CVSE-MÁVÉPCELL SZAK-VASÚTŐR

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "CVSE-MÁVÉPCELL SZAK-VASÚTŐR"

Átírás

1 Vas megyében, az utóbbi években új lendületet vett az asztalitenisz sport. Ha a tavalyi évet úgy minősítettük, hogy az utóbbi 20 év legkiemelkedőbb éve volt, akkor ezt csak további szép eredményekkel és sikerekkel még elismertebbé tettük. A megye sikersportági közé emelkedő asztalitenisz ebben az évben mind a minőségi, mind a tömegsport terén felejthetetlen sikereket és sajnos egy szomorú eseményt is magáénak tudhat. A Megyei Elnökség három havonta rendszeresen ülésezik és megyei feladatai mellett, ellátja a Nyugat-dunántúli Régió NB. III. osztálya irányítását, szervezését is. Kiemelt feladatának tekintette a sportág megyei fejlesztését, melyet egy középtávú tervben fogalmazott meg. Ezek szerint tömegesíteni kell a kistelepülések asztalitenisz sportját, megteremtve ennek tárgyi és személyi feltételeit, majd a kistérségi versenyek rendszeres szervezésével az itteni minőségi munkát kell előtérbe helyezni. Pályázatunknak megfelelően szeretnénk elnyerni a régióközpont szerepét, amely további lehetőségeket kinálhat a fejlődés érdekében. A Férfi Extra Ligában a CVSE-MÁVÉPCELL gárdája a második, míg az önmagát sokszorosan felülmúló SZAK-VASÚTŐR csapata a harmadik helyet szerezte meg. A celli csapat a döntő első felvonásában, idegenben 10:7 arányban legyőzte a Kecskemét csapatát, és bizakodva készült az otthoni végső győzelemre, melyet egy súlyos közlekedési baleset gátolt csak meg. A csapat tagjai közül a volt válogatott, a magyar ranglista 3. helyezett, Mercz Gábor a balesetnél meghalt, míg a többiek súlyos sérülésekkel kerültek kórházba. A MOATSZ Elnöksége számunkra a mai napig érthetetlen módon a Kecskemét gárdáját hirdette bajnoknak, de a CVSE-MÁVÉPCELL csapatának minden tagja bajnoki aranyérmet kapott! A minőségi asztaliteniszt jelzi, hogy a Büki TK. csapata az NB. I/A. osztályban bronzérmes, míg a CVSE-MÁVÉPCELL II. csapata az NB./B. osztályban ezüstérmes volt. Ennek megfelelően mindketten az összevont NB.I. osztályban indultak a következő szezonban. A Nemzeti Bajnokság II. osztályában a SZAK-VASÚTŐR II. gárdája, az előkelő 2. helyen végzett, az ugyanebben a csoportban szereplő Sabaria ASE csapata, pedig az 5. lett a tabellán. Az NB. III.-ban a CVSE-MÁVÉPCELL III. csapata nyerte a bajnokságot, a VÍZÉPTEK és a SZAK III-Sportiskola csapata pedig továbbra is ebben az osztályban szerepel a következő szezonban is. Női csapatunk, a SZAK-Vasi Séfa visszalépett a női NB./A. csoport küzdelmeitől. A Kistelepülések Vas Megyei Versenysorozatának legsikeresebb asztalitenisz eseménye volt az idei. A büki versenyre 108 női, férfi egyéni versenyző nevezett, míg a csapatversenyen 23 férfi és 9 női csapat vetélkedett az egész napos versenyen. Az utánpótlás versenyzőink is sikert sikerre halmoztak. Az eredmények közül mindenképpen kiemelkedik a SZAK ifjúsági csapatának országos bajnoki aranyérme, melyet az újoncok kis szerencsével kettőre növelhettek volna, de Szarka Zsolt betegsége csak a bronzéremig engedte menetelni a csapatot. Ilyen szintű eredményt megyei korosztályos csapatok már nagyon régen nem értek el! A MOATSZ-nek az utánpótlás fejlesztésére kiírt pályázatán megyénkből a következő iskolák diáksport egyesületei nyertek 1 db. Butterfly pingpongasztalt, 2 db. ütőt, 12 db. pingpong labdát és hozzá oktatási segédleteket:

2 -Bercsényi M. Általános Iskola Szombathely -Berzsenyi L. Általános Iskola Celldömölk -Káldi Általános Iskola, Káld -Általános Iskola, Egervölgy -Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola, Bük. Ezzel az utánpótlás nevelés alapjait ezeken a helyeken megteremtettük, mivel mindenhol megfelelően képzett edzők is rendelkezésre állnak! A kiemelkedő tehetségű Vajda Attila, jó szokásához híven minden évben nyer egyegy nagy versenyt, így az idén hatalmas küzdelemben és kiváló játékkal nyerte a MHS-DONIC Kupát, Szombathelyen az ifjúságiak között, ahol egyébként Németh Dáviddal együtt a férfi párosban is kiemelkedően teljesítettek. De itt kell megemlíteni a SZAK utánpótlás fiú játékosainak szinte mind tagját, akik az év versenyei során rendszeresen érmes helyen végeztek és Vajda Attila a magyar válogatottban, valamint Fixl Balázzsal az Extra Ligában is elismerésre méltóan teljesítettek. Az országos utánpótlás válogatott keretnek négy SZAK-os asztaliteniszező a tagja, akik eredményeik alapján megérdemlik, hogy felsoroljuk őket név szerint is: Vajda Attila Ifjúsági A keret Fixl Balázs Ifjúsági B keret Szarka Tibor Ifjúsági B keret Szarka Zsolt Serdülő keret Az országos ranglistán elfoglalt helyek: Férfi felnőtt: 5. Lindner Ádám CVSE-MÁVÉPCELL-Vörsas 11. Varga Zoltán CVSE-MÁVÉPCELL-Vörsas 15. Molnár Krisztián CVSE-MÁVÉPCELL-Vörsas 24. Vajda Attila (I/17) SZAK-VASÚTŐR 30. Németh Dávid SZAK-VASÚTŐR 49. György Szilárd SZAK-VASÚTŐR 51. Mészáros Ferenc Büki TK. 61. Fixl Balázs (I/16) SZAK-VASÚTŐR Ifjúsági fiú: 6. Vajda Attila SZAK-VASÚTŐR 16. Fixl Balázs SZAK-VASÚTŐR 20. Szarka Tibor (S/15) SZAK-VASÚTŐR 32. Galiotti Dávid SZAK-VASÚTŐR Serdülő fiú: 4. Szarka Tibor SZAK-VASÚTŐR 30. Lendvai Gergely (U/13) SZAK-VASÚTŐR 49. Kiss Márton SZAK-VASÚTŐR Serdülő leány: 26. Tóth Fanny SZAK 40. Barbalics Eszter Egervölgy Újonc fiú: 4. Lendvai Gergely SZAK-VASÚTŐR 11. Szarka Zsolt SZAK-VASÚTŐR 32. Németh Ádám SZAK-VASÚTŐR 40. Máté Dávid SZAK-VASÚTŐR

