rivális élsportolók szemtõl szemben

Átírás

1 Csisztu Zsuzsa és Kaszala Claudia élsportolók szemtõl szemben Pallas Gyöngyös, 2005

2 TARTALOM Rivális Esszencia Kásás Tamás Kiss Gergõ Kammerer Storcz Vereczkei Horváth Atlétika: kalapács- és diszkoszvetés, s ami mögötte van Magyarország Brazília Vörös Zsuzsa Balogh Gábor Kovács Kati Janics Natasa Angyal Zoltán Dr. Ábrahám Attila Csipes Ferenc Gyulai Zsolt Mincza Ildikó Nagy Tímea Tóth Hajnalka Speciális Olimpia Rob Niedermayer Jason Strudwick Nyilasi Tibor Törõcsik András Rekreáció Puskás Ferenc-válogatott Real Madrid és Magyarország Argentína Rivális zárszó Csisztu Zsuzsa Kaszala Claudia Pallas Antikvárium Kft., 2005 Borító: Csisztu Zsuzsa fotó Emmer László Kaszala Claudia fotó Both Gábor Hátsó borító fotók: Arató András Minden jogot fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános elõadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetõen is. Minden jog fenntartva. Kiadó Pallas Antikvárium Kft., 3200 Gyöngyös, Kossuth L. út 42. (06-37/ ) Felelõs kiadó a Kft. vezetõje. Borítóterv tipográfia Miroe Design, 2005 Korrektor: Kiss Helga Nyomtatta és kötötte: Kaposvári Nyomda Kft., Felelõs vezetõ: Pogány Zoltán, ügyvezetõ igazgató Készült Schneidler betûvel, 17 ív terjedelemben. ISBN

3 Rivális Esszencia Az ember. Mindig is ez érdekelt minket a statisztikák mögött. Túllépve a közhelyszagú kijelentésen magam is elmondhatom, hogy az elmúlt közel másfél évtizedben ezen a pályán mindig kizárólag ez hozott lázba. Hogy megtudjam: két kiváló képességû, nagyjából egyformán tehetséges és szorgalmas, hasonlóan motivált sportoló közül téthelyzetben melyik és milyen tulajdonságok alapján képes a másik fölé kerekedni. Melyek azok a nüánszok és hol nyugszanak ezek egy emberben, amelyek alkalmassá teszik arra, hogy adott pillanatban a legjobbnál is jobbat hozzon ki magából. Na, ez volt az egyik közös pont, amelyben Claudiával mindig is egyetértettünk. Éjszakába nyúlóan elemezgettünk egy-egy sportolót vagy versenyhelyzetet már Naganóban, a 98-as téli olimpián is, ahol olykor jégszoborrá dermedve várta ki-ki a maga mû-, vagy gyorskorcsolyás közvetítését két japán módra végrehajtott hajlongás között. Két évvel késõbb, Sydneyben a hajlongást cipekedésre cseréltük, s ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Azzal a különbséggel, hogy egy átigazolást követõen ezúttal nem csak egy-egy sportág, hanem a nyári olimpia teljes magyar szereplõgárdájának bemutatása jutott nekünk feladatul két operatõr kollégánkkal együtt a TV2-n. Tizedannyian voltunk tehát, mint a legkisebb tévés csapat, tízszer annyi munkára, százszor akkora lelkesedéssel. Tucatszámra gyûjtöttük be nap mint nap a libabõrõs élményeket, hiszen minden jelentõs magyar sikernél ott toporogtunk a helyszín kijáratánál. Láttunk anyaként kiteljesedõ vívónõt olimpiát nyerni, hallottunk hajnalig tartó ünnepléstõl dülöngélõ tornászt kurjongatni. Megismerhettünk egy, akkor még a saját ezüstjét kissé fitymáló, alkalmi bohócnak is beillõ öttusázót, s láttuk milyen az, ha négy nõ velõig hatoló csalódással veszi át az ezüstérmet a nõi kajak négyes döntõje után, nem rejtve véka alá a felgyülemlett feszültség miatti acsarkodást. A teljesség igéne nélkül persze, de láthattuk azt is, hogy mit jelent, ha ugyanez az álom beteljesedik a férfi kajak négyes esetében, de azt sem fogjuk soha elfelejteni, hogy milyen látványt nyújtott 13, a könnyeivel küszködõ drabális férfiember, egy évtizedek élsportolók szemtõl szemben 3

4 óta hõn áhított olimpiai bajnoki cím birtokában a férfi vízilabdadöntõ végeztével. Persze, hogy kiestünk néha a szerepünkbõl, s úgy ordítottunk a sajtótribünrõl, mintha legalábbis családtagok lennénk, de az hajítsa ránk az elsõ azért lehetõleg diszkrét méretû követ, s az sem baj persze, ha van azért néhány karát, aki közel húsz-húsz év élsport után nem ugyanezt tette volna. Claudia egykori válogatott gyorskorcsolyázóként és rövidpályásként egyébként is két válogatott, jeges sportos tesó mellett idejekorán belekóstolt a diszkrét otthoni rivalizálásba, míg én végig edzõtáborozva a felnõtté válásomat raktároztam el zsigeri szinten a született drukker mentalitást. Több mint két évvel a Sydneyben történtek után fogyatkozott a levegõ és a sportos mûsoridõ körülöttünk, éppen ezért egyre inkább hiányát éreztük egy olyan fórumnak, ahol legjobbjaink kicsit bõvebben mesélhetnek a hétköznapok gyötrelmeirõl és az ünnepelni valók gyors elmúlásáról. Ráadásul akkortájt mintha egy asztrológus talán úgy mondaná rossz konstellációk uralták volna a hazai sportvilágot, hiszen folyamatosan érkeztek a döbbenetes hírek focimeccsek utáni brutális verekedésekrõl, rendzavarásokról, felszín alatt húzódó feszültségekrõl s úgy általában sok fókáról és kevés pingvinrõl. A as hazai férfi vízilabda bajnokság döntõje azonban még az igazán halvérûeknél is kicsapta a biztosítékot, hiszen magyar a magyart, egészen pontosan a Vasas a Honvéd játékosait kezdte el gyepálni a vízben, másodpercek múltán pedig már mindenki pofozott mindenkit ott, ahol érte. Mintha egy piranjákkal teli medencébe dobtak volna csalit, úgy forrt a víz a Kõér utcában, s nemcsak törött orrokban vagy arccsontokban volt mérhetõ a károkozás, hanem súlyos fegyelmikben, eltiltásokban és egy külföldre is kiszivárgó, eszkalálódni látszó egyre feszültebb helyzetben a hazai klubvízilabdázás háza táján. A sydney-i siker már egyre kevésbé volt képes esernyõként megvédeni a sportágat az esetleges negatív hatásoktól, s ahogy múltak a napok, úgy volt érezhetõbb, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol nyugodtan, kulturált, szinte moderált körülmények között kibeszélhetõk ezek a problémák, a többi sportágban felbukkanó feszültségek mellett. Csisztu Zsuzsa és Kaszala Claudia

5 Úgy éreztük, hogy a napi híradások szintjén egyik szereplõ sem tud alaposan lekotorni a bajok gyökeréhez, ráadásul a megvágott riportok sosem jelentenek akkora garanciát a tárgyilagosságra, mint az élõ mûsor. Na, ezen a ponton találkoztak össze a gondolataink ismét Caludiával, amikoris elhatároztuk, hogy mi létrehozzuk ezt a fórumot, s levédett ötletünknek örömmel adott helyet a Klubrádió. Egyébként nem csak a békéltetést tûztük ki célul. Legalább ennyire szerettük volna, ha olyan felületet biztosíthatunk kiválóságainknak, ahol végre tényleg mélyrehatóan beszélhetünk róluk, hétköznapjaikról, örömeikrõl, nehézségeikrõl. Ahol megszólalhatnak azok a legjobbak, akik hasonlóan jó képességû hazai versenytársak nélkül nem éreznék azt az ösztönzést, hogy ott toporog a következõ a sarkukban, tehát hajtani kell, mese nincs. Ahol kiderül, hogy a legnagyobb ok egymás legnagyszerûbb támaszai, ha válogatott viadalokról van szó, s e nélkül a rivalizálás nélkül, talán õk sem tartanának ott, ahova addig eljutottak. Ahol vitázhatnak, vagy fejet hajthatnak egymás elõtt, ahol beszélhetnek emlékekrõl és vágyakról, szorongásokról és érzésekrõl. Ahol emberiek és esendõk is lehetnek anélkül, hogy ezt számon kérné rajtuk bárki. Ahol a statisztika csak a bemutatásig érdekes, mert sokkal fontosabb az ember. Úgy, ahogy mindig is akartuk. Nos, ez ma a. Száz adás után is. Ez pedig itt egy kis esszencia. Jó szórakozást kívánunk hozzá: Csisztu Zsuzsa és Kaszala Claudia élsportolók szemtõl szemben 5

6 Csisztu Zsuzsa és Kaszala Claudia 6

7 Kásás Tamás Kiss Gergõ (A mûsor indíttatásához és céljához igazodva teljesen egyértelmû volt, hogy a vízilabdával kezdünk, méghozzá a két nagy t, a Vasas és a Domino- Honvéd játékosait eresztjük össze ezúttal magunkra vállalva a bírói szerepet. Abból a Vasasból választottunk, amely az új idényre megerõsödött, hiszen többek között a válogatott ásza, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kásás Tamás is hazatért. Így kétség sem férhetett ahhoz, hogy a hazai közönség régiúj kedvencét hívjuk meg, aki azonnal ráállt a beszélgetésre. A Honvédból amely már évek óta nyeri a bajnokságot ugyanakkor naná, hogy azt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kiss Gergõt invitáltuk, akit az elmúlt szezonban a vízben a legnagyobb sérelem ért. Szóval csak reméltük, hogy megússzuk szárazon.) Csisztu: Holnap rajtol a vízilabda-bajnokság, ez az apropója, hogy itt van Kásás Tamás és Kiss Gergely, és azt hiszem, az elsõ nagyon kézenfekvõ kérdés mert hogy egy talán soha nem látott intenzitású szezon elé nézünk, hogy ki nyeri az idei vízilabda-bajnokságot? Kaszala: Közben közvetítek: a fiúk mutogatnak, és már most jelzéseket adnak egymásnak, hogy valóban mekkora ok lesznek ebben a szezonban. Kásás: Azt hiszem, borzasztóan nehéz bajnokság lesz, egyértelmûen a Honvéd az esélyesebb, Gergõ szerencséd, hogy messzebb ülsz Csisztu: Ezt komolyan mondod Vasasosként? Kásás: A Honvéd szerintem esélyesebb, talán csak azért, mert összeszokottabb az együttes, már három-négy éve játszanak együtt, óriási sikerélményekben volt részük, úgyhogy összekovácsolódott a csapat. Csisztu: Kovács István keze alatt pedig szó szerint Kaszala: Te is így látod ezt, Gergõ? Kiss: Szerintem a Vasas nyeri a bajnokságot, mert nagyon nagy egyéniségekbõl áll Csisztu: Álljon meg a menet! Azért jöttetek el, hogy egymást kasseroljátok vagy mindenki a saját csapatát? Kiss: Így jó, nem? Így leszünk ok igazán, hogyha nem magunkat, hanem a másikat dicsérjük. Tulajdonképpen az egyik újságban Szécsi élsportolók szemtõl szemben 7

8 Zoli, a BVSC válogatottja megmondta az igazságot: nagyon nagy csoda ez a két csapat párharca, de a legnagyobb csoda az lesz, ha õk nyerik a bajnokságot. Úgyhogy nem tudom, miért ülünk mi itt. Vele kellett volna interjút készíteni Csisztu: Egyébként az tényleg megtörténhet szerintetek? Van fekete ló, ami egyszer csak beugrik itt a képbe? Kaszala: Ugye van BVSC, van Ferencváros, van Újpest. Kiss: Nem hiszem, mert ahhoz sok meccset kell zsinórban megnyerni. Egyszer-egyszer biztos, hogy meg tudják lepni ezek a csapatok a Vasast vagy a Honvédot, de hosszútávon ki kell jönnie annak a különbségnek, amely játékosállományban és rutinban fennáll a csapatok között. Kaszala: Az elmúlt években is a Vasas volt a Honvéd legnagyobb ellenfele, pedig nem volt ilyen erõs a piros-kékek összeállítása. Kása, szerinted mi várható? Kásás (neveteve): Hát megerõsödött, megerõsödött. A Kásás-família és a Steinmetz-család végre most már teljes egészében együtt játszik, plusz ugye a Varga-fivérek, úgyhogy azért igazoltunk ide tulajdonképpen, mert imádjuk a nagy családokat. A viccet félre téve, a csapatszerkezet eleve nagyon tetszett, tele van sok fiatal, tehetséges játékossal. Másrészt szerettem volna kihasználni a lehetõséget, lelkes apukám ugyanis már nagyon régóta szerette volna, hogy együtt dolgozzunk. Egyszer ezt nekem is ki kell próbálnom, és hát bajnokesélyesek vagyunk ugyanígy mi is. Ez is egy jó jel. Kaszala: Gergõ, te hogy gondolod? Miért is igazolt Kása ide? Valóban azért, mert hogy annyira jó a csapat szerkezete? Kiss: Szegénykém, bárgyú álmokat dédelget azzal, hogy egyszer bajnoki címet fog nyerni, ráadásul most már 27 éves. Nagyon remélem, hogy ez majd csak 30 fölött fog sikerülni neki. Ha rajtunk múlik, akkor így lesz. A viccet félretéve biztos, hogy nagyon jó a magyar vízilabdának, mi több legalább ennyire remélem, hogy mondhatom ezt a magyar sportnak, hogy a 13 világbajnokból 12 itthon játszik, és abból 11 ebben a két csapatban. De hát, ugye adott a megoszlás, ami persze nem jelenti automatikusan, hogy az eredmény is a mi javunkra billenne. Volt junior válogatottak, illetve Universiade-gyõztesek vannak mind a két gárdában, tehát iszonyatosan jó a felhozatal, akár egyen- Csisztu Zsuzsa és Kaszala Claudia 8

9 ként is bármelyik játékos szinte a világ bármelyik együttesébe beleférne, fõleg az a nyolc-tíz, akirõl az elõbb beszéltem. Szerintem még válogatott szinten is komoly gondokat okoznánk így klubcsapatokként a többi válogatottnak. Csisztu: Kíváncsiak voltunk arra, hogy az edzõk hogyan látják mindezt, elsõként az a Kovács István, aki már évek óta készíti fel sikerrel a Honvédot. Kovács (felvételrõl): Minden posztra van legalább két játékosunk, két nagyon jó kapussal rendelkezünk, tehát azt gondolom, hogy mi nagyon komoly játékerõt képviselünk. Kaszala: Természetesen Kásás Zoltánt is megkérdeztük. Õ másra helyezte a hangsúlyt, hiszen esetében ugye a személyes motiváció is ismert. Kásás Zoltán (felvételrõl): Tamás valóban nem volt magyar bajnok, én pedig nem nyertem magyar bajnokságot magyar csapattal, edzõként. Tehát igazából, mind a kettõnknek hiányzik ez a gyûjteményébõl. Azt hiszem, ez még inkább mondhatjuk pikánsnak is ad az emberben egy ilyen kielégítetlenséget, hogy még ezt is meg kellene szerezni. Csisztu: Ez tényleg pikáns, hiszen te azon kivételes személyek egyike vagy, akinek minden létezõ címet sikerült összeszednie már nemzetközi szinten, korosztályonként is, tehát a juniorok között is, a felnõttek között is. Azért ez szinte már-már ciki, hogy magyar bajnok még nem voltál. Hogy történhetett ez a malõr? Kásás: Igen, ezt a cikit én is éreztem, ezért jöttem haza olimpia elõtt, úgyhogy szeretném bepótolni. Ugye Gergõ is mondta, hogy így arccal a 30 felé most már egyre kevesebb lehetõségem lesz rá. Kaszala: Szörnyû, igen Kásás: Úgyhogy itt a nagy esély. Majd meglátjuk. Ez tényleg nagyon hiányzik. Mondjuk, Gergõnek szerencséje volt olyan szempontból, hogy õ elõbb hazajött játszani Magyarországra, hiszen õ is kint volt Olaszországban. Én hat éve nem játszottam itthon, tehát nem is nagyon volt lehetõségem bajnokságot nyerni, úgyhogy hajrá. Csisztu: Az is érdekes egyébként, hogy édesapád sem magyar csapatokkal nyert bajnoki címet, hiszen ugye játszott, edzõsködött Európa több országában is. Szerinted ez véletlen, hogy így alakult, vagy ennek tényleg most jött el az ideje? élsportolók szemtõl szemben 9

10 Kásás: Hát, talán most jött el az ideje. Sorsszerû is, hogy most ebben az évben együtt kell dolgoznunk egy közös célért. Kaszala: Gergõ, ugye ti a Possilipoban együtt is játszottatok, Kásával? Téged mennyiben motivált az, mikor hazaszerzõdtél, hogy magyar bajnok legyél? Kiss: Iszonyatosan nagy motiváció volt, mert én itthon két csapatban voltam, amelynek lett volna esélye bajnokságot nyerni, az Újpestben és a Ferencvárosban, annak idején mind a kettõ nagyon jó gárda volt, de elszúrtuk az elõdöntõt. Illetve az Újpesttel voltak azok az ominózus anyagi problémák, hogy két hónap után gyakorlatilag a csõd szélére került az együttes, és a négybe sem jutottunk be, ott a LENkupát tudtuk csak megnyerni, idézõjelben a csakot persze. Egyébként ez egy hatalmas ûr volt nekem is ahogy Tamás is mondta, ráadásul nekem Tomi elszúrta az olasz döntõt is, hiszen ez a bajnoki átok rajta volt akkor is, amikor kinn játszottunk a Possilipoban. Ott nem nyertük meg sajnos a bajnokságot, viszont a BL-t igen, ami azóta is egy nagyon szép közös emlék. Kásás: Azt a Gergõnek köszönhetjük Kiss: A BL-t nekem, az olasz bajnoki második helyet meg Tamásnak Kásás: Köszi, édes vagy (grimaszolva) Kaszala: Össze-vissza agyabugyáltátok egymást, különféle bajnokságokban, de tulajdonképpen ez a fajta kiélezett csata itthon szinte az elsõ olyan alkalom, mikor már ilyen nemzetközi eredményekkel a hátatok mögött szálltok vízbe. Kiss: Játszottunk azért mi már ifikorosztálytól kezdve, mikor Tamás hazajött az apukájával Olaszországból, és Kása benn játszott itt, a Tungsramban. Onnantól kezdve volt egy jó pár komolyabb meccsünk, de fõleg az a LEN-kupa döntõ, amely két magyar csapat között zajlott, és Tamásék nyertek az Újpesttel, én a Fradiban játszottam. Na, az volt egy nagyon nagy meccs. Az volt tán a legnagyobb rivalizálásunk az elmúlt években. ( ) Csisztu: Térjünk vissza a Kásás famíliához. Érdekes hírek láttak napvilágot, hogy apa és fia vajon még miért nem szerepelt egy csapatban. Még édesapádnak is van ezzel kapcsolatban egy teóriája. Csisztu Zsuzsa és Kaszala Claudia 10

11 Kásás Zoltán (felvételrõl): Már kis korában sem szerette, hogyha ott álltam a parton, amikor játszott. Legalábbis így érzem, mert ugye ezt nem kérdeztem meg tõle soha. Talán az, hogy más csapatokkal nyertem, kicsit izgatta a fantáziáját: most akkor jó lenne kipróbálni a fatert is. Nem tudom, szóval talán ilyen Másik nagy vágyam, hogy egyszer le tudjunk ülni egy hosszabb beszélgetésre. Nem olyan egyszerû. Kaszala: Láttam az arcodon a kifejezést. Megtörtént-e már ez a hosszabb beszélgetés, mert megmondom õszintén, ezt néhány napja rögzítettük, és akkor azt mondta édesapád, hogy a bajnokság kezdetéig erre még sort fog keríteni. Szóval csevegtetek? Kásás (kedvetlenül): Borzasztóan hosszú nem volt, de azért beszélgettünk kettesben elég sokat, így most fõleg hogy õ az edzõm kénytelenek vagyunk beszélgetni. Csisztu: Ezt nagy undorral mondtad. Kásás (tiltakozva): Nem, dehogyis. Egyáltalán nem. Csak ugye hallottam, hogy apu mit nyilatkozott, hogy szeretne egy fél órát velem beszélgetni. Ez a fél óra, ez még a jövõ zenéje. Tehát le fogunk ülni megígérem neki, hogyha most meghallgat engem, akkor (nagy sóhaj), akkor leülünk, és megbeszéljük a dolgokat. Csisztu: Egy család vagytok, ráadásul számos világversenyre együtt utaztok. Hogy lehet, hogy még nem került sor erre a mélyebb beszélgetésre, mert úgy éreztük, neki ez hiányzik? Kásás: Apu a válogatottnál is segédedzõsködik, de ilyenkor eléggé a háttérbe szorul, tehát amikor Dénes kioszt rá valamilyen feladatot, vagy megbeszélnek valamit, hogy mit tegyen akkor õ ott van, akkor õ nagyon lelkes, de úgy egyébként a háttérbe húzódik. Én a fiúkkal vagyok mindig, õ pedig nem az az erõszakos típus. Nem jön oda minden öt percben, hogy: Tamás, most akkor már tényleg ne szórakozzál, és üljünk le beszélgetni, úgyhogy éppen ezért jó lenne most már tényleg egyszer leülni. Szerintem biztos, hogy a Vasasról fogunk beszélni, arról, hogyan kéne kezelni ezt az apa-fiú, játékos-edzõ kapcsolatot. Kaszala: Ez okozhat egyébként konfliktust? Kásás: Szerintem nem, viszont ha ezt tényleg megbeszéljük, és kellõ intelligenciával kezeljük, akkor bizonyos félreértéseket el lehet kerülni az edzéseken, mert azok elõfordulhatnak. élsportolók szemtõl szemben 11

12 Kiss: Van egy tanácsom szegény Kásás Zolinak: húzzon cetlit, és álljon be a sorba. Csisztu: Miért? Többen várnak Kására, akik szeretnének vele beszélgetni? Kaszala: Neked is most sikerült, itt, elõször? Kiss: Igen, már 200-szor hívtam Tamást a napokban, és soha nem értem el, mindig valami fellépése volt. Csisztu: Jaj, istenem! Kiss: Á, csak hülyéskedünk. Különben ez a jellemzõ, hogy az ember annyira hajtja az évet: ritkán jut idõ arra, hogy tényleg vízilabdán kívüli dolgokról lehessen nyugodtan beszélni. Most gondolom ez Tamáséknál különösen nehéz lesz, hiszen ugyanabban a csapatban játszanak. Még az sincs, hogy más problémák kerüljenek elõ, hanem ugyanaz a dolog, a csapaton belül a játékos-edzõ, a taktika, a hangulat, stb Biztos, hogy olyan szempontból fárasztó lesz nekik idegileg, hogy mint szülõ és fia, mint edzõ és játékos is. Kásás: Ebben bíztok Gergõ (csipkelõdve)? Kiss: Ez az egyetlen, amiben bízni tudunk, mert ha a póló nem megy, legalább Nem, én azt mondom, hogyha jól fog nekik menni ez, akkor amiatt fog jól menni, amirõl beszélt Tamás, hogy régóta várnak erre a pillanatra. Ha valamiért nem menne jól, akkor azért, mert ez egy dupla feladat. Csisztu: Ha jól hallom, van egy telefonálónk a vonalban, mindjárt meg is szólítjuk, és gondolom, az urak gyorsan fölveszik a fejhallgatót, mert eddig csak egymást figyelték, de most nem árt hallani, hogy mirõl is van szó. Tessék, parancsoljon? Hallgató (telefon): Kezét csókolom, a Klub Rádió rendszeres hallgatója vagyok, és örömmel veszem azt, hogy végre egy igazi sport-tárgyú adás is bekerült a mûsorukba. Kaszala: Ennek mi is nagyon örülünk. Hallgató: És külön köszöntöm önöket. A TV2-ben ismertem meg önöket, láttam az olimpiai közvetítésüket is Sydney-bõl, boldog vagyok, hogy az önök hangja szól a rádióból. Kívánok sok sikert az elkövetkezendõ adásokhoz. Csisztu: Köszönjük szépen. Csisztu Zsuzsa és Kaszala Claudia 12

13 Hallgató: Volna Kásás Tamáshoz egy kérdésem. Ha van egy sorsdöntõ mérkõzés, és az utolsó másodpercben kapnak egy négyméterest, és az eldöntené a mérkõzést, s ne adj isten nem is gondolok ilyenre, de kihagyná, akkor édesapja hogy állna hozzá? Úgy értem, hogy edzõi minõségben vagy apai minõségben. És ha apai minõségben, akkor esetleg elnáspángolná, mint kiskorában, mikor valami rossz csínyt követett elõ Csisztu: Köszönjük szépen. Azt azért megnézném, mikor Kásás Tamást a papa a térdére fekteti és elfenekeli. Kaszala: Érdekes szitu lenne... Kásás: Igen, érdekes szituáció lenne. Hát igen, négyméterest hagytam már ki, nem is keveset, de arra még nem volt példa, hogy akkor édesapám lett volna az edzõm. Meglátjuk. Mondjuk, most a Vasasban elvileg Varga Tamás lesz a négyméteres-lövõ, de hogyha elõfordulna egy ilyen helyzet, akkor én szerintem nagyon elfenekelne. Engem el merne fenekelni, végül is a fia vagyok, más játékost viszont nem. Csisztu (gúnyosan): Ezt azért lefotózzuk, ha bekövetkezik Kásás: Rendben, hagyjuk a tréfát. Azt hiszem, nem ordibálna velem utána. Õ is volt játékos, megértené a helyzetet, utána nyugodtan leülnénk, és megbeszélnénk, hogy miért is maradt ki. Kaszala: Családról beszélgetünk, így ne hagyjuk itt szó nélkül azt sem, hogy Gergõ felesége Valkai Anna, volt válogatott vízilabdázó. Mennyiben téma nálatok otthon a vízilabda, vagy beszéltek-e egyáltalán taktikai elemekrõl, illetve egyfajta elnáspángolás bekövetkezhet-e nálatok? Kiss: Konkrétan heti fél órát beszélünk a vízilabdáról. Csak így általánosságban szoktunk, de vannak olyan dolgok, amikor igenis lehet adni a véleményére. Nem szokott beleszólni, nagyon szereti a játékot, ezért is szeret meccsekre járni. Van, hogy nem is látja az én góljaimat, mert el van foglalva a kislányunkkal, vagy épp beszélgetett valakivel, de magát a meccset, a játékot szereti, és nemcsak azért jár ki, mert hozzám tartozik, hanem azért is, mert érdekli a vízilabda. Volt olyan eset konkrétan, hogy meccs után elmondott valamit két percben: ahogy õ látta, ahogy szerinte lehetett volna másképp is csinálni. Erre azt válaszoltam: van benne igazság, de hadd ne foglalkozzak most ezzel. Erre mit ad isten, hétfõn az edzõm ugyanezzel fogadott. élsportolók szemtõl szemben 13

14 Csisztu: Tehát akkor a külsõ szem, pláne ha hozzáértõ, valószínûleg objektívan lát egy-egy ilyen helyzetet. Kiss: Igen. Sokszor elõfordult, hogy a csapat jól játszott, engem pedig leszidott. És nekem ez kifejezetten jól esett, mert tudtam, hogy objektív a véleménye. Fontos, hogy ne csak mindig a dicséretet érezze az ember, meg az elfogultságot, hanem egyfajta kritika is legyen, ami építõ. Kaszala: Beszéltünk arról, hogy a Vasas erõssége lehet, ugye, a családi vonás, nem csak apa-fiú viszonyban, hanem itt, ugye, azért testvérpárok is együtt játszanak. Kovács István arról beszélt, hogy ez mennyire lehet tõke vagy akár visszatartó erõ. Kovács (felvételrõl): Évek óta együtt vagyunk, ez talán mellettünk szólhat, függetlenül attól, hogy nálunk nincsenek családi vonatkozású dolgok, de ez szerintem nem is fog belejátszani abba, hogy hogyan fog szerepelni a Vasas, mert ennek nincs jelentõsége. Csisztu: Úgy tûnik, hogy Honvéd oldalról nem erre a taktikára készülnek. Nem csak az apa-fiú viszonyról, hanem természetesen ugye testvérpárokról is beszéltünk, ráadásul szakmailag is. Kásás Tamás és Steinmetz Barna szinte testvérpárt alkotnak, hiszen éveken keresztül együtt játszottak külföldi csapatokban, egy szobában aludtak világversenyeken, tehát egymás mániáit oda-vissza ismerik. Ez van olyan erõs egység a csapatban, mint mondjuk a többi testvérkapcsolat vagy az apa-fiú viszony? Kásás: Feltétlenül lehet. Mondjuk a személyes tapasztalataimra tudok támaszkodni, amikor apukám volt az edzõm, de csak egy rövid ideig, három hétig átvette a csapatot. Ez még a Ferencvárosban történt meg. Akkor az ember egy kicsit hajt a saját apukájáért is. Tudja, hogyha kikapunk, akkor õt fogják szidni, õ lesz a felelõs. Tehát van egy ilyen érzés az emberben, van a fiúban egy ilyen érzés, hogy valamennyire az apjáért is megtesz mindent. Szerintem ez a testvéreknél is ugyanígy megvan. Csisztu: Akkor ezek szerint Barnával is mondhatni, hogy szemvillanásból fogjátok érteni majd, hogy ki mit szeretne vagy, hogy mi a feladat éppen. Kásás: Hát Barnával már tényleg egymás böfögését Kiss: Inkább ne folytasd! Csisztu Zsuzsa és Kaszala Claudia 14

15 Kásás: Szóval Barna, az egy külön téma. Nem is tudom, hogy tudnánk egymás nélkül létezni. Egyszer azért kipróbáljuk, kíváncsi vagyok rá. De ezt az évet így olimpia elõtt, ezt még együtt gürcöljük végig. Kaszala: Gergõ, a te életedben létezik ilyen játékos, aki nélkül nem tudnál meglenni a vízben vagy akár máshol? Kiss: Nekem is a Barna, úgyhogy rajta veszekszünk állandóan. Kaszala: Komolyan? Kiss: Mondjuk, azért sajnálom Barnát, mert rendszeresen a folyosó másik oldaláról kell visszahoznia Tamást, amikor alvajáróként cikázik vagy nem tudom, szóval ilyen kis problémák azért elõfordulnak. Kásás: Na jól van, témánál vagyunk Kiss: Úgyhogy neki ilyen kis pásztorka szerepe van. Csisztu: Tudtam, tudtam. Az alvajárásod ma már egy közismert történet, de több hallgató is kíváncsi arra, hogyan lehet életben maradni a vízben, amikor a nyakadat fogják és lenyomnak a víz alá? Kaszala: Sõt, ha jól emlékszem, akkor azon a bizonyos LEN-kupa döntõn, amelyrõl beszéltetek, a Fradi-Újpesten azért nyomkodtátok egymást rendesen a víz alá. Kiss: Igen, leér a lábunk, úgyhogy úgy könnyû. Csisztu: Na, ez most nagy szemtelenség volt, ne haragudj. Szóval, mindenkinek minden illúziója szanaszét szállt, azt hitték, hogy ezt taposással oldjátok meg. Kiss: Igen, taposással oldjuk meg, az az igazság. Nagyon sokat kell edzenünk ahhoz, hogy ezt a kérdésre válaszolva véghez tudjuk vinni, hiszen a vízilabda a legspeciálisabb sportág szerintem ebbõl a szempontból. Itt nem lehet kihagyni hónapokat vagy hosszú heteket anélkül, hogy ne esnénk borzasztóan vissza fizikálisan. A lábtempót minden nap kell gyakorolni, sokszor súlyokkal. Kásás: Több mint 20 éve ûzzük a sportágat, tehát valamennyire meg is szoktuk, és fokozatosan kaptuk a terhelést, ütést, rúgást a víz alatt. Úgyhogy mi itt már tulajdonképpen nem túlélésre megyünk, hanem arra, hogy mi is lenyomjuk az ellenfelet. Tudjuk, hogy túl fogjuk élni, bár nehezen, mivel ez tényleg nagyon kemény sport. De megszoktuk, ezért melózunk, és ha eleget melózunk, akkor megvan a kellõ önbizalmunk ahhoz, hogy tudjuk: nincs más választás. élsportolók szemtõl szemben 15

16 (Az olimpiai bajnokok a félidõben meggyõztek minket arról, hogy az a sok ütés, rúgás, csípés, stb. nem is fáj olyan nagyon hm, nyilván annak nem, aki adja, sõt, az évek alatt hozzá lehet szokni, maximum dugdosni kell a sminkkészletet, hogy a legkülönfélébb helyeken megjelenõ színes foltokat valamelyest elfedje az ember. Azt is megdumáltuk, hogy vannak pechesebbek, például a hokisok, hiszen a kivert fogakat pótolni kicsit macerásabb és drágább feladat lehet.) Csisztu: Az olimpiai bajnoki címet követõen egyre nagyobb presztízse lett a sportágnak, egyre több a támogató is. Most pedig eljutottunk oda, hogy egyre több bajnok jön haza. Az anyagiak mennyiben játszottak szerepet hazajöveteledben, vagy eddig sem ez volt az oka annak, hogy nem itthon játszottál? Kásás: Nem, én azt hiszem, hogy inkább arról tudnék beszélni, hogy miért jöttem haza most. Nem elsõsorban az anyagiak miatt, ez világos. Külföldön azért az ember persze még sokkal többet keres, csakhogy tárgyilagosak legyünk. Kaszala: Ez most azt jelenti, hogy te annak a töredékéért játszol itthon, mint amit eddig külföldön kerestél? Kásás: Azt most ne barchobázzuk ki, hogy mennyit Kaszala: Arányokat lehet mondani? Kásás: Csak annyit mondhatok: meg vagyok elégedve a szerzõdésemmel. Beszéltem a Vasassal, mondtam egy összeget, és õk rábólintottak. Csisztu: És ezt már te úgy lõtted be, hogy tudtad: valószínûleg itt mások a keretek, mint külföldön? Kásás: Persze tisztában voltam vele, hogy mit lehet külföldön kérni, és mit lehet itthon. Az embernek ilyenkor egy kicsit szemtelennek kell lennie, mert hogyha nem jön be, akkor még mindig kimehet, visszamehet külföldre. De igazából engem nem is a pénz hajtott, hanem az, hogy hazajöjjek. És ha esetleg nehezen találkoztak volna össze az elképzeléseink, mondjuk egy kicsit kevesebbért, azért, szerintem, akkor is visszajöttem volna. Kaszala: Gergõ, ugye a Honvéd mögött évek óta igen komoly tõke áll. Amikor te, illetve többen olimpiai bajnokok a Honvédba igazoltatok, Csisztu Zsuzsa és Kaszala Claudia 16

17 akkor az a hír járta, hogy nagyon komoly szerepet játszott a pénz, és ti nagyon komoly fizetést kaptok. Kiss: Így van, komoly támogató áll mögöttünk. Én egy példával, a sajátommal tudok erre reflektálni. Amikor kinn voltam Olaszországban, akkor hallottam még a konkrét megkeresések elõtt 2-3 hónappal pletyka szinten, hogy Kiss Gergõ otthon fog játszani jövõre. És én nem kacagtam hangosan, mert hülyén néztem volna ki egyedül a lakásban, de megmosolyogtam ezt az egészet, mert eszem ágában sem volt hazajönni, többek között azért, mert kaotikusak voltak a viszonyok. De ebbe a képbe nagyon komolyan belezavart és pozitív értelemben, amit a Westel véghezvitt a Honvédnál. Õk annyira határozottak voltak az elsõ tárgyaláson, amikor leültünk, addig úgy voltam velük, hogy meghallgatom õket, hiszen magyar csapat, prioritást élveznek Csisztu: Ez elsõsorban érzelmi okokból van így? Kiss: Igen. Kovács István és a Westel megkeresett, és úgy éreztem, hogy a legkevesebb, amit megtehetek, hogy meghallgatom õket. Az még nem ígéret, hogy beszélek velük. Õk határozottak, konkrétak, magabiztosak voltak, és nekem imponált, hogy nem ígérgetésekrõl volt szó, nem ilyen kis sikamlós, behaverkodós, hízelgõs dolgokról, hanem igenis tulajdonképpen üzletemberként ültek le velem. De mindezt annak a fényében, hogy szakmailag láttam: a csapat, a szerkezet hogy állna fel. Amikor elkezdték sorolni a neveket, hogy ugye a bajnok Honvédhoz igazolnák Molnár Tamást, Biros Pétert, Kovács Zolit és engem, hát azt mondtam, hogy igen, ez az a LENkupa gyõztes Újpest, megspékelve a bajnok Honvéddal Nagyon komoly tervnek tûnt, és õk úgy indultak neki, hogy ez csak a kezdet. Tehát nem ez a vég, hogy mi hazajövünk, hanem ez csak a kezdet, és ez be is igazolódott. Ugye újabb két sydney-i társam, Fodor Rajmund és Vári Attila is idejöttek, és most még egy fiatalt is igazoltunk, Paján Viktort, plusz még Gergely Istvánt, de nem sorolom. Hatalmas dolgot vittek véghez Kaszala: Akkor ezek szerint tart a lendület, az igazolásokat tekintetve is és az ígéretek valóra váltásában is? Kiss: Igen, abszolút tudatosan építették fel ezt, immár négy vagy öt élsportolók szemtõl szemben 17

18 éve, és azt a vonalat viszik végig, teljesen annak a fényében, hogy egy magyar csapat mutassa meg a világnak, mit tud. Elsõ nekifutásra soha senki nem jutott BL-döntõbe. Nekünk sikerült. Kaszala: Kása említette, hogy nála a külföldi ajánlat jóval jobb volt, mint a hazai. Ez a te esetedben? Kiss: Hú, nekem speciális volt, mert a Honvéd elsõ tapogatózó hívása idején megbombázott szinte az összes nagy csapat, Zágrábtól Nápolyig, Barcelona, stb Szóval elég komoly ajánlatokat kaptam, és nekem komoly dilemma volt, hogy kevesebb pénz, de jó fizetés, és itthon játszom, vagy nagyon jó pénz, de folytatjuk ezt a vándor életet, vagy esetleg maradok ott, ahol voltam, Bolognában. Úgy terveztem, maradunk, de nyilván a legkönnyebb hazajönni, mert az ellen nem lehet mit tenni, ha az embert hazahúzza a szíve. Pont kapóra jött egy ilyen fantasztikusan erõs csapat, egy ilyen jó lehetõség. Csisztu: Hol tudnátok a legjobb fizetésért vízilabdázni? Mondjuk melyik az az ország pillanatnyilag ismerve ugye, hogy Magyarország nemzetközi szinten abszolút a topon van, ahol mégis a legjobban megfizetnének? Kásás: Nem tudok olyan hosszan válaszolni, mint a Gergõ, ugyanis Olaszország. Jelenleg ott van talán a legtöbb pénz a vízilabdában. Csisztu: A presztízse is egyébként ugyanilyen a vízilabdának, vagy ez azért hangulatában, szurkolók tekintetében nem igaz? Kásás: Nem igazán lehet összehasonlítani. Itthon sokkal népszerûbb a vízilabda és a vízilabdások, tehát a játékosok. Kint a foci, ugye hát az ott eléggé menõ, a legelsõ számú sport. A vízilabdáról általában még hogyha bajnoki döntõrõl van is szó az újságban csak nagyon kicsi cikk jelenik meg, tehát nem nagyon tartják számon. Ott viszont van benne pénz. Ez mondjuk elég furcsa dolog. Fõleg most már északon a legtöbb kis csapathoz ahol nem volt eddig pénz óriási tõke áramlott be, ki tudja honnan. Tény, Olaszországban lehet manapság a legjobban keresni. Kaszala: Kint eddig ezek szerint nyugodtan készülhettél, itthon viszont szupersztárok vagytok. Újságcikkek, interjúk, privát szereplések, autogramvadászok, meg egyebek. Szóval ez mennyire lehet zavaró, ezzel mennyire tudsz majd együtt élni? Csisztu Zsuzsa és Kaszala Claudia 18

19 Kásás (vidáman): Ha egy szóval kellene válaszolnom, hogy ez jó-e vagy rossz, akkor jó. Ez mégiscsak egy jó érzés. Jobb, hogyha az emberre odafigyelnek, szeretik, tisztelik. Ennek persze van egy árnyoldala is. Az, hogy amíg Nápolyban egy edzés után vagy egy meccs után bementem nyugodtan az öltözõbe, lezuhanyoztam, dumáltunk a srácokkal, kijöttem, beszéltem a barátaimmal, ezt itthon egy meccs után elég nehéz megvalósítani, mert nagyon sok a szurkoló, nagyon sok ember szereti a vízilabdát, szeret minket. Csisztu: És ugye sok lány vár az öltözõ mellett (csipkelõdve) Kásás (mosolyogva): Bizony-bizony, sok lány vár az öltözõ mellett, igen. Úgyhogy ilyen szempontból nehezebb, persze. Kaszala: Azt látjuk, ha ott vagyunk az uszodában egy-egy mérkõzésen vagy edzésen, hogy rengeteg a hölgy, idõsebbek is és fiatalabbak is, akik fürtökben lógnak körülötted, míg a többiek mellett esetleg elsétálnak. Gergõ, hogy viseled, hogy Kását körülrajongják a csajok, irigykedsz vagy fellélegzel? Kiss: Jól. Én azért örülök neki, hogy õt bombázzák, mert minket legalább békén hagynak. Persze minket sem hagynak békén annyira, jönnek a telefonok, levelek, sms-ek, gratulációk, stb Nekem az a legaranyosabb példa mindig, amikor egy anyuka odajön, hogy: a lányomnak szeretnék, aki nem mer idejönni, és persze semmifajta lányról nincsen szó. Inkább az anyuka szeretne (És jöttek a sztorik végeláthatatlanul, a legképtelenebb trükkökrõl. A diszkrétebbek között húzódtak meg azok, amikor valamelyik elszánt amazon követte õket, de elõfordult, hogy más újságírónak adta ki magát. Akadt olyan is, aki defektet színlelt, sõt a durvábbak a kisbicskától sem riadtak vissza, hogy kihasítsák autójuk kerekét, persze a sikeres segítségkérés reményében. Hölgyeim! Lányok, asszonyok! Ne hozzunk már szégyent magunkra azzal, hogy csak eddig terjed a fantáziánk! Még van hova bõvülnie a repertoárnak!) Csisztu: Biztosan nagyon sokakat foglalkoztat, hogy ki, hogyan, hol, miképp készül fel lélekben egy-egy mérkõzésre, családi háttér és egyebek. Ebben a tekintetben Kása nem tudom, hogy mennyire néz zaklatott élsportolók szemtõl szemben 19

20 szezon elé, de hát azt tudjuk, hogy pillanatnyilag érzelmileg olyan nagy elkötelezettség nincs. Kásás: Már vártam ezt a kérdést Megjelent az az újságcikk, ennél többet nem is nagyon tudnék hozzátenni, tehát lelkileg rendben vagyok, anyukám vár otthon. Ez is egy nagyon jó dolog, egyelõre más nem. Mondjuk, a macskákon és kutyákon kívül. Kaszala: Elég komoly állatkert Kásás: Ez egy állatkert, ez a legjobb szó rá. De majd eljön az én idõm is. Csisztu: Azt gondolod, hogy akkor ezt nem kell sürgetni, ez meg fog érkezni, ha jól értem. Kásás: Mindenkinek egyszer eljön, elérkezik. Kaszala: Gergõnél viszont eljött már ez az idõ, és nemcsak a feleség, hanem a gyermek tekintetében is, egy 7 hónapos kisbaba vár téged otthon. Kiss: Igen, Viktória csodálatos teremtés, nagyon jó baba. Nagyon mosolygós és imádnivaló. Még az jutott eszembe Tamáshoz, hogy eljön majd az õ ideje, lehet, hogy éppen a Viki lesz majd a kiszemelt, 20 év múlva. Mármint, hogy az a korosztály. Csisztu: Gondolod? Kiss: De a lányomat nem adom (kacsintás) akármilyen embernek. Az tény, hogy nekem ilyen szempontból változás történt az életemben, bár eddig is nyugodt és magabiztos hátterem volt, de most a kislány ezt még inkább teljessé tette. Hatalmas az öröm otthon, és mindennapos. Csisztu: Ha érzelmekrõl, meg ilyen-olyan motivációkról beszélünk, akkor természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat az érzelmi amplitúdókat, amelyek azért abszolút várhatóak ebben a szezonban, amikor majd élesedik a bajnokság. Kaszala: Sose gondoltuk volna, de mégis megtörtént, hogy olyan játékosok, akik ismerték egymást, adott esetben olimpiai bajnokként játszhattak egy csapatban, hát bizony egy kiélezett helyzetben véres verekedésbe torkolló bunyótól sem riadtak vissza. Persze, hogy arra a bizonyos bajnoki döntõre gondolunk. Senki nem szeretné természetesen, de vajon megtörténhet-e, hiszen szerintem most még kiélezettebb a bajnokság? Kiss: Én, mint az egyik résztvevõje és elszenvedõje ennek az egésznek, azt tudom mondani, hogy valószínûleg Kásás Zoli személye lesz a kizáró ok elsõsorban, hiszen a két szupercsapat kispadján két nagyon Csisztu Zsuzsa és Kaszala Claudia 20

21 nyugodt személyiség ül majd. Ez is nagyon jó a magyar vízilabdának. Úgyhogy lejárt az ideje azoknak az embereknek, akik csinálják a mûbalhét és a feszültséget. Legalábbis remélem, hogy Zoli bácsi és Kokó is a teljesítmény és a sport irányába fogja ezt terelni, ha eddig nem ott volt. Csisztu: Nagy teher nyugszik majd valószínûleg Kásás Zoltán vállán, hiszen azt többen mondták nem tudom mi igaz ebbõl, de azért érezni lehetett, hogy Somossy József bizonyos tekintetben oka, legalábbis, mondjuk úgy, kiindulópontja lehetett azoknak az érzelmi kicsapongásoknak, amelyek akár ehhez a rosszemlékû döntõhöz is vezettek. Kásás Zoltán (felvételrõl): Nem tudom elképzelni, és nem lesz ilyen, ezt egészen biztosan mondhatom, ugyanis a felkészülésünknek az egyik része a fegyelem gyakorlása is. Az edzéseken is maximális fegyelmet követelek, és igyekszem a játékosokat olyan módon is befolyásolni, hogy az ellenfélnek egy-egy durvább megnyilvánulására ne úgy reagáljanak majd, hogy visszaütnek, visszarúgnak. Maradjunk a régi magyar mondásnál: Nem az az igazi magyar gyerek, aki adja, hanem aki állja, és ez nagyon-nagyon lényeges lesz. Nem lesz verekedés a mi mérkõzéseinken. Kaszala: Kása, meg fogod tudni állni, hogy ne üss vissza? Kásás: Nagyon régóta kapom, tehát valamennyire hozzá is szoktam. Általában nem puszilgatnak, nem simogatnak az ellenfeleim. Kiss (hergelõdve): Már hiányozna is, nem? Kásás: Igen, nagyon Föl vagyok rá készülve, hogy nagyon kemény lesz. Sokkal keményebb lesz ez a bajnokság, mint az olasz, mármint olyan szempontból, hogy a víz alatt komolyabb dolgok is elõfordulhatnak majd. Víz fölött pedig reméljük, hogy nem. Azt hiszem, abból az esetbõl nagyon sokan okultak, és hát apukám tényleg a megfelelõ ember lehet, higgadt, nyugodt valaki, aki a fegyelmet azért megköveteli. Nem lesz, szerintem sem lesz verekedés. A másik dolog, hogy az tényleg egy furcsa érzés: együtt nyertünk nagyon sok címet és utána pedig ként szállunk vízbe. Ez tényleg furcsa, tehát az ember néha tényleg nem tudja, hogy most akkor jóban vagyunk vagy nem vagyunk jóban? Befejezzük a bajnokságot, utána olyan jó barátok leszünk hirtelen, ugye a válogatottban. De ez annyira ösztönösen élsportolók szemtõl szemben 21

22 jön, hogy mindenki tudja, megint egy közös sikerért küzdünk együtt, amikor a bajnokság van, akkor meg nem mondom, hogy soha nem hívjuk föl egymást mindenki megmarad a saját csapatában. Kaszala: Arra, hogy vajon jóban vagytok-e vagy sem, reméljük, hogy rövidesen megkapjuk a választ, mert hogyha minden igaz, akkor Varga Tamás van a vonalban. Az a világbajnok Varga Tamás, aki annak idején, másfél évvel ezelõtt részt vett abban az ominózus verekedésben. Hogyha jól tudjuk, akkor õ már rendezte ezeket a dolgokat Gergõvel, már többször leültek és megbeszélték, de ha minden igaz, akkor hivatalos formában ez majd most történik meg. Csisztu: Mondjuk, ilyen szokatlan keretek között egy formális bocsánatkéréssel? Varga Tamás (telefon): A formális bocsánatkérésrõl szó nincsen, mert nem formálisan kérek most bocsánatot, és kértem már többször. Nem ez az elsõ fórum, ahol én ezt mondom. Több újságban, cikkben, rendezvényen kérdeztek errõl, mert az emberek erre kíváncsiak és természetes, hogy érdekli õket: egy ilyen verekedés után hogy tudtunk újra együtt játszani, és hatalmas sikerekért harcolni együtt Gergõvel. Hát tök egyszerû erre a válasz valójában mint ahogy már bevezettétek ezt, az edzõ személye mindenféleképpen meghatározó lesz ebben az évben a bajnokság nyugodtságát tekintve. Én egy olyan játékos vagyok, aki kicsikét túlpörög a mérkõzéseken a sikerért, és ha még a parton is van egy olyan edzõ, aki ezt nem lenyugtatja esetleg, hanem szintén pörög, nos (kivárás) akkor az ember könnyen elveszítheti a fejét. Csisztu: Gergõ, elégedett vagy most ezzel, ami itt elhangzott? Ez garancia lehet számodra is? Kiss: Úgy gondolom: Tamás annyira sokszor átgondolta már ezt az egészet, hogy szerintem a legvéresebb rémálmaiban sem tér vissza ez a valóság többet, és azért tudtuk ezt így kommunikálni, ilyen egyszerûen, mert én bízom abban, hogy a saját érdekében ez nem fordul elõ többet. És nem csupán velem, mással sem. Itt az a lényeg, hogy senki, senkivel ne tegyen ilyet a jövõben. Nemcsak konkrétan az érintettekre gondolok, hanem úgy általánosságban, hogy soha ne történjen meg ez még egyszer. Csisztu Zsuzsa és Kaszala Claudia 22

23 Kaszala: Így legyen. Egészen röviden, hol tart most ez az ügy? Kiss: A hivatalos résszel semmi konkrétum még, a bíróság nem tûzött ki tárgyalási idõpontot, a másik része pedig ott tart, hogy világbajnokok vagyunk, együtt. Ennyi. (Nagy öröm volt számunkra, hogy a Rivális nyitóadásában ilyen mélységében vesézhettünk ki egy ilyen rosszemlékû pillanatot, s fõként, hogy ennyire könnyedén jutottunk túl az ominózus eseten. Amennyire gördülékenyen intéztük egyébként Kásáék ideérkezését, olyannyira nehézkes volt a világsztárok távozása, és nemcsak a számos autogramvadász és fényképkészítõ miatt. Kásás Tamás ugyanis egy új autóval érkezett amit az adás elõtt egy órával vett át, de úgy tûnt, járgány és gazdája még nem nagyon melegedhetett össze, mert semmilyen varázsigére sem akart elindulni a jószág. Így segítséget kellett hívni, míg Kását mi, magunk segítettük ki, hogy ne késsen el lehetõleg az elsõ edzések egyikérõl. A szezonban egyébként nagyjából balhémentesen zajlott minden, már ami a Honvédot és a Vasast illeti februárjában ugyanis a Szolnok-BVSC összecsapáson összeverekedett a Szolnok edzõje, Hasznos István és a játékos Varga Zoltán. Talán véletlen, de azért említésre méltó, hogy éppen annak a világbajnok Varga Tamásnak az unokatestvére, aki a korábbi botrányos ügy vezéregyénisége volt. A Riválisban ezt is felgöngyölítettük, végül megszólalt mind a két érintett, mint ahogy éppen az Euroligában való összekerülés kapcsán újabb olimpiai bajnokok, Steinmetz Barnabás és Molnár Tamás is ellátogatott hozzánk. Természetesen újabb sztárok társaságában szerettük volna végigelemezni a bajnoki döntõt a Domino-Honvéd a négy meccsig tartó fináléban 3-1-re nyert, a második találkozót egyébként bírói mûhiba miatt újra játszották, de csak a honvédosok, az olimpiai bajnok Fodor Rajmund és az ifjú titán, Paján Viktor érkezett meg. A Vasas vízilabdázói az összetartás mellett döntöttek, senki nem nyilatkozott, jóllehet ezt nem tiltották meg nekik. Az olimpiai és világbajnokokkal megerõsített Vasas ismét lecsúszott a bajnoki aranyról, így továbbra is csak 2. hely jutott nekik idehaza. Kásás Tamás trófeagyûjteményébõl tehát továbbra is hiányzik a hûn áhított magyar bajnoki cím. Édesapjának ugyanakkor nem csak ezt kellett megemésztenie, de azt a sajnálatos tényt is, hogy a Vasas nem jutott be az Euroliga legjobb négy csapata közé sem, s éppen az a Honvéd ütötte el élsportolók szemtõl szemben 23

24 a Final Fourtól, amely végül is megnyerte a nemzetközi kupát. Talán ennek is volt köszönhetõ, hogy Kásás Tamás nem maradt tovább Magyarországon, visszatért Itáliába, ahol a Savonánál folytatja pályafutását mind a mai napig, ráadásul a 2004/2005-ös idényben megnyerte a gárdával a LEN-kupát. Kiss Gergõ sikersorozata mit sem változott, hiszen az elmúlt szezonban is bajnokságot nyert, az Euroligában pedig a második helyet szerezte meg csapatával. És hogy a válogatott mellett se menjünk el szótlanul hiszen a szurkolók sem voltak hallgatagok, amikor minden idõk egyik legizgalmasabb olimpiai döntõjét üvöltötték végig 2004-ben, az athéni fináléban 8-7-re vertük a szerbeket, így Sydney után újabb olimpiai bajnoki címet szerzett mások mellett Kásás Tamás és Kiss Gergõ is. Jött aztán a 2005-ös montreáli világbajnokság, ahol enyhén dézsávû érzésünk támadt, hiszen a fináléban ismét a szerbek ellen játszottunk, s ezúttal is 8-7 lett a vége. De mekkora különbség, hogy ezúttal a szerbek javára! Lehet persze elemezgetni, keresni az okokat de annyi tény, hogy az olimpiához képest átalakított együttesünk talán kevésbé bírta szusszal. Sokszor elemezgettünk a csapat kiválóságaival sok mindent, s azt hiszem, az is igaz lehet, hogy többek között a Kemény Dénes szövetségi kapitány által az elmúlt években dirigált, és az említtettek mellett olyan neveket mint Benedek Tibor, Molnár Tamás, Fodor Rajmund, Kósz Zoltán vagy Biros Péter felvonultató gárda igenis elkényeztetett minket, sportrajongókat. Ezért lehet talán, hogy velük együtt már sokan nem úgy gondolnak egy vb-ezüstre, hogy az egy megnyert érem volna. Sokkal inkább úgy, hogy az egy elvesztett arany. Tudják mit? Nekem legyen mondva! Csisztu Zsuzsa és Kaszala Claudia 24

25 Kammerer Storcz Vereczkei Horváth (Soha nem fogjuk elfelejteni. Már mint azt, hogy Sydney-ben, az olimpián együtt éltünk meg minden örömöt a kajaknégyes és kajakpáros tagjaival, Kammerer Zoltánnal, Storcz Botonddal, Vereczkei Ákossal és Horváth Gáborral. Jelen lehettünk a gyõzelmeknél, sõt korábban a gyötrelmek és kétségek idején is, így testközelbõl érzékelhettük, amolyan alkalmi pszichológusként, hogy milyen nyomás nehezedik legkiválóbbjainkra életük legfontosabb napja elõtt. Sõt, a modernkor kütyüinek segítségével, sms-váltások útján próbáltunk lelket önteni beléjük, ha lejjebb voltak, mint a padlószint. Ez volt a legkézenfekvõbb megoldás, elvégre a mi bázisunk Sydney-ben volt, nem Penrithben, ahol a kajak-kenu versenyeket rendezték. Megtisztelõ volt ez a bizalom részükrõl, hiszen így nem csupán mi igyekeztünk segíteni korábbi olimpiai tapasztalatokkal, de részesei lehettünk kicsit annak a lelkiállapot-változásnak is, amelyet egy élsportoló él át a döntõ elsõ pillanataitól a katarzis bekövetkeztéig. Partra lépésükkor is ott toporogtunk a stégnél, jóllehet interjút ott, akkor nem készíthettünk, csak a pályán kívül mivel egy nem jogtulajdonosi jogokkal bíró csatorna képviselõiként voltunk jelen, de úgy érezzük, sokat elárul, hogy mégis hozzánk léptek oda elõször. Vagyis, felejthetetlen közös élmények sorakoznak bennünk a múltból elsõsorban a páros tagjait illetõen, amely mára, azt hiszem, kijelenthetjük: igazi barátsággá érett. Talán ezért is érintett minket még mélyebben, amikor hírül vettük, illetve kiéreztük a privát beszélgetésekbõl két évvel a nagy gyõzelmek után, hogy állandósult a viszály és a harag feloldhatatlan. Egy lehetõség marad: akár a suliban a bajkeverõket, szétültetni õket, hogy tisztázhassák, ki hányadán áll a másikkal. Tudtuk, éreztük mi persze, hogy két ilyen sikerorientált macsónál biztosan az eredményesség körül nõ a bibi, hiszen a kajakkirályok a 2002-es világbajnokságon párosban negyedikek lettek, négyesben pedig harmadikok. Felbomlott az aranynégyes és az aranypáros is, mindenki járta a maga útját. A 2002/2003-as szezonban olyannyira elmérgesedett a viszony, hogy Storcz Botond már nem is edzett a Sári-különítménnyel, sõt a világbajnokságra sem jutott ki. A legmeglepõbb számunkra Kammerer Zoltán és Storcz Botond egymástól való eltávolodása volt, hiszen korábban nemcsak sportolóként, hanem magánemberként is jó viszonyban voltak, családjaik összejártak, még gyermekeik is szinte egy idõben születtek október 1-jétõl állandósult a élsportolók szemtõl szemben 25

26 mosolyszünet, s ebben a nem kis energiákat megmozgató feleségek sem tudtak áttörést hozni, nyilván a személyes érintettség okán is. Hiába próbálták összeterelni a kétszeres olimpiai bajnokokat, fáradozásaik kudarcot vallottak. Ekkor kerültünk mi a képbe, pontosabban a Rivális. Kameráéktól nagyjából tudtunk az évek óta tartó viszálykodásról magánemberként, de úgy döntöttünk, most riporterként lépünk elõ, elvégre a Rivális a legjobb fórum ennek átbeszélésére, tisztázására, hiszen korábban ez a szándék is vezérelt minket a mûsor életre hívásában. Ráadásul azt is tudtuk, most vagy soha, hiszen amennyiben nem kezdi el az egység 2003 októberében a felkészülést, aligha lesz itt athéni aranyérem. Szóval elindult a titkos és taktikus háttérmunka, azzal a végcéllal, hogy egy adásba tereljük az összes érintettet, hogy feltérképezzük, miként fajultak idáig a dolgok. A kollektív szervezkedésnek persze a négyes tagjain kívül Sári Nándor vezetõedzõ, Angyal Zoltán szövetségi kapitány, no és a feleségek is áldozatául estek. Aprólékos puhatolással igyekeztünk megtudni, hogy mikor és miért indult a haragszom rád, s talán senkit nem ér most meglepetés, ha azt mondjuk: apró félreértések sorozata vezetett idáig. Megosztottuk tervünket velük, jöjjenek közösen a Riválisba kezdje Kammerer Zoltán és Storcz Botond, s meglátjuk, utána mi lesz. Hosszas gyõzködés után, állítólag kizárólag miattunk vállalták, de nem sok jóval kecsegtettek: azt mondták, bármi lehet, még az is, hogy jól összeszólalkoznak a stúdióban, és még jobban elmérgesedik a helyzet. Ilyen elõjelekkel vágtunk neki a Rivális második adásának, és nekünk bízva múltszázadi sportolói emlékeinkben s jól megedzett empátiánkban feltett szándékunk volt, hogy kibékítjük õket. Akkor kezdett csupán inunkba szállni a bátorság, amikor a mûsor elõtti várakozás során egyetlen szót sem szóltak egymáshoz a büfében. És ekkor még elõttünk állt hatvan perc élõ ) Csisztu: Ilyen közel mondjuk ilyen beszélgetésen, mikor ültetek egymáshoz utoljára? Storcz: Már nagyon rég, de különben meg nem is tudom, mikor, szerintem a válogatón beszélhettünk utoljára. Kammerer: Igen, de ültünk egyébként egymás mellett nagyon sokat a repülõtéren, legutóbb Duisburgból hazafelé, 3 óránk volt együtt jó régen volt már, és akkor igen jót beszélgettünk, csak nem a szakmáról, tehát végülis ültünk egymáshoz közel, csak nem így Csisztu Zsuzsa és Kaszala Claudia 26