Pályázati programok, eszközök

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pályázati programok, eszközök"

Átírás

1 Pályázati prgramk, eszközök A prjekt srán valamennyi kötelezően megvalósítandó tevékenységet meg kívánjuk valósítani az alábbiak szerint. 1. Knferenciák Nyitó- és záró knferencia A TÁMOP C-11/1 prjekt tervezett ünnepélyes nyitóknferenciája januárjában kerül megtartásra. A meghívttak köre: a prjekt megvalósításában résztvevő, és a szakterülethez kapcslódó egyéb állami, civil szervezetek, a prjektben résztvevő munkatársak, valamint a sajtó képviselői. Fnts célja a prjekt és céljai, a prgram nyújttta lehetőségek bemutatása. A résztvevők előtt álló feladatk ismertetése. A decemberében tartandó záróknferencián a meghívttak köre kiegészül a prgramban részt vett áldzatk képviselőivel. A megjelentek számára ismertetésre kerülnek majd a prjekt megvalósításának lépései, a célk érdekében összefgó szervezetek együttműködését szabályzó prtkll, eljárásrend, a prjekt befejezését követő hatékny támgató rendszer működtetésének frmája. Szakmai knferencia a fővársban működő bíróságk és ügyészségek munkatársainak, melynek célja a bírák, ügyészek felkészítése az áldzatkkal való empatikus bánásmód alkalmazására, valamint arra, hgy megfelelő infrmációval rendelkezzenek az áldzatk számára elérhető szlgáltatáskról, képesek legyenek az erről szóló eredményes tájékztatásra. Az első évben kialakíttt mdell-prgram amely tartalmazza az együttműködést szabályzó prtkll eljárásrendet a későbbiekben a fővárs többi kerületében is bemutatásra, és a bevezetés kezdeményezésre kerül. A kerületekben dlgzó önkrmányzati munkatársak, rendőrök, plgárőrség, és az egyéb civil szervezetek munkatársai részére knferenciát szervezünk. Az öt alkalmmal megrendezett ún. 5 kerületi knferencia eseménysrzatra minden alkalmmal más-más kerületeket hívunk meg. A szervezéskr törekszünk arra, hgy minden egyes rendezvényen az azns prblémákkal küzdő, azns helyzetben lévő kerületekből hívunk szakembereket, akik ezútn beszélhetik meg gndjaikat, gyakrlati tapasztalataikat és megldási javaslataikat. A knferenciák szervezéséhez és lebnylításáhz rendezvényszervezőt veszünk igénybe, és a prjekt fntsságára, valamint a résztvevők széles körére tekintettel a prgramt méltó helyszínen, rangs előadókkal, vendégül látással rendezzük. 2. A prjektben megvalósíttt tevékenységek mérése, szcilógiai felmérés Fnts feladat, hgy a prjekt céljainak megvalósulása különböző módkn mérésre kerüljön. Ennek egyik legfntsabb eszköze lesz a prjekt kiemelt megvalósítási helyszínén, Józsefvársban a laksság körében szcilógiai felmérés készítése. Célja a prjektben megvalósíttt tevékenységek hatásának mérése érdekében a laksság tájékzttsági szintje, elégedettsége, biztnságérzete váltzásának feltárása (a lakónépesség legalább 1%-ának megfelelő (kb. 800 fő), de max fős mintán - elvégzett felmérés alapján, amely legalább 2 adatfelvétellel a prjekt elején és végén történik). Az eredmények mérését szlgálja még a megvalósításban feladatt vállalt szakemberek, illetve a különböző prgramkn résztvevők értékelése is. A szcilógiai felmérés elkészítésére megfelelő képzettséggel rendelkező szakember/ek, vagy szervezet felkérése szükséges. 3. Szupervízió a résztvevő szakembereknek A stresszről és a kiégési (burnut) szindrómáról szóló pszichlógiai kutatási eredmények feltárták, hgy megfelelő támgatás nélkül nem lehet a segítő fglalkzáskban hsszú távn eredményesen dlgzni. A szupervíziós általában team, néha egyéni megbeszélések középpntjába az eseten, az esethzón, az esethzó fejlődésén túl bekerültek az intézményi és más, a szciális munka, illetve a segítő munka környezetét illető szcilógiai összefüggések is. A szupervízió egyrészt a szakemberek támgatás iránti igényeként (prevenció), másrészt a minőségbiztsítás módszereként jelent meg a szakmai köztudatban.

2 Az áldzatkkal kapcslatba kerülő, budapesti szervezetek munkatársainak (az áldzatsegítők, jgi segítségnyújtók, a rendőrség áldzatvédelmi referensei, a Józsefvársi Önkrmányzat Plgármesteri Hivatal szciális/gyermekvédelmi igazgatás és az ügyfélszlgálat területén tevékenykedő munkatársai számára) indklt a szupervízió biztsítása. A szciális és segítő szervezeteknél/intézményi szinten nem ismeretlen a szupervízió fgalma és alkalmazása, aznban hivatali és rendőrségi szinten, a Józsefvársi Önkrmányzat Plgármesteri Hivatal és a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányságának azn dlgzói számára, akik a legtöbb áldzattal találkznak, kísérleti jellegű lesz ennek felhasználása. A szupervízió elősegíti a szakmai önaznsság, kmpetencia megerősödését, a szakmai szerepek tisztázását, elősegíti a munkahelyi hatéknyságt, a mentális egészség megerősítését. A szupervízió a leghatéknyabb módszer a segítő szakembereket fenyegető burn-ut jelenség, a kiégés kivédésére. A flyamat srán a segítő kap támgatást lyan védett, elfgadó szakmai közegben, ahl végre önmagával fglalkzhat. Azk számára igazán eredményes, akik készek tanulni tapasztalataikból, és készek arra, hgy csprthelyzetben megsszák a többiekkel érzéseiket, meglátásaikat, örömeiket és gndjaikat. A fglakzásk megtartására megfelelő végzettségű, a területet jól ismerő szakembereket kell megbízni, az önkrmányzati dlgzók esetében szükségszerű külső helyszín biztsítása is (Kesztyűgyár Közösségi Ház), mert az ügyintézők a helyben tarttt képzésekre, fglalkzáskra a tapasztalatk alapján nehezen mzgósíthatóak visszaszivárgnak a munkahelyükre. 4. Képzések Mediációs képzés: A képzés keretén belül a különböző szakterületen dlgzó szakemberek meg fgják tanulni, illetve el fgják sajátítani a mediációs technikákat, mint knfliktuskezelési módszert. A mediációs módszer alapelveinek megismerésével használatának gyakrlati előnyeit hsszú távn lehet majd hasznsítani, a rendőrségnél, az önkrmányzatnál, és az áldzatsegítő szakterületen dlgzók körében. Az akkreditált képzés keretében megszerzett szakképesítést, illetve a megszerzett ismereteket nem csak a prgram ideje alatt, hanem azn túl is jól fgják tudni hasznsítani a résztvevők napi munkájuk srán a knfliktusk rendezésében. Előreláthatólag, megfelelő számú jelentkező esetén 40 fő vizsgával egybekötött képzését fgjuk biztsítani a felnőttképzésről szóló évi CI. törvénynek megfelelően akkreditált szervezet igénybevételével. A mediációt Budapest Fővárs Krmányhivatala a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló CXXIII.törvény alapján a pártfgó felügyelői tevékenység keretében végzi, amely a december 23-án kelt alapító kiratban is szerepel. Képzés E-learning tananyag alkalmazásával Az áldzatplitika új irányai Magyarrszágn című e-learning tananyag igénybevétele annak érdekében, hgy empatikusabb, az áldzatk igényeinek leginkább megfelelő, személyre szabtt tájékztatást nyújthassanak az elérhető nem állami és állami áldzatsegítő szlgáltatáskról, így a sértettek, áldzatk másdlags viktimizációja elkerülhető, csökkenthető legyen. A jelentkezőknek a tananyagt elérhetővé tesszük, melyhez azk számára, akiknek nem áll rendelkezésre saját internetes elérhetőség, a megfelelő infrmatikai eszközöket (laptpkat) biztsítani kell. 5. Tréningek a résztvevő megvalósítóknak, amelynek célja a felkészítés a prgram megvalósítására Az áldzatkkal kapcslatba kerülő munkatársak és önkéntesek közös szakmai felkészítése csapatépítéssel egybekötött kmmunikációs tréning, az áldzatkkal közvetlen kapcslatba kerülő munkatársak részére. A tréningek célja az áldzatkkal munkájuk srán kapcslatba kerülő, áldzat-, és jgi segítők, rendőrök, valamint a nem a szrsan vett áldzatsegítési szakterületen (egészségügy, ktatás, plgárőrség stb.) dlgzók felkészítése az áldzatk számára elérhető szlgáltatáskról szóló infrmációkra és azk átadására. A Józsefvárs laksságának társadalmi-gazdasági helyzetéből, a jelentős mértékű szegénységből és a bűnelkövetők magas száma miatt a józsefvársi szciális, egészségügyi és ktatási rendszer munkatársai és az itt dlgzó nn-prfit szervezetek nagyn gyakran találkznak a szabálysértések és bűncselekmények áldzataival és elkövetőivel is.