3 Újonc leány: 32. Varga Petra SZAK 53. Brenda Csilla SZAK VAS MEGYE 2005/2006. ÉVI UJONC ASZTALITENISZ CSAPATBAJNOKSÁGA BÜK, SZAK-Sportiskola I. (Varga Petra, Németh Ádám, Máté Dávid) 2. Egervölgy I. (Kovács Ádám, Kálmán Vivien, Kovács Dániel) 3. Büki TK. I. (Hajas Erik, Soós Péter, Pados Róbert) 4. Egervölgy II. (Iszak Roland, Poór Henriett, Vámos Adrián) 5. VIZÉPTEK I. (Toma Tamara, Rudolf Barbara, Rudolf Petra) 6. SZAK-Sportiskola II. (Brenda Csilla, Gyimesi András, Takács Dániel) 7. VIZÉPTEK I. (Viserálek Dóra, Lakner Gergő, Németh Noémi) 8. Büki TK. II. (Vincze Márton, Bökfi Kornél) VAS MEGYE 2005/2006. ÉVI SERDÜLŐ ASZTALITENISZ CSAPATBAJNOKSÁGA SZOMBATHELY, SZAK-Sportiskola (Szarka Tibor, Németh Ádám, Kenesei Gábor) 2. Egervölgy I. (Kovács Ádám, Barbalics Eszter, Tausz András) 3. SZAK-Sportiskola III. (Kiss Márton, Máté Dávid, Brenda Csilla) 4. SZAK-Sportiskola II. (Szarka Zsolt, Tóth Fanni, Takács Dániel) 5. CVSE-MÁVÉPCELL (Talián Csaba, Kovács András, Dezső Péter) 6. Egervölgy II. (Iszak Adrián, Kálmán Vivien, Leitgeb Tamás) 7. Káld (Csoknyai Bálint, Farkas Roland, Tima Gábor) 8. VIZÉPTEK (Lakner Gergő, Viserálek Dóra, Kordé Máté) 9. Büki TK (Soós Péter, Vincze Márton, Pados Róbert) VAS MEGYEI 2005/2006. ÉVI IFJÚSÁGI ASZTALITENISZ CSAPATBAJNOKSÁG SZOMBATHELY, SZAK-Sportiskola I. (Szarka Tibor, Lendvai Gergely, Németh Ádám) 2. SZAK-Sportiskola II. (Galiotti Dávid, Szarka Zsolt, Kiss Márton) 3. CVSE-MÁVÉPCELL I. (Orbán Renátó, Csupor Máté, Talián Csaba) 4. Egervölgy I. (Barbalics Péter, Kovács Ádám, Bősze Nikolett) 5. CVSE-MÁVÉPCELL II. (Kovács András, Horváth Árpád, Dezső Péter, Őri Bence) 6. SZAK Sportiskola III. (Kenesei Gábor, Máté Dávid, Takács Dániel) 7. Egervölgy II. (Iszak Adrián, Leitgeb Tamás, Tausz András) 8. Egyházashetye (Mórotz Ádám, Iván József, Varga Balázs) 9. Káld (Csoknyai Bálint, Farkas Roland, Elekes Krisztián) 10. Büki TK. (Pados Róbert, Vincze Márton, Hajas Erik)

4 VAS MEGYE 2006/2007. ÉVI IFJÚSÁGI ÉS ÚJONC FIÚ ASZTALITENISZ CSAPATBAJNOKSÁG CELLDÖMÖLK, IFJÚSÁGI: 1. SZAK-Sportiskola I. (Szarka Tibor, Galiotti Dávid, Németh Ádám) 2. SZAK-Sportiskola II. (Lendvai Gergő, Kiss Márton, Kenesei Gábor) 3. CVSE-MÁVÉPCELL I. (Orbán Renátó, Talián Csaba, Horváth Ádám) 4. Egervölgy I. (Kovács Ádám, Barbalics Péter, Barbalics Eszter) 5. Egervölgy II. (Kupi Tibor, Bősze Nikolett, Bősze Zsanett) 6. CVSE-MÁVÉPCELL II. (Kovács András, Dezső Péter, Antal Péter) 7. Káld 8. Egyházashetye 9. SZAK Sportiskola III. ÚJONC: 1. SZAK-Sportiskola I. (Lendvai Gergő, Németh Ádám, Varga Petra, Takács D) 2. Egervölgy I. (Kovács Ádám, Kovács Dániel, Kálmán Vivien) 3. Egervölgy II. (Rauch Dávid, Salamon László, Kulcsár Henrietta) 4. Büki TK. (Vincze Márton, Soós Péter, Pados Róbert) 5. CVSE- MÁVÉPCELL (Őri Bence, Nagy Milán, Mogyorósi Erik) 6. Egyházashetye (Horváth Szimonetta, Mórocz Ildikó, Pupp Nikolett) 7. Káld I. 8. Káld II. 9. Káld III. VAS MEGYE 2006/2007. ÉVI SERDÜLŐ LEÁNY ÉS FIÚ ASZTALITENISZ CSAPATBAJNOKSÁG BÜK, Leányok: 1. Egervölgy 2. Egyházashetye 3. Büki TK. Fiúk: 1. Egervölgy 2. Káld ASZ. 3. Egyházashetye 4. VÍZÉPTEK AK. 5. Büki TK. VAS MEGYE ÉVI ASZTALITENISZ EGYÉNI, PÁROS BAJNIOKSÁGA CELLDÖMÖLK, Férfi egyéni: 1. Németh Dávid SZAK-Vasútőr 2. Mészáros Ferenc Büki TK.

5 3. Csapó Árpád Büki TK. Kádár Tibor Büki TK. Férfi páros: 1. Németh Dávid-Németh Gábor SZAK-Sabaria AK 2. Mészáros Ferenc-Kádár Tibor Büki TK 3. Vass Péter-Csapó Árpád Büki TK Ölbei Péter-Teket Attila CVSE-MÁVÉPCELL Női egyéni: 1. Bálint Brigitta Magyargencs 2. Barbalics Eszter Egervölgy 3. Tóth Fanni SZAK Női páros: 1. Tóth Fanni-Bálint Brigitta SZAK-Magyargencs 2. Barbalics Eszter-Bősze Nikolett Egervölgy 3. Erdély Alexandra-Szalai Petronella Magyargencs KISTELEPÜLÉSEK VAS MEGYEI ASZTALITENISZ DÖNTŐJE BÜK, Női csapatverseny: 1. Bük 2. Egervölgy 3. Vép Férfi csapatverseny: 1. Püspökmolnári 2. Mesteri 3. Bük Női egyéni: 1. Póczáné Dávid Beatrix Vép 2. Barbalics Eszter Egervölgy 3. Bősze Nikolett Egervölgy Férfi egyéni: 1. Németh Árpád Püspökmolnári 2. Kovács Zoltán Bük 3. Szabó László Mesteri XXXVIII. GYÖNGYÖS KUPA GENCSAPÁTI, Női egyéni: 1. Varga Ildikó Bük 2. Póczáné Dávid Beatrix Vép

6 3. Kovács Gabriella Bük Leány egyéni: 1. Hartwig Bernadett Ölbő 2. Máté Rita Ölbő 3. Tóth Cintia Ölbő Férfi egyéni. 1. Varga Elemér Bük 2. Takács László Gencsapáti 3. Bognár József Bük Ambrus Zoltán Kőszeg Fiú egyéni: 1. Antal Péter Bük 2. Csoknyai Bálint Káld 3. Vincze Márton Bük Soós Péter Bük NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ 2005/2006. ÉVI ASZTALITENISZ CSAPATBAJNOKSÁG NB. III. VÉGEREDMÉNY Az A csoport végeredménye: 1. Zalakomár ESE pont 162:54 2. CVSE-MÁVÉPCELL pont 154:62 3. Zalakaros Gr. GYSE pont 129:87 4. Kanizsa Sörgyár SE pont 100: Gyenesdiás ASE pont 80: Hévíz SK II pont 73: Vonyarcvashegy SE pont 62:154 A B csoport végeredménye: 1. Mmagyaróvári TE pont 152:64 2. Turris SE pont 141:75 3. Győri Vertikál SE pont 150:66 4. Szhelyi VIZÉPTEK AK pont 108: Győri Elektr. Vasas II pont 89: Széchenyi ESE II pont 64: SZAK-Sportiskola pont 51:165 RÁJÁTSZÁS AZ 1-4. HELYÉRT: 1. CVSE-MÁVÉPCELL III. 2. ZALAKOMÁR ESE 3. TURRIS SE 4. MOSONMAGYARÓVÁRI TE RÁJÁTSZÁS A HELYÉRT: 11. HÉVÍZ SK. II.

7 12. SZAK III.-SPORTISKOLA 13. VONYARCVASHEGY SE 14. SZÉCHENYI EGYETEM SE II. NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ ASZTALITENISZ CSAPATBAJNOKSÁG 2006/2007. ÉVI ŐSZI VÉGEREDMÉNYE: A csoport 1. Kanizsa Sörgyár SE pont 77:31 2. Gyenesdiás ASE pont 64:44 3. ÉVSE-HIDRO Zeg pont 65:43 4. Zalakomár ESE pont 52:56 5. CVSE-MÁVÉPCELL-VÖRSAS III pont 51:57 6. Vonyarcvashegy SE pont 32:76 7. Zalakaros Gránit GySE pont 37:71 B csoport 1. TURRIS SE Sopron pont 91:35 2. EMTE I. Mosonmagyaróvár pont 88:38 3. Győri Vertikál SE pont 81:45 4. Győri Elektromos Vasas SK II pont 51:75 5. EMTE II. Mosonmagyaróvár pont 59:67 6. VIZÉPTEK AK Szombathely pont 57:69 7. SZAK III-Sportiskola pont 50:76 8. Széchenyi I. Egyetem SE II pont 33:93 VAS MEGYE ASZTALITENISZ CSAPATBAJNOKSÁG 2005/2006. ÉVI VÉGEREDMÉNYE: 1. CVSE-MÁVÉPCELL IV pont 2. VIZÉPTEK II pont 3. Lendület AK pont 4. Jeli SE-Egervölgy pont 5. Egyházashetye SE pont 6. Büki TK. II pont 7. Kőszegi AK pont VAS MEGYE ASZTALITENISZ CSAPATBAJNOKSÁG 2006/2007. ÉVI ŐSZI VÉGEREDMÉNYE: 1. CVSE-MÁVÉPCELL-VÖRSAS IV pont 2. VIZÉPTEK II pont 3. Lendület AK pont 4. VIZÉPTEK III pont 5. Kőszegi AK pont 6. Büki TK II pont 7. Jeli SE I pont 8. Egyházashetye pont

8 9. Jeli SE II pont 10. Káld ASZ pont ORSZÁGOS IFJÚSÁGI HUSZAK BAJNOKSÁGA BUDAPEST 1. Nagy Krisztián (Lombard BVSC Budapest) 2. Kriston Dániel (KSI SE) 3. Kosiba Dániel (WINK AC) 4. Vajda Viktor (Kecskeméti Spartacus SK) 5. Vajda Attila (Szombathelyi AK) Fixl Balázs (Szombathelyi AK) TRIÓDA KUPA SERDÜLŐ ÉS ÚJONC FIÚ RANGLISTAVERSENY SZEGED, Újonc fiú egyes III. kcs. 1. Szita Márton (Komlói Bányász SK) 2. Szarka Zsolt (Szombathelyi AK) 3. Kovács Richárd (KSI SE) és Kovács Sebestyén (BVSC) Újonc fiú egyes összevont: 1. Lendvai Gergely (Szombathelyi AK) 2. Szita Márton (Komlói Bányász SK) 3. Lakatos Tamás (KSI SE) és Kiss Dániel (Ceglédi VSE) Újonc fiú páros: 1. Perei Gergely - Palatínus Martin (WINK AC, Kecskeméti Spartacus SK) 2. Lukács Richárd - Szarka Tibor (MALÉV SC, Szombathelyi AK) 3. Kosiba Dániel - Gulácsy Mátyás (WINK AC) és Szöllösi Péter - Biedermann Dániel (Jászkun Volán SC, Eötvös DPSE Orosháza) MHS-DONIC KUPA FELNŐTT, IFJÚSÁGI ASZTALITENISZ RANGLISTAVERSENY SZOMBATHELY, Ifjúsági fiú páros: 1. Kriston Dániel, Móricz Máté (KSI) 2. Nagy Krisztián, Hegedűs Tamás (BVSC) 3. Szarka Tibor, Lukács Richárd (SZAK, MALÉV SC) és Kosiba Dániel, Sebestyén Péter (Wink AC)

9 Ifjúsági fiú egyéni: 1. Vajda Attila (SZAK-Vasútőr) 2. Kriston Dániel (KSI) 3. Nagy Krisztián (BVSC) és Sebestyén Péter (Wink AC) Férfi páros: 1. Jakab János, Zwickl Dániel (BVSC) 2. Németh Dávid, Vajda Attila (SZAK-Vasútőr) 3. Gerold Gábor, Simon Ferenc (Ligist, Németo.) és Lindner Ádám, Molnár Krisztián (CVSE-MÁVÉPCELL-Vörsas) MHS-DONIC KUPA SERDÜLŐ, ÚJONC FIÚ ASZTALITENISZ RANGLISTAVERSENY SZOMBATHELY, Serdülő fiú egyes: 1. Kosiba Dániel (WINK AC) 2. Perei Gergely (WINK AC) 3. Palatínus Martin (Kecskeméti Spartacus SK) és Zakar Kristóf (Ceglédi VSE) Serdülő fiú páros: 1. Perei Gergely - Palatínus Martin (WINK AC, Kecskeméti Spartacus) 2. Zibrat Jan - Macek Dominik (SOBOTA) 3. Szarka Tibor - Lukács Richárd (Szombathelyi AK, MALÉV SC) és Ferencz Viktor - Zakar Kristóf (ATSK Szeged, Ceglédi VSE) Újonc fiú egyes összevont: 1. Lakatos Tamás (KSI SE) 2. Kiss Dániel (Ceglédi VSE) 3. Roszik Bence (Ceglédi VSE) és Kovács Domonkos (BVSC Sportiskola) Újonc fiú egyes II. kcs: 1. Zelezen Ervin (NTK KEMA PUCONCI, szlovén) 2. Molnár Gergely (Debreceni ABE) 3. Fodor Ronald (KSI SE) és Böhm Attila (TURRIS SE Sopron) Újonc fiú egyes III. kcs: 1. Szita Márton (Komlói Bányász SK) 2. Szarka Zsolt (Szombathelyi AK) 3. Kovács Sebestyén (BVSC Sportiskola) és Szudi Ádám (Jászkun Volán SC)

10 MERCZ GÁBOR EMLÉKVERSENY FELNŐTT, IFJÚSÁGI FÉRFI RANGLISTAVERSENY CELLDÖMÖLK, Férfi egyes: 1. Linder Ádám (CVSE-MÁVÉPCELL-Vörsas) 2. Zoltán Zoltán (Lavamund SV) 3. Muskó Péter (ASKÖ Altstadt Linz) Vitsek Iván (ASKÖ Altstadt Linz) Férfi páros: 1. Gerold Gábor - Demeter Lehel (Ligist Don Bosco, Wels Union SPG) 2. Linder Ádám - Molnár Krisztián (CVSE-MÁVÉPCELL-Vörsas) 3. Vitsek Iván - Muskó Péter (ASKÖ Altstadt Linz) Marsi Márton - Magyar László (Kecskeméti Spartacus SK) Ifjúsági fiú egyes: 1. Nagy Krisztián (LOMBARD-BVSC) 2. Schaffer Dániel (MALÉV Sport Club) 3. Móricz Máté (KSI SE) Kriston Dániel (KSI SE) Ifjúsági fiú páros: 1. Kriston Dániel - Móricz Máté (KSI SE) 2. Schaffer Dániel - Fekete Soma (MALÉV Sport Club, MALÉV Sport Club) 3. Kosiba Dániel - Sebestyén Péter (WINK Asztalitenisz Club) Perei Gergely-Stanitz Gábor (WINK Asztalitenisz Club-Győri Elektromos Vasas SK) ORSZÁGOS ÚJONC HUSZAK BAJNOKSÁGA BUDAPEST 1. Kiss Dániel (Ceglédi VSE) 2. Lakatos Tamás (KSI SE) 3. Szita Márton (Komlói Bányász SK) 4. Molnár Gergely (Debreceni ABE) 5. Kovács Domonkos (BVSC) 6. Kiss András (Mohácsi TE) 7. Bogádi Imre (Ceglédi VSE) 8. Korándi Dávid (Pénzügyőr SE) 9. Büki Bence (PTE-PEAC) 10. Roszik Bence (Ceglédi VSE) 11. Tóth Zsolt (Komlói Bányász SK) 12. Szarka Zsolt (Szombathelyi AK) LOMBARD KUPA-BVSC IDÉNNYÍTÓ RANGLISTAVERSENY

