A szöveg nyelvét a vizsgázók által megadott nyelvek alapján a vizsgaszervező határozza meg.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A szöveg nyelvét a vizsgázók által megadott nyelvek alapján a vizsgaszervező határozza meg."

Átírás

1

2 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/200 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma és megnevezése, valamint a kapcsolódó szakképesítés megnevezése: Gazdasági idegen nyelvű menedzser Ügyviteli szakügyintéző A vizsgaszervezőnek az egyes feladatok mellé segédanyagként mintegy karakternyi két, eltérő idegen nyelvű sajtószöveget kell elhelyezni. A szövegeket a tételrészhez úgy kell hozzárendelni, hogy tartalmuk illeszkedjen a feladatban megjelölt munkahelyi szituációhoz. A vizsgázónak magyar nyelven össze kell foglalnia a szövegek tartalmát. Az idegen nyelvek tanára rövid párbeszédet / telefonos beszélgetést is folytat a vizsgázóval az egyes tételekben meghatározott témakörökkel és csatolt szövegek tartalmával kapcsolatban a tanult idegen nyelveken (l. két idegen nyelv). A feladat megoldásának részei: - az idegen nyelvű szövegek tartalmi összefoglalása, értelmezése magyar nyelven, - az idegen nyelven feltett kérdések megválaszolása két idegen nyelven, - egyéni vélemény kifejtése két idegen nyelven, valamint - az elméleti kérdések rövid, tömör megválaszolása két idegen nyelven. A szöveg nyelvét a vizsgázók által megadott nyelvek alapján a vizsgaszervező határozza meg. A vizsgázók részére biztosítani kell olyan nyomtatott, általános rendeltetésű kereskedelmi vagy köznyelvi szótár használatának lehetőségét, amelynek segítségével a szöveg a felkészülési idő alatt a kompetenciának megfelelően lefordítható a vizsga nyelvére. A tételsor a 1/2008. (VIII.13.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/

3 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés 1. Munkahelyi vezetője fontosnak tartja, hogy a dolgozók jól érezzék magukat a munkahelyükön. A munkahelyi légkör, a közérzet javítása érdekében csoportbeszélgetést kíván tartani, ahol mindenki elmondhatja véleményét a témával kapcsolatosan. Eredményes külföldi példákat is szeretne megismerni, ezért arra kéri Önt, keressen legalább két idegen nyelvű sajtóban a munkahelyi kommunikációval kapcsolatos cikket (l. a mellékelt két idegen nyelvű szöveg), foglalja össze a lényegét magyar nyelven! Folytasson idegen nyelven párbeszédet a főnökével (kérdező tanárával) erről a témáról, és egészítse ki az elmondottakat saját véleményével! Utaljon arra is, mi az értekezletek, megbeszélések funkciója a munkahelyi kommunikációban! Információtartalom vázlata A szövegek tartalmát a vizsgázónak magyar nyelven kell összefoglalnia, értelmeznie. Az egyéni vélemény kifejtése, a párbeszéd (kérdező tanárával), valamint a tételhez kapcsolódó elméleti kérdések rövid, tömör megválaszolása két idegen nyelven külön-külön történik! A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven A munkahelyi közérzettel kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása A munkahelyi közérzettel kapcsolatos egyéni vélemény kifejtése két idegen nyelven A munkahelyi értekezlet, megbeszélés kommunikációban betöltött funkciójának ismertetése két idegen nyelven 3/

4 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Értékelő lap 1. Munkahelyi vezetője fontosnak tartja, hogy a dolgozók jól érezzék magukat a munkahelyükön. A munkahelyi légkör, a közérzet javítása érdekében csoportbeszélgetést kíván tartani, ahol mindenki elmondhatja véleményét a témával kapcsolatosan. Eredményes külföldi példákat is szeretne megismerni, ezért arra kéri Önt, keressen legalább két idegen nyelvű sajtóban a munkahelyi kommunikációval kapcsolatos cikket (l. a mellékelt két idegen nyelvű szöveg), foglalja össze a lényegét magyar nyelven! Folytasson idegen nyelven párbeszédet a főnökével (kérdező tanárával) erről a témáról, és egészítse ki az elmondottakat saját véleményével! Utaljon arra is, mi az értekezletek, megbeszélések funkciója a munkahelyi kommunikációban! Típus C C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A verbális kommunikáció A munkahelytől függő rendezvényszervezés célja, tárgya két idegen nyelv figyelembevételével Az információtartalom vázlata alapján A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven A munkahelyi közérzettel kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása két idegen nyelven A munkahelyi közérzettel kapcsolatos egyéni vélemény kifejtése két idegen nyelven A munkahelyi értekezlet, megbeszélés kommunikációban betöltött funkciójának ismertetése két idegen nyelven Pontszámok Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Olvasott szakmai szöveg A kommunikációs helyzet helyes értelmezése 2 megértése Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése Szakmai nyelvű beszédkészség Idegen nyelvű hallott szöveg megértése Idegen nyelvű szakmai beszédkészség A szövegtartalom önálló összefoglalása választékosan; megfelelő szavak, szakszerű kifejezések használata, valamint a nyelvi és metanyelvi eszközök helyes alkalmazása Hallás utáni szövegértés az interaktív beszédkapcsolatban; helyes visszacsatolás a párbeszéd során Egyéni vélemény kifejtése és ismertetése szakszerűen, lényegre törően a szakmai fogalmak és kifejezések (l. szókincs), valamint a nyelvi (l. nyelvhelyesség) és metanyelvi (l. kiejtés) eszközök helyes alkalmazásával Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 2 Társas Kommunikációs rugalmasság 2 Módszer Max. Meggyőzőkészség 2 Helyzetfelismerés 2 Lényegfelismerés (lényeglátás) 2 Összesen 10 Mindösszesen Elért 4/..

5 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés 2. Külföldi tulajdonú cégük idegen nyelvű elektronikus dokumentumkezelő rendszer beszerzését tervezi. Több eladóval folytatnak tárgyalást annak érdekében, hogy a legjobban használható szoftver beszerzésére kerüljön sor, és gazdaságilag is előnyös feltételekkel jussanak hozzá. A főnöke ennek érdekében igyekszik felkészülten részt venni a tárgyaláson, és arra kéri Önt, hogy a tulajdonos által megküldött, a dokumentumkezelő szoftverek előnyeit, funkcióit idegen nyelven leíró tájékoztató lényegét (l. a mellékelt két idegen nyelvű szöveg) foglalja össze magyar nyelven. Folytasson párbeszédet a főnökével (kérdező tanárával) a fenti témában idegen nyelven, és egészítse ki az elmondottakat saját véleményével! Ismertesse röviden a sikeres tárgyalás körülményeit is két idegen nyelven! Információtartalom vázlata A szövegek tartalmát a vizsgázónak magyar nyelven kell összefoglalnia, értelmeznie. Az egyéni vélemény kifejtése, a párbeszéd (kérdező tanárával), valamint a tételhez kapcsolódó elméleti kérdések rövid, tömör megválaszolása két idegen nyelven külön-külön történik! A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven Az elektronikus dokumentumkezelő rendszer alkalmazásával kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása két idegen nyelven Az elektronikus dokumentumkezelő rendszer alkalmazásával kapcsolatos egyéni vélemény kifejtése két idegen nyelven A sikeres tárgyalás körülményeinek ismertetése (pl. a tárgyalás fogalma, céljai, jellemzői, főbb típusai; a sikeres tárgyalás feltételei, folyamata) két idegen nyelven /