3 Az áldzatk közvetlen lakókörnyezetében is vannak lyan emberek, akiknek a véleményére skan adnak (véleményvezérek) és/vagy lyank, akik aktív közösségfejlesztő tevékenységet végeznek. Ezért az áldzatkkal kapcslatba kerülő, de nem a szrsan vett áldzatsegítő szakterületen dlgzók felkészítése és az önkéntesek képzése igen széles kört érint a közszférában, a nn-prfit szférában és a laksság körében. A közszféra tekintetében elsősrban a családsegítő, a gyermekjóléti szlgálatk, az idősgndzás, a védőnők, a gyermekvédelem, a gyámhivatal munkatársai és végül, de nem utlsó srban a pedagógusk. A nn prfit szférában pedig elsősrban a hátránys helyzetű fiatalkkal, a szenvedélybetegekkel és a hajléktalan emberekkel fglalkzó szervezeteket érinti. A szciális területen dlgzóknál kulcsfntsságú képzési igények: (a) áldzatsegítés, áldzattá válás megelőzését szlgáló ismeretek, (b) kmmunikációs tréning, (c) az agresszió kezelés technikái, (d) pszichiátriai betegségek jegyeinek felismerése, az ilyen betegekkel történő kmmunikáció módszerei. A pedagógusk képzése a célcsprt (gyerek, szülő) eltérése, a betöltött szerep, pzíció, státusz miatt hasnló tematikát, de eltérő módszereket igényel. A képzéseknek interaktívnak és knkrétnak kell lenniük, a hallgatók által hztt esetek megbeszélésén, eljátszásán, kell alapulniuk, hiszen e technikák alkalmazása a gyakrlatban történik, ahl adtt esetben az azt alkalmazó testi épsége múlhat rajta. A tréningeket nagy tapasztalattal rendelkező ktatásszervezők fgják bnylítani. A célcsprt leterheltsége és elfglaltsága miatt cél a napi rutinból való kimzdítás. Ebben az esetben a helyszín, a helyszínre jutás (buszbérlés) és az ellátás költsége merül fel. 6. Agresszió-kezelési technikák ktatása, önvédelmi tréning, sértetti önvédelmi csprt szervezése A pályázat két éves futamideje alatt maximum négy önvédelmi kurzus szervezésére kerül sr. Egy-egy kurzus kb. 4 fglalkzást ölel fel, minden alkalm egymásra épülő panelekből áll. A kurzus fő célja, hgy a szakterületen dlgzó munkatársak, valamint az áldzati célcsprt tagjai magabiztsan, az újnnan megszerzett önvédelmi képességek birtkában tudjanak élni a tvábbiakban. A sértetti csprtkba elsősrban különböző erőszaks bűncselekmények (testi sértés, rablás) sértettjei kapnak meghívást, de tagjai lehetnek lyan közvetlen családtagk, közeli rknk, illetve munkatársak, akik az erőszaks bűncselekmény elkövetése után veszélyben érzik magukat, szubjektív biztnságérzetük nagyn rssz. A tényleges áldzatkn túl a kerületben lakó idősek és a prgramban résztvevő szakellátásban dlgzó munkatársak is meghívást fgnak kapni. Így tervezetten alábbi bntásban áll majd össze a csprt, melynek létszáma 15 és 20 fő között lesz. A résztvevők belső arányának tervezett megszlása a következő: áldzatk 20%, időskrúak 20%, szakellátásban dlgzók, áldzatvédelmi referensek 40%, plgárőrök, társasházi, civil szervezeti képviselők stb. 20%. A tréningek szituációs helyzetekre épülnek, gyakrlati készségeket fejlesztenek. A tréningek vezetését megfelelő képzettségű, végzettségű trénerek végzik majd, a Józsefvársban lévő bérelt helyszínen, a tervek szerint egy kerületi iskla trnatermében. 7. Knfliktuskezelő tréning Az önvédelmi képességet nem csak a fizikai erőnlét és technikai tudás megszerzésével lehet kialakítani, illetve fkzni, hanem úgynevezett knfliktuskezelő kurzuskn is fejleszthetők lyan kmpetenciák, melyek segítenek a szubjektív biztnságérzet megerősödésében és ténylegesen is védőfaktrk az egyén életében. Olyan speciális, fizikai erőszakt, közvetlen kntaktust elkerülő, erőszakmentes megldáskat kínáló csprtkat szervezünk, melyek nagyszerű alkalmat adnak arra, hgy a pályázatban résztvevő célcsprtk kialakítsák knfliktuskezelő, helyzetmegldó képességüket. A csprtba a már fent ismertetett bntásban kapnak meghívást a résztvevők. A speciális képességek megszerzésén túl jól használható íráss háttéranyag is készül az erőszakmenetes knfliktuskezelés elsajátításáhz. Egy-egy csprtban maximum fő részvétele javaslt, így a prgram keretében legalább 50 áldzat, szakember, hzzátartzó vehet részt. A prjekt kétéves ideje alatt négy alkalmmal kerül sr ilyen prgramra, alkalmanként két naps időtartamban, külső helyszínen, így a résztvevők számára szállás és ellátás biztsítása indklt. A helyszín megválasztása srán törekvés, hgy minél kisebb távlságban, lehetőleg tömegközlekedéssel is megközelíthető legyen. 8. Tematikus csprtfglalkzásk szakembereknek és áldzatknak, illetve környezetüknek

4 A területen dlgzó szakemberek közötti tapasztalatcsere, interdiszciplináris (különböző szakterületek munkatársainak közös) felkészítése, speciális, valamennyi a bűnmegelőzésben és áldzatsegítésben szerepet játszó szervezetet bemutató esetmegbeszélések tartása. Csprts kezelések, terápiák biztsítása az áldzatk számára mentálhigiénés, pszichlógus és/vagy szciális munkás szakember által. A kialakíttt csprtk részére igény esetén a felmerült prblémára megfelelő megldást kínáló szakember biztsítása. önismereti jgi képzés érzelmi intelligencia fejlesztése kmmunikációs önsegítő szciális készség fejlesztő az áldzatk felé mutattt empátia készségfejlesztő csprt életvezetési ismeretek (ügyintézés, pénzgazdálkdás, megtakarítási frmák, háztartásvezetés, gyermeknevelés, - gndzás) ktatása, tanácsadás bevezetése E körben kerül sr az áldzat környezetével való fglalkzásra is. A hzzátartzó, rkn, szmszéd, ismerős fenyegetettsége vagy bűncselekmény áldzatává válását követően nyilvánvalóan sk laikusban fgalmazódik meg a hgyan segítsek? kérdése. Ezért a képzést a kialakult akut helyzetekhez is igazítani kell, s ennek megfelelően meghirdetett tanácsadás frmájában, egyénre szabva nyújtani a hzzátartzóknak, ismerősöknek. E prgram az eset szakmai követelményeknek megfelelő leírását és megismerését követően, gyrsreagálású szakmai team jelenlétét igényli, akik rövid időn belül fel tudják venni a kapcslatt a segítő hzzátartzókkal, ismerősökkel. A hzzátartzónak, ismerősnek nyújtandó esetre szabtt segítség gyakrlati terepet nyújt a képzésben résztvevő szciális szakemberek számára is, tekintettel arra, hgy a szciális szakemberek véleménye szerint a családtagk elérése ilyen esetekben különösen nehéz feladat. A csprtfglalkzáskra ktatástechnikai eszközök biztsítása szükséges, sr kerülhet szervezők, szakértő előadók felkérésére, és a fél, egynaps prgramkn indklt a résztvevők és előadók ellátása. 9. Előadásk, tájékztatók tartása Bűnmegelőzési és egyéb tájékztató előadásk, prgramk tartása: rendőrök, bűnmegelőzési, áldzatsegítő szakemberek tartják a felnőtt és gyermekkrú laksság részére, melynek célja az ismeretek átadása, szituációk bemutatása, a közönség bevnásával. Helyszín: nyugdíjas klubk, Családsegítő Közpnt, Gyermekjóléti Közpnt Az előadáskról vide felvétel is készülhet, amelynek szerkesztett váltzatai vetíthetőek különböző várakzó helyeken (pl. rvsi rendelők, gyógyszertárak, illetve alkalmi helyszíneken: pl. isklák, Okmányirda, Szciális Irda, Gyermekvédelmi Irda stb.) a) Bűnmegelőzési és egyéb tájékztató előadásk: rendőrök, bűnmegelőzési, áldzatsegítő szakemberek tartják a különböző intézményekben, illetve a plgármesteri hivatalban a lakssággal fglalkzó szakemberek, illetve pedagógusk részére. Fő téma: áldzattá válás megelőzése, illetve az áldzat segítésének módjai a sérelmek feldlgzására. Helyszín: Kesztyűgyár Közösségi Ház Cél: minden önkrmányzati intézményben legyen legalább egy szakember, aki ezen a téren segítséget nyújt. Az előadáskra technikai eszközök biztsítása, szervező és szakértő előadók felkérése szükséges, a prgramkn indklt a résztvevők vendégül látása. Ezekhez a prgramkhz a helyszínek bérleti díjai, az eszközök szállítási költségei, valamint az előadók megbízási díjai járulnak. b) A BRFK valamennyi kerületi áldzatvédelmi referense előadást, tájékztatást tart a kapitányságn dlgzó kllégáinak, valamint a kerületi intézményekben (isklák, óvdák, szciális intézmények), melyhez jelenleg a technikai feltételek nem biztsítttak. A Bűnmegelőzési Osztály egy kölcsönzőt hz létre, ahnnan az előadáskhz szükséges technikai eszközök (laptp, prjektr stb.) elérhetők

