Éves munkaterv 2014/2015

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Éves munkaterv 2014/2015"

Átírás

1 Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Szent Kristóf Katolikus Tagóvodája Éves munkaterv 2014/2015 "Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől eredő Lelket, hogy megismerjük, amit az Isten a kegyelemben ajándékozott nekünk. " Korintusiaknak 2,12 Andáné Hendrik Mária tagintézmény-vezető

2 I. Kiinduló helyzetkép I./1. Szent Kristóf Katolikus Tagóvodánk kiemelt feladata Erdei óvoda, mint átvett és pedagógiai programunkba beépített Jó gyakorlat bevezetése, 5 éves programjának kidolgozása. Az egészséges életmód alakításával kapcsolatos szokások elmélyítése a teremtett világ megismerésén keresztül, minőségi munka által. I./ 2. Csoportok szervezése A 2014/2015-ös nevelési évre beiratkozott gyermekeket három csoportban látjuk el, ettől az évtől azonos életkor alapján szervezzük csoportjainkat. 1. Nagycsoport Halacska csoport 26 fő Andáné Hendrik Mária tagint.vez. óvodapedagógus Kormos Lászlóné óvodapedagógus Polgár Lajosné dajka 2. Középső csoport Napocska csoport 25 fő Csala Józsefné óvodapedagógus Szurmai Erzsébet óvodapedagógus Őz Ilona dajka 3. Kiscsoport Szivárvány csoport 23 fő Tóth-Pál Józsefné óvodapedagógus Onódi Judit óvodapedagógus Szekeres Lajosné dajka A három csoportban az óvodapedagógusok, a nevelés egész időtartamában, reggel 6 órától 17 óráig rugalmas munkakezdéssel dolgoznak. (1.sz. mell.)

3 Óvodánkban a katolikus nevelés által a szokásosnál is hatványozottabb szerepet kap a gyermekekkel való szeretetteljes törődés, az egyéni bánásmód, a differenciált képességekhez mért fejlesztés. Az óvodapedagógusok, dajkák mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek biztonságos légkörben szocializálódjanak. Fontos feladatunk az újonnan érkezett gyermekek befogadása, őket kifejezetten a keresztény szellemiség miatt íratták be szüleik óvodánkba. - Minden egyes gyermek igényét, testi-lelki szükségleteit figyelembe vesszük. - A befogadás személyes, egyéniséghez igazodó, differenciált. - A családdal együttesen kell segítenünk, hogy a gyermekek megtalálják helyüket az óvodában. Az óvoda és a család hasonlóságainak és különbségeinek átélése közben a félelmet, szorongást csökkentjük, érzelmi biztonságot alakítunk ki. - Fontos, hogy a gyermekek anya vagy apa jelenlétében ismerkedjenek az óvodai környezettel, társaikkal, óvó nénikkel, dajka nénivel. - A szülők jelenléte mindaddig lehetséges, ameddig a gyermek igényli. - A befogadást nem kötjük időponthoz, hanem folyamatos, a szülők és gyermekek igényei szerint szervezzük. - A gyermekek behozhatják kedves játékaikat, tárgyaikat, amelyek megnyugtatják egészen addig, ameddig ennek szükségét érzik. I./3. Személyi feltételek Júliusban elbúcsúztunk Dobák Gábor káplán atyától, aki augusztus 1-től Szerencsen végzi feladatait. Helyére Barkóczi István káplán atya érkezett, Bordás Péter plébános, c. kanonok úrral együtt képviselik majd fenntartónkat, segítik munkánkat.

4 Az óvodában folyó szakmai munkát Andáné Hendrik Mária szakvizsgázott óvodapedagógus, tagintézmény-vezető irányítja. Mártonné Túri Katalin óvodapedagógus szerződése lejárt, helyére szeptember 1-től Onódi Judit óvodapedagógus kerül szerződéssel. Hitoktatói feladatokat továbbra is Domokosné Budai Anna végzi, mindhárom csoportban hetente két-két alkalommal találkozik a gyerekekkel. Karbantartó: személye változó. Logopédiai feladatokat a Nevelési Tanácsadó munkatársa látja el, heti egy délelőtt tartózkodik óvodánkban, kizárólag a tanköteles gyermekek ellátásával foglalkozik. Fejlesztőpedagógus heti két órában a gyermekeknél tapasztalható kisebb hátrányok ledolgozásában segít valamint a DIFER mérést és az iskolaérettségi vizsgálatokat végzi. Heti 4 órában lenne szükség munkájára. 1 fő rehabilitációs foglalkoztatott napi 4 órában a mosogatási feladatokat látja el. Az óvoda személyi ellátottsága - ennek ellenére - megfelelő, azonban a köznevelési törvényben meghatározott 1 fő pedagógiai asszisztens nagyon hiányzik. Mivel tagintézmény-vezetőként egyben beosztott óvodapedagógusként is dolgozok, emellett maximális csoportlétszámokkal működünk, a minőségi munkához, a gyermekek biztonságos ellátásához nagy szükség lenne egy fő pedagógiai asszisztensre. I/4. Tárgyi feltételek A nyár folyamán kifestésre került a Ficánka csoport, a folyosó, ugyanitt az ablakok festése is megtörtént. Az udvari fajátékok is megújultak, ezen kívül kisebb esztétikai javítások is zajlottak az óvodában. Óvodafejlesztési (Támop) pályázatunk július 31-én lezárult, melynek nyomán többek között bútorokat, textíliákat, játékokat, sporteszközöket szereztünk be. Az óvoda komfortja, esztétikája jó feltételeket teremt az idejáró gyermekek számára, de!

5 Mozgáslehetőségünk továbbra is szűk korlátok közé szorul, tornaszoba kialakítására nagy szükség lenne. Két foglalkoztató sötét, kicsi, régi szigeteletlen nyílászárók, kis teljesítményű gázkazán, balesetveszélyes világítótestek továbbra is cserére, megújulásra várnak. Jelenlegi személyi és tárgyi feltételeink azonban nem akadályozzák a biztonságos működést! II. A nevelőmunka tervezése, fejlesztési tartalmak II./1. Tervezés Az éves terv a célkitűzések, a feltételek számbavételét, a közös élmények átgondolását jelenti. A hosszabb távú tervezés része a személyi dosszié. Ebben kapnak helyet azok a dokumentumok és gyermekmunkák, melyek az egyes gyermekek fejlődését tükrözik, (személyiség lap, megfigyelések, vizsgálati eredmények, gyermekrajzok stb.) A módszeres megfigyelések alapján, az óvodapedagógus megjelöli azokat a területeket, ahol az intenzívebb differenciált fejlesztésre az elkövetkező hetekben szükség van. A gyermekcsoport nevelési, fejlesztési tervének időtartama fél év, melyet a központilag tervezett és kiadott csoportnaplóban rögzítünk. A műveltségi tartalmak heti rend szerinti tervezése az éves terv alapján szintén a csoportnaplóban kerül rögzítésre egy hetes időkereten belül. II./2. Kiemelt területek a.) Hitre nevelés bevezetés a keresztény hit és élet világába (gyermek és szülői közösség) Jézus megismertetése és megszerettetése (tájékozódás, tapasztalatszerzés, élménygyűjtés)

6 A teremtett világra való rácsodálkozás (Mennyei Atyánk teremtő bölcsességének, jóságának felismerése és megköszönése) A keresztény közösségi életbe való bevezetés (egyházszeretet, hazaszeretet) A keresztény család nevelő munkájának kiegészítése, erősítése és kiteljesítése Értékközvetítés a jó szándékú, de hitüket nem ismerő családok felé Pozitív erkölcsi tulajdonságok megtapasztalása (önzetlenség, segítőkészség, együttérzés, igazmondás) segítség adás a negatív erkölcsi tulajdonságok által alakult magatartás korrigálására (irigység, közömbösség, harag, durvaság). b.) A teremtett világ megismerésére nevelés c.) TÁMOP /2 Óvodafejlesztés c. pályázattal kapcsolatos tenni valók. Az Isten által teremtett, az ember által alakított környezet megismerésére nevelés. A gyermek életkori sajátosságainak megfelelően megtanul tájékozódni és eligazodni a szűkebb és tágabb természeti és társadalmi környezetben. Pozitív érzelmi megnyilvánulása megerősödik az őt körülevő környezet iránt. Megismeri lakóhelye, szépségét, nevezetességét, büszkeségeit. A környezetben lévő intézményeket, üzleteket. Ebben segít a Városvédő Egyesület által létrehozott és kiadott városismereti munkafüzet. Különbséget tud tenni az évszakok között. Megtanulja értékelni a természet szépségét, annak növény és állatvilágát - óvja, védi azokat - pozitívan fejlődik a tenni akarás, a munkához való viszonya, nő feladattudata, kitartása. Tudatosul bennük, hogy mi is a teremtett természet része vagyunk. Aktív, és cselekvő személyiség lesz, aki bátran, kreatívan alakítja környezetét anélkül, hogy kárt okozna benne.

7 Képes megismerni és felismerni a környezetében rejlő matematikai tartalmú jelenségeket, melynek segítségével észrevesz ok-okozati összefüggéseket, mennyiségi viszonyokat. Ismerik az őket körülvevő közlekedési feltételeket, eszközöket. Ismerik a néphagyományokat, a városi élet szokásait, a helyi kultúra átadásának szokásait. Kialakul igényük, környezetük szépítésére, megóvására Kialakul a takarékosság / energia, víz, eszköz /, a hulladékkezelés fogalma, a természetes anyagok használatának értéka, melyet korunkhoz képest alkalmaznak. Megtanulja értékelni és védeni az egyes környezeti elemeket, mint a talaj, víz, levegő, élővilág, település. A tanuláshoz szükséges kompetenciák (ismeret, képesség, attitűd) kialakulnak. Rácsodálkozik a teremtett világ szépségeire, az öröm és a hála fényében szemléli azokat. III. A nevelési év rendje A nevelési év: től ig tart. Szorgalmi idő: től ig tart. Nyári élet: Őszi szünet: Téli szünet: től ig tart október 27-től október 31-ig december 22-től december 31-ig. Tavaszi szünet: április 2-től április 7-ig. Nyári szünet: július 13-tól 2015 augusztus 21-ig ( 6 hét ) Óvodánk nyári zárva tartása úgy kerül meghatározásra, hogy a június 01. napjától augusztus 31. napjáig terjedő időben a gyermekek óvodai elhelyezése folyamatosan biztosított (ügyeletet ellátó óvodával!). Ez idő alatt a Bethlen Gábor Református Iskola, Óvodával megkötött megállapodás alapján történik az ügyeletet igénylő gyermekek ellátása.

8 A zárva tartások időpontjáról a jogszabályoknak megfelelően, február végéig tájékoztatjuk a szülőket. Az év végi ünnepek közti munkanapokon óvodánk zárva tart. Nevelés nélküli munkanapok felhasználásának terve (maximálisan felhasználható napok száma: 5 nap) Az időpontról legalább egy héttel korábban értesítjük a szülőket. Ezekre a napokra szervezhető: nevelő testületi értekezlet, továbbképzés, szakmai kirándulás, szakmai konferencia október 18. őszi nevelőtestületi értekezlet április 07. tavaszi nevelőtestületi értekezlet május Kpszti szakmai konferencia tavaszán nevelőtestületi szakmai kirándulás (zarándoklat) III./1. Hitéleti programjaink, értekezleteink Programok: Bekapcsolódás a Katolikus Egyház életébe: - Veni Sancte, Te Deum szülők, gyermekek részvételével - Iskolamisén való részvétel havonta egy alkalommal a felnőtt közösséggel - Nagyobb ünnepek alkalmával szentmise látogatás a felnőtt közösséggel, szülőkkel - Gyermekmunkákból kiállítás a főtemplomban - adventben, nagyböjtben élelmiszer, játék, gyermekruha gyűjtés a helyi karitasz számára - lelki gyakorlatok - továbbképzések (KPSZTI)

9 - kirándulások, zarándoklatok. - katolikus intézményeink programjain való részvétel (gimnázium, ált. isk.) - katolikus szervezetek programjain való részvétel (népkör, karitasz, KÉSZ) Értekezletek: Alakuló értekezlet Időpont: augusztus 25. hétfő 17 órától Tanévnyitó értekezlet Időpont: augusztus 28. csütörtök 9 órától Pánthy-ban Téma: - Az éves munkaterv megvitatása, elfogadása. - Házirend megvitatása, elfogadása - Aktualitások Őszi nevelési értekezlet Téma: Időpont: október 18. (nevelés nélküli munkanap) Kiemelt feladatunk - Erdei óvoda, mint átvett és pedagógiai programunkba beépített Jó gyakorlat 5 éves programjának kidolgozása, beépítése óvodai gyakorlatunkba. Tavaszi nevelési értekezlet Időpont: április 07. (nevelés nélküli munkanap) Téma: Az egészséges életmód alakításával kapcsolatos szokások elmélyítése a teremtett világ megismerésén keresztül, minőségi munka által. Egyéb nevelési témájú értekezlet, munkatársi értekezlet (szükség szerint, ill. havonta egy alkalommal-, minden hónap első hétfőjén 17 órától)

10 Szakmai konferencia Katolikus Pedagógiai Szervezési Továbbképzési Intézet szervezésében (nevelés nélküli munkanap) Időpont: május Helyszín: Budapest, Városligeti fasor 42. III./ 2. Szülői értekezletek tervezett ideje és témái 1. Ideje: szeptember 15. hétfő (összevont és csoport) Téma: Általános tájékoztató, házirendünk változásai (összevont). Az óvodaérettség, iskolaérettség kritériumai, befogadási tevékenység. Szűrések, fejlesztések stb. Beiskolázás. Aktualitások, programok a következő hetekben (csoport). 2.Ideje: január (csoport) Téma: Nagycsoportosaink iskolakészültsége, beiskolázási program. Befogadó tevékenység eredményei. Aktuális programok (farsang, fényképezés, anyák napja, gyermekhét, egyházi ünnepeink stb.) 3.Ideje: május (csoport) Téma: Az elmúlt év értékelése, mérések eredményei. A nyári élettel kapcsolatos tudnivalók. IV. Kapcsolattartás

11 Szülők-óvoda Családlátogatások, szülői értekezletek, fogadó órák, eseti megbeszélések, közös egyházi programok annak érdekében, hogy a nevelés hatékonyságát növeljük. Óvoda-bölcsőde A bölcsődével szükséges kapcsolatot kialakítani annak érdekében, hogy a gyermekek óvodai befogadását segítsük. Óvoda iskola gimnázium Munkaközösségi együttműködés az alsós tanítókkal. Egymás munkájának figyelemmel kísérése mellett közös programokkal veszünk részt intézményeink népszerűsítésében. Mindent Tudni Akarok, pásztorjáték stb. Lehetőséget biztosítunk arra, hogy a tanítók ellátogassanak az óvodába. A tagintézmények vezetőivel egyeztetjük a látogatások, közös programok helyét, idejét. Alkalmanként mi is ellátogatunk az iskolába, meglátogatjuk régi óvodásainkat. Közösen ünnepeljük védőszentjeink ünnepeit (Szt.Miklós, Szt. András, Szt. Kristóf). Szeretettel fogadjuk a hozzánk érkező diákokat az általános iskolából ill. a gimnáziumból. Fenntartó szerv óvoda Rendszeres kapcsolattartás az EKIF képviselőivel (igazgató, gazdasági szakértő, jogász stb.) A helyi plébános atyát ill. káplán atyát, mint a fenntartó képviselőjét rendszeresen meghívjuk értekezleteinkre, programjainkra, igény esetén (szülők, dolgozók ) hittani továbbképzéseket, lelkigyakorlatokat, zarándoklatokat szervezünk. Egyházközségünkben működő szervezetekkel továbbra is ápoljuk kapcsolatainkat, (Pánthy E. Cserkész Csapat, Katolikus Népkör, Karitász Csoport, Keresztény

12 Értelmiségiek Szövetsége), figyelnek ránk, sok segítséget kaptunk az elmúlt években tőlük. Katolikus Pedagógiai Szervezési Továbbképzési Intézet ( KPSZTI) Az általuk szervezett programokon, továbbképzéseken ebben az évben is szeretnénk részt venni. Óvoda óvoda Továbbra is tartjuk a kapcsolatot egyházmegyén belüli óvodáinkkal, de más egyházmegyékből is vannak kapcsolataink. A helyi református és önkormányzati óvodákkal is jó partneri viszonyt kívánunk kialakítani, hogy a továbbképzéseken ill. a várost érintő rendezvényeken közösen vehessünk részt ( Mikulás Kupa, Ovi Olimpia). Óvoda- közművelődési intézmények, alapfokú művészetoktatási intézmény, birkózó csarnok A közművelődési intézmények (könyvtár, művelődési ház, múzeum, mozi, zeneiskola) rendezvényeit a gyermekek életkori sajátosságait, érdeklődési területeit figyelembe véve látogatjuk pedagógus vezetésével, vagy egyénileg szülőkkel. Kéthetente mozgásos délelőtt a birkózó csarnokban. Az óvoda egyéb kapcsolatai: Egészségügyi szolgálat: Védőnővel, gyermekorvossal, fogorvossal a soron következő vizsgálatok ellenőrzések alkalmával. Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat: A folyamatos jelzőrendszer működtetése A szociális problémával küzdő szülő számára a külső segítség felajánlása. A veszélyeztetési okok feltárásában jelzés a gyermekvédelmi felelősnek (nyilvántartás).

13 Pedagógiai Szakszolgálat: A pedagógiai programban foglaltak és sajátos nevelési igény összhangjának megteremtése (logopédus, pszicho-pedagógus). V. Feladat ellátási terv Részletesen a mellékletben (2.sz.). Tagintézmény- vezető: Tagintézmény-vezető helyettes: Gyermekvédelmi felelős: Dekoráció: Drámapedagógia, hitélet: Közművelődés, sport: PR: Andáné Hendrik Mária Tóth-Pál Józsefné Kormos Lászlóné Onódi Judit Csala Józsefné Szurmai Erzsébet Andáné Hendrik Mária VI.Továbbképzési terv, munkaközösségek Minőségre törekvő katolikus óvodai nevelésünk megkívánja, hogy a KPSZTI által szervezett továbbképzéseken részt vegyünk (szervezés alatt). Ami biztos: Óvodavezetői munkacsoport: Andáné Hendrik Mária ( november, január, március) Vallási munkacsoport: Csala Józsefné (okt.,dec., febr., ápr.) Gyermek és ifjúságvédelmi munkacsoport: Kormos Lászlóné ( ápr.) Szakmai konferencia: május Munkaközösségek:

14 Az Egri Főegyházmegye mint fenntartó a 2013/14-es nevelési évben szakmai munkaközösségeket szervezett az egyházmegyén belüli azonos feladatokat ellátó intézményei számára. A munkacsoport félévenként egy alkalommal ül össze. Ennek értelmében az Óvodavezetők munkaközösségében Andáné Hendrik Mária tagintézmény-vezető vesz részt. Végre csatlakozni szeretnénk a katolikus iskolában működő alsós munkaközösséghez, hisz óvoda, iskola szinten szeretnénk még jobban összehangolni pedagógiai munkánkat az azonos területeken (pl.tehetséggondozás, környezettudatosságra nevelés, óvoda-iskola átmenet kérdései stb.). VII. A nevelőmunka eredményességét szolgáló tevékenységek Ellenőrzések, mérések A minőségi munka érdekében folyamatosan végezzük a különböző színtereken. VII./1. A tagintézmény- vezető ellenőrző látogatásai: Tájékozódó látogatás szeptember- október cél: a befogadó tevékenység hatékonysága, eredményessége, önkiszolgáló munka a kicsiknél november- december cél: iskolakészültség aktuális szintje a tanköteles gyermekeknél

15 január- február cél: játéktevékenységek alakulása mindhárom csoportban március- április- május cél: munkatevékenységek alakulása mindhárom csoportban VII./2. A tagintézmény- vezető további ellenőrzései: félévente csoport dokumentumok (csoportnaplók, mulasztási naplók, havi feljegyzések a gyermekekről, fejlődési naplók, igazolások, szakvélemények stb.) - óvodapedagógusok pontos munkakezdet, munkavégzés - minden dolgozó óvoda tisztasága, udvar, szertár rendben tartása, munkaköri feladatok, felelősi rendszer dajkák VII./ 3. Hospitálások óvodán belül: évente két alkalommal hospitálunk a másik két csoportban (mindegyikben 1x 1x) Cél: ismerjük meg egymás szokásrendszerét, módszereit pl. a vallásos nevelés terén. VII./ 4. A gyermekek fejlődésének nyomon követése óvodaérettség mérése az új gyerekek körében (óvodapedagógus) bemeneti szabályozás

16 részképesség szűrés a tankötelesek körében (nev. tan. munkatársa)- szeptember logopédiai szűrés a tankötelesek körében (nev. tan. munkatársa)- szeptember iskolaérettségi vizsgálat a tankötelesek körében (óvodapedagógus, fejlesztőpedagógus) november, december - kimeneti szabályozás DIFER mérés (fejlesztőpedagógus) április, május fejlődési napló (rajzkészség, szociális, érzelmi, akarati képességek, számolási készség stb). (óvodapedagógus) november, május VII./ 5. Minőségi munka Mérés, értékelés Teljesítmény értékelés (óvodapedagógusok,dajkák) Elégedettség vizsgálat (szülők, alkalmazottak) VIII. Gyermekvédelmi feladatok A gyermekvédelmi felelős feladata -- az óvodapedagógusok jelzései alapján--, a problémás esetek feltárása, majd szükség esetén a megfelelő szakemberhez irányítása (SNI-s, HH-ű, HHH-ű). A gyermekvédelmi napló pontos vezetése fontos feladat. Óvodai nevelőmunkánkat a gyermekeket érintő minden döntésünkben a gyermek mindenek felett álló érdeke vezérli, ezért pedagógiai munkánk a problémák megoldásának keresésére irányul. A gyermekvédelmi felelős az érintett szülőkkel igyekszik jó viszonyt kialakítani a megoldások érdekében A rendszeres óvodába járást, hiányzásokat figyelemmel kell kísérni.

17 A gyermekvédelmi feladatok ellátásakor különösen fontos a tapintatos, etikus magatartás az információk kezelésében. VII./6. Az egyházi év ünnepei Programtervünk gerincét az egyházi év ünnepei alkotják. Szeptember - Veni Sancte ünnepélyes tanévnyitó szentmise a Pánthy E. Kat. Iskolával. Szeptember 8. Kisboldogasszony. Szűz Mária születésének napja. Szeptember. 12. Mária, Szűz Mária neve napja. Szeptember 29. Szent Mihály napja. Október Október 7. Rózsafüzér királynéja. Ez a hónap a rózsafüzér imádságának hónapja..október 23. Az 1956-os forradalom és szabadságharc napja. Megemlékezünk a hősökről, akik életük árán szabadságot akartak kivívni hazánknak. Az 56-os emlékműhöz és a Mindszenty szoborhoz virágot viszünk. November November 1. Mindenszentek napja. November 2. Halottak napja.

18 November 11. Szent Márton ünnepe. Felelevenítjük legendáit, lampionokkal vonulunk az utcára. November. 19. Árpád házi Szent Erzsébet - rózsacsoda December December 6. Szent Miklós püspökre emlékezünk, ekkor érkezik hozzánk Mikulás. Advent. Eljövetel. Készülődés a Szentestére. Imáinkban felidézzük azt, hogy Jézus mindenkiért szállt le közénk! Az advent ennek a várakozásnak lesz megtestesítője, a karácsony pedig az önzetlen szeretet, a békesség, a családi összetartozás és a másokra való fokozott odafigyelés ideje. Szép hagyomány hogy adventi koszorút helyezünk óvodai galériánkba amelyet meg is szenteltetünk. Itt állítjuk fel a betlehemet is. Drámacsoportos gyermekeink pásztorjátékot adnak elő. Január Január 6. Vízkereszt ünnepe. A napkeleti bölcsek látogatása Jézusnál. Házszentelés ideje az óvodában. Január 18. Árpád házi Szent Margit, IV. Béla leányaként önként vállalt áldozataival méltán lett a magyar lányok példaképe. Január 25. Szent Pál apostol és vértanú napja. Február Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony. A szentelt gyertya, mint Krisztus jelképe, egyike a legrégibb szentelményeknek. Megszenteltetjük a templomban gyertyáinkat.

19 Február 3. Szent Balázs ünnepe, Balázs-áldás. A farsang idején jelmezbált rendezünk. A farsang hete mindig zenés-táncos vigadozással telik. Március Hamvazószerda. A nagyböjt kezdőnapja. Március 15. Az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe. Virágot viszünk a Kossuth szoborhoz és a Mindszenty szoborhoz. Március 19. Szent József ünnepe. Megemlékezünk Jézus nevelőapjáról, aki a Szent Család leggondosabb őrzője. Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, Jézus Szentlélektől való fogantatásának emléknapja. Április Virágvasárnap. Jézus szenvedése és halála előtt bevonult Jeruzsálembe. Barkaszentelő ünnepünkön a drámacsoportos gyermekek liturgikus játék keretében - megjelenítik a jeruzsálemi bevonulást templomunkban. Nagy Csütörtök. Az utolsó vacsorának, az Oltáriszentség alapításának emlékünnepe. Nagy Péntek. Jézus halálának napja. Nagy Szombat. Tűzszentelés, a húsvéti gyertya megszentelése, Örömének, Keresztvízszentelés. Keresztelés, a keresztségi fogadalom megújítása, szentmise és körmenet. Húsvét vasárnap és hétfő. Jézus feltámadásának ünneplése. Május

20 Anyák napja. A gyermekeket felkészítjük az ünnepi köszöntőre. Megemlékezünk Mennyei Édesanyánkról a Szűz Anyáról, zarándoklatot szervezünk a szülőkkel a Kálvária Kegytemplomba. Május - Június Pünkösd. Azt tanítjuk, hogy valóra vált Jézus ígérete. Az Atya elküldte nekünk, Jézus kérésére a menybemenetele után a Szentlelket. A Szentháromságszobrot megtekintjük. Te Deum. Tanévzáró, hálaadó szentmise templomunkban. Hálaadás az elmúlt nevelési évért. Elköszönünk az iskolába készülő gyermekeinktől. IX.Záró rendelkezés Az éves munkatervet a nevelőtestület egyhangúlag elfogadta, az abban foglaltakat tudomásul vette. Elfogadási nyilatkozat mellékelve. X. Mellékletek Elfogadási nyilatkozat. Az óvoda dolgozóinak munkarendje. Feladat ellátási terv. Éves programterv. Balesetvédelmi oktatás aláíró íve.

21 Tűzvédelmi oktatás aláíró íve. Törökszentmiklós

IDŐPONT TERVEZETT PROGRAM FELELŐS

IDŐPONT TERVEZETT PROGRAM FELELŐS Programterv augusztus 21- szeptember 30. 08.21. 08.25. 08. 26. 08. 28. 08. 30. 08.25-08.29. 09.01-09. 05. 09-01. 09 06. 09. 16. Szept. utolsó hete 09.29. Szülői ért. az új gyerekek szülei számára Alakuló

Részletesebben

Éves munkaterv 2016/2017

Éves munkaterv 2016/2017 Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Szent Kristóf Katolikus Tagóvodája Éves munkaterv 2016/2017 "Legyen velünk az Atyaistennek és Jézus Krisztusnak, az Atya Fiának

Részletesebben

középiskolai megemlékezés péntek V. István Napok; 3 generációs intézményi találkozás - EFOP hétfő Pedagógusnap Szent Gellért szentmise

középiskolai megemlékezés péntek V. István Napok; 3 generációs intézményi találkozás - EFOP hétfő Pedagógusnap Szent Gellért szentmise PROGRAMNAPTÁR () 2017. szeptember 09.01. péntek Tanévnyitó VeniSancte 09.04- Befogadás (csoportszintű) 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály 09.08. péntek Mária- Szűz Mária ált. isk. születése Kisboldogasszony

Részletesebben

óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe

óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2016/2017. tanév 2016. szeptember 09.01. Tanévnyitó VeniSancte, (külön) 09.02- Befogadás, nagycsoportosok (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.08. Mária-ünnep születése (csoportszintű)

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

A es nevelési év eseménynaptára

A es nevelési év eseménynaptára A 2018-2019-es nevelési év eseménynaptára Dátum Programjaink Augusztus 15-től Augusztus 21. Augusztus 28. Szeptember 2. Szeptember 3. Szeptember 5. Szeptember 6. Szeptember 7. Szeptember 12. Szeptember

Részletesebben

Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján

Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján ÁLTALÁNOS ISKOLA 1. A felvételi lehetőség A felvételnél a tanulók felvételéről az igazgató dönt. Az elutasító döntés

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/ évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök augusztus 2014. 08.26, 08.28. Szülőértekezletek új óvodások szülei részére

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

Szakmai munkaközösség munkaterve

Szakmai munkaközösség munkaterve Szakmai munkaközösség munkaterve 2011/2012 1. BEVEZETŐ A 2009.-2010-es nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében egy óvodai csoportban kompetencia alapú óvodai programcsomag került bevezetésre,

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

még több részlet: Naptárak.com

még több részlet: Naptárak.com Szeptember Október 1. Szo Veni Sancte tanévnyitó - 1. H A zene világnapja, Kovászkör 21. 2. V - 2. K Őrangyalok ünnepe 22. 3. H Összevont Szülői értekezlet, Kovászkör 1. 3. Sz 23. 4. K 2. 4. Cs Assisi

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011. / 2012.

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011. / 2012. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 20. / 202. Személyi feltételek Pedagógus munkakörben dolgozók beosztása, száma, végzettsége, szakképzettsége A nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben dolgozók száma,

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szervezeti adatok Intézmény megnevezése, címe Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium Intézmény OM azonosítója 027743 Óvoda elérhetőségei Telefon:06 78462

Részletesebben

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát

Részletesebben

Közzétételi lista nevelési év

Közzétételi lista nevelési év Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Székhely: Fehérgyarmat Szent I. tér 2. Telephelyek: Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Hadház utcai Óvodája Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Tavasz utcai Óvodája OM: 202 319 Tel.:

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / 20167 NEVELÉSI ÉVRE Készült: A Nemzeti Köznevelési Törvény végrehajtásáról szóló 229./2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (1) (2) alapján Az intézmény adatai: Székhely óvoda:

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján Tanítási év helyi rendje 2014/2015 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok száma: 5 nap 1 hónap nap hét napja tanítási nap sorszám feladat óra

Részletesebben

Közzétételi lista. 3. A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni.

Közzétételi lista. 3. A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni. A 229/202. (VIII. 28.) a Nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormány rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az intézmény alapító és fenntartó szerve : Pécs M.J. V. Önkormányzata

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/ 2018

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/ 2018 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/ 2018 Óvoda neve: Szent Mór Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Óvoda címe: 7625 Pécs Aradi vértanúk útja 14. OM azonosító: 027264 Óvodai csoportok

Részletesebben

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint Közzétételi lista A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint Az intézmény neve: D-B-M Mikrotérségi Óvoda és Bölcsőde OM azonosító: 201948 Az óvoda neve: Eszterlánc óvoda

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2011/2012 Készítette: Jantek Lászlóné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Munkaközösség tagjai: Bárányné Szaxon Szilvia Jantek Lászlóné Halász Lászlóné ŐSZI IDŐSZAK:

Részletesebben

2012-2013. tanév. I. félév

2012-2013. tanév. I. félév 2012-2013. tanév I. félév Szeptember 3. Veni Sancte, Főplébánia 3. Első osztályosok szülői értekezlete 4. kedd Alsós szülői értekezlet: 4. a, 4. b 5. szerda Alsós szülői értekezlet: 2. a, 2. b. 10. Alsós

Részletesebben

A Nyitnikék Óvoda Munkaterve a 2013/2014. nevelési évre elsősorban a 2011.CXC Nemzeti Köznevelési Törvény és annak módosításaiban meghatározott hatály

A Nyitnikék Óvoda Munkaterve a 2013/2014. nevelési évre elsősorban a 2011.CXC Nemzeti Köznevelési Törvény és annak módosításaiban meghatározott hatály Nyitnikék Óvoda 1203 Bp. Kossuth L.u.3. E-mail: nyitnikek@nyitnikek.axelero.net OM azonosító: 034710 PESTERZSÉBETI NYITNIKÉK ÓVODA 2013-2014. ÉVI MUNKATERVE Győrné Varga Kornélia Nyitnikék Óvoda vezetője

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint

Részletesebben

MUNKATERVE. Összeállította: Nagyné Baráth Ágnes igazgató Munkácsiné Berényi Edit igazgató helyettes

MUNKATERVE. Összeállította: Nagyné Baráth Ágnes igazgató Munkácsiné Berényi Edit igazgató helyettes A PETROVAY KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Tagintézmény MUNKATERVE A 2016/2017 -OS TANÉVRE Összeállította: Nagyné Baráth Ágnes igazgató igazgató helyettes BEVEZETÉS

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

A BÖLCSŐDE NEVELÉSI-GONDOZÁSI MUNKATERVE

A BÖLCSŐDE NEVELÉSI-GONDOZÁSI MUNKATERVE BAJI NÉMET NEMZETISÉGI ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE DEUTSCHER NATIONALITÄTENKINDERGARTEN UND KINDERKRIPPE WOJ A BÖLCSŐDE NEVELÉSI-GONDOZÁSI MUNKATERVE 1 Munkaterv tartalma Helyzetkép 1. Pedagógiai terv 1.1. Gondozási-nevelési

Részletesebben

ALSÓVÁROSI ÓVODA Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ , Különös közzétételi lista

ALSÓVÁROSI ÓVODA Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ ,   Különös közzétételi lista ALSÓVÁROSI ÓVODA 2600 Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ 317-092, e-mail: forteovi@vipmail.hu Különös közzétételi lista Az intézmény neve, székhelye: Vác Város Önkormányzat Képviselő- testületének Alsóvárosi

Részletesebben

KOSZISZ SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE

KOSZISZ SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE A KOSZISZ SZENT ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS SZAKGIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE OM: 201756 Újfehértó Bevezető gondolatok: Higgy erősen a mindenható Atyaistenben, minden teremtmény teremtőjében, és az

Részletesebben

A 2014/2015. tanév helyi rendje

A 2014/2015. tanév helyi rendje A 2014/2015. tanév helyi rendje A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló EMMI rendelet (3. ) előírja, hogy a nevelési-oktatási intézmények munkatervükben hatátozzák meg a tanév helyi rendjét.

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/ 2017

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/ 2017 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/ 2017 Óvoda neve: Szent Mór Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Óvoda címe: 7625 Pécs Aradi vértanúk útja 14. OM azonosító: 027264 Óvodai csoportok

Részletesebben

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2.

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2. Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Pakod, Csány László u. 2. MUNKATERV 2014/2015. tanévre Készítette: Ódorné Marton Edit tagintézmény vezető Pakod, 2014. augusztus 25. A 2014-2015 tanév rendje:

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e)

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e) 23. (1) e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendje, és az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: A hatályos Szervezeti

Részletesebben

A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni.

A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni. A 229/202. (VIII. 28.) a Nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormány rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az intézményalapító és fenntartó szerve: Pécs M.J. V. Önkormányzata

Részletesebben

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program

CSOPORTNAPLÓJA. Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel alternatív program CSOPORTNAPLÓJA Tisztellek téged, fontos vagy nekem, csakis rád figyelek, és segítek neked, ha szükséged van a segítségemre 1 Az óvoda bélyegzője

Részletesebben

NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre. Szeptember

NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre. Szeptember NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre Szeptember Programok Befogadási terv alapján új gyerekek fogadása, folyamatosan Telephelyvezetői megbeszélés Nevelési Tanácsadó részképesség felmérés

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Óvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista. Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola

Óvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista. Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Óvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Törvényi háttér: A kormány 229/2012. (VII.28) Korm. rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

A WALLA JÓZSEF ÓVODA

A WALLA JÓZSEF ÓVODA A WALLA JÓZSEF ÓVODA Mottónk: Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot, ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát! Ha terved egy életre szól, embert nevelj! (kínai bölcs mondás) ÓVODÁNK TÖRTÉNETE: Walla

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2016/2017. tanév munkarendje

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2016/2017. tanév munkarendje Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola A 2016/2017. tanév munkarendje 1. Ünnepélyek: Felelősök: Ünnepélyes tanévnyitó 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8 óra Endrefalva 2016. augusztus 31. (szerda) Homoki

Részletesebben

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető:

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: 4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: Óvoda nyitva tartása gyermekek számára: 6.30-17.30 Óvoda nyitva tartása dolgozók számára: 6.00-18.00

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) be. IDŐPONTOK ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2013. augusztus 21. szerda 9 00 Együttes alakuló értekezlet 2013. augusztus 23-24. péntek-szombat TÁMOP 3.1.7 képzés / Hajdúszoboszló 2013. augusztus 23. péntek 9 00

Részletesebben

--------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ. ---------- csoport részére

--------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ. ---------- csoport részére --------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 0kksa09 ---------- csoport részére a 2015/2016-os nevelési évre ---------------------------------------------

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1.

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1. K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda 034292 2018. október 1. a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján 1 a) felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Óvodánk a Waldorf-pedagógia szerint,

Részletesebben

TANÉV RENDJE

TANÉV RENDJE 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. p sz v h k sze cs p sz v szept. h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k 1 6

Részletesebben

JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 2013/2014. tanév munkaterve. Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum:

JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 2013/2014. tanév munkaterve. Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum: JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2013/2014. tanév munkaterve Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum: 2013.09.02. Bevezetés Az idei lesz az első olyan tanév, amely a köznevelési törvény és a hozzá

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER AUGUSZTUS VIII.22. VIII.23-25-ig VIII.24. VIII.-28-29. VIII.30. VIII. 30-31. VIII.31. Alakuló értekezlet Alsó tagozatos munkaközösségi megbeszélés Felső tagozatos munkaközösségi megbeszélés Veni Sancte

Részletesebben

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés A tanítás nélküli munkanapok időpontjai, felhasználása 1. Névadó ünnepély 2017. 10.12. 2. Félévi értekezlet 01.29. 3. Tantestületi kirándulás, csapatépítés 04.04. 4. Tanulmányi kirándulások 05.31. 5. DÖK

Részletesebben

KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/ ; 28/ mobil: /

KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/ ; 28/ mobil: / KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/576-530; 28/576-531 mobil: +36 20/824 59 89 e-mail: ovoda.dompol@invitel.hu NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. NEVELÉSI ÉV

Részletesebben

Intézményi közzétételi lista

Intézményi közzétételi lista SZENT TAMÁS GÖRÖGKATOLIKUS ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÓVODAI INTÉZMÉNYEGYSÉG 5000 Szolnok, Temető út 13. 56/800-230 06 30 622 4939 @ szolnoki.gorogkatolikusovoda@gmail.com Intézményi közzétételi lista Jogalap:

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.

Részletesebben

A Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda Közzétételi listája 2015/2016-os Nevelési év

A Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda Közzétételi listája 2015/2016-os Nevelési év A Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda Közzétételi listája 2015/2016-os Nevelési év Készült, a 229/2012.(VIII.28.) korm.r. és a Nktv 23 (1)-(2) bek. alapján. Intézményünk neve : Kölcsey Utcai és Ligeti Sori

Részletesebben

MUNKATERV 2016/2017. augusztus 24. szerda. augusztus 24. szerda. munkaértekezlete Fel.: Csordás Krisztina. augusztus szeptember 1.

MUNKATERV 2016/2017. augusztus 24. szerda. augusztus 24. szerda. munkaértekezlete Fel.: Csordás Krisztina. augusztus szeptember 1. MUNKATERV 2016/2017 2016 augusztus 24-26, 29-31. augusztus 24. szerda augusztus 24. szerda augusztus 25-26. szeptember 1. csütörtök szeptember 1. csütörtök szeptember 5. hétfő szeptember 1-7. Takarítás,

Részletesebben

os NEVELÉSI ÉV

os NEVELÉSI ÉV NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016-os NEVELÉSI ÉV SZENT MIKLÓS GÖRÖGKATOLIKUS ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017-es NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás

Részletesebben

Óvodapedagógusok száma: 2. Óvodapedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége

Óvodapedagógusok száma: 2. Óvodapedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége 1. Óvodapedagógusok száma Óvodapedagógusok száma: 3 fő 2. Óvodapedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége Sorszám Iskolai végzettség Szakképzettség Munkakör 1. főiskola óvodapedagógus óvónő 2. főiskola

Részletesebben

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok)

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok) 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. h k sze cs p sz v h szept. k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze 1 5 10

Részletesebben

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet Komplex Intézményellenorzési és -értékelési Programja INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS IV-VI. fejezet az ÓVODÁK számára Dátum:... Készítette:...... Az intézmény

Részletesebben

A tanévben tervezett jelentősebb rendezvények és események időpontjai

A tanévben tervezett jelentősebb rendezvények és események időpontjai A tanévben tervezett jelentősebb rendezvények és események időpontjai A 2016/2017-os tanév rendje 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma száznyolcvankettő nap. A szorgalmi

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR AUGUSZTUS VIII. 22. 9:00 Alakuló értekezlet VII. 23. Tűz-és balesetvédelmi oktatás VIII.22.-31.

Részletesebben

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda Kollégiumi Tagintézménye 2018/2019 tanév munkarendje

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda Kollégiumi Tagintézménye 2018/2019 tanév munkarendje Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda Kollégiumi Tagintézménye 2018/2019 tanév munkarendje Időpont Nap Események megnevezése 2018. aug.21. k Alakuló

Részletesebben

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE:

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE: DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR 78. 2017/2018. - A TANÉV HELYI RENDJE: Szorgalmi idő, tanítási szünetek: 2017. szeptember 1. Első tanítási nap péntek 2017. okt. 30. - nov. 3. Őszi szünet Utolsó

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017. NEVELÉSI ÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017. NEVELÉSI ÉV KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017. NEVELÉSI ÉV A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közre:

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

IV. A 2017/2018-as TANÉV HELYI RENDJE IV.1 TANÍTÁSI HETEK BEOSZTÁSA Szeptember

IV. A 2017/2018-as TANÉV HELYI RENDJE IV.1 TANÍTÁSI HETEK BEOSZTÁSA Szeptember IV. A 2017/2018-as TANÉV HELYI RENDJE IV.1 TANÍTÁSI HETEK BEOSZTÁSA Tan. nap 21 Hó H K Sz Cs P Szo V A B F Hét A tanév eseményei Szeptember 1. 2. 3. 1 1 35 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 1 2 36 11. 12. 13. 14.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Berentei Tündérkert Óvoda KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018. TANÉVRE Az adatokat a kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői értekezlet 26. 8 00 Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések 27. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28-29. Tanév

Részletesebben

(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető

(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető (Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: 034678 KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető Pestszentlőrinci Robogó Óvoda 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 14. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018-OS

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Közzétételi lista

Közzétételi lista Közzétételi lista 2018-2019 Intézményi adatok Az óvoda neve: Mágocsi Bokréta Óvoda Az óvoda székhelye: 7342 Mágocs, Szabadság u.7 Az óvoda OM azonosítója: 202 111 Telefon: 06 72 451 122 Mobil telefon:

Részletesebben

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: 1) Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az adott időszak oktatáspolitikai céljaival és a fenntartó elvárásaival. A tervezés a nevelőtestület

Részletesebben

2016/2017. NEVELÉSI ÉV. fő iskolai végzettségük szakképzettségük fő munkaköre óvodapedagógus 8 főiskola óvodapedagógus 3

2016/2017. NEVELÉSI ÉV. fő iskolai végzettségük szakképzettségük fő munkaköre óvodapedagógus 8 főiskola óvodapedagógus 3 Közzétételi lista Intézményi adatok Az óvoda neve: Mágocsi Bokréta Óvoda Egységes Óvoda-Bölcsőde Az óvoda székhelye: 7342 Mágocs, Templom tér 2 Az óvoda OM azonosítója: 202 111 Telefon: 06 72 451 122,

Részletesebben

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra

Részletesebben

Éves munkaterv 2011/2012

Éves munkaterv 2011/2012 Éves munkaterv 2011/2012 Tanítási Tanítási Napló nap hét Naptári nap Esemény szerinti Képzések Szülői Egyéb sorszáma sorszáma esemény estek augusztus 27. Szombat augusztus 28. Vasárnap augusztus 29. Hétfő

Részletesebben