imádkozni. A szentolvasó Jézus életének sarkalatos pontjairól, a titkokról való elmélkedésre hív!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "imádkozni. A szentolvasó Jézus életének sarkalatos pontjairól, a titkokról való elmélkedésre hív!"

Átírás

1 A szentolvasó imádkozása elmélkedéssel Amint az ember testbôl és lélekbôl, úgy a szentolvasó is két lényeges részbôl áll: szóbeli és elmélkedô imából. Szóbeli ima a 15 Miatyánk és 150 Üdvözlégy (és a kiegészítések), elmélkedô ima a 15 titok, amelyek fölött elmélkedni kell, míg ajkaink a szóbeli imákat mondják. Ez a kétféle ima együtt a szentolvasó (rózsafüzér). A Miatyánkok, Üdvözlégyek és a titkok a rózsák, melyek füzért alkotnak. A rózsafüzért a boldogságos Szûz Mária zsoltáros könyvének, zsolozsmájának is mondjuk, mert a 150 zsoltárra emlékeztet. A zsoltároknak és a szentolvasónak is fô tárgya Jézus Krisztus! A rózsafüzér imádkozás nem liturgikus cselekmény ugyan, de egészében véve az imádkozót oda vezeti. Nem véletlen, hogy Szentatyánk, II. János Pál pápa naponta elimádkozza mindhárom szentolvasót. A szentolvasót a plébániákhoz kötôdô rózsafüzér-társulatok keretében szokták szervezetten imádkozni. A szentolvasó Jézus életének sarkalatos pontjairól, a titkokról való elmélkedésre hív! 1

2 A szentolvasó imádkozása az imádságos elmélkedésnek az a formája, melyet bárki, bárhol, szinte bármilyen körülmények között imádkozhat egyedül vagy közösségben. A rózsafüzér imádkozása közben a viszonylag monoton imával (Üdvözlégy Máriák egymás utáni mondásával) a világ zaját egy kicsit ki tudjuk rekeszteni és e fölött lehetôségünk nyílik a titkokon való elgondolkodásra. Ha ezt az elmélkedést komolyan vesszük, mindig egy-egy elhatározást tehetünk, melynek megvalósítása az életünket szép lassan megváltoztatja. Ehhez szeretne ez a kis füzet hozzásegíteni, hogy a diákévek közben is egyre hitelesebb lehessen a hitéletünk, mely egyben sok belsô örömet is ad. Erre kötelez keresztségünk, de még inkább bérmálásunk. A szentolvasó ismertetése után minden titokhoz három féle elmélkedést kínál a füzet. Az elsôt (I.) különösen az általános iskola alsó tagozatosainak ajánljuk. Minden tized után jó, ha énekelünk, vagy egy egyszerû kis éneket olvasónként, vagy minden tized után más-más (mellékelt) éneket. (A szerkesztô) 2

3 A szentolvasó imádkozása Imaszándékok felsorolása Hiszek egy Istenben... (Apostoli Hitvallás) Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtôjében. És Jézus Krisztusban, az ô egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektôl, született Szûz Máriától; szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, felment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján, onnan jön el ítélni élôket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bûnök bocsánatát; a test feltámadását és az örök életet. Amen. (A szentolvasó imádkozásakor az Apostoli hitvallást szoktuk imádkozni A szerkesztô) Minden Üdvözlégy közepén mondjuk a titkot, hogy jobban el tudjunk gondolkodni rajta! 3

4 Hiszekegy (A II. Vatikáni Zsinat óta újra elterjedt és megszeretett bôvebb hitvallás) Hiszek az egy Istenben. Mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtôjében. Hiszek az egy Úrban: Jézus Krisztusban. Isten egyszülött Fiában. Aki az Atyától született az idô kezdete elôtt. Isten az Istentôl, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentôl. Született, de nem teremtmény: az Atyával egy lényegû, és minden általa lett. Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennybôl. (meghajlunk) Megtestesült a Szentlélek erejébôl Szûz Máriától és emberré lett. Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra föltámadott az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsôségben, ítélni élôket és holtakat, és országának nem lesz vége. Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és Éltetônkben, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit épp úgy imádunk és dicsôítünk, mint az Atyát és a Fiút; Ô szólt a próféták szavával. Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban. Vallom az egy 4

5 keresztséget a bûnök bocsánatára, várom a holtak föltámadását, és az eljövendô örök életet. Amen. Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezôknek! Ne vigy minet kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsôség! Mindörökké. Amen. Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled! Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. (titok) Asszonyunk Szûz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál értünk, bûnösökért, most és halálunk óráján. Amen. Dicsôség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek! Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen. Ó Jézusom, bocsásd meg bûneinket, ments meg minket a pokol tüzétôl, vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra. (Fatimai fohász) 5

6 Örvendetes olvasó Mi Atyánk Üdvözlégy, Mária (háromszor) Üdvözlégy titkok: 1. Aki hitünket növelje 2. Aki reményünket erôsítse 3. Aki szeretetünket tökéletesítse Dicsôség (elmélkedés a titokról) Mi Atyánk Üdvözlégy, Mária (tízszer, öt tizeden át) Üdvözlégy titkok: 1. Akit te, Szent Szûz a Szentlélektôl fogantál 2. Akit te, Szent Szûz, Erzsébetet látogatván méhedben hordoztál 3. Akit te, Szent Szûz a világra szültél 4. Akit te, Szent Szûz a templomban bemutattál 5. Akit te, Szent Szûz a templomban megtaláltál Dicsôség Ó Jézusom Mi Atyánk (elmélkedés a titokról) 6