5 lesznek az áldzatvédelmi referensek számára, amelyekkel a prjekt srán létrehztt ktatófilmek is bemutathatóak lesznek. 10. Egyéni prgramk, pszttraumás stressz kezelése, jgi, életvezetési tanácsadás Az lyan személyek számára, akik csprtfglalkzásn nem vesznek részt, egyéni fejlesztő prgramk biztsítása. Mentálhigiénés, pszichlógus és/vagy szciális munkás szakember által nyújttt egyéni és csprts trauma feldlgzó fglalkzásk, az áldzattá vált személyek és közvetlen környezetének. A pszttraumás stressz zavar (psttraumatic stress disrder, PTSD) rendkívül rmbló hatású lehet. Ezt a betegséget főként hábrús veteránkkal szkták kapcslatba hzni, aznban bárkinél kialakulhat, aki átélt lyan félelemkeltő eseményt vagy megpróbáltatást, amelynek része valamilyen fizikai vagy lelki trauma. A betegség kckázatának a bűncselekmények áldzatai és szemtanúi, az áldzatk családtagjai is ki vannak téve. A pszttraumás stressz szindróma súlys, többnyire kedvezőtlen kimenetelű betegség, gyakri szövődmény a depresszió, az alkhlizmus, az öngyilksság, előfrdul a kedvezőtlen személyiségváltzás (agresszív, antiszciális fejlődés). Bár előfrdulnak enyhébb esetek, aznban többnyire nem, vagy csak más prblémák kapcsán kerülnek diagnsztizálásra. Ennek körében kiemelt a pszttraumás stressz pszichlógus általi kezelése, a mentálhigiénés, életvezetési tanácsadás, áldzatsegítő vagy lelki segítségnyújtással fglalkzó szakember által a szükségletektől függő időtartamú és rendszerességű biztsítása, a sértettek meghallgatása, az tthni életbe és/vagy a társadalmi és/vagy munkahelyi visszailleszkedéshez szükséges praktikus tanácskkal való ellátása. Ennek körében kerülhet sr életvezetési ismeretek (ügyintézés, pénzgazdálkdás, megtakarítási frmák, háztartásvezetés, gyermeknevelés-gndzás) ktatására, tanácsadás biztsítására is. Erről a lehetőségről, a kezelések és terápiák időpntjairól, helyszínéről, a jelentkezés módjáról a prjekt szakmai szervezeteként működő, Józsefvársi Áldzatsegítő Szakmai Együttműködési Rendszer (tvábbiakban: JÁSZER) tagjai flyamats infrmációval rendelkeznek, így az érintett klienseiket szóban és írásban is tájékztatják, illetve javaslják a prgramkn való részvételt. Itt az akut segítségnyújtás fnts, azaz az áldzattá vált személy hzzátartzójának, ismerősének felkészítése, szükség esetén terápiája. A fglakzásk megtartására megfelelő végzettségű, a területet jól ismerő szakembereket kell megbízni. 11. A MEJOK kmplex áldzat- és családgndzó prgramja A prjekt srán kiemelten valósul meg a MEJOK alapítvánnyal való együttműködés. A szervezet munkatársainak tapasztalatai szerint, a prstitúcióban érintett klienseik kiskrú gyermekük ellátása, lakhatásuk biznytalansága, jövedelem nélküliségük, drghasználatuk, fizikai bántalmazttságuk, stb. miatt fkzttan veszélyeztetettek, ezért részükre, illetve az ő életfrmájuk szempntjait messzemenően figyelembe véve, kmplex segítő szlgáltatáskat célszerű kialakítani, fejleszteni. Ebben a körben száms bűncselekmény-típus megjelenik, az áldzatk a knkrét cselekménytől függetlenül is kiszlgáltatttak, élethelyzetük marginális, magatartásukban a kdependencia jegyei fedezhetők fel. A kmplex prgram fő elemei: (Itt mindenképpen kerülendő a prstituáltak célcsprtként való megnevezése, legalábbis ha klienseknek szól a közlés, mert a prstitúcióhz skszr szégyenérzet vagy traumatikus élmény kapcslódik.) Krdináció az ellátásban: családjggal fglalkzó jgi segítő és a hzzá kapcslódó esetmenedzser. Pszichlógus/pszichterapeuta alkalmazása jgi segítségnyújtásban, illetve mediációban. (Ez a szereplő a jgi segítővel együttesen is megjelenik, de külön is megkereshető.) Tájékztató prgram, ami részben lehet íráss is, de nagybb részt szóbeli, személyes beszélgetésben, magyarázatkkal kiegészített tájékztatás. 12. Települési mediációs prgramelem-kísérlet A VIII. kerületben élők isklai végzettsége, szciális helyzete, életkilátásai, eltérő kulturális, szcializációs környezete, a fizikai erő(szak) tisztelete és egyéb tényezők miatt Józsefvársban és különösen annak egyes

6 vársrészeiben más területekhez visznyítva flyamatsan jelentős számú egyének és/vagy közösségek közötti knfliktus keletkezik. Legalább a knfliktusk egy részének a békés, tartós rendezéséhez feltétlenül szükség vlna a mediációs prgramkra, aznban jelenleg ezek a technikák ismeretlenek az itt élők körében és megismertetésüket és elfgadtatásukat nehezíti az a körülmény, hgy a szegény és kilátástalan élethelyzetben lévő emberek általában bizalmatlank minden felülről jövő kezdeményezéssel szemben, abban skszr az átverést és a krrupciót sejtik/keresik csupán. Ennek fényében a települési mediációs prgram józsefvársi hnsítása hsszadalmasabb előkészítést igényel, amelynek lépései a következők lehetnek: (1) A települési knfliktusk gyűjtése és elemzése: ebben a munkafázisban a kerületben megjelenő knfliktusk minél pntsabb leírását kell elvégezni, elsősrban a kerületi szakemberek esetismertetései, esetlegesen a résztvevő/megfigyelő felek beszámlói alapján. Elemzési szempnt a knfliktusk keletkezése, leflyása és lezárása, befejeződése (ha van). (2) A sikeres beavatkzással kecsegtető knfliktustípusk meghatárzása és kísérleti knfliktuskezelési eljárásk indítása. (3) A települési mediációs eljárásk lehetőségének terjesztése a jó példákra (referenciákra) alapzva, kerületi hivatkzási alapt jelenthet más knfliktusk szereplőinek is. (4) A mediációs eljáráskn alapuló békés knfliktuskezelési eszközök átadása az arra alkalmas laikus államplgárknak. Az elképzelések szerint a megvalósításra kísérletként egy társasházban kerül sr. A vársrészben elkövetett bűncselekmények áldzatairól (elkövetőiről) összegyűjtésre kerülnek azk az esetek, amelyek a bűnelkövetéseket részleteiben bemutatják. A begyűjtött esetek rendszerezése alapján valós képet kaphatunk egy-egy bűnelkövetés előzményeiről, az áldzat és az elkövető viselkedéséről. Ezek a feldlgztt tapasztalatk különböző megldáskat kínálhatnak az áldzattá válás megelőzésére. 13. Büntetőeljárásn kívüli mediációs, resztratív, helyreállító eljáráskban való részvétel biztsítása Valamennyi áldzat tájékztatásra kerül a büntetőeljárásban lehetséges mediációs eljárásról, amennyiben az elkövető ismert, úgy az eljáráshz való előzetes hzzájárulás nymzó hatósághz való eljuttatásában is segítséget kap. A kerület általáns iskláiban gyakran frdulnak elő lyan gyermekek által elkövetett szabálysértések, illetve bűncselekmények, amelyek esetében már több prgram keretében is sikeresen kerültek alkalmazásra a resztratív technika esetmegbeszélő, illetve családi döntéshzó csprt technikái. E prjektekre alapzva az általáns isklákban kialakuló diák-pedagógus-szülő szereplők közötti knfliktusk kezelésében jelentős eredményeket lehet elérni, amennyiben szakemberek megfelelő óraszámban menedzselhetnek egy-egy knfliktushelyzetet. Az isklai knfliktuskban résztvevő diákk, pedagógusk részére mediációs fglalkzásk tartásával enyhíthetőek a feszültségek. A felnőtt és a gyermekkrú lakssági knfliktusk mediációval történő kezelésére az Őszirózsa Gndzó Szlgálat, a JCSGYK ügyfelei körében kerül sr. 14. Részvétel nagyrendezvényeken A Józsefvársi Önkrmányzat nagyrendezvényein, mint például az egészségnap, bűnmegelőzési/rendészeti nap, gyermeknap esetén a prjekt céljainak és eredményeinek megjelentetése, a résztvevők számára az infrmációs anyagk terjesztése, a bűnmegelőzési, és tájékztató filmek vetítése fg történni. Sziget fesztivál Közép-Európa egyik legnagybb rendezvényén szintén bemutatnánk a bűnmegelőzés lehetőségeit, az áldzatsegítés frmáit, a prjekt céljait és eredményeit. Az íráss tájékztatókn kívül a bűnmegelőzési és referencia, tájékztató filmek vetítésére is lehetőséget ad a részvétel ben lesz a 20. Sziget-fesztivál. Közép-Európa legnagybb rendezvényének egyik legismertebb része az úgynevezett CIVIL FALU, itt társadalmi és civil szervezeteken túl különféle civil és társadalmi célú

7 prgramk is bemutatkzhatnak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság már 2000 óta a fesztivál rendszeres részvevője, de nemcsak mint a közbiztnság fenntartásáért felelős rendőrhatóság, hanem mint a bűn- és baleset-megelőzés lehetőségeit kihasználó egység. Az áldzatsegítő szlgálat megalakulását követően minden évben jelen vlt, külön szlgáltatásként helyszíni áldzatsegítésre került sr. Ennek a már öt éve tartó flyamatnak egyik nagyn fnts megállapítása, hgy szinte elengedhetetlen része a prevenciós munkának a rendezvényekre kitelepülés. A prgramra kitelepülés lehetőséget ad arra, hgy lyan széles körben mutassuk meg áldzatvédelmi lehetőségeinket, amelyet csak egy nagy fesztivál tud nyújtani. Ebben a speciális, úgynevezett fesztiválzó körben növelni tudjuk az áldzatsegítő szlgálat, illetve a prjekt társadalmi ismertségét. Célként kell kitűznünk, hgy a civil faluban a knzrciumi társak egy közös áldzatvédelmi és bűnmegelőzési pntt üzemeltessenek. Itt azn túl, hgy népszerűsíteni tudjuk a TAMOP prgramt lehetőség nyílik tényleges áldzatsegítésre és áldzatvédelmi munkára is. A prgram keretében e speciális célközönség számára külön prmóciós anyagk készítése, illetve jól megtervezett, akár mbil megelőzési pnt létesítése is szükséges. Meghívásra részt veszünk a fenti célkkal a fővársi kerületek rendezvényein is. A fesztiváln való megjelenés költségei: a nevezési díj (tartalmazza az elhelyezés és kmmunális és egyéb költségeket), a résztvevők és vendégek a szakmai belépőjének költsége, tvábbá az étkezés költsége, míg a fesztivál és egyéb rendezvények eszközigénye a beszerzett infrmatikai és audivizuális eszközök. 15. Ügyfélfgadás Az Áldzatsegítő Osztálynál heti négy napn van lehetőség személyes segítségkérésre, de valamennyi napn kaphatnak telefns tájékztatást az ide frdulók. Zöld szám is működik általáns tájékztatással. A Budapesti Rendőr-főkapitányság székhelyén panaszirdát működtet, ahl az általáns tájékztatásn túl, a bűncselekmények sértettjeinek lehetőségük van feljelentésüket is megtenni. Ezen kívül valamennyi kerületi rendőrkapitányságn ügyelet működik ugyanezen céllal. A tervek szerint a Józsefvársi Önkrmányzat Szciális, Gyermekvédelmi Irdájában, valamint Okmányirdájában áldzatsegítéssel és bűnmegelőzéssel kapcslats infrmációszlgáltatást nyújtanának. A prjekt srán kiképzett ügyintézők a szlgáltatással kapcslats ismereteket, tájékztató anyagkat biztsítanak a hzzájuk frdulóknak. Az infrmációkat szlgáltató szakembernek a felkészültsége alkalmas kell, hgy legyen a kisfilmekkel kapcslats kérdések megválaszlására is, valamint lyan kmmunikációs képességekkel kell rendelkezniük, amellyel könnyen képesek kapcslatt teremteni a sk esetben nem könnyű ügyfelekkel is. A kiképzett ügyintézők munkaállmásán felirat jelzi majd a szlgáltatás helyét és tartalmát. A feladathz megfelelő mennyiségben áll majd rendelkezésre a szükséges infrmációkat tartalmazó íráss tájékztató anyag. A Plgármesteri Hivatal ügyfélváróiban elhelyezett TV-készülékeken vetített bűnmegelőzési kisfilmek flyamats vetítésével egészül ki a személyes szóbeli tájékztatás. 16. Segítségnyújtás a szabálysértést elszenvedőknek A tulajdn elleni szabálysértések elszenvedői, amennyiben számukra a cselekmény súlys jgkövetkezménnyel jár, úgy valamely szervezetet felkeresik és így a prbléma megldásában a szakemberek segítséget nyújthatnak. Fnts támgatás lehet például a személyi iratk eltulajdnítása esetén az ezek pótlásáhz alkalmazható illetékmentesség biztsítása, kisebb de alacsny jövedelem esetén mégis jelentős pénzösszeg ellpása esetén a lehetőségekhez mérten tartós élelmiszercsmag vagy egyéb admány, természetbeni juttatás biztsítása. 17. Flyamats tájékztatás Fntsnak tartjuk a képzéseken, knferenciákn, tréningeken és fglalkzáskn kívül a megszerzett és elsajátíttt elmélet tárgyiasult meglétét, kiadványk, filmek és ajándéktárgyak frmájában, tvábbá a knzrciumi partner szervezetek hnlapjain ezen infrmációkhz biztsíttt hzzáférhetőséget. A színes és infrmatív kiadványkn túl hisz igen nagy jelentősége van annak, hgy az ügyfél magával tudja vinni a kiadványt szükség van krunk követelményeinek megfelelő infrmatikai rendszerek,

8 audivizuális, illetve digitális tájékztatók felállítására is. Tehát a tájékztatást szlgálják a nymtattt frmában, az elektrnikus alapn, vagy ktatófilm frmájában és a személyesen nyújttt tájékztatásk, felvilágsítás, infrmáció- és ismeretátadás az áldzattá válás elkerülésének módszereiről (pl. ktatási intézményekben való előadásk tartása, helyzetgyakrlatk bemutatása, praktikus tanácsk, nyugdíjas klubban, szülői értekezleten való megjelenés). E célk megvalósításáhz nagy mennyiségben szükséges tájékztató kiadványk nymdai előállítása, nagy ügyfélfrgalmú helyeken áttekinthető állványkn való kihelyezése. 18. Kiadványk Felgyrsult világunkban a megszerzett tudás és gyakrlati készségek elsajátítása szinte elengedhetetlen képesség. Aznban fnts megszűrni, kitől, milyen frrásból érkeznek az infrmációk, illetve az adtt szervezet mögött áll-e gyakrlati segítségnyújtási lehetőség. Szükséges a hiteles, szakszerű, pnts és szakemberek által jegyzett infrmációkat írtt frmában mindenki számára elérhetően összegyűjteni, és figyelemfelhívó módn kiadni, valamint az államplgárk számára elérhetővé tenni. Terveink között szerepel az azns arculattal megjelenő, úgynevezett Ne légy áldzat munkacímű színes, infrmatív, könnyen értelmezhető, figyelemfelhívó kiadványk megjelenítése. A külsőségükben is aznsságt, egységességet tükröző kiadványsrzat-összeállítás az áldzattá válást, bűnkkat és bűnalkalmakat, az áldzatsegítés témakörét fgja feldlgzni, illetve megelőző tanácskat tartalmaz az alábbi váltzatkban: Minden lyan bűncselekmény típusra készül egy-egy max. 4 ldalas kiadvány, mely a legsúlysabban érinti a prgramban résztvevőket. Ezek kiválasztásában nem csak a klasszikus értelemben vett büntetőjgi kategóriákat vettük figyelembe. Legfntsabb területek a rablás, zseblpás, betöréses lpás, besurranáss lpás, trükkös (főleg idősek sérelmére elkövetett) lpás, gépkcsi feltörés és gépkcsi lpás. A különféle bűncselekmény típuskra összeállíttt 4 ldalas kiadványkat kmplex frmában összegyűjtve és néhány összefglaló plusz infrmációval színesítve jelentetjük meg. Ez a kiadvány szintén könnyen elérhető lesz a panaszirdákban, áldzatvédelmi helyiségben, illetve ügyfrgalmi váróban. Azn túl, hgy a 4 laps kiadványt kötetbe fűzzük, lyan egyéb háttér infrmációkkal színesítjük majd, amely magáról a knkrét prgramról is leírást tartalmaz. A kézben fgható több adattartalmmal bíró 4 ldalas kiadvány mintájára, annak színvilágában, frmai megjelenítésében azns, figyelemfelkeltő plakát tervezését és kinymtatását is tervezzük. Ezeket a nrmál méretű plakátkat ki lehet majd helyezni a panaszirdákban, áldzatvédelmi helyiségekben, önkrmányzat, rendőrség ügyfélfrgalmi váróiban is. A kiadványk kulturált elhelyezésének biztsítására infrmációs állványkat szereznénk be. Közel db plakát, szórólap, és egyéb, nymdai útn előállíttt kiadvány elkészítését tervezzük. 19. Oktatófilmek A mai felgyrsult világban szinte elengedhetetlen feltétel, hgy vizuálisan is megjelenjen egy üzenet. A sk értékes infrmációt hrdzó kézben fgható kiadványkn túl szükségünk van audivizuális megjelenésre is. Az áldzattá válás megelőzése érdekében ktatófilm frmájában nyújttt tájékztatás, felvilágsítás, infrmáció- és ismeretátadás az áldzattá válás elkerülésének módszereiről. Ezen cél elérésére bűnmegelőzési kisfilmek (kb. 10 ) készítésére kerülne sr. Az adtt bűncselekmény típuskra levetítve, a rövid, infrmatív történetek segítséget nyújtanak a megelőzési munkában, illetve az áldzatvédelemben is. Ismertető film készül még az áldzatsegítés szervezetének és támgatási frmáinak bemutatására is. Általában valamennyi áldzat kapcslatba kerül a bírósági rendszerrel, és ennek működésének közérthető frmában való bemutatását is célul tűzi ki a prjekt. Az elkészített filmek flyamats vetítésre kerülnek a rendőrségi panaszirdákban, önkrmányzati és áldzatvédelmi ügyfélváróban kihelyezett televíziókn. Felmerül annak a lehetősége is, hgy az adtt filmek átadásra kerüljenek a helyi, illetve rszágs médiáknak is. A BRFK panaszirda, a Józsefvársi Okmányirda, a Szciális Irda, az Áldzatsegítő, és a Bűnmegelőzési Osztály ügyfélfrgalmi helyiségeiben színes, nagyképernyős televíziók kerülnek felszerelésre, melyek akár

9 hálózatra kötve közpnti vezérléssel de ennek hiányában egyszerűen helyi adatfeldlgzással flyamats naprakész bűnmegelőzési és áldzatsegítési infrmációkkal tudják ellátni az ügyfeleket. Ugyancsak sr kerül a Prevenciós médiatár filmjeinek vetítésére a Plgármesteri Hivatal hivatali helyiségeiben, várótermeiben. Az önkrmányzat és a Budapesti Rendőr-főkapitányság már megvásárlta a Prevenciós médiatár című, bűnmegelőzési kisfilmsrzatt, a Budapest Fővárs Krmányhivatala Igazságügyi Szlgálat pedig a prjekt keretében vásárlja meg. A prjekt célcsprtjaihz nagy hatéknysággal lehet eljuttatni a kisfilmek bűnmegelőzéssel kapcslats üzenetét, ha a Szciális Irda két várótermében ezek a filmek napnta több alkalmmal, természetesen más filmek kíséretében levetíthetők vlnának. A szciális irda éves szinten kb. 25 ezer ügyfelet fgad, tehát az ismétlődésekkel nem kalkulálva a lakónépesség közel harmada megfrdul az irdában évente. Az áldzattá válás elkerülése érdekében knkrét célcsprtkhz (pl. idősek, gyerekek, fiatalk) célzttan is eljuttathatóak a Prevenciós Médiatár egyes, a célcsprtkat fenyegető cselekményekkel kapcslats kisfilmjei. Knkrétan pl. a trükkös, besurranáss lpáskkal kapcslats kisfilmek vetítése és elemzése az idősek klubjában. A tervek szerint a prjekt keretében 13 film készül el. A filmek tárlásáhz adathrdzók beszerzése szükséges, tvábbá biztsítani kell annak lehetőségét, hgy az elkészült alktáskat az ügyfélvárókban mindenki számára elérhetővé tegyük (televízió, DVD-lejátszó). 20. Ajándéktárgyak Bármennyire is fntsak a kiadványk és videfilmek, a skéves tapasztalat azt mutatja, hgy szükség van lyan kis ajándéktárgyakra, melyekkel jól szimblizálható a prgram, kézbe vehetőek, és a szakma által preferált infrmációk előhívását elméletben és gyakrlatban is segítik. Pluszt adnak a hétköznapi életben, és segítségre lehetnek, ha veszélyhelyzet van. Az ajándéktárgyak sk esetben napi használatba is kerülnek az ügyfeleknél (kulcstartók, kis táskák, könyvjelzők, matricák, lgikai játékk). Egy gyakrlati példával illusztrálva, a zseblpásk megelőzésének nagyn ötletes és kedves kis segítsége egy lyan kisméretű harang kulcstartó, melyet a pénztárcájára tehet az ügyfél. Amennyiben bárki is megfgja, elemeli azt, akkr csilingel, ezzel is jelezve a tulajdnsnak, hgy a tárca illetéktelen személy birtkába került. Ezeket a tárgyakat a különböző rendezvények srán juttatjuk el a célcsprthz, főleg bűnmegelőzési, illetve az ismételt áldzattá válást megelőző céllal.

