Szudán és a világ. A válság okai és nemzetközi vonatkozásai. Készítette: Rémai Dániel

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szudán és a világ. A válság okai és nemzetközi vonatkozásai. Készítette: Rémai Dániel"

Átírás

1 Szudán és a világ A válság okai és nemzetközi vonatkozásai Készítette: Rémai Dániel Szudán 1 az Afrikai kontinens legnagyobb kiterjedésű országa. Gazdasági és földrajzi adottságait tekintve a harmadik világ vezető országai között lehetne. Minden adottsága ellenére - a Világbank egy főre jutó nemzeti jövedelem (GNI 2 ) felmérése alapján - évek óta a Föld legszegényebb országai között is az utolsók között áll. Az emberiség története során még nem volt olyan esemény vagy probléma, ahol egy tényező minden kérdésre rávilágított volna. Szudán esetében is egyszerre jelennek meg az etnikai, vallási, gazdasági ellentétek. Az előbbiek mellett a múlt árnyéka, mint oly sok afrikai ország esetében, kiegészülve a földrajzi elhelyezkedés okozta problémákkal, mind térségi, mind nemzetközi viszonylatban is. Ha végignézzük a fenti tényezők alakulását Szudán történelmének elmúlt 200 éve során megláthatjuk ezek összefonódásait, a lokális és világpolitikai események alakulásának tükrében. Az elmúlt 200 év folyamán a tényezők hol vesztettek jelentőségükből, hol felerősödtek, ezzel is növelve a helyzet komplexitását. A válság kialakulása - Történelmi áttekintés A XIX-XX. század Szudán területén a XIX. század végéig nem volt egységes államalakult, törzsi közösségek éltek egymás szomszédságában. Ez már eleve felveti a modern kori egységes Szudán legitimitásának és egyben szükségességének kérdését. Egyiptom 1820-ban gyarmatosítja a mai Szudán északi területeit, majd a XIX. század végére a britek a déli területeket. Az egyiptomiak és a britek eltérő közigazgatási módjának és a lakossághoz való hozzáállásának tudható be a két területen kialakuló politikai kultúra jelen- 1. Szudánt ábrázoló térkép megtalálható a mellékletben 2. A Világbank által végzett évenkénti makrogazdasági felmérés, amely egy ország vagy régió bruttó nemzeti jövedelemét (GNI) vizsgálja 1

2 tős eltérése. Míg északon sokkal szabadabban, nyíltabban folyhatott a politikai élet, pártok alakítása addig délen a britek maguk próbálták meg kinevelni a későbbi vezetőréteget, elnyomva a szabad kezdeményezéseket. A britek kinevelési folyamata csak a két világháború között kezdődött, a Brit Nemzetközösség létrehozáskor, és abban a néhány évben is csak kismértékű volt. Így az idő rövidsége és az intenzitás hiánya miatt az 1956-os függetlenné válás után jelentős volt a politikai kultúra különbsége Szudán északi és déli területei között. A politikai kultúra eltérései mellett a gazdasági és a civil szférában is számos különbséget találunk. Délen a britek kizsákmányolták a területet és lakóit, kompenzáció nélkül vitték ki az ásványkincseket. A déli részeken a brit uralom alatt virágzott a rabszolga-kereskedelem, aminek hatása a déli és északi társadalmi szerkezet között jelentős eltéréseket okoz manapság is. A fenti különbségek is elegek lettek volna az 1956-ban kibontakozó polgárháborúhoz. A polgárháború kirobbanásának legfőbb oka az volt, hogy az északiak megpróbálták megszerezni az újonnan létrejött Szudán teljes felügyeletét. A déli részeket a brit uralom idejéhez hasonló állapotban akarták tartani, azonban a déli területeken élő bantu 3 rabszolgák el akartak szakadni. Ezen időszak konfrontációinak nagy részét a vezető politikai csoportok és támogatóik közötti összecsapások tették ki. Emellé társult az a vallási és egyben etnikai ellentét, amely már ekkor jelentősen jelen volt a térségben, de szerepe igazán csak az 1980-as években erősödik meg. Vallási-etnikai kavalkád Szudánról erőteljes kerekítésekkel elmondható, hogy az ország lakossága három nagy vallási csoportból áll össze (muszlin: 60 %, törzsi hit: 25 %, keresztény: 15 %), de valójában sokkal több variáció van. Jelen vannak például olyan népcsoportok, akik a törzsi vallásukat építették bele a felvett iszlámizmusba, vagy olyan iszlámvallásúak, akik keresztény elemeket vettek át. A keresztény elemeket is átvevő újfajta iszlám megjelenése Afrika számos területén tért hódít. Szudánban az ellentétekhez az is hozzájárul, hogy a vallási csoportok területileg is elkülöníthetők. Északon az iszlámvallásúak vannak többségben, míg délen a keresztények és törzsi vallásúak. De számos területen van keveredés és sok az érintkezési pont. A vallási ka- 3. A bantu egy széles kategória az afrikai nyelvek egy részére. Körülbelül 400 etnikai csoport beszéli a bantu valamely fajtáját, főleg Afrika déli részén. 2

3 valkádot erősítik az etnikai különbségek is. Északon főleg az arab legeltető pásztorok élnek, délebbre és a Nílus mentén pedig fekete parasztok. Az ország földrajzi pozíció által Szudán lovagló ülésben ( astride ) helyezkedik el az iszlám kultúra déli peremén. Emiatt nemzetközi szerepe is fontossá vált, főleg a hidegháború vége óta, amikor is a konfrontáció az iszlám államok és a nyugati világ között kiéleződött és nagyobb hangsúlyt kapott. Sokak szerint, ha Szudán egész területén sikerülne az iszlámosítás az szabad utat nyitna a muszlinok dél-afrikai expanziójának. Gazdasági helyzetelemzés A vallási, etnikai, kulturális ellentétek is jelentősen megnehezítik egy ország egybetartását, de ezen tényezőket Szudán esetében még gazdasági problémák is tetézik. Az ENSZ elsivatagosodásról szóló 1973-as jegyzékében, már felhívta a figyelmet, hogy az éghajlat és területi jellemzők változásának beláthatatlan következményei lesznek Afrika több országára nézve, köztük Szudánra is. A Szahel-övezet 4 elsivatagosodása miatt az északon élő nomád pásztorok délebbre vonultak a 80-as évektől kezdődően, ezzel erősítve a népcsoportok és vallások kevertségét, amely felerősítette az ellentéteket. A délebbi terülteken élő földművesek veszélyeztetve érzik tulajdonukat és megélhetésüket. Az ország bevételének jelentős részét adó olajmezők szintén a déli területeken terülnek el, így egy ott kialakuló konfliktus az egész országra hatással van. A polgárháború ezért is jelentett nagy gazdasági megterhelést Szudánnak és jelentősen viszszavetette az ország gazdasági fejlődését. Szudáni belpolitika a XX. század második felében Az etióp fővárosban március 3-án megkötött Addisz-Abeba-i egyezmény zárta le a 16 éve dúló polgárháborút. Az egyezmény széles autonómiát biztosított a déli területeknek. Kimondta, hogy az északi és a déli régiót egyenlő mértékben kell fejleszteni. A megállapodás ellenére az északi kormány továbbra is minimális fejlesztési pénzeket és segélyeket juttat a déli terülteknek, míg az olajból származó bevételből az északi részeket építi, és az ottani elitet támogatja. 4. A Száhel-övezet Afrikában található a Szahara déli részén. Az esős évszak ideje mindössze nap évente, amely évente egyre csökken. 3

4 A hetvenes évek második felében fedezték fel a déli kőolajkészleteket. Kartúm az Addisz- Abeba-i egyezményt megszegve területeket vett el déltől. Ezzel egy időben a déli katonákat északra vezényelte, próbálva megakadályozni, hogy egy esetleges felkelést katonai erő támogathasson. Ebben az időben a hadseregből sokan dezertálnak a szomszédos országokba, és csatlakoztak az ottani gerillamozgalmakhoz vagy újakat hoztak létre. Az északi kormányzat másik olyan intézkedése, amely jelentős ellenérzést váltott ki a keresztények és törzsi vallásúak körében, hogy megpróbálta a saria 5 -t kiterjeszteni az egész országra (1983). A próbálkozás nem járt sikerrel, az ellentétek tovább fokozódtak. Omar al Bashir hatalomra kerülése és tevékenysége Az ország belpolitikai helyzetét jellemzi, hogy a függetlenné válás óta folyamatosak a politikai csatározások. A 1980-as évek második felében, az Umma párti 6 Sadiq al-mahdi miniszterelnöksége alatt volt rá esély, hogy az ország elindul a demokratizálódás útján. De Omar al Bashir 7, az RCC (Revolutionary Command Council) vezetője - az ellenzéki NIF (National Islamic Front) segítségével, amely árnyékkormányt alakított magához ragadta a hatalmat. Bashir a déli területekre küldte John Garang parancsnokot, hogy megoldja az évek óta tartó krízist. A szudáni származású, Amerikában tanult Garang azonban átállt a lázadókhoz és az 1990-es évek elejétől egyik legfőbb vezetőjükké vált. Az ő vezetésével alakult meg ben a SPLA (Sudan People s Libertation Army), aminek fő szárnya vallási autonómiát követel az NDA-val (Nation Democratic Alliance) karöltve. A szervezet másik szárnya, az SSIM (Southern Sudan Independence Movement) emellett teljes függetlenséget a déli területeknek. Az 1990-es években a harcok tovább folytatódtak. A kormánycsapatok erejének csökkenését mutatja, hogy a kartúmi vezetés 1996-ban hét, az SPLA-tól független frakcióval békét kötött. Elismerte Dél-Szudán szabad önrendelkezését és az ország multi-etnikai mivoltát. John Garang elutasította ezt a lehetőséget, de 1997-ban Nairobiban mégis tárgyalóasztalhoz ült Omar Bashirral. A két fél tárgyalásai nem vezettek eredményre tavaszán azonban mégis megkötötték a fegyverszünetet. 5. saría (a szó eredeti jelentése: út a víz felé, s innen: útmutatás, vallási jog) a hívők életének külső viszonyait szabályozó és a devianciákat szankcionáló vallási parancsolatok összessége. 6. a Mahdi-család és támogatói által 1947-ben alapított párt. A Mahdi-család politikai és közéleti tevékenysége végigkísérte Szudánt az 1800-as évek közepétől egészen napjainkig. 7. Omar Bashir Szudánban született. Katonai pályán kezdte. Harcolt Izraelben az egyiptomi hadsereg tagjaként, majd miután visszatért Szudánba politikával is elkezdett foglalkozni. Puccsal ragadta magához a hatalmat. 4

5 Megegyezési kísérletek Új alkotmányt alkottak, amely június 30-án lépett életbe, amely biztosította a humanitárius segélyek szabad áramlását és az éhínség problémájának megoldására vonatkozó lépéseket. Az alkotmányban megfogalmazottakat, azonban nem sikerült teljes mértékben betartani. Így a béke sem tartott sokáig szeptemberében a kartúmi kormányt sikkasztással vádolták, mire az északiak felrúgták a fegyverszünetet, és támadni kezdték a délen található leszállópályákat. A bombázásoknak számos esetben civilek is áldozatul estek (pl.: 2000-ben egy általános iskola bombázása). A humanitárius fegyverszünet 1999 áprilisában, az egyik civil segélyszervezet munkatársának meggyilkolásával szűnik meg februárjától Darfur 8 ban környezeti katasztrófa tombol, amit tetéznék az arab milíciák és a helyiek összecsapásai. A kormány által alkalmazott terror és az éhínség bekerült a nemzetközi hírekbe is. A krízis vizsgálatakor az International Crisis Group 9 rosszul mérte fel a helyzet komolyságát, ennek ellenére a nemzetközi sajtó felkapta a témát, és egyre több fórumon jelent meg. Ez elősegítette, hogy minél hamarabb nemzetközi megoldási javaslatok jöjjenek létre. A darfúri konfliktus fokozódásakor, Omar Bashir szükségállapotot hirdetett előre be nem látható időre. Ezt legfőbb ideológusa, Hassan al Turabi 10 puccskísérletnek titulálta. Hassan Al Turabi korábban is bírálta a Bashir által folytatott reálpolitikát, mivel annak káros következményei vannak az ország külpolitikájára és nemzetközi megítélésére nézve. Turabi emigrációba kényszerült, de a NIF (Nemzeti Iszlám Front) vezetőjeként egyre erősebben lép fel Bashir ellen áprilisában N Djamenaban (Csád) az ENSZ, USA, EU, AU (Afrikai Unió) és a szudániak aláírnak egy megállapodást, amelyben a kartúmi kormányt kötelezik a segélyszállítmányok eljuttatásának biztosítására és a janjaweed 11 milícia lefegyverzésére. Mindezzel km² területű. Szudán nyugati részén. Lakossága körülbelül 7,4 millió főre tehető. A gazdaság főleg mezőgazdaságra épül. 9. Az International Crisis Group olyan szervezet, amely kormányoktól független, non-profit. Tevékenységi köre a világban a konfliktusok veszélyének felmérése és megelőzési javaslatok kidolgozása. 10. Hassan al Turabi szudán vallási vezetője. Omar Bashir harcostársa majd legfőbb bírálója lett. Turabit elevenen foglalkoztatja egy Afrikát is magába foglaló pán-iszlám állam gondolata. 11.Eredeti jelentése egy férfi lóháton fegyverrel, ördög lóháton vagy férfi lovon ), A dárfúri fegyveresek összefoglaló neve. A janjaweed-milíciák leginkább Dárfúrban, Nyugat-Szudánban és Kelet-Csádban mozognak. 5

6 párhuzamosan folytak a tárgyalások a polgárháború lezárásáról is július 5-én Nairobiban a kartúmi kormány és a lázadók csoportjainak képviselői aláírták a szerződést, amelyben megállapodtak a jóléti hatalommegosztásról, a kényes területek (Nuba-hegyvidék, Abyei, Kék-Nílus vidéke) feletti hatalomgyakorlásról. A január 9-én Naivashaban (Kenya) aláírt békeszerződés állást foglalt a déli terültetek jövőjével. A dokumentum az alábbi kérdésekkel foglalkozott: o rendelkeztet a 2011-es népszavazásról, amely a déli területek autonómiájáról szólna. o az olajból származó nyereség elosztásáról o alelnöki pozíciót jutattak az SPLM-nek. o a Nuba-hegyvidéken, Abyeiben és a Kék-Nílus vidékén 3 éves ciklusokra bontotta a kormány és a déli csoportok hatalomgyakorlását. o Kartúm vállalta, hogy leszereli az arab milíciákat, de ezzel kapcsolatban nem történt előrelépés. Más kérdésekben tovább folytak az egyeztetések. A belpolitikai helyzet rendezését veszélybe sodorta, hogy augusztus 5-én helikopterbalesetet szenvedett John Garang, aki három hétig töltötte be Szudán alelnöki posztját. A keresztény alelnök halála után újabb zavargások törtek ki (40 áldozat). A januárban elkezdődött béketárgyalások ennek hatására megtorpantak. A Omar Bashir kormányfő kijárási tilalmat rendelt el. A Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom (SPLM) kompromisszumkészségét mutatja, hogy független vizsgálatot kértek a baleset okainak kivizsgálására. Az SPLM diplomatikus hozzáállása lecsillapította a tömegeket, akik Garang halála mögött merényletet láttak. A béketárgyalások során felmerült legfontosabb kérdések A béketárgyalásokban fontos helyet foglalt el a vallási pluralizmus kérdése. Ennek egyik fontos kikötése volt, hogy délen nem vezetik be a sariá-t. A vallási és etnikai csoportok közti egyenlőség biztosítása érdekében Dél-Szudánban a politikai hatalmat egy háromtagú elnökség között akarták megosztani. Gazdasági rendezés tekintetében megállapodtak, hogy fele-fele arányban osztozik a két térség az olajbevételen. Az északi vezetés ismét garantálta a segélyszállítmányok eljuttatását. Megegyeztek abban is, hogy 2011-ben Dél-Szudán népszavazássál döntene arról, hogy továbbra is Szudán része kíván-e maradni. 6

7 John Garang helyére helyettese, és sokak szerint minden tekintetben követője, Salva Kiir Mayardi 12 került. Azonban Mayardi sem a hazai politikában, sem a nemzetközi színtéren nem tudott olyan jelentős eredményeket elérni, mint Garang. Kilátások A megegyezések ellenére a helyzet továbbra is feszült maradt, Darfurban pedig folytatódott az öldöklés május 5-én kiadott Foreign Policy elemzés szerint a világ legműködésképtelenebb állama 2005-ben Szudán volt május 12-én újabb megállapodás született a kartúmi kormány és a darfuri lázadók között. Ennek elemei, hogy a kormány lefegyverzi a janjaweed milíciákat, míg a lázadók feladják a harcot és egy visszavonulnak egy számukra kijelölt területre. A kartúmi kormány kapcsolata a nemzetközi szervezetekkel évek óta feszült. Emiatt külföldi békefenntartó erők bevonulása is kétségessé volt. Egészen 2007 májusáig, azaz a megegyezést követően közel egy évig Kartúm elzárkózott további békefenntartók bevonulásának engedélyezésétől. A szudáni ipar főleg a helyi lőszer és fegyvergyártásra koncentrál, így nagyon fontosak számára a külföldről exportált alapvető termékek. Valószínűleg Bashir kormánya lassan enged a gazdasági megszorítások nyomása alatt és engedélyezi, hogy az Afrikai Unió csapatait (7000 fő), akiknek meghosszabbított megbízatása, amúgy is lejárt 2007 szeptemberében egy fős ENSZ békefenntartó kontingens váltsa fel. Ennek a váltásnak azonban számos akadálya merült fel, mind szudáni, mind nemzetközi aktorok részéről. Az Afrikai Unió csapatainak kivonása jóval tovább fog tartani, mint azt kezdetben gondolták. Az újonnan érkezett békefenntartóknak pedig jelentős gondot fog jelenteni, hogy hozzászokjanak a Szudánban kialakult, számtalan problémával terhelt helyzethez. Szudán és a világ A Szovjetunió felbomlásával a hidegháború nem ért véget, inkább gazdasági és energiaháborúvá alakult. Ennek fő szereplői Kína és az USA, de nem sokkal mögöttük megjelenik Oroszország is. 12. Salva Kiir Mayardi az SPLM katonai szárnyának vezetője. A hatvanas évektől a lázadók oldalán áll. Az 1972-es békét követően ő is a szudáni hadsereg tisztje lett, de a nyolcvanas években a lázadók oldalára állt. Támogatja a déli területek autonóm törekvéseit. John Garang megpróbált megválni tőle 2004-ben, de ez a mozgalom szétszakadásának veszélyével fenyegetett. 7

8 Szudán nemzetközi viszonylatban sincs könnyű helyzetben, hiszen jelentős olajkészlete, földrajzi elhelyezkedése és természeti adottságai miatt már több nagyhatalom felfigyelt rá. Szudánban érdekeltségei vannak a briteknek, amerikaiaknak, a kínaiaknak, a franciáknak, az oroszoknak, az Arab Liga országainak és Teheránnak is. Omar al Bashir és a reálpolitika Ezen számos nagyhatalmi érdekek ellenére vagy éppen ezek miatt Szudánban már majdnem húsz éve, a puccsal hatalomra került Omar al Bashir irányít. Bashir a reálpolitika módszerével próbálja fenntartani hatalmát. Reálpolitikusként minden lehetséges elvet félretéve, kizárólag a nemzeti érdekeket tartva szem előtt ügyesen taktikázva a lehető legoptimálisabb előnyöket csavarja ki a nemzetközi politika színpadon. Ezt példázza, hogy Szíriának vegyifegyver-kísérleteket engedélyez vagy az ugandai lázadókat katonákkal támogatja. Az évek során már jelentkeztek érezhető hátulütői ennek a politikának. Egyrészt ezek a lavírozások nagyon labilissá teszik a kapcsolatokat a nagyhatalmakkal és a közel-külföld országaival. Másrészt nem illeszkedik az iszlám állam kiépítésének elveibe. Ezt nehezményezte a szudáni iszlám állam gondolatának fő megalkotója Hassan al Turabi is, aki a Nemzeti Iszlám Front (NIF) vezetőjeként szembe fordul Omar al Bashirral. Bár hatalomra kerülése óta sokat változott Omar al Bashir politikai felfogása, a vezetési stílusa és módszerei még mindig erőteljesen önkényes és diktatórikus jegyeket mutatnak. Ezek azonban kiváltják a külföldi országok, főleg a nyugat ellenérzést. Ezzel beárnyékolva Szudán nemzetközi kapcsolatait is. Az USA szerepvállalása Szudánban és az észak-afrikai térségben Az USA világcsendőri szerepkörében Szudánnal szemben is fellépett már. A két ország között feszülő ellentét akkor vált ténylegessé, amikor Szudán az öbölháborúban Irakot támogatta. Az USA azt is nehezményezte, hogy a kartúmi vezetés terroristákkal és a nyugat számára veszélyesnek ítélt országokkal tart fenn jó kapcsolatot. Az Al-Kaida vezetője, Oszama Bin Laden ig Szudánban élt. Bin Laden azóta is nyomon követi az ország sorsának alakulását, igyekszek tanácsokkal, irányelvekkel ellátni a vezetőket. Ezek közül meglepően nyílt volt a április 28-án tett nyilatkozata, hogy milyen fontosnak tartotta a saria bevezetését, mert szerinte ha ezt nem sikerül elérni az a biztos bukást jelenti a szudáni iszlamisták számára. 8

9 Az USA katonai konfliktusba is keveredett Szudánnal, amikor 1998-ban lebombázott egy gyárat Ash-Shifában. A gyárról a washingtoni hírszerzés azt feltételezte, hogy gyógyszer helyett fegyvereket gyárt. Ezt követően embargót vezetett be Szudánnal szemben. Ebben segítségére volt, hogy az afrikai régió Szudánnal szomszédos országai Amerika pártiak, főleg a gazdasági függés miatt. Javasolta az ENSZ-nek, hogy vegye fel Szudánt a terrorista országok listájára. Az elmúlt 10 évben Amerika minden lehetséges eszközzel megpróbálta elérni az ENSZ beavatkozását. Az amerikai közéletben jelentős szerepet kap Szudán, de inkább csak a választási kampányok időszakában. Collin Powell 13 nyíltan kimondta álláspontját a szudáni vezetés felelősségét illetően: Darfurban népirtást követtek el, és követhetnek el még mindig, amiért a szudáni kormányt és a janjaweed arab milíciákat terheli a felelősség. Amerika számára egy időben egyértelmű volt, hogy a terrorizmus elleni harc következő állomása Szudán lesz Afganisztán és Irak után. Ezt maga George W. Bush mondta ki egyik televíziós szereplése során. A jelenlegi nemzetközi politikai helyzet inkább Iránra irányítja a washingtoni vezetés és a nemzetközi szervezetek figyelmét. Amerikai hírszerzőszervek sokáig azt állították, hogy a mudzsahidek 14 jelentős részét szudániak teszik ki. Erre cáfolt rá az a felmérés, amelyből kiderült, hogy ig a Nyugat Európában és az Észak-Afrikában élő mudzsahidek között több volt a brit nemzetiségű, mint a szudáni. Kínai gyarmatosítás Kína jelentős beruházásokat végez az Afrikában. Thabo Mbeki dél-afrikai miniszterelnök már kínai gyarmatosításról beszélt, miután a kínai miniszterelnök, Hu Csin-loo végiglátogatott számos afrikai államot. Kína célja, hogy fedezni tudja egyre növekvő energiaéhségét és ezen cél elérésében jelentős szerepet szán Szudánnak. A kínai befolyás Afrikában évente átlagosan 40 %-al bővül. Szudánban kínai támogatásból fejlesztik a vasutakat és az infrastruktúrát. Nemzetközi gazdasági szervezetek ellenzik a 13. volt amerikai külügyminiszter, korábban nemzetbiztonsági főtanácsadó. 14. vallási harcos. kínai gazdaságpolitikát, nemcsak a kizsákmányolás miatt, hanem mert kamatmentes kölcsönöket nyújt. Ezen kölcsönök halmozása további adósságokba sodorhatja, az amúgy is eladó- 9

10 sodott országot. Emellett Kína elárasztja olcsó termékeivel az országot ezzel is gátolva az amúgy is fejletlen gazdaság növekedését. Ha valóra váltja ígéreteit, akkor 2009-ben dupla ennyi segéllyel fogja támogatni Szudánt. Ezen gazdasági előnyökért Kína nem támaszt emberi jogi elvárásokat vagy a demokráciára való igényt Kartúmmal szemben. Befolyásának megőrzése érdekében az ENSZ BT-ben is megakadályozza, hogy békefenntartók vonuljanak Szudánba. Szudán napi 400 ezer hordó olajt exportál Kínába, eközben napi összes kitermelése 512 ezer hordó. Szudánban, a tavalyi évben a gazdasági növekedés elérte a 8 százalékot, és a Nemzetközi Valutaalap becslései szerint jövőre ez akár 12 százalékosra is növekedhet A jelentős gazdasági fellendülés ellenére mégis naponta több ezren halnak éhen Afrika legnagyobb országában. Az éhínséget fokozta a 2007 januárjában bekövetkező sáskajárás, amely az amúgy is minimális termés jelentős részét elpusztította. Oroszország jelentősen kisebb szerepet vállal a térségben, mint Kína. Szudánnak főleg fegyvereket szállít gazdasági ellenszolgáltatásokért. Jelenléte a régióban inkább csak jelzésértékű Washington és a többi vezető állam számára. A fenti két ország mellett sokan pályáznak még az olajkészletre. John Garang halála például kiütötte a nyeregből a brit tulajdonú White Nile olajtársaságot. Egyes állítások szerint Garang 200 milliárd dolláros üzletet akart velük kötni, halála után a cég részvényeinek árfolyama 12 %-al esett. Ezután a francia tulajdonú Total Oil került tárgyalóképes helyzetbe, de számos más nyugati cég is megpróbál bekerülni a szudáni olajüzletbe ellenszegülve az ENSZ Szudánnal folytatott kereskedelmet tiltó rendeleteinek. Szudán kapcsolata a közel külfölddel Az amerikai nyomás hatására Szudán kapcsolata a szomszédos országokkal még jobban megromlott. Megszűnt minden gazdasági és diplomáciai kapcsolat. Omar Bashir reálpolitikát folytatott és egy-egy konfliktus alkalmával saját érdekeit figyelembe véve támogatott meg egyes országokat, csoportokat. Így fordulhatott elő, hogy Kartúm 2000 katonát küldött Ugandába a Ruandával folytatott fegyveres összecsapások idején. Az USA tervei alapján az elszigetelés Omar Bashir bukását idézte volna elő. Azonban az Eritrea és Etiópia között kitört háború az embargó szétszakadásához vezetett. Jellemző a szudáni reálpolitikára, hogy a korában két ellenséges ország közül egyiknek azonnali szövetségesévé vált. Szudán és Etiópia felélesztették a diplomáciai kapcsolatokat. Fatah Erwa szudáni ENSZ követ és a szudáni etióp nagykövet, Omar al-sayed együtt utazott Addisz-Abebába javítani a 10

11 kapcsolatokat. Szudán kegyetlenebb bánásmódot tanúsított az etióp menekültekkel szemben, különösen a politikailag aktivistákra, az Etióp vezetést bírálókra koncentrálva. A tárgyalások és egyeztetések után a következő megállapodások születtek a két ország között: Etiópia nem követeli a Mubarak egyiptomi elnök ellen elkövetett merényletben résztvevőket. újraindulnak a Sudan Air és az Ethipran Air járatai, kezdetben csak a két főváros, majd a fontosabb régiók között. nem fogadják be egymás menekültjeit. Ezen szankció Etiópiának problémát fog jelenteni a jelentős számú szudáni lázadó miatt, akik az elmúlt évtizedekben menekültek az országba. nem nyújtanak segítséget a másik ellen lázadó csoportoknak. Etiópia részéről a megállapodás számos nehezen fenntartható pontot is tartalmaz. Egyrészt a hosszú határvonal ellenőrzését nem tudja megvalósítani, miközben háborút folytat Eritrea ellen. A másik, hogy jelentősen függ az USA támogatásától, amelyet Bashir bármenynyire is igyekszik, nem tud biztosítani. Az Etiópiával kötött egyezmény és az embargó felbomlása által Szudán valamennyire mentesült a nemzetközi nyomás alól. Az USA megpróbálta fenntartani a látszatot, hogy ura a helyzetnek, de próbálkozásai nem győzték meg a feleket. Ilyen kísérlet volt az USA etiópiai nagykövetének, David Shinn-nek az SPLA vezetőinél tett látogatása is, amely inkább komikusra sikeredett. Szudán helyzete azonban rosszabbra fordult, amikor felmerült a háború veszélye a szomszédos Csáddal, ahova az elmúlt években több mint egy millióan menekültek a darfuri térségből. A konfliktus oka, hogy a janjaweed milíciák betörtek csádi területre és ott egy menekülttáborban megöltek 75 embert. Idriss Déby csádi elnök a következőképpen nyilatkozott a helyzettel kapcsolatban: Biztosra vesszük, hogy a janjaweed milíciák követték el a rémtettet, de nem tudjuk, mi okuk volt rá. Ha nem oldódik meg rövidesen a darfuri válság, olyan súlyos helyzetbe kerül térségünk, mint Kongó és Ruanda vidéke. Szudán és szomszédjainak szinte naponta változó kapcsolata rámutat az arra a bizonytalanságra, ami Afrikában a hatalmi viszonyok átrendeződése, eltolódása kapcsán következett be. ENSZ, AU és más nemzetközi szervezetek 11

12 Mivel az USA, Kína és Oroszország is az ENSZ BT állandó tagja, így a nemzetközi szervezet nem sokat tehet. Szankciókkal próbálja rávenni Omar al Bashir kormányát a helyzet normalizására. Emellett igyekszik, segélyszállítmányokkal támogatni a rászorulókat. Oszama Bin Laden szerint a nyugat cionista keresztes háborút akar folytatni. Ennek során az ENSZ-nek jutna az a szerep, hogy kikövezné a keresztes erők útját, akiknek célja az olajkészlet megszerzése. Omar Bashir is többször nyilatkozta, hogy a nyugat erőszakos gyarmatosítást kíván véghezvinni és ehhez csak eszköz lenne a nemzetközi közösség katonai kontingense. Az ENSZ mellett a NATO és az EU is többször szót emelt és elítélte a szudáni eseményeket, de konkrét lépések nem történtek. A szudáni menekültek elkeseredettségét és a nemzetközi szervezet tehetetlenségét is mutatja, hogy Jan Egeland ENSZ főtitkárhelyettest kikergették egy menekülttáborból. A keresztény egyházak is felemelték a szavukat a dél-szudáni keresztények ügyében, jelentős eredmény nélkül. A nemzetközi szervezet és Kartúm viszonyában nagy törést okozott, hogy 2006 októberében kiutasították Szudánból Jan Pronk ENSZ küldöttet, pszichológiai árulással vádjával. Bizonyítékként internetes blogját hozták fel, amelyen úgy nyilatkozott, hogy Szudán időzett bomba és a lázadók már többször vereséget mértek a kormánycsapatokra. Jan Pronk kiutasítása által még messzebbre került a megegyezés és a béke elérése. Számos konfrontáció került sor, amióta az ENSZ és más civil szervezetek is segélyeket próbálnak juttatni a térségbe. A segélyeknek az északiak által felügyelt repterekre kell érkezniük, innen indulna el az elosztásuk. A csomagok nagy része azonban sose jut el a rászorulókhoz. Az északi vezetés többször bizonyította, hogy nem kívánja segíteni a segélyszervezeteket, sem országa lakosait. Erre példa, amikor 2007 elején agyhártyagyulladás járvány indult el Aveil tartományban. A feszült nemzetközi politikai helyzet miatt Omar el Bashir kormánya nem engedte tovább Jubaból a vakcina szállítmányt. Szemtanúk beszámolói szerint a vakcinákat kint maradtak a tűző napon és kárba vesztek tavaszán úgy tűnt, hogy a kartúmi vezetés engedni fog és az ENSZ békefenntartó erői felválthatják az Afrikai Unió katonáit. Ha nem is a korábban tervezett szeptemberi időpontban, de záros határidőn belül. Azonban sokakban él a kétely, mivel Kartúm már számtalan alkalommal megváltoztatta döntését. Szudán a nemzetközi sajtóban 12

13 Szudánban egyszerre jelenik meg a gazdasági, etnikai, kulturális, vallási és politikai válság. Földrajzi elhelyezkedése által jelentős hatással van a nemzetközi politikára, a nemzetközi viszonyokra. Ennek ellenére nagyon kevés helyet kap a nemzetközi sajtóban, bár érezhető némi változás, mióta a konfliktus egyre inkább elharapódzott. Egyre gyakrabban jelennek meg cikkek Szudánról, és egyre több civil szervezet próbál meg segítséget nyújtani. A világban azonban nem sokan foglalkoznak azzal, hogy a konfliktusnak milyen összetett háttere van. Kilátások Nagy problémát jelent, hogy a nemzetközi szervezetek és a nagyhatalmak is csak a felületi kezelést látják maguk előtt, és a mélyen gyökerező ellentétek megoldására nem keresnek megfelelő alternatívákat. Az ország megosztása, a hatalmi rendszer átalakítása, vagy akár az ENSZ gyámság alá vonás nem feltétlen a legjobb megoldás Szudán számára, mivel a probléma túlságosan komplex. Szudánban napról napra változik a helyzet. A nemzetközi és a helyi politikai és gazdasági szereplők tárgyalásai és alkudozásai közben a lakosság éhezik, és számos veszélynek van kitéve etnikai, vallási vagy földrajzi tényezők miatt. Minden fél legfontosabb feladatának a segélyek célba juttatását és a civil társadalom biztonságának garantálást kellene tekintenie. Irodalomjegyzék Glickman, Harvey 2000.: Islamism in Sudan s civil war; Orbis p., USA Benkes Mihály 2006: Helyzetkép Fekete-Afrikáról, Politikai afrikanisztikai tanulmányok Budapest Internetes források: Heti Világgazdaság honlapja Honvédelmi Minisztérium honlapja Népszabadság online - Szudán hivatalos honlapja Hetek internetes lap 13

14 Christian Solidarity International Európai Unió közlönyfóruma Nemzetközi konfliktusok portál - //konfliktus. index.hu ENSZ honlapja Melléklet Szudán. 14

PARS PRO TOTO - Észak-Szudán és Dél-Szudán

PARS PRO TOTO - Észak-Szudán és Dél-Szudán PARS PRO TOTO - Észak-Szudán és Dél-Szudán NKE Biztonság- és védelempolitika MSC Biztonságpolitika III. házidolgozat Rémai Dániel 2012. december 7. Tartalom Tartalom... 2 I. Bevezetés... 3 I.1. Az afrikai

Részletesebben

FOKOZATOS ELSZIGETELŐDÉS

FOKOZATOS ELSZIGETELŐDÉS BEVEZETÉS A Gázai övezet története - A blokád bevezetése - Fokozatos elszigetelődés A gázai segélyflottilla-incidens - Mi is történt? - Következmények Törökország és Izrael - Jó gazdasági kapcsolatok -

Részletesebben

A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER

A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A világháború a Fülöpszigeteken A háború kitörése, hadműveletek a Corregidor elestéig

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv

A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv 82 Takács Judit A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv Lapunk 2008. szeptemberi számában a Kitekintõ címû rovatban a nemzeti stratégiai dokumentumok rendszerét ismertettük a fontosabb európai stratégiai

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA A II. világháborút követő évtizedek, a bipoláris világrendszer évtizedei amelyek során

Részletesebben

AZ ÉSZAK-KELET AFRIKAI TÉRSÉG AKTUÁLIS KÉRDÉSEIRÕL

AZ ÉSZAK-KELET AFRIKAI TÉRSÉG AKTUÁLIS KÉRDÉSEIRÕL AZ ÉSZAK-KELET AFRIKAI TÉRSÉG AKTUÁLIS KÉRDÉSEIRÕL SZUDÁN A Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja és a Fiatal Biztonságpolitikusok Fóruma 2005. október 19-ei rendezvényén, szakértők bevonásával

Részletesebben

Az Amerikai Egyesült Államok

Az Amerikai Egyesült Államok Az amerikai külpolitika Az Amerikai Egyesült Államok Fehér Zoltán Zsigmond Király Főiskola Nemzetközi kapcsolatok szak III. évf. 2004. tavaszi félév Amerika mint kísérlet Perception Kivételesség-tudat

Részletesebben

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban 2013 Valki László 2 ENSZ alapokmány anyagi és eljárási normáinak összefüggése Biztonsági Tanács: államok közösségének egyetlen bírósága Eljárási:

Részletesebben

9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei

9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei 9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai. A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere

Részletesebben

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.

Részletesebben

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.

Részletesebben

GLOBALIS KONFLIKTUSOK

GLOBALIS KONFLIKTUSOK Beszélgessünk róla! GLOBALIS KONFLIKTUSOK ` Louise Spilsbury Hanane Kai A fordítás alapja: Louise Spilsbury: Global Conflict First published in Great Britain in 2016 by Wayland Text Wayland, 2016 Written

Részletesebben

Magyarország külpolitikája a XX. században

Magyarország külpolitikája a XX. században Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9

Részletesebben

8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig

8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig 8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig 8.1 Az első világháború jellege, jellemzői; a Párizs környéki békék TK 9 18, 33-38 A világháború jellemzőinek (gépi háború, hadigazdaság, állóháború

Részletesebben

Lévay Gábor közalkalmazott MH GEOSZ Katonaföldrajzi és szakkiképzési osztály ZMNE doktorandusza. 2008. május 27.

Lévay Gábor közalkalmazott MH GEOSZ Katonaföldrajzi és szakkiképzési osztály ZMNE doktorandusza. 2008. május 27. A közép-afrikai k konfliktusok hatása Európa biztonságára Jelentős biztonsági kockázatot képviselnek a világfejlődésből egyre inkább elmaradó, ugyanakkor egyre jelentősebb népességgel rendelkező régiók,

Részletesebben

A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX

A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX Mikor tekinthetjük egy ország társadalmát alapvetően militarizáltnak? Mely okok játszanak közre a világ egyes régióiban a militarizáció szintjének emelkedésében, csökkenésében?

Részletesebben

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia

Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI BERUHÁZÁSI BANKNAK

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI BERUHÁZÁSI BANKNAK ÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.7. COM(2016) 385 final ANNEX 3 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ ÓPAI PARLAMENTNEK, AZ ÓPAI TANÁCSNAK, A TANÁCSNAK ÉS AZ ÓPAI BERUHÁZÁSI BANKNAK Az európai

Részletesebben

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével

Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével Szövetségesi és NATO kötelezettségeink Irakban, a feladatok teljesítésének tapasztalatai egy magyar résztvevő katona szemével A feladatom nagyon egyszerű. Felkérés alapján szeretnék tájékoztatást adni

Részletesebben

SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET

SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET Kurzus címe:a fejlődő országok társadalmi-gazdasági kérdései Kurzusvezető: Najat Shamil Ali A szakszeminárium az alábbi témákkal foglalkozik:

Részletesebben

KUTATÁSI EREDMÉNYEK a BOM számára az olimpiával kapcsolatban készített telefonos közvélemény-kutatásból. Budapest, június

KUTATÁSI EREDMÉNYEK a BOM számára az olimpiával kapcsolatban készített telefonos közvélemény-kutatásból. Budapest, június KUTATÁSI EREDMÉNYEK a BOM számára az olimpiával kapcsolatban készített telefonos közvélemény-kutatásból Budapest, 2010. június 1 Bevezetés Az alábbiakban közöljük a kérdőívben szereplő kérdéseket és a

Részletesebben

A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei

A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei Valki László 2011. szeptember A nemzetközi jog létrejöttének előfeltételei 1. Tartósan elkülönült politikai entitások 2. Tényleges, intenzív kapcsolatok

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Merénylet Szarajevóban LEGO

Merénylet Szarajevóban LEGO Merénylet Szarajevóban LEGO Augusztini Krisztián, Dombrovszky Borbála, Kovács-Osváth Apolka Városmajori Gimnázium A cél békés megoldás a szarajevói merénylet okozta helyzetre, és a belső konfliktusokra

Részletesebben

Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2.

Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2. Makedónia geopolitikai helyzete Csörgics Mátyás 2009. december 2. Tematika Tézis Generális ismeretanyag Regionális bontás Nemzetközi kapcsolatok Összefoglalás Irodalomjegyzék Tézis Biztosított Makedónia

Részletesebben

SZKA208_13. A kurdok

SZKA208_13. A kurdok A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik

Részletesebben

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1 A képlékeny félhold A szíriai háború és polgárháború szilánkjai a menekült- és migránsválság képében bizony elérték Európát, ezáltal Magyarországot is; nem beszélve arról, hogy 6000-7000fő európai országok

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

A közép-európai rakétapajzs elvetésének hátteréhez

A közép-európai rakétapajzs elvetésének hátteréhez 42 NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2009. OKTÓBER Varga Gergely A közép-európai rakétapajzs elvetésének hátteréhez Barack Obama 2009. szeptember 17-én jelentette be hivatalosan, hogy eláll a Közép-Európába tervezett

Részletesebben

Európa jövője: lehetséges forgatókönyvek. Perger István képviseletvezető-helyettes Európai Bizottság Magyarországi Képviselete

Európa jövője: lehetséges forgatókönyvek. Perger István képviseletvezető-helyettes Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Európa jövője: lehetséges forgatókönyvek Perger István képviseletvezető-helyettes Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Az Európai Unió kihívásai Demográfiai kihívások Európa gazdasági súlyát illetően

Részletesebben

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap:    Telefon: +3620/ Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2

Részletesebben

Gócpont Afrika szarván

Gócpont Afrika szarván NKE Biztonság- és védelempolitika MSC Válságövezetek biztonságföldrajza házidolgozat 2013. december 8. Tartalom I. A téma indoklás... 4 I.1. A téma pontos megjelölése... 4 I.2. Személyes indokok... 4 I.3.

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

Csaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel ( )

Csaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel ( ) DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Csaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel (1912 1913) 2007 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Csaplár-Degovics

Részletesebben

Szomália az iszlamisták után

Szomália az iszlamisták után In Somalia, two things never change clan identity and the smell of money. 1 Szomália az iszlamisták után Hettyey András Amikor 1991 januárjában az ellenzéki USC (United Somali Congress) katonái Mohamed

Részletesebben

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól! KIK VAGYUNK? Az Amnesty International kormányoktól, pártoktól és egyházaktól független civil szervezet, amely világszerte 150 országban, több mint 3 millió taggal és aktivistáival küzd az emberi jogokért.

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Globális pénzügyi válság, avagy egy új világgazdasági korszak határán

Globális pénzügyi válság, avagy egy új világgazdasági korszak határán Globális pénzügyi válság, avagy egy új világgazdasági korszak határán 2009. október 16. Dr. Bernek Ágnes főiskolai tanár Zsigmond Király Főiskola "A jelenlegi globális világgazdaságban mindössze csak két

Részletesebben

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában,

Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, Hóvári János Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, 2012. október 9-én adtam át megbízólevelem Abdullah Gül elnöknek. A magyar török kapcsolatok rendszerében

Részletesebben

AZ ISZLÁM ÁLLAM. Tálas Péter NKE NIT SVKK talas.peter@uni-nke.hu

AZ ISZLÁM ÁLLAM. Tálas Péter NKE NIT SVKK talas.peter@uni-nke.hu AZ ISZLÁM ÁLLAM Tálas Péter NKE NIT SVKK talas.peter@uni-nke.hu Az iszlám állam 2003-2011 iraki háború Ellenállás 2003-tól különböző csoportok/milíciák Paul Bremer Baásztalanítás programja Szunnita és

Részletesebben

1. Demográfiai trendek, humántőke, etnikai és vallási konfliktusok

1. Demográfiai trendek, humántőke, etnikai és vallási konfliktusok Szigetvári Tamás: Migrációt befolyásoló tényezők a Közel-Keleten 1. Demográfiai trendek, humántőke, etnikai és vallási konfliktusok Az elmúlt évtizedekben a régió rendelkezett a legmagasabb népességnövekedési

Részletesebben

4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága

4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága 4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága Etnikai- és vallási viszonyok alakulása, etnikai és vallási konfliktusok a világban, a hazánkat jellemző etnikai sajátságok és folyamatok Népesség-

Részletesebben

Észak-Korea útja az atomhoz

Észak-Korea útja az atomhoz 2012 március 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Több mint fél évszázada folyik az észak-koreai atomprogram, amelyet többször is felfüggesztettek,

Részletesebben

Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP)

Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA AZ EU arra törekszik, hogy elősegítse a biztonságot, a békét, a nemzetközi együttműködést, a demokráciát, a

Részletesebben

Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek

Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek 1. Honnan érkeztek expat vezérigazgatóik és országmenedzsereik? Az expat országmenedzserek 42%-a Nyugat-Európából vagy az Egyesült Államokból érkezik, 58%-uk

Részletesebben

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Az egyszázalékos felajánlások és a zsidó felekezetek 2008 Az egyházak illetve a civil szervezetek számára felajánlott egy százalékok terén a már tavaly is észlelt tendenciák

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

Választásoktól távolmaradók indokai:

Választásoktól távolmaradók indokai: KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a

Részletesebben

FÉLÜNK-E A FARKASTÓL? A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK BIZTONSÁGÉRZET- ÉNEK VIZSGÁLATA, ATTITUDJEI, VÉLEMÉNYE A NEMZETKÖZI TERRORIZMUSRÓL.