6 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Értékelő lap 2. Külföldi tulajdonú cégük idegen nyelvű elektronikus dokumentumkezelő rendszer beszerzését tervezi. Több eladóval folytatnak tárgyalást annak érdekében, hogy a legjobban használható szoftver beszerzésére kerüljön sor, és gazdaságilag is előnyös feltételekkel jussanak hozzá. A főnöke ennek érdekében igyekszik felkészülten részt venni a tárgyaláson, és arra kéri Önt, hogy a tulajdonos által megküldött, a dokumentumkezelő szoftverek előnyeit, funkcióit idegen nyelven leíró tájékoztató lényegét (l. a mellékelt két idegen nyelvű szöveg) foglalja össze magyar nyelven. Folytasson párbeszédet a főnökével (kérdező tanárával) a fenti témában idegen nyelven, és egészítse ki az elmondottakat saját véleményével! Ismertesse röviden a sikeres tárgyalás körülményeit is két idegen nyelven! Típus C C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A verbális kommunikáció A munkahelytől függő rendezvényszervezés célja, tárgya két idegen nyelv figyelembevételével Az információtartalom vázlata alapján A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven Az elektronikus dokumentumkezelő rendszer alkalmazásával kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása (tartalmi szempontok) Az elektronikus dokumentumkezelő rendszer alkalmazásával kapcsolatos egyéni vélemény kifejtése két idegen nyelven A sikeres tárgyalás körülményeinek ismertetése (pl. a tárgyalás fogalma, céljai, jellemzői, főbb típusai; a sikeres tárgyalás feltételei, főbb fázisai) Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Olvasott szakmai szöveg A kommunikációs helyzet helyes értelmezése megértése 2 Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése Szakmai nyelvű beszédkészség Idegen nyelvű hallott szöveg megértése Idegen nyelvű szakmai beszédkészség A szövegtartalom önálló összefoglalása választékosan; megfelelő szavak, szakszerű kifejezések használata, valamint a nyelvi és metanyelvi eszközök helyes alkalmazása Hallás utáni szövegértés az interaktív beszédkapcsolatban; helyes visszacsatolás a párbeszéd során Egyéni vélemény kifejtése és ismertetése szakszerűen, lényegre törően a szakmai fogalmak és kifejezések (l. szókincs), valamint a nyelvi (l. nyelvhelyesség) és metanyelvi (l. kiejtés) eszközök helyes alkalmazásával Összesen /

7 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 2 Társas Fogalmazókészség 2 Tömör fogalmazás készsége 2 Módszer Ismeretek helyén való alkalmazása 2 Lényegfelismerés (lényeglátás) 2 Összesen 10 Mindösszesen /

8 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés 3. Cége termékbemutatót szervez, ahol külföldi üzletfeleik termékeit is kiállítják. Folytasson telefonbeszélgetést két partnerükkel (kérdező tanárával) idegen nyelven, amelynek során közli a bemutató időpontját, helyszínét; kérje meg őket, küldjenek idegen nyelvű katalógust a kiállítandó termékekről! A főnöke arra kéri, a megküldött termékismertető alapján (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek) emelje ki a termékek előnyös tulajdonságait magyar nyelven. Fejtse ki véleményét két idegen nyelven a megismert termék hasznosságáról! Ismertesse a telefonhívás (kezdeményezés) fontosabb udvariassági szabályait is, két idegen nyelven! Információtartalom vázlata A szövegek tartalmát a vizsgázónak magyar nyelven kell összefoglalnia, értelmeznie. Az egyéni vélemény kifejtése, a párbeszéd (kérdező tanárával), valamint a tételhez kapcsolódó elméleti kérdések rövid, tömör megválaszolása két idegen nyelven külön-külön történik! A szövegek értelmezése, a termékek előnyös tulajdonságainak kiemelése magyar nyelven Telefonhívás lebonyolítása (l. híváskezdeményezés) két idegen nyelven A termékek hasznosságával kapcsolatos egyéni vélemény kifejtése két idegen nyelven A telefonhívás (híváskezdeményezés) fontosabb udvariassági szabályainak ismertetése két idegen nyelven 8/

9 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Értékelő lap 3. Cége termékbemutatót szervez, ahol külföldi üzletfeleik termékeit is kiállítják. Folytasson telefonbeszélgetést két partnerükkel (kérdező tanárával) idegen nyelven, amelynek során közli a bemutató időpontját, helyszínét; kérje meg őket, küldjenek idegen nyelvű katalógust a kiállítandó termékekről! A főnöke arra kéri, a megküldött termékismertető alapján (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek) emelje ki a termékek előnyös tulajdonságait magyar nyelven. Fejtse ki véleményét két idegen nyelven a megismert termék hasznosságáról! Ismertesse a telefonhívás (kezdeményezés) fontosabb udvariassági szabályait is, két idegen nyelven! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért Telefonhívás lebonyolítása (l. híváskezdeményezés) két idegen nyelven C A verbális kommunikáció A szövegek értelmezése, a termékek előnyös tulajdonságainak kiemelése magyar nyelven A termékek hasznosságával kapcsolatos egyéni vélemény kifejtése két idegen nyelven A A telefonálás szabályai A telefonhívás (híváskezdeményezés) udvariassági szabályainak ismertetése két idegen nyelven Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Olvasott szakmai szöveg megértése A kommunikációs helyzet helyes értelmezése 2 Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése Szakmai nyelvű beszédkészség Idegen nyelvű hallott szöveg megértése Idegen nyelvű szakmai beszédkészség A szövegtartalom önálló összefoglalása választékosan; megfelelő szavak, szakszerű kifejezések használata, valamint a nyelvi és metanyelvi eszközök helyes alkalmazása Hallás utáni szövegértés az interaktív telefonkapcsolatban; helyes visszacsatolás a telefonbeszélgetés során Egyéni vélemény kifejtése szakszerűen, lényegre törően a szakmai fogalmak és kifejezések (l. szókincs), valamint a nyelvi (l. nyelvhelyesség) és metanyelvi (l. kiejtés) eszközök helyes alkalmazásával Összesen /

10 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 2 Társas Fogalmazókészség 2 Kapcsolatteremtő készség 2 Módszer Ismeretek helyén való alkalmazása 2 Lényegfelismerés (lényeglátás) 2 Összesen 10 Mindösszesen /

11 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés 4. Egyik külföldi üzletfelük Magyarországon szeretne céget alapítani. A partner titkárnője főnöke megbízásából telefonon arra kérte Önt, hogy küldjön neki rövid összefoglalót a magyarországi gazdasági szervezeti formákról, amit készségesen meg is tett (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek). A titkárnő telefonon megköszönte a kedvességét, és kérte az Ön véleményét a Magyarországon egyik leggyakoribb vállalkozási formáról. Foglalja össze magyar nyelven a szövegek tartalmát! Folytasson telefonbeszélgetést két idegen nyelven a fenti témában a külföldi kolléganővel (kérdező tanárával), említse meg a véleménye szerint legkedveltebb vállalkozási formát! Ismertesse két idegen nyelven a telefonhívás fogadásának udvariassági szabályait is! Információtartalom vázlata A szövegek tartalmát a vizsgázónak magyar nyelven kell összefoglalnia, értelmeznie. Az egyéni vélemény kifejtése, a párbeszéd (kérdező tanárával), valamint a tételhez kapcsolódó elméleti kérdések rövid, tömör megválaszolása két idegen nyelven külön-külön történik! A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven Telefonbeszélgetés (l. hívásfogadás) két idegen nyelven A vállalkozási formával kapcsolatos egyéni vélemény kifejtése két idegen nyelven A telefonhívás fogadásának fontosabb udvariassági szabályai ismertetés két idegen nyelven 11/

12 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Értékelő lap 4. Egyik külföldi üzletfelük Magyarországon szeretne céget alapítani. A partner titkárnője főnöke megbízásából telefonon arra kérte Önt, hogy küldjön neki rövid összefoglalót a magyarországi gazdasági szervezeti formákról, amit készségesen meg is tett (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek). A titkárnő telefonon megköszönte a kedvességét, és kérte az Ön véleményét a Magyarországon egyik leggyakoribb vállalkozási formáról. Foglalja össze magyar nyelven a szövegek tartalmát! Folytasson telefonbeszélgetést két idegen nyelven a fenti témában a külföldi kolléganővel (kérdező tanárával), említse meg a véleménye szerint legkedveltebb vállalkozási formát! Ismertesse két idegen nyelven a telefonhívás fogadásának udvariassági szabályait is! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven (tartalmi szempontok) C A verbális kommunikáció Telefonbeszélgetés (l. hívásfogadás) két idegen nyelven A vállalkozási formával kapcsolatos egyéni vélemény kifejtése két idegen nyelven A A telefonálás szabályai A telefonhívás fogadásának fontosabb udvariassági szabályai ismertetés két idegen nyelven Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Olvasott szakmai szöveg megértése A kommunikációs helyzet helyes értelmezése 2 Idegen nyelvű olvasott A szövegtartalom önálló összefoglalása szöveg megértése választékosan; megfelelő szavak, szakszerű Szakmai nyelvű kifejezések használata, valamint a nyelvi és beszédkészség metanyelvi eszközök helyes alkalmazása Hallás utáni szövegértés az interaktív Idegen nyelvű hallott beszédkapcsolatban; helyes visszacsatolás a szöveg megértése párbeszéd során Egyéni vélemény kifejtése és ismertetés szakszerűen, lényegre törően a szakmai fogalmak 12 Idegen nyelvű szakmai és kifejezések (l. szókincs), valamint a nyelvi (l. beszédkészség nyelvhelyesség) és metanyelvi (l. kiejtés) eszközök 12 helyes alkalmazásával Összesen /

13 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Szervezőkészség 2 Társas Udvariasság 2 Kapcsolatteremtő készség 2 Módszer Gyakorlatias feladatértelmezés 2 Lényegfelismerés (lényeglátás) 2 Összesen 10 Mindösszesen /

14 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés. Főnöke két külföldi üzleti partnerével ebédel egy hagyományos magyar étteremben, ahová tolmácsolás végett Ön is elkíséri őket. Az étterem tulajdonosától kapnak egy, a magyar konyhát népszerűsítő idegen nyelvű turisztikai kiadványt, amelyben rövid összefoglalót találnak a magyar konyha sajátosságairól (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek). Foglalja össze a szövegek tartalmát magyar nyelven! Segítsen a vendégeknek az ételválasztásban két idegen nyelven, a leírás és egyéni ízlése alapján kínáljon az üzleti partnereknek jellegzetesen magyar specialitást! Ismertesse a vendéglátás megszervezésével kapcsolatos teendőket is! Információtartalom vázlata A szövegek tartalmát a vizsgázónak magyar nyelven kell összefoglalnia, értelmeznie. Az egyéni vélemény kifejtése, a párbeszéd (kérdező tanárával), valamint a tételhez kapcsolódó elméleti kérdések rövid, tömör megválaszolása két idegen nyelven külön-külön történik! A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven Az ételválasztáshoz kapcsolódó kérdések megválaszolása két idegen nyelven A magyar konyhával, ételekkel kapcsolatos egyéni vélemény kifejtése; magyar specialitás kínálása két idegen nyelven A vendéglátás megszervezésével kapcsolatos teendők ismertetése két idegen nyelven 14/

15 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Értékelő lap. Főnöke két külföldi üzleti partnerével ebédel egy hagyományos magyar étteremben, ahová tolmácsolás végett Ön is elkíséri őket. Az étterem tulajdonosától kapnak egy, a magyar konyhát népszerűsítő idegen nyelvű turisztikai kiadványt, amelyben rövid összefoglalót találnak a magyar konyha sajátosságairól (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek). Foglalja össze a szövegek tartalmát magyar nyelven! Segítsen a vendégeknek az ételválasztásban két idegen nyelven, a leírás és egyéni ízlése alapján kínáljon az üzleti partnereknek jellegzetesen magyar specialitást! Ismertesse a vendéglátás megszervezésével kapcsolatos teendőket is! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A verbális kommunikáció Az információtartalom vázlata alapján A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven Az ételválasztáshoz kapcsolódó kérdések megválaszolása két idegen nyelven A magyar konyhával, ételekkel kapcsolatos egyéni vélemény kifejtése; magyar specialitás kínálása két idegen nyelven Pontszámok Max. Elért B A vendéglátás, nemzeti A vendéglátás megszervezésével kapcsolatos sajátosságok az teendők ismertetése két idegen nyelven étkezésben Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Olvasott szakmai szöveg megértése A kommunikációs helyzet helyes értelmezése 2 Idegen nyelvű olvasott A szövegtartalom önálló összefoglalása szöveg megértése választékosan; megfelelő szavak, szakszerű Szakmai nyelvű kifejezések használata, valamint a nyelvi és beszédkészség metanyelvi eszközök helyes alkalmazása Hallás utáni szövegértés az interaktív Idegen nyelvű hallott beszédkapcsolatban; helyes visszacsatolás a szöveg megértése párbeszéd során Egyéni vélemény kifejtése, kínálás szakszerűen, lényegre törően a szakmai 12 Idegen nyelvű szakmai fogalmak és kifejezések (l. szókincs), beszédkészség valamint a nyelvi (l. nyelvhelyesség) és metanyelvi (l. kiejtés) eszközök helyes 12 alkalmazásával Összesen /

16 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Döntésképesség 2 Társas Udvariasság 2 Kapcsolatteremtő készség 2 Módszer Gyakorlatias feladatértelmezés 2 Lényegfelismerés (lényeglátás) 2 Összesen 10 Mindösszesen /

17 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés. Egyik külföldi partnerüknek kiküldött szerződés tervezetében rosszul szerepelt a fizetési mód, és jelezte, hogy nem ebben állapodtak meg. Ebből a munkahelyén konfliktus keletkezett, amikor próbálták kideríteni, hogy ki okozhatta, és milyen figyelmetlenség idézhette elő a hibát. Elemezze a kérdéses szövegrészletet (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek), és kérdésekre válaszolva (kérdező tanára) értelmezze a fizetési módok idegen nyelvi megfelelőit! Mondja el két idegen nyelven, milyen problémát okozhat a szakmai fogalmak idegen nyelvre fordítása! Ismertesse a munkahelyi konfliktusok kialakulásának és kezelésének körülményeit is két idegen nyelven! Információtartalom vázlata A szövegek tartalmát a vizsgázónak magyar nyelven kell összefoglalnia, értelmeznie. Az egyéni vélemény kifejtése, a párbeszéd (kérdező tanárával), valamint a tételhez kapcsolódó elméleti kérdések rövid, tömör megválaszolása két idegen nyelven külön-külön történik! A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven A fizetési módokkal kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása két idegen nyelven A szakmai fogalmak idegen nyelvre fordításának követelményei, valamint problémáinak bemutatása két idegen nyelven A munkahelyi konfliktusok kialakulásának és kezelésének körülményei ismertetés két idegen nyelven 17/

18 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Értékelő lap. Egyik külföldi partnerüknek kiküldött szerződés tervezetében rosszul szerepelt a fizetési mód, és jelezte, hogy nem ebben állapodtak meg. Ebből a munkahelyén konfliktus keletkezett, amikor próbálták kideríteni, hogy ki okozhatta, és milyen figyelmetlenség idézhette elő a hibát. Elemezze a kérdéses szövegrészletet (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek), és kérdésekre válaszolva (kérdező tanára) értelmezze a fizetési módok idegen nyelvi megfelelőit! Mondja el két idegen nyelven, milyen problémát okozhat a szakmai fogalmak idegen nyelvre fordítása! Ismertesse a munkahelyi konfliktusok kialakulásának és kezelésének körülményeit is két idegen nyelven! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven A fizetési módokkal kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása két idegen nyelven A szakmai fogalmak idegen nyelvre fordításának C A verbális kommunikáció követelményei, valamint problémáinak bemutatása két idegen nyelven A munkahelyi konfliktusok kialakulásának és kezelésének körülményei ismertetés két idegen nyelven (tartalmi szempontok) Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Olvasott szakmai szöveg megértése A kommunikációs helyzet helyes értelmezése 2 Idegen nyelvű olvasott A szövegtartalom önálló összefoglalása választékosan; szöveg megértése megfelelő szavak, szakszerű kifejezések használata, Szakmai nyelvű valamint a nyelvi és metanyelvi eszközök helyes beszédkészség alkalmazása Hallás utáni szövegértés az interaktív Idegen nyelvű hallott beszédkapcsolatban; helyes visszacsatolás a párbeszéd szöveg megértése során Egyéni vélemény kifejtése és ismertetés szakszerűen, Idegen nyelvű szakmai lényegre törően a szakmai fogalmak és kifejezések (l. 12 beszédkészség szókincs), valamint a nyelvi (l. nyelvhelyesség) és metanyelvi (l. kiejtés) eszközök helyes alkalmazásával 12 Összesen 90 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 2 Társas Módszer Közérthetőség 2 Meggyőzőkészség 2 Gyakorlatias feladatértelmezés 2 Áttekintő képesség 2 Összesen 10 Mindösszesen 100 Elért.. 18/

