ELTE BTK ROMANISZTIKAI INTÉZET. Minorszakos tanulmányokat lezáró vizsga

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELTE BTK ROMANISZTIKAI INTÉZET. Minorszakos tanulmányokat lezáró vizsga"

Átírás

1 I. A szakzárás követelményei ELTE BTK ROMANISZTIKAI INTÉZET Minorszakos tanulmányokat lezáró vizsga A romanisztikai minorszakos tanulmányokat lezáró vizsgára amelynek előfeltétele az előírt tantárgyak teljesítése az 50 kredites képzések keretében a 6. (vagy a tanulmányokat lezáró utolsó) félév végén kerül sor és két részből áll: a) Írásbeli rész Ezen a vizsgán a hallgatóknak azt kell bizonyítaniuk, hogy a választott nyelvet a felsőfokú C1 típusú nyelvvizsgának megfelelő szinten tudják használni. 1 Mérendő kompetenciák: (i) hangzó szöveg értése, (ii) írott szöveg értése, (iii) szövegalkotás Értékelés: kompetenciánként külön-külön százalékszámításos rendszerben ötfokú skálára (1 5) való átszámítási értékek alapján. Az írásbeli vizsga eredményét az ötfokú skálán nyert jegyek kerekített számtani átlaga adja. Ha valamelyik kompetenciaterületen belül a vizsgázó nem éri el a pontszám 60 százalékát, érdemjegye elégtelen. b) Szóbeli rész A szóbeli vizsga a szakok által összeállított, összesen 15 átfogó nyelvészeti, irodalmi, országismereti tételből álló tételsorok alapján zajlik (lásd 1. számú melléklet). A hallgatók a három részterület képviselőiből álló (tehát rendszerint háromtagú) bizottság előtt vizsgáznak, mind a három tételsorból való húzással. A szóbeli záróvizsga során a hallgató arról is számot ad, hogy szóbeli nyelvtudása megfelel-e a C1 típusú nyelvvizsga 2 követelményeinek (szóbeli kifejezőkészség kompetencia). Értékelés: a 3 húzott tételre adott válaszok valamint a C1 típusú nyelvi készség elbírálása, ötfokú skálán (1 5). A szóbeli vizsga eredményét tehát e négy jegy kerekített számtani átlaga adja. A minorszakos tanulmányokat lezáró vizsga értékelése A vizsga végeredményét az írásbeli és a szóbeli rész átlaga adja. Az esetleges kerekítés a szóbeli vizsgaeredmény irányában történik. Az átlagolást és a végső jegy megállapítását a szóbeli bizottság tagjai végzik el, akik gondoskodnak a megszerzett jegynek a 2. sz. nyomtatványon való rögzítéséről, e nyomtatványnak a szakirány vezetője számára történő átadásáról, valamint annak a további kari dokumentumokban való rögzítéséről. 1 Kivétel: portugál minor, valamint a 2006-ban és a 2007-ben indított Olasz minor II., ahol a követelményi szint B2. 2 Kivétel: portugál minor, valamint a 2006-ban és 2007-ben indított olasz minor II., ahol a követelményi szint B2.

2 II. Adminisztrációs, technikai megjegyzések 1. A tanulmányi dokumentumok archiválása A szakirány vezetője vagy az általa erre kijelölt személy gondoskodik arról, hogy a hallgatók releváns teljesítménye egyéni hallgatói kartotékokban, ill. elektronikus fájlokban megőrzésre kerüljenek. Ezek az anyagok a következők: a) Hallgatói regisztrációs és tanulmányi összesítő adatlap (1. sz. nyomtatvány). b) A vizsga eredményösszesítő lapja (2. sz. nyomtatvány). A fenti adminisztratív feladatok megbízható és hatékony elvégzéséről a szakirány vezetője vagy az általa erre kijelölt személy gondoskodik. Az egyes szakirányok felelősei: Francia szakirány: Pálffy Gabriella Olasz szakirány: Meszler Lenka. Portugál szakirány: Csaba Márta. Román szakirány: Nagy Levente. Spanyol szakirány: Balázs-Piri Péter 2. Formanyomtatványok, mellékletek A tanulmányi és értékelési rend zökkenőmentes működése és követése érdekében a következő formanyomtatványok rendszeresítésére kerül sor: 1. hallgatói regisztrációs és tanulmányi összesítő adatlap (vö. 1. sz. nyomtatvány), 2. minorszakos tanulmányokat lezáró vizsga eredményösszesítő lap (2. számú nyomtatvány). E dokumentumokat a szakirány archívumában őrzi, különös tekintettel arra, hogy a hallgató egy későbbi időszakban is elkezdheti MA, ill. PhD szintű tanulmányait, és az ezekre való felvételi során értékelendő lesz a hallgató korábbi teljesítménye is.

3 1. sz. nyomtatvány MINOR REGISZTRÁCIÓS ADATLAP Kérjük, hogy olvashatóan, nyomtatott betűkkel töltse ki! Név EHA kód Levelezési cím Vezetékes telefon Mobil telefon Alulírott hozzájárulok ahhoz, hogy fenti adataimat az ELTE BTK Romanisztikai Intézetének Francia Olasz Portugál Román Spanyol Tanszéke szigorúan oktatásszervezési célból regisztrálja.

4 2. sz. nyomtatvány MINORSZAKOS TANULMÁNYOKAT LEZÁRÓ VIZSGA EREDMÉNYÖSSZESÍTŐ LAP A hallgató neve: EHA kódja: ÍRÁSBELI RÉSZ A VIZSGA RÉSZEI ÉRDEM- JEGYEK Kompetencia 1 ( ) Kompetencia 2 ( ) Kompetencia 3 ( ) Írásbeli rész összesített eredménye: SZÓBELI RÉSZ 1. Nyelvészet: ( ) 2. Irodalom: ( ) 3. Országismeret: ( ) 4. Szóbeli kifejezőkészség Szóbeli rész összesített eredménye: ÖSSZESÍTETT ÉRDEMJEGY (írásbeli + szóbeli): Budapest, 20 A szakirány vezetőjének ellenjegyzése: A vizsgáztató tanár(ok) aláírása Budapest, 20 Aláírás

5 Pecsét helye

6 1. számú melléklet I. Francia minor Romanisztika alapszak Minor záróvizsga szóbeli tételek szakirányok szerint 1. A francia nyelv helye a világ nyelvei között, elterjedtsége a világban és belső tagozódása. 2. A francia nemzeti nyelv kialakulásának főbb állomásai. 3. A francia magán- és mássalhangzórendszer általános jellemzői. 4. A bizonytalan ö hang. 5. Dialektusok Franciaországban. 6. Középkori irodalmi műfajok. 7. A klasszicista színház. 8. Regénytechnikák a XVIII. században. 9. A romantikus költészet. 10. A francia regény fejlődése a XIX-XX. században. 11. A francia állam a XIII. században. 12. I. Ferenctől IV. Henrikig. 13. Az abszolutizmus a XVII. században. 14. Franciaország régiói. 15. A francia művészet nagy korszakai. II. OLASZ MINOR 1. Az olasz fonetikai rendszer vagy Az olasz szókincs fő jellemzői vagy Az olasz nyelv az újlatin nyelvek között. 2. Az olasz irodalom kezdetei a XIII. században. 3. Dante. 4. Petrarca és Boccaccio. 5. A humanizmus. 6. A reneszánsz irodalma. 7. Manierizmus és barokk. 8. A felvilágosodás százada. 9. Az olasz romantika. 10. Verizmus és dekadentizmus. 11. A modern olasz irodalom. 12. Egy század Olaszország korai történetéből (1750-ig) vagy Egy félszázad Olaszország modern történetéből (1750 után) vagy Olaszország egyik tartománya Három tétel az alabbiak közül: a) Egy jeles olasz festő. b) Egy jeles olasz szobrász vagy építész. c) Egy fontos olasz zeneszerző vagy zeneirányzat 1800-ig. d) Egy fontos olasz zeneszerző vagy zeneirányzat 1800 után. e) Egy jeles olasz filmrendező. III. PORTUGÁL MINOR 1. A portugál nyelv, a portugál nyelvű irodalmak és kultúrák. 2. Portugália történelmi fejlődésének főbb állomásai az államalapítástól a felfedezések kezdetéig. 3. A Portugál felfedezések és gyarmatosítás korának története. 4. A portugál gyarmatbirodalom és története. 5. Portugália története a modern korban. 6. A portugál irodalom kronológiája: főbb korszakai és alkotói.

