormányzati környezetvédelmi programokról, illetve kezdeményezi azok megalkotását, - állást foglal a települési önkormányzatok környezetvédelmet érintő rendeleteinek tervezeteivel kapcsolatban,

7 7 - elősegíti az évi LIII. tv. 58..(7) bekezdés szerinti egyezség létrehozását, - javaslatot tesz települési önkormányzati környezetvédelmi társulások létrehozására. 6. Ellátja - egész megyére, vagy annak nagy részére történő kiterjedés esetén - a településfejlesztéssel és településrendezéssel, továbbá a környezet épített és természetes elemeinek védelmével kapcsolatos feladatokat, kivéve a műemlékvédelem hatósági feladatait. a.) A megye területére területrendezési tervet készít az országos, valamint a kiemelt térségekre vonatkozó területrendezési tervekkel összhangban, figyelembe véve az ágazati regionális és megyei tervdokumentumok, koncepciók és programok tartalmát. b.) A hosszútávú előrejelzések alapján területileg összehangolja a kötelezően ellátandó feladatait, különösen az oktatási, a közművelődési, az egészségügyi, a szociális, az épített és természeti környezet védelmével kapcsolatos, az idegenforgalmi, illetve közszolgáltatási feladatait, biztosítja azok összhangját a megyei gazdaságfejlesztési és foglalkoztatáspolitikai koncepciókkal. c.) A megye települési önkormányzatai felkérése alapján koordinálja a települések fejlesztési tevékenységét, elősegíti a helyi önkormányzatok területfejlesztési társulásainak szerveződését. d.) Együttműködik a megyei jogú város önkormányzatával és az érintett települések önkormányzataival a területrendezési tervek városkörnyéki összehangolása érdekében. e.) Részt vesz a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságával és más területi adatgyűjtő szervezetekkel együttműködve a területi információs rendszer kialakításában és működtetésében, információkat biztosít a területi tervek készítéséhez. f.) Gondoskodik a településrendezési terveknek a megyei területrendezési tervekkel való összhangjáról. g.) Területfejlesztési és területrendezési feladatainak ellátása során együttműködik a megye gazdasági szereplőivel. h.) Állást foglal a megyei területfejlesztési tanács döntését megelőzően a megye hosszútávú területfejlesztési koncepciójáról, a megyei területfejlesztési tanács döntését követően elfogadja annak az önkormányzatra vonatkozó részét. i.) Az országos, valamint a kiemelt térségekre vonatkozó területrendezési tervekkel összhangban, az érintett települési önkormányzatok véleményének figyelembevételével elfogadja a megyei területrendezési tervet. j.) Véleményezi az országos, valamint a kiemelt térségekre vonatkozó rendezési tervek illetékességi területét érintő részét. 7. A piaci zavarok megelőzése céljából figyelemmel kíséri a piaci viszonyokat, intézkedést kezdeményez. 8. Köteles ellátni azokat a törvényben előírt feladatokat, amelyek megoldására települési önkormányzat nem kötelezhető. Olyan körzeti jellegű közszolgáltatást biztosít, amely a megye egész területére, vagy nagy részére kiterjed. Gondoskodik az olyan körzeti jellegű közszolgáltatás megszervezéséről, ahol a szolgáltatást igénybe vevők többsége nem a szolgáltatást nyújtó intézmény székhelye szerinti települési önkormányzat területén lakik. 9. Ha a községi, városi önkormányzat a tulajdonába került oktatási intézmény esetében a feladat ellátását nem vállalja, illetve a feladat ellátása megoldatlan, a közgyűlés köteles gondoskodni: a.) a kollégiumi, a nemzeti és etnikai kisebbségi kollégiumi ellátásról; b.)a középiskolai és szakiskolai ellátásról;

8 8 c.) a nemzeti és etnikai kisebbség középiskolai és szakiskolai ellátásáról; d.) a felnőttoktatásról; e.) alapfokú művészetoktatásról; f.) továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadásról, nevelési tanácsadásról, a logopédiai szolgáltatásról és a gyógytestnevelésről. 10.Köteles gondoskodni: a.)az egészségügyi intézményekben tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek tankötelezettségének teljesítéséhez szükséges oktatásról; b.)a többi gyermekkel, tanulóval együtt nem foglalkoztatható, illetőleg oktatható testi, érzékszervi, értelmi, beszéd- vagy más fogyatékos gyermekek, tanulók óvodai, iskolai, továbbá kollégiumi ellátásáról; c.) a képzési kötelezettség teljesítéséhez szükséges feltételekről; d.)azoknak a tanulóknak különbözeti vizsga vagy évfolyamismétlés nélküli iskolaváltásáról, akiknek az állandó lakóhelyén a tankötelezettség végéig nem biztosítottak az iskolai nevelés és oktatás feltételei; e.)gyógypedagógiai tanácsadó, korai fejlesztő, fejlesztő iskolai oktatásról, tanácsadó és gondozó szolgálatról és a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységről, továbbá a konduktív pedagógiai ellátásról; 7 f.)a középiskolai és szakiskolai felvételekkel összefüggő tájékoztató tevékenységről; g.)a területi, az önkormányzati pedagógiai szakmai szolgáltatásról; h.)a b-c.) pontban meghatározott feladatok, továbbá a gyógytestnevelés feladatainak ellátásához szükséges utazó szakemberhálózat működtetéséről; i.)a pedagógusok megyei állandó helyettesítési rendszerének működtetéséről; j.) 8 11.A közoktatási feladat zavartalan biztosítása érdekében a megye területén működő önkormányzatokkal együttműködési megállapodás megkötését kezdeményezi a közoktatással összefüggő - körzeti jellegű - szolgáltatások megszervezése, így különösen: a.)a tankötelezettség teljesítésével kapcsolatos feladatok (iskolahálózat kialakítása, a kilencedik, tizedik évfolyamon folyó oktatás biztosítása, beiratkozás, áthelyezés, a pedagógiai szakszolgálatok működtetése) ellátása; b.)a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek, tanulók, továbbá a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd- vagy más fogyatékos gyermekek, tanulók óvodai, iskolai ellátásának megoldására; c.)a képzési kötelezettséghez szükséges feltételek megteremtésére, az utazó gyógypedagógusi, logopédusi, konduktori hálózat működtetésére; d.)a középiskolai és szakiskolai felvételi ügyekkel kapcsolatos kérdések rendezésére, sajátos feladatok megoldására; e.)a körzeti szolgáltatást ellátó intézmény (fogyatékosok nevelését - oktatását ellátó iskolai és diákotthon, kollégium, beszédjavító intézet stb.) működési (felvételi) körzetének megállapítására, fenntartására, működtetéséhez szükséges hozzájárulás megállapítására. 12. Ütemtervet határoz meg a nevelési-oktatási intézmény kötelező eszköz- és felszerelési jegyzékben foglaltak megvalósítására. 7 A melléklet IV/10. e.,-f., pontjait módosította a 7/2007.(IV.23.) KR sz. rendelet 11. (2) bekezdése. 8 A IV/10. j., pontot hatályon kívül helyezte a 7/2007. (IV.23.) KR. sz. rendelet 13. (2) bekezdése.

