2014. évi ÜZLETI TERVE

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014. évi ÜZLETI TERVE"

Átírás

1 Dombóvári Környezet és Hulladékgazdálkodási Kft évi ÜZLETI TERVE Készítette: Somfalvi József Ügyvezető igazgató

2 A tervezést befolyásoló tényezők A gazdasági terv elkészítésénél elsődleges szempont volt a törvényi előírások betartása. A törvényi előírások, kötelezések évre vonatkozó változásai, szigorodása a költségek növekedését eredményezte. Társaságunk a évre várhatóan nem számolhat eredménnyel, mivel olyan jelentős bevételkiesés és költségnövekedéssel kell számolnia, melynek negatív hatása nem ellensúlyozható belső tartalékok, költségcsökkentés, vagy tevékenységbővítés feltárásával. A január 1-től hatályos és érvényes CLXXXV./2012. törvény közszolgáltató cégek számára nem engedélyezi engedélyhez kötött hulladékgazdálkodási tevékenység folytatását, csak abban az esetben, ha az közszolgáltatás keretein belül történik, így nem lehetséges a tevékenységi kör bővítése. A hivatkozott jogszabály előírja a hulladéklerakóra kerülő hulladékok után fizetendő lerakási illeték 100%-os növelését, így a várható költségnövekedés ebből a tételből eléri a Ft-ot. Az Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról szóló CLXXXVIII. számú törvény rendelkezett az alkalmazandó egységárakról, illetve a számlázás során kedvezményezettek köréről, mely alapján december 31-ig befagyasztotta a szolgáltatási díjakat. Az ebből származó bevételkiesés mértéke az előző év második félévében 16,7 millió forint nagyságú volt, várhatóan egész évre ez eléri 2014-ben a Ft-t. A Társaság hulladékkezelési szolgáltatási területe évben Dombóvár területére terjed ki, várhatóan a szolgáltatási terület ebben az évben nem bővül, a működési terület bővüléséből eredő bevételekre nem lehet számítani, így a dombóvári hulladékszállítást terhelő költségek inflációs növekedése következtében a tevékenység várhatóan csak működési támogatás által lesz eredményes. A tervezésnél bizonytalansági tényezőként hat az üzemanyag ár növekedésének negatív hatása, mivel jelentősen fog növekedni a felhasznált mennyiség a szállítás gyakorlat megváltoztatása után. ellensúlyozható költség-racionalizási intézkedésekkel re a kormányzat az elvárt munkabér emelés előírásával növeli személyi jellegű kiadásainkat, amely szintén nem ellentételezhető gazdasági intézkedéssel Az előzetes eredményterv tábla Az előzetes eredmény évi alakulásának tervét a becsatolt táblázat szemlélteti. Az eredmény alakulását a mérlegben szereplő ráfordítás felosztásnak megfelelően, a bevételeket a tevékenységek részletezésével mutatjuk be. Az összes költség és bevétel felosztásra került a költséghelyek között. 2

3 A tevékenységekhez kapcsolódó bevételek és költségek tervezése a valós bázis számviteli adatok alapján történt figyelembe véve az inflációs változásokat és a tevékenységek ismert és megváltozott paramétereit. A bevétel a tavalyi 2. félév bázisán került számításra, mivel a szolgáltatás egységárait július 1-től kezdődően, december 31-ig rögzítette a már idézett jogszabály. Nem került be a tervezéskor a közszolgáltatás fenntartását szolgáló pályázati kiírásban a többségi tulajdonos által megpályázott támogatási összeg, melynek értéke: Ft. Bevétel 2013 bázis 2014 terv 9110 szerződéses vevők Ft - Ft 9111 lakossági hull Ft Ft 9112 zöld hulladékszálítás Ft - Ft 9113 hulladékudvar üzem Ft Ft 9114 bérbeadás bevétele Ft Ft 9115 konténeres ipari Ft Ft 9116 konténer szállítás Ft - Ft 9117 költségvetési szerv Ft Ft 9119 egyéb Ft Ft 961 tárgyi eszköz eladás Ft Ft 9121 szelektív hulladék ela Ft Ft 9123 hulladéktárló edény eladás Ft Ft 9124 edénymosás Ft Ft 9120 költségtérítés bevétele Ft Ft 963kártérítés más vállalkozástól 899 Ft - Ft 9662 kamatbevétel ügyfelektől Ft Ft 9664 értékvesztés visszaírása 276 Ft - Ft 9673 apasági támogatás - Ft - Ft 968 gázolaj jövedéki adóvisszatérítés Ft Ft 9691 kerekítési különbözet Ft - Ft 9721pénzintézettől kapott kamat Ft Ft 9722 magánszemélytől kapott kamat - Ft - Ft 9725 árfolyam nyereség - Ft - Ft TÁMOP program - Ft Ft Összesen Ft Ft Ráfordítások, költségek Gázolaj (5122) Ft Ft Benzin (5121) Ft Ft Kenőolaj (5123) Ft Ft Munkaruha, védőruha ktsg. (514) Ft Ft Nyomtatvány, irodaszer (515) Ft Ft Tisztítószer, tisztító eszközök (516) Ft Ft Alkatrészek (517) Ft Ft 3

4 Víz, áram, gáz(518) Ft Ft Egyéb máshova nem sorolt anyagok (519) Ft Ft Szállítás, rakodási díj (521) Ft Ft Bérleti díj (522) Ft Ft Karbantartási költség (523) Ft Ft Hirdetés,reklám,propaganda költségek (524) Ft Ft Kiküldetés költsége (526) Ft Ft Könyvviteli szolgáltatás költsége (527) Ft Ft Könyvvizsgálat díja (528) Ft Ft Postaköltség (5291) Ft Ft Telefon költség (5292) Ft Ft Oktatás, továbbképzési költség (5294) Ft Ft Szelektív hull. begyűjtői díj (5295) Ft Ft Úthasználati díj(5296) Ft Ft Hulladéklerakás díja (5298) Ft Ft Egyéb igénybe vett szolgáltatás (5299) Ft Ft Hatósági, szolg. díjak, illetékek(531) Ft Ft Pénzügyi szolg. Díjak (532) Ft Ft Biztosítási díjak (5331) Ft Ft Bérköltség (541) Ft Ft Megbízási díj (542) Ft Ft Egyszerűsített foglalkoztatás bére (544) Ft Ft Üzleti vendéglátás (55111) Ft Ft Alkalmazottnak adóköteles juttatás (55114) Ft - Ft Dolgozók étkezési térítései (5512) Ft Ft Keresőképtelenség napjára jutó betegsz. (5513) Ft Tiszteletdíj FEB tagoknak (5516) Ft Ft Táppénz hozzájárulás (5517) Ft Végkielégítés(5521) Ft - Ft Adómentes juttatás(5522) Ft Ft Életbiztosítás (5524) Ft Ft Kereskedelmi utalvány (5525) Ft Ft Egészségpénztár adomány (5526) Ft Ft Beiskolázási támogatás (5527) Ft Ft Szociális hozzájárulás (561) Ft Ft Egészségügyi hozzájárulás (562) Ft Ft Szakképzési hozzájárulás (564) Ft Ft Természetbeni juttatások utáni SZJA (5651) Ft Ft Egysz.fogl. eredő közteher (568) Ft Ft Terv szerinti értékcsökkenés (571) Ft Ft Egy összegben elszámolt écs (572) Ft - Ft Közvetlen költség, ráfordítás Ft Ft ELÁBÉ Ft Ft Átszámlázott telefondíj Ft Ft 4

5 Káresemény helyreállításának ráfordítása (8663) Ft - Ft Környezetvédelmi termékdíj (8675) Ft - Ft Bírság, kötbér, késedelmi kamat Ft - Ft Kerekítés - Ft - Ft Értékvesztés elszámolása Ft - Ft Leírás 282 Ft - Ft Gépjármű adó Ft Ft Innovációs járulék Ft Ft APEH cégautó adó Ft Ft Kerekítési különbözet Ft - Ft Lízing kamat Ft Ft Hitelkamat Ft Ft Árfolyamveszteség Ft - Ft Helyi iparűzési adó Ft Ft Véglegesen átadott pénzeszközök (8895) Ft - Ft Társasági adó - Ft - Ft Egyéb ráfordítás - Ft - Ft Közvetett költség Ft Ft Összes ráfordítás Ft Ft Eredmény Ft Ft 5

6 A év fontosabb feladatai Társaságunk a Tulajdonosok egyetértésével részt vesz a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási programban, a program idei feladatai nem rónak kiemelt feladatokat a társaságunkra. Az adminisztrációs területen dolgozókra kiemelt feladatként hárul a és évben kialakult kinnlevőségek behajtása, az adatbázis folyamatos frissítése. Szükségesnek látszik továbbá, hogy a használatban lévő edényállományt folyamatosan figyelemmel kísérjük, hogy a szerződésállományunkat ellenőrzés alatt tudjuk tartani. A költségek felülvizsgálata, a karbantartási tevékenység felülvizsgálata, a kedvezőtlen gyakorlat felszámolása, a tervszerű működés alapjainak lerakása, folyamatos feladatot jelent az ügyvezető számára a szindikátusi szerződés alapelvei alapján. Dombóvár, február 20. Tisztelettel: Somfalvi József Ügyvezető igazgató 6

2015. évi ÜZLETI TERVE

2015. évi ÜZLETI TERVE Dombóvári Környezet és Hulladékgazdálkodási Kft. 2015. évi ÜZLETI TERVE Készítette: Somfalvi József Ügyvezető igazgató A tervezést befolyásoló tényezők A gazdasági terv elkészítésénél elsődleges szempont

Részletesebben

Új napirendi pont 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS

Új napirendi pont 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Új napirendi pont 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-i rendes ülésére Tárgy: Az ÖKO-Dombó Kft. 2013. évi üzleti terve

Részletesebben

2015. évi ÜZLETI TERVE

2015. évi ÜZLETI TERVE Dombóvári Környezet és Hulladékgazdálkodási Kft. 2015. évi ÜZLETI TERVE Készítette: Somfalvi József Ügyvezető igazgató A tervezést befolyásoló tényezők A gazdasági terv elkészítésénél elsődleges szempont

Részletesebben

11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i rendes ülésére

11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i rendes ülésére 11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i rendes ülésére Tárgy: ÖKO-Dombó Nonprofit Kft. községekben végzett tevékenységének

Részletesebben

GERJE-FORRÁS Természetvédelmi, Környezetvédő Nonprofit Kft évi koncepció

GERJE-FORRÁS Természetvédelmi, Környezetvédő Nonprofit Kft évi koncepció GERJE-FORRÁS Természetvédelmi, Környezetvédő Nonprofit Kft. 2017 évi koncepció Pilis, 2016. November 7. Készítette: Schwarcz Péter Ügyvezető igazgató Gál Szilvia Gazdasági Vezető Bevezető Jelen koncepció

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Regionális Hulladékkezelő Kft. Taggyűlésének július 24-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Regionális Hulladékkezelő Kft. Taggyűlésének július 24-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Regionális Hulladékkezelő Kft. Taggyűlésének 2014. július 24-ei ülésére Tárgy: Tájékoztató a Kft. 2014. I. féléves gazdálkodásáról Előadó: Hamza Zoltán ügyvezető igazgató Tisztelt Taggyűlés!

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2014 év

Közhasznúsági jelentés 2014 év 18584240-9499-517-10 Statisztikai számjel Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 3240 Parád Kossuth Lajos út 128. Közhasznúsági jelentés 2014 év Keltezés: Parád, 2015.március 20. P.H. Völgyi Ferenc

Részletesebben

Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója

Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója 1 8 1 2 5 0 6 7-9 4 9 9-5 2 9-0 1 Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 2010. január 01. - 2010. december 31. 2010 Kelt Budapest, 2011. május 20. 1 8 1 2 5 0 6 7-9 4 9 9-5 2 9-0

Részletesebben

Dombóvári Környezet és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Üzleti jelentés. 2013. évről

Dombóvári Környezet és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Üzleti jelentés. 2013. évről Dombóvári Környezet és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. Üzleti jelentés 2013. évről 1 Tartalom 1. Főbb cégjellemzők és a tulajdonosi szerkezet 2. A társaság tevékenységi köre 3. A 2013-as gazdasági

Részletesebben

Étkeztetés bevétele Étkeztetés költségei Étkeztetés eredménye

Étkeztetés bevétele Étkeztetés költségei Étkeztetés eredménye Kimutatás a Kébsz Kft. eredményéről 2010 év 1-12 hó Vízmű árbevétele 17 628 824 Vízmű költségei 10 229 384 Vízmű eredménye 7 399 440 Étkeztetés bevétele 36 979 380 Étkeztetés költségei 35 521 708 Étkeztetés

Részletesebben

Főkönyvi kivonat Év: 2010; főkönyvi számla intervallum: teljes; bizonylat napló típus: normál; bizonylat napló jelleg: tény; feldolgozás dátuma: -

Főkönyvi kivonat Év: 2010; főkönyvi számla intervallum: teljes; bizonylat napló típus: normál; bizonylat napló jelleg: tény; feldolgozás dátuma: - Év: 2010; főkönyvi intervallum: teljes; bizonylat napló típus: normál; bizonylat napló jelleg: tény; feldolgozás dátuma: - 1131 Licencek 59 467,00 0,00 59 467,00 1141 Szoftverek 160 200,00 0,00 160 200,00

Részletesebben

Étkeztetés bevétele 38 248 009 Étkeztetés költségei 36 295 837 Étkeztetés eredménye 1 952 172

Étkeztetés bevétele 38 248 009 Étkeztetés költségei 36 295 837 Étkeztetés eredménye 1 952 172 Kimutatás a Kébsz Kft. eredményéről 2011 Vízmű árbevétele 19 141 912 Vízmű költségei 13 260 190 Vízmű eredménye 5 881 722 Étkeztetés bevétele 38 248 009 Étkeztetés költségei 36 295 837 Étkeztetés eredménye

Részletesebben

2016. évi üzleti terv

2016. évi üzleti terv 2016. évi üzleti terv 2016. terv 2015. tény Eltérés (Ft) Index (%) 9111 Családi ház hulladékszállítás 159 673 062 631 058 376-471 385 314 25,3% 9112 Társasházak hulladékszállítás 155 085 769 624 788 797-469

Részletesebben

Előterjesztés. GERJE-FORRÁS Természetvédelmi, Környezetvédő Nonprofit Kft évi üzleti tervéről. Pilis, január.

Előterjesztés. GERJE-FORRÁS Természetvédelmi, Környezetvédő Nonprofit Kft évi üzleti tervéről. Pilis, január. Előterjesztés a GERJE-FORRÁS Természetvédelmi, Környezetvédő Nonprofit Kft. 2016. évi üzleti tervéről Pilis, 2016. január Készítette: Papp László ügyvezető igazgató Bevezető A Gerje-Forrás Nonprofit Kft.

Részletesebben

Étkeztetés bevétele 40 479 368 Étkeztetés költségei 41 425 078 Étkeztetés ráfordításai - Étkeztetés eredménye - 945 710

Étkeztetés bevétele 40 479 368 Étkeztetés költségei 41 425 078 Étkeztetés ráfordításai - Étkeztetés eredménye - 945 710 Vízmű árbevétele 19 499 901 Vízmű költségei 13 962 149 Vízmű ráfordításai 1 866 523 Vízmű eredménye 3 671 229 Étkeztetés bevétele 40 479 368 Étkeztetés költségei 41 425 078 Étkeztetés ráfordításai - Étkeztetés

Részletesebben

Civil (közhasznú) szervezetek számlatükre. 2012. (készítette: Baracskainé dr. Boór Judit)

Civil (közhasznú) szervezetek számlatükre. 2012. (készítette: Baracskainé dr. Boór Judit) 1 Civil (közhasznú) szervezetek számlatükre 2012. (készítette: Baracskainé dr. Boór Judit) I. Befektetett eszközök 11. Immateriális javak 113 Vagyoni értékű jogok 114 Szellemi termékek 118 Immateriális

Részletesebben

1. oldal Nyomtatás dátuma: 2015.10.06

1. oldal Nyomtatás dátuma: 2015.10.06 1. oldal Nyomtatás dátuma: 2015.10.06 1. ÉRDEKVÉDELEM 2. VERSENYSPORT hó TÉNY 3 995 eft 6 070 eft 5 583 eft 2 727 eft 0 eft 5 602 eft 6 506 eft 3 817 eft Gyógyszer, vegyszer 0 eft 0 eft Gépjárművek fenntartási

Részletesebben

Főkönyvi kivonat. Szinkronúszó Alszövetség 18092369-2-41. 2011.05.19. 12:38:35 Pénznem: HUF

Főkönyvi kivonat. Szinkronúszó Alszövetség 18092369-2-41. 2011.05.19. 12:38:35 Pénznem: HUF Szinkronúszó Alszövetség 18092369-2-41 Főkönyvi kivonat 2011.05.19. 12:38:35 Pénznem: HUF Szűkítési feltételek: 1 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 2 099 263 1 782 014 2 099 263 1 821 886 2 099 263 1 821 886 277 377

Részletesebben

II. KIMUTATÁS A költségvetési támogatás felhasználásáról. 2006 év

II. KIMUTATÁS A költségvetési támogatás felhasználásáról. 2006 év II. A költségvetési támogatás felhasználásáról Támogatást Támogatás Felhasználás Felhasználás összege Elszámolás nyújtó megnevezése Időpontja Összege (Ft) célja Előző évi Tárgyévi Tárgyévet követő időpontja

Részletesebben

1. oldal Nyomtatás dátuma:

1. oldal Nyomtatás dátuma: 1. oldal Nyomtatás dátuma: 2016.05.25 1. ÉRDEKVÉDELEM 2. VERSENYSPORT hó TÉNY Anyagköltségek 3995 eft 6070 eft 5583 eft 3535 eft 0 eft 5602 eft 6506 eft 12282 eft Gyógyszer, vegyszer 0 eft 0 eft 0 eft

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2006 Üllıi Mozgáskorlátozottak Egyesülete székhely: 2225. Üllı, Pesti út 124. adószám: 18664940213 közhasznúsági fokozat: kiemelkedıen közhasznú szervezet kiemelkedıen

Részletesebben

Eszközök és források összetételének változásai. Megnevezés 2008.XII.31. 2009.XII.31. Változás Változás % Eszközök

Eszközök és források összetételének változásai. Megnevezés 2008.XII.31. 2009.XII.31. Változás Változás % Eszközök l.sz.táblázat Eszközök és források összetételének változásai Megnevezés 2008.XII.31. 2009.XII.31. Változás Változás % Eszközök A. Befektetett eszközök 684 605 673 899-10 706 98,4 I. Immateriális javak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Csanytelek Község Önkormányzata képviselő-testülete 2011. novemberi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Csanytelek Község Önkormányzata képviselő-testülete 2011. novemberi ülésére KÉBSZ Közműépítő, Beruházó és Szolgáltató Kft 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2. sz. ELŐTERJESZTÉS Csanytelek Község Önkormányzata képviselőtestülete 2011. novemberi ülésére Tárgy: Az önkormányzati

Részletesebben

Eredménykimutatás II.

Eredménykimutatás II. MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Tanszék Éves beszámoló összeállítása és elemzése V. előadás Eredménykimutatás II. Egyéb bevételek ráfordítások

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló kiegészítő melléklete A Kapernaum Csoport Alapítvány 2006. évi tevékenységéről

Közhasznúsági beszámoló kiegészítő melléklete A Kapernaum Csoport Alapítvány 2006. évi tevékenységéről Közhasznúsági beszámoló kiegészítő melléklete A Kapernaum Csoport Alapítvány 2006. évi tevékenységéről I. Általános rész Alapítvány neve: Kapernaum Csoport Alapítvány Székhelye: 1126 Budapest, Hollósy

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY 8800 Nagykanizsa, Teleki u. 7/C KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évről Készítette: Naprakész Könyvelő és Szolgáltató Egyesület Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló

Részletesebben

Társasági adó. Gyakorlat

Társasági adó. Gyakorlat Társasági adó Gyakorlat Fiktív Fagyi Kft. társasági adója Megnevezés Összeg (eft-ban) 1 Belföldi termékértékesítésből származó nettó 65 230 árbevétel 2 Külföldi értékesítésből származó nettó bevétel 34

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzat 2008. évi költségvetésének háromnegyed-éves mérlege. Bevételek

Bánk Község Önkormányzat 2008. évi költségvetésének háromnegyed-éves mérlege. Bevételek Bánk Község Önkormányzat 2008. évi költségvetésének háromnegyed-éves mérlege Bevételek 1000 Ft-ban I. Működési bevételek Igazgatási szolgáltatási díj bevétele 0 0 7 Szolgáltatások ellenértéke 19482 19482

Részletesebben

Főkönyvi kivonat. 2012.09.10. 13:45:19 Pénznem: HUF. In Gold Invest 22617271-2-43

Főkönyvi kivonat. 2012.09.10. 13:45:19 Pénznem: HUF. In Gold Invest 22617271-2-43 In Gold Invest 22617271-2-43 Főkönyvi kivonat 2012.09.10. 13:45:19 Pénznem: HUF Szűkítési feltételek: 1 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 439 595 151 459 1 186 219 151 459 1 186 219 151 459 1 034 760 T 13 MŰSZAKI BERENDEZÉSEK,

Részletesebben

Főkönyvi kivonat Magyar Curling Szövetség

Főkönyvi kivonat Magyar Curling Szövetség BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 114 Szellemi termékek 10 033,- 10 033,- 1194 Szellemi termékek terv szerinti écs 10 033,- 10 033,- 119 Immateriális javak tervszerinti écs. 10 033,- 10 033,- 11 Immateriális javak

Részletesebben

Tartozik Követel Tartozik Követel Licencek ,00 0, ,00. Szoftverek ,00 0, ,00

Tartozik Követel Tartozik Követel Licencek ,00 0, ,00. Szoftverek ,00 0, ,00 Év: 2010; főkönyvi intervallum: teljes; bizonylat napló típus: normál; bizonylat napló jelleg: tény; feldolgozás dátuma: - 1131 Licencek 59 467,00 0,00 59 467,00 1141 Szoftverek 160 200,00 0,00 160 200,00

Részletesebben

Eredménykimutatás II.

Eredménykimutatás II. MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Tanszék Éves beszámoló összeállítása és elemzése V. előadás Eredménykimutatás II. Egyéb bevételek ráfordítások

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2013. május 29-án tartandó ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2013. május 29-án tartandó ülésére 1940-1/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2013. május 29-án tartandó ülésére Tárgy: Kerekegyházi Városgazdasági Nonprofit Kft 2013. évi üzleti terve

Részletesebben

Települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás adatai Csanyteleken

Települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás adatai Csanyteleken Települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás adatai Csanyteleken 1. Az alábbi táblázat tartalmazza a Csanytelek Község területéről elszállított lakossági szilárd hulladék mennyiségét: Hulladékmennyiség

Részletesebben

adatok eft-ban EREDMÉNYKIMUTATÁS Eltérés 2014. 2013. Társaság neve:

adatok eft-ban EREDMÉNYKIMUTATÁS Eltérés 2014. 2013. Társaság neve: adatok eft-ban EREDMÉNYKIMUTATÁS Eltérés 2014. 2013. Társaság neve: Terv - Várható Miskolci Turisztikai Kft. Terv Várható eft % 01. Belföldi értékesítés nettó árbevétele (+011+012+013) 954 996 873 676

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója. Bevételek

Bánk Község Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója. Bevételek Bánk Község Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója Bevételek 1000 Ft-ban 2010. évi koncepció Előirányzat Teljesítés 09.30 I. Működési bevételek Igazgatási szolgáltatási díj bevétele 0 40 62 Szolgáltatások

Részletesebben

Előirányzat módosítási javaslat a Képviselő-testület 2011. szeptember 21-i testületi ülésére

Előirányzat módosítási javaslat a Képviselő-testület 2011. szeptember 21-i testületi ülésére Előirányzat módosítási javaslat a Képviselő-testület 2011. szeptember 21-i testületi ülésére Kérem a tisztelt képviselő-testületet, hogy a mellékelt előirányzat módosítási és átcsoportosítási javaslatot

Részletesebben

SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2011. évi költségvetés teljesítés

SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2011. évi költségvetés teljesítés SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2011. évi költségvetés teljesítés KIADÁSOK KIADÁSOK KIADÁSOK (ezer Ft) (ezer Ft) (ezer Ft) Személyi juttatások Alapilletmények Részmunkaidőben foglalk. 1 758-1 818 80 1 851

Részletesebben

Az Új Magyar Zene Egyesülete. Közhasznú társadalmi szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

Az Új Magyar Zene Egyesülete. Közhasznú társadalmi szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 181899 9499 29 1 Az Új Magyar Zene Egyesülete 167 Budapest, Podmaniczky u. 31. Közhasznú társadalmi szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 211 A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek

Részletesebben

Közgyűlés. Balatonfüred, Vaszary Villa június 29.

Közgyűlés. Balatonfüred, Vaszary Villa június 29. Közgyűlés Balatonfüred, Vaszary Villa 2012. június 29. A 2012. évi tervezés alapjai» konzervatív tervezési alternatíva» 2011 évi infláció ~ 3,9 %» 2011 évi bázis szemlélet, ÁFA-mentes számlakör irányába

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. év november 26.-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Részletesebben

Jelentés Hagyárosbörönd község Önkormányzatának pénzügyi helyzetéről.

Jelentés Hagyárosbörönd község Önkormányzatának pénzügyi helyzetéről. Hagyárosbörönd község Önkormányzata 8992 Hagyárosbörönd Fő u. 29. Telefon-fax: 92/560-030 92/560-031 E-mail: hborond@zelkanet.hu Jelentés Hagyárosbörönd község Önkormányzatának pénzügyi helyzetéről. Az

Részletesebben

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. 01. 01.-2011. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b) Eredménylevezetés

Részletesebben

Közhasznú társadalmi szervezet közhasznúsági jelentése év

Közhasznú társadalmi szervezet közhasznúsági jelentése év Közhasznú társadalmi szervezet közhasznúsági jelentése Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség 4027 Debrecen Füredi út 76. I. Közhasznú beszámoló - Eredménylevezetés - Mérleg II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról

Részletesebben

LAKITELEK POLGÁRMESTERE

LAKITELEK POLGÁRMESTERE LAKITELEK POLGÁRMESTERE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 Tisztelt Képviselő-testület! E L Ő T E R J E S Z T É S Települési szilárd hulladék

Részletesebben

Őszi Napsugár Alapítvány

Őszi Napsugár Alapítvány alpitványi beszámoló 2014 1 8 6 9 1 3 7 7-9 4 9 0-5 6 2014.01.01-2014.12.31 9-1 3 Statisztikai számjel Őszi Napsugár Alapítvány 2112 Veresegyház fő út. 106 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves

Részletesebben

Kozmikus Tudat Közhasznú Egyesület

Kozmikus Tudat Közhasznú Egyesület 1 8 7 2 5 5 6 4-9 4 9 9-5 2 9-1 3 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 2009. augusztus 18. - 2009. december 31. 2009 Kelt Budapest, 2010. május 31. P. H. A vállakozás

Részletesebben

2016. ÉVI ELEMI KÖLTSÉGVETÉS TERVEZETE

2016. ÉVI ELEMI KÖLTSÉGVETÉS TERVEZETE KIEMELT ELŐIRÁNYZATOK TAGOLÁSA 1. számú melléklet az Önkormányzat bevételei BEVÉTELEK 2016.év Megjegyzés Intézményi működési bevételek 7 715 546 Iskolai térítési díj bevétel 3 694 835 Óvodai térítési díj

Részletesebben

2015. január 1-töl-március 31-ig FÖKÖNYVI K I V O N A T 1. LAP Cégnév: DOBROVITZ KFT. Adószám: 10691287-2-13

2015. január 1-töl-március 31-ig FÖKÖNYVI K I V O N A T 1. LAP Cégnév: DOBROVITZ KFT. Adószám: 10691287-2-13 FÖKÖNYVI K I V O N A T 1. LAP Cégnév: DOBROVITZ KFT. Adószám: 10691287-2-13 1. SZÁMLAOSZTÁLY 1 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 140.272.800 133.418.219 6.854.581... 12 INGATLAN ÉS KAPCSOL.VAGYONI ÉRTÉKŰ JOGOK 11.757.819

Részletesebben

Kormányzati funkció:

Kormányzati funkció: Kormányzati funkció: 1751 Szociális étkeztetés 215. évi költségvetés Rovat megnevezése Rovatszám Tétel megnevezése Részletezés (1 havi) Részösszeg eft-ban Rovat összege 214.évi teljesítés,eftban K1 SZEMÉLYI

Részletesebben

1.1. Folyamatos tartózkodás céljára szolgáló épületek, helyiségek kéményei 1.1.1. Szilárd és olaj-tüzelıberendezések egyedi kéményeinek

1.1. Folyamatos tartózkodás céljára szolgáló épületek, helyiségek kéményei 1.1.1. Szilárd és olaj-tüzelıberendezések egyedi kéményeinek 1. sz. melléklet 1. oldal Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlés kötelezı kéményseprı-ipari közszolgáltatásról szóló 37/1996. (XII.19.) Kgy. rendeletéhez kéményseprı-ipari közszolgáltatások 2012. évi tervezett

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S Bogáncs Kisállatotthon Alapítvány 2500 Esztergom, Bíróréti dűlő 10.453. hrsz. K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S a 2007. december 31i KÖZHASZNÚ egyszerűsített beszámolóhoz Keltezés: Esztergom, 2008. május

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló kiegészítő melléklete A Kapernaum Csoport Alapítvány 2005. évi tevékenységéről

Közhasznúsági beszámoló kiegészítő melléklete A Kapernaum Csoport Alapítvány 2005. évi tevékenységéről Közhasznúsági beszámoló kiegészítő melléklete A Kapernaum Csoport Alapítvány 2005. évi tevékenységéről I. Általános rész Alapítvány neve: Kapernaum Csoport Alapítvány Székhelye: 1126 Budapest, Hollósy

Részletesebben

Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete 3300 Eger, Rózsa Károly u. 2 1.

Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete 3300 Eger, Rózsa Károly u. 2 1. Statisztikai számjel Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete 3300 Eger, Rózsa Károly u. 2 1. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Beszámolója Éves zárómérleg 2010. január 01. - 2010 december 31. 2010.

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzata évi költségvetésének I. féléves mérlege. Bevételek

Tolmács Község Önkormányzata évi költségvetésének I. féléves mérlege. Bevételek Tolmács Község Önkormányzata 2010. évi költségvetésének I. féléves mérlege 1. melléklet 1000 Ft-ban Bevételek Teljesítés I. Működési bevételek Hatósági jogkörhöz köthető m. bev. 0 0 84 Szolgáltatások ellenértéke

Részletesebben

2016 I-II. pénzügyi beszámoló

2016 I-II. pénzügyi beszámoló GERJE-FORRÁS Természetvédelmi, Környezetvédő Nonprofit Kft. 2016 I-II. pénzügyi beszámoló Pilis, 2016. Augusztus 9. Készítette: Schwarcz Péter Ügyvezető igazgató (szolgáltatott könyvelői adatok alapján)

Részletesebben

Számlakeret. egyházi gazdálkodó szervezet MINTA SZÁMLAKERET. Adószám: Bejegyző szerv: EMMI Regisztrációs szám: 00003/2012. Kelt:.,

Számlakeret. egyházi gazdálkodó szervezet MINTA SZÁMLAKERET. Adószám: Bejegyző szerv: EMMI Regisztrációs szám: 00003/2012. Kelt:., Adószám: Bejegyző szerv: EMMI Regisztrációs szám: 00003/2012 cím MINTA SZÁMLAKERET Kelt:., 2017.. P.h. Az egyházi gazdálkodó szerv képviselője [EsBo program] -1- Bevezető 0 Nyilvántartási számlák 1 Befektetett

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2014 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. 01.01. - 2014 12.31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b)

Részletesebben

www.egzatik.hu E-mail: info@egzatik.hu

www.egzatik.hu E-mail: info@egzatik.hu KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A számviteli tv. hatálya alá tartozó kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek részére (Eredménykimutatás: összköltség, Mérleg: A ) Ez a táblázatrendszer alkalmas arra, hogy segítségével

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. év december 17.-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Részletesebben

5. számú előterjesztés Egyszerű többség 4 határozati javaslat ELŐTERJESZTÉS

5. számú előterjesztés Egyszerű többség 4 határozati javaslat ELŐTERJESZTÉS 5. számú előterjesztés Egyszerű többség 4 határozati javaslat ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hulladékgazdálkodással kapcsolatos

Részletesebben

3. melléklet Uzsa Község 2011. évi várható kiadási előirányzatairól

3. melléklet Uzsa Község 2011. évi várható kiadási előirányzatairól 009 Máshova nem sorolható tevék. rendelő 2011. évi terv Készlet beszerzés 20 Nem adatátvit.célu telefon 55 Gázenergia 240 Víz-és csatorna dijak 21 Karbantartás kisjavítás 50 Munkaruha, védőruha 0 Egyéb

Részletesebben

A Szécsényi AGRO - HELP Nonprofit Kft. éves eredményterve

A Szécsényi AGRO - HELP Nonprofit Kft. éves eredményterve Éves Eredményterv A Szécsényi AGRO - HELP Nonprofit Kft. éves eredményterve 2009. Sorszám / Bontások Általános működés Növ. term. ált. Gépi szolgáltatás TGK szolgáltatás Növénytermesztés összesen Növénytermesztés

Részletesebben

EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK

EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK FŐKÖNYVI KIVONAT 2013.01.01-2013.12.31 Psalmus Humanus Egyesület - 2013 Forgalom Fők.szám Megnevezés Tartozik Követel 1 14 3 31 36 38 381 384 39 392 4 41 45 454 463 464 471 474 49 5 51 143 145 149 1491

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. május 30-i ülésére. Az előterjesztést készítette: ügyvezető

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. május 30-i ülésére. Az előterjesztést készítette: ügyvezető 3980-2/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. május 30-i ülésére Tárgy: Kerekegyházi Kábelkommunikációs Kft 2012. évi üzleti terve Az előterjesztést

Részletesebben

Vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatásokról 2013.

Vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatásokról 2013. Vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatásokról 2013. Juttatás megnevezése Juttatás összege Juttatás összege Változás Változás előző évi tárgyévi %-ban Ft-ban Munkabér bruttó 2 848 000 2 867 724 0,7 19

Részletesebben

Magyargéc Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetése. 841126 Önkormányzatok igazgatási tevékenysége

Magyargéc Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetése. 841126 Önkormányzatok igazgatási tevékenysége 2.számú melléklet Magyargéc Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetése 841126 Önkormányzatok igazgatási tevékenysége Létszám: 1 fő polgármester, 1 fő 4 órás MT alapján 37325 Működési c. pe. átadás

Részletesebben

Közös Fenntartású Általános Iskola és Napközi-otthonos Óvoda Szigliget

Közös Fenntartású Általános Iskola és Napközi-otthonos Óvoda Szigliget Közös Fenntartású Általános Iskola és Napközi-otthonos Óvoda Szigliget 2012. évi költségvetése / tervezet / Az Iskola és Óvoda tervezett költségvetése az intézményvezetők által kidolgozott működési költségeket

Részletesebben

2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERV INTÉZMÉNYI KIADÁSOK

2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERV INTÉZMÉNYI KIADÁSOK Budapest XV. ker. Önkormányzat Egyesített Szociális Intézmény 21. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERV INTÉZMÉNYI KIADÁSOK eft-ban Engedélyezett álláshelyek száma összesen (fő): 16 16,25 szakmai 13,75 -technikai 12,75

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12.

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 II. évfolyam BA Név:

Részletesebben

Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi közhasznúsági jelentése

Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi közhasznúsági jelentése Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi közhasznúsági jelentése A pénztár záró egyenleg: 77 A valutapénztár záró egyenlege: 77 A bankszámla záró egyenlege: 6 624 A lekötött bankszámla egyenlege: 55 000

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.év

Közhasznúsági jelentés 2010.év EuropTec-Zalavíz Zalaegerszegi Úszó Klub 8900 Zalaegerszeg, Égerfa utca 9. Közhasznúsági jelentés 2010.év Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I. Közhasznú éves beszámoló I.A Mérleg I.B Közhasznú eredménykimutatás

Részletesebben

Piliscsév Község Önkormányzata. Mérleg 2015.06.30. Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés % Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés %

Piliscsév Község Önkormányzata. Mérleg 2015.06.30. Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés % Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés % Piliscsév Község Önkormányzata I/1.számú melléklet Mérleg 2015.06.30. Bevételek Kiadások eft Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés % Eredeti ei. Mód.ei. Teljesítés % Intézm. működési bev. 8 778 15 853 12 223

Részletesebben

DR. SZAKÁL SÁNDOR ALAPÍTVÁNY

DR. SZAKÁL SÁNDOR ALAPÍTVÁNY 1 1 0 1-4 - - 1 00 PÁPA, MÁRCIUS 1. TÉR. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 20. január 01. - 20. december 31. 20 Kelt Pápa, 2012. január 31. P. H. Az adatok 0 könyvvizsgálattal

Részletesebben

KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE 8868 Letenye, Kossuth L. u.58. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013 évről Készítette: Talentum Kontakt kft 2014-04-22 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Független Egyesület

Közhasznúsági jelentés Független Egyesület Közhasznúsági jelentés 2009 Független Egyesület Székhely: 5700 Gyula, Semmelweis u. 1. Adószám: 18390667-1-04 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet közhasznúsági végzés: Gyula, 2010.04.08 Tartalom

Részletesebben

Teljesítés szerinti sorrend

Teljesítés szerinti sorrend 1 1 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 9 772 526,00 3 144 700,00 6 627 826,00 11 IMMATERIÁLIS JAVAK 60 000,00 1 787,00 58 213,00 114 Szellemi termékek 60 000,00 60 000,00 1141 Nagy értékű szellemi termékek 60 000,00

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2012 év.

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2012 év. Név: Őszidő Alapítvány Székhely: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101. Adószám: 18410061-1-05 EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2012 év. Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I/A. Mérleg I/B. Eredménykimutatás (és

Részletesebben

A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINTI EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA 2010. ÉV. HUNGARNET Egyesület

A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINTI EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA 2010. ÉV. HUNGARNET Egyesület A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINTI EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA 2010. ÉV Dr. Zombory László a Hungarnet Egyesület elnöke P.H. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE 2010.

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 190323829199933102 Magyarországi Ciszterci Rend Incipit Vita Nova Alapítvány az egyéb szervezet megnevezése 7621 Pécs, Széchenyi tér 11. az egyéb szervezet címe H A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek

Részletesebben

ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2010 TARTALOM 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél

Részletesebben

FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT.

FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT 2011. évi tevékenységéről (készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 19. előírásai szerint) FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT.

Részletesebben

Szombathelyi Televízió és Rádió Nonprofit Kft évi módosított üzleti terve

Szombathelyi Televízió és Rádió Nonprofit Kft évi módosított üzleti terve Szombathelyi Televízió és Rádió Nonprofit Kft 29. évi módosított üzleti terve Szombathelyi Televízió és Rádió Nonprofit Kft. Szombathely, Géfin Gyula utca 22. H-97 94/325-525 Szöveges kiegészítés a Szombathelyi

Részletesebben

Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány

Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány Közhasznúsági jelentés Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány 2011. évi tevékenységéről Az adatok könyvvizsgálattalnincsenek alátámasztva! Közhasznúsági fokozat: Közhasznú Alapítvány Nyilvántartásba vételi

Részletesebben

Egyszerűsített Éves KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009.

Egyszerűsített Éves KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. Egyszerűsített Éves KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. KAPERNAUM CSOPORT ALAPÍTVÁNY 1126 Budapest, Hollósy Simon u. 8. Budapest, 2010. május 15. Az Egyszerűsített Éves Közhasznúsági Jelentést a Kuratórium 2010.05.30-i

Részletesebben

Előterjesztés. A Közös Fenntartású Oktatási Intézmények 2008. évi gazdálkodásáról

Előterjesztés. A Közös Fenntartású Oktatási Intézmények 2008. évi gazdálkodásáról Előterjesztés A Közös Fenntartású Oktatási Intézmények 2008. évi gazdálkodásáról Előadó: Balassa Balázs polgármester Készítette: Lutár Mária körjegyző Páros Gyuláné pénzügyi előadó 2 Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 8 2 3 1 1 4 8 1 4 3 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 1 év Kék Pont Drogkonzultációs

Részletesebben

Üzleti számvitel működés

Üzleti számvitel működés MISKOLCI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Számvitel Tanszék Fogalma Üzleti számvitel Vállalkozás működés Költségek csökkentő tételek növelő tételek Dr.

Részletesebben

Képcsarnok Kft. Kiegészítő Melléklet 2012.

Képcsarnok Kft. Kiegészítő Melléklet 2012. 1 Képcsarnok Kft. Kiegészítő Melléklet 2012. Készítette: Ügyszámtan Kft 2 Kiegészítő Melléklet 2012. A Képcsarnok Kft (1203. Budapest, Bíró Mihály u. 3. ( cégjegyzékszáma: 01-09-667768 ) alapítója a Magyar

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S Moravcsik Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009 Budapest, 2010. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. A Moravcsik Alapítvány számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

Magyar ILIAS Közösség Egyesület

Magyar ILIAS Közösség Egyesület Magyar ILIAS Közösség Egyesület 2085. Pilisvörösvár, Horgászsor u. 3/B. Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2011.január 25-2011.december 31 számviteli évről Tartalma: Egyszerűsített mérleg Közhasznú

Részletesebben

TÜNDÉRKERT ÓVODA. Bevételek

TÜNDÉRKERT ÓVODA. Bevételek Óvodabevételek 2/a TÜNDÉRKERT ÓVODA Bevételek Megnevezés 2013 2014.év 2014.év 2014.év 2015. év eredeti ei. eredeti ei. mód.ei várh.telj eredeti ei. B40500 096010 Intézményi ellátás díja 15 000 14 000 14

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT évi költségvetés várható alakulásának szöveges indokolása

A VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT évi költségvetés várható alakulásának szöveges indokolása A VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT 2009. évi költségvetés várható alakulásának szöveges indokolása 2009. évi bevételek számítása Intézményellátás díja - alkalmazottak térítése 2 nevelőszülős

Részletesebben

Az Országos Polgárőr Szövetség 2013. évi közhasznúsági jelentése Bevételek

Az Országos Polgárőr Szövetség 2013. évi közhasznúsági jelentése Bevételek 19666718-9499-517-01 Statisztikai számjel Országos Polgárőr Szövetség 1077 Budapest Király u.71. Közhasznú szervezetek Közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2013 év Keltezés: Budapest, 2014.március

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S Moravcsik Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2005 Budapest, 2006. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. A Moravcsik Alapítvány számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

2008.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

2008.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 9 8 0 6 0 7 9 9 2 6 2 5 2 1 0 1 MAGYAR TESTNEVELÉSI EGYETEM SPORTEGYESÜLETE a egyéb szervezet megnevezése 1123 Budapest, Alkotás u. 44. az egyéb szervezet címe 2008.évi A számviteli törvény szerinti

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2014 év.

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2014 év. Név: Őszidő Alapítvány Székhely: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101. Adószám: 18410061-1-05 EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2014 év. Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I/A. Mérleg I/B. Eredménykimutatás (és

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S Moravcsik Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2011 Budapest, 2012. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. A Moravcsik Alapítvány számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

Főkönyvi kivonat. 2011.05.19. 12:55:56 Pénznem: HUF. Magyar Szinkronúszó Szövetség 18032303-2-41

Főkönyvi kivonat. 2011.05.19. 12:55:56 Pénznem: HUF. Magyar Szinkronúszó Szövetség 18032303-2-41 Magyar Szinkronúszó Szövetség 18032303-2-41 Főkönyvi kivonat 2011.05.19. 12:55:56 Pénznem: HUF Szűkítési feltételek: 1 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 2 099 263 1 821 886 2 507 743 1 938 335 2 507 743 1 938 335 569

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. 01. 01.-2011. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg

Részletesebben