Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Tanárképző Intézet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Tanárképző Intézet"

Átírás

1 Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Tanárképző Intézet ISTEN ADTA, ISTEN ELVETTE GYERMEKÉLET, GYERMEKHALÁL A 19. SZÁZADI MAGYAR PARASZTI TÁRSADALOMBAN TDK dolgozat Konzulens: Dr. Ugrai János Egyetemi adjunktus Andragógia Tanszék Készítette: Bodovics Éva Judit Kulturális antropológia történelem szak Végzés éve: Miskolc, 2010.

2 Tartalomjegyzék Bevezetés A 19. SZÁZADI MAGYAR PARASZTI TÁRSADALOM Termékenységi ráta, csecsemő- és gyermekhalandósági viszonyok A gyermek jogi státusza A KISZOLGÁLTATOTTSÁG KORA A magzati kor A csecsemőkor A TANULÁS KORA A kisgyermekkor Az iskoláskor A BIZONYÍTÁS KORA A serdülőkor A párválasztás kora Összefoglalás Hivatkozott irodalom

3 Bevezetés Dolgozatomban a paraszti társadalomban élő gyermek mindennapjainak bemutatására teszek kísérletet, kihangsúlyozva a gyermek családon és a közösségen belüli megbecsülését, értékét. Miután a paraszti közösségekben ritkán fejezték ki a szülők, a rokonok, a közösség tagjai a gyermek iránti érzelmeiket tartva attól, hogy ezzel inkább ártanak, mintsem használnának neki, a gyermek valódi értékét, az iránta érzett szeretet mértékét leghívebben a halálakor érzett fájdalom tükrözi. Ez a fájdalom pedig a temetéshez kapcsolódó szokásokban nyilvánul meg. Ebből következően az egykori gyermekélet bemutatása mellett a gyermek halálához kapcsolódó szokások, hiedelmek ismertetése ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb részét képezi ennek a tanulmánynak. A paraszti társadalomban élők nem egyforma módon viseltettek a kicsi, a nagyobbacska és a házasulandó korú gyermek iránt. Életkorszakonként más és más attitűd figyelhető meg mind a szülők, mind pedig a közösség részéről. Éppen ezért a gyermekekkel szembeni viselkedésmódok bemutatása nem általános formában történik, hanem a gyermek életkori periódusaihoz köthető kisebb egységekben. Az említett életkori periódusok meghatározásánál elsősorban a paraszti társadalom életszemléletét vettem alapul. E szemlélet szerint amely erősen vallásosnak mondható, s ebből kifolyólag a paraszti közösség vallásos világképe jut kifejezésre benne, a gyermek élete nem a születéssel kezdődik, - mint ahogyan több gyermekkor-történeti, fejlődés-lélektani stb. munkában előforduló korszakolásnál megfigyelhető 1, hanem a fogantatással. A társadalmi vélekedést a jog is alátámasztja. A korszakban hatályos magánjog szerint Egyéni (physikai) személy minden ember kezdve születésétől halála perczéig. 2, ugyanakkor eme általános megállapítás alól kivételt képez a magzat: ha a méhmagzat élve születik, ugy tekintendő, mintha fogantatásától kezdve élt volna. 3 A gyermekkor végét ugyancsak a paraszti szemléletmód alapján a házasság létrejöttével tekintem meghatározhatónak. A jog szerint nagykorú és teljes mértékben cselekvőképes az a személy (férfi és nő egyaránt), aki betöltötte a 24. életévét. Ettől a kortól kezdve kikerül az atyai hatalom alól, saját akaratelhatározásából jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat. 4 Azonban, ha valaki 1 vö. Shahar, S. (2000);Robertson, P.; Piaget, J. (1990); Erikson, E. (2002) 2 Wenczel, 1877: Lallosesevits Lányi, 1910: Csizmadia Kovács Asztalos, 1975:

4 önálló háztartást alapít (tehát megnősül vagy férjhez megy) 24. életéve előtt, akkor kikerül az atyai hatalom alól és nagykorúvá válik (1874: XXIII. tc. 1. ; 1877: XX. tc. 6. ). 5 A tanulmány egy bevezető jellegű fejezettel indul, amelyben a 19. századi paraszti társadalom azon szegmensei kerülnek bemutatásra, amely segítséget nyújt a paraszti társadalom gyermekképének árnyaltabb értelmezéséhez. Így tisztázásra kerül, hogy a 19. századi Magyarországon kit is tekintünk parasztnak, továbbá szó esik a korszak termékenységi és halálozási arányairól, valamint a gyermek jogi helyzetéről. A további fejezetek a gyermek életkori szakaszainak megfelelően követik egymást. Ezek közül az első fejezetben a fogantatástól a csecsemőkor végéig kerül bemutatásra a gyermek élete, amely ebben az időszakban inkább mondható passzívnak miután az őt körülvevő személyeknek kiszolgáltatottan telik, mint aktívnak. Ehhez a korszakhoz számos babona, mágikus praktika és eljárás kapcsolódik, melyek egyedüli célja a gyermek védelme. A második korszakban a tanulás áll a gyermek életének középpontjában. A tanulási folyamatban egyaránt fontos szerepet játszik a játék, a munka és az intézményes nevelés színtere, az iskola is. Ebben a szakaszban, mely egy éves kortól tizenkét-tizenhárom éves korig tart, a gyermek elsajátítja azokat az alapvető ismereteket, melyek nélkülözhetetlenek a falusi közösségen belüli és azon kívüli boldogulásukhoz. A harmadik életkori szakasz első felében a serdülőkorban a korábban megszerzett ismeretekről számot kell adniuk a gyermekeknek. A vizsgabizottság tagjai elsősorban a néhány évvel idősebb saját nembeli kortársakból, valamint idős falubeliekből kerülnek ki. Ha a gyermek valamennyi elvárásnak, előírásnak eleget tett, akkor beléphet a házasulandó korúak csoportjába, mely életkori szakasznak a végén a házassággal kilép a gyermekkorból. A kutatás kezdetén igyekeztem megismerni a gyermekkortörténettel foglalkozó szakirodalom jelentősebb szerzőinek műveit. Elsőként a téma úttörőjének tekinthető Philippe Ariѐs 6 és a vele szembenálló nézeteket valló Linda Pollock 7 írásait tanulmányoztam át. Ariѐs szerint a gyermekkor egészen a 17. századig nem létezett: az emberek nem tekintették a gyermekeket a felnőttektől különböző személyeknek, egyszerűen kis felnőttekként bántak velük. Nem vettek tudomást a biológiai különbségekről, éppen ezért a gyermekkor sokkal tovább tartott, mint manapság. A gyermeki lét egyet jelentett a függőséggel. A függés megszűnésével a gyermekkor is véget ért. Ariѐs elgondolását számos bizonyíték támasztja 5 Lallosesevits Lányi, 1910: Philippe Ariѐs: A gyermek és a családi élet az ancien régime korában. In: Uő: Gyermek, család, halál: tanulmányok. Budapest: Gondolat, Linda Pollock: A gyermekekkel kapcsolatos attitűdök. In:.Vajda Zs. Pukánszky B. (Szerk.): A gyermekkor története. Budapest: Eötvös József Kiadó,

5 alá: a korabeli szóhasználat, a festészet alkotásai, a gyermekek öltözékének változása. Ezzel szemben Pollock, aki századi naplókat és önéletrajzokat vizsgált, azon a véleményen van, hogy a gyermekekkel szembeni koronként változó attitűdök több állandó, mint változó elemet tartalmaznak. Mind a szülők, mind pedig a társadalom tagjai igenis megkülönböztették a gyermekeket a felnőttektől; gondoskodást, támogatást, nevelést, fegyelmezést igénylő lényeknek tekintették őket. A vita mára már lezárult: Pollock és követőinek győzelmével ért véget. Ariѐs műve több szempontból is támadható, az viszont kétség kívül az érdemei közé sorolandó, hogy a vele való vitatkozás hevében számos olyan munka született, amely azóta a gyermekkortörténet alapját képezik. Ilyen például Shulamith Shahar középkori gyermekekről szóló műve is 8. Shahar álláspontja az, hogy noha a gyermeknevelési gyakorlat kultúránként változhat, ennek ellenére tartalmaznia kell olyan állandó elemeket, amelyek biztosítják a gyermek életbenmaradását. Shahar műve azért is érdemel említést, mert külön fejezetben foglalkozik a parasztság nevelési módszereivel, ezáltal érdemben felhasználható e tanulmány megírásához. A továbbiakban csak olyan művekről teszek említést, amelyek a paraszti társdalom gyermekképével, a paraszti társadalomban élő gyermekkel foglalkozik. Sajnos a 19. századot megelőző évek paraszti gyermekképéről, gyermekéletéről viszonylag kevés munka született. Ennek fő oka az, hogy a jobbágyi társadalom mindennapjairól kevés forrás maradt fenn. Annak ellenére, hogy Emmanuel Le Roy Ladurie Montaillou-ról 9 szóló műve nem gyermekkortörténeti alkotás, haszonnal forgatható mindazok számára is, akik a paraszti társadalomban élő gyermek életét szeretnék jobban megismerni. A falu lakosainak életében örömteli esemény, az élet természetes velejárója volt a gyermek születése. A gyermektelenség, meddőség mint ahogyan a magyar paraszti társadalomban is szégyent jelentett a családra. Péter Katalin 10 is felhívja a figyelmet arra, hogy az általános vélekedéssel ellentétben miszerint a középkori és kora újkori társadalomban a magas csecsemőhalandóság miatt a szülők érzéketlenné váltak volna gyermekeikkel szemben a jobbágyszülők igenis szerették gyermekeiket, mindent megtettek azért, hogy elkerüljék halálukat. A dolgozat megírásához forrásként elsősorban néprajzi monográfiákat, tanulmányokat használtam. (Csete Balázs: A jászkiséri gyermek élete a születéstől a házasságig, Bellosics Bálint: A gyermek a magyar néphagyományban: Adatok a magyar gyermek néprajzához, 8 Shulamith Shahar: Gyermekek a középkorban. Budapest: Osiris Kiadó, Emmanuel Le Roy Ladurie: Montaillou, egy okszitán falu életrajza, Budapest: Osiris Kiadó, Péter Katalin: Jobbágy gyermekek a kora újkori Magyarországon. In: Műhely 22 (1999) 5-6. sz

