SZAKDOLGOZAT. Géczi Bernadett 2010.

Átírás

1 SZAKDOLGOZAT Géczi Bernadett

2 BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK NAPPALI TAGOZAT GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAKIRÁNY MAGYARORSZÁG AGRÁRTÁMOGATÁSI RENDSZERE AZ UNIÓS CSATLAKOZÁS UTÁN Készítette: Géczi Bernadett Budapest,

3 Tartalomjegyzék BEVEZETÉS AZ EU KÖZÖS AGRÁRPOLITIKÁJA A KAP kialakulásának oka, célja A KAP kialakulásának története, KAP reformok A KAP döntéshozatali rendszere A KAP szabályozási területei AZ EU AGRÁRTÁMOGATÁSI RENDSZERÉNEK ALAPJAI A Strukturális Alapok kialakulása A Strukturális Alapok általános szabályozása A Strukturális Alapok működésének alapelvei A KAP finanszírozása: Az EMOGA, az EMGA és az EMVA bemutatása A KAP részesedése az uniós költségvetésből MAGYARORSZÁG AGRÁRTÁMOGATÁSI RENDSZERE A magyar mezőgazdaság helyzete Magyarország agrártámogatási rendszerének struktúrája Az EU által finanszírozott támogatások Közvetlen területalapú termelői támogatás (SAPS rendszer) Piaci intézkedések Társfinanszírozású támogatások A SAPARD program Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) Az Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Kiegészítő nemzeti közvetlen támogatások (TOP-UP) Tisztán nemzeti forrásból finanszírozott támogatások A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal szerepe A Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer Az összevont területalapú támogatási rendszer (SPS rendszer) Az SPS-rendszer előnyei Magyarország számára Az áttérés időpontja, nehézségei SPS rendszer magyarországi bevezetéséről AZ AGRÁRPOLITIKA MEGVALÓSULÁSA A GYAKORLATBAN A vanyarci mezőgazdaság helyzetének bemutatása A gazdálkodók bemutatása

4 4. 3. A fiatal gazdák helyzete a mezőgazdaságban A gazdák megélhetési lehetőségei A mezőgazdasági termékek piaci kilátásai A gazdák véleménye a közös agrárpolitikáról A gazdák álláspontja a támogatási rendszert illetően A gazdák véleménye a pályázati rendszerről ÖSSZEGZÉS IRODALOMJEGYZÉK MELLÉKLET

5 Bevezetés Az Európai Unió egyik legkomplexebb területe a mezőgazdaság, melyet az Unió több, mint negyven éve szabályoz a közös agrárpolitika keretein belül. Ismert, hogy a KAP ez alatt az idő alatt rengeteg változáson ment keresztül, működése körül mindig sok vita bontakozott ki. Magyarország mezőgazdaságát uniós taggá válásunk óta, tehát hat éve szabályozza az EU. A politikát illetően a hazai vélemények is megoszlanak. Kutatásom célja, hogy megismerjem a magyar gazdák helyzetét, lehetőségeit és azt, hogy hogyan valósulnak meg a közös agrárpolitika célkitűzései a gyakorlatban. Kíváncsi vagyok, hogy az uniós lehetőségek, támogatások milyen fejlődési irányt határoznak meg országunknak, illetve, hogy egyáltalán van-e esélyünk a felzárkózásra. További céljaim között szerepel a hiányosságok feltárása, a politika változtatásaira irányuló intézkedések, vélemények felderítése, vizsgálata. Dolgozatom felépítésére jellemző, hogy az unióban megfogalmazott elméleti alapoktól eljutok a politika magyar megvalósulásához, a gyakorlatig. Ennek megfelelően dolgozatom négy részből áll. Az 1. és a 2. fejezet rövidebb lélegzetvételű, áttekintő jellege van. Célja, hogy az olvasó megismerje, hogy mi a közös agrárpolitika célja, hogyan alakult ki, fejlődésére milyen tényezők hatottak az évek során, milyen reformokon ment keresztül és melyek voltak azok a tényezők, amelyek a közös agrárpolitika újragondolásához, ennek eredményeként pedig reformjaihoz vezettek. Bemutatom a reformokat kiváltó tényezőket, a következményeket. Az 1. fejezetben emellett bemutatom a KAP döntéshozatali rendszerét, valamint, hogy melyek azok a területek, amelyeket szabályoz. A 2. fejezetben nagy hangsúlyt fektetek a közös agrárpolitika finanszírozására, ugyanis a Közösség életében is kiemelkedő helyen szerepel. Fontosnak tartom, hogy a magyarok, mint uniós polgárok, tisztában legyenek a finanszírozás alapjaival és azon elvekkel, amely szerint megvalósul. Lényeges tovább, hogy megismerjék, hogy melyek azok a strukturális alapok, amelyek az Európai Unió támogatási politikájának alapjai. A fejezetben bemutatom, hogy milyen tételek szerepelnek az uniós költségvetés bevételi és kiadási oldalán. A Strukturális Alapok közül külön kiemelem és bemutatom az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapot (EMOGA, később EMVA és EMGA), hiszen ez az alap finanszírozza a közös agrárpolitikát. A KAP finanszírozása mellett azért is érdemes 5