11 BUDAPEST, Férfi egyes: 1. Jakab János (Lombard BVSC Budapest) 2. Marsi Márton (Kecskeméti Spartacus SK) 3. Fazekas Péter (Cajasur Priego/ESP) és Lindner Ádám (CVSE-MÁVÉPCELL- Vörsas) Férfi páros: 1. Fazekas Péter, Tófalvi Norbert (Cajasur Priego, Zeltweg Unzmarkt) 2. Gerold Gábor, Simon Ferenc (Ligist Don Bosco, Untermberg) 3. Lindner Ádám, Molnár Krisztián (CVSE-MÁVÉPCELL-Vörsas) és Varga Zoltán, Zombori Dávid (CVSE-MÁVÉPCELL-Vörsas, PTE-PEAC A.A.M.) Serdülő fiú egyes: 1. Kosiba Dániel (Wink AC) 2. Perei Gergely (Wink AC) 3. Szarka Tibor (Szombathelyi AK) és Lukács Richárd (Malév SC) Serdülő fiú páros: 1. Szarka Tibor, Lukács Richárd (Szombathelyi AK, Malév SC) 2. Perei Gergely, Palatinus Martin (Wink AC, Kecskeméti Spartacus SK) 3. Kosiba Dániel, Gulácsi Mátyás (Wink AC) és Zakar Kristóf, Ferencz Viktor (Ceglédi VSE, ATSK Szeged) Újonc fiú egyes, III. korcsoport: 1. Szita Márton (Komlói Bányász SK) 2. Szarka Zsolt (Szombathelyi AK) 3. Kovács Sebestyén (BVSC Sportiskola Budapest) és Kovács Richárd (KSI SE) A Lombard Kupa pontverseny végeredménye: 1. BVSC 118 pont 2. Wink AC KSI SE Ceglédi VSE Malév SC 60 Kecskeméti Spartacus Szombathelyi AK Mohácsi TE Komlói Bányász SK Celldömölki VVSE-Mávépcell Vörsas PTE-PEAC A.A.M. 19 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ORSZÁGOS IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ, ÚJONC CSAPATBAJNOSÁGA BUDAPEST

12 Ifjúsági fiú csapat: 1. Szombathelyi AK Vasi Séfa (Fixl Balázs, Szarka Tibor, Vajda Attila) 2. Kecskeméti Spartacus (Korponai Zoltán, Palatinus Martin, Vajda Viktor) 3. PTE DSE PEAC (Gálosi Tibor, Szabó Zsolt, Zombori Dávid) és BVSC I. (Hegedűs Tamás, Nagy Krisztián, Sebestyén Péter) Újonc fiú csapat: 1. BVSC I. (Do Phuong Nam, Kovács Domonkos, Jeszenszki Dániel, Juhász Vedres Sándor, Zombori Martin) 2. Ceglédi VSE I. (Palásti Tibor, Roszik Bence, Varga Attila) 3. Mohácsi TE (Bihercz Gábor, Kiss András, Matuz András) és Szombathelyi AK Vasi Séfa (Lendvai Gergely, Máté Dávid, Németh Ádám) A 2005/2006. ÉVI FÉRFI EXTRA LIGA VÉGEREDMÉNYE: 1. KECSKEMÉTI SPARTACUS SK 2. CVSE-MÁCÉPCELL (+Mercz Gábor, Kovács János, Szabó Krisztián, Vimi Roland) 3. SZOMBATHELYI AK-VASÚTŐR ( Pálosi Balázs, Németh Dávid, Vajda Attila, György Szilárd) 4. BVSC 5. SZEGEDI AC 6. CEGLÉDI VSE 7. PTE-PEAC PÉCS 8. BÉKÉSI TE 9. ZSÁMBÉKI SBE 10. HARKÁNY SE

Férfi páros főtábla. Bódis Attila, Retek Levente főbíró helyettes. Kékedi Tibor főbíró

Férfi páros főtábla. Bódis Attila, Retek Levente főbíró helyettes. Kékedi Tibor főbíró ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... LAKATOS Tamás KSI SE SZUDI Ádám Jászkun Volán Sport Club - 0 (0) LAKATOS Tamás x BYE 0 SZUDI Ádám - 0 (9,, ) x BYE 0 9079 / 00 LAKATOS Tamás SZUDI

Részletesebben

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 20. 21. 22. 24. 25. 26. 27. 28. 29.

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 20. 21. 22. 24. 25. 26. 27. 28. 29. ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... Stockerau (AUT) KOSIBA Dániel Celldömölki Városi és Vasutas - (8, SE8, 8) BANOK Tamás Egri ÁFÉSZ SCKOSIBA Dániel - (,, ) TIMAFALVI Gergő Egri ÁFÉSZ SC

Részletesebben

Férfi páros főtábla

Férfi páros főtábla .... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0... 8 JAKAB János Stockerau (AUT) KOSIBA Dániel Celldömölki Városi és Va - 0 (0,, ) 8 JAKAB János x BYE 0 KOSIBA Dániel - 0 (, 9, 7) x BYE

Részletesebben

ASZTALITENISZ EREDMÉNYEK 2000-ben.

ASZTALITENISZ EREDMÉNYEK 2000-ben. ASZTALITENISZ EREDMÉNYEK 2000-ben.. VAS MEGYE 2000. ÉVI IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ ÉS ÚJONC VERSENYE 2000. január 29 Ifj. fiú egyéni: 1. Tóth Péter SZAK 2. Németh Tamás SZAK 3-4. Kajdi Péter SZAK 3-4. Vajda Attila

Részletesebben

Elnök: Tihanyi Tibor Titkár: Segyevi Sándor. Kolesánszky Györgyné

Elnök: Tihanyi Tibor Titkár: Segyevi Sándor. Kolesánszky Györgyné VAS MEGYEI ASZTALITENISZ SZÖVETSÉG Elnök: Tihanyi Tibor Titkár: Segyevi Sándor Elnökségi tagok: Antalovics György Domonkos Ferenc Obráz István Szarka Tibor Varga Elemér Felügyelő bizottság elnöke: tagjai:

Részletesebben

Elnök: Tihanyi Tibor Titkár: Segyevi Sándor. Kolesánszky Györgyné

Elnök: Tihanyi Tibor Titkár: Segyevi Sándor. Kolesánszky Györgyné VAS MEGYEI ASZTALITENISZ SZÖVETSÉG Elnök: Tihanyi Tibor Titkár: Segyevi Sándor Elnökségi tagok: Antalovics György Domonkos Ferenc Obráz István Szarka Tibor Varga Elemér Felügyelő bizottság elnöke: tagjai:

Részletesebben

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA Kékedi Tibor főbíró

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA Kékedi Tibor főbíró ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... FAZEKAS Péter Celldömölki Városi és Vasutas SE 7 SZITA Márton Celldömölki Városi és Vasutas S - 0 (-) FAZEKAS Péter x BYE 0 7 SZITA Márton - (,