7 7. A portugál irodalom aranykora (XVI. század). Luís de Camões: A Lusiadák. 8. A jelenkori portugál irodalom története. 9. A brazil irodalom kronológiája: főbb korszakai és alkotói. 10. A brasilitude azaz a brazil jelleg megjelenése Brazília irodalmában. 11. A jelenkori brazil irodalom. 12. Egy kimagasló portugál író vagy költő (Eça de Queirós, Fernando Pessoa, José Saramago) munkásságának elemzése. 13. Egy jelentős brazil író munkásságának elemzése (José de Alencar, Machado de Assis, Drummond de Andrade, Guimarães Rosa). 14. A portugál-magyar irodalmi és kulturális kapcsolatok története. 15. A brazil-magyar irodalmi és kulturális kapcsolatok története. IV. ROMÁN MINOR 1. Román és magyar romanisták és elméleteik: Hasdeu, Densusuşianu, Philippide, Puşcariu, Rosetti, Tamás Lajos, Gáldi László, André du Nay. 2. A román szófajok, az egyes szófajokhoz tartozó szavak formai és jelentéstani tulajdonságai. 3. A morfológiai és szintaktikai szószerkezetek. 4. A mondat meghatározása és a mondatok osztályai. 5. A román helyesírás története 6. A román folklór műfajai (kolinda, ballada, doina, mese, adoma). 7. A régi román irodalom sajátosságai (XVI-XVIII. század). 8. A román romantika és Eminescu 9. A román irodalom a két világháború között (Rebreanu, Sadoveanu, Eliade, Sebastian, Petrescu, Blecher, Blaga, Arghezi, Bacovia). 10. A román irodalomelmélet, és kritika irányzatai (Maiorescu, Manolescu, Călinescu). 11. A román etnogenezis (elméletek, álláspontok). 12. Reformáció, ellenreformáció, ortodox reneszánsz. 13. Fanariotizmus, felvilágosodás romantika, liberalizmus és forradalmak. 14. Románia születése ( ). 15. Románia a 20. században V. SPANYOL MINOR 1. A nyelv kettős tagoltsága: szavak, monémák és fonémák. 2. A főnév funkciói a mondatban. 3. A melléknév fokozása a spanyolban. 4. A spanyol nyelv amerikai változatai és osztályozásuk kritériumai. 5. A latin és a spanyol névszó- és igerendszer fő különbségei. 6. A narratív próza fontosabb műfajai és alkotásai a XVI. és a XVII. században. Cervantes életműve. 7. Drámairodalom és színházi élet a XVI. és a XVII. században. 8. A XVIII-XIX. századi spanyol irodalom: a modern spanyol irodalom kezdetei. 9. A XX. század első harmadának reprezentatív alkotói. 10. A polgárháború utáni korszak spanyol irodalma. 11. Spanyolország a XX. században. 12. Spanyolország autonóm közösségei. 13. Közép-amerikai országai. 14. Dél-amerikai országai. 15. A mai spanyol-amerikai társadalmak legfőbb jellemzői és kultúrtörténeti előzményei.

1. Kollokvium. 2. Gyakorlat, szeminárium

1. Kollokvium. 2. Gyakorlat, szeminárium ELTE BTK ROMANISZTIKA ALAPSZAK Az ismeretek ellenőrzésének rendszere Az intézeti tanszékvezetők és a HÖK elnöke által elfogadott és a TO-ra leadott változat Mentve: F:\Adatok\Tanrend\BA\BA_számonkérések_végleges

Részletesebben

Felvétele. 2 K 5 2 k BBLSZ90100 I SZO. 2 K 5 2 k I OL

Felvétele. 2 K 5 2 k BBLSZ90100 I SZO. 2 K 5 2 k I OL Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Félévi óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Szabadon választható Meghirdető intézet/tanszék ROMANISZTIKA ALAPSZAK (BA) TANTERV FRANCIA, OLASZ, SPANYOL szakirányok

Részletesebben

ELTE BTK ROMANISZTIKA ALAPSZAK Az. ismeretek ellenőrzésének rendszere

ELTE BTK ROMANISZTIKA ALAPSZAK Az. ismeretek ellenőrzésének rendszere ELTE BTK ROMANISZTIKA ALAPSZAK Az ismeretek ellenőrzésének rendszere Az Intézeti Tanács majd a Kari Tanács által elfogadott 2010. júniusi BA revízió alapján véglegesített változat Mentve: F:\Adatok\Tanrend\BA\BA_számonkérések_végleges

Részletesebben

Romanisztika alapszak (BA) Francia szakirány 2017-től felvett hallgatóknak

Romanisztika alapszak (BA) Francia szakirány 2017-től felvett hallgatóknak Romanisztika alapszak (BA) Francia szakirány 2017-től felvett hallgatóknak Általános tudnivalók a szakról Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium V = vizsga Z = záróvizsga

Részletesebben

Követelmény. Kreditpont. típusa. 2 K k BBNSZ90100 I PO SZO. 2 K k I RS OL

Követelmény. Kreditpont. típusa. 2 K k BBNSZ90100 I PO SZO. 2 K k I RS OL ROMANISZTIKA ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA FRANCIA, OLASZ, SPANYOL szakirányok Francia kultúra fakultatív modul, Olasz irodalom és kultúra fakultatív modul, Spanyol nyelv és kultúra fakultatív modul, Egyéb

Részletesebben

Felvétele. 2 K k BBNSZ90100 I SZO. 2 K k I OL

Felvétele. 2 K k BBNSZ90100 I SZO. 2 K k I OL Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Félévi óraszám Ajánlott élév Felvétel típusa Szabadon választható Meghirdető intézet/tanszék ROMANISZTIKA ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA FRANCIA, OLASZ,

Részletesebben

Romanisztika alapszak (BA) Olasz szakirány

Romanisztika alapszak (BA) Olasz szakirány Romanisztika alapszak (BA) Olasz szakirány 2017-től felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon =

Részletesebben

ROMANISZTIKA ALAPSZAK

ROMANISZTIKA ALAPSZAK A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: Romanisztikai Intézet ROMANISZTIKA ALAPSZAK ZÁRÓDOLGOZATTAL ÉS ALAPSZAKOS ZÁRÓVIZSGÁVAL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEK Formai követelmények: A borítón fel kell tüntetni a portfóliós

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Romanisztika alapszak, portugál szakirány

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Romanisztika alapszak, portugál szakirány Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Romanisztika alapszak, portugál szakirány 2017-től felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium V

Részletesebben

Romanisztika alapszak (BA) Francia szakirány

Romanisztika alapszak (BA) Francia szakirány Romanisztika alapszak (BA) Francia szakirány Általános tudnivalók a szakról A tanulmányaikat 2013-ban megkezdő hallgatóknak 01_Romanisztika_francia_BA_tanegséglista_KT_2013_04_08.doc Az alapszakot gondozó

Részletesebben

Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány

Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány 2015-től felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: D = szakdolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium V = vizsga Z = záróvizsga k = kötelező tanegység kv = kötelezően

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Romanisztika alapszak, spanyol nyelv és irodalom szakirány

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Romanisztika alapszak, spanyol nyelv és irodalom szakirány Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Romanisztika alapszak, spanyol nyelv és irodalom szakirány 2015-től felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF G K V Z k kv v egyéni felkészülés gyakorlati

Részletesebben

Romanisztika alapszak (BA) Francia szakirány 2015-től felvett hallgatóknak

Romanisztika alapszak (BA) Francia szakirány 2015-től felvett hallgatóknak Romanisztika alapszak (BA) Francia szakirány 2015-től felvett hallgatóknak Általános tudnivalók a szakról Az alapszakot gondozó intézet: Romanisztikai Intézet Az alapszakon szerezhető végzettségi szint:

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Romanisztika alapszak, portugál szakirány

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Romanisztika alapszak, portugál szakirány Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Romanisztika alapszak, portugál szakirány 2015-től felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: D = szakdolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium V = vizsga

Részletesebben

Egyetemi felvétel emelt szintű érettségivel a romanisztika alapszak spanyol szakirányára.

Egyetemi felvétel emelt szintű érettségivel a romanisztika alapszak spanyol szakirányára. Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Romanisztika alapszak, spanyol nyelv és irodalom szakirány 2017-től felvett hallgatóknak Általános tudnivalók a szakról Az alapszakot gondozó intézet: Romanisztikai

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Újlatin nyelvek és kultúrák alapszak román szakirány től felvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Újlatin nyelvek és kultúrák alapszak román szakirány től felvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Újlatin nyelvek és kultúrák alapszak román szakirány 2019-től felvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: D EF G K V Z k kv v szakdolgozat egyéni felkészülés gyakorlati jegy kollokvium

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Újlatin nyelvek és kultúrák alapszak román nemzetiségi szakirány től felvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Újlatin nyelvek és kultúrák alapszak román nemzetiségi szakirány től felvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Újlatin nyelvek és kultúrák alapszak román nemzetiségi szakirány 2019-től felvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: D EF G K V Z k kv v szakdolgozat egyéni felkészülés gyakorlati jegy

Részletesebben

ROMANISZTIKA ALAPSZAK (BA) MINTATANTERVE. OLASZ szakirány. NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2013/2014. tanévtől

ROMANISZTIKA ALAPSZAK (BA) MINTATANTERVE. OLASZ szakirány. NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2013/2014. tanévtől ROMANISZTIKA ALAPSZAK (BA) MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2013/2014. tanévtől Tárgykód Tanegység megnevezése Előfeltétel Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám ÁLTALÁNOS MŰVELTSÉGGEL

Részletesebben

Az ismeretek ellenőrzésének rendszere

Az ismeretek ellenőrzésének rendszere ELTE BTK ROMANISZTIKA ALAPSZAK Az ismeretek ellenőrzésének rendszere A Kari Tanács által 2014. június 19-én elfogadott változat Érvényes: 2014. szeptember 1-től. I. A szakon létező ellenőrzési pontok,

Részletesebben

Tanegységlista (BA) 2010-ben felvett hallgatók részére

Tanegységlista (BA) 2010-ben felvett hallgatók részére Tanegységlista (BA) 2010-ben felvett hallgatók részére Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v =

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Romanisztika alapszak, román szakirány től felvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Romanisztika alapszak, román szakirány től felvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Romanisztika alapszak, román szakirány 2015-től felvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: D = szakdolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium V = vizsga

Részletesebben

ANGLISZTIKA. Oldal 1

ANGLISZTIKA. Oldal 1 KÓD TÍPUS TANTÁRGY NEVE KORÁBBI TANTÁRGY NEVE (EKVIVALENS TÁRGY) KREDIT KÖVETELMÉNY JELLEG (EA/SZEM/GYAK) FELELŐS TANSZÉK félév1 TT160 törzs A társadalomtudomány alapjai (filozófiai, társadalmi ismeretek)

Részletesebben

a 2011-ben felvett hallgatóknak A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

a 2011-ben felvett hallgatóknak A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

A tanulmányaikat 2015-ben megkezdett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

A tanulmányaikat 2015-ben megkezdett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) A tanulmányaikat 2015-ben megkezdett hallgatóknak Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

2016-tól felvett hallgatóknak

2016-tól felvett hallgatóknak TANEGYSÉGLISTA (MA) 2016-tól felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező

Részletesebben

2018-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

2018-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) 2018-tól felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező

Részletesebben

A tanulmányaikat ben megkezdett hallgatóknak

A tanulmányaikat ben megkezdett hallgatóknak TANEGYSÉGLISTA (MA) A tanulmányaikat 2017 -ben megkezdett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon =

Részletesebben

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudomány Képzési ciklus: szakirányú

Részletesebben

A tanári szak neve: olasz nyelv és kultúra tanára (átfedéssel, 11 félév) Félévi óraszám. Ajánlott félév. Heti óraszám

A tanári szak neve: olasz nyelv és kultúra tanára (átfedéssel, 11 félév) Félévi óraszám. Ajánlott félév. Heti óraszám A tárgyfelelős személy A tárgyért felelős szervezeti egység neve Típusa Előfeltétel 2 Típusa Előfeltétel 1 Ajánlott félév Félévi óraszám Heti óraszám Kötelezőség Kredit Értékelés Típus A tanári szak neve:

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) SPANYOL NYELV, IRODALOM ÉS KULTÚRA A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:

TANEGYSÉGLISTA (MA) SPANYOL NYELV, IRODALOM ÉS KULTÚRA A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése: Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok:

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK FRANCIA NYELVI REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat):

Részletesebben

A Kari Tanács elfogadta

A Kari Tanács elfogadta Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Félévi óraszám Ajánlott élév Felvétel típusa Szabadon választható Minor Meghirdető intézet/tanszék A Kari Tanács elogadta 2016.03.16. ROMANSZTKA ALAPSZAK

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

A tanulmányaikat 2015-ben megkezdett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

A tanulmányaikat 2015-ben megkezdett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) A tanulmányaikat 2015-ben megkezdett hallgatóknak Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció

Részletesebben

TANEGYSÉGL ISTA (MA) SPANYOL NYELV, IRODALOM ÉS KULTÚRA. A tanulmányaikat 2015-ben megkezdő hallgatóknak A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET:

TANEGYSÉGL ISTA (MA) SPANYOL NYELV, IRODALOM ÉS KULTÚRA. A tanulmányaikat 2015-ben megkezdő hallgatóknak A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: TANEGYSÉGL ISTA (MA) A tanulmányaikat 2015-ben megkezdő hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) TURKOLÓGIA MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:

TANEGYSÉGLISTA (MA) TURKOLÓGIA MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése: Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhet végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szerepl megjelölése:

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhet végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szerepl megjelölése: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2015-től felvett hallgatóknak k = kötelező

Részletesebben

A tanulmányaikat 2013-ban megkezdő hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

A tanulmányaikat 2013-ban megkezdő hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) A tanulmányaikat 2013-ban megkezdő hallgatóknak Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k

Részletesebben

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK

REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK REFERENS ÉS FORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK 1 Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: FRANCIA NYELVI REFERENS

Részletesebben

Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány

Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány 2015-től felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: D = szakdolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium V = vizsga Z = záróvizsga k = kötelező tanegység kv = kötelezően

Részletesebben

A tanulmányaikat 2017-ben megkezdő hallgatóknak

A tanulmányaikat 2017-ben megkezdő hallgatóknak TANEGYSÉGLISTA (MA) A tanulmányaikat 2017-ben megkezdő hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció

Részletesebben

- - 2006. szeptemberétől

- - 2006. szeptemberétől - - Germanisztika alapszak - német szakirány mintatanterve - - 2006. szeptemberétől "A" típusú tantárgyak 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Tantárgy neve Tantárgy kódja Heti Tantárgyfelelős Meghirdetés kontakt Félévi

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német szakirány 2019-től fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német szakirány 2019-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) német szakirány 2019-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium

Részletesebben

KT jóváhagyta Követelmény. Ajánlott félév. Heti óraszám. óraszám. Félévi. típusa

KT jóváhagyta Követelmény. Ajánlott félév. Heti óraszám. óraszám. Félévi. típusa Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Félévi óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Szabadon válszatható Minor Más szakon Meghirdető intézet/tanszék GERMANISZTIKA ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTAJA

Részletesebben

2015-től felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

2015-től felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2015-től felvett hallgatóknak k = kötelező tanegység

Részletesebben

ANGLISZTIKA ALAPKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA

ANGLISZTIKA ALAPKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA ANGLISZTIKA ALAPKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA Az anglisztika szak létesítési dokumentuma szerint: a záróvizsgára bocsátás feltétele egy sikeres szakdolgozat, a kritérium jellegű záróvizsga két részből áll: egy

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (BA) Magyar alapszak tól fölvett hallgatóknak

TANEGYSÉGLISTA (BA) Magyar alapszak tól fölvett hallgatóknak TANEGYSÉGLISTA (BA) Magyar alapszak 2016-tól fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga k = kötelező tanegység kv =

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német szakirány 2017-től fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német szakirány 2017-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) német szakirány 2017-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium

Részletesebben

2016-tól felvett hallgatóknak LENGYEL NYELV ÉS IRODALOM MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

2016-tól felvett hallgatóknak LENGYEL NYELV ÉS IRODALOM MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2016-tól felvett hallgatóknak k = kötelező

Részletesebben

2016-tól felvett hallgatóknak

2016-tól felvett hallgatóknak TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2016-tól felvett hallgatóknak k = kötelező

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható

Részletesebben

A tanulmányaikat 2017-ben megkezdett hallgatóknak

A tanulmányaikat 2017-ben megkezdett hallgatóknak TANEGYSÉGLISTA (MA) A tanulmányaikat 2017-ben megkezdett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció

Részletesebben

Érvényes: 2015/2016. tanévtől. Angol nyelv és kultúra tanára. TNA v 3. TNA é 3. TNA 2210 *TNA v 3

Érvényes: 2015/2016. tanévtől. Angol nyelv és kultúra tanára. TNA v 3. TNA é 3. TNA 2210 *TNA v 3 Mintatanterv kód: AN74+MR7_2015OOZN Mintatanterv angol nyelv és kultúra tanára - magyartanár szakos hallgatók számára (nappali tagozat) özös képzési szakasz ( félév, 180 kredit) (74 kredit angol nyelv

Részletesebben

2016-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

2016-tól felvett hallgatóknak MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2016-tól felvett hallgatóknak k = kötelező

Részletesebben

FRANCIA-MAGYAR BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI SZAKFORDITÓ. szakirányú továbbképzési szak

FRANCIA-MAGYAR BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI SZAKFORDITÓ. szakirányú továbbképzési szak FRANCIA-MAGYAR BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI SZAKFORDITÓ szakirányú továbbképzési szak A szak felvételének feltétele: Alapképzésben szerzett fokozat és szakképzettség birtokában bölcsészettudomány képzési területen

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Történelem képzési ág. Történelem alapszak től fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Történelem képzési ág. Történelem alapszak től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Történelem képzési ág Történelem alapszak 215-től fölvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga

Részletesebben

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

SYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter

SYLLABUS. DF DD DS DC megnevezése X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Bölcsészettudományi Kar Szak Német nyelv és irodalom Német nyelv és irodalom Magyar nyelv és irodalom Angol nyelv és irodalom Német/román

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Történelem képzési ág. Történelem alapszak től fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Történelem képzési ág. Történelem alapszak től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Történelem képzési ág Történelem alapszak 219-től fölvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga

Részletesebben

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGL ISTA (MA) A tanulmányaikat 2015-ben megkezdő hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció

Részletesebben

A tanári szak neve: német nyelv és kultúra tanára (középiskola, 12 félév) 2018-tól. Féléves óraszám Heti óraszám. Ajánlott félév.

A tanári szak neve: német nyelv és kultúra tanára (középiskola, 12 félév) 2018-tól. Féléves óraszám Heti óraszám. Ajánlott félév. tárfelelős személy neve tárért felelős szervezeti eség neve Típusa Előfeltétel 2 Típusa Előfeltétel 1 jánlott félév Féléves óraszám Heti óraszám Kötelezőség Kredit Értékelés Típus tanári szak neve: német

Részletesebben

Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) 2015-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Szabad bölcsészet alapszak művészettörténet specializáció* 2015-től fölvett hallgatóknak *A 38/2014. (IV.30.) EMMI rendelet a szabad bölcsészet alapképzési szak képzési- és kimeneti

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) skandinavisztika szakirány

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) skandinavisztika szakirány Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) skandinavisztika szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy

Részletesebben

2015-től felvett hallgatók számára. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

2015-től felvett hallgatók számára. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) skandinavisztika szakirány. a 2018-tól fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) skandinavisztika szakirány. a 2018-tól fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) skandinavisztika szakirány a 2018-tól fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy

Részletesebben

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható

Részletesebben

5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei

5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei Szakmai kompetenciák A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia

Részletesebben

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítek: EF = egyéni felkzül G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) skandinavisztika szakirány. a 2016-tól fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) skandinavisztika szakirány. a 2016-tól fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) skandinavisztika szakirány a 2016-tól fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy

Részletesebben

2016-ben felvett hallgatóknak KOREANISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

2016-ben felvett hallgatóknak KOREANISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2016-ben felvett hallgatóknak k = kötelező tanegység

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Szlavisztika alapszak Orosz szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz

Részletesebben

Mintatanterv magyartanár -- történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára szakos hallgatók számára Közös képzési szakasz

Mintatanterv magyartanár -- történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára szakos hallgatók számára Közös képzési szakasz Mintatanterv kód: M7+T76 201OOZN Mintatanterv magyartanár -- történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára szakos hallgatók számára özös képzési szakasz (/V/SZ) TÖRZSTÁRGYA - PEDAGÓGIA (13 REDIT) Tanári

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) néderlandisztika szakirány. a 2015-től fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) néderlandisztika szakirány. a 2015-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) néderlandisztika szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K

Részletesebben

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi

Osztályvizsga Évfolyam: 12. Írásbeli Időtartam 240p Próbaérettségi A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK MAGYAR IRODALOMBÓL A tanulmányok alatti vizsgák szerkezete és az értékelés elvei Osztályozóvizsga Írásbeli Szóbeli Időtartam 60p 10p Aránya az értékelésnél 70% 30% A vizsga

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány. a 2015-tól fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány. a 2015-tól fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány a 2015-tól fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ 1. ÉVFOLYAM FRANCIA MINOR SZAKOS NYELVI ALAPVIZSGÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ AZ 1. ÉVFOLYAM FRANCIA MINOR SZAKOS NYELVI ALAPVIZSGÁRÓL TÁJÉKOZTATÓ AZ 1. ÉVFOLYAM FRANCIA MINOR SZAKOS NYELVI ALAPVIZSGÁRÓL Általános tudnivalók A nyelvi alapvizsgán kizárólag azok a hallgatók fogadhatók, akik teljesítették a Francia nyelvfejlesztés 3, 4,

Részletesebben

Tanegységlista (BA) a 2015-től fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) a 2015-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak újgörög szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati

Részletesebben

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli

Részletesebben

2016-ban fölvett hallgatóknak

2016-ban fölvett hallgatóknak TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció 2016-ban fölvett hallgatóknak k = kötelező tanegység

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

ROMANISZTIKA ALAPKÉPZÉSI SZAK

ROMANISZTIKA ALAPKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: ROMANISZTIKA ALAPKÉPZÉSI SZAK francia alapszakos bölcsész, olasz alapszakos

Részletesebben

Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév

Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Érettségi témakörök 2012/2013-as tanév Tantárgy: Történelem Osztály: 13/A, 13/B, 13/C Budapest, 2013. január Történelem érettségi szóbeli tételsor (középszint 13/A; 13/B; 13/C) 2012-2013 I./1. Gazdaság,

Részletesebben

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

Mintatanterv anglisztika BA szakos hallgatók számára angol specializációval. (6 félév, 120 kredit, nappali tagozat) érvényes: 2015/2016.

Mintatanterv anglisztika BA szakos hallgatók számára angol specializációval. (6 félév, 120 kredit, nappali tagozat) érvényes: 2015/2016. Érvényes: 201/201. tanévtől Mintatanterv kód: BAN201BAMJN Mintatanterv anglisztika BA szakos hallgatók számára angol specializációval Tantárgy ód előfeltétel kódja (//SZ) ALAPOZÓ ISMERETE - ÁLTALÁNOS BÖLCSÉSZSTÚDIUMO

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,

Részletesebben

2011-től fölvett hallgatóknak

2011-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak, kínai szakirány 2011-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz =

Részletesebben

tolmács szakirány (anyanyelv: ; első választott idegen nyelv: ; második választott

tolmács szakirány (anyanyelv: ; első választott idegen nyelv: ; második választott Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés

ÉNEK-ZENE. A továbbhaladás feltételei évfolyamonként: 7. évf (hat osztályos) Éneklés ÉNEK-ZENE osztályozó vizsga írásbeli szóbeli időtartam 45 p. 10 p. aránya az értékelésnél 60% 40% A vizsga értékelése jeles (5) 80%-tól jó (4) 60%-tól közepes (3) 45%-tól elégséges(2) javító vizsga írásbeli

Részletesebben

Romanisztika alapszak (BA)

Romanisztika alapszak (BA) Általános tudnivalók a szakról Az alapszakon szerezhető végzettségi szint: alapfokozat (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BA) Az alapszakon szerezhető szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: a)

Részletesebben

TANEGYSÉGLISTA (MA) FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

TANEGYSÉGLISTA (MA) FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően

Részletesebben

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány a 2017-tól fölvett hallgatóknak

Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág. Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány a 2017-tól fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Modern filológia képzési ág Germanisztika alapszak (BA) német nemzetiségi szakirány a 2017-tól fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy

Részletesebben

a 2015-től fölvett hallgatóknak

a 2015-től fölvett hallgatóknak Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak, tibeti szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz

Részletesebben

Germanisztika alapszak - német szakirány mintatanterve szeptemberétől

Germanisztika alapszak - német szakirány mintatanterve szeptemberétől Germanisztika alapszak - német szakirány mintatanterve 2006. szeptemberétől Informatika AIB1001 0 2 G 2 MI Dr. Nagy Mihály x Filozófiatörténet AIB1002 2 0 K 2 FT Dr. Trembeczki István x Kommunikáció AIB1003

Részletesebben