FÉLÜNK-E A FARKASTÓL? A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK BIZTONSÁGÉRZET- ÉNEK VIZSGÁLATA, ATTITUDJEI, VÉLEMÉNYE A NEMZETKÖZI TERRORIZMUSRÓL. Gosi Mariann FÉLÜNK-E A FARKASTÓL? A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK BIZTONSÁGÉRZET- ÉNEK VIZSGÁLATA, ATTITUDJEI, VÉLEMÉNYE A NEMZETKÖZI TERRORIZMUSRÓL Az európaiak még mindig nem vették tudomásul, hogy milyen komoly

Részletesebben

A gazdasági helyzet alakulása

A gazdasági helyzet alakulása #EURoad2Sibiu 219. május A gazdasági helyzet alakulása EGY EGYSÉGESEBB, ERŐSEBB ÉS DEMOKRATIKUSABB UNIÓ FELÉ Az EU munkahelyteremtésre, növekedésre és beruházásra irányuló ambiciózus programja, valamint

Részletesebben

Ösztöndíjakért felelős biztos Ösztöndíjakért felelős biztos Beszámoló

Ösztöndíjakért felelős biztos Ösztöndíjakért felelős biztos Beszámoló Ösztöndíjakért felelős biztos Beszámoló 2016.02.10.-2016.04.12. 1 Időrendi bontás 2016.02.10. Kémia Intézeti Tanács 2016.02.11. Kémia SzaB 2016.02.15. EHSZÖB ülés 2016.02.17. Kari Tanács 2016.02.19. Kari

Részletesebben

A Biztonság a XXI. században címû könyvsorozatról

A Biztonság a XXI. században címû könyvsorozatról 86 A Biztonság a XXI. században címû könyvsorozatról A Zrínyi Kiadó a Honvédelmi Minisztérium támogatásával és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont szakmai gondozásában

Részletesebben

Alba Radar. 3. hullám. Vélemények a fehérvári médiáról

Alba Radar. 3. hullám. Vélemények a fehérvári médiáról Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 3. hullám Vélemények a fehérvári médiáról 10. augusztus 31. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely Echo

Részletesebben

A Családi Gazdaságok Nemzetközi A rövid ellátási láncok jelene és jövője, az önkormányzatok lehetőségei (2014. 11. 13.)

A Családi Gazdaságok Nemzetközi A rövid ellátási láncok jelene és jövője, az önkormányzatok lehetőségei (2014. 11. 13.) A Családi Gazdaságok Nemzetközi A rövid ellátási láncok jelene és jövője, az önkormányzatok lehetőségei (2014. 11. 13.) éve 2014 Szabadkai Andrea www.kisleptek.hu www.familyfarming2014.hu Budapesti Francia

Részletesebben

ÜNNEPI KIADÁS SZLOVÉNIA FÜGGETLENSÉGÉNEK HUSZADIK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

ÜNNEPI KIADÁS SZLOVÉNIA FÜGGETLENSÉGÉNEK HUSZADIK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL TARTALOM NÉPSZAVAZÁS A FÜGGETLENSÉGRİL 1990, december 23 Hazai archív sajtó- a szlovén függetlenségi folyamatokról 1990-1991 MI TÖRTÉNT? A TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK ÁTTEKINTÉSE ÉVES PROGRAMOK 2010-11 A 'PICTURE

Részletesebben

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján

Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Stefánia, 2012. október 5. Tisztelt Nagykövet Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tanácskozás! Ünnepelni és emlékezni jöttünk ma össze. Ünnepelni a

Részletesebben

Moszkva és Washington kapcsolatai

Moszkva és Washington kapcsolatai NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél

Részletesebben

Nemzetközi egyezményt az óriáscégek megregulázására! Fidrich Róbert

Nemzetközi egyezményt az óriáscégek megregulázására! Fidrich Róbert Nemzetközi egyezményt az óriáscégek megregulázására! Fidrich Róbert A nemzetek feletti vállalatok hatalma A legnagyobb óriáscégek éves bevétele meghaladja számos ország éves nemzeti jövedelmét. Miért van

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

8.2 A gazdaság és a társadalom új jelenségei a fejlett világban

8.2 A gazdaság és a társadalom új jelenségei a fejlett világban 8.1 Az els világháború jellege, jellemz i; a Párizs környéki békék Szövetségi rendszerek, frontok, az új típusú hadviselés jellemz i. A Párizs környéki békék területi, etnikai és gazdasági vonatkozásainak

Részletesebben

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A francia forradalom kezdete Ki volt a francia uralkodó 1789-ben? XVI. Lajos. Mit jelentett az abszolutizmusa? Korlátlan királyi önkényuralmat. Miért került államcsőd közeli helyzetbe

Részletesebben

Alba Radar. 28. hullám

Alba Radar. 28. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 28. hullám Civil szervezetek megítélése Székesfehérváron 2015. november 6. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu

Részletesebben

Találkozások térben és időben Népvándorlás előtt?

Találkozások térben és időben Népvándorlás előtt? Találkozások térben és időben Népvándorlás előtt? Csébi Márk ELTE TTK Földtudományi DI, PhD-hallgató Dr. habil Izsák Éva ELTE TTK RTT, egyetemi docens Dobai Attila ELTE BTK Nyelvtudományi DI, PhD-hallgató

Részletesebben

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig 1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.

Részletesebben

Alba Radar. 15. hullám. Karácsonyi készülődés Székesfehérváron

Alba Radar. 15. hullám. Karácsonyi készülődés Székesfehérváron Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 15. hullám Karácsonyi készülődés Székesfehérváron 2012. december 23. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu Echo Innovációs Műhely

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

Divatos kifejezés. Mit jelent? Univerzalizálódás? Folyamat és fejlődési szakasz.

Divatos kifejezés. Mit jelent? Univerzalizálódás? Folyamat és fejlődési szakasz. A globalizáció és nemzetközi pénzügyi rendszer Monetáris és fiskális politika Dr. Vigvári András tudományos tanácsadó, egyetemi docens Mi a globalizáció? Divatos kifejezés. Mit jelent? Nemzetköziesedés?

Részletesebben

UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, MÁJUS 19.

UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, MÁJUS 19. UKRAJNA SZEREPE A MAGYAR KÜLGAZDASÁGI STRATÉGIÁBAN MISKOLC, 2009. MÁJUS 19. A magyar külgazdasági stratégia alapkérdései Az EU csatlakozás, a közös kereskedelempolitika átvétele módosította a magyar külgazdasági

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Külügyi Bizottság. 21.3.2005 PE 355.681v01-00

EURÓPAI PARLAMENT. Külügyi Bizottság. 21.3.2005 PE 355.681v01-00 EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Külügyi Bizottság 2009 21.3.2005 1-24.MÓDOSÍTÁS Véleménytervezet Gerardo Galeote Quecedo Az Európai Külügyi Szolgálat létrehozásának intézményi vonatkozásai (2004/2207(INI))

Részletesebben

A nemzetközi helyzet kemény lett

A nemzetközi helyzet kemény lett A nemzetközi helyzet kemény lett II. Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny Hakuna Matata Fehér Zsolt, Rottek Bence, Vályogos Anna 1 2015. 02. 29. A cél egy Európára kiterjedő háború elkerülése,

Részletesebben

P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia

P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia Az Európai Parlament 2010. december 16-i állásfoglalása az új afganisztáni stratégiáról (2009/2217(INI)) Az Európai Parlament, tekintettel az

Részletesebben

Megvéd-e minket a NATO?

Megvéd-e minket a NATO? Megvéd-e minket a NATO? Európa biztonsága Donald Trump korában Csiki Tamás NKE SVKK csiki.tamas@uni-nke.hu Budapest, 2017. 05. 24. Főbb témakörök Európa geostratégiai helyzete Pillanatfelvétel a NATO-ról

Részletesebben

Globális Trendek 2025 Egy multipoláris világ kihívásai.

Globális Trendek 2025 Egy multipoláris világ kihívásai. Lakatos Júlia Globális Trendek 2025 Egy multipoláris világ kihívásai. A Nemzeti Hírszerzési Tanács Globális Trendek 2025: Átalakult világ című elemzésének célja a világszintű stratégiai gondolkodás előmozdítása.

Részletesebben

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai

Részletesebben

berlin fölött az ég SZKA 212_02

berlin fölött az ég SZKA 212_02 berlin fölött az ég SZKA 212_02 tanulói berlin fölött az ég 12. ÉVFOLYAM 21 2/1 Egy körbezárt város Csoportos feladatlap Történelmi atlaszotok segítségével rajzoljátok be a térképvázlatra a háború utáni

Részletesebben

Az Iszlám Állam és kialakulásának háttere (Irak, Szíria és további néhány állam elmúlt pár évének áttekintése)

Az Iszlám Állam és kialakulásának háttere (Irak, Szíria és további néhány állam elmúlt pár évének áttekintése) Az Iszlám Állam és kialakulásának háttere (Irak, Szíria és további néhány állam elmúlt pár évének áttekintése) Az Irak élén álló Szaddám Husszein elnök 1990-ben döntött az olajban gazdag kis ország, Kuvait

Részletesebben

Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18.

Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18. Obama elnök 2014. július 18-i nyilatkozata Ukrajnáról 2014.07.18. Elnöki nyilatkozat Ukrajnáról Fehér Ház James S. Brady sajtószoba July 18, 2014 11:52 AZ ELNÖK: Jó napot kívánok. A tegnapi napon a maláj

Részletesebben

VI. Magyar Földrajzi Konferencia 323-327

VI. Magyar Földrajzi Konferencia 323-327 Jeney János 1 A MAGYAR NÉPESSÉG FELTÉRKÉPEZÉSE A 19. SZÁZAD VÉGÉN/ 20. SZÁZAD ELEJÉN Magyarország területén élő népeket ábrázoló térképek készítése a történelem során a 19. század közepétől a 20. század

Részletesebben

SZKA_210_34. Kívülrôl vagy belülrôl?

SZKA_210_34. Kívülrôl vagy belülrôl? SZKA_210_34 Kívülrôl vagy belülrôl? TANULÓI KÍVÜLRÔL VAGY BELÜLRÔL? 10. ÉVFOLYAM 399 34/1A ORSZÁGKÁRTYÁK Albánia Afganisztán Angola Argentína Ausztria Kína Botswana Ecuador Bosznia-Hercegovina Izrael

Részletesebben

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai

Részletesebben

Az izraeli palesztin viszony újabb fejleményei, az Obama-beszéd kihatásai I.

Az izraeli palesztin viszony újabb fejleményei, az Obama-beszéd kihatásai I. BIZTONSÁGPOLITIKA 3 Gazdik Gyula Az izraeli palesztin viszony újabb fejleményei, az Obama-beszéd kihatásai I. A tanulmány elsõ része 2010. október elejétõl, az amerikai részvétellel zajló izraeli palesztin

Részletesebben

Javaslat a gyógyszertári ügyeleti rendszer átalakítására

Javaslat a gyógyszertári ügyeleti rendszer átalakítására HÁLÓZATI GYÓGYSZERTÁRAK SZÖVETSÉGE Javaslat a gyógyszertári ügyeleti rendszer átalakítására 2016. FEBRUÁR 2. Hol tartunk most? 1990 óta A gyógyszertári ügyeleti ellátás 25 éve megoldatlan probléma Több

Részletesebben

TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK. Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998

TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK. Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998 TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998 A TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Egyesület kiadványa

Részletesebben

Az arab-izraeli háborúk

Az arab-izraeli háborúk Az arab-izraeli háborúk vetíthető oktatási segédanyag Keglevich Kristóf Budapest, 2015 1. Jeruzsálem három vallás szent helye: zsidók: Salamon temploma + számos más vonatkozás: Isten az itt összeszedett

Részletesebben

Az amerikai külpolitika és az elnökjelöltek programjai

Az amerikai külpolitika és az elnökjelöltek programjai BIZTONSÁGPOLITIKA 3 Varga Gergely Az amerikai külpolitika és az elnökjelöltek programjai Jelen írásunk szerzõje a Nemzet és Biztonság szeptemberi számában már foglalkozott a 2008. november 4-i elnökválasztást

Részletesebben

DOKK 4 Szerkesztőségi Rendszer Oktatási Tematika

DOKK 4 Szerkesztőségi Rendszer Oktatási Tematika DOKK 4 Szerkesztőségi Rendszer Oktatási Tematika. H-1065 Budapest Bajcsy-Zsilinszky út 31. E-mail: info@ponte.hu www.ponte.hu z Tartalomjegyzék Tematika...3 Oktatás...3 Vizsgacikk felvitele...4 2/5 Tematika

Részletesebben

MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN

MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Borsányi András MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN Doktori (PhD) tézisek Témavezető: Dr. Szabó A. Ferenc egyetemi tanár BUDAPEST, 2003. 1 Montenegró a függetlenné

Részletesebben

felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása

felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása REZÜMÉK AZ ISZLÁM FORRADALOM A radikális politikai iszlám felemelkedése és hatásai A politikai iszlám számos országos, regionális és nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági tényező együtthatása következtében

Részletesebben

KÖZÖS KONZULTÁCIÓS ANYAG. Új európai szomszédságpolitika felé

KÖZÖS KONZULTÁCIÓS ANYAG. Új európai szomszédságpolitika felé EURÓPAI BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLÜGYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI FŐKÉPVISELŐJE Brüsszel, 2015.3.4. JOIN(2015) 6 final KÖZÖS KONZULTÁCIÓS ANYAG Új európai szomszédságpolitika felé HU HU I. Bevezetés. Egy

Részletesebben

Magyar-arab kapcsolatok. Kovács Viktória Bernadett 13

Magyar-arab kapcsolatok. Kovács Viktória Bernadett 13 Magyar-arab kapcsolatok Kovács Viktória Bernadett 13 J. NAGY LÁSZLÓ (2006): Magyarország és az arab térség: kapcsolatok, vélemények, álláspontok, 1947-1975. JATEPress, Szeged. 159 p. Nem is gondolnánk,

Részletesebben