Részletesebben

Magyarország 2014/2015. évi csapatbajnokságába nevezett csapatok és besorolásuk tervezete

Magyarország 2014/2015. évi csapatbajnokságába nevezett csapatok és besorolásuk tervezete Magyarország 2014/2015. évi csapatbajnokságába nevezett csapatok és besorolásuk tervezete NŐK EXTRA LIGA 1. Postás SE I. 2. Budaörsi 2i SC 3. Szekszárd AC I. 4. Postás SE II. 5. UNIVER Sport Kft. 6. MTK-Dunakeszi

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA .... 5.. 7. 8. 9. 0..... 5.. 7. 8. 9. 0..... 5.. 7. 8. 9. 0... 7 BALÁZS Bence Univer-Sport Kft. 9 MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft. - 0 (5, 8, ) 7 BALÁZS Bence 7 SZABALICS Tamás KSI SE

Részletesebben

Magyarország 2014/2015. évi csapatbajnokságának osztály- és csoportbeosztása

Magyarország 2014/2015. évi csapatbajnokságának osztály- és csoportbeosztása Magyarország 2014/2015. évi csapatbajnokságának osztály- és csoportbeosztása NŐK EXTRA LIGA 1. Postás SE I. 2. Budaörsi 2i SC 3. Szekszárd AC I. 4. Postás SE II. 5. UNIVER Sport Kft. 6. MTK-Dunakeszi KSE

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA .... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0... 0 ANDRÁS Csaba BVSC-Zugló 05 BOTH Olivér BVSC-Zugló - 0 (,, ) 0 ANDRÁS Csaba 5 MÓCZÁR Bálint KSI SE 05 BOTH Olivér - 0 (,, 6) 6 NÉMETH

Részletesebben

MOATSZ Elnökségének szeptember 6-i határozatai

MOATSZ Elnökségének szeptember 6-i határozatai MOATSZ Elnökségének 2006. szeptember 6-i határozatai 3/2006. sz. elnökségi határozat az Asztalitenisz Szabálykönyv módosításáról 1. Az elnökség az Asztalitenisz Szabálykönyv, A versenyzők kölcsönadásának

Részletesebben

Serdülő fiú páros főtábla

Serdülő fiú páros főtábla .... 99 HEISZMAN Henrik KSI SE MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Clu PORUBSZKI Martin SZERVA Asztaliten 6 KOVÁCS Gábor SZERVA Asztaliten / / LOSONCZI Benjámin Budai XI. SE MAROSSY Dénes BVSC-Zugló

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft JUHÁSZ Patrik Wiener Neudorf 1947 (AUT) 3-0 (6, 3, 6)

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft JUHÁSZ Patrik Wiener Neudorf 1947 (AUT) 3-0 (6, 3, 6) IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS...... 7. 8. 9. 0....... 7 7 MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft. 9 7 JUHÁSZ Patrik Wiener Neudorf 97 (AUT) - 0 (,, ) 7 MOLNÁR István Patrik 7 0 SZABÓ Bence KSI SE 7 JUHÁSZ

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... 0 ANDRÁS Csaba BVSC-Zugló BOTH Olivér BVSC-Zugló - 0 (-) 0 ANDRÁS Csaba x BYE 0 BOTH Olivér - 0 (8,, 8) x BYE 0 / 0 ANDRÁS Csaba BOTH Olivér DURUCSKÓ

Részletesebben

Schmidt László. Segyevi Sándor. Gergácz Péter

Schmidt László. Segyevi Sándor. Gergácz Péter BESZÁMOLÓ 2010. VAS MEGYEI ASZTALITENISZ SZÖVETSÉG Elnök: Főtitkár: Elnökségi tagok: Tihanyi Tibor Segyevi Sándor Dobolán Gábor Obráz István Szarka Tibor Felügyelő Bizottság: Elnök: Domonkos Ferenc Tagjai:

Részletesebben

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: Tisztelt Sporttársak! A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: 2007. július 1-től életbe lépett nevezési rend értelmében minden nemzeti szövetség jogosult versenyszámonként

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA SERDÜLŐ FIÚ EGYES FŐTÁBLA. 8 ANDRÁS Csaba BVSC-Zugló ANDRÁS Csaba. 70 8 7 SÖVEGES Zalán TURRIS SE Sopron - 0 (,, ) ANDRÁS Csaba. 9 8 KISS Dániel TURRIS SE Sopron - 0 (7,, ) 9 BALOGH Bence. 8 8 9 BALOGH

Részletesebben

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója 2012 Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója Megyei ranglista-versenyeredmények Újonc egyéni 2001 Czémán Róbert 1999 Raposa Roland 1. helyezett Szalai Anna 1. helyezett Serdülő egyéni 1997/98 Raposa Roland

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS. ITTF ZB 2015 True information on at 20:

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS. ITTF ZB 2015 True information on at 20: ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... 0 JUHÁSZ Patrik KSI SE 7 TERÉK Norbert KSI SE - 0 (,, ) 0 JUHÁSZ Patrik 0 FÜLÖP Zsombor BVSC-Z 7 TERÉK Norbert - 0 (8, 7, 9) 7 TISZAY Ádám BVSC-Z

Részletesebben

KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK

KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK MEGYEI SZINTŰ VERSENYEK: Terematlétika 30 m síkfutás Velekei Bence 4.a 2. hely Sály Péter 7.a 2. hely Tömöttlabdadobás Gerencsér Vivien 8.b Pataki Péter 7.b 5. hely 5-körös futás

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... Jászkun Volán Sport Club Kft. Wiener Neudorf 97 (AUT) - 0 (-) x BYE 0-0 (0,, 8) x BYE 0 7 / 9 BARANYAI Domonkos Celldömölki Városi és Vasu 0 77

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

Összevont páros főtábla

Összevont páros főtábla .. 66 BARI Csaba 67 PÁLOSI Balázs / Összevont páros főtábla.. 5. 6. 7. 8. / 8 SULTISZ Péter Hatvani Asztalitenisz SE 6 TELEKES Flórián Hatvani Asztalitenisz SE 6 KOVÁCS Richárd Ausztria 7 ZACHAR Márk Zoltán

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0....... 7. 8. 9. 0... 9 MOLNÁR István Patrik Jászkun Volán Sport Club Kft. 9 BALÁZS Bence Univer-Sport K - 0 (-) 9 MOLNÁR István Patrik x BYE 0 9 BALÁZS Bence - 0 (,,

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

SERDÜLŐ FIÚ PÁROS FŐTÁBLA .... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0... KSI SE 70 TERÉK Norbert KSI SE - 0 (, 7, 8) FARKAS Dávid Eötvös D 70 TERÉK Norbert - 0 (6,, 8) 5 ZSEMBERI Tamás Eötvös D 9 / 55 70 TERÉK

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS. ITTF ZB 2015 True information on at 21:

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS. ITTF ZB 2015 True information on at 21: ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... BRUCKNER Máté BVSC-Zugló KOVÁCS Gábor BVSC-Zugló - (,, 8) BRUCKNER Máté 7 BAKONYI Bertalan Celldömö KOVÁCS Gábor - (9,, 7) KISHEGYI Ákos Dunakes 8 8 /

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

SERDÜLŐ FIÚ HUSZAK BAJNOKSÁG

SERDÜLŐ FIÚ HUSZAK BAJNOKSÁG SERDÜLŐ FIÚ HUSZAK BAJNOKSÁG 06. május -. -0. hely Név Egyesület vers.eng. Ranglistapont. 9 MOLNÁR Dávid Nyírbátori ASE 875 60. 5 HUZSVÁR Erik Bendegúz KSI SE 57 0. 8 FARKAS Ezékiel Mosonmagyaróvári TE

