5. számú melléklet A törvényszék elnöke által kiadott belső szabályzatok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "5. számú melléklet A törvényszék elnöke által kiadott belső szabályzatok"

Átírás

1 5. számú melléklet A törvényszék elnöke által kiadott belső szabályzatok A belső szabályzatok a Szervezeti és Működési Szabályzatot szervesen egészítik ki, így alkotva egy komplex egységet, melyek a következők: El.I.B.21/2. - Bács-Kiskun Megyei Bíróság 1/2004. szabályzata a gépjárművek üzemeltetési és igénybevételi rendjéről szóló szabályzat és annak évi 1-2. számú és számú módosítása Hatály: május El.II.B.18.- Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnökének 2/2008. szabályzata az igazságügyi alkalmazottak vagyonnyilatkozat tételéről, átadásáról, őrzéséről, nyilvántartásáról, valamint az abban foglalt személyes adatok védelméről Hatály: június El.II.B A Bács-Kiskun Megyei Bíróság biztonsági szabályzata a minősített adatok védelmére Hatály: január El.II.B.6. - Szabályzat a Kecskeméti Törvényszéket érintő robbantással való fenyegetés kezelése, valamint a fenyegetés nyomán szükségessé váló kiürítési feladatok végrehajtására (Bombariadó-terv) Hatály: június El.II.H.1. - A Kecskeméti Törvényszék elnökének évi 1. számú szabályzata a bírósági határozatok anonimizálásáról Hatály: január El.II.H.5/2. - Külföldi kiküldetést teljesítők költségtérítéséről szóló módosított szabályzat Hatály: 2012.május El.II.H.6/2. - Reprezentációs módosított szabályzat Hatály: 2012.április El.II.H.7/2. - Bélyegzők használatáról szóló módosított szabályzat Hatály: április El.II.H.8. - A Kecskeméti Törvényszék szabályzata a Kecskeméti Törvényszék bíróságainak működéséhez kapcsolódó közérdekű adatokra vonatkozó tájékoztatás rendjéről Hatály: május El.II.H.9. - Informatikai biztonsági szabályzat Hatály: május El.II.H Szabályzat a bírósági épületben való tartózkodás szabályairól és a bírósági épületek rendje fenntartásának követelményeiről Hatály: június El.II.H Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje módosított szabályzat Hatály: 2012.május El.II.H Ellenőrzési nyomvonal El.II.H Kockázatkezelési szabályzat Hatály: június El.H.II Értékelési szabályzat El.II.H Felesleges vagyontárgyak hasznosítási és selejtezési szabályzata

2 módosításokkal egységes szerkezetben El.II.H Számviteli politika módosítással egységes szerkezetben El.II.H Önköltségszámítási szabályzat módosításokkal egységes szerkezetben El.II.H GIIR Bizonylati szabályzat El.II.H Szabályzatok hatályon kívül helyezéséről szóló szabályzat Hatály: június El.II.H A Kecskeméti Törvényszék Szervezeti és Működési Szabályzata El.II.H Projekt ellenőrzési nyomvonal Hatály: december El.II.H A Kecskeméti Törvényszék Gazdasági Hivatalának ügyrendje El.II.H Kötelezettségvállalási, utalványozási, pénzügyi ellenjegyzési, igazolási és érvényesítési rendről szóló szabályzat El.II.H Pénz-értékkezelési szabályzat (1-2. számú módosítással egységes szerkezetben) El.II.H.29. Leltár készítési és leltározási szabályzat 1. számú módosítással egységes szerkezetben El.II.H.30. Közbeszerzési szabályzat El.II.H.31. Önköltségszámítási szabályzat El.II.H.32. Számlarend; A főkönyvi könyvelés feltételei, gazdasági események könyvelése, főkönyv-analitikus nyilvántartás kapcsolata EL.III.A.2. A Kecskeméti Törvényszék évi ügyelosztási rendje El. IV.C.5. Belső ellenőrzési kézikönyv Hatály: április El.XVI.A.9. Alapító okirat Hatály:2012. január El.II.H.1-7. A Kecskeméti Törvényszék bíróságainak tűzvédelmi szabályzata El.III.A. 2/2. A Kecskeméti Törvényszék munkaterve 35. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság Könyvtárának használatára, az olvasók jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályzat Hatály: február A Kecskeméti Törvényszék Polgári, Gazdasági, Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumának egységes szerkezetű működési szabályzata és ügyrendje 37. Munkavédelmi szabályozás Hatály: december K.T.2/3/ Polgári védelmi terv El.II.H.9. - Munkahelyi sugárvédelmi szabályzat El.II.B Elnöki intézkedés a Kecskeméti Törvényszék és a Kecskeméti Járásbíróság

3 épületébe idézés nélkül belépő személyek nyilvántartásáról El.II.B.15. Elnöki intézkedés a bírósági statisztikában alkalmazandó létszámszámítás egyes szabályairól, valamint bíróság elé állítás statisztikai elszámolásáról El.II.B Elnöki intézkedés a bírósági közvetítéssel kapcsolatos ügyviteli teendőkről Hatály: szeptember El.II.B.5. - Elnöki intézkedés a hivatali vezetékes és mobiltelefon készülékek használatáról 1. számú módosítással egységes szerkezetben Hatály: február El.II.B.7. - Elnöki intézkedés a tanácselnöki feljegyzések közzétételének rendjéről Hatályon kívül helyezve: El.II.B.8. - Elnöki ajánlás a jogalkalmazás szempontjából jelentőséggel bíró határozatok közzétételéről El.II.B A Kecskeméti Törvényszék könyvtárának szervezeti és működési szabályzata Hatály: május El.II.B Informatikai biztonsági szabályzat El.II.B Helyiségek és berendezések használatának rendje El.II.B.24/2. - Elnöki intézkedés a Kecskeméti Törvényszéken és a hozzá tartozó helyi bíróságokon tartandó készenlét és ügyelet rendjéről szóló 2014.El.II.B.24. számú szabályzat módosításáról El.II.B Elnöki intézkedés az értekezletek közérdekű tartalmának közzétételéről El.II.B Elnöki intézkedés a Kecskeméti Törvényszéken és a hozzá tartozó Járásbíróságokon megvalósuló tanúgondozás fejlesztéséről El.II.B Épület takarítási feladat ellátásainak szabályzata Hatály: április El.II.B Szabályzat a szabadság kivételének rendjéről és a NexonTime szabadságnyilvántartó rendszer használatáról El.II.B Szabályzat belső kommunikáció rendjéről El.II.B Elnöki intézkedés a szabálysértési jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében El.II.B Szabályzat a törvényszék intranetes portáljának használati rendjéről El.II.B Elnöki intézkedés statisztikai munkacsoport létrehozásáról El.II.B Elnöki intézkedés ítélkezési munkacsoport létrehozásáról El.II.B Elnöki intézkedés az előzetes döntéshozatali eljárásról El.II.B Szabályzat az igazságügyi alkalmazottak vagyonnyilatkozat tételéről, átadásáról, őrzéséről, nyilvántartásáról, valamint az abban foglalt személyes adatok védelméről Hatály: május El.II.B Elnöki intézkedés soron kívüliség szabályainak érvényesülésének érdekében elvégzendő ügyviteli és igazgatási feladatokról El.II.B Elnöki intézkedés a Kecskeméti Törvényszék illetékességi területén működő járásbíróságok küldeményeinek kézbesítéséről Hatály: szeptember El.II.B Elnöki intézkedés a szabálysértési elzárásra történő átváltoztatás iránti eljárásban az általános illetékességű Járásbíróságoktól eltérő más Járásbíróság kijelöléséről

4 El.II.B Elnöki intézkedés a gondnoksági perekben keletkező periratok selejtezéséről El.II.B Elnöki intézkedés a Nyitott Bíróság munkacsoport létrehozásáról El.II.B Szabályzatok, elnöki utasítások és ügyrendek kiadásának rendje El.II.B El.II.B.55-II. Elnöki intézkedés a bíróságok által kiállított okiratok kötelező alakiságairól és az intézkedés módosítása Hatály: január január El.II.B.1. - Elnöki intézkedés a Bács-Kiskun Megye Igazságszolgáltatásáért emlékérem alapításáról szóló szabályzatról Hatály: január El.II.B.2. - Elnöki intézkedés a szabálysértési ügyek Kecskeméti Törvényszéken belüli részleges központosítására Hatály: február El.II.B.4. - Elnöki intézkedés a bűnjelraktárak kulcsnyilvántartásáról Hatály: február El.II.B.5. - Elnöki intézkedés az elhunyt bírósági dolgozókat megillető tiszteletadásról El.II.B.8. - A Kecskeméti Törvényszék nemdohányzók védelméről szóló szabályzata El.II.B Eljárásrend személyügyi folyamatokhoz Hatály: március El.II.B Szabályzat a munkába járás rendjéről és a NexonTime beléptető és munkaidő-nyilvántartó rendszer használatáról Hatály: április El.II.B A Kecskeméti Törvényszék és az illetékességi területén lévő járásbíróságok Tűzvédelmi szabályzatai Hatály: március El.II.B Elnöki intézkedés biztonsági kamerák alkalmazásáról El.II.B Gazdasági Hivatal ügyrendje El.II.B Pénz- és értékkezelési szabályzat El.II.B Elnöki intézkedés a hatályon kívül helyezett ügyek vizsgálatáról Hatályos: szeptember El.II.B Célvizsgálat elrendelése a felmerülő és általánosítható problémák feltárása és megoldás érdekében El.II.B Felesleges vagyontárgyak hasznosításáról és selejtezésről szóló szabályzat El.II.B Önköltségszámításról szóló szabályzat El.II.B Pénz- és értékkezelési szabályzat El.II.B Elnöki intézkedés az iratbetekintés és másolatkérés nyilvántartásáról Hatályos: november El.II.B Parkolókártya igénylés évre El.II.B.2. - Beszerzési szabályzat

5 Hatályos: február El.II.B.3. - A Kecskeméti Törvényszék elnökének számviteli politikája Hatályos: január El.II.B.4. - Eszközök és Források értékelés szabályzata Hatályos: január El.II.B.5. - A Kecskeméti Törvényszék informatikai szabályzata El.II.B.6. - Elnöki intézkedés a közös használatú bírósági ügyészségi épületekben az ügyészségre érkező személyek beléptetéséről Hatály: május 17.

A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ LEGFONTOSABB JOGFORRÁSOK

A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ LEGFONTOSABB JOGFORRÁSOK Szervezetfejlesztés a en az ítélkezési munka támogatásának, a szervezet hatékonyságának, gazdaságos működésének érdekében című ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0063. számú pályázat A TÖRVÉNYSZÉK MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ

Részletesebben

A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai. 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény

A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai. 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény 4. számú melléklet A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai I. Jogszabályok: 1. Magyarország Alaptörvény 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 3. A bírák jogállásáról

Részletesebben

Kontrollrendszer megfelelő működtetése, a jó példa elöl jár

Kontrollrendszer megfelelő működtetése, a jó példa elöl jár Kontrollrendszer megfelelő működtetése, a jó példa elöl jár Dr. Bőcz Sándor a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal kabinetfőnöke Budapest, 2012. november 15. A KEHI JOGÁLLÁSÁT, TEVÉKENYSÉGÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK

Részletesebben

IKT. SZ: 184-3/2015/Sz. II. NAPIREND

IKT. SZ: 184-3/2015/Sz. II. NAPIREND ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ, VADNA, SAJÓGALGÓC, SAJÓIVÁNKA ÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2015. FEBRUÁR 9-EI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 184-3/2015/Sz. MELLÉKLETEK

Részletesebben

készítette: címzetes főjegyző testületenkénti egyszerűtöbbség Melléklet: javaslat

készítette: címzetes főjegyző testületenkénti egyszerűtöbbség Melléklet: javaslat ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ, VADNA, SAJÓGALGÓC ÉS SAJÓIVÁNKA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2014. AUGUSZTUS 26-AI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1172-4/2014/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB III.

Részletesebben

1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban

1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban 1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban - Szervezeti egységek: Kollégiumok: A kollégium meghatározott ügyszakba beosztott bírák testülete.

Részletesebben

Hatályos BM (IRM) KGF Főigazgatói Intézkedések, szabályozások, körlevelek jegyzéke

Hatályos BM (IRM) KGF Főigazgatói Intézkedések, szabályozások, körlevelek jegyzéke Hatályos BM (IRM) KGF Főigazgatói Intézkedések, szabályozások, körlevelek jegyzéke 4-1/1986 * Tüzelő anyagok nyilvántartásának szabályozása 4/1988* Térítéses fuvar ügyintézése 4-1/1988* A BM központi és

Részletesebben

A rendelet 1. (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A rendelet 1. (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Doboz Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2013. (II.15.), 14/2009

Részletesebben

SZABÁLYZATMINTÁK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK RÉSZÉRE

SZABÁLYZATMINTÁK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK RÉSZÉRE GAZDÁLKODÁSI KÉZIKÖNYVEK SZABÁLYZATMINTÁK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK RÉSZÉRE II. KÖTET Budapest, 2016 Szerzők: Dr. Böszörményi Judit Nagyné Véber Györgyi Buránszkiné Alföldy Zita Sorozatszerkesztő: Kökényesiné

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV Csobánkai Polgármesteri Hivatal Magyar Államkincstár általi szabályszerűségi pénzügyi ellenőrzéséről készült javaslataira

INTÉZKEDÉSI TERV Csobánkai Polgármesteri Hivatal Magyar Államkincstár általi szabályszerűségi pénzügyi ellenőrzéséről készült javaslataira INTÉZKEDÉSI TERV Csobánkai Polgármesteri Hivatal Magyar Államkincstár általi szabályszerűségi pénzügyi ellenőrzéséről készült javaslataira Sorszám MÁK javaslat hiv. MÁK jelentésben foglalt javaslat Elvégzendő

Részletesebben

KÉRDŐÍV. A évre vonatkozó éves ellenőrzési terv. kialakításához

KÉRDŐÍV. A évre vonatkozó éves ellenőrzési terv. kialakításához 12.SZÁMÚ MELLÉKLET KÉRDŐÍV A 2016. évre vonatkozó éves ellenőrzési terv kialakításához Törzskönyvi jogi személy neve: (a költségvetési szerv, a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, társulás,

Részletesebben

110/2015. (IX.24.) számú határozata. a szabályzatok felülvizsgálati rendjéről

110/2015. (IX.24.) számú határozata. a szabályzatok felülvizsgálati rendjéről Semmelweis Egyetem Szenátusának 110/2015. (IX.24.) számú határozata a szabályzatok felülvizsgálati rendjéről Az SZMSZ 21. (14) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Semmelweis Egyetem Szenátusa a

Részletesebben

13. számú melléklet KÉRDŐÍV. A évre vonatkozó éves ellenőrzési terv. kialakításához

13. számú melléklet KÉRDŐÍV. A évre vonatkozó éves ellenőrzési terv. kialakításához 13. számú melléklet KÉRDŐÍV A 2016. évre vonatkozó éves ellenőrzési terv kialakításához Törzskönyvi jogi személy neve: (a költségvetési szerv, a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, társulás,

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SZÁMVITELI POLITIKÁJA, SZÁMLARENDJE

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SZÁMVITELI POLITIKÁJA, SZÁMLARENDJE Számviteli kézikönyvek KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK SZÁMVITELI POLITIKÁJA, SZÁMLARENDJE 2011 Budapest, 2011 Szerző: Szamkó Józsefné Lektor: Lilliné Fecz Ildikó ISBN 978 963 638 389 3 ISSN 1787 7342 Kiadja a SALDO

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzatának. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. május 28.-án tartandó ülésére.

Füzesgyarmat Város Önkormányzatának. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. május 28.-án tartandó ülésére. 16.sz. melléklet az /2015.(V.28.) önkormányzati rendelethez. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-058, 491-956, Fax: 491-361 E-mail: polgarmester@fuzesgyarmat.hu

Részletesebben

Kontrollkörnyezet, szabályzatok

Kontrollkörnyezet, szabályzatok Kontrollkörnyezet, szabályzatok 1. melléklet a /2018.( ) RNÖ számú határozathoz A Hivatal rendelkezik Számviteli Politikával, amely 2017. január 01-től hatályos. A szabályzat hatálya kiterjed az Önkormányzatra

Részletesebben

I.2. A szervezeti egységek feladatainak leírása január 2-ától hatályos SzMSz. alapján [20/2015. (11.30.) sz. utasítás]

I.2. A szervezeti egységek feladatainak leírása január 2-ától hatályos SzMSz. alapján [20/2015. (11.30.) sz. utasítás] I. Szervezeti, személyzeti adatok I.2. A szervezeti egységek feladatainak leírása 2018. január 2-ától hatályos SzMSz. alapján [20/2015. (11.30.) sz. utasítás] Elnöki Kabinet Az Elnöki Kabinet vezetői feladatait

Részletesebben

Új belépő információs csomag bírák számára

Új belépő információs csomag bírák számára Új belépő információs csomag bírák számára Kedves Kollégánk! Szeretettel köszöntjük a bíróság munkatársai között. A munkakezdés megkönnyítése érdekében az alábbiakra hívjuk fel figyelmét: Kérjük, ismerkedjen

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI GAZDÁLKODÓ

EGÉSZSÉGÜGYI GAZDÁLKODÓ EGÉSZSÉGÜGYI GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK ELLENŐRZÉSE LŐADÓ: DR. N ELŐADÓ. NAGY IMRE FELÜGYELETI VEZETŐ BALATONFÜRED ALATONFÜRED,, 2018. SZEPTEMBER 19., 2018. 19. Ellenőrzések társadalmi indokoltsága Széles

Részletesebben

Csobánka Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal. A Folyamatba épített, Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE) szabályzata

Csobánka Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal. A Folyamatba épített, Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE) szabályzata Csobánka Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal A Folyamatba épített, Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE) szabályzata (Csobánka Község Önkormányzat Képviselő-testülete által 94/2011. (VII.29.)

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 9/A. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS

Részletesebben

2018.El.II.A.1/34. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2019.

2018.El.II.A.1/34. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2019. 2018.El.II.A.1/34. szám A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2019. ÖSSZBÍRÓI ÉRTEKEZLET 1./ A Fővárosi Törvényszék elnökének tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2018. évi működéséről 2./ A Fővárosi Törvényszék

Részletesebben

2015.El.II.A.2/37. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2016.

2015.El.II.A.2/37. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2016. 2015.El.II.A.2/37. szám A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2016. ÖSSZBÍRÓI ÉRTEKEZLET 1./ A Fővárosi Törvényszék elnökének tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2015. évi működéséről 2./ A Fővárosi Törvényszék

Részletesebben

I. Szervezeti, személyzeti adatok

I. Szervezeti, személyzeti adatok I. Szervezeti, személyzeti adatok I.2. A szervezeti egységek feladatainak leírása 2017. február 7-étől hatályos SzMSz. alapján [20/2015. (11.30.) sz. utasítás] Elnöki Kabinet Az Elnöki Kabinet feladata:

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2013. július 29-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2013. július 29-i ülésére Előterjesztés 3. Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2013. július 29-i ülésére Tárgy: A Társulás által fenntartott Egészségügyi,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8 2019/3. SZÁM 2019/3. SZÁM TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI UTASÍTÁSOK 8 elnökének 9/2019. (III.29.) OBH utasítása a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályi

Részletesebben

Gombai Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata

Gombai Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata Gombai Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Jóváhagyás: A Szervezeti és Működési szabályzatot egységes szerkezetbe foglalt szövegezéssel Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök: 3. számú melléklet Hatályos SZMSZ 1.10. Az Alapító Okirat száma és kelte: A létrehozásról szóló Alapító Okirat kelte és száma: 2012. december 20, 182/2012. (XII. 20.) KH. Hatályos Alapító Okirat kelte

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2016. (XII. 22.) OBH utasítása

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2016. (XII. 22.) OBH utasítása Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2016. (XII. 22.) OBH utasítása a rendkívüli és egyéb eseményekkel kapcsolatos tájékoztatás rendjéről szóló szabályzatról szóló 17/2012. (X. 18.) OBH utasítás módosításáról

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV Csobánka Község Önkormányzata Magyar Államkincstár általi szabályszerűségi pénzügyi ellenőrzéséről készült javaslataira

INTÉZKEDÉSI TERV Csobánka Község Önkormányzata Magyar Államkincstár általi szabályszerűségi pénzügyi ellenőrzéséről készült javaslataira INTÉZKEDÉSI TERV Csobánka Község Önkormányzata Magyar Államkincstár általi szabályszerűségi pénzügyi ellenőrzéséről készült javaslataira Sorszám MÁK javaslat hiv. MÁK jelentésben foglalt javaslat Elvégzendő

Részletesebben

5/2012. (III. 22.) OBH

5/2012. (III. 22.) OBH Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 5/2012. (III. 22.) OBH utasítása a 2012. évi fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendjéről szóló szabályzatról Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény

Részletesebben

Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal. A Folyamatba épített, Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE) szabályzata

Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal. A Folyamatba épített, Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE) szabályzata Ügyiratszám: 638-3/2014. Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal 8417 Csetény Rákóczi út 30. A Folyamatba épített, Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE) szabályzata Hatályos. 2014. március 1. A

Részletesebben

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA. Sorszám Dokumentum Összeállításért

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA. Sorszám Dokumentum Összeállításért Kormányzati szektorba sorolt, többségi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok vizsgálata és intézkedési terve az Állami Számvevőszék gyakorlata alapján Az ellenőrzés fókuszkérdései: - Az önkormányzat

Részletesebben

Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának november 23-i ülésére

Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának november 23-i ülésére 2. Előterjesztés Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsának 2015. november 23-i ülésére Tárgy: A Társulás által fenntartott Egészségügyi,

Részletesebben

SZABÁLYZATMINTÁK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK RÉSZÉRE

SZABÁLYZATMINTÁK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK RÉSZÉRE GAZDÁLKODÁSI KÉZIKÖNYVEK SZABÁLYZATMINTÁK KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK RÉSZÉRE II. KÖTET Budapest, 2016 Szerzők: Dr. Böszörményi Judit Nagyné Véber Györgyi Buránszkiné Alföldy Zita Sorozatszerkesztő: Kökényesiné

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 43/2009.(III. 19.) Kt. számú határozata

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 43/2009.(III. 19.) Kt. számú határozata TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 43/2009.(III. 19.) Kt. számú határozata a Tiszavasvári Város Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2008. évi ellenőrzéséről című számvevői jelentésről,

Részletesebben

421/2012. (XII. 15.) OBHE számú határozat a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának alapelveiről

421/2012. (XII. 15.) OBHE számú határozat a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának alapelveiről 421/2012. (XII. 15.) OBHE számú határozat a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának alapelveiről Az OBH elnöke a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának (a továbbiakban: SZMSZ) elkészítése

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal ügyrendje

A Polgármesteri Hivatal ügyrendje Módosítva a 219/2012. (VIII. 29.) számú határozattal bezárólag. A Polgármesteri Hivatal ügyrendje Enying Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben,

Részletesebben

Iktsz.: 9. melléklet. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása

Iktsz.: 9. melléklet. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása Iktsz.: 9. melléklet EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása mely létrejött egyrészről név: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 8. képviselő: Dr. Kriza Ákos

Részletesebben

12. Kollektív szerződés /Mt. 20., 30-41/A. Kjt. 8., 12-13/A. / a munkavállalók szociális, jóléti, kulturális és egyéb juttatásairól szóló szabályozás

12. Kollektív szerződés /Mt. 20., 30-41/A. Kjt. 8., 12-13/A. / a munkavállalók szociális, jóléti, kulturális és egyéb juttatásairól szóló szabályozás A közoktatási intézmények által nyilvántartott és kezelt dokumentumok és szabályzatok 1. Alapító okirat 1993. évi LXXIX. törvény [Kt.]. 37. (2)-(5) költségvetési szervek vonatkozásában: 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

A MAGYAR SZABADALMI HIVATAL ALAPTEVÉKENYSÉGÉBE TARTOZÓ MUNKAKÖRÖK JEGYZÉKE

A MAGYAR SZABADALMI HIVATAL ALAPTEVÉKENYSÉGÉBE TARTOZÓ MUNKAKÖRÖK JEGYZÉKE 3. melléklet A MAGYAR SZABADALMI HIVATAL ALAPTEVÉKENYSÉGÉBE TARTOZÓ MUNKAKÖRÖK JEGYZÉKE A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 7. -ának (6) bekezdése alapján szabadalmi elbíráló

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. az alkalmazásában álló személyek jogviszonyának megjelölését (Ávr. 5. (1) bek. h) pont)?

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. az alkalmazásában álló személyek jogviszonyának megjelölését (Ávr. 5. (1) bek. h) pont)? értelmezhető (/X) 1. KONTROLLKÖRNYEZET (Áht. 9. 69. (1) bekezdés, Ávr. 5-13., Bkr. 3. a) pontja, 5., 6. ) 2. Szervezet szabályozottság (Bkr. 6. (1) bekezdés a) pont, (2) bekezdés) Rendelkezik-e a költségvetési

Részletesebben

Szegedi Törvényszék szervezeti ábrájához kapcsolódó Tevékenységek döntési folyamatok és felelőseik (hatályos SZMSZ kivonata)

Szegedi Törvényszék szervezeti ábrájához kapcsolódó Tevékenységek döntési folyamatok és felelőseik (hatályos SZMSZ kivonata) Szegedi Törvényszék szervezeti ábrájához kapcsolódó Tevékenységek döntési folyamatok és felelőseik (hatályos SZMSZ kivonata) A bíróságok Alaptörvényben meghatározott feladatai (25. cikk) A bíróságok igazságszolgáltatási

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 6/55-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:-50/0. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2008. március 28-i ülésére

Részletesebben

Beruházási Programiroda Ügyrendje

Beruházási Programiroda Ügyrendje TE Beruházási Programiroda Ügyrendje A Szenátus elfogadta a 19/2016.(II.25.) számú határozatával. 2017. május 25-ig elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben. Módosító határozatok: 41/2016. (IV.28.)

Részletesebben

KISZOMBORI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

KISZOMBORI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA KISZOMBORI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Jóváhagyta: Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 68/2013.(III. 26.) KNÖT határozatával. Módosítva és egységes szerkezetbe

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal évi belső ellenőrzéséről

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal évi belső ellenőrzéséről SOMOGY MEGYE JEGYZŐJE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jegyzo@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/288-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal 2015. évi belső

Részletesebben

ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE

ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 6/2013. (VI. 25.) OBH utasítása a 2013. évi fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendjéről szóló szabályzatról Az államháztartásról

Részletesebben

A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje évre. egységes szerkezetben

A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje évre. egységes szerkezetben SZOLNOKI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ELNÖKE 5000 Szolnok, Kossuth út 1. t. 06 56 501 400 f. 06 56 410 905 e. birosagmunkaugy@szolnokit.birosag.hu http://szolnokitorvenyszek.birosag.hu/ 2018.EL.III.A.2/5.

Részletesebben

36/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Gazdasági Szervezete Ügyrendjének módosítása

36/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Gazdasági Szervezete Ügyrendjének módosítása 36/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Gazdasági Szervezete Ügyrendjének módosítása A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Hivatal Gazdasági Szervezete Ügyrendjének

Részletesebben

NYILATKOZAT. Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Budapest, István út , Fax.:

NYILATKOZAT. Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Budapest, István út , Fax.: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3197, Fax.: 231-3199 tahonr@ujpest.hu JEGYZŐJE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid until: 2016.06.26.

Részletesebben

I. Szervezeti, személyzeti adatok

I. Szervezeti, személyzeti adatok I. Szervezeti, személyzeti adatok I.2. A szervezeti egységek feladatainak leírása 2018. február 1-jétől hatályos SzMSz. alapján [20/2015. (11.30.) sz. utasítás] Elnöki Kabinet Az Elnöki Kabinet vezetői

Részletesebben

Belső szabályzatok tartalmi elemei Készítette: Győrffi Dezső

Belső szabályzatok tartalmi elemei Készítette: Győrffi Dezső Belső szabályzatok tartalmi elemei Készítette: Győrffi Dezső 2017. február 8. Győrffi Dezső Miskolci Egyetem 1 I. Ávr. 13. (2) bekezdés szerint előírt szabályzatok 1) Gazdálkodási szabályzat (adatszolgáltatásra,

Részletesebben

Ü G Y R E N D. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Agrártudományi Kutatóközpont

Ü G Y R E N D. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Agrártudományi Kutatóközpont MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Agrártudományi Kutatóközpont Ü G Y R E N D A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Gazdasági Igazgatósága gazdálkodással összefüggő feladataira Martonvásár,

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Munkaügyi Központ iratai 1990-1995 XXIV.522. Terjedelem. 18 kisdoboz. Iratok: 2,25 ifm Összesen:

Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Munkaügyi Központ iratai 1990-1995 XXIV.522. Terjedelem. 18 kisdoboz. Iratok: 2,25 ifm Összesen: Somogy Megyei Levéltár Somogy Megyei Munkaügyi Központ iratai 1990-1995 XXIV.522. Raktári egységek száma 18 kisdoboz Terjedelem Terjedelem ifm. Iratok: 2,25 ifm Összesen: 2,25 ifm ifm Raktári hely: FÜSZÉRT

Részletesebben

SZABÁLYZATOT. A szabályzat célja

SZABÁLYZATOT. A szabályzat célja Miskolci Törvényszék Elnöke 2016.El.I.D.17. A Miskolci Törvényszék Elnöke a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII.1.) IM rendelet (továbbiakban: Büsz.) 7. -ában rögzített, a tárgyaláson kívül

Részletesebben

MUNKAMEGOSZTÁSI M E G Á L L A P O D Á S

MUNKAMEGOSZTÁSI M E G Á L L A P O D Á S MUNKAMEGOSZTÁSI M E G Á L L A P O D Á S BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, valamint a.. Óvoda, mint önállóan működő költségvetési

Részletesebben

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL I. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása

Részletesebben

KISZOMBORI POLGÁRMESTERI HIVATAL

KISZOMBORI POLGÁRMESTERI HIVATAL KISZOMBORI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Jóváhagyta: Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 68/2013.(III. 26.) KNÖT határozatával. KISZOMBORI POLGÁRMESTERI

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018-2019. nevelési év Jogszabályi alapja a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok:

Részletesebben

HATÁROZATOK TÁRA - KÖNYVE. Merkating Nonprofit Kft Szolnok Tiszaligeti sétány 14.

HATÁROZATOK TÁRA - KÖNYVE. Merkating Nonprofit Kft Szolnok Tiszaligeti sétány 14. HATÁROZATOK TÁRA - KÖNYVE Merkating Nonprofit Kft 5000 Szolnok Tiszaligeti sétány 14. 1 2013 2 2013.05.22. 1/2013.05.22. számú határozatot : miszerint az N kft felügyelő bizottsága elfogadja 1. a Merkating

Részletesebben

A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK ÜGYRENDJE. A kollégium meghatározott ügyszakba beosztott bírák testülete, melyet a kollégiumvezető vezet.

A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK ÜGYRENDJE. A kollégium meghatározott ügyszakba beosztott bírák testülete, melyet a kollégiumvezető vezet. Az SZMSZ 2. számú melléklete 2018.El.II.B.21. Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumvezető 1055 Budapest, Markó utca 16. t. 06 1 268 4813, fax.: 06 1 268 4814 www.birosag.hu A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ

Részletesebben

BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS IRÁNYÍTÁS KÉZIRAT

BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS IRÁNYÍTÁS KÉZIRAT InterMap Térinformatikai Tanácsadó Iroda 1037 Budapest, Viharhegyi út 19/c. Tel.: 06-1-212-2070, 06-1-214-0352, Fax: 06-1-214-0352 Honlap: www.intermap.hu, e-mail: info@intermap.hu BÜKKSZENTKERESZT ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

CAF önértékelés eredményein alapuló Intézkedési program

CAF önértékelés eredményein alapuló Intézkedési program ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0050 CAF önértékelés eredményein alapuló Intézkedési program Jelen dokumentum annak a CAF értékelésnek az eredményeit mutatja be, amelyet a Zalaegerszegi Törvényszék az ÁROP 1.2.18/A-2013-2013-0050

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁSA

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁSA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK/KÉSZLETEK FELTÁRÁSA MEGNEVEZÉSŰ MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁSA 2019 Oldal 0 / 7 1. A folyamat leírása: A felesleges vagyontárgyak/készletek feltárása, hasznosítása és selejtezése 2.

Részletesebben

ÁEEK VIZSGÁLAT a belső kontrollrendszer kialakításáról, működtetéséről, valamint a vagyongazdálkodás ellenőrzéséről.

ÁEEK VIZSGÁLAT a belső kontrollrendszer kialakításáról, működtetéséről, valamint a vagyongazdálkodás ellenőrzéséről. ÁEEK VIZSGÁLAT 2016 a belső kontrollrendszer kialakításáról, működtetéséről, valamint a vagyongazdálkodás ellenőrzéséről. Az ellenőrzés célja annak megállapítása volt, hogy a Kórháznál a belső kontrollrendszer

Részletesebben

Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata

Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata Pálmonostora Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rend. 10.. (4)

Részletesebben

Dávid István polgármester Dr. Herczeg Tibor

Dávid István polgármester Dr. Herczeg Tibor ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. ÁPRILIS 23-AI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 864-8/2015/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB VII. NAPIREND Tárgy: A 2014. évi

Részletesebben

Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata I. Általános rendelkezések 1. A költségvetési szerv a) Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban:hivatal) b) székhelye:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÁPRILIS 27-EI ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÁPRILIS 27-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:III-1662-14/2017.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE. SZEGED 6701 Szeged, Pf Telefon/fax: 06/

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE. SZEGED 6701 Szeged, Pf Telefon/fax: 06/ SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE SZEGED 6701 Szeged, Pf. 408. Telefon/fax: 06/62-549-484 2017.El.II.B.44. A SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK - ÉS AZ ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN MŰKÖDŐ BÍRÓSÁGOK - SZABÁLYZATA (az I. számú módosítások

Részletesebben

Kivonat a képviselő-testület jegyzőkönyvéből

Kivonat a képviselő-testület jegyzőkönyvéből Kivonat a képviselő-testület könyvéből könyvéből: Napirendi pontok elfogadása. Szákszend Község Önkormányzata képviselő-testületének 45/2016.(IV.13.) SZKÖKt. Szákszend Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

kiadott Leltározási Leltározási szabályzat/, a leltárak megfelelő

kiadott Leltározási Leltározási szabályzat/, a leltárak megfelelő Makói Kistérség Többcélú Társulása Ellenőrzési tervjavaslat i belső i terv Ellenőrzési tervet megalapozó elemzés címe, időpontja sor szá m 1. Település Ellenőrzött szerv Ellenőrizendő folyamatok Ambrózfalva

Részletesebben

SAJÓ-BÓDVA VÖLGYE ÉS KÖRNYÉKE Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás

SAJÓ-BÓDVA VÖLGYE ÉS KÖRNYÉKE Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás SAJÓ-BÓDVA VÖLGYE ÉS KÖRNYÉKE Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 2014-2018. ÉVEK IDŐSZAKÁRA SZÓLÓ BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVÉHEZ SZÜKSÉGES KOCKÁZATELEMZÉS A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XXIII.KERÜLET SOROKSÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSI EGYSÉGÉNEK STRATÉGIAI ELLENŐRZÉSI TERVE MÓDOSÍTÁSA

BUDAPEST FŐVÁROS XXIII.KERÜLET SOROKSÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSI EGYSÉGÉNEK STRATÉGIAI ELLENŐRZÉSI TERVE MÓDOSÍTÁSA BUDAPEST FŐVÁROS XXIII.KERÜLET SOROKSÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSI EGYSÉGÉNEK STRATÉGIAI ELLENŐRZÉSI TERVE 2014-2017 MÓDOSÍTÁSA Készítette: Beszené Uhrin Gyöngyi belső ellenőrzési vezető

Részletesebben

A április 15-én hatályos irányító intézkedések jegyzéke 1. Legfőbb ügyészi utasítások

A április 15-én hatályos irányító intézkedések jegyzéke 1. Legfőbb ügyészi utasítások A 2013. április 15-én hatályos irányító intézkedések jegyzéke 1 Legfőbb ügyészi utasítások 3/1992. Legf. Ü. utasítás az ügyészi szervezetben adományozható elismerésekről Mód.: 4/1993. Legf. Ü. ut. 3/1994.

Részletesebben

A Kecskeméti Törvényszék egyes szervezeti egységeinek feladatai

A Kecskeméti Törvényszék egyes szervezeti egységeinek feladatai A Kecskeméti Törvényszék egyes szervezeti egységeinek feladatai A törvényszék elnökének feladatai, igazgatási tevékenysége: A törvényszéket az elnök vezeti a Bszi. 119. -ában foglaltak szerint: a.) a költségvetési

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 4. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 181 / E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület október 28-i nyilvános ülésére. Tárgy: Tapolca Város Önkormányzata 2011. évi belső ellenőrzési munkaterve. Előterjesztő:

Részletesebben

Szervezeti Működési Szabályzat

Szervezeti Működési Szabályzat Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Szervezeti Működési Szabályzat A Szervezeti Működési Szabályzatot Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete... számú határozatával fogadta el.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A 2010. évi átfogó ÁSZ-ellenőrzéshez kapcsolódó intézkedési terv

Részletesebben

Intézményműködtetés, valamint az új Teleki téri Piac és Termelői Piac vezetőinek képviseleti jogosultsága

Intézményműködtetés, valamint az új Teleki téri Piac és Termelői Piac vezetőinek képviseleti jogosultsága Intézményműködtetés, valamint az új Teleki téri Piac és Termelői Piac vezetőinek képviseleti jogosultsága Az - az Igazgatóság döntési jogköre mellett - teljes jogkörrel gyakorolja a képviseleti jogát.

Részletesebben

Hévízgyörk Község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatának / 3.sz.függelék

Hévízgyörk Község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatának / 3.sz.függelék 1 Hévízgyörk Község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatának / 3.sz.függelék Hévízgyörk Község Polgármesteri Hivatal gazdasági szervezetének ügyrendje A helyi önkormányzatokról szóló 2011.évi

Részletesebben

1/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Budapesti Gazdasági Egyetem. leltározási és leltárkészítési munkáiról

1/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Budapesti Gazdasági Egyetem. leltározási és leltárkészítési munkáiról 1/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás a Budapesti Gazdasági Egyetem leltározási és leltárkészítési munkáiról Budapest, 2016. június 30. (2016. július 1. napjától hatályos változat) A Budapesti Gazdasági

Részletesebben

A szabályzat a fenntartó jóváhagyásával lép hatályba és határozatlan időre szól. A Városi Sportlétesítmény Gondnokság Intézményének meghatározása:

A szabályzat a fenntartó jóváhagyásával lép hatályba és határozatlan időre szól. A Városi Sportlétesítmény Gondnokság Intézményének meghatározása: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 5. -ában meghatározottak

Részletesebben

A október 1-jén hatályos irányító intézkedések jegyzéke 1. Legfőbb ügyészi utasítások

A október 1-jén hatályos irányító intézkedések jegyzéke 1. Legfőbb ügyészi utasítások A 2012. október 1-jén hatályos irányító intézkedések jegyzéke 1 Legfőbb ügyészi utasítások 3/1992. Legf. Ü. utasítás az ügyészi szervezetben adományozható elismerésekről Mód.: 4/1993. Legf. Ü. ut. 3/1994.

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzatának Jegyzıje 2119 Pécel, Kossuth tér 1. Tel: 28/452-745, 452-751; Fax: 28/452-755 e-mail: jegyzo@pecel.hu

Pécel Város Önkormányzatának Jegyzıje 2119 Pécel, Kossuth tér 1. Tel: 28/452-745, 452-751; Fax: 28/452-755 e-mail: jegyzo@pecel.hu Pécel Város Önkormányzatának Jegyzıje 2119 Pécel, Kossuth tér 1. Tel: 28/452-745, 452-751; Fax: 28/452-755 e-mail: jegyzo@pecel.hu Iktatószám: SZ/706/16/2009 ELİTERJESZTÉS a 2010. évre vonatkozó Éves i

Részletesebben

BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: január 2-ától december 31-éig.

BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: január 2-ától december 31-éig. Barcsi Járásbíróság Elnöke 2016.El.III.A.4. szám BARCSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Hatálya: 2017. január 2-ától 2017. december 31-éig. 1. Alapadatok 1.1. A Barcsi Járásbíróság Elnökeként a Bíróságok

Részletesebben

A május 1-jén hatályos irányító intézkedések jegyzéke 1. Legfőbb ügyészi utasítások

A május 1-jén hatályos irányító intézkedések jegyzéke 1. Legfőbb ügyészi utasítások A 2014. május 1-jén hatályos irányító intézkedések jegyzéke 1 Legfőbb ügyészi utasítások 3/1992. Legf. Ü. utasítás az ügyészi szervezetben adományozható elismerésekről 4/1993. Legf. Ü. ut. 3/1994. Legf.

Részletesebben

Ellenőrzési nyomvonal PÁLYÁZATOKKAL KAPCSOLATOS FELADATOK VÉGREHAJTÁSÁRA UTÓFINANSZÍROZÁS ESETÉN

Ellenőrzési nyomvonal PÁLYÁZATOKKAL KAPCSOLATOS FELADATOK VÉGREHAJTÁSÁRA UTÓFINANSZÍROZÁS ESETÉN Ellenőrzési nyomvonal PÁLYÁZATOKKAL KAPCSOLATOS FELADATOK VÉGREHAJTÁSÁRA UTÓFINANSZÍROZÁS ESETÉN Előkészítés az egyes feladatok tartalmi leírása njegyzés 1. Pályázat figyelés vezetői döntések előkészítése

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG JELENTÉS A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KÖZGYŰLÉSE RÉSZÉRE Budapest, 2013. május 16. 2 A Magyar Olimpiai Bizottság társadalmi szervezet nyilvántartási száma:

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR 15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről A nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS KIVONAT Mezősas községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 22-ei testületi üléséről: 4/2016. (02.22.) határozata a Román Nemzetiségi Önkormányzattal kötött megállapodás elfogadásáról A Mezősas

Részletesebben

Bátai Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata (egységes szerkezetben)

Bátai Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata (egységes szerkezetben) Bátai Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata (egységes szerkezetben) Báta Község Önkormányzata és Sárpilis Község Önkormányzata Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.

Részletesebben

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés június 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés június 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. június 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 113/2011. (VI. 30.) határozata

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Kistérségi Többcélú Társulás 8700 Marcali Rákóczi u. 11. 85/501-001 / 85/501-055 www.marcalikisterseg.hu Ügyiratszám: /2017 2. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S a Marcali Közös Önkormányzati

Részletesebben

PÁLOSVÖRÖSMART ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. (Ügyrend) I. A Polgármesteri Hivatal

PÁLOSVÖRÖSMART ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. (Ügyrend) I. A Polgármesteri Hivatal PÁLOSVÖRÖSMART ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (Ügyrend) I. A Polgármesteri Hivatal 1./ A Polgármesteri Hivatal a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Leltározási és leltárkészítési szabályzatát, Eszközök és források értékelési szabályzatát, Selejtezési és hasznosítási szabályzatát, Házipénztár és pénzkezelési szabályzatát, Bizonylati szabályzatát, Önköltségszámítási

Részletesebben

17/2012. (X. 18.) OBH utasítás. a rendkívüli és egyéb eseményekkel kapcsolatos tájékoztatás rendjéről szóló szabályzatról

17/2012. (X. 18.) OBH utasítás. a rendkívüli és egyéb eseményekkel kapcsolatos tájékoztatás rendjéről szóló szabályzatról 17/2012. (X. 18.) OBH utasítás Módosításokkal egységes szerkezetben. Hatályos 2017. szeptember 12-től. a rendkívüli egyéb eseményekkel kapcsolatos tájékoztatás rendjéről szóló szabályzatról Az Országos

Részletesebben