6 kihangsúlyozni a szerepét, mert az unió költségvetésének igen nagy részét teszi ki, ezért úgy gondolom, hogy érdemes utánanézni, hogy a Közösség mire költi az uniós állampolgárok pénzét, beleértve tehát a magyarokét is. Emellett bemutatom egyrészt azt, hogy a ig tartó időszakban az EMOGA a közös költségvetés hány százalékát használta fel, másrészt pedig azt, hogy Magyarország milyen mértékben részesül az EMOGA támogatásaiból. Dolgozatom 3. és 4. fejezetét tartom a leghangsúlyosabbnak. A 3. fejezetben ismertetem, hogy a közös agrárpolitikán keresztül, milyen rendszer alakult ki Magyarországon az agrártámogatásokban. Hazánkban az agrártámogatásnak három nagy csoportja van. Egyrészt vannak kizárólag EU-s forrásból származó támogatások, másrészt vannak olyan támogatások, amelyek az Unióval társfinanszírozásban valósulnak meg, a harmadik csoportot pedig a kizárólag nemzeti forrásból származó támogatások képezik, melyeknek mértéke nem számottevő. A támogatások közül a legnagyobb szerepe az Európai Uniós támogatásoknak van. A támogatások közül a területalapú támogatások (SAPS-rendszer) a leghangsúlyosabbak, ezek teszik a kifizetések legnagyobb részét, ezért ezzel a területtel többet foglalkozom. A támogatások terén kitérek a jövő lehetőségeire is, ezért mutatom be az SPS-rendszert, amit a SAPS utódjának szánnak. Bemutatom a tervezett rendszer sajátosságait és a bevezetésével kapcsolatos körülményeket, amely alapján következtetéseket lehet levonni azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e áttérni rá vagy sem. A 4. fejezet lakóhelyem gazdáival elkészített interjúira és a falugazdásztól kapott információkra épül. Bemutatom lakóhelyem, Vanyarc mezőgazdaságának, illetve gazdáinak helyzetét, emellett ismertetem véleményüket magáról a közös agrárpolitikáról és a támogatási rendszerről. Ebben a fejezetben találkozik az elmélet a gyakorlattal. A gazdák vélemény kinyilvánítása és azok értékelése után lehetőségem nyílt arra, hogy megállapítsam, hogy az elméletben megfogalmazott közös agrárpolitika és az agrártámogatási rendszer mennyiben valósul meg a gyakorlatban. Kutatásom kétféle módszeren alapult. Az egyik módszer során igénybe vettem a témában megjelent alapirodalmakat, szakkönyveket, tanulmányokat, publicisztikákat és vitaanyagokat. Emellett az internetről szereztem információkat leginkább a kapcsolódó minisztériumok és szakszervek honlapjairól, amelyek nagyon hasznosnak bizonyultak. Itt szeretném kiemelni a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Mezőgazdasági 6

7 és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint az Európai Unió és az Európai Bizottság honlapját. Kutatásom forrásai között hazai és idegen nyelvű források is szerepelnek. Kutatásom másik módszere a lakóhelyem gazdáival elkészített mélyinterjúk voltak. A mélyinterjúk elkészítése volt a dolgozatom legizgalmasabb és egyben legtanulságosabb része is. Az interjúkat nagy jelentőségűnek tartom, hiszen ezek által olyan információkhoz és ismeretekhez jutottam, amelyeket egyik könyvből sem tudtam volna megkapni. Ezek alapján a beszélgetések alapján a témát sikerült egy másfajta megvilágítás alá helyeznem és másfajta szempontok szerint értékelnem. Szakdolgozatom témáját több okból kifolyólag választottam. Az egyik ok Magyarország adottságaira vezethető vissza. Köztudott, hogy hazánk megfelelő természeti adottságokkal rendelkezik és a mezőgazdaság terén komparatív előnye van. A közös agrárpolitika és a támogatási rendszer megismerésével szerettem volna többet megtudni országunk lehetőségeiről és arról, hogy ezeket a lehetőségeket milyen mértékben tudjuk kihasználni. Témaválasztásom mögött személyes motivációk is fellelhetők. Nagyszüleinktől örököltünk családommal néhány hektáros területet a falunk határában. Gyerekkoromból visszaemlékszem arra, hogy nagypapáméknak mennyi gondjuk volt földjeikkel. A néhány hektáros területtel mindig sok volt a munka, de az általában nem fizetődött ki. Szerettem volna megtudni, hogy az uniós csatlakozásunknak köszönhetően, szüleim és a hozzájuk hasonló méretű területekkel rendelkezők mekkora eséllyel indulhatnának neki a gazdálkodásnak. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik szakdolgozatom megírásában segítségemre voltak és iránymutatással szolgáltak. türelmes Köszönöm tehát belső konzulensemnek, Káldyné dr. Esze Magdolnának (BGF KKK, EU Tanszék), külső konzulensemnek, Dr. Kruppa Évának (MÜTF, Nemzetközi gazdálkodás Tanszék), a vanyarci gazdálkodóknak és a falugazdásznak. 7