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

Ny-Magyarország területi ÚJONC Győr /0 2 / 3 0 / 3 0 / / 3 3 / / 3 3 / 0 3 / 0 ÚJONC FIÚ 11 EGYES SELEJTEZŐ CSOPORT

Ny-Magyarország területi ÚJONC Győr /0 2 / 3 0 / 3 0 / / 3 3 / / 3 3 / 0 3 / 0 ÚJONC FIÚ 11 EGYES SELEJTEZŐ CSOPORT Ny-Magyarország területi ÚJONC Győr 5.5. EGYES SELEJTEZŐ CSOPORT Match Time Table. CSOPORT - 3 6 Balogh Bence Fastron Aszt. Club To. 3 / 3 / - 4 483-6 Kerti Botond Szombathelyi Aszt. K. / 3 3 / 3-4 6894-4

Részletesebben

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények 2014.09.28 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör OB 10 km Férfi Junior 1 80 Halmai Balázs AC Szekszárd Junior

Részletesebben

Serdülő leány páros főtábla

Serdülő leány páros főtábla .... 5. 6. 7. 8. 9...... 5 HARASZTOVICH Fanni Statisztika PSC 6 KORDA Kitty Statisztika PSC x BYE x BYE / 85 KOVÁCS Melánia Fastron Asztalitenisz Club Tolna / 86 ZSOLNAI Beatrix Fastron Asztalitenisz Club

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE 200 m férfi abszolút f1:0,0; f2: -1,0; f3: 0,0; f4: 0,0; f5:0,0 1. Németh Csaba 1997 Vasas SC 22,56 f1 2. Kemény Dávid 1995 Vasas SC 22,59 f1 3. Együd Máté 1996 Eötvös DSE 22,90 f1 4. Máté Milán 1996 Bp.

Részletesebben

Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY

Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY Gyermek fiú (3kg) Dr. PAPP PÁL - Csermák József NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENY TAPOLCA 2010.08.28. E r e d m é n y j e g y z ő k ö n y v 1. Szentivánszky Péter 98 Dobó SE Szombathely Magyarország 49.93

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Férfi NB2 CSB Rangsor

Férfi NB2 CSB Rangsor Férfi NB2 CSB Rangsor Sorsz. Név Egyesület Forduló Mérkőzés Nyert Vesztett % 1. Berdár Norbert (F) 8094 Kaposvári AC 18 72 68 4 94.4% 2. Salamon István (F) 10477 Kömlő SC 18 72 66 6 91.7% 3. Aranyosi Levente

Részletesebben

Légpisztoly 20, serdülő fiú csapatok OB Nyíregyházi PLE Bodnár Géza Leszkoven Dániel Kósa Dávid Hód PLE Molnár Ben

Légpisztoly 20, serdülő fiú csapatok OB Nyíregyházi PLE Bodnár Géza Leszkoven Dániel Kósa Dávid Hód PLE Molnár Ben Serdülők Országos Bajnoksága Budapest, Mexikói út - 2005. december 10. Légpisztoly 20, serdülő lányok 1 Herendi Réka 1992 Pécs VLK 73 69 142 2 Fedor Zsófia 1993 Nyíregyházi PLE 69 71 140 3 Mokos Nikoletta

Részletesebben

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI 2010. október 2-3. Nyíregyháza ATLÉTIKA Versenyszámok: Férfiak: 100 m Kása Tibor Szombathely I. hely (10,5) Lengyel Roland Szeged II. hely

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

ITTF ZB 2015 True information on at 18:37

ITTF ZB 2015 True information on at 18:37 .... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0..... 5. 6. 7. 8. 9. 0... 5 GÖNDÖR Fanni Statisztika PSC 05 NAGYPÁL Márta Jászkun Volán Sport Club Kft. - 0 (0) 5 GÖNDÖR Fanni x BYE 0 05 NAGYPÁL Márta - (7,

Részletesebben

SERDÜLŐ LEÁNY PÁROS FŐTÁBLA

SERDÜLŐ LEÁNY PÁROS FŐTÁBLA ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... 79 HARASZTOVICH Fanni Statisztika PSC NAGYPÁL Márta Jászkun Volán Sport Club Kft. - (-) 79 HARASZTOVICH Fanni x BYE NAGYPÁL Márta - (, 8, ) x BYE / 79

Részletesebben

Fazekas Kupa Kiskunhalas, május 5. I-II. korcsoport "A" kategória fiú csapatbajnokság

Fazekas Kupa Kiskunhalas, május 5. I-II. korcsoport A kategória fiú csapatbajnokság I-II. korcsoport "A" kategória Helyezés Cím Csapatnév 1 Budapest Bp Honvéd SE 46,700 45,650 47,400 139,750 2 Kiskunhalas Fazekas G. Utcai Ált. Isk. HTK 46,250 45,550 46,700 138,500 3 Kalocsa Kalocsa SE

Részletesebben

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota Szállás 52 1 Pados László 1995.09.11 Igen D Fehér 2 Láday Tamás 1996.03.20 Igen D Fehér 3 Jacsó Richárd 1996.12.25 Nem D Fehér 4 Antal Arnold István 1997.04.14 Igen D Fehér 5 Szabó Bence 1998.02.02 Igen

Részletesebben

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter gyermek fiú EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY Helyezés Pontszám Csapat Edző 1 34,25 Magvasi Marcell BHSE Reszeli Tamás 2 33,75 Gollob Ádám BHSE Reszeli Tamás 3 33,05 Vizlendvai Máté Hevesi DSE Nagykanizsa Vizlendvai

Részletesebben

I. Szekszárdi Fürdő Triatlon Tolna megyei NSI utánpótlás olimpia és nyílt verseny 2012.06.02.

I. Szekszárdi Fürdő Triatlon Tolna megyei NSI utánpótlás olimpia és nyílt verseny 2012.06.02. I. Szekszárdi Fürdő Triatlon Tolna megyei NSI utánpótlás olimpia és nyílt verseny 2012.06.02. Újonc1 fiú 1 2003 Mattenheim Bálint B 0:07:26 Bátaszék 2 2003 Sebestyén Tamás B 0:08:05 Szekszárd 3 2004 Bán

Részletesebben

II EGYES F Ő T Á B L A

II EGYES F Ő T Á B L A Ny-Magyarország területi ÚJONC Győr 5.5.3. II EGYES F Ő T Á B L A. 483 6 Balogh Bence Fastron Aszt. Club Tolna 6 Balogh Bence. 66 3 Marton Bálint Szombathelyi Haladás VSE 3 / 6 Balogh Bence 3. 675 9 Straubinger

Részletesebben

Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívószakosztály Magyar Bajnokai

Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívószakosztály Magyar Bajnokai Törekvés SE Vívó és Kerekesszékes Vívószakosztály Magyar Bajnokai 2016.06.05. Férfi Tőr - 67 Női Tőr - 36 Párbajtőr - 8 egyéni csapat egyéni csapat egyéni csapat 30 37 16 20 8 0 Tóth Balázs Szabó Dorottya

Részletesebben

2003. 12. 06. szombat Budapest, Mexikói út Nytsz: 411/A 1201 S e r d ü l ő O r s z á g o s B a j n o k s á g Légpuska 40 lövés, serdülő fiú egyéni 1 Tóth Ádám 89 Komárom VSE 94 96 97 91 378 2 Gábli Sándor

Részletesebben

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK Férfi egyes 1905. Redlich Béla 1906. Tolnai József 1907-08. László Albert 1909-10. Jacobi Roland 1911. Mechlovits Zoltán 1912. Pécsi Dániel 1925-26. Mechlovits Zoltán 1927. Glancz

Részletesebben

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK SPORTEREDMÉNYEK TANAK 2013/2014. tanév Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK Tordai Miklós I. helyezett 100 m síkfutás I. helyezett 200 m síkfutás I. helyezett Hegedűs Péter II. helyezett magasugrás I. helyezett

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

Csapat Név Szektor Rajtszám Fogott súly Pontszám. Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1. Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2

Csapat Név Szektor Rajtszám Fogott súly Pontszám. Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1. Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2 Felnőtt Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1 Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2 Bács-Kiskun Fekete Ferenc E 5 5510 3 Szolnok Közép-Tisza Hajdú Tamás E 6 5240 4 Ráckeve-Dunaági Sz. Lukácsa

Részletesebben

IV.Szigetköz Minimaraton

IV.Szigetköz Minimaraton Abszolút eredmények 1. 6 Garami Árpád 1966 0:57:05 2. 153 Sándor Csaba 1985 0:58:10 3. 12 Varga Csaba 1965 0:58:40 4. 3 Rákóczy Zoltán 1966 0:59:09 5. 18 Balassa Tamás 1991 1:03:10 6. 57 Takács László

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés

Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés Lábtoll-labda Diákolimpia V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (4) 1. Ágotai Olivér, Barta Martin, Bábosik Ádám i Műszaki Szakközépés 2. Faragó

Részletesebben

JÁKI PAPÍR. I. B.osztály Ősz Eredményei XIX. FORDULÓ. Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 )

JÁKI PAPÍR. I. B.osztály Ősz Eredményei XIX. FORDULÓ. Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 ) SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉG 9700SZOMBATHELY, MARKUSOVSZKY U. 8. 2016. év Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 ) Harangláb Söröző - Nyugat Rádió 3 : 6 ( 1 : 1 ) Rács SE - KÖRY-KER

Részletesebben

Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK június Zánka

Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK június Zánka Strandkézilabda Magyar Egyetemi-Főiskolás Bajnokság 2013 Országos Döntő, FÉRFIAK 2013. június 25-26. Zánka Benevezett A csoport Benevezett B csoport KGRE Budapest 0,0 SE Budapest TS 0,0,1 BCE Budapest

Részletesebben

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni III. korcsoport fiú egyéni összetett - 30 m 1. Jónás Máté 1998-10-23 Miskolc, Szilágyi Dezső Általános Iskola 4.80 2. Tóth Ádám 1998-07-24 Püspökladány, Petőfi Sándor Általános Iskola 4.81 3. Tricskó Patrik

Részletesebben

SERDÜLŐ LEÁNY PÁROS FŐTÁBLA

SERDÜLŐ LEÁNY PÁROS FŐTÁBLA SERDÜLŐ LEÁNY PÁROS FŐTÁBLA...... 7. 8. 9. 0....... 7 NAGYPÁL Márta Jászkun Volán Sport Club Kft. HARASZTOVICH Fanni Statisztika PSC - 0 (0) 7 NAGYPÁL Márta x BYE 0 HARASZTOVICH Fanni - 0 (8, 8, 9) x BYE

Részletesebben

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa

2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa 2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú

Részletesebben

Hivatalos erősorrendek a 2007/2008. évi NB CSB-n

Hivatalos erősorrendek a 2007/2008. évi NB CSB-n Hivatalos erősorrendek a 2007/2008. évi NB CSB-n FÉRFI EXTRA LIGA Lombard BVSC I.: 1. Zwickl Dániel 2. Jakab János 3. Pázsy Ferenc CVSE-MÁVÉPCELL-Vörsas I.: 1. Lindner Ádám 2. Fazekas Péter 3. Marsi Márton

Részletesebben

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009.

Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009. Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009. 56 kg 1. Krakter Erik 1991 Barcsi VSE 54,45 160,0 100,0 180,0 440,0 411,86 2009.11.28 29. ob '09 x 2. Kálé Csaba 1978 Família 54,95 135,0 82,5 152,5

Részletesebben

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye 60 m Fiú I. kcs. 1 81 Turó József Eger 8,20 2 82 Farkas Gusztáv Eger 8,40 3 65 Bogdán László Kaposvár 8,50 4 33 Papp Balázs Bp. Siketek 8,80 5 6 2 Tóth József Debrecen 9,10 5 6 114 Rigó Marcell NH. Bp.

Részletesebben

Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv

Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv 103 fő versenyző (86 felnőtt, 17 junior) 24 egyesület Ács László Bakos Balázs (Gazdagréti Kempo HE) Barabás Béla (Agacu ZBKKSE) Balla Tamás Bognár Levente (Tatabánya

Részletesebben

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS

M Bodó Levente 85 DSC-SI M Pokol Csaba 83 DSC-SI M Szabó Tamás 84 DSC-SI M Szabó Róbert 85 DSC-SI Pál Tamás 89 DSC-SI DNS Atlétikai Világnap - VIII. Nemzetközi Tiszaújvárosi Verseny Tiszaújváros - 2008. május 17. 100 m síkfutás férfi junior 1. időfutam M Bodó Levente 85 DSC-SI 10.92 100 m síkfutás férfi junior 2. időfutam

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 15:00 1. nap 1 Rab Attila 1994 Ikarus BSE 1 71.44 2 Magyari Zoltán 1985 MTK Budapest 5 68.18 3 Adame Máté 1994 Reménység 2 65.40 4 Fedor Benjámin 1998 Reménység 4 43.18

Részletesebben

1/4 Final. Qualif. 1/2 Final. Final 1-2. Final :15:26 U23 szabadfogású országos bajnokság - Mar 2016 FS - 57 kg CVSE HORVATH C.

1/4 Final. Qualif. 1/2 Final. Final 1-2. Final :15:26 U23 szabadfogású országos bajnokság - Mar 2016 FS - 57 kg CVSE HORVATH C. 2016-03-05 16:15:26 U23 szabadfogású országos bajnokság - Mar 2016 FS - 57 kg Qualif. 1/4 Final 1/2 Final Final 1-2 CVSE HORVATH C. (1) KTE ROMAN T. (2) 4-0(10-0) by ST - 02:33 DÉL-ZSELIC KOROM A. (3)

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG TEKE ALSZÖVETSÉGE

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG TEKE ALSZÖVETSÉGE H-1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (36-1) 46 6 85 dószám: 1817366--4 (36-1) 46 6 86 117146-4347 www.tekesport.hu 13. EREDMÉNYKÖZLŐ 1. november 17-18. 1 H-1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (36-1) 46

Részletesebben

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18 Jól kezdték az évet a címvédõk! 211. szeptember 26. hétfõ 17:18 A bajnoki címvédõk gyõzelmével fejezõdött be az idei Stzeel Nemzeti bajnokság I. fordulójának egyéni versenye, a székesfehérvári Alba Plazaban.

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Fiú 100 méter Időfutam SERDÜLŐ Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam 1 Mitru Máté 2001 VEDAC 11.9h PB 1 2 Galántai Bence 2002 TSC-Geotech 12.5h PB 1 2 Kertész Levente 2001 Reménység

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2006/2007 tanév Makó, 2007. március 23-25. I-II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2006/2007 tanév Makó, 2007. március 23-25. I-II. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Makó, 2007. március 23-25. Helyezés Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. és AMI 47,600 45,800 46,900 140,300 2 Szeged Arany János Ált. Isk. 45,450 45,300 46,250 137,000 3 Budapest Ének-Zenei és

Részletesebben

TÖREKVÉS SE VÍVÓ- ÉS KEREKESSZÉKES VÍVÓSZAKOSZTÁLY VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014

TÖREKVÉS SE VÍVÓ- ÉS KEREKESSZÉKES VÍVÓSZAKOSZTÁLY VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014 TÖREKVÉS SE VÍVÓ- ÉS KEREKESSZÉKES VÍVÓSZAKOSZTÁLY VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014 ARANYÉRMESEINK 1 Dósa Dániel Junior Férfi Tőr Egyéni Válogató verseny Gerevich Aladár Spcs. 2013.09.22 2 Hajas Nóra Újonc

