Jézus az élet kenyere Jn 6,22-59

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jézus az élet kenyere Jn 6,22-59"

Átírás

1 Jézus az élet kenyere Jn 6,22-59 Szöveg kontextus A beszéd a János-evangélium szerint a genezáreti tó kafarnaumi oldalán hangzik el, vagyis átellenben, ahol az utolsó események történtek. Az előző részben Jézus megszaporítja a kenyeret, majd a tanítványokat elküldi Kafarnaumba. Reggelre viszont már újra velük van. Tehát a beszédnek két fontos előzménye van: a kenyérszaporítás és a vízen járás. Jánosnál a csodák jelek. Olyan események, amelyekben nem a csodán van a hangsúly, hanem az a lényeg, amire ezek a történetek utalnak. Ebben az esetben is, akárcsak Jánosnál számos helyen, párhuzamot állíthatunk fel egy ószövetségi és egy újszövetségi történés között. A kenyérszaporítás előképe a manna adománya, Jézus vízen járása pedig a Vöröstengeren való re utal. Jézus kinyilatkoztatja magát, saját küldetését a jelekben és az ezeket magyarázó/kifejtő beszédeiben. Miután a kenyeret kiosztja, egyedül marad, nem értik meg: a kenyérszaporítás után a tömeg királlyá akarja tenni. A tömeg akarata és Jézus szándéka ellentétes. A tömeg királlyá koronázná, mert jóllakatta őket, de nem értik meg Jézus kilétét. Ez történik a beszéd alkalmával is: Jézus feltárja saját személyének titkát, odaadja magát, de beszéde után tanítványai közül sokan visszavonulnak. Hasonlóképpen az utolsó vacsorán, majd a kereszten a kenyeret /önmagát osztja ki, odaadja magát véglegesen, és magára marad, de a meg nem értés ellenére a végsőkig menően szereti az embereket. Akik hisznek benne, azoknak életet ad, részesíti abban a létközösségben, amely őt az Atyához fűzi. A szentírási rész szerkezete Bevezető Valójában átmenet az előző rész, a jelek, valamint a kafarnaumi beszéd között (22-25) A beszéd A beszéd négy kinyilatkoztató részt tartalmaz, mindeniket a bizony, bizony mondom nektek formula vezeti be (26-31, 32-46, 47-52, ) Mindenik kinyilatkoztatás végén (az utolsó kivételével, amelyet ünnepélyes kijelentés zár) Jézus hitetlenséggel, félreértéssel szembesül. Éppen a félreértés, amely a mély értelmű szavak felületes értelmezéséből adódik, ad alkalmat arra, hogy Jézus egyre mélyebbre hatoljon, egyre többet mondjon el magáról. A félreértés mintegy provokálja a magyarázatot. Egy másik szembetűnő elem: a beszédnek két nagy témája van, a hit Jézusban, aki az Atya egyedülálló, igazi küldöttje, valamint Jézus, aki testét és vérét, mint valóságos ételt és italt odaadja a világ életéért. A Jn 6,22-59 szentírási szakaszt két részre oszthatjuk: a: Jézus az élet kenyere, hit Jézusban 2. 51b-59: az eukarisztikus beszéd Szövegmagyarázat Bevezető (22-25 vv) A 22-es vers a másnap szóval indít, amely kapcsolatot teremt az előző eseményekkel. A tömeg tudja, hogy a tanítványok egy csónakkal távoztak és Jézus nem ment a tanítványokkal. Kafarnaumba mennek, ott keresik őt, mert gyakran prédikált ebben a városban (a második hazája volt). Meglepődve tapasztalják, hogy ő már ott van a tó túlsó partján. Nem értik ezt, rejtély számukra, hiszen a szárazföldi út nagyon hosszú, és véleményük szerint Jézus ezt választotta. (Megjelenik Jézus titokzatossága) A tanítványok a vízen járás élménye után hallgatják a beszédet, tehát számukra Jézus identitása még titokzatosabb. 1

2 Sokan jöttek ( sok bárka jött)tibériásból, a hely közelébe, ahol a kenyeret ették, miután az Úr hálát adott h=lqen ploiîa,riða evk Tiberia,doj evggu.j tou/ to,pou o[pou e;fagon to.n a;rton euvcaristh,santoj tou/ kuri,ouå Már itt megtalálhatóak bizonyos eukarisztikus fogalmak (az Úr hálát adott, euvcari,stw hálát adok, euvcaristi,a eukarisztia) Arról, nincs szó, hogy mind az 5000 ember átkelt volna a tavon Kafarnaumba. A beszéd a tömeg csodálkozó kérdésével indul: Mikor kerültél/jöttél ide? I. rész: 26-51a Jézus az élet kenyere 1. kinyilatkoztató beszéd (26-31) Bizony, bizony mondom nektek (avmh.n avmh.n le,gw u`mi/n), kerestek engem, de nem azért mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből, és jóllaktatok. Jézus nem a kérdésre válaszol, hanem a keresésük által kifejezett magatartásra. A jánosi párbeszéd (Jézus szavainak felszínes értelmezése, félreértése alkalmat ad arra, hogy kifejtse mondanivalója mélyebb értelmét) és irónia (a kijelentés szószerinti jelentése mögött más, mélyebb értelem van) az evangélium legjellegzetesebb vonása. A félreértés ad okot, értelmet a beszéd egy mélyebb síkra való terelésére. Kerestek engem, de nem, azért mert jeleket láttatok- A tömeg a kenyérszaporításban nem ismeri fel a jelet. ( Úgy tesztek, mintha engem keresnétek, valójában a tőlem remélt anyagi javakat keresitek Jézust a kenyérszaporítás után királlyá akarják tenni, de ő nem akar kenyérosztó királyuk lenni. Hangsúlyozza a 27-ik versben, hogy ne a veszendő eledelért fáradozzanak, hanem olyant keressenek, amely megmarad az örök életre (vö. 4,14 a szamariai asszonynak az élő víz ígérete! Mindkettő befogadásához szükséges a hit, hogy Jézus az Isten küldötte) János szembeállítja a veszendő dolgok igézetét és az örök élet javait. Jézus a magasabb rendű adományok keresésére ösztönöz. Jézus az Emberfia címet használja, ő adja majd az élet kenyerét.(dánielnél még csak kollektív személyiség, a hűséges Izrael.) Az Emberfia messiási címnek három jellegzetessége van: kifejezi a személy méltóságát, szerénységét, és eszkatologikus vonatkozása van. Jánosnál ez a cím már az első fejezetben megjelenik. Az Atya jelölte meg pecsétjével: igazolja a jelek által, hogy ő Isten hűséges küldötte, kinyilatkoztatója. A 28-as versben szereplő kérdés ( Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük? ) nagyon hasonlít a gazdag ember kérdésére (Mk 10: mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?), illetve az írástudó kérdéséhez (Mt 22,36: mi a főparancsolat, a cselekvés külső szabálya.) Úgy tűnik, mintha a hallgatóság megértette volna Jézus kijelentését, és most teológiai síkra tereli a kérdést. Jézus gyakran mondja magáról, hogy ő azért jött, hogy Isten művét (e;rgon Qeou/) megtegye, véghezvigye. 2

3 A 29-es vers tartalmazza Jézus válaszát. Az egyetlen szükséges cselekedet nem külső tett, hanem belső magatartás: higgyetek. Csak azt kéri, hogy higgyenek benne, az Atya egyetlen, hiteles küldöttében. Krisztus elfogadása a hitben hasonlít a páli levelek kijelentéseihez (Róm); itt a hit nemcsak elméletileg elfogadott igazság, hanem egzisztenciális döntés, amely az életet alakítja. Milyen jelet művelsz, hogy higgyünk neked? (30 v.) A tömeg, azt kívánja, hogy Jézus valami csoda által igazolja magát, hogy hinni tudjanak neki. Látták a kenyérszaporítás jelét, de mégsem értették meg (vö. 26 v.) Talán voltak olyanok, akik nem voltak ott az előző napi kenyérszaporításon. Ez a vers mindenképpen rámutat az emberek kielégíthetetlen csodavárására, de a kérés ugyanakkor újabb alkalom Jézusnak, hogy mélyebbre menjen A 31-es versben meg is határozzák neki, hogy kb. milyen csodát várnak el tőle: Atyáink mannát ettek a pusztában A manna 40 évig táplálta a választott népet (Kiv). A manna olyan rendkívüli tapasztalat volt a zsidók számára, hogy megemlékezik róla a 78. zsoltár ( táplálta őket kenyérrel az égből ), Nehemiás könyve ( Amikor éheztek ételt adtál nekik az égből, amikor pedig szomjaztak, vizet fakasztottál nekik a sziklából, 9,15) és a Bölcs 16,20 ( égi kenyeret adott nekik enni ). Az apokrifekben (pl. 2Báruk 29,8) a végső időkben a manna újra megjelenik. Nincs kimondva, hogy ki adta a mannát, de itt a nép magától értetődően Mózesre gondol, és felvetődik a kérdés, hogy ki Jézus Mózeshez képest, mivel Jézus csak egyszer adott kenyeret (meg tudja ezt ismételni?). A két küldött összehasonlítására kerül sor. Mózes az Ószövetséget, a Törvényt képviseli, míg Jézus az Újszövetséget, az evangéliumot. Bennfoglaltan az a kérdés tevődik fel, hogy ki az igazi kinyilatkoztató. Az első kinyilatkoztató beszéd témája: - a kenyérszaporításban látni kellett volna a jelet, de a tömeg csak jól akart lakni - Jézus örök életre megmaradó táplálékot ad, de ők veszendőért fáradoznak - az Emberfiát az Atya igazolta a jelek által, de ők Mózesre hivatkoznak és jelet kérnek - Jézus még csak közvetve nyilatkoztatja ki magát (ő az Emberfia); Isten műve: a hit az ő küldöttében 2. Kinyilatkoztató beszéd (32-46) Jézus az előbbi felületes megállapításból és kérésből indul ki, és mélyebbre megy Bizony, bizony mondom nektek : o` path,r mou di,dwsin u`mi/n to.n a;rton evk tou/ ouvranou/ to.n avlhqino,n - Nem Mózes adta a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám fogja adni - az igazi égből való kenyeret. Az igazi jelző valószínű platonikus értelemben szerepel, a látszatvalósággal szembeállított ősvalóságra utal. Jézus az igazi mennyei kenyér, ő az ősvalóság, amely Istennél van, belőle fakad minden jó. Mózestől testi táplálékot kaptak, ezzel szemben az igazi égből való kenyér ő maga, az ő személye, életműve, tanítása, önmaga odaadása a kereszten és az eukarisztiában.(ez utóbbi majd az 51b-ben világosabban látható) A 33-as versben szerepel az Isten kenyere, amely a menyből szállott le. A kijelentés az isteni eredetre és isteni jellegre világít rá. Ebből következik, hogy Jézus Isten végső szava, adománya, kinyilatkoztatója (nem Mózes). Ez a kenyér életet ad a világnak. Jánosnál a világ több értelemben szerepel: 1 A teremtett világ 2 Néha pejoratív értelemben a bűnös emberi közösséget. 3 Csak egyszerűen az emberek közösségére gondol. Itt ez utóbbi értelem érvényesül. Jézus küldetés életadó az emberek számára. 3

4 34v. Uram mindenkor add nekünk ezt a kenyeret. A kijelentés hasonlít a szamariai asszony kérésére, amely szintén félreérti Jézus szavait ( Uram, add nekem azt a vizet [az élet vizét], hogy ne kelljen ide járnom a kútra ). A tömeg is félre érti Jézus kijelentést (itt érvényesül a jánosi irónia: az égből szállott kenyér szószerint a manna, de mélyebb értelme maga Jézus, aki Istentől / az égből jön). 35v. Az újabb félreértés következtében egyre mélyebb a kinyilatkoztatás: VEgw, eivmi o` a;rtoj th/j zwh/j Én vagyok az élet kenyere (én-beszéd) Jézus magát a mennyei mannához hasonlítja, föléje helyezi, ezért mondja: Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz sohasem szomjazik meg. Már nem csak étel, hanem ital is. Ószövetségi párhuzamok: 1 Sir 24: A Bölcsség azt mondja magáról, hogy aki őt eszi, méginkább éhezik, aki őt issza, méginkább szomjazik (látszólag ellentétes kijelentés, de mindkettő értelme, hogy a Bölcsség / Jézus olyan végtelen érték, amely az ember minden vágyát betölti, amellyel ugyanakkor nem lehet betelni. A kijelentés tehát Jézust párhuzamba állítja a preegzisztens isteni Bölcsséggel. 2 Ám 8,11 (jönnek majd napok, amikor éhséget támasztok, éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem italra, hanem az Úr szavának hallgatására): Jézus Isten szava 3 az eszkatologikus lakoma (pl. Iz 24) Újszövetségi utalások: 1 Jn 4: Jézus az élő vizet ígéri. 2 boldogmondások: akik éhezik és szomjazzák az igazságot 3 Jézus asztalközösségei 4 a lakoma Jézus példabeszédeiben, mint az Isten országa és az eszkatologikus közösség képe 36v. bár láttok engem, mégsem hisztek Vesd össze: Jn5,36-38 a tettek tanúságtétele ellenére sem. 37v. Akit nekem ad az Atya, hozzám jön Az Atya vonzására van szükség ahhoz, hogy valaki Jézust elfogadja. aki hozzám jön, nem vetem el nem utasítom el. Aki Jézust megismeri, azt ő is megismeri. 38v. Azért szálltam alá a menyből, hogy az Atya akaratát tegyem. A magyarázó szavak a mennyből való alászállásról szólnak A Nikodémusnak mondott szavak: senki sem szállt fel az égbe, csak az, aki az égből szállt alá (3,13) értelme most világosodik meg. Jézus szállt le a mennyből. A kijelentés mondanivalója: - Jézus isteni eredete, istensége - Jézus megtestesülése - deszcendens krisztológia: az Istentől leszálló, isteni természetű Fiú emberré lesz - a küldés gondolata (Jánosnál fontos: Atya-Fiú-tanítványok) A versekben folytatódik a kinyilatkoztatás. Jézus az Atyától kapott küldetésre hivatkozik: aki engem küldött, Atyám akarata. Jézus kinyilvánítja, hogy az Atya akarata szerint ő örök élet ad, és az utolsó napon feltámasztja azt, aki hisz benne: Jézus életet ad már most, és feltámaszt az örök életre. A megkívánt hit válasz Isten hívására. Az Atya hívása 4

5 egyetemes, mindenkit hív, de mégis kevesen fogadják el Jézust. (A szerző ezzel a jánosi közösség tapasztalatára keres választ: miért nem fogadja el mindenki Jézust?) A második kinyilatkoztató beszédben, a 35. verstől, de különösen a 37-től, a 40-ig a kinyilatkoztatás Jézus személyére összpontosít: én vagyok, hozzám jön, bennem hisz, nekem ad. Amint a manna a zsidóknál az Isten szavának kinyilatkoztatása, jele volt, úgy Jézus a mennyből alászállott kenyér, a végső kinyilatkoztatás. A ben ismét a hitetlenség megnyilvánulásával találkozunk. Zúgolódnak, akárcsak a pusztában annak idején, mikor a mannát és a vizet kapták (Kiv 15,24-25; 16,2-5). A zúgolódás a hitetlenség kifejezője. Itt a probléma a mennyből való alászállás. Ebből látszik, hogy megértették a mennyei származásra utaló szavakat. Ez ellen felhozzák, hogy ismerjük apját, anyját, azaz egy közülünk. Ezt már a prológus kifejezi: övéi nem fogadták be. A következő versben Jézus nem is válaszol az ellenvetésekre, de a ben kifejti, hogy a hit Isten műve, ajándéka: Jn egy Ószövetségből vett, kombinált idézetre hivatkozik: Jer 31,34 és Iz 54,13. (Dt-Izajásnál: fiaid mind az Úr tanítványai lesznek ; Jeremiásnál a szívbe írt törvényről, új szövetségről olvashatunk.) Az ember magától nem képes megérteni, felismerni Jézus identitását. Ahhoz hogy megértsük Jézust, látnunk kell külső tetteit, jeleit, hallanunk kell tanítását, és szükségünk van az Atya belső megvilágítására. A 46-ban utal arra, hogy még senki sem látta az Atyát (tehát még Mózes sem, aki a Kiv szerint látta az Urat, és nem halt meg). Csak Jézus látta Istent (vö. 1,18), csak ő közli hitelesen Isten titkait; e kijelentésében utal az Atyával való sajátos kapcsolatára. 3. kinyilatkoztató beszéd A 47-ben ismét találkozunk a Bizony, bizony mondom nektek ünnepélyes figyelemfelkeltéssel, amely egy újabb kinyilatkoztatást vezet be. Az 50-51a egyben a kafarnaumi beszéd első nagy részének összegzése: Jézus az élet kenyere, az élő kenyér, az igazi mennyei kenyér, és aki ebből eszik, azaz benne hisz, vele közösségben van, az örök életet nyer. A beszéd első részének összegzése 1. A kenyér ószövetségi utalásai révén (Bölcsesség, Isten szava) kitűnik, hogy Jézus az Atya egyetlen hiteles kinyilatkoztatója, preegzisztens Bölcsessége. 2. A mennyei eredet/jelző Jézus istenségére utal. Jézus Istentől jön, őt mondja el., őt jeleníti meg. 3. Jézus (a kenyér) életadó. Aki hisz benne, annak élete van már most, és Jézus majd feltámasztja. 4. A beszéd központi témája a hit Jézusban: az ember Jézus előtt döntésre kényszerül, elfogadja őt, vagy visszautasítja. 5. A hit az üdvösség alapfeltétele. 6. A hit egyszerre Isten ajándéka és döntés az ember részéről. 7. A beszéd első része még nem az eukarisztiáról szól kifejezetten, de a szövegben találunk néhány utalást a megírás korának eukarisztikus gyakorlatára. 5

6 Jézus Kafarnaumban nem beszélhetett nyíltan az eukarisztiáról, amelynek értelme csak az utolsó vacsora, majd a kereszthalál és a feltámadás után tárult fel, de már itt felismerhetőek bizonyos utalások az eukarisztiára (a kenyérszaporítás után az Úr hálát adott, Jézus a kenyér, őt enni-inni kell) II. rész. Az eukarisztikus beszéd Az 51b-ben változás figyelhető meg, mert a vers első felében (51a) Jézus magát nevezi kenyérnek, addig az 51b-ben arról beszél, hogy ő adja a kenyeret, és ez nem más mint az ő teste. Ettől a verstől kezdve már sokkal világosabbak az eukarisztikus utalások. 51a: én vagyok az élő kenyér 51b: a kenyér a testem Az 51b nagyon fontos. 51b o` a;rtoj de. o]n evgw. dw,sw h` sa,rx mou, evstin u`pe.r th/j tou/ ko,smou zwh/jå A kenyér pedig amit én adok, az én testem a világ életéért. János nem hozza az utolsó vacsorán az eukarisztia szerzését, hanem itt találjuk meg a jánosi eukarisztikus ünneplés szavait. Az 51b a jánosi közösség eukarisztikus ünnepléséből származik. Az 51b párhuzamba állítható az 1Kor11,24-el: 1Kor11,24: Jézus a kenyérre mondja: Ez én testem, amely értetek [adatik] Tou/to, mou, evstin to. sw/ma to. u`pe.r u`mw/n Jn 6,51b: A kenyér amit én adok, az én húsom a világ életéért o` a;rtoj o]n evgw. dw,sw h` sa,rx mou, evstin u`pe.r th/j tou/ ko,smou zwh/j Mindkettőben a kenyérrel kapcsolatban szerepel: az Jézus teste, amelyet odaad (értetek / a világ életéért). Jánosnál szó szerint az áll: az én húsom (sa,rx) a világ életéért. (Itt a test kenyér lett, az 1,14-ben pedig az Ige lett testé.) Jézus valószínű az arám basar szót használhatta az utolsó vacsorán, ami egyaránt jelenthet húst és testet is (más vélemény szerint a gufa kifejezést, amely inkább testet jelent). János itt, akárcsak a prológusban nem a sw/ma (szóma, test), hanem a sa,rx (szárx, hús) kifejezést használja, amelyet nagyfokú realizmus jellemez. E szóhasználat indoka a Jézus valódi emberségét megkérdőjelező doketizmus elleni polémia. Hasonlóképpen mintegy évvel később Antióchiai Szt. Ignác ( 110) leveleiben ugyanezt a kifejezést használja; ő a gnosztikusokról írja, hogy azért tartózkodnak az eukarisztiától, mert nem vallják, hogy az Megváltónk Jézus Krisztus bűneinkért szenvedett teste (sa,rx), melyet az Atya jóságában feltámasztott. 1 Nagyon fontos, hogy a test/hús kifejezés, akárcsak tovább a vér, a biblikus-szemita szóhasználatban nem az emberi test részeleme, hanem mind a test, mind a test és vér az egész embert jelenti, a személyt a maga egészében, a vér pedig a halálnak kiszolgáltatott életet, sokszor az erőszakos halálra adott embert jelenti. Amikor tehát Jézus arról beszél, hogy a testét adja, azt 1 Smyrn. VII,1, in Óker. írók 3, 190. Vö. Róm 7,3: Isten kenyerét akarom, mely Jézus Krisztus teste (Óker. írók 3, 182). 6

7 mondja, hogy önmagát adja, nem emberi valójának egy részelemét. A test és a vér odaadása azt fejezi ki, hogy Jézus önmagát odaadja az emberekért, vállalja a halált is, és személyes közösségre lép azokkal, akik az eukarisztiában találkoznak vele. Jézus tehát előrejelzi halálát. az 51 v. folytatja és elmélyíti a 33. verset: Jézus a mennyből alászállott kenyér, amely életet ad a világnak (megtestesülés); ő odaadja testét/önmagát élő kenyérként a világ életérért (kereszthalál, feltámadás), és az ő teste-vére magunkhoz vétele (eukarisztia) életet ad. Látható a megtestesülés kereszthalál és feltámadás eukarisztia közötti összefüggés. Az 52-ben a hitetlenség újabb megnyilvánulásával találkozunk: Hogyan adhatja ez testét eledelül? (A mutató névmás ou`toj, ez lekicsinylőnek tűnik.) Ez alkalmat ad egy újabb kinyilatkoztató beszéd elkezdésére. Érthetetlen ás botrányos, hogy Jézus húsát adja eledelül. 4. kinyilatkoztató beszéd (53-54) Az 53.v-sel egy újabb kinyilatkoztatás következik, a szokásos bevezetővel: Bizony, bizony mondom nektek. Jézus nem magyarázkodik, nem vonja vissza kijelentését, hanem megerősíti. Az első rész tagadó formában ( ha nem eszitek nem lesz élet bennetek ), míg a második rész egy kijelentő mondatban, pozitív formában ( aki eszi az én testemet annak élete lesz ) nyomatékosítja, hogy testét enni, vérét inni kell, mert csak így lesz örök élet bennünk. Itt jelenik meg először a test mellett a vér, amelyet inni kell. Ezeket a szavakat csak az utolsó vacsora, az eukarisztia rendelése érteti meg. Máshol a Szentírásban valakinek a testét enni, a vérét inni annyit jelent, mint rosszat tenni neki (konkrétan halálra üldözni, rágalmazni, szidalmazni). Zsolt 27,2: Ha közelednek felém a gonoszok, hogy egyék húsomat, ellenségeim, akik szorongatnak, maguk botlanak el és elesnek; vö. Zsolt 79,2; Ez 32,4-6. Itt nyilván nem erről van szó, hanem arról, hogy aki az eukarisztiában Jézussal személyes közösségre lép, az részesedik az ő halála és feltámadása gyümölcseiben. Az 55 v-ben: Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. A test és a vér a személyt jelenti, azaz Jézus önmagát adja a világért. A valóságos (avlh,qhj) jelentése igazi, valódi, a látszólagossal ellentétben. Ugyanezt a realizmust erősíti meg a trw,gw, rágni ige. 56-ban Jézus megígéri: aki az eukarisztiában részesedik énbennem marad és én őbenne. Megjelenik az egymásban levés gondolata, amely a Jn15-ben is szerepel: a szőlőtőn kell maradni. Ez egy krízishelyzetre utalhat, arra, hogy valakik kiváltak a közösségből, üldözés miatt, vagy szakadás folytán ( erről tanúskodnak a Jn-levelek.) Az egyesülés lelki egységet jelent. A kafarnaumi beszéd tudatosan elővételez eukarisztikus vonatkozásokat. 57 v-ben egy sajátos kifejezés szerepel: az élő Atya, az élő Isten helyett. Csak itt szerepel a Szentírásban. Ez a különös szókapcsolat arra utal, hogy az Atya az élet forrása, ő az életadó. Azért mondja Jézus: általa élek Az Atya küldi Jézust és adja neki az életet, ő pedig az embereknek, akik az eukarisztiában részesednek, így aki részesedik az eukarisztiában, az részesedik az Atya-Fiú életközösségben. Ez a küldés-láncolat (Atya-Fiú-emberek), és a benne megvalósuló életadás többször megjelenik a Jn-evangéliumban: 3,16-16: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz aki hisz benne, annak örök élete legyen. 5,26: Az Atyának élete van önmagában; a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában vö. 5,21: a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar Jézus egyenlővé teszi magát Istennel (vö. 5,17-18), mint aki elválaszthatatlan életközösségben van az Atyával. A II. rész összefoglalása: 1. A kafarnaumi beszéd második részének (tk. eukarisztikus beszéd) szentségi realizmusa az egyház idejébe visz; az egyház húsvét utáni eukarisztikus gyakorlatát tükrözi. 2. Az evangélium Jézus valóságos emberségét vallja a doketizmussal (és a gnoszticizmussal) szemben. 3. Jézus Kafarnaumban, az utolsó vacsora előtt nem beszélhetett világosan az eukarisztiáról, de az eukarisztia alapítása, halála és különösen feltámadása után kafarnaumi kijelentései 7

8 önmagáról, küldetéséről mélyebb értelemben tárulnak elénk. Jézus biztosan beszélt a mennyek országa vendégségéről, önmaga odaadásáról, a benne hívők vele való lelki egységéről, és ezeket tettekben / jelekben láthatóvá tette (pl. asztalközösségei, a kenyérszaporítás), de mindezek igazi értelme akkor világosodott meg, amikor az utolsó vacsorán, majd a kereszten testét és vérét kiosztotta, odaadta, majd feltámadása valóban megnyitotta az örök életet. 4. Itt Jézus teste és vére az ő személyét jelenti, az ő odaadott életét, ugyanakkor az ő odaadásának megjelenítését az eukarisztiában. A beszéd nem tartalmazza szó szerint a reális jelenlétet, a transsubstantiatiót, de egyértelműen tükrözi az 1. század végi eukarisztikus gyakorlatot, és a beszéd szentségi realizmusa azt a meggyőződést fejezi ki, hogy az eukarisztiában való részesedés személyes kapcsolatot teremt az önmagát feláldozó Krisztussal, a legszorosabb egységet (egymásban levést) hozza létre. A kafarnaumi beszéd összegzése A kafarnaumi beszéd az élet kenyeréről szoros összefüggésben van az előző jellel (kenyérszaporítás). Központi kérdése Jézus identitása, eredete, Istenhez való viszonya. Továbbá azt tárgyalja, hogy hogyan viszonyul Jézus a zsidó valláshoz, a hagyományhoz, a korábbi kinyilatkoztatáshoz (Mózes). A beszéd felépítése spirálszerű, a témák ismétlődnek, de egyre mélyebb a tartalmuk, a jelentésük. A beszéd négy kinyilatkoztatásból áll, amelyet háromszor a hitetlenség, félreértés kifejezése követ. A beszédnek polémikus-apologetikus jellege van; ez a már a végbement szakadást tükrözi a zsidók és a keresztények között. A beszéd a fiatal egyházat foglalkoztató kérdésekre is válaszol: Viszonyuk a zsidókhoz Belső problémák, szakadás. Eretnekségek (gnosztikusok, dokéták) A középpontban Jézus személye és küldetése áll. 1. A zsidók egy jelnek voltak a tanúi, de képtelenek mást látni benne, mint földi messiást. Jézus ezt visszautasítja, hitet kér. 2. Az Atya és az általa küldött, mennyből alászállott Fiú került előtérbe. A szakaszban 18-szor szerepel az egyes szám, első személy: én, engem, enyém, hozzám, nekem, stb. A tét hinni, hogy ebben az emberben Isten kinyilatkoztatta önmagát. Hinni pedig annyit tesz, mint élni, már most, és a feltámadásban részesedni. 3. Jézus életet adó haláláról beszél. Míg az előző részekben a Jézusba vetett hit volt a központi kérdés, addig itt már megjelenik az utalás az eukarisztiára, mint az ő életadó áldozatának jelére. 4. Kifejezetten realisztikus fogalmakkal szól az eukarisztiáról, a megtestesülés valóságának szentségét kifejtve. Jézus titkának egyre mélyebb feltárása együtt jár a tanítványok számának fokozatos csökkenésével. Alapvető kérdés: Hogyan lehet Jézust megtalálni? Akik erőszakkal meg akarták ragadni, akik keresték, de földi remények beteljesítését várták tőle, akik előítéleteikkel közeledtek feléje, azok elveszítették. Viszont aki hittel közeledik hozzá, az ismeri meg igazán Jézust. Az ilyen embernek odaadja magát, ez az odaadás benne van egész életművében, tanításában, de kereszthalálban fejeződik ki legkézzelfoghatóbban, és az eukarisztia ünneplése által válik jelenvalóvá. Így éri el minden kor emberét és valósítja meg azt a benső egységet, amely végső soron részesedés az Atya és Fiú lét- és szeretetközösségében. 8

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik

Részletesebben

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Végső dolgok - Egy végtelen világ Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az!

Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az! Nézzétek el nekem ezt a képet, de valahogy a ma emberét úgy látom, hogy kezében tart egy okos eszközt, és az a mese kel életre, amikor a fiatalember vagy az a fiatal hölgy találkozik a békával. Ugye megvan

Részletesebben

6 Tiszták, hősök, szentek. Apostolok és evangélisták

6 Tiszták, hősök, szentek. Apostolok és evangélisták 6 Tiszták, hősök, szentek Apostolok és evangélisták 2013 Jézus a Péter nevet adta neki, ami kősziklát jelent ( 2 ) Szent Péter apostol Főünnepe: június 29. Simon néven született a Genezáreti-tó partján

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 25. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5 TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Nikodémusz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Szomjúság az élő víz mellett

Szomjúság az élő víz mellett Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás

A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás Csengő Térdhajtás Oltárcsók Keresztvetés, köszöntés (szándék) Bűnbánat Kyrie Főkönyörgés IGE LITURGIÁJA Olvasmány Zsoltár (Graduale, psalmus responsoricus)

Részletesebben

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied

Részletesebben

Tanítás a gyülekezetről

Tanítás a gyülekezetről Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye

Részletesebben

2018. jún.3. Úrnapja 22.

2018. jún.3. Úrnapja 22. 2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

Jézus egyszerre több dologról is beszélt ebben a részben: A bibliai nyelve három féle látásról beszél

Jézus egyszerre több dologról is beszélt ebben a részben: A bibliai nyelve három féle látásról beszél Textus: Mk. 8, 11-26. 1 Bevezetés Jézus egyszerre több dologról is beszélt ebben a részben: - farizeusok viselkedése - jel - a négyezrek megvendégelésének a története hogyan talált visszhangra - HELYES

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus. tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014

BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus. tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014 BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014 A tanulmányokat összeállította: Fürjné Simon Edina, Horváth Sándorné, Korbeák Sándorné, Szabó Attila Tartalom Bevezetés....................................................................................

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán

Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán Böjti csönd Böjti tisztulás Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán Jó reggelt! :) Új nap, tiszta lap! Míg mások mindenfélével foglalkoznak a reggeli kapkodásban, a legjobbat teszi az, aki időt ad

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. 2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KATOLIKUS HITTAN JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Katolikus hittan emelt szint 0802 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 22. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KATOLIKUS HITTAN JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Katolikus hittan emelt szint 0803 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 20. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP TAKI! (Találd ki!) 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP Keresd meg a megadott szavakat a táblázatban és húzd ki: ÁCSORGÓ, MUNKÁS, DÉNÁR, SZŐLŐ, PIAC, INTÉZŐ, BÉR, GAZDA, UTOLSÓ, ELSŐ, BARÁTOM, ROSSZ, SZEM A

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

HONNAN ERED AZ ETIKÁNK?

HONNAN ERED AZ ETIKÁNK? TARTALOMJEGYZÉK Prológus 7 Honnan ered az etikánk? 9 A szív = értékrendünk centruma 13 A lelkiismeret tisztasága 17 A beszéd tisztasága 25 A gondolatok tisztasága 37 Az indítékok és a tettek tisztasága

Részletesebben

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy

Részletesebben

JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába

JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába TEOLÓGIAI ALAPVETÉS JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Bevezető óra az újszövetségi tematikába Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. JÉZUS KRISZTUS A SZABADÍTÓ Gyülekezeti óraszám, 1. Egyházi iskolák

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

UTASÍTÁSOK. Tekergó veszélyben

UTASÍTÁSOK. Tekergó veszélyben UTASÍTÁSOK Egy kis füzetecskét fogunk készíteni, melynek címe: Tekergô veszélyben. Ez egy mulatságos kis történet, de nagyon komoly a mondanivalója. Íme, az elkészítés módja: 1. Nézzétek meg a harmadik

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Azonosító jel: KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Azonosító jel: KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 25. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Katolikus hittan emelt

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad. Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,

Részletesebben

Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS

Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS 4.7-16 Ha belefáradtál, hogy mindig bizonyítanod kell Nem arról beszélek...hogy a szeretet ne intené a másikat...hogy a tetteink ne árulkodnának szívünk állapotáról...hogy

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2

Részletesebben

A szentmise 5. rész: Az adományok előkészítése

A szentmise 5. rész: Az adományok előkészítése Felnőtt Katekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise 5. rész: Az adományok előkészítése Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 14. Az Eucharisztia liturgiája és

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119 Tartalomjegyzék Előszó 5 i. rész: A neveiben föltárulkozó Isten Bevezetés az 1. részhez: Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem 9 1. Elóhim 15 2. Jehova vagy Jahve 21 3. Ő, Aki gondot visel 27

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

éjszaka (Lk 6,12). A hegy pedig fontos színhely a Szentírásban. A hegy az Istennel való találkozás helyszíne. gondoljunk Mózesre, Illésre.

éjszaka (Lk 6,12). A hegy pedig fontos színhely a Szentírásban. A hegy az Istennel való találkozás helyszíne. gondoljunk Mózesre, Illésre. Biblia-kor 2011-2012 1 BB 20. alkalom 2012. május 04. Események összehasonlítása: Jézus a vízen jár (Mk 6,45-52) Jézus feltámadása után megjelenik apostolainak Jeruzsálemben (Lk 24,36-53) Események elhelyezése

Részletesebben

Példa Biztos, hogy vannak bűneim, hibáim, alkalmatlanságaim, de attól még keresztény vagyok Istenhez tartozom, mert szövetségre léphettem Vele

Példa Biztos, hogy vannak bűneim, hibáim, alkalmatlanságaim, de attól még keresztény vagyok Istenhez tartozom, mert szövetségre léphettem Vele Érdekes lenne több templomból kijövő embernek feltenni a kérdést. - Keresztény vagy? => valószínűleg a válasz: Igen. - Valóban keresztény vagy? => valószínűleg a válasz: Remélem, próbálok, igyekszem. o

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én

Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

3. Csak egy nevet írj!(4p.) Mózes honfoglaló utóda: A 300 fős hadsereg vezére A megvakított bíra: Az ő botja virágzott ki

3. Csak egy nevet írj!(4p.) Mózes honfoglaló utóda: A 300 fős hadsereg vezére A megvakított bíra: Az ő botja virágzott ki HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: III. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám:91p. 2015. február 27 1. Sorold fel

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja

A Biblia gyermekeknek. bemutatja A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben