A polgárőr egyesületek működésének jogi szabályozása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A polgárőr egyesületek működésének jogi szabályozása"

Átírás

1 Makói Polgárőr Egyesület E l n ö k é t ő l Tárgy: Tájékoztató a Makói Polgárőr Egyesület munkájáról Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete M a k ó Tisztelt Képviselő-testület! A polgárőrség a tapasztalt közbiztonság kritikájaként jött létre a rendszerváltás éveiben, a 90-es évek elején, amikor Magyarországon a bűnözésben nagyságrendbeli változások következtek be. Az ismertté vált bűncselekmények száma három év alatt közel a duplájára emelkedett, a rendvédelmi szervek tevékenysége meggyengült, a lakosság igazságérzete a mélypontra süllyedt. A közbiztonság súlyos romlására a lakosság egyfajta önvédelmi reflexből létrehozta a tagjai sorából álló önvédelmi csoportjait, egymás után alakították meg a helyi polgárőr egyesületeket, falu- vagy városőrségeket. Ezekre, az önkéntes társuláson alapuló egyesületekre, az volt a legjellemzőbb, hogy állami beavatkozás nélkül, tipikus civil szerveződésként jöttek létre. Feladatuknak tekintették a lakókörnyezetük biztonságáért való önkéntes térítésnélküli tevékenységet, a bűncselekmények megelőzését. A polgárőr tevékenységgel kapcsolatban azonban tudni kell, a szolgálatok nem működhetnek magánrendőrségként, nem akciózhatnak, nem léphetnek fel hatóságként, mert nincs hatósági jogkörük, intézkedési jogosultságuk. A Makói Polgárőr Egyesület (MAPE) 1997-ben alakult meg, a szervezet október 21-én átalakult, módosította alapszabályát és új vezetőséget választott. Az újjáalakult Makói Polgárőr Egyesület munkájáról legutóbb évben tájékoztattam Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületét. Az eltelt időszak tapasztalatairól az alábbiakban tájékoztatom a Tisztelt Képviselő-testületet. I. A polgárőr egyesületek működésének jogi szabályozása A polgárőr egyesület működésének alapja az egyesülési jogról szóló évi II. törvény. Az egyesülési jog mindenkit megillető alapvető szabadságjog, amelyet a Magyar Köztársaság elismer és biztosítja annak zavartalan gyakorlását. Az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van arra, hogy másokkal szervezeteket, illetőleg közösségeket hozzon létre vagy azok tevékenységében részt vegyen.

2 2 A büntető törvénykönyvről szóló évi IV. törvény a végszükségről: Nem büntethető az, aki saját, illetőleg mások személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti vagy a közérdek védelmében így jár el, feltéve, hogy a veszély előidézése nem róható terhére és a cselekménye kisebb sérelmet okoz, mint amelynek elhárítására törekedett. A jogos védelemről: Nem büntethető az, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény: A települési önkormányzat a feladatai körében támogatja a lakosság önszerveződő közösségének a tevékenységét, együttműködik e közösségekkel. Az Országgyűlés elismeri az állampolgárok önszerveződésének eredményeként megalakult polgárőrség tevékenységét és méltányolja, hogy a polgárőrség támogatja a helyi önkormányzatokat és a helyi, területi rendvédelmi szerveket a közbiztonság helyi feladatainak végrehajtásában. Az Országgyűlés az ország közrendje, közbiztonsága és államhatárának rendje fenntartásának segítése, az állampolgárok személyét és a vagyoni javakat fenyegető bűncselekmények, katasztrófa-, illetve veszélyhelyzetek megelőzése és következményeinek elhárítása, a környezet és a természet védelme, valamint az ez irányú közfeladatok ellátásához szükséges szervezetek és az abban közreműködő személyek jogállásának meghatározása érdekében megalkotta a évi LII. törvényt a polgárőrségről. A polgárőrség Tevékenysége során kölcsönösen együttműködik a helyi önkormányzatokkal, az állami és önkormányzati szervezetekkel, a rendőrség, a katasztrófavédelem, illetve a vám- és pénzügyőrség szerveivel, a környezet- és természetvédelmi szervezetekkel, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságokkal, a mezei- és természetvédelmi őrszolgálattal, valamint a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarával. Az együttműködés különösen a tevékenységek közös ellátását, a szakmai tevékenység segítését, a kölcsönös tájékoztatást, a tevékenység összehangolását, valamint a képzési programokban való részvétel elősegítését jelenti. Az együttműködő szervekkel történő közös feladat- vagy szolgálatellátás esetén a polgárőr tevékenysége különösen a felvilágosításra, tájékoztatásra, meghatározott eseményen részvételre, helyszínen való tartózkodásra, ott a rend fenntartásában való közreműködésre, objektum, közterület vagy esemény megfigyelésére, továbbá az eljáró szerv tevékenységének támogatására és segítésére terjedhet ki. Az együttműködés tartalmi elemeit, a közös feladatok ellátásának rendjét a felek írásbeli együttműködési megállapodásban rögzíthetik.

3 3 II. A polgárőr feladata, jogai, kötelessége A polgárőr általános feladatai közé tartozik, hogy aktívan vegyen részt egyesülete tevékenységében, a mozgalom célkitűzései megvalósításában, fontos feladata a környezetében élők egymás iránti tiszteletére, megbecsülésre ösztönzése, a korrekt emberi kapcsolatok kialakításának elősegítése, érezzen felelősséget környezete biztonságáért, nyugalmáért, vállaljon aktív szerepet annak kialakításában, tartózkodjon a szélsőséges nézetektől, utasítson el minden diszkriminatív magatartást, vagy megnyilatkozást, legyen kollegiális, társainak nyújtson minden törvényes eszközzel segítséget, képviselje a közbiztonság érdekeit minden fórumon, támogassa a közbiztonság fenntartása, szilárdítása érdekében tevékenykedő hivatásos rendvédelmi, illetve önkormányzati szervek munkáját, vegyen részt a környezetében észlelt, a társadalmi együttélést zavaró jogsértések megelőzésében, megszakításában. A polgárőr jogai: A polgárőr tevékenysége során jogosult a szabálysértés, bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a cselekmény abbahagyására felszólítani, a cselekmény folytatását megakadályozni, illetve a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt visszatartani. A közúti közlekedési baleset helyszínén a közlekedés zavartalanságának biztosítása érdekében jogosult jelzőőri feladatok ellátására. A polgárőr együttműködési megállapodás alapján jogosult a gyermekek úttesten történő biztonságos átkelésének elősegítése érdekében az óvodák és általános iskolák közvetlen közelében jelzőőri feladatokat ellátni. A rendőrséggel való együttműködés keretében részt vehet a körözött gépjárművek azonosításában. A Büntető Törvénykönyv szerint a polgárőr közfeladatot ellátó személy a polgárőrségről szóló törvényben meghatározott feladatok ellátásával kapcsolatban. A polgárőr kötelességei: Az egyesület által felvállalt feladatok teljesítése érdekében aktív tevékenységet végezni. A polgárőrség saját és ideiglenes használatra kapott vagyontárgyait megóvni, azokat rendeltetésszerűen használni az általa észlelt bűncselekmény esetén intézkedni, a tudomására jutott bűncselekményekről, vagy a közbiztonságot veszélyeztető cselekményekről az abban eljárni illetékes hatóságot haladéktalanul értesíteni. Felkérésre segítséget nyújtani az eljáró hivatalos szervek munkájához. Az együttműködés során tudomására jutott állami- vagy szolgálati, illetve üzleti titkot megőrizni.

4 4 Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a polgárőrök önként és térítésmentesen végzik a közösség érdekében munkájukat! A Makó Polgárőr Egyesület célja és feladata: Makó város területén a közbiztonsági helyzet javítása o a bűnalkalmak korlátozásával, o a bűncselekmények számának mérséklésével, o a lakosság és a bűnüldöző szervek szervezetek közti bizalom és együttműködés elősegítésével. Az élet- és vagyonvédelem, a környezetvédelem, valamint a bűncselekmények megelőzése érdekében önkéntes tevékenységet kifejtő polgárőrök összefogása, rendszeres működésük elősegítése és biztosítása, érdekeik kifejtése minden fórumon. Az Egyesület kapcsolatot tart fenn a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetséggel és rajta keresztül az Országos Polgárőr Szövetséggel Kezdeményezi és ápolja a megye területén található szervezetekkel való együttműködést. Az Egyesület Vezetősége: Elnök: Nagy-György József Ügyvezető alelnök: Martonosiné Görbe Erzsébet Szakmai alelnök: Vancsó Ferenc Gazdasági vezető, pénztáros: Vancsó Ferencné Felügyelő Bizottság: Perepelicza István, Kovács László, Szirbik Ildikó III. Az eltelt időszak eseményeinek összefoglalása A Makói Polgárőr Egyesület a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetségen keresztül regisztrált tagja az Országos Polgárőr Szövetségnek és alapító tagja a Makói Civil Szervezetek Szövetségének. Az elmúlt 2 év a Makói Polgárőr Egyesület számára sok új feladatot hozott. A rendőrséggel együttműködve rendszeresen részt vettünk közös szolgálatokban, ezen kívül segítségére voltunk a városi rendezvények és sportesemények biztosításában. A 2009-es évben bekapcsolódtunk a Város JövŐR átfogó bűnmegelőzési és közbiztonsági program tervezése és megvalósítása a Makói Kistérségben című pályázatába, melynek eredményeként vélhetőleg nagyobb mértékben támogathatjuk a város bűnmegelőzési tevékenységét.

5 5 Ezen pályázat keretében a következőket valósítottuk meg: Módszertani Kiadványt készíttettünk Rádió készülékeket vásároltunk (8db) Weblapunk készült címen Bűnmegelőzési sátrat állítottunk Makó-Rákoson Bekapcsolódtunk a Biztonságos Makó Nap programba SZEM mozgalom kiépítését segítettük a városban. Egyesületünk 2010-ben 3000 óra polgárőr szolgálatot teljesített, számos alkalommal láttunk el a rendőrséggel közös szolgálatot. Ezen kívül a szolgálatok során több alkalommal került sor rendezvénybiztosításra: Újévi koncert, Május 1 és városnapi rendezvények, Áldozócsütörtöki búcsú Makó- Igás, Pünkösdi Tanya nap Makó-Rákos, Gyereknapi rendezvények, 2 napos Országos Majorette Fesztivál és Verseny, Városi Sport rendezvényeken. A rendezvények helyszínbiztosításán túl a teljesség igénye nélkül a következő esetekben került sor szolgálat teljesítésre. Együttműködési megállapodást kötöttünk egy közös drog prevenciós pályázat kapcsán a makói Fogadj el Alapítvánnyal. 1 alkalommal sor került a Vám és Pénzügyőrséggel közös akcióra, mely során illegális mosópor készítőket értünk tetten. 2 alkalommal a rendőrség egy kollegájával bűnmegelőzési céllal mozgás érzékelők beszerelését végeztük a lakosság körében. Egyesületünk nagy erőfeszítéseket tesz a városban és város környékén létesített illegális hulladéklerakók megszüntetése érdekében. Figyelmet fordítottunk a szelektív hulladéklerakó szigetek állapotának megőrzésére. A Városi Ifjúsági Klubnál naponta óra között felügyeletet biztosítottunk számos alkalommal a randalírozók megfékezésére. A saját tulajdonunkban lévő prevenciós drogtáska segítségével több iskolában tartottunk bemutatókat és megelőző előadásokat. Apátfalván, Nagyéren, Kiszomboron, Nagylakon és Csanádpalotán, illetve Pitvaroson is több alkalommal került sor a drogtáska használatára. Részt vettünk a júniusi jégeső katasztrófaenyhítési feladatiban Pitvaroson a Katasztrófavédelmi Parancsnoksággal. A civil együttműködés jegyében, a Makói Majorette Egyesület szervezésében megvalósuló Országos Ifjúsági Majorette Fesztivál lebonyolítását már hagyományosan segítettük polgárőreinkkel a Városi Sportcsarnokban. Az Országgyűlési választások során 5 napon keresztül 24 órás szolgálatot biztosítottunk a rendőrséggel közösen a Választási Irodánál, ahol őriztük a szavazólapokat. Szeptember hónapban, az iskolakezdés heteiben napi rendszerességgel teljesítettünk figyelőmegelőző szolgálatot a Kálvin téri iskolánál, a gyalogos átkelés megkönnyítése és a baleset megelőzése érdekében. Halottak napja idején figyeltük a temetők környékét. Egy alkalommal sor került éjszakai buszjárat kisérése Szegedre szintén a randalírozók megfékezése érdekében október 30-án Pitvaroson Polgárőr alapismereti képzést és vizsgát szerveztünk a teljes tagságnak november 27- én részt vettünk az Őszi Civil Börzén, ahol bemutatkozhattunk és Drogprevenciós ismeretterjesztést végeztünk saját Modell Drogtáskánkkal.

6 6 A szolgálatok során autóink km utat tettek meg. Sajnos öreg autóink javítási költségei jelentősen megemelkedtek, ezért a saját tulajdonú Skodánk forgalomból való kivonására került sor. Az évek során a hatékonyabb és eredményesebb munkavégzés céljából több együttműködési megállapodást is kötöttünk, így Makó Város Önkormányzatával, a Makói Rendőrkapitánysággal, a Makói Polgárvédelmi Irodával, a Makó Városi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósággal, a Magyar Posta Zrt-vel, a Magyar Vöröskereszttel és a Makói Majorette Egyesülettel. Rendszeresen részt veszünk az Országos Polgárőr Szövetség által szervezett rendezvényeken, az országos polgárőrnapokon, valamint a megyei polgárőr rendezvényeken. Vezetőségünk és tagjaink évente több alkalommal vesznek részt különböző szintű képzéseken mind a városban, mind a megyében, illetve saját képzéseket is szervezünk. Vezetőink és több tagunk is részt vett a Bűnmegelőzési Szabad Egyetem makói programsorozatán. Egyesületünk a 2011-es évben lehetőségeihez képest igyekszik megtenni minden tőle telhetőt vállalt feladatainak ellátása érdekében. Szolgálatainknak számát erőnkhöz mérten évi alkalomra tervezzük. Továbbra is kiemelt feladatunknak tartjuk azoknak a fiataloknak a magunk köré szervezését, akik még nem találják helyüket a világban, ezért ápoljuk az ifjú polgárőr mozgalmat. Szeretnénk még nagyobb hangsúlyt fektetni a kommunikációra. Tervezzük a makói tanyavilág még nagyobb mérvű bevonását a járőrözésbe, valamint részt vállalunk a 43-as úton kialakult közlekedési helyzet enyhítésében a kritikus időszakban. Továbbra is segítjük a mezőőrök munkáját a terménylopások megelőzésében, kiemelt figyelmet fordítunk az illegális hulladéklerakók felszámolására, a szelektív szigetek épségének megóvására. Kiemelt figyelemmel igyekszünk bevételeinket pályázati úton is növelni. Évek óta sikeresen pályázunk az Nemzeti Civil Alapprogram által meghirdetett működési feltételeket segítő pályázatokra. Az utóbbi két évben szintén sikeresen pályáztunk a Csongrád Megyei Önkormányzat Polgárőr pályázatára, melynek köszönhetően polgárőr-formaruha beszerzésre pályáztunk 50% önerővel. Elismerések október 16-án az Év Polgárőr Pedagógusa országos kitüntetésben részesült Egyesületünk ügyvezető alelnöke: Martonosiné Görbe Erzsébet. A Csongrád Megyei Önkormányzat elismerését kapta decemberében Vancsó Ferenc szakmai alelnökünk. Az elmúlt 2 évben polgárőreink, vezetőségünk számos formában kapott országos, megyei és városi elismerést. Számunkra a visszatérő felkérések azok, amelyek igazolják, hogy munkánkra szükség van és mindenfajta egyéb elismerést is tisztelettel megköszönünk! Tisztel Képviselő-testület! Fentiek alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testületet a tájékoztatóm elfogadására. Makó, április 11. Nagy-György József az Egyesület elnöke

Tárgy: Tájékoztató a Makói Polgárőr Egyesület munkájáról.

