Országos kompetenciamérés 2013 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 10. évfolyam

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Országos kompetenciamérés 2013 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 10. évfolyam"

Átírás

1 2013

2

3 Országos kompetenciamérés 2013 Feladatok és jellemzőik szövegértés 10. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 2014

4

5 10. ÉVFOLYAM A KOMPETENCIAMÉRÉSEKRŐL 2013 májusában immár tizedik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre, amelyen minden 6., 8. és 10. évfolyamos tanuló részt vett, és amelynek célja a diákok szövegértési képességeinek és matematikai eszköztudásának a feltérképezése. A kompetenciamérés eredményeiről minden telephely, iskola és fenntartó jelentést kap, amelynek segítségével elhelyezheti magát az országos képességskálán, és összehasonlíthatja eredményeit a hozzá hasonló telephelyeken, iskolákban és fenntartónál tanuló diákok eredményeivel. Emellett az iskolák egyéni elemzéseket is készíthetnek, ennek segítségével kérdésenként is elemezhetik az eredményeket. Az Országos kompetenciamérés 2013 Feladatok és jellemzőik kötetek célja Az a szándékunk, hogy az iskola eredményeit bemutató grafikonok mellett a lehető legteljesebb mértékben megismertessük a tanárokat, intézményvezetőket és oktatáspolitikusokat a mérésben rejlő lehetőségekkel, és az eredmények helyes interpretálásához minél alaposabb segítséget biztosítsunk. E célt szolgálja a kompetenciamérés 2007 elején megjelent Tartalmi kerete, 1 valamint az Országos kompetenciamérés 2013 fenntartói, iskolai és telephelyi jelentései, amelyek megtekinthetők a illetve a honlapon. A feladatokat bemutató kötetek célja az, hogy megismertessék a tanárokat az egyes feladatok mérési céljaival és statisztikai paramétereivel. A diákok feladatonkénti eredményeit elemezve a tanárok képet kaphatnak arról, hogy diákjaik milyen problémákkal, hiányosságokkal küzdenek, melyek azok a területek, amelyekre nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a jövőben, és milyen fejlesztési feladatokkal kell megbirkózniuk. A feladatokat tartalmazó kötetek az országos eredmények bemutatásával mindehhez keretet és viszonyítási pontokat nyújtanak. A kötetből kiderül, hogy mely feladatok okozták a legtöbb gondot a diákoknak, melyek esetében választottak sokan valamilyen tipikusan rossz választ, és melyek nem okoztak problémát a diákok többségének. A kötet felépítése Ez a kötet a évi Országos kompetenciamérés 10. évfolyamos tesztfüzetének szövegértésfeladatait (itemeit) tartalmazza. Az itemek olyan sorrendben találhatók a kötetben, ahogyan az A) tesztfüzetben szerepeltek. A kötet végén található mellékletben táblázatos formában is feltüntettük az itemek jellemzőit. A kötetben minden egyes itemről a következő információk szerepelnek: A kérdés (item), ahogyan a tesztfüzetben szerepelt. Az item javítókulcsa. A mérési cél: az item besorolása a Tartalmi keretben rögzített csoportosítási szempontok alapján; rövid leírás arról, hogy pontosan milyen műveleteket kell a diáknak elvégeznie az item helyes megválaszolásához. 1 Balázsi Ildikó Felvégi Emese Rábainé Szabó Annamária Szepesi Ildikó: OKM 2006 Tartalmi keret. sulinova Kht., Budapest,

6 SZÖVEGÉRTÉS Az item statisztikai jellemzői: 2 az item tesztelméleti paraméterei (a kérdés nehézsége és meredeksége, valamint kétpontos item esetén a lépésnehézségek); feleletválasztásos feladatok tippelési paramétere; az item nehézségi szintje; az egyes kódok előfordulási aránya; az item lehetséges kódjainak pontbiszeriális korrelációja; az item százalékos megoldottsága országosan és településtípusonként, valamint az egyes tanulói képességszinteken. Képességszintek a 10. évfolyamos szövegértésteszt esetében Az adatok elemzésében fontos szerepet játszanak a szakmai és statisztikai szempontok alapján meghatározott képességszintek. Ezek segítségével a tanulókat képességük szerint kategóriákba sorolva képet tudunk adni arról, hogy milyen képességeket tudhatnak magukénak a szintbe tartozók, és mi az, amiben elmaradnak a magasabb szinten található tanulóktól. A képességszintek kialakításának statisztikai hátterét az 1. melléklet mutatja be. Képességszint A képességszint alsó határa A szintet elérő tanulók képességei a szövegbe többszörösen mélyen beágyazott, implicite megfogalmazott információk és kategóriák azonosítása és összekapcsolása a figyelmet erősen elvonó tartalmi elemek között eligazodva, a szöveg típusától, témá jától, terjedelmétől függetlenül; közvélekedéssel ellentétes, az elvárttal szembehelyezkedő információk visszakeresése egy szereplő valódi és színlelt attitűdje közötti különbségtétel; több eseménysor időrendjének helyreállítása; a tartalmi elemek közötti logikai kapcsolatok felismerése különböző retorikai célú és formátumú szövegek között; egy szöveg változatainak rangsorolása egy állandósult szókapcsolat alkalmazhatósági kontextusának azonosítása; a nyelvi elemek elhagyásán alapuló retorikai alakzatok felismerése; a poetizált nyelvhasználat konkrét példáinak magyarázata; a közlésmód jelentésmódosító szerepének magyarázata; a szövegszervező tartalmi elemek működésének magyarázata Egy meghatározott szempont alapján, a szövegben (vagy több szövegben) szereplő információk és kategóriák kapcsolatrendszerét átlátva, a szövegben mélyen beágyazott információk azonosítása és összekapcsolása, implicite megfogalmazott információk azonosítása a figyelmet erősen elvonó tartalmi elemek között eligazodva az ellentmondás felismerése egy szereplő viselkedésében; a szöveg egységei közötti tartalmi megfelelés felismerése; a szövegváltozatok közös elemeinek felismerése; a szöveg tartalmi elemei közötti kijelentés-érv viszony felismerése, a probléma-megoldás viszony magyarázata a szövegben alkalmazott speciális jelrendszerek működésének magyarázata; a kétértelműség vagy szójáték nyelvi alapjainak magyarázata; a szöveg stiláris vagy tartalmi jellemzőinek egy adott céllal való megváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás; az olvasó előismereteire alapozó figyelemfelhívó jellegű címadás felismerése 2 A statisztikai jellemzők képzési szabályait az 1. melléklet ismerteti. 4

7 10. ÉVFOLYAM Képességszint A képességszint alsó határa A szintet elérő tanulók képességei a szövegben elszórt, explicite megfogalmazott információk azonosítása, összekapcsolása, rendezése; félrevezető információ kiszűrése adott szempont alapján; a szövegben mélyen beágyazott, főszövegen kívül eső, vagy a megszokottól ellentétes helyen szereplő információk visszakeresése a szereplők attitűdjei közötti különbségek magyarázata, egy szereplő szándékaira vagy állapotára utaló nyelvi és tartalmi jelek azonosítása; a szöveg tartalmi elemei és a mindennapi élet tapasztalatai közötti különbségek magyarázata; a szöveg egy részletében leírt időrend helyreállítása; iskolai jellegű háttértudás alkalmazása a szöveg tartalmi elemei közötti kapcsolatok azonosításában; a szövegben megfogalmazott feltételeket teljesítő példák azonosítása; a szöveg elemei közötti ok-okozati, általánosegyes vagy kategória-elem viszony magyarázata a szöveg célközönségének felismerése; egy szövegrészlet strukturális szerepének magyarázata; a szöveg hitelességével kapcsolatos tartalmi elemek magyarázata; a kétértelmű, több jelentésű tartalmi elemek feloldása; a bibliográfiai rendszer felismerése és alkalmazása; értékítélet alkotása a mindennapi élettől távoli témájú szöveg tartalmi-stilisztikai jellemzőivel kapcsolatban a szövegben elszórt, explicite megfogalmazott információk azonosítása, összekapcsolása, rendezése; félrevezető információ kiszűrése a szereplők szándékai közötti különbség felismerése, a szereplők motivációinak magyarázata; a szöveg információi és a mindennapi élet egy speciális vetülete közötti különbség felismerése; következtetés levonása a szöveg és a mindennapi élet információinak integrálásával figyelmet elvonó információk között eligazodva; a szöveg időrendjének helyreállítása; egy történet két változata közötti hasonlóság, és a szöveg tartalmi elemei között az elvárások ellenére fennálló hasonlóság felismerése; a szöveg tartalmi elemei közötti kategória-elem viszony felismerése egy szövegrészlet céljának felismerése; a szövegben alkalmazott speciális jelrendszerek működésének felismerése; a szöveg szerkezetének és fő tartalmi egységeinek felismerése; az ismétlés és a hasonlat szerepének magyarázata; értékítélet alkotása a szöveg egy tartalmi vagy stilisztikai eleméről, és ennek magyarázata; egy hétköznapi probléma megoldása a szöveg tartalmi elemeinek felhasználásával; a gúny tárgyának felismerése; idegen kifejezés jelentésének felismerése; a cím magyarázata 5

8 SZÖVEGÉRTÉS Képességszint A képességszint alsó határa A szintet elérő tanulók képességei a szövegben explicite megfogalmazott, több feltételnek megfelelő információk visszakeresése a szereplők közötti viszony magyarázata, a szereplők motivációinak felismerése; egyszerű következtetés levonása a szöveg és a mindennapi élet információinak integrálásával; a szöveg részletei közötti különbség vagy hasonlóság felismerése; a szöveg időrendje előtt lejátszódó események kikövetkeztetése; egy következtetés alapját jelentő tartalmi elem felismerése a szöveg céljának felismerése; a szöveg célját hangsúlyozó vagy tartalmát kiegészítő illusztráció felismerése; értékítélet alkotása a szöveg egy tartalmi eleméről; egy hétköznapi kifejezés alkalmi jelentésének felismerése; a szöveg egy részletének címmel való összefoglalása; a szerzői álláspont azonosítása a szövegben explicite megfogalmazott információ visszakeresése, és különbség felismerése a szöveg információi és a mindennapi élet közötti egyszerű kapcsolat felismerése, a szereplők közötti egyszerű kapcsolat felismerése, a szöveg eseményeinek lineáris időrendjében való eligazodás; a szöveg egységei közötti kérdés-felelet viszony felismerése egy szövegrész témájának, a hagyományos történetmesélési eszközöknek és a meggyőzés szándékának felismerése; állandósult szókapcsolat alkalmi jelentésének felismerése a szövegben kiemelt vagy többször előforduló információ visszakeresése az elbeszélés alapvető tér- és időbeli körülményeinek kikövetkeztetése, a szöveg két tartalmi eleme közötti egyszerű kapcsolat felismerése a szövegben explicite megfogalmazott fő gondolatmenet vagy téma felismerése, alkalmi szókapcsolat jelentésének felismerése 6

9 10. ÉVFOLYAM A 10. évfolyamos szövegértésteszt általános jellemzése A teszt általános jellemzői A felmérés tesztfüzeteit a Tartalmi keretben megfogalmazott szempontok szerint állítottuk össze. A felmérést minden 6., 8. és 10. évfolyamos diák megírta, majd 10. évfolyamon a központi elemzés elkészítéséhez minden intézmény minden tanulójától összegyűjtöttük a kitöltött tesztfüzeteket. Az 1. táblázat azt ismerteti, hogy a tesztfüzetben milyen arányban szerepelnek a tartalmi keretben definiált gondolkodási műveletekhez és tartalmi területekhez tartozó feladatok. A 2. táblázat a teszt értékelése során kapott néhány alapvető jellemzőjét mutatja be (a 2. táblázatban az értékelés során törölt feladatok nem jelennek meg). Művelettípusok Kapcsolatok, Információvisszakeresés összesen Szövegtípus összefüggések Értelmezés Szövegtípusok felismerése Elbeszélő Magyarázó Dokumentum Művelettípus összesen táblázat: A feladatok megoszlása a gondolkodási műveletek és szövegtípusok szerint a 10. évfolyamos szövegértéstesztben Az értékelésbe vont itemek száma 64 A központi elemzésbe bevont kitöltött tesztfüzettel rendelkező tanulók száma Cronbach-alfa 0,913 Országos átlag (standard hiba) 1619,939 (0,494) Országos szórás (standard hiba) 198,171 (0,422) 2. táblázat: A 10. évfolyamos szövegértésteszt néhány jellemzője 7

10 SZÖVEGÉRTÉS A feladatok megoszlása a képességskálán Az 1. ábra az itemek és a diákok megoszlását mutatja a képességskálán. Az ábrán a feladatok nehézségi szintjeit és a diákok képességszintjeit is feltüntettük. Láthatjuk, hogy a mérésben könnyű és nehéz feladatok egyaránt találhatók, az itemekkel igyekeztünk minél szélesebb tartományban lefedni a képességskálát. Ily módon a kiemelkedően tehetséges és a gyenge diákokat is megbízhatóbban tudjuk elhelyezni a képességskálán. Standardizált képességpont OI02114 OI OJ OH06019 OI02118 OH06013 OJ01017 OG OH06008 OJ01009 OG05606 OI02112 OG05618 OF02817 OG05607 OJ00108 OJ00110 OH06016 OH06017 OJ00116 OJ01001 OJ01003 OG05605 OJ00104 OH OJ00112 OJ01008 OJ01014 OG05612 OJ01010 OJ01005 OJ01007 OH06015 OJ00109 OJ01011 OG05603 OF02813 OF02809 OI02106 OH06004 OH06009 OJ00101 OI02119 OI02115 OG05613 OI02110 OH06007 OH06005 OF02814 OI OF02815 OJ01015 OJ00107 OJ00102 OH06021 OF02807 OF02805 OF02801 OH06011 OF02803 OF02808 OJ01004 OJ00114 OF Adott nehézségű feladatok Adott képességpontot elért diákok száma 1. ábra: Az itemek és diákok megoszlása a képességskálán, 10. évfolyam, szövegértés 8

11 10. ÉVFOLYAM A FELADATOK ISMERTETÉSE 9

12 SZÖVEGÉRTÉS Gladiátorok Az alábbiakban egy gladiátorokról szóló tanulmány összegzését közöljük. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre! Jól fizetett profik voltak a római gladiátorok Forrás: kép forrása: Az ókori Róma amfiteátrumaiban harcoló gladiátorok hájas, ma gasan képzett, igen busásan megfizetett, dédelgetett profik voltak, akik sokkal inkább elkápráztatták harctudásukkal a tömegeket, mintsem az életükért küzdöttek volna, állítja egy új tanulmány, amely rekonstruálta a gladiátorok harcászatát és viadalaik lefolyását. A tanulmány vitatja az olyan ókori harci jeleneteket, mint amilyeneket a Gladiátor című film is felvonultat. Állításai szerint az i. sz. első századtól a gladiátorharc a szórakoztatás, a nézőközpontú művészet egyik formájává vált. Az irodalmi források és a Birodalom feljegyzései szerint a gladiátorok nagy hírnévre tettek szert mi több, olyan hírességeknek számítottak, akiknek a nevét az egész római világ ismerte mondta Steve Tuck, a Miami Egyetem régésze. Ritkán harcoltak, és rövid karrierjük volt, rendkívül költséges volt a szerződtetésük, és általános elvárás volt, hogy túléljék a mérkőzéseiket. Tuck a korszak római művészetének 158 aktív gladiátorharcot bemutató ábrázolását vizsgálta meg tanulmányához. Elsősorban az egy-egy elleni összecsapásokban alkalmazott harci módszerekre összpontosított, majd ezeket összevetette a középkori német és az észak-olaszországi reneszánsz kardvívási és harcművészeti leírásokkal. A leírások jól kivehető párhuzamokat vonnak a gladiátorábrázolásokkal. A harctéri taktikákkal szemben, a gladiátorokhoz hasonlóan vagy velük megegyezően felfegyverzett és páncélozott katonákra vonatkoztatva magukban foglalják a párbajt is magyarázta Tuck. A tanulmányból kitűnik, hogy a küzdelmeknek általában három kritikus fázisuk volt. Az első a kezdeti összecsapás volt, amikor még mindkét gladiátor teljes fegyverzetben, nyíltan támadt egy testre mért találat érdekében. A másodikban az egyik gladiátor aki megsérült vagy valamilyen hátrányba került elkezdett hátrálni vagy távolságtartásra törekedni ellenfelével szemben. A harmadikban a gladiátorok eldobták sértetlen pajzsaikat, majd birkózásba kezdtek. Tuck szerint ez a fázis gyakori módja volt a küzdelem eldöntésének, azaz a cél nem az ellenség megölése, hanem a seb nélküli győzelem volt, ahogy a római költő, Martialis is írja. Tulajdonosaik szemében egy megvásárolt és jól kiképzett gladiátor jelentős befektetést képviselt, ez magyarázhatja, miért nem végződtek a küzdelmek automatikusan a küzdő felek egyikének halálával, magyarázta Bryn Walters, 10

13 10. ÉVFOLYAM 6 a Brit Római Régészeti Társaság igazgatója. A szenátorok, tehetős kereskedők és császárok aligha rajongtak volna, ha legjobb szórakoztató csillagukat lemészárolják az arénában csak azért, hogy a tömegnek meglegyen az öröme mondta Walters. Az a tény, hogy a gladiátorok rendszerint nehéz sisakokat, pajzsokat, karvédőket és gyakran páncélt is viseltek, tovább erősíti ezt az elvet. Ha halálra ítélték volna őket, ilyen fokú védelem már abszurd és értelmetlen lett volna. A gladiátorokat felfegyverezték és felpáncélozták, hogy szembeszállhassanak a halál kockázatával, de nem a biztos halállal... mondta Tuck. A gladiátorok művészete a túlélés elvárását, valamint a seb nélküli győzelem képességét hordozta magában. Ez lehet az eredete a Nyugat-Európában elterjedt harcművészeti tradícióknak. A szöveg főbb jellemzői: A magyarázó típusú szöveg a gladiátorok szerepéhez kapcsolódó félreértések és tévhitek eloszlatásáról szóló újságcikk. A tanulók az értő olvasás során a témával kapcsolatos korábbi ismereteiket felidézve háttértudásukat is segítségül hívták a szövegértelmezéshez. 11

14 SZÖVEGÉRTÉS 1/38. FELADAT: GLADIÁTOROK OG05603 Kik voltak a gladiátorok tulajdonosai? Írd le azt a hármat, amelyet a szöveg említ! JAVÍTÓKULCS 1-es kód: A tanuló visszakeresi a szövegben a kért információt, és leírja: szenátorok, tehetős kereskedők és császárok. Mindhármat meg kell neveznie. 0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok: Gazdagok. Szenátor, kereskedő, császár. Lásd még: X és 9-es kód. 12

15 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Magyarázó Információ-visszakeresés A feladat leírása: A tanuló visszakeresi a kért információt, és saját szavaival válaszol. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0058 0,00022 Standard nehézség ,5 Nehézségi szint 4 Lehetséges kódok x Pontozás , Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 10 0,3 0,0-0,3-0,6-0,45-0,33 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 69,6 0,13 1. szint alatt 0,3 0,27 8 évf. gimnázium 92,0 0,52 1. szint 3,9 0,48 6 évf. gimnázium 91,1 0,39 2. szint 13,7 0,47 4 évf. gimnázium 84,7 0,19 3. szint 35,1 0,43 Szakközépiskola 69,5 0,23 4. szint 66,2 0,32 Szakiskola 37,4 0,36 5. szint 89,0 0,21 6. szint 97,5 0,13 7. szint 99,5 0,09 13

16 SZÖVEGÉRTÉS 2/39. FELADAT: GLADIÁTOROK OG05605 Mi NEM jellemezte a szöveg szerint a gladiátorokat? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! A B C D Jó kardforgatók voltak. Jómódúak voltak. Közismertek voltak. Szigorú életmódot követtek. JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: D 14

17 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Magyarázó Információ-visszakeresés A feladat leírása: A tanuló visszakeresi a kért információt a szövegből, majd a négy válaszlehetőség közül megjelöl egyet. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0031 0,00034 Standard nehézség ,9 Tippelési paraméter 0,23 0,05 Nehézségi szint 5 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6-0,13-0,24-0,16 0,37-0,06-0,07 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 59,2 0,16 1. szint alatt 17,9 2,31 8 évf. gimnázium 78,3 0,76 1. szint 25,7 1,06 6 évf. gimnázium 77,9 0,59 2. szint 30,5 0,64 4 évf. gimnázium 69,2 0,27 3. szint 40,0 0,40 Szakközépiskola 56,3 0,26 4. szint 51,5 0,37 Szakiskola 41,4 0,36 5. szint 66,3 0,29 6. szint 81,7 0,28 7. szint 92,7 0,39 15

18 SZÖVEGÉRTÉS 3/40. FELADAT: GLADIÁTOROK OG05606 Ki NEM lehetett a szerző segítségére a kutatásban? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! A B C D keleti harcművész irodalomtörténész művészettörténész régész JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: A 16

19 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Magyarázó Értelmezés A feladat leírása: A tanuló értelmezi a szöveg egészének tartalmát, majd a négy válaszlehetőség közül megjelöli azt a foglalkozást, amely a leginkább adekvát az adott témában. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0031 0,00041 Standard nehézség ,5 Tippelési paraméter 0,30 0,04 Nehézségi szint 6 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6 0,32-0,14-0,07-0,21-0,04-0,1 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 56,2 0,16 1. szint alatt 25,4 2,55 8 évf. gimnázium 71,7 0,87 1. szint 27,2 0,98 6 évf. gimnázium 72,2 0,69 2. szint 32,5 0,64 4 évf. gimnázium 65,0 0,27 3. szint 39,6 0,44 Szakközépiskola 53,7 0,25 4. szint 49,5 0,33 Szakiskola 40,6 0,46 5. szint 61,6 0,33 6. szint 74,7 0,30 7. szint 88,8 0,45 17

20 SZÖVEGÉRTÉS 4/41. FELADAT: GLADIÁTOROK OG05607 Mit gondolsz, a tanulmány szerzője tagadja, hogy az arénákban csatajelenetek és csoportos viadalok zajlottak? Válaszodat a szöveg alapján indokold! JAVÍTÓKULCS 1-es kód: A tanulónak nem kell egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolnia, de helyes következtetést kell levonnia a szöveg alapján: a tanulmány kifejezetten a párbajra, az egy-egy elleni küzdelemre összpontosít. Tanulói példaválaszok: Igen, mert a szöveg szerint két gladiátor harcolt egymással. Igen, mert azt írja, az egy-egy elleni harcok voltak jellemzőbbek. nem mondja ki egyértelműen, hogy ne lettek voltna csoportos viadalok. 7-es kód: A tanuló arra hivatkozva indokolja állítását, hogy a szövegben leírják, a gladiátorok ritkán haltak meg az arénában, máshogy igyekeztek megszerezni a győzelmet. Tanulói példaválaszok: Nem, mert a cél a seb nélküli győzelem volt. A szenátorok nem örültek volna, ha a sok drága rabszolga meghal. 0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok: Nincs róla szó a szövegben. Biztos nem, mert mindenki tudja, hogy a keresztényeket az oroszlánok elé vetették. A gladiátorok profik voltak, akik elkápráztatták a közönséget. Hát, pedig csatajelenetek és csoportos viadalok voltak elég nagy mértékben. Lásd még. X és 9-es kód. Megj.: A kódolás során bevezetett 7-es kód 1 pontot ér. 18

21 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Magyarázó Kapcsolatok, következtetések A feladat leírása: A tanuló a szöveg alapján összefoglalja, hogy a tanulmány szerzője milyen álláspontot képvisel egy vitatott kérdésben. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0031 0,00015 Standard nehézség ,0 Nehézségi szint 6 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) ,6 0,3 0,0-0,3-0,6-0,14 0,36 0,18-0,38 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 37,5 0,16 1. szint alatt 2,3 0,83 8 évf. gimnázium 60,1 0,90 1. szint 4,3 0,51 6 évf. gimnázium 57,9 0,74 2. szint 7,3 0,38 4 évf. gimnázium 49,8 0,26 3. szint 13,8 0,31 Szakközépiskola 34,3 0,29 4. szint 25,8 0,27 Szakiskola 15,6 0,29 5. szint 45,0 0,30 6. szint 65,6 0,38 7. szint 81,3 0,55 19

22 SZÖVEGÉRTÉS 5/42. FELADAT: GLADIÁTOROK OG05612 A szöveghez tartozó kép egy gladiátorküzdelmet ábrázol. Fogalmazd meg, megfelel-e az ábrázolás a tanulmányban leírtaknak! Legalább két dolgot említs! JAVÍTÓKULCS 2-es kód: A tanuló legalább két különbséget és/vagy hasonlóságot említ. Hasonlóságok: (1) amfiteátrumban zajlik, (2) jól fel vannak fegyverezve, (3) nem halt meg a legyőzött, VAGY különbségek: (a) hájasnak kellene lennie, (b) fegyvertelen a végső küzdelem (c) elképzelhetetlen ekkora mészárlás, ennyi drága rabszolga megölése (vagy: két másik gladiátor már meghalt) (d) biztos nem a nép dönt a császár kedves csillagának kivégzéséről,(e) inkább birkózniuk kellene. Tanulói példaválaszok: Nem felel meg, mert a képen életre-halálra küzdenek, és nem voltak hájasak a gladiá torok. A legyőzöttnek nincs semmilyen felszerelése. A képen nem két gladiátor küzdött. 1-es kód: A tanuló csak egy különbséget vagy hasonlóságot említ. Tanulói példaválaszok: Igen, mert sisak, nehéz fémöltözék, pajzs és fegyver is van náluk. Nem, mert a képen két halott is látható, és nem volt jellemző a halál. 0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok: Jó, mert gladiátorküzdelmet ábrázol. A közönség előtt zajlik, tehát szórakoztat. A képen halottak vannak. Teljes mértékben megfelel a kép a szövegnek. Nem, mert a gladiátor a képen nem hátrál meg. Lásd még: X és 9-es kód. 20

23 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Magyarázó Kapcsolatok, következtetések A feladat leírása: A tanuló az olvasottak alapján értelmezi a szöveghez kapcsolódó képen látottakat, és saját szavaival megfogalmazza, hogy az mennyire felel meg vagy sem az olvasottaknak. A tanulók 31 százaléka legalább két hasonlóságot vagy különbséget sorolt fel, míg 37 százalékuk mindössze egyet írt válaszában. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0025 0,00010 Standard nehézség ,2 1. lépésnehézség lépésnehézség Nehézségi szint 5 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 11 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6-0,27 0,07 0,42-0,37 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 49,7 0,12 1. szint alatt 3,3 0,87 8 évf. gimnázium 68,3 0,61 1. szint 5,5 0,40 6 évf. gimnázium 68,7 0,50 2. szint 14,0 0,33 4 évf. gimnázium 61,0 0,20 3. szint 27,0 0,32 Szakközépiskola 48,7 0,20 4. szint 42,6 0,26 Szakiskola 25,8 0,29 5. szint 59,4 0,21 6. szint 73,8 0,24 7. szint 84,6 0,37 21

24 SZÖVEGÉRTÉS 6/43. FELADAT: GLADIÁTOROK OG05613 Melyik szóval helyettesítenéd a 4 bekezdésben szereplő fázis kifejezést? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! A B C D időszak korszak lépés szakasz JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: D 22

25 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Magyarázó Értelmezés A feladat leírása: A tanuló a szövegkörnyezet és háttérismeretei alapján megjelöl egy választ a megadott négy közül. A kérdés arra irányul, hogy a tanuló mennyire képes a szövegkörnyezet alapján következtetni egy adott szó jelentésére. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0030 0,00014 Standard nehézség ,1 Nehézségi szint 3 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6-0,24-0,28-0,22 0,44-0,03-0,09 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 70,0 0,13 1. szint alatt 7,4 1,28 8 évf. gimnázium 88,5 0,63 1. szint 17,5 0,95 6 évf. gimnázium 86,9 0,51 2. szint 31,4 0,63 4 évf. gimnázium 81,0 0,24 3. szint 49,1 0,45 Szakközépiskola 70,0 0,25 4. szint 66,6 0,32 Szakiskola 45,6 0,34 5. szint 81,3 0,28 6. szint 91,0 0,24 7. szint 95,7 0,24 23

26 SZÖVEGÉRTÉS 7/44. FELADAT: GLADIÁTOROK OG05614 Egyetértesz a tanulmányban leírtakkal? Válaszodat a szöveg alapján indokold! JAVÍTÓKULCS 1-es kód: A tanuló állást foglal, és véleményét a szöveg alapján támasztja alá. Tanulói példaválaszok: Igen, hiszen alapos kutatómunka áll mögötte. Igen, mert a drága pénzen vett gladiátorokat biztos nem dobták úgy oda a népnek. Nem, mert lehet, hogy a látvány és a hihetőség miatt fegyverezték fel őket, és nem azért, hogy életben maradjanak. Nem, mert a gladiátorok rabszolgák voltak, és nem hiszem, hogy ért bármit is az életük, még ha sok pénzért keltek is el. Igen, mert feljegyezték, bizonyítékok támasztják alá. Igen, mert egy szakértő írta. A kemény közelharc, és a seb nélküli győzelem kizárják egymást. Nem, mert ha annyira jól fizettettek lettek volna, nem lett volna annyi lázadás, amiről pedig tanultunk töriből. 0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok: Azért, mert egyvalaki ezt mondja, még nem biztos. Igen, valószínű, hogy jól megfizetett profik voltak. Igen, mert ez jó időtöltés. Nem értek egyet, mert a gladiátorok az arénában az életükért harcoltak. Nem, mert szerintem az arénában voltak csoportos viadalok is. Lásd még: X és 9-es kód. 24

27 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Magyarázó Értelmezés A feladat leírása: A tanuló a szöveg egésze alapján állást foglal, és saját szavaival, koherens módon megfogalmazza a véleményét az olvasottakról. A tanulók 23 százaléka foglalt állást a kérdésben úgy, hogy helyes indoklást adott a szöveg alapján. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0035 0,00018 Standard nehézség ,8 Nehézségi szint 7 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6-0,05 0,42-0,35 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 22,9 0,12 1. szint alatt 0,3 0,27 8 évf. gimnázium 40,2 0,90 1. szint 0,5 0,17 6 évf. gimnázium 39,3 0,67 2. szint 2,0 0,20 4 évf. gimnázium 33,2 0,26 3. szint 4,5 0,16 Szakközépiskola 20,1 0,20 4. szint 11,6 0,22 Szakiskola 5,3 0,16 5. szint 26,2 0,29 6. szint 46,4 0,40 7. szint 68,4 0,57 25

28 SZÖVEGÉRTÉS 8/45. FELADAT: GLADIÁTOROK OG05618 Hogyan tudtak a gladiátorok győzni úgy, hogy az összecsapást mindketten túlélték? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! A B C D A császár nem akarta elveszteni kedvencét, így mindig megkegyelmezett. Legtöbbször a viadalt fegyver nélküli összecsapással döntötték el. Magas szintű kardforgatóként megtanultak könnyű sebet ejteni. Sisakokat, pajzsokat, karvédőket és gyakran páncélt is viseltek. JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: B 26

29 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Magyarázó Kapcsolatok, következtetések A feladat leírása: A tanuló a szövegben olvasottakat saját tapasztalataival, korábban szerzett ismereteivel hasonlítja össze, és ezek alapján megjelöl egyet a négy válaszlehetőség közül. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0024 0,00038 Standard nehézség ,6 Tippelési paraméter 0,23 0,06 Nehézségi szint 6 Lehetséges kódok x Pontozás , Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0,3 0,0-0,3-0,6-0,06 0,31-0,11-0,21-0,03-0,1 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 50,3 0,19 1. szint alatt 20,9 2,53 8 évf. gimnázium 64,0 0,88 1. szint 22,0 1,15 6 évf. gimnázium 64,6 0,64 2. szint 26,6 0,62 4 évf. gimnázium 57,2 0,31 3. szint 33,9 0,39 Szakközépiskola 49,3 0,27 4. szint 44,5 0,37 Szakiskola 35,8 0,39 5. szint 55,7 0,30 6. szint 68,3 0,41 7. szint 80,9 0,47 27

30 SZÖVEGÉRTÉS Tv-műsor Ezen az oldalon részletet látsz egy TV-műsorból. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekhez! MátraTv 20:00 Visszacsapó Parittya K. O. Média koncert 2/1. 21:05 Kegyetlen bánásmód (am. rom. vígj., 2003) Feliratozva a TV2 Text 888. oldalán Közben Kenósorsolás ProFilm 20:10 Pókember (am. sci-fi akcóf., 2002) Megvásárolható DVD-n. Egy pókcsípés nem a világ. Peter Parker (Tobey Maguire), a kétballábas diákújságíró világa mégis fenekestül felfordul, amikor egy laboratóriumi riportútja során megcsípi egy ártatlan kis nyolclábú. DiaTv3 19: : A tűz birodalma (am. angol ír sci-fi, 2002) Quinn (Christian Bale) a londoni metró egyik alagútjában szemtanúja volt a Sárkány ébredésének, és a sárkányok ellen harcoló kis közösség vezére lett. Legfőbb céljuk, hogy megmentsék gyerekeik életét. TISZA Televízió 21:05 Impressziók (lengyel ism. sor., 1997) Róma víz és kő 21:15 Mednyánszky (szlovák ismerett. film, 2005) 22:00 Tiszasport Sportösszefoglaló 22:15 Beavatás A magyar észjárásról Czakó Gábor televíziós esszéje 22:35 Vadító szép napok (hongk. filmdráma, 1991) 22:55 Szerelmes Shakespeare (am. rom. vígj., 1998) A világ legnagyobb drámaírójának is elakadt néha a tolla Az 1590-es évek london i színházai nem győzték be mutatókkal, a színház virágkorát élte. Az ifjú titán t, Will Shakespeare-t (Josheph Fiennes) 1:05 Krónika (ism.) Mérlegen a valóság 2:00 Esküdt ellenségek: Az utolsó szó jogán (am. krimisor., 12. rész, 2005) Ha férfi vagy, légy férfi! 3:00 Műsorzárás 22:45 Beszélő fejek Vidám, aktuális talk-show Utána: Hírek 23:50 Rali-vb Összefoglaló 0:45 Portré 1:20 Szebb holnap 2. (hongk. akcióf., 1987) A hongkongi rendőrség egy nagyszabású pénzhamisítási ügy leleplezésére készül. Az egyik gyanúsított Lung Si a rettegett triádok egykori tagja. Az ügyre Kitet, a fiatal zsarut állítják. 3:05 Műsorzárás 21:35 CSI: A helyszínelők (am. kan. akciófilm-sor., 104. rész, 2000) Megvásárolható DVD-n 22:35 Túlélésből jeles (am. kan. akcióf., 2003) 0:35 CSI: A helyszínelők (am. kan. akciófilm-sor., 104. rész, 2000) (ism.) Megvásárolható DVD-n 1:35 Időrés (am. sci-fi akcióf., 1992) 0:10 Rost Andrea és a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye (magyar koncertf., 2003) 0:55 Vers Tóth Árpád: Jó éjszakát (közrem.: Szervét Tibor) 1:00 Himnusz 1:05 Híróra (ism.) Hírek, Sporthírek, Időjárás-jelentés, Heti Hírmondó 2:05 Mese A nagy ho-ho-ho-horgász: Horgász a tetőn (magyar animációs filmsorozat) Rövidítések: akcióf. = akciófilm, am. = amerikai, hongk. = hongkongi, ism. = ismétlés, ism., ismerett. = ismeretterjesztő, kan. = kanadai, koncertf. = koncertfilm, közrem. = közreműködik, krimisor. = krimisorozat, rom. = romantikus, sor. = sorozat, vígj. = vígjáték 28

31 10. ÉVFOLYAM A szöveg főbb jellemzői: Az adatközlő típusú szöveg egy internetes műsorújság részlete, több csatorna műsorát részletezi egy adott napszakra vonatkozóan. A szöveg és a hozzá kapcsolódó feladatok tipikus példája a mindennapok során alkalmazott szövegértési képességnek. 29

32 SZÖVEGÉRTÉS 9/46. FELADAT: TV-MŰSOR OF02801 Számozással állítsd adásidejük szerint sorrendbe az alábbi tévéműsorokat!... Rali-vb... Mednyánszky... Pókember... Mese JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: 3., 2., 1., 4. 30

33 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Dokumentum Kapcsolatok, következtetések A feladat leírása: A tanuló a szöveg egésze alapján összeveti egymással a különböző adások kezdési idejét, és számozással sorrendbe állítja azokat. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0023 0,00007 Standard nehézség ,3 Nehézségi szint 2 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6-0,25 0,27-0,11 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 83,7 0,13 1. szint alatt 18,9 2,31 8 évf. gimnázium 91,6 0,47 1. szint 44,6 1,20 6 évf. gimnázium 89,8 0,44 2. szint 64,8 0,64 4 évf. gimnázium 88,2 0,17 3. szint 77,5 0,37 Szakközépiskola 84,5 0,20 4. szint 84,1 0,22 Szakiskola 72,4 0,37 5. szint 88,6 0,23 6. szint 92,0 0,22 7. szint 94,7 0,32 31

34 SZÖVEGÉRTÉS 10/47. FELADAT: TV-MŰSOR OF02803 Honnan lehet tudni, hogy a Tisza Tv hírműsora ismétlés? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! A B C D A cím utáni zárójelből. A műsor címéből. Az adásidőből. Abból, hogy a Himnusz után vetítik. JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: A 32

35 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Dokumentum Információ-visszakeresés A feladat leírása: A tanuló visszakeresi a kért információt a szövegből, majd a négy válaszlehetőség közül megjelöl egyet. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0029 0,00009 Standard nehézség ,9 Nehézségi szint 2 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6 0,33-0,22-0,17-0,16-0,04-0,07 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 89,2 0,10 1. szint alatt 19,8 2,16 8 évf. gimnázium 96,5 0,29 1. szint 46,1 1,27 6 évf. gimnázium 96,2 0,27 2. szint 68,1 0,69 4 évf. gimnázium 93,9 0,15 3. szint 82,5 0,33 Szakközépiskola 90,4 0,17 4. szint 90,2 0,22 Szakiskola 76,7 0,32 5. szint 95,1 0,14 6. szint 97,3 0,13 7. szint 99,1 0,14 33

36 SZÖVEGÉRTÉS 11/48. FELADAT: TV-MŰSOR OF02804 A tévéműsorban szereplő mozifilmek közül melyik készült legkorábban? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! A Pókember B Szebb holnap 2. C D Szerelmes Shakespeare Vadító szép napok JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: B 34

37 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Dokumentum Kapcsolatok, következtetések A feladat leírása: A tanuló összeveti egymással a különböző műsorok kezdési idejét, és kiválasztja a megadott négy közül azt, amely a legkorábban kezdődik. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0026 0,00008 Standard nehézség ,6 Nehézségi szint 2 Lehetséges kódok x Pontozás , Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0,3 0,0-0,3-0,6-0,18 0,29-0,19-0,1-0,03-0,07 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 89,3 0,10 1. szint alatt 25,6 2,58 8 évf. gimnázium 95,1 0,44 1. szint 48,5 1,22 6 évf. gimnázium 94,9 0,32 2. szint 72,4 0,66 4 évf. gimnázium 93,4 0,14 3. szint 84,1 0,33 Szakközépiskola 90,2 0,16 4. szint 90,6 0,18 Szakiskola 78,6 0,31 5. szint 93,7 0,15 6. szint 96,2 0,16 7. szint 97,8 0,19 35

