A közszolgálatok a fiatalok szemszögéből november 10.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A közszolgálatok a fiatalok szemszögéből november 10."

Átírás

1 A közszolgálatok a fiatalok szemszögéből november 10. Konfliktusok és megoldásaik - Ifjúsági workshop A workshop 09:00 órától 12:30 óráig tart a résztvevők száma 31 fő szakszervezeti fiatal. A workshop célja, hogy a résztvevők az előző napi panelbeszélgetések témaköreiben fogalmazzák meg javaslataikat. Témakörök: a fiatalok elhelyezkedési lehetőségei a közszférában; családbarát munkahelyek a közszférában; pedagógus életpályamodell; bérfeszültségek a közszférában. Alkalmazott módszertan a moderáció, amely konfliktuskezeléskor egy hatékony módszer arra, hogy a konfliktusban résztvevő személyek megoldásokat találjanak az adott szituációra. A moderáció módszerét az 1968-as németországi diáklázadások ideje alatt fejlesztették ki, hogy a társadalmi vita során megoldást keresve tárgyaljanak a felek. A módszer lehetővé tette, hogy a felfokozott érzelmek ellenére a megbeszélések konstruktív irányba mozdultak el ezzel segítve a megegyezést. A moderáció a csoport-együttműködés egyik legeredményesebb módszere. Bevonja az embereket a tervezés, a problémamegoldás vagy a tanulás folyamatába. A strukturált folyamatot egy moderátor biztosítja, mégis a résztvevők irányítják az eredményeket. Mindez szórakoztató, motiváló, és rövidebb idő alatt nagyon jó eredményekhez vezet. A moderáció nemcsak egyszerűen technikai segédeszközök (PinWand, kártyák, tűk, pontok stb.) használatát jelenti. A moderáció, olyan módszer, mely megmutatja az embereknek, hogyan lehet a célt és a folyamatot szem előtt tartva interaktív módon együttműködni ahhoz, hogy a közös munka egyszerű és eredményes legyen.

2 Moderáció mindaz, ami: feltételezi, hogy az összegyűlt emberek eléggé érettek ahhoz, hogy saját problémáikat meg tudják oldani figyelembe veszi, hogy az emberek, akiket a szükséges folyamat érint, a maguk módján próbálják majd megoldani a feladatokat figyelembe vesz más véleményeket, megengedi és tolerálja a helyzet más és új nézőpontú szemléletét is általános szabályként fogadja el a tényt, hogy egy embercsoport sokkal több tudással bír, és többet érhet el, mint az egyén figyelembe veszi azt a tényt is, hogy az ember emocionális lény, ezért képtelen százszázalékosan racionálisan tevékenykedni A háromórás interaktív folyamat során a résztvevők összetétele, előző napi tudása és emóciói határozták meg, hogy milyen eredmény született meg a négy témakörben. Első feladatként minden résztvevő minden témakörhöz felírta, azokat a gondolatokat, amelyeket az előző napi előadások során hallott, vagy gondol az adott témáról. A családbarát munkahely és a pedagógus életpályamodell témakörökben a Mi a legfontosabb számodra?, a bérfeszültség és a fiatalok elhelyezkedése témaköröknél pedig a Mi jelenti a legnagyobb problémát? kérdésre válaszoltak a észtvevők. Ha valaki valamelyik gondolatot nem értette, akkor azt közösen a gondolatot felírótól megkérdezték és értelmezték. Miután mindenki számára egyértelművé váltak a felírt gondolatok, a résztvevők kiválasztották az a témakört, amellyel a következő órákban dolgozni szerettek volna. A négy csoport így önállóan és interaktív módon folytatta a munkát az adott színes és különböző formájú eszközökkel, amelyek segítették számukra a kreativitást és ösztönzőleg hat az együttgondolkodásra. A következő két órában minden csoport először a táblára felírt gondolatokat csoportosította kategorizálta, majd egyénenként három pont segítségével súlyozta, hogy számára melyik a legfontosabb vagy a legnagyobb probléma, attól függően, hogy az adott témához melyik kérdésre kellett választ adni. Ezután a súlyozás után alakult ki az egyes témakörök rangsora. A rangsor meghatározása után az első három kategóriára tették meg javaslataikat csoportonként. Ezeket a javaslatokat a workshop végén csoportonként percben bemutatták a plénum előtt.

3 Az ifjúsági workshop résztvevői munka közben

4 A fiatalok elhelyezkedése témakörben a moderáció módszertan eszközével oldotta meg az adott csoport a feladatokat. Mi jelenti a legnagyobb problémát? Rangsoroljátok! A táblára felírt gondolatokat a csoport közösen az alábbiak szerint rangsorolta: Első helyen két kategóriát határoztak meg, amely a legnagyobb problémát jelenti - a társadalmi és gazdasági területet. Harmadikként a politikát jelölték. Negyedik helyen pedig az emberi tényező és az oktatás áll.

5 Fogalmazzatok meg javaslatokat! feladat során az alábbi javaslatok születtek. Csoport javaslatainak bemutatása plénum előtt.

6 A családbarát munkahely témakörben a moderáció módszertan eszközével oldotta meg az adott csoport a feladatokat. Mi a legfontosabb számodra? Rangsoroljátok! A táblára felírt gondolatokat a csoport közösen az alábbiak szerint rangsorolta: Első helyen az elvek meghatározás áll, második helyen a rugalmasság, harmadik helyen a munkáltatói attitűd és az alternatív megoldások, emiatt az ötödik helyen pedig az elvárások a munkavállaló szemszögéből kategória áll.

7 Fogalmazzatok meg javaslatokat! feladat során az alábbi javaslatok születtek.

8 Csoport javaslatainak bemutatása plénum előtt.

9 A pedagógus életpálya témakörben a moderáció módszertan eszközével oldotta meg az adott csoport a feladatokat. Mi a legfontosabb számodra? Rangsoroljátok! A katagóriák rangsora az alábbiak szerint alakult a csoportnál. Első helyen az anyagi elsimerés, mint motiváció, második helyen a társadalmi-szociális, mint motiváció; harmadik helyen az emberi oldal, mint motiváció áll, negyedik pedig a jogi szabályozás.

10 Fogalmazzatok meg javaslatokat! feladat során az alábbi javaslatok születtek. Csoport javaslatainak bemutatása plénum előtt.

11 A bérfeszültség témakörben a moderáció módszertan eszközével oldotta meg az adott csoport a feladatokat. Mi jelenti a legnagyobb problémát? Rangsoroljátok! A rangsor a következő kategória meghatározásával állt fel. Első helyen az állam, második helyen a politika, harmadik helyen a társadalom, negyedik helyen az egyén, ötödik helyen pedig a gazdaság jelenti a legnagyobb problémát a csoport szerint a bérfeszültségre vonatkozóan.

12 Fogalmazzatok meg javaslatokat! feladat során az alábbi javaslatok születtek. Csoport javaslatainak bemutatása plénum előtt.

13 A moderáció módzsertan eszközével megszületett javaslatokat a csoportmunkát bemutató személyek a továbbiakban írásban is megfogalmazzák és a SZEFIT elnökének elküldik további felhsználásra egy esetleges javaslatcsomag kidolgozása érdekében, amelyet a szakszervezeti fiatalok képviselni tudnak az adott tématerületeken. A moderációt Potápi Rita, tréner vezette.

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra Képzés hatékonyságának növelése felnőttképzést kiegészítő tevékenység Tematikai vázlat - 16 óra A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés

Részletesebben

Legújabb képzésünk! Fegyvertelen Játszótárs

Legújabb képzésünk! Fegyvertelen Játszótárs Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Legújabb képzésünk! Fegyvertelen

Részletesebben

Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Egyed Mihály HR Generalista

Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Egyed Mihály HR Generalista Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Egyed Mihály HR Generalista Ki fog itt dolgozni 20 év múlva? Kik? (lásd korábban) -Y és Z generáció integrálása az általunk ismert munka világába (20 év múlva a munkaerőpiac

Részletesebben

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a

Részletesebben

A tréningkoncepció áttekintése 13. A tréning alapelvei 14 A tartalom rövid ismertetése 15 Szövegminta tréning-kiíráshoz 20 Visszajelző kérdőív 21

A tréningkoncepció áttekintése 13. A tréning alapelvei 14 A tartalom rövid ismertetése 15 Szövegminta tréning-kiíráshoz 20 Visszajelző kérdőív 21 Tartalom A tréningkoncepció áttekintése 13 A tréning alapelvei 14 A tartalom rövid ismertetése 15 Szövegminta tréning-kiíráshoz 20 Visszajelző kérdőív 21 Tréning-menetrend: Vezetés és motiválás 25 Időterv

Részletesebben

a SZEF tagszervezeteibe tartózó 41 év alatti fiatal szakszervezeti tagok

a SZEF tagszervezeteibe tartózó 41 év alatti fiatal szakszervezeti tagok Mi is az a SZEFIT? A SZEFIT a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma tagszervezeteihez tartozó fiatalok önkéntesen létrehozott tagozata, amely nyitott a csatlakozni kívánó fiatalok számára további tagdíjfizetési

Részletesebben

1. Eredményes befolyásolás Kapcsolatépítés és eredmények elérése (20 óra)

1. Eredményes befolyásolás Kapcsolatépítés és eredmények elérése (20 óra) Felnőttképzés Képzéseink jelentős része a fejlesztéspolitikai témákhoz kapcsolódik: érintik az egyedi projekt szintet, ugyanúgy, ahogy a programozás ciklusát is. Ügyfeleink számára előzetes igényfelmérés

Részletesebben

Vezetői klub. A Független Pedagógus Fórum fejlesztői munkacsoportjának bemutatója a tankerületi szakmai igazgatóhelyettesek számára

Vezetői klub. A Független Pedagógus Fórum fejlesztői munkacsoportjának bemutatója a tankerületi szakmai igazgatóhelyettesek számára Vezetői klub A Független Pedagógus Fórum fejlesztői munkacsoportjának bemutatója a tankerületi szakmai igazgatóhelyettesek számára Barlai Róbertné, Magócs Éva Intézményvezetők szakmai támogatása A vezető

Részletesebben

Fejezetek a barokk életmódból és művészetekből

Fejezetek a barokk életmódból és művészetekből TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére

Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére KÉSZSÉGFEJLESZTŐ TRÉNINGEK Budapest, 2015. január A MEGGYŐZÉS ESZKÖZEI Hogyan kezeljük különböző típusú ügyfeleinket?

Részletesebben

Tanácsadói attitűd a közszférában a közszolgálati humán szervező szakirányú továbbképzés tapasztalatai -

Tanácsadói attitűd a közszférában a közszolgálati humán szervező szakirányú továbbképzés tapasztalatai - Tanácsadói attitűd a közszférában a közszolgálati humán szervező szakirányú továbbképzés tapasztalatai - Innováció Növekedés Fenntarthatóság VII. Országos Tanácsadói Konferencia Budapest, 2014. október

Részletesebben

A MEGVALÓSULT PROGRAM MUNKATERVE NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2014

A MEGVALÓSULT PROGRAM MUNKATERVE NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2014 Pályázati azonosító: NTP-MTI-14-0133 Pályázó neve: Körös Tehetséggondozó Egyesület Pályázó címe: 5600 Békéscsba, Derkovits 4. III.14. Program címe: Az érzelmek birodalma típusa Proramkezdés Érzelmeink

Részletesebben

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ Ország: Portugália Vállalat: Inovafor Képesítés Az innováció fejlesztői és elősegítői a fémipari KKV-k munkacsoportjaiban

Részletesebben

Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./

Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./ Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./ Kivonat a Corporate Values Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. Stratégiai műhelymunkáról szóló visszajelző

Részletesebben

TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS A KOSSUTH ZSUZSANNA LEÁNYKOLLÉGIUMBAN

TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS A KOSSUTH ZSUZSANNA LEÁNYKOLLÉGIUMBAN TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS A KOSSUTH ZSUZSANNA LEÁNYKOLLÉGIUMBAN 1 1. A vezetői feladatokat ellátók, továbbá a pedagógiai munkakörben foglalkoztatottak teljesítményértékelésének szemjai és az értékelés rendje

Részletesebben

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés

Érvelés, tárgyalás, meggyőzés Érvelés, tárgyalás, meggyőzés 13. óra Tárgyalóerő TELA Belépés/kilépés Napirendtervezés Szerepgyakorlat A vita típusainak manipulálása Csordás Geng Szabó TÉMAKÖRÖK Mekkora a tárgyalóerőnk? Mikor tárgyaljunk,

Részletesebben

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK PRIZMA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY pedagógiai szakmai szolgáltatás OM-038423 1134 Budapest, Váci út 57. : 06-1-3408-980 Fax: 06-13408-980/37 E-mail: prizmaegymi@prizmaegymi.hu

Részletesebben

1. rész BEVONÁS, RÉSZVÉTEL.

1. rész BEVONÁS, RÉSZVÉTEL. 1. rész BEVONÁS, RÉSZVÉTEL www.urbact.hu www.urbact.eu Mitől közösségi tervezés? Az érintettek a tervezési folyamat legelejétől részt vesznek a munkában Lehetőségük van elmondani szükségleteiket, vágyaikat

Részletesebben

MCPE VEZETŐI ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS

MCPE VEZETŐI ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS MCPE VEZETŐI ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS 2018-2019 MIT NYÚJT A KÉPZÉS? Felkészít a vezetői és üzleti coaching belépő szintű alkalmazására A coach szerephez elengedhetetlen szakmai önismeretet és önbizalmat

Részletesebben

Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele?

Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele? Olyan tehetséges ez a gyerek mi legyen vele? Kérdések elitista megközelítés egyenlőség elv? ritka, mint a fehér holló nekem minden tanítványom tehetséges valamiben mi legyen a fejlesztés iránya? vertikális

Részletesebben

A tanulás élettana fakultatív tantárgy bevezetése az Állatorvostudományi Egyetemen. Dr. Tóth István

A tanulás élettana fakultatív tantárgy bevezetése az Állatorvostudományi Egyetemen. Dr. Tóth István A tanulás élettana fakultatív tantárgy bevezetése az Állatorvostudományi Egyetemen Dr. Tóth István Tanuljunk a tanulásról, avagy ismerd meg az ellenséged A tanulás élettana Dr. Tóth István Bemutatkozás

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Agresszió- és konfliktuskezelés óvodapedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/221/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1

Részletesebben

Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01 0103 07

Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01 0103 07 Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01 0103 07 Beszélni és beszélgetni önmagában nem nehéz, viszont kevésbé sikert eredményező folyamat. Megértetni magunkat pontosan úgy, ahogy azt mi gondoljuk, illetve

Részletesebben

Gazdag szegények szegény gazdagok

Gazdag szegények szegény gazdagok T o l e r a n c i á r a n e v e l é s Gazdag szegények szegény gazdagok modul szerzője: Borbélyné Nagy Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 10. ÉVFOLYM SZKC_210_03 tanári Gazdag szegények

Részletesebben

MCPE VEZETŐ I ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS

MCPE VEZETŐ I ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS MCPE VEZETŐ I ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS 2019 MIT NYÚJT A KÉPZÉS? Felkészít a vezetői és üzleti coaching belépő szintű alkalmazására A coach szerephez elengedhetetlen szakmai önismeretet és önbizalmat Gyakorlati

Részletesebben

A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁRJÁBAN)

A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁRJÁBAN) A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2013. JANUÁRJÁBAN) Összeállította: Ladányiné Sütő Tünde igazgatóhelyettes Az adatokat összesítette: Horváth Erika és Szabados Mátyás Budapest, 2013.

Részletesebben

MARADJ A SIKERIG ÉS AZON TÚL IS! II. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HUMÁNERŐFORRÁS KONFERENCIA PÉCS, ÁPRILIS 11.

MARADJ A SIKERIG ÉS AZON TÚL IS! II. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HUMÁNERŐFORRÁS KONFERENCIA PÉCS, ÁPRILIS 11. HOGY LÁTJA A HELYZETET EGY SIKERES HUMÁNSZOLGÁLTATÓ SONRISA CSOPORT Tóth Adrienn Hr vezető Zlatics József Kirendeltség-vezető munkavállaló szolgáltató cég Fluktuáció vs. Megtartás A vállalatok felénél,

Részletesebben

Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt!

Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! Balogh Katalin Nemzeti Fókuszpont vezető Budapest, 2014. október 21. IBS A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak.

Részletesebben

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe?

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe? Zárónap A három hetet meghaladó projekt zárónapjára 2010. május 31-én került sora Az intézmény aulájában kiállítást rendeztünk azokból a produktumokból, amelyet a bevont tanulócsoportok az elmúlt másfél

Részletesebben

Földrajz óra ENERGIA ÖKOSAN DIGITÁLIS TÉMAHÉT ÁPRILIS 4-8. ISASZEGI DAMJANICH JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA péntek

Földrajz óra ENERGIA ÖKOSAN DIGITÁLIS TÉMAHÉT ÁPRILIS 4-8. ISASZEGI DAMJANICH JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA péntek 2016.04.08. péntek Földrajz óra Osztály:8.a Az óra anyaga: Megújuló energiahordozók mennyiségi felhasználása Magyarországon - Megújuló energiaforrásaink felhasználásának elemzése 2006-2008, - Megújuló

Részletesebben

Közoktatási Kiválóság Partnerprogram

Közoktatási Kiválóság Partnerprogram Közoktatási Kiválóság Partnerprogram Programindító tájékoztató 2009. november 17. Sugár Karolina, elnök, az EFQM Nemzeti Partnerszervezete 1/15 SZÖVETSÉG A KIVÁLÓSÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET TAGI SZERVEZŐDÉSŰ,

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK a 2016/2017-es tanévre jelentkezőknek Október 20. A középiskoláknak meg kell határozniuk tanulmányi területeik belső kódjait (régen: tagozatkód)*. A középiskoláknak

Részletesebben

Vezetői önértékelő kérdőív

Vezetői önértékelő kérdőív Vezetői önértékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetői önértékelő kérdőív 10_Ovodavez_Ön_Ért sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve 2. Oktatási azonosítója 4. Értékelés időpontja: Kérjük,

Részletesebben

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12 Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

Modern hangzatok SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Fuvola tanszak (9-15. életév)

Modern hangzatok SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Fuvola tanszak (9-15. életév) TÁMOP 3.1.4-08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI

Részletesebben

GYAKORNOKI SZABÁLYZAT

GYAKORNOKI SZABÁLYZAT YBL MIKLÓS ÉPÍTŐIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Iktató szám: T/258-40/2010 GYAKORNOKI SZABÁLYZAT 1 1 4 9 B u d a p e s t, Vá rn a u. 2 1 / B. te l e f o n : + 3 6 1 3 8 3 8 6 0 6 ; +3 6 1 3 8 3 7 7 5 2 ; + 3 6

Részletesebben

TISZTESSÉGES BÉREK A TÁRSADALOM, A GAZDASÁG FELEMELKEDÉSÉNEK AKADÁLYA, VAGY MOTORJA?

TISZTESSÉGES BÉREK A TÁRSADALOM, A GAZDASÁG FELEMELKEDÉSÉNEK AKADÁLYA, VAGY MOTORJA? TISZTESSÉGES BÉREK A TÁRSADALOM, A GAZDASÁG FELEMELKEDÉSÉNEK AKADÁLYA, VAGY MOTORJA? MINŐSÉGI KÖZSZFÉRA MINŐSÉGI BÉREK Boros Péterné, főtitkár Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati

Részletesebben

Viták a népgyűlésen. A közvetlen demokrácia működése az ókori görög világban 9. ÉVFOLYAM SZKA_209_08. Készítette: Baracs Nóra és Magasi András

Viták a népgyűlésen. A közvetlen demokrácia működése az ókori görög világban 9. ÉVFOLYAM SZKA_209_08. Készítette: Baracs Nóra és Magasi András P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n Viták a népgyűlésen közvetlen demokrácia működése az ókori görög világban Készítette: Baracs Nóra és Magasi ndrás SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése

Részletesebben

A kreatív tudás megalapozása kisiskolás korban

A kreatív tudás megalapozása kisiskolás korban A kreativitás nem a zenéről és a művészetekről szól. Ez egy élettel kapcsolatos attitűd, egy olyan, amelyre mindenkinek szükséges van. (Guy Claxon) XXVI. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2018 A kreativitás fejlesztése

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A dokumentumelemzés szempontjai és tapasztalatai

Jegyzőkönyv. A dokumentumelemzés szempontjai és tapasztalatai Jegyzőkönyv Az eljárás azonosítója Az eljárás típusa Az értékelt neve Az értékelt azonosítója Az adatgyűjtés módszere Az adatgyűjtést végző neve Az adatgyűjtést végző oktatási azonosítója Az adatgyűjtés

Részletesebben

Építs teljesítmény-központú kultúrát!

Építs teljesítmény-központú kultúrát! Építs teljesítmény-központú kultúrát! A Terra Nova egy interaktív, saját élményű szimulációs játék, amely valós szervezetek működését modellezi. A szimuláció minimum tíz, de akár több száz fős csoportoknak

Részletesebben

Fejlesztı neve: Tavi Orsolya. Tanóra / modul címe: DINAMIKAI ISMERETEK RENDSZEREZÉSE, ÖSSZEFOGLALÁSA KOOPERATÍV TECHNIKÁVAL

Fejlesztı neve: Tavi Orsolya. Tanóra / modul címe: DINAMIKAI ISMERETEK RENDSZEREZÉSE, ÖSSZEFOGLALÁSA KOOPERATÍV TECHNIKÁVAL Fejlesztı neve: Tavi Orsolya Tanóra / modul címe: DINAMIKAI ISMERETEK RENDSZEREZÉSE, ÖSSZEFOGLALÁSA KOOPERATÍV TECHNIKÁVAL 1. Az óra tartalma A tanulási téma bemutatása; A téma és a módszer összekapcsolásának

Részletesebben

3. A személyközi problémák megoldásának mérése

3. A személyközi problémák megoldásának mérése 3. A személyközi problémák megoldásának mérése Élete során ki ritkábban, ki gyakrabban mindenki kerül olyan helyzetbe, amikor nem egyezik véleménye a másik véleményével, más célokat fogalmaz meg, eltérő

Részletesebben

környezetben Radivojevics Krisztián CMC minősítő előadás február 25.

környezetben Radivojevics Krisztián CMC minősítő előadás február 25. Tanácsadó által végzett személyiség gkezelés ügyfél- környezetben Radivojevics Krisztián CMC minősítő előadás 2014. február 25. 2 Agenda Bevezetés A tanácsadó A tanácsadói pro ojekt, avagy a nagy találkozás

Részletesebben

GARAY ÉVA mentálhigiénés szakember Békéscsabai Regionális Képző Központ. 2007. november 28-30. SZEGED

GARAY ÉVA mentálhigiénés szakember Békéscsabai Regionális Képző Központ. 2007. november 28-30. SZEGED Mentálhigiénés tréning pályakezdők részére Pályaorientációs programfejlesztés és kísérleti képzés Csoportot vezető szakemberek továbbképzési tapasztalatai GARAY ÉVA mentálhigiénés szakember Békéscsabai

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI INNOVÁCIÓS PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSA KONFLIKTUSKEZELÉS, KÖNYVTÁRI PARTNERKAPCSOLATOK

SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI INNOVÁCIÓS PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSA KONFLIKTUSKEZELÉS, KÖNYVTÁRI PARTNERKAPCSOLATOK SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI INNOVÁCIÓS PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSA KONFLIKTUSKEZELÉS, KÖNYVTÁRI PARTNERKAPCSOLATOK TOVÁBBKÉPZÉS SZERVEZÉSE FEJÉR MEGYE KÖNYVTÁRI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA Pályázati azonosító NKA 204131/294

Részletesebben

Konfliktus I. Kimondott és ki nem mondott gondolatok konfliktushelyzetben

Konfliktus I. Kimondott és ki nem mondott gondolatok konfliktushelyzetben SZKB_105_06 Titkok a Titkok Kamrájából 3. Én és a MÁSIK Konfliktus I. Kimondott és ki nem mondott gondolatok konfliktushelyzetben modul szerzõi: ndóczi Balogh Éva Palánkainé Sebők Zsuzsanna SZOCIÁLIS,

Részletesebben

A SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSE AZ ERKÖLCSI NEVELÉS SZOLGÁLATÁBAN

A SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSE AZ ERKÖLCSI NEVELÉS SZOLGÁLATÁBAN A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 A SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSE AZ ERKÖLCSI NEVELÉS SZOLGÁLATÁBAN CZIKE

Részletesebben

VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS MINT REÁLIS (?) ALTERNATÍVA. Előadó: Dr. Imreh Szabolcs Egyetemi docens SZTE GTK ÜTI Vállalkozásfejlesztési Divízióvezető SZTE GVK

VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS MINT REÁLIS (?) ALTERNATÍVA. Előadó: Dr. Imreh Szabolcs Egyetemi docens SZTE GTK ÜTI Vállalkozásfejlesztési Divízióvezető SZTE GVK VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS MINT REÁLIS (?) ALTERNATÍVA Előadó: Dr. Imreh Szabolcs Egyetemi docens SZTE GTK ÜTI Vállalkozásfejlesztési Divízióvezető SZTE GVK A MENÜ Vállalkozási alapok: ötlettől a vállalkozóvá

Részletesebben

WP2 Képzési igények felmérés - Összefoglaló beszámoló

WP2 Képzési igények felmérés - Összefoglaló beszámoló 1. Célok és célcsoportok A WP2 célja az Entre-Coach szerepek, kompetenciák, a felnőttek tanulási szokásainak és az igényelt képzés tartalmának a meghatározása. A kutatás célcsoportja egyrészt az oktatási

Részletesebben

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő

Társadalomismeret. Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő Nem az számít, hány könyved van, hanem az, hogy milyen jók a könyvek. SENECA Hogyan tanítsunk az új NAT szerint? Társadalomismeret Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. Králik Tibor fejlesztő 1

Részletesebben

A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése

A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése XXV. ORSZÁGOS KÖNYVVIZSGÁLÓI KONFERENCIA 2017. SZEPTEMBER 7-8. A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése Madarasiné Dr. Szirmai

Részletesebben

Struktúratervezés Pest megye északi mikro-régiójában minta projekt 2000-2002

Struktúratervezés Pest megye északi mikro-régiójában minta projekt 2000-2002 Struktúratervezés Pest megye északi mikro-régiójában minta projekt 2000-2002 A program a Holland Külügyminisztérium MATRA programjának finanszírozásában és a Pest Megyei Önkormányzat koordinálása mellett

Részletesebben

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat Fővárosi Diákönkormányzati Akadémia Hotel Római, 2008. január 18. A Diákakadémia célja hogy a hallgatók megszerezzék mindazokat az ismereteket, készségeket és attitűdöt, amelyek szükségesek ahhoz, hogy

Részletesebben

Hogyan valósítható meg mindez a közszférában?

Hogyan valósítható meg mindez a közszférában? Lifegarden Alkossunk egy olyan munkahelyi világot, amihez az emberek tartozni akarnak Hogyan valósítható meg mindez a közszférában? A XXI. Század: munkahelyi légkör Stressz, kiégés, teljesítményproblémák,

Részletesebben

SZKC_105_08. a z é n d i m e n z i ó i. A modul szerzõi: Makai Katalin, Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5.

SZKC_105_08. a z é n d i m e n z i ó i. A modul szerzõi: Makai Katalin, Schüttler Vera SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 5. TÖRTÉNETEK II. SZK_105_08 a z é n d i m e n z i ó i nyúl vagy oroszlán? az én tudásom és mások tudása modul szerzõi: Makai Katalin, Schüttler Vera SZOIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENIÁK 5. ÉVFOLYM

Részletesebben

TEMATIKUS EGYSÉG: Év eleji teendők, statisztikák. TEMATIKUS EGYSÉG: erkölcsi nevelés (2 óra)

TEMATIKUS EGYSÉG: Év eleji teendők, statisztikák. TEMATIKUS EGYSÉG: erkölcsi nevelés (2 óra) Tantárgy: Osztályfőnöki órák Készítette: Szarkáné Gáspár Andrea, Kádár Judit, Imreh László, Nyerges Eszter Osztály: X. évfolyam Vetési Albert Gimnázium, Veszprém Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 36 Segédanyagok:

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4-08/1. Terézváros 2009. április 1.-2010 augusztus 31. Félévi beszámoló a TÁMOP 3.1.4 pályázat megvalósításáról

TÁMOP-3.1.4-08/1. Terézváros 2009. április 1.-2010 augusztus 31. Félévi beszámoló a TÁMOP 3.1.4 pályázat megvalósításáról TÁMOP-3.1.4-08/1. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben Terézváros 2009. április 1.-2010 augusztus 31. Félévi beszámoló a TÁMOP 3.1.4 pályázat megvalósításáról Pályázati

Részletesebben

XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP / STORYLINE KERETTÖRTÉNET

XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP / STORYLINE KERETTÖRTÉNET XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 STORYLINE KERETTÖRTÉNET STORYLINE METHODE, KERETTÖRTÉNET MÓDSZER: Élményalapú, felfedeztető tanítási forma FORRÁSA,

Részletesebben

Képzési tartalmak fejlesztése felhasználói igények alapján Közszolgálati humán szervező szakirányú továbbképzési szak

Képzési tartalmak fejlesztése felhasználói igények alapján Közszolgálati humán szervező szakirányú továbbképzési szak Emberi erőforrás gazdálkodás és közszolgálati életpálya Új Közszolgálati Életpálya ÁROP-2.2.17-2012-2013-0001 Képzési tartalmak fejlesztése felhasználói igények alapján Közszolgálati humán szervező szakirányú

Részletesebben

Esélyteremtés együtt! - munkaerő-piacifejlesztő programok bemutatása a KIVF-1.6/ST-11-04 miniprojekten keresztül

Esélyteremtés együtt! - munkaerő-piacifejlesztő programok bemutatása a KIVF-1.6/ST-11-04 miniprojekten keresztül Esélyteremtés együtt! - munkaerő-piacifejlesztő programok bemutatása a KIVF-1.6/ST-11-04 miniprojekten keresztül Szolnoky-Papp Eszter tanácsadó, Ygen Humánerőforrás Központ Hotel Corvin*** 2013.május 16.

Részletesebben

kompetencia-alap vel ZÁRÓKONFERENCIA HEFOP-3.1.3

kompetencia-alap vel ZÁRÓKONFERENCIA HEFOP-3.1.3 A munkaerő-piaci esélyek javítása a kompetencia-alap alapú oktatás bevezetésével vel ZÁRÓKONFERENCIA HEFOP-3.1.3 3.1.3-05/1. 05/1.-2005-10-0421/1.00421/1.0 A Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A programot azonosító adatok EFOP Tanulási motivációt felkeltő tevékenység

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A programot azonosító adatok EFOP Tanulási motivációt felkeltő tevékenység SZAKMAI BESZÁMOLÓ tárgya: dátuma és időpontja: Támogatás azonosítószáma: A támogatás címe: felhívás szerinti tevékenységi rendszerbe való beillesztése A programot azonosító adatok Madarak, fák napja; természettudományi

Részletesebben

A közszféra szakszervezetei és a közalkalmazotti tanács

A közszféra szakszervezetei és a közalkalmazotti tanács Munkahelyi foglalkoztatási viszonyok Berki Erzsébet Hőrich Balázs: A közszféra szakszervezetei és a közalkalmazotti tanács Bár a Munkahelyi foglalkoztatási viszonyok 2010 kutatás fő terepe a versenyszféra

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó

Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó DIGITÁLIS TANANYAGOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA KOCZOR MARGIT SZAKMAI VEZETŐ ÚJ TARTALOMFEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN TÁMOP 3.1.2-12/2 Nemzeti tananyagfejlesztés és

Részletesebben

Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések

Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések A dohányzás káros hatásai Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás Tanári

Részletesebben

ÉLMÉNYÍGÉRETEK, ÉLMÉNYKÉPZETEK ÉS MEGVALÓSULÁSUK A TISZAI VÍZPARTI TURIZMUSBAN

ÉLMÉNYÍGÉRETEK, ÉLMÉNYKÉPZETEK ÉS MEGVALÓSULÁSUK A TISZAI VÍZPARTI TURIZMUSBAN ÉLMÉNYÍGÉRETEK, ÉLMÉNYKÉPZETEK ÉS MEGVALÓSULÁSUK A TISZAI VÍZPARTI TURIZMUSBAN 2010-2016 Dr. Kóródi Márta - Kalmárné Rimóczi Csilla Neumann János Egyetem Gazdálkodási Kar Turizmus-Vendéglátás Tanszék Szolnok

Részletesebben

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program Valódi partner, valódi megoldások. TUDATOS VEZETÉS VEZETŐFEJLESZTŐ PROGRAM 60 ÓRÁS COACHINGGAL KOMBINÁLT MODULÁRIS TRÉNINGSOROZAT A Tudatos Vezetés Program tréningsorozat

Részletesebben

Tanulási környezetek és tanulási utak

Tanulási környezetek és tanulási utak XIII. Országos Neveléstudományi Konferencia Eszterházy Károly Főiskola, Eger 2013. november 7-8-9. Tanulási környezetek és tanulási utak Imre Anna Ercsei Kálmán Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Kutatási

Részletesebben

Bemutatkozás. icons-hungary Kft.

Bemutatkozás. icons-hungary Kft. Bemutatkozás icons-hungary Kft. 2017 Tevékenységünk KIVÁLASZTÁS TANÁCSADÁS MÉRÉS icons E-LEARNING TRÉNING COACHING Miért az icons? Probléma- és Ügyfélérzékenység Adott felkérésre adekvát és gyakorlatban

Részletesebben

Választásoktól távolmaradók indokai:

Választásoktól távolmaradók indokai: KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat?

Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat? Jegyzőkönyv Az eljárás azonosítója Az eljárás típusa Az értékelt neve Az értékelt azonosítója Az adatgyűjtés módszere Az adatgyűjtést végző neve Az adatgyűjtést végző oktatási azonosítója Az adatgyűjtés

Részletesebben

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP / BESZÁMOLÓ A PÁLYÁZAT CÉLJA A gazdaság igényeinek megfelelő képzettséggel, képességekkel rendelkező munkavállalók neveléséhez való hozzájárulás. A társadalmi, gazdasági és technológiai változásokra való

Részletesebben

2017. Páratlan Iroda szolgáltatási paletta Vajda Zsolt. Vajda Zsolt

2017. Páratlan Iroda szolgáltatási paletta Vajda Zsolt. Vajda Zsolt 2017. Páratlan Iroda szolgáltatási paletta Vajda Zsolt Vajda Zsolt 2017. 09. 15. Szolgáltatási paletta Egyszülős Iroda részére Előzmények: 2017. január havában született meg az ötlet egy olyan iroda létrehozásáról,

Részletesebben

Gaskó Krisztina április 13. A könyvtár-pedagógia módszertana képzés. Készült Golnhofer Erzsébet anyagainak felhasználásával

Gaskó Krisztina április 13. A könyvtár-pedagógia módszertana képzés. Készült Golnhofer Erzsébet anyagainak felhasználásával Gaskó Krisztina 2011. április 13. A könyvtár-pedagógia módszertana képzés Készült Golnhofer Erzsébet anyagainak felhasználásával Mit várnak a pedagógusok az értékeléstől? Pontos információ a tanulók tudásáról

Részletesebben

Pályaorientációs program: a megfelelő szak- és szakmaválasztás támogatása

Pályaorientációs program: a megfelelő szak- és szakmaválasztás támogatása Pályaorientációs program: a megfelelő szak- és szakmaválasztás támogatása András István Balázs László Rajcsányi Molnár Mónika Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Egyetem 14. MELLearn Konferencia Debrecen,

Részletesebben

HU01-KA

HU01-KA 2016-1-HU01-KA202-022981 Tapasztalatok a Weiss-ben Beszámoló az alkalmazásról és a fejlesztésről Iskolánk Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Részletesebben

Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók?

Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók? Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók? Dr. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Egyetem TEMPUS Közalapítvány Fókuszban a minőségfejlesztés Az oktatók szerepe a felsőoktatás

Részletesebben

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik. 2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.

Részletesebben

Egyéni fejlődési utak. tanári kompetenciák. Mindenki társadalma, mindenki iskolája. A tanári szerep

Egyéni fejlődési utak. tanári kompetenciák. Mindenki társadalma, mindenki iskolája. A tanári szerep Egyéni fejlődési utak Mindenki társadalma, mindenki iskolája tanári kompetenciák A tanári szerep A tanári szerep - 1980 kognitív pszichológia, (Berliner n/a) Az újonc szerep 1 év megfontoltság racionális,

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TAGÁLLAMAINAK FÖLDRAJZI ADOTTSÁGAI, FEGYVERNEK AZ UNIÓBAN

AZ EURÓPAI UNIÓ TAGÁLLAMAINAK FÖLDRAJZI ADOTTSÁGAI, FEGYVERNEK AZ UNIÓBAN A MODUL CÍME AZ EURÓPAI UNIÓ TAGÁLLAMAINAK FÖLDRAJZI ADOTTSÁGAI, FEGYVERNEK AZ UNIÓBAN A modul felhasználási területe: 5-8. évfolyam KÉSZÍTETTE: Baranyi Imre ISKOLA NEVE: Orczy Anna Általános Iskola Fegyvernek

Részletesebben

TÉNYLEG SEGÍT? ELSŐ TAPASZTALATOK AZ ÚJ TÍPUSÚ TANTÁRGYGONDOZÓ SZAKTANÁCSADÁSRÓL

TÉNYLEG SEGÍT? ELSŐ TAPASZTALATOK AZ ÚJ TÍPUSÚ TANTÁRGYGONDOZÓ SZAKTANÁCSADÁSRÓL Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 TÉNYLEG SEGÍT? ELSŐ TAPASZTALATOK AZ ÚJ TÍPUSÚ TANTÁRGYGONDOZÓ SZAKTANÁCSADÁSRÓL A vizsgálat kontextusa Megújuló tantárgygondozó szaktanácsadás a TÁMOP

Részletesebben

Játékalapú matematika - workshop: A tanulói bevonódás, motiváció és magabiztosság növelése a matematikában. Scott Smith Alelnök, Matific

Játékalapú matematika - workshop: A tanulói bevonódás, motiváció és magabiztosság növelése a matematikában. Scott Smith Alelnök, Matific Játékalapú matematika - workshop: A tanulói bevonódás, motiváció és magabiztosság növelése a matematikában Scott Smith Alelnök, Matific Bevezetés a Matific világába A Matific világszerte Matific Az interaktív

Részletesebben

Beszámoló az Intézményi fejlesztési terv megvalósításáról

Beszámoló az Intézményi fejlesztési terv megvalósításáról Beszámoló az Intézményi fejlesztési terv megvalósításáról

Részletesebben

BPR (üzleti folyamatok újraszervezése) esettanulmány

BPR (üzleti folyamatok újraszervezése) esettanulmány BPR (üzleti folyamatok újraszervezése) esettanulmány Átszervezett cég: Magyar tulajdonban lévõ elsõdleges faipari gyártó. Bútor~ és épületasztalos félkésztermékeket gyártó vállalat kb. 50 fõvel. Cél: Hatékony

Részletesebben

Flow Management Ak adémia

Flow Management Ak adémia Flow Management Ak adémia 2013 Vállalatirányítási módszerek a gyakorlatban Mi a Flow Management Akadémia? Mi, a Flow Management Akadémia munkatársai ahhoz értünk, hogy az Ön szervezetében lévő kulcsemberek

Részletesebben

Szakmai összefoglaló Munkavállalási készségeket fejlesztő tréning

Szakmai összefoglaló Munkavállalási készségeket fejlesztő tréning Munkavállalási készségeket fejlesztő tréning A tréning célja: Cél: a hallgatók munkaerőpiaci integrációjának elősegítése - előkészítése. Cél ezen túl egyrészt, hogy a résztvevők munkavállaláshoz, álláskereséshez

Részletesebben

2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje.

2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje. 2.1. Az oktatási folyamat tervezésének rendszerszemléletű modellje. Az oktatási folyamat tervezése a központi kerettanterv alapján a helyi tanterv elkészítésével kezdődik. A szakmai munkaközösség tagjai

Részletesebben

Stratégiai menedzsment tréning - emelt szintű képzés (nem csak) desztináció menedzsereknek

Stratégiai menedzsment tréning - emelt szintű képzés (nem csak) desztináció menedzsereknek Stratégiai menedzsment tréning - emelt szintű képzés (nem csak) desztináció menedzsereknek Az MTDMSZ által szervezett stratégiai menedzsment tréning részletes programja 0. Önreflexió, érzékenyítés, személyes

Részletesebben

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA Napjainkban egyre nagyobb társadalmi értéket képvisel az önkéntes munka. A mai fiatalok már középiskolai tanulmányaik során a tanterv részeként

Részletesebben

Pályaorientáció az általános iskolában

Pályaorientáció az általános iskolában Pályaorientáció az általános iskolában Az Európai Unió a foglalkoztatást, valamint intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést célzó Európa 2020 stratégiájának egyik kiemelt célkitűzése a képzettségi

Részletesebben

SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE

SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE KÖSZÖNJÜK A MAGYAR ÁLLAM ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁT SZENTANNAI SÁMUEL KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE

Részletesebben

É R T É K E L É S. a program szóbeli interjúján résztvevő személyről. K é p e s s é g e k, f e j l e s z t h e tőségek, készségek

É R T É K E L É S. a program szóbeli interjúján résztvevő személyről. K é p e s s é g e k, f e j l e s z t h e tőségek, készségek É R T É K E L É S a program szóbeli interjúján résztvevő személyről K é p e s s é g e k, f e j l e s z t h e tőségek, készségek Értékelés: A terület pontozása 1-5 tartó skálán, ahol az egyes pontszám a

Részletesebben

Referencia intézmény terület: Komprehenzív elven egység programmal dolgozó intézmény

Referencia intézmény terület: Komprehenzív elven egység programmal dolgozó intézmény Referencia intézmény terület: Komprehenzív elven egység programmal dolgozó intézmény Jó gyakorlat megnevezése: A tanulás ne legyen lecke a gyermeknek, hanem szívdobogtató élmény (József A) A motiváció,

Részletesebben

Az oktatási módszerek csoportosítása

Az oktatási módszerek csoportosítása 1 Az oktatási módszerek csoportosítása 1. A didaktikai feladatok szerint: Új ismeretek tanításának/tanulásának módszere A képességek tanításának/tanulásának módszere Az alkalmazás tanításának/tanulásának

Részletesebben

Fiatal és tapasztalt/döntéshozó generáció közti szakadék szűkítése MEGOLDÁSI STRATÉGIA

Fiatal és tapasztalt/döntéshozó generáció közti szakadék szűkítése MEGOLDÁSI STRATÉGIA Fiatal és tapasztalt/döntéshozó generáció közti szakadék szűkítése Az Európai Unió Erasmus+ program támogatásával (2015-3-HU02-KA347-001262), 2016.02.01. 2017.07.31. MEGOLDÁSI STRATÉGIA 2015 szeptemberében

Részletesebben

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr Közösségi tervezés Sain Mátyás VÁTI Nonprofit Kft. Területi Információszolgáltatási és Tervezési Igazgatóság Területfejlesztési és Urbanisztikai

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren

Részletesebben