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer E L B I R LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2013. május BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer E L B I R LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2013. május BUDAPEST 213. május Tisztelt Hölgyem / Uram! Budapest rendőrfőkapitányaként örömmel tájékoztathatom Önöket ELBIR-hírlevelünk virtuális hasábjain arról, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság, Budapest Főváros Kormányhivatala,

Részletesebben

TÁMOP - 3.3.14.B-14/1. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása

TÁMOP - 3.3.14.B-14/1. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása TÁMOP - 3.3.14.B-14/1 Hazai és nemzetközi testvérisklai kapcslatk kialakítása Pályázók köre: általáns iskla, szakiskla, gimnázium, szakközépiskla, alapfkú művészeti iskla fenntartói Támgatás vehető igénybe:

Részletesebben

Felhívás. Csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására. a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosítószámú Tehetséghidak Program

Felhívás. Csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására. a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosítószámú Tehetséghidak Program Felhívás Csprts tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 aznsítószámú című kiemelt prjekt keretében A Tehetséghidak Prjektirda a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 aznsító számú 1

Részletesebben

A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt céljai

A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt céljai A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt prjekt céljai Előadó: Nesztinger Péter közigazgatási főtanácsadó Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság E-mail cím: nesztingerp@lab.hu Telefnszám: +36

Részletesebben

SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ A TUTORÁLT BEVÁLOGATÁS FOLYAMATÁHOZ

SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ A TUTORÁLT BEVÁLOGATÁS FOLYAMATÁHOZ SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ A TUTORÁLT BEVÁLOGATÁS FOLYAMATÁHOZ A tutrhálózat legfntsabb szlgáltatása a tutr maga, egy tehetségsegítő szakember. A prgram két fnts szereplője a tutr és a tutrált. A tutr az a tehetséggndzó

Részletesebben

Egyéni álláskeresési tanácsadás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél

Egyéni álláskeresési tanácsadás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél Egyéni álláskeresési tanácsadás a Pr-Team Nnprfit Kft.-nél 1. A szlgáltatás átfgó és peratív célja A Pr-Team Nnprfit Kft. megváltztt munkaképességű munkavállalókat fglalkztató cég, ahl a tranzitfglalkztatás,

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben projekt Szervezeti és Működési Szabályzata

A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben projekt Szervezeti és Működési Szabályzata A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben prjekt Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: szerződéskötés ideje 2012. április 25-2012.któber 31. + fenntartási kötelezettség. 2012.

Részletesebben

SZERVEZETT KÉPZÉSEINK

SZERVEZETT KÉPZÉSEINK SZERVEZETT KÉPZÉSEINK Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 23. Isklarendszerű, esti tagzats OKJ-s szakképzéseink telephelyenként: Tvábbi infrmáció és jelentkezés: Árpád-házi Szent Pirska Szakképző Iskla

Részletesebben

H- 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. Telefon: (88) 542-708; Fax: (88) 542-726; e-mail: szocm@vhf.hu; honlap: www.vhf.hu

H- 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. Telefon: (88) 542-708; Fax: (88) 542-726; e-mail: szocm@vhf.hu; honlap: www.vhf.hu 0 H- 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. Telefn: (88) 542-708; Fax: (88) 542-726; e-mail: szcm@vhf.hu; hnlap: www.vhf.hu Bevezető A Veszprémi Érseki Hittudmányi Főisklán 1995 óta flyik szciális munkás képzés.

Részletesebben

Az Alsózsolcai 2. sz. Óvoda önértékelése

Az Alsózsolcai 2. sz. Óvoda önértékelése Alsózslcai 2. sz. Óvda Az Alsózslcai 2. sz. Óvda önértékelése Beszámló a 2015/2016 nevelési évünk működéséről Bevezető: Az önértékelés célja, hgy segítséget adjn az intézmény pedagógiai-szakmai munkájának

Részletesebben

ZÁRÓ VEZETŐI JELENTÉS TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL

ZÁRÓ VEZETŐI JELENTÉS TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL Kerekegyháza Várs Önkrmányzata részére ÁROP szervezetfejlesztési prjekt 2010. 04. 30. 2 / 34 Tartalmjegyzék 1.

Részletesebben

NYITOK Hálózat a Társadalmi befogadásért program bemutatása

NYITOK Hálózat a Társadalmi befogadásért program bemutatása NYITOK Hálózat a Társadalmi befgadásért prgram bemutatása A Nyittt Tanulási Közpntk (NYITOK) kncepciójának kidlgzója, a prgram szakmai fejlesztő- és támgató partnere: A SZETT bemutatása A 20 éves múltra

Részletesebben

LOGO-VIR Oktatási terv. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kontrolling (vezetői információs) rendszer oktatási terve

LOGO-VIR Oktatási terv. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kontrolling (vezetői információs) rendszer oktatási terve PMJVÖ Kntrlling (vezetői infrmációs) rendszer LOGO-VIR Oktatási terv Pécs Megyei Jgú Várs Önkrmányzata Kntrlling (vezetői infrmációs) rendszer ktatási terve Daten-Kntr Számítástechnikai Fejlesztő és Szlgáltató

Részletesebben

A megelőző-felvilágosító szolgáltatás végzésére kiírandó pályázat szakmai követelményrendszere

A megelőző-felvilágosító szolgáltatás végzésére kiírandó pályázat szakmai követelményrendszere A megelőző-felvilágsító szlgáltatás végzésére kiírandó pályázat szakmai követelményrendszere dr. Kós Tamás NCSSZI-NDI 2013. március 27., Budapest Új pályázati rendszer Új adminisztratív követelmények új

Részletesebben

INTEGRÁCIÓS PROGRAMJA

INTEGRÁCIÓS PROGRAMJA A SZONEK Bükkösdi Általáns Iskla és Óvda Tagintézménye helyi tantervének 16. sz. melléklete SZENTLŐRINCI KISTÉRSÉGI OKTATÁSI NEVELÉSI KÖZPONT BÜKKÖSDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA TAGINTÉZMÉNYÉNEK INTEGRÁCIÓS

Részletesebben

A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Tartalmjegyzék 1. Az iskla nevelési prgramja... 5 1.1. A nevelő-ktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 5 1.1.1. Az

Részletesebben

Tisztelt Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság!

Tisztelt Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság! Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Alplgármestere Tárgy: Beszámló a RADAR Ifjúsági Infrmációs és Tanácsadó Irda. évi működéséről Tisztelt Kulturális, Oktatási és Sprt Bizttság! A RADAR Ifjúsági

Részletesebben

Kutatási gyorsjelentés Zugló közbiztonságának megítélése. "Egy jó szó Zuglóban" 2013. április

Kutatási gyorsjelentés Zugló közbiztonságának megítélése. Egy jó szó Zuglóban 2013. április Kutatási gyrsjelentés Zugló közbiztnságának megítélése "Egy jó szó Zuglóban" 2013. április 1 Bevezető, módszertani kérdések A Strategplis Kft. telefns kérdőíves közvélemény-kutatást végzett a Budapest

Részletesebben

KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA 2014-2015

KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA 2014-2015 KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA 2014-2015 KIEMELT, POLGÁRŐR BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM PROGRAMINDÍTÓ FÓRUM 2014. február 15. ELFOGADVA: AZ OPSZ 2014. JANUÁR 17-EI ELNÖKSÉGI ÜLÉSÉN HOZOTT, ELN/5/2014. SZÁMÚ HATÁROZATÁVAL

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Adaptált testkultúra és sprt_kkk 1 EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ADAPTÁLT TESTKULTÚRA ÉS SPORT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK (10/2006.(IX. 25.) OKM RENDELET ALAPJÁN) 1.

Részletesebben

P E D A G Ó G I A I P R O G R A M

P E D A G Ó G I A I P R O G R A M P E D A G Ó G I A I P R O G R A M Az én tanításm nem arra van ítélve, hgy könyvtárak prában penészedjék, hanem hgy győztesen hassn a gyakrlati életben. (Semmelweis Ignác) Semmelweis Ignác Humán Szakképző

Részletesebben

Kérem a Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat elfogadására.

Kérem a Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat elfogadására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2014. szeptember 10-i ülésére Készítette: dr. Kzma Enikő alplgármesteri jgi referens Tárgy: Tájékztató a XIV. kerületi

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. 2004.

