Szálloda, Latinkert, Ildikó Virág, Irka-Firka Papírbolt,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szálloda, Latinkert, Ildikó Virág, Irka-Firka Papírbolt,"

Átírás

1 PIAC, VÉGRE PIAC! Annyiszor beszéltünk róla egymás között és mindig mindenki jónak tartotta, támogatta, szerette volna. December 9.-én elôzetes karácsonyi ajándéknak végre megkaptuk a piacot. Ráadásul teljesen valódi piacot, termelôkkel, akik a saját portékájukkal álltak ki a standjukra és szívesen kóstoltatták az árujukat és szívesen beszéltek is róla. Finom sajtok, húsok, házi lekvárok, szörpök és zöldségek között válogathattunk. Fontos eredmény volt, hogy a gyakorlatban is bizonyossá vált, nagy érdeklôdés és igény van nálunk a piacra. A nyitástól kezdve teltház volt. Többeknek kevés volt az elôre elkészített szatyor, kosár, annyi jó áru volt. Több standnál sorba kellett állni, és csak remélni merem, hogy az árusok is megtalálták a számításukat és máskor is szívesen jönnek majd Nagykovácsiba. Mert ezt a programot folytatni kell, és rendszeressé kell tenni. Valószínûleg hamar ki fogja nôni a Rákóczi úti területet a piac, hiszen már most is teljesen megtelt, de nem baj, helyet biztosan lehet találni egy nagyobb piacnak is. Köszönet és biztatás a szervezôknek. Folytassák! Bárdos Zsuzsa Adventi Hétvégék Nagykovácsiban Decemberben a Tisza István téren ismét közösen ünnepeltük az Adventi Hétvégéket. A gyermekes családokkal együtt díszítettük fel a falu karácsonyfáját. Akik eljöttek a vásárba, a gyertyagyújtásokra, a tûzkosarak mellett finom forralt bort kortyolgatva, elmondhatják, hogy jó volt kicsit együtt lenni. Jó volt találkozni egymással, ráhangolódni a karácsonyi ünnepekre. Sokunk számára szívet-lelket melengetô élményt nyújtott a Német Nemzetiségi Önkormányzat által felállított Betlehem. Advent utolsó vasárnapján a Nagykovácsi Fejér György Alapítvány együtt ünnepelte a karácsonyt az egyedül élô idôs emberekkel és az átlagosnál nehezebb helyzetben lévô családokkal. Elmondhatom, hogy egyre többen vannak közöttünk, akik példát mutatnak és segítenek széppé tenni ünnepeinket. Köszönöm mindenkinek, akit támogatták az idei Adventi hétvégéket! Legnagyobb dicséret az óvodás és iskolás gyermekeket illeti, akik játékokat ajándékoztak társaiknak! Köszönet a támogatóknak: Fejér György Alapítvány, Nagykovácsiért Alapítvány, Budapesti Hilton Szálloda, Latinkert, Ildikó Virág, Irka-Firka Papírbolt, Nacosec Kft., Szalmás János, Klauser Balázs, Német Nemzetiségi Önkormányzat, TrendlHáz, Szirtes Ági, Gáspár Kornélia, Csernus János, Csépány Sári, Jókenyér Pékség. Dékány Angella alpolgármester Születésnapi köszöntô Újabb születésnapi köszöntésnek tettünk eleget nagy örömmel december 9-én, amikor Karádi Jánosné Margit néni ünnepelte születésének 90. évfordulóját! Az önkormányzati köszöntés mellett, Magyarország Miniszterelnöke is kifejezi tiszteletét a szépkorúak iránt, Emléklappal is kedveskedve a majd évszázadot megélt személyek elôtt! Az ô üdvözletét is mi adtuk át az ünnepeltnek. Gyakran hangoztatjuk, hogy büszkék vagyunk a településünkön élô nagycsaládokra és a sok gyermekre, de itt kell elmondani, hogy nagy öröm számunkra a közösségünkben a sokat megélt szépkorúak jelenléte is! Gyermekkoromból emlékszem, milyen büszke voltam, amikor dédapámmal sétáltam végig a fôutcán, milyen tekintélye volt a családban az ô szavának. 90 év megélt történeteit hallgatni, együtt nevetni és sírni az ünnepelttel, együtt koccintani a szeretô családtagokkal, enni a tortából ez nekünk is ajándék, akik köszöntünk. Jó látni négy generációt együtt! Margit néni is átélt nagy veszteségeket, elveszítette férjét, egyik fiát, mégis meg tudott maradni mosolygósnak, örömét leli azokban, akik körülveszik! Özvegy húgával segítik egymást a hétköznapokban, hiszen egy házban élnek. Látni, hogy az évek múlásával a fizikai erônlét hogyan csökken, de látni azt is, hogy az idôs emberek micsoda tartással képesek lelki erejüket megôrizve, derûvel fogadni az élet további adományait! Margit néni az Isten éltesse jó egészségben és további boldog éveket kívánunk! Irigylésre méltó minden család, ahol a dédszülôk még élnek, vigyázzunk rájuk, ahogyan ôk tették velünk! Legnagyszerûbb ajándék számukra az idô, amit velük töltünk! Bencsik Mónika polgármester és Dékány Angella alpolgármester

2 Az ügyintézés menetének ismertetése 4. Az ügyintézés egyes eljárási cselekményei Ebben a részben folytatom az eljárási cselekmények ismertetését a tényállás tisztázásával, a bizonyítással, valamint a szemlérôl, a szakértô kirendelésérôl és az általam sokszor szorgalmazott (és használt) egyezségi kísérletrôl. A tényállás tisztázása A tényállás tisztázása azt jelenti, hogy a hivatal értékeli a kérelemben foglaltakat, annak valódiságát, illetve feltárja az ügy szempontjából fontos tényeket. Elsô ízben azt vizsgálja a hatóság, hogy milyen ügy típusról van szó a kérelemben, még akkor is, ha az nem azzal az elnevezéssel lett benyújtva. Az esetek jelentôs részében bizonyításra nincs szükség, mert a tényállás az ügyfél kérelmében foglaltak, valamint a hivatalnál vezetett nyilvántartások adatai alapján tisztázhatók. A bizonyítási eljárás kérelemre és hivatalból is lefolytatható. A közigazgatási eljárásban a szabad bizonyítás elve érvényesül. Ez azt jelenti, hogy a hivatal szabadon választhatja meg az alkalmazandó bizonyítási eszközt, s minden olyan bizonyítékot felhasználhat, amely alkalmas a tényállás tisztázására. A szabad bizonyítás elve, magában foglalja a bizonyítékok szabad mérlegelésének elvét is. A Ket. nevesíti a bizonyítékok egy részét és arra szabályokat állapít meg: - az ügyfél nyilatkozata; - az irat; - a tanú; - a szakértô. A gyakorlatban az egyik legfontosabb bizonyíték az ügyfél nyilatkozata, hiszen számos ügyben elsôsorban ô rendelkezik azokkal az ismeretekkel, amelyek alapul szolgálhatnak a döntés meghozatalához. A Ket. szerint az ügyfélnek joga van ahhoz, hogy az eljárás során írásban vagy szóban nyilatkozatot tegyen, vagy a nyilatkozattételt megtagadja. Az ügyfél tehát mérlegelheti, hogy tesz-e nyilatkozatot vagy sem, viszont ha nyilatkozik köteles igazat állítani. A közigazgatási eljárásban az irat (okirat) a leggyakrabban használt bizonyítási eszköz. A hivatal az eljárás során a tényállás tisztázásához felhívhatja az ügyfelet okirat vagy egyéb irat bemutatására. Az ügyre vonatkozó tény tanúval is bizonyítható. A tanú olyan személy, aki az ügy szempontjából jelentôs tényt, körülményt ismer, és ennek ismertetésével hozzájárulhat a tényállás megállapításához. A tanúzás általános szabályai: A tanúvallomás tétele mindenkinek törvényben foglalt kötelessége, ezért a tanúként megidézett személy köteles a hatóság elôtt megjelenni és tanúvallomást tenni. Természetesen a törvény a kivételekrôl is rendelkezik: nem hallgatható ki az a személy, akitôl nem várható bizonyítékként értékelhetô vallomás, illetve védett adat, hivatásbeli titoknak minôsülô tényrôl az, aki nem kapott felmentést a titoktartás alól az arra jogosított személytôl vagy szervtôl. A hatósági tanú az a személy, aki a hatóság felkérésére vesz részt a szemlén, annak érdekében, hogy az ott tapasztaltakat az eljárás további szakaszában tanúként azt bizonyítsa. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy hatósági tanú igénybevételére akkor kerül sor, ha feltételezhetô, hogy az ügyfél vagy más érintett személy utóbb kétségbe akarja vonni a hatóság eljárásának szabályszerûségét vagy objektivitását, esetleg a hivatalt kívánja felelôssé tenni valamely kár bekövetkezéséért. A jogszabály elôírhatja, hogy mely esetben kell szakértôt igénybe venni. Erre akkor van szükség, ha az ügy eldöntése speciális szakmai-, jogi ismeretet igényel és a hivatalban nem áll rendelkezésre megfelelô szakember. (Pl. a gyámügyi igazgatásban gyermek pszichológus.) Szemle A jogszabály alapján a tényállás tisztázásához szemle rendelhetô el. Vannak olyan esetek, amikor a hivatal részére a szemle megtartása kötelezô. (Pl. az építéshatósági eljárásában a használatbavételi engedély iránti kérelem elbírálása során a hatóság köteles helyszíni szemlét tartani!) A szemle megtartásának két esete lehetséges. Az egyik esetben a hivatal kötelezi a szemletárgy tulajdonosát, hogy tegye lehetôvé annak megvizsgálását és azt hozza be a hivatal valamely helyiségébe. A másik esetben a helyszíni szemle során kerül sor az ott lévô szemletárgy megvizsgálására. Az ügyfelet és a szemletárgy tulajdonosát a szemlérôl elôzetesen értesítjük. Ettôl egy esetben lehet eltérni, ha a szemle eredményességét az veszélyeztetné. A szemletárgyak pontos körét nem lehet jogszabályban elôre meghatározni, ezért a Ket. is csak példálózó felsorolást ad, amikor úgy rendelkezik, hogy az ügy jellegétôl függôen határozza meg mely dolog minôsül annak, különösen az ügy tárgyával kapcsolatos irat, vagy bármely dolog, mely a tényállás tisztázásához szükséges. A hivatalnak kivételes esetben lehetôsége van a szemletárgyat lefoglalni, illetve akadályoztatás esetén rendôri közremûködést kérni a helyszíni vizsgálathoz. Tárgyalás A hatóság akkor tart tárgyalást, ha azt a jogszabály elôírja, vagy a tényállás tisztázásához, illetve az egyezségi kísérlet lefolytatásához szükség van az eljárásban résztvevô személyek együttes meghallgatására. A tárgyalásról jegyzôkönyvet készítünk, és minden jelenlévôvel aláíratjuk. A meghallgatás sorrendjét mindig a hivatal képviselôje állapítja meg. Ezt megelôzôen kerül sor a személyazonosságok megállapítására, felhívjuk a jelenlévôk figyelmét jogaikra és kötelezettségeikre. Egyezségi kísérlet Ha az eljárásban ellenérdekû felek vesznek részt, a magam részérôl mindig arra törekszem, hogy az ügy megegyezéssel záruljon. A megegyezést azért is tartom hasznosnak, mert egyrészt egyszerûsíti és rövidíti az eljárást, másrészt a végrehajtás szempontjából is kedvezôbb helyzetet teremt. Egyezségi kísérletre akkor kerülhet sor, ha az ügy természete megengedi, másrészt ha a jogszabály kötelez, hogy a döntés elôtt meg kell kísérelni az egyezség létrehozását. Az egyezségi kísérlet lényegét tekintve egy sajátos tárgyalás, ezért a tárgyalásra vonatkozó szabályok az irányadók. Ha eredményes a tárgyalás, az egyezséget határozatba foglaljuk és jóváhagyjuk. Amennyiben eredménytelen, a hivatal az eljárást az általános szabályok szerint folytatja. A következô részben az ügyfél iratba való betekintési jogáról és az eljárás akadályoztatásának következményeirôl szeretném majd Önöket tájékozatni. Várom észrevételeiket, az ügyintézés menetével kapcsolatban felmerülô kérdéseiket, és kérem, forduljanak hozzánk bizalommal. Tisztelettel: Tóthné Pataki Csilla jegyzô Tájékoztató a Nagykovácsi Alkotó Mûvészek Egyesületének évi tevékenységérôl A Nagykovácsi Alkotó Mûvészek Egyesülete ebben az évben augusztus án tartotta rendes évi fesztiválját. Céljaihoz híven igyekezett gazdag kínálattal, sok helyszínen kulturális teret kialakítva megjelenni a nagykovácsi lakosok elôtt, részt vett az adventi koncerten és tagjai az év során különbözô társadalmi és közéleti rendezvényeken, nemzeti ünnepeken szerepeltek sikerrel. NAGYKOVÁCSI ALKOTÓ MÛVÉSZEK EGYESÜLETE 2094 NAGYKOVÁCSI, KOLOZSVÁR U. 72/A. Statisztikai jel: Az egyesület évi közhasznú tevékenységérôl az alábbiakban adunk tájékoztatást: Adatok eft-ban: Források összesen: nyitó 370e tárgyév 193e Közhasznú tev. bevétel: nyitó 681e tárgyév 270e Közhasznú tev. ráfordításai: nyitó 499e tárgyév 447e Tárgyévi pénzügyi eredmény: nyitó 182e tárgyév -177e Vállalkozói tevékenység 0 Bér- egyéb személyi kifizetések 0 Pénzügyileg rendezett egyéb ráfordítások 447e Köszönjük, hogy figyelmükkel, támogatásukkal kísérik rendezvényeinket. VÁRJUK RÉGI ÉS ÚJ NAGYKOVÁCSI MÛVÉSZEK MEGERÔSÍTÔ JELENTKEZÉSÉT! sylviakoves@gmail.com december 30. Oberfrank Pál elnök A Kossuth L. u. 14. szám alatti Latin kert kertészet díjmentesen átveszi a leszûrt és tiszta, zárt üveg vagy mûanyag edénybe gyûjtött háztartási fáradt olajat JANUÁR

3 Tájékoztató a Képviselô-testület decemberi munkájáról december 12-én Ügyrendi és Pénzügyi Bizottsági ülés volt, december 15-én tartotta a testület munkaterv szerinti ülését 18 napirend tárgyalásával. Támogatták a képviselôk a Budaörsi Rendôrkapitányság új vezetôjének kinevezését dr. Csipler Norbert r. ôrnagy személyében. Meghatározásra kerültek az Általános Iskolában a jövô évre vonatkozó terembérleti díjak, illetve elfogadásra került az iskola új házirendje. Az Áfa emelkedést és a évre vonatkozó inflációt figyelembe véve határozta meg a testület a nyersanyagnormára vonatkozó rendeletét az étkezésért fizetendô díjak vonatkozásában, az önkormányzat fenntartásában mûködô intézményekben. A Képviselô-testület felülvizsgálta és elfogadta az új önkormányzati adó rendeletét, amelynek új eleme a külterületi telkek után fizetendô adónem. A testület évre nem emelt az adók mértékén (a rendeletet külön olvashatják). Megalkotta a testület a évre vonatkozó átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletét. Erre azért van szükség, mert a Magyar Köztársaság a évi költségvetésérôl szóló törvényét az Országgyûlés december hónapban fogadta el, így a Képviselô-testület az idô szûkössége miatt nem tudja megalkotni a évi saját költségvetésére vonatkozó rendeletét és átmeneti intézkedésekrôl rendelkezik az év elsô hónapjaira vonatkozóan. A fentiekbôl következik, hogy az átmeneti idôszakban is az önkormányzatnak gondoskodnia kell a mûködés zavartalanságáról. A képviselôk fentiekre figyelemmel hozzájárultak, hogy a likviditási problémák megoldására a évre Ft munkabér hitelkeret és Ft folyószámla hitelkeret igénybevételére a számlavezetô bankkal hitel keretszerzôdés legyen kötve. A évre vonatkozó belsô ellenôrzési vizsgálatok megtörténtek, az errôl szóló jelentést a testület elfogadta. A vizsgálat kiterjedt az Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár intézménynél a külsô megbízások ellenôrzésére. A Polgármesteri Hivatalnál a belsô kontroll rendszer mûködésének ellenôrzésére. A Képviselô-testület két korábbi határozatát visszavonta: a házi gyermekorvosok legutóbbi kérésüket megváltoztatták, így az iskola orvosi ellátást mégis a korábbi rend szerint kívánják ellátni; illetve egy belterületi ingatlan túlkerítése ügyében az önkormányzat részérôl bizonyítható, hogy elbirtoklás nem jöhet szóba, így az ingatlan ügyét rendezni szükséges. A túlkerítés után valósult meg, ezért az Önkormányzat határozata alapján a túlkerítôt 158 m 2 után Ft+Áfa/m 2 megfizetésére kötelezi, ellenkezô esetben a birtokpert megindítja. A Képviselô-testület további vizsgálatokat kezdeményez a közterületek túlkerítésének felszámolására. Ennek alapján területrészenként meghatározta a túlkerítések után fizetendô díjak mértékét. A testület úgy döntött, hogy a víz- és csatornadíjakat a évi szinten tarja. Ugyanakkor a évre vonatkozó víz- és csatorna támogatási igényét a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságához megteszi. A Képviselô-testület felülvizsgálta a szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi hulladékkezelési közszolgáltatás szervezésérôl, valamint a közterületek tisztántartásáról szóló rendeletét. Az ülésen részt vettek a szolgáltatást végzô Saubermacher Kft. vezetôi. Az egyeztetést követôen megállapodás született arról, hogy a következô évtôl a szakági inflációnak megfelelô díjemelést tart elfogadhatónak a testület. A korábban megalkotott állattartási rendeletünket a lakossági kérések méltánylásával módosították a képviselôk. A megüresedett védônôi állásra egy pályázat érkezett határidôre, helyi lakos személyében, aminek nagyon örültünk. A Képviselô-testület Kosztoványi Éva pályázót egyhangúan támogatta, munkáját várhatóan január 2-án kezdi meg a településen január 2-tól a gyermekvédelmi, családsegítô és házi segítségnyújtási feladatokat a Solymári Ezüstkor Szociális Gondozóközponttal közösen látjuk el. A Pest Megyei Kormányhivatal észrevétele alapján a feladatellátáshoz további 1 fô családgondozó alkalmazása szükséges, aminek a személyi és anyagi feltételeit az önkormányzat biztosítja. Több mint 10 évre visszanyúló folyamat az ún. Kecskeháti tábla belterületbe vonás ügye január 18-án az akkori Képviselôtestület belterületbe vonási megállapodást kötött a Kecskehát. A belterületbe vonás feltétele volt a háttérfejlesztésre vonatkozó megállapodás szerinti befizetések teljesülése. Ennek értelmében az Egyesület vállalta az összes ingatlanra vonatkozó háttérfejlesztési hozzájárulás 70%-ának rendelkezésére állását, az akkori önkormányzat pedig kötelezettséget vállalt a Kecskeháti tábla belterületbe vonására. Az elmúlt 10 évben megtörtént az általános rendezési terv elfogadása, valamint az adott területre vonatkozó szabályozási terv is elkészült. Az elmúlt években történt egyeztetéseknek megfelelôen a 2011-ben megkötött megállapodásnak megfelelô összeg inflációt követése megtörtént, mely szerint Ft/ingatlan befizetésére kötelezi a tulajdonosokat. A testület a belterületbe vonás elôkészítését megkezdte. Elfogadta a testület az Általános Iskola energetikai korszerûsítése elnevezésû, a Nagykovácsi belterületi felszíni vízrendezése, valamint az Önkormányzat vis maior elnevezésû pályázati projektek összefoglaló beszámolóját. Egybehangzó döntés alapján nem támogatták a képviselôk azt a lakossági kérést, amely alapján mentesülnének az adófizetési kötelezettség alól. Továbbá nem talált támogatásra az a gazdasági társaság által megfogalmazott kérés sem, amely alapján a helyi Védônôi Szolgálat kiprivatizálását kezdeményezték. A Képviselô-testület következô ülését január 26-án tartja. Sikeres és eredményes új évet kívánok Nagykovácsi minden lakosának! Tisztelettel: Dékány Angella alpolgármester JANUÁR 3

4 Adócsoport Csoportvezetô: Nagy László 115 mellék Dervalics Lászlóné 108 mellék Képes Imréné 123 mellék A befizetés csekken vagy banki átutalással történhet: Építményadó számlaszám: Gépjármûadó számlaszám: Iparûzési adó számlaszám: Telekadó számlaszám: Talajterhelési számlaszám: Tisztelt Lakosok! december 15-én a Képviselô-testület elfogadta az új helyi adó rendeletet, mely alapvetôen a korábbi rendelet aktualizálása, megfelelve a jogszabályi változásoknak. Rendeletbe új elemként bekerült a külterületi telkek adózása, melyekbe nem tartoznak bele a mezôgazdasági területek, ha a földhivatali nyilvántartásba aranykorona értékkel szerepelnek és ténylegesen mezôgazdasági célra hasznosítják (nem mezôgazdasági hasznosítás a gyommentesítô kaszálás). Az adómértékek nem változtak, nem történt emelés. A kedvezmények és mentességek körében történtek azonban változások: Csak a helyi iparûzési adó tekintetében nem adóalany a közhasznú, kiemelten közhasznú szervezetnek minôsülô nonprofit gazdasági társaság a többi helyi adó tekintetében igen. Fontos, hogy kedvezményeket építményadóban csak Nagykovácsi Önkormányzat területére állandó lakosként bejelentett adózó vehet igénybe! Építményadóban a 100 m 2 lakás kedvezmény csak arra a lakásra vehetô igénybe, melyben lakik az adózó, ha több lakása van Nagykovácsi területén a többi után nem adózhat kedvezményesen. Több tulajdonos esetében tulajdoni hányad arányában jár a 100 m 2 -es kedvezmény, akkor is ha megállapodás alapján adóznak. A 10 m 2 bejelentett lakosonkénti kedvezmény csak akkor illeti meg adózót, ha január 01-én be vannak jelentve és a bejelentés idôtartama eléri 274 napot. Változott az iparûzési adóban a törvényi elôírások miatt az adóalap meghatározás módja. Az idegenforgalmi adó esetében is jelentôs változás történt. Az idegenforgalmi adót, már nem csak vállalkozások keretében mûködô szállásadónak kell beszednie és megfizetnie, hanem mindenkinek, aki szálláshelyet vagy bármely más helyet díjért vagy ingyenesen átenged. A változások miatt bevallási kötelezettség fogja terhelni az érintetteket, ezek a bevallások az ügyfélszolgálaton átvehetôk ill. a honlapról letölthetôk lesznek január 10-tôl. Tájékoztatjuk azon adózókat, akik adótartozással rendelkeznek, és nem kezdeményeztek méltányossági eljárást Hivatalunknál, az ô esetükben megindítottuk a behajtási eljárást. A behajtás során az ART felhatalmazása alapján alkalmazhatjuk a bírósági végrehajtásról szóló tv. rendelkezéseiben foglaltakat. Képes Imréné építményadó, telekadó, talajterhelési díj, helyi szabálysértési bírság adók módjára történô behajtása Dervalics Lászlóné gépjármûadó, rendôrségi szabálysértési bírságok adók módjára történô behajtása Nagy László iparûzési adó, behajtás Igazgatási Osztály A POLGÁRMESTERI HIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA Nagykovácsi honlapja: Telefon: A Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási ideje: hétfôn: ; szerdán: ; pénteken: Ügyfélszolgálat: Kis-Tóth Annamária 103 mellék, kistoth.ugyfel@nagykovacsi.hu Osztályvezetô: dr. Halmosi-Rokaj Odett igazgvez@nagykovacsi.hu Dávidné Tóth Edit 104 mellék nepesseg@nagykovacsi.hu Ferencz Andrásné 121 mellék szocigazgatas@nagykovacsi.hu Kézi Magdolna 103 mellék Kis-Tóth Annamária 103 mellék kistoth.ugyfel@nagykovacsi.hu Kovács Györgyné 128 mellék ugyfel@nagykovacsi.hu Dr. Zakály Erzsébet 120 mellék zakaly.igagzatas@nagykovacsi.hu Változások a szociális és gyermekjóléti alapellátásban Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselô-testülete a 126/2011. (IX. 29.) számú határozatával döntött a Pilisvörösvár és környéke Szociális Intézményfenntartó Társulás társulási megállapodásának felmondásáról, mely december 31. napjával hatályosul. A szociális alapellátások és a gyermekjóléti ellátások folyamatos biztosítása érdekében a Képviselô-testület a 127/2011. (IX. 29.) számú határozatában döntött arról, hogy Solymár Nagyközség Önkormányzatával intézményfenntartó társulást hoz létre, a közös feladatellátás január 1. napjával kezdôdik. A Solymár és környéke Intézményfenntartó Társulás által ellátandó szociális alapfeladatok között a házi segítségnyújtás, a családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatás szerepel. A jelzôrendszeres házi segítségnyújtás már nem szerepel a szociális ellátások között, mivel a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 86. (2) bekezdés c) pontja alapján csak a fônél nagyobb lakosságszámmal rendelkezô településeken kötelezô szociális ellátásként biztosítani. A jelzôrendszeres házi segítségnyújtást településünkön jelenleg 8 fô veszi igénybe. A Solymár és környéke Intézményfenntartó Társulás keretében a jelenleg csak 4 és 6 órában foglalkoztatott gondozónôk napi 8 órában kerülnek majd közalkalmazottként alkalmazásra, melynek következtében a házi segítségnyújtásra szoruló személyek hatékonyabb ellátásban fognak részesülni és ezáltal a jelzôrendszeres házi segítségnyújtásban részesülô 8 személy fokozott ellátása is megvalósítható lesz. A társulás keretében szociális ellátást biztosító Ezüstkor Szociális Gondozóközpont, a Gyermekjóléti Szolgálat és Családgondozási feladatok ellátására 1 fô családgondozót biztosít, aki hétfôtôl csütörtökig folyamatos jelenlétével a településen élôk szociális, mentális problémáinak segítéséhez nyújt támogatást. Tájékoztató a súlyos mozgáskorlozott személyek közlekedési kedvezményeirôl szóló (102/2011. VI. 29.) Kormány rendelet alapján benyújtható kérelemrôl A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeirôl szóló 164/1995. (XII. 27.) Kormány rendelet án napjával hatályát vesztette. Helyébe a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeirôl szóló 102/ VI. 29.) Kormány rendelet lépett. A változásokról a szeptember havi Böngészôben tájékoztatást nyújtottunk. A rendeletváltozás következtében, az eddigi jogosultsági feltételek megszûnnek, és új feltételek mellett lehet igénybe venni a mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeit. Az új kormányrendelet alapján a súlyos mozgáskorlátozottságot igazoló okiratot már nem a háziorvos állítja ki. Tájékoztatom a kérelmezôket, hogy a közlekedési támogatás (alapösszegben: Ft) január 1. nappal megszûnik, 2012-ben lehet utoljára a helyi Önkormányzatokhoz közlekedési támogatás iránti kérelmet benyújtani. Kérelmet nyújthat be: - Súlyos mozgáskorlátozott személy) (önálló személygépkocsit használó személy) - Súlyos mozgáskorlátozott személy szállítását vállaló személy A személygépkocsi szerzési és személygépkocsi átalakítási támogatás iránti kérelmet a lakóhely szerinti illetékes szociális és gyámhivatalnál minden év március 31-éig lehet benyújtani a Pest Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatal 1141 Budapest, Komocsy u Ügyfélfogadás: Budapest XI. Karinthy F. u. 3. hétfô: , 00 óráig, szerda: óráig. Telefon: , , gyamhivatal. budapest@bfkh.hu Tájékoztatjuk ügyfeleinket arról, hogy az új kérelem nyomtatvány és tájékoztató anyag hivatalunkban is beszerezhetô. Építéshatóság Bálóné Botos Zsuzsanna 118 mellék balone.epites@nagykovacsi.hu Tóthné Halász Hedvig 116 mellék tothne.epites@nagykovacsi.hu JANUÁR

