KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPHELY AJÁNLATAI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPHELY AJÁNLATAI"

Átírás

1 KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPHELY AJÁNLATAI KUNHEGYES BEMUTATÁSA a) A megye és a város elhelyezkedése, jellemzői: Jász-Nagykun-Szolnok megye az ország középső részén, az Alföld szívében helyezkedik el. Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékkel együtt alkotja az Észak-alföldi Régiót. Kunhegyes a Tiszafüredi Kistérség második legnagyobb városa, a Kunhegyesi Mikrotérség központja, a Térségi Vállalkozási Övezet tagja. A város mintegy 9000 főt számláló, több mint 700 éves alföldi település, földrajzi elhelyezkedéséből és gazdag történelmi múltjából adódóan gazdasági, oktatási, kereskedelmi szempontból mikrotérség-központi szerepkörrel rendelkezik. A település gazdaságában főként a kedvező éghajlati adottságok és földrajzi elhelyezkedés miatt évszázadok óta jelentős szerepet tölt be a mezőgazdasági termelés, de az elmúlt évtizedekig az ipar (vas-, faipar, híradástechnika) is nagyszámú munkaerőt foglalkoztatott. A rendszerváltást követő időben a racionalizáló ipari és mezőgazdasági termelési szerkezetváltás kényszere miatt jelentős számú munkaerő szabadult fel térségünkben, amely a városunkba betelepülni kívánó vállalkozások számára - mennyiségében és minőségében is - ideális humán erőforrást biztosíthat. A város számottevő termálvagyonnal rendelkezik, melynek mezőgazdasági hasznosítása jelenleg még kiaknázatlan lehetőség. Kunhegyes középfokú oktatási intézményeiben a vasipari szakmacsoport, az építőipari szakmacsoport, kereskedelmi és vendéglátóipari szakmacsoport, a mezőgazdasági szakmacsoport, az elektrotechnika-elektronika szakmacsoport, informatikai szakmacsoport területén sokféle szakképzés folyik évtizedek óta, mely magas színvonalon biztosítja a megfelelő szakember-utánpótlást többek között a mezőgazdasági gépész, dísznövény- és zöldségtermesztő, asztalos, esztergályos, hegesztő, kőműves, szerkezetlakatos, szobafestő-mázoló és tapétázó, kereskedő, húsipari szakmunkás, pincér, szakács, cukrász, elektronikai- és informatikai műszerész stb. szakmákban. b) A város megközelítése: Kunhegyes a közúti közlekedés szempontjából fontos csomópont: a 4-es számú főútvonal felől a Fegyvernek-Kunmadaras-Tiszafüred közötti 34-es számú útvonalon vagy Kenderes felől érhetjük el, valamint alsóbbrendű bekötőutakon keresztül Abádszalók, Tiszaroff és Tiszaszentimre felől is megközelíthető. Az Abádszalók irányába haladó útvonal Kiskörénél a Tisza-folyón is átkel, így Kunhegyes a tiszai átkelőhely előterében fekszik. 1

2 Közúton: Budapestről a 4. sz. főúton (E 60) Fegyvernek-Szapárfaluig, majd a 140-es kilométerkőnél balra fordulva a 34. számú, Tiszafüredre vezető főközlekedési úton haladva érkezünk be Kunhegyesre. A távolság a fővárostól 140 km, a megyeszékhelytől 50 km. Békéscsaba-Eger és a Miskolc-Szolnok közötti járatok is áthaladnak a városon. Vasúton: A budapest-debreceni fővonalhoz csatlakozó KisújszállásKál-Kápolna szárnyvonalon keresztül közelíthető meg, településünk önálló vasútállomással rendelkezik. Autóbuszon: Szolnokról a tiszafüredi, Karcagról az abádszalóki járatokkal közelíthetjük meg településünket, de a 4.) Tiszaszentimrei u ) Ady E. u. 2/a 3.) Tiszaszentimre u Kossuth L. u. 39. c) Településfejlesztési Koncepció Városunk a térség gazdaságában - kedvező földrajzi elhelyezkedése miatt - évszázadok óta jelentős szerepet tölt be. Vonzáskörzetébe nyolc település Tomajmonostora, Abádszalók, Tiszabura, Tiszaroff, Tiszagyenda, Tiszaszentimre, Kenderes és Kunmadaras - sorolható. A Tiszától 12 km-re keletre elterülő Kunhegyes infrastruktúrával megfelelően ellátott, természetes vonzáskörzetéből adódóan a környező települések oktatási, egészségügyi, foglalkoztatási és kereskedelmi centruma. 2

3 Kunhegyes Város 104/2001. (VIII.28.) Kt. határozatával elfogadott Településfejlesztési Koncepciójában stratégiai célként fogalmazódik meg a település gazdasági központi szerepkörének megerősítése; a lakosság életkörülményeinek, megélhetésének folyamatos javítása, az elvándorlás megállítása, illetve az ipari termelő üzemek letelepítésének, mezőgazdasági terményfeldolgozó üzemek létesítésének kiemelt támogatása. Kunhegyes a Tiszafüredi Kistérség tagjaként szerepel a 64/2004. (IV.15.) Kormányrendelet által meghatározott leghátrányosabb helyzetű kistérségek települései között, ami területfejlesztési- és adókedvezmények igénybevételét teszi lehetővé, illetve munkahelyteremtési, gazdaságfejlesztési célú pályázatok benyújtása esetén a regionális és központi szintű pályázatok feltételei is kedvezőbbek (saját erő, támogatás mértéke). Kunhegyes öt további településsel együtt a Térségi Vállalkozási Övezet tagja, melyet a Kormány az 5/1999. (I.18.) számú rendeletével hozott létre. A vállalkozási övezethez való tartozás további jelentős területfejlesztési kedvezmények és pályázati támogatások felhasználását teszi lehetővé. A fejlesztési lehetőségek igényszinten megjelennek a évi megyei fejlesztési célok térségi (mikrotérségi) célfeladatai között, ennek eredményeképpen a következő időszakban jelentős támogatások elnyerésére számítunk. TELEPHELY AJÁNLATAINK 1. BERUHÁZÁSI HELYSZÍN BEMUTATÁSA 5340 Kunhegyes, Kossuth u. 39. (hrsz: 2344/1) A hasznosításra kínált önkormányzati tulajdonban lévő belterületi ingatlan Kunhegyes város központjában található a 3221-es számú alsóbbrendű mellékút mellett. A terület a HÉSZ szerint vt2 településközponti vegyes terület. Megközelítése: gépjárművel és gyalogosan a Kossuth Lajos utcai kapubejárón (Posta) keresztül. Épület leírása: hagyományos N méretű tégla alapozású, -lábazatú és -falazatú, haránt- és hosszfőfalas szerkezeti rendszerű, részben alápincézett, beépített verandás, borított gerendás födémszerkezetű, kontyolt nyeregtetős, komfortos épület. 3

4 A funkcionális belső helyiségek 3,75 m belmagasságúak. Az épület teljes felújítása és akadálymentesítése a év elejére valósult meg. Beépített közművek: ivóvíz, szennyvízcsatorna, elektromos energia-ellátás és földgázellátás. Az épület fűtése földgázüzemű kazánnal, melegvizes radiátorokkal történik. Mostani funkcióját többszöri átalakítással nyerte el, jelenleg mint városi múzeum funkcionál. Az öt bemutatóteremből kettőben működnek időszaki kiállítások, három terem szabad kapacitással bír: egy önálló bejárattal rendelkező 36,68 m 2 területű helyiség, valamint kettő egymásból nyíló terem 72,8 m 2 összterülettel. A helyiségek megközelítése az udvarról akadálymentesített rámpán, lépcsőn, közbenső folyosón keresztül lehetséges. A folyosóról megközelíthető a 11,85 m 2 nagyságú iroda, valamint közlekedő-előtéren keresztül az mozgássérült WC, és a női-férfi mosdóhelyiség. A fűtést a pincegádorba elhelyezett gázkazán biztosítja. Az ingatlan hasznosítási célját úgy kell megválasztani, hogy a jelenleg meglévő szerkezeti rendszer nem módosítható. 2. BERUHÁZÁSI HELYSZÍN BEMUTATÁSA 5340 Kunhegyes, Ady Endre u. 2/a. (hrsz: 446) A hasznosításra kínált önkormányzati tulajdonban lévő belterületi ingatlan Kunhegyes város központjában található a 34-es számú főközlekedési út és a 3222-es számú alsóbbrendű mellékút csomópontja mellett. A terület a HÉSZ szerint vt1 településközponti vegyes terület, műemléki környezetben. Megközelítése: gépjárművel az Ady u. 2. (Városi Könyvtár) Kossuth Lajos utcai kapubejárón keresztül; gyalogosan az Ady Endre utca felőli lépcsőn át. 4

5 Épület leírása: hagyományos N méretű tégla alapozású és lábazatú, vályogfalazatú, hosszfőfalas szerkezeti rendszerű, beépített verandás, borított gerendás födémszerkezetű, nyeregtetős, félkomfortos épület. Az épület funkcionális belső helyiségei 3,75 m belmagasságúak. Beépített közművek: ivóvíz, csatornacsatlakozás biztosított (de az élőre kötés hiányzik), elektromos energia-ellátás, földgázellátás. Az épület fűtése földgázüzemű kazánnal, melegvizes radiátorokkal történik. Mostani funkcióját többszöri átalakítással nyerte el, jelenleg mint általános iskolai melegítőkonyhás ebédlő üzemel, elkülönített alsó és felső tagozatos ebédlővel. A helyiségben étkező gyereklétszám csökkenése miatt a belső ebédlő már korábban megszűnt, ott jelenleg könyvraktár működik: A megszűnő ebédlő felszabaduló helyiségei: Raktár: 52,55 m 2 Előtér: 6,2 m 2 Összesen: 58,75 m 2 Előtér: 7,70 m 2 Tároló: 2,30 m 2 Tálaló: 11,80 m 2 Mosogató: 19,40 m 2 Ebédlő I.: 15,52 m 2 Ebédlő II.: 49,35 m 2 Előtér: 15,80 m 2 Összesen: 121,90 m 2 + kazánház: 6,20 m 2 Az épület a hasznosítási célnak megfelelően belső térosztó falazattal osztható, valamint a létszámtól függően vizes blokk alakítandó ki (az udvaron jelenleg árnyékszék található). Az ingatlan korszerűsítés után hagyományos környezetbarát tevékenységek folyatatásra alkalmas. 5

6 3. BERUHÁZÁSI HELYSZÍN BEMUTATÁSA 5340 Kunhegyes, Tiszaszentimrei út 11. (hrsz: 06/7) 1. objektum 2. objektum 3. objektum A hasznosításra kínált ipartelepi ingatlanon található üzemi épületek a 3217-es (Tomajmonostorra vezető) alsóbbrendű út mellett helyezkednek el. A terület a HÉSZ szerint Gip2 gazdasági- és iparterület. Az ingatlan tulajdonosa az O.K.F.T. Kft. (6750 Algyő, Mol Ipartelep), kapcsolattartó: Ormay Zoltán igazgatóhelyettes (telefon: 20/ ). Megközelítése: gépjárművel minden időben szilárd burkolatú közúton biztosított. Az ingatlan megfelelő belső úthálózattal rendelkezik: az üzem területén található épületek jó minőségű kiszolgáló utakkal érhetők el. Az üzem területén több műhelyépület, üzemcsarnok valamint kiszolgáló raktárak, és szociális épület található. Jelenleg a területen - az asztalosüzem-csarnokban - faipari tevékenység (bútorgyártás) folyik, valamint a bejárattól balra lévő raktárépületben faipari raktár, barkácsüzlet és szociális blokk üzemel. 6

7 Az üzem területén jelenleg három - használaton kívüli - objektum alkalmas vállalkozási tevékenységre: 1. objektum A főbejárat mellett jobbra lévő egység volt szociális épület nettó 240 m 2 alapterületű, amely használható eredeti funkciójában, vagy átalakítható a befektető által kívánt célra. Az épület átalakítása egyszerűen és kis költségráfordítással megvalósítható az oszloptartó-váz adta lehetőségeken belül (akár könnyűszerkezetes térosztással is). Az épület több éve használaton kívül van, használatba vétel előtt jelentős belső karbantartási munkát igényel. 2. objektum A főbejárattól szintén jobbra a szociális épület mögötti faházépületben 71 m 2 alapterületű, négy önálló irodahelyiség és vizesblokkot tartalmazó épületrész kiadó, valamint az épületben még két szolgálati lakás is található. Alapfokú karbantartási munkák elvégzése után az irodaépület használatba vehető. 3. objektum A telek belső területén található a DV-vázszerkezetű csarnoképület, amelynek nagyobbik része jelenleg használaton kívül van: cca. 500 m 2 terület szabad, amely szilárd tűzgátló falazattal van leválasztva. Alapos karbantartás után az üzemcsarnok használatba vehető. A mellékelt helyszínrajzon megjelölt épületek igény szerint külön-külön is bérelhetők. Beépített közművek: ivóvíz, szennyvízcsatorna, elektromos energia-ellátás és földgázellátás. Az épület fűtése földgázüzemű kazánnal, melegvizes radiátorokkal történik. 4. BERUHÁZÁSI HELYSZÍN BEMUTATÁSA 5340 Kunhegyes, Tiszaszentimrei út (hrsz:06/5) A hasznosításra kínált ipartelepi ingatlanon található üzemi épületek a 3217-es (Tomajmonostorra vezető) alsóbbrendű út mellett helyezkednek el, így a telephely gépjárművel minden időben jól megközelíthető. A terület a HÉSZ szerint Gip2 gazdaságiés iparterület. Megközelítése: gépjárművel minden időben szilárd burkolatú közúton biztosított. Az ingatlan megfelelő belső úthálózattal rendelkezik: az üzem területén található épületek jó minőségű kiszolgáló utakkal közelíthetőek meg. 7

8 TELEPHELY-INFORMÁCIÓK Cím: 5340 Kunhegyes, Tiszaszentimrei út Tulajdonos: Videoton Holding Zrt Székesfehérvár, Berényi u Kapcsolattartó: Glázerné Horváth Katalin vagyonhasznosítási igazgató Tel: 06-22/ Csobán Pál befektetési és iparfejlesztési igazgató Tel: 06-20/ TERÜLET Teljes iparterület: m 2 Épületek m 2 Gyártóterület: m 2 - I. üzemcsarnok: m 2 - II. üzemcsarnok: 760 m 2 Iroda- és szociális helyiségek: m 2 INFRASTRUKTÚRA Víz: 100 m 3 / nap Gáz: 125 m 3 / óra Villamos-energia: 250 kw Szennyvízelvezetés: biztosított Sűrített levegő: 200 m 3 / óra Telefon: ISDN vonalak A telephelyen végzett korábbi tevékenységek: híradásipari alkatrészek, majd autóipari elektronikai részegységek gyártása. PÉNZÜGYI PARAMÉTEREK a) A terület igénybevételének díja A helyi önkormányzat a telephely-létesítési szándékkal érkező vállalkozások számára a tevékenységhez szükséges földterületet 1 Ft/m 2 áron biztosítja azzal a kikötéssel, hogy amennyiben a folyamatos termelő tevékenység és munkaerő-foglalkoztatás megszűnik, a tulajdonjogot az önkormányzat visszavásárolja az eredeti vételáron. Az 1) és 2) számú, önkormányzati tulajdonban lévő épület és a hozzá tartozó terület bérleti díja: 100 Ft/m2/hó; a korszerűsítési, átalakítási költség a bérleti díjból levonható. Amennyiben az igazolt átalakítási-korszerűsítési költségek megtérülése előtt a tevékenység megszűnik, úgy a különbözet nem kerül visszaadásra. Az önkormányzattól bérelt ingatlan albérletbe nem adható. A 3) és 4) számú, gazdasági társaságok tulajdonában lévő ingatlan, és a hozzá tartozó terület bérleti díja az ingatlantulajdonossal történő megegyezés alapján kerülhet meghatározásra. 8

9 b) Munkahely-előkészítés Az épületekben folytatni kívánt tevékenységnek megfelelően rendeltetésváltozási építési engedélyezési eljárást kell lefolytatni, amely keretében a végzendő tevékenységhez szükséges szakhatósági üzemeltetési engedélyek is beszerzésre kerülnek. A területek közműellátási költségei Ivóvízellátás: az ingatlanok megfelelő ivóvíz-becsatlakozással rendelkeznek; költség az általános díjszabás szerint: 195 Ft/m 3 + ÁFA. Szennyvíz elvezetése A területek közvetlen közműcsatlakozással rendelkeznek (a 2. számú épületnél az élőre kötést el kell készíteni). Szennyvíz-elvezetési díj általános díjszabás szerint: 266 Ft/m 3 + ÁFA. Csapadékvíz elvezetése a meglévő városi belvízelvezető rendszerbe történik. Az elektromos energia-ellátás A tevékenység folytatásához szükséges teljesítmény-igény az E.ON Zrt. területileg illetékes kirendeltségével történő egyeztetés útján biztosítható. Földgázellátás Az épületek önálló földgázcsatlakozással rendelkeznek, a fűtést melegvizes gázkazán biztosítja. Hulladékelhelyezés a) Kommunális hulladék A kommunális hulladékot a kistérségi tiszafüredi hulladéklerakóba szerződés alapján a Remondis Kft. szállítja el. Jelenlegi díjszabás: 9000 Ft /tonna + ÁFA. b) Ipari hulladék A nem veszélyes hulladékot a kommunális lerakóba külön szerződés alapján el lehet szállítani, egyéb termelési- és veszélyes hulladékokat engedéllyel rendelkező megsemmisítő (kezelő) lerakóba kell szállítani. Helyi adók c) Helyi adók mértéke Kunhegyes Város Önkormányzata a helyi adókról szóló évi C. törvény felhatalmazása alapján mivel az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat megelőző jogharmonizáció következményeként május 1-i hatállyal településünkön megszűntek az adóalanyok részére adható iparűzési adómentességek ill. kedvezmények a vállalkozásokat 2 % iparűzési adó megfizetésére kötelezi, viszont Önkormányzatunk a kunhegyesi munkahelyteremtő beruházások megvalósulása esetén az építményadót és a telekadót nem kívánja kivetni 5 évig. 9

10 d) Kunhegyes népességi- és munkaerő-piaci adatai Kunhegyesen a nyilvántartott álláskeresők aránya magasan meghaladja mind az országos, mind pedig a megyei átlagot: I-III. negyedévben a munkanélküliségi ráta átlag 19,7%. A térségben nagyszámú szabad munkaerő áll rendelkezésre, melynek szaktudása a munkaerőpiaci képzéseknek köszönhetően rövid időn belül a munkáltatói elvárásokhoz alakítható. Demográfia Kunhegyes lakónépessége január 1-én 8783 fő, a népsűrűség 57 fő/ km 2. A város korösszetétele az összlakossághoz viszonyítva: - 14 évesek 18,1 % évesek 66,1 % 65 - évesek 15,8 % Kunhegyes és vonzáskörzetének munkaerőpiaci helyzete A Munkaügyi Központ Kunhegyesi Kirendeltségének ellátási körzetébe három város (Kunhegyes, Abádszalók, Kenderes), valamint négy kisebb település (Tiszaroff, Tiszabura, Tiszagyenda, Tomajmonostora) lakossága tartozik. A gazdaságilag aktív népesség száma évben főre csökkent, a munkaképes korú lakosság száma fő. A munkanélküliség alakulása szempontjából a térség - megyén belül is - a hátrányos helyzetű térségek közé tartozik. A Munkaügyi Központ Kunhegyesi Kirendeltségének ellátási körzetében a Munkaerőpiaci Alap decentralizált Foglalkoztatási Alap részéből a foglalkoztatás támogatására 130 millió Ft került felhasználásra a évben, melynek jelentős része foglalkoztatást bővítő bértámogatás volt. Ezzel párhuzamosan a térségben között a Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódóan az EU Szociális Alapja által finanszírozott program keretében 113 millió Ft került felhasználásra a munkanélküliek foglalkoztathatóságának és beilleszkedésének elősegítésére január 1-től a foglalkoztatást elősegítő támogatások: 1. A Munkaerőpiaci Alap Foglalkoztatási Alap részéből: - Foglalkoztatás bővítését szolgáló támogatások: azon munkaadó részére, aki vállalja legalább 12 hónap időtartamra a külön jogszabályban meghatározott hátrányos helyzetű személy munkaviszony keretében történő foglalkoztatását. A támogatás mértéke a munkabér és járulékai 50%-a, megváltozott munkaképességű személy esetén a munkabér és járulékai 60%-a 10

11 - Munkahelyteremtés és munkahelymegőrzés támogatása: új munkahelyek teremtéséhez támogatás nyújtható 2. A Munkaerőpiaci Alap Rehabilitációs Alap részéből: - Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő beruházások támogatása - Foglalkoztatási támogatás Pályázati lehetőségek, források EGYÉB INFORMÁCIÓK A következő hét évre tervezett térségi stratégiai cél a versenyképesség feltételeinek megteremtése, annak mérhető javítása és a foglalkoztatottság növelése ben agrár- és vidékfejlesztésre 455,8 milliárd forint áll majd rendelkezésre: 310,8 milliárd forintot az unió, a fennmaradó 145 milliárd forintot a hazai költségvetés biztosítja. A kormány elfogadta az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) hat fő fejlesztési (gazdaságfejlesztés, közlekedésfejlesztés, társadalmi megújulás, környezeti és energetikai fejlesztés, területfejlesztés, államreform) és tizenöt operatív programját, melyek keretében uniós támogatással 7000 milliárd forintot fordíthatunk az elkövetkező 7 évben magyarországi fejlesztésekre A legtöbb beruházást a Közlekedési Operatív Program (KÖZOP), a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) forrásai révén lehet megvalósítani. Ezen operatív programok keretében az infrastrukturális elemek, környezetvédelmi és energetikai beruházási költségek csökkentésére lehet pályázni. Az alternatív és megújuló energiaforrások támogatása kiemelt célként jelentkezik a KEOP pályázati célrendszerében. A kis- és középvállalkozók támogatására, zöldmezős ipartelepítésre a Gazdasági Operatív Program (GOP) nyújt forrást. A GOP vállalkozóknak, gazdasági társaságoknak és szövetkezeteknek szóló, hátrányos helyzetű kistérségekben megvalósuló munkahelyteremtés, beruházás, illetve technológiai fejlesztés célú első pályázati felhívásai már megjelentek, %-os támogatást biztosítanak a pályázók fejlesztéseihez. Érdemes figyelemmel kísérni a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) felhívásait, mely jelenleg a mikro- és kisvállalkozások számára nyújt több, mint 1 milliárd forint értékben támogatást munkahelyi képzésekhez. Kunhegyes az Észak-Alföldi Régióban található, így az Észak-Alföldi Operatív Program (ÉAOP) keretében - a közötti időszakra vonatkoztatva további 269,64 milliárd Ft fejlesztési forrás áll majd a Régió rendelkezésére. A évi pályázati kiírások március-április hónapban várhatóak, valamivel több, mint 37 milliárd forint keretösszeggel. Az Operatív Programban és ezzel párhuzamosan a leendő pályázati kiírásokban - elsődleges célkitűzésként szerepel a gazdasági aktivitás és -potenciál fejlesztése a megye észak-keleti részén, a helyi gazdasági szereplők (mikro-, kis- és középvállalkozások) működési hatékonyságának növelése, a munkahelyteremtő beruházások támogatása valamint a táji adottságokhoz igazodó agrárfejlesztés. 11

12 Ezen fejlesztések, valamint az infrastrukturális hátrányok leküzdésére irányuló projektekben Kunhegyes kedvezményezettként szerepel. Városunk a négy legelmaradottabb régió között szereplő Észak-Alföldi Régióban, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik leghátrányosabb kistérségében található, mely státusz további kedvezményeket nyújthat pályázatok esetén (speciális felzárkóztató pályázatok, a támogatás mértékének növekedése, önerő mértékének csökkenése). Összefoglalás: A befektetési, munkahelyteremtési célra felkínált 1) és 2) számú ingatlan Kunhegyes Város Önkormányzatának tulajdonában van, így a befektetésben érdekelt partnert tiszta, rendezett, jogi bonyodalmak nélküli viszonyok várják. Mindez önmagában indulási előnyt jelent a projekt megvalósítása során, és növeli a létesítés realitását. Az Önkormányzat kedvező bérleti feltételekkel, illetve vállalkozó általi korszerűsítés esetén díjcsökkentéssel kívánja ösztönözni a befektetőket. A 3) és 4) számú, bérelhető iparterületek tulajdonosai gazdasági társaságok. A hasznosításra felkínált ingatlanok rendelkeznek a szükséges infrastruktúrával és közművekkel, megközelítésük logisztikai szempontból ideális, a kommunális feltételek (hulladékgyűjtés- és szállítás) megoldottak. Mivel településünk területfejlesztés szempontjából kedvezményezett térségben helyezkedik el, a befektetőnek jelentős európai uniós-, központi- és helyi támogatások / kedvezmények igénybevételére nyílik lehetősége a munkahelyteremtés, gazdaságfejlesztés területén. Városunkban nagyszámú, szakképzett, rugalmas és alacsony bérű munkaerő áll rendelkezésre, a munkaerő-utánpótlás hosszú távon biztosított. A munkaügyi- és képzési együttműködési rendszer jól kiépített. Kunhegyes határokon átnyúló kapcsolatrendszere, élő testvérvárosi együttműködései (Lengyelország, Románia, Németország, Szerbia-Vajdaság) esetleges piacbővítési lehetőséget kínálnak a befektetőnek. Kunhegyes Város Önkormányzata elkötelezett a város gazdaságának fejlesztésében, a versenyképesség növelésében, a foglalkoztatási gondok enyhítésében. A letelepedni kívánó vállalkozást befektetőbarát önkormányzati politika, konstruktív, felkészült városmenedzselés, szakapparátus várja és segíti tevékenysége során. Szabó András Kunhegyes Város Polgármestere Elérhetőség: H-5340 Kunhegyes, Szabadság tér 1. Telefon: (00-36) 59/ (00-36) 20/ Fax: (00-36) 59/ polgarmester@kunhegyes.hu 12

KUNHEGYES BEMUTATÁSA

KUNHEGYES BEMUTATÁSA KUNHEGYES BEMUTATÁSA a) A megye és a város elhelyezkedése, jellemzői: Jász-Nagykun-Szolnok megye az ország középső részén, az Alföld szívében helyezkedik el. Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékkel

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPHELY AJÁNLATA. INGATLAN CÍME: 5340 Kunhegyes, Kossuth u. 39. (hrsz: 2344/1)

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPHELY AJÁNLATA. INGATLAN CÍME: 5340 Kunhegyes, Kossuth u. 39. (hrsz: 2344/1) KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPHELY AJÁNLATA INGATLAN CÍME: 5340 Kunhegyes, Kossuth u. 39. (hrsz: 2344/1) KUNHEGYES BEMUTATÁSA a) A megye és a város elhelyezkedése, jellemzői: Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPHELY AJÁNLATA. INGATLAN CÍME: 5340 Kunhegyes, Tiszaszentimrei út 11. (hrsz:06/7)

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPHELY AJÁNLATA. INGATLAN CÍME: 5340 Kunhegyes, Tiszaszentimrei út 11. (hrsz:06/7) KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT H- 5340 KUNHEGYES, SZABADSÁG TÉR 1. Telefon: 00-36-59-530-620 Fax: 00-36-59-326-057 Web: www.kunhegyes.hu TELEPHELY AJÁNLÁSA tervezett magyarországi beruházáshoz H-Kunhegyes,

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT H- 5340 KUNHEGYES, SZABADSÁG TÉR 1. Telefon: 00-36-59-530-620 Fax: 00-36-59-326-057 Web: www.kunhegyes.hu TELEPHELY AJÁNLÁSA tervezett magyarországi beruházáshoz H-Kunhegyes,

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT H- 5340 KUNHEGYES, SZABADSÁG TÉR

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT H- 5340 KUNHEGYES, SZABADSÁG TÉR 1 KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT H- 5340 KUNHEGYES, SZABADSÁG TÉR 1. Telefon: 00-36-59-530-620 Fax: 00-36-59-326-057 Web: www.kunhegyes.hu TELEPHELY AJÁNLÁSA tervezett magyarországi beruházáshoz H-Kunhegyes,

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Oláh Károly ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-1.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati

Részletesebben

HELYI GAZDASÁGI ÜZLETI INFRASTRUKTÚRA ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE

HELYI GAZDASÁGI ÜZLETI INFRASTRUKTÚRA ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE HELYI GAZDASÁGI ÜZLETI INFRASTRUKTÚRA ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE BODOR NORBERT Programirányító referens RFP Stratégiai Tervezési és Értékelési Főosztály NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TERÜLET-

Részletesebben

I. Térségi integrált gazdaságfejlesztési fókuszú "vezér" projektcsomag(ok) és projektek

I. Térségi integrált gazdaságfejlesztési fókuszú vezér projektcsomag(ok) és projektek 1. projektcsomag: 1.1. 1. 1. projektcsomag 1. projektcsomag 1. 1. Foglalkoztatásbarát fejlesztések a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál TOP 1.2 Térségi gazdaságfejlesztéshez kapcsolódó kiegészítő tevékenységek

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

TURISZTIKAI KONFERENCIA Radács Edit Radiant Zrt. Veszprém, 2006. április 7. TURISZTIKAI KONFERENCIA TARTALOM REGIONÁLIS REPÜLŐTEREK JELENTŐSÉGE HAZAI SAJÁTOSSÁGOK REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK REPÜLŐTÉRHEZ

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2018. január 15-ig lehetséges.

Részletesebben

Vállalkozások telephelyfejlesztése ÉMOP /F

Vállalkozások telephelyfejlesztése ÉMOP /F Vállalkozások telephelyfejlesztése ÉMOP 2009-1.1.1/F A támogatás célja: A termelő és/vagy szolgáltató tevékenységüket fejleszteni kívánó mikro-, kis- és középvállalkozások (a továbbiakban KKV-k) működési

Részletesebben

Az Ózdi Ipari Park Kft. befektetők számára kiajánlható épületeinek, csarnokainak rövid leírása

Az Ózdi Ipari Park Kft. befektetők számára kiajánlható épületeinek, csarnokainak rövid leírása Az Ózdi Ipari Park Kft. befektetők számára kiajánlható épületeinek, csarnokainak rövid leírása Az ipari parkról, valamint az ózdi régióról a honlapunkon (www.ozdipark.hu), valamint a magyarországi ipari

Részletesebben

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Ádám Sándor főosztályvezető Munkaerőpiaci Programok Főosztály Nemzetgazdasági Minisztérium Budapest, 2017. március 7. MUNKAERŐPIACI TRENDEK

Részletesebben

A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS

A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS Dr. Bene Ildikó Szolnok, 2015.11.24. ÚMFT-ÚSZT projektek projektgazdák szerinti megoszlása JNSZ megyében 2007-2013 között JNSZ megye uniós támogatásai 2007-2013 ÖSSZESEN:

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritás A prioritás vonatkozó specifikus céljai: A prioritáshoz kapcsolódó

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése portfólió Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-16 Pályázat célja A hazai ipar fejlesztése érdekében a pályázat célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó

Részletesebben

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat tervezetének rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

Foglalkoztatási támogatások

Foglalkoztatási támogatások Foglalkoztatási támogatások Projektek Az Európai Unió támogatásával és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat közreműködésével megvalósuló programok: 1. Ifjúsági Garanciarendszer keretében megvalósuló munkaerőpiaci

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15 Célja A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon PÁLYÁZAT Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja Megvalósítandó cél: Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja

Részletesebben

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 9 XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK Fejezeti kezelésű előirányzatok 4 Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztés Operatív Program 0 90,0 0 938,7 0 938,7 Működési költségvetés

Részletesebben

A Széchenyi Programiroda tevékenységei. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A Széchenyi Programiroda tevékenységei. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A Széchenyi Programiroda tevékenységei Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 EU-s forrásfelhasználás növelése Aktuális pályázati kiírások megismertetése, pályázók körének

Részletesebben

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008)

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu A tartós álláskeresők aránya nő 2005: 24,5%, 2007: 28,3% a tartósan álláskeresők

Részletesebben

2. Technológia és infrastrukturális beruházások

2. Technológia és infrastrukturális beruházások 2010. június 08., kedd FONTOSABB AKTUÁLIS ÉS VÁRHATÓ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA 2010. ÉVBEN 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Támogatás mértéke: max. 40 50% (jellegtől és helyszíntől

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐ ÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: E 20543 11

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.09.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló

Részletesebben

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ A 2007-2013-as programozási időszak eredményei, tapasztalatai, előretekintés Müller Ádám, SA Pénzügyi és Monitoring igazgató-helyettes Szombathely,2014.04.10. Felülről

Részletesebben

A Tisza tó környékének közlekedése

A Tisza tó környékének közlekedése A Tisza tó környékének közlekedése Piros András KTI Nonprofit Kft, Észak Alföldi Regionális Közlekedésszervezési Iroda Kunhegyes, 2008. szeptember 19. A Tisza tó Tiszai átkelési lehetőségek a Tisza tó

Részletesebben

A 2005. évben a regionális fejlesztési tanácsok döntési hatáskörébe adott támogatásokra meghirdetésre kerülő pályázati felhívásokhoz

A 2005. évben a regionális fejlesztési tanácsok döntési hatáskörébe adott támogatásokra meghirdetésre kerülő pályázati felhívásokhoz ÉRTÉKELÉSI RENDSZER A 2005. évben a regionális fejlesztési tanácsok döntési hatáskörébe adott támogatásokra meghirdetésre kerülő pályázati felhívásokhoz Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács Észak-alföldi

Részletesebben

TOP JN FOGLALKOZTATÁSI-GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK MEGVALÓSÍTÁSA JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN

TOP JN FOGLALKOZTATÁSI-GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK MEGVALÓSÍTÁSA JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN TOP-5.1.1-15-JN1-2016-00001 FOGLALKOZTATÁSI-GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK MEGVALÓSÍTÁSA JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN A projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-5.1.1-15 Megyei szintű

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus

Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Foglalkoztatáspolitikai eszközök I. Aktív eszközök A foglalkoztatáspolitika

Részletesebben

A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője

A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője Együttműködési lehetőségek a magyar-horvát területfejlesztésben konferencia Eszék, 2018. február 5. A magyar regionális fejlesztés politika

Részletesebben

Telephely megnevezése: Sátoraljaújhelyi Ipari Park - Zöldmezős terület ELHELYEZKEDÉS Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén

Telephely megnevezése: Sátoraljaújhelyi Ipari Park - Zöldmezős terület ELHELYEZKEDÉS Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Telephely megnevezése: Sátoraljaújhelyi Ipari Park - Zöldmezős terület Cím (utca, hsz. vagy hrsz.): Petróleumgyár u. 15., 1825 Hrsz. Tulajdonos(ok) neve: Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Telefon: 47/

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Hajdúnánás, Dorogi utca 19. Hrsz.: 3398 4080 HAJDÚNÁNÁS MAGYARORSZÁG 2015.07.13. Oldal 1 / 11 LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Megye Hajdú-Bihar Régió Észak-Kelet Magyarország Lakosság

Részletesebben

Fenntartható közösségi kezdeményezések támogatási lehetőségei 2014-2020 között Répceszemere 2015. június 17.

Fenntartható közösségi kezdeményezések támogatási lehetőségei 2014-2020 között Répceszemere 2015. június 17. Fenntartható közösségi kezdeményezések támogatási lehetőségei 2014-2020 között Répceszemere 2015. június 17. Bozzay Balázs Pannon Megújuló Energia Klaszter www.bfh.hu, 30/226 77 55 Környezetileg minimum

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala. Zala megye gazdaságfejlesztési irányai

Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala. Zala megye gazdaságfejlesztési irányai Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala Zala megye gazdaságfejlesztési irányai Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 A megyei

Részletesebben

INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u. 2. Társas Irodaházban lévő albetétekről

INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u. 2. Társas Irodaházban lévő albetétekről INGATLAN ÉRTÉKESÍTÉSI DOKUMENTÁCIÓ A Veszprém,Budapest u.. Társas Irodaházban lévő albetétekről Készítette: Hold-Ing 13. Kft Készült: 10 példányban Veszprém, 009.08.13. .0 Tartalomjegyzék 1.0.0 3.0 Címlap

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember Észak-Alföldi Operatív Program Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember I. Prioritás bemutatása: 1. prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés Észak-Alföldi Operatív Program A prioritás támogatást nyújt ipari

Részletesebben

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08.