Tárgy: Tájékoztató a Makói Polgárőr Egyesület munkájáról. Makói Polgárőr Egyesület E l n ö k é t ő l Makó Város Önkormányzati Képviselőtestülete M a k ó Tárgy: Tájékoztató a Makói Polgárőr Egyesület munkájáról. Tisztelt Képviselőtestület! A polgárőrség a tapasztalt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről Előterjesztő:

Részletesebben

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére Tárgy: i Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2011. évi tevékenységéről

Részletesebben

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 28-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2015. évi tevékenységéről

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2016. évi

Részletesebben

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Általános rész Büntető

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szám:1068-1/2011/alt. OKF Országos Polgárőr Szövetség Szám: 544-2/2011 OPSZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG

Részletesebben

Beszámoló a Pesterzsébeti Polgárőrség 2015 évi tevékenységről

Beszámoló a Pesterzsébeti Polgárőrség 2015 évi tevékenységről PESTERZSÉBETI POLGÁRŐRSÉG 1202 Budapest, Bessenyei utca 69/B. Tel.: +36 (30) 932-9344 www.polgarorseg.eu Beszámoló a Pesterzsébeti Polgárőrség 2015 évi tevékenységről a Pesterzsébeti Polgárőrség közgyűlése

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 30/2009. ( ) rendelete a Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 30/2009. ( ) rendelete a Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 30/2009. (09. 30.) rendelete a Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében

Részletesebben

- B E S Z Á M O L Ó -

- B E S Z Á M O L Ó - - B E S Z Á M O L Ó - Hajdúhadházi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület A Hajdúhadház Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatás felhasználásról Tisztelt Képviselő-testület! A Hajdúhadházi Polgárőr

Részletesebben

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője A polgárőrség szerepe a közrend biztosításában, a bűncselekmények megelőzésében a tanyás térségben Szarvason. A rendszerváltáskor jelentős gazdasági

Részletesebben

a Szécsény és Térsége Polgárőr, Önkéntes Tűzoltó és Katasztrófavédelmi Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásról

a Szécsény és Térsége Polgárőr, Önkéntes Tűzoltó és Katasztrófavédelmi Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásról E LŐTERJESZTÉS a Szécsény és Térsége Polgárőr, Önkéntes Tűzoltó és Katasztrófavédelmi Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

CÍM: Javaslat a Soproni Polgárőr Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásra

CÍM: Javaslat a Soproni Polgárőr Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásra Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 41459/2008. CÍM: Javaslat a Soproni Polgárőr Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodásra Előterjesztő: Abdai Géza alpolgármester

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség év első félévi tevékenységről

BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség év első félévi tevékenységről BUDAPEST FŐVÁROS XX. KERÜLET, PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZATA 1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1. Tel.: 283-0549, Fax: 283-0061 www.pesterzsebet.hu PESTERZSÉBETI POLGÁRŐRSÉG 1202 Budapest, Bessenyei utca 69/B.

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 28/2011. (IX.2.) számú rendelete Lakitelek Nagyközség területén ellátandó közterületfelügyeletről

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 28/2011. (IX.2.) számú rendelete Lakitelek Nagyközség területén ellátandó közterületfelügyeletről LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 28/2011. (IX.2.) számú rendelete Lakitelek Nagyközség területén ellátandó közterületfelügyeletről Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 28/2011. (IX.2.) számú rendelete a 19/2012.

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015.(VI.18.) önkormányzati rendelete (A10) a közterület-felügyeletről

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015.(VI.18.) önkormányzati rendelete (A10) a közterület-felügyeletről Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015.(VI.18.) önkormányzati rendelete (A10) a közterület-felügyeletről Balkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület. tevékenységéről július 1-től június 30-ig

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület. tevékenységéről július 1-től június 30-ig Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2017. július 1-től 2018. június 30-ig Szabó Tiborné egyesület elnöke A Polgári Polgárőr Egyesület bemutatása: A Polgári Polgárőr Egyesület 1993.

Részletesebben

Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 102/2011. (05.26.) sz. határozata

Részletesebben

A szervezet elnevezése, székhelye

A szervezet elnevezése, székhelye Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2010. (XI. 25.)Kt. sz. rendelete a közterület-felügyelet működéséről és működésének egyes kérdéseiről 1 Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,

Részletesebben

Dr.~!}sztián. SSLi. jegyző l Jf1. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Dr.~!}sztián. SSLi. jegyző l Jf1. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere SSLi. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az Alfa Polgárőr Egyesület 2012. évi munkájáról szóló beszámolóról,

Részletesebben

-=- ~li~~ll AMELY LÉTREJÖTT A CSONGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG VALAMINT CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRÖR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE KÖZÖTT 2012.

-=- ~li~~ll AMELY LÉTREJÖTT A CSONGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG VALAMINT CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRÖR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE KÖZÖTT 2012. -=- ~li~~ll ~6~-)liOA~kT EGYÜTTMŰKÖDÉSI AMELY LÉTREJÖTT MEGÁLLAPODÁS, A CSONGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG VALAMINT A CSONGRÁD MEGYEI POLGÁRÖR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE KÖZÖTT 2012.!- L 2 EGYÜTTMŰKÖDÉSI

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség évi tevékenységről

BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség évi tevékenységről PESTERZSÉBETI POLGÁRŐRSÉG 1202 Budapest, Bessenyei utca 69/B. Tel.: +36 (30) 932-9344 www.polgarorseg.eu BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség 2018. évi tevékenységről a Pesterzsébeti Polgárőrség közgyűlése

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről A bűnmegelőzés és az áldozattá válás megelőzése elsősorban állami,

Részletesebben

Komarom-Esztergom Megyei Polgaror Szovetseg

Komarom-Esztergom Megyei Polgaror Szovetseg Komarom-Esztergom Megyei Katasztrofavedelmi Igazgatosag Komarom-Esztergom Megyei Polgaror Szovetseg Szam: 40-1/2012/PVF EGYUTTMUKODESI MEGALLAPODAS amely letrejott a Komarom-Esztergom Megyei Katasztrofavedelmi

Részletesebben

Teljes bevétel tervezete: ,-Ft

Teljes bevétel tervezete: ,-Ft BIATORBÁGYI POLGÁRŐRSÉG ÉS ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET ALAPÍTVA: 2005 2051 Biatorbágy, Széchenyi utca 2/1. 18724068-1-13 Telefon/fax: 06-23-311-113 / E-mail: police@biatv.hu/ www.biatorbagy-bunmegelozes.hu.

Részletesebben

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE!

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! 2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2010-ben is számos intézkedést és javaslatot tett arra, hogy a polgárőr egyesületek

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E. az Újpesti Közterület-felügyeletről

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E. az Újpesti Közterület-felügyeletről Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E az Újpesti Közterület-felügyeletről (T E R V E Z E T) Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére Ferencvárosi Önkormányzat Iktató szám: 199/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. szeptember 21-ei ülésére Tárgy: Ferencvárosi Közbiztonsági Közalapítvány beszámolója Előterjesztő: Készítette: Előzetesen

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1608-2/2013. ; 1607-3/2013. 2. a.) a helyi Polgárőrség B E S Z

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség évi tevékenységről

BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség évi tevékenységről PESTERZSÉBETI POLGÁRŐRSÉG 1202 Budapest, Bessenyei utca 69/B. Tel.: +36 (30) 932-9344 www.polgarorseg.eu BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség 2017. évi tevékenységről a Pesterzsébeti Polgárőrség közgyűlése

Részletesebben

Jelzőőri tevékenység oktatása

Jelzőőri tevékenység oktatása Jelzőőri tevékenység oktatása Szilágyi Omer r.ftzls. Pécs RK Központi Szolgálatirányító parancsnok Nagykozári Polgárőr Egyesület omer.seriff@gmail.com 2017 Jogalap 2011.évi CLXV. törvény a polgárőrségről

Részletesebben

VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. ... / (!l Lo. ) számú. rendelete. a közterület-felügyeletről. rendelet. Dr. Czeidli István.

VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. ... / (!l Lo. ) számú. rendelete. a közterület-felügyeletről. rendelet. Dr. Czeidli István. VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK s... / 1992. (!l Lo. ) számú rendelete a közterület-felügyeletről rendelet / Dr. Czeidli István VÁRPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.../1992. ( ) számú rendelete a közterület-felügyeletről

Részletesebben

NÉGYOLDALÚ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

NÉGYOLDALÚ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről: NÉGYOLDALÚ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Budakeszi Város Önkormányzata (2092 Budakeszi, Fő utca 179.), a továbbiakban: Önkormányzat - képviseli dr. Csutoráné dr. Győri Ottília

Részletesebben

A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség

A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 29/2007. (IX. 19.) rendelete az önálló közterület-felügyeletről

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 29/2007. (IX. 19.) rendelete az önálló közterület-felügyeletről Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 29/2007. (IX. 19.) rendelete az önálló közterület-felügyeletről Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete a Fővárosi Önkormányzat

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület!

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület! Ügyszám: 14050/1058/2013. ált. RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY Cím: 7500 Nagyatád Zrínyi u.7. / Pf.:14. Tel :82/553-210 / BM: 03-23/55-11 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu T Á J É K

Részletesebben

Beszámoló a Pesterzsébeti Polgárőrség 2014 évi tevékenységről

Beszámoló a Pesterzsébeti Polgárőrség 2014 évi tevékenységről PESTERZSÉBETI POLGÁRŐRSÉG 1202 Budapest, Bessenyei utca 69/B. Tel.: +36 (30) 932-9344 www.polgarorseg.eu Beszámoló a Pesterzsébeti Polgárőrség 2014 évi tevékenységről a Pesterzsébeti Polgárőrség közgyűlése

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. Andornaktályai Polgárőr Egyesület

Közhasznúsági jelentés. Andornaktályai Polgárőr Egyesület Közhasznúsági jelentés 2012 Andornaktályai Polgárőr Egyesület Andornaktályai Polgárőr Egyesület Közhasznúsági jelentése 2012. Fordulónap: 2012. december 31. Beszámolási időszak: 2012.01.01 2012.12.31 Budapest,

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2015 Szabó Tiborné Egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az országosan is elismert, civil, rendvédelmi Egyesületünk

Részletesebben

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület ALAPSZABÁLYA Csobánka, 2012 március 23 2 I) Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Csobánkai Polgárőr Egyesület 2. Székhelye: 2014 Csobánka, Fő út 1. (Csobánka Község

Részletesebben

POLGÁRŐRSÉG dr. Túrós András OPSZ elnök január 5.

POLGÁRŐRSÉG dr. Túrós András OPSZ elnök január 5. POLGÁRŐRSÉG 2011 dr. Túrós András OPSZ elnök 2011. január 5. A Polgárőrség feladatait a mai felkészítő fórumon fogalmazzuk meg, mondjuk el. A 2010. év fantasztikus volt, a polgárőrök felülmúltak mindent!

Részletesebben

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete Biztonság: - létbiztonság; - közbiztonság; - anyagi biztonság; - magántulajdon; A biztonság A "biztonság" szó latin megfelelője

Részletesebben

POLGÁRŐR ALAPISMERETEK

POLGÁRŐR ALAPISMERETEK POLGÁRŐR ALAPISMERETEK Tansegédlet a polgárőr egyesületek tagjainak alapismereti képzéséhez Az Országos Polgárőr Szövetség módosított kiadványa 2009. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS 5 I. A POLGÁRŐRSÉG KIALAKULÁSA

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér. 8. Tel.: 06-30-273-0486 Hiv. szám: 15/2012. Ö. ü. Tömör István Balatonkenese Város polgármestere Balatonkenese 8174.

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi

Részletesebben

Rendészeti igazgatás. Rendészet. Jogi szabályozás

Rendészeti igazgatás. Rendészet. Jogi szabályozás Gazdasági élet Igazgatása Környezet Védelme Közrend, Közbiztonság védelme, rendészet Humán igazgatás Rendészeti igazgatás Jogi szabályozás Alaptörvény (46. cikk) Rtv 1994:XXXIV. tv. Hszt 1996: XLIII. tv.

Részletesebben

A rendészeti szervek általános jellemzése

A rendészeti szervek általános jellemzése A rendészeti szervek általános jellemzése alapvetések A demokratikus államberendezkedés egyik alapelve, a jogszabályoknak alávetettség. Minden rendvédelmi, de különösen a fegyveres rendvédelmi szervek

Részletesebben

Közhasznúsági jelentése

Közhasznúsági jelentése Az Alfa Polgárőr Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2012. évről. A Fővárosi Bíróság 2009. szeptember hó 24-én kelt 12. Pk. 60.217/2009. sz. végzésével a13451.. sorszám alatt nyilvántartásba vett Alfa

Részletesebben

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 16/2008. (XI. 27.) számú önkormányzati rendelete Komárom-Esztergom Megyei Kitüntető Címek alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben) A Komárom-Esztergom

Részletesebben

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1. A szervezet neve Etyeki Polgárőrség Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület. 2. A szervezet székhelye:

Részletesebben

TANTERV Egy iskola Egy polgárőr mozgalomhoz

TANTERV Egy iskola Egy polgárőr mozgalomhoz EduSoft Közlekedésbiztonsági Oktatási és Számítástechnikai Szolgáltató Kft. J Ó V Á H A G Y V A: Budapest, 2007. június Dr. Túrós András elnök sk. ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG TANTERV Egy iskola Egy polgárőr

Részletesebben

Egyesített Népjóléti Intézmény

Egyesített Népjóléti Intézmény Alapító Okirat 1 2 Egyesített Népjóléti Intézmény Alapító Okirat Költségvetési szerv neve: Egyesített Népjóléti Intézmény Székhelye: Makó, Béke u. 9. Telephelyei: Makó, Deák Ferenc u. 57. Makó, Királyhegyesi

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Palotási Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3042 Palotás Kossuth út 1. Ügyfél-azonosító: 1004795335 Támogatási

Részletesebben

I. FEJEZET. 1. A mezei őrszolgálat

I. FEJEZET. 1. A mezei őrszolgálat SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 14/1999. /IV.22./ számú r e n d e l e t e a MEZEI ŐRSZOLGÁLATRÓL ===================================== Szigetszentmiklós Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség évi tevékenységről

BESZÁMOLÓ a Pesterzsébeti Polgárőrség évi tevékenységről BUDAPEST FŐVÁROS XX. KERÜLET, PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZATA 1201 Budapest, Kossuth Lajos tér 1. Tel.: 283-0549, Fax: 283-0061 www.pesterzsebet.hu PESTERZSÉBETI POLGÁRŐRSÉG 1202 Budapest, Bessenyei utca 69/B.

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 28/1995. (IX. 11.) ÖR számú rendelete

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 28/1995. (IX. 11.) ÖR számú rendelete Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 28/1995. (IX. 11.) ÖR számú rendelete A Közterület-felügyeletről A rendelet kihirdetve: V árpalota, 1995. szeptember 11.

Részletesebben

2./ Rendezvények biztosításában való részvétel: ( A teljesség igénye nélkül )

2./ Rendezvények biztosításában való részvétel: ( A teljesség igénye nélkül ) Sárospataki Polgárır Egyesület 2012. évi beszámolója Egyesületünk 2004. június 4-én alakult. Taglétszámunk 31 fı. A 31 fıbıl 15 fı alapító tag. Megalakulásunk óta nagyon sok energiát fordítottunk arra,

Részletesebben

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76.

Szigethalmi Polgárőr Egyesület Székhely: 2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 10 Levelezési cím: 2315 Szigethalom, Fiumei u. 76. Beszámoló a 2008. évi tevékenységről 2008. február 17. Telefon: 06-20 /369-3913 1 Telefon: 06-20 / 369-3914 I. Szervezeti életünk Szervezeti életünkben 2007. év folyamán jelentős történt. Létszámunk kisebb

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013. (V.30.) önkormányzati rendelete

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013. (V.30.) önkormányzati rendelete Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013. (V.30.) önkormányzati rendelete a Mezőkövesdi Közterület-felügyelet szervezetéről és működésének rendjéről Mezőkövesd Város Önkormányzatának

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. október 1-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. október 1-i ülésére Tárgy: Közterület felügyelet létrehozása Sorszám: IV/4 Előkészítette: Gál András osztályvezető Műszaki Osztály Véleményező Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi Bizottság: és Szociális Bizottság, Pénzügyi

Részletesebben

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és Veszprém, 2013. április 17. Gradvolt Szilveszter r. őrnagy Pécs VBB. Titkára I. Pécs Városi Baleset megelőzési Bizottság bemutatása Aközlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési propaganda tevékenységet

Részletesebben

KITÜNTETÉSI ÉS JUTALMAZÁSI SZABÁLYZATA 1

KITÜNTETÉSI ÉS JUTALMAZÁSI SZABÁLYZATA 1 ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: E-mail: 1077 Budapest, Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 21-248 21-232 kozpontiiroda@opsz.hu Iktatószám: /2014. JÓVÁHAGYOM: DR.

Részletesebben

MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2002.(IV.26.) SZ. Kt. R E N D E L E T E. a Közterület-felügyelet szervezetéről és működéséről.

MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2002.(IV.26.) SZ. Kt. R E N D E L E T E. a Közterület-felügyelet szervezetéről és működéséről. MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2002.(IV.26.) SZ. Kt. R E N D E L E T E a Közterület-felügyelet szervezetéről és működéséről. 2 Martfű Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

J A V A S L A T. a BORSOD VOLÁN Személyszállítási Zrt. és Ózd Város Önkormányzata közötti együttműködéssel kapcsolatos döntések meghozatalára

J A V A S L A T. a BORSOD VOLÁN Személyszállítási Zrt. és Ózd Város Önkormányzata közötti együttműködéssel kapcsolatos döntések meghozatalára J A V A S L A T a BORSOD VOLÁN Személyszállítási Zrt. és Ózd Város Önkormányzata közötti együttműködéssel kapcsolatos döntések meghozatalára Előterjesztő: Polgármester Ózd, 2014. április 30. Ózd Város

Részletesebben

A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM

A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM A KÜLTERÜLETEK BIZTONSÁGA KIEMELT BŰNMEGELŐZÉSI PROGRAM POLGÁRŐR SZOLGÁLAT FÖLDÖN, VÍZEN, LEVEGŐBEN OPSZ programindító fórum 2014. 02. 15. ZÁMBÓ PÉTER OPSZ alelnök, zambo.peter1@chello.hu, 06309010218

Részletesebben

52/2005. (XII. 05.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a Józsefvárosi Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól *

52/2005. (XII. 05.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a Józsefvárosi Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól * 52/2005. (XII. 05.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a Józsefvárosi Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól * Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület. tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület. tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2015. július 1-től 2016. június 30-ig Szabó Tiborné Egyesület elnöke A Polgári Polgárőr Egyesület bemutatása Egyesületünk 1994-ben alakult, és immár

Részletesebben

Valkó Gyula ny.á.r.alezredes: A polgárőrség szerepe és tevékenységének keretei megalakulásától napjainkig

Valkó Gyula ny.á.r.alezredes: A polgárőrség szerepe és tevékenységének keretei megalakulásától napjainkig Valkó Gyula ny.á.r.alezredes: A polgárőrség szerepe és tevékenységének keretei megalakulásától napjainkig 2009-ben az Országos Polgárőr Szövetség tájékoztatót adott az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E H-9400 Sopron, Lackner Kristóf utca 5. Telefon/Telefax: 0036-99-314-048 BM Telefon: (21)-46-40, (21)-46-41, BM Telefax: (21)-46-07 E-mail: sopronrk@gyor.police.hu

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS HEVES MEGYEI HEVES MEGYEI POLGÁRŐR KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Heves Megyei Polgárőr Szervezetek

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Héhalom Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3041 Héhalom, Szent István Király út 1. Ügyfél-azonosító:

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről

Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről Ózd, 2012. június 21. Előterjesztő: Ügyrendi Igazgatási és Rendészeti Bizottság Elnöke Előkészítő: Közterület-felügyelet vezetője Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése i X. kerületi Rendőrkapitányság?nnQ < P n i c Vezetője.{""L^l?. * 1102, Harmat u. 6-8. 3 1475, Pf. 31. S 36 (1) 263-7200 /50-100 Főváros

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/468-1/2011/I. Üi.: Dr. Debrey Attila/Kovács Gábor Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: A gyermekek védelmére

Részletesebben

Rendészeti igazgatás. Rendészet

Rendészeti igazgatás. Rendészet Gazdasági élet Igazgatása Környezet Védelme Közrend, Közbiztonság védelme, rendészet Humán igazgatás Rendészeti igazgatás Jogi szabályozás Alaptörvény (46. cikk) Rtv 1994:XXXIV. tv. Hszt 2015. évi XLII.

Részletesebben

2011. évi CLXV. törvény a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól

2011. évi CLXV. törvény a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól 2011. évi CLXV. törvény a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól Szeged, 2012. 01. 21. 2012.01. 21. zambop@orfk.police.hu 1 "Ne arra törekedj, hogy többnek lássanak, mint ami vagy. Hanem

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a mártélyi Polgárőr, Tűz-és Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület 2014. január 01.-től december 31.-e között végzett tevékenységéről.

B E S Z Á M O L Ó. a mártélyi Polgárőr, Tűz-és Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület 2014. január 01.-től december 31.-e között végzett tevékenységéről. Polgárőr, Tűz- és Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület Mártély 6636. Mártély, Jókai u. 8. sz. Tel/Fax: (62) 228-043 mobil: (30) 621-6296 E-mail: rozsapolgaror@citromail.hu B E S Z Á M O L Ó a mártélyi Polgárőr,

Részletesebben

A közterület-felügyelet jogállása

A közterület-felügyelet jogállása SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELÕ- TESTÜLETÉNEK 8/2007. /III.21./ sz. r e n d e l e t e A KÖZTERÜLET-FELÜGYELETRÕL =========================================== Szigetszentmiklós Város Képviselõ-testülete

Részletesebben

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el:

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el: Szarvas Város Ifjúsági Cselekvési Terve 2011-2013. A cselekvési terv célja, hogy az önkormányzat képviselő-testületi határozatban állapítja meg a helyi adottságoknak megfelelően az ifjúsággal kapcsolatos

Részletesebben

Közterület-felügyelet jogállása, szervezete

Közterület-felügyelet jogállása, szervezete A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2002. (III.20.) rendelete a Ferencvárosi közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette:vargáné Fodor Rita pénzügyi csoportvezető

Részletesebben

Beszámoló az Egyeki Polgárőrség 2016-ben végzett munkájáról.

Beszámoló az Egyeki Polgárőrség 2016-ben végzett munkájáról. Beszámoló az Egyeki Polgárőrség 2016-ben végzett munkájáról. 1./ Bevezetés: Minden évben nagy megtiszteltetés számomra, hogy az Egyeki Polgárőr Egyesület Elnökeként beszámolhatok az Egyesület elmúlt évi

Részletesebben

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 59/2014. (IV.30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2014. április 30-i nyilvános ülés napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató a lejárt

Részletesebben

A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA

A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA 1 A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 21. számú melléklete alapján kiadom a Komárom-Esztergom

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. elutasítom.

H A T Á R O Z A T. elutasítom. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573, Fax: (06-1) 443-5733 IRM: 33-104, 33-140, IRM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám:

Részletesebben

Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat.

Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat. Budaörs Rendőrkapitányság Közrendvédelmi osztályvezető Iktatási szám: Tárgy: Közös szolgálatok Tisztelt Osztályvezető Úr! Személyes megbeszélésünk szerint megküldöm a megbeszélt adatokat. 2010. november

Részletesebben

Marcali Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 34/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete

Marcali Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 34/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 Marcali Város Önkormányzata Képviselő-testületének 34/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelete a Marcali

Részletesebben

Ügyintéző: Takács Dániel. részére. Tisztelt [ ]!

Ügyintéző: Takács Dániel. részére. Tisztelt [ ]! Ügyiratszám: Ügyintéző: NAIH/2015/6921/2/V Takács Dániel részére Tisztelt! A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (a továbbiakban: Hatóság) intézett levelében azzal a kérdéssel fordult

Részletesebben

Beszámoló a Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány 2007. évi működéséről

Beszámoló a Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány 2007. évi működéséről Beszámoló a Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány 2007. évi működéséről Melléklet A Salgótarján Közbiztonságáért Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány) elsődleges, és egyben leggyakrabban emlegetett

Részletesebben

MÓDSZERTANI AJÁNLÁS 1 I. A POLGÁRŐR TÖRVÉNY ELŐÍRÁSAI

MÓDSZERTANI AJÁNLÁS 1 I. A POLGÁRŐR TÖRVÉNY ELŐÍRÁSAI MÓDSZERTANI AJÁNLÁS 1 AZ ÖNKORMÁNYZAT TERÜLETÉN A TÉRFIGYELŐ-RENDSZER MŰKÖDTETÉSÉBEN VALÓ POLGÁRŐRI KÖZREMŰKÖDÉSHEZ I. A POLGÁRŐR TÖRVÉNY ELŐÍRÁSAI A POLGÁRŐRSÉGRŐL ÉS A POLGÁRŐRI TEVÉKENYSÉG SZABÁLYAIRÓL

Részletesebben

1. számú melléklet. n) közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból közterületen térfigyelő (képfelvevő) rendszert üzemeltet és kezel.

1. számú melléklet. n) közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból közterületen térfigyelő (képfelvevő) rendszert üzemeltet és kezel. 1. számú melléklet Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének.../2013. (..) önkormányzati rendelete a Hegyvidéki Közterület-felügyeletről szóló 15/2009. (VI.26.) Budapest

Részletesebben

EGY ISKOLA EGY POLGÁRŐR PROGRAM

EGY ISKOLA EGY POLGÁRŐR PROGRAM EGY ISKOLA EGY POLGÁRŐR PROGRAM A gyermek- és fiatalkorúak bűnelkövetővé és áldozattá válásának megelőzésében jelentős szerepe van a családnak, a gyermek- és ifjúságvédelemnek, az oktató- és nevelő intézményeknek,

Részletesebben