A magyar kultúra napja tiszteletére rendezett ünnepség és verseny

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A magyar kultúra napja tiszteletére rendezett ünnepség és verseny"

Átírás

1 A magyar kultúra napja tiszteletére rendezett ünnepség és verseny Az összefoglalót készítették: Hutvágnerné Róth Éva és Szücsné Dr. Harkó Enikő A kék kertebe foglalt képek forrása: letöltés:

2 2017. január 27-én került sor immár 26. alkalommal a kultúra napi összejövetelünkre. A négy kategóriában több 100 versenyző nevezett és versenyzett. Ebben az évben a v ersmondók számára ez a versünnep válogatója is volt. Az országos rendezvényen Móricz Máté vehet részt a zsűri döntése alapján. Vers és prózamondás Esszéírás Népdaléneklés Rajz évfolyam: évfolyam: évfolyam évfolyam Móricz Máté DSZc Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium; felkészítő tanár: Kovácsné Rubint Ágnes Drágán Evelin Teleki Blanka Gimnázium Székesfehérvár; felkészítő tanár: Kovács Attila ezüst minősítés: Tillinger Donát Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium; felkészítő tanár: Hutvágnerné Róth Éva Zakhar Viven Ezüst minősítés Jakab Anita, Dunaújvárosi SZ.C. Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakgimnáziuma Bronz minősítés: Gurgol Bettina, Dunaújvárosi SZ.C. Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakgimnáziuma, felkészítő tanár: Tánczos Krisztina kiemelt Írisz népdaléneklő csoport: Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza tagiskolája, felkészítő tanár: Heiszkli Ferencné Kistulipán csoport: Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium; felkészítő tanár: Pocsai Mária Pletser Laura Lotti: Jankovich Miklós Általános Iskola Rácalmás; felkészítő tanár: Igmándi Zita Pántlikák: Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium; felkészítő tanár: Pocsai Mária Deák Viktória: Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium; felkészítő tanár:pocsai Mária minősített munkák Szabó Zsófia 4.C, Molnár Mártom 3.C: A Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola Vincze Hajnal Blanka 7. oszt., Kovács Amanda 8.B: A Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából Pósch Laura 6. oszt.: A Sárbogárd Mészöly Általános Iskolából Németh Anna 9.C: A Dunaújvárosi Sz.C. Szabolcs Vezér Gimnázium és

3 DSZC Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium; felkészítő tanár: Gendur Rebeka bronz minősítés: Gombita Klaudia: Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium; felkészítő tanár: Szücsné Dr. Harkó Enikő Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Rostási Ádám: Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium felkészítő tanár: Hutvágnerné Róth Éva 5-8. évfolyam Balázs Fanni: Teleki Blanka Gimnázium Székesfehérvár; felkészítő tanár: Póti Csilla ezüst minősítés: Duda Dániel: Dunavecsei Petőfi Sándor Általános Iskola; felkészítő Tanár: Pallás Enikő Biró Bence: Sárbogárdi Petőfi Sándor Általános Iskola felkészítő tanár: Kiszlné Simon Andrea Pentelei kurjantók: DSZC Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium;felkészítő Tanár: Ujvári Krisztina Pávák: Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola; felkészítő tanár: Németh Irma Kisködmön: Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza tagiskolája felkészítő tanár: Kohán Árpádné Pacsirták: Vasvári Pál Általános Iskola; felkészítő tanár: Bárándy Edit Pintyőkék: Petőfi Sándor Általános iskola Mezőfalva felkészítő tanár: Koncz Tímea Farkas Blanka: Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola felkészítő tanár: Németh Irma Garda Zsófia Mária: Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola felkészítő tanár: Arnold Erika Hosnyánszki Katinka: Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola felkészítő tanár: Hosnyánszky Noémi Tauser Gerda: Dunavecsei Petőfi Sándor Általános Iskola felkészítő tanár: Dudáné Driszkó Adrienn Szakgimnáziumából (Pusztaszabolcs)

4 bronz minősítés: Mudi Réka: Eszter Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola felkészítő tanár: Kovács Piroska 1-4. évfolyam: Varga Nóra: Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola Enying; felkészítő tanár: Berta Kálmánné Bankó Gréta Cintia: Arany János Általános Iskola; felkészítő tanár: Böjtös Éva Csalogányok: Petőfi Sándor Általános iskola Mezőfalva felkészítő tanár: Balogh Tímea Mezőfalvi pacsirták: Petőfi Sándor Általános iskola Mezőfalva felkészítő tanár: Balogh Tímea, Koncz Tímea Kandelka Alexandra: DSZC Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium ezüst minősítés: Pudelka Milán: Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola Enying; felkészítő tanár: Berta Kálmánné Hasanic Dávid Márk: Gárdonyi Géza Általános Iskola felkészítő tanár: Braun Márta

5

6

7

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi. részének versenyeredményei a es tanév első félévében

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi. részének versenyeredményei a es tanév első félévében A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi részének eredményei a 2016-17-es tanév első félévében Név Gombita Gombita Osztály A megnevezése Felkészítő tanár Forma Típus 11.A Iskolai

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26. V. Országos Modern- és Kortárstánc Verseny Modern tánc verseny A) Szóló kategória

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

II. kcs Fiú csapat. II. kcs Fiú egyéni

II. kcs Fiú csapat. II. kcs Fiú egyéni II. kcs Fiú csapat 1. Székesfehérvár, Tóvárosi Ált. isk. 1818 p 2. Székesfehérvár, Zentai úti Ált. 1622 p 3. Adony Szent István Ált. 1597 p Enying, Batthyány Fülöp Gimn. Ált. 4. 1555 p 5. Csákvár, Gróf

Részletesebben

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany Arany Fődíj: Bali Bettina és Badics Renáta Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros 1. Sopronyi Anna Eszter Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg 2. Horváth Kitti

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek)

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) Magasugrás leány (indult: 7 csapat) 1. Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimná VII. ker. 1,2825 Olasz Katalin 2000. 1,32 Benedek

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Fejér. Székesfehérvár, Börgöndi út 14. Volán lőté. Időpont: október 27.

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Fejér. Székesfehérvár, Börgöndi út 14. Volán lőté. Időpont: október 27. 218/219. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: Fejér Helyszín: Székesfehérvár, Börgöndi út 14. Volán lőté Időpont: 218. október 27. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 2 lövéses - Fiú "a" kategória

Részletesebben

Levelező Matematika Verseny. 7. évfolyam eredménye

Levelező Matematika Verseny. 7. évfolyam eredménye NÉV ÉVF. ISKOLA Levelező Matematika Verseny 7. évfolyam eredménye 1.forduló (56 pont) 2.forduló (62 pont) 3.forduló (51 pont) 4.forduló (49 pont) össz.pont 1. Barti Fanni 7. Géza Fejedelem Általános Iskola,

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2017/2018 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2017/2018 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kecskemét Kecskeméti SZC Szent-Györgyi A. Szakgimn. és SZKI 36,750 36,650 37,050 110,450 2 Eger Neumann János Gimn., Szakgimn. és Kollégium 36,800 35,750 37,250 109,800 3 Békéscsaba

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégiummal együttműködő szervezetek a közösségi szolgálat teljesítése során

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégiummal együttműködő szervezetek a közösségi szolgálat teljesítése során Együttműködési megállapodások Hely Kezdete Felelős az iskola részéről Mentor a szervezet részéről Szent Bernát Arborétuma Alapítvány, Nagyvenyim 2015 Ajtony Krisztina Kiss Csaba Gábor Szent Ferenc Szegénygondozó

Részletesebben

Bálint Sándor Tagiskola

Bálint Sándor Tagiskola Bálint Sándor Tagiskola 1. osztály Osztályfőnök: Kisné Fülöp Ilona Bali Titanilla Magdolna Bereczky Zoltán Tamás Csonka Marcell Tibor Csóti Bianka Anna Gulyás Kincső Havai Hanna Flóra Hideg Dávid Huszka

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

Úszás diákolimpia megyei döntő. V. és VI. korcsoport B. / Szekszárd, november 16. / 1. Nagy Péter 00 Garay Szekszárd 1:01,2

Úszás diákolimpia megyei döntő. V. és VI. korcsoport B. / Szekszárd, november 16. / 1. Nagy Péter 00 Garay Szekszárd 1:01,2 Úszás diákolimpia megyei döntő V. és B / Szekszárd, 2016. november 16. / : 100 m fiú gyors 1. Nagy Péter 00 Garay Szekszárd 1:01,2 2. Bíró Barnabás 01 Arany Bonyhád 1:01,2 3. Somosi Szabolcs 00 II. Géza

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola "Pais anyanyelvi verseny" 2011.03.28. I. korcsoport

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola Pais anyanyelvi verseny 2011.03.28. I. korcsoport Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola I. korcsoport Kódszám: Név: Iskola neve: Tollbamondás: Teszt: Fogalmazás: Összesen: 1. Varga Dorottya Dózsa Ált. Isk. 13 36 17 66 2. Vigh Dorottya Dózsa Ált. Isk.

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

Március végi és áprilisi versenyeredményeink Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző 1. 9. 10. 11. V. korcsoport Fiú csapat (11) Kanalas Renátó, Kanálos Róbert, Seres Gyula Zsolt, Tamás Patrik Farkas Lilla, Molnár Gergő, Székely Mátyás Erdős Renátó, Sampei Alex, Suki József Becskereki

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

10. IRODALOM-, VERS- ÉS PRÓZAÍRÁS

10. IRODALOM-, VERS- ÉS PRÓZAÍRÁS 1 10 Kapusi Bence 2 10 Szita Erika 3 10 Erdélyi Ádám 4 10 Antal Gábor 5 10 Nagy Judit Gazdasági és Gazdasági és Székesfehérvári Teleki Blanka és Általános Iskola és és FEJÉR MEGYEI DIÁKNAPOK 2016. ÁPRILIS

Részletesebben

III. Zalaegerszegi Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei

III. Zalaegerszegi Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei III. i Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei Tanuló I. éves Szalontechnika babafejen: 1. Takács Katalin Ganz Ábrahám és 11 144 2. Szalay Alexandra Kossuth Lajos 6 136 Győr 3. Császár Anita Ganz

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2018-19-es tanév II. félév 1 Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános

Részletesebben

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár VI. Suli-Sárkányok Mézes kenyér 4. o. 2. 4. évfolyam Lekváros kenyér 5. o. 3. 5. évfolyam Vajas kenyér 6. o. 3. 6. évfolyam Bundás kenyér 7. o. 1. 7. évfolyam Zsíros kenyér 8. o. 2. 8. évfolyam DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

II. Kategória /12. évfolyam /: A verseny döntőjébe a mellékelt listán vastag betűvel kiemelt tanulók jutottak tovább. A verseny döntőjének

II. Kategória /12. évfolyam /: A verseny döntőjébe a mellékelt listán vastag betűvel kiemelt tanulók jutottak tovább. A verseny döntőjének VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM 8000 Prohászka Ottokár út 71. Telefon: 22/315-198 Tel./fax: 22/312-969 E-mail: iroda@vasvari-szfvar.sulinet.hu Honlap: www.vasvarigimn.hu A verseny döntőjébe a mellékelt listán vastag

Részletesebben

Vizsgahely keresési eredmények :54 22 feladatellátási hely 16 intézményben

Vizsgahely keresési eredmények :54 22 feladatellátási hely 16 intézményben Vizsgahely keresési eredmények 2018.11.18. 16:54 22 feladatellátási hely 16 intézményben 030046 Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Intézmény címe: 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS

ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS ANGOL 1. kategória Maximális pontszám : 75 60% = 45 HEL YEZ ÉS PONTS ZÁM NÉV 1. 72 Németh Zsolt I. angol KATEG ÓRIA NYELV ISKOLA VÁROS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 2. 71 Eke Laura I. angol Kazinczy Ferenc Református

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

A Városi Matematika verseny eredményei. 5. évfolyam

A Városi Matematika verseny eredményei. 5. évfolyam A Városi Matematika verseny eredményei 5. évfolyam Helyezés Név Pontszám Iskola Felkészítő tanár neve 1. Tóth Bence 110 Nyh. Bem J. Ált. Kovács Csaba 2. Aranyosi 101 Kovács Csaba Bálint Nyh. Bem J. Ált.

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. 1 Szabó Dóra Kolozsvár János Zsigmond Unitárius Kollégium Finta Erika 29.5 70 99.5 2 Nagyosi Áron Kolozsvár Octavian Goga Gimnázium Ábrahám Gizella 28 69 97 3 Mátyás Petra Kolozsvár Báthory István Elméleti

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

Eredménylisták Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Eredménylisták Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály Eredménylisták Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Szatmár Körzet: Szatmárnémeti és környéke S. sz. A tanuló Felkészítő tanár 5. osztály 1. Szerény Eszter Tivadar Melinda 10-es számú Általános

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz,

JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Gyulakuta 5. osztály 1. Antal Sára Panna Magyari Edit-Csilla Gyulakuti Általános Iskola Gyulakuta 49 97 146 2. Dósa Balázs

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

3 / 0 3 / 0 3 / 0 1.

3 / 0 3 / 0 3 / 0 1. Leány U11 Gévai Titanilla Keal Anni Máté Szafi László Anna Gévai Titanilla / 0 / 0 / 0 1. Keal Anni 0/ / 0 / 0 2 Máté Szafi 0/ 0/ 0 / 4. László Anna 0/ 0/ /0. Leány U1 Laskai Vanda (1) Bye Laskai Vanda

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 201617es tanév II félév II ÉVFOLYAM Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

EREDMÉNYEK 2015/2016 Tanulmányi munka

EREDMÉNYEK 2015/2016 Tanulmányi munka Verseny neve: Házi szavalóverseny EREDMÉNYEK 2015/2016 Helyszíne: Meixner Ildikó EGYMI Időpontja: 2015. 11. 24. Felkészítő tanárok: 1.o. Horváth-Somogyi Zsuzsanna, 3.o. Porthné Tölgyesi Dóra,4.o. Rittlingerné

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20.

FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20. FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20. FIÚK 60 M SÍKFUTÁS 12 ÉVESEK I. ELŐFUTAM 1. Szloboda Bence 95 DVSI 8.56 D 2. Bándli Olivér 95 TSC Dózsa 8.75 D 3. Katona Bence

Részletesebben

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri

Részletesebben

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny Varga Judit, Erős Valentin, Pásztor Balázs, Szilágyi Gábor

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 2. Lendvai András 1996 Református Gimn. 9:99,99 3. Mészáros Dániel 1992 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 4. Nimsz Valentin 1993 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 5. Szólás Jakab

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 1. Holoda Péter 1996 Hőgyes G SZKI Hszob. 0:52,74 2. Gyulai Dávid 1996 Tóth Á G Debrecen 0:56,12 3. Kosina Gergő Péter

Részletesebben

Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Kerületi, területi és országos versenyeredmények az alsó tagozaton, a 2007/2008. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Bolyai Matematikaverseny (területi) Csapatban 4. hely Biró Adrienn 3.b Fülöp

Részletesebben

10. IRODALOM-, VERS- ÉS PRÓZAÍRÁS

10. IRODALOM-, VERS- ÉS PRÓZAÍRÁS 1 10 Abonyi Elvira 2 10 Babar Kitty Klaudia A hét legszebb szó (próza) Babar Kitty: Őrültség 3 10 Balassa Gergő Székesfehérvári Vasvári Pál Balassa Gergő:? 4 10 Bankó Rebeka 5 10 Bécs Gréta 6 10 Blahó

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 1. Vései Viktor 1994 Türr István Gimn. 1:12,72 236p 2. Jákli Péter 1996 Acsády SZKI 1:13,34 230p 3. Bakai Flórián 1995 Református Gimn. 1:15,56 210p 4. Fekete Bálint

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

A as tanév versenyeredményei

A as tanév versenyeredményei A 2017-2018-as tanév eredményei szövegértő 2.o. Borbély Levente IV. szövegértő 3.o. Kovács Zita Kinga I. Tóth Sára felsős helyesírási Gyenes Alexandra IX. Rojtos Klára Vikár Csilla Napsugár IV. Marton

Részletesebben

Akikre büszkék vagyunk Széchenyi Iskola 2017/2018 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM- TÖRTÉNELEM- KÖNYVTÁR

Akikre büszkék vagyunk Széchenyi Iskola 2017/2018 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM- TÖRTÉNELEM- KÖNYVTÁR Akikre büszkék vagyunk Széchenyi Iskola 2017/2018 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM- TÖRTÉNELEM- KÖNYVTÁR Helyezés zők Felkészítő tanár Anyanyelvi játékok, dr. Lukácsné Forgács játékos anyanyelv" Beáta Móra tollával

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Szeged II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Szeged II. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 37,200 37,500 37,700 112,400 2 Kiskunfélegyháza József Attila Ált. Isk. 36,600 36,600 37,400 110,600 3 Arany János Ált. Isk. 36,000 36,400

Részletesebben

Tatabányai Szezonzáró P R O T O K O L

Tatabányai Szezonzáró P R O T O K O L Tatabányai Szezonzáró gyorsasági görkorcsolya verseny P R O T O K O L profi kategória Tatabánya, 2010.10.02 Görkorcsolyapálya A verseny szervezője: Junior F Női Rajt Név Csapat Egyéni pontok 200m Elődöntő

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ. Városi Stadion NYÍREGYHÁZA

2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ. Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ Helyszín : Időpont : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2016.09.27 13:00 A Versenybizottság elnöke: Bakosi Béla

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V., VI. korcsoport Kistelek, április iskola, 128 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (5) 1.

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V., VI. korcsoport Kistelek, április iskola, 128 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (5) 1. Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V., VI. korcsoport Kistelek, 2018. április 1 29 iskola, 128 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (5) Keresztfalvi Krisztián, Kordács Bálint, Kovács Márton, Tarjányi

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓBA TOVÁBBJUTOTT TANULÓK 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár a megyei fordulóba: 60 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Molnár Krisztina Paragvári Utcai Általános Iskola, Juhász Ildikó

Részletesebben

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap 1 041 Palkovits István 2000 KARC 29 A 30:48 PB 2 004 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 35 A 30:58 SB 3 005 Molnár Ákos 1991 Vasas 34 A

Részletesebben

HELYEZÉS VERSENYZŐ CSAPAT VÁROS PONTSZÁM

HELYEZÉS VERSENYZŐ CSAPAT VÁROS PONTSZÁM 2 BAT SEN SOLO 1. Makula Kata Classicon KTSE Szeged 9,2571 1. Dudás Barbara Noémi Classicon KTSE Szeged 9,2571 3. Rácz Erika Írisz Püspökladány 9,1786 BAT CAD SOLO 1. Fodor Dalma Classicon KTSE Szeged

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

Megye: Pest 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Helyszín: Százhalombatta. Időpont: október 21. EREDMÉNYEK

Megye: Pest 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Helyszín: Százhalombatta. Időpont: október 21. EREDMÉNYEK 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: Pest Helyszín: Százhalombatta Időpont: 2018. október 21. EREDMÉNYEK Kéri Attila NK versenybíró Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória

Részletesebben

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások 33 1/3 m Összesen 1. 114 BAJUSZ LUCA MARTFŰ 2007 00:50,4 00:50,4 2. 119 NÉMETH NOÉMI MARTFŰ 2007 00:51,7 00:51,7 3. 160 PALATINUSZ PETRA SZOLNOK 2007 00:56,2 00:56,2 4. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

A Városi matematikaverseny eredményei. 5. évfolyam

A Városi matematikaverseny eredményei. 5. évfolyam A Városi matematikaverseny eredményei 2016 5. évfolyam Helyezés Név Pontszám Iskola Felkészítő tanár neve 1. Ustea Dániel 83 Jókai Mór 2. Cseh Máté 77 Jókai Mór 3. Tamás Ákos 68 Nyh. Bem J. Ált. Kazinczy

Részletesebben

Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Őszi Mezei Bajnoksága november 7. szombat Debrecen. Nagyerdő, köztemetőnél

Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Őszi Mezei Bajnoksága november 7. szombat Debrecen. Nagyerdő, köztemetőnél U11 korosztály csapatverseny neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Bodnár Milán 2005 1. Marcsek Péter 2006 7. Koik Balázs 2005 9. Szilágyi Réka 2005 11. I. NYSC "A" 118 Czap Anita 2005 12. Pesti

Részletesebben

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola 2002 lány Helyezés Név Idő Felkészítő 1. Paulik Anna Dr. Béres József Általános 2:17:00 Soltész Zoltán 2. Pika Vanda Fodros Általános 2:21:07 Antalffy Ágnes 3. Paksai Luca Sára Fodros Általános 2:22:01

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi Rúdugrás fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam 1 Szamosi András 1999 GEAC 4.40 SB 4 2 Böndör Márton 2002 AC Bonyhád 4.20 PB 4 3 Fatér Zoltán 1998 GEAC

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2013-2014-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Tőke József: kimagasló tanulmányi KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL, magatartásáért és nevelőtestületi

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület 1.oldal. Acsády SZKI

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület  1.oldal. Acsády SZKI Pápai Úszó Diákolimpia 2011-12 V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület www.puse.hu 1.oldal Acsády SZKI B 1 5 Szólás Jakab 1996 9:99,99 B 4 3 Jákli Péter 1996 9:99,99 B 2 2 Varga Dávid

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2011/2012 tanév Budapest, Kőrösi Cs. S. Ált. Isk. és Gimn. I-II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2011/2012 tanév Budapest, Kőrösi Cs. S. Ált. Isk. és Gimn. I-II. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Velence Zöldligeti Magyar-Angol Két Tan. Nyelvű Ált. Isk. 44,400 3 45,550 1 45,750 2 135,700 2 Budapest XVII. Kossuth Lajos Ált. Isk. 44,650 1 44,300 3 45,900 1 134,850 3 Budapest

Részletesebben

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK CSAPAT EREDMÉNYEK: 24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2017. MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK I. korcsoport LÁNY: (4 csapat) 1. Szent Imre Kat. Ált. Iskola Kecskemét 2. Szent Imre Balassagyarmat

Részletesebben

Férfi csapat. 14 km Csapat eredmények. Pannonhajsza Csapat: Margitsziget 14 Összidő: 07:10: Csapat: Yakuza Összidő: 07:34:44

Férfi csapat. 14 km Csapat eredmények. Pannonhajsza Csapat: Margitsziget 14 Összidő: 07:10: Csapat: Yakuza Összidő: 07:34:44 1. Csapat: Margitsziget 14 Összidő: 07:10:42 1. 562 Mészáros Tamás 1987 01:46:57 2. 815 Szabó Zsolt 1984 01:47:11 3. 544 Martyin László 1991 01:48:11 4. 392 Karámos András 1989 01:48:23 5. 86 Bölcs Zoltán

Részletesebben

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola 2014. október 22-én tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a református iskolák tanulmányi versenyét.

Részletesebben

A 2008/2009-es tanév versenyeredményei

A 2008/2009-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2008/2009-es tanév versenyeredményei Magyar nyelv és irodalom 3. évfolyam: Csirke János Mészáros Ákos Paksi Barnabás Molnár Milán Váczi Balázs Váczi Bence Mátyás tudósai megyei mesemondó

Részletesebben

ALSÓ TAGOZAT TANÉV KERÜLETI VERSENYEK

ALSÓ TAGOZAT TANÉV KERÜLETI VERSENYEK ALSÓ TAGOZAT 2016-2017. TANÉV KERÜLETI VERSENYEK 2.b Bagota Gergő Versmondó II. hely Szentpéteriné Szabó Edit 2.b Jakab Jázmin Versmondó részt vett Szentpéteriné Szabó Edit 1.c Bobák Maximilián szavaló

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2008/2009. TANÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2008/2009. TANÉV ÁLTALÁNOS ISKOLAI VERSENYEK VERSENY NEVE MATEMATIKA Területi fordulón részt vevő tanulók Megyei fordulón részt vevő tanulók Országos döntőn részt vevő tanulók és Szorobán Kalmár László Zrínyi Ilona Hodur

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben