ABibliának kiemelkedõ helye volt

Átírás

1 Tudós tanító mesterek és jámbor tanítványok A prédikálni tanítástól az iskoláig ABibliának kiemelkedõ helye volt a reformációban. A bibliamagyarázat jogáról, illetve kötelességérõl felállított tanítások a felekezetek sok gyakorlati állásfoglalását meghatározták. A mûveltség kérdésében, ami a kor talán legérzékenyebb ügye volt, minden felekezet az iskolák fontosságát vallotta. Központi helyen a Biblia A hitújítás arculatát meghatározó nagy teológusok valamennyien úgy gondolták és azt hirdették, hogy a Biblia minden elemében Istentõl származik; Isten ismeretére és az igaz hitre csak a Biblián keresztül lehet eljutni. Ezért került a reformációban a Biblia központi helyzetbe, a gondolatok síkján a Bibliát állították az egyház helyére. Hirdetõik evangéliumi tanításoknak nevezték õket, mert szerintük az evangélium szó eredeti értelmében örömhír volt, az, hogy az ember az egyház közbenjárása nélkül, egyedül hit által üdvözül. A római katolicizmusnak ezzel szemben álló tanítása értelmében a krisztusi igazságot írott könyvek mellett írás nélküli hagyományok tartalmazzák. Laikusok bevonása A római egyházzal szemben álló tanításoknak sok gyakorlati következményük volt. Papokra, a gyülekezet egészére. Változott a papság helyzete. Az új tanítások megfogalmazása idején értelemszerûen csak római katolikus képzettségû, a papi szentséget hordozó papok éltek. Közülük jött az elsõ reformátorok nagy része. Mégis római katolikus papoktól várni a római katolikus egyház elleni harcot nem lehetett. A megoldás: az evangéliumi tanításokhoz csatlakozó papok mellé laikusokat vontak be. Nagyon jellemzõ a reformáció önértelmezésére az, hogy a reformátorok tekintélyes része laikusok közül került ki. Mert Martin Luther ( ) szerzetes volt ugyan, a svájci Ulrich Zwingli ( ) parókus pap, a skótok reformátora, John Knox ( ) beosztott pap, Heinrich Bullinger ( ) végzett teológiát, de Luther elsõ számú segítõje, Melanchthon ( ) nyelvész volt és irodalmár, maga Kálvin is végzettségét tekintve jogász, segítõje és utódja, Théodor de Bèze ( ) ugyancsak jogász. Melanchthonék részvétele azonban csak a jéghegy csúcsa. Luther tanításai nyomán egész Európában laikus prédikátorok sokasága támadt. Ez történt a reformáció központjaihoz közel, ez (Wildhaus, 1484 Kappel, 1531) A svájci reformátor, Ulrich Zwingli. Hans Asper festménye, 1531 Svájci reformátor, a református egyház egyik alapítója. Tanulmányait a berni akadémián és a bécsi egyetemen végezte, a teológiát között a bázeli egyetemen. Itt ismerkedett meg Erasmus nézeteivel, ami egész életére hatással volt ban pappá szentelték, majd Glarusban és Einsiedelnben tevékenykedett plébánosként, kikelt a búcsúcédulák árusítása ellen. A zürichi Grossmünster fõplébánosaként 1519-tõl az egyik legjelentõsebb svájci egyházi központ vezetõje lett ben elkezdte szónoki ténykedését, s prédikációi révén hamarosan nagy hírnévre tett szert ban 67 tételben foglalta össze és adta ki tételeit. A Szentírást prédikálta, és fokról fokra megszüntetett minden olyan egyházi szokást, amely nem volt indokolható a Bibliával. Egyre inkább úgy vélte, az egyházi életet alapvetõen át kell alakítani. A zürichiek õt támogatták; a kanton hatósága 1520-ban megtiltotta a bûnbocsátó leveleknek a kanton területén való árusítását. Zwingli