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. 2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben

Részletesebben

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Fővárosi Munkaügyi Központ + Pest Megyei Munkaügyi Központ = KMRMK 1082 Budapest, Kisfaludy u. 11. : 303-0722, fax: 303-0717 22 kirendeltség a Közép-magyarországi

Részletesebben

Miskolc, március 17.

Miskolc, március 17. Miskolc, 2010. március 17. Törvényiháttér - 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról - 6/1996 MüM rendelet a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI GAZDASÁGFEJLESZTÉSI RÉSZPROGRAM

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI GAZDASÁGFEJLESZTÉSI RÉSZPROGRAM JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI GAZDASÁGFEJLESZTÉSI RÉSZPROGRAM TOP4.0 2014. május 8-ai tervezet A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ MEGYEI KERET FELOSZTÁSA A TOP4.0 SZERINT INTÉZKEDÉS SZÁMA MEGNEVEZÉS MILLIÓ Ft % TOP1.1

Részletesebben

Műszaki leírás. 5650 Mezőberény, Orlai utca 12. szám alatt lévő. 1021 helyrajzi számú ingatlan. felmérési dokumentációjához

Műszaki leírás. 5650 Mezőberény, Orlai utca 12. szám alatt lévő. 1021 helyrajzi számú ingatlan. felmérési dokumentációjához Műszaki leírás az 5650 Mezőberény, Orlai utca 12. szám alatt lévő 1021 helyrajzi számú ingatlan felmérési dokumentációjához Elhelyezkedés, megközelítés Mezőberény délkelet Magyarországon található, Békés

Részletesebben

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin 2015.06.17. 2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Új Magyarország Fejlesztési Terv 40. lecke Új Magyarország Fejlesztési Terv 2007-2013

Részletesebben

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. 2011. január 19., szerda AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Pest megyén és Budapesten

Részletesebben

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei

Részletesebben

A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és

A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és A régió közigazgatási, gazdasági, tudományos, oktatási és kulturális központja Magyarország negyedik legnagyobb városa A városban és agglomerációjában több mint 300 000 ember él Gazdag ipari múlttal rendelkezik

Részletesebben

várható fejlesztési területek

várható fejlesztési területek 2014-2020 várható fejlesztési területek EU támogatási prioritások A Bizottság által meghatározott 11 tematikus célkitűzéshez való kötelező illeszkedés 1.a kutatás, a technológiai fejlesztés és innováció

Részletesebben

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei 2009-2010-ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza 2007-2008. évi AT TÁMOP 2-TIOP 3. TISZK TÁMOP 2.2.3 6 régió 31 pályázó,

Részletesebben

Jelenleg elérhető fejlesztési források és pályázati lehetőségek a Közép-Dunántúli régióban

Jelenleg elérhető fejlesztési források és pályázati lehetőségek a Közép-Dunántúli régióban Jelenleg elérhető fejlesztési források és pályázati lehetőségek a Közép-Dunántúli régióban Rendelkezésre álló forrás 2009-2010 - Gazdaságfejlesztés 13,56 Mrd Ft - Turizmusfejlesztés 9,91 Mrd Ft - Fenntartható

Részletesebben

Telephely megnevezése: Sátoraljaújhelyi Ipari Park - Zöldmezős terület ELHELYEZKEDÉS Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén

Telephely megnevezése: Sátoraljaújhelyi Ipari Park - Zöldmezős terület ELHELYEZKEDÉS Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Telephely megnevezése: Sátoraljaújhelyi Ipari Park - Zöldmezős terület Cím (utca, hsz. vagy hrsz.): Petróleumgyár u. 15., 1825 Hrsz. Tulajdonos(ok) neve: Sátoraljaújhely Város Önkormányzata Telefon: 47/

Részletesebben

Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala. Zala megye gazdaságfejlesztési irányai

Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala. Zala megye gazdaságfejlesztési irányai Gazdag és harmonikusan fejlődő Zöld Zala Zala megye gazdaságfejlesztési irányai Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 A megyei

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZAKKÉPZETT MUNKAERŐRE

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZAKKÉPZETT MUNKAERŐRE ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZAKKÉPZETT MUNKAERŐRE Miskó Istvánné főigazgató Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Nyíregyháza 28.

Részletesebben

Pályázat címe GINOP Gyakornoki program pályakezdők támogatására. Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió

Pályázat címe GINOP Gyakornoki program pályakezdők támogatására. Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió Pályázat címe GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására Pályázat benyújtása 2016. augusztus 1-től, 2020. március 31. Projekt helyszíne Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió

Részletesebben

Kivonat Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 141/2013. (IV. 18.) Kt.

Kivonat Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 141/2013. (IV. 18.) Kt. rendkívüli ülésének könyvéből: 141/2013. (IV. 18.) Kt. határozat Dombóvár Város Önkormányzatának megtárgyalta Tolna Megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2020 társadalmi egyeztetési változatát és kéri

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Vállalkozói Fórum Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2014. október 21. Az Európai

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. [GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA Alapítva 2000-ben PÁLYÁZAT] BÉR- ÉS JÁRULÉK TÁMOGATOTT MUNKAERŐ, ESZKÖZBESZERZÉS ÉS KISLÉPTÉKŰ INGATLAN BERUHÁZÁS LEHETŐSÉGÉVEL! GINOP-5.2.4-16

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ELŐZETES GAZDASÁGFEJLESZTÉSI RÉSZPROGRAM

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ELŐZETES GAZDASÁGFEJLESZTÉSI RÉSZPROGRAM MUNKAKÖZI ANYAG JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ELŐZETES GAZDASÁGFEJLESZTÉSI RÉSZPROGRAM A 2013. április 19-én benyújtott a Megyei Közgyűlés 291/2013. (V.17.) számú

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló Prioritás A prioritás egyedi célkitűzései: A prioritáshoz kapcsolódó tervezett

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP-1.2.1-15

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP-1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Támogatás célja GINOP-1.2.1-15 A hazai ipar fejlesztése érdekében Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKVk

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Debreceni út, Hrsz.: 3339 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 011 2011. július Rev.01 Page 1 of 7 Megye Régió Hajdú-Bihar Észak Alföld Lakosság száma Kb. 24.000 Autópálya

Részletesebben

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE Támogatás célja: A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése, amely során

Részletesebben

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS

Részletesebben

A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek

A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek Szivi Orsolya 2009. április 20. Budapest Az előadás felépítése Fejlesztési programok, pályázati lehetőségek

Részletesebben

Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser

Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser 2016. november 4. Újonnan megjelent pályázati felhívások Kis összegű eszközbeszerzés - GINOP 1.2.2-16 Nagy összegű eszközbeszerzés

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, szeptember 26.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, szeptember 26. Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-1.4.1-19 kódszámú, Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című felhívásra a Katona József Úti Bölcsőde felújítása, bővítése céljából Ózd, 2019. szeptember

Részletesebben

2014-2020 Pályázatok irányai

2014-2020 Pályázatok irányai 2014-2020 Pályázatok irányai Operatív programok 2014-2020 ÁROP VOP TIOP 2007-2013 EKOP GOP 975 Mrd 2014-2020 KOOP TÁMOP VEKOP VOP GINOP 2 668 Mrd KEOP EFOP ROP KÖZOP 1322/2013 (VI. 12.) Korm. határozat

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.11.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló beruházások esetében:

Részletesebben

Sátoraljaújhely, április 15.

Sátoraljaújhely, április 15. AZ ORSZÁGOS FOGLALKOZTATÁSI KÖZALAPÍTVÁNY 2009. ÉVRE MEGHIRDETETT ÉS TERVEZETT PROGRAMJAI Előadó: Gyarmathi Mihály Sátoraljaújhely, 2009. április 15. 1 Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Az OFA 1992-ben

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti

Részletesebben

ZÁRÓRENDEZVÉNY. Pécs és Kistérsége Foglalkoztatási Megállapodás. Az Ifjúsági Garancia Program lehetőségei. Sasvári Gábor igazgató-helyettes

ZÁRÓRENDEZVÉNY. Pécs és Kistérsége Foglalkoztatási Megállapodás. Az Ifjúsági Garancia Program lehetőségei. Sasvári Gábor igazgató-helyettes ZÁRÓRENDEZVÉNY Pécs és Kistérsége Foglalkoztatási Megállapodás Az Ifjúsági Garancia Program lehetőségei Sasvári Gábor igazgató-helyettes Pécs, 2014. december 11. A GDP alakulása Az ipari termelés volumenindexe

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PROJEKT ADATLAP

VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PROJEKT ADATLAP VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PROJEKT ADATLAP Tapasztalatok szerint Magyarországon a mikro- és kisvállalkozások, kevés kivételtől eltekintve, nem tudják kihasználni gazdasági adottságaikat és megvédeni saját

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP )

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP ) 6720 Szeged, Arany J. u. 7. VI. em. 601.; +36(62) 424-361; iroda@nariz.hu; www.nariz.hu A pályázat célja Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1-16) Kiemelt iparágakban

Részletesebben

Gazdaságpolitikai és fejlesztéspolitikai célok, gyakorlatok és együttműködők

Gazdaságpolitikai és fejlesztéspolitikai célok, gyakorlatok és együttműködők Gazdaságpolitikai és fejlesztéspolitikai célok, gyakorlatok és együttműködők A megyék szerepe a közigazgatási rendszerben [ ] A magyar közigazgatás korábbi szintjei Országos >Megyei >Helyi szint Az elmúlt

Részletesebben

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19.

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Dr. Debreczeni Ferenc Ügyvezető Igazgató ÉARFÜ Nonprofit Kft. UMFT eredményei régiónkét (valamennyi

Részletesebben

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek: Gazdaságfejlesztési Operatív Program mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése (GOP-2010-2.1.1/A) Alapvető cél és háttér információ A növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és

Részletesebben

PARTNERSÉGI RENDEZVÉNY ÁPRILIS 10.

PARTNERSÉGI RENDEZVÉNY ÁPRILIS 10. PARTNERSÉGI RENDEZVÉNY 2017. ÁPRILIS 10. MI A PAKTUM? A helyi gazdaság és foglalkoztatás fejlesztésében érdekelt szervezetek partnerségi alapú együttműködése a térség munkaerő-piaci helyzetének javítása

Részletesebben

TÁMOP A-13/1 jelű gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban

TÁMOP A-13/1 jelű gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság Háza 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. www.fmkik.hu, e-mail: fmkik@fmkik.hu TÁMOP-2.3.4.A-13/1 jelű gyakornoki program a tanulószerződés keretében

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) finanszírozható fejlesztési lehetőségek Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) finanszírozható fejlesztési lehetőségek Jász-Nagykun-Szolnok megyében Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) finanszírozható fejlesztési lehetőségek Jász-Nagykun-Szolnok megyében Tervezési Szakmai Nap Szolnok, Megyeháza, 2014. május 15. Lakatos István

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, kis- és

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege: GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2019. január 16-ig

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Dr. Simon Attila István Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Székesfehérvár, 2016. november 24. Tartalom

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSOK, KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK, NONPROFIT SZERVEZETEK

VÁLLALKOZÁSOK, KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK, NONPROFIT SZERVEZETEK AJÁNLAT 2012 I. negyedévében a kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok, önkormányzatok, valamint nonprofit szervezetek számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében IR Intelligens

Részletesebben

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.

Részletesebben

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK FORRÁSELOSZTÁSA Operatív program Költségvetési juttatás (EUR) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7 684 204 174 Terület-

Részletesebben

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései A megyeszékhely fejlesztési elképzelései Kiss Gábor, Miskolc MJV alpolgármestere 2016. november 17. A gazdaság ágazati szerkezete Jellemző gazdasági szektorok a régióban: - autóipari beszállítás - elektronika

Részletesebben

Helyi hő, és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal

Helyi hő, és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal Helyi hő, és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal KEOP-2012-4.10.0/A Célja Jelen pályázati felhívás kiemelt célkitűzése ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást

Részletesebben

Energetikai pályázatok 2012/13

Energetikai pályázatok 2012/13 Energetikai pályázatok 2012/13 Összefoglaló A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2012/13-ban 8 új pályázat konstrukció jelenik meg. A pályázatok célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság

Részletesebben