Részletesebben

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny ZÁRÓ JEGYZŐKÖNYV 2005.11.26 2.oldal 1.Jurandori versenyszám (61 nevezés) Jurandori Mini Fiú (6 nevezés) I. Mintál Erik Halasi Harcművész Egyesület II. Náder Ákos Hetényegyházi Ju-Jitsu Klub III. Buda Szabolcs

Részletesebben

I. Veszprém Grappling Bajnokság 2013 január 19. Végeredmény

I. Veszprém Grappling Bajnokság 2013 január 19. Végeredmény I. Veszprém Grappling Bajnokság 2013 január 19. Végeredmény Gi Grappling nők Gi Grappling Női 3 versenyző I. Kuti Veronika Titánok HKSE Bocfölde II. Greffer Kinga Marcali Városi SZSE III. Gáspár Lívia

Részletesebben

GÖRZENÁL-KUPA 2007 BUDAPEST AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ

GÖRZENÁL-KUPA 2007 BUDAPEST AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ GÖRZENÁL-KUPA 2007 BUDAPEST AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ 2007.09.22 GÖRZENÁL KUPA 2007, AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ FÉRFI VÉGEREDMÉNY Név Csapat SENIOR (FELNŐTT) 2 kör(524 m) 12 kör (3144

Részletesebben

3. Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Somogyfajsz

3. Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Somogyfajsz I. forduló eredménye Általános Iskolák 1. Hétszínvirág Általános Iskola Bogdán Zsanett Bogdán Róbert Baranyai Renátó 2. Somogysámson Bernáth Aurél ÁMK Bogdán Erika Bogdán Renáta Horváth Rebeka 3. Festetics

Részletesebben

es tanévre előzetesen felvett tanulók Általános adatok

es tanévre előzetesen felvett tanulók Általános adatok sor szám Beküldő iskola OM azonosítója 2010-2011-es tanévre előzetesen felvett tanulók Általános adatok Tanuló OM neve Tanuló neve Tagozat kód azonosító 1. 031589 ÁMK Mezőtárkány Egerfarmos Bakondi Zsófia

Részletesebben

Termál kupa, Tiszakécske 2009.04.09.

Termál kupa, Tiszakécske 2009.04.09. Termál kupa, Tiszakécske 2009.04.09. 50 m. fiú gyorsúszás 4. Tóth Ernák 2002 Kalocsai ÚE 0:47,46 98p 8. Fekete Mátyás 1999 Kalocsai ÚE 0:42,51 136p 9. Varga Bence 1999 Kalocsai ÚE 0:43,18 130p 5. Matos

Részletesebben

SAVARIA KUPA 2016 FÉRFI EGYÉNI

SAVARIA KUPA 2016 FÉRFI EGYÉNI SAVARIA KUPA 6 FÉRFI EGYÉNI név csapat tarolás ősszfa Lipp Vencel Ajka Kristály SE 67 Simon Károly Arborétum-Herény SE 67 Nagy Lajos Ajka Kristály SE 8 99 Nagy László egyéni induló (am) 9 97 Molnár Pál

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

II. HMATSZ-EGER KUPA

II. HMATSZ-EGER KUPA EGER, 201 06. 18. Összevont egyéni - csoport Győzelem BARABÁS IVÁN (Pénzügyőr SE) 3/0 3/1 2 6:1 I. KISS SZABOLCS (HMÖ SE Eger) 0/3 3/2 1 3:5 II. BURAI JÁNOS (Kömlő SC) 1/3 2/3 0 3:6 III. Összevont egyéni

Részletesebben

Serdülõ I. Ranglista. Férfi Kajak

Serdülõ I. Ranglista. Férfi Kajak Serdülõ I. Ranglista Az összetett verseny állása 2004.nov..10 Férfi Kajak 1 2 3 4 5 Németh Tamás Varga Kálmán Soós Péter Péter Kristóf Mészáros Zsolt 4121 MULTI Sportegyesület 75.70 2 8 19.20 339 Lágymányosi

Részletesebben

MOB SPORT XXI. MEZEI U11 EGYÉNI SZOMBATHELY Bene Noel 2006 SZoESE U11 2 Czeczeli Bende 2007 Gothard Jenő Ált. Isk.

MOB SPORT XXI. MEZEI U11 EGYÉNI SZOMBATHELY Bene Noel 2006 SZoESE U11 2 Czeczeli Bende 2007 Gothard Jenő Ált. Isk. MOB SPORT XXI. MEZEI U11 EGYÉNI SZOMBATHELY 2016.03.20. 1 Bene Noel 2006 SZoESE U11 2 Czeczeli Bende 2007 Gothard Jenő Ált. Isk. U11 3 Kovács Ádám Szombathelyi Sportiskola U11 4 Juhász-Tóth Eszter 2006

Részletesebben

Olimpici Párbajtõr/Epée Grand Prix

Olimpici Párbajtõr/Epée Grand Prix Document Engarde 2010.01.23. 20:11:38 Olimpici Párbajtõr/Epée Grand Prix GP 3 Szombathely - Perfect Média Kupa Újonc Fiú Párbajtõr / Novice Boys Epée Szombathely, 2010' január 23. szombat Végeredmény (sorszám

Részletesebben

LIZARDS-2009-KUPA TSE november 15. Veszprém EREDMÉYEK

LIZARDS-2009-KUPA TSE november 15. Veszprém  EREDMÉYEK EREDMÉYEK Csoportbeosztás: I. korcsoport fiú, II. korcsoport leány: Káptalanfa "A" - Közös fenntartású és Üzemeltetésű Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda (Bardon Bence, Ignácz Rajmond, Kiss Csongor,

Részletesebben

Ipari - Tokle (10-40, 10-27, 13-33, 15-28)

Ipari - Tokle (10-40, 10-27, 13-33, 15-28) PINGVIN KUPA II. FORDULÓ Lejátszották Karcagon a Pingvin Kupa II. fordulóját is, íme az eredmények: "A" csoport Ipari - Tokle 48-128 (10-40, 10-27, 13-33, 15-28) Kovács Benedek (11/3), Magyar Erik (10),

Részletesebben

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11.

Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Közgyűlési Beszámoló az ATSK Szeged sportegyesület 2014. évi tevékenységéről 2015. április 11. Márki Ernő ügyvezető Asztalitenisz Sport Klub Szeged Székhely és PP. Terem: 6723 Szeged, Budapesti krt. 5-7.

Részletesebben

Eredmények :25 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m III. előfutam. Pálya 04: :35 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m V.

Eredmények :25 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m III. előfutam. Pálya 04: :35 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m V. Eredmények 3 2010.06.05 09:25 K-1 férfi Ifjúsági 1000 m III. előfutam 1 5 Solti László 1002 Újpesti Kajak Sport Club 04:13.050 2 4 Csontos Csaba 6725 Domino Honvéd Kajak-Kenu Szakosztály 3 8 Szentesi Roland

Részletesebben

VAS MEGYEI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel Tér 2.

VAS MEGYEI TEKÉZŐK SZÖVETSÉGE 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel Tér 2. 2014. / 04. szám 2014. február 17. KÖZLEMÉNYEK Pecöl TK Kőszeg SK II Megyei I. osztályú elmaradt mérkőzés 2014. február 23-án 9 órakor kerül lejátszásra. A Versenybizottság figyelmeztetésbe részesíti a

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20.

FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20. FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20. FIÚK 60 M SÍKFUTÁS 12 ÉVESEK I. ELŐFUTAM 1. Szloboda Bence 95 DVSI 8.56 D 2. Bándli Olivér 95 TSC Dózsa 8.75 D 3. Katona Bence

Részletesebben

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (54 nevezés) Jurandori Mini Fiú (7 nevezés) I. Halmagyi Viktor II. Kisling Zénó III. Vígh Péter IV. Petővári Nicola Jurandori

Részletesebben