fellépett a böjt ellen, az evangélium prédikálását hirdette, és kérte a papi nõtlenség eltörlését. Mindezekért eretneknek nyilvánították, a zürichi fõtanács vitát hirdetett (1523. január 29.) több mint 600 egyházi és világi elöljáró és tudós részvételével, amelyen a fõtanács Zwingli mellé állt ben az egész zürichi kantont Zwingli reformjai alapján újították meg. A következõ években Zürich város tanácsa Zwingli szellemében reformokat hajtott végre: eltávolították a templomokból a képeket és ereklyéket, megszüntették a latin miséket, feloszlatták a kolostorokat. (Zwingli meg is nõsült.) Zwingli és a német reformátorok között azonban voltak eltérõ gondolatok (úrvacsora, szertartások, szabad akarat), így nem sikerült a reformációt egységesíteni (marburgi hitviták) ben a katolikus kantonok szövetségre léptek a protestánsok ellen, Zwingli és az õt támogató svájci kantonok harcba keveredtek a katolikus kantonokkal (kappeli háborúk), és maga Zwingli is egy ilyen csatában vesztette életét. Holttestét a gyõztesek nyilvánosan máglyán égették el. F. I. 51

2 távolabb is. És felléptek prédikátorként nõk, a papi szentségtõl legtávolabb álló laikusok. Egyesek az igehirdetés mellett leírták gondolataikat, mint Catharina Zell-Schütz ( ) Strassburgban vagy Marie Dentière (1495? 1561) Genfben. Utóbbi teológiailag Kálvinnal szállt szembe. Kálvin megvetõ véleménye szerint utcasarkon, kocsmában prédikált. (Dentière nevét pár évvel ezelõtt rávésték a reformáció genfi nagy emlékmûvére.) Sok laikus prédikátornak viszont nem tudjuk a nevét; csak mûködésük ténye bizonyos. Magyarországon a lutheri pestis ellen az 1520-as években tartott nyomozások során mindig mindkét nemen lévõ embereket vádolnak az átkozott tanítások terjesztésével. Dévai Bíró Mátyásról (1500? 1545?), az egyik elsõ hazai reformátorról* rosszakarói azt terjesztették, hogy nõket nemcsak prédikálni, hanem keresztelni is enged a templomban. Késõbb azonban csupán férfiakról, volt katonáról, bíróról, mesteremberekrõl lehet olvasni magyarországi forrásokban mint olyanokról, akik a papi szentség vétele nélkül prédikálnak evangéliumi hitû, ellenfeleik szerint eretnek gyülekezetekben. Luther a laikusok lelkipásztori mûködésére több fontos teológiai tételt épített. Alapvetése az volt, hogy a keresztség minden keresztényt egyenlõvé tesz. Minden keresztény egy egyházi rendet alkot, és nincs közöttük különbség, hirdette már 1520-ban. Nincs külön egyházi rend, mert a keresztség mindannyiunkat pappá avat. Három évvel késõbb pedig, egy sokszor kiadott prédikációban azt hirdette: mindenki papi állapotából az igehirdetés mindenkire érvényes joga és kötelessége következik. Ezt nevezik, nevezték már Luther kortársai is az egyetemes papság tételének. egybeeséseket nézzük, a svájci reformátorok az egyetemes papság tanításának gyakorlati következményeit mindig is Luthertõl, illetve Luther híveitõl eltérõen látták. Kálvinnak és híveinek kezdettõl az volt az álláspontjuk, hogy a Bibliát csak tanult, a feladatra felkészült emberek magyarázhatják. Az egyetemes papság eszméje kezdettõl élt a reformációnak nevezett megújulási folyamatban. Luther egyházszervezõ rendelkezései még sehol nem voltak, amikor 1525-ben Ulrich Zwingli Zürichben a Prophezei nevû tanintézetet létrehozta. Magyarul Prófécia lehetne a neve, mert Pál