PEDAGÓGIAI PROGRAM Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. 2004. PEDAGÓGIAI PROGRAM Némann Valéria Általáns Iskla 5932 Gádrs, Iskla u. 4. 2004. 2 TARTALOMJEGYZÉK NEVELÉSI PROGRAM I. Pedagógiai alapelvek...3 II. Az isklában flyó nevelő és ktató munka céljai feladatai,

Részletesebben

EGY ÉVTIZED AZ EGYÜTTNEVELÉS RENDSZERSZINTŰ TÁMOGATÁSÁBAN. KAPCSÁNÉ NÉMETI JÚLIA szakmai vezető

EGY ÉVTIZED AZ EGYÜTTNEVELÉS RENDSZERSZINTŰ TÁMOGATÁSÁBAN. KAPCSÁNÉ NÉMETI JÚLIA szakmai vezető EGY ÉVTIZED AZ EGYÜTTNEVELÉS RENDSZERSZINTŰ TÁMOGATÁSÁBAN KAPCSÁNÉ NÉMETI JÚLIA szakmai vezető 2004: A fejlesztés szakmai érvei szelektív az isklarendszerünk, az iskla nem képes csökkenteni a szci-öknómiai

Részletesebben

A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT VÁLLALKOZÓI INFORMÁCIÓS KÖZPONT

A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT VÁLLALKOZÓI INFORMÁCIÓS KÖZPONT 02 A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT Székesfehérvár Megyei Jgú Várs Önkrmányzata 2006 któberében támgatást nyert az Európai uniós INTERREG IIIC prgram keretében a MODELE prjektben való részvételre, és alprjekt

Részletesebben

IT mentor képzés tematika oktatott modulok

IT mentor képzés tematika oktatott modulok IT mentr képzés tematika ktattt mdulk 1142-06 - Számítógépkezelés, szftverhasználat, munkaszervezés Feladatprfil: Hardvert üzemeltet, szftvert telepít Irdai prgramcsmagt egyedi és integrált módn használ

Részletesebben

SZOCIÁLIS INTEGRÁCIÓ SZOCIÁLIS SEGÍTŐKNEK

SZOCIÁLIS INTEGRÁCIÓ SZOCIÁLIS SEGÍTŐKNEK SZOCIÁLIS INTEGRÁCIÓ SZOCIÁLIS SEGÍTŐKNEK Képzést végző szervezet: DOWN ALAPÍTVÁNY Székhely: 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel: 061 363 6353 Képzés helye: Lágymánysi Fglalkztató Centrum, 1111 Budapest,

Részletesebben

A képzés célja. A képzés jellemzői

A képzés célja. A képzés jellemzői 1 Intézményvezetők felkészítése az intézményi önértékeléshez, a tanfelügyeleti ellenőrzéshez és a pedagógus-minősítéshez kapcslódó intézményvezetői feladatk ellátására A TÁMOP 3.1.15-14-2014-001 Köznevelési

Részletesebben

Pályázati felhívás az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia

Pályázati felhívás az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia Pályázati felhívás az EGT Finanszírzási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia prgram keretében megjelenő HU-03 ----- jelű Megújuló energiafrrásk fenntartható hasznsításával kapcslats

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés és szakmai program beszámoló 2007. Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete 3400 Mezőkövesd, Abkarovits Jenő tér 1.

Közhasznúsági jelentés és szakmai program beszámoló 2007. Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete 3400 Mezőkövesd, Abkarovits Jenő tér 1. Közhasznúsági jelentés és szakmai prgram beszámló 2007. Mzgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete 3400 Mezőkövesd, Abkarvits Jenő tér 1. Az Egyesület teljes költségvetési beszámlóját a közhasznúsági jelentés

Részletesebben

Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata

Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata 2005. január 25. (módsításkkal egységes szerkezetben) 1. Az intézmény neve: Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

A Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarországi Régióban Tükörprogram bemutatása

A Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarországi Régióban Tükörprogram bemutatása A Fiatalk vállalkzóvá válásának támgatása a Közép-Magyarrszági Régióban Tükörprgram bemutatása Budapest. 2014. március 6. Előadó: Pákzdi Szablcs ügyvezető igazgató 1200000 Vállalkzás összesen 1.645.438

Részletesebben

Osztályozó vizsga követelmények Informatika

Osztályozó vizsga követelmények Informatika Osztályzó vizsga követelmények Infrmatika Rendészeti képzés 9. évflyam 1. Az infrmatikai eszközök használata Az infrmatikai környezet tudats alakítása. Az egészséges munkakörnyezet megteremtése. A számítógépes

Részletesebben

Általános gimnáziumi képzés és német nemzetiségi nyelvoktató program 9. évfolyam

Általános gimnáziumi képzés és német nemzetiségi nyelvoktató program 9. évfolyam Osztályzó vizsga követelmények Infrmatika Általáns gimnáziumi képzés és német nemzetiségi nyelvktató prgram 9. évflyam 1. Az infrmatikai eszközök használata Az infrmatikai környezet tudats alakítása. Az

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajs király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 felnttkepzes@bkf.hu BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Tartalmjegyzék

Részletesebben

Szentlőrinc, 2009. augusztus 31.

Szentlőrinc, 2009. augusztus 31. Szentlőrinc, 2009. augusztus 31. 1. ldal, összesen: 9 TARTALOMJEGYZÉK 1. A szabályzat feladata, érvényessége... 3 4. Az IPR-t megvalósító szervezet felépítése, a menedzsment helye a szervezetben... 4 4.5.

Részletesebben

Tematika NTP-TM-14-0133. Az érzelmek birodalma. Megvalósító: Körös Tehetséggondozó Egyesület

Tematika NTP-TM-14-0133. Az érzelmek birodalma. Megvalósító: Körös Tehetséggondozó Egyesület Tematika NTP-TM-14-0133. Az érzelmek birdalma Megvalósító: Körös Tehetséggndzó Egyesület Cél: Különböző speciális területeken fejlesztésben részesülő tehetséges tanulók teljes személyiség fejlesztése,

Részletesebben

Továbbirányítási protokoll és a különböző szolgáltatások ismertetése családon belüli erőszak áldozatok számára

Továbbirányítási protokoll és a különböző szolgáltatások ismertetése családon belüli erőszak áldozatok számára VICATIS Victim-centered apprach t imprving supprt services Crdinatr: Cratian Law Centre (HR). Other Beneficiaries: Assciatin fr Nnvilent Cmmunicatin (SI), Centre fr Legal Resurces (RO), Gvernment Office

Részletesebben

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11.

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11. Út a munkáhz prgram Kőnig Éva Hajdúszbszló 2009. június 9-11. Az átalakítás céljai és alapelvei Célk: a segélyezettek munkaerőpiaci pzíciójának javítása, a segélyezés munka ellen ösztönző hatásának mérséklése,

Részletesebben

DDOP 3.1.3/G - 14. Egészségügyi alapellátás fejlesztése

DDOP 3.1.3/G - 14. Egészségügyi alapellátás fejlesztése DDOP 3.1.3/G - 14 Egészségügyi alapellátás fejlesztése Pályázók köre: helyi önkrmányzatk; helyi önkrmányzatk társulásai; helyi önkrmányzatk, önkrmányzati társulásk által létrehztt nn-prfit gazdasági társaságk,

Részletesebben

TÁMOP-6.1.4/12/ Koragyermekkori (0-7 év) program

TÁMOP-6.1.4/12/ Koragyermekkori (0-7 év) program Kragyermekkri (0-7 év) prgram PÁLYÁZAT A TÁMOP-6.1.4/12/1-2012-0001 Kragyermekkri (0-7 év) prgram kiemelt prjekt keretében az alábbi pályázat kerül újra meghirdetésre az érintettek körének kibővítésével

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Jóváhagyta Ellenőrizte Készítette Név Aláírás Dátum TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 1. MINŐSÉG POLITIKA...4 2. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA 5 2.1. LEÍRÁS 5 2.2. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS.5

Részletesebben

Az 50 éven felüli tartós munkanélküliek esélynövelő központi programja

Az 50 éven felüli tartós munkanélküliek esélynövelő központi programja Közpnti prgram az ötven év feletti munkanélküliek elhelyezkedésének elősegítésére 2004. decemberében a munkaügyi kirendeltségek 400 ezer munkanélkülit regisztráltak, közülük az 50 éven felüliek száma meghaladta

Részletesebben

FOGYATÉKOS ÉS EGÉSZSÉGKÁROSODOTT FIATALOK PÁLYAORIENTÁCIÓJÁNAK HELYZETE. Elemző tanulmány

FOGYATÉKOS ÉS EGÉSZSÉGKÁROSODOTT FIATALOK PÁLYAORIENTÁCIÓJÁNAK HELYZETE. Elemző tanulmány FOGYATÉKOS ÉS EGÉSZSÉGKÁROSODOTT FIATALOK PÁLYAORIENTÁCIÓJÁNAK HELYZETE Elemző tanulmány Készült a JÖVŐFORMÁLÓ Pályaválasztást támgató rendszer kialakítása fgyatéks és egészségkársdtt fiatalk számára című

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző Kissné Sághi Rita igazgatási előadó

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző Kissné Sághi Rita igazgatási előadó Beszámló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatk 2015. évi ellátásáról Bdrkós Ferenc plgármester Dr. Görög István jegyző Kissné Sághi Rita igazgatási előadó A beszámlót figyelemmel Magyarrszág helyi

Részletesebben

Helyi (térségi) foglalkoztatási tanácsadás

Helyi (térségi) foglalkoztatási tanácsadás 1. A szlgáltatás célja Helyi (térségi) fglalkztatási tanácsadás 1.1. Átfgó cél A szlgáltatás célja, szakmai, módszertani segítségnyújtással hzzájárulni az adtt térségben, településen a fglalkztatási helyzet

Részletesebben

Vállalkozóvá válást elısegítı tanácsadás

Vállalkozóvá válást elısegítı tanácsadás Vállalkzóvá válást elısegítı tanácsadás 1. A szlgáltatás célja 1.1. Átfgó cél A szlgáltatás célja a munkát keresık vállalkzóvá válásának elısegítése, új vállalkzásk indítása. 1.2. Operatív cél A vállalkzóvá

Részletesebben

3. A célcsoport tagjainak kiválasztására alkalmazott eljárások, módszerek

3. A célcsoport tagjainak kiválasztására alkalmazott eljárások, módszerek 1 Munkavállalói kulcsképességeket és kulcskmpetenciákat fejlesztő csprts fglalkzás 1. A szlgáltatás célja A munka srán követelményként támaszttt képességek és kmpetenciák feltárása, fejlesztése, melyeknek

Részletesebben

A fogyasztói tudatosság növelése. az elektronikus hírközlési piacon

A fogyasztói tudatosság növelése. az elektronikus hírközlési piacon A fgyasztói tudatsság növelése az elektrnikus hírközlési piacn A Nemzeti Hírközlési Hatóság szakmai tájékztató anyaga 2008. szeptember A fgyasztók körébe meghatárzás szerint valamennyien beletartzunk,

Részletesebben

Pályázók köre: magyarországi Akkreditált és Akkreditált Kiváló Tehetségpontok

Pályázók köre: magyarországi Akkreditált és Akkreditált Kiváló Tehetségpontok 1 Felhívás a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Prgram nevű kiemelt prjekt keretében megvalósuló tanórán kívüli tehetségsegítő prgramk szervezésére a szülő-diák-pedagógus együttműködésének fejlesztése

Részletesebben

A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt bemutatása

A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt bemutatása A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt prjekt bemutatása Előadó: Vörös Szablcs szakmai vezető Nemzeti Munkaügyi Hivatal TÁMOP 2.4.8-12 Prjekt-végrehajtási Osztály E-mail cím: vrssz@lab.hu Telefnszám: +36 1 323 2240

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A PROJEKTMENEDZSMENT TÁMOGATÓ RENDSZER

ÚTMUTATÓ A PROJEKTMENEDZSMENT TÁMOGATÓ RENDSZER ÚTMUTATÓ A PROJEKTMENEDZSMENT TÁMOGATÓ RENDSZER TERVEZÉSÉHEZ BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA RÉSZÉRE Intézményi akkreditációs lajstrmszám: 01-0789-04 OM aznsítószám: FI33842 Tartalmjegyzék

Részletesebben

Éves beszámoló 1. számú Projekt Fenntartási Jelentés melléklete. Kedvezményezett címe 8500 Pápa, Képző u. 3. Postacím 8500 Pápa, Képző u. 3.

