módosító javaslato t

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "módosító javaslato t"

Átírás

1 ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnöke részére Helybe n I Országgy ű lés Hivatal a Irományszám A Érkezett MÁ12 4 O 6 3. I' Módosító javasla t Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat 40. (1) bekezdés e alapján a közbeszerzésekr ől szóló évi CXLIII. törvény módosításáról szóló T/ szám ú törvényjavaslathoz a következő terjesztem el ő : módosító javaslato t 1. A törvényjavaslat új 2. -al egészül ki (a törvényjavaslat számozása értelemszerűen módosul) : 2 A Kbt a a következ ő (3a) bekezdéssel egészül ki : (3a) Építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetében az ajánlatkér őként szerződő fé l (támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetén szállítói kifizetés során a kifizetésre kötele s szervezet) amennyiben az ajánlattev őként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, és jogszabály, vagy a szerz ődés jellege a (3) bekezdés alkalmazását nem teszi lehetővé a (3 ) bekezdéstől és a Ptk. 6:130. (1)-(2) bekezdésétől eltér ően a következ ő szabályok szerint kötele s az ellenszolgáltatást teljesíteni : a) az ajánlattevőként szerz ődő felek legkés őbb a teljesítés elismerésének időpontjáig kötelesek nyilatkozatot tenni az ajánlatkér őnek (a kifizetésre köteles szervezetnek), hogy közülük melyi k mekkora összegre jogosult az ellenszolgáltatásból ; b) az összes ajánlattev őként szerződő fél legkés őbb a teljesítés elismerésének id őpontjáig kötele s nyilatkozatot tenni, hogy az általa a teljesítésbe bevont alvállalkozók egyenként mekkora összegr e jogosultak az ellenszolgáltatásból, egyidej űleg felhívja az alvállalkozókat, hogy állítsák ki eze n számláikat ; c) az ajánlattevőként szerz ődő felek mindegyike a teljesítés elismerését követ ően állítja ki számláját, a számlában részletezve az alvállalkozói teljesítés, valamint az ajánlattevői teljesítés mértékét ; d) a c) pont szerint a számlában feltüntetett alvállalkozói teljesítés ellenértékét az ajánlatkér őként szerz ő d ő fél (a kifizetésre köteles szervezet) tizenöt napon belül átutalja az ajánlattev őknek ; e) az ajánlattev őként szerz ődő fél (a kifizetésre köteles szervezet) haladéktalanul kiegyenlíti a z alvállalkozók számláit vagy az Art. 36/A. (3) bekezdése szerint azt vagy annak egy részé t visszatartja, illetve az alvállalkozóval kötött szerz ődésben foglaltak szerint az alvállalkozói díj eg y részét visszatartja ;

2 2 f) az ajánlattev őként szerződő felek átadják az e) pont szerinti átutalások igazolásainak másolatait, vagy annak érdekében, hogy az ajánlatkér őként szerződő fél (a kifizetésre köteles szervezet ) megállapíthassa, hogy az ajánlattev őként szerződő fél jogszerűen nem fizette ki a teljes összeget az alvállalkozónak az alvállalkozó köztartozást mutató együttes adóigazolásának másolatát az ajánlatkérőként szerződő félnek ; g) az ajánlattev őként szerz ődő felek által benyújtott számlában megjelölt, fővállalkozói teljesíté s ellenértékét az ajánlatkér őként szerz ődő fél (a kifizetésre köteles szervezet) tizenöt napon belü l átutalja az ajánlattev őként szerződő feleknek, ha ők az alvállalkozókkal szembeni fizetés i kötelezettségüket az Art. 36/A. -ára is tekintettel teljesítették ; h) ha az ajánlattevőként szerződő felek valamelyike az e) vagy az f) pont szerinti kötelezettségé t nem teljesíti, az ellenszolgáltatás fennmaradó részét az ajánlatkérő (kifizetésre köteles szervezet) őrzi és az akkor illeti meg az ajánlattevőt, ha az ajánlatkér ő részére igazolja, hogy az e) vagy az f) pont szerinti kötelezettségét teljesítette, vagy hitelt érdeml ő irattal igazolja, hogy az alvállalkoz ó vagy szakember nem jogosult az ajánlattev ő által a b) pont szerint bejelentett összegre vagy annak egy részére ; i) részben vagy egészben európai uniós támogatásból megvalósított közbeszerzés esetén a d) pon t szerinti határid ő harminc nap ; j) a felek kizárólag az (1) bekezdés g) pontja szerinti ellenszolgáltatás halasztott teljesítésébe n állapodhatnak meg a Ptk. 6:130. (3) bekezdésének megfelel ően ; k) az Art. 36/A. (3) bekezdését az ajánlattevőként szerződő féllel szemben csak a g) pont szerint i összegre lehet alkalmazni ; I) ha az ellenszolgáltatást több részletben teljesíti az ajánlatkérőként szerz ődő fél (kifizetésre kötele s szervezet), akkor e bekezdést minden részlettel kapcsolatban alkalmazni kell ; m) ha a közbeszerzési szerz ődés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattev ő (ajánlattev ők) projekttársaságot hoztak létre, e bekezdés alkalmazásában a nyertes ajánlattev őként szerz ődő fé l alatt a projekttársaságot kell érteni." 2. A törvényjavaslat 3. -a az alábbi c) ponttal egészül ki : [A Kbt.J c) 135. (4) bekezésében a (3) bekezdésben szövegrész helyébe a (3) és bekezdésében, (10) bekezdésében a (1)-(3) és (6)-(7) bekezdésben szövegrész helyére a (3a) és (6)-(7) bekezdésben szöveg" [1ep.J 3. A törvényjavaslat (eredeti) 6. -a az alábbiak szerint módosul : (3a) (1) - 6 E törvény l-2. és [4]5 - a a) a koncessziós szerződésekről szóló február 26-i 2014/23/EU európai parlamenti é s tanácsi irányelvnek, b) a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezésérő l szóló februá r 26-i 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek, e) a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai szolgáltatási ágazatban működő ajánlatkérők beszerzéseiről és a 2004/17/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló február 26- i 2014/25/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvne k való megfelelést szolgálja.

3 3 INDOKOLÁS A módosító javaslat megfelel az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24. ) OGY határozat (a továbbiakban : Házszabály) 42. utolsó fordulatában szerepl ő azon privilegizált kivételi esetkörnek, amely szerint a módosító javaslat kiterjedhet akár a törvényjavaslat által nem érintett törvény rendelkezéseire is, amennyiben az valamel y szabályszer ű módosító javaslat tartalmával való összefüggése vagy a 44. (1) bekezdésében meghatározott követelmények -nevezetesen a 44. (1) bekezdés b) és d) pontja szerint a jogrendszer egységébe valóilleszkedés, valamint a jogalkotás szakmai követelményeine k való megfelelés - érvényesítése miatt nyilvánvalóan szükséges. Páldák a jogrendszer egészén belüli koherenciazavarokra : mivel a kogens közbeszerzés i törvény szerint ajánlatkérőnek ajánlattev ővel (esetleg ajánlatevőkkel, illetve azo k projekttársaságával) kell szerz ődéses jogviszonyba lépnie : vagyis ha annak alvállakozó i vannak, akkor kizárólag a fővállakozóval az alvállakozókkal viszont nem jöhet létre közvetle n szerződéses jogviszonya. Így azonban a Kbt (3) bekezdése a módosító javaslatban szerepl ő kiegészítés nélkül eltérést és kisegít ő alternatívát nem engedő, egyedüli törvényi kötelezettségként írná el ő azt megalapozó szerződéses jogviszony nélkül a közvetlen számlakibocsátást és közpénz-kifizetést, ami ellentétes a jogrendszer más a szabályo s költségvetési számvitelt és gazdálkodást szabályozó jogszabályi rendelkezéseivel (pl. a számvitelről szóló évi C. törvény, az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény, illetve anna végrehajtási rendelete, vagy pl. az általános forgalmi adóról szóló évi CXXVII. törvény). A közvetlen jogviszony és szerződéses alap nélküli közpénz-kifizeté s nyilvánvalóan ellentétes a szabályos költségvetési gazdálkodásaal. További koheranciazavart jelent például, hogy az alvállalkozó a számláját kizárólag az ajánlattev ő nevére állíthatja ki mivel a Kbt. eltérést nem engedő (ún. kógens) rendelkezései miatt az ajánlatkér ővel nincs szerződéses jogviszonyban, ami azt eredményezi, hogy az ajánlatkér őnek olyan számla ellenértékét kell kiegyenlítenie és adott esetben az AFA-t is fizetni, ami mögött nem áll az t megalapozó szerz ődéses kötelezettségvállalás, s őt adott esetben a számviteli- és adó - szabályok betartásával nem is a saját nevére szól (ezt támasztja alá, hogy a Miniszterelnöksé g a Kbt (3) bekezdésében tárgyában kiadott állásfoglalása szerint is az alvállalkozókna k az ajánlattev ő számára (nevére) kell kiállítani). Az alvállalkozó Ajánlatkér ő nevére kiállított számláját sem ajánlatkérő, sem pedig a nyerte s Ajánlattev ő nem számolhatj a el könyveiben igénybe vett szolgáltatás ellenértékeként, mivel a z Ajánlatkérő nem áll szerz ődésben az alvállalkozóval, a nyertes Ajánlattev ő pedig nem rendelkezik számlával a teljesítésrő l. Ugyanakkor árbevételként a szerz ődésben meghatározott teljesítést kell számláznia, amely értelemszerűen magában foglalja az alvállalkozói teljesíté s ellenértékét. Fentiekre tekintettel a nyertes Aj ánlattev őnél sérül például a számvitelről szóló évi C. törvényben rögzített összemérés elvével is, azaz a számlázott árbevételhe z könyveiben számviteli bizonylat hiányában ráfordítást nem fog tudni kimutatni. Ugyanakkor az ajánlattevő sem fizetheti ki előre az alvállalkozóját, mivel az ellentétes lenne a kógens Kbt. eltérést nem engedő azon rendelkezésével, hogy az alvállalkozói teljesítés ellenértékét eltérést nem enged ő módon csak az ajánlatkér ő fizetheti meg közvetlenül az alvállalkozó részére. Az egymásnak ellentmondó kötelez ő jogszabályi rendelkezések, vagyis a jogrendszere r egységének koherenciazavara feloldása vagyis a módosítandó törvény má s közpénzfelhaszálási szabályok betartásával együtti alkalmazhatóságának megteremtése, így e tekinteben a jogalkotás szakmai követelményeinek való megfelelés érdekében alkalmazandó a Házszabály a 44. (1) bekezdés b) és d) pontjának érvényesülése miatt a nyilvánvalóa n szükséges a 42. utolsó fordulatával lehetővé tett módosító javaslat befogadására.

4 4 A módosító javaslat a 135. (3) bekezdése által el őírt közvetlen kifizetés lehet őségét meghagyja, és csak arra esetre, amennyiben ennek betartása a jogrendszer más jogszabályaiba (illetve az irányelv meghatározása szerint, a szerz ődés jelegébe) ütközne, akkor teszi lehetővé (másodlagosan alkalmazható kisegítő lehetőségként) a Magyarország Kormánya által ben, a lánctartozások visszaszorítása és a gazdasági folyamatok élénkítését szolgál ó rendelkezésének értelemszerű alaklamzását (nevezetesen az építési beruházáso k közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet korábbi 14. -ának szeinte szó szerinti, csak a jogalkotás szakmai szabályainak betartása és a Kbt. egyéb szabályaival való összhang miatt szükséges eltérésekkel). Azt, hogy ez a megoldás volt a törvény eredeti előterjesztőjének, a Miniszterelnökségnek is a jogalkotási célja bizonyítja, hogy november 05-én a 114. ülésnap 94. felszólalásában a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény, valamint az azzal összefüggő törvények módosításáról szóló T/6983. számú törvényjavaslat általános vitájában Csepreghy Nándo r államtitkár úr az el őterjesztő Miniszterelnökség képviseletében el őadói válaszában (az Országgy űlési Napló 114. szám oldalán szerepl ő szöveghű jegyz őkönyv alapján) szó szerint a következ őket mondta: A másik eleme a felszólcilásának az alvállalkozók közvetlen kifizetésére vonatkozó kritika volt, amelyet a kedvezményezett kötelezettségévé róhat fel a törvény, illetve hogy van olyan lehetőség, egy olyan intézkedés, azt gondolom, amely igenis fontos. Fontos a körbetartozások felszámolása érdekében, hiszen egészen addig a fővállalkozói számlák kifizetése nem történhet meg, ameddig igazoltan nincs kifizetve az összes alvállalkozó. Ez két módon történhet. Vagy a fővállalkozó igazolja az összes alvállalkozó kifizetését, akit a közbeszerzési eljárás során ő megjelölt mint alvállalkozót, vagy pedig van arra is mód és lehetőség, hogy a kedvezményezet t közvetlenül kifizesse ezeket az alvállalkozókat. Amennyiben az egyik eljárás megtörténik, a másik okafogyottá válik. " A módosító javaslat az el őterjeszt ő Miniszterelnökség fenti jogalkotási célját valósítja meg, egyben a korábbi kormányzati rendelkezés által megjelölt, a lánctartozások visszaszorításána k és a gazdasági folyamatok élénkítésénak nagyon helyes és támogatandó célkit űzését is szolgálja. A módosító javaslat egyben az Európai Unió jogrendszerének való megfelelést, az Kbt. alapját képez ő irányelvi rendelkezések pontosabb átültetését is szolgálja. Nevezetesen az Európa i Parlament és a Tanács 2014/24/EU irányelve (2014. február 26.) a közbeszerzésr ől és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (a továbbiakban : Irányelv) Alvállalkozás című 71. cikk (3) bekezdése előírja : (3) A tagállamok úgy rendelkezhetnek, hogy az alvállalkozó kérésére és ha a szerződés jellege azt megengedi az ajánlatkérő szerv az esedékes kifizetéseket köteles közvetlenül a z alvállalkozónak átutalni az annak a gazdasági szerepl őnek a részére teljesített szolgáltatásokért, árukért vagy építési beruházásokért, amelynek a közbeszerzési szerz ődést odaítélték (a fővállalkozó). Ezen intézkedések magukban foglalhatnak olyan megfelel ő mechanizmusokat, amelyek révén a fővállalkozó kifogást emelhet a jogosulatlan kifizetése k ellen. A szóban forgó fizetési módra vonatkozó rendelkezéseket a közbeszerzés i dokumentumokban kell meghatározni. Mivel a hatályos szabályozás nem lehet őségként biztosítja, hanem egyedüli, törvényileg előírt teljesítési módra szűkítve írja elő az alvállalkozók akár ezt megalapozó szerz ődéses kapcsolat nélküli, közvetlen kifizetését így önmagában nem teljesíti az irányelvi rendelkezését az alábbia k szerint :

5 5 az irányelv a közvetlen kifizetést csak lehet őségként és nem egyedül kötelezőként említi ; az irányelv az alvállalkozó jogává és az alkalmazás feltételévé teszi a közvetlen kifizeté s kérését a kizárólagos törvényi el őírás ezt kizárja, illetve értelmezhetetlenné teszi ; az Irányelv a közvetlen kifizetések feltévé teszi, hogy az csak akkor alkalmazható, ha a szerz ődés jellege azt megengedi alkalmazhatóságát a kógens Kbt. ezzel szemben akko r is egyedül lehetséges kötelezettséggé teszi, ha azt 'a szerz ődéses jelleg s őt akár más jogszabály egyébként nem engedné meg ; a Kbt. az Irányelvvel szemben nem biztosít olyan megfelel ő mechanizmusokat, amelyek révén a fővállalkozó kifogást emelhet a jogosulatlan kifizetések ellen ; a Kbt. Irányelvvel szemben a fizetési módra vonatkozó e rendelkezéseket nem a közbeszerzési dokumentumokban kell meghatározni, mivel azt már a törvény egyedül i lehet őséggént el őírja. A módosító javaslat tehát amellett, hogy a jogrendszer koherenciájának helyreállítása és a közbeszerzési szabályok törvényes alkalmazhatóságának szempontjából szükséges, egyben a Kbt. eredeti, kormányzati el őterjesztőjének kinyilvánított szándékát is megvalósítja, valamin t szolgálja a lánctartozások visszaszorításának és a gazdasági folyamatok élénkítésének támogatandó célját, továbbá az Európai Unió jogának való pontosabb megfelelését is szolgálja. A módosító javaslat talán nem mellékesen a közbeszerzési szakma által egységesen vár t megoldást is nyújt egy másként a jogszabály megkerülése nélkül nem orvosolható problémára. Budapest, május " Z.." Hiszékeny lpezs ő MSZP

A KBT ÉRTELMEZÉSE

A KBT ÉRTELMEZÉSE A KBT. 305. ÉRTELMEZÉSE A szerződés teljesítésére a Kbt. 305. -ában foglaltak az irányadók, mely szabályozás 2010. szeptember 15-én módosításra került. Az előírások az ajánlattevőként és az ajánlatkérőként

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése urbzaggy ű lés Hivatala iroma nyszarn- 6t3.413/ w Érkezett : 2015 DEC 1 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése a közbeszerzésekr ől szóló 2015. évi

Részletesebben

Szállítási szerződés a. Fővárosi Vízművek Zrt. és a. Getronics Magyarország Kft., 99999 Informatika Kft., M&S Informatikai Zrt.,

Szállítási szerződés a. Fővárosi Vízművek Zrt. és a. Getronics Magyarország Kft., 99999 Informatika Kft., M&S Informatikai Zrt., Szállítási szerződ a a Getronics Magyarország Kft., 99999 Informatika Kft., M&S Informatikai Zrt., NET 54 Üzleti Kommunikáció Kft. között A KEF által megkötött KM0101NETH11 számú keretmegállapodás alapján

Részletesebben

Tájékoztató az "Új lelkészlakás építése Solton - megismételt közbeszerzési eljárás" alapján kötött szerződés módosításáról

Tájékoztató az Új lelkészlakás építése Solton - megismételt közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződés módosításáról Tájékoztató az "Új lelkészlakás építése Solton - megismételt közbeszerzési eljárás" alapján kötött szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/138 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény

Részletesebben

lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Tisztelt Elnök Úr!

lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Tisztelt Elnök Úr! uiés Hivatala Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t benyújtás a Kövér László úr, az Országgy űlés

Részletesebben

A Kormány 487/2016. (XII. 28.) Korm. rendelete az egyes közbeszerzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról

A Kormány 487/2016. (XII. 28.) Korm. rendelete az egyes közbeszerzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról MAGYAR KÖZLÖNY 2016. évi 218. szám 84335 A Kormány 487/2016. (XII. 28.) Korm. rendelete az egyes közbeszerzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány az 1. alcím tekintetében a közbeszerzésekről

Részletesebben

részlete s vitájához

részlete s vitájához ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA T/1794/5. Érkezett : 2010 NOV 2 9. Az Országgy űlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának aj ánlás a az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról

Részletesebben

T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat.

T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat. T/6960/69. szám ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett : 2012 JÚN 06. Az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának Foglalkoztatási és munkaügy i bizottságának második kiegészít ő ajánlás a az egyes egészségügyi

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/9

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/9 Bajnai Sándor-Metternich kastély turisztikai célú fejlesztése tárgyú, GINOP-7.1.1-15-2015-00004 azonosítószámú projekt megvalósításához szükséges építési és restaurátori tevékenység ellátása vállalkozási

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI. SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI. SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI. SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről az Országgyűlés Hivatala (1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19.), mint megrendelő - továbbiakban : Megrendelő, masreszről a Rákóczi Üzletház Kft. (1084 Budapest,

Részletesebben

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ január Budapest, Riadó utca Budapest, Pf

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ január Budapest, Riadó utca Budapest, Pf ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2016.január 29. 2016. 12. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2016. január 1-jétől irányadó

Részletesebben

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 129. 2015. 2015. november 11. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 129. 2015. 2015. november 11. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt. ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2015. november 11. 2015. 129. i t 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu hk A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2015. november

Részletesebben

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat Országgy űlés Hivatal a Irományszám : l L1 $ 2. 111-1- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2015 JúN 2 2. Egységes javaslat Kövér László ár, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére

irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére y, db, 1 n ala a Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága irományszám- T I L, gs'5 I Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06.

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06. Országgy űlés Hivatala Irományszám : I(,o 39 01 Aj, Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 06. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ január Budapest, Riadó utca Budapest, Pf

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ január Budapest, Riadó utca Budapest, Pf ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2017. január 13. 2017. 6. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2017. január 1-jétől irányadó

Részletesebben

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ március Budapest, Riadó utca Budapest, Pf

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ március Budapest, Riadó utca Budapest, Pf ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2016. március 2. 2016. 26. 1026 Budapest, Riadó utca 5. 1525 Budapest, Pf. 166. www.kozbeszerzes.hu info@kt.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének módosított tájékoztatója a 2016. január

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött: az Országgyűlés Hivatala, Jobbik Parlamenti Frakció 1358. Budapest, Széchenyi rkp. 19., Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám:MÁK10032000-00292203-00000000 Képviseletében

Részletesebben

k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISELŐ Módosító javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.188/11/2011. A Közbeszerzési

Részletesebben

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :27. Parlex azonosító: F17IO4K10001

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :27. Parlex azonosító: F17IO4K10001 Iromány száma: T/18307. Benyújtás dátuma: 2017-11-07 16:27 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: F17IO4K10001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 0 6. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t

0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám :  TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t 0 gyűlés Hivatala Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : 2016. december 1. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

38708 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 230. szám

38708 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 230. szám 38708 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2017. évi 230. szám... A Kormány 481/2017. (XII. 28.) Korm. rendelete egyes közbeszerzési tárgyú kormányrendeletek elektronikus közbeszerzés bevezetésével összefüggő módosításáról

Részletesebben

2016. évi... törvén y

2016. évi... törvén y Országgy űlés Hivatal a Irományszám : T ( Érkezett: 2016 FEBR 26. 2016. évi... törvén y a Polgári Törvénykönyvr ől szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefügg ő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekr

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/36. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 2217/2017 CPV Kód:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/36. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 2217/2017 CPV Kód: Tájékoztató a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat tulajdonában, kezelésében és üzemeltetésében lévő közterületeken kátyúzási és gyorsjavítási munkák elvégzése tárgyában kötött vállalkozási

Részletesebben

2016. évi... törvény

2016. évi... törvény Országgyűlés Hivatal a Irományszám : I A O 53 S Érkezett : 2016 MÁJ 0 3. 2016. évi... törvény a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához

Részletesebben

Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l

Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l LA, :,-.dggyú'i,,s Hivatal a?rarttányrs if :1 \( o- N- Érkezett 2012 APR 16. 2012. évi... törvény a nem átlátható cégek állami finanszírozásának teljes tilalmáró l Az Országgyűlés a közpénzekkel való átlátható

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése Az Országgy űlés Fenntartható fejlődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése az épített környezet alakításáról és védelmér ől szóló 1997. évi LxXVIII. törvénynek

Részletesebben

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a T/6768/18. szám ORSZÁCG Y 1J lyé 7 _ 1 Tr l. Érkezett: 2008 DEC 1 5. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k ajánlás a a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a

Részletesebben

A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szól ó évi IY. törvény módosításáról

A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szól ó évi IY. törvény módosításáról x. Érkezett : 4'Q14 "':'")7 0 1 ORSZÁGGYŰ LÉSI KÉPVISEL Ő T/.... számú törvényjavaslat A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szól ó 2007. évi IY. törvény módosításáról Előterjesztő:

Részletesebben

Korr 145 kv-os GIS berendezések

Korr 145 kv-os GIS berendezések Korr 145 kv-os GIS berendezések Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/36 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2019.02.20. Iktatószám:

Részletesebben

.Ét J N 3. Tisztelt Elnök Úr!

.Ét J N 3. Tisztelt Elnök Úr! QrEzággyű lés Hivatal a.ét. 2011 J N 3 ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISEL Ő Zárószavazás el őtti módosító iavasla t Kövér László ú r az Országgy űlés Elnöke részér e Helyben Tisztelt Elnök Úr! A Házszabály 107. -a

Részletesebben

1 akezc r N évi... törvény

1 akezc r N évi... törvény és Hivatala ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség 1 akezc r. 2012 N 0 8. Képvisel ői önálló indítvány 2012. évi... törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/111. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 11372/2016 CPV Kód:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/111. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 11372/2016 CPV Kód: A Biogas-Miskolc Kft-nél az EWC 19 06 04 azonosító kódszámú kirothasztott anyag átvétele, és hatóságilag engedélyezett kezelő telepre való elszállítása" Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/111 Beszerzés

Részletesebben

A Költségvetési bizottság jelentése

A Költségvetési bizottság jelentése Érkezett : J. Az Országgyűlés Költségvetési bizottsága Kapcsolódó bizottság A Költségvetési bizottság jelentése az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról

Részletesebben

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ

ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2019/9 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2019.01.14. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a 2019. január 1-jétől

Részletesebben

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr!

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr! Országgy űlés Hivatal a Irományszám : -v I sc '- 1 5 Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Érkezett 2015 JÚN 1 7. Kijelölt bizottság épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes

Részletesebben

Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezctr 201E DEC v 2.

Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Érkezctr 201E DEC v 2. Iromány száma : T/12899/ A 3 Benyújtás dátuma: 2016. december., Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága r\- SI, GG Y 1JL k ;:, Érkezctr 201E DEC v 2. Címzett: Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény módosításáró l

2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény módosításáró l lren ányszárnj ' 8 "3 Érkezet : 2011 ro ' 0 3.: ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képvisel ői önálló indítvány 2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáró l 1. A villamos

Részletesebben

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714.

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714. Iromány száma : T/12714/ /{ Benyújtás dátuma : 2016. november 17. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Érkezett : 2016 tiov 1 7. Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

t' sála tata Érkezeti :?Qjf. DEC 0 1 Tisztelt Elnök Úr!

t' sála tata Érkezeti :?Qjf. DEC 0 1 Tisztelt Elnök Úr! ORSZÁGGYŰ LÉSI KÉPVISEL Ő t' sála tata zag 4 Érkezeti :?Qjf. DEC 0 1 Zo Módosító iavasla t Dr. Kövér László úrna k az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr

Részletesebben

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: 20161 ÁPR. 2 5 t Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2016. évi közbeszerzési terve Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Irományszám : Érkezte 2015 JúN 2 6. Tisztelt Elnök Úr!

Irományszám : Érkezte 2015 JúN 2 6. Tisztelt Elnök Úr! ürszdggyiíles Mívatale Irományszám : Tl5Wt ~ 'C" Érkezte 2015 JúN 2 6. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegz ő módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

(3) Az Ogytv. 94. (5) bekezdésének szövege az alábbira módosul :

(3) Az Ogytv. 94. (5) bekezdésének szövege az alábbira módosul : (b Á 2015. évi... törvény a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárással összefügg ő rendelkezéseinek módosításáról 1. (1) Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban : Ogytv.) 75.

Részletesebben

T/10238/14. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

T/10238/14. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA T/10238/14. Érkezett : 2013 ÁPR 0 O. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának ajánlás a az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolato s nemzetközi közigazgatási

Részletesebben

.1 2 QOVG8. Módosító iavaslat. Dr. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Helyben T/8750/ Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

.1 2 QOVG8. Módosító iavaslat. Dr. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Helyben T/8750/ Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t i s tlivaetal a SZÁMVEVŐSZÉKI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁG Dr. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben Z ).crfcc ( 4z9,(.1 2 QOVG8. Módosító iavaslat T/8750/ Tisztelt Elnök Úr! Az egyes adótörvények

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ Az Országgyűlés Hivatala épületeiben lévő felvonók karbantartása és szükség szerinti javítása (613/2015) - 1. rész tárgyú szerződés módosításáról készült tájékoztató Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/98

Részletesebben

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._.,

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._., Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: 2016. november ;,o Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGk-J._., 1~rkez et' 2016 fíov 3 o. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala. Irományszám : I. Érkezett 2015 ún 0 8. Tisztelt Elnök Úr!

Országgy űlés Hivatala. Irományszám : I. Érkezett 2015 ún 0 8. Tisztelt Elnök Úr! Országgy űlés Hivatala Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Irományszám : I %ívi ~~~ 9 Érkezett 2015 ún 0 8. Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS éves összesített közbeszerzési terv

ELŐ TERJESZTÉS éves összesített közbeszerzési terv 8. Napirend éves összesített közbeszerzési terv 8. Napirend ELŐ TERJESZTÉS éves összesített közbeszerzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról Országgyűlés Hivatal a Irományszám : Érkezett: 2016 ÁPR 21. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Törvényalkotási

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t Országgy űlés Hivatal a ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség Irományszám A Q 51 d I Érkezett 2016 MÁJ 12. Módosító iavasla t Kövér László úr, az Országgyűlés Elnöke részére Helyben Tisztelt

Részletesebben

módosító javaslato t

módosító javaslato t ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ (hszaggyiilés Htvarat a románysz^ gin : ( S-a() Érkezett : 2015 JuN 1 1. Módosító javaslat Kövér László úrna k az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Adásvételi szerz ődés

Adásvételi szerz ődés Adásvételi szerz ődés amely létrejött egyrészr ől Smart Info Kft. Székhely: 2142 Nagytarcsa, Bartók Béla u. 2/A A.ép. fszt.3. számlavezető pénzintézete: OTP Bank Nyrt. pénzforgalmi számlaszáma: 11717009-29903115-00000000

Részletesebben

1# +atala 2010OKT évi... törvény. a nyugdíjpénztár-választás szabadságáró l

1# +atala 2010OKT évi... törvény. a nyugdíjpénztár-választás szabadságáró l 1# +atala ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Érkoett : 2010OKT22 Képvisel ői önálló indítvány 2010. évi... törvény a nyugdíjpénztár-választás szabadságáró l 1. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra

Részletesebben

Vezetőfejlesztés/2016

Vezetőfejlesztés/2016 Vezetőfejlesztés/2016 Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/50 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:

Részletesebben

Érkezett ' 2016 AUG évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló évi XLVI. törvény módosításáról

Érkezett ' 2016 AUG évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló évi XLVI. törvény módosításáról VrsZa99YU'es nlvawi a Irományszám : I A A $ Érkezett ' 2016 AUG 2 9. 2016. évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény módosításáról 1. Az Országos Magyar Vadászkamaráról

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények

Részletesebben

Az Országgyűlés. ajánlás a. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról szóló T/1247. számú törvényjavaslat

Az Országgyűlés. ajánlás a. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról szóló T/1247. számú törvényjavaslat ORBZÁGGYÜLÉS HIVATAL A T/1247/18. Érkezett : 2010 OKT 1 8. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ajánlás a Emberi jogi, kisebbségi, civil- é s vallásügyi bizottságának a

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS 1 SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely egyrészről mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő) Neve: Tolna Megyei Önkormányzat Székhelye: 7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13. Adószáma: 15414007-2-17 Képviseletében

Részletesebben

Az Országgyűlés. Fogyasztóvédelmi. bizottságának

Az Országgyűlés. Fogyasztóvédelmi. bizottságának T/11205/6. ORSZÁGGY Ű LÉS iiv xa ry k Az Országgyűlés Érkezett: 2013 Jt1N 0 4. Gazdasági és informatikai bizottságának Fenntartható fejlődé s bizottságának kiegészít ő Fogyasztóvédelmi bizottságának ajánlás

Részletesebben

,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Tisztelt Elnök Úr!

,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Tisztelt Elnök Úr! r -,- ű F~.~ iva la MAGYARORSZÁG KORMÁNYA,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Zárószavazás el őtti módosító javasla t Kövér László ú r az Országgy űlés Elnöke részér e Budapest Tisztelt Elnök Úr! A

Részletesebben

t)rszág~yíi( Hivatal a ItomínXsz ; 1011 DEC 1 SZÁMVEVŐSZÉKI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁG

t)rszág~yíi( Hivatal a ItomínXsz ; 1011 DEC 1 SZÁMVEVŐSZÉKI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁG ItomínXsz t)rszág~yíi( Hivatal a SZÁMVEVŐSZÉKI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁG ; 1011 DEC 1 Módosító javaslat Dr. Kövér László az Országgyűlés elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Számvevőszéki

Részletesebben

Üzemanyagok biztosítása kártyás kiszolgálási rendszerben években

Üzemanyagok biztosítása kártyás kiszolgálási rendszerben években Üzemanyagok biztosítása kártyás kiszolgálási rendszerben 2017-2018 években Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/137 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája:

Részletesebben

T/6217/13. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

T/6217/13. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a T/6217/13. szám Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának Honvédelmi és rendészeti bizottságának ajánlás a egyes büntetőjogi

Részletesebben

Él'lw ett : 2010 s '.:L a 6. Tisztelt Elnök Úr!

Él'lw ett : 2010 s '.:L a 6. Tisztelt Elnök Úr! ORSZÁGGY Ű LÉSI KÉPVISEL Ő Dr. Schmitt Pál úrnak az Országgyűlés elnökéne k Helyben ~)Or`wGylvy{.ig y/ti1~~/1///?~k 7 lonlany.yzam : -lri/a. 3 IIv d~ila Él'lw ett : 2010 s '.:L a 6. Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

Közbeszerzési dokumentumok módosítása (CT és MR berendezés beszerzése, beépítéssel és üzembehelyezéssel)

Közbeszerzési dokumentumok módosítása (CT és MR berendezés beszerzése, beépítéssel és üzembehelyezéssel) Közbeszerzési dokumentumok módosítása (CT és MR berendezés beszerzése, beépítéssel és üzembehelyezéssel) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/96 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015

Részletesebben

I. A szerződés tárgya A Megrendelő megrendeli, a Vállalkozó elvállalja a szerződés l. számú mellékletében meghatározott műszaki követelményeknek

I. A szerződés tárgya A Megrendelő megrendeli, a Vállalkozó elvállalja a szerződés l. számú mellékletében meghatározott műszaki követelményeknek VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (4. SZÁMÚ RCSZA.IÁNLATI -íoz) amely létrejött egyrészről az Országgyűlés Hivatala (1358 Budapest, Széchenyi rkp. l9.), mint megrendelő (továbbiakban : Megrendelő), másrészről demax

Részletesebben

KBE-05719/2017 AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, és honlap címe:

KBE-05719/2017 AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma,  és honlap címe: AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail és honlap címe: Hivatalos név és székhely: Létesítményeket Üzemeltető Nonprofit Kft., 2840 Oroszlány, Bánki Donát u.

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G

Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G Országgy űlés Hivatala ; ;~n~nyszám I A 00 55I G Az Országgyűlé s Fenntartható fejl ődés bizottsága 2016 ÁPR 19. Kapcsolódó bizottság enntarthato fejl des biz ttsaga jelentes a villamos energiáról szóló

Részletesebben

T/13049/... Tisztelt Elnök Úr!

T/13049/... Tisztelt Elnök Úr! ;`fá'41`& léd"~ 1n3ṙ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISEL Ő NCV 2.O. T/13049/... Módosító javaslat Dr. Kövér László az Országgy űlés Elnöke részér e Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló

Részletesebben

2012. évi törvény. 30. (1) Ha a nyilvántartásba vétel iránti kérelem áttételének vagy hivatalbó l történő

2012. évi törvény. 30. (1) Ha a nyilvántartásba vétel iránti kérelem áttételének vagy hivatalbó l történő Érkezett: 20,3 s 1 Z. Dr. Stágel Bence (KDNP) Országgy ű lési képviselő Képviselői önálló indítván y 2012. évi törvény A civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefügg ő eljárási szabályokról

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/97. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 7276/2018 CPV Kód:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/97. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 7276/2018 CPV Kód: "A MÁV Zrt. kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó ügynökségi feladatok ellátása négy részben - III. rész Szóró- és reklámajándék-beszerzés 1. sz. szerz. mód. Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/97 Beszerzés

Részletesebben

Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr!

Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága Országg y űlés ' om Hivatala :nysz $m : Érkezett T ^ cc 6 ' : 1416 ÁPR 1 Q Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/71. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 7141/2016 CPV Kód:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/71. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 7141/2016 CPV Kód: A Pécsi Tudományegyetem, Pécs Kürt u. 4. szám alatti épületének központi raktárrá történő alakításának kivitelezési munkái_tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/71 Beszerzés

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2936.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

(rszaggviíl s Hivatal T/5130/. Tisztelt Elnök Úr!

(rszaggviíl s Hivatal T/5130/. Tisztelt Elnök Úr! (rszaggviíl s Hivatal I Frkezett : 2011 DEC. 2 1 Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi é s ügyrendi bizottsága T/5130/. Zárószavazás előtti módosító iavaslat Kövér László úrnak az Országgyűlés elnöke

Részletesebben

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett -

Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett - Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Országgyűlés Hivatal a Irományszám : -'~ 14 p O n0 9g/ Érkezett - 2016 ÁPR 2 0. Kijelölt bizottság fit +»í,t"~iú.k`~ r~, A Napjóléti bizottság jelentésé egyes egészségügyet

Részletesebben

bizottsági módosító javaslato t

bizottsági módosító javaslato t Országgy űlés Hivatal a Zrornánysa á,n. (ft-9 L Az Országgy űlé s Gazdasági és informatikai bizottsága Érkezett : 2012 OK]. 0. Bizottsági módosító javaslat Kövér Lászl ó az Országgyűlés elnöke részére

Részletesebben

2. (i) A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény (a továbbiakban : Tao. tv.) 4. -a a következő I. ponttal egészül ki:

2. (i) A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény (a továbbiakban : Tao. tv.) 4. -a a következő I. ponttal egészül ki: 'A G 8 I..Ri 1 {, {, Az Országgy űlés Költségvetési bizottsága Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Költségvetési bizottság

Részletesebben

részben önállóan, részben más hazai és nemzetközi szervezetekkel közösen részt vegyen )

részben önállóan, részben más hazai és nemzetközi szervezetekkel közösen részt vegyen ) Országgyűlés Hivatala Irományszám : AQ1-2..,t Érkezett : 2016 máj 1 7. 2016. évi... törvény a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. Hírvény módosításáról (1) A Magyar Fejlesztési

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/138. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 9971/2017 CPV Kód:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/138. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 9971/2017 CPV Kód: Szerz. mód. tájék - Vállalkozási szerződés a KEHOP-5.2.10 azonosító jelű pályázati felhívás alapján a Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium energiahatékonysági felújítási munkáira.

Részletesebben

srománysz ár y f 5SI 'ig Bizottsági módosító javaslat Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökéne k Helybe n Tisztelt Elnök Úr!

srománysz ár y f 5SI 'ig Bizottsági módosító javaslat Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökéne k Helybe n Tisztelt Elnök Úr! srománysz ár y f 5SI 'ig Érkezett : 2012 ű 3. Számvevőszéki és költségvetési Bizottság Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökéne k Bizottsági módosító javaslat Helybe n Tisztelt Elnök Úr! Az egészségügy

Részletesebben

T(2.08`4- /1 4. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

T(2.08`4- /1 4. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! T(2.08`4- /1 4 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II.

Részletesebben

KEOP Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése - 2.sz. szerződésmódosítás

KEOP Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése - 2.sz. szerződésmódosítás KEOP-2015-5.7.0 - Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése - 2.sz. szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/140 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Tájékoztató

Részletesebben

Érkezett: 2011 MAZ 1 6. Tisztelt Elnök Úr!

Érkezett: 2011 MAZ 1 6. Tisztelt Elnök Úr! ia94a\ao-4- Érkezett: 2011 MAZ 1 6. ORSZÁGGY Ű LÉSI KÉPVISEL Ő Zárószavazás előtti módosító javasla t Dr. Kövér László úrnak az Országgyűlés Elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! A Házszabály 107. (1) bekezdése

Részletesebben

a pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáró l szóló 2009. évi LXXXV. törvény módosításáró l

a pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáró l szóló 2009. évi LXXXV. törvény módosításáró l É ke.i.vtt: 2013 0 Y` i 2,J. 2013. évi... törvény a pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáró l szóló 2009. évi LXXXV. törvény módosításáró l 1. A pénzforgalmi szolgáltatás

Részletesebben

Érk ett: 2010 OKT évi... törvény

Érk ett: 2010 OKT évi... törvény rj l`vátata 1/14 )( ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISELŐ FIDESZ- MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG Érk ett: 2010 OKT 2 6 Képviselői önálló indítvány 2010. évi... törvény az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról,

Részletesebben

2016. évi... törvény

2016. évi... törvény Országgy űlés Hivatala irományszám : -~ ^ OSA & Érkezett : 2016 MAJ 0 3. 1 2016. évi... törvény a mez őgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyé b intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

Országgy űlés Hiv,ataie. Irományszám : Érkezett 2015 DEC 01.

Országgy űlés Hiv,ataie. Irományszám : Érkezett 2015 DEC 01. Országgy űlés Hiv,ataie Iromány : Érkezett 2015 DEC 01. 2015. évi... törvény a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény módosításáról 1. (1) A Magyarország 2016. évi

Részletesebben

Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: :23. Parlex azonosító: 1M3V9K140003

Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: :23. Parlex azonosító: 1M3V9K140003 Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: 2018-07-05 12:23 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1M3V9K140003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai István,

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala

Országgyűlés Hivatala Országgyűlés Hivatala Irományszám : T/ÁO53S/G Érkezett: 2016 MÁJ 2 6. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító iavaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

MINŐSÍTÉSI SZEMPONTOK a minősített ajánlattevői státusz megújításához

MINŐSÍTÉSI SZEMPONTOK a minősített ajánlattevői státusz megújításához I. Kizáró okok hiánya MINŐSÍTÉSI SZEMPONTOK a minősített ajánlattevői státusz megújításához A kérelmezőnek büntetőjogi felelőssége tudatában szükséges nyilatkoznia arról, hogy a felvételre irányadó minősítési

Részletesebben

Fő tárgy: További tárgyak:

Fő tárgy: További tárgyak: Tájékoztató a "Tervezési és kivitelezési szerződés - Abaújvár és Kechnec közötti Hernád folyón átívelő határátkelő híd és összekötő utak építési beruházásához kapcsolódó kiviteli tervkészítés és kivitelezés"

Részletesebben

Az Országgyűlés. bizottságána k. Gazdasági és informatikai bizottságának. vitájához

Az Országgyűlés. bizottságána k. Gazdasági és informatikai bizottságának. vitájához ORSZÁGGYÜLI3S 1 11VATAL A T/10332/5. szám Érkezett : 1013 MARC 13. Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetés i bizottságának Gazdasági és informatikai bizottságának Önkormányzati és területfejlesztés

Részletesebben

Az Országgyűlés. egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáró l szóló T/ számú törvényjavaslat.

Az Országgyűlés. egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáró l szóló T/ számú törvényjavaslat. T/12491/11. ORSZÁGGY(iLLS HIVATAL A Érkezett : 2013 OKT 10. Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának Fogyasztóvédelm i bizottságána k kiegészít ő ajánlás a egyes törvényeknek a rezsicsökkentés

Részletesebben

MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI MUNKAANYAG

MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI MUNKAANYAG IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM IRM/CGKFO/481/2009 MUNKAANYAG a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról Budapest, 2009.

Részletesebben