Krízis, preszuicidális szindróma, burnout

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Krízis, preszuicidális szindróma, burnout"

Átírás

1 Krízis, preszuicidális szindróma, burnout Tisljár-Szabó Eszter Debreceni Egyetem Magatartástudományi Intézet

2 Krízis fogalma Krízis: nem az esemény fajtája határozza meg, hanem az, hogy hogyan észleljük az eseményt, helyzetet, és hogy mennyire érezzük úgy, hogy meg tudunk vele küzdeni.

3 Krízis definíció A krízisállapot külső események hatására kialakult, lélektanilag kritikus állapot, melyre jellemző, hogy a személy kénytelen a veszélyeztető körülményekkel szembenézni, azaz nem elkerülhető. Ezeknek a fenyegető közelsége számára aktuálisan mindennél fontosabbá válik, minden figyelme és erőfeszítése erre irányul, ugyanakkor az adott időben a veszélyeket sem elkerülni, sem pedig szokásos problémamegoldó eszközeivel, eddig használt elhárító mechanizmusaival megoldani nem képes Általában átmeneti állapot Lehetséges tünetek: Szorongás Depresszió Dezorganizáltság (kognitív, viselkedéses, érzelmi) Lehetséges kimenetek Negatív: önértékelés csökkenés, mások megbecsülésének elvesztése Pozitív: új élmények, újrakezdés, új készségek szerzése, belátások

4 Öngyilkos magatartás Sokak számra az öngyilkosság tűnik az egyedüli megoldásnak krízishelyzetben Őrült pillanat? moralizálás szuicid jelzések elbagatellizálása háttértényezők figyelmen kívül hagyása. Gyakori, hogy valódi segítség nélkül távozik a beteg a kórházból nagyobb a valószínűsége annak, hogy az öngyilkossági kísérlet megismétlődik

5 Téves hiedelmek Azok a személyek, akik beszélnek az öngyilkosságról, csak ijesztgetnek, és valójában soha nem követnének el öngyilkosságot. Az öngyilkosok meg akarnak halni A legtöbb öngyilkos vagy nyíltan beszél a szándékáról vagy valamilyen formában jelzi azt, mielőtt megpróbálja megölni magát. Az öngyilkos nem meghalni akar, hanem máshogy élni Az orvosi gyakorlatban minden önsértő magatartást komolyan kell venni, mert a kutatások szerint a megelőző öngyilkos magatartás a legnagyobb rizikófaktor az öngyilkosság miatt bekövetkező halálnak.

6 Preszuicidális szindróma (Ringel) Pszichopatológiai konstelláció Jellemzők: 1. Fokozódó dinamikus beszűkülés: kognitív funkciók, érzelmek, viselkedés, kapcsolatok csökken a megoldás lehetőségének valószínűsége 2. Gátolt agresszió, amely a szelf felé fordul (okok:) Frusztráció Szégyenérzés Önbüntető tendenciák Ambivalens kapcsolatok Izoláció

7 3. Menekülés a fantáziavilágba: a beszűkült személy befelé fordul és a fantáziavilágba menekül itt ölt formát az öngyilkossági szándék először Ezen jelenségek együttes előfordulása mutatja az öngyilkossági szándékot, és a felismerés szükséges a megelőzéshez

8 Megelőzés lehetősége Az öngyilkosságot megkísérlők vagy elkövetők többsége gyakori kapcsolatban állt orvosával 40%-uk az öngyilkosság előtt egy hónapon belül járt nála 18%-uk az öngyilkosság napján is igénybe vett valamilyen egészségügyi ellátást Az öngyilkosság előtt a legtöbb jelzik valamilyen formában a szándékukat Cry for help = az ambivalencia kifejezése direkt kommunikációtól az utalásos közlésig

9 Egy texasi lány hat óra leforgása alatt 144 twitter-üzenetet küldött ki arról, hogy egy családtagja molesztálta és prostitúcióra akarja kényszeríteni. Ezután a 18 éves Ashley Billasano megírta körülbelül ötszáz követőjének, hogy megöli magát, és így is tett, írta meg a Newser.com. A Fox News Houston szerint Ashley online ismerősei közül egy sem próbált meg segíteni rajta. ( ) Végül nyilvánosságra hozta öngyilkosságával kapcsolatos terveit. Arról írt, hogy szívesen meghallgatná, mit mondanak róla, de addigra ő már nem lesz köztünk. Ashley egy neten talált módszerrel fojtotta meg magát a rendőrségi szóvivő szerint, aki úgy gondolja, nyilvánvaló, hogy a lány beszélni szeretett volna a problémáiról, ezért is írta a számtalan üzenetet.

10 gyakran nem könnyű felismerni a jeleket A felismeréssel lehetőség nyílik a beavatkozásra

11 Állapot feltérképezése Depresszió mint rizikófaktor Beck: kognitív triád: negatív gondolatok a világra, a jövőre és önmagára vonatkozóan A jövőbeli tervekre vonatkozó kérdések: Mit tervez a következő napokra? Jelek: bizonytalanság, ambivalencia, vagy a tervek teljes hiánya Halálvágy vagy öngyilkossági szándék említése; elmúlásra, meghalásra vonatkozó kifejezések vagy analógiák (elaludni örökre, elmenni) Kis panaszok

12 Hogyan viselkedjünk? Támogató és empatikus magatartás lehetőség, hogy a beteg beszéljen a gondolatairól Ha felmerül az öngyilkosság gyanúja, tisztázó kérdések Téves elképzelés: ötleteket adhatunk a betegnek, ha rákérdezünk az öngyilkossági szándékára

13 Lehetséges kérdések Látom, hogy nagyon lehangolt. Volt olyan, hogy esetleg arra gondolt, hogy jobb lenne nem is élni? Ebben a nehéz helyzetben volt olyan, hogy arra gondolt, hogy az lenne a legjobb, ha véget vetne az életének? Segít a betegnek felfedni, megosztani a problémáit Ha fennáll az öngyilkosság veszélye, segít eldönteni, hogy szükség van-e azonnali kórházi ellátásra

14 Mit ne tegyünk Ne bagatellizáljuk a helyzetet elvész az orvosba vetett hit és a kapcsolat Nem próbáljuk meg felvidítani a beteget (Szedje össze magát, nincs itt semmi baj)

