Tisztelt Érdeklődő! Idejét köszönve, üdvözlettel: Breidenbach Zsolt. Alelnök, Rotaract Club Sopron Főszervező

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Érdeklődő! Idejét köszönve, üdvözlettel: Breidenbach Zsolt. Alelnök, Rotaract Club Sopron Főszervező"

Átírás

1 Tisztelt Érdeklődő! Kérem engedje meg, hogy a szervezők nevében bemutassam Önnek a Mozgásból -ös elnevezésű szabadidősport-rendezvényünket, illetve a rendezvényhez szorosan kapcsolódó, a Rotaract Club Sopron közreműködésével elindított jótékonysági akciónkat. Idejét köszönve, üdvözlettel: Breidenbach Zsolt Alelnök, Rotaract Club Sopron Főszervező Soproni Műegyetemi Atlétikai és Football Club A rendezvény szervezői Soproni Egyetemi Sportiroda Rotaract Club Sopron Együttműködő partner

2 Pár szóban a rendezvényről A Mozgásból -ös! programsorozat első alkalommal kerül megrendezésre 01 márciusában azzal a céllal, hogy felhívja a soproni és Sopron környéki fiatalok figyelmét a rendszeres napi testmozgás pozitív hatásaira. Fontosnak tartjuk a szervezők részéről a rendszeres testmozgást, ezért is szeretnénk megmutatni a rendezvényen résztvevő fiatalok számára, hogy milyen jó hatással van az ember szervezetére és közérzetére akár csak perc aktív mozgás! A rendezvény időtartama: A rendezvény 01. március -án veszi kezdetét, és március 6-án ér véget. A rendezvény helyszínei: 01. március. - Nyugat-magyarországi Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar 01. március. - Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium és Kollégium 01. március. - Nyugat-magyarországi Egyetem, Egyetemi Diákhotel (VUK) 01. március. - Nyugat-magyarországi Egyetem, Benedek Elek Pedagógiai Kar 01. március 6. - Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola

3 A támogatási konstrukció A jótékonysági akció támogatói számára az alábbi irányelvet kínáljuk fel: Minden egyes résztvevő után: (várható összlétszám: fő) 10 Ft A fenti javaslat természetesen nem kötelező érvényű, attól a támogatók eltérhetnek. A felajánlott támogatásokat a Rotaract Club Sopron fogadja, majd a kampány lezárását követően a befolyt teljes összeget a jótékonysági célok megvalósítására fordítja. A kampány időtartama, amely időszakban a támogatók felajánlásait várjuk: 01. február 7-től 01. március 8-ig

4 A támogatni kívánt célok A befolyt teljes összeg az alábbi jótékonysági célokra lesz fordítva, a jelölt mértékben: 0%-a 0%-a Sporteszközök vásárlására a Sporteszközök vásárlására a rendezvénynek Harkai Gyermekotthon helyszínt biztosító oktatási intézmények lakói részére tanulói, hallgatói, oktatói és tanárai részére (a résztvevői létszám arányában)

5 Hálánk és köszönetünk jeléül.. A következő felajánlásokat tesszük a jótékonysági akciónkat támogatók részére: 1) A támogató vállalkozás / szervezet / magánszemély nevének ill. logójának megjelenítése a rendezvény hivatalos honlapjának címlapján ( továbbá a rendezvény hivatalos facebook eseményénél. ) Minden kedves támogató számára készítünk egy emléklapot, amellyel megköszönjük a szíves támogatást. Az emléklapon a jótékonysági akció eredményei lesznek még láthatóak. ) Minden kedves támogató számára küldünk továbbá egy egyszerű kis kiadványt, amelyben a rendezvény, valamint a jótékonysági akció lezárásaként az elért eredményeket fogjuk összefoglalni, továbbá az jótékonysági akció összes támogatóját fel fogjuk tűntetni. +1) Mosoly, jókedv és vidámság elősegítésének örömét az új sportszerek által!

6 Köszönöm a megtisztelő figyelmét! További információkat a rendezvényről, valamint a jótékonysági akcióról a rendezvény hivatalos honlapján talál: Kérdéseire szívesen válaszolok a zsolt.breidenbach@gmail.com címen, valamint a támogatási felajánlásokkal kapcsolatban is ide írjon kérem. További szép napot kívánva, üdvözlettel: Breidenbach Zsolt Alelnök, Rotaract Club Sopron Főszervező Információk a Rotaract Club Sopronról: Megnevezés: Rotaract Club Sopron Szervezet székhelye: 900 Sopron, Széchenyi tér 1. A Rotaract Club Sopron tevékenységével és működésével az egyesület hivatalos facebook oldalán ismerkedhet meg:

III. Magyar Pozitív Pszichológia Konferencia és Kiállítás. Szponzoráció

III. Magyar Pozitív Pszichológia Konferencia és Kiállítás. Szponzoráció III. Magyar Pozitív Pszichológia Konferencia és Kiállítás Budapest, Szponzoráció Kapcsolat Akadémiai Kiadó Zrt. Magyar Gabriella Telefon: +36-1-464-8218 Fax: +36-1-464-8221 1 Meghívó Immár harmadik alkalommal

Részletesebben

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: Dr. Simon István alpolgármester Dr. Dobos József jegyző

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: Dr. Simon István alpolgármester Dr. Dobos József jegyző Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉGŰ HÁZIORVOSI KÖRZETEKRŐL ÉS KÖRZETHATÁROKRÓL SZÓLÓ 26/2002.(VI.28.)

Részletesebben

ÚJ TÍPUSÚ SZAKKÉPZÉS BEVEZETÉSE A SOPRONI FÁYBAN TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0045

ÚJ TÍPUSÚ SZAKKÉPZÉS BEVEZETÉSE A SOPRONI FÁYBAN TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0045 ÚJ TÍPUSÚ SZAKKÉPZÉS BEVEZETÉSE A SOPRONI FÁYBAN TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0045 Elnyert támogatás mértéke: 12 431 400 Ft Projekt időtartama: 18 hónap A kivitelezés befejezésének időpontja: 2014. augusztus

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2014 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2013 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2014 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2008 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók átlageredményeinek összehasonlítása Matematika Az

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2013 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2015 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2014 1085 Budapest, Üllői út 24. Fenntartói azonosító: 11926040 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium (5650 Mezőberény,

Részletesebben

2. számú melléklet. Ügyiratszám: /2008. BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV ÉV

2. számú melléklet. Ügyiratszám: /2008. BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV ÉV 2. számú melléklet Ügyiratszám: 41.390-6/2008. BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV 2009. ÉV 2 Ügyiratszám: 41.390-6/2008. 2009. ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV ======================================================= ==========================

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2008 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók eredményeinek összehasonlítása Matematika Az Önökhöz képest szignifikánsan jobban,

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI ÜLÉSRENDJE ÉS MUNKATERVE Elfogadva a Szenátus 147/2014. (XI.19.) sz.

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI ÜLÉSRENDJE ÉS MUNKATERVE Elfogadva a Szenátus 147/2014. (XI.19.) sz. A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2015. ÉVI ÜLÉSRENDJE ÉS MUNKATERVE Elfogadva a Szenátus 147/2014. (XI.19.) sz. határozatával 2015. január 21. szerda 13 óra 2. A 2015. évi költségvetés elvei

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2008 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók eredményeinek összehasonlítása Matematika Az Önökhöz

Részletesebben

SZABADIDŐSPORT PROGRAMOK 2012-2013.

SZABADIDŐSPORT PROGRAMOK 2012-2013. SZABADIDŐSPORT PROGRAMOK 2012-2013. EGYÜTTMŰKÖDÉSI FELHÍVÁS - ADATLAP A FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK SZABADIDŐSPORT PROGRAMJAINAK TÁMOGATÁSÁRA 1 A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) együttműködési felhívás keretében

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2009 1085 Budapest, Üllői út 24. Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Részletesebben

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2011 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú

Részletesebben

A FOGLALKOZTATÁSBŐVÍTÉS ÚJ DIMENZIÓI PROJEKTVÁSÁR ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNY SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK SZÁMÁRA 2011.szeptember 29 30.

A FOGLALKOZTATÁSBŐVÍTÉS ÚJ DIMENZIÓI PROJEKTVÁSÁR ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNY SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK SZÁMÁRA 2011.szeptember 29 30. A FOGLALKOZTATÁSBŐVÍTÉS ÚJ DIMENZIÓI PROJEKTVÁSÁR ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNY SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEK SZÁMÁRA 2011.szeptember 29 30. KoopeRáció kiemelt projekt eredményei KoopeRáció kiemelt projekt célja A TÁMOP

Részletesebben

Üzleti Tervek Versenye

Üzleti Tervek Versenye Sikeres üzletmenet láttán mindig gondolj arra, hogy valaki egyszer lépett egy merészet! Drucker, Peter F. Támogatói mappa Üzleti Tervek Versenye utv.juniorbusinessclub.ro 2014 Tisztelt Hölgyem / Uram!

Részletesebben

INTÉZMÉNYI SPORTSZAKMAI FEJLESZTÉSI PROGRAM TÁMOP E-13/1/KONV

INTÉZMÉNYI SPORTSZAKMAI FEJLESZTÉSI PROGRAM TÁMOP E-13/1/KONV INTÉZMÉNYI SPORTSZAKMAI FEJLESZTÉSI PROGRAM A SZOLNOKI FŐISKOLA SPORTSZOLGÁLTATÁSAINAK FEJLESZTÉSE 2013. OKTÓBER 10-2015. JÚNIUS 30. SPORTIRODA RÓZSA JÓZSEFNÉ SPORTIRODA VEZETŐ 2015. JÚNIUS 25. AZ INTÉZMÉNYI

Részletesebben

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus PÁLYÁZAT az InfoPark Alapítványhoz A mérnöki és természettudományi tantárgyak népszerűsítése, a középiskolás tanulók egyetemekre jutásának segítése témában 3. kategória: Nyílt napok, nyílt programok szervezése

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 2012/2013. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL

ELŐTERJESZTÉS A 2012/2013. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 63341/2011 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2012/2013. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta: Kulturális,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 99/17/2013.szám. J e g y z ő k ö n y v Készült Ágfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 27-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u. 3.) megtartott

Részletesebben

Fenntartói jelentés. 10. évfolyam

Fenntartói jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2010 Magyarországi Evangélikus Egyház 1085 Budapest, Üllői út 24. Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika területén új, évfolyamfüggetlen

Részletesebben

kapcsolatok erősítése Vácott

kapcsolatok erősítése Vácott Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése Vácott ÁROP 1.A.6 2013 2013 0017 0017 A pályázati konstrukció A Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése elnevezésű pályázat célja a közigazgatási

Részletesebben

Főszervező Zólyomi Andrea

Főszervező Zólyomi Andrea Kiajánló Ahol a kapcsolat érték. Meghatározó vállalkozók. Közéleti személyiségek. Tettrekészség, inspiráció. Borkóstoló, gasztronómiai különlegességek, kötetlen networking. Üzleti lehetőség és információ.

Részletesebben

A kiadványt összeállította: Herczeg Lászlóné projektmenedzser, Somogyi Miklós szakmai vezető. Sopron, 2014. augusztus

A kiadványt összeállította: Herczeg Lászlóné projektmenedzser, Somogyi Miklós szakmai vezető. Sopron, 2014. augusztus ZÁRÓKIADVÁNY A kiadványt összeállította: Herczeg Lászlóné projektmenedzser, Somogyi Miklós szakmai vezető Sopron, 2014. augusztus Összefoglaló a pályázatról A projekt keretében 3 szakképzési kerettanterv

Részletesebben

Ahol a kapcsolat érték.

Ahol a kapcsolat érték. Ahol a kapcsolat érték. Meghatározó vállalkozók. Közéleti személyiségek. Tettrekészség, inspiráció. Borkóstoló, gasztronómiai különlegességek, kötetlen networking. Üzleti lehetőség és információ. Minden

Részletesebben

GYERE KÖZÉNK NYOMDÁSZNAK!

GYERE KÖZÉNK NYOMDÁSZNAK! GYERE KÖZÉNK NYOMDÁSZNAK! [1] A Személy 40 éves 2 gyermek Közgazdász pénzügy szakon Okleveles könyvvizsgáló Német / angol Kása István Zoltán MSc/MBA 1997 2001 Kontroller / Kontrolling vezető COFINEC Hungary

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Táneverseny megrendezéséhez. A táneversenyt 2013. december 14-én rendezik meg Mezőberényhen a

ELŐTERJESZTÉS. Táneverseny megrendezéséhez. A táneversenyt 2013. december 14-én rendezik meg Mezőberényhen a a Képviselő-testület 2013. november 25-i ülésére Tervezett döntés: 1 db határozat ELŐTERJESZTÉS Véleményező Biz.: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Döntés: Egyszerű többségi, nyílt szavazással Előterjesztő:

Részletesebben

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP / Pályázat címe: A projekt bemutatása Új Széchenyi terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0017 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

II. Országos- és Nemzetközi Harmonikaversenye

II. Országos- és Nemzetközi Harmonikaversenye A Harmonikások Országos Társasága II. Országos- és Nemzetközi Harmonikaversenye Időpontja: 2017. június 25. Helyszíne: Heller Ödön Művelődési Ház, Szeged (6753 Szeged, Budai Nagy Antal utca 20-22.) Fővédnök:

Részletesebben

Miért érdemes csatlakozni?

Miért érdemes csatlakozni? Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: A karácsonyi vásárlás nem gyerekjáték. De mi azzá tesszük, hogy több időt tölthess szeretteiddel! Koncepció Tavalyi évben először

Részletesebben

Tudásdepó Expressz A könyvtári hálózat fejlesztése a Keményben az élethosszig tartó tanulás érdekében TÁMOP 3.2.4A 11/1 2012-0043

Tudásdepó Expressz A könyvtári hálózat fejlesztése a Keményben az élethosszig tartó tanulás érdekében TÁMOP 3.2.4A 11/1 2012-0043 Tudásdepó Expressz A könyvtári hálózat fejlesztése a Keményben az élethosszig tartó tanulás érdekében TÁMOP 3.2.4A 11/1 2012-0043 Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT KÜLÜGYI BIZOTTSÁG

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT KÜLÜGYI BIZOTTSÁG Határozat a levélszavazás eredményéről 2019. április 10.- 2019. április 13. 18:00 Menyhárt Barbara, az ELTE HÖK külügyi alelnöke, az Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottság (EHKB) elnökre 2019. április 10.-én

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2013 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2014 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 25.151 /2016 Javaslat a Megyei Jogú Városok Szövetségével a kárpátaljai magyar családok támogatására megkötött megállapodás módosítására Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

Javaslat a Barátság Duatlon települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Barátság Duatlon települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Barátság Duatlon települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádám László (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. március 14. (település, dátum) (P. H.) 1 I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.

Részletesebben

Továbbtanulási statisztikák

Továbbtanulási statisztikák Továbbtanulási statisztikák 2008-2016 megnevezés 2007/2008. 2008/2009. 2009/2010 2010/2011. Átlag % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola

Részletesebben

Számlaszám: Soproni Egyetem

Számlaszám: Soproni Egyetem Nyomtatványok, kérvények Nyomtatványok, kérvények Az itt található nyomtatványok (kérvények) azokra a végzett hallgatóinkra, valamint más intézményben tanuló hallgatókra vonatkoznak, akiknek egyetemünkön

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Heves Megyei Közgyűlés tagja. oktatási referens jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. Heves Megyei Közgyűlés tagja. oktatási referens jegyzőkönyvvezető JEGYZŐKÖNYV Készült: A Hatvani Középiskola Szakiskola, és Kollégiumot Működtető Intézményfenntartó Társulás Tanácsa (továbbiakban: HKSZKMITT) 2011. augusztus 24-én (szerdán) 15:00 órai kezdettel Hatvanban,

Részletesebben

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 3060 Pásztó, Nagymező út 36. 1 124/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Részletesebben

CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.

CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1. CSEREANYAG Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 59169/2010 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta:

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10. FIT-jelentés :: 2015 KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-074000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A B C D E F

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 9/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 9-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni

Részletesebben

Pályázati felhívás. Kizárás: Nem lehet pályázni Budapesten megvalósítani kívánt programmal.

Pályázati felhívás. Kizárás: Nem lehet pályázni Budapesten megvalósítani kívánt programmal. Pályázati felhívás A Magyar Kardiológusok Társasága által létrehozott Magyar Nemzeti Szívalapítvány a Szívünk Napja Szív Világnapja 2010. évi országos megrendezésére az alábbi pályázatot hirdeti meg. 1.

Részletesebben

II. TÁVHŐSÖK VIADALA ÉS XVIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK SZPONZORÁCIÓS CSOMAGOK

II. TÁVHŐSÖK VIADALA ÉS XVIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK SZPONZORÁCIÓS CSOMAGOK II. TÁVHŐSÖK VIADALA ÉS XVIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI SZAKMAI NAPOK SZPONZORÁCIÓS CSOMAGOK 1. Főtámogató Támogatás mértéke: 1 500 000 Ft + ÁFA ü 20 perces a konferencia témájába illő előadás megtartásának

Részletesebben

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és Veszprém, 2013. április 17. Gradvolt Szilveszter r. őrnagy Pécs VBB. Titkára I. Pécs Városi Baleset megelőzési Bizottság bemutatása Aközlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési propaganda tevékenységet

Részletesebben

Továbbtanulási statisztikák

Továbbtanulási statisztikák Továbbtanulási statisztikák 2008-2017. megnevezés % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola 12 10 22 7 23 25 23 28 19 Átalakultak a 2016/17-es

Részletesebben

Dr. Hengl Melinda. A siketek felsőoktatásának aktuális kihívásai

Dr. Hengl Melinda. A siketek felsőoktatásának aktuális kihívásai Dr. Hengl Melinda Jogász, Pszichológus, Írásszakértő hallgató, Grafológus, Jelnyelvi interkulturális kommunikációs szakértő A siketek felsőoktatásának aktuális kihívásai A tudásgyárak technológiaváltása

Részletesebben

2014 DECEMBERI HÍRLEVÉL

2014 DECEMBERI HÍRLEVÉL BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2014 DECEMBERI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési

Részletesebben

2012. évi. Közhasznúsági jelentése

2012. évi. Közhasznúsági jelentése TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Alapítvány 5435 Martfű, Május 1. út 2. 2012. évi Közhasznúsági jelentése ( A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. ) Martfű, 2013. május 04. Az alapítvány vezetője

Részletesebben

Köszönjük, hogy értékes válaszaival hozzájárult a fejlődéshez!

Köszönjük, hogy értékes válaszaival hozzájárult a fejlődéshez! Kedves Kollégánk! A Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium a Tokaji Kistérség referenciaintézménye, TÁMOP-3-1-7-11/2-2011-0508 pályázatának megvalósításában kérjük segítségét! A projektünk

Részletesebben

Sportpályázat. Pályázat leadás határideje: október 11. ( kedd ) 15 óra Hely: ÓE KANDÓ Kar, HTI 1084 Budapest, Tavaszmező u. 17. C ép. 501.

Sportpályázat. Pályázat leadás határideje: október 11. ( kedd ) 15 óra Hely: ÓE KANDÓ Kar, HTI 1084 Budapest, Tavaszmező u. 17. C ép. 501. Sportpályázat Az Óbudai Egyetem a pályázatot hirdet, amivel az egyetem segítséget nyújtana a hallgatói sporttevékenységekhez, valamint támogatná a sportrendezvények, versenyek rendezését, különös tekintettel

Részletesebben

CLAIR&CURTIS TELEPHELYI HÍRLEVÉL

CLAIR&CURTIS TELEPHELYI HÍRLEVÉL CLAIR&CURTIS TELEPHELYI HÍRLEVÉL 2018. április Időzítés: Április 12. és május 31. között Az építőanyag kereskedelmi szezon kezdete hagyományosan kapcsolódik a Construma kiállításhoz, így ezzel egyidejűleg

Részletesebben

A Nyugat-magyarorsz. magyarországi gi Egyetem (NymE) könyvtk Szolgáltat. ltatások a Nyugat- magyarországi gi Egyetem (NymE)

A Nyugat-magyarorsz. magyarországi gi Egyetem (NymE) könyvtk Szolgáltat. ltatások a Nyugat- magyarországi gi Egyetem (NymE) A Nyugat-magyarorsz magyarországi gi Egyetem (NymE) könyvtk nyvtári hálózatah Szolgáltat ltatások a Nyugat- magyarországi gi Egyetem (NymE) Központi KönyvtK nyvtárában Tompa Mónika Informatikus könyvtáros

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 7-i ülésére Tárgy: A kárpátaljai Dercen megsegítéséről szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Fenntartói összesítés. a 2017/18-as tanévről

Fenntartói összesítés. a 2017/18-as tanévről Fenntartói összesítés a 2017/18-as tanévről Köznevelési hálózatunk teljes gyermek- és tanulólétszáma (okt. 1.) 1800 1600 1400 1200 1000 800 600 400 200 0 655 Óvodák 1603 Általános iskolák 1440 Középiskolák

Részletesebben

Továbbtanulási szülői értekezlet. Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév

Továbbtanulási szülői értekezlet. Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév Továbbtanulási szülői értekezlet Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév Törvényi háttér A középfokú felvételi eljárást meghatározó jogszabályok : 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja:

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Koncepció Az őszi Internetes Vásárlás Napja az e-kereskedők és az online vásárlók közös mozgalma, immár 7. éve. Most közösen

Részletesebben

Intézményi jelentés. 10. évfolyam

Intézményi jelentés. 10. évfolyam FIT-jelentés :: 2008 Berzsenyi Dániel Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8700 Marcali, Petőfi S. u. 16. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

Vásárok Fesztiválok. A Full csoport regisztráció előnyei. (További részletek a honlapunk Regisztrációk oldalán.)

Vásárok Fesztiválok. A Full csoport regisztráció előnyei. (További részletek a honlapunk Regisztrációk oldalán.) Vásárok Fesztiválok A Full csoport regisztráció előnyei - Nem kell órákat ülnie a számítógép előtt, hogy rendezvényeket keressen, - Rendszeresen tájékoztató hírleveleket kap a vásárokhoz, fesztiválokhoz,

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó

Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó DIGITÁLIS TANANYAGOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA KOCZOR MARGIT SZAKMAI VEZETŐ ÚJ TARTALOMFEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN TÁMOP 3.1.2-12/2 Nemzeti tananyagfejlesztés és

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750

Részletesebben

A selmeci kamaráktól a VUK-ig

A selmeci kamaráktól a VUK-ig MFLSZ Vándorgylés Szeged, 2012. szeptember 4-6. A selmeci kamaráktól a VUK-ig Diákszállások, kollégiumok Selmecbányán és Sopronban Sági Éva NYME Központi Levéltár Selmeci diákszállások, kamarák Mivé nem

Részletesebben

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 2016. ÉVI HATÁROZATAI SOPRON 2016 1/2016. (I.15.) SZ. HATÁROZAT A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa egyhangúlag elfogadja a

Részletesebben

MAGYAR IFJÚSÁGI KONFERENCIA. Vajdasági régiós beszámoló

MAGYAR IFJÚSÁGI KONFERENCIA. Vajdasági régiós beszámoló MAGYAR IFJÚSÁGI KONFERENCIA Vajdasági régiós beszámoló Összeállította: Sóti Attila, VaMaDiSz elnök Régió tagszervezetei Szervezet Tevékenység Székhely Cserkészszövetség Cserkész szervezet Nagybecskerek

Részletesebben

Együttműködés az ÉReTT hálózatában

Együttműködés az ÉReTT hálózatában Együttműködés az ÉReTT hálózatában Matehetsz Tehetséghálózati műhelybeszélgetés Miskolc, 2019.01.17. Tóth Ilona ÉReTT titkár Előzmények a tehetséggondozás területén Miskolci Rendészeti Szakközépiskola

Részletesebben

Szülők Egyeteme Szeress, nevelj okosan! program októbertől a Benedek Karon

Szülők Egyeteme Szeress, nevelj okosan! program októbertől a Benedek Karon Szülők Egyeteme Szeress, nevelj okosan! program októbertől a Benedek Karon A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karán 2018 októberétől nyitja meg kapuit a Szülők Egyeteme. A Szeress, nevelj okosan!

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI

PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI KISOKOS PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI FÜZET PEDAGÓGUSOKNAK 2017/2. Nógrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási Tanácsadó Kiadványa 1 Tisztelt Kolléga! A Pályaválasztási,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020-as tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

TISZK A TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONTOK A SOPRONTISZK SOPRON

TISZK A TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONTOK A SOPRONTISZK SOPRON A SOPRON TISZK A szak- és felnôttképzés struktúrájának, szervezésének és irányításának átalakítása a Sopron-Fertôd Kistérség területén Térségi Integrált Szakképzô Központ keretében TÁMOP-2.2.3-07/2-2F-2008-0025

Részletesebben

BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT

BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT BEMUTATKOZÓ ANYAG ÉS MÉDIAAJÁNLAT 2017 KÖZÉP-KELET EURÓPA LEGNAGYOBB GAMER ÉS IT RENDEZVÉNYE PLAYIT SHOW A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a PlayIT A 2015-ben Superbrands oklevéllel jutalmazott

Részletesebben

Környezeti nevelés- élményalapú tanulás szakmai együttműködéssel a természetben

Környezeti nevelés- élményalapú tanulás szakmai együttműködéssel a természetben Környezeti nevelés- élményalapú tanulás szakmai együttműködéssel a természetben Dr. Hartl Éva egyetemi docens Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Magyar Nemzeti Parkok Hete 2018 Értékek és élmények

Részletesebben

II. LIBRI.HU LÁTOGATOTTSÁG ÉS DEMOGRÁFIA

II. LIBRI.HU LÁTOGATOTTSÁG ÉS DEMOGRÁFIA MÉDIAAJÁNLAT 2019 I. BEMUTATKOZUNK A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió legjelentősebb kulturális vállalata. A cégcsoportba tartozó Libri és Bookline márkák egyaránt meghatározó szereplői a hazai

Részletesebben

Benedek Elek Pädagogische Fakultät / Benedek Elek Faculty of Pedagogy. Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar

Benedek Elek Pädagogische Fakultät / Benedek Elek Faculty of Pedagogy. Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Benedek Elek Pädagogische Fakultät / Benedek Elek Faculty of Pedagogy Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Dékáni köszöntő Kedves Érdeklődő! Ebben a kiadványban igyekeztünk összegezni

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

A SZOLNOKI FŐISKOLA SPORTSZOLGÁLTATÁSAINAK FEJLESZTÉSE (2013. OKTÓBER 10-2015. JÚNIUS 30.) SZAKMAI MEGVALÓSULÁS

A SZOLNOKI FŐISKOLA SPORTSZOLGÁLTATÁSAINAK FEJLESZTÉSE (2013. OKTÓBER 10-2015. JÚNIUS 30.) SZAKMAI MEGVALÓSULÁS INTÉZMÉNYI SPORTSZAKMAI FEJLESZTÉSI PROGRAM A SZOLNOKI FŐISKOLA SPORTSZOLGÁLTATÁSAINAK FEJLESZTÉSE (2013. OKTÓBER 10-2015. JÚNIUS 30.) SZAKMAI MEGVALÓSULÁS ELŐADÓ: H. SZŰCS LÁSZLÓ PROJEKTMENEDZSER 2015.

