Harapott sérülések ellátási stratégiája az arcon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Harapott sérülések ellátási stratégiája az arcon"

Átírás

1 Az Adler-Med Plasztikai Sebészet és a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és BALESETI KÖZPONT közleménye Harapott sérülések ellátási stratégiája az arcon DR. SASHEGYI MIHÁLY Érkezett: január 3. ÖSSZEFOGLALÁS A harapott sérülések sürgősségi ellátása során számos problémával kerül szembe az első ellátó. Tisztáznia kell a sérülés körülményeit, a harapást okozó élőlény kilétét, a veszettséggel való fertőzés lehetőségét, szükség esetén a területileg illetékes ÁNTSZ-t értesíteni, tetanusz profilaxisban részesítenie a sérültet, majd a sürgősségi ellátás szabályainak megfelelően alapos debridement után végtagokon a nyitott sebkezelés elveit alkalmazni, az arcon pedig akár primer definitív ellátást adva zárni a sebet. Jelen cikkben néhány példán keresztül bemutatásra kerül a három lehetséges ellátási stratégia, a primer definitív, a primer halasztott, és a szekunder ellátás menete, amely segítséget adhat az akut ellátásban dolgozó szakembernek a döntéshozásban. Kulcsszavak: Arcsérülés Műtéti kezelés; Állatok; Harapás Műtéti kezelés; Lebenyplasztika; Rekonstruktív sebészeti eljárások; M. Sashegyi: Management of strategy in bite wounds on the face The first treatment provider meets a number of problems during the emergency treatment of bitten injuries. He is to explore the circumstances of injury, the identity of the animal causing the bite, the possibility of rabies, to notify the local public health office in case, to provide the injured with tetanus prophylaxis, and then to perform a careful debridement; on the limbs using the concepts of the open wound management, and to close the wound on the face using definitive solution. In this paper the three possible strategies, primary definitive, primary delayed, and secondary management are presented, using a number of examples, which may assist the professionals working in the emergency services in decision making. Key words: Animals; Bites and Stings Surgery; Facial injuries Surgery; Reconstructive surgical procedures; Surgical flaps; BEVEZETÉS A harapott sérülések ellátása során az első vizsgálatnál tisztázandó kérdés, hogy mi/ki harapta meg a sérültet, a harapás során milyen kiterjedésű roncsolódás, esetleg szövethiány keletkezett. Többéves ambulanciai tapasztalat alapján érdemes megemlíteni, hogy általában kutyaharapással találkozik az első ellátó. Nemcsak állat okozhat harapást, előfordulnak ember által okozott harapott sérülések is, amelyek ellátására ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint állatharapás esetén. Tetanusz elleni oltottság ellenőrzendő (3), szükség esetén felfrissítendő, és a sérülést okozó, veszettség ellen nem oltott élőlény esetén a területileg illetékes ÁNTSZ értesítése kötelező (ismert, fellelhető állat esetén annak egy heti megfigyelése az illetékes állatorvos által), járóbetegnél háziorvoshoz utalása (aki az oltási sorozatot beadja), fekvőbetegnél az oltási sorozat elvégzése szükséges (3). Végtagokon minden esetben a debridement elvégzése után nyitva kezelendők a sebek, be lehet helyezni csomós öltéseket, amelyeket körülbelül egy héttel a sérülés után meghúzva és csomózva, reakciómentes környezetben, zárható a seb (2). Szükség esetén antibiotikum alkalmazható (5), de nem kötelező, napi sebellenőrzés és kötéscsere, valamint sebtisztítás elengedhetetlen. A cikk alapját a Magyar Arc- Állcsont és Szájsebészeti Társaság IV. kongresszusán, október 1-jén elhangzott előadás képezi. Magyar Traumatológia Ortopédia Kézsebészet Plasztikai Sebészet

2 Az arcon, köszönhetően a kiváló vérellátásnak, alapos debridement után a bőr- és szövethiánnyal nem járó sérülések prímára zárhatók. Nem szabad megfeledkezni ezen esetben az antibiotikus profilaxis szükségességéről! Amennyiben bőr- és/vagy lágyrészhiány is tapasztalható, a lehetőségek mérlegelésével dönthetünk a primer definitív ellátás mellett is, ha az ellátó ismeri a lokális lebenyek készítésének módjait. Amennyiben ez a lehetőség nem adott, a debridement után ideiglenes fedéssel kell ellátni a defektust, és legkésőbb napon belül tanácsos elvégezni a defektus pótlását, ugyanis a későbbiekben a heges területek zsugorodása miatt a defektus nagyobbá válik, heges összenövések nehezítik a preparálást. Az ideiglenes fedéshez legalkalmasabbnak bizonyult az Epigard használata, amelyet 2 3 naponta cserélve a sebtisztítás elvégezhető. A primer halasztott ellátásnál, amennyiben lehetséges, javasolt rekonstrukcióban járatos szakember (maxillofacialis sebész, plasztikai sebész) közreműködését kérni, így lehetőség nyílhat az esztétikai szempontból is legoptimálisabb végeredmény elérésére. Szekunder ellátás során általában régi, több hónapos, éves sérülések után keletkezett torzulások, húzó hegek, szövet- és bőrhiányok pótlását kell elvégezni, az esztétikum szem előtt tartásával. Ezek a rekonstrukciós eljárások a plasztikai sebészet tárgykörét képezik, és jelen közleménybe terjedelme miatt nem foglalhatók. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy ezen eljárások, műtéti sorozatok ugyanúgy, mint egyes csontegyesítő/hosszabbító módszerek, a páciens részéről maximális kooperációt igényelnek! Amennyiben ennek feltétele nem teljesül, nem tanácsos ilyen rekonstrukcióba fogni. c: 6. hetes kontrollfelvétel 1. ábra Bal arcfél defektusának fedése lokális lebenyekkel és mobilizációval. a: előtte b: utána d: 1 éves kontrollfelvétel 98 Magyar Traumatológia Ortopédia Kézsebészet Plasztikai Sebészet

3 ESETBEMUTATÁS Primer definitív ellátást végeztünk a korábbi Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet Központi Baleseti Ambulanciáján. Idős férfibeteget ismeretlen, elmondása szerint harci kutya támadta meg, és a bal arcfeléből tépett ki egy női tenyérnyi darabot. Tekintettel az idős páciens oltási státuszára AT+Tetig tetanusz profilaxist kapott, és értesítettük a területileg illetékes ÁNTSZ-t, ahol a későbbiekben a veszettség elleni oltási sorozatot megkapta, ugyanis a kutyát a hatósági állatorvos nem találta, így veszettség elleni oltásának körülményei tisztázatlanok maradtak. A páciensnél helyi és vezetéses érzéstelenítésben, alapos debridement után a defektust nasolabialis szigetlebeny, V Y és Z plasztika alkalmazásával, valamint a környező szövetek mobilizálásával sikerült zárni. Ezt követően ambulánsan kezeltük, antibiotikus profilaxis mellett naponta sebellenőrzés és kötéscsere történt, varratait két hét után eltávolítottuk. Az egyéves kontrollon a korábbi sérülés szinte nyomtalanul gyógyult (1. a d ábrák). Primer halasztott ellátásra került sor egy 54 éves nőnél, akit saját, oltott kutyája harapott meg. Az oltás tényét a kutya oltási könyvével az ambulancián igazolta. A bal halánték, szemöldök lateralis harmada, és az arc felső harmad területén női tenyérnyi bőr- és lágyrészhiánnyal járó sérülésénél primeren debridement történt. A defektus elhelyezkedésére és kiterjedésére való tekintettel ideiglenes fedést (Epigard ) kapott, antibiotikus profilaxis mellett. Néhány nappal sérülése után kezdtük meg a defektus pótlásának megtervezését, gyulladásmentes sebviszonyok mellett. A műtétet 13 nappal a sérülést követően, általános érzéstelenítésben (intubációs narkózis), antibiotikus védelemben végeztük el. A hiány pótlásához Érczy és Zoltán által 1958-ban (1), majd Müller és Grimm által 1967-ben (4) közölt kettős oldalirányú elcsúsztatott lebenyeket használtunk, az eljárást annyiban módosítva, hogy a homlok bőrének mobilizálását nem a szemöldökök felett haránt irányban, hanem cranialisan a hajhatáron vezetett metszés segítségével végeztük, a bal arcfél cranialis irányú mobilizálásánál pedig a pajesz előtt, majd a fül elé kanyarodó metszést alkalmaztunk, elkerülve így a pajesz halántékra való transzpozícióját. Az arc cranialis irányba történő mobilizációja során a bal alsó szemhéjon és a lateralis szemzugban szövettorlódás alakult ki, itt alsó szemhéjplasztikát, a szemzugnál pedig sorozat Z-plasztikát végeztünk. A fél éves kontrollfelvételen a végeredmény esztétikusnak mondható, a páciens a szemöldök lateralis harmada pótlását nem kérte (2. a f ábrák). 2. ábra Halántéktáji defektus pótlása Érczy-Zoltán szerint. a b: Pótlás előtt, c d: Pótlás után 2 héttel, e f: Pótlás után fél évvel Magyar Traumatológia Ortopédia Kézsebészet Plasztikai Sebészet

4 Szekunder ellátás nehézségei: Fiatal nőbeteg jelentkezett az ambulancián, saját, oltott, kistermetű kutyája harapta le az orrcsúcsát. Az orrcsúcson 1 cm átmérőjű bőrhiány volt, sebalapon az alaris porcok dómjai diszlokált helyzetben látszottak. Vezetéses érzéstelenítésben alapos debridement és a dómok repozíciója történt, és a nyitott sebkezelés elvei alapján kezdődött az ellátása. Megemlítendő továbbá, hogy az első vizsgálatnál feltűnt a bal fül helixének defektusa is, amelyet a beteg elmondása szerint ugyanaz a kutyája okozta korábban. A napi kontrollvizsgálatok során a sebalap szépen sarjadt, arra a környező hám gyorsan rákúszott, így remény volt a spontán gyógyulásra, azonban mintegy 10 nappal az első sérülés után ismét az ambulancián jelentkezett a beteg, hogy ugyanaz a kutyája ismét megharapta, immár a teljes orrkúpot leharapva. Ekkor felvettük a beteget, vezetéses érzéstelenítésben debridement-et végeztünk, majd felszólítottuk, hogy kutyájától váljon meg, amire a beteg ígéretet is tett. Egy héttel később, reakciómentes, jól sarjadó sebviszonyok mellett helyi és vezetéses érzéstelenítésben szabadon átültetett, teljes vastag bőrrel, mintegy 1,5 cm átmérőjű transzplantátummal fedtük a defektust. A transzplantátum teljes egészében megtapadt, a varrateltávolításra a beteg behozta az eddigi baleseteit okozó kutyáját. Ekkor ismételt felszólítást kapott az eb mielőbbi elaltattatására. Néhány héttel később újból jelentkezett a beteg, ezúttal osztályunkon. Kutyája az egész porcos orrát lerágta. Kérése orra helyreállítása volt. E kérését primeren nem lehetett teljesíteni, az ambulanciára irányítottuk, a szakma szabályai szerinti ellátásra. Esetében rekonstrukciós műtéti sorozatra lett volna szükség a szekunder ellátás módszereit alkalmazva, amely azonban bizonytalan kimenetelűnek tűnt az előzmények ismeretében. A lehetséges rekonstrukció során (homloklebeny vagy Schmied lebeny, esetleg radialis lebeny) bármely lépésnél nem megfelelő kooperáció esetén meghiúsulhat a kísérlet a helyreállításra. Ilyen esetben orrprotézis alkalmazása lehet megoldás a bonyolult, társadalombiztosítási büdzsét terhelő műtéti rekonstrukció helyett (3 8. ábrák). 3. ábra Az első harapás utáni defektus 4. ábra Egy héttel az első sérülés után sarjadó sebalap, jó széli hámosodás. 5. ábra A második harapás után 6. ábra Teljes vastag bőrpótlás után 2 héttel 7. ábra Hat héttel a bőrpótlás és közvetlenül a harmadik harapás után. 8. ábra A tettes 100 Magyar Traumatológia Ortopédia Kézsebészet Plasztikai Sebészet

5 MEGBESZÉLÉS Jelen közlemény arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy az arcon keletkezett sérülések, amelyek alkalmanként akár szövethiánnyal is járnak, komplex ellátási stratégiát igényelnek. Társszakmák bevonásával és a betegnél személyre szabott, de az általános elveket szem előtt tartó módszerek, eljárások alkalmazásával elérhető, hogy a lehetőségekhez képest legoptimálisabb és legesztétikusabb végeredményt kapjuk. Meg kell említeni azt a tényt is, hogy mindezen eljárások szoros beteg orvos együttműködést igényelnek, és amennyiben ennek nincsenek meg a feltételei, úgy a lehető legegyszerűbb megoldást kell választani a kudarcélmény elkerülése érdekében! IRODALOM 1. Érzcy M., Zoltán J.: Plasztikai sebészet és műtéttan. Budapest. Medicina Gaál Cs., István L.: Sebészeti fertőzések In: Gaál Cs. (szerk.), Sebészet, 1. kiadás. Budapest. Novotrade-TypoArt Kft o. 3. Kósa Gy.: Ambuláns sérültellátás In: Fekete Gy., Manninger J. (szerk.) Az Orvostovábbképző Egyetem jegyzetei, Traumatológia I/a, 2. kiadás, Budapest, Medicina o. 4. Müller W., Grimm G.: Die Nahlappenplastik zum Sofortersatz von Schlafe und Stirn. Dtsch. Zahn-Mund- Kieferheilkd : Szalka A.: Nosocomialis infectiók. In: Renner A. (szerk.): Traumatológia. Budapest, Medicina, p. Dr. Sashegyi Mihály Péterfy Sándor utcai Kórház Baleseti Központ 1081 Budapest, Fiumei út sashegyi@adler-med.hu Magyar Traumatológia Ortopédia Kézsebészet Plasztikai Sebészet

Carcinoma basocellulare plasztikai sebészeti kezelése lokális lebenyekkel az arcon

Carcinoma basocellulare plasztikai sebészeti kezelése lokális lebenyekkel az arcon A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Bőrgyógyászati Osztály Bőrsebészeti Részleg, Kecskemét 1, a Semmelweis Egyetem ÁOK I.sz. Sebészeti Klinika, Budapest 2 és az Országos Onkológiai Intézet Fej Nyak,

Részletesebben

A plasztikai sebészet alapvonalai

A plasztikai sebészet alapvonalai A plasztikai sebészetről általában A plasztikai sebészet alapvonalai Dr. Németh Tibor Ph.D DipECVS tanszékvezető egyetemi docens SzIE, ÁOTK Sebészeti és Szemészeti Tanszék és Klinika Email: nemeth.tibor@aotk.szie.hu

Részletesebben

2. 09:45 45 Reanimáció rendkívüli körülmények között :30 45 Bőrtumorok és komplex kezelésük kórszerű megközelítése

2. 09:45 45 Reanimáció rendkívüli körülmények között :30 45 Bőrtumorok és komplex kezelésük kórszerű megközelítése Kötelező szintentartó továbbképző előadások és referátumok sebész, plasztikai sebész szakorvosok és rezidensek számára Szeged, 2018.09.26-28. 2018.09.26. Szerda 1. 09:00 45 A mesenchymális őssejek klinikai

Részletesebben

Gerincvelősérült betegek decubitusainak plasztikai sebészeti módszerekkel történő gyógyítása - 10 éves utánkövetés -

Gerincvelősérült betegek decubitusainak plasztikai sebészeti módszerekkel történő gyógyítása - 10 éves utánkövetés - Gerincvelősérült betegek decubitusainak plasztikai sebészeti módszerekkel történő gyógyítása - 10 éves utánkövetés - Both Béla*, JósvayJános**, Klauber András* * Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet,

Részletesebben

K AZUISZTIK ÁK. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály, Kézsebészeti Részleg, Kecskemét közleménye

K AZUISZTIK ÁK. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály, Kézsebészeti Részleg, Kecskemét közleménye K AZUISZTIK ÁK A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza, Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály, Kézsebészeti Részleg, Kecskemét közleménye Reverz radialis osteocutan lebeny alkalmazása a hüvelykujj rekonstrukciójában

Részletesebben

Sebészeti Műtéttani Intézet

Sebészeti Műtéttani Intézet Sebészeti Műtéttani Intézet Sebészeti Műtéttan A5. gyakorlati modul A1. MODUL - Az aszepszis és a sebész A2. MODUL - A sebészi instrumentárium A3. MODUL Műtétek A4. MODUL Műtétek, vérzések A5. MODUL Sebek

Részletesebben

Fülkagyló deformitás megelőzése rekonstrukciós technikákkal

Fülkagyló deformitás megelőzése rekonstrukciós technikákkal A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kar Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinika 1, a Bőrgyógyászati Klinika 2, a Fogorvostudományi Kar 3 és a Krankenhaus

Részletesebben

A kompressziós tûzõdrót rendszer

A kompressziós tûzõdrót rendszer Az Országos Baleseti és Sürgõsségi Intézet, OMSZ Járó- és Fekvõbeteg Ellátó Egység közleménye A kompressziós tûzõdrót rendszer DR. SZOKOLY MIKLÓS, DR. LÁSZLÓ GYULA Érkezett: 2001. december 7. ÖSSZEFOGLALÁS

Részletesebben

Versiva XC alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül. Dr. Harang Gábor TMÖ Balassa János Kórháza Sebészeti osztály Szekszárd

Versiva XC alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül. Dr. Harang Gábor TMÖ Balassa János Kórháza Sebészeti osztály Szekszárd Versiva XC alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül Dr. Harang Gábor TMÖ Balassa János Kórháza Sebészeti osztály Szekszárd 2010.01.02. J.Gy. 85 éves nőbeteg. Korábbi anamnéziséből

Részletesebben

Többszörösen recidivált sinus pilonidalis műtéti kezelésével szerzett tapasztalataink

Többszörösen recidivált sinus pilonidalis műtéti kezelésével szerzett tapasztalataink A Szent Imre Kórház, Budapest, Operatív Szakmák Mátrix Szervezete Sebészeti profil 1 és az Operatív Szakmák Mátrix Szervezete Plasztikai sebészeti profil 2 közleménye Többszörösen recidivált sinus pilonidalis

Részletesebben

Izolált lövési végtagsérülések kezelésével szerzett korai tapasztalataink Jemenben

Izolált lövési végtagsérülések kezelésével szerzett korai tapasztalataink Jemenben A Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelôintézet Ortopéd Szakrendelésének közleménye Izolált lövési végtagsérülések kezelésével szerzett korai tapasztalataink Jemenben DR. VUTSKITS ZSOLT,

Részletesebben

Pihenjen és szépüljön egyszerre az Avalon Resort & SPA-ban!

Pihenjen és szépüljön egyszerre az Avalon Resort & SPA-ban! Pihenjen és szépüljön egyszerre az Avalon Resort & SPA-ban! H-3519 miskolctapolca, iglói út 15. sales@avalonresort.hu www.avalonresort.hu Pihenjen és szépüljön egyszerre az Avalon Resort & SPA-ban! PIHENÉSSEL

Részletesebben

Plasztikai sebészet. Professzori vizsgálat. Professzori kontrollvizsgálat. Főorvosi /docensi vizsgálat. Főorvosi / docensi kontrollvizsgálat

Plasztikai sebészet. Professzori vizsgálat. Professzori kontrollvizsgálat. Főorvosi /docensi vizsgálat. Főorvosi / docensi kontrollvizsgálat Ambuláns vizsgálatok Plasztikai sebészet Professzori vizsgálat Professzori kontrollvizsgálat Főorvosi /docensi vizsgálat Főorvosi / docensi kontrollvizsgálat Szakorvosi vizsgálat Szakorvosi kontrollvizsgálat

Részletesebben

rszággyiks Hivatala Irományszám : Érkezett : 2006 DEC 0 4.

rszággyiks Hivatala Irományszám : Érkezett : 2006 DEC 0 4. Irományszám : rszággyiks Hivatala ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Érkezett : 26 DEC 4. Kapcsolódó módosító iavaslat Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részére Helyben A Házszabály

Részletesebben

Hasadékos Kezelő lap - Általános adatok

Hasadékos Kezelő lap - Általános adatok Hasadékos Kezelő lap - Általános adatok Név: Születési hely, idő: TAJ szám: Lakcím: Pontos diagnózis, oldaliság: Hasadék Centrumba kerülés időpontja: A hasadék felismerésének időpontja: Gyermeksebészeti

Részletesebben

A MODERN SEBKEZELÉS EGYSÉGES GYAKORLATA FEKVŐBETEG INTÉZET ÉS AZ OTTHONI SZAKÁPOLÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSE SORÁN

A MODERN SEBKEZELÉS EGYSÉGES GYAKORLATA FEKVŐBETEG INTÉZET ÉS AZ OTTHONI SZAKÁPOLÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSE SORÁN A MODERN SEBKEZELÉS EGYSÉGES GYAKORLATA FEKVŐBETEG INTÉZET ÉS AZ OTTHONI SZAKÁPOLÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSE SORÁN Ragatsné Pusztai Julianna Harris Egészségügyi Szolgálat A modern sebkezelésnek napjainkban egyre

Részletesebben

Pollex képzés különleges esete

Pollex képzés különleges esete A DRK Klinikum Krankenhaus Altenkirchen Westerwald Abteilung für Unfall-Hand und Wiederherstellungschirurgie, Németország 1 és a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi

Részletesebben

Funkcionális töréskezelés a IV-V. metacarpus diaphysis töréseinek ellátásában

Funkcionális töréskezelés a IV-V. metacarpus diaphysis töréseinek ellátásában A Pécsi Orvostudományi Egyetem Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinikájának közleménye Funkcionális töréskezelés a IV-V. metacarpus diaphysis töréseinek ellátásában DR. TÓTH FERENC, DR. NYÁRÁDY JÓZSEF,

Részletesebben

Szegedi úti akadémia PROSZTATA BETEGSÉGEK MŰTÉTEI A JÁRÓBETEG ELLÁTÁSBAN ÉS AZ EGYNAPOS SEBÉSZETEN LEHETŐSÉGEK, HATÁROK Dr.

Szegedi úti akadémia PROSZTATA BETEGSÉGEK MŰTÉTEI A JÁRÓBETEG ELLÁTÁSBAN ÉS AZ EGYNAPOS SEBÉSZETEN LEHETŐSÉGEK, HATÁROK Dr. Szegedi úti akadémia 2017 PROSZTATA BETEGSÉGEK MŰTÉTEI A JÁRÓBETEG ELLÁTÁSBAN ÉS AZ EGYNAPOS SEBÉSZETEN LEHETŐSÉGEK, HATÁROK Dr. Siller György Egynapos sebészeten végzett műtétek aránya országonként Egynapos

Részletesebben

Sebek és szövődményeik Wounds and healing complications

Sebek és szövődményeik Wounds and healing complications Sebek és szövődményeik Wounds and healing complications Dr. Hartmann Petra Ph.D 1. Az alkalmi sebek / Accidental wounds 1.1. Morfológia és kóroki szempontból történő osztályozás/classification according

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok. Szünetelés. Egészségügyi

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok. Szünetelés. Egészségügyi jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM megye Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9000 Vasvári Pál u. 2-4. Belgyógyászat 0100 62 2014-08-19 megye Nyugat-dunántúl

Részletesebben

Belgyógyászat 0100 40. Angiológia, phlebológia, lymphológia, Haematológia 0102 71. Endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

Belgyógyászat 0100 40. Angiológia, phlebológia, lymphológia, Haematológia 0102 71. Endokrinológia, anyagcsere és diabetológia Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok a idejére a a idejére a Belgyógyászat 0100 40 Angiológia, phlebológia, lymphológia, 0101 20 Haematológia 0102 71 Endokrinológia,

Részletesebben

VALÓBAN AZ OLCSÓ AZ OLCSÓBB? Negatívnyomás-terápia szakdolgozói szemmel

VALÓBAN AZ OLCSÓ AZ OLCSÓBB? Negatívnyomás-terápia szakdolgozói szemmel VALÓBAN AZ OLCSÓ AZ OLCSÓBB? Negatívnyomás-terápia szakdolgozói szemmel Földesné Ferenczi Tünde Diplomás ápoló, Eü.gyakorlat vezető Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Általános sebészet Székesfehérvár

Részletesebben

Sebészet, Traumatológia

Sebészet, Traumatológia Sebészet, Traumatológia A Traumatológia szervezése Sérülések fogalma, osztályozása Tompa és éles mechanikai sérülések Sebek fajtái, gyógyulás, ellátás Süveges Gábor Traumatológiai Klinika SEBÉSZET-CHIRURGIA-TRAUMATOLOGIA

Részletesebben

A rehabilitáció elhúzódása a megfelelő utókezelés elmaradása, illetve késlekedése miatt

A rehabilitáció elhúzódása a megfelelő utókezelés elmaradása, illetve késlekedése miatt A rehabilitáció elhúzódása a megfelelő utókezelés elmaradása, illetve késlekedése miatt aranyai Ágnes - éres Orsolya - Holitskáné S Mária - Dr Kricsfalusy Mihály Péterfy S u-i Kórház és aleseti Központ

Részletesebben

Súlyos lábsérülés ellátása egy eset tapasztalatai DR. KÁDAS ISTVÁN, DR. MAGYARI ZOLTÁN, DR. EGRI LÁSZLÓ, DR. MELLY ANDRÁS, DR.

Súlyos lábsérülés ellátása egy eset tapasztalatai DR. KÁDAS ISTVÁN, DR. MAGYARI ZOLTÁN, DR. EGRI LÁSZLÓ, DR. MELLY ANDRÁS, DR. Az Országos Traumatológiai Intézet közleménye Súlyos lábsérülés ellátása egy eset tapasztalatai DR. KÁDAS ISTVÁN, DR. MAGYARI ZOLTÁN, DR. EGRI LÁSZLÓ, DR. MELLY ANDRÁS, DR. KECSKEMÉTI ÁKOS Érkezett: 1996.

Részletesebben

Felnőtt hasadékosok helyreállító protetikai ellátásának lehetőségei

Felnőtt hasadékosok helyreállító protetikai ellátásának lehetőségei Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Felnőtt

Részletesebben

Pályázat. Versiva XC elgélesedő habkötszer alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül

Pályázat. Versiva XC elgélesedő habkötszer alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül Pályázat Versiva XC elgélesedő habkötszer alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül Nagy Mariann Baloghné Szlábi Viktória Dr. Ménesi Rudolf Kaposi Mór Oktató Kórház Általános-,

Részletesebben

Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség Honvédkórház

Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség Honvédkórház megye település szakmanév progresszivitás intézmény Budapest Budapest XVI. kerület Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház Budapest Budapest XVI. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Magyar Honvédség

Részletesebben

Kecskeméti emlőrekonstrukciós eredményeink. Dr. Fekete László Dr. Svébis Mihály

Kecskeméti emlőrekonstrukciós eredményeink. Dr. Fekete László Dr. Svébis Mihály Kecskeméti emlőrekonstrukciós eredményeink. Dr. Fekete László Dr. Svébis Mihály Bács-Kiskun Megye Kórháza A Szegedi Tudományegyetem Ált. Orvostudományi Kar Oktató Kórháza Általános Sebészeti Osztály Kecskemét

Részletesebben

Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM

Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok jegyű Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM megye Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9000

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a a Csongrád i Dr. Bugyi István Infektológia 1600 20 2018.01.31 - Csongrád i Dr. Bugyi István Belgyógyászat 0100 48 Csongrád i Dr. Bugyi

Részletesebben

MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK V. KONGRESSZUSA

MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK V. KONGRESSZUSA MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK V. KONGRESSZUSA Programtervezet 2017. ÁPRILIS 7-9. BALATONALMÁDI Hunguest Hotel Bál Resort**** MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK V.

Részletesebben

település szakmanév progresszivitás intézmény Budapest I. kerület Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház Budapest I. kerület Allergológia és klinikai

település szakmanév progresszivitás intézmény Budapest I. kerület Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház Budapest I. kerület Allergológia és klinikai település szakmanév progresszivitás intézmény Budapest I. kerület Addiktológia 3 Nyírő Gyula Kórház Budapest I. kerület Allergológia és klinikai immunológia 2 Betegápoló Irgalmas Rend Budapest I. kerület

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Általános sebészeti gyakorlat 12 hónap (Terv1) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7774 Sebészeti, Mellkassebészeti-Érsebészeti Dr. Benedek György 12 hónap 1 fő 2011.09.01.

Részletesebben

Sebészeti Műtéttani Intézet. Sebészeti Műtéttan A2. gyakorlati modul

Sebészeti Műtéttani Intézet. Sebészeti Műtéttan A2. gyakorlati modul Sebészeti Műtéttani Intézet Sebészeti Műtéttan A2. gyakorlati modul Sebészeti Műtéttan gyakorlatok A1. MODUL - Az aszepsis és a sebész Bemosakodás, beöltözés; A műtőbeli mozgás gyakorlása; Ismerkedés a

Részletesebben

PLASZTIKAI ÉS ÉGÉS-SEBÉSZET

PLASZTIKAI ÉS ÉGÉS-SEBÉSZET PLASZTIKAI ÉS ÉGÉS-SEBÉSZET SPECIÁLIS KÉPZÉSI PROGRAM EGYÉNI MUNKATERVE hatályos: 2018.09.01-jétől Szakorvosjelölt neve: Pecsétszáma: Szakképzésbe lépés dátuma: Értesítési címe: E-mail címe: Telefonszáma:

Részletesebben

NATO és nemzeti katona-egészségügyi kiképzési követelmények. Kitekintés a felkészülésre

NATO és nemzeti katona-egészségügyi kiképzési követelmények. Kitekintés a felkészülésre NATO UNCLASSIFIED NATO és nemzeti katona-egészségügyi kiképzési követelmények Kitekintés a felkészülésre Dr. Vekszler Péter ezredes NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ Kiképzési Osztály osztályvezető

Részletesebben

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia Szakma belgyógyászat 0100 34 2013.04.01 haematológia 0102 11 2013.04.01 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0103 10 2013.04.01 gasztroenterológia 0104 30 2013.04.01 nefrológia 0105 12 2013.04.01

Részletesebben

A heterotop ossificatio mûtéti kezelésével szerzett tapasztalataink a neurorehabilitáció során

A heterotop ossificatio mûtéti kezelésével szerzett tapasztalataink a neurorehabilitáció során Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet közleménye A heterotop ossificatio mûtéti kezelésével szerzett tapasztalataink a neurorehabilitáció során DR. DÉNES ZOLTÁN, DR. KÁLLAY MIKLÓS Érkezett: 2002. március

Részletesebben

Előadók: Dr. Kisimre László, Tóth Szilvia, Györe Sándorné

Előadók: Dr. Kisimre László, Tóth Szilvia, Györe Sándorné Járóbeteg szakellátást végző intézményekben működő egynapos sebészeti ellátás fókuszálva a Kistérségi Járóbetegellátó Központban végzett tevékenységre. Előadók: Dr. Kisimre László, Tóth Szilvia, Györe

Részletesebben

Egészségügyi Közéleti Hírek. Tisztelt Lakosok!

Egészségügyi Közéleti Hírek. Tisztelt Lakosok! Tisztelt Lakosok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a vérvételi pont és a védőnői szolgálat, a 2018 december 1. és 15. ledolgozandó szombati munkanapokon hétfői munkarend szerint dolgoznak. --------------------------------------------------------

Részletesebben

AZ OTTHONI SZAKÁPOLÁS ÉS A KÓRHÁZ KAPCSOLATA SZABOLCS-SZATMÁR- BEREG MEGYÉBEN. Papp Gergő Területi vezető ápoló Renova-Team Kft.

AZ OTTHONI SZAKÁPOLÁS ÉS A KÓRHÁZ KAPCSOLATA SZABOLCS-SZATMÁR- BEREG MEGYÉBEN. Papp Gergő Területi vezető ápoló Renova-Team Kft. AZ OTTHONI SZAKÁPOLÁS ÉS A KÓRHÁZ KAPCSOLATA SZABOLCS-SZATMÁR- BEREG MEGYÉBEN Papp Gergő Területi vezető ápoló Renova-Team Kft. Nyíregyháza A JÓ KOMMUNIKÁCIÓ OLYAN, MINT AZ ÉLET LEVESÉBEN A SÓ. NORBERT

Részletesebben

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09. Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.01 között Aneszteziológia és intenzív terápia szakképzés Aneszteziológiai gyakorlat

Részletesebben

Sebészeti Műtéttani Intézet

Sebészeti Műtéttani Intézet Sebészeti Műtéttani Intézet Sebészeti Műtéttan A6. gyakorlati modul A1. MODUL - Az aszepszis és a sebész A2. MODUL - A sebészi instrumentárium A3. MODUL Műtétek A4. MODUL Műtétek, vérzések A5. MODUL Sebek

Részletesebben

Belgyógyászat 0100 47 2012.12.28. Gasztroenterológia 0104 10 2012.12.28. Sebészet 0200 37 2012.12.28. Szülészet 0405 20 2012.07.01

Belgyógyászat 0100 47 2012.12.28. Gasztroenterológia 0104 10 2012.12.28. Sebészet 0200 37 2012.12.28. Szülészet 0405 20 2012.07.01 Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok Szakma a idejére a ellátó Belgyógyászat 0100 47 2012.12.28 Gasztroenterológia 0104 10 2012.12.28 Sebészet 0200 37 2012.12.28

Részletesebben

Kreditpontos tanfolyamok

Kreditpontos tanfolyamok Kreditpontos tanfolyamok PROGRAMFÜZET Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet Budapest 2012. október 24-26. Az endoszkópos sebészet aktualitásai 2012. október 29-31. Mikrosebészet

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2436-06 Szemészeti eljárások elmélete és gyakorlata követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2436-06 Szemészeti eljárások elmélete és gyakorlata követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Felnőtt szemészeti rendelőbe érkezik egy beteg a háziorvosától hipertónia miatt szemfenék vizsgálatra. Az orvos megkéri Önt, hogy ismertesse a beteggel az esettel kapcsolatos tudnivalókat. Tájékoztassa

Részletesebben

Pályázat témája: Versiva XC alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül

Pályázat témája: Versiva XC alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül Pályázat témája: Versiva XC alkalmazásának gyakorlati tapasztalatai esettanulmányon keresztül Címe: Kevert típusú kiterjedt lábszárfekély komplex kezelése a Versiva XC segítségével esetbemutatás Dr. Benkő

Részletesebben

ÉRTÉKELŐLAP SZÓBELI VIZSGATEVÉKENYSÉG

ÉRTÉKELŐLAP SZÓBELI VIZSGATEVÉKENYSÉG Szemfenék vizsgálatnál segédkezik 1. feladat: Felnőtt szemészeti rendelőbe érkezik egy beteg a háziorvosától hipertónia miatt szemfenék vizsgálatra. Az orvos megkéri Önt, hogy ismertesse a beteggel az

Részletesebben

ETC KÉPZÉS MÁSKÉNT? Vass Péter. Semmelweis Egyetem AITK Sürgősségi OxiológiaiTanszéki csoport

ETC KÉPZÉS MÁSKÉNT? Vass Péter. Semmelweis Egyetem AITK Sürgősségi OxiológiaiTanszéki csoport ETC KÉPZÉS MÁSKÉNT? Vass Péter Semmelweis Egyetem AITK Sürgősségi OxiológiaiTanszéki csoport A baleseti halálozás 90 % az első hét napban történik. Az első néhány órában bekövetkező elhalálozások azonban

Részletesebben

INFECTOLOGIA OSZTÁLY. Ágyszám: intenzív ágy Felnőtt: 35 ágy Gyerek: 20 ágy. Évi átlagos betegforgalom: 3000 fő.

INFECTOLOGIA OSZTÁLY. Ágyszám: intenzív ágy Felnőtt: 35 ágy Gyerek: 20 ágy. Évi átlagos betegforgalom: 3000 fő. INFECTOLOGIA OSZTÁLY Ágyszám: 55 + 2 intenzív ágy Felnőtt: 35 ágy Gyerek: 20 ágy Évi átlagos betegforgalom: 3000 fő 2009-ben 3061 fő 2010-ben 2612 fő ebből gyermek: 1067 Ambuláns betegforgalom: 2010-ben

Részletesebben

ODONTOGÉN CISZTÁK KEZELÉSE

ODONTOGÉN CISZTÁK KEZELÉSE ODONTOGÉN CISZTÁK KEZELÉSE Dr. KÁLMÁN Fanni Sára SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika BUDAPEST DEFINÍCIÓ Kötőszövetes fallal bíró, hámmal bélelt tömlő, amely üregét legtöbbször folyadék tölti

Részletesebben

ANTIBIOTIKUM TERÁPIA A SEBÉSZETBEN

ANTIBIOTIKUM TERÁPIA A SEBÉSZETBEN 2 ANTIBIOTIKUM TERÁPIA A SEBÉSZETBEN 2011 dr. Sére Viktória 2009/2010 Módosította: dr. Molnár Péter 2010/2011 A terápia célja 3 Sebfertőzés Műtéti sebek osztályozása 4 A műtéti sebeket a szennyezettség

Részletesebben

angiológia, phlebológia, lymphológia 01 Belgyógyászat endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

angiológia, phlebológia, lymphológia 01 Belgyógyászat endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott bejelentett AKTIV krónikus Megnevezés e Szolgáltató 6 jegyű MÁTRIX Igen/ Szakmacsoport megnevezése

Részletesebben

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szerinti térség megnevezése Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM Kapacitás módosításának dátuma szünetelő

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szolgáltató szerinti térség Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató

Részletesebben

Turchányi Béla tanszékvezető egyetemi docens osztályvezető főorvos Traumatológiai és Kézsebészet

Turchányi Béla tanszékvezető egyetemi docens osztályvezető főorvos Traumatológiai és Kézsebészet Kenézy Gyula Kórház Debrecen Osztály Tanszék Turchányi Béla tanszékvezető egyetemi docens osztályvezető főorvos Traumatológiai és Kézsebészet Flautner, Sárváry: A sebészet és traumatológia tankönyve (+

Részletesebben

Tapasztalataink lábszár és láb lágyrészhiányok fedésével

Tapasztalataink lábszár és láb lágyrészhiányok fedésével A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Traumatológiai és Kézsebészeti Tanszék 1, Kenézy Kórház Rendelőintézet Baleseti Sebészeti és Kézsebészeti Osztály 2, Debrecen, közleménye Tapasztalataink

Részletesebben

Sebészi és háziorvosi team együttműködése

Sebészi és háziorvosi team együttműködése Sebészi és háziorvosi team együttműködése Prof. Dr. Hajnal Ferenc, Prof. Dr. Varga Albert, Dr. Nagyvári Péter, Dr. Ágoston Gergely SZTE ÁOK Családorvosi Intézet A háziorvos kompetenciája Diagn. tevékenységek,

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok a a idejére a belgyógyászat 0100 49 2016.05.04 gasztroenterológia 0104 24 2012.07.01 nefrológia 0105 5 2012.07.01 sebészet 0200 32 2012.12.19 traumatológia 1002 20 2012.12.19 szülészet 0405 30 2016.05.04

Részletesebben

HASADÉK SEBÉSZET. Az ajak- és szájpad-hasadékok korszerű ellátása. Dr. Nagy Krisztián PhD. Gyermekgyógyászati Kötelező Szintentartó Kurzus

HASADÉK SEBÉSZET. Az ajak- és szájpad-hasadékok korszerű ellátása. Dr. Nagy Krisztián PhD. Gyermekgyógyászati Kötelező Szintentartó Kurzus HASADÉK SEBÉSZET Az ajak- és szájpad-hasadékok korszerű ellátása Dr. Nagy Krisztián PhD Gyermekgyógyászati Kötelező Szintentartó Kurzus 2012. november 22. Kihívás Amit fontosnak tartunk: fejlődésbiológiai

Részletesebben

A vacuummal segített sebkezelés alkalmazása és tapasztalataink

A vacuummal segített sebkezelés alkalmazása és tapasztalataink A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum ÁOK Traumatológiai és Kézsebészeti Tanszék; Kenézy Gyula Kórház Rendelő Intézet Baleseti Sebészeti és Kézsebészeti Osztály közleménye A vacuummal

Részletesebben

2011-ben az Európai Uniós beruházás révén intézetünk emeltszintű kistérségi járóbeteg-szakellátó központtá vált

2011-ben az Európai Uniós beruházás révén intézetünk emeltszintű kistérségi járóbeteg-szakellátó központtá vált HOGYAN LEHET KÖLTSÉGHATÉKONY AZ EGYNAPOS SEBÉSZET ÖNÁLLÓ JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSBAN? A Szakorvosi Rendelőintézet Szigetszentmiklós Egynapos sebészetének bemutatkozása Dr. Raffay Éva főigazgató Marosi Zoltánné

Részletesebben

2012.09.04. Műtéti sebek Sérülés utáni elsősegély. A sebzárás célja az elsődleges. mélyre terjedő sebek vagy. Az elsősegélynyújtás célja az

2012.09.04. Műtéti sebek Sérülés utáni elsősegély. A sebzárás célja az elsődleges. mélyre terjedő sebek vagy. Az elsősegélynyújtás célja az Sebkezelés Sebkezelés fajtái Műtéti sebek Sérülés utáni elsősegély Sebkezelés sérülések után (12-2424 ó) Régi sebek kezelése Dr. Izing Simon Műtéti sebek A sebzárás célja az elsődleges sebgyógyulás feltételének

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Fogászati anyagtan 7 hét (Terv ) Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Dr. Barabás József 7 hét 3 fő 2012.09.01. - 2016.09.01. Fogpótlástan 8 hét (Terv ) Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Dr. Barabás

Részletesebben

Nyugat-közép- Magyarország Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. nefrológia

Nyugat-közép- Magyarország Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. nefrológia Nemzeti Népegészségügyi Központ k Nyilvántartásából származó adatok / Szakma a a 110100 Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 110100 Szent Borbála Kórház

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés szerinti térség Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód Főváros Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2011 Budakalász, Martinovics

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés Országos Tiszifőorvosi Hivatal k Nyilvántartásából származó adatok neve Székhelyének teljes címe Szakma a ellátó a ellátó 011200 Bajcsy Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest, Maglódi út 89-91.

Részletesebben

Flóris István. Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet. XXV. Magyarországi Egészségügyi Napok Siófok, október

Flóris István. Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet. XXV. Magyarországi Egészségügyi Napok Siófok, október Flóris István A baleseti sebészeti ellátás finanszírozásának változása a HBCs rendszer bevezetését követően és ennek hatása a Péterfy Kórház adósság állományára: értékelés és javaslatok Péterfy Kórház-Rendelőintézet

Részletesebben

Akut alsó végtagi ischaemiakorszerű [ér]sebészeti ellátása. (ESVS [ és hazai] irányelvek)

Akut alsó végtagi ischaemiakorszerű [ér]sebészeti ellátása. (ESVS [ és hazai] irányelvek) Akut alsó végtagi ischaemiakorszerű [ér]sebészeti ellátása. (ESVS [ és hazai] irányelvek) Sótonyi Péter Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság 2017 évi Kongresszusa Szombathely, 2017.06.15-17. Egy

Részletesebben

A 164/2008.(XII.20.) FVM rendelettel a veszettség elleni védekezés részletes szabályai részben megváltoztatk.

A 164/2008.(XII.20.) FVM rendelettel a veszettség elleni védekezés részletes szabályai részben megváltoztatk. MAGYAR ÁLLATORVOSI KAMARA HUNGARIAN VETERINARY CHAMBER TOLNA MEGYEI SZERVEZETE H-7100 Szekszárd, Tormay Béla u.18. Tel.: (36-74 )410-751, Fax: (36-74) 410-751, e-mail: tolnakamara@freemail.hu elnök/president:

Részletesebben

VESZÉLYES EBEK A RENDELŐBEN. Tényleg veszélyesebbek-e az ebek a rendelőben?!

VESZÉLYES EBEK A RENDELŐBEN. Tényleg veszélyesebbek-e az ebek a rendelőben?! VESZÉLYES EBEK A RENDELŐBEN Tényleg veszélyesebbek-e az ebek a rendelőben?! VESZÉLYES EBEK Néhány gondolat a statisztikák kapcsán KUTYAHARAPÁSI STATISZTIKÁK - MAGYARORSZÁG Kevés pontos adat, W54 BNO kód

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Munkahelyére kardiológiai és angiológiai szakasszisztens tanulók érkeznek. Az a feladatuk, hogy az arteriosclerosis témáját dolgozzák fel megadott szempontok szerint. Segítséget kérnek Öntől.

Részletesebben

A COMBFEJ KERINGÉSÉNEK MEGHATÁROZÁSA COMBNYAKTÖRÉS UTÁN

A COMBFEJ KERINGÉSÉNEK MEGHATÁROZÁSA COMBNYAKTÖRÉS UTÁN A COMBFEJ KERINGÉSÉNEK MEGHATÁROZÁSA COMBNYAKTÖRÉS UTÁN OSTEOSCOPIÁVAL Dr. Nyárády József 2014. március 26. Régmúlt Ambroise Paré (XVI. sz) A combnyaktörés felismerése Nem ficam, hanem törés! Cooper (XIX.

Részletesebben

Jobban Eszter és Szeptember 12. XI: Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és VI: országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia

Jobban Eszter és Szeptember 12. XI: Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és VI: országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia ALAP-ÉS JÁRÓBETEG ELLÁTÁS EGYÜTTMŐKÖDÉSÉNEK TAPASZTALATAIRÓL Jobban Eszter és Dr. Marik György 2009. Szeptember 12. XI: Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és VI: országos Járóbeteg Szakdolgozói

Részletesebben

SEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

SEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. BÁCS-KISKUN MEGYEI KÓRHÁZ AZ SZTE OKTATÓ KÓRHÁZA, KALOCSA Az emberi

Részletesebben

Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott szünetelés

Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott szünetelés Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott A változás utáni kapacitás bejelentett AKTIV krónikus Szolgáltató 6 jegyű Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM

Részletesebben

Teljes foghiány ellátása implantációs overdenture típusú pótlással

Teljes foghiány ellátása implantációs overdenture típusú pótlással Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet Igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Teljes

Részletesebben

Felhasználók tapasztalatai:

Felhasználók tapasztalatai: Felhasználók tapasztalatai: 1 Gy. F.-né Budapest Hozzátartozóm, aki 91 éves, prosztatarákban szenved. A betegség következményeként mindkét lába nagyon duzzadt volt. Nagy lila foltok jelentek meg rajta,

Részletesebben

J.1.sz.táblázat. A nem specifikus és specifikus járványokban megbetegedettek és meghaltak száma 2010-ben. véráramfertőzés

J.1.sz.táblázat. A nem specifikus és specifikus járványokban megbetegedettek és meghaltak száma 2010-ben. véráramfertőzés száma % 1 Nosocomiális járványok 2010. Az ÁNTSZ regionális és kistérségi intézetei az OEK Kórházi Járványügyi Osztályára 2010. évben 185 nosocomiális járványt valamint 1 Salmonella typhi murium, 4 MRSA,

Részletesebben

Szakma megnevezése Szakmakód Ágyszám. Belgyógyászat 0100 75 2012.07.01. Gasztroenterológia 0104 32 2012.07.01. Sebészet 0200 50 2012.07.

Szakma megnevezése Szakmakód Ágyszám. Belgyógyászat 0100 75 2012.07.01. Gasztroenterológia 0104 32 2012.07.01. Sebészet 0200 50 2012.07. Szolgáltató térség Szakma Szakmakód Ágyszám a idejére a idejére a Belgyógyászat 0100 75 2012.07.01 Gasztroenterológia 0104 32 2012.07.01 Sebészet 0200 50 2012.07.01 Szülészet 0405 40 2012.07.01 Nőgyógyászat

Részletesebben

Újabb nehézségek az egynapos sebészetben. Előadó: Kovács Péter Vemed Kft.

Újabb nehézségek az egynapos sebészetben. Előadó: Kovács Péter Vemed Kft. Újabb nehézségek az egynapos sebészetben Előadó: Kovács Péter Vemed Kft. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter 16/2002. (XII. 12.) ESZCSM rendelete az egynapos sebészeti és a kúraszerűen végezhető

Részletesebben

Előzetes kezelési terv, teljeskörű parodontális kezelés lépései

Előzetes kezelési terv, teljeskörű parodontális kezelés lépései Előzetes kezelési terv, teljeskörű parodontális kezelés lépései Előzetes kezelési terv 1. Parodontálisan teljesen egészséges egyén kezelési terve aktuális teendőnk nincs panaszok esetén, illetve legalább

Részletesebben

TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT

TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT Dr. Szokoly Miklós Ph. D Orvos Igazgató Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Dr. Aradi Petra Ph. D BME MOGI Budapest, 2015. október 17. A BK-ban

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma a a ellátó ellátó 011200 Bajcsy Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest,

Részletesebben

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia neve Szakma a a 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 77. haematológia 0102 20 2012.07.01 77. gasztroenterológia 0104 29 2012.07.01 77. nefrológia 0105 27 2018.01.31 7 2018.02.02 2019.12.31 77. sebészet

Részletesebben

SEBÉSZETI ELŐADÁSOK Magyar nyelvű képzés, IV. évfolyam 2016/ félév, 7. szemeszter (Kedd: )

SEBÉSZETI ELŐADÁSOK Magyar nyelvű képzés, IV. évfolyam 2016/ félév, 7. szemeszter (Kedd: ) SEBÉSZETI ELŐADÁSOK Magyar nyelvű képzés, IV. évfolyam 2016/2017. 1. félév, 7. szemeszter (Kedd: 8.15-11.00) IX.13. A nyílt sérülések és azok osztályozása Dr. Tóth 3 óra A nyílt sérülések megjelenési formái

Részletesebben

Tolna audiológia TOLNA MEGYEI BALASSA JÁNOS KÓRHÁZ Járóbeteg szakellátás 7100 Szekszárd BÉRI BALOGH ÁDÁM utca 5-7.

Tolna audiológia TOLNA MEGYEI BALASSA JÁNOS KÓRHÁZ Járóbeteg szakellátás 7100 Szekszárd BÉRI BALOGH ÁDÁM utca 5-7. ZAKMA_MEGNEVEZE EUZOLGNEV ELLATAIFORMACOPORTNEV _IR Z Tolna audiológia TOLNA MEGYEI BALAA JÁNO KÓRHÁZ Járóbeteg szakellátás 7100 zekszárd BÉRI BALOGH ÁDÁM utca 5-7. Tolna bőr- és nemibeteg-ellátás Bonyhádi

Részletesebben

A műtétek általános elvei, az aszepszis szabályai, alapvető sebészi beavatkozások és sebkezelés.

A műtétek általános elvei, az aszepszis szabályai, alapvető sebészi beavatkozások és sebkezelés. Reference number: 035/14 UNIVERSITY OF SZEGED, Institute of Surgical Research Animal experiments theory and practice C level Minimally invasive procedures; Principles of surgical procedures, the rules

Részletesebben

A szerv vezetőjének-, vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége:

A szerv vezetőjének-, vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége: A szerv vezetőjének-, vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége: A szerv vezetőjének, vezetőinek neve, beosztása Főigazgató: Dr. Sásdi Antal Orvos igazgató: Dr. Tóth Ferenc Orvos igazgató általános helyettese:

Részletesebben

Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás

Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás AZ EFOP- 2.2.19-17-2017-00054 JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE A FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY EGYETEMI OKTATÓ KÓRHÁZBAN PROJEKT CÉLJA: A Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Fejér

Részletesebben

SEBÉSZETI ELŐADÁSOK Magyar nyelvű képzés, IV. évfolyam 2017/ félév, 7. szemeszter (Kedd: )

SEBÉSZETI ELŐADÁSOK Magyar nyelvű képzés, IV. évfolyam 2017/ félév, 7. szemeszter (Kedd: ) SEBÉSZETI ELŐADÁSOK Magyar nyelvű képzés, IV. évfolyam 2017/2018. 1. félév, 7. szemeszter (Kedd: 8.15-11.00) IX.12. A nyílt sérülések és azok osztályozása Dr. Tóth 3 óra A nyílt sérülések megjelenési formái

Részletesebben

INDIKÁTOROK ALKALMAZÁSA A SZAKMAI ELLÁTÁS MINŐSÉGÉNEK FEJLESZTÉSÉRE A KÓRHÁZAKBAN

INDIKÁTOROK ALKALMAZÁSA A SZAKMAI ELLÁTÁS MINŐSÉGÉNEK FEJLESZTÉSÉRE A KÓRHÁZAKBAN INDIKÁTOROK ALKALMAZÁSA A SZAKMAI ELLÁTÁS MINŐSÉGÉNEK FEJLESZTÉSÉRE A KÓRHÁZAKBAN RADNAI JUDIT SZENT PANTALEON KÓRHÁZ NONPROFIT KFT. DUNAÚJVÁROS DEMIN X. 2010. MÁJUS 20-21. SZENT PANTALEON KÓRHÁZ NONPROFIT

Részletesebben

KAZUISZTIKÁK. Az olecranon és a radius fej egyidejű nagy elmozdulással járó törésének kezelése gyermekkorban

KAZUISZTIKÁK. Az olecranon és a radius fej egyidejű nagy elmozdulással járó törésének kezelése gyermekkorban KAZUISZTIKÁK A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ, Gyermekklinika, Gyermeksebészeti Osztály 1 és a Péterfy Sándor Utcai Kórház Rendelőintézet és Baleseti Központ, Gyermek-traumatológiai Osztály 2 közleménye

Részletesebben

A Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórház, Traumatológiai Osztály közleménye

A Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórház, Traumatológiai Osztály közleménye A Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórház, Traumatológiai Osztály közleménye Antibiotikus spacer alkalmazása szeptikus szövődménnyel járó csípőtáji törések kezelésében Előzetes közlemény DR. JUHÁSZ LÁSZLÓ,

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés. megnevezése

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés. megnevezése szerinti térség kód a idejére a a idejére a belgyógyászat 0100 50 2012.07.01 gasztroenterológia 0104 24 2012.07.01 AKTÍV Somogy Dél-Dunántúl 140201 Siófok Város Kórház- Rendelőintézet nefrológia 0105 5

Részletesebben