Éves beszámoló 1. számú Projekt Fenntartási Jelentés melléklete. Kedvezményezett címe 8500 Pápa, Képző u. 3. Postacím 8500 Pápa, Képző u. 3. Éves beszámló 1. számú Prjekt Fenntartási Jelentés melléklete Megnevezése Adatk Pályázati aznsító Kedvezményezett neve TÁMOP.1.509/A2 20100115 Pápai Vársi Óvdák 1 Kedvezményezett címe 8500 Pápa, Képző

Részletesebben

SZEMÉLYES ADATOK ELŐZŐ MUNKAHELYEK

SZEMÉLYES ADATOK ELŐZŐ MUNKAHELYEK Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYES ADATOK Név BEDŐ FERENC Cím 8896 PUSZTASZENTLÁSZLÓ, TANKÁLLOMÁS U. 13. Telefn +36304003098, +3692369905, Fax E-mail bedf@enternet.hu Államplgárság magyar Születési idő 1960.06.07

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtott tanácsadás

Mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtott tanácsadás Mikr-, kis- és középvállalkzásknak nyújttt tanácsadás 1. A szlgáltatás célja 1.1. Átfgó cél A szlgáltatás célja, hgy a már mőködı mikr-, kis- és középvállalkzásk ismereteinek bıvítése révén hzzájáruljn

Részletesebben

ALKALMASSÁGI ÉS MEGFELELÉSI KÉRDŐÍV Jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező személyek részére A 2007.évi CXXXVIII.

ALKALMASSÁGI ÉS MEGFELELÉSI KÉRDŐÍV Jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező személyek részére A 2007.évi CXXXVIII. ALKALMASSÁGI ÉS MEGFELELÉSI KÉRDŐÍV Jgi személyek és jgi személyiséggel nem rendelkező személyek részére A 2007.évi CXXXVIII. törvény alapján 1 Jelen kérdőív a befektetési vállalkzáskról és az árutőzsdei

Részletesebben

MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓK Programfelelősök: Kristóf Róbert (r.kristof@chello.hu), Pálmai Ildikó (palmaii@freestart.hu)

MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓK Programfelelősök: Kristóf Róbert (r.kristof@chello.hu), Pálmai Ildikó (palmaii@freestart.hu) MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓK Prgramfelelősök: Kristóf Róbert (r.kristf@chell.hu), Pálmai Ildikó (palmaii@freestart.hu) 1. CSALÁD-MUNKACSOPORT Munkacsprt vezetője: dr. Harangzó Judit (harangz@psych.ste.hu) CÉLCSOPORT:

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézmény. Glatz Gyula Idősek Klubja SZAKMAI PROGRAM. Készítette: Weisz Csabáné Készült:2012.08.15.

Komárom-Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézmény. Glatz Gyula Idősek Klubja SZAKMAI PROGRAM. Készítette: Weisz Csabáné Készült:2012.08.15. Kmárm-Esztergm Megyei Integrált Szciális Intézmény Glatz Gyula Idősek Klubja SZAKMAI PROGRAM Készítette: Weisz Csabáné Készült:2012.08.15. Esztergm-Kertvárs 2509 Damjanich Jáns út. 50. Megnevezés: Kmárm-

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanév

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanév Az Érdi Batthyány Sprtisklai Általáns Iskla Éves önértékelési terv 2017-18 tanév Készítették: Az önértékelési csprt tagjai Felülvizsgálta és a módsításkat végezte: Kőrösi Tamásné a munkacsprt vezetője

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSOK HATÁROK NÉLKÜL

SZOLGÁLTATÁSOK HATÁROK NÉLKÜL SZOLGÁLTATÁSOK HATÁROK NÉLKÜL Szélesebb fgyasztói kínálat, jbb ár-érték arány és könnyebb hzzáférhetőség a szlgáltatáskhz a szlgáltatási irányelvnek köszönhetően MIT NYERHET FOGYASZTÓKÉNT A SZOLGÁLTATÁSI

Részletesebben

3.1. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 1 humánerıforrás gazdálkodási rendszerének megújítása

3.1. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 1 humánerıforrás gazdálkodási rendszerének megújítása 3.1. Az Állami Fglalkztatási Szlgálat 1 humánerıfrrás gazdálkdási rendszerének megújítása Az alprjekt bemutatása A Nemzeti Fglalkztatási Szlgálat humán erıfrrás gazdálkdási rendszerének megújítása c. alprjekt

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Tisztelt Képviselőtársaim! Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a tvábbiakban: Áht.) előírásainak megfelelően elkészült a 2014.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarrszági Operatív Prgram keretében Közktatási intézmények beruházásainak támgatására Kódszám: KMOP-2007-4.6.1 A prjektek az Európai Unió támgatásával, az Európai Reginális

Részletesebben

HALÁSZTELKI TÜNDÉRKERT ÓVODA

HALÁSZTELKI TÜNDÉRKERT ÓVODA HALÁSZTELKI TÜNDÉRKERT ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAM TARTALOM Intézményünk pedagógiai prgramjának elkészítésénél figyelembe vett dkumentumk:... 5 1.AZ INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI... 5 1.1. Az óvda alaptevékenysége:...

Részletesebben

Kommunikálható információk összefoglalója, az etanácsadók részére

Kommunikálható információk összefoglalója, az etanácsadók részére Kmmunikálható infrmációk összefglalója, az etanácsadók részére - A TÁMOP 2.1.2 Idegen nyelvi és infrmatikai kmpetenciák fejlesztése kiemelt prjekt célja, a felnőtt magyar laksság tanulási hajlandóságának

Részletesebben

Támogatott lakhatási formák és. szolgáltató centrumok a Down Alapítványban. Gruiz Katalin, Érczy Emese, Benyák Petra

Támogatott lakhatási formák és. szolgáltató centrumok a Down Alapítványban. Gruiz Katalin, Érczy Emese, Benyák Petra Támgattt lakhatási frmák és szlgáltató centrumk a Dwn Alapítványban Gruiz Katalin, Érczy Emese, Benyák Petra Dwn Alapítvány 2014 Néhány kulcselem Támgattt lakhatás definíció 1. Integrált szlgáltatásrendszerre

Részletesebben

SZEMÉLYES ADATOK ELŐZŐ MUNKAHELYEK

SZEMÉLYES ADATOK ELŐZŐ MUNKAHELYEK Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYES ADATOK Név BEDŐ FERENC Cím 8896 PUSZTASZENTLÁSZLÓ, TANKÁLLOMÁS U. 13. Telefn +36304003098, +3692369905, Fax E-mail bedf@enternet.hu Államplgárság magyar Születési idő 1960.06.07

Részletesebben

Kivonat Jászberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. január 12-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat Jászberény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. január 12-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 1 Kivnat Jászberény Várs Önkrmányzata Képviselő-testületének 2011. január 12-én megtarttt ülésének jegyzőkönyvéből 6/2011. (I. 12.). önkrmányzati határzat Jászberény Várs Közbiztnsági és Bűnmegelőzési

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14 EFOP_3.8.1-14 FELHÍVÁS Az egészségügyi ellátórendszerben dlgzó, OKJ előtti szakképesítéssel rendelkezők számára az OKJ-s szakképesítés megszerzése támgatásának megvalósítására A felhívás címe: Felzárkóztató

Részletesebben

A nyilvános tér, művészet és társadalom viszonyrendszere

A nyilvános tér, művészet és társadalom viszonyrendszere Oktató: Fleischer Tamás Kurzus: Várs, közlekedés, társadalm A nyilváns tér, művészet és társadalm visznyrendszere Árvay Orslya Szcilógia III. Dlgzatmmal a 2003. március 3-i, A vársi köztérről, a vársi

Részletesebben

Esztergom Város integrált településfejlesztési stratégiája

Esztergom Város integrált településfejlesztési stratégiája Esztergm Várs integrált településfejlesztési stratégiája II. STRATÉGIA KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Prgram Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárskban Integrált Településfejlesztési

Részletesebben

MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA

MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA Pályázat kódszáma GINOP-6.1.5-17 Támgatás összege 10 100 millió Ft Támgatási De minimis támgatás esetén max. 100 % intenzitás ilyen típusú

Részletesebben

V/3. SZAKMAKÖZI MŰHELYEK SZERVEZÉSE ZÁRÓTANULMÁNY

V/3. SZAKMAKÖZI MŰHELYEK SZERVEZÉSE ZÁRÓTANULMÁNY TÁMOP-6.1.4/12/1-2012-0001 Kragyermekkri (0-7 év) prgram. V/3. SZAKMAKÖZI MŰHELYEK SZERVEZÉSE ZÁRÓTANULMÁNY OTH, Budapest 2014. január TÁMOP-6.1.4/12/1-2012-0001 Kragyermekkri (0-7 év) prgram Szerzők:

Részletesebben

FELÜGYELT INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ. Visszajelző anyag KAPCSOLATTARTÁSRÓL HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL. Visszajelző dokumentáció.

FELÜGYELT INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ. Visszajelző anyag KAPCSOLATTARTÁSRÓL HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL. Visszajelző dokumentáció. Visszajelző anyag Visszajelző dkumentáció HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL készített FELÜGYELT INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ KAPCSOLATTARTÁSRÓL 2009. NOVEMBER 25. 1 Visszajelző anyag (részlet) Hódmezővásárhely

Részletesebben

GREENFLOW Környezeti Oktatóközpont JELENTKEZÉSI LAP

GREENFLOW Környezeti Oktatóközpont JELENTKEZÉSI LAP GREENFLOW Környezeti Oktatóközpnt JELENTKEZÉSI LAP A települési hulladékkezelési díj megállapítás elmélete és gyakrlata tréningre Ha Ön is szeretné az elmélet mellett a gyakrlatban is elsajátítani a települési

Részletesebben

A helyi addiktológiai ellátórendszer

A helyi addiktológiai ellátórendszer A helyi addiktlógiai ellátórendszer Priritásk és fejlesztési lehetőségek Misklcn Döntéselőkészítő tanulmány Misklc MJV Önkrmányzata számára 2011. április Az addiktlógiai ellátórendszer fejlesztési lehetőségei

Részletesebben

ALKALMASSÁGI ÉS MEGFELELÉSI KÉRDŐÍV Természetes személyek részére A 2007.évi CXXXVIII. törvény alapján

ALKALMASSÁGI ÉS MEGFELELÉSI KÉRDŐÍV Természetes személyek részére A 2007.évi CXXXVIII. törvény alapján ALKALMASSÁGI ÉS MEGFELELÉSI KÉRDŐÍV Természetes személyek részére A 2007.évi CXXXVIII. törvény alapján 1 Jelen kérdőív a befektetési vállalkzáskról és az árutőzsdei szlgáltatókról, valamint az általuk

Részletesebben

Projekt címe: Az IKT fejlesztése a sopronhorpácsi Általános Iskolában

Projekt címe: Az IKT fejlesztése a sopronhorpácsi Általános Iskolában www.ujszechenyiterv.gv.hu A prjekt bemutatása Mttó: "Az embereknek mindenben a tökéletességet kell célul kitűzniük maguk elé, még akkr is, ha meghaladja erejüket. Ha azt hinnék valóban, hgy csak da jutnak

Részletesebben

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL Besztás Besrlási csprt/fkzat AD 8 Szerződés típusa Hivatkzás A pályázatk benyújtásának határideje A munkavégzés helye A tartaléklista érvényességének ideje

Részletesebben

Kb.3. számú előterjesztés

Kb.3. számú előterjesztés Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Alplgármestere Kb.3. számú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizttság részére a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásról szóló tájékztatóról I. Tartalmi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Észak-Magyarországi Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Észak-Magyarországi Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Észak-Magyarrszági Operatív Prgram Egészségügyi szlgáltatásk fejlesztése / Kistérségi járó beteg szakellátó közpntk fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás krszerősítése Tervezet Kódszám:

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma; elektronikus levelezési címe

1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma; elektronikus levelezési címe és útfelújítás építési beruházás kivitelezői feladatainak ellátása AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS - módsításkkal egységes szerkezetben II.- - Huszártelep területi és társadalmi reintegrációja (ÉAOP-5.1.1/B-09-2f-2012-0002-Szciális

Részletesebben

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSÁHOZ. IT szakértő (F/N)

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSÁHOZ. IT szakértő (F/N) ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSÁHOZ Munkakör Besrlási csprt/fkzat AD 6 Szerződés típusa Hivatkzás A pályázatk benyújtásának határideje A munkavégzés helye IT szakértő (F/N) Ideiglenes alkalmaztt

Részletesebben

EURÓPA BRÓKERHÁZ ZRT. MEGFELELÉSI KÉRDŐÍV EURÓPA BRÓKERHÁZ BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Megfelelési kérdőív

EURÓPA BRÓKERHÁZ ZRT. MEGFELELÉSI KÉRDŐÍV EURÓPA BRÓKERHÁZ BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Megfelelési kérdőív Üzletszabályzat 6. sz. melléklete EURÓPA BRÓKERHÁZ BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Megfelelési kérdőív EURÓPA BRÓKERHÁZ ZRT. Oldal 1 Ügyfél neve: Ügyfélkód: Jelen kérdőív kifejezett

Részletesebben

EKB fotóművészeti díj 2005: Mai magyar életképek közös szervezésben a Magyar Nemzeti Bankkal

EKB fotóművészeti díj 2005: Mai magyar életképek közös szervezésben a Magyar Nemzeti Bankkal Page 1 14.07.2005 EKB ftóművészeti díj 2005: Mai magyar életképek közös szervezésben a Magyar Nemzeti Bankkal Az Európai Közpnti Bank (EKB) 2004-ben írta ki első ízben éves ftóművészeti pályázatát, amelynek

Részletesebben

B szekció - szekcióleírás

B szekció - szekcióleírás B szekció - szekcióleírás Az alapvető képzéssel kapcslats tapasztalatk megsztása az új A2-esek személyével Felhívjuk lvasóink figyelmét, hgy az alábbi szekcióleírás a teljesség igénye nélkül kiragad néhány

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a 2013. április 17. napján tartandó Képviselő-testületi ülésre Készítette: Müller Kinga Intézményi irdavezető Tárgy: Javaslat a szciális

Részletesebben

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ Baranya Megyei Gyermekvédelmi Közpnt Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2009. év Készítette: Illés Tibrné Gazd. Vez. BESZÁMOLÓ 2009. év A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Közpnt 2009. költségvetése az alábbiak

Részletesebben

Csapata erősítésére keres gyakornokot a Kultúra.hu. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a takacs.erzsbet@kortarsmedia.hu címre várjuk.

Csapata erősítésére keres gyakornokot a Kultúra.hu. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a takacs.erzsbet@kortarsmedia.hu címre várjuk. Csapata erősítésére keres gyakrnkt a Kultúra.hu Téged keresünk, ha életed az újságírás, ha kultúrafgyasztó vagy miközben pedig tárlatról tárlatra jársz, és kedvenc íród könyveit keresed a plcn, a kultúra

Részletesebben

5CG. számú előterjesztés

5CG. számú előterjesztés Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Plgármestere 5CG. számú előterjesztés Bizalmas az előterjesztés 2. mellékletének 2. és 211. melléklete! Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Körösi

Részletesebben

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12 DAOP-2.1.

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12 DAOP-2.1. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Prgram Dél-Dunántúli Operatív Prgram Észak-Alföldi Operatív Prgram Észak-Magyarrszági Operatív Prgram Közép-Dunántúli Operatív Prgram Nyugat-Dunántúli Operatív

Részletesebben

Pályatanácsadás Pályaválasztási tanácsadás (egyéni) 3. A célcsoport tagjainak kiválasztására alkalmazott eljárások, módszerek

Pályatanácsadás Pályaválasztási tanácsadás (egyéni) 3. A célcsoport tagjainak kiválasztására alkalmazott eljárások, módszerek 1 Pályatanácsadás Pályaválasztási tanácsadás (egyéni) 1. A szlgáltatás célja A szlgáltatás célja, hgy a pályaválasztás előtt állóknak segítséget nyújtsn az egyéni kmpetenciáikhz, életpálya-elképzeléseikhez

Részletesebben

Óvodai intézmény. Nevelési Tanácsadóba küldött gyermekek száma: 38 Szakértői Bizottsághoz küldött gyermekek száma: 16

Óvodai intézmény. Nevelési Tanácsadóba küldött gyermekek száma: 38 Szakértői Bizottsághoz küldött gyermekek száma: 16 Dunavarsány Várs Önkrmányzat Weöres Sándr Óvda 2336 Dunavarsány, Árpád u. 14. Beszámló 2012/13-as nevelési év Óvdai intézmény Statisztikai adatk: Óvda megnevezése: Weöres Sándr Óvda Férőhelyek száma: 360

Részletesebben

Közlemény. Módosított pont. dokumentum neve Pályázati útmutató és Pályázati felhívás. B1 Jogi forma (a szöveg kiegészítése)

Közlemény. Módosított pont. dokumentum neve Pályázati útmutató és Pályázati felhívás. B1 Jogi forma (a szöveg kiegészítése) Közlemény A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felhívja a tisztelt pályázók figyelmét, hgy a TIOP-1.2.1/08/1 Agóra -multifunkcinális közösségi közpntk és területi közművelődési tanácsadó szlgálat infrastrukturális

Részletesebben

A HAND Szövetség válaszai a 2015 utáni globális fejlesztési/fenntartható fejlődési agendára vonatkozó külügyminisztériumi konzultációs kérdésekre

A HAND Szövetség válaszai a 2015 utáni globális fejlesztési/fenntartható fejlődési agendára vonatkozó külügyminisztériumi konzultációs kérdésekre A HAND Szövetség válaszai a 2015 utáni glbális fejlesztési/fenntartható fejlődési agendára vnatkzó külügyminisztériumi knzultációs kérdésekre 2013.09.10. A HAND Szövetség az alábbi kérdések megválaszlásában

Részletesebben

3. prioritás: A minıségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek

3. prioritás: A minıségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM 3. priritás: A minıségi ktatás és hzzáférés biztsítása mindenkinek Akcióterv 2007-2008. 2008. július 1. A priritás bemutatása 1.1. A priritás tartalma Priritás száma

Részletesebben

A Szociális Műhely ajánlásai

A Szociális Műhely ajánlásai A Szciális Műhely ajánlásai - a közösségi társadalm megteremtésének elősegítésével kapcslatban A műhelymunka résztvevői szciális munkás, szciálpedagógus és pedagógus (andragógus) képzések ktatói és hallgatói,

Részletesebben

A KézenFogva Alapítvány észrevételei és javaslatai

A KézenFogva Alapítvány észrevételei és javaslatai A KézenFgva Alapítvány észrevételei és javaslatai FELHÍVÁS a nagylétszámú intézeti ellátási frma kiváltásának, és magas minőségű, hzzáférhető közösségi ellátási frmák kialakításának megvalósítására A Felhívás

Részletesebben

BETEGELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS

BETEGELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS BETEGELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR Pilisvörösvár A kérdőív elérhető: a Vízöntő Gyógyszertárban nyitva tartási időben (2085 Pilisvörösvár Fő u. 69/a), n-line és nymtatható frmában a http://www.vizntgygyszertar.cm/erdekldknek/betegelegedettsegifelmeres/

Részletesebben