7 Fájdalmas olvasó Mi Atyánk... Üdvözlégy, Mária (háromszor) Üdvözlégy titkok: 1. Aki értelmünket megvilágosítsa 2. Aki emlékezetünket megerôsítse 3. Aki akaratunkat tökéletesítse Dicsôség (elmélkedés a titokról) Mi Atyánk Üdvözlégy, Mária (tízszer, öt tizeden át) Üdvözlégy titkok: 1. Aki érettünk vérrel verítékezett 2. Akit érettünk megostoroztak 3. Akit érettünk tövissel koronáztak 4. Aki érettünk a keresztet hordozta 5. Akit érettünk keresztre feszítettek Dicsôség Ó Jézusom Mi Atyánk (elmélkedés a titokról) 7

8 Dicsôséges olvasó Mi Atyánk... Üdvözlégy, Mária (háromszor) Üdvözlégy titkok: 1. Aki gondolatainkat irányítsa 2. Aki szavainkat vezérelje 3. Aki cselekedeteinket kormányozza Dicsôség (elmélkedés a titokról) Mi Atyánk Üdvözlégy, Mária (tízszer, öt tizeden át) Üdvözlégy titkok: 1. Aki halottaiból föltámadott 2. Aki a mennybe fölment 3. Aki nekünk a Szentlelket elküldte 4. Aki téged, Szent Szûz, a mennybe fölvett 5. Aki téged, Szent Szûz, a mennyben megkoronázott Dicsôség Ó Jézusom Mi Atyánk (elmélkedés a titokról) 8

9 Rózsafüzér végén: Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja! Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire! Könyörögjünk! Úristen, a te egyszülött Fiad életével, halálával és feltámadásával megszerezte nekünk az örök élet jutalmát, add meg, kérünk, hogy e titokról a Boldogságos Szûz Mária szentolvasójának elmondásával megemlékezve utánozzuk, amit magukban foglalnak, és elnyerjük, amit ígérnek. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. Mária antifóna ÉE

10 Örvendetes olvasó 1. Akit te, Szent Szûz a Szentlélektôl fogantál I. Az alázatos szívû Jézus az alázatos Szûzanyánál érezte magát igazán jól. Tudok-e alázatos lenni, le tudok-e mondani saját elképzeléseimrôl, és helyette például szüleimnek engedelmeskedem-e? II. A Szûzanya a kimondott igen -nel befogadta méhébe a kis Jézust. Jézussal hasonló módon találkozhatok a szentáldozásban. Készülök-e igazi bûnbánattal a szentáldozásaimra? Kérem-e Istent, hogy tegyen alkalmassá Szent Fia befogadására? III. A Szûzanya Istenre hagyatkozó mély, komoly hite lehetôséget adott az Istennek, hogy a Szentlelket elküldje, és a Szûzanya méhében megszülessék a kis Jézus. 10

11 Csak igaz hitben tud dolgozni a Szentlélek! Imádságos lélekkel várok-e minden nap az Úrra? Hiszem-e, hogy velem lesz, ha ráhagyatkozva kérem? Ave, ave, ave Maria, ave, ave, ave Maria vagy 2. A világ boldog Mestere szolgai testbe öltözött, hogy testünk testtel mentse meg, s ne vesszen el, kit alkotott. ÉE

12 2. Akit te, Szent Szûz, Erzsébetet látogatván méhedben hordoztál I. A Szûzanya három hónapon át szeretettel szolgált, segített idôs rokonának. Milyen gyakran szoktam segíteni adottságaimmal, az idômet rászánva szüleimnek, nagyszüleimnek, testvéreimnek, szomszédoknak? Tudok-e szeretettel segíteni annak, aki bántott engem? II. Jézusnak ez az elsô utazása. Rejtve marad, mint késôbb az Ostyában. A Szûzanya lett az elsô szentségtartó, szentséghordozó. Szentáldozásom után én is szentséghordozó vagyok. Oda tudok-e figyelni a hozzám érkezett Jézusra? Elmerülök-e a Vele való találkozásban? III. A Szûzanya tudta, hogy kit hordoz méhében. Ez látható volt életvitelében, cselekedeteiben. Példamutató módon tudok-e élni? 12

13 Kívánok-e élni azzal a lehetôséggel, hogy naponta áldozhatok és így Krisztus és az Ô kegyelme még inkább megszentelheti hétköznapjaimat is? Ave, ave, ave Maria, ave, ave, ave Maria vagy 4. Szemérmes szíve otthona Istennek lett a temploma, férfit nem ismervén soha, hallván igét, fiat fogant. ÉE

14 3. Akit te, Szent Szûz a világra szültél I. A kis Jézus Betlehemben a legnagyobb szegénységben született. Maga akart szegény lenni! Le tudok-e mondani szép játékról, finom édességrôl, vagy ha jó vagyok, a dicséretrôl? Oda tudom-e ajándékozni ezeket a jócselekedeteket Jézusnak, ahogyan a három királyok is vittek ajándékot neki? II. Jézus maga akart szegény lenni! Ezzel is jelezte nekünk, hogy nem a születés helye, illetve a lakás díszes vagy szegényes környezete, hanem Isten akaratának teljesítése adja az emberi méltóságot. El tudom-e fogadni lázadás nélkül, ha nem kapom meg a kívánt játékot, ruhát, biciklit, márkás cipôt? El tudom-e fogadni azt az érzést, amikor szegényebbnek érzem magam a környezetemnél? III. Csillag vezette a napkeleti bölcseket a kis Jézushoz. 14

15 Engedem-e, hogy az örökmécs csillaga vezes-sen a Szentségházhoz, melyben ott lakik Jézus? Ha elmegyek egy templom elôtt, köszöntöm-e Jézust? Meglátogatom-e Ôt a vasárnapi szentmisén kívül is? Ave, ave, ave Maria, ave, ave, ave Maria vagy 5. Vi - lág - ra hoz - ta gyer-me-két, kit Gáb - ri - el meg - hir - de - tett, kit a-nya-méh-be zár - va még Já - nos tit - kon megé - re - zett. A - - men 6. Szénán feküdni kényszerült, nem félt jászolban szállni meg, s kicsinyke tejjel étkezik, kinél madár sem éhezik. ÉE

16 4. Akit te, Szent Szûz a templomban bemutattál I. A Szûzanya engedelmesen bemutatta a kis Jézust a templomban. Tudok-e engedelmeskedni szüleimnek, tanáraimnak? Meghallom-e, ha nekem szólnak, ha tôlem kérnek valamit? II. Szûz Mária felajánlotta Szent Fiát. Megtudta, hogy szívét majd tôr járja át. Fel tudom-e ajánlani az Atyának magamat, fájdalmamat, örömömet, vágyaimat, hogy azok által Isten mûködhessen a világban? III. Szûz Mária készséggel engedelmeskedett a törvénynek azzal, hogy a kis Jézust bemutatta a templomban. Megtartom-e a Tízparancsolat mindegyikét? Ügyelek-e az Egyház parancsainak megtartására? 16

17 Ave, ave, ave Maria, ave, ave, ave Maria vagy (3.) Tartja Mária, szép szeretet anyja, Jézus titkait szívében forgatja. (4.) Ott áll József is, tisztaságos férfi, ki a Gyermeket alázattal nézi. ÉE

18 5. Akit te, Szent Szûz a templomban megtaláltál I. Leszállt az éj, és a Szûzanyát kezdte eltölteni a félelem. Elôször nem volt vele Szent Fia. Amikor este, vagy álmomból ébredve félni kezdek, imádkozom-e? Eszembe jut-e, hogy kérjem a Szûzanya és az angyalok segítségét? II. A Szent Szûz szívébe véste a történteket és elelgondolkodott rajtuk. Ha szentmisére megyek, a szentbeszédre odafigyelek-e? Olvasom-e rendszeresen a Bibliát, a Szentlélek segítségét kérve? El-elgondolkodom-e az olvasottak fölött? III. Mária és József kitartóan kereste Jézust, akit csak harmadnapra találtak meg. Isten idônként azért rejtôzik el elôlünk, hogy keres- 18

19 sük Ôt! Ha a keresés után rátalálunk, akkor még nagyobb öröm tölt el minket, hiszen a rátalálásban mindig új meg új dolgokat ismerünk meg Istenbôl. Én mennyit fáradok hitemért? Áldozatosan, kitartóan keresem-e Istent? Ave, ave, ave Maria, ave, ave, ave Maria vagy (3.) Betlehembe ne menjünk, föltaláljuk: jelen van ez oltáron, magasztaljuk! Mert szívünk ha tiszta és ártatlan, kedvesebb az neki, mint az arany. ÉE. 37. (H. 18.) 19

20 Fájdalmas olvasó 1. Aki érettünk vérrel verítékezett I. Többek között az én bûneim, engedetlenségem miatt szenvedett véres verítékkel Jézus. Komolyan, tudatosan küzdök-e bûneim ellen nap mint nap, hogy ne okozzak fájdalmat Jézusnak? II. Jézus mondta: Legyen meg a te akaratod... A megpróbáltatások, a betegségek, a szenvedések idején is Isten akaratához kell igazítanom akaratomat, tôle kell erôt merítenem. Tudok-e együttérezni a szenvedôkkel, a környezetemben levô testi fájdalmakban szenvedôkkel? Imádkozom-e értük? El tudom-e fogadni a szenvedést, a sajátomét? Fel tudom-e ajánlani másokért? III. Jézus a szenvedésen keresztül is nevel minket. A szenvedésen, megpróbáltatáson keresztül tisztul az ember hite. 20

21 Sok ember lelkileg gyötrôdik, depressziós. A lelki fájdalmakat a környezetemben észre veszem-e? Tudok-e a szenvedôkért és környezetükért imádkozni; kitartóan, állhatatosan imádkozni? Jézus add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, Veled éljek vagy (2.) Szenvedésed drága árán váltottad meg életünk, ó ne hagyj el minket árván, Jézus, kegyelmezz nekünk! ÉE. 65. (H. 58.) 21

22 2. Akit érettünk megostoroztak I. Jézus sok testi és lelki megaláztatást vállalt értem, értünk. Amikor valaki, netán barátom megaláz engem, el tudom-e viselni? Meg tudom-e tenni, hogy nem szólok vissza? Fel tudom-e ajánlani ennek elviselését, esetleg pont az engem megalázó társamért? II. Minden viszály, békétlenség: ostorcsapás a Szûzanya szívére, hiszen az Egyház, a közösség ereje bomlik. Keresem-e a békét a feszültségek, veszekedések idején? Igyekszem-e kibékíteni a veszekedôket? III. Hazánkban is egyre nô az önzés a gyûlölet az erôszak a szemérmetlenség, az evilági vágyak és ösztönök mértéktelen hajhászása. Ezek ellen a legjobban használ az önuralom, az önnevelés, az önfegyelem. 22

23 Igyekszem-e legyôzni önmagamban az önzést, a gyûlöletet, a jó iránti közönyt? Gyakorlom-e az önmegtagadást, önfegyelmet, önuralmat a hétköznapokban a családtagokkal, rokonokkal, osztálytársakkal szemben? Jézus add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, Veled éljek vagy (2.) Nincsen abban irgalom, hozzád buzgó fájdalom, aki téged meg nem szán, ó Jézus, a keresztfán. ÉE. 82. (H. 71.) 23

24 3. Akit érettünk tövissel koronáztak I. Krisztus Királynak a bûnös ember csak töviskoronát tud készíteni. A töviskorona lehet, hogy éppen az én büszkeségem, akaratosságom töviseibôl áll. Eszembe jut-e ez, amikor másokat bántok? II. Az én országom nem evilágból való (Jn 18,36) mondja Jézus. Milyen súllyal szerepel Krisztus királysága, a mennyország, és annak végtelen szépsége, boldogsága a tudatomban? Mennyire akarom evilág csábításait leküzdeni, hogy Krisztushoz, az Ô országához közelebb lehessek? III. Ütések záporoznak testedre és lelkedre; leköpdösnek, kigúnyolnak. Te hallgatsz. Olyan lettél, mint egy szivacs, amely magába szívja a gyûlölet áradatát, hogy többé ne az emberekre ömöljön. A környezetemben fellehetô, esetleg idônként felém irányuló gyûlöletet, erôszakot tudom-e szi- 24

25 vacsként a környezetembôl eltávolítani és feltétel nélküli, önátadó szeretettel válaszolni? Gyakorlom-e ezt? Jézus add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, Veled éljek vagy (4.) Betellett Dávid jóslata, amelyet egykor énekelt, hirdetvén minden nép között: Fáján országol Istenünk! (8.) Üdvözlégy oltár, szent Kereszt, melyen Ô dicsôn szenvedett, rajtad az Élet halt halált, s holtával szerzett életet. ÉE

26 4. Aki érettünk a keresztet hordozta I. Veronika egy kendôvel enyhítette Jézus szenvedését. Én oda tudok-e figyelni szüleimre, testvéremre, barátomra, osztálytársamra, amikor valamije fáj? Segítek-e azon, aki szenved, imádkozom-e érte? II. Jézus mondta, hogy aki követni akarja, az vegye fel keresztjét. Mint Cirenei Simonnak, nekünk is jut egy rész a keresztbôl. Zúgolódás nélkül el tudom-e fogadni nehézségeimet, keresztemet? Akarom-e tudatosan vállalni napi keresztjeimet? Figyelmeztettem-e környezetemet, hogy a valakiért felajánlott szenvedés Krisztus megváltó mûvében való részvétel? III. A fájdalom találkozik a szeretettel, a szeretet a fájdalommal, a szenvedés az együttérzéssel, Jézus találkozik anyjával. Teljesen egyek ôk a fájdalomban és a megváltás örömében is. Mária az elsô, aki felajánlja szenvedését, hogy Jézus szenvedésével egyesítse azt. 26

27 Fel tudom-e ajánlani szenvedéseimet valakiért, esetleg azért, aki miatt szenvedek? Eszembe jut-e ez a szenvedések idején? Jézus add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, Veled éljek vagy (2.) Mely gyötrelem volt neked isteni szülöttedet látni szegény jászolban. S midôn annyi ellenségek romlására esküvének: tôr veré át lelkedet. (3.) De midôn ezek felett láttad, mennyit szenvedett, szenvedett az ártatlan: láttad ôt a Kálvárián két lator közt a keresztfán, kínodat ki mérje meg?! ÉE. 91. (H. 63.) 27

28 5. Akit érettünk keresztre feszítettek I. Jézus nem szidta az ôt bántókat, hanem imádkozott értük. Tudok-e imádkozni az engem bántókért? Tudom-e kérni helyettük is bûneik bocsánatát? II. Jézus halála elôtt a Szûzanyára hagyta az Egyházat, minket is. Rá tudok-e hagyatkozni én is a Szûzanyára, hogy Jézushoz vezessen? Tudok-e imádságaimban annyira odafigyelni, hogy meghalljam a hívó, irányító szavakat. III. Csak Szûz Mária állt erôs lélekkel a kereszt alatt, mert hitte, hogy a szenvedést követi a boldogság, a halált a feltámadás. Aki Istenbe kapaszkodik, annak nem kell félnie semmitôl. Lehet, hogy nehezebb idôk jönnek életemben, és akkor jó lenne, ha nem törnék össze lélekben, mint az apostolok a kereszt láttán. Igyekszem-e egyre erôsebben Istenre hagyatkozni, a szenvedéseket is vállalva? 28

29 Tudatosítottam-e már magamban, hogy ezt csak lassan, folyamatos odafigyeléssel tudom elérni, hiszen emberi korlátaim vannak? Jézus add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, Veled éljek vagy (2.) Általszegve kezed, lábad, átvert tested roskad, bágyad, mezítelen tépett melled! Ó siratlak, ó ölellek! R) ÉE. 84. (H. 70.) 29

30 Dicsôséges olvasó 1. Aki halottaiból feltámadott I. Hitünk alapja, hogy Jézus feltámadt. Jézus segítségét kérve szeretnék-e én is mindig feltámadni a lelki halálból, a bûnbôl? Vagy csak úgy legyintek egyes bûneimre, hogy ez nem is volt olyan komoly Szeretnék-e leszokni rossz szokásaimról? II. Jézus feltámadottan így szólt Tamáshoz: Boldog, aki nem lát és mégis hisz. (Jn. 20,29.) Az Oltáriszentségben jelenlévô Jézust nem látjuk és mégis hisszük! Tisztelem-e eléggé az Oltáriszentségben jelenlévô Krisztust? Hálát tudok-e adni a végtelen Teremtônek e parányi Ostyában való jelenlétéért? III. A feltámadott Krisztust nem ismerte meg Mária Magdolna, és az Emmausz felé tartó tanítványok. 30

31 Az örök életben létezô Élet új formát mutat. Az Oltáriszentségben is új formát ölt Jézus. Tudatosítom-e magammal, hogy minden szentmisében megjelenik Jézus? Dicsôítettem-e ezért az egek Urát? Christus vincit, Christus regnat, Christus, Christus imperat vagy (2.) Hogy mi is mind feltámadunk, alleluja, alleluja, dicsôségébe eljutunk, alle, alleluja. (3.) Feltámadása Krisztusnak alleluja, alleluja, romlása lôn a pokloknak, alle, alleluja. ÉE

32 2. Aki a mennybe felment I. Krisztus a mennybe felment, hogy helyet készítsen nekem, nekünk. Igyekszem-e ezt meghálálni azzal, hogy Isten parancsai szerint élek; szüleimnek, tanáraimnak szót fogadok; feladataimat elvégzem szívesen? II. Jézus felment a mennybe, elment, hogy igazán közel lehessen hozzánk. Furcsa ellentmondásnak látszik ez. Valójában azonban feltámadottan már nem köti az anyag, ezért minden emberhez mindig közel lehet. Az angyalok és a Szûzanya is ilyen közel van hozzánk mindig. Hálát adok-e ezért és kérem-e nap mint nap, hogy legyenek nagyon közel hozzám? III. Az angyal szava hozzám is szól: Miért álltok, és néztek az égre? (ApCsel 1,11). A rám szabott munkát, tanulást mennyire tudatosan vállalom? 32

33 Tisztában vagyok-e azzal, hogy azt nekem kell elvégeznem és ezen keresztül az én kezemnek, az én lábamnak, az én ajkamnak kell megszentelni környezetemet? Christus vincit, Christus regnat, Christus, Christus imperat vagy (2.) Urunk a gyôztes nagy Király, alleluja, alleluja, teljes lett minden mûve már, alle, alleluja. (3.) Krisztus a Fô, s mi tagjai, alleluja, alleluja, legyünk a mennyben társai, alle, alleluja. ÉE

34 3. Aki nekünk a Szentlelket elküldte I. Jézus elküldte a Szentlelket, aki eljön az én segítségemre is. Kérem-e rendszeresen, hogy segítsen jónak, engedelmesnek lennem, hogy segítsen szeretnem embertársaimat? II. A Szentlélek a félénk apostolokat bátrakká tette. A Szentlélek Úristen megszentel, megtisztít, megvilágosít és szeretetre tud gyullasztani engem is. Elgondolkodtam-e már azon, hogy a Szentlélek hét ajándékával mit kínál nekem? Rendszeresen kérem-e a Szentlélek megerôsítô kegyelmét? III. Minden megkeresztelt, illetve megbérmált embert küld Jézus az apostolokhoz hasonlóan: menjetek, tanítsatok minden népet 34

35 A Szentlelket kérem-e, hogy bátor tanítvánnyá tegyen, hogy bátran meg merjem vallani hitemet a szükséges percekben! Vagy nem is építettem fel Vele a kapcsolatomat? Christus vincit, Christus regnat, Christus, Christus imperat vagy (2.) Akit Krisztus ígért vala tanítványoknak akkoron, mikor méne mennyországba mindenek láttára. ÉE

36 4. Aki téged, Szent Szûz, a mennybe fölvett I. Jézus eljött Édesanyjáért halálakor, és magával vitte ôt, a bûn nélkülit, az örök dicsôségbe. Én szeretnék-e megszabadulni bûneimtôl, engedetlenségemtôl, szeretetlenségemtôl, hogy a mennybe jussak? Rendszeresen imádkozom ezért? II. A Szûzanya az Úr alázatos szolgálóleánya volt itt a földön is. Halálával célba ért, azóta folyamatosan szolgálhatja a Mennyei Atyát. Ez számára az örök boldogság. Figyelem-e, hogy én mikor, kinek szolgálhatok szeretettel? Csak a barátaimat segítem, mint a hitetlenek? Kértem-e már a Szûzanyát, hogy vezessen oda azokhoz az embertársaimhoz, akik valóban rá-szorulnak az én szeretetbôl fakadó segítségemre? III. A Szûzanya várta halálát, hiszen csak a halál után juthatunk az örök életbe. 36

37 Gondoltam-e arra, hogy bármikor meghalhatok? Kész vagyok-e lélekben, hogy elfogadjam a halált, mint az örök élet kezdetét? Christus vincit, Christus regnat, Christus, Christus imperat vagy (3.) Beteljesül Dávidnak zsoltára, mit énekelt világ hallatára: A Királyné Királynak jobbjára állíttatik örök társaságra. ÉE (H. 167.) 37

38 5. Aki téged, Szent Szûz, a mennyben megkoronázott I. A Szûzanya mindig azt kereste, hogy közel lehessen Jézushoz, hogy minél inkább az Ô akarata szerint élhessen. Mennyire akarok tanulásom, munkám, szórakozásom közben is Jézushoz közel lenni? Hajlandó vagyok-e ezért olyan szórakozásokról lemondani, melyek eltávolítanak Tôle? II. Mária megkoronázása nem valami földi koronával történt, hanem Isten hatalmának és jóságának túláradásával, mellyel ôt minden kegyelmek Anyjává, és minden isteni ajándék közvetítôjévé tette, hiszen mindig csak Fia dicsôségét kereste. Én kinek, minek a dicsôségét keresem? Jézus vagy Mária dicsôségéért hajlandó vagyok-e lemondani saját dicsôségemrôl? III. A Szûzanya megkoronázása a hûséges szolgálat jutalma. 38

39 Mennyire tudok hûséges, kitartó lenni imáimban? Hûségesen járok-e templomba? Amikor csak tehetem szentáldozáshoz járulok-e? Ha most lenne életem utolsó órája, Istennél elnyerném-e a hûség koronáját? Christus vincit, Christus regnat, Christus, Christus imperat vagy (2.) Amint megmondotta vala, föltámadott, alleluja! Imádd Istent, hogy lemossa bûneinket, alleluja! ÉE (H. 205.) 39

40 Most segíts meg Mária Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szûzanya! Keservét a búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erôd nem törik meg. Hô imáit gyermekidnek nem, Te soha nem veted meg! Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anya vagy! Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szûzanya! Amen. Oltalmad alá futunk Istennek szent Szülôje, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtôl, mindenkoron dicsôséges és áldott Szûz! Mi Asszonyunk, mi közbenjárónk, mi Szószólónk! Engeszteld meg nekünk Szent Fiadat, ajánlj minket Szent Fiadnak, mutass be minket Szent Fiadnak. Amen. 40

1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett

1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett 1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett Világosságos szentolvasó I. Jézus a tisztulás jelképeként alámerült a Jordán vizében. Nekem a gyónás adja a megtisztulást. Milyen gyakran élek a gyónás lehetõségével?

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás Ároni áldás ALAPIMÁDSÁGOK Áldjon meg téged az Úr, áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg tégedet! Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad, és könyörüljön terajtad! Fordítsa az Úr az Ő orcáját rád,

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

RÓZSAFÜZÉR-TÁRSULAT IMAFÜZETE

RÓZSAFÜZÉR-TÁRSULAT IMAFÜZETE RÓZSAFÜZÉR-TÁRSULAT IMAFÜZETE Szent Mihály Arkangyal védelmezz minket a küzdelemben, a Sátán gonosz kísértése ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten. Te pedig mennyei seregek

Részletesebben

A Krisztus-dicséret felépítése

A Krisztus-dicséret felépítése A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK

Részletesebben

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A SZENTMISE A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A keresztvetés Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Keresztet vetünk, és feleljük: Az

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA Májusi litánia 1 M 2 Kezdőének (SzVU 161) P K Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA 3 2 Mennybéli Atya Isten, Megváltó Fiú Isten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy

Részletesebben

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2 MÁJUSI LITÁNIA ezdőének (SzVU 161) vagy: Néked ajánljuk Szűzanyánk (SzVU 188) vagy: Néped, Isten, eléd járul (SzVU 176) vagy: Boldogasszony, édes, hozzád... (SzVU 174) vagy: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek

Részletesebben

A MISE RENDJE MAGYARUL

A MISE RENDJE MAGYARUL BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

avagy : Rozáliom királyné tisztelete.

avagy : Rozáliom királyné tisztelete. Mária Zsoltára, avagy : Rozáliom királyné tisztelete. 1. Rozáliom királynéja. 2. Oh malaszttal teljes szent Szűz. 3. Örvendetes olvasó. 4. Szent olvasót elvégeztük. 5. Őh egeknek lilioma, Pest 1857. Nyomatott

Részletesebben

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés 13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás Ároni áldás ALAPIMÁDSÁGOK Áldjon meg téged az Úr, áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg tégedet! Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad, és könyörüljön terajtad! Fordítsa az Úr az Ő orcáját rád,

Részletesebben

1 Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem, Fordítsd felém füledet, * siess, ments meg engem!

1 Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem, Fordítsd felém füledet, * siess, ments meg engem! NAGYPÉNTEK Urunk szenvedésének ünneplése Olvasmány utáni antifóna 1 Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem, Fordítsd felém füledet, * siess, ments meg engem! 2 Kiszabadítasz a hálóból,

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

rózsafüzér ájtatosság

rózsafüzér ájtatosság o k tóberi rózsafüzér ájtatosság imaszándékok a hónap minden napjára Szeretettel várjuk a kedves testvéreket október hónap minden napján az esti szentmise előtt 17.15 órakor kezdődő rózsafüzér imádságunkra

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT TARTALOM IMA- és ÉNEKFÜZET Minden az imán áll vagy bukik. Az Élő rózsafüzér egy esdeklő könyörgés Szűz Máriához, hogy Európa útját különleges védelmébe vegye." Christoph

Részletesebben

2018. okt.7. évközi 27. vas. 37.

2018. okt.7. évközi 27. vas. 37. 2018. okt.7. évközi 27. vas. 37. Engedjük, hogy Jézus bevonjon minket szeretetébe, és képesek leszünk olyan jó cselekedetekre, amelyek az evangélium illatát árasztják. (Ferenc pápa twittereiből) PÁRHUZAMOS

Részletesebben

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,

Részletesebben

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára. HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

IMÁDKOZZUNK. Tartalom

IMÁDKOZZUNK. Tartalom Imádkozzunk Legyünk õszinték! Mikor nyakunkon van a 40. vagy az 50. életévünk, azt vesszük észre, hogy valamit nem a legjobban csináltunk. Valami hiányzik az életünkbõl. Elfelejtettünk imádkozni, vagy

Részletesebben

A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA

A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA A) GYERMEKKERESZTSÉG ÉNEK Jöjjetek, kérjük Isten áldott Szentlelkét, hogy ébressze fel szívünkben a felelõsséget a tanítvánnyá tétel szolgálata és e gyermek iránt. * Énekmondással

Részletesebben

ADVENT ESTI DICSÉRET

ADVENT ESTI DICSÉRET ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy

Részletesebben

12. A TEMETÉS RENDJE FELÉPÍTÉS

12. A TEMETÉS RENDJE FELÉPÍTÉS 12. A TEMETÉS RENDJE FELÉPÍTÉS A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KRISZTUS DICSÉRETE KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] ÉNEKKARI

Részletesebben

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében? A GYERMEKKERESZTELÉS LITURGIÁJA Pap: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mind: Mindörökké. Ámen. Pap: Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

Istentiszteleti rend

Istentiszteleti rend 1 Istentiszteleti rend úrvacsorás része a 2016. évi liturgia ajánlat szerint A SÁKRAMENTÁLIS KÖZÖSSÉG HÁLAADÁSA / ÚRVACSORA - az úrasztalától Előkészület az úrvacsorára (Gyülekezeti ének, esetleg kórustétel)

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

Az Óbudai Szentháromság Plébánián - 1032 Bp. Vörösvári u. 110. - Bérmálás - 2005.

Az Óbudai Szentháromság Plébánián - 1032 Bp. Vörösvári u. 110. - Bérmálás - 2005. Atya - Teremtő - Gondviselő. Az Óbudai Szentháromság Plébánián - 1032 Bp. Vörösvári u. 110. - Bérmálás - 2005. Kezdetben teremtette Isten az eget és a Földet. /Ter 1 1./ Két igazságot állít, Isten az aki

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT 2014 AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜZENETEI "Az Egyháznak a legfontosabb teendői között kell számon tartania, hogy hirdesse

Részletesebben

Szentolvasó elmélkedések 21 féle rózsafüzérhez. A Rózsafüzér imakönyv melléklete

Szentolvasó elmélkedések 21 féle rózsafüzérhez. A Rózsafüzér imakönyv melléklete Szentolvasó elmélkedések 21 féle rózsafüzérhez A Rózsafüzér imakönyv melléklete Szerkesztette: Jánossy Gábor Lektorálta: dr. Török József Budapest, 2005. Stella Maris Alapítvány 1539 Budapest, Pf. 638.

Részletesebben

A SZENTMISE ÁLLANDÓ RÉSZEINEK (ORDINÁRIUM) SZÖVEGEI

A SZENTMISE ÁLLANDÓ RÉSZEINEK (ORDINÁRIUM) SZÖVEGEI A SZENTMISE ÁLLANDÓ RÉSZEINEK (ORDINÁRIUM) SZÖVEGEI URAM, IRGALMAZZ KYRIE ELEISON Magyarul Uram, irgalmazz! Mind: Uram, irgalmazz! Krisztus, kegyelmezz! Mind: Krisztus kegyelmezz! Uram, irgalmazz! Mind:

Részletesebben

Ének és imakönyv. Vác 2013. Május 10 11. A remény éltető forrása A bűnösöket hívom (Mk 2,17)

Ének és imakönyv. Vác 2013. Május 10 11. A remény éltető forrása A bűnösöket hívom (Mk 2,17) A remény éltető forrása A bűnösöket hívom (Mk 2,17) Egyházmegyei Eucharisz tikus Kongresszus Vác 2013. Május 10 11. Ének és imakönyv a Váci Egyházmegyei Eucharisztikus Kongresszus programjával, imádságaival

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

A KETTŐS NAGYKILENCED

A KETTŐS NAGYKILENCED 1 A KETTŐS NAGYKILENCED Mindazt, amit Anyám Szíve által kérnek - feltéve, hogy a kérések megegyeznek Isten végzésével - megadom nekik még a kilenced idején, ha ezt Tőlem bizalommal kérik. Bár tudom, hogy

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Az engesztelő imatalálkozó menete 2013. június 13. BODOLLÓN 16:30

Az engesztelő imatalálkozó menete 2013. június 13. BODOLLÓN 16:30 Az engesztelő imatalálkozó menete 2013. június 13. BODOLLÓN 16:30 A papság a sekrestyében öltözködik. A ministránsok és a szoborvivők a kegyszoborral felsorakoznak és várakoznak. Becsengetésre bevonuló

Részletesebben

2018. jún.3. Úrnapja 22.

2018. jún.3. Úrnapja 22. 2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet

Részletesebben

AMIT AZ ELSŐÁLDOZÓKNAK TUDNI KELL

AMIT AZ ELSŐÁLDOZÓKNAK TUDNI KELL Mi Atyánk... AMIT AZ ELSŐÁLDOZÓKNAK TUDNI KELL Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, Amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

Titkok és stációk. Keresztút a Rózsafüzér titkaival

Titkok és stációk. Keresztút a Rózsafüzér titkaival Titkok és stációk Keresztút a Rózsafüzér titkaival I. állomás: Jézus Pilátus előtt. akit Te, szent Szűz, a Szentlélektől fogantál. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka

Részletesebben

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. január 8. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

14. A TEMETŐI ISTENTISZTELET FELÉPÍTÉS

14. A TEMETŐI ISTENTISZTELET FELÉPÍTÉS 14. A TEMETŐI ISTENTISZTELET FELÉPÍTÉS I. ELŐKÉSZÜLET ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) GYÓNÁS (BŰNVALLÁS ÉS FELOLDOZÁS) KEGYELEMHIRDETÉS, FELOLDOZÁS ÉNEK BEVEZETŐ ZSOLTÁR (INTROITUS) KRISZTUS

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,

Részletesebben

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Részletesebben

Lima Liturgia. 1. Bevonulási zsoltár vagy himnusz 2. Üdvözlés

Lima Liturgia. 1. Bevonulási zsoltár vagy himnusz 2. Üdvözlés Lima Liturgia F = Főcelebráns GY = Gyülekezet K = Koncelebráns 1. Bevonulási zsoltár vagy himnusz 2. Üdvözlés A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

A keresztelés szertartása

A keresztelés szertartása A keresztelés szertartása Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék a gyermek. A keresztény szülők ezt az ajándékot Istennek, minden élet forrásának köszönik meg. Szent hitünk

Részletesebben

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük. Betlehemes játék 2. Vezető: /csenget/ Gyerekek! Bejöhetnek a betlehemesek? Gyerekek: Igen!!! Mind: Adjon az Úristen szerencsés jó estét, A kicsi Jézuska neve dicsértessék. Eljöttünk, eljöttünk, Róla jó

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

45. GYÜLEKEZETI HÁZ ÉS GYÜLEKEZETI TEREM FELSZENTELÉSE

45. GYÜLEKEZETI HÁZ ÉS GYÜLEKEZETI TEREM FELSZENTELÉSE 45. GYÜLEKEZETI HÁZ ÉS GYÜLEKEZETI TEREM FELSZENTELÉSE A gyülekezeti házat és gyülekezeti termet amennyiben az istentiszteleti célra is készült a püspök szenteli fel, az esperes és a helyi lelkész segítségével.

Részletesebben

GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN

GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN 1 2 I. RÉSZ A./ A GYERMEK FOGADÁSA Az egybegyűlt közösség köszöntése után a pap a szülőket és a keresztszülőket az oltár elé hívja és az alábbiak szerint szólítja

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA

AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA A) ÚRVACSORAI ISTENTISZTELET Az úrnap délelõtti istentiszteleten kívül egyéb alkalmak is lehetnek az úrvacsorával élésre. (Gyülekezeti nap, evangélizációk, konferenciák záró alkalma,

Részletesebben

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük: Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,

Részletesebben

SZÁLLÁST KERES A SZENT CSALÁD

SZÁLLÁST KERES A SZENT CSALÁD SZÁLLÁST KERES A SZENT CSALÁD 1 Jelenlevők: Vendég előimádkozó Vendégek Házigazda előimádkozó Házigazdák Közösen Vendégek: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Házigazdák: Mindörökké, Ámen. Közösen: Az Atya,

Részletesebben

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv Függelék: Katolikus hittan kerettanterv Hittan Forrás: http://www.kpszti.hu/hittan#hittan%20tanterv Hittan 1-4. évfolyam H I T T A N 1. é v f o l y a m Célok és feladatok A foglalkozások segítsenek feldolgozni

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Jézus 5 mély sebéhez ima:

Jézus 5 mély sebéhez ima: Sötétség lett Sötétség lett, midőn a zsidók Jézust keresztre feszítették volna. 9 óra tájban Jézus megszólalt, hangos szóval mondván: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet! és lehajtá fejét,

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium

Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen. (János 10, 10) A TANULÓ ADATAI Név:... Osztály:... Osztályfőnök:... Lakcím:...

Részletesebben

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. (fölegyenesedünk)

Részletesebben

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok (Általános bevezetés eléje olvasása szükséges: 1. kötet!) 94. kötet 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből

Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből Imák a Nagyfigyelmeztetésre. Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből A dokumentum forrása: www.uzenetek.eu Szerző: A te szerető Megmentőd, Jézus Krisztus cimre. Page 1 Információ a dokumentum használatához A dokumentumot

Részletesebben

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HIMNUSZ Nem bántott húsvét éjszaka az Úr öldöklı angyala. Szabaddá lettünk: elbukott a szörnyő fáraó hada. A Bárány immár Krisztusunk, ki értünk önként szenvedett. Az új kovásztalan

Részletesebben

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. 1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,

Részletesebben