19 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés 7. Új, külföldi tulajdonosa lett a cégnek, ahol Ön gazdasági idegen nyelvű menedzserként dolgozik. Az új tulajdonos fontosnak tartja a cégről kialakított véleményt, ezért a PR részeként cégmegjelenés több területén is változtatni szeretne. Az Ön feladata lett egy új, idegen nyelvű céges levélforma (sablon) kialakítása, valamint a honlapon a cégbemutatkozó szöveg elkészítése is (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek). Foglalja össze a cégbemutatkozó szöveg tartalmát, majd folytasson beszélgetést a témáról (kérdező tanárával) két idegen nyelven! Ismertesse a cégbemutatkozás Ön által leghatásosabbnak tartott módját, valamint az üzleti levélforma arculatteremtő szerepét két idegen nyelven! Információtartalom vázlata A szövegek tartalmát a vizsgázónak magyar nyelven kell összefoglalnia, értelmeznie. Az egyéni vélemény kifejtése, a párbeszéd (kérdező tanárával), valamint a tételhez kapcsolódó elméleti kérdések rövid, tömör megválaszolása két idegen nyelven külön-külön történik! A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven A cégbemutatkozással kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása A cégbemutatkozás hatásos módjának ismertetése két idegen nyelven Az üzleti levélforma arculatteremtő szerepének bemutatása két idegen nyelven 19/

20 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Értékelő lap 7. Új, külföldi tulajdonosa lett a cégnek, ahol Ön gazdasági idegen nyelvű menedzserként dolgozik. Az új tulajdonos fontosnak tartja a cégről kialakított véleményt, ezért a PR részeként a cégmegjelenés több területén is változtatni szeretne. Az Ön feladata lett egy új, idegen nyelvű céges levélforma (sablon) kialakítása, valamint a honlapon a cégbemutatkozó szöveg elkészítése is (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek). Foglalja össze a cégbemutatkozó szöveg tartalmát, majd folytasson beszélgetést a témáról (kérdező tanárával) két idegen nyelven! Ismertesse a cégbemutatkozás Ön által leghatásosabbnak tartott módját, valamint az üzleti levélforma arculatteremtő szerepét két idegen nyelven! Típus Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása C A verbális kommunikáció magyar nyelven A cégbemutatkozással kapcsolatosan feltett idegen A pr szerepe a gazdasági nyelvű kérdések megválaszolása C életben A cégbemutatkozás hatásos módjainak ismertetése két idegen nyelven C A non verbális Az üzleti levélforma arculatteremtő szerepének kommunikáció bemutatása két idegen nyelven Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Olvasott szakmai szöveg megértése A kommunikációs helyzet helyes értelmezése 2 Idegen nyelvű olvasott A szövegtartalom önálló összefoglalása szöveg megértése választékosan; megfelelő szavak, szakszerű Szakmai nyelvű kifejezések használata, valamint a nyelvi és beszédkészség metanyelvi eszközök helyes alkalmazása Hallás utáni szövegértés az interaktív Idegen nyelvű hallott beszédkapcsolatban; helyes visszacsatolás a szöveg megértése párbeszéd során Egyéni vélemény kifejtése és ismertetése szakszerűen, lényegre törően a szakmai fogalmak 12 Idegen nyelvű szakmai és kifejezések (l. szókincs), valamint a nyelvi (l. beszédkészség nyelvhelyesség) és metanyelvi (l. kiejtés) eszközök 12 helyes alkalmazásával Összesen /

21 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 2 Társas Határozottság 2 Kezdeményezőkészség 2 Módszer Gyakorlatias feladatértelmezés 2 Lényegfelismerés (lényeglátás) 2 Összesen 10 Mindösszesen /

22 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés 8. Cégük nemzetközi találkozót szervez külkereskedelmi szakemberek számára. Az egyik külföldi előadó a meghívó kiküldése után jelezte, hogy az időpont nem felel meg számára. Ezt ugyanis előre nem egyeztették, csak az előadás témáját, de mindent megtesz annak érdekében, hogy a rendezvényen részt vehessen. Felajánlotta, hogy megküldi előadásának idegen nyelvű összefoglalóját, amely a nemzetközi kereskedelmi szokásokról szól (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek). Értelmezze az összefoglalót magyar nyelven, majd folytasson beszélgetést erről kérdező tanárával két idegen nyelven! Fejtse ki véleményét egy Ön által különlegesnek tartott kereskedelmi szokásról, és ismertesse a rendezvények előkészítésének teendőit is két idegen nyelven! Információtartalom vázlata A szövegek tartalmát a vizsgázónak magyar nyelven kell összefoglalnia, értelmeznie. Az egyéni vélemény kifejtése, a párbeszéd (kérdező tanárával), valamint a tételhez kapcsolódó elméleti kérdések rövid, tömör megválaszolása két idegen nyelven külön-külön történik! A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven A nemzetközi kereskedelmi szokásokkal kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása Egyéni vélemény közlése egy különlegesnek tartott kereskedelmi szokásról két idegen nyelven A rendezvények előkészítésének teendői ismertetés két idegen nyelven 22/

23 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Értékelő lap 8. Cégük nemzetközi találkozót szervez külkereskedelmi szakemberek számára. Az egyik külföldi előadó a meghívó kiküldése után jelezte, hogy az időpont nem felel meg számára. Ezt ugyanis előre nem egyeztették, csak az előadás témáját, de mindent megtesz annak érdekében, hogy a rendezvényen részt vehessen. Felajánlotta, hogy megküldi előadásának idegen nyelvű összefoglalóját, amely a nemzetközi kereskedelmi szokásokról szól (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek). Értelmezze az összefoglalót magyar nyelven, majd folytasson beszélgetést erről kérdező tanárával két idegen nyelven! Fejtse ki véleményét egy Ön által különlegesnek tartott kereskedelmi szokásról, és ismertesse a rendezvények előkészítésének teendőit is két idegen nyelven! Típus C Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A verbális kommunikáció Az információtartalom vázlata alapján A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven A nemzetközi kereskedelmi szokásokkal kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása Egyéni vélemény közlése egy különlegesnek tartott kereskedelmi szokásról két idegen nyelven A rendezvények előkészítésének teendői ismertetés két idegen nyelven Pontszámok Max. Elért B A rendezvények előkészítése Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Olvasott szakmai A kommunikációs helyzet helyes szöveg megértése értelmezése 2 Idegen nyelvű olvasott A szövegtartalom önálló összefoglalása szöveg megértése választékosan; megfelelő szavak, szakszerű Szakmai nyelvű kifejezések használata, valamint a nyelvi és beszédkészség metanyelvi eszközök helyes alkalmazása Hallás utáni szövegértés az interaktív Idegen nyelvű hallott beszédkapcsolatban; helyes visszacsatolás a szöveg megértése párbeszéd során Egyéni vélemény kifejtése és ismertetés szakszerűen, lényegre törően a szakmai 12 Idegen nyelvű szakmai fogalmak és kifejezések (l. szókincs), beszédkészség valamint a nyelvi (l. nyelvhelyesség) és metanyelvi (l. kiejtés) eszközök helyes 12 alkalmazásával Összesen /

24 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 2 Társas Meggyőzőkészség 2 Kommunikációs rugalmasság 2 Módszer Gyakorlatias feladatértelmezés 2 Ismeretek helyén való alkalmazása 2 Összesen 10 Mindösszesen /

25 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés 9. Egy budapesti kiállításon külföldi ügyfelek érdeklődnek a cég profilja (külkereskedelmi tevékenység) iránt. Rövid, idegen nyelvű cégismertetőjüket (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek) átadja nekik, de további információkat is kérnek, mert szeretnének Önökkel üzleti kapcsolatot kialakítani. Mivel a főnöke éppen nincs jelen, felajánlja segítségét. Foglalja össze a külkereskedelmi tevékenységet bemutató cégismertető lényegét magyar nyelven, majd kérdésekre válaszolva két idegen nyelven adjon felvilágosítást az érdeklődőknek (kérdező tanára)! Idegen nyelven kérjen tőlük névjegykártyát, hogy a főnökének átadhassa! Ismertesse a névjegykártya használatának szabályait is két idegen nyelven! Információtartalom vázlata A szövegek tartalmát a vizsgázónak magyar nyelven kell összefoglalnia, értelmeznie. Az egyéni vélemény kifejtése, a párbeszéd (kérdező tanárával), valamint a tételhez kapcsolódó elméleti kérdések rövid, tömör megválaszolása két idegen nyelven külön-külön történik! A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven A külkereskedelmi tevékenységgel kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása Névjegykártya kérése két idegen nyelven A névjegykártya-használat szabályainak ismertetése két idegen nyelven 2/