6 Fügedi Márta: A gyermek a matyó családban., Herkely Károly: A legényélet szokásai Mezőkövesden, Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások., Tátrai Zsuzsanna: Leányélet., stb.) Többségük a 20. század második felében keletkezett, de anyagukat a század első feléből, valamint a 19. század végéről gyűjtötték. A kutatás során feljegyzett szokások, hiedelmek generációkon keresztül hagyományozódtak át. Következésképpen, ugyan a forrásanyag a 20. század második felében került lejegyzésre, mégis a 19. század nagy részérére érvényes információanyagot nyújt. 5

7 SZÁZADI MAGYAR PARASZTI TÁRSADALOM A tanulmány könnyebb érthetősége kedvéért elöljáróban érdemes pár szót szólni magáról a paraszti társadalomról, és annak alkotóeleméről, a parasztról. Nem beszélhetünk addig paraszti társadalomról, amíg nem tisztáztuk, hogy kit is tekintünk tulajdonképpen parasztnak. A paraszt olyan személy, aki saját földbirtokán fizikai munkát végezve mezőgazdasági termelésből él. 11 Fontos, hogy a saját birtokán művelje a földet, mert ha más számára végez mezőgazdasági munkát, akkor már nem parasztról, hanem mezőgazdasági munkásról van szó. Ez az általánosan elfogadott definíció Nyugat Európában. A magyarországi viszonyok között élő parasztság esetében azonban ez a meghatározás nem alkalmazható minden fenntartás nélkül. Némi kiegészítés szükséges ahhoz, hogy a magyar parasztságra is érvényes legyen. Magyarországon a földdel rendelkező, azt saját maga művelő személyek mellett a parasztok közé soroljuk azokat is, akik egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevés saját földdel rendelkeztek, ebből kifolyólag önálló gazdálkodásra nem voltak képesek, ugyanakkor szemléletmódjukban, életformájukban, életszínvonalukban nem különböztek a parasztság alsóbb rétegeitől. E bérmunkából élő réteg mellett a magyar parasztság részét képezték a paraszti társadalom csúcsán elhelyezkedő gazdagparasztok is, akik polgárosuló életformát követve igyekeztek mihamarább beilleszkedni az úri társadalomba. 12 A parasztság az életmódot tekintve viszonylag egységesnek mondható. A parasztságon belüli rétegek életmódjában tapasztalható különbségek nem minőségiek, hanem mennyiségiek. 13 Aki jobb módban élt, az megengedhette magának a bőségesebb étkezést, a több és jobb ruházatot, a gyerekeik magasabb szintű iskoláztatását, ugyanakkor az életmódot meghatározó körülmények nem változtak. Ez az életmódbeli kvázi homogenitás teszi lehetővé, hogy a gyermeki életmód vizsgálatakor egy egységként kezeljük a parasztságot. Miután a dolgozat azon a feltevésen alapszik, miszerint a gyermek valódi értékének mérőeszköze annak temetése, melyben megnyilvánul a család és a közösség által érzett fájdalom és veszteségérzet, nem kerülhetjük meg, hogy néhány mondatban említést ne tegyünk a 19. század és 20. első felének termékenységi viszonyairól, a csecsemő- és gyermekhalandóságáról, valamint a gyermek jogi státuszáról, amely meghatározta a családban és a társadalomban betöltött helyét. 11 Gunst, 1987: Gunst, 1998: Gunst, 1987: 90. 6

8 1.1.Termékenységi ráta, csecsemő- és gyermekhalandósági viszonyok Meglehetősen nehéz dolgunk van, ha a 19. századi termékenységre valamint csecsemő- és gyermekhalandóságra vonatkozóan pontos adatokat kívánunk közölni, ugyanis csak 1851-től állnak rendelkezésükre nyers születési és halálozási adatok Magyarországra vonatkozóan. Az ezt megelőző időkben csak a keresztelések és a temetések idejét jegyezték fel, ezért csak megbecsülhetjük a születések és a halálozások számát. A 18. század második felében az élveszületési arányszám nálunk sokkal magasabb volt, mint a korabeli Nyugat Európában. 14 Ez magyarázható azzal, hogy Magyarországon feltehetőleg sokkal fiatalabb korban házasodtak, s kevesebben is maradtak hajadon illetve nőtlen státuszban, mint Nyugat Európában. Emellett pedig, habár a születéskorlátozási technikák egyáltalán nem voltak ismeretlenek a magyar társadalomban, nem valószínű, hogy alkalmazásuk túlságosan nagy mértékű lett volna. A 18. század végén és a 19. század elején azonban változás mutatható ki a termékenységi arányokban. Egyes területeken, elsősorban a Baranya megyei ormánsági községekben (Vajszló, Besence), továbbá a Mecsekalján (Bakonya, Töttös), valamint a Sárköz egyes településein (Alsónyék, Sárpilis) a születések száma drasztikus módon csökkenni kezdett. 15 Ezek a területek később egykéző vidékekként váltak híressé. Az egykés közösségek létrejöttének okait a témával foglalkozó kutatók elsősorban a gazdasági viszonyokban látják. Magyarországon nem a Nyugat-Európában szokásos törzsöröklési rendszer volt érvényben. Itt nem a legidősebb fiú örökölte a birtokot, hanem a szülők felosztották birtokukat egyenlő arányban fiaik között, lányaikat pedig a kiosztott földnek megfelelő összegben kifizették. Családrekonstrukciós vizsgálatok segítségével kimutatták, hogy az egykéző vidékeken a termékenység fokozatosan csökkent, tehát nem hirtelen változás eredményének tekinthető a rendkívüli mértékű születéskorlátozás. 16 A fokozatos termékenységcsökkenés hátterében a rendelkezésre álló földterület fogyása áll. Addig, amíg bőségesen volt föld, nem okozott gondot a gyermekek örökségének biztosítása. 17 Mikor azonban valamennyi üresen álló telek gazdára talált, a telkes jobbágyok döntés elé kerültek. Több lehetőség közül választhattak (elvándorlás, felhagyás a mezőgazdasági munkával, bérmunka a nagybirtokon, termelékenység növelése újítások bevezetésével, a birtok felaprózása, a szaporodás 14 Andorka, 1987: Andorka, 1987: Andorka, 2001: Az egyik legközismertebb egykéző vidék, az Ormánság esetében ez az időszak a török kiűzését és a Rákóczi-szabadságharcot követően állt be. A területen határ helyzet alakult ki; a föld korlátlanul állt rendelkezésre. A terjeszkedési lehetőségek azonban a 18. század másodi felére lezárultak. 7

9 korlátozása), de a legkevesebb áldozattal és nehézséggel csak egy megoldás, a szaporodás korlátozása járt. Idővel a társadalom érték- és normarendszere is szentesítette a gazdasági helyzet által kikényszerített életformát. A csecsemőt védő hiedelmeken, babonákon alapuló népi mágikus eljárások, szokások hada összhangban állt a csecsemőhalandóság mértékével. Ahogy a csecsemőhalandóság a 19. század utolsó harmadától Európa szerte csökkenésnek indult, 18 úgy kezdtek halványodni, eltűnni a csecsemőkorhoz kapcsolódó óvó szándékú cselekedetek is. Magyarországon a 19. század végétől az 1920-as évekig csak az egy és tizenegy hónapos korban bekövetkezett csecsemő-elhalálozások száma csökkent jelentősebb mértékben. Az ennél korábban (0-30 nap között) bekövetkezett csecsemőhalandóság csak 1920 után indult csökkenésnek. A javulás nem lehetett olyan gyors és olyan mértékű, hogy rövid időn belül a csecsemőt óvó szokások eltűnéséhez vezettek volna. Másrészt a szülők és a közösség gyermek iránti attitűdjében sem állhatott be azonnali változás. Az Isten adta, Isten elvette hozzáállás még sokáig meghatározta a gyermek szülő viszonyt. A csecsemőhalandóság mértéke településtípusonként, országrészenként és vallási felekezetenként is eltérő képet mutatott. 19 A városokban általában magasabb volt a csecsemőhalandósági ráta, mint a kedvezőbb életkörülményeket biztosító falvakban. Dányi Dezső 1980-as években végzett kutatásából kiderül, hogy a legmagasabb csecsemőhalandósági aránnyal a Dunántúlon, míg a legalacsonyabbal a Dél Alföldön és Észak Magyarországon találkozhatunk. 20 A vallási felekezetek eltérő színvonalú és precizitású anyakönyvvezetéséből pedig ugyancsak különböző, éppenséggel nem túl pontos következtetések vonhatók le. A csecsemő és gyermekhalandóság mértékének pontos megállapítása már csak azért sem egyszerű feladat, mert a 19. századi halandóságot vizsgáló kutatások többnyire együtt kezelik az egész országra vonatkozó halálozások számát, nem bontják le korcsoportok szerint. Ami az ország lakosainak halandóságát illeti, elmondható, hogy az iparosodás előtti időkben a halandósági viszonyok lassú változási tendenciát, valamint időnként rövidebb távú heves ingadozásokat mutattak. 21 A 19. század első felében a halálozási arányokban viszonylagos állandóság mutatható ki: az 1831-es évet kivéve, amikor is kolerajárvány pusztított, az arányszám végig ezrelék között mozgott. 22 A század második felében is találkozunk 18 Faragó, 2005: Faragó, 2005: Faragó, 2005: Andorka, 1987: Kovacsics, 1997:

10 néhány kiugró értékkel. Az 1846, 1847, 1848-as évek ismét sok áldozatot követeltek köszönhetően az éhínségnek és a kolerának. Ezután még két nagyobb méretű kolerajárvány sújtotta az országot: ben és ban után viszont szisztematikusan megindult a halálozás csökkenése. 23 Az életkörülmények, közegészségügyi viszonyok javulásával, a születésszabályozási technikák terjedésével megváltozott a gyermek családon belüli szerepe. A csecsemőhalandóság csökkenése következtében több gyermek érte meg az egy éves kort, s az orvostudomány fejlődése hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekkori betegségeken is sikeresen túljutva, elérje a felnőttkort is. A gyermekszám-korlátozási ismeretek bővülése oda vezetett, hogy egész vidékek váltak egykéző közösségekké. Az egyetlen gyermek örökölte a birtokot legyen az akár lány, akár fiú, ebből következően a családban betöltött szerepe és értéke is jelentős mértékben megnőtt A gyermek jogi státusza A gyermekek jogállása a vizsgált korszakban nem sokat változott annak ellenére, hogy a 19. század közepe táján a feudális joggyakorlatot felváltotta a polgári jogrend után a magánjog tekintetében sok esetben továbbra is a Webőczy-féle Hármaskönyv alapján történt az egyes törvénycikkek megfogalmazása. A nagykorúság esetében is ez volt a helyzet. Már a bevezető részben foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, így most itt nem térünk ki rá ismét. Szó esett a bevezetőben az atyai hatalomról is, amit azonban nem vizsgáltunk meg kellőképpen. Ez az atyai hatalom nem olyan széleskörű, mint a római jogban ismert patria potestas. E hatalomnál fogva az atya a törvényes képviselője kiskorú (24 év alatti) gyermekeinek, azok vagyonát számadás nélkül kezeli, de csak a vagyonból származó haszonnal rendelkezhet saját maga, a vagyonnal nem. Ha szükséges, gyermekei számára gyámot nevezhet ki, vagy kizárhat valakit a gyámságból. 24 Az atyai hatalom megszűnik, ha az atya vagy a gyermek meghal, vagy ha a gyermek teljeskorúvá válik. 25 Az atyai hatalom akkor is megszűnik, ha az atya elhanyagolja gyermeke tartását és nevelését, vagy erkölcsiségét, vagy testi jólétét, vagy ha a gyermek vagyonát veszélyezteti. 26 Végezetül pedig szólnunk kell még a házasságon kívül született gyermekek jogállásáról. A törvénytelen kapcsolatból született gyermekek életük végéig magukon viselték a bélyeget. Sok esetben (például családalapításnál) hátrányba kerültek a törvényesekkel szemben. A 23 Gyáni Kövér, 1998: :XX. tc : XX. tc : XX. tc

11 házasságon kívül született gyerekek anyjuk nevét viselték, csak anyjukkal álltak jogilag rokonságban. Ez azt jelentette, hogy anyjuk után örökölhettek, de anyjuk családja után már nem. Annak ellenére, hogy a gyermek jogilag nem állt rokonságban a biológiai apával, az mégis köteles volt gyermektartást fizetni egészen addig, míg a gyermek rászorult. 27 Mint láthattuk a törvény egyértelműen kijelöli a gyermek családon belüli helyét. Egészen nagykorúságáig atyjának van alárendelve, jóllehet az atyai hatalom nem korlátok és feltételek nélküli. A törvény kötelezi az apát, hogy gyermekét megfelelően eltartsa: testileg és szellemileg egyaránt nevelje. 27 Lallosesevits Lányi, 1910:

12 2. A KISZOLGÁLTATOTTSÁG KORA 2.1. A magzati kor A gyermek élete a paraszti társadalomban nem a születés pillanatában kezdődik, hanem kilenc hónappal korábban, a fogantatáskor. Az elgondolás mögött természetesen az a vallási meggyőződés áll, hogy az élet a fogamzással veszi kezdetét, nem pedig a születéssel, ami ha ebből a szempontból nézzük, csupán csak egy kapu, egy ajtó, melyen át kell jutnunk ahhoz, hogy életünk következő szakaszába lépjünk. Fogantatásunktól halálunkig számos ilyen kapun kell áthaladnunk. A kapukat erősen őrzik, nem mindenki lépheti át annak küszöbét egyszerűen. Egyedül a születés, valamint a halál ajtaja tárul ki mindenki előtt egyformán. Az egyes életszakaszok közötti áthaladásunkkor rítusok, hagyományok sokaságával találjuk szembe magunkat. Hogy az akadályokat gond nélkül vegyük, el kell sajátítanunk az áthaladáshoz szükséges ismereteket, s meg kell felelnünk az elvárásoknak. Mivel a paraszti társadalomban az élet nem a születéssel kezdődik, következésképpen az emberi élet első szakaszának a születést megelőző magzati kor tekintendő. A gyermekáldás természetesnek számított a paraszti világban, az élet velejárójának tekintették. A gyermeket nem tervezték, jött az magától. Csak a XIX. század végére a XX. század elejére vált világossá számukra, hogyan is készül a gyerek. Amíg nem voltak tisztában a fogantatás menetével, addig nem tudtak ellene sem tenni. Már csak akkor tudtak intézkedni, amikor megtörtént a baj. A magzatelhajtás azonban nem kis kockázattal járt: a közösség kiközösíthette a magzatát eltevő, elcsináló asszonyt, de akár maga is áldozatává válhatott egy rosszul sikerült kísérletnek. A fogamzásgátló és magzatelhajtó módszerek különösen az első világháború után terjedtek el. A fronton harcoló férfiak óvatosságot tanultak, 28 s az itthon maradt asszonyoknak is bővült a tudásuk. Korábbi ismereteik elsősorban a felsőbb társadalmi osztályoktól származtak; az ott szolgáló cselédek, summások stb. révén szivárogtak le hozzájuk. A magzatelhajtó módszerek széles körben ismertek voltak a paraszti társadalomban, annak ellenére, hogy használatukat szégyennek, bűnnek, sőt, egyenesen gyilkosságnak tekintették. A szükség azonban sokakat rávitt, hogy a nagy tudású asszonyokhoz vagy éppen orvosokhoz forduljon. Akinek nem volt pénze bábaasszonyra vagy orvosra, saját maga kísérletezgetett titokban. Ezek a mesterkedések a legtöbb esetben rosszul végződtek. Pontosan nem tudni, hogy hány 28 Gazda, 2008:

13 nő esett áldozatául a barbár módszerekkel végrehajtott magzatelhajtásnak, mert a halotti anyakönyvekben a halál okaként illendőbbnek tartotta a körzeti orvos, ha idegbetegséget vagy vakbélömlést állapít meg. 29 Az első világháborút megelőzően családonként nyolc-tíz vagy még több gyerek volt, a fogamzásgátló módszerek terjedésével és a tudatosabb családtervezéssel sok helyen ez a szám négyre csökkent. Mint ahogy mondták: egy kell az apának, egy az anyának, egy a hazának s egy a halálnak. 30 Ahogy ez a szólás is mutatja, a gyermekhalandóság még az első világháború után is magas méreteket öltött. Így, ha egy családban sok gyerek volt, az a szülők és gyermekek erejét, egészségét jelentette. Az első világháború előtt minden harmadik gyerek meghalt. 31 A szülők számítottak rá, hogy gyermekeik közül csak kevesen élik meg a felnőttkort, ezért halálukat természetesebbnek vették. Ez azonban nem jelentette azt, hogy közömbösek lettek volna gyermekük halála iránt. Sokáig siratták a kis halottat, met az es olyan gyermekünk vót, mint a másik. 32 A gyermekáldást nem lehetett elkerülni, csak késleltetni. Többnyire az első gyermek a házasság első évében megszületett, de az is ismeretes, hogy a fiatal házasok korlátozták találkozásaik számát, vagy egyáltalán nem közeledtek egymáshoz. A mezőkövesdi matyóknál a házasságot követő hat hétben az új menyecskét az anyós szabályosan elzárta az urától. 33 Ha mégis teherbe esett az ifjú asszony, a helybeliek megszólták: ez se tudott még várni, még össze se melegedtek! 34 Feltételezhetően legtöbbször abban az esetben folyamodtak ehhez a módszerhez, ha a feleség nagyon fiatal volt. Országszerte elterjedt az a hiedelem, hogy amíg az anya szoptat, addig nem esik teherbe. 35 Ezért sok helyen akár több évig is szoptatták a gyermeket. A fogamzásgátlás megismerése előtt tehát, mint láttuk, három módszerrel korlátozhatták a gyermekek számát: 1. ritkán vagy egyáltalán nem létesítettek szexuális kapcsolatot a házastársak, 2. kitolták a szoptatási időt vagy 3. magzatelhajtást végeztek. Aki a természet és egyúttal a közösség törvénye ellen vétve akarva (magzatelhajtás) vagy akaratlanul (meddőség) nem szült gyereket, az szégyenbe került. A gyermektelenség mindenhol nagy átoknak számított. Okának az asszony betegségét, méhének ferdeségét 29 Gazda, 2008: Gazda, 2008: Gazda, 2008: Gazda, 2008: Fügedi, 1988: Fügedi, 1988: Csete, 1993:

14 tartották. 36 Olykor előfordult, hogy a férjet vagy mindkét házastársat hibáztatták. Ilyen esetben akár a közösség a fölött is szemet hunyt, ha az asszony más férfitól kérve segítséget esett teherbe. 37 A gyermektelen asszonyok kevés esetben vállalkoztak orvosi beavatkozásra, inkább Szent Annához imádkoztak segítségért, aki maga is későn szülte Máriát. 38 Ennek az lehet a magyarázata, hogy miután nem voltak tisztában a gyermek foganásának biológiai hátterével, így nem is remélték, hogy azon egy orvos vagy bábaasszony segíthet, hanem a gyermekáldást inkább természetfeletti, isteni ajándéknak tartották. Aki minden imádság ellenére gyermektelenül halt meg, annak élete úgy ért véget, hogy nem érte el a célját. Erre utal a matyóknál egykor életben lévő szokás, hogy a gyermektelen halott kezét nem kulcsolták össze a koporsóban. 39 Ha az asszony teherbe esett, életmódja nem változott semmit. Ugyanazokat a munkákat végezte ugyanolyan keményen, mint ahogy tette eddig is. A matyóknál úgy tartják, hogy az az asszony szereti igazán a gyermekét, aki megszenvedett érte. 40 Egészen a szülés percéig dolgozott, ezért gyakran megesett, hogy a gyerek kint a határban, a mezőn született meg. A viselős asszonyt és magzatát ugyan a munkák csökkentésével nem, de más, elsősorban mágikus módszerekkel igyekeztek megvédeni a bajtól. A terhesség alatt az asszonynak egy sor követelménynek, elsősorban tiltásnak kellett engedelmeskednie. Nem volt szabad szárítókötelek alatt bujkálnia, mert a köldökzsinór a gyerek nyakára tekeredik. Esős időben se járjon kint, mert ha az arcára hull az eső, a gyerek szeplős lesz. Kemencét sem volt szabad tapasztania, mert ha bebújik a kemencébe, néma gyereke lesz. 41 Ugyancsak néma lesz a gyerek, ha eltitkolja terhességét. Állapotos asszonynak nem szabad kereszteltetnie, mert születendő gyermeke hamarosan meghal. 42 Ha sírba nézett, vagy halottat látott, a gyerek sárgasággal vagy sápadtan születik. 43 Ha megtörtént a baj, vagyis az asszony belenézett a sírba, úgy tudja elkerülni, hogy gyermeke sárgasággal szülessen, hogy egy marék földet dob a sírgödörbe. 44 Ne nézzen villámlást, mert a gyerek majd hamar elhagyja a házat és nincstelenné válik. 45 A mennydörgéstől pedig, ha megijed, a gyerek hibás lesz, 46 vagy az asszony elvetél: 36 Gazda, 2008: Gazda, 2008: Fügedi, 1988: Fügedi, 1988: Fügedi, 1988: Csete, 1993: Csete, 1993: Gazda, 2008: Bellosics, 1998: Bellosics, 1998: Csete, 1993: 8. 13

15 elejtette, nem tudta szorítani. 47 Amint látható, ezek a tiltások mind azt szolgálják, hogy a gyerek egészségesen jöjjön a világra. Megpróbálták a születendő gyermek nemét, kinézetét és természetét is kitalálni. Ha a magzat először a jobb oldalán mozdult meg, akkor fiút, ha a balon, akkor lányt jósoltak. Ugyancsak lányra lehetett számítani, ha az apának nyitva volt a szája közösülés közben. 48 Ha a viselős asszony az úton vasat talált, akkor fiú, ha ruhadarabot, akkor lány gyermekre számított. 49 Ha páros gyümölcsöt evett (cseresznye, meggy, összenőtt szilva stb.), ikrei lesznek. Ha szőrös állatba rúgott a terhes nő, gyermeke is szőrös lesz, vagy torzszülöttként jön a világra (pl. farkastorokkal). 50 Az újszülött testén anyajegy formájában megmarad annak a tárgynak a nyoma, amivel megdobták a viselős asszonyt, de csak akkor, ha hirtelen odakap, és nem gondol a gyermekére. 51 Viselős asszonyt nem szabad felingerelni, mert akkor a gyermek is indulatos természetű lesz A csecsemőkor A gyermekre rengeteg veszély leselkedett a fogantatásától a kereszteléséig. A rossz ellen mágiával igyekeztek védeni a kicsit. Kereszteléséig a nevén sem szólíthatták, nehogy a gonosz szellemek, megtudván nevét, uralkodhassanak felette. Helyette a pogányka, buha megnevezést használták. 53 A gyermek születésétől kereszteléséig tisztátalannak számított; ebben az időszakban különösen nagy veszélynek volt kitéve. Ezért igyekeztek minél hamarabb megkereszteltetni az újszülöttet. Amíg ez nem történt meg, gonosz szellemek, ördögök, szépasszonyok kicserélhették a gyermeket. A kicserélt gyermek nem fejlődött, törpe, kicsitestű, nagyfejű, eltorzult, csúnya arcú lett. A gyomra is elromlott, ződet kakált. írja 54 Gazda Klára. Védekezésképpen gonoszelhárító tulajdonsággal felruházott tárgyakat alkalmaztak: patkót, piros rongyot, fokhagymát, imádságoskönyvet, keresztet stb. 55 A keresztelés semmiképpen nem maradhatott el. Ha a gyermek olyan gyengének született, hogy bármelyik percben meghalhatott, akkor a bába keresztelte meg. 56 A keresztelés révén az 47 Gazda, 2008: Csete, 1993: Gazda, 2008: Csete, 1993: Csete, 1993: Csete, 1993: Gazda, 2008: Gazda, 2008: 27. Kiemelés az eredetiben. 55 Gazda, 2008: Csete, 1993:

16 újszülött bekerült a közösségbe, s többé a szellemek sem árthattak neki. Igyekeztek minden gyereknek más keresztszülőpárt választani, de ha a család nagyon szegény volt, több gyereket is ugyanazok a keresztszülők kereszteltek. 57 A keresztszülők ajándékát korozsmának vagy kolozsmának nevezik. Ez alatt vidékenként mást és mást értenek. Jászkiséren a korozsma a keresztanya által a keresztlányának ajándékozott fülbevaló volt. 58 Esztelneken a kolozsma 1-2 méter fehér vászonból és két gyertyából állt. A kereszteletlenül elhalt gyermekre rettenetes sors várt. Lelke sohasem pihenhetett meg: Bolygótűz képében kóborol a földön, vagy a limbusba jut, honnan leszáll a földre s ide s tova vándorol, míg teste a porban egészen porrá nem válik. Eközben folyton jajveszékel. 59 Hogy jajgatásával ne zavarja a többi halottat, a temető külső oldalába temették írta Bellosics Bálint a XX. század elején. A matyóknál az ilyen gyerek lelke minden hetedik évben megjelenik valamelyik bokorban vagy a garád alatt, amíg valaki meg nem szánja. Aki ilyenkor meglátja, dobjon feléje valami fehér ruhadarabot s mondja neki:»én téged megkeresztellek az Atyának, Fiúnak, Szentlélek Istennek nevében; ha fiú vagy, Ádám légy, ha leány, Éva!«akkor a bolygó lélek felszabadul, angyal lesz belőle, bejut a mennyországba, ahol szüntelenül megszabadítójáért imádkozik. 60 A kereszteletlenül elhalt gyermek a gonoszé lesz, csontjai varázserővel bírnak. 61 Ha a terhesség alatt, vagy a szülés közben az anya meghalt, lelke azonnal a menybe jut, bármilyen bűnös is volt. 62 Jobbnak látták, ha az újszülött is követte anyját a túlvilágra, minthogy anya nélkül, félárván nőjön fel vagy mostohaanya nevelje. Ezért, amikor kinyújtották az anya testét, a gyermeket jelképesen a lába közé tették. Ha mégis életben maradt, apja nevelte fel, vagy valamelyik közeli rokona fogadta örökbe. 63 Úgy tartották, hogy az anya visszajár életben maradt gyermekéhez. 64 A terhesen elhunyt nő koporsójába a palócok kisinget, egy szál vékony gyertyát és egy krajcárt helyeztek, mert hitük szerint a gyermek a koporsóban is megszületik. A krajcárral megveszi a világosságot, a gyertya pedig a kereszteléshez kell, mikor az utolsó ítélet napján Keresztelő Szent János a Jordán vizében megkereszteli a halva született és kereszteletlen gyermekeket Gazda, 2008: Csete, 1993: Bellosics, 1998: Bellosics, 1998: 14. Kiemelés az eredetiben. 61 Bellosics, 1998: Bellosics, 1998: Gazda, 2008: Bellosics, 1998: Bellosics Istvánffy Gyulára hivatkozik (Nyr. XXIV. 288) In: Bellosics, 1998:

17 Gyakori volt, hogy a gyermek halva született. Ennek okát nem igazán keresték: Gyenge volt, sokat dolgozott vele az anyja. 66 A matyóknál nem engedték, hogy a halva született gyermeket kereszteletlenül temessék el: szenteltvízzel megkeresztelték otthon. A keresztanya feladata volt, hogy az elhunytat a kis koporsóban hóna alatt kivigye a temetőbe. Külön sírt nem készítettek az újszülöttnek, hanem ahol éppen sírt ástak, a gödör oldalába kis padlant vájtak, oda tették be. Az elvetélt magzattal (a letéttel) is így jártak el. 67 Ha a szülésben az anya és a gyermek is meghalt, közös koporsóban temették el; a gyermeket az anyja karjára helyezték. 68 Ha a szülés nehézségei, a korai gyermekbetegségek és a boszorkányok mesterkedései ellenére a gyermek életben maradt, keresztelése után a falusi társadalom részévé vált. Az egy évesnél fiatalabb gyermekek külön korcsoportot alkottak a paraszti társadalomban. A nap minden percében anyjukra voltak utalva. Az egy év alatti gyermek igazi nyűg volt az édesanyja számára, aki a szülést követően ugyanott folytatta életét és munkáját, ahol abbahagyta. Szorosan beosztott napirendjébe be kellett iktatnia az új jövevény ellátását. Annak örültek a legjobban, ha a csecsemő sokat aludt. Ilyenkor nem volt baj vele, s úgy vélték, ettől nő majd nagyra. 69 A kicsi álmatlansága ellen máklé volt a leghatásosabb gyógyszer. 70 A szülők csak úgy merték magára hagyni gyermeküket mikor munkába mentek, ha az békésen és hosszan aludt. A máklé gyakori használata azonban nem tett jót a csecsemőnek: túladagolása esetén a gyermek esze odalett. A gyermeket ameddig tudták, szoptatták. Úgy vélték, egyrészt, ettől lesz erősebb, másrészt pedig, míg az anya szoptatott, addig sem esett újból teherbe. Előfordult, hogy akár éveken át szoptatták a csecsemőt. Ha az anyának nem volt teje, tehéntejjel etette gyermekét. 71 Amíg a csecsemő nem tudott pépes ételt enni, addig az anya kénytelen volt a mezőre is magával vinni, hogy szoptatni tudja. Miután magától abbahagyta a szopást, vagy elválasztották, cuclival hallgattatták el a síró csecsemőt. A csecsemőt pépesített étellel táplálták. Kétéves koráig az anyja etette. Gyakori volt, hogy az ételt az édesanya először falatonként megrágta, s ujjával rakta a gyerek szájába. 72 Ez az eljárás amellett, hogy fertőzésveszéllyel járt, már tápértéket sem juttatott a gyermek szervezetébe. A csecsemő szívesen fogyasztotta a tejbe aprított 66 Fügedi, 1988: Fügedi, 1988: Fügedi, 1988: Gazda, 2008: Gazda, 2008: Gazda, 2008: Csete, 1993:

18 kenyeret és a szalonnából és kenyérből álló ún. katonákat. 73 Ha már nem kötődött az anyatejhez, az anya mozgása is szabadabbá vált. Otthon hagyhatta gyermekét, akire idősebb gyermeke, a déd- vagy nagyszülők, a szomszéd öregasszony vagy 9-10 év körüli fogadott dajka, pesztra vigyázott. 74 A csecsemőre, ahogyan az újszülöttre, sok veszély leselkedett. Miután teljes egészében gondozóira volt utalva, csak lelkiismeretes és szakszerű ellátás révén maradhatott életben. Egészségét, életét sok olyan eljárással igyekeztek megőrizni, amelyek többsége mágikus elgondoláson alapult. Bellosics Bálint múlt század elején íródott művében számos ilyen szokást, hiedelmet említ. 75 Egy éven aluli gyermek körmét nem volt szabad levágni, mert meghal. Máshol azért tiltották a gyermek körmének levágását, mert tolvaj lesz a belőle, ha felnő. Csak rágni volt szabad, vágni nem. Ugyancsak tilos volt egy éves kora előtt tükörbe néznie, mert rövidesen meghal. Ha hordozzák kézben, ne lábbal kifelé vigyék ki az ajtón, mert az azt jelenti, hogy ahogyan a halottakat szokás, lábánál fogva viszik ki nemsokára. A fürdető víz kiöntése, az üres bölcső ringatása, vagy ha több ember ringatja, mind halált jelent. Nem szabad összemérni egy másik gyerekkel, mert valamelyik a kettő közül hamarosan meghal. Ha a gyermek kilenc hónapos korában beszélni kezd, nem kell rögtön hozzászólni, mert ellenkező esetben nem él sokáig. A gyermek egy éves koráig teljesen tehetetlen, mások gondozására, védelmére szorul. Noha a kereszteléssel elhárították a rontások többségét, még mindig számos veszély leselkedik a csecsemőre. Ezektől sokszor értelmetlennek tűnő cselekedetekkel, szokásokkal igyekeznek megóvni a gyermeket. A keresztelés nem csak azért fontos mozzanat a gyermek életében, mert megvédi az ártó szellemektől, mitikus lényektől, hanem azért is, mert a keresztség felvételével bekerül a paraszti társadalom közegébe. Immáron neve van, egy a közösséget alkotó egyének közül. Megítélésében nem egyenértékű a társadalom többi tagjával; inkább csak a lehetőséget látják benne, azt az embert, akivé válhat, s nem azt, aki jelenleg. Most még formázható, érzékeny/fogékony a mágikus eljárásokra. Úgy vélik, képesek tenni azért, hogy felnőtt korában szép, erős, szerencsés ember legyen. 73 Csete, 1993: Gazda, 2008: Bellosics, 1998: 15.; 23;

19 3. A TANULÁS KORA 3.1. A kisgyermekkor A gyermek szemszögéből meglehetősen passzívnak mondható csecsemőkor után a gyermek belép élete első, s talán legaktívabb korszakába, a kisgyermekkorba. Az egy és hat év közötti gyermekek számos új folyamattal ismerkednek meg: megjelenik a játék, a tanulás és a munka is. Szemlélődő és elszenvedő egyénből cselekvővé válik. Egyre kevésbé függ édesanyjától: kapcsolatba kerül másokkal is. A játékosan tanul és dolgozik. Szinte észrevétlenül elsajátítja a közösség kultúrájának alapelemeit, melyre aztán a későbbiekben támaszkodhat. A kisgyermekkor legfontosabb folyamata a tanulás. A gyereknek el kell sajátítania a közösség értékrendjét, szokásait, ismereteit. Nevelésében a család minden tagja részt vesz: az anya, az apa, a nagyobb testvérek, a nagyszülők, a dédszülők. Olykor a szomszédok is bekapcsolódnak az oktatásba. A szülőknek legtöbbször nem meghatározott célok szerint nevelik gyermeküket. Stratégiájukat spontaneitás, ellentétesség, szeszélyesség és szélsőségesség jellemzi. A nevelési elvek gyakran az adott eseményhez alkalmazkodva és csak arra a pillanatra vonatkozóan lépnek életbe. Máskor, még ha az esemény azonos is, eltérően viselkedik a nevelő. Ugyancsak mindennapos, hogy a család tagjai eltérő módon, akár egymásnak ellentmondva nevelik a kisgyereket. A túlzott szeretetet követő nagy verésekben pedig a szélsőségesség nyilvánul meg. Annak ellenére, hogy a szülők nem szilárd elvek alapján nevelik gyermekeiket, mégis elég határozott elképzelésük van/lehetett arról, hogy milyen felnőtté váljon. Koncepciójukat a közösségi értékeknek megfelelően alakították ki. Legtöbbször emlegetett szavaik: Legyen jó gazdaember belőle, Legyen szorgalmas ember, Tudjon megállni a lábán, vagy egyszerűen Legyen ember. Gazda Klára így foglalja össze az elvárások sokaságát: Edzett, kitartó, munkára mindig kész felnőtt. Olyan, aki megadja a másnak kijáró tiszteletet, a máséhoz nem nyúl, nem hazudik, mindig egyenes úton jár; aki nem keveredik pletykába, sem törvényes ügybe. Aki egyszerű és vallásos. 76 Habár a család minden tagja részt vett a gyermek nevelésében, szerepük nem egyforma súllyal esett latba. Legnagyobb hatással azok voltak a gyerekre, akik a legtöbbet voltak vele. Vagyis elsősorban az anya, illetve azok, akik az anya távollétében vigyáztak a gyerekre (nagyszülők, dédszülők, szomszédok stb.). A legtöbb családban az anya feladata volt a 76 Gazda, 2008: Kiemelés az eredetiben. 18

20 fegyelmezés is. 77 A gyermek sokat tanult idegenektől is. Jászkiséren, a téli estéken gyakran gyűltek össze az emberek egymás házánál komázni, tanyázni. 78 Mialatt a felnőttek fonás, hímzés, kártyázás közepette beszélgettek, történeteket meséltek, a gyerekek olyan dolgokról értesültek, amelyekről még nem lett volna szabad tudniuk. A gyermeket legelőször a nevére, a szülei nevére és az illő köszönésre tanítják meg. 79 Mindenkinek előre kellett köszönnie. Ha nem köszönt, vagy nem illendően, az idősek megszólították: Tán nem tudsz tisztességesen köszönni? 80 Az idősebbek iránti tiszteletét magázással fejezte ki. Régebben szülein kívül idősebb testvéreit is magázta. Mind a magázás, mind az, hogy mindenkinek előre köszönt, a társadalmon és a családon belüli helyét jelölik ki. Ide sorolható az is, hogy az asztalhoz egészen addig nem ülhettek, amíg nem végeztek értékelhető, a család fennmaradását biztosító, kenyérkereső munkát. 81 Esztelneken a gyerekek még az első világháborút megelőző időkben is külön kis asztalnál étkeztek. 82 Nem tűrték, ha beleszólt a felnőttek beszédébe, ugyanakkor elvárták, hogy mindig válaszoljon. 83 A gyermek vallásos nevelését korán megkezdték. A nem síró, jól viselkedő kisgyerekeket a szülők magukkal vitték ünnepnapokon a templomba. 84 Minden este közösen imádkozott a család; a gyerekek a lóca előtt térdelve mondták el az esti imát. 85 Három-négy éves korukra más ismerték a fontosabb imák szövegét, 86 még ha a jelentésükkel nem is voltak teljesen tisztában. Öt-hat éves korára már kellő ismeretekkel rendelkezett a gyermek ahhoz, hogy részt vehessen a közösség ünnepeiben, szokásaiban. Az emberi élet fordulóinak (párválasztás, lakodalom, keresztelés) többségét csupán csak szemlélte, de például a temetéseken, különösen, ha rokon halt meg, maga is részt vett. 87 Szokás volt kisgyermekekkel megnézetni a halottat, sőt, a lábujját is megfogatták velük, hogy ne féljenek tőle. 88 Kalotaszegen, ha gyermek halt meg a faluban, nem csak szemlélték az eseményeket, hanem részt is vettek az előkészületekben Gazda, 2008: Csete, 1993: Gazda, 2008: Gazda, 2008: Gazda, 2008: Gazda, 2008: Gazda, 2008: Gazda, 2008: Fügedi, 1988: Fügedi, 1988: Gazda, 2008: Vasas, 1993: Vasas, 1993:

21 A gyermek hamar ismeretséget kötött a munkával. Először csak játékos formában, később ténylegesen. A szülők igyekeztek minél hamarabb megismertetni gyermekükkel a munkát, amely életben maradásának egyetlen eszköze lesz a későbbiekben. Már a bölcsőben próbálták gyermekük munkához való hozzáállását jótékonyan befolyásolni. Kislányoknak tűt, orsót, 90 kisfiúknak szerszámokat érintettek a kezéhez. 91 A gyermek minden idejét anyjával, felvigyázójával tölti, aki kevés kivétellel hagyja abba a munkát az ő kedvéért. Így a kicsi megfigyelheti és az eredeti eszközök kicsinyített másával gyakorolhatja a munkát. Hat-nyolc éves kora előtt nem várnak tőle sokat: ez a tanulás ideje, nem pedig a tényleges munkavégzésé. Legtöbbször boltba, szomszédba szalasztják, kérik, hogy hozzon ide vagy vigyen oda valamit. Részt vett a főzésben, a kertészkedésben az állatok ellátásában. 92 Vigyázott kisebb testvérére, megfésülte, felöltöztette. 93 Hogy ki mikor vonta be gyermekét a munkába, és hogy milyen feladatokkal bízta meg, az nagyban függött a család anyagi helyzetétől, nagyságától és a gyerekek számától is. 94 Noha a gyermekmunkának fontos szerepe volt a paraszti gazdaságban, a gyermeket mégsem lehetett időnek előtte munkára fogni; megszólták azt, aki így tett. 95 A tanulás és a munka mellett a játék az, amely a kisgyermek idejének nagy részét kitölti. Tulajdonképpen ebben a korban mind a tanulás, mind a munka játékos formában zajlott, mondókákkal, énekekkel színesítve. A számos néprajzkutató által hosszú évek alatt összeállított hatalmas méretű játékgyűjteményből most csupán egy példát említünk, amelyet Gazda Klára közöl az esztelneki gyermekvilágról íródott monográfiájában. A gyerekek nem csak háborús, lakodalmas, komámasszonyos játékokat játszanak, hanem szereposztásban végigjátsszák a temetést is. Számukra a halál az élet természetes része. Naponta látják, tapasztalják, részt vesznek benne. Amikor döglött állattal találkoznak, vagy kezük által múlik ki egy giliszta, a temetéseken ellesett szertartást imitálva eltemetik a halottat. Dobozba teszik, gödröt ásnak a számára. A pap, akit most egy gyerek alakít, elbúcsúztatja a halottat, majd pedig elmondja az imát: Dominusz vobiszkum. Ettem pirított túrót. 96 Ezután elföldelik a halottat, sírjára virágot tesznek. 97 Gazda megjegyzi, hogy a gyerekeknek ezt a játékát a szülők nem nézik jó szemmel, s nem engedik, hogy keresztet tegyenek a sírra. A halál, 90 Tátrai, 1994: Magyar Néprajz, VII. kötet, Tátrai, 1994: Fügedi, 1988: Fügedi, 1988: Gazda, 2008: A gyerekek, miután nem értik a pap által elmondott latin nyelvű formulát, hasonló hangzású szöveget találnak ki. 97 Gazda, 2008:

22 halottakkal való érintkezés tehát nem idegen a falusi gyermek számára. Idejének nagy részét a természetben töltve gyakran találkozik a halál különféle megnyilvánulási formáival. Ezért veszi természetesnek az emberek halálát is. Legalábbis idősek esetében. Fiatalok halálakor megdöbben, összezavarodik, kétkedni kezd az élet törvényében Az iskoláskor A hat évnél idősebb gyermekek egy újabb korosztályba kerülnek, az iskolások csoportjába. Az iskolába járás jelentős változást hoz a gyermek életébe. Miután hat éven keresztül lényegében anyja és testvérei társaságában élt, most megismerkedik saját korcsoportjával is. Az iskolások kiépítik saját kis közösségüket. Életük összetettebbé, színesebbé, s bizonyos szempontból nehezebbé válik. Munkájukra egyre nagyobb igényt tart a család, az iskolában is teljesíteni kell, a közösségi életben is nagyobb részt vállalnak, s a szórakozási alkalmak és játékok száma is nagymértékben bővül. A XIX. század folyamán és a XX. század elején az iskola nem a legfontosabb helyet töltötte be a parasztgyermek életében. Szülei úgy vélték, hasznára válik, ha megtanul írni, olvasni és számolni. Amíg e készségeket elsajátították gyermekeik, iskolába is rendszeresen járatták őket. Később azonban, körülbelül 10 éves koruktól, csak a szigorú iskolakötelességgé bírhatta rá a szülőket, hogy továbbra is iskolába küldjék gyerekeiket. A falusi gyermek 9-10 éves korától komolyabb feladatokat látott el, munkája szinte nélkülözhetetlen volt a család számára. Szegényebb családok már ilyen korban elküldik gyermekeiket pénzt keresni. 98 A gyerek ettől kezdve egyre többször kimaradozott, szinte csak ősszel és télen teltek meg a padok. Tavasszal és nyáron, néhol még kora ősszel is a családi gazdaságban dolgoztak. Így a legtöbb diák csak egy-két, ritkán négy évig járt iskolába. 99 Nem csak azért nem jártak a gyerekek iskolába, mert szükség volt a munkájukra. Gyakran azért maradtak otthon, mert nem volt miben menniük. 100 Szegény családoknál nem jutott minden gyereknek cipő és ruha. Az iskolában a már említett írás-olvasás-számolás mellett fontos szerepet kapott a vallásoktatás is. Másodikos korukban kezdték el tanulni a katekizmust, amely az első áldozásra készítette fel őket. 101 A matyóknál minden év májusában, az ún. fehér vasárnapon volt az első áldozás Fügedi, 1988: 60.; Gazda, 2008: Vasas, 1993: Vasas, 1993: Fügedi, 1988: Fügedi, 1988:

23 A földműveléssel foglalkozó családok gyerekei számára az iskolák gyarapodása és az iskoláztatási lehetőségek javulása nem hozta el a felemelkedés esélyét. Továbbra sem szabadulhattak a summás- és vándormunka szükségességétől. A kapuk elsősorban a polgárság, a vagyonosabb parasztság és a kisiparosság előtt tárultak ki. 103 A különféle beszámolókat, naplórészleteket olvasva az lehet a benyomásunk, hogy a XIX. századi, XX. század eleji gyermeknevelés csak a szigorról, a verésről és egyéb büntetések alkalmazásáról szólt. Ez azért tűnhet így, mert a paraszti társadalom elvei szerint a dicséret, a babusgatás nem vezet eredményre, még elhinné magát a gyermek. 104 Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem szerették gyermeküket. A gyermek ne tudja, hogy szeretik. Csak titkon szabad szeretni. 105 Szeresd a gyerekedet, de úgy, hogy ne tudja. A csók hideg ruha. 106 A sok verés ellenére gyakran dédelgették, csókolgatták, ajándékot készítettek vagy vettek neki. Ebből kifolyólag egy kisgyermek vagy iskolás elvesztése nagy fájdalommal és veszteséggel járt minden családban. A néhány éves korában elhalt gyermeket már nem a temetőn kívülre vagy más sírjába temetik minden ceremónia nélkül. Temetésük családon belüli értékük mutatója. A temetési szokássorban fontos szerepe van a keresztanyának. A néhány éves gyermeket az általa adományozott korozsmában temetik el. 107 Ha még nem készült el a korozsma, ő fizette a kis koporsót, nagyobb gyerekeknél pedig a szemfedelet. 108 Gyermekeknek általában fehér koporsót vettek; ez a szokás még ma is él. A matyók úgy tartották, hogy a gyermeket nem lehet korozsma nélkül eltemetni, mert sír a másvilágon. Ha még nem készült el a korozsma, akkor egy másik gyermekhalottal utána küldték. 109 Öt-hét éves korukig temették a gyermekeket korozsmában, az ennél idősebbeket ünneplő ruhájukban. 110 A gyermekhalottakat menettel kísérték a temetőbe. Mezőkövesden négy rokon vagy szomszéd nagylány vitte a Szent Mihály lovát, amelyen a koporsó volt, s a keresztet is egy felkért lány vitte. 111 Dávodon, gyerekek temetésekor szokás volt koronát is készíteni. Műanyagból készítettek koronát még kisiskolásoknak is. Temetéskor fehér zsebkendővel leterített tányéron vitte egy lány, mellette, a kereszt mögött pedig két lány ment, égő gyertyával. A keresztet egy fiú vitte. A sírra vágott virágot tettek, a koronát pedig elvitték 103 Fügedi, 1988: Gazda, 2008: Gazda, 2008: Fügedi, 1988: Györffy, 1956: Fügedi, 1988: Fügedi, 1988: Fügedi, 1988: Fügedi, 1988:

Gyermekélet és gyermekhalál a paraszti társadalomban

Gyermekélet és gyermekhalál a paraszti társadalomban Bodovics Éva Gyermekélet és gyermekhalál a paraszti társadalomban Tanulmányunkban a 19-20. századi paraszti társadalomban élő gyermek mindennapjainak bemutatására teszünk kísérletet, figyelmünket a gyermek

Részletesebben

CSALÁDI MUNKAMEGOSZTÁS SZEMLÉLETI VÁLTOZÁSAI, A MAI MAGYARORSZÁGON

CSALÁDI MUNKAMEGOSZTÁS SZEMLÉLETI VÁLTOZÁSAI, A MAI MAGYARORSZÁGON CSALÁDI MUNKAMEGOSZTÁS SZEMLÉLETI VÁLTOZÁSAI, A MAI MAGYARORSZÁGON KÉSZÍTETTE: TÁV 12 KONZULENS: URBÁN MARIANNA Hipotéziseim Az első feltevésem, hogy megváltozott a női szerepvállalás és a hagyományos

Részletesebben

AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 BEVEZETÉS DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22

AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 BEVEZETÉS DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22 MONOSTORI JUDIT 1 AZ EGYSZÜLŐS CSALÁDDÁ VÁLÁS TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGA 2 DOI: 10.18030/SOCIO.HU.2013.3.22 BEVEZETÉS Az családokról való ismereteink bizonyos dimenziók vonatkozásában igen gazdagok.

Részletesebben

Kérdőív a családról. Bert Hellinger

Kérdőív a családról. Bert Hellinger Kérdőív a családról Létezik egy mélység, amelyben minden összefolyik. Ez a mélység kívül esik az idő határain. Az életet egy piramishoz hasonlatosnak látom. Fenn, az egészen pici kis csúcson zajlik minden,

Részletesebben

A család mint érték értékteremtő család. Heti Válasz Figyelő konferencia: Kötelező öngondoskodás II. Vukovich Gabriella demográfus november 24.

A család mint érték értékteremtő család. Heti Válasz Figyelő konferencia: Kötelező öngondoskodás II. Vukovich Gabriella demográfus november 24. A család mint érték értékteremtő család Heti Válasz Figyelő konferencia: Kötelező öngondoskodás II. Vukovich Gabriella demográfus 2010. november 24. A család mint érték A magyar társadalom a családot és

Részletesebben

ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP. Gyermek neve:.. TAJ száma:... Születési hely, év, hó, nap: Lakcím:. Anyja neve: Anyja leánykori neve:...

ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP. Gyermek neve:.. TAJ száma:... Születési hely, év, hó, nap: Lakcím:. Anyja neve: Anyja leánykori neve:... Csigadombi Waldorf Óvoda Cím.: 2400 DUNAÚJVÁROS, Garibaldi u. 1. Telefon: 06-20-491-60-37, 06-70-4215277 E-mail: csigadombiwaldorfovi@gmail.com www.dunaujvarosiwaldorf.hu ÓVODAI JELENTKEZÉSI LAP Gyermek

Részletesebben

Természetes népmozgalom

Természetes népmozgalom Természetes népmozgalom Termékenység és halandóság Termékenység fertilitás Nem minden nő ad gyermeknek életet De egy nő élete során több gyermeknek is adhat életet Halandóság mortalitás Mindenki meghal

Részletesebben

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL 23 FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN A tanulmány egy 2008-as vizsgálat eredményei 1 alapján mutatja be a szakiskolai tanulók szociális összetételét, iskolai kudarcait és az azokra adott iskolai

Részletesebben

Gyermekélet és gyermekhalál a paraszti társadalomban

Gyermekélet és gyermekhalál a paraszti társadalomban Bodovics Éva Gyermekélet és gyermekhalál a paraszti társadalomban Tanulmányunkban a 19-20. századi paraszti társadalomban élő gyermek mindennapjainak bemutatására teszünk kísérletet, figyelmünket a gyermek

Részletesebben

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi

Részletesebben

ADATLAP. A gyermek neve: Születési év, hely, idő: Állampolgárság: TAJ szám: Lakcím: Otthoni telefon: Anyja neve:

ADATLAP. A gyermek neve: Születési év, hely, idő: Állampolgárság: TAJ szám: Lakcím: Otthoni telefon: Anyja neve: ADATLAP A gyermek neve: Születési év, hely, idő: Állampolgárság: TAJ szám: Lakcím: Otthoni telefon: Anyja neve: Születési év, hely, idő: Foglalkozás: Munkahely megnevezése: Cím: Mobil telefonszám: E-mail

Részletesebben

Javaslat a [Cserépfalu folklorja, hagyományápolás című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [Cserépfalu folklorja, hagyományápolás című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Javaslat a [Cserépfalu folklorja, hagyományápolás című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Méreg Lajosné (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Kössünk békét! SZKA_210_11

Kössünk békét! SZKA_210_11 Kössünk békét! SZKA_210_11 TANULÓI KÖSSÜNK BÉKÉT! 10. ÉVFOLYAM 145 11/1 NÉMETORSZÁG A VALLÁSHÁBORÚ IDEJÉN SZEMELVÉNYEK Németországban a XVI. században számos heves konfliktus jelentkezett, s ezek gyakran

Részletesebben

A GENERÁCIÓK MEGKÖZELÍTÉSE ÉS ÖNREFLEXIÓJA

A GENERÁCIÓK MEGKÖZELÍTÉSE ÉS ÖNREFLEXIÓJA A GENERÁCIÓK MEGKÖZELÍTÉSE ÉS ÖNREFLEXIÓJA Amikor tizennégy éves voltam, apámat annyira tudatlannak találtam, hogy alig bírtam elviselni jelenlétét. Amikor huszonegy lettem, megdöbbentett, milyen sokat

Részletesebben

Családi életciklus. a szülői házból. családmag

Családi életciklus. a szülői házból. családmag Életmód a családban Családi életciklus 1. Szülői családdal töltött évek 2. Házasság, gyermekek születéséig 3. A gyermekek nevelése, távozásukig a szülői házból 4. Korosodó házaspárból álló családmag 5.

Részletesebben

Családtámogatási rendszer

Családtámogatási rendszer 2010 március 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Mérték Még nincs értékelve 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Idén több részletében is változik a családtámogatási, ez érinti a kisgyermekes szülőket, és a nappali tagozaton

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

A HALANDÓSÁG ALAKULÁSA

A HALANDÓSÁG ALAKULÁSA 4. Az átlagos szülési kor egyenletesen emelkedett a kerületekben az utóbbi 15 évben, mérsékelt különbség növekedés mellett. Hipotézisünk úgy szól, hogy a kerületi átlagos szülési kor párhuzamosan alakul

Részletesebben

Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052. www.smmi.hu

Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052. www.smmi.hu Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052 www.smmi.hu 2 I. 1. FELADAT A tulipános láda egyik felét már kifestette a mester. Fejezd be te a másik

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre

Részletesebben

Rehabilitációs nevelő, segítő Szociális segítő

Rehabilitációs nevelő, segítő Szociális segítő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Keller Jakab 1860-as évek 1944 Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944 Kohn Mihály 1876 1944 Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882

Részletesebben

Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér. ködéséről

Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér. ködéséről Tájékoztatás a Zöldkereszt Bt. működésér ködéséről A Védőnői Szolgálat a világon szinte egyedülálló. Az eltelt évtizedek során sok változáson ment keresztül, de a védőnői munka fő célkitűzése nem változott.

Részletesebben

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban Török Katalin Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban 1. Bevezetés A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCsSzI) Szociálpolitikai Főosztálya az Oktatási Minisztérium Hátrányos Helyzetű

Részletesebben

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V.

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V. Családfa Apai nagyanya Apai nagyapa V. Ignác (? 1944) V. Ignácné (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: V. Ignácné (szül.? Éva) (? 1944) Anyai nagyapa R. Lipót (1883 1944) Anyai nagyanya R. Lipótné (szül. D. Cecília)

Részletesebben

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége MAGYAR PEDAGÓGIA 103. évf. 3. szám 315 338. (2003) GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete 1990 óta nagyméretű differenciálódás ment végbe a gimnáziumi oktatásban. 1989-ben

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947 Családfa Anyai nagyanya Apai nagyapa Spitzer Jakab? 1922 Apai nagyanya Spitzer Jakabné (szül. Rózsay Gizella)?? Anyai nagyapa Kohn Manó 1857 1944 Kohn Manóné (szül. Hirsch Flóra)?? Kohn Manóné (szül. Wurn

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar

Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Megváltozott házasságkötési szokások Magyarországon (Ezer hajadonra

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Nagy Ildikó: Családok pénzkezelési szokásai a kilencvenes években

Nagy Ildikó: Családok pénzkezelési szokásai a kilencvenes években Nagy Ildikó: Családok pénzkezelési szokásai a kilencvenes években Bevezető A nyolcvanas évek elején egyik megjelent tanulmányában J. Pahl az angol családok pénzkezelési szokásairól írt. A szerző hipotézise

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

Családfa. Kohn Móricné (szül.? Vilma)? Grünbaum?-né (szül.?)? Kohn Móric? Grünbaum??? Apa. Anya. Grünbaum András

Családfa. Kohn Móricné (szül.? Vilma)? Grünbaum?-né (szül.?)? Kohn Móric? Grünbaum??? Apa. Anya. Grünbaum András Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grünbaum??? Grünbaum?-né (szül.?)? 1945 Kohn Móric? 1918 Kohn Móricné (szül.? Vilma)? 1945 Apa Grünbaum András 1890 1951 Anya Grünbaum Margit

Részletesebben

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2

A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2 A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 7 I. AZ ELŐRESZÁMÍTÁS FELTÉTELRENDSZERE ÉS VÉGREHAJTÁSA... 10 1. A népesség családi állapot szerinti összetételének

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

A 2001/2002. évi tanév. rendje

A 2001/2002. évi tanév. rendje TÁRKI ADATFELVÉTELI ÉS ADATBANK OSZTÁLYA A 2001/2002. évi tanév rendje SPSS állomány neve: E44 Budapest, 2001. február A 2000/2001. évi tanév rendje 2 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETÉS 3 A KUTATÁS

Részletesebben

Kocsis György. Családi hétvége gyermekotthonban nevelkedő gyerekek és családtagjaik részére

Kocsis György. Családi hétvége gyermekotthonban nevelkedő gyerekek és családtagjaik részére Kocsis György Családi hétvége gyermekotthonban nevelkedő gyerekek és családtagjaik részére Az oroszlányi gyermekotthon 1967 óta áll a fővárosi gyermekvédelem szolgálatában. Kezdetben csak lány növendékei

Részletesebben

Ma már minden negyedik amerikai "felvilágosultnak" mondható. Hallelúja!

Ma már minden negyedik amerikai felvilágosultnak mondható. Hallelúja! Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" 2014 január 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még értékelve Givenincs Ma már minden negyedik Mérték Az ak 74 százaléka

Részletesebben

IFJÚSÁGI ÉLETMÓD ÉS SZOKÁSVIZSGÁLAT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN

IFJÚSÁGI ÉLETMÓD ÉS SZOKÁSVIZSGÁLAT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN IFJÚSÁGI ÉLETMÓD ÉS SZOKÁSVIZSGÁLAT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN Megbízó: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatal Művelődési és Népjóléti Iroda Támogató: Gyermek- és Ifjúsági Koordinációs Tanács

Részletesebben

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal Társadalmi jellemzõk, 2006 Társadalmi jellemzõk, 2006 Ára: 2000,- Ft Központi Statisztikai Hivatal KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TÁRSADALMI JELLEMZÕK, 2006 Budapest, 2007 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL,

Részletesebben

H Í R L E V É L 2014. október TARTALOM:

H Í R L E V É L 2014. október TARTALOM: H Í R L E V É L 2014. október TARTALOM: 1. Október 1.: Az idősek világnapja 2. A szépkorúak áldozattá válásának megelőzéséhez társadalmi összefogás is szükséges 3. A leszállópálya fényei 4. Mindenszentek,

Részletesebben

Én Istenem! Miért hagytál el engem?

Én Istenem! Miért hagytál el engem? Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!

Részletesebben

CSALÁDTÁMOGATÁS, GYERMEKNEVELÉS, MUNKAVÁLLALÁS

CSALÁDTÁMOGATÁS, GYERMEKNEVELÉS, MUNKAVÁLLALÁS 4. CSALÁDTÁMOGATÁS, GYERMEKNEVELÉS, MUNKAVÁLLALÁS Makay Zsuzsanna Blaskó Zsuzsa FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A magyar családtámogatási rendszer igen bőkezű, és a gyermek hároméves koráig elsősorban az anya által

Részletesebben

Gyerekneveléssel és háztartással kapcsolatos munkamegosztás egy átlag magyar családban

Gyerekneveléssel és háztartással kapcsolatos munkamegosztás egy átlag magyar családban Gyerekneveléssel és háztartással kapcsolatos munkamegosztás egy átlag magyar családban A gyerekek meglátása szerint még mindig anya végzi a legtöbb feladatot otthon, de az apák is egyre aktívabbak. Minden

Részletesebben

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,

Részletesebben

A gyermekvállalási magatartás változása és összefüggései a párkapcsolatok átalakulásával

A gyermekvállalási magatartás változása és összefüggései a párkapcsolatok átalakulásával Földházi Erzsébet A gyermekvállalási magatartás változása és összefüggései a párkapcsolatok átalakulásával Magyarországon az 1980-as évek elejétől fogy a népesség, 2011-ben a lélektani határnak is számító

Részletesebben

Régi dolgok, nehéz sorsok. Írta: Fülöp Tiborné

Régi dolgok, nehéz sorsok. Írta: Fülöp Tiborné Régi dolgok, nehéz sorsok Írta: Fülöp Tiborné Előszó 1933-ban születtem, egy nagyon szép kis faluban, földműves családban. Szegények voltunk. Nagyszüleim még közepesen jómódú család volt, de a nagyapám

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2

Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2 Szolnoki Tudományos Közlemények XV. Szolnok, 2011. Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2 VIDÉKI FELSŐOKTATÁS HELYZETE AZ ALFÖLDÖN A Szent István Egyetem hálózatos felépítése, térbelisége, többkarúsága ideális

Részletesebben

Az apák szerepe védőnői szemmel

Az apák szerepe védőnői szemmel Az apák szerepe védőnői szemmel A Védőnői Szolgálat MA: 103 éves (1915.06.13.) A kor társadalmi, gazdasági és demográfiai változásai hívták életre a védőnői hálózatot. Megalakulásakor a cél: a csecsemőhalandóság

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda. Családpolitikai Szótár

Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda. Családpolitikai Szótár Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda Családpolitikai Szótár 2015 Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság Központi Ügyfélszolgálati

Részletesebben

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Apa D. Sámuel 1870 1945 Anya D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) 1875 1949 Testvérek D. Piroska 1898? D. Imre 1900 1924 F. M.-né (szül. D. Ilona)

Részletesebben

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Tripolsky Géza BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Nagy Abonyi Ági megkért egy előadásra, viszont arra is megkért, hogy beszéljek Banó Istvánról. Banó Istvánról,

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások

Generációk közötti együttműködés. Tehetséggondozó foglalkozások Generációk közötti együttműködés Tehetséggondozó foglalkozások (Drámajátékos improvizációk) Belinszky Bernadett Judit drámapedagógus 1. A család és a nagycsalád II. A csoportok improvizációs feladatainak

Részletesebben

a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól

a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól 1 Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 22/2000. (XII. 15.) ÖK. számú r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól (egységes szerkezetben) Előszállás

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Rut : Szerelmi

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Rut : Szerelmi A Biblia gyermekeknek bemutatja Rut : Szerelmi történet Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Lyn Doerksen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU 28 tagállamának népessége 508 millió fő, amelynek alig 2%-a élt on 2015 elején. Hazánk lakónépessége 2015. január

Részletesebben

A 4. 5. kérdést csak akkor töltse ki, ha az Ön házastársa nem magyar anyanyelvű. Ellenkező esetben kérem folytassa a 6. kérdéstől!

A 4. 5. kérdést csak akkor töltse ki, ha az Ön házastársa nem magyar anyanyelvű. Ellenkező esetben kérem folytassa a 6. kérdéstől! A kérdőív kitöltője: az anya az apa A kitöltés helye (tartomány, város): A kitöltés dátuma: 1. Hol született (ország)? 2. Mióta él Németországban (évszám)? 3. Mi az anyanyelve? A 4. 5. kérdést csak akkor

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/126. A népesedési folyamatok társadalmi különbségei. 2014. december 15. STATISZTIKAI TÜKÖR A népesedési folyamatok társadalmi különbségei 214/126 214. december 15. Tartalom Bevezető... 1 1. Társadalmi különbségek a gyermekvállalásban... 1 1.1. Iskolai végzettség szerinti különbségek

Részletesebben

Felnőttek, mert felnőttek

Felnőttek, mert felnőttek Zolnai Erika Felnőttek, mert felnőttek Értelmi sérült felnőttek szexuálpedagógiai támogatása KLTE S z o c í o Í ő í í í ű Tanszék Könyvtára Leli, KEZEM FOGVA ÖSSZ EfO & K > Kézenfogva Alapítvány Budapest,

Részletesebben

1. Volt a Baba közeli hozzátartozói között "többemberes" baba? igen 43% nem 57% 2/b. Milyen gyermek volt a Baba apukája?

1. Volt a Baba közeli hozzátartozói között többemberes baba? igen 43% nem 57% 2/b. Milyen gyermek volt a Baba apukája? 1. Volt a Baba közeli hozzátartozói között "többemberes" baba? 57% 43% 2/b. Milyen gyermek volt a Baba apukája? igazi többemberes átlagos 42% kifejezetten nyugodt, csendes könnyen kezelhetı sírós, nyőgös

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Első rész ALAPRENDELKEZÉSEK

Első rész ALAPRENDELKEZÉSEK CSALÁDJOGI TÖRVÉNY (A SZK Hivatalos Közlönye, 18/2005. szám és 72/2011. - másik törvény) Első rész ALAPRENDELKEZÉSEK A törvény tartalma 1. szakasz Ez a törvény a házasságot és a házassági viszonyokat,

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu

Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu Cím: Gárdonyi Géza: Az én falum. (részlet) Forrás: mek.oszk.hu Szöveg típusa: elbeszélő Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepes, nehéz Javasolt felhasználás: 3 6. évfolyam.

Részletesebben

A család a fiatalok szemszögéből. Szabó Béla

A család a fiatalok szemszögéből. Szabó Béla A család a fiatalok szemszögéből Szabó Béla Témakörök A mai családok a számok tükrében Fiatalok családdal kapcsolatos attitűdjei Iskolai teljesítmény és a család Internet és család Összefoglalás, konklúziók

Részletesebben

Családfa. Deutsch Ignác Interjúalany. Pollák Béláné (korábban: Brandl Józsefné) (szül. Schwarz Klára ) Gyermekek

Családfa. Deutsch Ignác Interjúalany. Pollák Béláné (korábban: Brandl Józsefné) (szül. Schwarz Klára ) Gyermekek Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Schwarz? Schwarz?-né (szül.?) Deutsch Ignác 1828 1915 Deutsch Ignácné (szül. Weisz Teréz) 1860 1944 Apa Schwarz Mór 1877 1941 Anya Schwarz

Részletesebben

A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón

A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón A fiatalok közérzete, pszichés állapota az ezredfordulón Susánszky Éva, Szántó Zsuzsa Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet Kutatási célkitűzések A fiatal felnőtt korosztályok pszichés állapotának

Részletesebben

Elvándorlás Tények, tervek és attitűdök

Elvándorlás Tények, tervek és attitűdök Elvándorlás Tények, tervek és attitűdök MOBILITÁS ÉS MIGRÁCIÓ A kelet-európai országok lakossága számára lényegében az uniós csatlakozás hozta el a szabad munkavállalás (fokozatos) lehetőségét. A munkavállalást

Részletesebben

KÖLCSEY FÜZETEK. Győri-Nagy Sándor: JÖVŐKÉP(ESSÉG)EK. Iskolavizsgálat Kállón (Nógrád megye) 2002. Kölcsey Intézet

KÖLCSEY FÜZETEK. Győri-Nagy Sándor: JÖVŐKÉP(ESSÉG)EK. Iskolavizsgálat Kállón (Nógrád megye) 2002. Kölcsey Intézet KÖLCSEY FÜZETEK Győri-Nagy Sándor: JÖVŐKÉP(ESSÉG)EK Iskolavizsgálat Kállón (Nógrád megye) 2002 Kölcsey Intézet 1 A kiadvány a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete Kultúrökológiai

Részletesebben

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért

Részletesebben

Tisztelt Módszertani Gyermekjóléti Szolgálat!

Tisztelt Módszertani Gyermekjóléti Szolgálat! Tisztelt Módszertani Gyermekjóléti Szolgálat! Magyarországon évente 1000 serdülőkorú lányból 30 lesz várandós nagykorúságának betöltése előtt. Közel felük megszakíttatja terhességét, másik felük pedig

Részletesebben

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71.

S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. BOGNÁRNÉ KOCSIS JUDIT REFORMÁTUS SZELLEMISÉG ÉS ÉRTÉKREND KARÁCSONY SÁNDOR FILOZÓFIÁJA ALAPJÁN Az öregek nemzedéke helytelenül jár el, mikor például az ifjúság

Részletesebben

Kapcsolatok TÁRKI II.

Kapcsolatok TÁRKI II. Tömegkommunikációs Kutatóközpont 1054 Budapest, Akadémiai u. 17. A válaszadás önkéntes! Sorszám: _ _ _ _ Kapcsolatok TÁRKI II. Budapest, 1986 Először a családjáról, édesanyjáról szeretném kérdezni Önt.

Részletesebben

A évi demográfiai adatok értékelése. Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet

A évi demográfiai adatok értékelése. Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet A 212. évi demográfiai adatok értékelése Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet Tartalom Népesség száma, megoszlása Élveszületések Magzati veszteségek Születés körüli halálozás Csecsemőhalálozás

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

A nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesülők halandósága főbb ellátástípusok szerint

A nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesülők halandósága főbb ellátástípusok szerint SZENT ISTVÁN EGYETEM, GÖDÖLLŐ Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola Doktori (PHD) értekezés tézisei A nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesülők halandósága főbb ellátástípusok szerint

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Pécs, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-999-9 Készült a Központi

Részletesebben

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS

KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS JÖVŐTERVEI 1 A cigányság a magyar társadalom legnagyobb létszámú etnikai csoportjává vált az elmúlt évtizedekben. (VALUCH,

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

VETTE AZ Ő NÉPÉT GOBBY FEHÉR GYULA

VETTE AZ Ő NÉPÉT GOBBY FEHÉR GYULA VETTE AZ Ő NÉPÉT GOBBY FEHÉR GYULA Csonka András tudta, hogy az ő családja Békésb ől származik. Azt is tudta az édesanyjától, hogy Pósa Jánosék anyai ágon rokonaik. De nem volt biztos benne, hogy Dankóék

Részletesebben

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI

MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI MEGJÁRT UTAK EMLÉKEI Minden láng fölfelé lobog. Az emberi lélek is láng. Tánczos István igazgató tanító visszaemlékezései a kerekharaszti iskoláról A visszaemlékező 42 évi hivatásszeretettől vezérelt pedagógus

Részletesebben

MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA

MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA Salamon Tornáca Misszió Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-70 / 352 9739 MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA Az Úr a szivünkre helyezte azt,

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 28-ai ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület június 28-ai ülésére Budakalász Város Polgármestere 131/2012.(VI.28.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. június 28-ai ülésére Tárgy: Beszámoló a Védőnői Szolgálat 2011. évben végzett munkájáról

Részletesebben

Míg a halál el nem választ

Míg a halál el nem választ FÖLDESI ENIKŐ HAUSER PÉTER GARAMI MIKLÓS 1 Míg a halál el nem választ Esetbemutatás Összefoglalás Amennyiben a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedő gyermekek gyógyító kezelése eredménytelen, a

Részletesebben

Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája

Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

Védőnői szolgálat. Buj Buj, Rákóczi u Védőnő: Kiss Józsefné. Tel.: +36 (20)

Védőnői szolgálat. Buj Buj, Rákóczi u Védőnő: Kiss Józsefné. Tel.: +36 (20) Buj 4483 Buj, Rákóczi u. 13-15. Védőnő: Kiss Józsefné Tel.: +36 (20) 429-7859 Email: kissjozsefne63@freemail.hu Védőnői fogadóóra: minden nap 8:00-9:00 Az első esztendő meghatározza a jövőt! 1 / 5 Területi

Részletesebben

Az öngyógyítás útján II.

Az öngyógyítás útján II. Az öngyógyítás útján II. Előző számunkban áttekintettük, hogy miért folytatunk életünk nagy részében (vagy mindvégig!) önvédelmi játszmákat emberi kapcsolataink megvalósításakor. Láttuk, hogy a lélek félelmei

Részletesebben

A magyar kisdedóvás kezdete és a mai óvodai nevelés

A magyar kisdedóvás kezdete és a mai óvodai nevelés BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM MŰSZAKI PEDAGÓGIA TANSZÉKE KÖZOKTATÁSI VEZETŐ ÉS PEDAGÓGUS-SZAKVIZSGA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A magyar kisdedóvás kezdete és a mai óvodai nevelés Konzulens:

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Magyarország népesedésföldrajza

Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népességváltozásának hosszú távú trendjei A demográfiai átmenet stációi Magyarországon Magyarországon a demográfiai átmenet kezdetét 1880-ra teszik 1885-ig

Részletesebben

Családfa. Schlosz Bertalan?? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921. Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926. Schwarz??? Apa. Anya

Családfa. Schlosz Bertalan?? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921. Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926. Schwarz??? Apa. Anya Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Schwarz??? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921 Schlosz Bertalan?? Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926 Apa Szántó (Schwarz) Miksa 1880/82 1950

Részletesebben