5 Önkormányzati Osztály Osztályvezetô: Balzó Edina 114 mellék Guzli Piroska településmérnök 117 mellék Sümegi Zoltán településmérnök 129 mellék Erôs Kálmán közterület-felügyelô Kedves Olvasók! A tavalyi és az idei januári tapasztalatokat ismerve szeretnék pár alapvetô dolgot megismételve a Tisztelt Ingatlantulajdonosoknak elmondani. A helyi rendeletek szerint a hó- és síkosság mentesítés, járdatakarítás az ingatlan tulajdonosának kötelessége. Célszerû a reggeli elindulás elôtt pár percet erre is fordítani, mert sok kellemetlenséget lehet ezzel megelôzni. Több szabálysértési feljelentés készült a fenti tevékenység elmulasztása miatt. Szerintem mindenkinek jó lenne, ha idén nem kellene az ellenôrzések végén szankciót alkalmaznom! Havazások alkalmával a településen a közutakat hókotróval és csúszásmentesítô anyag szórásával tartatja az Önkormányzat rendben. Kérnék minden autóst, hogy amennyiben lehetôségeik engedik az ingatlanokra parkoljanak be! Amennyiben ez nem lehetséges olyan helyen helyezzék el a jármûvüket a közterületeken, ahol a hóeltakarítást nem akadályozzák. Községünkben a közterületek ezen belül a zöldfelületek az ingatlanon lévô növényzet karbantartása sok esetben kifogásolható. Több helyen az ingatlan elôtti közterületi fák és az ingatlanról kinyúló ágak az úttest felé is benyúlnak, amelyek kifejezetten balesetveszélyesek is. Az ilyen fás-bokros növények karbantartása is az ingatlan tulajdonosának-használójának a kötelessége. Lényeges eleme még a karbantartásnak a nyílt vízelvezetô árkok tisztántartása, ami azt jelenti, hogy az ingatlan elôtt a tulajdonosnak hordalékoktól növényzettôl mentesen kell tartania, hogy a csapadékvíz átfolyása akadálymentes legyen. Tisztelettel kérem a gépkocsival közlekedôket, hogy a megállni tilos tábla és az alatta lévô kiegészítô tábla utasítását mely szerint az útpadkán sem szabad várakozni, vegyék figyelembe a Kossuth Lajos utcában. A közlekedés zavartalansága érdekében vegyék igénybe a kialakított parkolókat, még abban az esetben is, ha némi gyaloglással jár az üzletek megközelítése. Véleményem szerint olcsóbb, mint a kiszabásra kerülô büntetéseket kifizetni. Ismételten felhívom az építtetôk-építkezôk figyelmét, hogy a településünkön súlykorlátozásos közlekedési táblák vannak kihelyezve, kivéve engedély kiegészítô táblákkal ellátva. A táblák hatálya alatt csak a Hivatalunknál kiváltott engedéllyel közlekedhetnek szabályosan a nagytömegû gépjármûvek. Kérném az építtetôket, hogy tájékoztassák a szállítókat arról, hogy milyen szabályok érvényesek a községbe való bejövetelkor, majd megegyezés szerint váltsanak rendszám és össztömeg tonna alapján megfelelô engedélyt. Végül, de nem utolsó sorban, a mezôgazdasági termelés során keletkezô növényi hulladékok kezelésének, égetésének szabályairól pár szót ejtenék, idézve a környezetvédelemrôl szóló 3/2002. (II.14.) számú fentebb már említett rendeletünket. Megjegyezném, hogy a jó szomszédi viszonyokat csak erôsíthetjük ha a tûzgyújtási szándékunkat legalább a közvetlenül mellettünk lévô lakóknak elôre jelezzük. 3. (1) A mezôgazdasági termelés során keletkezô növényi hulladék ártalmatlanításáról elsôsorban komposztálással, ha ez nem lehetséges, elszállításával kell gondoskodni. Az elszállítás során a települési szilárd hulladék gyûjtésére és elszállítására irányuló kötelezô helyi szolgáltatás igénybevételérôl Nagykovácsi Önkormányzati rendelet elôírásait be kell tartani. (2) *Mezôgazdasági termelés során keletkezô növényi eredetû hulladékot égetni csak a jegyzô engedélyével szabad. (3) Égetni csak megfelelôen kialakított helyen, vagyoni és személyi biztonságot nem veszélyeztetô módon október 1 április 30-ig ig lehet. Szeles idôben égetni tilos. (4) Az égetendô hulladék kommunális, illetve ipari eredetû hulladékot (mûanyagot, gumit, vegyszert, festéket, illetve ezek maradékait) nem tartalmazhat. (5) *Az erdô szélétôl számított 200 méteren, a közút szélétôl számított 100 méteren belül avart és kerti hulladékot égetni tilos! (6) A mezôgazdasági hulladék nyílt téri égetését a környezetvédelmi felügyelôség állásfoglalása alapján a jegyzô engedélyezi. Megértésüket és segítségüket elôre is megköszönve, boldog új esztendôt kívánok! Erôs Kálmán közterület-felügyelô * * * A szemét elszállítási díjának változásával kapcsolatos és a szelektív hulladékgyûjtés rendjérôl szóló tájékoztató Tisztelt Lakosok! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a települési szilárd hulladék elszállításának és kezelésének díja a évre vonatkozóan 6,3%-kal lesz magasabb. Ennek alapján, a 2012-re meghatározott nettó egységárral számolva az egy szerzôdô partnerre jutó díjak a következôképpen alakulnak az edény ûrmértékétôl függôen: Edény- Nettó Nettó Emelés Nettó havi Nettó méret egységdíj egységdíj mértéke díj negyedéves (2011., Ft/l) (2012., Ft/l) (2012., Ft) díj (Ft) 30 l-es 3,713 3,946 6,3% , 60 l-es 3,883 4,127 6,3% , 120 l-es 3,714 3,947 6,3% , 240 l-es 3,714 3,947 6,3% , 1100 l-es 3,717 3,951 6,3% , A szelektív hulladékok gyûjtésével kapcsolatosan január 1-tôl életbe lép az alábbiakban részletezett változás: A korábbi megadott idôpontokra korlátozott zsákosztás megszûnik, és az ún. cserezsákos módszer kerül bevezetésre. A Subermacher-Bicske Kft.-vel érvényes, lakossági közszolgáltatói szerzôdéssel és kiragasztott matricával rendelkezô lakosok részére díjmentesen biztosítja közszolgáltató 1 db sárga Saubermacher feliratú szelektív gyûjtôzsákot, amelyet decemberében a postaládába, vagy kerítésre tûzve juttattak el. A begyûjtés napjain pedig a kitett sárga zsák mennyiségének megfelelô számú cserezsákot tesznek be a postaládába, vagy tûznek a kerítésre. A gyûjthetô anyagféleség neve a zsákon nyomtatott felirattal lesz jelezve. A sárga zsák árusítása megszûnt! Azon lakosok részére, akiknek többlet mûanyag hulladéka keletkezik, lehetôséget biztosít a Subermacher-Bicske Kft. + 2 db /év sárga, szelektív gyûjtôzsák ingyenes átvételére a Polgármesteri Hivatalban, ügyfélszolgálati idôben. A szelektív gyûjtôzsákok a gyûjtés napján kívül beszállíthatóak a szolgáltató telephelyeire is. A szolgáltató továbbá lehetôséget biztosít arra is, hogy a lakosok bármilyen átlátszó zsákban is kihelyezhessék a külön gyûjtött mûanyag, fém, társított hulladékot. Ennek feltétele, hogy a zsákokban kizárólag olyan hulladék kerüljön, amely megfelel a sárga Saubermacher feliratú zsákon feltüntetett követelményeknek és gondosan be vannak kötve! A papírhulladékot továbbra is kötegelve, illetve kartondobozokban átkötve kérjük kihelyezni az ingatlan elé! Esô esetén megengedett a papír hulladék mûanyag bevásárló táskában kihelyezése. Az adott gyûjtési napon félig telt zsákot nem célszerû kihelyezni, ugyanis egyszerre több kihelyezett szelektíves gyûjtôzsák díjmentes elszállítása is biztosított. A begyûjtött anyagok további válogatáson esnek át, anyagfajták szerint. A megtelt zsákokat, papírhulladékot kérjük a megadott gyûjtési nap reggelén, 7:00 óráig kihelyezni az ingatlanok elé! Késôbbi idôpontban kihelyezett hulladékért nem mennek vissza a Saubermacher munkatársai! A gyûjtôautók mûholdas követôrendszerrel vannak ellátva, így vitás esetben könnyen visszaellenôrizhetô minden bejárt terület idôpontja. A pontos gyûjtési idôpontokat és az ünnepnapok miatti változásokat a hulladéknaptár tartalmazza. Az idegen anyagot, szemetet tartalmazó zsákokat a gyûjtôjárat munkatársai nem szállítják el! Guzli Piroska 117 mellék Nagykovácsi Víziközmû Kft. hétfôn óráig és szerdán óráig fogadja ügyfeleit a Kolozsvár tér 17.sz. alatti irodájában vagy fax JANUÁR 5

6 Pénzügyi Csoport Csoportvezetô: Hársvölgyiné Kamarás Zita 107 mellék Baráthné Nagy Judit 109 mellék Csernusné Turai Judit 102 mellék Fülöp Györgyné 119 mellék Pappné Molnár Afrodité 124 mellék Tóth Katalin 133 mellék Titkárság A Képviselô-testület által hozott döntéseket (határozatok, rendeletek) a Polgármesteri Hivatal elôterében elhelyezett hirdetôtáblán olvashatják. A Képviselô-testületi ülések nyilvánosak, azokról felvétel készül, melyet a kábel tévé pénteki MOZAIK adásában megtekinthetnek. (Ismétlés vasárnap, hétfôn.) A felvétel a könyvtárból kikölcsönözhetô. Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, a hirdetményi kifüggesztésekre. A hirdetmények kihelyezésre kerülnek a hivatal titkársági-, az ügyfélszolgálati- és a mûszaki iroda elôterében lévô hirdetôtáblákon. (Ingó és ingatlan árverés, folyamatban lévô bírósági peres ügyekben végzés-, idézések, fizetési meghagyások, közjegyzôi hagyatéki ügyek, szolgalmi jog bejegyzések, stb.) Kérjük kísérjék figyelemmel. Ügyintézô: Fábos Éva 105 mellék fabos.titkarsag@nagykovacsi.hu Változások az állattartási rendeletben! A Képviselô-testület a beérkezett kérelmek jegyzôi elôterjesztésére újra tárgyalta az állattartásról hozott 24/2011. (XI.02.) önkormányzati rendeletét. Ez alapján az alábbi változásokat fogadta el: - nagytestû haszonállat továbbra sem tartható Nagykovácsi belterületén. - közepes testû haszonállat esetén ingatlanonként összesen 2 db lehet, (sertés, juh, stb.) - kistestû haszonállat ingatlanonként összesen 30 db tartható, (baromfi, kacsa, nyúl, stb.) - sport és versenyeztetés céljából összesen 50 db galamb tartható. Fontos megemlíteni, hogy a rendelet 4. -ában megjelölt darabszám korlátozás alól a Polgármester egyedi kérelem alapján felmentést adhat azok számára, akiknél a rendelet elôírásaitól eltérô állattartási forma a rendelet hatályba lépése elôtt legalább 10 éve kialakult. Tóthné Pataki Csilla jegyzô Bencsik Mónika polgármester fogadó órája minden hónap elsô hétfôjén Dékány Angella alpolgármester hétfôn és szerdán óráig a hivatalban elérhetô Tóthné Pataki Csilla jegyzô minden hétfôi ügyfélfogadási napon fogad Kérjük ügyfeleinket, szíveskedjenek elôre telefonon bejelentkezni a titkárságon. Telefon: /111 mellék - titkarsag@nagykovacsi.hu Györgyi Zoltán fôépítész 131 mellék foepitesz@nagykovacsi.hu Elôzetes telefonon történô bejelentkezés alapján fogadja az ügyfeleket. Közjegyzôi elérhetôségek: dr. Komáromi József 2092 Budakeszi, Fô utca 136., T: dr. Huszár Éva 2092 Budakeszi, Fô utca 186., T: Temetkezési Szolgáltatás A szolgáltatást a Rex-Salus Kegyeleti Szolgáltató Kft. látja el. Az éjjel-nappal 24 órás ügyeleti telefonszám Telefon/fax: Nagy Attila Nagykovácsi temetôgondnok: A TEMETÔ NYITVA TARTÁSI IDEJE: NOVEMBER 16 FEBRUÁR 28. KÖZÖTT ÓRÁIG MÁRCIUS 01 NOVEMBER 15. KÖZÖTT ÓRÁIG A sírhelyek lejárati idô utáni újraváltását, helyben a temetôgondnoknál vagy az irodán keresztül lehet intézni. Tûzoltó Laktanya Nagykovácsiban A Széchényi Ödön Önkéntes Tûzoltó Polgárôr Mentési és Természetvédelmi Egyesület (rövid nevén Készenléti Szolgálatok) 1999-ben alakult, mint Tûzoltó Egyesület, majd között lett teljes a tevékenységi köre. Egyesületünk kiemelten foglalkozik a tûzvédelem a közbiztonság és a mentési feladatok ellátásával, együttmûködik az Önkormányzattal a Fôvárosi Tûzoltó Parancsnoksággal, a Rendôrséggel, a Fôvárosi Önkormányzattal, az Országos Katasztrófavédelemmel helyi és más településeken mûködô civil szervezetekkel. Jelenleg 25 vizsgázott és felszerelt Tûzoltó, valamint 30 vizsgázott Polgárôr mellett, egyéb segítô tagjainkkal együtt 45-en végezzük az önként vállalt feladatokat. Mondhatom, hogy az évek alatt a jó munkakapcsolatból barátságok lettek, a sok megpróbáltatás összekovácsolta tagjainkat. Szinte minden hónapban beáll közénk egy-egy új tag, aki önzetlenül segíteni szeretne másokon. Az évek alatt vásárolt és kapott felszerelések, mostanra megközelítették azt a szintet, ami egy hivatásos tûzoltó feladatellátása közben szükséges és megkövetelhetô, valamint a kiérkezô Fôvárosi Fecskendôn megtalálható. Legnagyobb problémánk a Tûzoltó Laktanya hiánya, melynek ügyében hatalmas pozitív fordulat következett be 2011-ben. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselô testülete úgy döntött, hogy a Zsíros-hegyi út 2/a számon található Önkormányzati ingatlant használatba adja Egyesületünknek, Tûzoltó laktanya és üzemépület építése és használata céljára. Itt fontos megemlítenem, hogy amíg a Tûzoltó autónk nem fedett helyen áll, addig a kétszeresére nô a vonulási idônk, illetve a beavatkozás is lassabb, mert csak tûzcsapról tudunk dolgozni. Novembertôl - márciusig jellemzô, pedig ebben az idôszakban a legjellemzôbbek a lakástüzek. Szinte minden évben van olyan eset, amikor el sem tudtunk indulni a Tûzoltó autónkkal a szélvédô vastag jegesedése miatt. A nem túl távoli jövôben szeretnénk egy új Tûzoltóautót, amely megfelel minden követelménynek és kihívásnak, de ennek alapvetô feltétele a fûtött laktanya. A telket ôsszel birtokba vettük, elkezdtük a növényzettôl és szeméttôl megtisztítani, a tuskók kiásását és elszállítását Mátyus Attila vállalta, természetesen ingyen. (Köszönjük Attila!) Az építéshez rengeteg felajánlást kaptunk szakmunkában, illetve az egyesület tagjai között is számtalan szakember van, szerencsére építési területen. Györgyi Zoltán fôépítész vállalta a telek kitûzésével és tervezésével kapcsolatos munkákat, a Nagykovácsi Építészeti Tervtanács segítségével (szintén köszönjük). Külön köszönet a Nagykovácsi Önkormányzatnak, amiért minden laktanyához kapcsolódó témában segítenek minket. A nagy kérdés mibôl és mikorra épülhet fel a laktanya? A Pest Megyei Tûzoltó Szövetség ígéretet tett rá, hogy 5 éven keresztül évi 1MFt-al támogatja elképzelésünket. További évi 1 MFt-ot különbözô pályázatokból szeretnénk elôteremteni. Az induláshoz 2012-ben saját erôbôl további 1MFt-ot tudunk hozzáadni. Lakossági és Cégek elôzetes felajánlásból körülbelül 1,5-2 MFt lesz az induláshoz. Ez nagyjából MFt, amit az ingyen szakmunka miatt egy normál építkezésnél megduplázhatunk. Elôre kaptunk felajánlásokat számítástechnikai berendezésekre, bútorokra. Természetesen továbbra is támogatókat keresünk cégek és lakosok személyében. Kevesen tudják Nagykovácsiban, hogy az itt élô emberek felajánlható Személyi Jövedelem Adó 1%-a 2011-ben több mint 17 MFt volt, amelynek nagyobb része nem maradt itt településünkön. Egy kis összefogással és 5 perc munkával ez megváltoztatható lenne. Példaként említem, ha minden lakos tudatosan Nagykovácsi valamely erre jogosult Egyesületének, Civil Szervezetének ajánlaná fel adója 1%-át, úgy minden évben gyarapodhatna településünk egy hatalmas közös vagyonnal. (Tûzoltó Laktanya, Színház, és sok-sok jó ötlet megvalósítása.) Látható, hogy a Laktanya átadásának idôpontja nagyban függ a Nagykovácsi Lakosoktól, vállalkozásoktól. Én úgy gondolom, itt az ideje egy ilyen nemes célért összefogva megmutassuk más Településeknek, hogy a Nagykovácsiban élô emberek mire képesek. Amennyiben szeretne hozzájárulni munkával, támogatással, felajánlással (pl.: építôanyag, munkagép, konténer, építési segédanyagok) és kérdése lenne, úgy kérem, vegye fel a kapcsolatot Egyesületünkkel a es telefonszámon Honti Zoltán elnökkel. Amennyiben elégedettek munkánkkal és úgy érzik, hogy ezek célok érdekében tudnak nekünk segíteni, úgy kérjük önöket, ajánlják fel SZJA 1%-át vagy bármilyen formában támogassák egyesületünket, illetve a Tûzoltó laktanya felépítését. Adószám a SZJA 1% felajánlásához Bankszámlaszám: Köszönettel: Készenléti Szolgálatok Nagykovácsi Egyesülete nevében Honti Zoltán elnök JANUÁR

7 LEZÁRULT A FÔUTCA RENDEZÉSÉRE KIÍRT HALLGATÓI ÖTLETPÁLYÁZAT December 9-én délután bensôséges kis ünnepségre jöttünk össze az általános iskola tornacsarnokában. A tervek bemutatásával párhuzamosan, ekkor került kihirdetésre a fôutca közterületi rendezésére nyáron kiírt hallgatói ötletpályázat eredménye. Az est fényét Gáspár Kornélia, Lorenz Dávid és Wambach Krisztina zeneiskolánk tanárainak gyönyörû játéka emelte. A fôtér példáját követve ismét a hazai egyetemek építész és tájépítész hallgatóit hívtuk falunkba, hogy gondolkodjanak a fôutcánk a kastély és a templomtér közötti szakaszának jövôjérôl, a rendezés lehetôségeirôl, az autó, a kerékpáros, a gyalogos közlekedés és természetesen a parkolás lehetséges megoldásairól. A feladatot kiegészítettük a fôutcán lévô három önkormányzati tulajdonú ingatlan (Kossuth L. u. 45., 61., 64, az egykori gyógyszertár, a polgármesteri hivatal, és a gyermekorvosi rendelô) területének hasznosításával, a köztérhez kapcsolásával. A pályázók adottságként kezelték, hogy megszûnnek a légvezetékes elektromos és távközlési hálózatok, továbbá megvalósul a zárt rendszerû csapadékvíz elvezetés. Az október végi beadási határidôre 26 pályamû érkezett be, és szemben a 2007-es pályázattal szinte mindegyik gondosan kimunkált, és tartalmas volt, sok hasznosítható megoldással. Több terv nagyon alaposan feltárta a falu szerkezetének változását, a fôutca fejlôdését, a forgalmi anomáliákat. Érdekes újszerû funkciókat fogalmaztak meg az ingatlanokra a romkocsmától a mûvésztelepig. A zsûri melynek munkájában több egyetemet képviselve, építész, tájépítész és urbanista szakemberek vettek részt két megosztott elsô és egy harmadik díjat, továbbá három megvételt ítélt oda, amit a pályázatok színvonala alapján az önkormányzat által megemelt díjazási keret tett lehetôvé. A rövid bemutató után februárban az öregiskolában, a díjazott munkákból kiállítást és fórumot fogunk tartani a hallgatók és a szakemberek részvételével. Természetesen ez a pályázat csak egy kicsi, de nagyon fontos lépés volt abban a folyamatban melynek során reményeink szerint fôutcánk is a templomtérhez hasonló köztérré válhat ben, a pályázatok felhasználásával el kívánjuk készíttetni az engedélyezési terveket, nemcsak az út és közterület, hanem a csapadékvíz elvezetés, és a távközlési hálózat rekonstrukciója tekintetében. Az elektromos légvezetékes hálózat kiváltásának terve már engedélyezés alatt van. Szeretnénk eljutni addig, hogy dokumentációk alapján a közút tulajdonosával, és a közmûszolgáltatókkal együtt a megvalósításra pályázatot tudjunk beadni, még a 2013-ig tartó uniós költségvetési ciklusban. A pályázat anyagait, kiírását, zárójelentését, és a díjazott terveket megtekinthetik a honlapunkon, az eredményhirdetésrôl pedig részletes interjúkkal és fotókkal kibôvített cikket olvashatnak a nagykovacsi.net közösségi portálon. Györgyi Zoltán fôépítész TAKARÍTÓI ÁLLÁS A Nagykovácsi Kispatak Óvoda részmunkaidôs (4 órás) takarítót keres. Fizetés: közalkalmazotti besorolás szerint. Munkakezdés idôpontja: január Érdeklôdés: Kiszelné Mohos Katalin, óvodavezetônél 06-26/ illetve 06-30/ telefonszámokon, vagy személyesen a Nagykovácsi, Kaszáló u sz. alatti óvodában, rövid önéletrajz beadásával. VÉDÔNÔI SZOLGÁLAT Kossuth Lajos utca 64. Rendelô telefonszáma: vedono@nagykovacsi.hu Hétfô: Farkasné Gaál Gabriella védônô Terhes tanácsadás: Védônôi fogadó óra: Csecsemô tanácsadás: Kedd: dr. Jakab Erika és Pálné Szondi Krisztina Csecsemô tanácsadás: Szerda: Farkasné Gaál Gabriella helyettesítô védônô Terhes tanácsadás: Védônôi fogadó óra: Csecsemô tanácsadás: Csütörtök: Pálné Szondy Krisztina védônô Terhes tanácsadás: Védônôi fogadó óra: A HÁZIORVOSI SZOLGÁLAT PÉNTEKI RENDELÉSI IDEJE Nagykovácsi, Száva u. 4. Január és ig Dr. Solynóczki Katalin Január és ig Dr. Kelenföldi Ferenc Január és ig Dr. Koltay Angéla Január és ig Dr. Solynóczki Katalin Február és ig Dr. Kelenföldi Ferenc A pénteki szabadnapon nem rendelô orvos betegeit, az az napon rendelô orvos fogadja! A rendelô telefonszáma: Dr. Koltay Angéla Dr. Solynóczki Katalin Dr. Sorbán András Dr. Kelenföldi Ferenc Budakeszi ügyelet Rendelési idôn túl órától másnap reggel 7.00 óráig, munkaszüneti és ünnepnapokon egész nap az orvosi ügyelethez kell fordulni! HÁZI GYERMEKORVOSI SZOLGÁLAT RENDELÉSI IDEJE: Kossuth Lajos u. 64. Dr. Cesko Izabella Rendelô: (elôjegyzésre is) Hétfô: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Egészséges tanácsadás: Hétfô, Szerda, Csütörtök (Kizárólag elôjegyzésre: ) Dr. Jakab Erika Rendelô: (elôjegyzésre is) Hétfô: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Egészséges tanácsadás: Kedd: (Kizárólag elôjegyzésre: ) Budakeszi orvosi ügyelet Rendelési idôn túl órától másnap reggel 7.00 óráig, munkaszüneti és ünnepnapokon egész nap az orvosi ügyelethez kell fordulni! mmmmmmmmmmm JANUÁR 7

8 Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselô-testületének 30/2011. (XII.20.) számú rendelete A HELYI ADÓKRÓL Nagykovácsi Nagyközség Képviselô-testülete a helyi adókról szóló évi C. törvény (Htv.) 1.. és 6. -ában biztosított felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja. I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Területi hatály Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselô-testülete által megalkotott helyi adóról szóló rendeletének hatálya Nagykovácsi Nagyközség illetékességi területére terjed ki. 2. A helyi adók alanya (1) A helyi adó alkalmazásában adóalany: a) magánszemély b) jogi személyiségû szervezet és vállalkozás, valamint a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, c) a magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkezô személyi egyesülése. (2) Az (1) bekezdés b.) és c.) pontjában felsorolt adóalanyok közül adómentes: társadalmi szervezet, alapítvány, közszolgáltató szervezet, köztestület, önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, magánnyugdíjpénztár, valamint kizárólag a helyi iparûzési adó vonatkozásában a közhasznú, kiemelkedôen közhasznú szervezetnek minôsülô nonprofit gazdasági társaság, abban az adóévben, amelyet megelôzô adóévben folytatott vállalkozási tevékenységébôl származó jövedelme (nyeresége) után sem belsem külföldön adófizetési kötelezettsége nem keletkezett. Az építmény- és telekadóban jelen bekezdésben felsorolt adóalanyok számára csak az alapító okiratban, alapszabályban meghatározott alaptevékenység kifejtésére szolgáló épület és telek után jár. A feltételek meglétérôl az adóalany, írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak. (3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottak szerint adóalany a külföldi magánszemély és szervezet is, feltéve, hogy adómentességét nemzetközi szerzôdés vagy viszonosság nem biztosítja. A viszonosság kérdésében a Pénzügyminisztérium állásfoglalása az irányadó. 3. Adókötelezettség Az adókötelezettség Nagykovácsi Nagyközség illetékességi területén a következôkre terjed ki: a) ingatlantulajdonra, az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékû jogra, b) a helyi adóról szóló évi C. törvényben meghatározott gazdasági tevékenység gyakorlására. II. FEJEZET AZ EGYES HELYI ADÓKRA VONATKOZÓ KÜLÖN RENDELKEZÉSEK ÉPÍTMÉNYADÓ 4. Az adókötelezettség (1) Az építményadó kötelezettség az önkormányzat illetékességi területén lévô építmények közül a lakás és a nem lakás céljára szolgáló épületre, épületrészre (a továbbiakban együtt: építmény) terjed ki. (2) Az építményadót az építmény négyzetméterben számított hasznos alapterülete után kell megfizetni. Az építményadó megállapítása során az építményhez tartozik az épületnek minôsülô építmények rendeltetésszerû használatához szükséges önálló helyrajzi számonként legfeljebb 1500 m 2 nagyságú földrészlet (telekrészlet). Az 1500 m 2 -t meghaladó földrészletet az építményadó megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni. (3) Az adókötelezettség az építmény valamennyi helyiségére kiterjed, annak rendeltetésétôl, illetôleg hasznosításától függetlenül. 5.. Az adó alanya (1) Az adó alanya a rendelet 2. -ban felsoroltak közül az, aki a naptári év elsô napján az építmény tulajdonosa. Ha az építményt az ingatlan nyilvántartásban bejegyzett vagyoni értékû jog terheli, az annak gyakorlására jogosult az adó alanya. (A tulajdonos, a vagyoni értékû jog jogosítottja a továbbiakban együtt: tulajdonos). (2) Valamennyi tulajdonos által írásban megkötött és az adóhatósághoz benyújtott megállapodásban a tulajdonosok az adóalanyisággal kapcsolatos jogokkal és kötelezettségekkel egy tulajdonost is felruházhatnak. (3) Több tulajdonos esetén megállapodás hiányában a tulajdonosok tulajdoni hányadaik arányában adóalanyok. (4) Társasház, garázs és üdülô esetén a tulajdonosok önálló adóalanyok, a közös használatú helyiségek után az adó alanya az említett közösség. 6. Adómentesség Mentes az építményadó alól: a) szükséglakás, b) ingatlan-nyilvántartási állapot szerint állattartásra, vagy növénytermesztésre szolgáló épület vagy az állattartáshoz, növény-termesztéshez kapcsolódó tároló épület (pl. istálló, üvegház, terménytároló, magtár, mûtrágyatároló), feltéve, hogy az épületet az adóalany rendeltetésszerûen állattartási, növénytermesztési tevékenységhez kapcsolódóan használja c) lakás és üdülô épülethez tartozó kiegészítô helyiségek, 7.. Adókötelezettség keletkezése, változása és megszûnése (1) Az adókötelezettség a használatbavételi, illetôleg a fennmaradási engedély jogerôre emelkedését követô év elsô napján keletkezik. Az engedély nélkül épült vagy a nélkül használatba vett építmény esetén az adókötelezettség a tényleges használatbavételt követô év elsô napján keletkezik. (2) Az adókötelezettséget érintô változást (így különösen a hasznos alapterület módosulását, az építmény átminôsítését) a következô év elsô napjától kell figyelembe venni. (3) Az adókötelezettség megszûnik az építmény megszûnése évének utolsó napján. Az építménynek az év elsô felében történô megszûnése esetén a második félévre vonatkozó adókötelezettség megszûnik. (4) Az építmény használatának szünetelése az adókötelezettséget nem érinti. 8. Az adó alapja, mértéke (1) Az adó alapja az építmény négyzetméterben számított hasznos alapterülete (2) Az adó mértéke: 800,- Ft/m 2 /év 9. Adókedvezmény (1) Adókedvezményt azon magánszemély adózó vehet igénybe, aki adóév január 01-én a lakcímet igazoló hatósági igazolvány alapján Nagykovácsi Nagyközség területén lakóhellyel /állandó lakcím/ rendelkezik. (2) Az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott építmény esetén az (1) bekezdésben meghatározott adózót minden adóév január 01-i állapot szerint állandó lakosként bejelentett magánszemély után 10 m 2 /fô adókedvezmény illeti meg, abban az esetben, ha az állandó lakosként a bejelentés idôtartama adóévben a 274 napot eléri. (3) Az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott építmény esetén az (2) bekezdésben biztosított kedvezményen felül további 65%-os adókedvezményt vehet igénybe tulajdoni hányada szerinti mértékben az adózó, ha adóév január 01-i állapot szerint a lakcímet igazoló hatósági igazolvány alapján a tulajdonában lévô adóköteles lakása a lakóhelye (állandó lakcíme), akkor kedvezményekkel csökkentett hasznos alapterületének elsô 100 m 2 -re után. Amennyiben több tulajdonosa (haszonélvezôje) van a lakóháznak vagy lakásnak és megállapodás alapján vállalták az adózást, úgy a tulajdoni hányadok szerint kedvezmény azon tulajdoni hányaddal rendelkezô magánszemélyek esetében adódik össze, akiknek adóév január 01-i állapot szerint a lakcímet igazoló hatósági igazolványuk alapján a tulajdonukban lévô adóköteles lakása a lakóhelye (állandó lakcíme). TELEKADÓ 10. Az adókötelezettség, az adó alanya (1) Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévô telek. (2) Az adó alanya a rendelet 2. -ban felsoroltak közül az, aki a naptári év elsô napján a telek tulajdonosa. Ha az építményt az ingatlan nyilvántartásban bejegyzett vagyoni értékû jog terheli, az annak gyakorlására jogosult az adó alanya. (A tulajdonos, a vagyoni értékû jog jogosítottja a továbbiakban együtt: tulajdonos). (3) Valamennyi tulajdonos által írásban megkötött és az adóhatósághoz benyújtott megállapodásban a tulajdonosok az adóalanyisággal, kapcsolatos jogokkal és kötelezettségekkel egy tulajdonost is felruházhatnak. (4)Több tulajdonos esetén megállapodás hiányában a tulajdonosok tulajdoni hányadaik arányában adóalanyok JANUÁR

9 11. Adómentesség Mentes az adó alól: a) a teleknek a 4. (2) bekezdésében foglalt része b) az erdô mûvelési ágban nyilvántartott belterületi telek, c) építési tilalom alatt álló telek adóköteles területének 50%-a. 12. Az adókötelezettség keletkezése, változása és megszûnése (1) Az adókötelezettség a változást követô év elsô napján keletkezik a) az ingatlan-nyilvántartásban mûvelési ág szerint aranykorona-értékkel nyilvántartott belterületi telek mûvelési ága kivont területté, vagy végleges más célú hasznosításúvá változik. b) külterületi termôföld az ingatlan-nyilvántartásban mûvelési ág besorolása változik és nem aranykorona értékkel és szántó, szôlô, gyümölcsös, kert, rét, legelô (gyep), nádas, erdô, fásított terület mûvelési ággal kerül nyilvántartásra. c) az ingatlan-nyilvántartásban mûvelési ág szerint aranykorona-értékkel nyilvántartott belterületi telek, külterületi termôföld, valamint az ingatlan-nyilvántartásban tanyaként nyilvántartott ingatlanhoz tartozó földterület ha nem áll tényleges mezôgazdasági mûvelés alatt, vagy megszüntetik mezôgazdasági mûvelését. (2) Az adókötelezettség megszûnik: a) a belterületi földrészlet beépítése esetén a beépítés évének utolsó napján, b) az építési tilalomnak az év elsô felében történô kihirdetése esetén a félév utolsó napján. 13. Az adó alapja, mértéke (1) Az adó alapja a telek négyzetméterben számított területe. (2) Az adó mértéke: Belterületi telek esetén: 200 Ft/m 2 /év Külterületi telek esetén: 20 Ft/m 2 /év IDEGENFORGALMI ADÓ 14. Az adókötelezettség, az adó alanya Adókötelezettség terheli azt a magánszemélyt, aki nem állandó lakosként Nagykovácsi Önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt. 15. Az adómentesség Mentes az adókötelezettség alól: a) a 18. életévét be nem töltött magánszemély; b) az egészségügyi, vagy szociális intézményben ellátott magánszemély; ca) a közép- és felsôfokú oktatási intézménynél tanulói vagy hallgatói jogviszony alapján, cb) hatóság vagy bíróság intézkedése folytán, cc) szakképzés keretében, cd) szolgálati kötelezettség teljesítése folytán, ce) a településen székhellyel vagy telephellyel rendelkezô vagy a Hatv ának (2) bekezdése szerinti tevékenységet végzô vállalkozó által vagy ezen vállalkozó munkavállalója által folytatott munkavégzés céljából az önkormányzat illetékességi területén tartózkodó magánszemély; d) a 70. életévét betöltött magánszemély; e) az Önkormányzat illetékességi területén lévô üdülô tulajdonosa vagy bérlôje, illetôleg a tulajdonos, a bérlô hozzátartozója [Ptk b) pontja]. 16. Az adó alapja és mértéke (1) Az adó alapja: a megkezdett vendégéjszakák száma. (2) Az adó mértéke: személyenként és vendégéjszakánként 250,- Ft 17. Az adó beszedésére kötelezett (1) Az idegenforgalmi adót a) a szálláshely ellenérték fejében történô átengedése esetén a szállásdíjjal együtt a szállásadó, b) a szálláshely vagy bármely más ingatlan ingyenesen történô átengedése esetén a szálláshellyel, ingatlannal rendelkezni jogosult az ott-tartózkodás utolsó napján (továbbiakban együtt: adóbeszedésre kötelezett) szedi be. (2) A tárgyévben befizetett, építmények utáni idegenforgalmi adó legalább 50%-a idegenforgalommal kapcsolatos fejlesztésekre fordítandó. HELYI IPARÛZÉSI ADÓ 18. Az adókötelezettség, az adó alanya (1) Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén álladó vagy ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység (a továbbiakban iparûzési tevékenység). (2) Az adó alanya a vállalkozó. 19. Az adókötelezettség keletkezése és megszûnése (1) Az adókötelezettség az iparûzési tevékenység megkezdésének napjával keletkezik, és a tevékenység megszüntetésének napjával szûnik meg. (2) Az önkormányzat illetékességi területén ideiglenes (alkalmi) jelleggel végzett iparûzési tevékenység esetén a tevékenység végzésének idôtartama az irányadó az adókötelezettség idôbeni terjedelmére. 20. Az adó alapja (1) Az állandó jelleggel végzett iparûzési tevékenység esetén az adó alapja a nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével, az alvállalkozói teljesítmények értékével, az anyagköltséggel, továbbá az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kisérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen költségével. (2) Az ideiglenes jelleggel végzett iparûzési tevékenység esetén az adót a tevékenység végzésének naptári napjai után kell megállapítani. Minden megkezdett nap egy napnak számít. (3) Az egyszerûsített vállalkozói adó hatálya alá tartozó vállalkozó adóalapját az (1) bekezdésben foglalt elôírásoktól eltérôen az egyszerûsített vállalkozói adóalapjának 50%-ában is megállapíthatja. 21. Az adó mértéke (1) Állandó jelleggel végzett iparûzési tevékenység esetén az adó mértéke az adóalap 2%-a. (2) Ideiglenes jelleggel végzett iparûzési tevékenység esetén az adó mértéke: a.)a Htv. 37. (2) bekezdés a.) pontja szerinti tevékenység-végzés után naptári naponként 5.000,- Ft. b.) a Htv. 37. (2) bekezdés b.) pontja szerinti tevékenység-végzés után naptári naponként 1.000,- Ft. 22. Az e rendeletben nem szabályozott, a helyi adózással kapcsolatos kérdésekben az adózás rendjérôl szóló évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló évi C. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. III. FEJEZET 23. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK Az adó megfizetésének esedékességét az adózás rendjérôl szóló évi XCII. törvény 2. számú melléklete határozza meg. 24. (1) Ez a rendelet január 1. napján lép hatályba. (2) E rendelet hatálybalépésével egyidejûleg hatályát veszti: a 24/2006.(XII.12.) sz. Kt. rendelete a helyi adókról. 25. Értelmezô rendelkezések Kiegészítô helyiség: a lakáshoz, üdülôhöz tartozó, jellegénél és kialakításánál fogva csak tárolásra alkalmas padlás, pince, ide nem értve a gépjármûtárolót. Telek: az épülettel be nem épített földterület, ide nem értve az ingatlan-nyilvántartásban mûvelési ág szerint aranykorona-értékkel nyilvántartott és ténylegesen mezôgazdasági mûvelés alatt álló belterületi telket, a külterületi termôföldet, valamint az ingatlan-nyilvántartás szerint tanyaként nyilvántartott ingatlanhoz tartozó földterületet, feltéve, ha az ténylegesen mezôgazdasági mûvelés alatt áll, továbbá a közút területét, a vasúti pályát, a vasúti pálya tartozékai által lefedett földterületet. Termôföld: az ingatlan-nyilvántartásban aranykorona értékkel és szántó, szôlô, gyümölcsös, kert, rét, legelô (gyep), nádas, erdô, fásított terület mûvelési ággal nyilvántartott, a termôföldrôl szóló törvény szerint termôföldnek minôsülô földterület. Nagykovácsi, december 20. Bencsik Mónika Tóthné Pataki Csilla polgármester jegyzô Záradék: E rendelet kihirdetve: december 20. Tóthné Pataki Csilla jegyzô JANUÁR 9

10 SPORTVERSENY Témahónap: Január 3. Szünet utáni elsô tanítási nap 13. Elsô félév vége 20. Félévi bizonyítványosztás Szülôi értekezletek hete * * * Találkozás a néphagyománnyal November 22-én, a délelôttöt a Hagyományok Házában töltöttük a Magyar Állami Népi Együttessel. A csodálatos épületben elôször az emeleti kiállítást néztük meg, az együttes megalakulásának 60. évfordulójára. Aztán a színháztermet csodálhattuk meg. Nemsokára fent a színpadon, párnákon, padokon és szônyegeken ülve néztük az együttes bemutatóját. A mai Magyarország és Erdély különbözô táncait és viseleteit tátott szájjal néztük. Láttunk lánykarikázót, legényes ügyességi táncot, kun verbunkot, gyimesi körtáncot, székelyföldi páros táncokat. Miközben mi is játszhattunk, megtudtuk, kik, milyen fôkötôt hordtak, s hány alsószoknya kellett egy menyecskének. A bemutató után Fábián Éva mesélt nekünk egy vidám székely mesét, amihez még furulyázott is. Tízórai után minket is megtáncoltattak, s a zenekar vezetôje Pál István Szalonna és a zenészek bemutatták az együttes hangszereit. Nekünk legjobban a cimbalom és a magyar népi duda tetszett. A kézmûveskedés maradt a délelôtti program végére. Elôször nemezlabdákat gyúrtunk, majd mindenki elkészíthette a saját rongybabáját. Mindenkinek nagyon szép babája lett, pedig nem is volt könnyû az összeállítása. Nagyon jól éreztük magunkat, minden program érdekes volt, sokat tanultunk ezen a napon. Ildikó néni azt is megígérte, jövôre újra eljövünk egy másik programra. Kis Péter és Papp Ágoston 2. b osztályos tanulók MESEMONDÓ VERSENY Hagyományainkhoz híven idén novemberben is megrendeztük az alsó tagozatos mesemondók versenyét. Minden évben nagy lelkesedéssel készülnek a gyerekek erre az alkalomra, ez ugyanígy történt most is. A 36 jelentkezôt két idôpontban hallgathatta meg a négy-öt fôbôl álló zsûri és a meseszeretô közönség. November 23-án délután, az elsô és második osztályosok, míg 30-án, a harmadik és negyedik osztályosok mérhették össze tudásukat. A kisdiákok mindkét alkalommal elkalauzoltak bennünket a mesék csodálatos világába, ami felüdülést jelentett gyermeknek, felnôttnek egyaránt. A verseny eredményei a következôk: I. évfolyam I. Vajdics Fanni 1. a II. Kenyeres Anna 1. c III. Bacsó Nándor 1. b IV. Szegedi Gyöngyi 1. c IV. Fülöp Orsolya 1. a II. évfolyam I. Tory Anna 2. b II. Ducsai Boglárka 2. b II. Bertalan Tamás 2. a III. Bertalan Csongor 2. b IV. Szalontai Tímea 2. b IV. Láng Borbála 2. b III. évfolyam I. Kovács Réka 3. c II. Várai Zita 3. a III. Géró Csenge 3. c IV. évfolyam I. Sipos Márton 4. a II. Szabó Bence 4. a III. Kisida Júlia 4. b Zrínyi Ilona matematika verseny Ebben az évben is lebonyolítottuk a hagyományos Zrínyi Ilona matematika verseny házi fordulóját. A nagy érdeklôdés mellett megrendezett versenyen 73 tanuló vett részt (3-8. évfolyamig). A megyei fordulón február 17-én, 35 gyermek képviseli iskolánkat. A házi forduló eredményei: 3. osztály 4. osztály 1. Bonifert Balázs 3.c 1. Gyôrffy Emese 4.a 2. Nagy Kristóf 3.c 1. Földesi András 4.a 3. Kis Bence 3.c 2. Kisida Júlia 4.b 3. Nagy Márton 4.a 5. osztály 6. osztály 1. Vajay Mónika 5.a 1. Telek Domonkos 6.b 2. Kovács Bendegúz 5.b 2. Fejes Boldizsár 6.b 2. Richly Ádám 5.a 3. Borbély Anna 6.b 3. Kontra Fanni 5.a 7. osztály 8. osztály 1. Faragó Theodóra 7.a 1. Lukátsy Máté 2. Éliás Gergely 7.b 2. Hazai Virág 3. Forgács Zsombor 7.a 3. Losonczi Réka 3. Lukátsy Benedek Gratulálunk a versenyzôknek! Balázs Lászlóné, Eperjesi Tamás matematika tanárok én, Budaörsön megrendezésre került a Pest megyei diákolimpia játékos sportvetélkedôje, ahol iskolánk tanulói nagyszerûen képviselték Nagykovácsit. A versenyre négy csapat érkezett rajtunk kívül: Pilisjászfalu, Pilisszentiván és Budaörsrôl 2 csapat (Kesjár, Mindszenty). A versenyben a 2001-es, 2002-es és a 2003-as születésûek vehettek részt. A csapat összesen 12 fôbôl állt össze és ehhez csatlakoztak még a cserejátékosok. A versenybe nevezett tanulók: Földesi András; Ladányi Bíborka; Papp Krisztián; Szabó Bence; Viczián Anna; Bolla Anna; Golda András; Tófalvi Maja; Molnár Gellért; Stefán Anna; Németh András; Tóth Máté; Tóth Melinda; Golda Szilvia; Kovács Réka; Madácsi Benedek; Ormay Soma. A gyerekek mindvégig ügyesen és kitartóan küzdöttek a játék során. Az erôs ellenfelek sem tudták ôket lelombozni, mindvégig teljes erôbedobással játszottak. A játék végéig meg tudták ôrizni kedvüket, energiájukat és ez meghozta a 3. hely dicsôségét. Ilkei-Hajós Krisztina tanító December 6-án, az iskolába is ellátogatott a nagyszakállú MIKULÁS. Úgy látszik minden gyermek jól viselkedett, mert nem volt olyan, aki ajándék nélkül maradt. Reméljük jövôre sem lesz ez másként! JANUÁR

11 Mit visz a Kispatak? Kispatak Óvoda: Kaszáló u Tel.: Tagóvodák: Dózsa Gy. u. 39., Tel./fax: Száva u. 5., Tel.: 26/ Bükk u. 9., Tel.: 26/ kispatakovoda@fre .hu Linum Az én pódiumom: Nyílt napok az óvodában A tavalyi élményekre visszaemlékezvén, idén alig vártam már, hogy ismét lehetôségem legyen betekinteni a Zsebibaba csoport életébe. Akkor a húsvét, most az adventi témakör határozta meg a foglalkozásokat. Ôszintén szólva nem az óvónôk lelkiismeretes munkájáról szerettem volna meggyôzôdni, hiszen ezzel tisztában voltam, most inkább a gyermekek felhôtlen játékainak, örömének a részese kívántam lenni, passzívan, csendes megfigyelôként. Ez hol többé, hol kevésbé sikerült, ugyanis nem tudtam ellenállni az integetô puha, kis kezeknek, a felém repülô tejfölszôke kislányoknak, a záporozó kérdéseknek, a mellettem elhaladó almafának, meggyfának, akik láthatatlan, édes gyümölcseikkel kínáltak, elôször lassan haladva, majd ôrült tempót diktálva, megbontva ezzel egy percre minden rendet és fegyelmet a reggelizô asztaloknál. Aztán a kislányok szót fogadva a nyugodt, de határozott utasításnak (hihetetlen, nekem ez így együtt sosem sikerül), lelassítottak. Na de mi volt ez a fiú-sarok harcosaihoz képest, ahol igazi kis férfi-palánták küzdöttek az életükért lézerkarddal, meg katonákkal kifulladásig. Ezután következett az adventi gyertyagyújtás és móka, mikor is mindenki lekuporodott egy nagy kört alkotva, majd egy csengettyût (csilingelés mentesen!) odavitt a legjobb barátjához, letette elé és átölelte. Szívmelengetô játék volt, látva azokat az osonó, pici, csámpás lábakat, remegô kezeket, suta, de annál ôszintébb öleléseket. Határtalan jóérzés fogott el, úgy éreztem én is közéjük tartozom és hacsak egy kis idôre is, de részese lehettem ennek a csodának. Köszönöm az óvodavezetésnek és az óvónéniknek a lehetôséget, hogy zavarhattam egy kicsit a nyugodt mindennapjaikat. Kívánom, hogy a gyermekek felé irányuló türelmüket, szeretetüket és kitartásukat ôrizzék meg a továbbiakban is. Minden tiszteletem a Tiétek: Éva néni, Anci néni, dadus Éva néni! Ónódi Eszter anyukája ÖRÖMÖKBEN, SIKEREKBEN, BOLDOGSÁGBAN GAZDAG ÚJ ESZTENDÔT KÍVÁN A KISPATAK ÓVODA VALAMENNYI ÓVODÁSA ÉS DOLGOZÓJA NEVÉBEN Kiszelné Mohos Katalin óvodavezetô SÍISKOLA A Nagykovácsi Síiskola 2009 októbere óta várja a lelkes tanulni vágyó gyerekeket és felnôtteket. Minden évben a családos sítáborokat is szervezünk, amire mindig hatalmas az érdeklôdés, hiszen a célunk, hogy az elsajátított tananyagot a gyerekek havon is kamatoztathassák. Emelett a síiskolák egy mûanyagpályás versenysorozatot is indítanak minden évben, ahol a mi síiskolánk is szép eredményekkel szerepelt és szerepel. A legutóbbi versenyt a Gyermek Síiskola Normafa rendezte, ahol a nagykovácsi gyerekek is megmérettették magukat. 2 aranyérem, 3 ezüstérem 1 bronzéremmel büszkélkedhetünk. Köszönjük a résztvevô gyerekeknek: Bánkuti Nikinek, Kisida Benedeknek, Györfi Tóth Emesének, Juhász Milinek és Samunak, Kósa Borikának, Koczor Kolosnak és Dalmának, Kósa Blankának, Szôcs Kamillának és Ambrusnak, Illés Kendének valamint Üsztöke Aisának, Mirának és Lénának. Továbbra is várunk minden érdeklôdôt szeretettel! Üsztöke Lél, a síiskola vezetôje Nagykovácsi szerencsés helyzetben van Perczel Forintos Dóra és Perczel András az Én pódiumomon Nagykovácsi szerencsés helyzetben van: tudósok, mûvészek, közéleti személyiségek élnek itt, talán hálás közemberként, hogy itt települtek le, ebben a befogadó és kíváncsi faluban. A novemberi Én pódiumom két vendége is közéjük tartozik, akik telt ház elôtt engedtek bepillantást az életükbe, egy jó hangulatú estén évôdtek egymással és velünk a közönséggel. Egy pszichológus, aki 3 gyermeket nevel, a Semmelweis Egyetem Pszichológia Tanszék vezetôjeként tanítja az ifjú titánokat a pszichológia rejtelmeire, segíti a lelki problémával küzdô betegeket, könyvet ír, kutatásokat vezet. Egy tudós, aki a fehérjekutatásba mélyed a nap 24 órájában hiszen a kutatás nem 8 órás tevékenység, és nem kis büszkeségünkre az egyik legmagasabb elismerést, a Bólyai díjat kapta ebben az évben tevékenysége elismeréseként. Megtudtuk, hogy Dóra zenei pályán indult, konzervatóriumot végzett orgona szakon, majd az ELTE Bölcsészettudományi kar, Pszichológiai Szakon szerzett pszichológus diplomát. A három gyermek születése után férjével külföldre került, Bostonban és Oxfordban szerzett tudása nagyban hozzájárult kutatási és klinikai szakpszichológusi szakterületének elmélyítéséhez. De nem állt távol tôle a fizikai munka sem, ha arról volt szó, hogy diákként külföldi utazásra pénzt kell gyûjteni, például kukorica címerezésbôl. András piarista diák volt, majd Veszprémi Egyetemen végzett okleveles vegyészként. Ma az ELTE Szerves Kémiai Tanszékvezetôje, 2010 óta a Magyar Tudományos Akadémia levelezô tagja. Kutatási eredményei sokaknak segíthetnek, hiszen az Alzheimer kór, illetve a cukorbetegség molekuláris hátterének feltérképezése a fô kutatási területe. Az ünnepeknek mindkettôjük életében nagy szerepe van: Dóra édesapja az 56-os események aktív résztvevôje volt, a szabadság, a demokráciához való jog szószólójaként ünnepelték mindig is az évfordulókat. András Perczel Mór leszármazottja, a család így erôsen kötôdik az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékéhez. Mindketten hisznek abban, hogy értékek mentén kell élni, gyermekeket nevelni és tisztelni egymást. Közös utazások, együttes zenehallgatás, biciklizés élménye egy életre megmarad. Az együttélésben rugalmasság, leleményesség, humor és játék szükséges. Tanulságként elmondták, hogy értékelni kell a jelent, az itt és most pillanatát, ne rágódjunk a múlton és ne vetítsük elôre a jövô nehézségeit. Mi magyarok pesszimisták vagyunk pedig értékes történelmünk, kultúránk, tudományos eredményeink vannak. Amerikában azt látták, hogy már a kis gyerekek is bíznak magukban, hisznek abban, hogy az elôttük álló feladatokat meg tudják csinálni. Legyünk büszkék magunkra, higgyünk a tehetségünkben és képességeinkben, ami elôreviszi a világot, de legalábbis a kis mikrokozmoszt, ami körülvesz bennünket. Dóra és András egy szép estével ajándékozott meg bennünket, élveztük az itt és most két óráját, kellemes zenével, teával és pálinkával, és az útravalóval: higgyünk, mert I can do it!, ahogy ôk tették. Köszönjük! Dr. Muszbek Katalin JANUÁR 11

12 Hogyan elôzzük meg a betörést? Az év végi ünnepek közeledtével, ill. azok elmúlása után a rendôrségi tapasztalatok és elemzések szerint megszaporodnak a betörések. A bûnelkövetôk ugyanis kihasználják azt, hogy az emberek az egyes bevásárlások, elutazások alkalmával hosszú órákra, míg egy-egy családlátogatás kapcsán több napra üresen és ôrizetlenül hagyják lakásaikat, házaikat. A betörôk kifigyelik, hogy mikor nem tartózkodik senki a lakásban, és akkor követik el a bûncselekményeket. Mire a sértett hazaér, otthonát felforgatva, míg értékeinek már csak a hûlt helyét találja. A fentiek elkerülése érdekében kérjük, fogadják meg tanácsainkat! Amennyiben lehetôségük van rá, házukat, lakásukat, szereltessék fel több, egymástól független biztonsági rendszerrel: mozgásérzékelô lámpa, biztonsági zár, riasztó, biztonsági kamera! Egyre több biztonságtechnikai cég van már, akik távfelügyeletet látnak el. Ha tehetik, kössenek valamelyikkel szerzôdést! Amikor távoznak a lakásból, az összes nyílászárót csukják és zárják be! Amennyiben hosszabb idôre hagyják üresen a lakást, kérjék meg valamelyik ismerôsüket, vagy szomszédjukat, hogy nézzen rá otthonukra, kapcsolja fel a villanyokat! Tegyen úgy, mintha otthon tartózkodnának! Amennyiben otthonában tölti az ünnepeket, és gyanús személyeket, illetve gépkocsit lát, hívja a lent felsorolt telefonszámok egyikét, vagy az ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es segélyhívót! Ne tétlenkedjen, tárcsázzon minél elôbb, hogy a rendôrök minél hamarabb reagálni tudjanak a bejelentésre, és el tudják fogni a bûnelkövetôket! Az utóbbi hetekben bejelentések valamint személyes tapasztalat alapján sajnálatosan mondhatjuk el, hogy a bûncselekmények száma megnövekedett, a bûncselekmények leggyakrabban a hegyvidéki erdôs részeken (gyümölcs és növény nevû utcák) lévô családi házak területén történik. Közös célunk a nyugodt élet és lakókörülmények megteremtése, ill. a közbiztonság, vagyonbiztonság fokozása, megteremtése. Kérjük, hogy elsôsorban a saját, valamint családja érdekében és a mi munkánk, feladataink megkönnyítése érdekében fokozott figyelemmel eljárni szíveskedjék az értékeik és az ingatlan megfelelô zárásakor, riasztásakor. Téli felkészítés, baleset megelôzés A közlekedésben az ôszi-téli idôszak tudatos felkészülést igényel. Megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez gyalogosoknak és autósoknak minden közlekedônek alkalmazkodni kell. Esôben jobban megcsúsznak a kerekek, megnô a féktávolság, esetenként a nagyobb vízfelületen a vízen csúszás veszélye fenyeget. Ha a hômérséklet 0 C fok és mínusz tartományba süllyed, akkor számítani kell arra, hogy a vizes-nedves útfelület lefagy. Ez még jobban növeli a csúszásveszélyt. A jeges-havas úton már a menetstabilitás is romlik, valamint ebben az idôszakban probléma még, hogy a látási viszonyok romlanak. A gépjármûveket fôleg hosszabb autóút elôtt ajánlatos már október hónapban alaposan átnézni, megvizsgálva minden biztonsági berendezést és tartozékot. Elengedhetetlen az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenôrzése. Az ôszi-téli közlekedés kapcsán ezek mellett a gépkocsival történô közlekedés fontos kelléke lehet a jól mûködô ablaktörlô, a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelô ablakmosó folyadék vagy a páramentesítô. Az ablaktörlô gumikat már a tél beállta elôtt érdemes kicserélni, hiszen az elhasználódott gumi nem töröl, hanem maszatol. Az akkumulátor esetében ellenôrizni kell a pólusok és vezetékek állapotát, ha pedig huzamosabb ideig nem használják az autót, érdemes az akkumulátort kiszerelni és melegebb helyen tárolni. Az ôszi-téli idôszakban a látási viszonyok gyakran rosszak, korán sötétedik, hosszabb ideig kell használni a gépjármû világítóberendezéseit ezért is nagyon fontos, hogy azok megfelelôen mûködjenek. A fényszórókat és a többi lámpát ilyenkor gyakrabban kell tisztítani. Ugyanakkor a rosszabb látási viszonyok miatt nagyobb követési távolságot tartva lassabban kell vezetni, így kisebb a balesetek bekövetkeztének kockázata, rossz manôverezés esetén pedig a hibák könnyebben korrigálhatóak. A síkos utakon való fékezés teljes összpontosítást kíván, ráadásul a fékút télen általában hosszabb, mint optimális fékezésnél. Amennyiben a kocsiban nincs blokkolásgátló (ABS), úgy a kerekek gyorsan leblokkolnak, a jármû kormányozhatatlanná válhat és könnyen kicsúszhat. Ilyenkor lábunkat vegyük le a fékrôl, hozzuk egyenesbe az autót, és csak akkor fékezzünk, amikor az autó már újra a kívánt irányban áll. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy aki teheti, próbálja ki a téli tanpályás vezetési gyakorlást, amely nagyon sok új ismeretet nyújthat, és a gépkocsivezetô éles helyzetben is tudni fogja, mit kell tennie, ha a jármû megcsúszik, kifarol vagy kicsúszik az útról. A csúszós, jeges utakon való biztonságos közlekedéshez téli gumikra van szükség. Még akkor is téli abroncsokkal induljunk útnak, ha éppen nincs hó. A nyári gumi már +7 fok alatt csúszni kezd, fagypont körüli hômérsékleten megmerevedik, nagyon kis tapadással rendelkezik, így használata veszélyes lehet. A téli gumit ezzel szemben úgy fejlesztették ki, hogy alacsony hômérsékleten megnô a tapadási értéke. Ezek az abroncsok különleges anyagból készülnek, speciális bordázattal vannak ellátva, és rendkívül alacsony hômérséklet esetén is rugalmasak maradnak. Téli gumival rövidebb a fékút is. A nyomás a téli gumikban 0,2-0,3 barral legyen magasabb, mint a nyári abroncsokban, mert a túl alacsony nyomás befolyásolja a profil öntisztuló képességét. A téli gumikkal kapcsolatban néha elhangzik, hogy azok igen drágák, ezért egyes szakemberek áthidaló megoldást javasolnak: a négy évszakos gumi nem helyettesíti ugyan a téli gumit, de lényegesen jobb, mint a nyári abroncs. Heves hóesés vagy fagyott hótakaró esetén jó szolgálatot tehet a hólánc, melyet érdemes a hajtott tengelyen lévô kerékre rakni, így kormányozható marad az autó. A hólánc feltételét és levételét érdemes még otthon kipróbálni, hogy a gyakorlatlanság ne okozzon problémát a hidegben. Ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek készenlétben kell tartani a hóláncot a tél beköszöntével, de azt tudni kell, amennyiben a Hólánc használata kötelezô táblát kihelyezik, az adott úton a Hólánc használata kötelezô vége tábláig csak olyan jármûvek közlekedhetnek, amelyek legalább egy hajtott tengelyén a gumiabroncsok hólánccal vannak felszerelve. Amennyiben e korlátozó jelzôtáblát közúti határátkelôhelyen helyezték el, csak azok a jármûvek léphetnek be a Magyar Köztársaság területére, amelyeken készenlétben van legalább egy hajtott tengely gumiabroncsainak felszereléséhez szükséges hólánc. Hóláncot csak havas, jeges úton szabad használni. Aki hosszabb téli autóútra indul, a fentieken kívül érdemes figyelnie az alábbiakra is: Huzamosabb utazás esetén szükség lehet takaróra, téli ruhadarabokra, lapátra (autó hóból való kiszabadítása esetén), rugalmas vontatókötélre, fagymentesítô zárolajozóra, elegendô mennyiségû élelmiszerre és italra is. Hosszabb utak elôtt érdemes tájékozódni az Útinformnál az út- és idôjárási viszonyokról. Elôfordulhatnak olyan helyzetek is, amikor nem érdemes kockáztatni, és biztonságosabb, ha vonattal indulunk útnak. Az országos médiumokon kívül érdemes figyelemmel kísérni a helyi sajtó, rádió és televízió híradásait, beszámolóit, hiszen ezeken keresztül is fontos és hasznos információkat szerezhetünk a közlekedéssel és közlekedésbiztonsággal kapcsolatban. Felhívjuk a közúti forgalomban résztvevôk figyelmét, hogy mindig az idôjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelôen vezessék gépjármûveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott látási és útviszonyokhoz, tekintettel az esetleges ködös, esôs, havas idôjárásra. Nagyobb követési távolság tartásával megelôzhetôek az erre az idôszakra leginkább jellemzô koccanások. Lassabb, körültekintôbb, elôrelátóbb vezetéssel meg kell elôzni a gyalogos baleseteket, még ha azt a gyalogos figyelmetlensége váltaná is ki. Vigyázni kell az úttest mellett haladó gyermekekre, illetve fokozott figyelemmel kell lenni az iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépô gyerekekre is. Lényeges, hogy minden jármûvezetô megfelelôen felkészítse jármûvét és természetesen saját magát a megváltozó körülményekre. Tekintettel a fentiekre indokolt az ôszi-téli átállással kapcsolatos rendôri feladatok végrehajtása is. (Az ORFK - Országos Baleset megelôzési Bizottság Honlapja) Elérhetôségeink: Levélben: keszenletiszolgalatok@gmail.com Telefonon: Kürtösi Pál (rendôrég) körzeti megbízottja (KMB) 06-70/ Bakó Mihály, polgárôrség központ 06-70/ Ilarion Lóránt, remeteszôlôsi településôr: 06-20/ Tóth Ferenc, polgárôrség parancsnoka 06-30/ Budakeszi Rendôrôrs (hétköznap óráig) 06-23/ Budaörsi Rendôrkapitányság (0-24 óráig) 06-23/ Kürtösi Pál r. ftôrm. Nagykovácsi Körzeti Megbízottja Anyakönyvi hírek Újszülöttek Kristóf Aurél, Krisztián, Réka, Nikoletta, Ábel, Tamara Noémi, Adél, Olívia, Anna, Laura, Zsófia, Lora, Hanga, Álmos Legyetek üdvözölve! Halottaink Veres Sándorné (85) sz.: Méhi Mária ( ) Szabó György Miklós (61) ( ) Horváth Lajos (81) ( ) Dávid Lajosné (70) ( ) JANUÁR

13

14

15

Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (XI.26.) számú rendelete az építményadóról és a telekadóról

Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (XI.26.) számú rendelete az építményadóról és a telekadóról Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (XI.26.) számú rendelete az építményadóról és a telekadóról Mány község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló, többször módosított

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2011. (XII.20.) számú rendelete a helyi adókról

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2011. (XII.20.) számú rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2011. (XII.20.) számú rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.)

Részletesebben

A HELYI ADÓKRÓL HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

A HELYI ADÓKRÓL HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA: 2014. FEBRUÁR 5. Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete

Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete az építményadóról Az Alkotmány 44/A. (1) bekezdésének d) pontjában

Részletesebben

Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2008. (XI.27.) RENDELETE. a helyi építményadóról

Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2008. (XI.27.) RENDELETE. a helyi építményadóról Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2008. (XI.27.) RENDELETE a helyi építményadóról Az önkormányzatoknak a települési sajátosságokra tekintettel, eltérő mértékű források szükségesek

Részletesebben

Vindornyalak Község Önkormányzati Képviselő-testülete. 3/2003. /III. 28./ számú R E N D E L E T E. A helyi adókról. Egységes szerkezetben

Vindornyalak Község Önkormányzati Képviselő-testülete. 3/2003. /III. 28./ számú R E N D E L E T E. A helyi adókról. Egységes szerkezetben Vindornyalak Község Önkormányzati Képviselő-testülete 3/2003. /III. 28./ számú R E N D E L E T E A helyi adókról Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2013.05.20. Módosítások: 8/2003. (XII.

Részletesebben

Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestületének. 16/2005.(XI.30.) rendelete

Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestületének. 16/2005.(XI.30.) rendelete Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestületének 16/2005.(XI.30.) rendelete a telekadóról, építményadóról és a magánszemélyek kommunális adójáról Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestülete a

Részletesebben

(Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva, december 2. napjával.) I. fejezet. Általános rendelkezések

(Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva, december 2. napjával.) I. fejezet. Általános rendelkezések Siójuti Önkormányzat Képviselő-testületének 15./2008. /XII. 15./ számú rendelettel módosított 16./2004./XII.13./ rendelettel módosított 15/2003. (XII.15.)számú rendelete Egységes szerkezetben A HELYI ADÓZÁS

Részletesebben

Tárgy: A helyi adókról szóló 24/2006. (XII.12.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgy: A helyi adókról szóló 24/2006. (XII.12.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata. Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés munkaterv szerinti ülésre Nagykovácsi, 2011.december 15. nap Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző. Előadó: Nagy László adó csoport vezető. Melléklet: Rendelet tervezet Véleményezi: Pénzügyi

Részletesebben

ETYEKI POLGÁRMESTERI HIVATAL PÉNZÜGYI CSOPORTJA

ETYEKI POLGÁRMESTERI HIVATAL PÉNZÜGYI CSOPORTJA ETYEKI POLGÁRMESTERI HIVATAL PÉNZÜGYI CSOPORTJA H-2091 Etyek, Körpince köz 4. Telefon: 06-22/353-633; 06-22/353-698 Fax: 06-22/353-655 E-mail: ado@etyek.hu B e v a l l á s A hatályos é p í t m é n y a

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 49/2008. (IX. 30.) rendelete 1. egyes helyi adókról

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. 49/2008. (IX. 30.) rendelete 1. egyes helyi adókról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének 49/2008. (IX. 30.) rendelete 1 egyes helyi adókról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Pánd község Önkormányzata képviselő-testületének

Pánd község Önkormányzata képviselő-testületének Pánd község Önkormányzata képviselő-testületének 13/1995./XII.18./ sz. önk. rendelete, és a 8/2001/XII.3. sz. önk. rendelet egységes szerkezetbe foglalása A kommunális helyi adóról Pánd község önkormányzati

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 33 (XI.26) számú rendelete a helyi adókról

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 33 (XI.26) számú rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 33 (XI.26) számú rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV.1.) számú R E N D EL E T E. Az építmény- és telekadóról

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV.1.) számú R E N D EL E T E. Az építmény- és telekadóról Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV.1.) számú R E N D EL E T E Az építmény- és telekadóról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Az 1990. évi LXV. tv.

Részletesebben

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány

Részletesebben

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2009. (XII.17.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 18/2008./XII. 15./ számú R E N D E L E T E. az építményadóról.

SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 18/2008./XII. 15./ számú R E N D E L E T E. az építményadóról. SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 18/2008./XII. 15./ számú R E N D E L E T E az építményadóról. Sávoly község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16..

Részletesebben

ETYEKI POLGÁRMESTERI HIVATAL PÉNZÜGYI CSOPORT

ETYEKI POLGÁRMESTERI HIVATAL PÉNZÜGYI CSOPORT ETYEKI POLGÁRMESTERI HIVATAL PÉNZÜGYI CSOPORT H-2091 Etyek, Körpince köz 4. Telefon: 06-22/353-633; 06-22/353-698 Fax: 06-22/353-655 E-mail: ado@etyek.hu B e v a l l á s a hatályos t e l e k a d ó r ó

Részletesebben

HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1998.(XI. 25.) RENDELETE AZ ÉPÍTMÉNYADÓ BEVEZETÉSÉRŐL

HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1998.(XI. 25.) RENDELETE AZ ÉPÍTMÉNYADÓ BEVEZETÉSÉRŐL HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1998.(XI. 25.) RENDELETE AZ ÉPÍTMÉNYADÓ BEVEZETÉSÉRŐL Hort Község Önkormányzatának képviselőtestülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban

Részletesebben

Építményadó. Adókötelezettség 1. Az adó alanya 2.

Építményadó. Adókötelezettség 1. Az adó alanya 2. Diósd Város Önkormányzata 19/2015. (X. 28) önkormányzati rendelete az építményadóról és a telekadóról (Egységes szerkezetben a 7 /2016. (II.25.) önkormányzati rendelettel) Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

BÁLVÁNYOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2010.(XII. 15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL

BÁLVÁNYOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2010.(XII. 15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL BÁLVÁNYOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2010.(XII. 15.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL Bálványos Község Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1. (1) bekezdésében

Részletesebben

ÉPÍTMÉNYADÓ BEVALLÁS A nem lakás céljára szolgáló építmény építményadó megállapításához ( az adó alapja az építmény hasznos alapterülete)

ÉPÍTMÉNYADÓ BEVALLÁS A nem lakás céljára szolgáló építmény építményadó megállapításához ( az adó alapja az építmény hasznos alapterülete) Benyújtandó: Szalkszentmárton Község Polgármesteri Hivatala 6086 Szalkszentmárton Jókai u. 2. ÉPÍTMÉNYADÓ BEVALLÁS A nem lakás céljára szolgáló építmény építményadó megállapításához ( az adó alapja az

Részletesebben

I. FEJEZET Vagyoni típusú adók. 1. Építményadó. Az adókötelezettség

I. FEJEZET Vagyoni típusú adók. 1. Építményadó. Az adókötelezettség Abaliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2006. (XII.15.) rendelete a helyi adók megállapításáról a 8/2007.(III.08.), a 16/2008.(XI.20.), 11/2009.(XI.17.), és a 13/2010.(XI.23.) rendelettel

Részletesebben

PUSZTASZEMES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 13/2007. (XII.11.) SZÁMÚ r e n d e l e t e A H E L Y I A D Ó K R Ó L

PUSZTASZEMES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 13/2007. (XII.11.) SZÁMÚ r e n d e l e t e A H E L Y I A D Ó K R Ó L PUSZTASZEMES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 13/2007. (XII.11.) SZÁMÚ r e n d e l e t e A H E L Y I A D Ó K R Ó L Pusztaszemes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gazdálkodás biztonsága, az illetékességi

Részletesebben

K É P V I S E L Ő-T E S T Ü L E T E

K É P V I S E L Ő-T E S T Ü L E T E BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA K É P V I S E L Ő-T E S T Ü L E T E 12/2003. (V.27.) Budapest-Csepel Önkormányzata Kt rendelete az építményadóról (44/2003. (XII. 16.), 48/2004. (XII. 14.), 34/2006.

Részletesebben

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. a magánszemélyek kommunális adójáról

Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. a magánszemélyek kommunális adójáról Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 19/2003. /XII.30./ számú R e n d e l e t e a magánszemélyek kommunális adójáról ( egységes szerkezetben a módosítására kiadott 11/2007.(XII.15.) számú

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2011. (XI.28.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2011. (XI.28.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2011. (XI.28.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL Egységes szerkezetbe foglalva: 2011. december 19. Atkár Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Egységes szerkezetben: 2011. március 25. 2 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.)

Részletesebben

63/1995.(XII.14) sz. önk. rendelet

63/1995.(XII.14) sz. önk. rendelet 63/1995.(XII.14) sz. önk. rendelet a telekadóról * Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: A Képviselő-testület) a helyi adókról szló 1990. évi C. Törvény 1. és 6. -a alapján

Részletesebben

BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t. a helyi adókról

BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t. a helyi adókról BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t a helyi adókról Buzsák községi Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

Gyál Város Önkormányzatának 24/2002.(XII.20.) Ök. számú rendelete a helyi építményadóról 1

Gyál Város Önkormányzatának 24/2002.(XII.20.) Ök. számú rendelete a helyi építményadóról 1 Gyál Város Önkormányzatának 24/2002.(XII.20.) Ök. számú rendelete a helyi építményadóról 1 Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló többször módosított 1990. évi C. törvény

Részletesebben

49/2008. (IX. 30.) RENDELETE EGYES HELYI ADÓKRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

49/2008. (IX. 30.) RENDELETE EGYES HELYI ADÓKRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.), AZ 50/2010. (XI. 2.) AZ 57/2010. (XII. 17.) ÉS AZ 1/2011. (I. 31.) RENDELETTEL

Részletesebben

49/2008. (IX. 30.) RENDELETE EGYES HELYI ADÓKRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

49/2008. (IX. 30.) RENDELETE EGYES HELYI ADÓKRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 49/2008. (IX. 30.) RENDELETE EGYES HELYI ADÓKRÓL A 47/2010. (IX. 8.), AZ 50/2010. (XI. 2.) ÉS AZ 57/2010. (XII. 17.) RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN (az 5/2003. (IV.10.), a 22/2003. (XII.30.), a 29/2004. (XII.30.) és a 26/2010. (XII.31.) sz. rendeletekkel módosítva!

EGYSÉGES SZERKEZETBEN (az 5/2003. (IV.10.), a 22/2003. (XII.30.), a 29/2004. (XII.30.) és a 26/2010. (XII.31.) sz. rendeletekkel módosítva! EGYSÉGES SZERKEZETBEN (az 5/2003. (IV.10.), a 22/2003. (XII.30.), a 29/2004. (XII.30.) és a 26/2010. (XII.31.) sz. rendeletekkel módosítva!) KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21/2002 (XII.26.) ör. számú rendelete

Részletesebben

Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2011.(XII. 13.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2011.(XII. 13.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2011.(XII. 13.) önkormányzati rendelete a helyi adókról a módosításáról szóló 10/2012. (V. 22.), 22/2012. (XII. 11.) valamint a 15/2013. (XII.11.)

Részletesebben

23/1996. (XII. 4.) Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat rendelete az építményadóról 1

23/1996. (XII. 4.) Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat rendelete az építményadóról 1 23/1996. (XII. 4.) Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat rendelete az építményadóról 1 A Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló, többször módosított

Részletesebben

JEGYZŐ RENDELETTERVEZET. az építményadóról szóló 12/2003. (V. 27.) Kt. rendelet módosítására

JEGYZŐ RENDELETTERVEZET. az építményadóról szóló 12/2003. (V. 27.) Kt. rendelet módosítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐ RENDELETTERVEZET az építményadóról szóló 12/2003. (V. 27.) Kt. rendelet módosítására Készítette: Vlahovics Mária irodavezető-helyettes Előterjesztő: Dr.

Részletesebben

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.9.) számú önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.9.) számú önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL. I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2011. (II.9.) számú önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gazdálkodás biztonsága, az illetékességi

Részletesebben

Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2010.(XII. 14.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról

Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2010.(XII. 14.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2010.(XII. 14.) önkormányzati rendelete a helyi adókról a módosításáról szóló 2/2011. (I. 25.) rendelettel egységes szerkezetben Kőröshegy Község

Részletesebben

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 22/2005. (XII.01.), a 14/2006. (XII.01.), a 19/2007. (XII.20.), a 23/2008. (XII.16.), a 22/2009. (XI.24.) valamint a 19/2011. (XII.15.) önkormányzati rendeletekkel

Részletesebben

Romonya Község Önkormányzatának 7/2011. (XII.30.) sz. rendelete MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Romonya Község Önkormányzatának 7/2011. (XII.30.) sz. rendelete MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN Romonya Község Önkormányzatának 7/2011. (XII.30.) sz. rendelete MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN A Község Önkormányzatának Képviselőtestülete - a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

ÉPÍTMÉNYADÓ. 45/1992. (1993.I.1.) KGY rendelet az építményadóról (továbbiakban: Ör.)

ÉPÍTMÉNYADÓ. 45/1992. (1993.I.1.) KGY rendelet az építményadóról (továbbiakban: Ör.) ÉPÍTMÉNYADÓ Vonatkozó jogszabály: 1990. évi C. törvény a helyi adókról (továbbiakban: Htv.) 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről 45/1992. (1993.I.1.) KGY rendelet az építményadóról (továbbiakban:

Részletesebben

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 20/2009.(XII.15.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 14/2009.(XII.2.) SZÁMÚ RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 20/2009.(XII.15.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 14/2009.(XII.2.) SZÁMÚ RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 20/2009.(XII.15.) SZÁMÚ RENDELETTEL MÓDOSÍTOTT 14/2009.(XII.2.) SZÁMÚ RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN Szólád Községi Önkormányzat képviselő-testülete az illetékességi

Részletesebben

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2009.(XII.16.) rendelete a helyi adókról. I. fejezet Építménvadó

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2009.(XII.16.) rendelete a helyi adókról. I. fejezet Építménvadó Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2009.(XII.16.) rendelete a helyi adókról Káplnásnyék Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.. (1) bekezdése,

Részletesebben

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Som Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012 (XI.21.) önkormányzati rendelete A HELYI ADÓKRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (..) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (..) önkormányzati rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (..) önkormányzati rendelete a helyi adókról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdésének

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1 Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi

Részletesebben

14/2004. (IV. 30) ÖK. számú rendelete. az építményadóról

14/2004. (IV. 30) ÖK. számú rendelete. az építményadóról Kőszárhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2004. (IV. 30) ÖK. számú rendelete az építményadóról (egységes szerkezetben a módosítására kiadott 30/2004. (VIII. 23.) ÖK. számú, és 42/2004. (XII.

Részletesebben

KEREKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2011.(XII.15.) önkormányzati rendelete A H E L Y I A D Ó K R Ó L 1

KEREKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2011.(XII.15.) önkormányzati rendelete A H E L Y I A D Ó K R Ó L 1 KEREKI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2011.(XII.15.) önkormányzati rendelete A H E L Y I A D Ó K R Ó L 1 Kereki Község Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. II. A bevezetett egyes helyi adókra vonatkozó különös rendelkezések. 1. Építményadó. Adókötelezettség

I. Általános rendelkezések. II. A bevezetett egyes helyi adókra vonatkozó különös rendelkezések. 1. Építményadó. Adókötelezettség Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) sz. önkormányzati rendelete a 11/2008. (III.21.) sz., a 38/2008.(XII.30.) sz., a 21/2009.(XII.22.) sz., az 1/2010. (I.4.) sz. és az

Részletesebben

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2002.(II.15.)Kt. rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról 1 Az egységes szerkezetbe foglalt rendelet hiteléül: Maglód, Margruber János jegyző

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Területi hatály

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Területi hatály Piliscsaba Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 21/2002. (XII. 14.) rendelete a helyi adóról 1 [Egységes szerkezetben a 24/2003. (XII. 12.), a 3/2004. (I. 28.), a 22/2004. (VI. 30.), a 32/2004.

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 47/2011. (XII. 16.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 47/2011. (XII. 16.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 47/2011. (XII. 16.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E

Részletesebben

II. fejezet Vagyoni típusú adók

II. fejezet Vagyoni típusú adók Cserkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Magyarország Alaptörvénye 32. cikkének (2) bekezdésében, valamint a helyi adókról szóló 1990.

Részletesebben

Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E. A helyi iparűzési adóról

Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E. A helyi iparűzési adóról 1 Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E A helyi iparűzési adóról Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testülete a a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Építményadó. Jogszabályi háttér

Építményadó. Jogszabályi háttér Jogszabályi háttér az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény; a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény; az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény; a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás

Részletesebben

ÉPÍTMÉNYADÓ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

ÉPÍTMÉNYADÓ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ÉPÍTMÉNYADÓ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Salgótarjánban az üzleti célú építmények utáni adókötelezettség mellett 2017. január 01-jétől bevezetésre került a lakások- és a lakhatást szolgáló üdülők utáni építményadó,

Részletesebben

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának 12/1996. (IV.26.) sz. önkormányzati rendelete Az építményadóról

Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának 12/1996. (IV.26.) sz. önkormányzati rendelete Az építményadóról Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának 12/1996. (IV.26.) sz. önkormányzati rendelete Az építményadóról A Budapest, VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Bókaháza Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 13/2004./XII. 17./ számú r e n d e l e t e

Bókaháza Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 13/2004./XII. 17./ számú r e n d e l e t e Bókaháza Községi Önkormányzat Képviselőtestületének - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 13/2004./XII. 17./ számú r e n d e l e t e A HELYI ADÓK BEVEZETÉSÉRŐL - HATÁLYOS: 2005. JANUÁR 1-ÉTŐL. 2

Részletesebben

Mérk Nagyközség Képviselő-testületének. 13/2003/XII.31./ kt. rendelete. A helyi iparűzési adóról

Mérk Nagyközség Képviselő-testületének. 13/2003/XII.31./ kt. rendelete. A helyi iparűzési adóról Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 13/2003/XII.31./ kt. rendelete A helyi iparűzési adóról A Képviselő testület! Mérk Nagyközség Önkormányzata a helyi adókról szóló 2003. évi XCII. Tv. felhatalmazása

Részletesebben

Csávoly Község Önkormányzata Képviselőtestületének többször módosított 6/1996. (XII. 26.) ÖKt. rendelete a helyi iparűzési adóról

Csávoly Község Önkormányzata Képviselőtestületének többször módosított 6/1996. (XII. 26.) ÖKt. rendelete a helyi iparűzési adóról Csávoly Község Önkormányzata Képviselőtestületének többször módosított 6/1996. (XII. 26.) ÖKt. rendelete a helyi iparűzési adóról (Egységes szerkezetben) Csávoly Község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ

A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ 20/2004.(V.3.) RENDELETÉNEK A 16/2007.(XI. 01.) RENDELETTEL, A 24/2007.(XII. 20.) RENDELETTEL, A 26/2008.(XI. 27.) RENDELETTEL,

Részletesebben

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2002.(II.15.)Kt. rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról 1 Az egységes szerkezetbe foglalt rendelet hiteléül: Maglód, Margruber János jegyző

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról 1

Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról 1 Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1 Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

Seregélyes Nagyközség Önkormányzata 2/2000. (II.18.) Ör. sz. rendelete. A magánszemélyek kommunális adójáról (egységes szerkezetben)

Seregélyes Nagyközség Önkormányzata 2/2000. (II.18.) Ör. sz. rendelete. A magánszemélyek kommunális adójáról (egységes szerkezetben) Seregélyes Nagyközség Önkormányzata 2/2000. (II.18.) Ör. sz. rendelete A magánszemélyek kommunális adójáról (egységes szerkezetben) Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete, a helyi adókról

Részletesebben

Hidegkút Község Önkormányzatának 3/2003. ( IV. 15. Ör. 9 számú rendelete az építményadóról. Az adókötelezettség

Hidegkút Község Önkormányzatának 3/2003. ( IV. 15. Ör. 9 számú rendelete az építményadóról. Az adókötelezettség Hidegkút Község Önkormányzatának 3/2003. ( IV. 15. Ör. 9 számú rendelete az építményadóról Hidegkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 1990. évi C. törvény 1. -ának /1/ bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról 1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi adókról szóló többször módosított

Részletesebben

Bánd Községi Önkormányzat 8/2003. (XI. 24.) ÖK. számú RENDELETE A helyi adókról. I. Fejezet Általános rendelkezések. (Egységes szerkezet)

Bánd Községi Önkormányzat 8/2003. (XI. 24.) ÖK. számú RENDELETE A helyi adókról. I. Fejezet Általános rendelkezések. (Egységes szerkezet) Bánd Községi Önkormányzat 8/2003. (XI. 24.) ÖK. számú RENDELETE A helyi adókról I. Fejezet Általános rendelkezések (Egységes szerkezet) 1.. Az adókötelezettség Bánd Községi Önkormányzat illetékességi területére

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. 2. Ózd Város helyi adóit, azok pótlékait, bírságait a rendelet mellékletében feltüntetett számlákra kell teljesíteni.

I. Általános rendelkezések. 2. Ózd Város helyi adóit, azok pótlékait, bírságait a rendelet mellékletében feltüntetett számlákra kell teljesíteni. Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) sz. önkormányzati rendelete a 11/2008. (III.21.) sz., a 38/2008.(XII.30.) sz., a 21/2009.(XII.22.) sz., az 1/2010. (I.4.) sz., az 1/2011.

Részletesebben

Dombrád Város Önkormányzata 14/2003.(XI.27.) Ör. RENDELETE. Helyi adókról. - egységes szerkezetben - I. Fejezet. Adóalany, adókötelezettség 1..

Dombrád Város Önkormányzata 14/2003.(XI.27.) Ör. RENDELETE. Helyi adókról. - egységes szerkezetben - I. Fejezet. Adóalany, adókötelezettség 1.. Dombrád Város Önkormányzata 14/2003.(XI.27.) Ör. RENDELETE Helyi adókról - egységes szerkezetben - Dombrád Város Önkormányzata a helyi adókról szóló módosított 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Ht.)

Részletesebben

AZ ADÓZÁS RENDJÉRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNY, VALAMINT A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAINAK ISMERTETÉSE

AZ ADÓZÁS RENDJÉRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNY, VALAMINT A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAINAK ISMERTETÉSE AZ ADÓZÁS RENDJÉRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNY, VALAMINT A HELYI ADÓKRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAINAK ISMERTETÉSE DR. HERKNER VERONIKA GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL HATÓSÁGI FŐOSZTÁLYÁNAK OSZTÁLYVEZETŐJE AZ

Részletesebben

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2016. (XII. 01.) önkormányzati rendelete. a települési adóról

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2016. (XII. 01.) önkormányzati rendelete. a települési adóról BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2016. (XII. 01.) önkormányzati rendelete a települési adóról Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990.

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselőtestületének 12/1991./XII.2./ ÖK. rendelete a helyi adókról 1. I.Fejezet

Ócsa Város Önkormányzat Képviselőtestületének 12/1991./XII.2./ ÖK. rendelete a helyi adókról 1. I.Fejezet Ócsa Város Önkormányzat Képviselőtestületének 12/1991./XII.2./ ÖK. rendelete a helyi adókról 1 I.Fejezet 1.. 2 A Helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 2. -a, valamint a Helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) önkormányzati rendelet

Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) önkormányzati rendelet Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) önkormányzati rendelet (Egységes szerkezetben a 11/2008. (III.21.) a 38/2008.(XII.30.) a 21/2009.(XII.22.), az 1/2010. (I.4.), az 1/2011.

Részletesebben

Inárcs Község Önkormányzata 14/2007. (XI. 29.) rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról

Inárcs Község Önkormányzata 14/2007. (XI. 29.) rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról Inárcs Község Önkormányzata 14/2007. (XI. 29.) rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról (Egységes szerkezetben a 19/2011. (XII. 1.) önkormányzati rendelettel.) Inárcs Község Önkormányzata a helyi

Részletesebben

MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított

MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított MÁGOCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2002. (XII. 31.), 16/2007. (XII. 22.) és 14/2008. (XII. 01.) rendeleteivel módosított 1/1999. (II. 01.) rendelete a helyi iparűzési adóról (a módosításokkal

Részletesebben

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1 1 Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1 Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. tv. 1.

Részletesebben

JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2010. (XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL. A rendelet hatálya 1.

JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2010. (XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL. A rendelet hatálya 1. JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2010. (XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL Jászszentandrás község önkormányzati képviselőtestülete a helyi adókról szóló 1990.évi

Részletesebben

KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 49/2011. (XII. 21.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról

KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 49/2011. (XII. 21.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 49/2011. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi

Részletesebben

Vaszar Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/1997.(XII.19.) rendelete a helyi iparűzési adóról (módosításokkal 1 egységes szerkezetben)

Vaszar Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/1997.(XII.19.) rendelete a helyi iparűzési adóról (módosításokkal 1 egységes szerkezetben) Vaszar Község Önkormányzat Képviselőtestületének 12/1997.(XII.19.) rendelete a helyi iparűzési adóról (módosításokkal 1 egységes szerkezetben) Vaszar Község Önkormányzat képviselőtestülete (továbbiakban:

Részletesebben

Bucsa Község Önkormányzatának 12/2003.(XII.20.) sz. rendelete a. magánszemélyek kommunális adójáról

Bucsa Község Önkormányzatának 12/2003.(XII.20.) sz. rendelete a. magánszemélyek kommunális adójáról Bucsa Község Önkormányzatának 12/2003.(XII.20.) sz. rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról 2 Bucsa Község Önkormányzatának 12/2003.(XII.20.) sz. rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról Általános

Részletesebben

19/1991. (XI. 14.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a kommunális adóról

19/1991. (XI. 14.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a kommunális adóról 19/1991. (XI. 14.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a kommunális adóról Mód: 22/1992.(XII.23), 21/1993. (XI. 25.), 32/1995.(XII.28.),24/1999.(XII.16.), 41/2002.(XII.12.)

Részletesebben

Zalalövő Város Önkormányzatának. 17/2003./XII.04./sz. rendelete. a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ I.

Zalalövő Város Önkormányzatának. 17/2003./XII.04./sz. rendelete. a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ I. Zalalövő Város Önkormányzatának 17/2003./XII.04./sz. rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ Zalalövő Város Önkormányzata Képviselőtestülete a többször módosított 1990.

Részletesebben

HELYRAJZI SZÁMONKÉNT KÜLÖN-KÜLÖN KELL BEVALLÁST BENYÚJTANI. Adókötelezettség keletkezése Változás bejelentése Adókötelezettség megszűnése

HELYRAJZI SZÁMONKÉNT KÜLÖN-KÜLÖN KELL BEVALLÁST BENYÚJTANI. Adókötelezettség keletkezése Változás bejelentése Adókötelezettség megszűnése BEVALLÁS hasznos alapterület szerinti építményadóról 2011-RE ÉS KORÁBBI ÉVEKRE Benyújtandó Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Adóhatóságához 1139 Budapest, Béke tér 1., 1555 Budapest, Pf. 10.

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2013. augusztus 29. Hatályos: 2013. január 1-jétől

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2013. augusztus 29. Hatályos: 2013. január 1-jétől Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2013. augusztus 29. Hatályos: 2013. január 1-jétől Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának helyi adókról szóló 58/2002. (XII.27.) számú rendelete

Részletesebben

Esztergályhorváti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt -

Esztergályhorváti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - Esztergályhorváti Községi Önkormányzat Képviselőtestületének - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 12/2004./XII. 18./ önkormányzati r e n d e l e t e A HELYI ADÓK BEVEZETÉSÉRŐL HATÁLYOS: 2005. JANUÁR

Részletesebben

A magánszemélyek kommunális adójáról

A magánszemélyek kommunális adójáról Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 10/1999. (X.22.). sz. valamint 19/2004. (XII. 14.) számú kt. rendeletekkel módosított 11/1998. (XII.11.) számú rendelete A magánszemélyek

Részletesebben

Újhartyán Község Önkormányzatának 30/2012. (XII. 12.) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Újhartyán Község Önkormányzatának 30/2012. (XII. 12.) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Község Önkormányzatának 30/2012. (XII. 12.) sz. Önkormányzati rendelete a helyi adókról EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Magyarország Alaptörvénye 32.

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 46/2016. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a települési adóról

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 46/2016. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a települési adóról Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 46/2016. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a települési adóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK FELSİZSOLCA NAGYKÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 14/1991. (XI.30.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL (A 16/1993. (IX.25.), a 6/1995. (V.26.), a 11/1995. (XII.8.), a 12/1996. (XII.20.), a 14/1999.

Részletesebben

HELYRAJZI SZÁMONKÉNT KÜLÖN-KÜLÖN KELL BEVALLÁST BENYÚJTANI. Adókötelezettség keletkezése Változás bejelentése Adókötelezettség megszűnése

HELYRAJZI SZÁMONKÉNT KÜLÖN-KÜLÖN KELL BEVALLÁST BENYÚJTANI. Adókötelezettség keletkezése Változás bejelentése Adókötelezettség megszűnése BEVALLÁS hasznos alapterület szerinti építményadóról 2011-RE ÉS KORÁBBI ÉVEKRE Benyújtandó Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Adóhatóságához 1139 Budapest, Béke tér 1., 1555 Budapest, Pf. 10.

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 18/2004. (V.5.) Ök. számú R E N D E L E T E

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 18/2004. (V.5.) Ök. számú R E N D E L E T E MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 18/2004. (V.5.) Ök. számú R E N D E L E T E a magánszemélyek kommunális adójáról (egységes szerkezetben a 26/2010.(XII.30.) rendelettel) 1. AZ ADÓ BEVEZETÉSE 1. A helyi

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról 1

Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról 1 Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2006. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1 Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.

Részletesebben

1.. 2.. Adókötelezettség, az adó alanya:

1.. 2.. Adókötelezettség, az adó alanya: Vállaj Község (1) Önkormányzata 3/1994.(VI.08) KT számú 12/2003.(XII.28.) KT számú rendelettel többször módosított egységes szerkezetbe foglalt r e n d e l e t e A helyi iparűzési adóról Vállaj Község

Részletesebben

BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t. a helyi adókról

BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t. a helyi adókról BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2007. (XII.18.) sz. r e n d e l e t a helyi adókról Buzsák községi Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

a helyi iparűzési adóról

a helyi iparűzési adóról 2014.01.01-től BERKESDI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2000. (XII.01.) sz. rendelete a helyi iparűzési adóról A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1)

Részletesebben

Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 54/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. Az építményadó alanya

Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 54/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról. Az építményadó alanya Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 54/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Esztergom Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében

Részletesebben

17/2003. (XII.01.) RENDELETE. A HELYI ADÓKRÓL /egységes szerkezetben/ A rendelet hatálya 1. KOMMUNÁLIS JELLEGŰ ADÓK

17/2003. (XII.01.) RENDELETE. A HELYI ADÓKRÓL /egységes szerkezetben/ A rendelet hatálya 1. KOMMUNÁLIS JELLEGŰ ADÓK 1 JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 17/2003. (XII.01.) RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL /egységes szerkezetben/ Jászszentandrás község önkormányzati képviselőtestülete a helyi adókról szóló

Részletesebben

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelete az egyes helyi adórendeletek módosításáról

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelete az egyes helyi adórendeletek módosításáról Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2010. (XII.16.) önkormányzati rendelete az egyes helyi adórendeletek módosításáról Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990.

Részletesebben