A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS ELLENI KÜZDELEM ÚJ DIMENZIÓI

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS ELLENI KÜZDELEM ÚJ DIMENZIÓI"

Átírás

1 Dr. Kurta Gábor nyá. ezds., CSc, egyetemi docens A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS ELLENI KÜZDELEM ÚJ DIMENZIÓI Tisztelt Konferencia! Hölgyeim és Uraim! Mindenek előtt gratulálok az előadóknak, nagyon jó és érdekes előadásokat hallhattunk. Lényegét tekintve egyetértek az elhangzottakkal, de engedjék meg nekem, hogy a rendelkezésemre álló rövid idő alatt a többnyire finomkodó, kiegyensúlyozott és mértéktartó előadások mellett egy radikálisabb, digitalizált (igen-nem) hangvételű megközelítésben más megvilágításba helyezzek néhány dolgot. Tapasztalom, hogy a terrorizmus kérdésében a tömegkommunikációban nyilatkozó tudósok és szakemberek akár a mondanivaló szakmai tartalmának rovására is PR és humanitárius szempontokat követnek. A Word Trade Center lerombolása és a több ezer áldozat iránti néhány mondatos részvét kifejezése után nyilatkozatuk nagy részében az iszlám kultúra ártatlanságának bizonyítására törekednek. Minden igyekezetükkel a nyilvánvalóan bekövetkező válaszcsapás értelmetlenségét, céltalanságát igyekeznek hangoztatni, mondván, hogy az erőszak újabb erőszakot szül. Pedig a biztonságpolitikai szakemberek többsége tisztában van azzal, hogy a XXI. században a modern nyugati világra (lényegében a keresztény államokra) a nemzetközi terrorizmus beláthatatlan következményekkel járó fenyegetést jelent. Azokkal a főleg katonai szakemberekkel értek egyet, akik azt hangoztatják, hogy amennyiben az évtizedünk végére nem sikerül hatékonyan elreteszelni a nemzetközi terrorizmus terjedésének útját, akkor a következő évtizedben a technikai modernizáció adta lehetőségek révén a terrorizmus közel megfékezhetetlenné válik. Nem nehéz megjósolni, hogy a nyugati államok ma még többségében pacifista állampolgárai az eredményesen működő nemzetközi terrorizmus tömeges áldozatainak, az állandósult rettegés -nek, a bekövetkező gazdasági hanyatlásnak, a létbizonytalanság fokozódásának következtében a fegyveres erők radikális fellépését, a terrorizmus és az azt támogató államgépezetek minden eszközzel való felszámolását fogják követelni. Egy ilyen helyzet hatalmas véráldozatokkal járó fegyveres konfliktust hozhat, amely a XXI.

2 század első felében az iszlám világ totális vereségét, és a mohamedán lakosság jelentős személyi veszteségeit eredményezheti. A hangsúlyt tehát a jó szándékú embereknek mindenféle terrorcselekmény kategorikus elutasítására, és az iszlám szélsőségek megfékezésének szükségességére kell helyezni. Aki az iszlám terrorizmus veszélyeit, a mohamedán kultúra védelmében kisebbíteni igyekszik, az valójában a mohamedán világ stratégiai veszélyeztetését segíti elő. Annak is tudatában kell lennünk, hogy az iszlám szélsőségek elleni harcot a keresztény államoknak, vagy szövetségnek, csakis a teljes mohamedán világ szolidaritásával szemben lehet megvívnia. Az iszlám értékrendjében a vallási hovatartozás az elsődleges. Nem primitív leegyszerűsítés állítani, hogy a tényállástól függetlenül, keresztény és mohamedán állampolgár vitájában az iszlám bíróságok többnyire az iszlám hívő javára döntenek. Kétség kívül, az Amerikai Egyesült Államok és a keresztény világ elleni iszlám terrorizmusnak nemcsak vallási, hanem politikai és főleg gazdasági okai vannak. Gazdasági okként felróható a több mint fél évszázada erősödő, gazdag északi és a szegény déli államok közötti ellentét. Érdekes, hogy a mohamedán államok közötti gazdasági különbségek még nagyobbak. Gondoljunk csak az olajban gazdag arab államok és Banglades, Pakisztán, Afganisztán népeinek gazdasági helyzetére. Igaz, még a szegény iszlám államokban is parttalanná vált a gazdasági polarizáció, mégsem fordul elő, hogy iszlám terroristák gazdag hittestvéreik ellen fordulnának. Rosszmájú elemzések szerint a gazdag Szaúd-Arábia (ha nem is legfelső állami szinten szervezve) lényegesen többet költ az iszlám terrorizmus támogatására, mint a szegény mohamedán tömegek életfeltételeinek javítására. Néhány állam pedig többnyire nyíltan, állami szinten támogatja az iszlám terrorizmust (Afganisztán, Irak, Szomália, Szíria és korábban Líbia). A nemzetközi terrorizmus fő erejét kétségkívül az iszlám terrorizmus képezi. Így a fő csapást, a nemzetközi terrorizmus elleni harcban az iszlám terrorizmusra kell mérni. A Word Trade Center elleni merénylet bebizonyította, hogy az iszlám terrorizmus a maga sajátos eszközeivel olyan hatékony pusztításra képes, amely a világ leghatalmasabb és legfejlettebb államát alapjaiban veszélyeztetheti. Gondoljunk csak arra, hogy a pszichológiai szempontból kellő időben végrehajtott csupán néhány áldozatot követelő antraxos merényletek világszerte milyen pánikhangulatot keltettek az iszlám hívők egy részének örömére. A terrorizmus elleni küzdelem olyan bonyolult, hogy a mérhetetlenül nagy túlerő sem lehet elegendő a hatékony védelem megvalósítására. Egyetlen járható út kínálkozik a terrorcselekmények elhárítására: a világméretű összefogás. Tekintettel a terrorista merényletek végrehajtásához és annak elhárítá- 2

3 sához szükséges erőforrások óriási aszimmetriájára, csakis világméretű öszszefogással lehetséges a terrorizmusnak gátat szabni. Amíg egyetlen állam is búvóhelyet, bázist és anyagi támogatást biztosít számukra, hatékonyan veszélyeztethetik a célpont államok lakosságát. Az egész világ terrorizmus elleni összefogása mellett jól átgondolt, komplex tevékenységi rendszerek stratégiai szempontból összehangolt hatékony műveleteire van szükség, a más valláshoz, kultúrához tartozó lakosság elleni nagyobb jelentőségű merényletek megfékezéséhez. Megítélésem szerint közel fontossági sorrendben a következő műveletek hosszú távú folyamatos fenntartását szükséges biztosítani: AZ ÁLLAMOK ELRETTENTÉSE A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS TÁMOGATÁSÁTÓL, A TÖMEG- PUSZTÍTÓ FEGYVEREK GYÁRTÁSÁTÓL, ALKAL- MAZÁSÁTÓL Ezen a területen kezdetben lehetséges nem katonai eszközöket alkalmazni. Nemzetközi határozatokkal, embargóval (gazdasági, pénzügyi, fejlesztési, utazási, szállítási stb. korlátozások bevezetésével) néhány államot rá lehet venni a terrorizmus tényleges támogatásának megszüntetésére. Jó példa erre Líbia esete. Természetesen e tárgyban nincs bizalom, szigorú, folyamatos ellenőrzésekkel szükséges meggyőződni a támogatások megvonásáról. A diktatórikus államok többségével szemben a békés eszközök hatástalanok. Az elrettentés hiteltelen, ha nem érint több államot. Esetünkben Afganisztán és Irak, esetleg Szomália megbüntetése elkerülhetetlen, de számításba jöhet még Szíria, Irán és az alakuló Palesztina. A katonai eszközök alkalmazása esetén nem születhet félmegoldás. Csakis az iszlám fundamentalizmust elvető, az ENSZ által deklarált emberi jogokat biztosító demokratikus államrend megszilárdítása nyújthat biztosítékot a terrorizmus támogatásának felszámolására. A katonai csapásnak meggyőzőnek, hitelesnek kell lenni. El kell hitetni minden állammal, hogy a terrorizmus támogatása esetén számolnia kell az államrend megsemmisítését eredményező átfogó támadással. Két-három diktatórikus államhatalom megsemmisítése, és helyében az iszlám fundamentalizmus kizárását biztosító demokratikus jogállam megteremtése radikális csökkenést eredményezhet a terrorizmus támogatásában. Bázisaitól megfosztva, folyamatos üldöztetésben nem lehet nagy jelentőségű terrorcselekményeket megszervezni, összehangolni. 3

4 A terrorizmus felszámolásával (amely évtizedünkben elsőrendű feladat) párhuzamosan oda kell figyelni a tömegpusztító fegyvereket gyártó és birtokló diktatórikus államokra. A diktatúrák esetében egy-két személy kezében összpontosul minden hatalom, gyakorlatilag kontroll nélkül. Az emberiség mérhetetlen veszélynek van kitéve, ha kóros személyiségszerkezetű egyének döntésétől függ százezrek élete. A demokratikus világnak, - ha elkerülhetetlen joga van katonai erőt is bevetni a tömegpusztító fegyverek feletti ellenőrzés megszerzése érdekében. A TERRORISTA CÉLPONTKÉNT VALÓSZÍNŰSÍT- HETŐ OBJEKTUMOK VÉDELMÉNEK FOKOZÁSA A WTC elleni támadás rádöbbentette a biztonsági szakembereket arra, hogy rengeteg pénzt kell áldozni a biztonság fokozása érdekében. Elsősorban a tömegközlekedési eszközöket, bevásárlóközpontokat, szállodákat, nagy tömegeket vonzó sport- és kulturális rendezvények színhelyeit, pénzintézeteket, szolgáltató létesítményeket stb. kell védeni. A hatékony védelem kiépítése elviselhetetlen anyagi terheket jelent. Nagyon fontos egy jól működő információs rendszer, valamint egy jelentős erőket felvonultató, mobil, gyors megjelenésre, határozott beavatkozásra képes elhárító készenléti szolgálat folyamatos fenntartásának megteremtése és működtetése. A legújabb technológiákon alapuló biztonságtechnikai eszközök, a nemzetközi együttműködés (a felkészülésben és az elhárításban), a lakosság támogatása, együttesen leszűkíthetik a terrorizmus mozgásterét. A JOGREND KORSZERŰSÍTÉSE Sajnos napjaink gyakorlatává vált, hogy a bűnözők és a terroristák, a békés állampolgárok jogbiztonságát szolgáló törvények, rendeletek paragrafusainak védelmét használják fel a bűnüldöző, elhárító szervezetekkel szemben. Szükséges egy mindent átfogó jogi szabályozás a terrorizmus ellen, amely az állampolgári jogok korlátozása árán is hatékonyabb eszközöket ad a bűnüldöző, a terrorizmust elhárító szervek kezébe. Ezek között olyan jogszabályok születtek már meg, amelyek lehetővé teszik az eltérített repülőgépek lelövését, néhány száz ártatlan utas elpusztítását abból a célból, hogy megmentsük ugyancsak ártatlan ezrek életét. 4

5 Feltétlenül szükséges kiszélesíteni a titkosszolgálati eszköztárat, bizonyos kritikus helyzetben teljes cselekvési szabadságot kell biztosítani a bűnüldöző, elhárító szervezeteknek. Jelentős változtatásokat igényel a nemzetközi jogrend is. Nem tűrhető el, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni fellépést a világszervezet vég nélküli politikai vitája hátráltassa. Elégséges katonai erő birtokában egy a terrorizmus elhárítása érdekeinek jobban megfelelő új világrend alakítható ki. GAZDASÁGI PÉNZÜGYI INTÉZKEDÉSEK FOGANA- TOSÍTÁSA Elsősorban elegendő katonai erő birtokában, - de jobb, ha az ENSZ és a Biztonsági Tanács határozataival, - terrorizmusellenes gazdasági, pénzügyi rendszabályok foganatosíthatók. Ezen a területen esetenként évszázados hagyományokat kell megtörni, hogy pl. a banki titok leplét lerántva követhessük a fekete pénzek útját, megakadályozzuk a pénzmosást, elzárjuk a terroristák tevékenységét finanszírozó pénzügyi csapokat. Természetesen a dollármilliókat, - százezreket lehet bőröndben is szállítani, de az már nagyobb rizikóval jár. A gazdasági-pénzügyi megszorító intézkedések kiválóan alkalmasak a terrorizmus támogatásán sáfárkodó államok elrettentésére. AZ ISZLÁM FUNDAMENTALIZMUS VISSZASZORÍ- TÁSA A nemzetközi terrorizmus legfőbb erkölcsi, szellemi és anyagi forrását az iszlám fundamentalizmus képezi. Az iszlám szélsőséges erők hatékony viszszaszorítása nélkül a nemzetközi terrorizmus ellen csak időleges sikereket érhetünk el. Megítélésem szerint a katonai erő fedezete mellett elsősorban jogi és erkölcsi csapásokat kell mérni az iszlám fundamentalizmusra. Az iszlám fundamentalizmus ugyanúgy megtagadja az ENSZ által elismert emberi jogokat, mint a diktatúrák. Ez egyrészt igényli az iszlám fundamentalista államgépezet katonai erővel történő fenyegetését, végső esetben szétzúzását, illetve az iszlám bíróságok, az iszlám ítélkezési gyakorlat alkalmazásának megakadályozását. Másrészt a nők elnyomásának megszüntetését, a tudomány szabadságát, a demokratikus jogállamiság megteremtését kell fegyveres erővel támogatni. Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy az iszlám fundamentalista 5

6 erők választások útján hatalomra kerüljenek. Hatékony segítséget szükséges nyújtani a vallási szélsőségek fegyveres csoportjai megsemmisítéséhez (pl. Algéria, Fülöp-szigetek) azon államok számára, akik ezt igénylik. Olyan új világrendet szükséges kialakítani, amelyben a bűnözőket, a gyilkosokat és a terroristákat nem védi a nemzetközi jog. Nem engedhetjük létezni az olyan államalakulatokat, amelyek nemi vagy jogi megkülönböztetés alapján jogfosztottá tesz és brutálisan elnyom széles tömegeket. Tisztelt Konferencia! Hölgyeim és Uraim! Abban a meggyőződésben köszönöm meg figyelmüket, hogy a nemzetközi terrorizmus legyőzhető, az olyan új világrend létrehozható, amelyben a nemi és faji megkülönböztetésen alapuló elnyomás megszüntethető. Úgy gondolom, ez a mai konferencia a maga szerény eszközeivel ehhez már hozzájárulását is adta. Még egyszer köszönöm a figyelmüket! 6

VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről

VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Külügyi Bizottság 27.5.2011 2010/2311(INI) VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére az EU terrorizmus elleni politikájáról:

Részletesebben

A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre

A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre dr. Keszely László ezds. Karl Marx: A történelem ismétli

Részletesebben

A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján

A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján Nemzeti biztonsági stratégia Globalizáció, multipoláris világrend, de katonai versengés folytatódik Kína célja a béke megőrzése Defenzív

Részletesebben

SZKA_210_46. Terroristák kommandósok

SZKA_210_46. Terroristák kommandósok SZKA_210_46 Terroristák kommandósok TANULÓI TERRORISTÁK KOMMANDÓSOK 10. ÉVFOLYAM 551 46/1 A TERRORIZMUS A MODERN VILÁGBAN SZEMELVÉNY A tradicionális társadalmi rendhez viszonyítva a modern társadalmak

Részletesebben

AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA

AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA Dr. Haig Zsolt mk. alezredes egyetemi docens ZMNE BJKMK Információs Műveletek és Elektronikai Hadviselés Tanszék haig.zsolt@zmne.hu AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA Az előadás az MTA Bolyai

Részletesebben

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban 2013 Valki László 2 ENSZ alapokmány anyagi és eljárási normáinak összefüggése Biztonsági Tanács: államok közösségének egyetlen bírósága Eljárási:

Részletesebben

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens

VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA A II. világháborút követő évtizedek, a bipoláris világrendszer évtizedei amelyek során

Részletesebben

és s feladatrendszere (tervezet)

és s feladatrendszere (tervezet) Az MH Műveleti M Parancsnokság rendeltetése és s feladatrendszere (tervezet) Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy HM HVK MFCSF 2006. Szeptember 16. I. Az MH Műveleti Parancsnokság rendeltetése Az MH katonai

Részletesebben

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU

Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése

Közbiztonsági referensek képzése Közbiztonsági referensek képzése 2012. szeptember 10-14. Katasztrófavédelmi alapismeretek Jogszabályi alapok Kurtán Attila tű. százados kiemelt főtanár Hazai jogszabályok Magyarország Alaptörvénye (2011.

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT TÉMAJEGYZÉK rendészeti igazgatási szak biztonsági szakirány:

SZAKDOLGOZAT TÉMAJEGYZÉK rendészeti igazgatási szak biztonsági szakirány: NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR SZAKDOLGOZAT TÉMAJEGYZÉK rendészeti igazgatási szak biztonsági szakirány: I, Létesítményvédelem és biztonságvédelem tantárgyak körében: 1, Magánbiztonság

Részletesebben

Az UNICEF humanitárius tevékenységének eredményei 2014-ben

Az UNICEF humanitárius tevékenységének eredményei 2014-ben UNICEF/HIVA2014-00005/SCHERMBRUCKER UNICEF/SUDA2014-XX657/NOORANI UNICEF/NYHQ2014-1407/NESBITT UNICEF/NYHQ2014-1556/ZAIDI UNICEF/ETHA-2014-00408/OSE UNICEF/UKLA2013-00958/SCHERMBRUCKER Az UNICEF humanitárius

Részletesebben

KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A BEAVATKOZÁS KIEMELT KÉRDÉSEI. Kuti Rajmund tűzoltó százados

KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A BEAVATKOZÁS KIEMELT KÉRDÉSEI. Kuti Rajmund tűzoltó százados Kuti Rajmund tűzoltó százados KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A terrorizmus kezelése napjaink állandó problémája. Az elmúlt években a világ több pontján bekövetkezett

Részletesebben

SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET

SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET SZAKSZEMINÁRIUMOK 2007/2008-AS TANÉV NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK INTÉZET Kurzus címe:a fejlődő országok társadalmi-gazdasági kérdései Kurzusvezető: Najat Shamil Ali A szakszeminárium az alábbi témákkal foglalkozik:

Részletesebben

Történeti áttekintés

Történeti áttekintés Nemzetközi menekültjog Nemzetközi jog 2012 tavasz dr. Lattmann Tamás Történeti áttekintés 1918-ig: menekültek a migráció részeként két világháború között: szerződések egyes konkrét üldözött csoportok tekintetében

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

A globalizáció fogalma

A globalizáció fogalma Globális problémák A globalizáció fogalma átfogó problémák tudománya, amely az EGÉSZ emberiséget új j módon, tendenciájukban egyenesen egzisztenciálisan is érintik. Területei: például az ökológiai problematika,,

Részletesebben

A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései. Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK

A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései. Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK Bevezető gondolatok A nők esélyegyenlőségi törekvései már régóta a társadalmigazdasági rendszer

Részletesebben

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ PRIORITÁSAI AZ EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZETE KÖZGYŰLÉSÉNEK 60. ÜLÉSSZAKA SZÁMÁRA

AZ EURÓPAI UNIÓ PRIORITÁSAI AZ EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZETE KÖZGYŰLÉSÉNEK 60. ÜLÉSSZAKA SZÁMÁRA AZ EURÓPAI UNIÓ PRIORITÁSAI AZ EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZETE KÖZGYŰLÉSÉNEK 60. ÜLÉSSZAKA SZÁMÁRA Bevezetés 1. Az Európai Unió mélyen elkötelezett az Egyesült Nemzetek mellett, a nemzetközi jog fenntartása

Részletesebben

P7_TA-PROV(2013)0060 Orvosi segítséget nyújtókat ért közelmúltbeli támadások Pakisztánban

P7_TA-PROV(2013)0060 Orvosi segítséget nyújtókat ért közelmúltbeli támadások Pakisztánban P7_TA-PROV(2013)0060 Orvosi segítséget nyújtókat ért közelmúltbeli támadások Pakisztánban Az Európai Parlament 2013. február 7-i állásfoglalása a közelmúltban segélyszervezetek egészségügyi alkalmazottai

Részletesebben

ABLAKA GERGELY (SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ)

ABLAKA GERGELY (SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ) (SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ) SZEMÉLYES ADATOK: Név: Ablaka Gergely Születési hely és idő: Budapest, 1979. December 14. E-mail: ablakagergely@yahoo.com TANULMÁNYOK: 2003 szeptemberétől: Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

Ezrek demonstráltak Izrael mellett Budapesten

Ezrek demonstráltak Izrael mellett Budapesten Ezrek demonstráltak Izrael mellett Budapesten 2014-07-27 18:05:24 Cikk ajánlása Nyomtatás Betűméret Megosztás Izrael melletti szimpátiatüntetést tartottak vasárnap délután a Dohány utcai zsinagógában.

Részletesebben

A hadviselés ökológiai következményeinek enyhítése. Dr. Halász László

A hadviselés ökológiai következményeinek enyhítése. Dr. Halász László A hadviselés ökológiai következményeinek enyhítése Dr. Halász László Alapfogalmak Az ökológia a szünbiológia tudományának része. A szünbiológia megfelel az angol ecology kifejezésnek, így tartalmilag általában

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 2014/2204(INI) 5.1.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság

Részletesebben

Emberi jogok védelme a nemzetközi jog területén

Emberi jogok védelme a nemzetközi jog területén Emberi jogok védelme a nemzetközi jog területén 2012. ősz dr. Lattmann Tamás ELTE ÁJK, Nemzetközi jogi tanszék Emberi jogok fajtái Karel Vasak: Human Rights: A Thirty-Year Struggle: the Sustained Efforts

Részletesebben

182. sz. Egyezmény. a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről

182. sz. Egyezmény. a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről 182. sz. Egyezmény a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi

Részletesebben

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara 1132 Budapest, Kádár u. 13. Telefon: Fax:

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara 1132 Budapest, Kádár u. 13. Telefon: Fax: Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara 1132 Budapest, Kádár u. 13. Telefon: +36-1-422-0079 - Fax: +36-1-220-8921 S Z A K M A I A J Á N L Á S TERRORCSELEKMÉNYEKKEL KAPCSOLATOS BIZTONSÁGI

Részletesebben

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.

Részletesebben

2. Az Egyezmény eredeti angol nyelvû szövege és hivatalos magyar nyelvû fordítása a következõ:

2. Az Egyezmény eredeti angol nyelvû szövege és hivatalos magyar nyelvû fordítása a következõ: 2001. évi XXVII. Törvény a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekrõl szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1999. évi 87. ülésszakán elfogadott 182.

Részletesebben

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig 1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Az ülés dokumentuma NAPIREND ÁPRILIS 24., PÉNTEK 09/04/23 PE /OJVE. HU Egyesülve a sokféleségben HU

EURÓPAI PARLAMENT Az ülés dokumentuma NAPIREND ÁPRILIS 24., PÉNTEK 09/04/23 PE /OJVE. HU Egyesülve a sokféleségben HU EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Az ülés dokumentuma NAPIREND 2009. ÁPRILIS 24., PÉNTEK 09/04/23 PE HU Egyesülve a sokféleségben HU Eljárások magyarázata Ha a Parlament nem dönt másképp, a vizsgált szövegekre

Részletesebben

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program Valódi partner, valódi megoldások. TUDATOS VEZETÉS VEZETŐFEJLESZTŐ PROGRAM 60 ÓRÁS COACHINGGAL KOMBINÁLT MODULÁRIS TRÉNINGSOROZAT A Tudatos Vezetés Program tréningsorozat

Részletesebben

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16.

Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. Nemzetpolitikai továbbképzés 2014. október 16. A definíció hiánya Dilemma: - a szuverén állam ismeri/dönti el - az identitásválasztás szabadsága Az ET Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993) sz. ajánlása:

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben

Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiája

Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiája Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiája 1 Nemzeti Biztonsági Stratégia I. Magyarország biztonságpolitikai környezete II. Magyarország helye és biztonságpolitikai érdekei a világban III. A Magyarországot

Részletesebben

dr. Zavodnyik József június 14.

dr. Zavodnyik József június 14. dr. Zavodnyik József 2016. június 14. 2014/104/EU irányelv a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes

Részletesebben

Az elnök irodája. Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny 2015. Jogi példaeset. A terrorizmus elleni harc és a kínzások

Az elnök irodája. Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny 2015. Jogi példaeset. A terrorizmus elleni harc és a kínzások Az elnök irodája A terrorizmus elleni harc és a kínzások Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny 2015. Jogi példaeset Copyright 2015 Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny Az esetet Németh

Részletesebben

Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei

Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei Katonai Vezetőképző Intézet TDK javasolt témái, témakörei Hadászat- és Hadelmélet Tanszék 1. A hadikultúrák megjelenése a modern hadügyben 2. A hadikultúrák elméleti kérdései 3. A gerilla hadviselés elméletének

Részletesebben

2651. 1. Tételsor 1. tétel

2651. 1. Tételsor 1. tétel 2651. 1. Tételsor 1. tétel Ön egy kft. logisztikai alkalmazottja. Ez a cég új logisztikai ügyviteli fogalmakat kíván bevezetni az operatív és stratégiai működésben. A munkafolyamat célja a hatékony készletgazdálkodás

Részletesebben

A fehér világ jövője a XXI. században

A fehér világ jövője a XXI. században Guillaume Faye: A fehér világ jövője a XXI. században Gazdag István forditása Megjelent, többek között: a Demokrata, 2007 január 18.-i számában Európa a Római Birodalom bukása óta sohasem volt ilyen drámai

Részletesebben

KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM MINISZTER. (.1/10 5 t Sneider Tamás képviselő űr részére Érkezett : 2014 AUG 2 6.

KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM MINISZTER. (.1/10 5 t Sneider Tamás képviselő űr részére Érkezett : 2014 AUG 2 6. KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM MINISZTER (.1/10 5 t Sneider Tamás képviselő űr részére Érkezett : 2014 AUG 2 6. Magyar Országgyűlés...Budapes t Tisztelt Képviselő Úr! A hozzám intézett, az Országgyülésről

Részletesebben

Gettósodás, mint szociális probléma

Gettósodás, mint szociális probléma Gettósodás, mint szociális probléma Michal Vašečka Workshop Területi és etnikai különbségek formái Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon Ostrava, 2012. május 3-4. Gettó Wacquant a gettó jelenséget

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 4. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 4. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 4. (OR. en) 12874/16 ADD 4 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 3. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató

Részletesebben

Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely

Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely Hazánk tudománya, innovációja és versenyképessége szakmai vitafórum Nagykanizsa, 2012. november 7.

Részletesebben

Riói Nyilatkozat a Környezetről és a Fejlődésről

Riói Nyilatkozat a Környezetről és a Fejlődésről Riói Nyilatkozat a Környezetről és a Fejlődésről Bevezetés Az Egyesült Nemzetek Környezet és Fejlődés Konferenciája, Bezárva találkozóját, amelyet 1992. június 3-14. között Rio de Janeiróban tartott, Megerősítve

Részletesebben

1. cikk. Terrorveszélyhelyze t

1. cikk. Terrorveszélyhelyze t Országgy ű léc uiir~ acsl~: Irományszám : TI o.' A 6 Magyarország Alaptörvényének hatodik módosítás a Érkezett : 2016 ÁPR 2 6. (2016 ) Az Országgy űlés mint alkotmányozó hatalom az Alaptörvény 1. cikk

Részletesebben

A TUDOMÁNY RENDSZERTANI ÉRTELMEZÉSE

A TUDOMÁNY RENDSZERTANI ÉRTELMEZÉSE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM A TUDOMÁNY RENDSZERTANI ÉRTELMEZÉSE Szerkesztette: Dr. Szilágyi Tivadar ezredes Budapest, 2003. TARTALOMJEGYZÉK I. A TUDOMÁNYRÓL ÁLTALÁBAN... 3 1. A tudomány fogalma...3

Részletesebben

FRANCIAORSZÁG NYILATKOZATA

FRANCIAORSZÁG NYILATKOZATA Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. április 17. (OR. fr) Intézményközi referenciaszám: 2013/0025 (COD) 7768/15 ADD 1 REV 1 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék

NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék A VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUM ÜGYINTÉZŐK KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEI Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD. tűzoltó alezredes I. Katonai Hatósági Konferencia ÜZEMELTETÉSI

Részletesebben

Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet Záróokmánya. Az európai biztonsággal összefüggô kérdések (A Helsinki Záróokmány részletei)

Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet Záróokmánya. Az európai biztonsággal összefüggô kérdések (A Helsinki Záróokmány részletei) Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet Záróokmánya. Az európai biztonsággal összefüggô kérdések (A Helsinki Záróokmány részletei) A) Nyilatkozat a résztvevô Államok kölcsönös kapcsolatait vezérlô

Részletesebben

Népakarat kinyilvánítása

Népakarat kinyilvánítása Tolmács Önkormányzata Hajnis Ferenc Polgármester Úr részére Tisztelt Polgármester Úr! Ezzel a levéllel Nógrád megye 88, Magyarország hozzávetőlegesen 2500 polgármesterét keresem meg. A levelet tájékoztatásul

Részletesebben

ÁLLAMÉPÍTÉS, BÉKEFENNTARTÁS, TULAJDON BUDAPEST 2014.11.28. DR. BOLDIZSÁR GÁBOR EZREDES NKE HHK-DÉKÁN.

ÁLLAMÉPÍTÉS, BÉKEFENNTARTÁS, TULAJDON BUDAPEST 2014.11.28. DR. BOLDIZSÁR GÁBOR EZREDES NKE HHK-DÉKÁN. ÁLLAMÉPÍTÉS, BÉKEFENNTARTÁS, TULAJDON BUDAPEST 2014.11.28. DR. BOLDIZSÁR GÁBOR EZREDES NKE HHK-DÉKÁN. TARTALOM 1, AZ ÁLLAM 2, ÁLLAMÉPÍTÉS HADERŐ SPECIALITÁSA KOMPLEXITÁS MAGYAR BÉKEMŰVELETEK FEJLŐDÉSE

Részletesebben

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák Az ELTE ÁJK Nemzetközi jogi tanszék oktatói által fogadott évfolyam- és szakdolgozati témák (ellenkező jelzés hiányában más témák is szóba kerülhetnek, egyéni konzultáció után) Jeney Petra Évfolyamdolgozat

Részletesebben

MEHI Szakmai Konferencia: Energiahatékonyságot EU-s forrásokból: Energiahatékonyság, Klímacélok, Energiabiztonság Október 28.

MEHI Szakmai Konferencia: Energiahatékonyságot EU-s forrásokból: Energiahatékonyság, Klímacélok, Energiabiztonság Október 28. MEHI Szakmai Konferencia: Energiahatékonyságot EU-s forrásokból: Energiahatékonyság, Klímacélok, Energiabiztonság 2014. Október 28. Budapest Az EU integrált európai klíma és energia politika fő célkitűzései

Részletesebben

DOKTORI PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

DOKTORI PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Nyt.sz.: TSZKP/1-262/2010. sz. példány Jóváhagyom! Egyetértek! Budapest, 2010. július - n Budapest, 2010. július - n.............................. Dr. Lakatos László

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Szám: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött, a ORSZÁGOS valamint, a BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE között 2011 B u d a p e s t 1 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben,

Részletesebben

Alba Radar. 9. hullám

Alba Radar. 9. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 9. hullám Lakossági vélemények a 9/11 terrortámadás évfordulója kapcsán 2011. szeptember 9. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu

Részletesebben

Kína és a szíriai válság. Krajcsír Lukács, nemzetközi kapcsolatok elemző, SZTE Modernkor (új- és legújabbkor). Budapest, 2014.

Kína és a szíriai válság. Krajcsír Lukács, nemzetközi kapcsolatok elemző, SZTE Modernkor (új- és legújabbkor). Budapest, 2014. Kína és a szíriai válság Krajcsír Lukács, nemzetközi kapcsolatok elemző, SZTE Modernkor (új- és legújabbkor). Budapest, 2014. Röviden Szíriáról Történelmi kitekintő 1956. augusztus 1. (Egyike az elsőknek)

Részletesebben

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete a sportról Mihályháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kötelező és az önként vállalt önkormányzati

Részletesebben

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért

Részletesebben

ÁRU-, ÉS VAGYONVÉDELEM. 5.tétel

ÁRU-, ÉS VAGYONVÉDELEM. 5.tétel ÁRU-, ÉS VAGYONVÉDELEM 5.tétel Az áru és vagyonvédelem fontossága Az elmúlt évek óriási beruházásai, a bevásárló központok megjelenése, a tömeges vásárlás, az üzletek biztonságának újfajta értelmezését

Részletesebben

Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről

Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2011/0413(COD) 8.5.2012 VÉLEMÉNYTERVEZET a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről a Külügyi Bizottság részére a Stabilitási Eszköz létrehozásáról

Részletesebben

Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP)

Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) Közös Kül és Biztonságpolitika (CFSP) AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA AZ EU arra törekszik, hogy elősegítse a biztonságot, a békét, a nemzetközi együttműködést, a demokráciát, a

Részletesebben

Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa (ENSZ BT) és az Európai Unió (EU) Tanácsa által elfogadott korlátozó intézkedések (szankciók)

Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa (ENSZ BT) és az Európai Unió (EU) Tanácsa által elfogadott korlátozó intézkedések (szankciók) Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa (ENSZ BT) és az Európai Unió (EU) Tanácsa által elfogadott korlátozó intézkedések (szankciók) I. Szankciók jogalapjai I.1. ENSZ szankciók Az Egyesült Nemzetek Alapokmánya

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz. A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

MELLÉKLET. a következőhöz. A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2016.2.2. COM(2016) 50 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz A közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak Cselekvési terv a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem

Részletesebben

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban. Március 8. (hétfő) Adjuk hálát azokért a nőkért, asszonyokért, lányokért, akik ott vannak életünkben, és sok tekintetben Imádkozzunk, hogy Istenünk kezében azokká formálódhassanak, akiknek Urunk őket elképzelte,

Részletesebben

AKCS EU KÖZÖS PARLAMENTI KÖZGYŰLÉS. Politikai Ügyek Bizottsága JELENTÉSTERVEZET

AKCS EU KÖZÖS PARLAMENTI KÖZGYŰLÉS. Politikai Ügyek Bizottsága JELENTÉSTERVEZET AKCS EU KÖZÖS PARLAMENTI KÖZGYŰLÉS Politikai Ügyek Bizottsága 30.10.2013 JELENTÉSTERVEZET a terrorizmus világméretű terjedéséről: az internet és a közösségi hálózatok szerepe Társelőadók: Moses Y. Kollie

Részletesebben

A nemzetközi helyzet kemény lett

A nemzetközi helyzet kemény lett A nemzetközi helyzet kemény lett II. Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny Hakuna Matata Fehér Zsolt, Rottek Bence, Vályogos Anna 1 2015. 02. 29. A cél egy Európára kiterjedő háború elkerülése,

Részletesebben

Barcelonai Folyamat 10.

Barcelonai Folyamat 10. Az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra 40. Kultúrák közötti párbeszéd vagy a gazdasági érdekek újabb fajta megnyilvánulása? - az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra A mediterrán régió nagy és kiegészítő

Részletesebben

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI 1 Jogalap Leírás Eljárási szabályok 1 14. cikk Általános gazdasági érdekű szolgáltatások 15. cikk (3) Hozzáférés az uniós intézmények dokumentumaihoz

Részletesebben

Belső Biztonság AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA

Belső Biztonság AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Belső Biztonság AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Mindenkinek szüksége van arra, hogy biztonságban érezze magát akkor, amikor napi ügyeit intézi. Az európai állampolgárok majdnem hatvan

Részletesebben

A számítógépes szabványosításon túl

A számítógépes szabványosításon túl Tisza András A számítógépes szabványosításon túl Az elmúlt több mint 10 évben, amióta megtanultam, használtam és kutattam a rovást, már az első pillanatokban felmerült bennem, hogy ez a csodálatos örökségünk

Részletesebben

Belső Biztonsági Alap 2014-2020

Belső Biztonsági Alap 2014-2020 Belső Biztonsági Alap 2014-2020 Rendőri együttműködés, válságkezelés Alföldy Csilla r. őrnagy Támogatás-koordinációs Főosztály Belügyminisztérium 2014. június 19. 1 Jogi háttér AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS

Részletesebben

BTK. KÜLÖNÖS RÉSZ TANANYAGA (2012. évi C. törvény) Az I. félév tananyaga

BTK. KÜLÖNÖS RÉSZ TANANYAGA (2012. évi C. törvény) Az I. félév tananyaga BTK. KÜLÖNÖS RÉSZ TANANYAGA (2012. évi C. törvény) Az I. félév tananyaga XV. Fejezet Az élet, a testi épség és az egészség elleni bűncselekmények 160. Emberölés 161. Erős felindulásban elkövetett emberölés

Részletesebben

Terror és öngyilkos merényletek: Az iszlám szemszögébõl

Terror és öngyilkos merényletek: Az iszlám szemszögébõl Terror és öngyilkos merényletek: Az iszlám szemszögébõl Az esszék írói M. FetHullah Gülen iszlámtudós, kiemelkedő egyéniség a vallásközti párbeszéd és az oktatás fejlesztésének területein. Dr Ibrahim Canan

Részletesebben

Vállalati mobilitás. Jellemzők és trendek

Vállalati mobilitás. Jellemzők és trendek Vállalati mobilitás Jellemzők és trendek Vállalati mobilitás értelmezése és előnyei A mobil eszközök (okos telefon, tablet, laptop) száma világszerte rohamosan növekszik és használatuk már nem luxus, hanem

Részletesebben

A Magyar Vöröskereszt tevékenysége a lakosság humanitárius felkészítésében

A Magyar Vöröskereszt tevékenysége a lakosság humanitárius felkészítésében A Magyar Vöröskereszt tevékenysége a lakosság humanitárius felkészítésében Sáfár Brigitta Katasztrófavédelmi szakmai koordinátor Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet A VÖRÖSKERESZT. A VILÁG

Részletesebben

A nevelés eszközrendszere. Dr. Nyéki Lajos 2015

A nevelés eszközrendszere. Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelés eszközrendszere Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelési eszköz szűkebb és tágabb értelmezése A nevelési eszköz fogalma szűkebb és tágabb értelemben is használatos a pedagógiában. Tágabb értelemben vett

Részletesebben

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is.

Pszichológus etika. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. Pszichológus etika I. Személy voltunk nem pusztán elvehetetlen adottság, hanem egyszersmind embert próbáló feladat is. I. Az etika tárgya A jó fogalma II. Ki határozza meg, mi a jó? III. A hétköznapok

Részletesebben

AZ NKE HHK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA

AZ NKE HHK TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA A KATASZTRÓFAVÉDELEM VÁLASZAI KORUNK ÚJ KIHÍVÁSÁRA (TERRORFENYEGETETTSÉG) A terror legyőz, de az ember legyőzi a félelmet Gabriel Garcia Marquez A lehető legrosszabb eshetőség szerint a legfenyegetőbb

Részletesebben

Hogyan járulhat hozzá a Rendőrség a közúti közlekedésbiztonság további javításához? Budapest, november 30.

Hogyan járulhat hozzá a Rendőrség a közúti közlekedésbiztonság további javításához? Budapest, november 30. Dr. Hatala József r. altábornagy országos rendőrfőkapitány Hogyan járulhat hozzá a Rendőrség a közúti közlekedésbiztonság további javításához? Budapest, 2010. november 30. Rendőrség és közlekedésbiztonság

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG 2008.04.11. SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy 1 A KÖZELMÚLT 20 ÉVE 1987.07.01- től. 1991.11. 01-től. 1997.09. 01-től. 2007.01. 01-től. MN LÉRE PSÁG

Részletesebben

A négy szervezet elvárja az on-line újságírásban tevékenykedő újságíróktól, hogy ezt a mivoltukat közleményeiknél tüntessék fel.

A négy szervezet elvárja az on-line újságírásban tevékenykedő újságíróktól, hogy ezt a mivoltukat közleményeiknél tüntessék fel. I. Bevezető 1.. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, valamint a Sajtószakszervezet a magyar újságírás erkölcsösségének fenntartása

Részletesebben

Áldozatsegítés ember- és gyermekjogi megközelítésben Nemzetközi trendek Dr. (Habil) Herczog Mária Ph.D. Egyetemi docens ENSZ Gyermekjogi Bizottság

Áldozatsegítés ember- és gyermekjogi megközelítésben Nemzetközi trendek Dr. (Habil) Herczog Mária Ph.D. Egyetemi docens ENSZ Gyermekjogi Bizottság Áldozatsegítés ember- és gyermekjogi megközelítésben Nemzetközi trendek Dr. (Habil) Herczog Mária Ph.D. Egyetemi docens ENSZ Gyermekjogi Bizottság tagja Budapest, 2012. December 11. Sokféle megközelítési

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI JÓ GYAKORLAT

A PEDAGÓGIAI JÓ GYAKORLAT XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A PEDAGÓGIAI JÓ GYAKORLAT JELLEGZETESSÉGEK A HAZAI GYAKORLAT TÜKRÉBEN A nevelés-oktatás fejlesztése, komplex pilot

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZATA

Az ÓBUDAI EGYETEM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZATA 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 34. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.4.20. COM(2016) 231 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK Első eredményjelentés az EU Törökország nyilatkozat végrehajtásáról

Részletesebben

TURISZTIKAI KONFERENCIA Radács Edit Radiant Zrt. Veszprém, 2006. április 7. TURISZTIKAI KONFERENCIA TARTALOM REGIONÁLIS REPÜLŐTEREK JELENTŐSÉGE HAZAI SAJÁTOSSÁGOK REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK REPÜLŐTÉRHEZ

Részletesebben

Kritikai érzék és társadalmi felelősség

Kritikai érzék és társadalmi felelősség Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Tudósok és Oktatáskutatók, Tudományszervezők és Oktatásfejlesztők! Tisztelt Kollégák! Kritikai érzék és társadalmi felelősség. Nekünk, a felsőoktatás és a tudomány

Részletesebben

A TERRORIZMUS FENYEGETÉSÉNEK VIZSGÁLATA A FELDERÍTÉSRE GYAKOROLT HATÁS ALAPJÁN BEVEZETÉS ÁLTALÁNOS ISMÉRVEK

A TERRORIZMUS FENYEGETÉSÉNEK VIZSGÁLATA A FELDERÍTÉSRE GYAKOROLT HATÁS ALAPJÁN BEVEZETÉS ÁLTALÁNOS ISMÉRVEK A NEMZETKÖZI TERRORIZMUS ELLENI HARC MURI LÁSZLÓ HOLNDONNER HERMANN FORRAY LÁSZLÓ A TERRORIZMUS FENYEGETÉSÉNEK VIZSGÁLATA A FELDERÍTÉSRE GYAKOROLT HATÁS ALAPJÁN BEVEZETÉS 2001. szeptember 11-től már globális

Részletesebben

2. Mi az EMVFE? Hol kezdjük? - CSR iránytű 2014. 02. 08. 3. Mi a CSR Mátrix? 4. Mítoszok a csr-ról? 6. Mi a CSR? 2014.02.10. Mi van a név mögött?

2. Mi az EMVFE? Hol kezdjük? - CSR iránytű 2014. 02. 08. 3. Mi a CSR Mátrix? 4. Mítoszok a csr-ról? 6. Mi a CSR? 2014.02.10. Mi van a név mögött? 2. Mi az EMVFE? Hol kezdjük? - CSR iránytű 2014. 02. 08. Mi van a név mögött? Miértek Célok és eszközök Mi tettünk eddig? Miért érdemes hozzánk csatlakozni? www.hungariancsr.org 3. Mi a CSR Mátrix? Kik

Részletesebben

A HÁROM SZEKTOR EGYÜTTMŰKÖDÉSI JELLEMZŐI 1. Bevezető

A HÁROM SZEKTOR EGYÜTTMŰKÖDÉSI JELLEMZŐI 1. Bevezető A HÁROM SZEKTOR EGYÜTTMŰKÖDÉSI JELLEMZŐI 1. Bevezető A regionális szintű kezdeményezéseknél elsődlegesen a három szektor az önkormányzati, a vállalkozói és a civil szféra kölcsönös egymásra utaltsága teremti

Részletesebben

Jegyzőkönyv az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól

Jegyzőkönyv az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól 1796 der Beilagen XXIV. GP - Staatsvertrag - 24 Protokoll in ungarischer Sprachfassung (Normativer Teil) 1 von 10 A TAGÁLLAMOK KORMÁNYAI KÉPVISELŐINEK KONFERENCIÁJA Brüsszel, 2012. május 14. (OR. en) CIG

Részletesebben

A vállalatok és a minőségbiztosítás

A vállalatok és a minőségbiztosítás 4. A vállalatok és a minőségbiztosítás 4.1 Minőségbiztosítás piaci ösztönzői A vállalatok piaci helyzete nagyon különböző. A minőségbiztosítás bevezetésére vonatkozó kényszereket és ösztönzőket ez a piaci

Részletesebben

Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni

Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni tanácsadó-partner 2014. December 2. Kérdésfelvetések 1. A téma aktualitása,

Részletesebben

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól! KIK VAGYUNK? Az Amnesty International kormányoktól, pártoktól és egyházaktól független civil szervezet, amely világszerte 150 országban, több mint 3 millió taggal és aktivistáival küzd az emberi jogokért.

Részletesebben

TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK. Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998

TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK. Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998 TIT HADTUDOMÁNYI ÉS BIZTONSÁGPOLITIKAI EGYESÜLET BIZTONSÁGPOLITIKAI FÜZETEK Dr. Héjja István MAGYARORSZÁG EURO-ATLANTI CSATLAKOZÁSA BUDAPEST 1998 A TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Egyesület kiadványa

Részletesebben

A pozsonyi nyilatkozat

A pozsonyi nyilatkozat Pozsony (Bratislava), 2016. szeptember 16. A pozsonyi nyilatkozat Az európai projekt szempontjából kritikus időszakban találkozunk ma Pozsonyban (Bratislavában). A 27 tagállam pozsonyi csúcstalálkozójának

Részletesebben

BIZTONSÁGPOLITIKA TANANYAG ÉS TEMATIKA BIZTONSÁG ÉS KONFLIKTUSOK A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK RENDSZERÉBEN. Összeurópai biztonsági struktúra

BIZTONSÁGPOLITIKA TANANYAG ÉS TEMATIKA BIZTONSÁG ÉS KONFLIKTUSOK A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK RENDSZERÉBEN. Összeurópai biztonsági struktúra BIZTONSÁGPOLITIKA TANANYAG ÉS TEMATIKA BIZTONSÁG ÉS KONFLIKTUSOK A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK RENDSZERÉBEN Összeurópai biztonsági struktúra Cél A megváltozott körülményekre, a radikálisan átalakuló nemzetközi

Részletesebben