Nyilvános ajánlattétel II.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nyilvános ajánlattétel II."

Átírás

1 Nyilvános ajánlattétel I. Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt., mint Kibocsátó ezennel nyilvános ajánlatot tesz közzé az alább részletezett év októberében induló második Kibocsátási Programja (2002/II.) beindítására. A forgalomba hozatal alapjául szolgáló döntések száma, időpontjai: az FHB Rt. Igazgatósága a 30/2002. ( ) határozatában, az Eszköz-Forrás Bizottsága 60/2002. ( ) határozatában döntött a Bank 2002 évben induló második, 2002/II. Kibocsátási Programjáról. A Program összesen maximum 58Mrd Ft össznévértékű, öt nyilvános kibocsátású sorozatból áll. A nyilvános sorozatok mind fix kamatozásúak, három 5-6 éves, kettő 9,5-10,5 éves lejáratú. Az FHB Rt. a kibocsátásból befolyó összegből a rá vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően jelzáloghitelezési tevékenységének forrását kívánja biztosítani. A jelzáloglevelek értékesítése aukciós/jegyzéses eljárás keretében történik. Az FHB Rt. által 2002 folyamán beindításra kerülő második 2002/II. Kibocsátási Programban az alábbi Befektetési Szolgáltatók vesznek részt Forgalmazóként, illetve jegyzési/aukciós ajánlat elfogadó helyként (továbbiakban konzorciumi tagok): az Aegon Magyarország Értékpapír Rt., a CAIB Rt., a CIB Értékpapír Rt., a ConCorde Értékpapír Rt., a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt., a Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt. és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. A program keretében beindításra kerülő egyes sorozatok tekintetében a fenti Befektetési Szolgáltatók közül kerül ki a Tőkepiacról szóló 2001.évi CXX tv. (továbbiakban Tpt.) 40 -ban előírt, a Kibocsátóval a sorozatra vonatkozóan egyetemleges felelősséget vállaló Vezető Forgalmazó. Az erre vonatkozó tájékoztatást a Kibocsátó az egyes sorozatokra vonatkozó hirdetményben teszi közzé a Tpt. 31. (3) bek.-nek megfelelően. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által a Kibocsátási Program Tájékoztatójához és a nyilvános ajánlattétel közzétételéhez adott jóváhagyás kelte és száma: III./10.305/ szeptember 3. Nyilvános ajánlattétel II. Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt., (FHB Rt.) mint Kibocsátó a évi második 2002/II. Kibocsátási Programja keretében ezennel nyilvános ajánlatot tesz közzé minimum ,-Ft, azaz Egyszázmillió forint, maximum ,- Ft, azaz Tízmilliárd forint össznévértékű, minimum db, azaz Tízezer darab, maximum db, azaz Egymillió darab, egyenként ,- Ft, azaz Tízezer forint névértékű, FHB Jelzáloglevél FJ08NF02 elnevezésű, napján lejáró, fix kamatozású, éves kamatfizetésű, végtörlesztéses, névre szóló, dematerializált formájú jelzáloglevél első sorozatrészletének nyilvános kibocsátás útján történő aukciós értékesítésére. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által az FHB Rt évi második 2002/II. Kibocsátási Programjához készült Tájékoztatóhoz és a jelen nyilvános ajánlattétel közzétételéhez adott jóváhagyás kelte és száma: III./10.305/ szeptember 3. A forgalomba hozatal alapjául az FHB Rt. Igazgatóságának 30/2002. (július 11.) számú határozata, és Eszköz- Forrás Bizottságának 60/2002, (július 04.) és 86/2002 (szeptember 27.) számú határozata szolgál. Az FHB Rt. a kibocsátásból befolyó összegből a rá vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően jelzáloghitelezési tevékenységének forrását kívánja biztosítani. A jelzáloglevelek értékesítése aukciós eljárás keretében történik. Vezető Forgalmazó: Forgalmazók: Jelen sorozat tervezett össznévértéke: Aegon Magyarország Értékpapír Rt., CAIB Értékpapír Rt., CIB Értékpapír Rt., ConCorde Értékpapír Rt., Magyar Külkereskedelmi Bank Rt., Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt., Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. Maximum ,- Ft, azaz Tízmilliárd forint