26 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Értékelő lap 9. Egy budapesti kiállításon külföldi ügyfelek érdeklődnek a cég profilja (külkereskedelmi tevékenység) iránt. Rövid, idegen nyelvű cégismertetőjüket (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek) átadja nekik, de további információkat is kérnek, mert szeretnének Önökkel üzleti kapcsolatot kialakítani. Mivel a főnöke éppen nincs jelen, felajánlja segítségét. Foglalja össze a külkereskedelmi tevékenységet bemutató cégismertető lényegét magyar nyelven, majd kérdésekre válaszolva két idegen nyelven adjon felvilágosítást az érdeklődőknek (kérdező tanára)! Idegen nyelven kérjen tőlük névjegykártyát, hogy a főnökének átadhassa! Ismertesse a névjegykártya használatának szabályait is két idegen nyelven! Típus C B Szakmai ismeretek alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A verbális kommunikáció A névjegyhasználat nemzeti sajátosságai Az információtartalom vázlata alapján A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven (tartalmi szempontok) A külkereskedelmi tevékenységgel kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása (tartalmi szempontok) Névjegykártya kérése két idegen nyelven A névjegykártya-használat ismertetése két idegen nyelven Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Olvasott szakmai szöveg megértése A kommunikációs helyzet helyes értelmezése 2 Idegen nyelvű olvasott A szövegtartalom önálló összefoglalása szöveg megértése választékosan; megfelelő szavak, szakszerű Szakmai nyelvű kifejezések használata, valamint a nyelvi és beszédkészség metanyelvi eszközök helyes alkalmazása Hallás utáni szövegértés az interaktív Idegen nyelvű hallott beszédkapcsolatban; helyes visszacsatolás a szöveg megértése párbeszéd során Kérés és ismertetés szakszerűen, lényegre Idegen nyelvű törően a szakmai fogalmak és kifejezések (l. 12 szakmai szókincs), valamint a nyelvi (l. beszédkészség nyelvhelyesség) és metanyelvi (l. kiejtés) eszközök helyes alkalmazásával 12 Összesen 90 2/..

27 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 2 Társas Udvariasság 2 Segítőkészség 2 Módszer Gyakorlatias feladatértelmezés 2 Ismeretek helyén való alkalmazása 2 Összesen 10 Mindösszesen /

28 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés 10. Egyik üzleti programjukon külföldi partnerük is részt vesz, aki a rendezvény előtt egy nappal érkezik, és felkeresi az irodában az Ön főnökét. Felettese éppen tárgyal, ezért nem tudja azonnal fogadni a vendéget, annak várakoznia kell. Az irodában ketten vannak a munkatársával, így az Önök feladata, hogy beszélgessenek az ügyféllel, aki az üzleti program részletei (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek) felől érdeklődik. Munkatársa még nem találkozott az ügyféllel, ezért mutassa be őt a vendégnek! Foglalja össze az üzleti program lényegét! Válaszoljon a partner idegen nyelvű kérdéseire, és folytasson beszélgetést vele (kérdező tanárával) az üzleti programról! Ismertesse a köszönés, bemutatkozás és bemutatás alapvető szabályait is két idegen nyelven! Információtartalom vázlata A szövegek tartalmát a vizsgázónak magyar nyelven kell összefoglalnia, értelmeznie. Az egyéni vélemény kifejtése, a párbeszéd (kérdező tanárával), valamint a tételhez kapcsolódó elméleti kérdések rövid, tömör megválaszolása két idegen nyelven külön-külön történik! A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven Az üzleti programmal kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása A munkatárs bemutatása két idegen nyelven A köszönés, bemutatkozás, bemutatás alapvető udvariassági szabályainak ismertetése két idegen nyelven 28/

29 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Értékelő lap 10. Egyik üzleti programjukon külföldi partnerük is részt vesz, aki a rendezvény előtt egy nappal érkezik, és felkeresi az irodában az Ön főnökét. Felettese éppen tárgyal, ezért nem tudja azonnal fogadni a vendéget, annak várakoznia kell. Az irodában ketten vannak a munkatársával, így az Önök feladata, hogy beszélgessenek az ügyféllel, aki az üzleti program részletei (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek) felől érdeklődik. Munkatársa még nem találkozott az ügyféllel, ezért mutassa be őt a vendégnek! Foglalja össze az üzleti program lényegét! Válaszoljon a partner idegen nyelvű kérdéseire, és folytasson beszélgetést vele (kérdező tanárával) az üzleti programról! Ismertesse a köszönés, bemutatkozás és bemutatás alapvető szabályait is két idegen nyelven! Típus C - A A Szakmai ismeretek/feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A verbális kommunikáció Fogadja a cég külföldi vendégeit két idegen nyelven A köszönés nemzeti sajátosságai A bemutatkozás nemzeti sajátosságai Az információtartalom vázlata alapján A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven Az üzleti programmal kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása A munkatárs bemutatása két idegen nyelven A köszönés, bemutatás, bemutatkozás udvariassági szabályainak ismertetése két idegen nyelven Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Olvasott szakmai szöveg megértése A kommunikációs helyzet helyes értelmezése 2 Idegen nyelvű olvasott A szövegtartalom önálló összefoglalása szöveg megértése választékosan; megfelelő szavak, szakszerű Szakmai nyelvű kifejezések használata, valamint a nyelvi és beszédkészség metanyelvi eszközök helyes alkalmazása Hallás utáni szövegértés az interaktív Idegen nyelvű hallott szöveg beszédkapcsolatban; helyes visszacsatolás a megértése párbeszéd során Köszönés, bemutatkozás, bemutatás udvariassági szabályainak ismertetése szakszerűen, lényegre 12 Idegen nyelvű szakmai törően a szakmai fogalmak és kifejezések (l. beszédkészség szókincs), valamint a nyelvi (l. nyelvhelyesség) és metanyelvi (l. kiejtés) eszközök helyes 12 alkalmazásával Összesen /

30 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 2 Társas Udvariasság 2 Kapcsolatteremtő készség 2 Módszer Gyakorlatias feladatértelmezés 2 Nyitott hozzáállás 2 Összesen 10 Mindösszesen /

31 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés 11. Munkahelyén az ügyfélszolgálati feladatokat ellátó kollégája helyettesítésére kérik meg. Ezen a napon több külföldi ügyfél érkezik, mert egy nagy nemzetközi projekt kivitelezési feladatairól egyeztetnek. Mivel igyekszik a feladatát lelkiismeretesen ellátni, és tájékozódik a projekt lényegéről (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek), az érkező partnerek ezzel kapcsolatos kérdéseire is tud válaszolni. Foglalja össze a megismert projekt lényegét (l. idegen nyelvű szövegek), és folytasson beszélgetést a vendégekkel (kérdező tanárával)! Fejtse ki véleményét két idegen nyelven a projekt hasznosságát illetően! Ismertesse az ügyfélfogadás, ügyfélszolgálat főbb feladatait is két idegen nyelven! Információtartalom vázlata A szövegek tartalmát a vizsgázónak magyar nyelven kell összefoglalnia, értelmeznie. Az egyéni vélemény kifejtése, a párbeszéd (kérdező tanárával), valamint a tételhez kapcsolódó elméleti kérdések rövid, tömör megválaszolása két idegen nyelven külön-külön történik! A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven A megismert projekttel kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása Egyéni vélemény kifejtése két idegen nyelven a projekt hasznosságát illetően Az ügyfélfogadás, ügyfélszolgálat főbb teendőinek ismertetése két idegen nyelven 31/

32 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Értékelő lap 11. Munkahelyén az ügyfélszolgálati feladatokat ellátó kollégája helyettesítésére kérik meg. Ezen a napon több külföldi ügyfél érkezik, mert egy nagy nemzetközi projekt kivitelezési feladatairól egyeztetnek. Mivel igyekszik a feladatát lelkiismeretesen ellátni, és tájékozódik a projekt lényegéről (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek), az érkező partnerek ezzel kapcsolatos kérdéseire is tud válaszolni. Foglalja össze a megismert projekt lényegét (l. idegen nyelvű szövegek), és folytasson beszélgetést a vendégekkel (kérdező tanárával)! Fejtse ki véleményét két idegen nyelven a projekt hasznosságát illetően! Ismertesse az ügyfélfogadás, ügyfélszolgálat főbb feladatait is két idegen nyelven! Típus C - B Szakmai ismeretek/feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A verbális kommunikáció Rendezvények, események szervezésekor idegen nyelven kommunikál a cég külföldi ügyfeleivel A rendezvények lebonyolítása ( helyszín ellenőrzése, vendégek fogadása) Az információtartalom vázlata alapján A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven A megismert projekttel kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása Egyéni vélemény kifejtése két idegen nyelven a projekt hasznosságát illetően Az ügyfélfogadás, ügyfélszolgálat főbb teendőinek ismertetése két idegen nyelven Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Olvasott szakmai szöveg megértése A kommunikációs helyzet helyes értelmezése 2 Idegen nyelvű olvasott A szövegtartalom önálló összefoglalása szöveg megértése választékosan; megfelelő szavak, szakszerű Szakmai nyelvű kifejezések használata, valamint a nyelvi és beszédkészség metanyelvi eszközök helyes alkalmazása Hallás utáni szövegértés az interaktív Idegen nyelvű hallott beszédkapcsolatban; helyes visszacsatolás a szöveg megértése párbeszéd során Egyéni vélemény kifejtése és ismertetés szakszerűen, Idegen nyelvű szakmai lényegre törően a szakmai fogalmak és kifejezések (l. 12 beszédkészség szókincs), valamint a nyelvi (l. nyelvhelyesség) és metanyelvi (l. kiejtés) eszközök helyes alkalmazásával 12 Összesen /

33 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 2 Társas Udvariasság 2 Kapcsolatteremtő készség 2 Módszer Gyakorlatias feladatértelmezés 2 Ismeretek helyén való alkalmazása 2 Összesen 10 Mindösszesen /

34 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés 12. Egy előadásra készül, ahol a cég termékeinek reklámozási lehetőségeit fogja idegen nyelven ismertetni. Mivel ritkán kap ilyen feladatot, egy kicsit izgul a nyilvános szereplés miatt. Hogy magabiztosabb legyen, egyrészt tanulmányozza az előadást befolyásoló beszédtechnikai, retorikai ismereteket, másrészt arra kéri kollégáját, folytassanak beszélgetést a témáról (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek) felkészülve a várható kérdések megválaszolására. Foglalja össze a termékek reklámozásának lehetőségéről szóló szöveget magyar nyelven! Folytasson beszélgetést idegen nyelven kollégájával (kérdező tanárával) a reklámozás lehetőségeiről! Fejtse ki véleményét a hatásos reklámról két idegen nyelven! Ismertesse szintén két idegen nyelven a szóbeli megnyilvánulás hatékonyságát befolyásoló beszédtechnikai, retorikai elemeket is! Információtartalom vázlata A szövegek tartalmát a vizsgázónak magyar nyelven kell összefoglalnia, értelmeznie. Az egyéni vélemény kifejtése, a párbeszéd (kérdező tanárával), valamint a tételhez kapcsolódó elméleti kérdések rövid, tömör megválaszolása két idegen nyelven külön-külön történik! A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven A reklámozással kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása Egyéni vélemény kifejtése két idegen nyelven a hatásos reklámról A szóbeli megnyilvánulás hatékonyságát befolyásoló beszédtechnikai, retorikai elemek ismertetése két idegen nyelven 34/

35 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Értékelő lap 12. Egy előadásra készül, ahol a cég termékeinek reklámozási lehetőségeit fogja idegen nyelven ismertetni. Mivel ritkán kap ilyen feladatot, egy kicsit izgul a nyilvános szereplés miatt. Hogy magabiztosabb legyen, egyrészt tanulmányozza az előadást befolyásoló beszédtechnikai, retorikai ismereteket, másrészt arra kéri kollégáját, folytassanak beszélgetést a témáról (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek) felkészülve a várható kérdések megválaszolására. Foglalja össze a termékek reklámozásának lehetőségéről szóló szöveget magyar nyelven! Folytasson beszélgetést idegen nyelven kollégájával (kérdező tanárával) a reklámozás lehetőségeiről! Fejtse ki véleményét a hatásos reklámról két idegen nyelven! Ismertesse szintén két idegen nyelven a szóbeli megnyilvánulás hatékonyságát befolyásoló beszédtechnikai, retorikai elemeket is! Típus Szakmai ismeretek/feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Az információtartalom vázlata alapján Pontszámok Max. Elért C A verbális kommunikáció A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven - Információs tájékoztató A reklámozással kapcsolatosan feltett idegen nyelvű anyagokat készít két kérdések megválaszolása (tartalmi szempontok) idegen nyelven Egyéni vélemény kifejtése két idegen nyelven a hatásos reklámról C A szóbeli megnyilvánulás hatékonyságát befolyásoló A beszédtechnikai, beszédtechnikai, retorikai elemek ismertetése két retorikai ismeretek idegen nyelven Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Olvasott szakmai szöveg megértése A kommunikációs helyzet helyes értelmezése 2 Idegen nyelvű olvasott A szövegtartalom önálló összefoglalása szöveg megértése választékosan; megfelelő szavak, szakszerű Szakmai nyelvű kifejezések használata, valamint a nyelvi és beszédkészség metanyelvi eszközök helyes alkalmazása Hallás utáni szövegértés az interaktív Idegen nyelvű hallott beszédkapcsolatban; helyes visszacsatolás a szöveg megértése párbeszéd során Idegen nyelvű szakmai beszédkészség Egyéni vélemény kifejtése és ismertetés szakszerűen, lényegre törően a szakmai fogalmak és kifejezések (l. szókincs), valamint a nyelvi (l. nyelvhelyesség) és metanyelvi (l. kiejtés) eszközök helyes alkalmazásával Összesen /

36 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Önállóság 2 Társas Közérthetőség 2 Meggyőzőkészség 2 Módszer Gyakorlatias feladatértelmezés 2 Ismeretek helyén való alkalmazása 2 Összesen 10 Mindösszesen /

37 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés 13. Szervezetüknél külföldi vendégek fogadására készülnek, akik szeretnék megismerni azt a programot, amit a fiatalok munkába állásának elősegítésére dolgoztak ki. Főnöke fontosnak tartja, hogy a segítőként közreműködő kollégák az eseményhez illően jelenjenek meg, és tájékozottak legyenek a témában, illetőleg a vendégek idegen nyelvű kérdéseire tudjanak válaszolni. Ezért Önt kéri meg, hogy közölje elvárásait a megjelenéssel kapcsolatban, valamint a fenti témában összeállított anyag lényegét (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek) megismertesse a kollégákkal, és segítsen esetleges idegen nyelvi, nyelvhelyességi problémáik korrigálásában! Foglalja össze az idegen nyelvű szövegek lényegét magyar nyelven! A partnerek kérdéseire válaszolva (kérdező tanára) folytasson párbeszédet a témával kapcsolatosan két idegen nyelven! Fejtse ki véleményét a fiatalok munkába állásának körülményeiről, majd ismertesse a megjelenés, öltözködés alapvető szabályait, az üzleti életben betöltött funkcióját is két idegen nyelven! Információtartalom vázlata A szövegek tartalmát a vizsgázónak magyar nyelven kell összefoglalnia, értelmeznie. Az egyéni vélemény kifejtése, a párbeszéd (kérdező tanárával), valamint a tételhez kapcsolódó elméleti kérdések rövid, tömör megválaszolása két idegen nyelven külön-külön történik! A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven A programmal kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása Egyéni vélemény kifejtése a fiatalok munkába állásáról két idegen nyelven A megjelenés, öltözködés szabályainak és az üzleti életben betöltött funkciójának ismertetése két idegen nyelven 37/

38 21-0 Idegen nyelvű rendezvényszervezés A vizsgázó neve:. Értékelő lap 13. Szervezetüknél külföldi vendégek fogadására készülnek, akik szeretnék megismerni azt a programot, amit a fiatalok munkába állásának elősegítésére dolgoztak ki. Főnöke fontosnak tartja, hogy a segítőként közreműködő kollégák az eseményhez illően jelenjenek meg, és tájékozottak legyenek a témában, illetőleg a vendégek idegen nyelvű kérdéseire tudjanak válaszolni. Ezért Önt kéri meg, hogy közölje elvárásait a megjelenéssel kapcsolatban, valamint a fenti témában összeállított anyag lényegét (l. mellékelt idegen nyelvű szövegek) megismertesse a kollégákkal, és segítsen esetleges idegen nyelvi, nyelvhelyességi problémáik korrigálásában! Foglalja össze az idegen nyelvű szövegek lényegét magyar nyelven! A partnerek kérdéseire válaszolva (kérdező tanára) folytasson párbeszédet a témával kapcsolatosan két idegen nyelven! Fejtse ki véleményét a fiatalok munkába állásának körülményeiről, majd ismertesse a megjelenés, öltözködés alapvető szabályait, az üzleti életben betöltött funkcióját is két idegen nyelven! Típus C A - Szakmai ismerete/feladatprofil alkalmazása a szakmai és vizsgakövetelmény szerint A verbális kommunikáció A megjelenés, öltözködés nemzeti sajátosságai Rendezvényeket hostessi feladatokat lát el két idegen nyelven Az információtartalom vázlata alapján A szövegek értelmezése, tartalmuk összefoglalása magyar nyelven A programmal kapcsolatosan feltett idegen nyelvű kérdések megválaszolása (tartalmi szempontok) Egyéni vélemény kifejtése a fiatalok munkába állásáról két idegen nyelven A megjelenés, öltözködés szabályainak és az üzleti életben betöltött funkciójának ismertetése két idegen nyelven Pontszámok Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Olvasott szakmai szöveg megértése A kommunikációs helyzet helyes értelmezése 2 Idegen nyelvű olvasott A szövegtartalom önálló összefoglalása szöveg megértése választékosan; megfelelő szavak, szakszerű Szakmai nyelvű kifejezések használata, valamint a nyelvi és beszédkészség metanyelvi eszközök helyes alkalmazása Hallás utáni szövegértés az interaktív Idegen nyelvű hallott szöveg beszédkapcsolatban; helyes visszacsatolás a megértése párbeszéd során Egyéni vélemény kifejtése és ismertetése szakszerűen, lényegre törően a szakmai fogalmak és 12 Idegen nyelvű szakmai kifejezések (l. szókincs), valamint a nyelvi (l. beszédkészség nyelvhelyesség) és metanyelvi (l. kiejtés) eszközök 12 helyes alkalmazásával Összesen /

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése: A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Szerkesztő munkatársa Szerkesztő munkatársa

Szerkesztő munkatársa Szerkesztő munkatársa 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése: A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 198-06/2 Vendéglátó eladói elmélet (áru- és italismeret, az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírások

Részletesebben

Moderátor Moderátor

Moderátor Moderátor A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Idegen nyelvi kompetenciák felmérése:

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Idegen nyelvi kompetenciák felmérése: A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1877-06/2 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 45 perc A 20/2007. (V. 21.)

Részletesebben

Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései. Eger, 2007. október

Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései. Eger, 2007. október Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései Eger, 2007. október Jogszabályok Többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról Többször módosított 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről

Részletesebben

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése: 2. vizsgafeladat Magyar és idegen nyelvű dokumentumok tartalmának értelmezése A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési

Részletesebben

Külgazdasági üzletkötő Kereskedelmi menedzser Nemzetközi szállítmányozási és Kereskedelmi menedzser

Külgazdasági üzletkötő Kereskedelmi menedzser Nemzetközi szállítmányozási és Kereskedelmi menedzser A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A (32/2011. (VIII.25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM

A (32/2011. (VIII.25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítéselágazás, részszakképesítés,

Részletesebben

55 346 02 0010 55 02 Titkárságvezető Ügyviteli szakügyintéző

55 346 02 0010 55 02 Titkárságvezető Ügyviteli szakügyintéző A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő 2/42

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő 2/42 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Múzeumi gyűjtemény- és raktárkezelő

Múzeumi gyűjtemény- és raktárkezelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Szerkesztő munkatársa Szerkesztő munkatársa. Könyvkiadói szerkesztő munkatársa. Szerkesztő munkatársa 2/32

Szerkesztő munkatársa Szerkesztő munkatársa. Könyvkiadói szerkesztő munkatársa. Szerkesztő munkatársa 2/32 Szerzői jogi ismeretek. A szerző személyiségi és vagyoni jogai. Dokumentumtípusok: kiadványfajták, kiadványtípusok. Kiadásfajták A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet

Részletesebben

55 213 01 0010 55 04 Sportkommunikátor Kommunikátor

55 213 01 0010 55 04 Sportkommunikátor Kommunikátor Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Raktáros Raktáros Színházi kellékes Raktáros

Raktáros Raktáros Színházi kellékes Raktáros A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Moderátor Moderátor

Moderátor Moderátor A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A szóbeli vizsgához a képzőintézménynek számítógépről kell gondoskodnia.

A szóbeli vizsgához a képzőintézménynek számítógépről kell gondoskodnia. A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Segédkönyvtáros Segédkönyvtáros Könyvtári asszisztens Segédkönyvtáros

Segédkönyvtáros Segédkönyvtáros Könyvtári asszisztens Segédkönyvtáros A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Vasúti forgalmi technológus Vasútüzemvitel-ellátó

Vasúti forgalmi technológus Vasútüzemvitel-ellátó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Szabó Csecsemő- és gyermekruhakészítő

Szabó Csecsemő- és gyermekruhakészítő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Az esettanulmányok adott szempontok szerinti értelmező indoklása, vizsgafeladat jellemzői:

Az esettanulmányok adott szempontok szerinti értelmező indoklása, vizsgafeladat jellemzői: A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1877-06/1 Az "Élettörténet könyv" készítés funkciójának és módszereinek ismertetése Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

A nonverbális kommunikáció és a metakommunikáció A nonverbális kommunikáció jelentősége, értelmezése A nonverbális kommunikáció csatornái

A nonverbális kommunikáció és a metakommunikáció A nonverbális kommunikáció jelentősége, értelmezése A nonverbális kommunikáció csatornái 1/A Önnek egy Rt. kereskedelmi üzletkötőjével kell találkoznia, előzetesen egyeztetnie kell vele a szerződéskötés feltételeit, és a megállapodás, egyeztetés után elő kell készítenie a szerződést. Ismertesse

Részletesebben

Amennyiben a vizsgázó az idegen nyelven nem tud megfelelő választ adni a feladatra, az idegennyelv-használat kompetenciára 0 pontot kell adni.

Amennyiben a vizsgázó az idegen nyelven nem tud megfelelő választ adni a feladatra, az idegennyelv-használat kompetenciára 0 pontot kell adni. 090-06 Kommunikációs és azzal kapcsolatos gazdasági és informatikai tevékenységek Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/20.

Részletesebben

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 090-06 Kommunikációs és azzal kapcsolatos gazdasági és informatikai tevékenységek 090-06/1 Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

A szóbeli vizsgához a képzőintézménynek számítógépről kell gondoskodnia.

A szóbeli vizsgához a képzőintézménynek számítógépről kell gondoskodnia. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

2/ Mozgóképgyártó szakasszisztens Médiatechnológus asszisztens

2/ Mozgóképgyártó szakasszisztens Médiatechnológus asszisztens A 10/2007. (II. 27.) SZMM rendelettel módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Intézményi kommunikátor Kommunikátor

Intézményi kommunikátor Kommunikátor Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Kereskedelmi menedzserasszisztens 55 345 02 0010 55 02 Terméktervező műszaki menedzserasszisztens

Kereskedelmi menedzserasszisztens 55 345 02 0010 55 02 Terméktervező műszaki menedzserasszisztens A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Vaskohászati technikus Melegüzemi technikus

Vaskohászati technikus Melegüzemi technikus Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

52 344 05 0010 52 03 Termékdíj ügyintéző Vám- és jövedéki ügyintéző

52 344 05 0010 52 03 Termékdíj ügyintéző Vám- és jövedéki ügyintéző Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1875-06/2 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 45 perc A 20/2007. (V. 21.)

Részletesebben

61 344 01 0000 00 00 Adótanácsadó Adótanácsadó

61 344 01 0000 00 00 Adótanácsadó Adótanácsadó Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1875-06/1 Az önálló életre való felkészítés folyamatának és elemeinek ismertetése Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

Élelmezésvezető Élelmezésvezető

Élelmezésvezető Élelmezésvezető A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Fajátékkészítő Népi kézműves

Fajátékkészítő Népi kézműves szorgalmi időszakban elkészített minimum 10 db tárgy és a műhelyrajzok bemutatása ( vizsgaremek és a kiállított tárgyak szakmai bemutatása) 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.)

Részletesebben

Élelmezési menedzser Élelmezésvezető

Élelmezési menedzser Élelmezésvezető 151808 Menedzseri feladatok végzése A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés

Részletesebben

2/ Mozgóképgyártó szakasszisztens Médiatechnológus asszisztens

2/ Mozgóképgyártó szakasszisztens Médiatechnológus asszisztens A 10/2007. (II. 27.) SZMM rendelettel módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 1-11/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: perc A 0/007. (V. 1.) SZMM rendelet 3. 1. bekezdésében foglaltak alapján a szakmai vizsga szóbeli tételeit

Részletesebben

Színházi moderátor Moderátor

Színházi moderátor Moderátor 74-10 Színházi ismeretek alkalmazása Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/010. (IV..) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1902-06 jelnyelvi tolmácsolás módszereinek alkalmazása a halló és a hallássérült igénybevevők elvárásai

Részletesebben

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 03 0100 52 01 Munkaerőpiaci szolgáltató, ügyintéző

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 03 0100 52 01 Munkaerőpiaci szolgáltató, ügyintéző A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 55 346 02 2. A szakképesítés megnevezése: Ügyviteli

Részletesebben

Ortopédiai cipész Cipész, cipőkészítő, cipőjavító

Ortopédiai cipész Cipész, cipőkészítő, cipőjavító Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Kalapos, sapka- és kesztyűkészítő

Kalapos, sapka- és kesztyűkészítő A 0/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított /006 (II. 7.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1563-06/2 A színházi raktározás bemutatása és a vonatkozó tűz-, munka- és biztonságvédelmi előírások ismertetése

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM 661-06/3 Záródolgozat védése, prezentációja. A szakdolgozat szabadon választott témája kapcsolódjon egy adott vállalkozás európai üzleti környezetének Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

Mixer Pincér

Mixer Pincér 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.

A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Munkaügyi, munkavédelmi felügyelő. Munkaügyi, munkavédelmi felügyelő

Munkaügyi, munkavédelmi felügyelő. Munkaügyi, munkavédelmi felügyelő A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Elektromechanikai műszerész Elektromechanikai műszerész

Elektromechanikai műszerész Elektromechanikai műszerész A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1860-06/1 Egy (előzetesen megvalósított, egybefüggő, két hetes) gyakorlatról - szervezési feladat elemzése

Részletesebben

vizsgakövetelménye alapján készült. 2/32

vizsgakövetelménye alapján készült. 2/32 Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő 2/42

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő 2/42 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Faipari terméktervező Mérnökasszisztens

Faipari terméktervező Mérnökasszisztens A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Határozza meg a legfontosabb közgazdasági alapfogalmakat! Információtartalom vázlata:

Határozza meg a legfontosabb közgazdasági alapfogalmakat! Információtartalom vázlata: 1. Határozza meg a legfontosabb közgazdasági alapfogalmakat! Információtartalom vázlata: - A szükséglet, az igény, a kereslet és kínálat összefüggései - A piac fogalma és alapösszefüggései - A piacok résztvevői

Részletesebben

A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.

A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 627511/1 A vendéglátáshoz kötıdı szakmai szöveg fordítása és értelmezése, minimum 500 maximum 1000 karakter

Részletesebben

Fémnyomó Fémipari megmunkálógépsor és berendezés-üzemeltető

Fémnyomó Fémipari megmunkálógépsor és berendezés-üzemeltető A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Hulladéktelep-kezelő Hulladéktelep-kezelő

Hulladéktelep-kezelő Hulladéktelep-kezelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 663-06/3 Záró dolgozat megvédése (prezentáció a dolgozat lényegi elemeinek ismertetésével) Szóbeli vizsgatevékenység

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1867-06/1 A szociális gondozás és ápolás adminisztrációs feladatainak bemutatása a gyakorlat alapján

Részletesebben

Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Színpadmester Színháztechnikus, szcenikus

Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Színpadmester Színháztechnikus, szcenikus A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0866-06/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység időtartama: 45 perc A

Részletesebben

Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens. Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens

Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens. Telefonos és elektronikus ügyfélkapcsolati asszisztens A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns. Laboratóriumi technikus

Élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns. Laboratóriumi technikus A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki.

A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki. 1185-0 Informatikai ismeretek szakismereti alkalmazása A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/200 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel

Részletesebben

NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1902-06 jelnyelvi tolmácsolás módszereinek alkalmazása a halló és a hallássérült igénybevevık elvárásai alapján

Részletesebben

NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM 1901-06/2 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység idıtartama: 15 perc A 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet 23. 1. bekezdésében foglaltak alapján a szakmai vizsga

Részletesebben

ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 55 346 02 2. A szakképesítés megnevezése: Ügyviteli

Részletesebben

ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 55 346 02 2. A szakképesítés megnevezése: Ügyviteli

Részletesebben

Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Hangosító Színháztechnikus, szcenikus

Színháztechnikus, szcenikus Színháztechnikus, szcenikus Hangosító Színháztechnikus, szcenikus A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Informatikai statisztikus és gazdasági tervező. Informatikai statisztikus és gazdasági tervező

Informatikai statisztikus és gazdasági tervező. Informatikai statisztikus és gazdasági tervező 1183-06 és jogi ismeretek A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről

Részletesebben

Atomerőművi dekontamináló berendezés gépész. Atomerőművi gépész

Atomerőművi dekontamináló berendezés gépész. Atomerőművi gépész A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Munkaerőpiaci szolgáltató, ügyintéző. Munkaerőpiaci szervező, elemző

Munkaerőpiaci szolgáltató, ügyintéző. Munkaerőpiaci szervező, elemző A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Média moderátor Moderátor

Média moderátor Moderátor 273-10 Médiaismeretek alkalmazása Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 0061-06/3 A kommunikáció, a kapcsolattartás, az üzleti kultúra, a viselkedés alapvetı szabályai. Szóbeli

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1860-06/1 Egy (előzetesen megvalósított, egybefüggő, két hetes) gyakorlatról - szervezési feladat elemzése

Részletesebben

1. tételsor. Információtartalom vázlata

1. tételsor. Információtartalom vázlata 1. Cége fejleszteni szeretné alaptevékenységeit a hatékony információáramlás segítségével, s ennek kidolgozásában Ön is részt vesz. Foglalja össze részletesen a logisztikai információs rendszert, s ezen

Részletesebben

31 521 10 1000 00 00 Géplakatos Géplakatos 31 521 10 0100 31 01 Gépbeállító Géplakatos

31 521 10 1000 00 00 Géplakatos Géplakatos 31 521 10 0100 31 01 Gépbeállító Géplakatos Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 55 346 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

55 146 01 0000 00 00 Gyakorlati oktató Gyakorlati oktató

55 146 01 0000 00 00 Gyakorlati oktató Gyakorlati oktató A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező

Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ÜGYVITELI SZAKÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 55 346 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Vízgazdálkodó Környezetvédelmi technikus 2/42

Vízgazdálkodó Környezetvédelmi technikus 2/42 A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A vizsgaszervezőnek a szóbeli tételekhez csatolnia kell a tétel tartalmához előírt segédanyagokat:

A vizsgaszervezőnek a szóbeli tételekhez csatolnia kell a tétel tartalmához előírt segédanyagokat: A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése: A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ Vállalkozási ügyintéző szakképesítés

Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ Vállalkozási ügyintéző szakképesítés Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintéző szakképesítés 1974-06 Üzleti terv készítése 5. vizsgarész 1. vizsgafeladatában meghatározott záródolgozat védéséhez Szóbeli vizsgatevékenység:

Részletesebben

Bőrdíszműves 4 Bőrdíszműves Táskajavító Bőrdíszműves 4

Bőrdíszműves 4 Bőrdíszműves Táskajavító Bőrdíszműves 4 145-06 Alkatrészek díszítése, összeerősítése a bőrdíszműiparban A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő

Részletesebben

Automatikai műszerész Automatikai műszerész

Automatikai műszerész Automatikai műszerész A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység

MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység MINISZTERELNÖKI HIVATAL Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 1147-06/1 Átfogó szakdolgozat készítése, mely egy internetes szolgáltatást tervez és valósít meg vagy a kliens-,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2663-06/2 Vállalkozási stratégia kidolgozásának bemutatása, meghatározott vállalkozási tevékenység és

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2652-06/1 Az információáramlás feltételeinek meghatározása a logisztikában. Az E-logisztikai feladatok

Részletesebben

Közúti közlekedésüzemvitelellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó

Közúti közlekedésüzemvitelellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó. Közlekedésüzemvitel-ellátó A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben