Ismét irtják az erdőt Dunakeszin!

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ismét irtják az erdőt Dunakeszin!"

Átírás

1 Ismét irtják az erdőt Dunakeszin! Bőgnek a láncfűrészek, dőlnek a fák. Mindez egy többszörösen védett területen. A hatóságok hetek óta tudnak az eseményekről, azonban mégsem történik semmi. A helyi civilek aggódnak, leveleznek, igyekeznek meggátolni azt, amiről első pillanatban is sejteni lehet, hogy szabálytalan, a hatóságok azonban nem tudják eldönteni, kell-e cselekedniük, s ha igen, melyiküknek és mit. Az illegális erdőirtás helyszíne ezúttal nem a tőzegláp, hanem a város másik kiemelkedő természetvédelmi értéke, a délkeleti szegletében elterülő, úgynevezett téli pálya. Értékeiről a Természetbúvár 2008 januári számában olvashatunk ( %20palya_mellekletek/cikkek/Buvar_cikk_resize.pdf). Néhány évvel ezelőtt, amikor még a versenylovaké és az árvalányhajé volt a téli pálya (fotó: Juszel Béla) A terület Pest közelében az egyik utolsó összefüggő, nagyméretű sztyeppfolt, amely a pest-solti síkság őshonos élővilágának ad helyet. Keletről egy erdősáv szegélyezi, amely védi az alig pár száz méterre futó M2 autóút zajától-porától, varázslatosan nyugalmas hangulatot teremtve. Az elmúlt héten azonban ismét bőgtek a láncfűrészek, fogyatkozott az erdő. Folytatódott a munka. A tevékenységre augusztus elején civilek figyeltek fel, és azóta igyekeznek mozgósítani a hatóságokat eddig csekély eredménnyel.

2 Az erdőirtás augusztus eleje óta folyik A napi két-három órás, általában kora reggel végzett tevékenység sokak számára gyanús volt, ezért nem egy alkalommal kihívták a rendőrséget. A kiszállások alkalmával megállapítást nyert, hogy szabályszerű engedéllyel rendelkeznek a favágók, minden rendben van. Vagy mégsem? Nem kell erdésznek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk a munka szakszerűtlenségét. A valamirevaló fákat kivágták, a semmit sem érő bozótot s a levágott lombot otthagyták. Más helyeken mindent letaroltak, tátongó krátert hagytak maguk után a dolgos kezek. Erdőgazdálkodás, szabályos engedély alapján?

3 A magyar közigazgatás berkeiben járatlan civileknek jó időbe telt, ameddig kinyomozták, hogy a helyi rendőrség után hova érdemes fordulni. Végül kiderült, hogy érvényes, szabályszerű engedéllyel semmiképpen sem rendelkezhettek a favágók, ugyanis az annak kiadására jogosult Erdészeti Igazgatóság erre a területre nem bocsátott ki ilyet. Az Igazgatóság képviselője végül helyszíni szemlét tartott, és megállapította a munka szakszerűtlen jellegét. Egyesek megfogalmazása szerint egyszerű falopásról van szó. Ez a megközelítés a gyakorlatban nem egészen helytálló, ugyanis a civilek érdeklődésére a favágók elmondták, hogy a munka megrendelője a terület tulajdonosa. Saját magától lopná a fát, vagy valami egészen más a cél? Hamis a rendőröknek mutatott engedély, és formailag szabályos, vagy formailag semmi köze a hatósági engedélyhez? Esetleg igaz lenne, hogy hatáskörét túllépve a helyi jegyző adott ki engedélyt? Persze ez felveti azt a kérdést, hogy a rendőrségnek nem kellett volna-e tudatában lennie, hogyan is néz ki egy hatósági engedély és ki jogosult kiállítani? Az ügy azonban még ennél is abszurdabb, és jobban rávilágít a környezeti értékek megóvására rendelt hatóságok tehetetlenségére. Privatizáció és ingatlanfejlesztés, kontra nemzeti érdekek A dunakeszi téli pálya az elmúlt években nem egyszer szerepelt már a híradásokban. Sokat foglalkozott a sajtó a különös utóéletű adásvétellel, amelynek főhőse Winkler Márton volt, aki elővásárlási jogára való hivatkozással elperelte a Nemzeti Lóverseny Kft által áruba bocsátott 57 hektáros ingatlant. Saját nyilatkozata szerint gyanúsan olcsón lehetett hozzájutni a rendkívül jó fekvésű területhez, amelyre nem sokkal később megszülettek a fejlesztési tervek is. ( Lesz_e_magyar_Disneyland ingatlanhaboru_dunakeszin_.aspx) Hogy hogynem, éppen Winkler Márton volt ugyanis az egyetlen pályázó a Nemzeti Lóverseny Kft privatizációs eljárása során 2007-ben, s ha megnyeri az eljárást, akkor ismét egyesült volna kezében a Lovaregylet által a 19. század végén létrehozott tréningtelep második világháború és a szocializmus által megkímélt része. Talán a pályázathoz hátteret biztosító pénzemberek számára készült az a tanulmányterv, amely utóbb napvilágra került, s amelyből kiolvashatjuk, mi történik, ha Winkler Márton kezébe kerül a magyar lósport sorsa. ( %20telipalya%20jovobeni%20hasznositasa%20-%20CD-n%20atadott%20valtozat.pdf) A történet azonban másként alakult talán éppen a két évvel korábbi huszárvágás miatt vált Winkler Márton kegyvesztetté elutasították ajánlatát. Ma már hozzátehetjük, hogy a lósport szerencséjére. Nem vált ugyan közismertté, hogy milyen feltételeket szabtak a privatizáció során, azonban Winkler Márton tervei rávilágítanak arra, hogy az egykor világhírű alagi versenyló tréningtelep sorsa megpecsételődött volna, ha a privatizációs pályázatot nem nyilvánítják eredménytelennek. A tervek szerint ugyanis a tréningtelep és más ingatlanok, többek között az önkormányzati tulajdonú vitorlázó repülőtér helyén a világ negyedik legnagyobb vásárvárosa épülhetett volna fel. A tréningtelep nélkül pedig a magyar lósport fennmaradására is alig lett volna esély. Különös kanyar a történetben, hogy minderre két évvel később derült fény, amikor Winkler Márton a téli pálya átminősítéséhez akarta megnyerni a dunakeszi képviselő-testület hozzájárulását. Akkorra azonban az expo ötlete már kútbaesett, hiszen a területek nagy része a Nemzeti Lóverseny Kft tulajdona maradt. Nem egészen érthető, miért hozta nyilvánosságra a terveket. Esetleg mégsem veszett el minden remény a grandiózus terv megvalósítására? Furcsa módon Szabó Zoltán ingatlenbefektető egy évvel később a helyi lapban propagálta az ötletet ( levil_jun.pdf).

4 A világ negyedik legnagyobb EXPO-ja lehetne a dunakeszi téli pálya, repülőtér és lóversenypálya helyén. Winkler Márton tervei. Nemzeti ökológiai hálózat, a törvénykezési tehetetlenség jelképe A téli pályára vonatkozóan a tervek Disneyland, hotelek, kaszinók és egy ügető lóversenypálya telepítését célozzák. A megvalósítás elé azonban akadályok álltak: a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal javaslatára a tréningtelep országos jelentőségű műemlék lett, s a már korábban is helyi védelem alatt álló téli pálya a nemzeti ökológiai hálózat magterületének is részét képezi. Mindezek a kötöttségek pedig a beépítést erősen korlátozzák, elég idéznünk a nemzeti ökológiai hálózatra vonatkozó egyik paragrafust, amely szerint a nemzeti ökológiai hálózat magterületén belül a kialakult beépítési mód nem változtatható meg. A téli pályán jelenleg nincsen semmiféle beépítés, ebből következően a továbbiakban sem lehetséges. Legalábbis szabályosan. Amennyiben a dunakeszi önkormányzat építkezést engedélyezne a területen, akkor törvénysértést követne el. A nemzeti ökológiai hálózat létrehozásáról és szabályozásáról azonban hiába rendelkezik törvény, sajátos fintora a magyar jogrendszernek, hogy egyetlen intézmény sem jogosult, illetve köteles betartatni az arra vonatkozó szabályokat. Így aztán hiába a szigorú törvény, semmi eredménye sincsen. Annak taglalásába nem megyünk bele, hogy mekkora szükség van egy ügető versenypályára, és mennyi létjogosultsága van az építésére terveket szövögetni, hiszen Magyarországon a lósport, de főként a sportfogadás állami monopólium. Ennél fontosabb, hogy a helyi képviselők számára tetszetős a lósporttal kapcsolatos terv, ezért a terület besorolásának megváltoztatását elősegítheti, hiszen a képviselők azt mondhatják: ők

5 ahhoz járultak hozzá, hogy ugyanaz legyen a területen, ami eddig is volt. A téli pálya eddig is a lósport célját szolgálta, ezután is azt fogja. Mégis, van különbség? A téli pálya eddig egy külső gyakorlópályaként működött, amelynek a szélén egy három méter széles földút fut körbe. Ezen kívül semmi más építmény, vagy egyéb létesítmény nincsen a területen. Ennek köszönhetően megőrizte eredeti, természetes jellegét, a pest-solti síkságra jellemző homokpusztagyep élővilágát. Rajta kívül Budapest északi határában ilyen nagy kiterjedésű érintetlen, életképes terület nem maradt. Önmagában ez a tény is elegendő kellene, hogy legyen ahhoz, hogy megőrizzük a területet jelen állapotában. Nyilván ez volt a célja Dunakeszi egykori képviselőtestületének is 1994-ben, amikor helyi védelem alá helyezte a téli pályát, s ennek fontosságát ismerték el akkor is, amikor a nemzeti ökológiai hálózat magterületévé nyilvánították. A hasznosításához szükséges a település-szerkezeti terv módosítása. Ezt először 2009 tavaszán próbálta meg elérni Winkler Márton. Akkor azonban a lakossági tiltakozás hatására a képviselők visszakoztak, és Dióssi Csaba fideszes frakcióvezető, azóta képviselő és polgármester javaslatára levették napirendről a kérdést. Nem mondtak nemet, csak nem tárgyalták meg. Alig fél évvel később a település-szerkezeti terv felülvizsgálatával megbízott mérnökiroda jelezte, hogy eddig sajnos rosszul volt besorolva a terület, ezért mindenképpen módosítást kell eszközölni. S minő csoda! Éppen abba a kategóriába lehet csak sorolni, ahova fél évvel korábban a tulajdonos szerette volna. Ez a besorolás elsőre nem hangzik rosszul: beépítésre nem szánt, lósport terület. A különbség annyi, hogy fél évvel korábban több száz millió forintot követelt (volna) az önkormányzat a tuljadonos kérésére történő átminősítésért, azonban az államigazgatási nyilvántartásban szereplő hiba kijavításáért nem kér, nyilvánvalóan nem is kérhet egy fillért sem mégis teljesül a tulajdonos kívánsága. A beépítésre nem szánt sportterület kategóriát például a nagy kiterjedésű sportpályákra találták ki. Ebbe beleillik a lóversenypálya, rendben levőnek tűnik a dolog. Nem is településtervezési aggályok merülhetnek fel, hanem inkább az tűnik kérdésesnek, hogy az alapvetően sportfunkciót előtérbe helyező besorolás megfelel-e a terület jellegének. Utóbbi sokkal közelebb áll a természetes állapotban levő területekhez, mintsem a sportpályákhoz. A településtervezési logika: mindent a funkciójának megfelelően kell besorolni, tehát hamis eredményre látszik vezetni, hiszen azt követve elsőként a Himaláját kellene nagy kiterjedésű sportterületnek átminősíteni, oda ugyanis semmi más okból nem megy ember, csak azért, hogy hegyet másszon. A Ti országotok Az átminősítés tehát alapvetően a terület eddigitől eltérő használatát alapozhatja meg, ami egyet jelentene a téli pálya természeti értékeinek pusztulásával is. Vajon messze járunk az igazságtól, ha azt gyanítjuk, hogy a területet szegélyező erdő kiirtása is e koncepcióba illeszkedik? A természeti értékek eltűnése mindenesetre közelebbi viheti a tulajdonost az áhított célhoz, a beépítés eléréséhez. Hogyan lehet az, hogy két és fél hónap alatt nem sikerült leállítani az illegális erdőirtást, és kézre keríteni az elkövetőket? Miért nem lehet egy ilyen egyszerű ügy végére járni annak ellenére, hogy nemcsak civilek által készített fotók és videók, hanem rendőrségi jegyzőkönyvek is tanúskodnak a tettenért favágók személyazonosságáról s a felmutatott engedély érvénytelen voltáról? Miért nem lehet ennyi idő alatt eljutni a munka megrendelőjéig, és a törvényben foglaltaknak megfelelően eljárni vele szemben? A dunakeszi történet nyilván nem egyedi eset. A hatósági eljárás egy helyben topogása szinte nyílt felszólítás a szabályok semmibe vételére, hiszen annak révén milliárdos haszon élvezőjévé lehet válni. Spekulánsok, kalandorok, strómanok, eljött a Ti országotok! Sarkadi Márton

Lesz-e még versenyló tréningpálya Alagon?

Lesz-e még versenyló tréningpálya Alagon? Lesz-e még versenyló tréningpálya Alagon? Vidámpark, kaszinó, vásárváros, állati TESCO vagy természeti értékek és hagyományok? Április elején bemutatták a Dunakeszi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

A Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály (2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 1.) k ö z l e m é n y e

A Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály (2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 1.) k ö z l e m é n y e A Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály (2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 1.) k ö z l e m é n y e A Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály

Részletesebben

2016/2 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMAI VÉLEMÉNYEZÉS

2016/2 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMAI VÉLEMÉNYEZÉS 2016/2 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMAI VÉLEMÉNYEZÉS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMOK ÖSSZEFOGLALÓ A VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL A BEÉRKEZETT ÉSZREVÉTELKERE ADOTT VÁLASZOKRÓL ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK

Részletesebben

A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL

A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÖSSZHANGJA AZ ORSZÁGOS ÉS A MEGYEI TERÜLETRENDEZÉSI TERVEKKEL Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény (továbbiakban OTrT) országos ket, területfelhasználási

Részletesebben

Módosító indítvány sorszáma. Érintett szelvény. Kovács László és Valek Piroska. 5. 3f-4. Indítvány rövid tartalma, helyszíne

Módosító indítvány sorszáma. Érintett szelvény. Kovács László és Valek Piroska. 5. 3f-4. Indítvány rövid tartalma, helyszíne Módosító indítvány sorszáma Érintett szelvény 5. 3f-4 Indítványozó Kovács László és Valek Piroska átnézeti térkép Indítvány rövid tartalma, helyszíne 39287 hrsz-ú közpark területfelhasználási módjának

Részletesebben

Szentlőrinc Nagyközség Képviselőtestületének 11/1996.(IV.25.) számú R e n d e l e t e. a helyi jellegű természeti értékek védelméről

Szentlőrinc Nagyközség Képviselőtestületének 11/1996.(IV.25.) számú R e n d e l e t e. a helyi jellegű természeti értékek védelméről Szentlőrinc Nagyközség Képviselőtestületének 11/1996.(IV.25.) számú R e n d e l e t e a helyi jellegű természeti értékek védelméről (A 11/2012.(V.31.), a 18/2009.(X.01.), a 7/2001.(V.31.) sz. Rendelettel

Részletesebben

A Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály (2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 1.) k ö z l e m é n y e

A Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály (2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 1.) k ö z l e m é n y e A Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály (2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 1.) k ö z l e m é n y e A Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendes ülésére . számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 31-i rendes ülésére Tárgy: A településrendezést biztosító sajátos jogintézményekről

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Farkas Eszter, aljegyző Javaslat építmény

Részletesebben

I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések

I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések Bucsuszentlászlói Községi Önkormányzat 9/2004.(VII.08.) sz. Önk. rendelete az épített és természeti értékek helyi védelmére vonatkozó szabályokról Búcsúszentlászló Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (I.22.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk

Részletesebben

Tárgy: Tervezési ajánlat Nagyvenyim község településrendezési eszközök felülvizsgálatára

Tárgy: Tervezési ajánlat Nagyvenyim község településrendezési eszközök felülvizsgálatára BEREK TÁJÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 1025 Budapest, Zöldmáli lejtő 10/B A lph. fszt/2. VARGÁNÉ KAISER KATALIN POLGÁRMESTER ASSZONY RÉSZÉRE NAGYVENYIM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA NAGYVENYIMI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

Részletesebben

A Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának (2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 1.) k ö z l e m é n y e

A Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának (2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 1.) k ö z l e m é n y e A Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának (2100 Gödöllő, Kotlán Sándor u. 1.) k ö z l e m é n y e A Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága a földrendező és a földkiadó

Részletesebben

A KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSRŐL VISSZAÉRKEZETT VÉLEMÉNYEK, ÉS AZ AZOKRA TETT INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA, EGYEZTETŐ TÁRGYALÁS EREDMÉNYE

A KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSRŐL VISSZAÉRKEZETT VÉLEMÉNYEK, ÉS AZ AZOKRA TETT INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA, EGYEZTETŐ TÁRGYALÁS EREDMÉNYE A KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSRŐL VISSZAÉRKEZETT VÉLEMÉNYEK, ÉS AZ AZOKRA TETT INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA, EGYEZTETŐ TÁRGYALÁS EREDMÉNYE A közbenső véleményezési eljárás során 8 államigazgatási szerv tett véleményezési

Részletesebben

A törvény jelentősége:

A törvény jelentősége: Magó Erzsébet osztályvezető Belügyminisztérium Területrendezési és Településügyi Főosztály 2012. április 26. Az Agglomerációs törvény (továbbiakban: Törvény) 2005. szeptember 1-én lépett hatályba. A törvény

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 128/2011. (VIII.04.) - től 129/2011. (VIII.04.) - ig Hozott rendeletek: - 1 J

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

Szám: 182/2016. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének január 26. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 182/2016. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének január 26. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 182/2016. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 26. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u. 14. Szám:

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A MŰEMLÉKI ÉS HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK FELÚJÍTÁSÁNAK ANYAGI TÁMOGATÁSÁRÓL Mosonmagyaróvár

Részletesebben

(2) A helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező nemzeti vagyonaként forgalomképtelen vagyonát

(2) A helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező nemzeti vagyonaként forgalomképtelen vagyonát Kesztölc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(II.7.) önkormányzati rendelete az Önkormányzata vagyonáról, a vagyonnal való gazdálkodás szabályairól Kesztölc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1.) Új kereskedelmi-szolgáltató gazdasági terület kijelölése: (jelen tanulmány témája!)

1.) Új kereskedelmi-szolgáltató gazdasági terület kijelölése: (jelen tanulmány témája!) C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ ÉS ÉPÍTÉSZ IRODA BETÉTI TÁRSASÁG Levelezési cím: 4031 Debrecen, Derék utca 245 Iroda: 4025 Debrecen, Széchenyi utca 8 sz. Tel:(30) 9818-172, Tel/fax: (52) 531-732 Email:

Részletesebben

XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye

XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye XX. Vörösvári Napok megnyitója a Fő utca program ünnepélyes zárórendezvénye Kedves Dieter Rubenbauer Polgármester Úr! Kedves Mik József Polgármester Úr! Kedves Ünneplő Pilisvörösvári Polgárok! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

II.3. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti

II.3. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti tartalommal készült a település sajátosságainak figyelembevételével.

Részletesebben

Milyen következményei lesznek a Pest Megyei Kormányhivatal törvénysértő működésének?

Milyen következményei lesznek a Pest Megyei Kormányhivatal törvénysértő működésének? Publikálva Alfahír (http://alfahir.hu) Címlap > Milyen következményei lesznek a Pest Megyei Kormányhivatal törvénysértő működésének? Milyen következményei lesznek a Pest Megyei Kormányhivatal törvénysértő

Részletesebben

RÁBAPATONA. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2015. augusztus TH-15-02-14

RÁBAPATONA. Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2015. augusztus TH-15-02-14 RÁBAPATONA Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2015. augusztus TH-15-02-14 2 Rábapatona Településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció Aláírólap

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN Nagy Károly és Görögh Zoltán Felső-Tisza Alapítvány Nyíregyháza, 2014.03.05. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2007. (I. 26.) r e n d e l e t e

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2007. (I. 26.) r e n d e l e t e ÚJFEHÉRTÓ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2007. (I. 26.) r e n d e l e t e az önkormányzati vagyonáról és a vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásáról egységes szerkezetben az e rendeletet módosító

Részletesebben

Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika

Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Játék a végtelennel MAGYAR TUDÓSOK Marx György: Gyorsuló idő Rényi Alfréd: Ars Mathematica Székely Gábor: Paradoxonok Tusnády Gábor: Sztochasztika Péter Rózsa Játék a végtelennel Matematika kívülállóknak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Losonczi és Losonczi Kft. tiszavasvári 0756/1 hrsz-ú önkormányzati

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. november 12-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. november 12-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 240/2015. (X.15.) határozata kapcsán a közreműködő partnerek

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009. No. 17. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009. No. 17. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009. No. 17 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club tizenhetedik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan teremtsünk

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

Tárgy: Dunakeszi Város Önkormányzatának a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól szóló./2016. (. ) önkormányzati rendelete

Tárgy: Dunakeszi Város Önkormányzatának a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól szóló./2016. (. ) önkormányzati rendelete Dióssi Csaba polgármester úr részére Dunakeszi Város Polgármesteri Hivatala Székhelyén Tárgy: Dunakeszi Város Önkormányzatának a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól szóló./2016.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. március 31-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. március 31-én tartandó ülésére. Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. március 31-én tartandó ülésére. Tárgy: Településrendezési eszközök (településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat)

Részletesebben

Civil kezdeményezések a nyíregyházi Sóstói-erdőért

Civil kezdeményezések a nyíregyházi Sóstói-erdőért Civil kezdeményezések a nyíregyházi Sóstói-erdőért Szigetvári Csaba Országos Erdőfórum Kőszeg, 2010 december 2-3. Nyíregyháza erdeje Természeti értékek Az erdő fő jellemzői Miért szóljanak bele civilek

Részletesebben

A képviselőtestületek és a jegyzők közútkezelői és közlekedési hatósági feladatai

A képviselőtestületek és a jegyzők közútkezelői és közlekedési hatósági feladatai BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Közlekedési Felügyelősége A képviselőtestületek és a jegyzők közútkezelői és közlekedési hatósági feladatai Gida Attila útügyi szakmai tanácsadó Jogszabályi háttér 1988. évi

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 28/2015.(X.29.) sz. önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 23/2010. (VIII.26.) sz. rendelettel módosított 11/2005. (IV.14.) számú

Részletesebben

10. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:

10. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK: Oldal 1 / 7 Csomád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2161 Csomád, Kossuth Lajos út 69. Szám: 10/2013. 10. Jegyzőkönyv Készült: A Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Csomádi Kirendeltség (2161 Csomád,

Részletesebben

A módosítások elhelyezkedése

A módosítások elhelyezkedése SZENTKIRÁLYSZABADJA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA A MÓDOSÍTÁSI IGÉNYEK BEMUTATÁSA, CÉLJA ÉS HATÁSA 9 8 5 7 6 1 3 4 2 A módosítások elhelyezkedése 1. A 638/3 hrsz-ú telket érintő módosítás Az ingatlan

Részletesebben

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja Bugyi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013 (IX.24.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben a 14/2014. (IX.15.); és a 8/2015. (IV.24.) sz. rendelettel

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző A polgármesteri beszámolót Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény

Részletesebben

Gönyű Község Önkormányzata 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67., : 96/ , Fax: 96/ ,

Gönyű Község Önkormányzata 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67., : 96/ , Fax: 96/ , Szám: 186-16/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. december 16-án 17 órakor kezdődő, a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében tartott, nyílt üléséről. Jelen vannak: Major Gábor polgármester Hécz

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5.

Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5. Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5. Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2011. (IX.15) önkormányzati

Részletesebben

Tervezõk névsora. Tóalmás Településszerkezeti-, Övezeti Tervének (külterület), valamint a Helyi Építési Szabályzatának módosítása

Tervezõk névsora. Tóalmás Településszerkezeti-, Övezeti Tervének (külterület), valamint a Helyi Építési Szabályzatának módosítása BAU-URB Tsz.: 56/2012. Tervező és Tanácsadó Kft. 1112.Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: 319-36-44 Tervezõk névsora Tóalmás Településszerkezeti-, Övezeti Tervének (külterület), valamint a Helyi Építési

Részletesebben

11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet. a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról

11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet. a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról 11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában,

Részletesebben

Győrsövényház. HÉSZ módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. november TH-14-02-13

Győrsövényház. HÉSZ módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. november TH-14-02-13 Győrsövényház HÉSZ módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. november TH-14-02-13 2 Győrsövényház HÉSZ módosítás Véleményezési dokumentáció Aláírólap Felelős tervező: Németh Géza...

Részletesebben

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2011. (XII.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánításról Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó KISSOMLYÓ KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KISSOMLYÓ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kissomlyó község Képviselő-testülete 2011. április 6-án megtartott testületi ülésén Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Rábacsécsény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2010. Rcs. 1/2010. Bezi 1/2010. Mérges J E

Részletesebben

Tiltott, közösségellenes magatartás

Tiltott, közösségellenes magatartás Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (V.22.) önkormányzati rendelete az egyes szabálysértési tárgyú rendelkezéseket megállapító önkormányzati rendeletek

Részletesebben

Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete

Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Dósa Henrietta Táj- és természetvédelmi referens VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Természet védelméről szóló 1996. évi LIII. Törvény

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 30 - i ülésére

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 30 - i ülésére ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. január 30 - i ülésére Tárgy: A Farkas erdő pihenő- és emlékparkká történő kialakításához szükséges döntések meghozatala Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A BUDAPEST-ESZTERGOM VASÚTVONAL REKONSTRUKCIÓJA NEMZETGAZDÁSÁGI SZEMPONTBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰ BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓAN TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS

Részletesebben

19./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a 2015. november 25-ei képviselő-testületi ülésre. Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság

19./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a 2015. november 25-ei képviselő-testületi ülésre. Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 19./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2015. november 25-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Megtárgyalta: Partnerségi egyeztetés szabályainak

Részletesebben

Sorsolás helye: Heves Megyei Kormány Hivatal Földművelésügyi Igazgatósága Eger, Szövetkezet út 6. sz. földszint tanácsterem

Sorsolás helye: Heves Megyei Kormány Hivatal Földművelésügyi Igazgatósága Eger, Szövetkezet út 6. sz. földszint tanácsterem HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁGA A Heves Megyei Kormány Hivatal Földművelésügyi Igazgatósa a földrendező és földkiadó bizottsokról szóló 1993. évi II. tv. 4/B. (5) bekezdése és

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2016. augusztus 16. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ egyszerűsített egyeztetési eljáráshoz

KIEGÉSZÍTŐ VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ egyszerűsített egyeztetési eljáráshoz TÁJOLÓ-TERV Területrendezési, Környezetvédelmi és Közigazgatásfejlesztési Kft. BALATONAKARATTYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA (Balatonakarattya 143/2016. (IX.14.) önk. határozat 1. mellékletét

Részletesebben

Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl

Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Jóváhagyott rendelet Váchartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

M E G H Í V Ó N A P I R E N D

M E G H Í V Ó N A P I R E N D Dunakeszi Város Polgármesterétől M E G H Í V Ó Dunakeszi Város Képviselő-testületének 2012. évi tizenharmadik ülését 2012. szeptember 27.-én 15 órakor összehívom Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme

Részletesebben

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.

Részletesebben

László Kálmán polgármester Kérte szavazzanak a fentiek szerint ismertetett napirendi pontok sorrendjének és tartalmának elfogadásáról.

László Kálmán polgármester Kérte szavazzanak a fentiek szerint ismertetett napirendi pontok sorrendjének és tartalmának elfogadásáról. Szákszend Község Önkormányzat Képviselő-testületétől Szákszend, Száki u. 91. Ügyiratszám: 97-7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Szákszend Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 27

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor

Részletesebben

1.SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGOS MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ ÉPÍTMÉNYEK ÉS MŰEMLÉKI KÖRNYEZETÜK

1.SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGOS MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ ÉPÍTMÉNYEK ÉS MŰEMLÉKI KÖRNYEZETÜK 1 1.SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGOS MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ ÉPÍTMÉNYEK ÉS MŰEMLÉKI KÖRNYEZETÜK ORSZÁGOS VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK Draskovich-kastély, ma diákotthon Köztársaság tér 7. 976 hrsz. M 378 M ll. Kastélykert,

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete. Helyben. Tisztelt Képviselő-testület!

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete. Helyben. Tisztelt Képviselő-testület! Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda Vagyongazdálkodási csoport 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Tel.: 63/510-300 Ügyiratszám: H-6114-2/2014 Témafelelős: Bakó Hilda Tárgy: A Szentes, belterület

Részletesebben

Tornyospálca község településrendezési terv módosítását megalapozó TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV

Tornyospálca község településrendezési terv módosítását megalapozó TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV P-ART Stúdió Kft Nyíregyháza Legyező u. 78/3 4400 E-mail: veresis55@gmail.com Tornyospálca község településrendezési terv módosítását megalapozó TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV Törzsszám:2/2015 1 Településrendezési

Részletesebben

Pilis Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (.) önkormányzati rendelete

Pilis Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (.) önkormányzati rendelete Pilis Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (.) önkormányzati rendelete A mezei őrszolgálat létesítéséről és működéséről Pilis Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

A környezetvédelem szerepe

A környezetvédelem szerepe A környezetvédelem szerepe Szerepek a környezetvédelemben 2010. június 17. 7. Tisztább Termelés Szakmai Nap TÖRTÉNETE Az emberi tevékenység hatásai a történelem során helyi, térségi, országos, majd ma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. május 26. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-án 17.00 órai

Részletesebben

Ismét törvénytelenségek az Auchan körül

Ismét törvénytelenségek az Auchan körül Ismét törvénytelenségek az Auchan körül Újabb természetvédelmi botrány készül Dunakeszin, az Auchan közelében. Korábban a Levegő Munkacsoport pert nyert Dunakeszi önkormányzatával szemben a Pest Megyei

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1149/2008. Tervezet a Somogyvári Kupavár-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. szeptember

Részletesebben

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról. Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 3. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből: 297/2010.(XI.03.)

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Előterjesztés

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Előterjesztés BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTEJlÉTőL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: IV. 669-2/2012. Előadó: Márton László Mell: 2db Postacím: 5601 Pl 112. Telefon: (66) 523-801 Telefax: (66) 523-808

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület augusztus 9-i ülésére Kétpó Községi Önkormányzata közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terve

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület augusztus 9-i ülésére Kétpó Községi Önkormányzata közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terve ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. augusztus 9-i ülésére Kétpó Községi Önkormányzata közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terve ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. augusztus 9-i ülésére

Részletesebben

1. Sárvár, Alkotmány u. 53. II. emelet 9. szám (hrsz: 1339/2/A/9) alatt található ingatlan értékesítése

1. Sárvár, Alkotmány u. 53. II. emelet 9. szám (hrsz: 1339/2/A/9) alatt található ingatlan értékesítése SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 1339/2/A/9 hrsz-ú, Sárvár,

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2012.(IX.14.) önkormányzati rendelete

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2012.(IX.14.) önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2012.(IX.14.) önkormányzati rendelete A közigazgatási bírsággal sújtható tiltott, közösségellenes magatartásokról és a közigazgatási bírság kiszabásának

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Nyakaskő alatti, önkormányzat tulajdonában lévő 0135 hrsz.-ú külterületi ingatlan hasznosításával összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS A Nyakaskő alatti, önkormányzat tulajdonában lévő 0135 hrsz.-ú külterületi ingatlan hasznosításával összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Nyakaskő alatti,

Részletesebben

RAJZI SZABÁLYOZÁSI ELEMEK Nem települési döntési szint FELÜLETEK Települési döntési szint HATÁRVONALAK... polgármester I. rendű közlekedési célú közterület II. rendű közlekedési célú közterület (belterületen

Részletesebben

Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya Nagyhegyes Község közigazgatási területén elhelyezkedő közterületekre terjed ki. Értelmező rendelkezések

A rendelet hatálya. A rendelet hatálya Nagyhegyes Község közigazgatási területén elhelyezkedő közterületekre terjed ki. Értelmező rendelkezések Nagyhegyes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2009. ( IX. 17.) önkormányzati rendelete a közterület igénybe vételének és használatának szabályairól Nagyhegyes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

7. 8. Műemlék: olyan műemléki érték, amelyet e törvény alapján jogszabállyal védetté nyilvánítottak.

7. 8. Műemlék: olyan műemléki érték, amelyet e törvény alapján jogszabállyal védetté nyilvánítottak. 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről 7. 8. Műemlék: olyan műemléki érték, amelyet e törvény alapján jogszabállyal védetté nyilvánítottak. 10. Műemléki érték: minden olyan építmény, kert,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. december 20-án 17,10 órai kezdettel.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. december 20-án 17,10 órai kezdettel. 25 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 20-án 17,10 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. A Helyi Építési Szabályzat módosításáról és a Szabályozási Tervek elfogadásáról

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. A Helyi Építési Szabályzat módosításáról és a Szabályozási Tervek elfogadásáról Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 5/05.(III.05.)

Részletesebben

AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI. Készítette: Dr. Varga Tamás

AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI. Készítette: Dr. Varga Tamás AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI Készítette: Dr. Varga Tamás ERDÉSZETI IGAZGATÁS Erdőgazdálkodásunk az erdészeti hatóság szigorú ellenőrzése mellett folyik Részigazság Az erdészeti

Részletesebben

Pásztó Város Polgármestere Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * ; * /13 Fax: (06-32)

Pásztó Város Polgármestere Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * ; * /13 Fax: (06-32) Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-98/2016. A rendelet megalkotása minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

Hatályos OTrT (Jelen tervezés terv alapja) Ország szerkezeti terv (hatályos településrendezési terv alapja)

Hatályos OTrT (Jelen tervezés terv alapja) Ország szerkezeti terv (hatályos településrendezési terv alapja) I I. 1. 5. A területrendezési tervvel való összhang igazolása Vizsgálat alapja Jelen összeállítás a 19/2011.(XI.29.)számú önkormányzati rendelettel elfogadott 2011. december 12-től hatályos Bács-Kiskun

Részletesebben

TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK LT-PLAN BT. Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 6/2016. TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA - 2016 JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK Tervező: László Tibor okl. építészmérnök

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete. Helyben. Tisztelt Képviselő-testület!

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete. Helyben. Tisztelt Képviselő-testület! Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda Vagyongazdálkodási csoport 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Tel.: 63/510-300 Ügyiratszám: H-2235/2015 Témafelelős: Tóth Ágnes Tárgy: A Szentes, belterület

Részletesebben

A Duna mente örökségi potenciálja

A Duna mente örökségi potenciálja A Duna mente örökségi potenciálja az EuroVelo 6 kerékpárút a Duna mentén (Rajka Budapest) régészeti szempontból Jövőkép a Duna mentén, Rajka Budapest workshop 2014. május 30. Újlaki Zsuzsánna főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása. Tsz.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása. Tsz. Tsz.: 88-300048/2013 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri

Részletesebben

Építési engedélyezési eljárások TERC Kft., Budapest, 2013.

Építési engedélyezési eljárások TERC Kft., Budapest, 2013. Mednyánszky Miklós Építési engedélyezési eljárások TERC Kft., Budapest, 2013. Mednyánszky Miklós, 2013 TERC Kft., 2013 A könyv részeit vagy egészét közölni a szerzőre és a kiadóra vonatkozó adatok feltüntetése

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete június 24-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete június 24-i ülésére Tárgy: A Békési Tenisz Klub kérelme Sorszám: IV/24 Előkészítette: Nagy József Gazdálkodási Osztály dr. Farkas László jogi munkatárs Farkas György elnök Békési Tenisz Klub Döntéshozatal módja: Minősített

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről Psz/59/25/2014.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 111/2014. (XII.29.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása. Hesz Henriette több pontból álló kérelmet nyújtott be a Képviselő-testület felé:

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása. Hesz Henriette több pontból álló kérelmet nyújtott be a Képviselő-testület felé: RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita a

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon 2.

A rendelet hatálya. Az önkormányzati vagyon 2. Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2012. (III.30.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal való gazdálkodás szabályairól Nádudvar Város Önkormányzatának

Részletesebben

Egymástól tanulni a TMMK-ról. V. TMKE Tűzvédelmi Konferencia Balatonföldvár 2015. február 4-5. Mire jó a TMMK? Előzmények-tapasztalatok

Egymástól tanulni a TMMK-ról. V. TMKE Tűzvédelmi Konferencia Balatonföldvár 2015. február 4-5. Mire jó a TMMK? Előzmények-tapasztalatok Balatonföldvár 2015. február 4-5. Mire jó a TMMK? Előzmények-tapasztalatok Fenyvesi Zsolt Tűzvédelmi mérnök Tűzvédelmi tervező szakmérnök Előzmények-problémák Mi indokolta az új követelményt? Információ

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2014. november 26-i ülésére. Tárgy: Településrendezési terv módosításával kapcsolatos döntések meghozatala

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2014. november 26-i ülésére. Tárgy: Településrendezési terv módosításával kapcsolatos döntések meghozatala 1686-2/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2014. november 26-i ülésére Tárgy: Településrendezési terv módosításával kapcsolatos döntések meghozatala Előterjesztő: Dr.

Részletesebben

VERŐCE TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLAT előzetes egyeztetési anyag

VERŐCE TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLAT előzetes egyeztetési anyag Verőce község egyaránt része a festői Dunakanyarnak és a domboldalakra felfutó Börzsönyi tájnak, továbbá közvetlenül határos a fővárosi agglomerációval. A Településrendezési terv felülvizsgálatának megkezdését

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2016. (IV.15.) önkormányzati RENDELETE a helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításáról r Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben