Római kor [Keretes rész]

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Római kor [Keretes rész]"

Átírás

1 Római kor Az antik világban a rómaiak állították a legtöbb emlékművet. Nemcsak halottaikról emlékeztek meg sokféle tárgyi formában, hanem számos régészeti emlék maradt fenn, amelyek csatáik, diadalaik, híres személyeik emlékét őrízték meg az utókornak. Az egyik leghíresebb római kori emlékmű a Rómában található Traianus-oszlop, amit a császár a dákok fölött aratott győzelme emlékére állíttatott Kr.u. 113-ban. Képaláírás: Traianus oszlopa (részlet): az itt látható részleten bástyát építenek, a katonák farönköket és tőzeget vágnak a falakhoz. Az előtérben árkot ásnak, a kiásott földet pedig kosarakban szállítják el. A Duna vonalában húzódott a birodalom keleti határa. A mai Dunántúl a Római Birodalom Pannónia nevű provinciájának része volt, ezért itt védelmi vonalat, ún. limest építettek ki a betörő germán törzsek ellen. A mai Magyarország nyugati és középső területein ezért sok római emlék maradt fenn. A legtöbb római emléken feliratok olvashatók: vallási felajánlások, sírfeliratok vagy éppen épületek feliratai, amelyek eligazítanak az adott emlék datálásában, funkciójában, megtudhatjuk építői és építtetői nevét, sírok esetén az eltemetett életének sok részletét. [Keretes rész] A feliratok általában különböző rövidítéseket tartalmaznak. Például: LEG = légió H.S.E. = Hic Situs Est (Itt nyugszik) > = centurio (százados) D. M. = Dis Manibus (a holtak istenének) M = Marcus C = Gaius L = Lucius A rómaiak főként hamvasztással temették el halottaiakat, a késő római korban azonban elterjedt a csontvázas temetkezés is. A temetők elsősorban a városokból, településekből kivezető utak mentén helyezkedtek el, a sírok megjelölésére különböző sírkövek, síremlékek szolgáltak. A sír elkészítésében mutatkozó különbségek elsősorban gazdasági, vagyoni helyzetre vezethetők vissza. A sírköveken látható ábrázolásból és feliratból számos

2 információt megtudhatunk az elhunytról, többek között családi állapotáról, foglalkozásáról, vagyoni helyzetéről, rangjáról. A legegyszerűbb sírkő a sztélé, amely egy téglalap alakú, álló tábla, felül kezdetben félköríves, majd tympanonos lezárással és keretbe foglalt felirattal. Később ez külön mezőbe foglalt képpel, féloszlopos, indadíszes szegéllyel bővült. A gazdagabb családi temetkezéseket gyakran kőlapokból összeállított vagy falazással készült síremlék, sírkert jelzi, amelyeket szobrok és domborművek díszítettek. Legegyszerűbbek és leggyakoribbak a földsírok. Jellegzetesen késő római a téglasír, melyek lapos vagy háztető alakú fedéllel ellátott ládasír. Aurelius Bitus sírköve Aquincumban Aurelia Quintilia állíttatta férje, Aurelius Bitus, a légió kürtöse, valamint gyermeke számára a 250 cm magas sírkövet. A középső dombormű az elhunyt apát és fiát ábrázolja katonai viseletben. Figyeljük meg öltözetüket és felszerelésüket! Mindketten öves tunikát és katonai köpenyt viselnek, kezükben irattekercset tartanak. Az apa harci felszerelése egy kard, egy tőr és egy ovális alakú pajzs, valamint vállán lógó kürtje. A kő felirata szerint a kürtös 38 évesen 18 évi katonai szolgálat után, míg a mellette álló fia négyévesen halt meg. A felirat felett halotti áldozat ábrázolása látható: élelmiszerekkel megrakott háromlábú asztal (ún: triphus) mellett egy férfi és egy nőalak készül áldozni. Aelia Sabina szarkofágja, Aquincum A felirattal és domborművel ellátott kősírládákba, azaz szarkofágokba temetkezés szokása a harmadik században terjedt el. Az egy kőből kifaragott síremlék korábbi típusa egyszerű ládát utánzó forma, később keleti hatásra háztető alakú fedéllel készült. Csak az előlapjuk díszített. Az óbudai Filatorigátnál végzett ásatások során találták meg azt a szarkofágot, melyet az aquincumi légió egyik orgonistája állíttatott feleségének. A férj módosabb anyagi helyzetére utal, hogy a szarkofág kőből készült, a szegények ugyanis csak fából készült koporsókat engedhettek meg maguknak. Az s betűkből kombinált keretbe vésett latin nyelvű felirat az egyik legszebb pannóniai sírfelirat. Kiderül belőle, hogy a szarkofág egy Aelia Sabina nevű énekesnő, a jámbor és kedves feleség számára készült, aki lanton és orgonán is játszott. Művészetekben olyan képzett volt, hogy e tekintetben férjét is felülmúlta. 25 éves korában, hirtelen ragadta magával a halál. A felirat végén a férj így emlékezik meg feleségéről: Légy boldog, bárki is olvasod e sorokat, őrizzenek az istenek és jámbor hangon énekeld: Aelia Sabina, isten veled!

3 A kőemléket sokáig összefüggésbe hozták az Aquincumi Múzeum állandó kiállításán látható orgonával, mivel mindkét emlék azonos korból származik. Azonban a mai napig sem bizonyított tény, hogy Aelia Sabina életében a kiállításban látható orgonán játszott volna. [Balaca_villamauzoleum] A balácai villagazdaság mauzóleuma Veszprém és a Balaton vonzáskörzetében, a Balaton-felvidék és a Bakony-hegység közötti fennsíkon terül el a Dunántúl legnagyobb, római korból származó villagazdasága, a balácai villagazdaság és romkert. A falakon belül lakó- és gazdasági egységek, belső falakkal elválasztott dísz- és gazdasági udvarok, virágos- és zöldségeskertek különültek el, míg a temetők a villaközpont falain kívül helyezkedtek el. A villa korai tulajdonosának faragott kövekkel, halommal borított temetkezőhelye közelében mélyítették földbe az elhamvasztott csontmaradványokat, edényeket, viseleti tárgyakat tartalmazó korai sírokat. A földbirtokközponttól nem messze készült el a II. század második felében ide érkező új birtokos mauzóleuma 1. Ez már csontvázas temetkezési sírokat tartalmaz. Az eredetileg méter magas, itáliai példák nyomán épített monumentális temetkezőhelyet fallal övezték és földhalommal borították. Lépcsős lábazata és többszörösen tagolt párkányzata Balatonfelvidéki vörös homokkőből készült. A kereszténység közel-keleti bölcsőjéből kiindulva a római korban terjedt el Európában, a Kr. u. 4. század végére Jézus tanait már széles körben ismerték. Ettől kezdve a közösségek életét már régészeti hagyatékuk, elsősorban a temetkezéssel kapcsolatos építészeti emlékek alapján is ismerjük. Bár a keresztény eszme szerint a halál után nem a test, hanem a lélek él tovább, az ókeresztények még tettek mellékleteket a halott mellé. A keresztények kezdettől fogva elkerülték a halottégetést, a holttestet zsidó szokás szerint megkenték illatszerekkel. Virágokat, illatszeres üvegeket, edényeket, ruhatartozékokat, személyes dolgokat és pénzérméket tettek a sírokba. Magyarországon legnagyobb számban Pécsett, a Szent István téren és környékén elterülő római temető területén maradtak fenn ókeresztény sírok. Az egyértelműen keresztény szimbólumok mint a Krisztus-monogram vagy a galamb, a korsó és a pohár mellett bibliai jelenetekkel (Ádám és Éva, Dániel próféta, Háromkirályok, Jónás jelenete) is találkozunk a sírkamrák falain. Ezek közeli analógiáit Róma katakombáiból 2 ismerjük. A kancsó és pohár a 1 A mauzóleum az ókor óta ismert építészeti fogalom, Mausolosról kapta a nevét, arról a személyiségről, akit felesége egy díszes, hatalmas épületben temetett el Halikarnassosban, Kr. e. 350 körül. 2 A szó a görög kata kymbas, azaz a verem mellett szókapcsolatból származik. Már a keresztények előtt is elterjedt föld alatti folyósórendszerekkel kiképzett temetkezési hely a keresztényüldözések korában vált a

4 halotti tor vagy az oltáriszentség (eucharistia) jelképe, a Krisztus személyes jelenlétére utaló Krisztus-monogram a falfestményeken és a sírokban talált ékszereken, gyűrűkön, fülbevalókon is gyakran feltűnik. [Pecs_Daniel] Dániel az oroszlánok vermében, Ókeresztény Mauzóleum, Pécs A IV. század végén épült az egyhajós, keletre tájolt, kis ókeresztény templom és az alatta épült sírkamra, az ún. Ókeresztény Mauzóleum. Azért nevezzük mauzóleumnak, mert a sírkamrájában feltárt, összetört fehér márvány szarkofág alapján feltételezhetjük, hogy jeles személyiség sírkápolnájaként épült. A sírkamra falait körös-körül falfestmények díszítik: bibliai jelenetek és geometrikus, valamint növényi ornamentika. Nagyon jó állapotban maradtak fenn az északi falon látható bibliai jelenetek: a bűnbeesés és Dániel az oroszlánok vermében. A bibliai történet szerint Dániel prófétát Istenéhez való imádkozásáért Dárius király rendelete alapján az oroszlánok vermébe vetették, de megmenekült, mert Isten angyalai befogták az oroszlánok száját. A feltárás során előkerült leletanyag arra is következtetni enged, hogy a mauzóleum a népvándorlás korában is használatban volt. A mauzóleum mellett ötvennél is több egyszerű föld-, vagy téglasírt is feltártak, ahova a szegényebb halottakat temették el. [Epitesitabla] Építési tábla Az Antonius Pius császár uralkodása idejéből (Kr.u. 145.) származó a budapesti III. kerület Viador utcában talált feliratos kő feltehetőleg a Nagyszombat utcai katonavárosi amfiteátrum építési táblája. A feliratos füles táblát kétoldalt szárnyas istennők tartják (Victoriák, a győzelem istennői). Az istennők alatt egy-egy Pegazust (szárnyas lovat) láthatunk, ami ennek a légiónak (Légió II. Adiutrix) volt a címerállata. Felirata: Titus Aelius Hadrianus Antonius Pius császárnak, a haza atyjának, negyedízben consulnak. A kötelességteljesítő, hűséges légió II. Adiutrix. Felszabadított rabszolga oltárköve Az Aquincumi Múzeum kőtárában látható az az oltárkő, amelyet egy helytartó felszabadított rabszolgája, Titus Aterius Callinicus állított, feltehetőleg felszabadítója tiszteletére. A kövön a következő felirat olvasható: A hömpölygő Dunának. Titus Aterius Callinicus a fogadalmát keresztény közösségek védelmi helyéül, ahol szertartásaikat is tartották. Bár a pécsi sírkamrák is a föld alatt vannak, sosem voltak katakombák, nem szolgáltak a Róma által üldözött őskeresztények vallási szertartásának színhelyéül. Egyébként is későbbiek, többnyire a IV. században készültek, amikor a kereszténység már elfogadott volt Rómában és Pannoniában is.

5 teljesítette. A helytartót Titus Haterius Saturninusnak hívták. A két név egyezése nem véletlen, ugyanis a felszabadított rabszolgák felszabadítójuk nevét vették fel. A követ az óbudai Hajógyári-szigeten végzett ásatások során találták, mivel ezen a helyen állt egykor a helytartói palota. [Mezeskalacsminta] Marcus Aurelius mézeskalácsminta A császár a Római birodalom egységének és hatalmának jelképe volt, istenként tisztelték őket, és győzelmeik alkalmából kultikus tiszteletben részesültek. Erre emlékeztetnek bennünket például a császárok tiszteletére állított feliratos kőemlékek, de még a Marcus Aurelius császárt ábrázoló terrakotta lepénysütő minta is. Az óbudai Gázgyár területén (a polgárváros egykori ipartelepén) megtalált 22,5 cm átmérőjű emléktárgy valószínűleg a felsőpannóniai Carnuntumban született császár pannóniai látogatásának emlékére készült. A mézeskalácsminta Marcus Aurelius császár diadalmenetét ábrázolja: oldalt egy legyőzött katona látható, mellette a császár két ló által vontatott kétkerekű, római harci kocsin ( ún. bigán) áll, és egy lándzsával készül leszúrni az ellenséges katonát, miközben Viktória, a győzelem istennője babérkoszorút tart a feje fölé. A fogat egy trófeákkal díszített diadalív alatt halad át. A kocsi előtt egy római katona áll. A kép alsó részén a legyőzöttek fegyverei láthatók. Legismertebb római kori emlékeink: templom: a szombathelyi Izisz-szentély, az aquincumi Mithrasz-szentély színház: Óbuda-Aquincum paloták: az óbudai helytartói, a szombathelyi császári palota vízvezeték: a Szentendrei úton fürdõk: Aquincum villa: Balácapuszta, Hosszúhetény castrum: Nagytétény, Pest, Dunabogdány, Visegrád, Fenékpuszta út: Szombathely, Érd

6 Ajánlott irodalom: Budapest római emlékei: séták a római kori Budapesten. (szerk. Zsidi Paula) Aquincumi zsebkönyvek sorozat, BTM Aquincumi Múzeuma, Archeolingua Alapítvány, Budapest, Németh Margit: Vezető az aquincumi Múzeum kőtárában. Budapest, Visy Zsolt: A római limes Magyarországon. Corvina Kiadó, Budapest, Zsidi Paula: Az aquincumi polgárváros: vezető az Aquincumi Múzeum romkertjében. BTM Aquincumi Múzeuma, Archaeolingua Alapítvány, 2006.

Brigetio. Komárom városában, Szőny területén, a Duna jobb partján

Brigetio. Komárom városában, Szőny területén, a Duna jobb partján Pannónia Pannónia hadászati okok, védelmi rendszer, kereskedelmi út első virágzó szakasz: Traianus alatt (98-117), tartomány keleti és nyugati részre osztva Marcus Aurelius (161-180) alatt markomann-szarmata

Részletesebben

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3.

Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3. Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3. A, Bevezetés Az 1972-ben létrehozott Helytörténeti Gyűjtemény községünk történetével, régészetével, néprajzával foglalkozó gyűjtemény.

Részletesebben

Az ásatás és a feldolgozás eredményei

Az ásatás és a feldolgozás eredményei Beszámoló A római provinciális régészetünk egyik nagy adóssága volt és van is a tartomány védelmi rendszerének, a limes-vonalnak a rendszeres és szisztematikus kutatása, valamint a korábbi ásatások eredményeinek

Részletesebben

Név Telefon E-mail. Lengyelné Kurucz Katalin 1/250-1650, 1/430-1081. MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás

Név Telefon E-mail. Lengyelné Kurucz Katalin 1/250-1650, 1/430-1081. MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás MÚZEUM ADATAI Múzeum neve Megye Település Pontos cím Honlapcím Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ Név Telefon E-mail Név Megrendelés Telefon E-mail Aquincumi Múzeum Budapest Budapest

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

Javaslat az. Útmenti keresztek Apátfalván. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az. Útmenti keresztek Apátfalván. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat az Útmenti keresztek Apátfalván települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Veréb Anett

Részletesebben

A n g ya l o k é s e g e r e k

A n g ya l o k é s e g e r e k A n g ya l o k é s e g e r e k a Szépművészeti Múzeumban Az angyalok és az egerek nagy barátságban élnek az idők kezdetétől. Mint az barátok között lenni szokott, időnként kisebb szívességeket kérnek egymástól.

Részletesebben

LENGYELNÉ KURUCZ KATALIN. Aquincum Baráti Kör

LENGYELNÉ KURUCZ KATALIN. Aquincum Baráti Kör LENGYELNÉ KURUCZ KATALIN Aquincum Baráti Kör Az Aquincum Baráti Kör 1990-ben alakult meg, mint az Aquincumi Múzeum múzeumbaráti köre. Azóta egyesületi formában mûködik. Létrejöttét külsõ és belsõ tényezõk

Részletesebben

Az ókori világ 7 csodája. 2011 Horák György

Az ókori világ 7 csodája. 2011 Horák György Az ókori világ 7 csodája 2011 Horák György Az ókori világ hét csodája a hét legismertebb ókori építmény. A hét csodát először a Szidóni Antipatrosz említette az i. e. 2. században írt epigrammájában. A

Részletesebben

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki. Kolozsvár Története A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is. Az ókorban

Részletesebben

Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása

Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása Forrás: http://www.papp-szuleszet.hu/?p=semmelweis Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása Dr. Papp Zoltán írása A fényképeket Dr. Csabay László készítette Talán nem mindenki tudja, hogy Semmelweis Ignác

Részletesebben

Az ókori világ hét csodája

Az ókori világ hét csodája Az ókori világ hét csodája 1. A gízai Nagy Piramis Kheopsz piramisa már az ókorban is a világ egyik nagy talányának számított, és ez az egyedüli fennmaradt épület az ókori világ hét csodája közül. Az egyiptológusok

Részletesebben

A cs.és kir. 68. gyalogezred emlékhelyei

A cs.és kir. 68. gyalogezred emlékhelyei 1 A cs.és kir. 68. gyalogezred emlékhelyei Az 1866-os königgratzi csatát követően a 68. gyalogezred tisztjei elhatározták, hogy a hadjáratban elesett hősök számára egy emlékművet állítanak föl. Az emlékmű

Részletesebben

Történelem 5. osztály - 3. forduló -

Történelem 5. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA 20102. SZEPTEMBER 28. ELTE BTK RÉGÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET. Dr. Kalla Gábor Dr. Szabó Gábor

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA 20102. SZEPTEMBER 28. ELTE BTK RÉGÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET. Dr. Kalla Gábor Dr. Szabó Gábor KUTATÓK ÉJSZAKÁJA 20102. SZEPTEMBER 28. ELTE BTK RÉGÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET HELYSZÍN IDŐPONT PROGRAM CÍME VEZETŐ RÖVID LEÍRÁS LÉTSZÁM REG. KORHATÁR 4/B, 01 Alagsor Restaurátor 17.30 18.20 18.30 19.20 Merre

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Pannonia tematikus útvonal c. turisztikai projekt tervezéséhez kapcsolódó szakmai továbbképzés megvalósítása

Szakmai beszámoló. Pannonia tematikus útvonal c. turisztikai projekt tervezéséhez kapcsolódó szakmai továbbképzés megvalósítása Szakmai beszámoló Pannonia tematikus útvonal c. turisztikai projekt tervezéséhez kapcsolódó szakmai továbbképzés megvalósítása (Pályázati azonosító: 204104/1434) A Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

Az ókori társadalmakban rendkívül fontos szerepet játszott

Az ókori társadalmakban rendkívül fontos szerepet játszott Beszédes József (1972) régész-főmuzeológus, az Aquincumi Múzeum munkatársa. Szakterülete a római provinciális régészet, ezen belül a hadtörténet és a kőfragás. Rendszeresen végez ásatásokat a dél-budai

Részletesebben

Így éltek a rómaiak. Történelem-verseny. a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola.

Így éltek a rómaiak. Történelem-verseny. a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola. Így éltek a rómaiak Történelem-verseny a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola felső tagozatos diákjai számára 2016. I) Egy római előkekő férfi napirendje összekeveredett.

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

Jegyzetek művészettörténethez III. Egyiptom. 8. és 9. osztály

Jegyzetek művészettörténethez III. Egyiptom. 8. és 9. osztály Jegyzetek művészettörténethez III. 8. és 9. osztály Egyiptom Óbirodalom Kr. e. 2635-2155 I. Átmeneti kor Kr. e. 2155 2040 Középbirodalom Kr. e. 2040-1780 II. Átmeneti kor Kr. e. 1785-1522 Újbirodalom Kr.

Részletesebben

Balatonfőkajár Község Önkormányzati Képviselő Testületének. 6/1999. (IV.15.) ÖR. sz. RENDELETE. a helyi címer és zászló alapításáról

Balatonfőkajár Község Önkormányzati Képviselő Testületének. 6/1999. (IV.15.) ÖR. sz. RENDELETE. a helyi címer és zászló alapításáról Balatonfőkajár Község Önkormányzati Képviselő Testületének 6/1999. (IV.15.) ÖR. sz. RENDELETE a helyi címer és zászló alapításáról Balatonfőkajár Község Önkormányzata az 1990. évi LXV. tv. 1. (6) bekezdésének

Részletesebben

Főoltár Templomunk legimpozánsabb berendezési tárgya. Süttői vörösmárványból készült, korai empire stílű, valószínűleg a templom építési idejéből származik. A szarkofágalakú stipesen újabb, ércajtóval

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben

Késő római temető, Lussonium

Késő római temető, Lussonium Lussonium, késő római temető kutatása 2009 Lussonium római kori erődjének kutatása szempontjából mindig is kiemelt figyelmet kapott a római kori temető megtalálása, mely rendkívül fontos a terület római

Részletesebben

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 13. Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 1. Tedd időrendi sorrendbe egy ókori görög fiú életének eseményeit! Írj sorszámot a négyzetekbe! írni-olvasni tanulás olajfakoszorú kifüggesztése

Részletesebben

Az egyiptomi művészet korszakai

Az egyiptomi művészet korszakai Egyiptom térképe a városokkal Az egyiptomi művészet korszakai Predinasztikus korszak (i.e. IV-III. évezred) Óbirodalom (i.e. III-II. évezred) Első átmeneti kor Középbirodalom (i.e. 2000-1700) Második átmeneti

Részletesebben

Keresztes háborúk, lovagrendek

Keresztes háborúk, lovagrendek Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Keresztes háborúk, lovagrendek TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Mit ábrázolnak a képek? Tömör, minél pontosabb

Részletesebben

ÓKOR Rómaiak az Augustus-korban

ÓKOR Rómaiak az Augustus-korban ÓKOR Rómaiak az Augustus-korban A témához mérten kis terjedelmű kötetben a hangsúly a rómaiakon és nem Augustus korán van. A mű ugyanis az Európa népei sorozat részeként jelent meg, minden bizonnyal terjedelmi

Részletesebben

Kelták Magyarországon

Kelták Magyarországon Kelták Magyarországon Ha a keltákról hallunk, manapság azonnal, az ír népzene, vagy az ír kocsmák, a pubok jutnak eszünkbe. Kelták azonban, nem csak a Brit-szigeteken éltek a bronz és vaskorban, hanem

Részletesebben

Nyárád. Református templom

Nyárád. Református templom Nyárád Nyárád Pápától 10 kilométerre dél-nyugatra található. Református templom 1788-ban épült. Késı barokk stílusú. Elıálló középtornya magas, nyúlánk, szemben a református templomok zömök, súlyos tornyával.

Részletesebben

AZ ÓKERESZTÉNY MŰVÉSZET IV-X. SZÁZAD. vázlat

AZ ÓKERESZTÉNY MŰVÉSZET IV-X. SZÁZAD. vázlat AZ ÓKERESZTÉNY MŰVÉSZET IV-X. SZÁZAD vázlat Történelmi háttér - A IV. század végén nagy népvándorlás vette kezdetét. - Itáliában a Keleti Gótok Theodorich vezetése alatt birodalmat építettek ki (Keresztény

Részletesebben

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente A magyarországi lengyel emlékhelyeket bejárva 2014-ben hazánk egyik legszebb vidékére, a Dunakanyarba, valamint az Ipolymentére látogatunk el. Olyan

Részletesebben

A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.)

A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) Ókeresztény építészet (III-V. sz.) IHTYS Aquilea: Theodoriánus bazilika A KÖZÉPKOR VILÁGA (ismétlés) 1) A középkor fogalama - media tempestas 2) Az középkor időbeli

Részletesebben

Az őskor művészete. PALEOLITIKUM (őskőkorszak) Kr.e Kr.e (több százezer év)

Az őskor művészete. PALEOLITIKUM (őskőkorszak) Kr.e Kr.e (több százezer év) ŐSKORI MŰVÉSZET Az őskor művészete PALEOLITIKUM (őskőkorszak) Kr.e. 600 000 Kr.e. 15 000 (több százezer év) MEZOLITIKUM (átmeneti kőkorszak) Kr.e. 15 000 / 10 000 Kr.e. 9 000 NEOLITIKUM (újkőkorszak, csiszolt

Részletesebben

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2013-2014. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Egyiptom művészete Ókor-1

Egyiptom művészete Ókor-1 Egyiptom művészete Ókor-1 I.e. III. évezredtől - I.e. XI. század óbirodalom középbirodalom új birodalom A művészetnek a halotti kultuszt kellett szolgálnia. Fáraók (isten) attribútumaik az állszakáll és

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd

Részletesebben

Képeslapok a Dunáról

Képeslapok a Dunáról Képeslapok a Dunáról Nagymaros a Dunakanyarban, a Börzsöny lábánál fekszik. Az uralkodók kedvenc tartózkodási helye volt a középkorban. A XX. században nagy nyilvánosságot kapott a település, ugyanis

Részletesebben

"E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos"

E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos "E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos" Meghökkentő ezt itt olvasni, a csendes kertvárosi környezetben. Hisz Kispest talán még nem is létezett, amikor Batthyány Lajost 1849. október

Részletesebben

Kutatási jelentés. Szögliget-Szádvár, keleti várrész déli falán folytatott falkutatási munkák. 2009. június-július

Kutatási jelentés. Szögliget-Szádvár, keleti várrész déli falán folytatott falkutatási munkák. 2009. június-július Kutatási jelentés Szögliget-Szádvár, keleti várrész déli falán folytatott falkutatási munkák 2009. június-július A Szádvárért Baráti Kör sikeres, az NKA Régészeti és Műemléki Szakkollégiumához benyújtott

Részletesebben

MÚZEUMPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁSOK MÚZEUMI ÓRA ISKOLAI CSOPORTOK SZÁMÁRA ALSÓTAGOZATOS ISKOLÁSOKNAK AJÁNLJUK GORSIUM. GORSIUM RÉGÉSZETI PARK 8121 Tác

MÚZEUMPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁSOK MÚZEUMI ÓRA ISKOLAI CSOPORTOK SZÁMÁRA ALSÓTAGOZATOS ISKOLÁSOKNAK AJÁNLJUK GORSIUM. GORSIUM RÉGÉSZETI PARK 8121 Tác MÚZEUMPEDAGÓGIAI FOGLALKOZÁSOK GORSIUM MÚZEUMI ÓRA ISKOLAI CSOPORTOK SZÁMÁRA Csoport létszáma: 25-30 fõ Foglalkozás időtartama: 60 perc / alkalom Foglalkozás díja: 600 Ft / fõ, ami magában foglalja a múzeumi

Részletesebben

AZ AQUINCUMI ORGONA KÁBA MELINDA

AZ AQUINCUMI ORGONA KÁBA MELINDA KÁBA MELINDA AZ AQUINCUMI ORGONA Nagy Lajos régészeti kutatásai a tudomány számára sok újat, addig ismeretlen eredményeket nyújtottak. Az általa feltárt ókori emlékek és publikációk külön-külön is jelentősek,

Részletesebben

AUGUSTUS CSÁSZÁR ÉS PANNONIA PROVINCIA ELSŐ ÉVSZÁZADA kamarakonferencia 2015. március 27-én

AUGUSTUS CSÁSZÁR ÉS PANNONIA PROVINCIA ELSŐ ÉVSZÁZADA kamarakonferencia 2015. március 27-én A konferencia: AUGUSTUS CSÁSZÁR ÉS PANNONIA PROVINCIA ELSŐ ÉVSZÁZADA kamarakonferencia 2015. március 27-én Március 27-én pénteken délelőtt fél tíz és délután hat óra között került sor az Augustus császár

Részletesebben

Ókori Itália művészete

Ókori Itália művészete Ókori Itália művészete Etruszk művészet Történelmi háttér Néperedet: a) keletről b) helyi eredet c) északi beáramlás d) mindezek együtt Etruszk építészet - templomok templom egy- vagy háromszentélyes

Részletesebben

Az önkormányzat jelképei

Az önkormányzat jelképei Szálka Község Önkormányzatának 3/2000.(VI.07.) sz. rendelete a község jelképeinek alapításáról és használatuk rendjéről a módosításokkal egységes szerkezetben Szálka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása 2005 2007

Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása 2005 2007 Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása 2005 2007 A régészeti kutatómunkák 2004 májusában kezdődtek, ekkor a miskolci Herman Ottó Múzeum örökségvédelmi hatástanulmányban elemezte a

Részletesebben

Történelmi verseny 2. forduló. A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap

Történelmi verseny 2. forduló. A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap Történelmi verseny 2. forduló A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap 1. Határozd meg Partium fogalmát, és sorold fel a Partiumot alkotó vármegyéket! (3 pont) 2. Az alábbi képeken Partium híres szülöttei

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a szécsényi zsidótemető helyi védettség alá helyezésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a szécsényi zsidótemető helyi védettség alá helyezésére E L Ő T E R J E S Z T É S a szécsényi zsidótemető helyi védettség alá helyezésére Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24-i ülésére Előterjesztő: Őze János városi

Részletesebben

Csopak épített környezetének értékkatasztere

Csopak épített környezetének értékkatasztere HE ép 1 Csákányhegyi kilátó 050/2 Leírás: A Csopak települését északról határoló Csákány-hegy, valamint a parkerdő mindig is kedvelt kirándulóhely volt az itt élők és az üdülő vendégek körében, a Balaton

Részletesebben

1. Az Önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok a címer, a zászló és a Romtemplom.

1. Az Önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok a címer, a zászló és a Romtemplom. Zsámbék Város Képviselő-testületének 10/2006. (VI.28.) Ö.K. számú R E N D E L E T E * Zsámbék Város címerérő1, zászlajáról, jelképeiről és ezek használatáról Zsámbék Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és

Részletesebben

A Gorter-Kecskeméti Röplabda Club (KRC) relikviái. Messzi István Sportcsarnok

A Gorter-Kecskeméti Röplabda Club (KRC) relikviái. Messzi István Sportcsarnok A Gorter-Kecskeméti Röplabda Club (KRC) relikviái Messzi István Sportcsarnok Füles serleg, anyaga: fém, színe: arany. Talapzata bordó színű műanyag, mérete: 16 x 16 cm, magassága 9 cm. A serleg teljes

Részletesebben

A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.)

A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) Ókeresztény építészet (III-V. sz.) IHTYS Aquilea: Theodoriánus bazilika A KÖZÉPKOR VILÁGA (ismétlés) 1) A középkor fogalama - media tempestas 2) Az középkor időbeli

Részletesebben

2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok

2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok PANNONIA REFORMATA MÚZEUM 2018. július 22. EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok BEMUTATKOZÁS A gyönyörű, késő barokk-copf stílusban épült,

Részletesebben

Képzőművészeti kiállítás-katalógus: Gyulai fazekasság

Képzőművészeti kiállítás-katalógus: Gyulai fazekasság Képzőművészeti kiállítás-katalógus: Gyulai fazekasság 7. Ltsz.: 60. 167. 84. Korong alakú cserépfedő.; 8. Régi ltsz.: 1756. Yasttg, dombordíszes kályhacsempe vagy épületdisz Középkori és XVI XVII. századi

Részletesebben

Krisztus és a mózesi törvény

Krisztus és a mózesi törvény április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is

Részletesebben

Az ókori rómaiak öltözete. Készítette: Deme Viola 6.a

Az ókori rómaiak öltözete. Készítette: Deme Viola 6.a Az ókori rómaiak öltözete Készítette: Deme Viola 6.a A férfiak viselete toga és köpenyek Toga és köpenyek (pallium) A tunica felett többféle, különböző formájú leplet, köpenyt viselhettek a rómaiak. Mind

Részletesebben

Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala

Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala Feltárási jelentés Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti külső oldala 2009. május júniusában régészeti feltárást végeztünk Sátoraljaújhely Római Katolikus főplébánia templom keleti

Részletesebben

Szent Márton ábrázolások Somogyi Győző rajzai a répcelaki plébánián

Szent Márton ábrázolások Somogyi Győző rajzai a répcelaki plébánián Kovács Laura 8. o. Nick, Dózsa köz 3/a. Répcelaki általános iskola Szent Márton ábrázolások Somogyi Győző rajzai a répcelaki plébánián Hittan pályázat Szent Mártonról sok festmény készült. Leggyakrabban

Részletesebben

Kréta szigetén, Knósszosz központtal kialakult egy kultúra - a művészet középpontjában nem a harcok, hanem az élet örömei álltak

Kréta szigetén, Knósszosz központtal kialakult egy kultúra - a művészet középpontjában nem a harcok, hanem az élet örömei álltak Jegyzetek művészettörténethez IV. 8. és 9. osztály Égei kultúra Minószi (krétai) kultúra Kr. e. 2700-1100 Kréta szigetén, Knósszosz központtal kialakult egy kultúra - a művészet középpontjában nem a harcok,

Részletesebben

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

Sokszínű húsvét Sokszínű tár 2012/04/02-2012/06/15 [1] Mini tárlatunkon ezúttal a húsvét sokszínűségéhez kapcsolódva mutatunk be néhány dokumentumot a sokszínű Plakát- és Kisnyomtatványtár anyagából szemezgetve, és kívánunk minden

Részletesebben

A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A preromanika építészete (V - X. sz.)

A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A preromanika építészete (V - X. sz.) A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A preromanika építészete (V - X. sz.) A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) Ravenna építészete (V-VI. sz.) Ism. I.) A Nyugat-Római Birodalom építészete (395-476) 1.)

Részletesebben

A város gyorsan fejlôdött és ha méretben nem is, de rangban a tartomány elsô számú településének számított

A város gyorsan fejlôdött és ha méretben nem is, de rangban a tartomány elsô számú településének számított A város gyorsan fejlôdött és ha méretben nem is, de rangban a tartomány elsô számú településének számított Hogyan is összegezhetjük néhány sorban Savaria történetét? A város létrejöttének pontos dátuma

Részletesebben

Időutazó ókori teszt

Időutazó ókori teszt Időutazó ókori teszt I. Róma felemelkedése 1. A hagyomány szerint Romulus és Remus ősei az alábbiak közül melyik városból menekültek? x) Athén 1) Spárta 2) Trója 2. Mit jelent a vétó! kifejezés? x) tiltakozom!

Részletesebben

Húsvét Magyarországon

Húsvét Magyarországon Húsvét Magyarországon 1. Történelem A húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe. A Biblia szerint Jézus pénteki keresztre feszítése után a harmadik

Részletesebben

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot.

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot. Vác A Duna völgyében, különböző tájegységek találkozásánál fekszik ez a bájos, mediterrán hangulatú kisváros. Ha kellőképpen kipihentük magunkat, bújjunk kényelmes cipőbe, vegyünk térképet a kezünkbe,

Részletesebben

SZTE-BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék VERSENYFELADATOK. Kultúrtörténeti teszt forduló, 1. kategória

SZTE-BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék VERSENYFELADATOK. Kultúrtörténeti teszt forduló, 1. kategória VERSENYFELADATOK Kultúrtörténeti teszt 2015 2016. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:... Osztálya:... Iskolája:. Felkészítő tanára:... Pontszáma:... / 51 pont Kedves Versenyző! Minden feladatot

Részletesebben

KELTA GYÓGYÍTÓ ISTENSÉGEK TISZTE LETE A RÓMAI PANNONIÁBAN

KELTA GYÓGYÍTÓ ISTENSÉGEK TISZTE LETE A RÓMAI PANNONIÁBAN KELTA GYÓGYÍTÓ ISTENSÉGEK TISZTE LETE A RÓMAI PANNONIÁBAN írta: Dr. ALFÖLDY GÉZA (Budapest) K özismert tény, hogy az antik világban a gyógyítás elválaszthatatlan volt a vallástól és ugyanúgy az istenek

Részletesebben

MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2013 TAVASZ

MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2013 TAVASZ MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2013 TAVASZ www.magyarregeszet.hu A RÓMAI KOR ELSŐ KÉT ÉVSZÁZADA A DUNAKANYARBAN Boruzs Katalin 1 Az 1 utóbbi évtizedek kutatásai elsősorban Soproni Sándor munkássága nyomán,

Részletesebben

Magyar joganyagok évi LXXIV. törvény - egyes állami tulajdonú ingatlanok ing 2. oldal 5. A 2. alapján ingyenesen tulajdonba adott ingatlanon e

Magyar joganyagok évi LXXIV. törvény - egyes állami tulajdonú ingatlanok ing 2. oldal 5. A 2. alapján ingyenesen tulajdonba adott ingatlanon e Magyar joganyagok - 2017. évi LXXIV. törvény - egyes állami tulajdonú ingatlanok ing 1. oldal 2017. évi LXXIV. törvény egyes állami tulajdonú ingatlanok ingyenes egyházi tulajdonba adásáról 1 1. (1) A

Részletesebben

Sándor Imre PR-díj Melléklet A magyar Indiana Jones-ok Lounge Communication

Sándor Imre PR-díj Melléklet A magyar Indiana Jones-ok Lounge Communication Sándor Imre PR-díj 2015 Melléklet A magyar Indiana Jones-ok Lounge Communication Néhány kép az ásatásról Az Index-Indavideó anyaga Tömegsírt találtak, csak nem olyat Indavideó 2015.05.25. A régészeti magánvállalkozás,

Részletesebben

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 9/2008. (VII.7.) KT. sz. rendelete. az Önkormányzat jelképeiről és azok használatáról

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 9/2008. (VII.7.) KT. sz. rendelete. az Önkormányzat jelképeiről és azok használatáról Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2008. (VII.7.) KT. sz. rendelete az Önkormányzat jelképeiről és azok használatáról Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A Szentháromság ábrázolása a képzőművészetben

A Szentháromság ábrázolása a képzőművészetben - 1 - A Szentháromság ábrázolása a képzőművészetben A keresztény Szentháromság-tan kiindulópontja Máté evangéliumának végén olvasható:,,menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet! Kereszteljétek

Részletesebben

Észak- és dél-amerika természeti népei az i.e. I. évezredtől az i.sz. XVI. századig. Sziráki Sz.Gábor: Prekolumbán művészet

Észak- és dél-amerika természeti népei az i.e. I. évezredtől az i.sz. XVI. századig. Sziráki Sz.Gábor: Prekolumbán művészet Észak- és dél-amerika természeti népei az i.e. I. évezredtől az i.sz. XVI. századig Sziráki Sz.Gábor: Prekolumbán művészet Korszakai: Preklasszikus kor i.e. 3000 - i.sz.300 Omlékok kora Klasszikus kor

Részletesebben

A Tápiószecsői Levente Egyesület zászlójának leírása 2.

A Tápiószecsői Levente Egyesület zászlójának leírása 2. Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012. (I.29.) önkormányzati rendelete Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának történelmi zászlóiról Tápiószecső Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt.

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt. A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt. A nagy barokk városrendezés során, a téren épültek fel a ma is látható legszebb

Részletesebben

1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve?

1. Mátyás híres könyvtára a Bibliotheca Corviniana. Mi volt a korabeli neve? "ÉRC, MÁRVÁNY ÉS KÖNYV NEM HAGY ENYÉSZNI SOHA." (BONFINI) MÁTYÁS KIRÁLY PÁLYÁZAT I. FORDULÓ (HATÁRIDŐ: 2018. MÁRCIUS 25.) FELSŐ TAGOZATOS CSAPATVERSENY CSAPATNÉV/TAGOK: ISKOLA, OSZTÁLY: ELÉRHETŐSÉG: 1.

Részletesebben

Az Önkormányzat jelképei. Az Önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok: a címer és a zászló. 2.

Az Önkormányzat jelképei. Az Önkormányzat jelképei, mint a település történelmi múltjára utaló díszítő szimbólumok: a címer és a zászló. 2. Pétervására Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/1994 (IV.29.) önkormányzati rendelete a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Pétervására Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Az előadások kivonatai. Szerkesztette: Boruzs Katalin

Az előadások kivonatai. Szerkesztette: Boruzs Katalin Az előadások kivonatai Szerkesztette: Boruzs Katalin A konferencia programja 2011. november 10. csütörtök 10.15 Megnyitó Buzás Gergely múzeumigazgató köszönti a konferencia résztvevőit 10.30 12.00 Elnök:

Részletesebben

Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Vízkereszt Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában

Részletesebben

Gyál Város Önkormányzatának 13/1994./X.27./Ök. Rendelete A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről.

Gyál Város Önkormányzatának 13/1994./X.27./Ök. Rendelete A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről. Gyál Város Önkormányzatának 13/1994./X.27./Ök. Rendelete A helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről. A módosítására kiadott 14/2012 (VI. 01.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben

Részletesebben

Az ókori Mezopotámia művészete

Az ókori Mezopotámia művészete Az ókori Mezopotámia művészete Mezopotámia művészetének korszakai Őstörténet Kr. e. 4500-2800 Ósumer kor Kr. e. 2800-2350 Akkád kor Kr. e. 2350-2200 Újsumer kor Kr. e. 2200-2000 Óbabiloni Birodalom Kr.

Részletesebben

KIÁLLÍTÁSRÓL KÉSZÍTETT FOTÓK BEJÁRAT A KIÁLLÍTÁSBA

KIÁLLÍTÁSRÓL KÉSZÍTETT FOTÓK BEJÁRAT A KIÁLLÍTÁSBA KIÁLLÍTÁSRÓL KÉSZÍTETT FOTÓK BEJÁRAT A KIÁLLÍTÁSBA ARCHÍV FOTÓK TERME KOREAI ESKÜVŐ KERÁMIÁK NŐI VISELETI KELLÉKEK ÍRÁSTUDÓ SZOBÁJA NŐI LAKRÉSZ BÚTORAI 1. NŐI LAKRÉSZ BÚTORAI 2. KOREAI ÍRÁS KIPRÓBÁLÁSÁRA

Részletesebben

Déri Múzeum Debrecen. Kolozs megye

Déri Múzeum Debrecen. Kolozs megye V.2008.3.1. 1. Ruhásszekrény sifon 2. Fenyőfából készített, gazdagon díszített asztalos munka. A bútor egész felületét beborítják a sárga és a szürkésfehér alapozásra festett növényi indákkal összekötött

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

Mezopotámia művészete Ókor-2

Mezopotámia művészete Ókor-2 Mezopotámia művészete Ókor-2 Mezopotámia művészete I.e. III. évezredtől - I.e. IV. század Építészet Ó-Babilónia - agyag, égetett tégla, nád - mozaik, mázas cserép burkolat Zikkuratok (Toronytemplomok):

Részletesebben

Sajószentpéter-Vasúti őrház, 2008

Sajószentpéter-Vasúti őrház, 2008 Sajószentpéter-Vasúti őrház, 2008 Projekt: 26. sz. főút négynyomúsítása 9+600 és 12+000 km szelvények között Ásatási beszámoló Csengeri Piroska (ásatásvezető régész) - A két ismert régészeti lelőhelyen

Részletesebben

szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható

szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható Mi jut eszedbe a művészetről? szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható Mit jelent a művészet szó? mű (nem valódi) ember által csinált készített dolog teljesítmény, munka (kunst-német)

Részletesebben

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE

GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER HELYI VÉDELEMRE ÉPÍTMÉNYEK ÉS RÉSZLETEK Görcsönydoboka, Csele u. 032/15 hrsz. M kálvária A templom mögötti dombon álló kálvária épített

Részletesebben

ÚJ KIÁLLÍTÁSOK: Floralia 20. alkalommal Aquincumban Dalnokverseny Aquincumban Ókori emlékek nyomában Ókori kalandozások Aquincumban

ÚJ KIÁLLÍTÁSOK: Floralia 20. alkalommal Aquincumban Dalnokverseny Aquincumban Ókori emlékek nyomában Ókori kalandozások Aquincumban KÖZÖNSÉG ÉS KAPCSOLAT AZ AQUINCUMI MÚZEUM KÖZÖNSÉGK APCSOLATI KIADVÁNYA 2009 2010 LUDI AQUINCENSES MMIX: Floralia 20. alkalommal Aquincumban Dalnokverseny Aquincumban Ókori emlékek nyomában Ókori kalandozások

Részletesebben

Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez

Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez Kiegészítő ismeretek Az antik Róma I.: az etruszkoktól a Iulius Claudius dinasztia kihalásáig (i. sz. 86) című fejezethez Az ókori római állam Itália nyugati partvidékének középső részén, a mai Róma város,

Részletesebben

TÁPSZENTMIKLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (XI.26.) RENDELETE. a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről

TÁPSZENTMIKLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (XI.26.) RENDELETE. a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről TÁPSZENTMIKLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003. (XI.26.) RENDELETE a helyi címer és zászló alapításáról és használatának rendjéről Tápszentmiklós község önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

Tárgy kredit. Tárgy-felvétel típusa

Tárgy kredit. Tárgy-felvétel típusa Régészet MA - Szakfelelős: Dr. Nagy Levente egyetemi docens Tárgykód Tárgycím Félév szám Teljesítendő kreditek a tárgycsoportban Tárgy kredit Tárgy-felvétel típusa Tárgykövetelm ény Heti óraszám1 Heti

Részletesebben

Jerome Murphy O Connor PÁL TÖRTÉNETE. A jó harcot. megharcoltam, a pályát. végigfutottam, hitemet. megtartottam.

Jerome Murphy O Connor PÁL TÖRTÉNETE. A jó harcot. megharcoltam, a pályát. végigfutottam, hitemet. megtartottam. Jerome Murphy O Connor PÁL TÖRTÉNETE A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. 1 A KORAI ÉVEK A tarzuszi Pál büszke volt származására. Kétszer is di - csekszik vele. A Filippi

Részletesebben

Diadalív Párizs, Franciaország

Diadalív Párizs, Franciaország Diadalív Párizs, Franciaország Diadalív A Champs-Élysées nyugati végén a Charles de Gaulle tér közepén található a jellegzetes Diadalív, amit más néven Place de l Étoile -nak neveznek. 1806 és 1836 között

Részletesebben

Az ember tere - építészeti alapismeretek

Az ember tere - építészeti alapismeretek Az ember tere - építészeti alapismeretek 01 Etruszk építészet Az ókori Róma: királyság és korai köztársaság BME GTK 2017. október 10. 4/1 - Vasáros Zsolt DLA tanszékvezető egyetemi docens www.ipar.bme.hu

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6

1. oldal, összesen: 6 1. oldal, összesen: 6 Márciusi jeles napok Áprilisi jeles napok Húsvéti ünnepkör Pünkösd Májusi jeles napok Főoldal A pünkösdi ünnepkör Áldozócsütörtök A húsvétot követő negyvenedik nap áldozócsütörtök,

Részletesebben