2 Jelen Sorozatrészlet forgalomba hozatalának össznévértéke: Vásárolható mennyiség: Az aukció időpontja: A jelen sorozatrészlet Forgalomba hozatalának napja: A teljes Jelzáloglevél sorozat futamidejének és kamatozásának kezdő napja: A teljes Jelzáloglevél sorozat lejárata: A kamatláb mértéke: Felhalmozott kamat: Aukciós limitár: Árlépésköz: A kötelezettség teljesítésének pénzügyi biztosítékai: A jelzáloglevél vásárlók köre: Minimum ,- Ft, azaz Egyszázmillió forint, maximum ,- Ft, azaz Tízmilliárd forint ,- Ft névérték, vagy annak egész számú többszöröse napján órától óráig A jelzáloglevél kamatlába fix, amelyet a Bank én tesz közzé. A felhalmozott kamat 0%, azaz 0,- Ft egy ,- Ft címletű Jelzáloglevélre Az FHB nem határoz meg limitárat. Az árlépésköz 1 bázispont, azaz 0,01% hozamban kifejezve. A jelzáloglevél az FHB Rt. rendes és pótfedezettel alátámasztott kötelezettségvállalása. A fedezetet a jelzáloghitelekből befolyó tőke- és kamattörlesztések képezik, végső biztosíték az FHB Rt. javára bejegyzett jelzálogjog érvényesítése. A jelzálogleveleket bármely devizabelföldi és devizakülföldi természetes és jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megvásárolhatja. Kamatfizetés: Évente: , , , , , A másodpiaci forgalomban a kamatfizetési napokon a jelzáloglevél 0%-os felhalmozott kamattal forog. Tőketörlesztés: Túlajánlás: Allokáció: A jelzáloglevél megjelenési formája: A jelzáloglevél másodlagos piaca, tőzsdei bevezetés: További forgalomba hozatalok: Egy összegben, lejáratkor. A Kibocsátó a felkínált maximális db, azaz Egymillió darab jelzáloglevél összességén túlmenően nem fogad el aukciós vételi ajánlatot. A Kibocsátó az esetleges túligénylést követő allokáció során az aukciós vételi igényeket a kártyaleosztás szabályai szerint elégíti ki. Dematerializált jelzáloglevél A jelen Sorozatrészlet legkésőbb az aukció és az allokáció lezárását követő 2. napon ( napján) bevezetésre kerül a BÉT-re. A Kibocsátó jogosult a jelzáloglevél tulajdonosok hozzájárulása nélkül időről időre olyan további sorozatrészletek kibocsátására, amelynek feltételei a

3 hozatalok: Értesítés, a hirdetmények közzétételének helye: kibocsátás napját kivéve minden tekintetben megegyeznek a jelen, már kibocsátott sorozat feltételeivel. A kibocsátott jelzáloglevelek a sorozatban korábban kibocsátottakkal egy sorozatot alkotnak. A nyilvánosan forgalomba hozott jelzáloglevelekkel kapcsolatos valamennyi, a Befektetők részére szóló értesítés akkor tekinthető érvényesen megtettnek, ha az a Tpt. 37.., (5) bekezdése szerint Magyarországon egy országos napilapban (a Kibocsátó mindenkori hirdetményeit megjelentető napilapban, amely jelenleg a Magyar Hírlap című napilap), vagy egy, a Felügyelet által kiadott vagy a Felügyelet által ilyennek elismert, a tőkepiac szereplőitől származó hivatalos információk megjelentetését végző nyomtatott napilap (jelenleg a Magyar Tőkepiac) közzétételre került. A Kibocsátónak biztosítania kell, hogy a tőzsdére bevezetett vagy bevezetendő jelzáloglevelek esetében az értesítések a BÉT szabályainak és előírásainak megfelelő módon a tőzsde honlapján is közzétételre kerüljenek. Értékesítési helyek CIB Értékpapír Rt Budapest, Medve u Nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök: szerda: péntek: valamint a CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. alábbi fiókjai: Budapest, Medve u , telefon: , fax: Budapest, Andrássy út 70., telefon: , fax: Budapest, Petőfi Sándor u. 9., telefon: , fax: Budapest, Hess A. tér 1-3., telefon: , fax: Budapest, Munkásotthon u. 22., telefon: , fax: Az 1 5. fiókok nyitvatartási ideje: hétfő, kedd, csütörtök: , szerda: , péntek: Budapest, Kerepesi út 146., telefon: , fax: Budapest, Flórián tér 6-9., telefon: , fax: Budapest, Károly krt. 3/b., telefon: , fax: Budapest, József krt , telefon: , fax: Budapest, Szent István krt. 15., telefon: , fax: Törökbálint, Bajcsy-Zsilinszky u. 75., telefon: (23) , fax: (23) Budapest, Kékgolyó u. 1., telefon: , fax: Budapest, Krisztina tér 10., telefon: , fax: Az fiókok nyitvatartási ideje: hétfő, kedd, csütörtök: és , szerda: és , péntek: Budapest, Gábor Áron u , Rózsakert Üzletház, telefon: , fax: A 14. fiók nyitvatartási ideje: hétfő, kedd: , szerda, csütörtök, péntek: és Szeged, Kiss Menyhért u. 1., telefon: (62) , fax: (62) Békéscsaba, Szent István tér 2., telefon: (66) és (66) , fax: (66) Pécs, Ferencesek utcája 33., telefon: (72) , fax: (72) Nyíregyháza, Szarvas u. 7., telefon: (42) , fax: (42) Debrecen, Simonffy u. 2/a, telefon: (52) , fax: (52) Miskolc, Déryné u. 11., telefon: (46) , fax: (46) és (46) Szeged, Mérey u. 6/c., telefon: (62) , fax: (62) Győr, Czuczor Gergely u. 26., telefon: (96) , fax: (96) Győr, Aradi vértanúk u. 10., telefon: (96) , fax: (96) Székesfehérvár, Távirda u. 2/B, telefon: (22) , fax: (22) A fiókok nyitvatartási ideje: hétfő, kedd, csütörtök: , szerda: , péntek: Hódmezővásárhely, Deák Ferenc u. 15., telefon: (62) , fax: (62) Kecskemét, Széchenyi tér 14., telefon: (76) , fax: (76) Kaposvár, Kossuth Lajos u. 2., telefon: (82) , fax: (82)

4 Gödöllő, Szabadság tér , telefon: (28) , fax: (28) Szekszárd, Garay tér 1., telefon: (74) , fax: (74) Barcs, Erkel Ferenc u. 1., Pólus Ring Bevásárlóközpont, telefon: (82) , fax: (82) Nagykanizsa, Király u. 53., telefon: (93) , fax: (93) Eger, Érsek u. 1., telefon: (36) , fax: (36) Salgótarján, Rákóczi út 1-9., telefon: (32) , fax: (32) Gyöngyös, Szent Bertalan u. 1., telefon: (37) , fax: (37) Szolnok, Szapáry u. 22., telefon: (56) , fax: (56) Orosháza, Széchenyi tér 1, telefon: (68) , fax: (68) Vác, Széchenyi u. 4-6., telefon: (27) , fax: (27) Baja, Déri Frigyes sétány 1-3., telefon: (79) , fax: (79) Esztergom, Széchenyi tér 24., telefon: (33) , fax: (33) Sopron, Várkerület 73., telefon: (99) , fax: (99) Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 8-10., telefon: (92) , fax: (92) Dunaújváros, Dózsa György út 2., telefon: (25) , fax: (25) Szombathely, Fő tér 33., telefon: (94) , fax: (94) Veszprém, Szeglethy u. 1., telefon: (88) , fax: (88) Mátészalka, 4700 Kazinczy u. 2., telefon: (44) , fax: (44) A fiókok nyitvatartási ideje: hétfő, kedd, csütörtök: és , szerda: és , péntek: Magyar Külkereskedelmi Bank Rt Budapest, Váci u. 38. Telefon: fax: Nyitvatartás: hétfő-csütörtök: péntek: Raiffeisen Értékpapír és Befektetési Rt Budapest, Akadémia u. 6. telefon: fax: valamint a Raiffeisen Bank Rt. alábbi fiókjai: Debrecen, Péterfia utca 18. (Plaza) telefon: 52/ fax: 52/ Győr, Arany János u telefon: 96/ fax: 96/ Kecskemét, Vágó utca 2-4. telefon: 76/ fax: 76/ Miskolc, Bajcsy Zsilinszky utca 2-4. (Szinva park) telefon: 46/ fax: 46/ Pécs, Irgalmasok útja 20. telefon: 72/ fax: 72/ Szeged, Kossuth Lajos sugárút telefon: 62/ fax: 62/ Székesfehérvár, Palotai út 1. (Albaplaza) telefon: 22/ fax: 22/ Szombathely, Fő tér 36. telefon: 94/ fax: 94/ Aegon Magyarország Értékpapír Rt Budapest, Üllői út 1. Telefon: , fax: Nyitvatartás: hétfő, szerda, csütörtök: kedd: péntek: Aegon Magyarország Értékpapír Rt. Ügyfélszolgálati Iroda 1025 Budapest, Bécsi út 3-5. Telefon: , fax: Nyitvatartás: hétfő, szerda, csütörtök: kedd: péntek: CA IB Értékpapír Rt Budapest, Nagysándor J. u. 10 Telefon: Fax : Nyitvatartási idő: H-P : 8:30-16:00

5 ConCorde Értékpapír Rt Budapest, Vörösmarty tér emelet telefon: fax: Nyitvatartás: hétfő-péntek: ConCorde Értékpapír Rt. Internet oldala: Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt Budapest, Pethényi köz 10. Telefon: , fax: valamint az alábbi Takarékszövetkezetek: 1. Fókusz Takarékszövetkezet 6000 Kecskemét, Szabadság tér 3/a. telefon: 76/ fax: 76/ Kiskunmajsa, Fő út 57. telefon: 77/ fax:77/ Mélykút, Petőfi tér 3. telefon: 77/ fax:77/ Halászi Takarékszövetkezet 9023 Győr, Liszt F. u. 34. telefon: 96/ fax:96/ Mosonmagyaróvár, Magyar u telefon: 96/ fax:96/ Háromkő Takarékszövetkezet 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 5. telefon: 32/ fax:32/ Ják és Vidéke Takarékszövetkezet 9700 Szombathely, Petőfi S. u. 18. telefon: 94/ fax: Partiscum XI. Takarékszövetkezet 6720 Szeged, Horváth M. u. 1/b telefon: 62/ fax:62/ Mohács és Vidéke Takarékszövetkezet 7700 Mohács, Radnóti ltp. 3. telefon: 72/ fax:72/ Pécs, Citrom u. 5. telefon: 69/ fax:69/ Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet 6000 Kecskemét, Trombita u. 6. telefon: fax: Polgár és Vidéke Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Péterfia u. 4. telefon: 52/ fax:52/ Tiszaújváros, Szt. István u. 25/b. telefon: 49/ fax:49/ Szigetvár és Vidéke Takarékszövetkezet 7634 Pécs, Páfrány u. 2/a. telefon: 72/ fax:72/ Szigetvár, József A. u. 19. telefon: 73/ fax:73/ Komló, Kossuth u. 40. telefon: 72/ fax:72/ Tata és Vidéke Takarékszövetkezet 2890 Tata, Ady E. u. 17. telefon: 34/ fax:34/ Tata, Keszthelyi út 8/d. telefon: 34/ fax:34/ Völgységi Takarékszövetkezet 7100 Szekszárd, Széchenyi út 62. telefon: 74/ fax:72/

Maximum 10.000.000.000,- Ft, azaz Tízmilliárd forint. 10.000,- Ft névérték, vagy annak egész számú többszöröse

Maximum 10.000.000.000,- Ft, azaz Tízmilliárd forint. 10.000,- Ft névérték, vagy annak egész számú többszöröse Nyilvános ajánlattétel I. Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt., (FHB Rt.) mint Kibocsátó a 2003-2004/I. Kibocsátási Programja keretében ezennel nyilvános ajánlatot tesz közzé maximum 10.000.000.000,-

Részletesebben

Nyilvános ajánlattétel I.

Nyilvános ajánlattétel I. Nyilvános ajánlattétel I. Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt., (FHB Rt.) mint Kibocsátó a 2002. évi második 2002/II. Kibocsátási Programja keretében ezennel nyilvános ajánlatot tesz közzé maximum 10.000.000.000,-

Részletesebben

Végleges Feltételek ,- Ft ,- Ft

Végleges Feltételek ,- Ft ,- Ft Hirdetmény és Végleges Feltételek (Nyilvános Ajánlattétel) Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18. székhely: 1132 Budapest, Váci út 20.) (továbbiakban:

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Diákhitel Központ Részvénytársaság 10.000.000.000,- Ft, azaz tízmilliárd forint össznévértékű, névre szóló, DK2006/01 elnevezésű Kötvénye második Részletének nyilvános Forgalomba

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Diákhitel Központ Részvénytársaság 9.000.000.000,- Ft, azaz kilencmilliárd forint össznévértékű, névre szóló, DK2007/01 elnevezésű Kötvénye első Részletének nyilvános Forgalomba

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Diákhitel Központ Részvénytársaság 8.000.000.000,- Ft, azaz nyolcmilliárd forint össznévértékű, névre szóló, DK2006/01 elnevezésű Kötvénye harmadik Részletének, valamint 2.000.000.000,-

Részletesebben

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2. Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont

Részletesebben

Fiók neve Nyitvatartási rend Cím Telefon

Fiók neve Nyitvatartási rend Cím Telefon Ajkai Fiók 8400 Ajka, Szabadság tér 4/a. 88/510-030 Allee Skála Fiók H: 10.00-20.00 K: 10.00-20.00 Sze:10.00-20.00 Cs: 10.00-20.00 P: 10.00-20.00 Szo:10.00-14.00 Allee Bevásárlóközpont 1117 Budapest, Október

Részletesebben

1. Kibocsátó: FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 1082 Budapest Üllői út 48. 2. (i) Sorozat megjelölése:

1. Kibocsátó: FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 1082 Budapest Üllői út 48. 2. (i) Sorozat megjelölése: FHB Jelzálogbank Nyrt. Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó,

Részletesebben

A nyilvános Kibocsátású, változó kamatozású, résztörlesztéses Jelzáloglevél (FJ12NV01) első sorozatrészlete forgalomba hozatalának adatai

A nyilvános Kibocsátású, változó kamatozású, résztörlesztéses Jelzáloglevél (FJ12NV01) első sorozatrészlete forgalomba hozatalának adatai A nyilvános Kibocsátású, változó kamatozású, résztörlesztéses Jelzáloglevél (FJ12NV01) első sorozatrészlete forgalomba hozatalának adatai MEGNEVEZÉS neve: A Kibocsátó megnevezése és címe: A forgalomba

Részletesebben

Hirdetmény és Végleges Feltételek (Nyilvános Ajánlattétel)

Hirdetmény és Végleges Feltételek (Nyilvános Ajánlattétel) Hirdetmény és Végleges Feltételek (Nyilvános Ajánlattétel) A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043028, cégbejegyzés: 2003.12.04., székhely: 1132 Budapest, Váci út 20.) (továbbiakban: Kibocsátó,

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Generali Infrastrukturális Részvény Alap Befektetési jegy nyilvános ajánlattétele A ( Alapkezelő ) - amelynek székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 42-44., nyilvántartja a Fővárosi

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Generali Nemzetközi Részvény Alapok Alapja Befektetési jegy nyilvános ajánlattétele A ( Alapkezelõ ) - amelynek székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 42-44., nyilvántartja a Fõvárosi

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

1/7. Kibocsátási Program alapján) 1 3. Össznévérték: (i) Sorozat: Minimum ,- forint

1/7. Kibocsátási Program alapján) 1 3. Össznévérték: (i) Sorozat: Minimum ,- forint Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó, FHB Nyrt. vagy Bank

Részletesebben

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2007. március hónapra 2007. március 30. Az Alapkezelő ezen jelentést a 2001. évi CXX. Törvény a Tőkepiacról alapján készítette el és teszi közzé

Részletesebben

Portfolió jelentés a CA Alapcsalád befektetői számára

Portfolió jelentés a CA Alapcsalád befektetői számára Portfolió jelentés a CA Alapcsalád befektetői számára 2006. július hónapra 2006. július 31. Az Alapkezelő ezen jelentést a 2001. évi CXX. Törvény a Tőkepiacról alapján készítette el és teszi közzé A Törvény

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Raiffeisen Hozamrögzítő Tőkevédett Alapok Alapja befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által a tájékoztatóhoz és a nyilvános

Részletesebben

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB 2009/IX sorozat 001 részlet

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB 2009/IX sorozat 001 részlet OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek OJB 2009/IX sorozat 001 részlet minimum 10.000.000 Ft össznévértékű, Budapesti Értéktőzsdére

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK október 5.

VÉGLEGES FELTÉTELEK október 5. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. október 5. MKB Bank Zrt. minimum 50.000 Euró össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Fix 5x5% Euró Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000 forint keretösszegű

Részletesebben

Cím cím Telefon Fax

Cím  cím Telefon Fax Megye Fiók neve Nyitvatartási rend Cím E-mail cím Telefon Fax Mozgáskorlátozott ügyfelek számára akadálymentes? Allee Fiók Allee Bevásárlóközpont 1117, Október 23. u. 6-8. allee 1/666-2400 489-6230 Akadálymentes

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii)

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii) VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. augusztus 5. MKB Bank Zrt. minimum 10.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható 20130305 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (6) Felhalmozott kamat: június 24-én a felhalmozott kamat 0% június június június 25.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (6) Felhalmozott kamat: június 24-én a felhalmozott kamat 0% június június június 25. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2009. június 17. MKB Bank Zrt. minimum 10.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható 3. Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000 forint

Részletesebben

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca

Részletesebben

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 28.

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 28. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2006. április 28. RAIFFEISEN BANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 4.500.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2006-2007. évi 25.000.000.000

Részletesebben

1 (a évi Jelzáloglevél és Kötvény Kibocsátási (ii) Részletszám:

1 (a évi Jelzáloglevél és Kötvény Kibocsátási (ii) Részletszám: Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó, FHB Nyrt. vagy Bank

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Diákhitel Központ Zártkörően Mőködı Részvénytársaság 6 000 000 000,- Ft, azaz hatmilliárd forint össznévértékő, névre szóló, DK 2011/01 elnevezéső Kötvénye elsı Részletének nyilvános

Részletesebben

Erste Stock Global HUF Alapok Alapja Nyíltvégű befektetési jegy

Erste Stock Global HUF Alapok Alapja Nyíltvégű befektetési jegy HIRDETMÉNY Az Erste Alapkezelő Zrt. mint Kibocsátó az Erste Stock Global HUF Alapok Alapja képviselője ezennel nyilvános ajánlatot tesz közzé az Erste Stock Global HUF Alapok Alapja minimum 200.000.000

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Raiffeisen Univerzum III. Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által a tájékoztatóhoz

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Raiffeisen Sztárválogatott Tőkevédett Származtatott Alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által a tájékoztatóhoz

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Részvény Indexált Euró Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii)

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Részvény Indexált Euró Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii) VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. július 22. MKB Bank Zrt. minimum 1.000.000 Euró össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Részvény Indexált Euró 20141006 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

(1) Kibocsátó: UNICREDIT JELZÁLOGBANK ZRT.

(1) Kibocsátó: UNICREDIT JELZÁLOGBANK ZRT. 2010. március 8. UNICREDIT JELZÁLOGBANK ZRT. Maximum 3.00.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált, fix kamatozású, tőzsdei bevezetésre kerülő UCJBF 2014/A Jelzáloglevelek nyilvános forgalomba

Részletesebben

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni:

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni: A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni: 1 Allée 1117, Budapest Október 23. u. 8-10 +36 20 6208 180 H-SZO: 10:00-21:00 V: 10:00-19:00 Astoria 1075, Budapest Károly krt. 3/a.

Részletesebben

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest

Részletesebben

1 (a évi Jelzáloglevél és Kötvény Kibocsátási (ii) Részletszám:

1 (a évi Jelzáloglevél és Kötvény Kibocsátási (ii) Részletszám: Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó, FHB Nyrt. vagy Bank

Részletesebben

2009. május 3-tól az Alapkezelő (www.bpalap.hu) és a Vezető Forgalmazó (www.budapestbank.hu)

2009. május 3-tól az Alapkezelő (www.bpalap.hu) és a Vezető Forgalmazó (www.budapestbank.hu) Nyilvános ajánlattétel A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2009. április 30-án kelt E-III/110.762/2009. számú határozata alapján a Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.), mint

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A forgalomba hozni kívánt értékpapírok: YOU INVEST Kiegyensúlyozott EUR Alapok Alapja befektetési jegy ISIN azonosítója: HU0000714183

HIRDETMÉNY. A forgalomba hozni kívánt értékpapírok: YOU INVEST Kiegyensúlyozott EUR Alapok Alapja befektetési jegy ISIN azonosítója: HU0000714183 HIRDETMÉNY Az Erste Alapkezelő Zrt. (székhelye: 1138 Budapest, Népfürdő utca 24-26. 9. emelet) mint a Kibocsátó YOU INVEST Kiegyensúlyozott EUR Alapok Alapja képviselője ezennel nyilvános ajánlatot tesz

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK június 10.

VÉGLEGES FELTÉTELEK június 10. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2014. június 10. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000,- euró össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2013-2014. évi

Részletesebben

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117 "Minden 35. vásárló visszanyeri vásárlása teljes összegét" játék nyertes nyugtaszámok Levásárlási határidő meghosszabbítva plusz 1 nappal! A nyertes sorszámú nyugta tulajdonosa legkésőbb 2014. április

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2011. május 26. OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNTÁRSASÁG

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2011. május 26. OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNTÁRSASÁG VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. május 26. OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNTÁRSASÁG Minimum 10.000.000 össznévértékű, névre szóló jelzáloglevelek forgalomba hozatala az 1.000.000.000.000 Ft keretösszegű

Részletesebben

A CIB Classic 2011/A-001 KÖTVÉNY NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTELE

A CIB Classic 2011/A-001 KÖTVÉNY NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTELE A CIB Classic 2011/A-001 KÖTVÉNY NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTELE A CIB Bank Zrt. ( Kibocsátó ) (1027 Budapest, Medve u. 4-14., nyilvántartja a Fıvárosi Bíróság mint Cégbíróság; cégjegyzékszám cg.: 01-10-041004,

Részletesebben

Kibocsátási Program alapján) 3. Össznévérték: (i) Sorozat: Minimum ,- forint

Kibocsátási Program alapján) 3. Össznévérték: (i) Sorozat: Minimum ,- forint FHB Jelzálogbank Nyrt. Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó,

Részletesebben

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma.  T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat

Részletesebben

"Adni öröm" gyűjtőhelyek

Adni öröm gyűjtőhelyek "Adni öröm" gyűjtőhelyek Spar Ajka, Ifjúság u. 9. Spar Baja, Bernhardt S. u.77. Spar Baja, Jelky tér 4. Spar Balassagyarmat, Mikszáth K. u.14. Spar Balassagyarmat, Rákóczi fej. út 56. Spar Balatonfüred,

Részletesebben

AEGON VALUE SZÁRMAZTATOTT DEVIZA BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON VALUE SZÁRMAZTATOTT DEVIZA BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON VALUE SZÁRMAZTATOTT DEVIZA BEFEKTETÉSI ALAP 2008. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 26.

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 26. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2007. április 26. RAIFFEISEN BANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 4.000.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2007-2008. évi 60.000.000.000

Részletesebben

Kibocsátási Melléklete

Kibocsátási Melléklete Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Részvénytársaság névre szóló, dematerializált, tőzsdei bevezetésre kerülő jelzáloglevelei (FJ05NF01) első Sorozatrészletének nyilvános forgalomba hozatali adatait tartalmazó

Részletesebben

Bővített mosás modullal rendelkező dm üzletek listája

Bővített mosás modullal rendelkező dm üzletek listája B 6500 Baja, Eötvös u. 5 2660 Balassagyarmat, Zichy utca 2. 8220 Balatonalmádi, Baross utca 2. Tulipán udvar 8630 Balatonboglár, Klapka u. 4. 8230 Balatonfüred, Jókai u. 15. 5630 Békés, Kossuth utca 3.

Részletesebben

AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON VISION SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Vision Származtatott Befektetési

Részletesebben

A CIB Bank fiókhálózata

A CIB Bank fiókhálózata A CIB Bank fiókhálózata 2019.04.01. Bács-Kiskun Bajai Fiók Kecskeméti Fiók Baranya Pécs II. Fiók Békés 6500 Baja, Déri Frigyes sétány 1 3. (1) 489-6109 baja@cib.hu 6000 Kecskemét, Csányi u. 1 3. (1) 489-6183

Részletesebben

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB2013/A sorozat 001 részlet

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB2013/A sorozat 001 részlet OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek OJB2013/A sorozat 001 részlet minimum 10.000.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló jelzáloglevél

Részletesebben

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei

Részletesebben

Forgalomba hozatali. adatai

Forgalomba hozatali. adatai Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Részvénytársaság névre szóló, dematerializált jelzáloglevelei (FJ08NF04) első Sorozatrészletének nyilvános Forgalomba hozatali adatai Vezető Forgalmazó: Magyar Külkereskedelmi

Részletesebben

Végleges Feltételek. A Kibocsátó hitelminısítése: Moody s A2 Fitch Ratings A+ 2008. augusztus 15.

Végleges Feltételek. A Kibocsátó hitelminısítése: Moody s A2 Fitch Ratings A+ 2008. augusztus 15. Végleges Feltételek Minimum 1.000.000.000 forint maximum 20.000.000.000 forint össznévértékő, névre szóló, dematerializált, tızsdére bevezetésre kerülı CIB Classic 2011/A-001 Kötvények nyilvános forgalomba

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2010. március 26.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2010. március 26. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. március 26. MKB Bank Zrt. minimum 250.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Fejlődő Piacok Indexált Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

A CIB Bank Zrt. tájékoztatása

A CIB Bank Zrt. tájékoztatása A CIB Bank Zrt. tájékoztatása A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14., Cg: 01-10-041004) az általa kibocsátott kötvények tulajdonos befektetıit ezúton tájékoztatja, hogy I. a CIB Bank Zrt. (székhely:

Részletesebben

AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2007. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON ÁZSIA RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Ázsia Részvény Befektetési

Részletesebben

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 3 Pest 1870 Budapest 13 Pest 1870 Budapest 8 Pest 1871 Budapest 19 Pest 1871 Budapest 21 Pest 1871 Budapest 11 Pest 1871 Budapest 22 Pest

Részletesebben

Natúr modullal rendelkező dm üzletek

Natúr modullal rendelkező dm üzletek 1053 Budapest, Királyi Pál u. 20. B 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 138. 1024 Budapest, Lövőház utca 1-5. Mamut II. 1027 Budapest, Margit krt. 50-52. 1026 Budapest, Pázsit

Részletesebben

A CIB Bank fiókhálózata

A CIB Bank fiókhálózata A CIB Bank fiókhálózata 2018.02.26. Bács-Kiskun Bajai Fiók Kecskeméti Fiók Baranya Pécs II. Fiók Békés Békéscsabai Fiók Orosházi Fiók Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai Fiók Miskolc I. Fiók Budapest II.

Részletesebben

A bankkártyás adófizetés szabályai

A bankkártyás adófizetés szabályai Tájékoztató a bankkártyás adófizetésről: így fizethet adót bankkártyával! A berkalkulato r.net oldalán összegyűjtöttük azokat a NAV által közétettbankkártyával történő adófizetéshez szükségesek 2011-ben.

Részletesebben

AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP ÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP ÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Közép- Európai Részvény

Részletesebben

Nyitva tartás ÁRUHÁZ Cím TPP pult H-Sz Szo

Nyitva tartás ÁRUHÁZ Cím TPP pult H-Sz Szo ÁRUHÁZ Cím TPP pult Nyitva tartás H-Sz CS P Szo V Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. Aréna Plaza 1087 Budapest, Kerepesi út 9. Aréna Pláza 1087 Budapest, Kerepesi út 9. Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. Baja 6500

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK december 4.

VÉGLEGES FELTÉTELEK december 4. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2009. december 4. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság maximum 5.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Raiffeisen Private Banking II. Kötvény 2. Sorozatrészletének

Részletesebben

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL A Raiffeisen Földünk Értékei 2 Tőkevédett Származtatott Alap befektetési jegyeinek nyilvános forgalomba hozatalára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által a tájékoztatóhoz

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK december 3.

VÉGLEGES FELTÉTELEK december 3. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. december 3. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 10.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2010-2011.

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK március 22.

VÉGLEGES FELTÉTELEK március 22. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. március 22. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 4.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2009-2010. évi

Részletesebben

MKB Egyensúly Nyíltvégő Befektetési Alap

MKB Egyensúly Nyíltvégő Befektetési Alap Az MKB Befektetési Alapkezelı zrt. hirdetménye befektetési jegy nyilvános eladására A Pénzügyi Szervezetek Állami 2013. március 29.-én kelt, H-KE-III-176/2013. számú határozatával engedélyezett Tájékoztató

Részletesebben

HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS JÚLIUS 02-TŐL)

HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS JÚLIUS 02-TŐL) HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS 2018. JÚLIUS 02-TŐL) A Budapest Bank Zrt. Fiókhálózata: Fiók: lakossági, kisvállalkozási és vállalati termékértékesítés

Részletesebben

Végleges Feltételek. A Diákhitel Központ Zártkörűen

Végleges Feltételek. A Diákhitel Központ Zártkörűen Végleges Feltételek A Diákhitel Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság 5.000.000.000,- Ft, azaz Ötmilliárd forint össznévértékű, névre szóló, DK2016/01 elnevezésű Kötvénye nyilvános Forgalomba hozatalához,

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 21.

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 21. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. április 21. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2010-2011.

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2014. október 7.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2014. október 7. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2014. október 7. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2014-2015. évi

Részletesebben

AEGON ÓZON BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS

AEGON ÓZON BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON ÓZON BEFEKTETÉSI ALAP AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Ózon Befektetési Alap (továbbiakban: az

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 28.

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 28. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2014. február 28. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2013-2014.

Részletesebben

AZ OTP JELZÁLOGBANK ZRT. INGATLANHITEL AJÁNLÓI PROGRAM RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA

AZ OTP JELZÁLOGBANK ZRT. INGATLANHITEL AJÁNLÓI PROGRAM RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA AZ OTP JELZÁLOGBANK ZRT. INGATLANHITEL AJÁNLÓI PROGRAM RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA I. SZERVEZŐ (1) Az OTP Jelzálogbank Zrt. (székhely: 1051 Budapest Nádor utca 21., cégjegyzékszám: 01-10-044659, továbbiakban:

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 20.

VÉGLEGES FELTÉTELEK április 20. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. április 20. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 30.000.000,- euró össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2009-2010. évi

Részletesebben

AEGON MONEYMAXX EXPRESS BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON MONEYMAXX EXPRESS BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON MONEYMAXX EXPRESS BEFEKTETÉSI ALAP AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON MoneyMaxx Express Befektetési

Részletesebben

Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye Nyilvános Ajánlattétel

Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye Nyilvános Ajánlattétel Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye Nyilvános Ajánlattétel Az MKB Bank Zrt., mint Forgalmazó nyilvános eladásra felkínálja az MKB Nemzetközi Vállalati Kötvény Befektetési Alap befektetési jegyeit

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK augusztus 25.

VÉGLEGES FELTÉTELEK augusztus 25. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2006. augusztus 25. RAIFFEISEN BANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 5.000.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2006-2007. évi 25.000.000.000

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 25.

VÉGLEGES FELTÉTELEK február 25. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. február 25. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2010-2011.

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK március 4.

VÉGLEGES FELTÉTELEK március 4. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. március 4. Raiffeisen Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2010-2011. évi

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii)

VÉGLEGES FELTÉTELEK. (1) Kibocsátó: MKB Bank Zrt. (2) (i) Sorozat megjelölése: MKB Kiszámítható Kötvény. Sorozatrészlet száma: (ii) VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. szeptember 2. MKB Bank Zrt. minimum 10.000.000,- Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Kiszámítható 20130403 Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

MKB Bázis Euró Alapba Fektető Alap

MKB Bázis Euró Alapba Fektető Alap Az MKB Befektetési Alapkezelő zrt. hirdetménye befektetési jegy nyilvános eladására A Magyar Nemzeti Bank által 2015. augusztus 14-én kelt, H-KE-III-785/2015. számú határozatával engedélyezett Tájékoztató

Részletesebben

Tartalom 1/20 I. TELJESSÉGI NYILATKOZAT II. A KIBOCSÁTÓ NYILATKOZATA III. FELELŐSSÉGI NYILATKOZAT IV. A VAGYONELLENŐR NYILATKOZATA MELLÉKLETEK

Tartalom 1/20 I. TELJESSÉGI NYILATKOZAT II. A KIBOCSÁTÓ NYILATKOZATA III. FELELŐSSÉGI NYILATKOZAT IV. A VAGYONELLENŐR NYILATKOZATA MELLÉKLETEK Tartalom ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÁS, FIGYELEMFELHÍVÁS...2 DEFINÍCIÓK ÉS RÖVIDÍTÉSEK...4 1. A NYILVÁNOS KIBOCSÁTÁSÚ, FIX KAMATOZÁSÚ, VÉGTÖRLESZTÉSES JELZÁLOGLEVÉL (FJ13NF01) ELSŐ SOROZATRÉSZLETE FORGALOMBA

Részletesebben

Lakossági állampapírok

Lakossági állampapírok Lakossági állampapírok Lakossági állampapír Az állampapír a legbiztonságosabb befektetési lehetőség ma Magyarországon, mert a befektetések mögött a hazai pénzügyi piacok legnagyobb és legstabilabb szereplője,

Részletesebben

START Klub Kártya átvevő helyek

START Klub Kártya átvevő helyek START Klub Kártya átvevő helyek Balassagyarmat, vasútállomás: 2660 Balassagyarmat, Benczúr Gyula u. u. 1/a Kunszentmiklós-Tass, vasútállomás: 6090 Kunszentmiklós-Tass, Vasút u. 9. H-V: 00:00-24:00 H-V:

Részletesebben

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső - 150 magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Az utcakereső szolgáltatás segítségével könnyen megtalálhatja a keresett címet! Csak

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS

ORSZÁGOS KÖZTERÜLETI PARKOLÁSI ZÓNAADATBÁZIS Város Zóna Szezon Üzemidő Üzemidő Üzemidő Hétfő - Péntek Szombat Vasárnap Max. parkolási idő Személygépkocsi díj Megjegyzés Budapest I. KERÜLET 3016 01.02-12.23 180 perc 440 Ft/óra Budapest I. KERÜLET

Részletesebben

Minimum 100.000.000,- Forint Minimum 100.000.000,- Forint

Minimum 100.000.000,- Forint Minimum 100.000.000,- Forint FHB Jelzálogbank Nyrt. Hirdetmény és Végleges Feltételek A FHB Jelzálogbank Nyrt. (cégjegyzékszám: 01-10-043638, cégbejegyzés: 1998.03.18., székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48.) (továbbiakban: Kibocsátó,

Részletesebben

Kibocsátási Melléklet

Kibocsátási Melléklet HVB JELZÁLOGBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Székhelye: 1065 Budapest, Nagymező utca 44.) Kibocsátási Melléklet Maximum 500.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált, fix kamatozású, HVBF 2005/8 jelű

Részletesebben

Patika neve Település Irányítószám Cím

Patika neve Település Irányítószám Cím Patika neve Település Irányítószám Cím Patika Plus Ajka 8401 Fő út 66. Patika Plus Albertirsa 2730 Vasút u. 4. / 11. Manna Patika Baja 6500 Czirfusz Ferenc utca 31. Patika Plus Balassagyarmat 2660 Mikszáth

Részletesebben

Kibocsátási Melléklet

Kibocsátási Melléklet HVB JELZÁLOGBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Székhelye: 1065 Budapest, Nagymező utca 44.) Kibocsátási Melléklet Maximum 4.000.000.000 Ft össznévértékű, névre szóló, dematerializált, fix kamatozású, HVBF 2009/B jelű

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2011. október 5.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2011. október 5. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. október 5. Raiffeisen Bank Zártkörően Mőködı Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékő, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2011-2012. évi

Részletesebben