2011. január február Tizenegyedik évfolyam első szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2011. január február Tizenegyedik évfolyam első szám"

Átírás

1 2011. január február Tizenegyedik évfolyam első szám

2 Mariann nénire emlékezünk Egy remek tanárt, egy nagyon jószívű embert és egy pótanyukát vesztettünk el január 9-én, Sápi Endréné, Mariann néni személyében szeptemberében ő volt az a tanár, aki felkarolt minket. Tanítás után mindig felszabadító volt Mariann nénivel a játék. Ahogy időnk engedte, úgy fejlesztette kreativitásunkat. Megtanított minket önzetlenül szeretni, megbocsátani és gondolkodni a tetteink előtt. Életszeretete mindig sugárzott belőle. Sosem láttuk szomorúnak. Boldogan emlékszünk vissza a mostani 7. a osztállyal, hogy hány első helyezést értünk el az akkori Luca olimpián és a Mikulás maratonon az ő segítségével. Annyi gyönyörű pillanatot ajándékozott nekünk és az iskolának, hogy azt mind felsorolni ebben a pár sorban nem lehet. Megtiszteltetés számunkra, hogy megismerhettük, hogy az osztálya lehettünk. Három év után, attól függetlenül, hogy már nem minket tanított, mindig fordulhattunk hozzá, segített, ha kellett. Legszebb és legemlékezetesebb idézete: A szeretet olyan dolog, amelyet mások szívében hagyunk magunk után. Őszintén mondhatom, az osztályom nevében is, hogy Mariann néni emlékét örökre belevéstük a szívünkbe. Nála jobb tanárt sosem ismertünk. Szeretjük, Mariann néni. Deák Dorottya 7. a A Kodály iskola dolgozói nevében megrendülten búcsúzom volt kolléganőnktől, akitől megtanultuk, ha szeretet adunk csak úgy, nem várva semmit, mi magunk is feltöltődünk a szeretettel. Ez nagy segítség ahhoz, hogy megéljük a hétköznapokat. Ez a szeretet teszi halhatatlanná Mariann nénit is. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna

3 A város, ahol élünk: Kaposvár Fekete István Író, természetbúvár Gölle Budapest Édesapja, Fekete Árpád római katolikus kántortanító volt. A mélyen vallásos család első gyermeke, István számára mindvégig meghatározóak maradtak a göllei emlékek: a szülőfalu a későbbi író természet- és emberszeretetének is forrása lett. Az elemi iskolát már Kaposváron fejezte be, ahová 1910-ben költözött a család ben a helyi főgimnáziumban, 1915-ig a kaposvári polgári fiúiskolában 1915 és 1918 között a felső kereskedelmi iskolában tanult, majd hadiérettségit tett, és bevonult katonának ben jelent meg első publikációja a Zászlónk című budapesti folyóiratban tól 1926-ig Debrecenben és Magyaróváron végezte a gazdasági akadémiát, s csak ezután, okleveles gazdaként szerelt ig Baranya megyei Emléktábla a Gróf Apponyi Albert utcában Bakócán, majd 1941-ig Ajkán volt gazdatiszt. Az ajkai uradalomban országos hírű növénytermesztési és állattenyésztési sikereket ért el, ugyanakkor az 1930-as évek elejétől folyamatosan jelentek meg írásai a Nimród című vadászújságban és az Új Időkben. Első regénye, A koppányi aga testamentuma 1937-ben, Zsellérek című társadalmi regénye 1939-ben nyert pályadíjat. Az író neve Hajnalodik című drámája után, 1940-től vált országosan ismertté. Családjával 1941-ben Budapestre költözött, s szakfilmíró lett a Földművelési Minisztériumban, 1947-től pedig a Magyar Állami Erőgazdasági Üzemeknél. Több játékfilmjét mutatták be, s ben a Kisfaludy Társaság tagjai közé választották és 1954 között halászati oktató volt Kunszentmártonban, majd rokkantsági nyugdíjban vonult. Csak 1953-tól írhatott ismét a megjelenésreményével:az ötvenes években adták ki először Kele, Lutra, Bogáncs, Tüskevár és Téli berek című regényeit tól a teleket a szigligeti Alkotóházában töltötte ban megkapta a József Attila díjat, 1970-ben a Munka Érdemrend arany fokozatát. Halálát szívbetegség okozta. Gyermekkorát feldolgozó regénye, a Ballagó idő közvetlen elhunyta után jelent meg. Könyveit közel tucatnyi nyelvre fordították le, és mintegy kilencmillió példányban adták ki. Munkásságának tárgyilagos megítélését sokáig mégis előítéletek nehezítették. Fekete István magányos alakja a magyar irodalomnak: lapalapításokban nem vett részt, programot sem fogalmazott ; írói munkásságában leginkább a humanizmussal és vallásossággal átitatott, modernizált népiesség elemei érvényesülnek. A vadász-, természet- és ifjúsági irodalom, állatregények legjelentősebb alkotói közé sorolják, bár ő magát nem tartotta ifjúsági írónak. Sokoldalú szerző volt: írt regényt, elbeszélést, életrajzot, és önéletrajzot, drámát, filmforgatókönyvet, verset, tankönyvet, tudományos művet. Az ötvenes évektől kezdve az állatok nyelvén is a társadalomról kísérelt meg szólni, legalább allegorikus módon. A magyar nyelv igazi művésze 2004-től Kaposvártól néhány kilométerre Göllében nyugszik. Az oldalt összeállította: Horváth Szimóna 7. b

4 A tündér rabsága Élt egyszer egy király, az Óperenciás-tengeren túl. Volt egy fia, Dávid királyfi, aki gyakran kérdezte apját, ki az a szépséges cselédlány a palotában, aki mindig olyan szomorú. A király nem tudta a választ, ezért Dávid királyfi a varázslót kereste meg. A varázsló régóta a palotában élt, egy táltos ló és egy törpe segítette varázstetteiben. A varázsló elmesélte Dávid királyfinak a cselédlány történetét. Réges-régen ez a lány Annabella tündérként élt a palotában. Huncut kislány korában elrontotta a palota óráját, ezért a varázslónak cselédlánnyá kellett változtatnia és a palota sárkányának a szolgálatába állítania. Dávid királyfi nem tudott belenyugodni, hogy a szépséges tündérnek örökké a sárkányt kelljen szolgálnia. A varázslót hívta segítségül. A varázsló varázsgömbje azt sugallta: a tündérnek egy olyan jócselekedet kell tennie, amivel helyrehozhatja kislánykori csínytettét. A tündér megtudta ezt, felült a táltos ló hátára és magával vitte a törpét is. A táltos ló felrepült az óratoronyba, ahol a törpe kicsiny ujjaival helyrehozta a hibát, amit a tündér okozott. A táltos ló ezután a szépséges tündérré visszaváltozott lánnyal tért vissza a palotába. A varázsló bemutatta Annabellát a királyfinak. A fiatalok tüstént egymásba szerettek. Lakodalmukba meghívták a varázslót, a törpét, a táltos lovat, sőt, még a sárkányt is. Kéki Brenadett 2. b A megyei angol nyelvi tanulmányi verseny helyezettjei: Percze Márton 8.a: 5. helyezés Szigeti Péter 8.b: 8. helyezés Hermann Dániel 8. a: 13. helyezés Puska Zoltán 8. a: 14. helyezés A városi Kazinczy Szépkiejtési Versenyen második helyezést ért el: Rostás Rebeka 5.b

5 A teljes átváltozások ideje: farsang Az iskola ördögei

6 A vadász és a nagyravágyó felesége Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öregember az öregasszonyával: nagyerdő szélén éldegéltek, öreg fakunyhóban.az öregasszony szövőszéken szövögetett, az öregember pedig vadászgatni járt. Megy az erdőbe, s meglát a faágon egy feketerigót. Fogja a puskáját, odalő a faágra, a faág letörik, és a rigó leesik a fűbe. A vadász odasiet, megfogja óvatosan, megvizsgálja, nincs a rigónak semmi baja. Ekkor a rigó emberhangon megszólal, s ekképp esdekel: "Engedj el kérlek, vár az erdő, váltságdíjat kapsz értem, ha kell teljesítem, bármit is kívánnál." A vadász megijedt, de azután kedvesen elengedte a rigót, s az boldogan elszállt. Hazamegy a vadász, elmeséli a feleségének, hogyan járt. Az asszony, amikor meghallja az öreget, szidni kezdi: "Ó, te buta, ó, te mamlasz fajankó! Miért nem kértél tőle, legalább egy új szövőszéket? Ez úgy is már nyikorog, és kopott is. Menj és kérj tőle egy szövőszéket!" Visszamegy a vadász az erdőbe és hívni kezdi a rigót. A rigó odaröppen arra a faágra, amire először is szállt. Meghallgatja a rigó a vadászt, és így szól: "Ne búsulj hát, menj Isten hírével, nem kell félned, meg van az, amit kívántál." Hazamegy a vadász, és látja, hogy egy szebb, és jobb szövőszéken ül az asszony, és szövöget. A vadász megnyugszik. Pár nappal később odamegy az asszony az öreghez, és így szól hozzá: "Menj és kérj a rigótól egy nagyobb házat! Ez már úgyis beázik." Az öregember ellenkezni próbál, de nem sikerül. Visszaballag az erdőbe, és hívni kezdi a rigót. A rigó odaszáll a faágra és már nem olyan kedvesen szól, ahogy korábban. Meghallgatja a vadászt és így szól: "Ne búsulj hát, menj Isten hírével, nem kell félned, meg van az, amit kívántál." Hazaballag a vadász, és látja, hogy egy szép, takaros ház áll előtte. A vadász félelme elmúlt. Pár héttel később odamegy az asszony az öreghez, és így szól: "Menj és kérj a rigótól egy hatalmas kastélyt!" Az öregember megint megpróbálja lebeszélni az asszonyt a kívánságáról, de az most sem hagyja magát. Megy a vadász durcásan az erdőbe, tudja, hogy nincs ez így jól. Hívja a rigót. A rigó megint megjelenik a szokásos faágon. Meghallgatja most is a vadászt, azután így szól: "Telhetetlen a feleséged, de ne búsulj hát, menj Isten hírével, nem kell félned, meg van az, amit kívántál." Megköszöni a vadász a rigónak a kedvességét, visszamegy és a ház helyén egy kastélyt talál, őrökkel. Az öregasszony nagyon boldog, és meg van elégedve. Élvezik ezt a szép kastélyt, de így szól az asszony: "Menj és kérj a rigótól egy palotát, és kérd meg, hogy teljesítse az összes kívánságomat!" A vadász már nagyon mérges a feleségére, de mégis kiballag az erdőbe és hívni kezdi a rigót. A rigó nem jön, és nem jön. Elunja magát és hazamegy a vadász. Amikor hazaér, azt látja, hogy ott áll előtte a fakunyhó és az öregasszony a régi kopott széken üldögél. Na, mondja magában az öregember, a rigónak több esze vót', mint nékem. Nemes Rebeka 5. b A városi népdaléneklő verseny eredménye Arany minősítés: Inkei Nelli, Hortobágyi Éva 3. b Farkas Anna, Szűcs Kata 4.b Fodor Nóra, Mászáros Zsófia 5. b Béres Katinka, Horváth Dóra 7. c Ezüst minősítés: Horváth Larion, Rostás Rebeka 5. b

7 Pisti utazása Egyszer volt egy vár. Annak a trónja érdekes volt. Aki beleült a Marcsingó FOTÓ székbe, az leesett Csodaországba. De azt nem tudták, hogy jó helyre esnek vagy rosszra. Ezt a rejtélyt meg akarták fejteni, nem sikerült. Ám Pisti elhatározta, hogy kideríti a dolgot. Ráült a trónra, és egyszer beleesett a lyukba. Kíváncsiak vagytok, hová esett? Egy jó nagy sakktáblára, amin volt egy hadsereg. - Elfogni az embert! kiabálták. Futott Pisti, s beért az erdőbe. Ott egy farkas kezdte kergetni. - Segítség! Segítség! Találkozott Babszem Jankóval, aki egy kacsával jött le a babfáról. Mondja Jankó: - Miért futsz? - Ne beszélj, inkább fuss! mondta. - Hé, de nekem van egy kacsám is! - És mit kezdesz a kacsáddal? - Ez egy aranytojó kacsa, de a farkasok - Ne beszélj! - Ide nézz! Egy tojás pottyant le, és arany színben szikrázott. A farkas ettől megijedt és elmenekült. Ekkor mondja Jankó: - Engem is kergetnek. - Kik? - Hát ők. és a felhők közé mutatott Babszem Jankó. Ott két óriás jelent meg. - - Futás! kiáltották. Egy kastélyba menekültek. Ott egy királylány volt, olyan szép olt, mint a tündöklő napfény. Csengő hangon megszólalt: - Én tudom, ki kerget benneteket! Erre a szóra az óriások már be is nyúltak az ablakon. Átmenekültek egy másik szobába, ahol egy tűzokádó macska lakott. Tőle kértek segítséget. Akkora tüzet hányt az óriásokra, hogy mindegyiknek leégett a bajusza. Gyorsan el is menekültek. Babszem Jankó adott Pistinek három babot, amit elvetett, abból akkora fa nőtt, hogy vissza tudott mászni rajta a palotába, a trónhoz. A királylányt is magával vitte, feleségül vette. Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak Marcsingó Dániel 3. c Az ismeretlen költészet A haiku, egy japán versforma, amelyet szótagból álló verssorokból áll. Ebben leírhatsz színeket, érzéseket. De írhatsz a körülötted lévő világról is. A sorainak nem muszáj rímelnie. Az álmomban egy madár dalolt és szebb volt a napsütésnél. Sír a szép felhő: puszta a táj, nem dalol többet a madár. Az álmomban egy madár dalolt és szebb volt a napsütésnél. És az osztálytársaik versei Jenei Tamás 4. c

8 Januári jeles napok 1.A béke világnapja: a béke világnapját VI. Pál pápa kezdeményezésére ünnepeljük minden év első napján 1968 óta. Ez a nap arra figyelmeztet, hogy az előttünk álló új évben törekedjünk arra, hogy békében éljünk önmagunkkal, minden emberrel és mindennel az egész világon. 6. Vízkereszt: hagyományosan ekkor ér véget a karácsonyi ünnepkör. Katolikus vidékeken a keresztvíz szentelésének ünnepe a vízkereszt elnevezés is erre utal. Ezt a vizet aztán egész évben megőrizték. Behintették vele a szobát, az istállót, a kutat és a vetőmagot. Gyógyító erőt tulajdonítottak neki, s ha betegek voltak, ittak is belőle egy kortyot. Vízkeresztkor házszentelést is végeztek. Krétával felírták a háromkirályok nevének kezdőbetűjét (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) és az évszámot. Hitték, hogy ez a felirat megvédi a házat a rontás ellen. Vízkeresztkor szedték le a karácsonyfát, és ekkor rendezték a háromkirályjárást is, a mely a betlehemes játékban szereplő napkeleti bölcsekről kapta a nevét. Fehér ruhába öltözött gyerekek, fejükön papírkoronával járták a házakat és köszöntő énekeket adtak elő. 22. A magyar kultúra napja: 1989 óta ünnepeljük, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Január harmadik hétfője: az Amerikai Egyesült Államok nemzeti ünnepe, 1986-tól ünneplik annak emlékére, hogy január 15-én született Martin Luther King. A fekete polgárjogi harcos. Februári jeles napok 2.A szerzetesek világnapja: II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította a a szerzetesek világnapjává február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét. A lengyel pápa szerint az ünnep célja: hálát adni Istennek a szerzetesi élet ajándékáért, előmozdítani a szerzetesség ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a szerzeteseknek, hogy egyre inkább rácsodálkozzanak életük szépségére és azokra a csodákra, melyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára. 14. Valentin nap: Valentin nap hagyománya egy legendán alapul és a római korba vezethető vissza. A legenda szerint ugyanis Szent Valentin, a Róma közelében fekvő Interamna püspöke titokban eskette össze szívük választottjával azokat az ifjú római katonákat, akik ezzel a kéréssel fordultak hozzá. A császári rendelet ellenére is megtette pedig az szigorúan tiltotta az esketést. A római császároknak ugyanis meggyőződése volt, hogy nős emberek nem szívesen maradnak távol családjuktól, így, természetesen, ahhoz sem fűlik a foguk, hogy távoli harcmezőkön éveken keresztül szolgálják a birodalom érdekeit. Miután az illegális tevékenységére fény derült, és ráadásul kereszténységét sem volt hajlandó megtagadni, Valentin püspököt, a császár parancsára, időszámításunk után 270-ben, február 14-én kivégezték. De még jó pár legenda van a Valentin napról. Ha érdekel nézz utána az interneten! Farsang: azt az időszakot jelzi, amely vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig terjed. Miután a hamvazószerdával kezdődő nagyböjt alatt a böjti fegyelem a középkorban nagyon szigorú volt, szokásba jött az ezt megelőző időt lakmározással, mulatozással tölteni. Ezek az idő múlásával egyre szabadabbak lettek, kiegészültek nagy felvonulásokkal, álarcos bálokkal, terjedtek szerte a világban. Számos népszokás is fűződik a farsanghoz. A farsang utolsó szombatjának estjétől húshagyó kedd éjfélig tartó időt nevezi a magyar nép farsang farkának, míg a hét hátralévő részének csonkahét a neve. A farsang utolsó csütörtökje kövércsütörtök, ilyenkor nagy sütés-főzés, estefelé látogatás is járja. Szombat este megkezdődik a farsangolás, mégpedig annak a palack bornak a kiásásával, amelyet az előző évi legényavatáskor ástak a kocsma földjébe. Mára ezek a régi szokások már kimentek a divatból. Összeállította: Hohman Aida 7. a a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola diáklapja. Szerkesztik a diákújságírók Kaposvár, Fő utca 44. Felelős kiadó: Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna, igazgató Fotók: Szalai Rudolf, Szijártó Csilla Felelős szerkesztő: Rozsos Gábor

Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Vízkereszt Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában

Részletesebben

BÖNGÉSZŐ JÁTÉK 6. FORDULÓ. A.S. Puskin. Mese a halászról meg a kis halról

BÖNGÉSZŐ JÁTÉK 6. FORDULÓ. A.S. Puskin. Mese a halászról meg a kis halról BÖNGÉSZŐ JÁTÉK 6. FORDULÓ A.S. Puskin Mese a halászról meg a kis halról Öregember, öregasszonyával, Kék tengernek partján éldegélt. Éldegéltek öreg sárkunyhóban Harminchárom esztendeje már. Öregasszony

Részletesebben

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 1 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska 2013 Géza fejedelem megkereszteltette fiát, aki a keresztségben

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

KÉPES MESEKINCSTÁR. roland

KÉPES MESEKINCSTÁR. roland KÉPES MESEKINCSTÁR roland 3 Tartalomjegyzék Aladdin és a csodalámpa...6 Hófehérke és a hét törpe...12 Az élet vize...22 Hamupipőke...30 A méhkirálynő...38 Pöttöm Panna...46 A palackba zárt szellem...56

Részletesebben

Az iskola neve és címe: A csapat tagjai: A felkészítő tanár neve, elérhetősége:

Az iskola neve és címe: A csapat tagjai: A felkészítő tanár neve, elérhetősége: TÁMOP: Az iskola neve és címe: A csapat tagjai: A felkészítő tanár neve, elérhetősége: Elért pontszám: 1 Ismerd meg a somogyi írókat, költőket! Berzsenyi Dániel 1.forduló Beküldési határidő: 2012. február

Részletesebben

A szomorú királykisasszony. Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA

A szomorú királykisasszony. Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA A szomorú királykisasszony Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA 119 120 A mese Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Comenius Angol - Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Magyar nyelv és irodalom tanmenet 2015-2016.

Comenius Angol - Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Magyar nyelv és irodalom tanmenet 2015-2016. Comenius Angol - Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Magyar nyelv és irodalom tanmenet 2015-2016. Tankönyv: Földvári Erika: Olvasókönyv (Mozaik Kiadó) Földvári Erika: Olvasás munkafüzet (Mozaik

Részletesebben

Egészség-ábécé. Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - A helyes napirend. - Farsang. - A sziú indiánok és a feketelábúak

Egészség-ábécé. Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - A helyes napirend. - Farsang. - A sziú indiánok és a feketelábúak 2009. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja IX. évf. 2. szám Kalendárium - Farsang Mese - A sziú indiánok és a feketelábúak Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Egészség-ábécé - A

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

Zordongó és Pillepanna barátsága

Zordongó és Pillepanna barátsága Gyarmati Viktória Zordongó és Pillepanna barátsága Hajdú Edit rajzaival 2 3 4 1 2 3 4 Egészen nagylány voltam már, amikor elôször hallottam Zordongóról, a csíkos hasú dongófiúról. Nahát, Te tényleg nem

Részletesebben

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22.

Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig 3 Tiszták, hősök, szentek Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig 2013 ( 2 ) Erzsébet sokat imádkozott Árpád-házi Szent Erzsébet Ünnepe:

Részletesebben

Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek

Részletesebben

Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az!

Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az! Nézzétek el nekem ezt a képet, de valahogy a ma emberét úgy látom, hogy kezében tart egy okos eszközt, és az a mese kel életre, amikor a fiatalember vagy az a fiatal hölgy találkozik a békával. Ugye megvan

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Lev Tolsztoj. Anna Karenina

Lev Tolsztoj. Anna Karenina Lev Tolsztoj Anna Karenina Lev Tolsztoj Az orosz irodalomnak kiemelkedő nagysága, regényeinek nagy részét megfilmesítették. Úgy gondolom, hogy az erkölcsi világszemléletéről, a tolsztojánizmusról is muszáj

Részletesebben

Péter és az ima hatalma

Péter és az ima hatalma A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A földműves és a mag

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A földműves és a mag A Biblia gyermekeknek bemutatja A földműves és a mag Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for

Részletesebben

Tanév rendje 2016/17 tanév

Tanév rendje 2016/17 tanév Tanév rendje 2016/17 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2016. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET III. évfolyam 1. szám Január, Február, Március Örömöd teljes legyen Jézus Krisztusban! Ujjong Ujjong a szívem neked Istenem, mikor a Bibliát a kezembe veszem, s olvasni

Részletesebben

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa

Részletesebben

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell. Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

Salamon, a bölcs király

Salamon, a bölcs király A Biblia gyermekeknek bemutatja Salamon, a bölcs király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/22. Történet www.m1914.org Bible for Children,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény ember és a felesége.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény ember és a felesége. A három kívánság Magyar népmese Szabó Enikő illusztrációival Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény ember és a felesége. Fiatalok voltak, szerették is egymást, de a nagy szegénység miatt sokat veszekedtek.

Részletesebben

még több részlet: Naptárak.com

még több részlet: Naptárak.com Szeptember Október 1. Szo Veni Sancte tanévnyitó - 1. H A zene világnapja, Kovászkör 21. 2. V - 2. K Őrangyalok ünnepe 22. 3. H Összevont Szülői értekezlet, Kovászkör 1. 3. Sz 23. 4. K 2. 4. Cs Assisi

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak Iskolatársak Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak rád! Hangzott a kerítések felől az iskolába siető kisdiákok után, a szülői figyelmeztetés. A gyerekek siettek, mert fél 8-ra az osztályban kellett lenniük.

Részletesebben

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ

TESTVÉRMÚZSÁK. vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére ii. 1. korcsoport ( évf.) 3. FORDULÓ TESTVÉRMÚZSÁK vetélkedő Tüskés Tibor író emlékére 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. FORDULÓ 1. korcsoport (3 4 5. évf.) 3. forduló 1. Az alábbi - Nagykanizsával kapcsolatos - állításokról állapítsd meg, hogy

Részletesebben

Mesék. Jorinde és Joringel. Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017

Mesék. Jorinde és Joringel. Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017 Mesék Jorinde és Joringel Komplex iskolai bűnmegelőzési program hallássérült gyermekek számára 2017 Az oktatási segédanyagot készítette: Mészáros Judit, Szalay Katalin Témavezető: Mészáros Judit Olvasószerkesztő:

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A kápolna harangja. Elmondottam már néktek a Szent Anna-tó regéjét. De még azt. Benedek Elek

A kápolna harangja. Elmondottam már néktek a Szent Anna-tó regéjét. De még azt. Benedek Elek Benedek Elek A kápolna harangja Elmondottam már néktek a Szent Anna-tó regéjét. De még azt nem mondottam el, hogy réges-régen, sok száz esztendővel ennek előtte, tündérek is laktak e tóban, akik esténként

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Olvasók királya Pályázati lap. Név:... Cím:... Telefonszám vagy ... Iskola neve, osztály:...

Olvasók királya Pályázati lap. Név:... Cím:... Telefonszám vagy  ... Iskola neve, osztály:... Olvasók királya 2017 Pályázati lap Név:... Cím:... Telefonszám vagy e-mail:... Iskola neve, osztály:... 1. Csukás István: Pom Pom meséi: Madárvédő Golyókapkodó A feladat megoldásához olvasd el a meseregényt!

Részletesebben

Javaslat a [Cserépfalu folklorja, hagyományápolás című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [Cserépfalu folklorja, hagyományápolás című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Javaslat a [Cserépfalu folklorja, hagyományápolás című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Méreg Lajosné (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.

Részletesebben

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

2018. évi Rendezvény naptár tervezet évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

ŐSZI ÜZENET. Kiadja: A Leányfalui Római Katolikus Szent Anna Plébánia 2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 14. Telefon: (26) 383-091.

ŐSZI ÜZENET. Kiadja: A Leányfalui Római Katolikus Szent Anna Plébánia 2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 14. Telefon: (26) 383-091. Szent Anna ŐSZI ÜZENET 2012 Kiadja: A Leányfalui Római Katolikus Szent Anna Plébánia 2016 Leányfalu, Szent Imre herceg útja 14. Telefon: (26) 383-091 Egy pohár víz! Beköszöntött az ősz, a falevelek július

Részletesebben

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak 2013-2014-es tanév munkájáról Összeállította: Kovácsné Jószai Irén, tagozatvezető Ebben a tanévben 28 tanulóval két csoportban indult meg a tanszakon a munka. A kezdő

Részletesebben

A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2

A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Tartalom A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.)... 2 A kazári piacon... 2 Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Búbb bújj zöld ág (magyar népdal)... 2 Elfogyott a krumplileves... 3 Elvesztettem

Részletesebben

AZ ESZEE SZES NAGYMAMA. napirenden. Fordulópont 59 67

AZ ESZEE SZES NAGYMAMA. napirenden. Fordulópont 59 67 AZ ESZEE SZES NAGYMAMA Szávai Géza humoros fordulatokban bõvelkedõ, vidám könyve nem csupán a gyerek érzelmeire, hanem az értelmére, fogékony intelligenciájára alapoz, amikor meghökkentõ történetekben,

Részletesebben

ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK

ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK GOMOR NÉPRAJZA XXXIV. VILLANYI PETER ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK DEBRECEN, 1992 TARTALOM ELŐSZÓ AMESÉLÓKRÓL A ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK ÁLTALÁNOS JEGYEI I. LEGENDAMESÉK 1. Szent Péter szamarat árul 2. Minden rest

Részletesebben

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Karácsony elõtt kilenc napon át, kilenc család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. A szobrot vagy képet a földíszített házioltárra tesszük.

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

A tanév rendje. Az első félév január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje január 31.

A tanév rendje. Az első félév január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje január 31. A tanév rendje Első tanítási nap: 2019. szeptember 2. Utolsó tanítási nap: 2020. június 15. Tanítási napok száma: 180 nap /36 hét/ Az első félév 2020. január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje 2020.

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Mándy Iván. Robin Hood

Mándy Iván. Robin Hood Mándy Iván Robin Hood Mándy Iván Robin Hood 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Mándy Iván jogutódja A király vadászai Nem, hát Robin Hood nem is tudott szebbet elképzelni, mint egy ilyen gyönyörű erdőben barangolni!

Részletesebben

Eszter, a gyönyör királyn

Eszter, a gyönyör királyn A Biblia gyermekeknek bemutatja Eszter, a gyönyör királyn Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/30. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három... A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három

Részletesebben

Január hónap kezdetével belépünk

Január hónap kezdetével belépünk XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan

Részletesebben

Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek

Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek 1. Ugye voltál gyermek, Mi most is vagy Lerohantak az évek, az idő elhagy. Bámuló szemmel, újra nyíló szívvel játssz mindent át. Mit az élet kínált neked. Felnőtt lettél,

Részletesebben

szeptember 7. hétfő 17.00 óra SZM szülői, DÖK választás 7.30 óra (2-8. évf.)

szeptember 7. hétfő 17.00 óra SZM szülői, DÖK választás 7.30 óra (2-8. évf.) időpont nap program, határidős feladat augusztus 25. kedd Pótvizsga (7.b, 6.b) augusztus 26. szerda Gólyatábor 8.00-11.00 óra augusztus 27. csütörtök Gólyatábor 8.00-11.00 óra augusztus 28. péntek Gólyatábor

Részletesebben

Az ókori világ hét csodája

Az ókori világ hét csodája Az ókori világ hét csodája 1. A gízai Nagy Piramis Kheopsz piramisa már az ókorban is a világ egyik nagy talányának számított, és ez az egyedüli fennmaradt épület az ókori világ hét csodája közül. Az egyiptológusok

Részletesebben

óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe

óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2016/2017. tanév 2016. szeptember 09.01. Tanévnyitó VeniSancte, (külön) 09.02- Befogadás, nagycsoportosok (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.08. Mária-ünnep születése (csoportszintű)

Részletesebben

Himmler Zsófia CSUPASZÍV KIRÁLYFI. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia CSUPASZÍV KIRÁLYFI. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia CSUPASZÍV KIRÁLYFI Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely,

Részletesebben

A pillangófa. Olvasószint: B. Mester Györgyi meséje nyomán. Angelov Kati képei. Megoldások: A pillangófa. Magyar ábécéposzter Olvass magyarul!

A pillangófa. Olvasószint: B. Mester Györgyi meséje nyomán. Angelov Kati képei. Megoldások: A pillangófa. Magyar ábécéposzter Olvass magyarul! Az Olvass magyarul! kiskönyvsorozat azoknak a tengeren túl élő magyar gyerekeknek készül, akik az angol mellett magyarul is tanulnak írni és olvasni. Természetesen a világ bármely részén élő magyar gyermekeknek

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

Homloka a hűvös márványpadlót érintette. Te most hallgass, Szávitri! emelte fel lá nyát maga mellé Aszvapati király. Náradához fordult: Te meg

Homloka a hűvös márványpadlót érintette. Te most hallgass, Szávitri! emelte fel lá nyát maga mellé Aszvapati király. Náradához fordult: Te meg Szatjavánt. Meglátták és felnevettek. A nagyobbik felkapott egy elszáradt, tavalyi fügét, és megdobta a lányt. A másik a fér fit vette célba. Ide építsd! ujjongott Szávitri. Ide építsd a palotánkat! Ezek

Részletesebben

Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója

Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Február 03-án, az idősödő szervezet, testi változások, és az egészséges öregedés 30 pontja című olvasmányok megvitatására került sor a hallottak alapján.

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

A legszebb magyar állatmesék

A legszebb magyar állatmesék A legszebb magyar állatmesék Roland Tartalomjegyzék A lompos medve...4 A mezei nyúl és a sündisznó...8 A kakas és a pipe... 12 Sündisznócska lovagol... 14 A kolbász, a béka és az egér... 18 A tréfás farkas...

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője

Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Borromei Szent Károlyról Nevezett Irgalmas Nővérek általános főnöknője Mária Vojtěcha Hasmandová SCB Anya Életrajza Vojtěcha Hasmandová anya 1914. március 25.-én született

Részletesebben

Király kis Miklós elment az ezüsthídra, rávágott, egy szál deszka leszakadt. Arra megy a hétfejű sárkány, megbotlik a lova. Azt mondja a hétfejű

Király kis Miklós elment az ezüsthídra, rávágott, egy szál deszka leszakadt. Arra megy a hétfejű sárkány, megbotlik a lova. Azt mondja a hétfejű KIRÁLY KIS MIKLÓS Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy hetvenhét éves nyárfa. Annak a hetvenhét éves nyárfának a hetvenhetedik ágán volt egy hetvenhét éves szoknya. A hetvenhét

Részletesebben

Szent Márton ábrázolások Somogyi Győző rajzai a répcelaki plébánián

Szent Márton ábrázolások Somogyi Győző rajzai a répcelaki plébánián Kovács Laura 8. o. Nick, Dózsa köz 3/a. Répcelaki általános iskola Szent Márton ábrázolások Somogyi Győző rajzai a répcelaki plébánián Hittan pályázat Szent Mártonról sok festmény készült. Leggyakrabban

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

Kezdetben volt egy darab fehér papír. A Nagy Művészé volt, aki arról volt híres, hogy tökéletes képeket rajzolt, és rajzolás közben sosem követett el

Kezdetben volt egy darab fehér papír. A Nagy Művészé volt, aki arról volt híres, hogy tökéletes képeket rajzolt, és rajzolás közben sosem követett el Egy igaz történet Kezdetben volt egy darab fehér papír. A Nagy Művészé volt, aki arról volt híres, hogy tökéletes képeket rajzolt, és rajzolás közben sosem követett el hibát. Egy napon a Művész hozzálátott,

Részletesebben

hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang

hang Példamondatok: hang hang hang hang Feladatok: hang hang A hangokat a fülünkkel érzékeljük. Nyelvtanórán a hang szónak a beszédhang jelentését használjuk. Amikor kimondunk egy betűt, az a hang. A beszédhangokat mi hozzuk létre a szánkkal és a nyelvünkkel.

Részletesebben

AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJÁt október 4-én ünnepeljük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja.

AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJÁt október 4-én ünnepeljük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. ÁLLATOK VILÁGNAPJA 2012. október 18. AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJÁt október 4-én ünnepeljük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. A könyvtár kapcsolódott a napközis munkaközösség

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Dániel, a fogoly

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Dániel, a fogoly A Biblia gyermekeknek bemutatja Dániel, a fogoly Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

4 Tiszták, hősök, szentek NURSIAI SZENT BENEDEK SZENT DOMONKOS ASSISI SZENT FERENC LOYOLAI SZENT IGNÁC BOSCO SZENT JÁNOS

4 Tiszták, hősök, szentek NURSIAI SZENT BENEDEK SZENT DOMONKOS ASSISI SZENT FERENC LOYOLAI SZENT IGNÁC BOSCO SZENT JÁNOS 4 Tiszták, hősök, szentek NURSIAI SZENT BENEDEK SZENT DOMONKOS ASSISI SZENT FERENC LOYOLAI SZENT IGNÁC BOSCO SZENT JÁNOS 2013 Benedek nem érezte jól magát Rómában, ezért otthagyta az iskolát és a várost

Részletesebben

Peti olvas Magyar nyelv és irodalom munkatankönyv az 1-2. osztály számára. 1. osztály. Előkészítés

Peti olvas Magyar nyelv és irodalom munkatankönyv az 1-2. osztály számára. 1. osztály. Előkészítés 1. Iránytanmenet Peti olvas Magyar nyelv és irodalom munkatankönyv az 1-2. osztály számára 1. osztály Tartalom Hogyan Készültem az iskolába? Az óvodában Otthon a családban Peti az iskolában Peti órarendje

Részletesebben