Részletesebben

F E J L E S Z T É S I M E G Á L L A P O D Á S

F E J L E S Z T É S I M E G Á L L A P O D Á S F E J L E S Z T É S I M E G Á L L A P O D Á S SZAKKÉPZÉSI HOZZÁJÁRULÁSRÓL ÉS A KÉPZÉS FEJLESZTÉSÉNEK TÁMOGATÁSÁRÓL (a SOPRONTISZK Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. és a szakképzési

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,

Részletesebben

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények A projekt során a város 47 oktatási intézményében valósult meg az informatikai infrastruktúra javítása, melynek során beszerzésre kerültek a következő

Részletesebben

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12 Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

Esztétikus Gimnasztika 2013-2014 FESZTIVÁL Magyar Esztétikus Gimnasztika Sportszövetség hun.aggfed@gmail.com

Esztétikus Gimnasztika 2013-2014 FESZTIVÁL Magyar Esztétikus Gimnasztika Sportszövetség hun.aggfed@gmail.com Esztétikus Gimnasztika 2013-2014 FESZTIVÁL hun.aggfed@gmail.com Bevezetés Az esztétikus gimnasztika FESZTIVÁL első ízben kerül megrendezésre. A résztvevő egyesületekkel, edzőkkel, sportolókkal közösen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének április 13-ai ülésére. 8. napirend

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének április 13-ai ülésére. 8. napirend 8. A Megerősítők Egyesület önkormányzati támogatása 2017. április 13. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. április 13-ai ülésére 8. napirend Tárgya: A Megerősítők Egyesület

Részletesebben

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja:

Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Miért érdemes csatlakozni? Az Internetes Vásárlás Napja szervezője bemutatja: Kontakt Répási Erna Neo Interactive Telefon: +36 1 789 5000 Mobil: +36 70 369 0729 E-mail: repasi.erna@neo-interactive.hu www.szabadpentek.hu

Részletesebben

ŐSZI NEMZETISÉGI PEDAGÓGIAI SZAKMAI NAPOK október

ŐSZI NEMZETISÉGI PEDAGÓGIAI SZAKMAI NAPOK október ŐSZI NEMZETISÉGI PEDAGÓGIAI SZAKMAI NAPOK 2017. október 16-27. A Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ 2017. október 16-27. között szervezi meg az Őszi Nemzetiségi Pedagógiai Szakmai Napokat. Az Oktatási

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny

Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010 Tartalom BEVEZETÉS... 2 1.1 Az 1%-os kampány és eredménye... 3 1.2 Rendezvények 2010-ben... 3 2. Az Alapítvány működési feltételei

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ

Részletesebben

: Pályaválasztási ügyekben felvilágosítást nyújt:

:    Pályaválasztási ügyekben felvilágosítást nyújt: Felvételi tájékoztató 2018-2019-es tanévre Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Intézmény címe, telefon és fax száma:

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi

Részletesebben

FIT-jelentés. Soproni Széchenyi István Gimnázium 9400 Sopron, Templom utca 26. OM azonosító: Intézményi jelentés.

FIT-jelentés. Soproni Széchenyi István Gimnázium 9400 Sopron, Templom utca 26. OM azonosító: Intézményi jelentés. Országos kompetenciamérés 2017 FIT-jelentés Soproni Széchenyi István Gimnázium 9400 Sopron, Templom utca 26. FIGYELEM! Kérjük, tartsa szem előtt, hogy a 2016/2017. tanévtől a képzési formák elnevezései

Részletesebben

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Beiskolázási nyílt nap Szülői értekezlet 2018. szeptember 12. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Sok szeretettel köszöntjük a kedves Szülőket, Hozzátartozókat, Érdeklődőket!

Részletesebben