apostolnak a korintusbeliekhez írt elsõ levelében arra a helyre utal, ahol Pál leírja, hogyan kell az értelmes prédikálásra, bibliai szóval prófétálásra felkészülni. A Prophezei papok és a gyülekezet tagjai elõtt egyaránt nyitva állt, és prédikálni tanított. Az oktatás reggel folyt, hogy a diákok napi munkájukat utána még elvégezhessék. Minden alkalommal egy-egy bibliai szövegrészt beszéltek meg. Többnyire a híres polihisztor Leo Jud ( ) vezetésével. De volt olyan foglalkozás is, amelyen tapasztaltabb ember, sokszor Zwingli maga válaszolt a hallgatók teológiai vagy hitbeli kérdéseire. És igen hathatósan dolgoztak: a megbeszélt szövegrészekbõl új német bibliafordítás jött létre. Ez lett a fordítói nevet nem tartalmazó Zürichi vagy a nyomdászról nevezve Froschauer Biblia ben, Luther bibliafordítása elõtt három évvel jelent meg. Idõk folyamán a Prophezeihez hasonló iskolákat vezettek be Európában majdnem mindenütt, ahol a késõbb reformátusnak nevezett egyházszervezet létrejött. Mert Kálvin, a közfelfogás értelmében a református teológia megalapítója, sok mindenben különbözött ugyan Zwinglitõl, de a papságról és a prédikálásról azonosak voltak a nézeteik. Zwingli szerint az Evangéliumban járatlan és tanulatlan prédikálás olyan, mintha tövestõl tépnének ki virágot. Kálvin Genfben kezdettõl a gyülekezet nyilvánossága elõtt letett eredményes vizsgához kötötte a lelkészi szolgálatra jelentkezõk elfogadását. Az ún. Froschauer (Zürichi) Biblia címlapja Tanítások és iskolák Az ifjúság, a nevelés ügye a század fordulóján sok kiváló európai elmét foglalkoztatott. A kortársak vilá- Zürich. Jos Murer kartográfus és üvegfestõ színezett fametszete, 1576 Zwingli tanintézete Az egyetemes papság tétele Bob Scribner ( ) szerint idõvel, az egyházszervezés során a reformáció elveszett tanításai közé került. Fokozatosan elfelejtõdött. A kálvinista tanításokban már nincs benne. Ha viszont az idõbeli * Vö. erre e számunkban Csepregi Zoltán cikkét! 52

3 igen nagy véleménnyel volt, hangoztatta is, a jezsuita oktatásról. A katolikus iskolákban a papságról szóló teológia folyományaképpen a papságra, illetve szerzetességre és a laikus létre készülõ fiatalok oktatását elkülönítették egymástól. Az evangélikusoknál, ugyancsak a papságot illetõ, de ott lutheránus teológia értelmében, mindenki együtt tanult, mert mindenkibõl lehetett pap. A reformátusoknál a jó tanulás és a világi értelemben vett jó magatartás volt a lényeges, mert a legkiválóbb tanulókból Isten akarata szerint lehetett lelkész. Tiszáninneni református iskolák gosan érzékelték: Magyarországon volt olyan vélemény, amely szerint az evangéliumi tanításokat diákok hozták be az országba. Az iskolák jelentõsége megnõtt mind a gyakorlatban, mind az emberek tudatában. A kortársaknak a múltról szóló tudását jól érzékelteti a sokoldalú reformátor, Heltai Gáspár közlése. A magyarok történetében saját jelenének szerzetesei és kolostorai ellen háborog, mert valamikor a kalastromok iskolák voltak, skólák, mellyekben tudós tanító mesterek és jámbor tanítványok Városi iskola. Fametszet, 16. század laktanak. Kik közül kiszedeték annakutána jeles és tudós tanítókat. Ami alighanem azt jelenti a reformáció nyelvén, hogy a tudás terjesztése minden ellenérzést felold. A katolikus iskolák fõ jellegzetessége a hitújítást követõen sem