9 Ellenőrzi a közoktatási intézmény gazdálkodását és működésének törvényességét Értékeli a nevelési-oktatási intézmény foglalkozási, illetve pedagógiai programjában meghatározott feladatok végrehajtását, a pedagógiai szakmai munka eredményességét. 17.Feladata a gyermek- és ifjúságvédelmi szakellátásban élők oktatásának, gondozásának, nevelésének, valamint otthont nyújtó ellátásnak biztosítása Biztosítja a nyilvános könyvtári szolgáltatást, a feladat ellátására könyvtárat működtet. 19. Biztosítja: a.)a természet és a társadalom - így a megye területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek - muzeális értékeinek gyűjtését, őrzését, tudományos feldolgozását és bemutatását; b.)a megye területén működő, illetőleg működött települési önkormányzati szervek és nem központi állami szervek, valamint saját történeti értékű iratai, továbbá az egyéb helyi jellegű levéltári anyag átvételét, gyűjtését és őrzését, feldolgozását és kutathatóságát. Az a.) és b.) pontban foglalt feladatok ellátásához múzeumi szervezetet, illetőleg levéltárat működtet. 20.Egyetértési jogot gyakorol a nemzetiségi alapkönyvtár kijelölése tekintetében. 21.Jóváhagyja a megyei múzeumi szervezet éves munkatervét és költségvetési előirányzatát. 22.Ellátja az önkormányzati múzeum fenntartásával kapcsolatos, külön jogszabályban meghatározott feladatokat, gyakorolja tulajdonosi jogait és teljesíti kötelezettségeit. 23.Egyetértési jogot gyakorol a megszűnt múzeum anyagának elhelyezésére szolgáló más közgyűjtemény kijelölésével kapcsolatban. 24. Jóváhagyja a levéltár munkatervét, illetőleg beszámolóját. 25.Ellátja a levéltár fenntartásával kapcsolatos feladatokat, gyakorolja tulajdonosi jogait és ellátja kötelezettségeit. 26.Véleményezési jogot gyakorol a levéltári anyag végleges átadásával kapcsolatban, illetve egyetértési jogot gyakorol a megszűnő önkormányzati levéltár anyagának elhelyezésével kapcsolatban. 9 A pontokat hatályon kívül helyezte a 9/1997. (V.5.) KR.sz. rendelet 11. -a, majd új 12. pontot iktatott be a 8/2004.(IV.26.)KR sz. rendelet 5. (2) bekezdése, amely hatályba lépett május elsején. 10 A 15. pontot i hatállyal hatályon kívül helyezte a 8/2004.(IV.26.) KR sz. rendelet 11. -a. 11 A melléklet IV/17. pontját módosította a 7/2007.(IV.23.) KR sz. rendelet 11. (3) bekezdése, majd a 13/2008. (VI.25.) KR sz. rendelet 2. (1) bekezdése.

10 27.A megyei önkormányzat tulajdonában lévő muzeális emlék, illetőleg levéltári anyag tekintetében a vagyon feletti rendelkezési jogát a külön jogszabályok rendelkezései szerint gyakorolja. 28. A megyei könyvtár vonatkozásában: a.) meghatározza a könyvtár feladatait; b.) irányítja és ellenőrzi a könyvtár tevékenységét; c.)biztosítja a könyvtár működéséhez szükséges személyi és anyagi feltételeket A szociális ellátásra jogosultság, a jogosultat érintő jogok és kötelezettségek megállapítására, továbbá a hatósági ellenőrzésre az államigazgatási eljárást a szociális igazgatásról szóló törvény külön rendelkezései alapján folytatja le. a.)önkormányzati rendeletben - a vonatkozó jogszabályok szerint a tárgyévet megelőző év december 31-ig megállapítja a fenntartásában lévő intézményi térítési díjat. b.) Megválasztja a megyei önkormányzatot képviselő személyeket a fenntartásában lévő szociális intézmények érdekképviseleti fórumaiba. c.) Megalkotja a megyei szociális szolgáltatástervezési koncepciót. d.) Megyei szociálpolitikai kerekasztalt hoz létre. 31.Gondoskodik azoknak a szociális szakosított ellátásoknak a megszervezéséről, amelyek biztosítására a települési önkormányzat nem köteles. 32.Biztosítja az ideiglenes hatályú elhelyezett, átmeneti és tartós nevelésbe vett, illetőleg a teljes körű szakellátásban nem részesülő, de egészségügyi, illetőleg szociális okok miatt rászoruló 3 éven aluli gyermekek koruk miatt különleges gyermekotthoni elhelyezését Évente megállapítja a gyermek- és ifjúságvédelmi intézményekben fizetendő intézményi térítési díjakat A gyermekvédelmi szakellátás intézményeiben folyó nevelő-oktató munka szaktanácsadói (szakfelügyelői) tevékenysége ellátása érdekében egyetértési jogot gyakorol a területi szaktanácsadás szervezése és működése kérdésében Kijelöli a megyei szociális módszertani intézményt. 37.Meghatározza az ideiglenes hatályú elhelyezett, átmeneti és tartós nevelésbe vett életkezdő fiatal támogatásának módját. Erről, valamint a megyében igénybe vehető kedvezmé- 12 A 29. pontot i hatállyal hatályon kívül helyezte a 8/2004.(IV.26.) KR sz. rendelet 11. -a. 13 A melléklet IV/32. pontját módosította a 7/2007.(IV.23.) KR sz. rendelet 11. (3) bekezdése. 14 A IV/33. pontot módosította a 13/2008.(VI25.) KR sz. rendelet 2. (1) bekezdése. 15 A melléklet IV/34. pontját módosította a 7/2007.(IV.23.) KR sz. rendelet 11. (3) bekezdése. 16 A 9/1997. (V.5.) KR.sz. rendelettel módosított szöveg. Hatályba lépett május 5-én. Ezt követően módosította a 10/2006.(VI.30.) KR sz. rendelet 2. -a, majd hatályon kívül helyezte a 7/2007. (IV.23.) KR. sz. rendelet 13. (2) bekezdése.

11 nyes lakáshoz jutás feltételeiről évenként tájékoztatja a megyei gyermek- és ifjúságvédő intézetet Biztosítja a gyermekvédelmi gondoskodásban nem részesülő, de egészségileg, illetve szociálisan rászoruló 3 éven aluli gyermekek bentlakásos intézményben történő lhelyezését A nevelőotthonokban folyó nevelő-oktató munka szaktanácsadói (szakfelügyelői) tevékenysége ellátása érdekében egyetértési jogot gyakorol a területi szaktanácsadás szervezése és működése kérdésében. 40.Egyetértési jog illeti meg abban az esetben, ha települési önkormányzat intézmény fenntartását, fejlesztését és irányítását a megyei önkormányzattól átvállalja. 41. A sport hosszútávú fejlesztési céljaira figyelemmel: a) meghatározza a helyi sportfejlesztési koncepciót, és gondoskodik annak megvalósításáról, ezzel összhangban együttműködik a helyi sportszervezetekkel, sportszövetségekkel, b) fenntartja és működteti a tulajdonát képező sportlétesítményeket, c) megteremti az önkormányzati iskolai testnevelés és sporttevékenység gyakorlásának feltételeit. d) segíti a területén tevékenykedő sportszövetségek működésének alapvető feltételeit, e) közreműködik a sportszakemberek képzésében és továbbképzésében, f) segíti a sportági és iskolai területi versenyrendszerek kialakítását, illetve az e körbe tartozó sportrendezvények lebonyolítását, különös tekintettel a családok sportjára, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, valamint a fogyatékosok sportjára, g) adottságainak megfelelően részt vesz a nemzetközi sportkapcsolatokban, h) ellátja az állami sportinformációs adatszolgáltatással összefüggő területi feladatokat, i) közreműködik a sport népszerűsítésében, a mozgásgazdag életmóddal kapcsolatos sporttudományos felvilágosító tevékenység szervezésében, j) közreműködik a sportorvosi tevékenység feltételeinek biztosításában. k) sporttal kapcsolatos részletes feladatait és kötelezettségeit rendeletben állapítja meg Elkészíti a megyei közoktatási fejlesztési tervet, közoktatási közalapítványt hoz létre. Elfogadja az önkormányzat közoktatási minőségfejlesztési tervét, valamint közoktatási esélyegyenlőségi tervét A megyei közgyűlés megtárgyalja a regionális tisztifőorvos évente és szükség esetén előterjesztett tájékoztatóját a lakosság egészségügyi állapotáról, az egészségromlást kiváltó okokról és szükséges tennivalókról. 17 A melléklet IV/37. pontját módosította a 7/2007.(IV.23.) KR sz. rendelet 11. (3) bekezdése. 18 A II/38. pontot hatályon kívül helyezte a 7/2007. (IV.23.) KR. sz. rendelet 13. (2) bekezdése, majd ezt követően ezen a számon beiktatta a 13/2008.(VI25.) KR sz. rendelet 2. (1) bekezdése. 19 A melléklet IV/41. pontját módosította a 7/2007.(IV.23.) KR sz. rendelet 11. (4) bekezdése. 20 A IV/42. pontot kiegészítette a 13/2008.(VI25.) KR sz. rendelet 2. (1) bekezdése. 21 A 43. pontot i hatállyal hatályon kívül helyezte a 8/2004.(IV.26.) KR sz. rendelet 11. -a.

12 A megyei önkormányzat mint fekvőbeteg-szakellátást nyújtó közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató fenntartója dönt az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanács egészségügyi szakellátási kapacitás felosztásával kapcsolatban hozott határozatáról. 46. A megyei önkormányzat - egészségügyi közszolgáltatásért felelős szervként egészségügyi intézményt tart fenn és működtet, a vonatkozó törvényben meghatározott fekvőbeteg-szakellátási normatíva és járóbeteg-szakellátási kapacitási mértékben, szakmai összetételben és ellátási területen egészségügyi szakellátás kötelezettsége teljesítése érdekében. 47. A megyei önkormányzat egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv minőségében biztosítja az általa fenntartott egészségügyi intézményben az egészségügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges szakmai feltételeket, valamint annak működőképességét és fejlesztését. 48. A megyei közgyűlés az egészségügyi ellátási kötelezettségébe tartozó közszolgáltatások nyújtására megállapodást köt. 49. A megyei közgyűlés az egészségügyi ellátási kötelezettségébe tartozó közszolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatók működését és gazdálkodását évente ellenőrzi. a.) A megyei közgyűlés, mint egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv más egészségügyi közszolgáltatásért felelős szervvel vagy fenntartóval, illetve egészségügyi szolgáltatóval ellátási szerződést köthet. b.) A megyei közgyűlés, mint egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv feladatátadási szerződést köthet egészségügyi szolgáltatóval. c.) A megyei közgyűlés, mint területi ellátási kötelezettséggel bíró egészségügyi közszolgáltatásért felelős szerv megállapodást köthet más területi ellátási kötelezettséggel bíró egészségügyi közszolgáltatásért felelős szervvel az ellátandó terület módosítására. d.) A megyei közgyűlés tanácskozási jogú tagot delegál az általa fenntartott egészségügyi intézmény szakmai vezető testületébe. e.) A megyei közgyűlés tagot delegál az Észak-alföldi Regionális Egészségügyi Tanácsba. f.) A megyei közgyűlés mint egészségügyi intézmény fenntartója tagot delegál a Megyei Etikai Tanácsba. g.) A megyei közgyűlés évente tájékozódik a megye lakosságának egészségi állapotáról, az egészségromlást kiváltó vélelmezett okokról és a szükséges tennivalókról A megyei közgyűlés jóváhagyja az egészségügyi közszolgáltatást nyújtó költségvetési szerve középtávú szakmai tervét. 51. A megyei közgyűlés pályázat útján öt évre nevezi ki az egészségügyi közszolgáltató intézménye egyszemélyi felelős vezetőjét. 52. A megyei közgyűlés megbízza az egészségügyi közszolgáltatást nyújtó intézménye szakmai vezető testületi ülésén tanácskozási joggal részt vevő fenntartói képviselőt A IV/49. pontot kiegészítette a 13/2008.(VI.25.) KR sz. rendelet 2. (2) bekezdése. 23 A II/53. pontot hatályon kívül helyezte a 7/2007. (IV.23.) KR. sz. rendelet 13. (2) bekezdése.

13 54. Kijelöli a szociális intézményi elhelyezést véleményező szakértői bizottságok tagjait. 55. Gondoskodik a fenntartásában működő szociális és gyermekvédelmi intézményekben dolgozók továbbképzéséről A gyermekvédelmi szakellátást végző intézmények feladatainak ellátását minden év május 31-ig átfogóan értékeli Megalkotja a Levéltár használati és szolgáltatási szabályzatát, a könyvtárhasználati és szolgáltatási szabályzatot, valamint a Megyei Múzeumok Igazgatósága használati és szolgáltatási szabályzatát. 58. A leletmentő feltárások elvégzésére a múzeum költségvetésében külön keretet kell biztosítani. 59. Engedélyezi a fenntartásában működő szociális intézmények számára egyes szolgáltatások intézményen kívüli szervezettel történő végeztetését. 60. Ellátási szerződést köt szociális szolgáltatás nyújtására. V. Egyéb feladatok és hatáskörök 1. A közgyűlés a közigazgatási hivatal vezetőjének törvényességi ellenőrzése során tett felhívásában foglaltakat köteles megvizsgálni és a megadott határidőn belül tett intézkedésről, illetve az egyet nem értésről a hivatal vezetőjét tájékoztatni. 2. Az önkormányzati jogokat, illetőleg feladat- és hatáskörét érintő bármely kérdésben - közvetlenül vagy érdekképviseleti szervezete útján - az adott kérdésben hatáskörrel rendelkező állami szerv vezetőjéhez fordulhat. 3. Eljárást kezdeményezhet az Alkotmánybíróságnál. 4. Dönt a közgyűlés elnöke által felfüggesztett bizottsági határozatokkal kapcsolatban. 5. Előre meghirdetett közmeghallgatást tart. 6. A megyei népszavazásra irányuló kezdeményezésről a legközelebbi ülésén, de legkésőbb egy hónapon belül határoz. 7. Eredménytelen népszavazás esetén dönthet a népszavazásra bocsátott kérdésben A IV/55. pontot módosította a 13/2008.(VI25.) KR sz. rendelet 2. (1) bekezdése. 25 A melléklet IV/56. pontját módosította a 7/2007.(IV.23.) KR sz. rendelet 11. (6) bekezdése, majd ezt követően módosította a 13/2008.(VI25.) KR sz. rendelet 2. (1) bekezdése.

14 14 8. Dönt a népi kezdeményezés tárgyalásáról a legközelebbi ülésén, de legkésőbb egy hónapon belül. 9. Önkormányzati rendeletben szabályozza a megyei népszavazás és népi kezdeményezés - törvényben meghatározottakon túli - további feltételeit, az eljárás rendjét. 10. Állást foglal más megyéből csatlakozni kívánó település fogadásáról. 11.Dönt (egyszemélyes kft-nél) a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyeiben (zárszámadás, éves mérleg, igazgató beszámolója stb.). 12. A gazdasági társaságok igazgatóságába, felügyelő bizottságába képviselőt jelöl, bíz meg. 13.Előzetesen véleményt nyilváníthat azon tervezett országgyűlési döntésről, amely érinti a megyei önkormányzatot a megyék összevonásával, szétválasztásával, megyehatár megváltoztatásával, megye elnevezésével, székhelyével kapcsolatban. 14.Köteles biztosítani az ágazati miniszter részére az adatszolgáltatás és tájékoztatás teljesítését. 15.Figyelemmel kíséri a megyében a foglalkoztatási viszonyok alakulását. Részt vesz a foglalkoztatási érdekegyeztetésben. A munkaerő-piaci szervezet működési feltételeihez és fejlesztéséhez támogatást nyújt. 16.Megtárgyalja a megyei rendőrfőkapitány évente legalább egyszer előterjesztett beszámolóját a megye közbiztonsága megszilárdítása érdekében végzett tevékenységéről. 17.Megtárgyalja a megyei tisztifőorvos évente és szükség esetén előterjesztett tájékoztatóját a lakosság egészségügyi állapotáról, az egészségromlást kiváltó okokról és a szükséges tennivalókról. 18.Kezdeményezheti a nem állami tulajdonban lévő ingatlan önkormányzati közérdekű célra történő kisajátítását. 19.Területfejlesztési támogatás iránt pályázatot nyújthat be. A pályázathoz csatolni kell az illetékes önkormányzat véleményét. 20.Együttműködik a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséggel, kezdeményezi vizsgálatukat és tájékoztatást kér ellenőrzéseik tapasztalatairól. 21.A közbiztonsággal összefüggő feladatok társadalmi segítésére, ellenőrzésére a rendőrfőkapitánnyal együtt bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottságot hozhat létre a közbiztonságban érintett állami, társadalmi szervek bevonásával. 22.Ellátja a műemlékvédelemről szóló évi LIV. tv. végrehajtásából adódó feladatokat. Gondoskodik a tulajdonában lévő műemlékek védelméről, fenntartásáról és méltó hasznosításáról.

15 15 23.Ellátja a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. tv. végrehajtásából adódó feladatokat. Rendeletében szabályozza a közművelődési szakmai tanácsadási és szolgáltatási feladatok ellátását, valamint a könyvtárba történő beiratkozásért, múzeumba belépésért szedhető díj mértékét, illetve a további könyvtár-, és múzeumhasználati feltételeket, kedvezményeket. 24.Nyílt pénztárként területi nyugdíjpénztárat alapíthat, részt vehet regionális pénztár megalakításában, illetve pályázat útján megbízhat nyílt pénztárat a területi pénztár teendőinek ellátásával.

A Megyei Közgyűlés jogszabályok alapján ellátandó feladat- és hatásköre 1. Alapfeladatok

A Megyei Közgyűlés jogszabályok alapján ellátandó feladat- és hatásköre 1. Alapfeladatok A Megyei Közgyűlés jogszabályok alapján ellátandó feladat- és hatásköre 1 I. Alapfeladatok 2. számú melléklet 1. Önállóan szabályozhatja, szabadon igazgathatja a megyei önkormányzati közügyeket. 2. A törvényi

Részletesebben

A MEGYEI KÖZGYŰLÉS EGYES HATÁSKÖREINEK ÁTRUHÁZÁSA 1 A KÖZGYŰLÉS BIZOTTSÁGAIRA ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖK

A MEGYEI KÖZGYŰLÉS EGYES HATÁSKÖREINEK ÁTRUHÁZÁSA 1 A KÖZGYŰLÉS BIZOTTSÁGAIRA ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖK 4. sz. melléklet A MEGYEI KÖZGYŰLÉS EGYES HATÁSKÖREINEK ÁTRUHÁZÁSA 1 I. A KÖZGYŰLÉS BIZOTTSÁGAIRA ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖK 1. ÜGYRENDI BIZOTTSÁG 1. Gyakorolja a közgyűlés elnöke tekintetében az egyéb munkáltatói

Részletesebben

A MEGYEI KÖZGYŰLÉS EGYES HATÁSKÖREINEK ÁTRUHÁZÁSA 1 A KÖZGYŰLÉS BIZOTTSÁGAIRA ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖK

A MEGYEI KÖZGYŰLÉS EGYES HATÁSKÖREINEK ÁTRUHÁZÁSA 1 A KÖZGYŰLÉS BIZOTTSÁGAIRA ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖK 4. sz. melléklet A MEGYEI KÖZGYŰLÉS EGYES HATÁSKÖREINEK ÁTRUHÁZÁSA 1 I. A KÖZGYŰLÉS BIZOTTSÁGAIRA ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖK 1. ÜGYRENDI BIZOTTSÁG 1. Gyakorolja a közgyűlés elnöke tekintetében az egyéb munkáltatói

Részletesebben

A KÖZGYŰLÉS BIZOTTSÁGAINAK FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE

A KÖZGYŰLÉS BIZOTTSÁGAINAK FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE 4. melléklet az 1/2013. (II.20.) önkormányzati rendelethez 1 2 3 4 5 6 A KÖZGYŰLÉS BIZOTTSÁGAINAK FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE 1 Módosította: a 11/2013 (VII. 3.) önkormányzati rendelet 4. -a. Hatályos 2013. július

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE 221/2007. (XII. 13.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÉVI MUNKATERVE február 14. (csütörtök) 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetésének megállapítása

Részletesebben

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNY Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni.

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni. Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 20 /2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014.(X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Csömör

Részletesebben

A hivatal szervezeti egységeinek felépítése, feladatai

A hivatal szervezeti egységeinek felépítése, feladatai A hivatal szervezeti egységeinek felépítése, feladatai 1.) Jogi, Testületi és Területfejlesztési Főosztály 1.1. előkészíti, egyezteti, véleményezi a közgyűlés elé kerülő előterjesztéseket, elvégzi a testületi

Részletesebben

A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata ROSTI PÁL GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata Dunaújváros, 2013. 2013. 1 S Z K A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata A szülői munkaközösség

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 18/2014. (X. 22.) önkormányzati rendelete

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 18/2014. (X. 22.) önkormányzati rendelete Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014. (X. 22.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 11/2014. (VIII. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009. 1 1. Általános rendelkezések: A Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) rendelkezéseit a tervező-és

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzat. 59/2006. (XII.29.) Önk. r e n d e l e t e

Nagykálló Város Önkormányzat. 59/2006. (XII.29.) Önk. r e n d e l e t e Nagykálló Város Önkormányzat 59/2006. (XII.29.) Önk. r e n d e l e t e az önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról (a 2/2008. (I.22.) Önk., a 32/2009. (IX.30.)

Részletesebben

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat egységes szerkezetbe foglalt módosított

Részletesebben

AZ ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGOKRA ÁTRUHÁZOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK

AZ ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGOKRA ÁTRUHÁZOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK 3. melléklet a 10/2013.(III.27.) önkormányzati rendelethez AZ ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGOKRA ÁTRUHÁZOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK 1. Köznevelési, Kulturális és Ügyrendi Bizottság 1.1. Az Ügyrendi bizottság dönt: 1.1.1.

Részletesebben

Változásban az önkormányzati ifjúságügy

Változásban az önkormányzati ifjúságügy Változásban az önkormányzati ifjúságügy Téglásy Kristóf főosztályvezető 2011. október 13. NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Ifjúságügyi Főosztály Tartalom Bevezető Jelenlegi szabályozás ifjúságügyi vonatkozásai

Részletesebben

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 2011. évi CLXXXIX. Törvény Magyarország helyi önkormányzatairól Önkormányzat: a helyi önkormányzás testülete és szervezete, feladat- és hatáskörébe tartozó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 31-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Nem kötelező feladatok átadása a Baranya Megyei Önkormányzat részére

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére

E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 8885/2006. E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére Tárgy: BKMÖ Kecskeméti Közoktatási, Szakszolgálati és Gyermekvédelmi Intézménye (Kecskemét)

Részletesebben

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség

Részletesebben

Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata

Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata Tamási 2010. május 4. Kell-e törvényi szabályozás? 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya 60.

Részletesebben

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében

Részletesebben

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat

Részletesebben

A Kormány. /2006. ( ) Korm. rendelete. a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetről

A Kormány. /2006. ( ) Korm. rendelete. a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetről Melléklet a 13469-1/2006.-SZMM számú kormány-előterjesztéshez A Kormány /2006. ( ) Korm. rendelete a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetről A Kormány az Alkotmány 35. -a (2) bekezdésében megállapított

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 39. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 39. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 39. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának Szervezeti és Működési Szabályzata Pécs 2007 Preambulum * A Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

1.) A képviselő-testület által a Polgármesterre átruházott hatáskörök, döntési jogkörök:

1.) A képviselő-testület által a Polgármesterre átruházott hatáskörök, döntési jogkörök: 2. melléklet a 6/2011.(III.31.) önkormányzati rendelethez A POLGÁRMESTERRE ÉS EGYES BIZOTTSÁGOKRA, ILLETVE AZ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁSOKRA ÁTRUHÁZOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK 1.) A képviselő-testület által

Részletesebben

2005. február 17. 1. szám. Tartalomjegyzék RENDELET

2005. február 17. 1. szám. Tartalomjegyzék RENDELET 2005. február 17. 1. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal RENDELET 1/2005. (II. 17.) Kgy. A Baranya Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2003. (VI. 16.) Kgy. rendelet

Részletesebben

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete és az ezt módosító 29/2018.(XII.14.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglal szövege Gödöllő Város

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2007. augusztus 07- i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2007. augusztus 07- i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. augusztus 07- i rendkívüli ülésére Tárgy: A Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, valamint a Benedek Elek Napköziotthonos

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA ÉVI

PÉNZÜGYI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA ÉVI 1 EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2016. ÉVI MUNKATERVE Edelény Város Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2016. évi Munkatervét

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 23.A közoktatás rendszere, a közoktatás igazgatása /Alkotmányos jogok/ Tanszabadság, tanítás szabadsága, tudomány/ tudományos kutatás szabadsága: X. cikk (1) Magyarország biztosítja a tudományos kutatás

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 6/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

A BIZOTTSÁGOK FELADATA ÉS HATÁSKÖRE 1. A bizottságok általános feladatai

A BIZOTTSÁGOK FELADATA ÉS HATÁSKÖRE 1. A bizottságok általános feladatai 9. sz. melléklet A BIZOTTSÁGOK FELADATA ÉS HATÁSKÖRE 1 I. A bizottságok általános feladatai 1./ A bizottságok meghatározzák a munkatervüket, kidolgozzák működési szabályzatukat. 2./ A bizottságok feladatkörükben

Részletesebben

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

1. számú melléklet I. PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG. Pénzügyi Bizottság feladatkörei:

1. számú melléklet I. PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG. Pénzügyi Bizottság feladatkörei: 1. számú melléklet BIZOTTSÁGI, TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATI TESTÜLETI FELADATOK, BIZOTTSÁGOKRA, TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATI TESTÜLETRE ÉS POLGÁRMESTERRE ÁTRUHÁZOTT HATÁSKÖRÖK Pénzügyi Bizottság feladatkörei:

Részletesebben

Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a 2012. június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben

Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a 2012. június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a 2012. június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben 1. A költségvetési szerv neve: Gróf Esterházy Móric Általános Iskola 1.1.

Részletesebben

RENDELET HATÁROZATOK MELLÉKLETEK

RENDELET HATÁROZATOK MELLÉKLETEK 2011. június 23. 12. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal RENDELET 11/2011. (VI. 23.) önkormányzati rendelet A Baranya Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 5/2011. (II. 24.) önkormányzati

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 111/2011. (V. 26.) számú. határozata ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Készült: 2013. április 10-én ELŐTERJESZTÉS a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról 2 Ö S S Z E F O G L A L Ó A

Részletesebben

2. sz. függelék 1 AZ ÖNKORMÁNYZAT FELADAT - ÉS HATÁSKÖRE

2. sz. függelék 1 AZ ÖNKORMÁNYZAT FELADAT - ÉS HATÁSKÖRE 2. sz. függelék 1 AZ ÖNKORMÁNYZAT FELADAT - ÉS HATÁSKÖRE Sorszám Feladat és hatáskör Jogszabályok 1 2 3 Ellátja a településfejlesztéssel, településrendezéssel kapcsolatos feladatokat. Településüzemeltetés,

Részletesebben

Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kötelező feladat- és hatásköre

Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kötelező feladat- és hatásköre [1] [2] [3] [4][5] 1. melléklet 7/2014. (X.27.) önkormányzati rendelethez Felgyő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének kötelező feladat- és hatásköre Kormányzati Funkciók Elnevezés 011130 Önkormányzatok

Részletesebben

A Megyei Közgyűlés szervezeti felépítése. a közgyűlés elnöke. Hivatal

A Megyei Közgyűlés szervezeti felépítése. a közgyűlés elnöke. Hivatal 1. melléklet a 15/2010. (XI.18.) önkormányzati rendelethez A Megyei Közgyűlés szervezeti felépítése a közgyűlés elnöke főfoglalkozású alelnök társadalmi megbízatású alelnök Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság

Részletesebben

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény egyes rendelkezéseinek 2013. január 1. nappal történő módosításáról 1./ 2013. január 1. naptól a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

RENDELET HATÁROZATOK

RENDELET HATÁROZATOK 2011. február 24. 6. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal RENDELET 4/2011. (II. 24.) önkormányzati rendet 6/2011. (II. 24.) önkormányzati rendet 7/2011. (II. 24.) önkormányzati rendet A Baranya Megyei

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 75/2012. (V. 23.) számú

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 75/2012. (V. 23.) számú ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 47. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

A bizottságokra átruházott hatáskörök I. PÉNZÜGYI, TULAJDONOSI ÉS VAGYONKEZELŐI BIZOTTSÁG

A bizottságokra átruházott hatáskörök I. PÉNZÜGYI, TULAJDONOSI ÉS VAGYONKEZELŐI BIZOTTSÁG 5. számú melléklet A bizottságokra átruházott hatáskörök I. PÉNZÜGYI, TULAJDONOSI ÉS VAGYONKEZELŐI BIZOTTSÁG 1. Véleményezi: a) az önkormányzati saját bevételi források körét, a részesedés mértékét meghatározó,

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

2. számú függelék. A. Pénzügyi, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság

2. számú függelék. A. Pénzügyi, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság 2. számú függelék A. Pénzügyi, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság 1. A bizottság közreműködik az önkormányzat költségvetési, pénzügyi-ellenőrzési, vagyongazdálkodási, településüzemeltetési, településrendezési

Részletesebben

Csanádapáca Község Önkormányzata képviselő testületének 14/2012.(V.30.) önkormányzati rendelete

Csanádapáca Község Önkormányzata képviselő testületének 14/2012.(V.30.) önkormányzati rendelete Csanádapáca Község Önkormányzata képviselő testületének 14/2012.(V.30.) önkormányzati rendelete Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát

Részletesebben

SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a. SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2010. NOVEMBER 1 Általános rendelkezések Az Iskola Szülői Szervezete

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Költségvetési szerv Neve: Köröstarcsa Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Idegen neve: - Rövid neve: - Székhelye: 5622 Köröstarcsa Kossuth tér

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. április 20. A 24/2012. (IV. 20.) számú Képviselő-testületi

Részletesebben

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről *

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről * 1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet a közművelődésről * Darnózseli község Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról

Részletesebben

I. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Ellenőrzési és Közbeszerzési Bizottságának saját hatáskörei

I. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Ellenőrzési és Közbeszerzési Bizottságának saját hatáskörei I. Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Ellenőrzési és Közbeszerzési Bizottságának saját hatáskörei I.1. Általános saját hatáskörök Kezdeményezheti a polgármester intézkedését,

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva .../2019. (IV. 25.) XI.ÖK határozat melléklete Okirat száma: XV-40- /2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti

Részletesebben

Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének. 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete

Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének. 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2007.(X.01.) számú rendeletének módosítása Bag

Részletesebben

1. Gazdasági Bizottság

1. Gazdasági Bizottság 2. melléklet a 10 /2013. ( V. 8. ) önkormányzati rendelethez A képviselő-testület egyes bizottságainak feladat- és hatásköréről és átruházott jogköréről 1. Gazdasági Bizottság 1.1. Ellátja az Mötv. és

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 6/2015.(III.27.) Rendelet típusa: módosító Rendelet címe: A Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított - 1992. évi XXXVIII. tv. az államháztartásról, a költségvetési

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS. 2009. I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS. 2009. I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2009. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2009. február 20. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése 40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése HATÁROZAT Képviselő-testülete megtárgyalta a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 1. oldal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Központ Nyíregyháza alapító okirata, módosításokkal egységes

Részletesebben

Az SZMSZ III. Fejezet 11. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

Az SZMSZ III. Fejezet 11. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. (III. 12.) rendelete Kisoroszi Község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Dr. Pozsár Gáborné dr. Alt Dóra Mária megyei aljegyző Varga Zita nemzetközi, nemzetiségi és sport referens

Dr. Pozsár Gáborné dr. Alt Dóra Mária megyei aljegyző Varga Zita nemzetközi, nemzetiségi és sport referens Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. március 26-ai testületi ülésére Tárgy: 2015. évi sporttámogatások Előterjesztő:, a közgyűlés elnöke Előadó:

Részletesebben

VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS. A munkavállalókkal folytatott tanácskozás 1

VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS. A munkavállalókkal folytatott tanácskozás 1 VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS A munkavállalókkal folytatott tanácskozás 1 70. 2 (1) A munkáltató az egészséges és biztonságos munkavégzés érdekében köteles a munkavállalókkal,

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény 61. (1) és

Részletesebben

Önkormányzatok gazdálkodása

Önkormányzatok gazdálkodása Önkormányzatok gazdálkodása Ökopolitika az önkormányzatokban az Ökopolisz Alapítvány képzése Írta: Nagyházi György Önkormányzatok gazdálkodására vonatkozó jogszabályok A helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88., 90. és 92. -a, valamint a közoktatásról

Részletesebben

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. alapító okirata

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. alapító okirata XX/1130/5/2010. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdésében, az államháztartás

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 28-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

A KÖZGYŰLÉS ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAINAK FELADATAI

A KÖZGYŰLÉS ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAINAK FELADATAI 1. melléklet a 37/2014 (XII.19.) önkormányzati rendelethez A KÖZGYŰLÉS ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAINAK FELADATAI 1. JOGI, ÜGYRENDI ÉS KÖZBIZTONSÁGI BIZOTTSÁG 1.1. Véleményezi 1.1.1. az Önkormányzati rendeletek

Részletesebben

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Egységes Pedagógiai Szakszolgálatának. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva)

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Egységes Pedagógiai Szakszolgálatának. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás Egységes Pedagógiai Szakszolgálatának ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Hatályos: 2012. május 1. Bődi Szabolcs Társulás elnöke

Részletesebben

3. Közvetlen jogelődjének neve, székhelye pontjában a következőket határozza meg: Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, 8200 Veszprém, Vár u. 6.

3. Közvetlen jogelődjének neve, székhelye pontjában a következőket határozza meg: Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, 8200 Veszprém, Vár u. 6. 192/2009. (XII. 17.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról és

Részletesebben

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 7/2007. /V.7./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL 2 Zomba község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2..

Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2.. Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. Ózd Város Önkormányzata a sportról szóló 2004. évi I. törvény (továbbiakban: Tv.) 55.. (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján,

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT 1. A költségvetési szerv hivatalos neve: Fekete István Általános Iskola és Szakiskola A költségvetési szerv székhelye: 2230 Gyömrő,

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 8. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /461-25/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. szeptember 16 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: Tapolcai Egységes Pedagógiai

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép: II-2/4262/203. határozat 2. sz. melléklet II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

d) költségvetési kiadásit 11.333.567 ezer forintban, azaz Tizenegymilliárd-háromszázharminchárommillió-ötszázhatvanhétezer

d) költségvetési kiadásit 11.333.567 ezer forintban, azaz Tizenegymilliárd-háromszázharminchárommillió-ötszázhatvanhétezer A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 3/2012. (II. 20.) rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 5/2011. (II. 24.) rendelet módosításáról A Baranya Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata 1. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM

Részletesebben

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Perbál Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. törvény 2..(2) bekezdése és a 4.

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2014. (IV. 10.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10. B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10. Egységes szerkezetbe foglalt módosított

Részletesebben

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata 1.sz. melléklet A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata OM azonosító: 031202 AZ ISKOLASZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1. Általános

Részletesebben

Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának november 23-i ülésére

Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának november 23-i ülésére 2. Előterjesztés Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2015. november 23-i ülésére Tárgy: A Társulás által fenntartott Egészségügyi,

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3 ÉS AZ 56/2012. (XI. 30.) 4 RENDELETTEL

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére 11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulások munkaszervezeti, az

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3, AZ 56/2012. (XI. 30.) 4, A 21/2015.

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 12/2009. (04.21.) rendelete a fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 12/2009. (04.21.) rendelete a fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 12/2009. (04.21.) rendelete a fenntartásában működő közoktatási intézmények ának teljesítéséről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a közoktatásról szóló

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2013. július 29-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2013. július 29-i ülésére Előterjesztés 3. Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2013. július 29-i ülésére Tárgy: A Társulás által fenntartott Egészségügyi,

Részletesebben

10. (2) A Megyei Közgyűlés egyes hatásköreinek gyakorlását a kizárólagos hatáskörébe tartozók kivételével átruházhatja:

10. (2) A Megyei Közgyűlés egyes hatásköreinek gyakorlását a kizárólagos hatáskörébe tartozók kivételével átruházhatja: A Tolna Megyei Önkormányzat 11/2007. (IV. 19.) önkormányzati rendelete a Tolna megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2003. (IV. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról A

Részletesebben

MEGSZÜNTETŐ OKIRAT. 5. A megszüntetésre kerülő költségvetési szerv megszűnésének ideje:

MEGSZÜNTETŐ OKIRAT. 5. A megszüntetésre kerülő költségvetési szerv megszűnésének ideje: 152/2004. (XII. 9.) MÖK határozat 2/A. sz. melléklete 2004. december 31-i hatállyal az államháztartásról szóló Nevelési Tanácsadó (OM azonosító: 200108) 8400 Ajka, Ifjúság u. 9. a.) A jogelőd megszűnésének

Részletesebben

A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1996. évi LXII. törvénnyel módosított 1993. évi LXXIX. törvény 59.. rendelkezései alapján a Than

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2014. (IV. 10.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

A megyei közgyűlés elnökének feladat- és hatásköre

A megyei közgyűlés elnökének feladat- és hatásköre 3. melléklet az 1/2013. (II. 20.) önkormányzati rendelethez 12345 A megyei közgyűlés elnökének feladat- és hatásköre A közgyűlés által átruházott feladat- és hatáskörök A megyei önkormányzat vidékfejlesztési

Részletesebben