15 Nehézségek az öngyilkosságot elkövető betegek kezelésében Szomatikus kezelés elsődleges DE: hiba, ha a beteg anélkül hagyja el a kórházat, hogy pszichológiai segítséget kapott volna Enélkül gyakori, hogy az öngyilkossági kísérlet megismétlődik, súlyosabb formában

16 Öngyilkosság orvosoknál NŐK Nő orvosoknál nagyobb az öngyilkosság előfordulási aránya, mint az átlagpopulációban és mint más tudósok körében (Hawton et al., 2001, Arnetz, 1987) FÉRFIAK Férfi orvosoknál nem magasabb az öngyilkosság aránya, mint az átlagpopulációban, de magasabb az arány más akadémiai szakmákkal összehasonlítva (Hawton et al., 2001, Arnetz, 1987)

17 Kiégés (Maslach) 22 kérdés

18 Deperszonalizáció Érzelmi kimerültség Személyes hatékonyságérzés Burnout

19 Érzelmi kimerültség Mennyire élvezetes a munka Mennyire érzed magad kimerültnek a nap végén Apátia, letargia, energiátlanság, depresszió Motiválatlanság, az embernek nincs kedve semmit sem csinálni

20 Deperszonalizáció Ahogyan az emberekkel bánunk A személyek tárgynak, arctalan, névtelen lényeknek tekintése Érzelmeket nélkülöző, imperszonális magatartás a betegekkel cinizmus Annak a jele, hogy másoktól visszahúzódsz, mert a velük való kapcsolat túl intenzív Így jut az ember levegőhöz

21 Személyes hatékonyságérzés Mennyire észleled magadat hatékonynak Annak az érzése, hogy van értelme annak, amit csinálsz Gyakran annak abból következik, hogy mennyire vagy jó abban, amit csinálsz Hatékonyság A célok és az értékek egyezése

22 Burnout kiváltói Emberekkel való foglalkozás Krónikus betegek sokszor kevés az esély a gyógyulásra Mások élete függ tőled Másoknak rád van szüksége Mások terhének cipelése Kevés a pozitív visszajelzés Rossz munkaközösség

23 Burnout kiváltói Munkakörülmények Stresszes környezet: nyomás, betegek, munkafeltételek, eszközhiány Kontrollhiány merev vezetés, beleszólás lehetőségének hiánya A piszkos munka elvégzése Nem működik együtt a team

24 Munkakörülmények: nem stresszes orvosok is hasonló munkakörülmények között dolgoznak Nincs vagy csak nagyon gyenge a korreláció a munkával eltöltött órák, az egy orvosra jutó betegek száma és a stressz vagy a kiégés között Nem a munkaterhelés önmagában a megterhelő, hanem a befektetések és a jutalmak aránytalansága sok munka kevés jutalomért (anyagi, pszichológiai, szociális vagy szakmai) ez vezet leginkább kiégéshez

25 Burnout kiváltói Személyiségtényezők Támogató környezet hiánya Célok hiánya Önbizalomhiány Folyamatos igény a külső megerősítésekre Negativizmus Merev személyiség

26 Depresszió Az élet minden területén jelentkezik Burnout A munkához kapcsolódik helyzetspecifikus Az értelmesség érzésének hiánya A munka fontosságával összefügg Stressz A munkaterheléshez köthető

27 A burnout megelőzése és kezelése Személyes szempontok megfelelő táplálkozás tarts szünetet, sétálj egyet tanuld meg kezelni a frusztrációt, haragot, irritációt ne vedd magadra a dolgokat gondolkodj pozitívan tanulj relaxációs technikákat sportolj rendszeresen

28 A burnout megelőzése és kezelése Társas és szervezeti szempontok tanulj meg nemet mondani ne hagyd, hogy a munka begyűrűzzön a magánéletedbe használj hatékony kommunikációs stílust legyen valaki, akiben megbízol szánj időt és energiát valami értelmes dologra szórakoztasd magad humorral állj ki azért, amit fontosnak tartasz

29 Irodalom Csabai & Molnár (1999) Egészség, betegség, gyógyítás. Budapest, Springer Kiadó. Major J., Ress K., Hulesch Bors, Túry F.(2006) A kiégés jelensége az orvosi hivatásban. LAM (Lege Artis Medicinæ). Letölthető: Pilling (2008) Orvosi kommunikáció McManus (2007) Stress in health professionals. In Ayers, S. (Ed.), Baum, A., McManus, I. C., Newman, S., Wallston, K., Weinman, J. et al., Cambridge Handbook of Psychology, Health and Medicine (2nd ed.). Cambridge: Cambridge University Press

A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben. 2013. május 28.

A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben. 2013. május 28. LÁNG, PARÁZS, HAMU A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben 2013. május 28. A kiégési tünetegyüttes (burnout szindróma) jelensége Technológiából átvett fogalom: az energiaforrás

Részletesebben

XIII./1. Az öngyilkosság

XIII./1. Az öngyilkosság XIII./1. Az öngyilkosság Osváth Péter dr. Bevezetés Az öngyilkos viselkedés gyakorisága és okai Az öngyilkos viselkedés a befejezett, illetve megkísérelt önpusztítás korunkban mind fontosabb népegészségügyi

Részletesebben

Krízishelyzetek az iskolában Parrag Bianka, Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat

Krízishelyzetek az iskolában Parrag Bianka, Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Krízishelyzetek az iskolában Parrag Bianka, Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Bevezető Iskolapszichológiától az iskolában végzett nevelési tanácsadásig A szakszolgálati intézmények működését szabályozó

Részletesebben

A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére

A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére Konferencia a női egészségről az emlő egészségéről 2011. szeptember 21. Novotel Budapest Centrum A kiégés problémája a szakmai és civil segítő munkákban, hasznos tippek a probléma csökkentésére Bánfi Ildikó

Részletesebben

A KIÉGÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK

A KIÉGÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KIÉGÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK Dr. Kocsis István Tamás Szegedi Úti Akadémia 2016 A KIÉGÉS Az érzések és a viselkedés, a test szintjén zajló folyamat, amely észrevétlenül jelentkezik és válik kollektívvé.

Részletesebben

A beteg és családja lelki reakciói az életet fenyegető betegségre és a veszteségre. Magyari Judit

A beteg és családja lelki reakciói az életet fenyegető betegségre és a veszteségre. Magyari Judit A beteg és családja lelki reakciói az életet fenyegető betegségre és a veszteségre Magyari Judit A betegek és családtagjaik lelki alkalmazkodásában nagy szerepe van: a rákkal kapcsolatos mai társadalmi

Részletesebben

MOTIVÁCIÓ, KIÉGÉS október 7 Makai B. András

MOTIVÁCIÓ, KIÉGÉS október 7 Makai B. András MOTIVÁCIÓ, KIÉGÉS 2016 október 7 Makai B. András Mire keresünk választ? Ápolás: hivatás vagy szakma Hogyan mocválunk? Elköteleződés Mi vezet a kiégéshez és mit kezdünk vele? Kapcsolodó kérdések, gondolatok

Részletesebben

A szülés utáni depresszióról. Várnai Dóra Genium Med Egészségügyi Központ (Országos Gyermekegészségügyi Intézet) varnai.dora.eszter@gmail.

A szülés utáni depresszióról. Várnai Dóra Genium Med Egészségügyi Központ (Országos Gyermekegészségügyi Intézet) varnai.dora.eszter@gmail. A szülés utáni depresszióról Várnai Dóra Genium Med Egészségügyi Központ (Országos Gyermekegészségügyi Intézet) varnai.dora.eszter@gmail.com Szülés után lehetséges. Poszt partum blue Poszt partum depresszió

Részletesebben

Burnout, Segítő Szindróma

Burnout, Segítő Szindróma TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Burnout, Segítő Szindróma Hőhn Ildikó ellátottjogi képviselő. Segítő attitűd és a jogvédő Az attitűd étékelő

Részletesebben

Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei

Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei Az autonómia és complience, a fogyatékosság elfogadtatásának módszerei Dr. Kollár János egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Népegészségügyi Kar Magatartástudományi

Részletesebben

Nehézségek a kommunikációban. Bán Ildikó 2016

Nehézségek a kommunikációban. Bán Ildikó 2016 Nehézségek a kommunikációban Bán Ildikó 2016 MILYEN A JÓ ORVOS? a beteg szemszögéből Mi teszi az orvost jó orvossá? 72% - jó személyes viszony a beteg és az orvosa között (empátia, figyelem, meghallgatja

Részletesebben

Dr. Antalfai Márta. XIII. Igazságügyi Környezetvédelmi Szakértői Konferencia Budapest, 2011. április 8. Minden jog fenntartva

Dr. Antalfai Márta. XIII. Igazságügyi Környezetvédelmi Szakértői Konferencia Budapest, 2011. április 8. Minden jog fenntartva Dr. Antalfai Márta XIII. Igazságügyi Környezetvédelmi Szakértői Konferencia Budapest, 2011. április 8. Minden jog fenntartva A katasztrófa legtöbbször végzetes következményekkel járó, nem várt fordulat,

Részletesebben

Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió

Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió Nemes Éva 2016. 10. 21. Kapcsolataink üzenete Szupervíziós Vándorkonferencia, Keszthely Változó világ Változó környezet, kiszámíthatatlan jövő Most zajlik.

Részletesebben

{ Budapest, 2015. április 16 16--17. A SZOLGÁLTATÓK (SEGÍTŐK) JÓ KÖZÉRZETE avagy: ki segít a segítőknek? Kineziológiával a jó közérzetért Mindenki azzal foglalkozik, hogy mit tud kínálni a kliensnek/ügyfélnek/vendégnek.

Részletesebben

KÖTELESSÉGÜNK HÁLÓJÁBAN

KÖTELESSÉGÜNK HÁLÓJÁBAN KÖTELESSÉGÜNK HÁLÓJÁBAN A segítő foglalkozásúak kockázata Dr. Barabás Katalin HELYZETKÉP (ORVOSOK) Negyven év alatt az orvosok halandósága alacsonyabb, mint a lakosságé, de negyven év fölött felülmúlja

Részletesebben

Pszichoszomatikus betegségek. Mi a pszichoszomatikus betegség lényege?

Pszichoszomatikus betegségek. Mi a pszichoszomatikus betegség lényege? Pszichoszomatikus betegségek Pécsi Tudományegyetem Mi a pszichoszomatikus betegség lényege? Valódi organikus háttérrel rendelkező kórképek, amelyek kóreredete multifaktoriális A genetikai, immunológiai,

Részletesebben

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis)

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) M2 Unit 3 Jövőbeli lehetséges krízishelyzetek előrejelzése az anamnézis és a diagnosztikai jelentések alapján A normál serdülőkori magatartás

Részletesebben

A betegséggel kapcsolatos nézetek, reprezentációk

A betegséggel kapcsolatos nézetek, reprezentációk A betegséggel kapcsolatos nézetek, reprezentációk Összeállította: dr. Pék Győző Forrás: Csabai-Molnár: Egészség, betegség, gyógyítás Medicina Laikus teóriák az egészségről és annak elvesztéséről A stressz,

Részletesebben

A DEPRESSZIÓ KOGNITÍV VISELKEDÉSTERÁPIÁJA

A DEPRESSZIÓ KOGNITÍV VISELKEDÉSTERÁPIÁJA A DEPRESSZIÓ KOGNITÍV VISELKEDÉSTERÁPIÁJA Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Budapest ÁOK, Klinikai Pszichológia Tanszék DEPRESSZIÓ előfordulás: 15-25% deprimere (lat.): lenyomni a hangulati élet

Részletesebben

Hospitalizáció, műtét-előkészítés, intenzív ellátás; a krónikus betegség

Hospitalizáció, műtét-előkészítés, intenzív ellátás; a krónikus betegség Hospitalizáció, műtét-előkészítés, intenzív ellátás; a krónikus betegség Tisljár-Szabó Eszter eszter.szabo@sph.unideb.hu Debreceni Egyetem Magatartástudományi Intézet Hospitalizáció Szorongással teli események:

Részletesebben

A ROSSZ HÍR FOGALMA. A jövőképet jelentősen negatívan befolyásoló információ:

A ROSSZ HÍR FOGALMA. A jövőképet jelentősen negatívan befolyásoló információ: Dr. Csörsz Ilona A ROSSZ HÍR FOGALMA A jövőképet jelentősen negatívan befolyásoló információ: Rosszindulatú betegségek diagnózisának közlése Krónikus betegségek (pl. diabetes, hypertónia stb.) diagnózisának

Részletesebben

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) az elhelyező központok krízishelyzeteinek megelőzésére

Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) az elhelyező központok krízishelyzeteinek megelőzésére Interdiszciplináris megközelítés és elemzés (anamnézis és diagnózis) az elhelyező központok krízishelyzeteinek megelőzésére Diagnosztikai jelentések értelmezése és elemzése egy 13-18 év közötti fiatal

Részletesebben

A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban

A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban A pszichológiai tényezők szerepe az elhízásban Tisljár-Szabó Eszter eszter.szabo@sph.unideb.hu Magatartástudományi Intézet Mi az elhízás? Sokféleképpen definiálják: a. Populáció átlagsúlyhoz képest: >20-40%:

Részletesebben

Munkahelyi stressz és egészségügyi következményei. Stresszkezelési módszerek.

Munkahelyi stressz és egészségügyi következményei. Stresszkezelési módszerek. Munkahelyi stressz és egészségügyi következményei. Stresszkezelési módszerek. Dr. Salavecz Gyöngyvér Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet egyetemi adjunktus, pszichológus, közgazdász Leggyakoribb

Részletesebben

XII./2.1.2. Krízisszupporció

XII./2.1.2. Krízisszupporció XIII./2. fejezet: A lélektani segítségnyújtás a pszichoterápiás beavatkozás lehetőségei Bevezetés Sorolja fel az akut segítő beavatkozás elemeit! A mindennapi gyakorlatban az akut szomatikus ellátást végző

Részletesebben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Melyik okozhat stresszt? Bevezető A stressz olyan mint a borivás: kis mennyiségben jótékony hatása van, motivál és élénkebbé tesz. A túlzott és folyamatos

Részletesebben

Krízisállapotok nagykamasz- és fiatalfelnőtt-korban

Krízisállapotok nagykamasz- és fiatalfelnőtt-korban Jövőt mindenkinek! Kihívások és lehetőségek a köznevelési kollégiumok mindennapjaiban 2014 Krízisállapotok nagykamasz- és fiatalfelnőtt-korban előadó - Szőke András - krízistanácsadó szakpszichológus andrasszoke@gmail.com

Részletesebben

A KONZULTÁCIÓ FOLYAMATA. Konzultáció a segítésben WJLF ÁSZM

A KONZULTÁCIÓ FOLYAMATA. Konzultáció a segítésben WJLF ÁSZM A KONZULTÁCIÓ FOLYAMATA Konzultáció a segítésben WJLF ÁSZM TANÁCSADÁSI MODELLEK I. Számtalan konzultációs terület és elmélet: a konz. folyamat leírására sok elképzelés született 1. Általános tanácsadási

Részletesebben

Az Észlelt Stressz Kérdőív 14 tételes magyar változata (PSS14)

Az Észlelt Stressz Kérdőív 14 tételes magyar változata (PSS14) Az Észlelt Stressz Kérdőív 14 tételes magyar változata (PSS14) Az alábbi kérdések azokra az érzésekre és gondolatokra vonatkoznak, amelyek Önt az elmúlt hónap során jellemezték. Kérjük, hogy minden egyes

Részletesebben

Gyógyszerészi kommunikáció

Gyógyszerészi kommunikáció Gyógyszerészi kommunikáció Előadás vázlat Dr. Pilling János Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet Hibás feltételezések a betegek gyógyszerhasználatával kapcsolatban 1. Az orvos már megbeszélte

Részletesebben

A kultúra szerepe a fájdalomban

A kultúra szerepe a fájdalomban A fájdalom A fájdalom nem kizárólagosan testi jelenség, hanem a test, az elme és a kultúra együttműködéseként áll elő. A fizikai élmény elválaszthatatlan kognitív és érzelmi jelentőségétől. Az egészséges

Részletesebben

SIMONTON TERÁPIA hitek és tévhitek a gondolat teremtő erejéről

SIMONTON TERÁPIA hitek és tévhitek a gondolat teremtő erejéről SIMONTON TERÁPIA hitek és tévhitek a gondolat teremtő erejéről rák: az új évszázad kihívása 1930 1:14 1990 1:5 2007 1:3 2020 1:2 Évente 33 000 regisztrált új daganatos megbetegedés Második halálok: férfiak

Részletesebben

Az elhelyező központokban lakó fiatalok körében előforduló krízishelyzetek és csoportdinamika

Az elhelyező központokban lakó fiatalok körében előforduló krízishelyzetek és csoportdinamika Az elhelyező központokban lakó fiatalok körében előforduló krízishelyzetek és csoportdinamika Pszicho-szociális krízis Egy egyén lelki egyensúlyának elvesztése, amikor az életben olyan eseményekkel és

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II.

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Vezetés és kommunikációs ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Motiváció 82. lecke A motiváció fogalma Pszichológiai

Részletesebben

A CSALÁD ELLÁTÁSA, A CSALÁDORVOSLÁS ETIKAI SZEMPONTJAI

A CSALÁD ELLÁTÁSA, A CSALÁDORVOSLÁS ETIKAI SZEMPONTJAI A CSALÁD ELLÁTÁSA, A CSALÁDORVOSLÁS ETIKAI SZEMPONTJAI Dr. Csikós Ágnes Ph.D. PTE AOK Alapellátási Intézet Hospice-Palliatív Tanszék TERMINOLÓGIA Családorvoslás Alapellátás Általános orvoslás DEFINÍCIÓ

Részletesebben

STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON

STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON Tény, hogy a munkavállalók munkahelyi, családi és magán életi problémái nagymértékben képesek befolyásolni a munkavállaló munkahelyi teljesítményét, és ez által közvetett vagy

Részletesebben

Egészségfejlesztés és egészség. Pszicho-szociális- és egészség kockázatok kezelése JUHÁSZ ÁGNES PhD 2012.03.03.

Egészségfejlesztés és egészség. Pszicho-szociális- és egészség kockázatok kezelése JUHÁSZ ÁGNES PhD 2012.03.03. Egészségfejlesztés és egészség coaching Pszicho-szociális- és egészség kockázatok kezelése JUHÁSZ ÁGNES PhD 2012.03.03. Bevezetés Kulcsfogalmak Egészségfejlesztés Egészség coaching A változás szakaszai

Részletesebben

A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón

A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón Susánszky Éva, Szántó Zsuzsa Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet Kutatási célkitűzések A fiatal felnőtt korosztályok pszichés állapotának

Részletesebben

Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor. Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft.

Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor. Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft. Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft. Pécs Kardiológia ????? Miért??? Lehet, hogy külön utakon járunk?! Együtt könnyebb?

Részletesebben

Készítette: Bányász Réka 2009. XII. 07.

Készítette: Bányász Réka 2009. XII. 07. Az agresszió fogalma, formái és fejlődése Készítette: Bányász Réka 2009. XII. 07. Az agresszió fogalma Másokat sértő viselkedés + ártó szándék Verbális és/vagy cselekvéses Elkülönítendő az impulzivitástól

Részletesebben

Az egészségpszichológia és az orvosi pszichológia alapjai

Az egészségpszichológia és az orvosi pszichológia alapjai Az egészségpszichológia és az orvosi pszichológia alapjai ORVOSI PSZICHOLÓGIA II. Tisljár Roland Ph.D. tisljar.roland@sph.unideb.hu Vázlat Az egészségpszichológia és az orvosi pszichológia történeti háttere

Részletesebben

Az asztma és a kardiovaszkuláris megbetegedések pszichológiai vonatkozásai. Tisljár-Szabó Eszter eszter.szabo@sph.unideb.hu

Az asztma és a kardiovaszkuláris megbetegedések pszichológiai vonatkozásai. Tisljár-Szabó Eszter eszter.szabo@sph.unideb.hu Az asztma és a kardiovaszkuláris megbetegedések pszichológiai vonatkozásai Tisljár-Szabó Eszter eszter.szabo@sph.unideb.hu ASZTMA A betegség lefolyása Időszakosság, váltakozóság Nem feltétlenül észlelhetők

Részletesebben

VESZÉLYES EBEK A RENDELŐBEN. Tényleg veszélyesebbek-e az ebek a rendelőben?!

VESZÉLYES EBEK A RENDELŐBEN. Tényleg veszélyesebbek-e az ebek a rendelőben?! VESZÉLYES EBEK A RENDELŐBEN Tényleg veszélyesebbek-e az ebek a rendelőben?! VESZÉLYES EBEK Néhány gondolat a statisztikák kapcsán KUTYAHARAPÁSI STATISZTIKÁK - MAGYARORSZÁG Kevés pontos adat, W54 BNO kód

Részletesebben

Kreatív Életvitel Coaching Nyílt Nap. Kiégtél? - Kreatívan a megújulásodért!

Kreatív Életvitel Coaching Nyílt Nap. Kiégtél? - Kreatívan a megújulásodért! CoachOK Szakmai Szövetség Kreatív Életvitel Coaching Nyílt Nap 2011. május 7. Hegedüs Erika coach előadása: Kiégtél? - Kreatívan a megújulásodért! Szeretettel köszöntelek Benneteket! Kívánom Nektek, hogy

Részletesebben

dr. Grezsa Ferenc: Krízis - öngyilkosság 2 ea. vázlat

dr. Grezsa Ferenc: Krízis - öngyilkosság 2 ea. vázlat dr. Grezsa Ferenc: Krízis - öngyilkosság 2 ea. vázlat ÉLMÉNYEK, GONDOLATOK KÍRÍZISBEN (Varga G. nyomán) Az időérzékelés megváltozása Tudatszűkült állapot A gondolkodás beszűkülése A figyelem beszűkülése

Részletesebben

KÖTELESSÉGÜNK HÁLÓJÁBAN

KÖTELESSÉGÜNK HÁLÓJÁBAN KÖTELESSÉGÜNK HÁLÓJÁBAN A segítő foglalkozásúak kockázata Dr. Barabás Katalin HELYZETKÉP (ORVOSOK) Negyven év alatt az orvosok halandósága alacsonyabb, mint a lakosságé, de negyven év fölött felülmúlja

Részletesebben

XVIII. ORSZÁGOS JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA

XVIII. ORSZÁGOS JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA XVIII. ORSZÁGOS JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA 2016. 09.16. EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS INTEGRÁLÁSA SZAKELLÁTÁSBA SZERZŐK: DR RABÓCZKI ANITA FŐIGAZGATÓ DR SUSKÓ MIHÁLY NŐGYÓGYÁSZ FŐORVOS SZAKÁCS IBOLYA EFI

Részletesebben

Tartalom. BEVEZETÉS 13 A szerzô megjegyzése 16

Tartalom. BEVEZETÉS 13 A szerzô megjegyzése 16 Tartalom BEVEZETÉS 13 A szerzô megjegyzése 16 1. fejezet AZ ISKOLAFÓBIÁRÓL 19 Iskolakerülésrôl van-e szó? 19 Az iskolafóbia típusai 20 Az iskolafóbia szempontjából fontos három korcsoport 21 Szorongásos

Részletesebben

Orvosi hibák és tévedések kommunikációja

Orvosi hibák és tévedések kommunikációja Orvosi hibák és tévedések kommunikációja Dr Pilling János Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet Milyen gyakoriak az orvosi hibák? Az USA-ban évente 44000-98000 halál következik be káros orvosi

Részletesebben

Mentálhigiénés asszisztens / PEFŐ

Mentálhigiénés asszisztens / PEFŐ 1. a) Fogalmazza meg a szociális munka főbb dilemmáit, és saját munkaköréből támassza alá egy-egy példával! b) Határozza meg a neurózis és a pszichózis fogalmát! Soroljon fel jellemző tüneteket, tünetegyüteseket!

Részletesebben

A személyiségtanuláselméleti megközelítései

A személyiségtanuláselméleti megközelítései Boross Viktor A személyiségtanuláselméleti megközelítései tanulás: viselkedésváltozás a tapasztalatok függvényében (pszichoterápia: viselkedésváltozása pszichoterápiás tapasztalatok függvényében) tanulás

Részletesebben

A GYERMEK TÁRSAS KÉSZSÉGEINEK FEJLESZTÉSE

A GYERMEK TÁRSAS KÉSZSÉGEINEK FEJLESZTÉSE Tartalom A KÖNYVRÔL 11 BEVEZETÉS 13 Kommunikációs készségek 14 Társas készségek 14 Fejleszthetôk-e tanítással a kommunikációs és a társas készségek? 15 Miért kell a gyermeknek elsajátítania a kommunikációs

Részletesebben

Az akut koronária eseményt 1 évvel követő életminőség

Az akut koronária eseményt 1 évvel követő életminőség Az akut koronária eseményt 1 évvel követő életminőség biopszichoszociális prediktorai Tiringer István (1) Simon Attila (2) Veress Gábor (2) 1, Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Magatartástudományi

Részletesebben

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus 1 Asszertivitás (Sam R. Lloyd alapján) Jelentése: Pozitívan gondolkodunk Önérvényesítő módon viselkedünk Önbizalmat érzünk 2 Önmagunk és

Részletesebben

Cambridge Business Design Academy

Cambridge Business Design Academy Cambridge Business Design Academy A Cambridge Business Design Academy létrehozott egy Modern üzleti-,pszichológiai tudományokra épülő gyakorlatorientált felsőfokú képzést, amelynek elvégzésével, Hallgatóinak

Részletesebben

A hálózatépítés szakmai előnyei

A hálózatépítés szakmai előnyei A hálózatépítés szakmai előnyei Kassai-Farkas Ákos dr 2015.11.20 AE Intenzív Csillebérc 1 Osztályvezető főorvos 1987-2015 Neurológia, Pszichiátria Addiktológia Pszichiátriai rehabilitáció Társadalomorvostan

Részletesebben

A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010

A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010 A KOGNITÍV PSZICHOTERÁPIA ALAPJAI 1. Perczel Forintos Dóra Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszék 2010 INGER TUDATTALAN KÉSZTETÉS EMÓCIÓ PSZICHOANALITIKUS MODELL Beck, 1974. INGER EMÓCIÓ TANULÁSELMÉLETI

Részletesebben

Betegségmagatartás. Orvosi pszichológia előadás 3. hét Merza Katalin

Betegségmagatartás. Orvosi pszichológia előadás 3. hét Merza Katalin Betegségmagatartás Orvosi pszichológia előadás 3. hét Merza Katalin WHO definíciója: Mi az egészség? Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság

Részletesebben

Reménysugarak vagy zsákutcák? Krónikus betegek viszonya az alternatív terápiákhoz

Reménysugarak vagy zsákutcák? Krónikus betegek viszonya az alternatív terápiákhoz Reménysugarak vagy zsákutcák? Krónikus betegek viszonya az alternatív terápiákhoz Purebl György Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet Alternatív és/vagy kiegészítő terápiák? Egészségügyi rendszeren

Részletesebben

A bizalom birtokosa. Önbecsülés és kapcsolatkezelés az iskolatitkár munkájában

A bizalom birtokosa. Önbecsülés és kapcsolatkezelés az iskolatitkár munkájában A bizalom birtokosa Önbecsülés és kapcsolatkezelés az iskolatitkár munkájában Licskainé Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szakíró, a Személyiségfejlesztő Akadémia igazgatója

Részletesebben

És rajtuk ki segít? A foglalkozás-egészségügyi orvosok pszichoszociális kockázatai OTH Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály

És rajtuk ki segít? A foglalkozás-egészségügyi orvosok pszichoszociális kockázatai OTH Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály És rajtuk ki segít? A foglalkozás-egészségügyi orvosok pszichoszociális kockázatai OTH Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály Gábor Edina, Budapest, 2016.04.13 SZÉP ÚJ VILÁG A munkaadók hajkurásszák

Részletesebben

Bálint Éva - Urbanics Ildikó

Bálint Éva - Urbanics Ildikó Bálint Éva - Urbanics Ildikó Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Koponya-agysérültek Rehabilitációs Osztálya ORFMMT XXXI. Vándorgyűlése 2012. Szombathely Ha nem tudom, hogy nem tudom, azt hiszem, hogy

Részletesebben

A MIKROBIOLÓGIA ÉS AZ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS KÉRDÉSE A KÖZÉPISKOLÁBAN BURIÁN KATALIN

A MIKROBIOLÓGIA ÉS AZ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS KÉRDÉSE A KÖZÉPISKOLÁBAN BURIÁN KATALIN A MIKROBIOLÓGIA ÉS AZ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS KÉRDÉSE A KÖZÉPISKOLÁBAN BURIÁN KATALIN AZ ORVOSI MIKROBIOLÓGIA JELENTŐSÉGE NAPJAINKBAN http://classes.kumc.edu/coa/education/amed900/infectiousdiseaseolderadults.ht

Részletesebben

Stressz, szorongás, megküzdés a 12-15 éves korosztálynál. Dr. Járai Róbert Zánka 2006.

Stressz, szorongás, megküzdés a 12-15 éves korosztálynál. Dr. Járai Róbert Zánka 2006. Stressz, szorongás, megküzdés a 12-15 éves korosztálynál Dr. Járai Róbert Zánka 2006. lőadás vázlata Stressz fogalma Szorongás és félelem Megküzdés Önbizalom és képesség 2 tressz A szervezet egészséges

Részletesebben

Konzultáció. Bitter István 2012 dec. 10.

Konzultáció. Bitter István 2012 dec. 10. Konzultáció Bitter István 2012 dec. 10. Pszichiátriai viszgálat 1. Megjelenés, viselkedés Pl. cooperativ, hosztilis, őszinte, csábító stb.; Pszichomotorium, szorongás látható tünetei ide is kerülhetnek

Részletesebben

Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer

Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer BCG1102 Szakmai identitás fejlesztése I. (Önismeret) Óraszám: 3 1. hét: foglalkozás kereteinek megbeszélése, bevezető foglalkozás 2.-13. hét: Tömbösített foglalkozások,

Részletesebben

A meddőség a páciensek szemszögéből. Borján Eszter Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástan Tanszék

A meddőség a páciensek szemszögéből. Borján Eszter Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástan Tanszék A meddőség a páciensek szemszögéből Borján Eszter Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástan Tanszék Egészség - betegség Az egészség nem csupán a betegség és nyomorékság hiánya, hanem a teljes

Részletesebben

Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság. Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház

Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság. Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház Milyen tényezők játszanak szerepet a család agresszív légkörének kialakulásában / Strauss-

Részletesebben

Deviancia Bánlaki Ildikó 2010

Deviancia Bánlaki Ildikó 2010 Deviancia Bánlaki Ildikó 2010 Deviancia Elhajlás, (helyes) úttól való eltérés. Deviáns viselkedés Olyan viselkedésforma, amely a társadalom többsége által elfogadott normát, normákat sért. Társas együttélésünket

Részletesebben

Deviancia és medikalizáció

Deviancia és medikalizáció Deviancia és medikalizáció A deviáns viselkedés az általánosan elfogadott normák megszegését jelenti. A norma megszegését szankció követi, amely elősegíti a konformitást. Különböző országokban és korokban

Részletesebben

Hogyan segíthetjük a pedagógusokat a lelkierő megőrzésében? BUDAPEST, FODOR GÁBOR

Hogyan segíthetjük a pedagógusokat a lelkierő megőrzésében? BUDAPEST, FODOR GÁBOR Hogyan segíthetjük a pedagógusokat a lelkierő megőrzésében? BUDAPEST, 2016.04.14. FODOR GÁBOR Miről lesz szó? Problémafelvetés: A pedagóguspálya veszélyes üzem Tapasztalat A kiégés kockázata komolyan veendő

Részletesebben

Stressz még mindig! Hirskó Renáta. BorsodChem Zrt május 11. Siófok. HR specialista

Stressz még mindig! Hirskó Renáta. BorsodChem Zrt május 11. Siófok. HR specialista Stressz még mindig! Hirskó Renáta HR specialista BorsodChem Zrt. 2018. május 11. Siófok Olyan sokat foglalkozunk a stresszel, miért nem változik semmi? Stressz: az ember és környezete közötti kölcsönhatás

Részletesebben

A kiégés jelensége szakdolgozók körében. Lang Erzsébet, Milotta Lászlóné Vasútegészségügyi NKK KFT Pécs

A kiégés jelensége szakdolgozók körében. Lang Erzsébet, Milotta Lászlóné Vasútegészségügyi NKK KFT Pécs A kiégés jelensége szakdolgozók körében Lang Erzsébet, Milotta Lászlóné Vasútegészségügyi NKK KFT Pécs Burnout - kiégés - szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai,

Részletesebben

Várnai Dóra, Örkényi Ágota, Páll Gabriella. CEHAPE Konferencia, 2006. február 9. Országos Gyermekegészségügyi Intézet

Várnai Dóra, Örkényi Ágota, Páll Gabriella. CEHAPE Konferencia, 2006. február 9. Országos Gyermekegészségügyi Intézet A kortársak rsak közötti k bántalmazás, önsértés Várnai Dóra, Örkényi Ágota, Páll Gabriella CEHAPE Konferencia, 2006. február 9. Országos Gyermekegészségügyi Intézet A bullying/ / bántalmazb ntalmazás

Részletesebben

Stressz és megküzdés A stressz, az életesemények és a trauma "exogénnek" vagy "környezeti tényezőknek" nevezett hatások ezek, melyek nagy hatással vannak a lelki egészségvédelemre a három fogalom három

Részletesebben

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Orvosi pszichológia előadás 2. hét Merza Katalin merza.katalin@sph.unideb.hu Egészségmagatartás fogalma Minden olyan

Részletesebben

A nyelvtanári kiégés kockázatának empirikus vizsgálata. Thékes István, adjunktus Gál Ferenc Főiskola

A nyelvtanári kiégés kockázatának empirikus vizsgálata. Thékes István, adjunktus Gál Ferenc Főiskola A nyelvtanári kiégés kockázatának empirikus vizsgálata Thékes István, adjunktus Gál Ferenc Főiskola Általános gondolatok a kiégésről A munkában való kifáradás, a naponta kapott újabb és újabb feladatok

Részletesebben

MIÉRT KIEMELTEN FONTOS A MUNKAHELYI STRESSZ

MIÉRT KIEMELTEN FONTOS A MUNKAHELYI STRESSZ MIÉRT KIEMELTEN FONTOS A MUNKAHELYI STRESSZ CSÖKKENTÉSÉVEL FOGLALKOZNI? Az emberi szervezet fizikai és pszichés terhelhetősége korlátozott. A munkahelyi stressz és a lelki zavarok miatti hiányzások, a

Részletesebben

központvezető DE Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai című konferencia

központvezető DE Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai című konferencia A munkahelyi stressz kezelésének lehetőségei Berényi András központvezető DE Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ DEMEK Egészségügyi dolgozók munkavédelmi kockázatai című konferencia Debrecen, 2011.

Részletesebben

Egyensúly szerepe a munka és a magánélet között

Egyensúly szerepe a munka és a magánélet között Egyensúly szerepe a munka és a magánélet között Témakörök Feltárás Időgazdálkodás Feladatok, célok Stressz kezelés FELTÁRÁS Az egyensúly értelmezése Munka Én Család Barátok IDŐGAZDÁLKODÁS 7 Az időgazdálkodás

Részletesebben

Betegbiztonsági Fórum

Betegbiztonsági Fórum Betegbiztonsági g Fórum Kommunikációs hiányosságok a rákbetegek ellátásában, lehetséges, nemkívánatos következményei Rákbetegek Országos Szövetsége Mikéné Bodor Mária 2009. június 18. Társadalmi háttér

Részletesebben

AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében

AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében Készítette: Uicz Orsolya Lilla 2011. Erőszakos, támadó!

Részletesebben

A kiégés szindróma vizsgálata a Szegedi Tudományegyetem Sürgősségi Betegellátó Osztály dolgozóinak körében 2017

A kiégés szindróma vizsgálata a Szegedi Tudományegyetem Sürgősségi Betegellátó Osztály dolgozóinak körében 2017 XVI. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus Siófok, 2017.11.09-11. A kiégés szindróma vizsgálata a Szegedi Tudományegyetem Sürgősségi Betegellátó Osztály dolgozóinak körében 2017 Dr. Töreki Annamária

Részletesebben

A DEPRESSZIÓ KOGNITÍV VISELKEDÉSTERÁPIÁJA

A DEPRESSZIÓ KOGNITÍV VISELKEDÉSTERÁPIÁJA A DEPRESSZIÓ KOGNITÍV VISELKEDÉSTERÁPIÁJA Perczel -Forintos Dóra Semmelweis Egyetem ÁOK, Klinikai Pszichológia Tanszék DEPRESSZIÓ előfordulás: 15-25% deprimere (lat.): lenyomni a hangulati élet zavara,

Részletesebben

Öngondoskodási Terv* (Self-Care Plan)

Öngondoskodási Terv* (Self-Care Plan) Öngondoskodási Terv* (Self-Care Plan) Az öngondoskodási terv segít az egészség és a jóllét növelésében, a stressz jobb kezelésében és a szakmaiság fenntartásában. Segítségével olyan tevékenységeket és

Részletesebben

Szülőcsoport. Mondom és. Hallgatom a magamét..

Szülőcsoport. Mondom és. Hallgatom a magamét.. Szülőcsoport Mondom és Hallgatom a magamét.. Az elsődleges tünetek alkotják a dadogás magját hangok, szótagok, szavak gyakori ismétlődése hangok megnyújtása csendes vagy hangzó blokádok Gyerekeknél

Részletesebben

Szorongás és az új szerv mentális reprezentációja vesetranszplantáció után

Szorongás és az új szerv mentális reprezentációja vesetranszplantáció után Szorongás és az új szerv mentális reprezentációja vesetranszplantáció után Látos Melinda pszichológus Szegedi Tudományegyetem ÁOK Sebészeti Klinika, Szeged XVIII. Debreceni Nephrologiai Napok 2013. május

Részletesebben

Csoportos pszichés támogatás a légzésrehabilitáció során

Csoportos pszichés támogatás a légzésrehabilitáció során Csoportos pszichés támogatás a légzésrehabilitáció során Hodován Zsófia 1, Gyimesi Zsófia 2, Dr. Varga János Tamás 3 Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet ORFMMT XXXII. Vándorgyűlése, Miskolc 2013.

Részletesebben

Diagnosztika és terápiás eljárások a rehabilitációban. Lukács Péter DEOEC ORFMT

Diagnosztika és terápiás eljárások a rehabilitációban. Lukács Péter DEOEC ORFMT Diagnosztika és terápiás eljárások a rehabilitációban Lukács Péter DEOEC ORFMT A pszichológiában a pszichodiagnosztika alatt a különféle lelki folyamatok egyéni, ill. típusos jellegzetességeinek feltérképezése

Részletesebben

Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára. Célok. A képzés moduljai. Első modul. Önbecslés, önbizalom fejlesztése

Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára. Célok. A képzés moduljai. Első modul. Önbecslés, önbizalom fejlesztése Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára Célok Segíteni a megváltozott munkaképességű személyeket abban, hogy hatékonyan kezeljék a munkahelyi stresszt, változásokat, negatív

Részletesebben

Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek

Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek Neoanalitikus perspektíva 2.: Pszichoszociális elméletek Pszichoszociális elméletek Jellemzői: Pszichoanalitikus gyökerek Az Ego társas aspektusát hangsúlyozzák Pszichoszociális elméletek Csoportjai: Tárgykapcsolat-elméletek:

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Előszó 9

Tartalomjegyzék. Előszó 9 Tartalomjegyzék Előszó 9 1. Fejezet: Mi a depresszió? 17 A depresszióról alkotott kép 21 Fekete kutya 22 Sötét alagút 24 Börtön 25 Sűrű köd 25 Melankólia 26 Freud 27 Az antidepresszívumok felfedezése...

Részletesebben

Egészségvédő viselkedés. Orvosi pszichológia I. Előadás Hamvai Csaba

Egészségvédő viselkedés. Orvosi pszichológia I. Előadás Hamvai Csaba Egészségvédő viselkedés Orvosi pszichológia I. Előadás Hamvai Csaba 2012.03.02. Kérdések 1. Mi a koherencia (Antonovsky)? 2. Mik a szívós személyiség ismérvei? 3. Mi a belső kontroll? Miről lesz szó? Az

Részletesebben

A karbantartási tevékenység pszichoszociális kockázata

A karbantartási tevékenység pszichoszociális kockázata Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet A karbantartási tevékenység pszichoszociális kockázata Dr. Plette Richárd Osztályvezető Foglalkozás-egészségügyi Fórum, 2011. március 9. - Budapest

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

EGVE KÖZGYŰLÉS ÉS TALÁLKOZÓ 2014. május 15-16.

EGVE KÖZGYŰLÉS ÉS TALÁLKOZÓ 2014. május 15-16. EGVE KÖZGYŰLÉS ÉS TALÁLKOZÓ 2014. május 15-16. A BURNOUT JELENSÉG VIZSGÁLATA EGY TÖBBPROFILÚ TÉRSÉGI KÓRHÁZBAN CSESZKÓ GÉZA DR. NAGY KATALIN egészségügyi szakmenedzser pszichiátriai gondozó Msc05, Msc12/A

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER. A tárgy tematikája (lehetőleg heti bontásban, sorszámozva):

KÖVETELMÉNYRENDSZER. A tárgy tematikája (lehetőleg heti bontásban, sorszámozva): Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Általános Orvostudományi Kar Tantárgy neve: Pszichoterápia az orvosi gyakorlatban KÖVETELMÉNYRENDSZER Tantárgy típusa: kötelező/kötelezően választható/szabadon

Részletesebben

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK

Mohamed Aida* 58% 27% 42% EGYÉNI STRESSZLELTÁRA. (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT SZOKÁSOK /JELLEMZŐK Mohamed Aida* EGYÉNI STRESSZLELTÁRA (valós eredmény kitalált névvel) STRESSZHATÁSOK 100-66% 65-36% 35-0% 27% EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT 0-35% 36-65% 66-100% 42% SZOKÁSOK /JELLEMZŐK 0-35% 36-65% 66-100% 58% Cégnév:

Részletesebben

A kiégés jelensége pedagógusoknál, pszichológusoknál és a segítő beavatkozás módszerei

A kiégés jelensége pedagógusoknál, pszichológusoknál és a segítő beavatkozás módszerei Borsi Andrea, FMPSZ Gárdonyi Tagintézmény, Pszichológus, Integratív Gyermek Pszichoterapeuta A kiégés jelensége pedagógusoknál, pszichológusoknál és a segítő beavatkozás módszerei Az egészségpszichológia

Részletesebben

Az áldozattá váló gyermekek segítése az iskolában resztoratív technikákkal Negrea Vidia , ELTE, Iskolapszichológiai Módszertani Bázis

Az áldozattá váló gyermekek segítése az iskolában resztoratív technikákkal Negrea Vidia , ELTE, Iskolapszichológiai Módszertani Bázis Az áldozattá váló gyermekek segítése az iskolában resztoratív technikákkal Negrea Vidia 2011.10.04, ELTE, Iskolapszichológiai Módszertani Bázis Kontextus TÁMOP 5.6.2: Áldozatsegítő szolgáltatások fejlesztése

Részletesebben