változott meg. Fõként szerzetesi intézményekhez kötõdtek, ahogyan a legnagyobb hatású római katolikus iskolákat mindenütt a Jézus Társaság, közismert nevén a jezsuita rend hozta létre. És a protestantizmus véleménye sem feltétlenül változott. Bethlen Gábor, a református erdélyi fejedelem Az iskolák az egyháznak azon veteményes kertjei, melyekbõl az Isten is a maga gabonájába munkásokat szokott hívni áll a felsõ-magyarországi református lelkészeknek valamikor a 16. század végén hozott határozatában. Világos utalás arra a teológiai tételre, miszerint a lelkésznek tanult módon, értelmesen kell prédikálnia. A véletlen pedig úgy hozta, hogy éppen errõl a felsõ-magyarországi területrõl maradt fenn a forrásoknak olyan bõsége, amely lehetõvé teszi a 16. század végétõl a 17. század végéig a református iskolák mûködésének rekonstruálását. DOKUMENTUM A tarcali iskola törvényei II. Mindenek elõtt tehát, ha valaki elhatározta, hogy bizonyos ideig ebben a közösségben tartózkodik, nevét az iskola rektorának bejelentse, és a tanulók névkönyvébe vagy jegyzékébe magát felvétetni, vagy beíratni tiszteletteljesen kérje. Amit ha megnyert, viszontag magát a köteles engedelmességre és tiszteletre a tanító, a gimnázium jeles törvényei, és a kölcsönös szeretetre diáktársai iránt õszintén kötelezze el. Ki miután felvétetett, ahogy helyesen megismerte, úgy viselje elhívásának tisztét, ezen az úton járjon. III. A reggeli és esti órákban magányosan egy vagy két fejezetet a Szentírásból figyelmesen olvassanak el. A keresztyén hitvallást anyanyelven és latinul az idõsebbek az ifjabbakkal tanulmányozzák. Nincs annál gyalázatosabb, ha a keresztyének nem ismerik az üdvözítõ vallás lényegét, mely nélkül az örök életet elnyerni nem lehet. Forrás: Dienes Dénes: Minthogy immár schola mestert tartanak Református iskolák Felsõ-Magyarországon Sárospatak,

4 Késõbb nagyjából ennek a területnek a gyülekezetei alkották a Tiszáninneni Református Egyházkerületet.* A Tiszáninnen történelmének legfeltûnõbb sajátsága az, hogy az iskolák száma igen nagy. Tóth István György ( ) a nyugat-magyarországi Vas megyében gyakorlatilag iskolát nélkülözõ 17. századi állapotokat írt le. Az õ számai szerint 15 anyagyülekezetben 2 iskola volt, vagyis a templommal és lelkésszel bíró gyülekezetek mintegy 13%-ában volt iskola. A tiszáninneni források szerint ugyanez az arány 74%-ra tehetõ: 360 anyagyülekezetben 267 iskola volt. Valamennyi iskola fogadott az egyházi hatóság tilalma ellenére állandóan vagy esetenként nem helybeli tanulókat. Vidéki volt az elnevezésük. Az iskolák közül 27 pedig kifejezetten berendezkedett a vidékiek elhelyezésére: a 267 iskola közül 27 mint bennlakásos intézmény mûködött. A bennlakásos iskola tanulóit az iskola vagyonából látták el. A vagyon a gyülekezeti tagok adományaiból vagy végrendeleti hagyatékából keletkezett. Többnyire szõlõ volt, vagy más termõföld, de lehetett készpénz is. A legmagasabb összegû adományt mai tudásunk szerint ezen a vidéken a bodrogkeresztúri iskola kapta. Keresztúri Pál, a 17. század egyik legnagyobb magyar tanáregyéniségének az adománya volt, aki ott született és tanított is egy ideig. Nem messze Keresztúrtól, Olaszliszkának Baan András helybeli parasztember hagyott egy szõlõt azzal, hogy jövedelmét akadémiában tanuló atyafinak adják. Vagyis Olaszliszkáról a 17. században hazai ösztöndíjjal lehetett külföldön tanulni. Nem külföldi ösztöndíjra, hanem valószínûleg sárospataki tanulásra hagyott Kispatakon, a kollégiumtól számított Bodrog-túlparton több darab földet is az iskolának Kövér György özvegye. * Az iskolaügyi forrásokat Dienes Dénes adta ki és tárgyalta igen sok szempontból. (P. K.) 54 Az iskolák fenntartása A Sárospataki Református Kollégiumnak a tiszáninneni tanügyben sajátos, kivételezett helyzete volt. A kivételezettség ez idõ tájt abból adódott, hogy patrónusai, a Rákóczi család tagjai tanárait bõven ellátták jövedelmekkel, valószínûleg lakással is. A többi iskolát ezzel szemben maguk a települések, a település lakóival azonos gyülekezet vagy a település által választott magisztrátus tartotta fenn. Ilyen természetû szerep jutott Sárospataknak is: a kollégium épületeinek karbantartása, a Sárospataki diákjegyzet festett címlapja, 1732 Réthei Ádám pataki diák jegyzetének címlapja, 1732 földek mûvelése terén a város vállalt feladatokat. Másutt minden a hívekre maradt. Patrónusokról, a kegyurak ajándékairól nincs szó a forrásokban. Szikszón vette el az iskola egyik szõlejét a gyülekezethez hasonlóan református földesúr, Czobor Imre. A tanács 40 forintért váltotta vissza, ami nem volt kevés pénz. Az iskolák a hívek akaratából mûködtek, és ennek az akaratnak a megvalósítása igen nagy anyagi ráfordítást igényelt. Fizetni kellett, lakással ellátni a tanítót, illetve sok helyen több tanítót. A falu tartja a mestert volt a helyzet leírására a megfelelõ fordulat. Emellett gondozni kellett az iskolaépületet, illetve gondoskodni kellett olyan helyiségrõl, ahol tanítani lehet. Külön iskolaépület nem mindenütt volt. Végül a hívek anyagi ráfordításának tekinthetõ a tandíj. Az összege semmi, 25 dénár és 1 forint 75 dénár között változott. Egyes helyeken készpénz helyett meghatározott menynyiségû bort adtak a mesternek. De akármilyen formában teljesítették is a tandíjat, a járandóságot a mester kapta; sem a lelkész, sem a magisztrátus nem részesült belõle. A tandíjban eltérés volt a vidékiek és a hely- A Sárospataki Református Kollégium épülete a században. 19. századi ábrázolás beliek között. Semmit nem fizettek, illetve adtak azok a tanulók, helyesebben a szüleik, akik az iskolát fenntartó gyülekezethez tartoztak és csak az alapismereteket tanulták. A vidékiek ezért is tartoztak 25 dénárral, vagy megalkudhattak a díjon a mesterrel. Aztán mind magasabbra jutott valaki, annál több tandíjjal tartozott. Igen sokat, másfél forintot fizettek a tanítónak Szepsiben, illetve Rimaszombaton, a legtöbbet pedig, 1 forint 75 dénárt egy Sárospataki Ref. Koll. Tudományos Gyûjteménye

5 Vág menti kis településen, Pelsõcön fizettek. A forrásokból nem lehet megállapítani, valóban ott tanítottak-e a legmagasabb színvonalon, vagy csak szokásból kértek a pelsõci tanárok olyan sokat. A tanítás szintjét vizsgálva: az iskolák nem valami formális besorolás, hanem a tanárok képzettsége szerint mûködtek. Fennmaradt egy kassai születésû, de jórészt a Tiszáninnen tanult, késõbb itteni református esperes, Miskolczi Csulyak István ( ) naplója. Diákkorában hosszú éveken át vonult egyik iskolából a másikba, majd vissza. Mind magasabb szintû vizsgákat tett, mert mind magasabb szinten tanító, jobbnál jobb hírû tanárok tanítását kereste. Nyilvánvalóan ott volt színvonalasabb a tanítás, ahol színvonalasabb tanár mûködött. Mikor pedig maga is tanítani kezdett, Miskolczi Csulyak egy idõben Tarcalon héberül tanított. Nem volt rá más oka, mint az, hogy külföldi egyetemjárása alatt megtanulta a Biblia nyelvét. Ha a tarcali iskola felsõbb osztályos tanulói, akik között Magyar református diák egy 17. századi viseletkódexben A Debreceni Református Kollégium a században szlovákok is voltak, elfogadták ezt márpedig úgy tûnik, elfogadták, tanulhattak Tarcalon héberül. Az egyházi hatóság a tanításbeli színvonal összevissza- E számunk szerzõi Debreceni Református Kollégium Könyvtára Jellegzetes színes pergamenkötés a Debreceni Református Kollégium könyvtárából, 1600 körül ságának igyekezett határt szabni. Rendelkezéseket adott ki arról, hogy milyen iskolában milyen könyvekbõl kell tanítani. Ne tanítsanak többet annál, mint amennyi az adott iskolát megilleti. Mai ésszel szinte hihetetlen, de minden kétséget kizáróan így volt: lefelé szabályoztak. A tiltás azonban nem használt. A források azt az érzést keltik, mintha a gyülekezetek versengése lett volna a lefelé irányuló szabályozás mögött. Ha valahol sikerült jó iskolát állítani, ne állítson a szomszéd még jobbat. Erre a versengõ magatartásra utal a bennlakásos iskolák rendszere. Mi más okból tartott volna el egy-egy gyülekezet vidéki tanulókat, ha nem azért, mert a színvonalas iskola emelte a tekintélyét? A diákok együtt vonultak be a templomba, énekeltek a szertartásokon, utolsó útjukra kísérték a halottakat. És mindenki tudta, hogy egyszer majd lelkész lehet belõlük. Továbbvihetik az iskola, a gyülekezet, a település hírnevét. PÉTER KATALIN Ajánlott irodalom: Péter Katalin: A reformáció: kényszer vagy választás? Bp ; Chadwick, Owen: A reformáció. Bp ; Péter Katalin: Hitújítók és hitvédõk. Bp ; Dienes Dénes: Minthogy immár skólamestert tartanak Sárospatak, Tóth István György: Mivelhogy magad írást nem tudsz... (Társadalom- és mûvelõdéstörténeti tanulmányok 17.) Bp., ÁCS PÁL az MTA doktora, tud. tanácsadó, irodalomtörténész (MTA IT); ASPERJÁN GYÖRGY író (Budapest); BALÁZS MIHÁLY az MTA doktora, irodalomtörténész (SZTE); BUZOGÁNY DEZSÕ PhD, tszv. egy. tanár (Babe Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképzõ Kar, Kolozsvár); CSEPREGI ZOLTÁN PhD, tszv. egy. tanár, rektor (Evangélikus Hittudományi Egyetem); DIENES DÉNES PhD, habilitált teológiai tanár (Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyûjteményei); EÖRSI LÁSZLÓ történész (1956-os Intézet); FARKAS ILDIKÓ PhD, tud. mts. (MTA TTI); FAZAKAS GERGELY TAMÁS PhD, tud. mts. (DE); FEKETE CSABA PhD, tud. mts., osztályvezetõ (Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár); GLATZ FERENC akadémikus, ig. (MTA TTI); HÖRCSIK RICHÁRD a tört. tud. kand., tszv. egy. tanár (Debreceni Református Hittudományi Egyetem); MOLNÁR ANTAL PhD, tud. fõmts. (MTA TTI); PÉTER KATALIN az MTA doktora, tud. tanácsadó (MTA TTI); STEMLERNÉ BALOG ILONA fotótörténész (Budapest) Rövidítések: DE: Debreceni Egyetem, egy.: egyetemi, ig.: igazgató, IT: Irodalomtudományi Intézet, kand.: kandidátus, MTA: Magyar Tudományos Akadémia, mts.: munkatárs, SZTE: Szegedi Tudományegyetem, tszv.: tanszékvezetõ, TTI: Történettudományi Intézet, tört. tud.: történelemtudomány, tud.: tudományos 55