8 1. Az EU közös agrárpolitikája 1.1. A KAP kialakulásának oka, célja Az agrárpolitika minden ország gazdaságpolitikájában kiemelt helyen szerepel. Az agrárpolitika több okból lehet kulcsfontosságú. Egyrészt azért, mert egy országnak jelenthet komparatív előnyt, de ugyanakkor instabilitást is. Az agrárpolitika stratégiai jelentőségű, mert a helytelen agrárpolitikai intézkedések, illetve azok hiánya az élelmiszer ellátottság akadályozásához vezethet, szélsőségesebb esetben pedig akár élelmiszerhiányhoz is. A fent említett okok miatt az Unió alapító országai meghozták a döntést az 1955-ös messinai konferencián, hogy a mezőgazdaságot beleveszik a közös piacba, mivel a különböző agrárpolitikai intézkedések a piac torzulásához vezethetnek. A közös agrárpolitika kidolgozása összetettsége miatt sok idővel járt, a Római Szerződés ezért csak az agrárpolitika céljait fogalmazta meg. A Római Szerződés 39. cikke tartalmazta a közös agrárpolitika céljait, melyek a következők: 1 a mezőgazdasági termelékenység növelése, a mezőgazdaságból élők megfelelő életszínvonalának biztosítása, a mezőgazdasági önellátás garantálása, a mezőgazdasági piacok stabilizálása, a fogyasztók számára az élelmiszer-ellátás biztosítása megfelelő árszínvonalon A KAP kialakulásának története, KAP reformok Közös agrárpolitikáról 1962 óta beszélhetünk, ugyanis a KAP ekkor kezdte meg működését. Ugyanebben az évben hozták létre az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapot (EMOGA, angolul: European Agricultural Guidance and Guarantee Found EAGGF), amely a közös agrárpolitika pénzügyi alapja, annak finanszírozására szolgál. 1 pp , Letöltés ideje: :14 8

9 1967-ben a vámok és mennyiségi korlátozások lebontásával, valamint az eltérő nemzeti agrárpolitikák felszámolásával a mezőgazdaságban létrejött a közös piac. Megvalósult a mezőgazdasági termékek szabad forgalma, egységes árakat vezettek be, összhangba hozták az agrárszabályokat, harmadik országgal szemben egységes kereskedelmi szabályokat kezdtek el alkalmazni. A közösség az agrártermékekre úgynevezett piaci rendtartásokat (agrárrendtartásokat) alakított ki. Az agrárrendtartások a különböző mezőgazdasági termékekre vonatkozó szabályozásokat jelentik. Az agrárrendtartások keretében alakítják ki az árakat, szabályozzák a piaci versenyt, kiegyenlítik a kereslet és kínálat ingadozásait, meghatározzák az agrártámogatásokat, valamint a piacvédelem eszközeit. A közös agrárpolitika a kezdetekben ártámogatási politika volt, fő célja az árak stabilitásának garantálása volt. Az árpolitika három fontos területet szabályozott: korlátozta az importot, támogatta az exportot és szabályozta a termelők jövedelmét. Az intézkedések a következőképpen valósultak meg. Az agrárrendtartások keretében minden termék esetében meghatároztak egy irányárat, amely egy optimálisnak tekinthető ár. Az irányárak biztosítják a termelők megfelelő jövedelemszintjét. A szabályozás során korlátozták az importot, aminek célja a termelők védelme volt. Az import korlátozása a lefölözéseken keresztül valósult meg. A lefölözések mértéke a küszöbár (ami alatt az áru nem jöhet be a Közösségbe és ami a belső, magasabb árat jelentette) és a külső alacsonyabb ár különbsége volt. A különböző termékekre különböző küszöbárakat határoztak meg, amelyek a világpiaci árak többszörösei voltak. A lefölözésekből származó bevételek a közösség kasszájába vándoroltak. A lefölözések mértékét a különböző termékeknél különböző módon határozták meg, volt olyan termék, amelynek lefölözése napról-napra változott, de az sem volt ritka, ha csak negyedévente határoztak meg egy újabb mértéket. 9

10 Abban az esetben, ha egy adott termék ára az irányár alá csökkent, a Közösségnek teljesítenie kellett intervenciós kötelezettségét, ami azt jelenti, hogy a Közösség az intervenciós áron vásárolta fel a terméket. Az intervenciós ár az az ár, ami a gazdák számára még garantálja a termelés során felmerült költségeket. Az intervenció során felvásárolt termékeket a Közösség vagy exportálta, vagy támogatási célra használta fel. A Közösség a tagország számára megtérített minden olyan költséget, ami az intervenció során felmerült. A gazdáknak lehetőségük volt arra, hogy magántárolási támogatást vegyenek igénybe az Uniótól. Erre akkor volt szükségük, ha a felhalmozódott feleslegeket ki akarták vonni a piacról. Ez a támogatás meghatározott időre szólt, tehát a termelőnek kockázatot kellett vállalnia, ugyanis, ha nem sikerült eladni a terméket a tárolási idő alatt, akkor később neki kellett ezt megtennie. A termékfeleslegek eltüntetése érdekében az Unió támogatta az exportot is, azért, hogy termékeit harmadik ország piacán el tudja adni. A belső piaci ár és a világpiaci ár különbsége a kiegyenlítő vám, amivel a Közösség a termelőket támogatta. Egyes termékek esetében pedig termeléskorlátozó eszközökkel, ún. kvótákkal szabályozott, mégpedig úgy, hogy a megadott mennyiségen felüli termelést büntette. Gyorsan romló termékek esetében az unió a piacról történő kivonást támogatta, mivel ilyen esetekben nem alkalmazhatott intervenciót vagy magántárolást. A támogatást a termelő azért kapták, hogy megsemmisítsék az adott termékeket. A cél szintén a lehetséges piaci zavarok elkerülése, illetve megszüntetése volt. Ezekkel az intézkedésekkel sikerült elérni a kitűzött célokat, ugyanis nőtt a termelés és a gazdák jövedelme. Emellett viszont megjelentek a problémák is. A szabályozás kedvezőtlenül hatott mind a Közösségre, mind a világpiacra, ezen kívül pedig túl magas költségekkel is járt. A legnagyobb problémát az ártámogatás alkalmazása jelentette, hiszen az nem a termelékenységre ösztönzött, hanem a termelés növelésére, aminek később az lett a következménye, hogy túltermelés alakult ki és egyre nagyobb termékfeleslegek halmozódtak fel. 10

11 Az ártámogatások finanszírozása a KAP forrásait majdnem teljes egészében felemésztette és ezzel háttérbe szorult az agrárpolitika szerkezetének átalakítása. A szabályozás emellett torzította a mezőgazdasági világpiacot is, ami miatt a Közösség konfliktusba került az ott megjelenő szereplőkkel. A fentebb említett belső és külső okok miatt a 80-as évek végére egyértelművé vált, hogy a szabályozás reformjára van szükség. McSharry reformprogramját a Tanács ben fogadta el, mely a következő lépéseket tartalmazta: a központi árak csökkentése 3 éven keresztül, az ártámogatás helyett jövedelemtámogatás bevezetése. A jövedelemtámogatás lényege, hogy a gazdáknak adott támogatás összege független a termelés nagyságától. A gabonaszektorban jövedelemtámogatást csak abban az esetben kaphattak, ha a földterület egy részét pihentették, McSharry elsőként ismerte fel, hogy a mezőgazdasági termelés a vidék értékeivel összefüggésben van, ezért a vidék fejlesztésére és a környezet védelmére hívta fel a figyelmet, az 55 éven felülieknek korengedményes nyugdíj lehetősége. A 92-es reform legfőbb eredménye az volt, hogy stabilizálta a kiadásokat és megszüntette a termékfeleslegeket. Emellett nagy jelentősége volt annak is, hogy a jövedelemtámogatási politika alkalmazását helyezték előtérbe, mert ennek alkalmazása kevésbé torzító hatású a piacra nézve. A jövedelemtámogatási rendszer bevezetése viszont nem segítette elő egy radikálisabb reform megvalósítását, ráadásul a termelőket is ellenérdekeltté tette abban, hogy a rendszert új alapokra helyezzék. A keleti bővítés kérdése és a GATT-tárgyalások 2 viszont egy újabb reform szükségességét vetették fel. Az Agenda2000 reformintézkedéseire azért volt szükség, mert az unió 1994-ben aláírta a GATT-egyezményt, ami az agrártámogatások csökkentése mellett, az export szubvenciók csökkentését írta elő. A másik ok, ami miatt szükségessé vált egy újabb 2 Az Unió 1994-ben írta alá a Gatt-tal egy megállapodást, ami az összes mezőgazdasági termékre vonatkozott. Az egyezmény szerint az Uniónak 6 év alatt agrártámogatásait 20 %-kal, exportszubvencióit 36 %-kal, szubvencionált exportját pedig 21 %-kal kellett csökkentenie. A Gatt szerepét 1995-ben a Wto vette át. 11

12 reform, az a keleti bővítés kérdése volt, aminek következményeként jelentősen megnőtt volna a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma, illetve a mezőgazdasági művelés alá vont területek mennyisége. A fent említett okok pedig a politika radikális átgondolására késztették a közösséget. Az Agenda2000 a 92-es reformokat vette alapul, azoknak a termékeknek a szabályozására irányult, amelyek esetében a legnagyobb feleslegek alakultak ki. Eredményei a következők: 3 a marhahús intézményes árának 20 %-kal való csökkentése, a jövedelemtámogatások 20 %-kal való növelése, a gabonafélék intézményes árának 15 %-kal való csökkentése (2000 és 2002 között 7,5 %-kal), a közvetlen kifizetések növelése, az 1984-ben bevezetett tejtermékekre vonatkozó kvótarendszer 2006-ig való fenntartása, a tejtermékek intézményes árának csökkentése 2005-től, határoztak a Sapard-program elindításáról, amely a keleti bővítés kapcsán felmerült országok megsegítésére irányul, a vidékfejlesztés a KAP második pillére lett. Az Agenda2000 sem hozta el az áttörést, óvatos intézkedései nem értek el jelentős eredményeket. Figyelmen kívül hagyta a WTO által előírt csökkentések (agrártámogatások, exportszubvenciók, szubvencionált export) mértékét, emellett nem számolt a keleti bővítéssel járó közvetlen kifizetések mértékének növekedésével. Az Agenda2000 reformjai kudarcra voltak ítélve az eltérő vélemények miatt. A támogatások haszonélvezői az ártámogatások csökkentése ellen voltak, a nagy befizető országok pedig a kiadások csökkentését szorgalmazták, ezért csak kompromisszumos megoldás születhetett. A 2002-es brüsszeli Európai Tanács ülésen a tagállamok megállapodtak abban, hogy az agrárpolitika kiadásait 2007-től évente mindössze 1 %-kal növelik, ami egy újabb reformot hívott életre. Ugyanis ez a döntés azt jelenti, hogy a növekvő számú tagok között ugyannyi összeget kell elosztani. 3 Letöltés ideje :21 12

13 Szintén ezen az ülésen született döntés az új tagoknak szóló támogatási csomagról is, melynek lényege a következő: 4 az új tagok a csatlakozás után teljes mértékben részesülhetnek a pici támogatásokból az unió 2004-ben a támogatások 25%-át, 2005-ben 30 %-át, 2006-ban 35%-át, 2007-ben pedig a 40%-át adja től 2013-ig a közvetlen kifizetések 10 %-kal nőnek, így érik el 2013-ban a 100 %-os szintet. a tagállamoknak lehetősége van nemzeti forrásból kiegészíteni ezeket az összegeket, ami plusz 30 %-ot jelent. A tagállamok a kiegészítések egy részét a vidékfejlesztési forrásokból finanszírozhatják 2007-ig től viszont nemzeti forrásokból kell ezt megoldaniuk. A 2002-es októberi ülésen megszavazott döntések egy újabb reformot hívtak életre az agrárpolitikában. Az 2003-as agrárreform célkitűzései között szerepelt többek között a termelés és a támogatások szétválasztása, a WTO követelményeknek való megfelelés, vidékfejlesztés erősítése, a költségvetési fegyelem betartása. A 2003-as reform eredményei: decoupling (szétválasztás): a támogatás szétválasztás a termelőtől; a termelő támogatása a termék helyett, összevont támogatási rendszer: a termelés és támogatások szétválasztása a termelők kapacitásainak felszabadítása érdekében, moduláció: az 5000 euró feletti támogatási összegek 2005-ben 3 %-kal, 2006-ban 4 %-kal 2007-től 7 %-kal csökkennek, illetve átcsoportosításra kerülnek a vidékfejlesztés javára, cross-compliance (kölcsönös megfeleltetés): a támogatásokat csak abban az esetben kapják meg a gazdálkodók, ha eleget tesznek a környezetvédelmi, növény- és állategészségügyi előírásoknak, vidékfejlesztés erősítése: több EU-s forrás, a környezet fokozottabb védelme, a vidék szerepének növelése. 4 Horváth Zoltán (2005): Kézikönyv az Európai Unióról, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, pp

14 A 2003-as reform alapvető hibája az volt, hogy a termelés és a támogatás szétválasztását nem minden termék esetében határozták meg. Néhány agrártermék esetében ugyanis engedélyezték a termeléshez kötött támogatások további alkalmazását (amelyek ráadásul a legkritikusabb termékek voltak: gabona, marha). Nem hoztak döntést ugyanakkor a nagygazdák maximális támogatásának ügyében, ami a költségvetési fegyelem betartása és a költségvetési kiadások csökkentése érdekében nagy jelentőségű lett volna. A közös agrárpolitikában további változások mentek végbe a Lisszaboni Szerződésnek köszönhetően. A Lisszaboni Szerződés a korábbi alapító szerződésekre vonatkozóan tartalmaz módosításokat. A tagállamok december 13-án írták alá, de csak december 1-jén 5 lépett hatályba. A szerződés egyik legfontosabb intézkedése a hatáskörök megváltoztatása volt. A szerződés három hatáskört nevez meg: kizárólagos, megosztott és nemzeti. A szerződés az Uniót jogi személyiséggel ruházza fel, ami lehetőséget ad a hárompilléres szabályozás felszámolására és ez lehetővé teszi a közösségi és az uniós hatáskörök közti különbségek megszüntetését. 6 A szerződés a mezőgazdaságot a megosztott hatáskörű politikák körébe sorolja. A megosztott hatáskör azt jelenti, hogy mind az Unió, mind pedig a tagállamok alkothatnak szabályokat, de a tagállamok csak olyan kérdésekben, ahol az Unió még nem gyakorolta hatáskörét vagy lemondott annak gyakorlásáról. 7 Az Unió hatáskörét azonban korlátozza a hatáskör-átruházás elve, ami azt jelenti, hogy csak olyan területeken járhat el, amelyet a tagállamok a szerződésekben ráruháztak. A hatáskörök meghatározása demokratikusabbá és átláthatóbbá teszi az Uniót, ami Magyarország érdeke is. A mezőgazdaság megosztott hatáskörbe való sorolása hazánknak is kedvezőbb feltételeket biztosít, mert lehetőséget kap jogi aktusok létrehozására, emellett korlátozni is tudja az Unió tevékenységét, hiszen ha valamivel nem ért egyet, akkor az a szabály nem kerülhet bevezetésre. 5 Letöltés ideje: Káldyné Esze Magdolna Vida Krisztina Kruppa Éva Ferkelt Balázs (2010): Integrálódó Európa II., Perfekt Kiadó, p Horváth Zoltán Ódor Bálint (2008): Az Európai Unió szerződéses reformja, Hvgorac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, pp

15 1.3. A KAP döntéshozatali rendszere Mivel a KAP közös politika, ezért az ezzel kapcsolatos döntéshozatal közösségi szinten, a végrehajtás pedig a tagállamok szintjén valósul meg, melynek során a közösségi szabályok betartása kiemelkedő fontossággal bír. A döntéshozatalban a Bizottság szerepe meghatározóbb, mint a többi közös politikák esetében. Döntéskezdeményező szerepe mellett, végrehajtói feladatokat is ellát, amit a Tanács rendszeresen ellenőriz. A Bizottság tevékenységére jellemző, hogy megfontolt lépéseket tesz. Radikális döntéseket csak súlyos ügyek esetében hoz. A Bizottság elsődleges feladata a javaslatok előkészítése, melyeket létrehozhatnak saját kezdeményezésre vagy mások felkérésére. A javaslatok előkészítése során folyamatos a konzultáció, amely a bizottság igazgatóságai, a tagállamok küldöttei, érdekképviseleti szervek és szakszervek között folyik. A döntéshozatalban a Lisszaboni Szerződésig a Tanács volt a fő döntéshozó. Döntéseit döntéshozói csomagok segítették, ami csak akkor születhetett meg, ha a különböző nemzeti érdekek nem sérültek. A Tanács döntéshozatalában könnyebbséget jelent, hogy az éves árfelülvizsgálatok keretében több döntést is meg tudnak hozni. Fontos megemlíteni, hogy a mezőgazdasági döntéseket nem lehet halogatni, mert annak komoly következményei lehetnek. A döntéshozatalban a Parlamentnek a Lisszaboni Szerződés hatályba lépéséig csak konzultációs joga volt. A Lisszaboni Szerződés hatályba lépése után a Parlament szerepe a döntéshozatalban felértékelődött. A döntéseket az együttdöntési eljárás keretében hozzák meg, amiben a Parlamentnek társjogalkotó szerepe van. A Bizottságnak a Tanácsot és a Parlamentet egyenlő félként kell kezelnie A KAP szabályozási területei A közös agrárpolitikának 3 szabályozási területe van Közös piacpolitika 8 Kengyel Ákos (2010): Az Európai Unió közös politikái, Akadémiai Kiadó Zrt., Budapest, pp

16 A mezőgazdasági piacok közösségi szabályozása a legfontosabb terület, amely a közös piaci rendtartás vagy más néven közös piaci szervezeten keresztül valósul meg. A közös piaci szervezetek a legfontosabb intézkedéseket, szabályozásokat tartalmazzák, mint például az árak szabályozása. A közös piaci szervezetek célja a következő három alapelv 9 teljesítése. o o o a piac egységessége, amely az egységes szabályokra, feltételekre, előírásokra, emellett pedig a termékek szabad mozgására utal. a közösségi preferencia betartása, amely a közösségi termékek preferálását jelenti a harmadik országból bejövővel szemben. A pénzügyi szolidaritás, amely azt jelenti, hogy a tagországoknak, függetlenül attól, hogy mekkora a nemzetgazdaságuk, illetve, hogy mekkora a mezőgazdasági termelésük, a közös piaci szervezetek költségeihez azonos szabályok szerint meghatározott mértékkel kell hozzájárulniuk. 2. Vidékfejlesztési politika A szabályozás másik kulcsfontosságú eleme a vidékfejlesztési politika, amelynek fontossága először McSharry-reformjában jelent meg. A vidékfejlesztési politika egyre inkább felértékelődik és hangsúlyosabb lesz a KAP-ban, ami megmutatkozik abban is, hogy a mezőgazdasági kiadások egyre nagyobb részét teszi ki. 3. Horizontális szabályozás A szabályozás harmadik eleme a horizontális szabályozás, amely az agrárszabályozás többi területét jelenti, mint például a növény-és állat egészségügyi előírásokat. Értékelés A közös agrárpolitika fejlődése kihatással van a jelenleg kialakult agrárpolitikai helyzetre. Ennek értelmében tehát érdemes értékelni a közös agrárpolitika reformjait. A KAP korai szakaszában alkalmazott ártámogatási politika alkalmazását alapvető hibának bizonyult. Az ártámogatási politika alkalmazása ugyanis csak rövid ideig tartható fenn, hiszen hosszú távon a piac torzulásához vezet. A mezőgazdasági termékek túlpozícionálása pedig kihatással van a gazdaság egészének alakulására. 9 Ian Barnes and Pamela M. Barnes (1995): The enlarged European Union, Longman, Edinburgh, pp

17 A reform során elérendő cél volt a termékfeleslegek csökkentése, amit sikerült elérni az intervenciós intézkedésekkel és az exporttámogatásokkal, de alkalmazásuk túl nagy anyagi terhet rótt a tagállamokra. Az 1992-es reform már felmérte, hogy olyan lépések meghozatalára van szükség, amelyek kevésbé torzítják a piacot, de a helyzet szükségességéhez képest a reformlépések túl óvatosra sikeredtek. A jövedelemtámogatási rendszer preferálása az ártámogatási rendszerrel szemben egy fontos mozzanata volt a reformnak, de a legfőbb probléma ezzel kapcsolatban az volt, hogy csak fokozatosan alakították ki és nem terjesztették ki a legfontosabb termékre. A jövedelemtámogatási rendszer legfőbb előnyének tartom, hogy a gazdák megfelelő jövedelmének biztosítása mellett nem ösztönöz a termelés mértékének növelésére, ami a termékfeleslegek csökkentéséhez vezet. Mivel az agrárgazdaságra jellemző az elöregedés, ezért jónak tartom, hogy a reform az idősebbek számára korengedményes nyugdíjt tett lehetővé. Ettől azonban a fiatalok még nem kezdtek el gazdálkodni, vagyis a korengedményes nyugdíj feltételeinek kidolgozása mellett nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni a fiatal gazdák támogatására is, nemcsak anyagilag, hanem szakmailag, tanácsadással is. A 2003-as agrárreform a termelés és a támogatás szétválasztásának ügyében nem hozott radikális intézkedéseket. Az eredményesség érdekében a Bizottság szélsőségesebb javaslatát kellett volna elfogadni, vagyis a termelés és támogatás teljes szétválasztását. A reformnak intézkedéseket kellett volna tenni annak ügyében, hogy az országok egyenlő mértékben részesülhessenek a támogatásokból. Nem tartom jónak, hogy a fejlettebb országok nagyobb mértékű támogatásokat kapnak, mint az elmaradottabbak, miközben ugyanazokat a feltételeket kell teljesíteniük. Alapvető problémának tartom, hogy a közvetlen kifizetések összege múltbeli bázisévek alapján kerül kiszámításra. Ezek az összegek ugyanis nem tükrözik jól a gazdáknak a helyzetét. A 2003-as reform legnagyobb problémájának azt az óvatos megközelítést tartom, amelyek az intézkedésekben tükröződnek. Véleményem szerint azért nem került sor radikális reformra, mert az adott körülmények nem voltak túl drasztikusak, vagyis az Unió nem küzdött élelmiszerhiánnyal, ugyanakkor nem kellett élelmiszer hegyeket sem eltüntetnie. A Lisszaboni Szerződés az Unió életében kiemelkedő szerepet tölt be. Intézkedései hatására az EU egy demokratikusabb, könnyebben átlátható Közösség irányába mozdult el. 17

18 Azzal, hogy az agrárpolitikát a megosztott hatáskörű politikák körébe sorolták, a tagállamok szerepét erősítették meg. 18

19 2. Az EU agrártámogatási rendszerének alapjai 2.1. A Strukturális Alapok kialakulása Az integráció létrejöttekor a hat alapító ország gazdasági fejlettsége homogénnek volt mondható. A Római Szerződésben a regionális politikáról nem esett szó, alapvető célként csak az országok gazdasági fejlődését tűzték ki. Az 1970-es évek elején viszont napirendre került az integráció kibővítése. Ugyanezekben az években több válságot kellett megélnie a világnak. A bővítés kérdése és a válságok rávilágították a hatokat a regionális és kohéziós politikák szükségességére, az elmaradottabb területek felzárkóztatásának jelentőségére. A fent említett események következményeképp jött létre 1975-ben az Európai Regionális Fejlesztési Alap, amely az 1957-ben létrejött Európai Szociális Alap és az 1962-ben létrejött Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap tevékenységét hivatott kiegészíteni. Ez a három alap egészült ki 1993-ban a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszközzel (HOPE). 10 Ezt a négy alapot nevezik Strukturális Alapoknak, melyek együttes célja az egyes régiók közötti különbségek csökkentése. A Strukturális Alapoktól független Kohéziós Alap 1993-ban jött létre, amely szintén a támogatáspolitika forrásait bővítette. A Kohéziós Alap célja az EU kevésbé fejlett országainak támogatása. Az alap olyan országokat támogat, melyeknek vásárlóerőparitáson mért GNP-je nem éri el az uniós átlag 90 %-át. A Kohéziós Alap és a Strukturális Alapok között alapvető eltérés a támogatásra jogosultak van, mivel az előbbi országokat támogat, míg az utóbbi régiókat A Strukturális Alapok általános szabályozása A Strukturális Alapok szabályozása 4 szinten valósul meg. Az első szinten a közösségi regionális politika alapjai, céljai, feladatai, eszközei vannak. A második szinten vannak a Strukturális Alapok általános szabályai, úgy mint a célok, feladatok, alapelvek, a tevékenység földrajzi lehatárolása stb. 10 Palánkai Tibor (2003): Ecoomics of European Integration. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp

20 A harmadik szinten találhatók a különböző Strukturális Alapok tevékenységének szabályozása. Megtalálhatók itt azok a tevékenységek, melyeket a különböző alapok támogatnak. A negyedik szinten található minden olyan anyag, leírás, kézikönyv, amely az alapok tevékenységéhez szükséges A Strukturális Alapok működésének alapelvei A Strukturális Alapok felhasználása 4 elv alapján működik: Koncentráció: a koncentráció alapelve szerint két dologra kell összpontosítani, egyrészt arra, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi eszközök együttesen kerüljenek felhasználásra, másrészt arra, hogy a legelmaradottabb régiók kapják meg a támogatásokat. Partnerség: a Strukturális Alapok nemzeti programok végrehajtásában segítenek. A programokat a tagállamok nyújtják be, a végrehajtás milyensége viszont a Közösség és a tagállamok szerveinek együttműködésén múlik. A célok elérése érdekében a tagállamoknak és a Közösségnek együtt kell működnie. Ebben az együttműködésben, partnerségben részt vesznek a regionális és helyi önkormányzatok és más illetékes szervek, szervezetek, akiknek a program sikeres végrehajtásához köze lehet. Programozás: a programozásnak 3 lépcsőben valósul meg. Az első lépést a tagállamok teszik a nemzeti fejlesztési terveik létrehozásával. A második lépés a Közösség feladata, úgynevezett közösségi támogatási keretet készítenek el. Az utolsó lépés a tagállamok és a Közösség tárgyalása, melyeknek végeredménye az operatív program. Ezek a dokumentumok 3-6 éves időszakokra előre határozzák meg a feladatokat. A programozás a program végrehajtásának egyes részeit tartalmazza, feladatokat határoz meg és középtávra (3-6 év) szól. Addicionalitás: a Strukturális Alapokból származó források nem válthatják ki a nemzeti programokat, csak hozzájárulhatnak a költségekhez, illetve kiegészíthetik azokat. 20