38 SZÖVEGÉRTÉS 12/49. FELADAT: TV-MŰSOR OF02805 Milyen adatokat közöl a tévéműsor a filmekkel kapcsolatban? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! A B C D A film címét, a rendező születési helyét, a készítés évszámát. A film címét, a film nemzetiségét, a film műfaját, a készítés évszámát. A film íróját, a film nemzetiségét, a film műfaját és időtartamát. A film címét, a film nemzetiségét, a film műfaját, a nyert Oscar-díj évét. JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: B 36

39 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Dokumentum Értelmezés A feladat leírása: A tanuló értelmezi a filmeknél található rövidítések jelentését, és a négy válaszlehetőség közül kiválasztja azt, amely az ott szereplő információk közül mindet tartalmazza. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0040 0,00011 Standard nehézség ,8 Nehézségi szint 2 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6-0,19 0,38-0,26-0,16-0,03-0,09 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 91,7 0,09 1. szint alatt 17,4 2,37 8 évf. gimnázium 98,3 0,22 1. szint 42,8 1,26 6 évf. gimnázium 98,2 0,21 2. szint 68,2 0,64 4 évf. gimnázium 96,6 0,11 3. szint 85,7 0,34 Szakközépiskola 93,2 0,16 4. szint 94,5 0,17 Szakiskola 78,6 0,32 5. szint 97,7 0,10 6. szint 99,2 0,06 7. szint 99,8 0,07 37

40 SZÖVEGÉRTÉS 13/50. FELADAT: TV-MŰSOR OF02807 Melyik csatorna esti műsorán szerepelnek csak filmek és sorozatok? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! A B C D A MátraTv-n. A ProFilmen. A DiaTv3-on. A Tisza Televízióban. JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: C 38

41 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Dokumentum Kapcsolatok, következtetések A feladat leírása: A tanuló összeveti az egyes csatornák adásainak típusát, majd a négy válaszlehetőség közül kiválasztja a megfelelőt. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0030 0,00008 Standard nehézség ,3 Nehézségi szint 2 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6-0,21-0,22 0,38-0,18-0,05-0,07 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 86,4 0,11 1. szint alatt 16,1 2,06 8 évf. gimnázium 95,9 0,33 1. szint 34,3 1,21 6 évf. gimnázium 95,1 0,34 2. szint 60,5 0,66 4 évf. gimnázium 93,0 0,14 3. szint 76,2 0,38 Szakközépiskola 87,4 0,18 4. szint 87,6 0,23 Szakiskola 70,2 0,34 5. szint 93,9 0,16 6. szint 96,9 0,11 7. szint 98,9 0,15 39

42 SZÖVEGÉRTÉS 14/51. FELADAT: TV-MŰSOR OF02808 Melyik csatorna sugározza a legtöbb ismeretterjesztő műsort? Satírozd be a helyes válasz betű jelét! A B C D MátraTv ProFilm DiaTv3 Tisza Televízió JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: D 40

43 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Dokumentum Kapcsolatok, következtetések A feladat leírása: A tanuló összeveti az egyes csatornák adásainak típusát, majd a négy válaszlehetőségek közül kiválasztja a megfelelőt. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0032 0,00009 Standard nehézség ,0 Nehézségi szint 2 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6-0,18-0,22-0,18 0,35-0,04-0,09 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 90,3 0,10 1. szint alatt 20,2 2,48 8 évf. gimnázium 97,1 0,25 1. szint 42,4 1,16 6 évf. gimnázium 97,2 0,26 2. szint 67,5 0,61 4 évf. gimnázium 95,2 0,11 3. szint 84,1 0,32 Szakközépiskola 91,5 0,15 4. szint 92,6 0,18 Szakiskola 77,5 0,31 5. szint 96,2 0,11 6. szint 97,9 0,10 7. szint 99,1 0,13 41

44 SZÖVEGÉRTÉS 15/52. FELADAT: TV-MŰSOR OF02809 Judit és Krisztián a Tűz birodalma című filmet nézi. Judit mindenképpen látni szeretné a Szerelmes Shakespeare-t, de tudja, Krisztián nem fog odakapcsolni. Meg tudja nézni Judit a Szerelmes Shakespeare-t aznap a tévében? Indokold meg a válaszodat! JAVÍTÓKULCS 1-es kód: A tanuló kikeresi az időpontokat, és ezek alapján helyesen érvel, miszerint a Szerelmes Shakespeare később kezdődik, és a két film között nincs átfedés. Tanulói példaválaszok: Igen, mert addigra vége a másik filmnek. Nem egyszerre játszák. Igen, mert addigra már vége lesz a filmnek. Később van a másik. Utána van a másik. A Tűz birodalma után kezdődik a Szerelmes Shakespeare. 0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok: Igen, a Szerelmes Shakespeare csak kor kezdődik. Nézze meg moziban! Nem egyidőben kezdődik. [Ettől még átfedés lehet a két film vetítése között.] A Szerelmes Shakespeare 3 óra 30 perccel később kezdődik. Két különböző időben kezdődik. Igen, pont akkor van vége. Látni fogja, mert egy film maximum kétórás. Igen, mert kor kezdődik. Nem, mivel a film fele átnyúlik a következő napba. Lásd még: X és 9-es kód. 42

45 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Dokumentum Értelmezés A feladat leírása: A tanuló összeveti egymással a két film vetítési idejét, majd saját szavaival válaszol, és az adott kontextusra vonatkozóan indokolja a válaszát. A tanulók 71 százaléka válaszolt helyesen. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0030 0,00008 Standard nehézség ,0 Nehézségi szint 4 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 3 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6-0,33 0,43-0,29 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 71,1 0,14 1. szint alatt 1,3 0,50 8 évf. gimnázium 84,7 0,65 1. szint 9,9 0,72 6 évf. gimnázium 83,5 0,59 2. szint 29,8 0,73 4 évf. gimnázium 81,5 0,22 3. szint 53,8 0,45 Szakközépiskola 72,7 0,23 4. szint 70,5 0,30 Szakiskola 46,2 0,39 5. szint 81,7 0,23 6. szint 89,1 0,29 7. szint 94,2 0,34 43

46 SZÖVEGÉRTÉS 16/53. FELADAT: TV-MŰSOR OF02813 Mi a közös ezekben a műsorokban: Esküdt ellenségek: Az utolsó szó jogán; Impressziók; A nagy ho-ho-ho-horgász?... JAVÍTÓKULCS 1-es kód: A tanuló megtalálja a közös pontot: mindegyik sorozat. Tanulói példaválaszok: Filmsorozatok. Mind a 4 sorozat. Mindegyikből egy epizódot játszanak le. Mindegyiknek több része van. Mindhárom rész. 0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok: Alcím. Más nyelven játszódik. Mindegyik 21 óra után van. Mindegyikhez oda van írva a nemzetisége. Mind a 2 sorozat. Lásd még: X és 9-es kód. 44

47 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Dokumentum Kapcsolatok, következtetések A feladat leírása: A tanuló összehasonlítja a felsorolt műsorokat, megkeresi a közös elemüket, és saját szavaival válaszol. A tanulók 65 százaléka vette észre és fogalmazta meg jól a hasonlóságot. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0031 0,00008 Standard nehézség ,4 Nehézségi szint 4 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 16 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6-0,18 0,43-0,37 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 64,6 0,15 1. szint alatt 1,9 0,88 8 évf. gimnázium 82,4 0,65 1. szint 7,9 0,64 6 évf. gimnázium 81,1 0,49 2. szint 24,1 0,51 4 évf. gimnázium 76,3 0,24 3. szint 44,6 0,47 Szakközépiskola 63,8 0,26 4. szint 61,6 0,34 Szakiskola 40,9 0,35 5. szint 75,6 0,26 6. szint 85,6 0,24 7. szint 92,5 0,39 45

48 SZÖVEGÉRTÉS 17/54. FELADAT: TV-MŰSOR OF02814 Mit tudunk meg a Tűz birodalma című film ismertetőjéből? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! A sárkányok: A B C D gonoszak hatalmasak jószívűek pénzéhesek JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: A 46

49 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Dokumentum Információ-visszakeresés A feladat leírása: A tanuló visszakeresi a kért információt a szövegből, majd a négy válaszlehetőség közül megjelöl egyet. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0025 0,00007 Standard nehézség ,9 Nehézségi szint 3 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6 0,42-0,19-0,31-0,09-0,05-0,09 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 69,8 0,15 1. szint alatt 19,3 2,62 8 évf. gimnázium 87,6 0,67 1. szint 26,1 0,99 6 évf. gimnázium 86,7 0,46 2. szint 35,3 0,73 4 évf. gimnázium 79,6 0,24 3. szint 49,1 0,44 Szakközépiskola 69,0 0,26 4. szint 65,0 0,37 Szakiskola 49,1 0,40 5. szint 80,0 0,27 6. szint 91,1 0,24 7. szint 96,3 0,25 47

50 SZÖVEGÉRTÉS 18/55. FELADAT: TV-MŰSOR OF02815 Mi jellemzi a műsorismertetők fogalmazásmódját? Satírozd be a helyes válasz betű jelét! A B C D egyszerűség humor komolyság tudományosság JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: A 48

51 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Dokumentum Értelmezés A feladat leírása: A tanuló értelmezi a szöveg fogalmazásmódját, és a négy válaszlehetőség közül megjelöl egyet. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0033 0,00008 Standard nehézség ,1 Nehézségi szint 3 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6 0,39-0,11-0,18-0,28-0,04-0,11 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 82,5 0,13 1. szint alatt 10,2 1,81 8 évf. gimnázium 92,8 0,46 1. szint 24,9 1,10 6 évf. gimnázium 92,0 0,44 2. szint 49,3 0,66 4 évf. gimnázium 89,2 0,19 3. szint 70,3 0,44 Szakközépiskola 84,3 0,21 4. szint 85,4 0,25 Szakiskola 64,4 0,35 5. szint 91,5 0,16 6. szint 93,6 0,20 7. szint 96,1 0,28 49

52 SZÖVEGÉRTÉS 19/56. FELADAT: TV-MŰSOR OF02817 Tamás a Pókember című filmet nézi. Nagy rajongója ugyanakkor a Helyszínelők című sorozatnak is, a világért sem hagyna ki egy epizódot sem. Viszont már régóta szeretné megnézni a Pókembert is, ezért nem szeretne elkapcsolni erről a filmről. Meg tudja Tamás nézni a Helyszínelők aznapi részét a tévéből? Indokold meg a válaszodat! JAVÍTÓKULCS 1-es kód: A tanuló kikeresi az időpontokat, és ezek alapján következtet arra, hogy bár a két műsor fedi egymást, a Helyszínelőket éjszaka megismétli a tévé. Tanulói példaválaszok: Igen, éjjel megismétlik a sorozat aznapi részét. Nem, mert a Pókember ig tart, a CSI nak pedig kor van vége. Az ismétlése csak 0.35 kor van, ami meg már holnap. Igen, a Helyszínelőket két különböző időben is vetítik. Igen, mert később ismétlik. Nem tudja megnézni, csak az ismétlést. Igen, az ismétlést. Az 1 t nem, a 2 at igen. Az aznapit igen, de nem aznap. Igen, a 0.35 öst. 0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok: Nem, kapcsolgatniuk kell közben. Hát, ha lesz ismétlés, akkor igen. Meg, mert a Pókember után jön, csak a másik csatornán. Igen, mert a Helyszínelőket délután ismételni fogja a tévé. Igen, mert a Pókember kor megy, a Helyszínelők meg kor. Meg tudja nézni, ha megvásárolja DVD n kor kezdődik. Most megnézi a Pókembert, holnap meg a Helyszínelőket. Lásd még: X és 9-es kód. 50

53 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Dokumentum Értelmezés A feladat leírása: A tanuló azonosítja a megfelelő információkat, értelmezi azokat az adott kontextusra vonatkozóan, majd saját szavaival válaszol. A tanulók 48 százaléka tudta pontosan megfogalmazni, hogy az ismétlés miatt lehet mindkét filmet megnézni. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0016 0,00006 Standard nehézség ,9 Nehézségi szint 6 Lehetséges kódok x Pontozás , Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 5 0,3 0,0-0,3-0,6-0,1 0,23-0,32 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 48,3 0,17 1. szint alatt 6,8 1,78 8 évf. gimnázium 55,2 0,87 1. szint 11,5 0,76 6 évf. gimnázium 56,1 0,71 2. szint 26,9 0,63 4 évf. gimnázium 53,0 0,30 3. szint 38,2 0,53 Szakközépiskola 49,2 0,26 4. szint 47,6 0,40 Szakiskola 36,2 0,39 5. szint 53,2 0,34 6. szint 58,9 0,41 7. szint 67,2 0,63 51

54 SZÖVEGÉRTÉS Az én órám Olvasd el Gyurkovics Tibor novelláját, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre! Az én órám Forrás: A karórát régen kaptam, egész kicsi koromban. Apám valahol külföldön szerezte, olcsó pénzen, Nagyezsda az volt ráírva. Csak négy szám volt rajta, 3-as, 6-os, 9-es és 12-es. Akkor még alig ismertem az órát, de keveselltem rajta a számokat, sose tudtam megállapítani, hány óra. A szíja is hatalmas volt, olyan ormótlan, az az igazság, ha csak tehettem, levettem a karomról, mert ide-oda csúszkált, zavart. Nem baj mondta apám, jó ez addig, amíg tart. Majd ha elromlik, kapsz egy másikat. Valójában szerettem volna, ha elromlik. Végleg elromlik. Amikor iskolába kerültem, láttam, a többieknek mind kicsi kedves órájuk van, tele számokkal, egykettőre meg tudják állapítani, mennyi az idő, én meg csak a csöngetésre ocsúdtam fel mindig. Nem is volt ez óra, csak egy tárgy, késett mindig vagy tíz percet. Dóritól meg is kérdeztem, mit jelent az a szó, jelent-e valamit egyáltalán, ami rá van írva. Ő megnézte az orosz szótárban, de nem találta. Sokszor otthon is felejtettem. Letettem este a karomról, reggel meg a nagy rohanásban elfelejtettem visszacsatolni. Az iskolában vettem csak észre, hogy nincs velem jobb is, gondoltam, csak zavar. Úgyse tudom, mennyi idő van rajta. Mikor hazamentem, láttam, apám babrálja az órát. Látom, nem jár pontosan, most beállítottam, nem késik már. És viszszaadta, én megint fölcsatoltam pár napra, de az az igazság, most se tudtam, hogy pontosan hány óra. Kicsit sajnáltam is, hogy apám megjavította, olyan nagynak, otrombának éreztem, lötyögött a karomon, még írás közben is zavart. Tornaórán is le szoktam venni, ilyenkor betettem a mellényem zsebébe. Egyik alkalommal már jöttem hazafelé, mikor észrevettem, hogy nincs nálam, na gondoltam, most igazán nem tehetek róla, hogy elveszett, most aztán vége. Nem szóltam semmit. Jártam-keltem otthon, kicsit megkönynyebbülve, hogy nincs meg, majd egy új óra, egy gyönyörű kis óra lesz az enyém. Megkönnyebbülve mentem az iskolába, mintha valamitől megszabadultam volna. Nem is volt nekem való, nyugtattam magam, még a szíját se szerettem. Fütyörészve indultam hazafelé amikor az egyik osztálytársam utánam szaladt és kiabált. Nem a te órád ez, nem a te órád ez? És messziről lobogtatott felém valamit. Csak ne az enyém legyen, csak ne az enyém ismételgettem magamban, új órát akarok, szépet, nekem valót. A lány a háta mögé dugta. Mi volt ráírva? nézett élesen a szemembe. Az enyémbe? Nem is tudom Talán valami Nagyezsda. 52

55 10. ÉVFOLYAM Igen, ez az! A tornateremben találtuk, gondoltam, hogy a tiéd. És át nyújtotta az én nyomorult órámat, igen, megint ott volt a kezemben, az óra szíj, mint egy bogárláb kunkorodott, a számlap villogott a napban, a kis mutató pedig állt. Köszönöm. Nagyon köszönöm mondtam a lánynak. Jobban vigyázhatnál rá fintorgott a lány, és elfutott. Néztem az órát. Nem jár. Kampec. Most legalább vége, biztos leesett a padlóra, és eltört a tengelye. Néztem az órát, ahogy állt, nem mozdult, halott tárgy volt, nem mutatta az idő futását. Nem baj, nem is szerettem gondoltam, fölcsatoltam a karomra. Mentem pár lépést. Aztán csavartam rajta egy-kettőt, figyeltem. A fülemhez emeltem, idegességemben azt se láttam, mozdul-e a kismutató vagy sem. A fülemmel se hallottam semmit, vagy a hajam zizegett, erősen figyeltem az utcazajban, aztán egyszerre, mint egy távoli szívet, hallottam a ketyegését. Mindegy, gondoltam. Megvan, az enyém, majd lesz egyszer egy másik órám, csak nem dobhatom el? Amikor oroszt kezdtünk tanulni, Mária néni első nap azt mondta, hallgassatok meg néhány szót, hogy hangzik: daleko messze, mondta, gavarity beszélni, nagyezsda a remény. Ezen a nyelven fogunk tanulni. Néztem az órámat, arra is ez volt írva. De a számlapja már kopott volt, nem fénylett annyira, mint mikor megkaptam, s olyan otrombának tűnt a kezemben. Amikor nyáron lenn voltunk Pista bácsiéknál, sokat fürödtünk. Csak a part mellé merészkedtünk le, de ott is olyan sebesen folyt a Maros, hogy csaknem mindig elsodort bennünket. Hancúroztunk, nagyokat nevettünk. A karórámat mindig a köpenyemre szoktam tenni, egész a partra, mi meg benn fürödtünk. Ahogy kijövünk a vízből, látom, hogy a köpenyemet is elkapta a víz, már a folyón lebegett. Kihalásztam, persze, az óra sehol. Néztem a mély vizet, ahogy kavargott, s akkor már tudtam, amit nem szeret az ember, az nem is marad meg vele. Láttam, ahogy a folyó fenekére szállt, számlapját belepi a víz, lassan elsüllyed az iszapban. Kicsit megkönnyebbültem, hogy lesz egy kedvemre való órám, igazán kiszolgált évekig ez a régi. Hazajöttünk, nagy vidáman beszámoltunk a nyári eseményekről, nagy fürdőzésekről, labdázásról. Megkönnyebbülve aludtam el, gondoltam, vasárnap előállok, és megmondom apámnak elvesztettem véglegesen az órámat. Ha nem is most, de valamikor kapok egy új órát, egy igazit, ami nekem való, amit szeretek. Teltek a napok, számoltam a vasárnapig tartó időt. Szombaton csöngetett a postás, s egy kis csomagot hozott Makóról. A nevemre szólt, boldog voltam. Kibontottam nagy sietve, és a finom papírba csomagolva ott volt az órám. Hirtelen fülemhez emeltem, hallottam a ketyegését, mint egy távoli szívet. Pista bácsi írt néhány sort: Megtaláltuk az órádat a folyóban, szerencsére könnyen megjavították, hordd egészséggel, és vigyázz rá Álltam az előszobában, kezemben az órával, olyan gyönyörűnek, egyedülvalónak tűnt, a kismutató apró sercenésekkel mozdult, a legszebb órának láttam, meggémberedett szíja csak hozzám tartozott, fölhúzó csavarja kedvesen gördült. Éreztem már, nem tudok nélküle élni. A szöveg főbb jellemzői: Az élményszerző típusú szöveg Gyurkovics Tibor novellája, egy fiúról és az ajándékba kapott órájáról szól. Az író azokat a lelki folyamatokat ábrázolja, amelyek során a fiú végül megszereti az eleinte nem kedvelt tárgyat. 53

56 SZÖVEGÉRTÉS 20/57. FELADAT: AZ ÉN ÓRÁM OI02101 Nevezz meg három dolgot, amely zavarta az elbeszélőt az órájával kapcsolatban! JAVÍTÓKULCS 1-es kód: A tanuló helyesen azonosítja mindhárom zavaró tényezőt: 1. csak négy szám volt rajta/ nehezen olvasta le róla az időt; 2. ormótlan volt a szíja/csúszkált a kezén/lötyögött; 3. késett. Tanulói példaválaszok: Lötyögött rajta, késett, nem tudta leolvasni róla az időt. Hatalmas, otromba szíja volt, késett vagy tíz percet, és csak négy szám volt rajta. 0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok: Ide-oda csúszkált, csúnya volt a szíj. Csak három szám volt rajta, késett, csúszkált a kezén. csak négy szám volt rajta, késett, kemény volt a szíja. Lásd még: X és 9-es kód. 54

57 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Elbeszélő Információ-visszakeresés A feladat leírása: A tanuló visszakeresi a kért információt, és saját szavaival válaszol. Mindössze három információt kellett visszakeresni a szövegből, ennek ellenére a tanulók 19 százalékának sikerült ezt a hármat hiánytalanul leírnia. Meglepő módon ennek a szövegnek ez volt a legnehezebb feladata. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0019 0,00011 Standard nehézség ,0 Nehézségi szint 7 Lehetséges kódok x Pontozás , Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 5 0,3 0,0-0,3-0,6-0,07 0,26-0,34 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 19,0 0,12 1. szint alatt 1,2 0,69 8 évf. gimnázium 29,1 0,91 1. szint 1,0 0,25 6 évf. gimnázium 27,5 0,68 2. szint 3,6 0,27 4 évf. gimnázium 25,7 0,27 3. szint 8,5 0,25 Szakközépiskola 17,4 0,19 4. szint 15,0 0,23 Szakiskola 8,0 0,20 5. szint 22,5 0,28 6. szint 30,6 0,36 7. szint 39,7 0,69 55

58 SZÖVEGÉRTÉS 21/58. FELADAT: AZ ÉN ÓRÁM OI02106 Miért kérdezte meg a lány, hogy mi volt az órára írva?... JAVÍTÓKULCS 1-es kód: A válasz utal arra, hogy a lány így ellenőrizte, hogy a tulajdonossal áll-e szemben. Tanulói példaválaszok: Azért, hogy lássa, tényleg az övé. Mert, ha nem tudja, akkor nem az övé. Hogy annak adja, akié. Hogyha nem az övé, akkor lehet, hogy ellopta. Mert a lány tudta, mi van ráírva. Azonosításképpen. Tudta, mi van ráírva. 7-es kód: A tanuló az elbeszélőt azonosítja lányként, válaszában pedig az órán olvasható Nagyezsda feliratra utal. Tanulói példaválaszok: Mert nem tudta, mit jelent a felirat. Mert nem tudta, mit jelent. Kiváncsi volt, mit jelent. Mert megnézte az orosz szótárban, és nem találta. 0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok: Mert kiváncsi volt. Mert vak volt. Csak így tudta neki visszaadni. A lány megtalálta az óráját. Mert a fiú direkt hagyta el az órát, a lány meg megtalálta. Lásd még: X és 9-es kód. Megj.: A kódolás során bevezetett 7-es kód 0 pontot ér. 56

59 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Elbeszélő Kapcsolatok, következtetések A feladat leírása: A tanuló a szöveg alapján következtet az egyetlen logikus megoldásra, és saját szavaival megfogalmazza azt. A tanulók 68 százaléka válaszolt helyesen, míg 13 százalékuk egyszerűen összekeverte az elbeszélőt és az egyik szereplőt. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0031 0,00010 Standard nehézség ,4 Nehézségi szint 4 Lehetséges kódok x Pontozás ,6 0, Az egyes kódok előfordulási aránya (%) ,3 0,0-0,3-0,6-0,25-0,13-0,35 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 68,2 0,14 1. szint alatt 2,5 0,75 8 évf. gimnázium 84,8 0,63 1. szint 10,7 0,80 6 évf. gimnázium 83,4 0,58 2. szint 25,5 0,63 4 évf. gimnázium 78,7 0,22 3. szint 46,3 0,44 Szakközépiskola 68,5 0,23 4. szint 66,2 0,25 Szakiskola 44,7 0,37 5. szint 80,2 0,23 6. szint 89,1 0,26 7. szint 94,6 0,31 57

60 SZÖVEGÉRTÉS 22/59. FELADAT: AZ ÉN ÓRÁM OI02110 Meglátszott-e az órán az idő múlása? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! A B C D Igen, mert már kopott volt a számlapja. Igen, mert egyre többet késett. Nem, mert mindig meg tudták javítani. Nem, mert ugyanolyan otromba maradt. JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: A 58

61 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Elbeszélő Információ-visszakeresés A feladat leírása: A tanuló visszakeresi a kért információt a szövegből, majd a négy válaszlehetőség közül megjelöl egyet. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0026 0,00009 Standard nehézség ,8 Nehézségi szint 4 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6 0,42-0,27-0,14-0,17-0,04-0,17 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 67,9 0,14 1. szint alatt 12,6 1,79 8 évf. gimnázium 83,6 0,69 1. szint 20,1 0,97 6 évf. gimnázium 83,1 0,54 2. szint 30,1 0,58 4 évf. gimnázium 77,2 0,26 3. szint 47,3 0,44 Szakközépiskola 67,5 0,27 4. szint 64,8 0,30 Szakiskola 47,7 0,36 5. szint 78,7 0,27 6. szint 87,5 0,24 7. szint 94,4 0,31 59

62 SZÖVEGÉRTÉS 23/60. FELADAT: AZ ÉN ÓRÁM OI02112 Az én órám Írj ki egy hasonlatot a szövegből, amelyben az elbeszélő emberi tulajdonsággal ruházza fel az órát! JAVÍTÓKULCS 1-es kód: A tanuló kiírja a szövegből a következő mondatok valamelyikét: az óraszíj, mint egy bogárláb ; mint egy távoli szívet, hallottam ketyegését ; hallottam a ketyegését, mint egy távoli szívet. Tanulói példaválasz: Hallottam ketyegését, mint egy távoli szívet. 0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok: Nem mozdult, halott tárgy volt. Mintha szándékosan el akarná hagyni az óra. Felhúzó csavarja kedvesen gördült. Nyomorult órámat. Kezemben az órával, olyan gyönyörűnek, egyedülállónak tűnt. Lásd még: X és 9-es kód. 60

63 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Elbeszélő Értelmezés A feladat leírása: A tanuló a szövegből visszakeresi a megfelelő hasonlatot, és kimásolja azt. Mindössze a tanulók 38 százaléka oldotta meg helyesen a feladatot. Gyakori hiba volt, hogy a tanulók nem hasonlatot, hanem más költői eszközzel megjelenített szókapcsolatot véltek helyesnek. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0026 0,00010 Standard nehézség ,8 Nehézségi szint 6 Lehetséges kódok x Pontozás ,6 0,3 0,0-0,3 0,03 0,4 0 Az egyes kódok előfordulási aránya (%) -0,6-0,47 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 38,0 0,14 1. szint alatt 1,2 0,66 8 évf. gimnázium 53,7 1,03 1. szint 1,5 0,34 6 évf. gimnázium 51,5 0,74 2. szint 5,4 0,34 4 évf. gimnázium 48,5 0,31 3. szint 15,9 0,36 Szakközépiskola 36,8 0,25 4. szint 31,8 0,34 Szakiskola 17,6 0,29 5. szint 47,1 0,34 6. szint 58,7 0,41 7. szint 72,9 0,72 61

64 SZÖVEGÉRTÉS 24/61. FELADAT: AZ ÉN ÓRÁM OI02114 Amit nem szeret az ember, az nem is marad meg vele. Hogyan értelmeznéd a szöveg alapján ezt a kijelentést? JAVÍTÓKULCS 1-es kód: A tanuló a szöveg értelmezése alapján plauzibilis választ ad, utalva az elbeszélő órához fűződő viszonyára. Tanulói példaválaszok: Az óra azért tűnt el a Marosban, mert a fiú is legszívesebben megszabadult volna tőle. Az elbeszélő nem szerette az órát, és mindig el is hagyta. Titkon szerette, ezért az óra vele maradt. 0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok: Mindig elhagyta az óráját. Úgy érezte, ha ő nem szereti az óráját, akkor majd tönkremegy. Amit nem akar az ember, nem is érdekli. Tennünk kell azért, hogy a dolgok velünk maradjanak. Amire nem figyelünk, az elromlik, elhagyjuk. Amit nem kedvel valaki, azzal nem is törődik. Aki akicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. Lásd még: X és 9-es kód. 62

65 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Elbeszélő Értelmezés A feladat leírása: A tanuló a szöveg egésze alapján értelmezi a kérdésben szereplő mondatot, és azzal koherens választ fogalmaz meg a saját szavaival. A tanulók 21 százaléka válaszolt helyesen, a többiek túl általánosan vagy hibásan válaszoltak. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0013 0,00010 Standard nehézség ,7 Nehézségi szint 7 Lehetséges kódok x Pontozás , Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0,3 0,0-0,3-0,6 0,18 0,17-0,4 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 20,9 0,15 1. szint alatt 1,6 0,68 8 évf. gimnázium 26,8 0,76 1. szint 4,0 0,47 6 évf. gimnázium 25,8 0,66 2. szint 8,1 0,32 4 évf. gimnázium 25,2 0,24 3. szint 14,1 0,33 Szakközépiskola 21,0 0,22 4. szint 19,9 0,30 Szakiskola 11,9 0,26 5. szint 24,2 0,30 6. szint 27,5 0,36 7. szint 31,7 0,62 63

66 SZÖVEGÉRTÉS 25/62. FELADAT: AZ ÉN ÓRÁM OI02115 Melyik városban tölti gyermekkorának nyarát az elbeszélő?... JAVÍTÓKULCS 1-es kód: A tanuló helyesen következtet a szöveg alapján, és leírja: Makón. Tanulói példaválaszok: Makón. Makón, Pista bácsiéknál. Makón töltötte gyermekkora nyarát. 0-s kód: Helytelen vagy hiányos válasz. Tanulói példaválaszok: Maros folyó. Pista bácsiéknál. Maros menti város. Szombathely. Lásd még: X és 9-es kód. 64

67 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Elbeszélő Kapcsolatok, következtetések A feladat leírása: A tanuló kikeresi a szövegből a megfelelő részletet, és ennek segítségével megnevezi azt a várost, ahol az elbeszélő gyermekkorában nyaralt. A tanulók háromnegyede megfelelő módon azonosította a várost. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0039 0,00012 Standard nehézség ,8 Nehézségi szint 3 Lehetséges kódok x Pontozás ,6 0, Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 14 0,3 0,0-0,3-0,6-0,24-0,42 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 74,7 0,15 1. szint alatt 4,2 1,30 8 évf. gimnázium 91,7 0,54 1. szint 11,6 0,84 6 évf. gimnázium 90,5 0,37 2. szint 30,6 0,67 4 évf. gimnázium 85,7 0,20 3. szint 50,9 0,50 Szakközépiskola 75,0 0,23 4. szint 73,6 0,27 Szakiskola 50,2 0,42 5. szint 88,3 0,20 6. szint 95,8 0,16 7. szint 98,5 0,17 65

68 SZÖVEGÉRTÉS 26/63. FELADAT: AZ ÉN ÓRÁM OI02117 A történet végén miért számolta az elbeszélő a napokat vasárnapig? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! A B C D Akkorra várta, hogy kap egy új órát a régi helyett. Akkorra várta a csomag megérkezését Makóról. Akkor akarta elmondani az apjának, hogy elvesztette az órát. Akkor akarta megkérni az apját, hogy vegyen új órát. JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: C 66

69 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Elbeszélő Információ-visszakeresés A feladat leírása: A tanuló visszakeresi a kért információt a szövegből, majd a négy válaszlehetőség közül megjelöl egyet. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0029 0,00010 Standard nehézség ,3 Nehézségi szint 3 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 0 4 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6-0,21-0,28 0,43-0,06-0,03-0,2 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 73,7 0,15 1. szint alatt 14,3 2,04 8 évf. gimnázium 89,2 0,59 1. szint 25,3 1,05 6 évf. gimnázium 87,3 0,52 2. szint 36,9 0,67 4 évf. gimnázium 83,2 0,21 3. szint 53,0 0,40 Szakközépiskola 73,6 0,24 4. szint 71,3 0,34 Szakiskola 53,0 0,38 5. szint 84,8 0,24 6. szint 92,8 0,19 7. szint 96,9 0,26 67

70 SZÖVEGÉRTÉS 27/64. FELADAT: AZ ÉN ÓRÁM OI02118 Mennyi idő telik el az elbeszélésben? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! A B C D néhány hónap egy év néhány év húsz év JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: C 68

71 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Elbeszélő Kapcsolatok, következtetések A feladat leírása: A tanuló értelmezi a szöveget, és a négy válaszlehetőség közül megjelöli azt, amelyik a cselekmény idejét írja le. Mindössze a tanulók 37 százaléka választotta a helyes választ, míg 44 százalékuk az A opciót jelölte meg. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0027 0,00025 Standard nehézség ,3 Tippelési paraméter 0,12 0,02 Nehézségi szint 7 Lehetséges kódok x Pontozás Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 4 0,6 0,3 0,0-0,3-0,6-0,19-0,04 0,32-0,06-0,01-0,2 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 36,9 0,15 1. szint alatt 16,8 2,33 8 évf. gimnázium 53,7 0,85 1. szint 15,5 0,84 6 évf. gimnázium 54,5 0,69 2. szint 17,3 0,47 4 évf. gimnázium 44,9 0,28 3. szint 20,1 0,34 Szakközépiskola 33,4 0,26 4. szint 28,6 0,33 Szakiskola 23,7 0,30 5. szint 40,2 0,32 6. szint 56,0 0,35 7. szint 75,7 0,59 69

72 SZÖVEGÉRTÉS 28/65. FELADAT: AZ ÉN ÓRÁM OI02119 Milyen kapcsolat van az elbeszélés és a cím között? Satírozd be a helyes válasz betűjelét! A B C D A cím utal az elbeszélő és a tárgy közötti személyes kapcsolatra. A cím röviden összefoglalja az elbeszélés mondanivalóját. A cím kifejezi az elbeszélő gondolatait és érzelmeit. A cím utal az elbeszélő és az apa kapcsolatára. JAVÍTÓKULCS Helyes válasz: A 70

73 10. ÉVFOLYAM A kérdés besorolása Szövegtípus: Gondolkodási művelet: Elbeszélő Kapcsolatok, következtetések A feladat leírása: A tanuló kapcsolatot teremt a szöveg tartalma és címe között, és ennek megfelelően megjelöl egyet a megadott négy válasz közül. A tanulók 20 százaléka választotta a B opciót. Ők nem a kérdésre válaszoltak, hanem azt a választ jelölték be, amelyik a címadást általánosságban írja le. Mellettük 66 százalék válaszolt helyesen a kérdésre. A feladat statisztikai paraméterei Becslés Standard hiba (S. H.) Standard meredekség 0,0019 0,00008 Standard nehézség ,9 Nehézségi szint 3 Lehetséges kódok x Pontozás , Az egyes kódok előfordulási aránya (%) 5 0,3 0,0-0,3-0,6 0,31-0,07-0,17-0,2-0,02-0,2 Az egyes kódok pontbiszeriális korrelációi Százalékos megoldottság Településtípus Tanulói % S. H. képességszintek % S. H. Teljes populáció 65,8 0,15 1. szint alatt 11,0 1,77 8 évf. gimnázium 79,1 0,77 1. szint 24,3 1,14 6 évf. gimnázium 77,1 0,68 2. szint 37,6 0,62 4 évf. gimnázium 72,7 0,27 3. szint 53,1 0,43 Szakközépiskola 65,7 0,22 4. szint 63,9 0,32 Szakiskola 50,4 0,41 5. szint 72,4 0,30 6. szint 80,5 0,33 7. szint 87,5 0,52 71

74 SZÖVEGÉRTÉS Tőzsde Olvasd el az alábbi cikket a Tőzsde kialakulásáról, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre! Tőzsde Forrás: Nikolaus Piper: A pénz nyomában Gazdaságtörténet diákoknak Ha a kereskedők üzletet akarnak kötni egymással, akkor találkozniuk kell. Ez a mondat már-már komikusan hat ma, amikor egy postai küldemény egyetlen éjszaka alatt Frankfurtból New Yorkba ér, telefonálhatunk, faxot vagy t küldhetünk a világ majdnem minden helységébe. A középkorban és a reneszánsz idején más volt a helyzet. Tekintettel a rossz útviszonyokra és arra, hogy a modern kommunikációs eszközök még nem léteztek, a kereskedőknek muszáj volt megegyezniük abban: ahhoz, hogy üzletelni tudjanak egymással, egy adott helyen rendszeresen találkozniuk kell. Amit a parasztoknak és a kézműveseknek a hetipiacok, azt jelentették a kereskedőknek a vásárok, amelyeket legtöbbször valamelyik egyházi ünneppel egy időben, egy-egy fontosabb kereskedővárosban tartottak meg. Ilyen város volt Lipcse, Frankfurt és Nürnberg. A gazdaság továbbfejlődése szempontjából különös jelentőségre tett szert a flandriai kereskedelmi központ: (flamandul) Brugge (franciásan Bruges). A van de Beurse (ejtsd: fan de bőrsz) család már a 14. században fenntartott itt egy afféle vendégfogadót a vásárra érkező kereskedők számára. A család nevének eredetére címerük ad magyarázatot, azon ugyanis három bőrerszény (latinul: bursa) látható. A fogadóban az emberek összejöttek, begyűjtötték a híreket, megtudták, éppen milyen új áruk vannak, a kereskedők közül ki megbízható és ki nem. Ha valaki üzletkötést akart előkészíteni, akkor elment a Beursé -hez. A név fogalommá vált, és a kereske dők a többi városban is a börse (ejtsd: börze) szóval jelölték azt a helyet, ahol rendszeresen találkoztak ben Antwerpenben emelték azt az épületet, amely az első valódi tőzsde volt, és amely nyitva állt valamennyi ország kereskedői előtt. Döntő fordulatot jelentett, hogy az árut, amellyel kereskedtek, nem vitték magukkal a börzére, hanem csak egy róla szóló igazolást. A börzén történő üzletkötés különösen olyan dolgok esetében alkalmas, amelyeket tulajdonképpen nem is kell szállítani, merthogy nem anyagi, hanem inkább eszmei jellegűek. Ilyen esetben tehát maga a kimutatás, a bizonylat az eladott, illetve megvett áru: például egy váltó. Velencében a Rialto hídon már a 14. században kereskedtek váltókkal, a későbbiekben pedig a köztársaság adósleveleivel is. Kereskedni úgy is lehetett, hogy az ember érdekeltté vált a hajózásban, amely persze eléggé kockázatos volt akkoriban. Egyes kereskedők egész egyszerűen fogadást kötöttek egy-egy földközi-tengeri vagy Afrika partjai mentén megtett óceáni hajóút sikerére, illetve balsikerére. A fogadásról bizonylatot állítottak ki, amelyet el lehetett adni. Mások összeadtak pénzt, és közösen felszereltek egy hajót, hogy mérsékeljék a kockázatot, amellyel az óceánokon való hajózás járt. Hogyha egy hajó gazdag rakománnyal futott be a kikötőbe, az üzletfelek osztoztak a nyereségen, ha a hajó útközben elsüllyedt vagy a rakomány kalózok kezére került, a veszteség személyekre megosztva nem volt olyan súlyos. Aki folyamatosan érdekelt volt a tengeri kereskedelemben, annak meg kellett próbálnia jól felmérni a kockázatot és a várható bevételt. A jövőbe pillantani latinul úgy hangzik, hogy speculari, a kereskedők tehát spekulánsok voltak. Bízni kellett abban, hogy az üzlettársak eleget tesznek kötelezettségeiknek. És abban, hogy ha ezt elmulasztják, az állam megbünteti őket. 72

Átlag (standard hiba)

Átlag (standard hiba) Képességpont A képességpont valószínűségi modellel számított érték, amely a tanuló teszten elért eredményét egy mesterséges, a matematikai eszköztudást, illetve szövegértési képességet jelképező skálára

Részletesebben

Országos kompetenciamérés elemzése Szövegértés Országos jelentés

Országos kompetenciamérés elemzése Szövegértés Országos jelentés A KOMPETENCIAMÉRÉSRŐL Országos kompetenciamérés elemzése Szövegértés Országos jelentés A őszén elkezdődött Országos kompetenciamérések a 7/8. tanévtől kezdődően a közoktatásról szóló törvényben meghatározottaknak

Részletesebben

Változások az Országos kompetenciamérés skáláiban

Változások az Országos kompetenciamérés skáláiban Változások az Országos kompetenciamérés skáláiban A skála módosításának okai A kompetenciamérések bevezetésénél is megfogalmazott, ám akkor adatvédelmi szempontok miatt nem megvalósítható igény volt, hogy

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2011 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 10. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2011 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 10. évfolyam 201 Országos kompetenciamérés 2011 Feladatok és jellemzőik szövegértés 10. évfolyam Oktatási Hivatal Közoktatási Mérési és Értékelési Osztály Budapest, 2012 10. ÉVFOLYAM A KOMPETENCIAMÉRÉSEKRŐL 2011

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2013 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 8. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2013 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 8. évfolyam 213 Országos kompetenciamérés 213 Feladatok és jellemzőik szövegértés 8. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 214 8. ÉVFOLYAM A KOMPETENCIAMÉRÉSEKRŐL 213 májusában immár tizedik alkalommal került sor

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2011 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 8. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2011 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 8. évfolyam 2011 Országos kompetenciamérés 2011 Feladatok és jellemzőik szövegértés 8. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 2012 8. ÉVFOLYAM A KOMPETENCIAMÉRÉSEKRŐL 2011 májusában immár kilencedik alkalommal került

Részletesebben

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra 214 Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra Országos kompetenciamérés 214 Feladatok és jellemzőik szövegértés 6. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest,

Részletesebben

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra 214 Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra Országos kompetenciamérés 214 Feladatok és jellemzőik szövegértés 8. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest,

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2013 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 6. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2013 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 6. évfolyam 213 Országos kompetenciamérés 213 Feladatok és jellemzőik szövegértés 6. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 214 6. ÉVFOLYAM A KOMPETENCIAMÉRÉSEKRŐL 213 májusában immár tizedik alkalommal került sor

Részletesebben

Szerzők Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Rojik Tamás, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit

Szerzők Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Rojik Tamás, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit 2018 Szerzők Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Rojik Tamás, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit Országos kompetenciamérés 2018 Feladatok és jellemzőik szövegértés 10. évfolyam Oktatási Hivatal

Részletesebben

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit 2017 Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit Országos kompetenciamérés 2017 Feladatok és jellemzőik szövegértés

Részletesebben

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit 2017 Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit Országos kompetenciamérés 2017 Feladatok és jellemzőik szövegértés

Részletesebben

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra 2014 Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra Országos kompetenciamérés 2014 Feladatok és jellemzőik szövegértés 10. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest,

Részletesebben

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra 2015 Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra Országos kompetenciamérés 2015 Feladatok és jellemzőik szövegértés 8. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest,

Részletesebben

Tisztelt Képviselő -testület!

Tisztelt Képviselő -testület! Tisztelt Képviselő -testület! 2010. májusában intézményünkben is megrendezésre került az országos kompetenciamérés. Az intézményben a mérés előtt kiképzésre kerültek a felmérésvezetők é s telephelyvezetők,

Részletesebben

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit 2017 Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit Országos kompetenciamérés 2017 Feladatok és jellemzőik szövegértés

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2012 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 6. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2012 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 6. évfolyam 212 Országos kompetenciamérés 212 Feladatok és jellemzőik szövegértés 6. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 213 6. ÉVFOLYAM A kompetenciamérésekről 212 májusában immár kilencedik alkalommal került sor

Részletesebben

A évi kompetenciamérések elemzése (elmúlt 3 év összehasonlító elemzése)

A évi kompetenciamérések elemzése (elmúlt 3 év összehasonlító elemzése) A 2013. évi kompetenciamérések elemzése (elmúlt 3 év összehasonlító elemzése) Adatok elemzése 1. Tanulói profilok 2. Feladatonkénti eredmények 3. Pontszám elemzések 1. Tanulói profilok A tanulók egyéni

Részletesebben

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra 2015 Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra Országos kompetenciamérés 2015 Feladatok és jellemzőik szövegértés 6. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest,

Részletesebben

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit 2016 Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit Országos kompetenciamérés 2016 Feladatok és jellemzőik szövegértés

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2010 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 6. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2010 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 6. évfolyam 2 Országos kompetenciamérés 2 Feladatok és jellemzőik szövegértés 6. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 2 6. ÉVFOLYAM A kompetenciamérésekről 2 májusában immár nyolcadik alkalommal került sor az Országos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola. Intézményi jelentés Nyíregyháza, Vay Ádám körút. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola. Intézményi jelentés Nyíregyháza, Vay Ádám körút. OM azonosító: FIT-jelentés :: 2014 Intézményi jelentés 6. évfolyam 4400 Nyíregyháza, Vay Ádám körút 18. Szövegértés jelentés Intézményi Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (általános iskola) (4400 Nyíregyháza,

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2008 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 10. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2008 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 10. évfolyam 28 Országos kompetenciamérés 28 Feladatok és jellemzőik szövegértés 1. évfolyam Oktatási Hivatal Közoktatási Mérési és Értékelési Osztály Budapest, 29 1. ÉVFOLYAM A kompetenciamérésekről 27 májusában

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2006 Feladatok és jellemzőik. matematika 6. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2006 Feladatok és jellemzőik. matematika 6. évfolyam Országos kompetenciamérés 2006 Feladatok és jellemzőik matematika 6. évfolyam sulinova Kht. Értékelési Központ Budapest, 2007 6. ÉVFOLYAM A kompetenciamérésekről 2006 tavaszán immár negyedik alkalommal

Részletesebben

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit 2016 Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit Országos kompetenciamérés 2016 Feladatok és jellemzőik szövegértés

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2007 Feladatok és jellemzőik. matematika 10. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2007 Feladatok és jellemzőik. matematika 10. évfolyam 2007 Országos kompetenciamérés 2007 Feladatok és jellemzőik matematika 10. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 2008 10. ÉVFOLYAM A KOMPETENCIAMÉRÉSEKRŐL 2007 májusában immár ötödik alkalommal került

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2006 Feladatok és jellemzőik. matematika 8. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2006 Feladatok és jellemzőik. matematika 8. évfolyam Országos kompetenciamérés 2006 Feladatok és jellemzőik matematika 8. évfolyam sulinova Kht. Értékelési Központ Budapest, 2007 8. ÉVFOLYAM A kompetenciamérésekről 2006 tavaszán immár negyedik alkalommal

Részletesebben

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit 2016 Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit Országos kompetenciamérés 2016 Feladatok és jellemzőik szövegértés

Részletesebben

Az Országos kompetenciamérés

Az Országos kompetenciamérés Az Országos kompetenciamérés Az OKM 2006 FIT-jelentés szoftver Balázsi Ildikó Értékelési Központ Visszajelzés Visszajelzés az iskoláknak és fenntartóiknak saját eredményeikről és az országos eredményekről

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2008 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 8. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2008 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 8. évfolyam 28 Országos kompetenciamérés 28 Feladatok és jellemzőik szövegértés 8. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 29 8. ÉVFOLYAM A kompetenciamérésekről 28 májusában immár hatodik alkalommal került sor az Országos

Részletesebben

Szerzők Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Rojik Tamás, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit

Szerzők Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Rojik Tamás, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit 2018 Szerzők Rábainé Szabó Annamária, Suhajda Emese, Rojik Tamás, Szabó Lívia Dóra, Takácsné Kárász Judit Országos kompetenciamérés 2018 Feladatok és jellemzőik szövegértés 8. évfolyam Oktatási Hivatal

Részletesebben

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra

Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra 2015 Szerzők Balkányi Péter, Lak Ágnes Rozina, Gyapay Judit, Rábainé Szabó Annamária, Szabó Lívia Dóra Országos kompetenciamérés 2015 Feladatok és jellemzőik szövegértés 10. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest,

Részletesebben

I. AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉSRŐL

I. AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉSRŐL AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉSRŐL, AZ ERDEI FERENC KERESKEDELMI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA, A MAKÓI OKTATÁSI KÖZPONT, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TAGINTÉZMÉNYE EREDMÉNYEIRŐL I. AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉSRŐL

Részletesebben

A ÉVI KOMPETENCIAMÉRÉS FIT-JELENTÉSEINEK ÚJ ELEMEI ÚJDONSÁGOK A FIT-JELENTÉSEKBEN ÚJ SKÁLA

A ÉVI KOMPETENCIAMÉRÉS FIT-JELENTÉSEINEK ÚJ ELEMEI ÚJDONSÁGOK A FIT-JELENTÉSEKBEN ÚJ SKÁLA A 2010. ÉVI KOMPETENCIAMÉRÉS FIT-JELENTÉSEINEK ÚJ ELEMEI Balázsi Ildikó TL. ÚJDONSÁGOK A FIT-JELENTÉSEKBEN Évfolyam független skálák matematikából és szövegértésbıl Új ábrák a két év alatti fejlıdés bemutatása

Részletesebben

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 2014.évi kompetenciamérésen elért eredményei

A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 2014.évi kompetenciamérésen elért eredményei A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 2014.évi kompetenciamérésen elért eredményei Az országos kompetenciamérésen minden tanévben iskolánk 10. évfolyamos diákjai vesznek részt. A 2013. évi

Részletesebben

Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI

Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI 2015. évi OKM Gyöngyössolymosi Nagy Gyula Katolikus Általános Iskola és AMI Intézményi összefoglaló jelentés 2015. évi Országos Kompetenciamérés eredményeiről Gyöngyössolymos, 2016. április 2015. évi OKM

Részletesebben

A 2012-es kompetenciamérés elemzése a FIT-jelentés alapján

A 2012-es kompetenciamérés elemzése a FIT-jelentés alapján A 2012-es kompetenciamérés elemzése a FIT-jelentés alapján 2012 tavaszán kilencedik alkalommal került sor az Országos kompetenciamérésre. A kompetenciamérés mind anyagát, mind a mérés körülményeit tekintve

Részletesebben

A PISA-ról közhelyek nélkül ami az újságcikkekből kimaradt

A PISA-ról közhelyek nélkül ami az újságcikkekből kimaradt A PISA-ról közhelyek nélkül ami az újságcikkekből kimaradt Balázsi Ildikó sulinova Kht., Értékelési Központ ÉRTÉKEK ÉS ÉRTÉKELÉS A KÖZOKTATÁSBAN VIII. Országos Közoktatási Szakértői Konferencia HAJDÚSZOBOSZLÓ

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2012 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 8. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2012 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 8. évfolyam 2012 Országos kompetenciamérés 2012 Feladatok és jellemzőik szövegértés 8. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 2013 8. ÉVFOLYAM A kompetenciamérésekről 2012 májusában immár kilencedik alkalommal került

Részletesebben

JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1.

JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1. ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÉRTÉKELÉSE LÉTSZÁMADATOK Intézményi, telephelyi jelentések elemzése SZÖVEGÉRTÉS 2016 6. a 6. b osztály 1. ÁTLAGEREDMÉNYEK A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági

Részletesebben

A SIOK Beszédes József Általános Iskola évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása

A SIOK Beszédes József Általános Iskola évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása A SIOK Beszédes József Általános Iskola 2011. évi kompetenciamérés eredményeinek elemzése és hasznosítása A jelentésben szereplő tanulók száma 2011. évi méréskor 6. a osztály: 24 fő 6. b osztály: 32 fő

Részletesebben

Az Országos kompetenciamérés (OKM) tartalmi kerete. a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 3. melléklete alapján

Az Országos kompetenciamérés (OKM) tartalmi kerete. a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 3. melléklete alapján Az Országos kompetenciamérés (OKM) tartalmi kerete a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 3. melléklete alapján Az OKM tartalmi keret Célja: definiálja azokat a tényezőket és szempontrendszereket, amelyek

Részletesebben

FIT-jelentés :: Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés,

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2012 Feladatok és jellemzőik. matematika 8. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2012 Feladatok és jellemzőik. matematika 8. évfolyam 2012 Országos kompetenciamérés 2012 Feladatok és jellemzőik matematika 8. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 2013 8. ÉVFOLYAM A kompetenciamérésekről 2012 májusában immár kilencedik alkalommal került

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 1095 Budapest, Mester u OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 1095 Budapest, Mester u OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 1095 Budapest, Mester u. 56-58. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai képzéstípusban

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2012 Feladatok és jellemzőik. matematika 10. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2012 Feladatok és jellemzőik. matematika 10. évfolyam 212 Országos kompetenciamérés 212 Feladatok és jellemzőik matematika 1. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 213 1. ÉVFOLYAM A kompetenciamérésekről 212 májusában immár kilencedik alkalommal került sor

Részletesebben

Áldás Utcai Általános Iskola

Áldás Utcai Általános Iskola 26 Áldás Utcai Általános Iskola Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 6. évfolyam szövegértés Előállítás ideje: 27/3/ 1:23:3 1 Standardizált átlagos képességek szövegértésből

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: Szakközépiskola Budapesti Gazdasági SZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma 1095 Budapest, Mester utca 56-58 Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

10. Javítókulcs s z ö v e g é r t é s. Országos kompetenciamérés. évfolyam

10. Javítókulcs s z ö v e g é r t é s. Országos kompetenciamérés. évfolyam 10. évfolyam Javítókulcs s z ö v e g é r t é s Országos kompetenciamérés 2013 ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Ön a 2013-as Országos kompetenciamérés szövegértési feladatainak Javítókulcsát tartja a kezé ben. A Javítókulcs

Részletesebben

ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. Kép:

ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. Kép: ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS 2 0 1 6. É V I E R E D M É N Y E K Kép: http://eduline.hu/kozoktatas/2016/3/3 OKM_2016 INFOGRAFIKA OKM_2016 INFOGRAFIKA 6.o. 1535 8.o. 1632 OKM_2016 INFOGRAFIKA 6.o. 1547 8.o.

Részletesebben

Telephelyi jelentés. SZENT JÓZSEF GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 4024 Debrecen, Szent Anna u. 17. OM azonosító: Telephely kódja: 003

Telephelyi jelentés. SZENT JÓZSEF GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 4024 Debrecen, Szent Anna u. 17. OM azonosító: Telephely kódja: 003 FIT-jelentés :: 2010 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium 4024 Debrecen, Szent Anna u. 17. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új,

Részletesebben

10. Javítókulcs s z ö v e g é r t é s. Országos kompetenciamérés. Tanulói példaválaszokkal bővített változat. évfolyam

10. Javítókulcs s z ö v e g é r t é s. Országos kompetenciamérés. Tanulói példaválaszokkal bővített változat. évfolyam 10. évfolyam Javítókulcs s z ö v e g é r t é s Tanulói példaválaszokkal bővített változat Országos kompetenciamérés 2013 ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Ön a 2013-as Országos kompetenciamérés szövegértési feladatainak

Részletesebben

FIT-jelentés :: Tóth Árpád Gimnázium 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Tóth Árpád Gimnázium 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Tóth Árpád Gimnázium 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2012 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor u. 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola 6200 Kiskőrös, Árpád utca 4. Létszámadatok

Részletesebben

6. évfolyam MATEMATIKA

6. évfolyam MATEMATIKA 212 6. évfolyam MATEMATIKA Országos kompetenciamérés 212 Feladatok és jellemzőik matematika 6. évfolyam Oktatási Hivatal Közoktatási Mérési Értékelési Osztály Budapest, 213 6. ÉVFOLYAM A kompetenciamérésekről

Részletesebben

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés 2010 Iskolai jelentés 10. évfolyam szövegértés Szövegértési-szövegalkotási kompetenciaterület A fejlesztés célja Kommunikáció-központúság Tevékenység centrikusság Rendszeresség Differenciáltság Partnerség

Részletesebben

FIT-jelentés :: Karinthy Frigyes Gimnázium 1183 Budapest, Thököly u. 7. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Karinthy Frigyes Gimnázium 1183 Budapest, Thököly u. 7. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Karinthy Frigyes Gimnázium 1183 Budapest, Thököly u. 7. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a

Részletesebben

Áldás Utcai Általános Iskola

Áldás Utcai Általános Iskola 26 Áldás Utcai Általános Iskola Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 6. évfolyam matematika Előállítás ideje: 27/3/5 1:22:25 125 Budapest, Áldás u. 1. 1 Standardizált

Részletesebben

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés 2008 Iskolai jelentés 10. évfolyam szövegértés Az elmúlt évhez hasonlóan 2008-ban iskolánk is részt vett az országos kompetenciamérésben, diákjaink matematika és szövegértés teszteket, illetve egy tanulói

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2011 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 6. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2011 Feladatok és jellemzőik. szövegértés 6. évfolyam 2011 Országos kompetenciamérés 2011 Feladatok és jellemzőik szövegértés 6. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 2012 6. ÉVFOLYAM A KOMPETENCIAMÉRÉSEKRŐL 2011 májusában immár kilencedik alkalommal került

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2010 8. évfolyam :: Általános iskola Comenius Angol-magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2013 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola 6200 Kiskőrös, Árpád utca 4. Létszámadatok

Részletesebben

FIT-jelentés :: Tóth Árpád Gimnázium 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Tóth Árpád Gimnázium 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Tóth Árpád Gimnázium 4024 Debrecen, Szombathi István u. 12. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolája 7624 Pécs, Őz utca 2. Létszámadatok

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Comenius Angol-magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 4600 Kisvárda, Iskola tér 2. OM azonosító: Telephely kódja: 001

Telephelyi jelentés. Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 4600 Kisvárda, Iskola tér 2. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 4600 Kisvárda, Iskola tér 2. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés,

Részletesebben

A ÉVI KOMPETENCIAMÉRÉS FIT- JELENTÉSEINEK ÚJ ELEMEI

A ÉVI KOMPETENCIAMÉRÉS FIT- JELENTÉSEINEK ÚJ ELEMEI A 2010. ÉVI KOMPETENCIAMÉRÉS FIT- JELENTÉSEINEK ÚJ ELEMEI Balázsi Ildikó ÚJDONSÁGOK A FIT-JELENTÉSEKBEN Új, évfolyamfüggetlen skálák matematikából és szövegértésbıl egyaránt Új ábrák: a két év alatti fejlıdés

Részletesebben

FIT-jelentés. Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés. Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés Országos kompetenciamérés 2018 FIT-jelentés 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. FIGYELEM! Kérjük, tartsa szem előtt, hogy a 2016/2017. tanévtől a képzési formák elnevezései

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakközépiskola 1055 Budapest, Markó utca 18-20. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012 Telephelyi jelentés 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Ciszterci Szent István Gimnázium

FIT-jelentés :: 2012 Telephelyi jelentés 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Ciszterci Szent István Gimnázium FIT-jelentés :: 2012 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Ciszterci Szent István Gimnázium 8000 Székesfehérvár, Jókai u. 20. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

6. évfolyam MATEMATIKA

6. évfolyam MATEMATIKA 28 6. évfolyam MATEMATIKA Országos kompetenciamérés 28 Feladatok és jellemzőik matematika 6. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 29 6. ÉVFOLYAM A kompetenciamérésekről 28 májusában immár hatodik alkalommal

Részletesebben

FIT-jelentés. Földes Ferenc Gimnázium 3525 Miskolc, Kelemen Didák utca 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés. Földes Ferenc Gimnázium 3525 Miskolc, Kelemen Didák utca 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés Országos kompetenciamérés 2017 FIT-jelentés 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Földes Ferenc Gimnázium 3525 Miskolc, Kelemen Didák utca 5. FIGYELEM! Kérjük, tartsa szem előtt, hogy a 2016/2017. tanévtől

Részletesebben

10. évfolyam gimnázium matematika

10. évfolyam gimnázium matematika 26 Tóth Árpád Gimnázium Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium matematika Előállítás ideje: 27.3.1. 9:3:38 1 Standardizált átlagos képességek matematikából

Részletesebben

SEGÉDLET A 2010/2011. TANÉVI BEMENETI MÉRÉS ISKOLAJELENTÉS ÉRTELMEZÉSÉHEZ

SEGÉDLET A 2010/2011. TANÉVI BEMENETI MÉRÉS ISKOLAJELENTÉS ÉRTELMEZÉSÉHEZ Ú T M U T A T Ó SEGÉDLET A 2010/2011. TANÉVI BEMENETI MÉRÉS ISKOLAJELENTÉS ÉRTELMEZÉSÉHEZ 2011. január A 2010/2011. tanévi bemeneti mérés eredményeiről egyetlen Iskolajelentést kap az iskola. Ez egy több

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2010 8. évfolyam :: Általános iskola Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Gyenesdiás-Várvölgy Közös Fenntartású Nevelési-Oktatási Intézmény 8315 Gyenesdiás, Kossuth u. 91. Figyelem! A

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2014 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

Áldás Utcai Általános Iskola

Áldás Utcai Általános Iskola 26 Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 8. évfolyam szövegértés Előállítás ideje: 27/3/5 1:22:46 1 Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az Önök telephelyének

Részletesebben

FIT-jelentés :: Katona József Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1138 Budapest, Váci út 107. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Katona József Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1138 Budapest, Váci út 107. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: Szakközépiskola Katona József Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1138 Budapest, Váci út 107. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai képzéstípusban

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 1095 Budapest, Mester u OM azonosító: Telephely kódja: 001

Telephelyi jelentés. Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 1095 Budapest, Mester u OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 1095 Budapest, Mester u. 56-58. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel u. 18. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Győri Szolgáltatási SZC Hunyadi János Középiskolája 9300 Csorna, Soproni út 97 OM azonosító: Telephely kódja: 012

FIT-jelentés :: Győri Szolgáltatási SZC Hunyadi János Középiskolája 9300 Csorna, Soproni út 97 OM azonosító: Telephely kódja: 012 FIT-jelentés :: 2016 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Győri Szolgáltatási SZC Hunyadi János Középiskolája 9300 Csorna, Soproni út 97 Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés :: Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés FIT-jelentés :: 2015 8. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily tér 5. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

Szerzők Lak Ágnes Rozina, Palincsár Ildikó, Szabó Lívia Dóra, Szepesi Ildikó, Szipőcsné Krolopp Judit, Takácskné Kárász Judit

Szerzők Lak Ágnes Rozina, Palincsár Ildikó, Szabó Lívia Dóra, Szepesi Ildikó, Szipőcsné Krolopp Judit, Takácskné Kárász Judit 2017 Szerzők Lak Ágnes Rozina, Palincsár Ildikó, Szabó Lívia Dóra, Szepesi Ildikó, Szipőcsné Krolopp Judit, Takácskné Kárász Judit Országos kompetenciamérés 2017 Feladatok és jellemzőik matematika 8. évfolyam

Részletesebben

Tények és tévhitek az Országos kompetenciamérés adatairól. Oktatási Hivatal Köznevelési Programok Főosztálya

Tények és tévhitek az Országos kompetenciamérés adatairól. Oktatási Hivatal Köznevelési Programok Főosztálya OH Tények és tévhitek az Országos kompetenciamérés adatairól Oktatási Hivatal Köznevelési Programok Főosztálya OH Sokan hiányoznak! A hiányzók arányának alakulása 2010-2015 között I. 14% 12% 12,0% 12,1%

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: Szakközépiskola Szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola 7900 Szigetvár, Rákóczi utca 18. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakközépiskola Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium 1089 Budapest, Dugonics utca 17-21. Létszámadatok A telephely létszámadatai a szakközépiskolai

Részletesebben

FIT-jelentés :: Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2011 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola 9300 Csorna, Soproni út 97. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos gimnáziumi képzéstípusban

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Tiszavasvári Középiskola, Szakiskola és Kollégium Váci Mihály Gimnáziumi Tagintézménye 4440 Tiszavasvári, Hétvezér utca 19. Létszámadatok A telephely

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: Szakközépiskola Nyugat-Magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium 9400 Sopron, Szent György u. 9. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben

Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola

Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola 26 Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium szövegértés Előállítás ideje: 27.3.26. 13:17:29 1 Standardizált átlagos képességek szövegértésből Az

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakközépiskola FIT-jelentés :: 2014 10. évfolyam :: Szakközépiskola Xántus János Két Tanítási Nyelvű, Gyakorló Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Szakképző Iskola 1055 Budapest, Markó utca 18-20.

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2015 8. évfolyam :: Általános iskola Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 2475 Kápolnásnyék, Gárdonyi utca 29. Létszámadatok A telephely

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2015 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor utca 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 4 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2012 8. évfolyam :: 6 évfolyamos gimnázium Comenius Angol-magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány u.

Részletesebben

A évi országos kompetenciamérés eredményei. matematikából és szövegértésből

A évi országos kompetenciamérés eredményei. matematikából és szövegértésből A 2009. évi országos kompetenciamérés eredményei matematikából és szövegértésből Kérdések, amelyekre a jelentésekből választ kaphatunk Hol helyezkednek el az adott iskola tanulói a képességskálákon és

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2012 10. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 3300 Eger, Csiky Sándor u. 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai a 8 évfolyamos

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2010 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől

Részletesebben