HÍRADÓ 56-OS SZÖVETSÉG LAPJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HÍRADÓ 56-OS SZÖVETSÉG LAPJA 1956-1990"

Átírás

1 HÍRADÓ 56-OS SZÖVETSÉG LAPJA KŐBE ZÁRT FÁJDALOM MÁJUS JÚNIUS JÚLIUS AUGUSZTUS ÉVI BESZÁMOLÓ.

2 MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYÉNEK ÁTMENETI RENDELKEZÉSEI DECEMBER A KOMMUNISTA DIKTATÚRÁBÓL A DEMOKRÁCIÁBA VALÓ ÁTMENETRŐL. 1.-A MAGYAR SZOCIALAISTA MUNKÁSPÁRT ÉS JOGELŐDEI - AZ ÁLLAMPÁRT FELELŐSEK: 2-G.-AZ OKTÓBER 23-ÁN KIROBBANT FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC SZOVJET MEGSZÁLLÓKKAL EGYÜTTMŰKÖ- DÉSBEN TÖRTÉNT VÉRBEFOJTÁSÁÉRT, AZ AZT KÖVETŐ RÉM- URALOMÉRT ÉS MEGTORLÁSÉRT, KÉTSZÁZEZER MAGYAR EMBER HAZÁJÁBÓL VALÓ KÉNYSZERŰ ELMENEKÜLÉSÉÉRT. 2-I.- MINDAZOKÉRT A KÖZTÖRVÉNYES BŰNCSELEKMÉNYE- KÉRT, AMELYEKET POLITIKAI INDITÉKBÓL KÖVETTEK EL, AMELYEKET AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS POLITIKAI INDÍTÉKBÓL NEM ÜLDÖZÖTT. 3.- A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ÉS JOGELŐDEI, VALAMINT A KOMMUNISTA IDEOLÓGIA JEGYÉBEN KISZOLGÁ- LÁSUKRA LÉTREHOZOTT EGYÉB POLITIKAI SZERVEZETEK, BŰ- NÖZŐ SZERVEZETEK VOLTAK, AMELYEK VEZETŐI EL NEM ÉVÜ- LŐ FELELŐSSÉGGEL TARTOZNAK AZ ELNYOMÓ RENDSZER FENNTARTÁSÁÉRT, IRÁNYÍTÁSÁÉRT, AZ ELKÖVETETT JOGSÉRTÉSEKÉRT ÉS A NEMZET ELÁRULÁSÁÉRT. 6.- MINDEN MAGYAR POLGÁR, AKI A KOMMUNISTA DIKTATÚ- RÁVAL SZEMBEN ELLENÁLLÁST TANÚSÍTOTT, AKIT A DIKTA- TÚRA KISZOLGÁLÓI EMBERI MÉLTÓSÁGÁBAN ÉS JOGAIBAN MEGSÉRTETTEK VAGY IGAZSÁGTALANUL ÜLDÖZTEK, HA E JOGSÉRTÉSEKBEN NEM VETT RÉSZT, ELISMERÉST ÉS ERKÖLCSI ELÉGTÉTELT ÉRDEMEL. 2

3 MAGYARORSZÁG ORSZÁGGYŰLÉSÉNEK TISZTSÉGVISELŐI HÁZELNÖK DR. KÖVÉR LÁSZLÓ FIDESZ - KDMP ALELNÖK LEZSÁK SÁNDOR FIDESZ GULYÁS GERGELY - FIDESZ JAKAB ISTVÁN - FIDESZ DR. LATORCAI JÁNOS - KDMP DR. HILLER ISTVÁN - MSZP DR. SNEIDER TAMÁS JOBBIK HÁZNAGY DR. MÁTRAI MÁRTA FIDESZ - KDMP FRAKCIÓVEZETŐ ROGÁN ANTAL FIDESZ HARRACH PÉTER PÁL - KDMP MESTERHÁZY ATTILA - MSZP VONA GÁBOR JOBBIK DR. SCHIFFER ANDRÁS - LMP HOZZATOK LÉTRE OLYAN ÁLLAPOTOKAT, AMELYBEN CSAK EGYFÉLE VERSENY VAN: KI KÉPES AZ EMBERISÉG BOLDOGULÁSÁNAK BIZTOSÍTÁSÁRA TÖBBET TENNI TÁRSAINÁL. OWEN 3

4 MAGYARORSZÁG KORMÁNYA SOKAT FECSEGNEK FELŐLED HÍZELGŐT ÉS MÉLTATLANT: NE ZAVARJON MEG SE EZ, SEM AZ. HA RÁGALMAZNAK, BOCSÁSS MEG MOSOLYOGVA S JÓZANUL. PÜTHAGORASZ 4

5 MEMENTÓ NEM MÚLNAK ŐK EL, KIK A SZÍVÜNKBEN ÉLNEK, HIÁBA SZÁLLNAK ÁRNYAK, ÁLMOK, ÉVEK, ŐK ITT MARADNAK BENNÜNK CSÖNDESEN MÉG. JUHÁSZ GYULA A II. VILÁGHÁBORÚT KÖVETŐEN 1945 ÉS 1956 KÖZÖTT HAZÁNKBAN A HATALMAT TÖRVÉNYTELEN ESZKÖZÖKKEL MEGSZERZŐ ÉS GYAKORLÓ SZOVJETBÉRENC KOMMUNISTA REZSIM RÉMURALMA ELLEN SZERVEZKEDŐ NEMZETI ELLENÁLLÁS SZÁMOS RÉSZTVEVŐJÉT HALÁLRA ÍTÉLTÉK ÉS KIVÉ- GEZTÉK, SOKUKAT PEDIG BÖRTÖNBE VETETTÉK. SZÁMOSAN A BÖRTÖNBEN HALÁLOZTAK EL. A DIKTATÚRA - HATALMÁNAK FENNTARTÁSA, A NÉMET ELRETTENTÉSE CÉLJÁBÓL - KONCEPCIÓS PEREKET RENDEZETT, AMELYEK EREDMÉNYEKÉPPEN OLYAN SZEMÉLYEKET IS KIVÉGEZTEK VAGY BÖRTÖNBE ZÁRTAK, AKIK AZ ELNYOMÓ RENDSZERREL SZEMBEN NEM LÉPTEK FEL, MÉGIS ÁLDO- ZATAIVÁ VÁLTAK A BUDAPESTEN KIVÉGZETT VAGY BÖRTÖNÖKBEN, INTERNÁLÓTÁBOROKBAN ELHUNYTHONFITÁRSAINKAT A 298-AS PARCELLÁBAN ÉS A 301-ES PARCELLA MINTEGY TÍZ SORÁ- BAN HANTOLTÁK EL. AZ OKTÓBER 23-ÁN KIROBBANT FORRADALMAT ÉS SZABADSÁGHARCOT SZOVJET SEGÍTSÉGGEL LEVERŐ HAZAÁRULÓK HATALMUK MEGSZILÁRDÍTÁSA, A FORRADALMI GONDOLAT ÉS SZABADSÁGVÁGY ELTIPRÁSA ÉRDEKÉBEN A SZABADSÁGHARCOSOK KÖZÜL A TÖR- VÉNYESSÉG LÁTSZATÁT KELTVE, DE ANNAK SÁRBA TIPRÁSÁVAL SOKAKAT HALÁLRA ÍTÉLTEK, KIVÉGEZTETTEK,. HÚSZEZERNÉL TÖBB HAZAFIT PEDIG BÖRTÖNBE VETETTEK. A BUDAPESTEN KIVÉGZETT, ILLETVE BÖRTÖNBEN LEHUNYT SZABADSÁGHARCOSOK TÖBBSÉGE A 301-ES PARCEL- LÁBAN, NÉHÁNYAN A 298-AS PARCELLÁBAN NYUGOSZNAK. GYILKOSAIK MÉG HOLTUKBAN IS MEGGYALÁZTÁK ŐKET. A 301-ES PARCELLÁHOZ ILLESZKEDŐ 300-A PARCELLÁBAN IS NYUGOSZNAK KIVÉGZETT, ILLETVE BÖRTÖNBEN ELHUNYT '56-OS SZABADSÁGHARCOSOK. A TEMETŐ MÁS RÉ- SZEIN LÉVŐ 233-AS ÉS 235-ÖS PARCELLÁKBAN IS HANTOLTAK EL ÁLDOZATOKAT, KÖZTÜK A FOR- RADALOM ÉS SZABADSÁGHARC KIEMELKEDŐ SZEMÉLYISÉGEIT. MEGGYILKOLT ÉS BÖRTÖNBEN MEGHALT HONFITÁRSAINK HŐSIES ÁLDOZATA NEM VOLT HIÁBA VALÓ. ÉLETÚTJUKKAL, HELYT- ÁLLÁSUKKAL ÉS HALÁLUKKAL PÉLDÁT MUTATNAK MINDANNYIUNK SZÁMÁRA. A HAZA ÉS SZABADSÁGSZERETET MINDENEK FÖLÖTT VALÓ. SZABADSÁGHARCOSOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY JELENLEGI ISMERETEINK SZERINT 1956 ELŐTT POLITIKAI OKBÓL VAGY 1956 UTÁN POLITIKAI OKBÓL, KÖTÉL VAGY GOLYÓ ÁLTAL KIVÉGZETT, BÖRTÖNBEN, INTERNÁLÓTÁBORBAN KIHALLGA- TÁS KÖZBEN ELHUNYT SZEMÉLY NYUGSZIK E HANTOK ALATT. BÉKE PORAIKRA. A 298-AS ÉS 301- ES PARCELLÁNÁL ELHELYEZETT TÁBLÁKON SZEREPLŐ SZEMÉLYEK SÍRJÁT A NEMZETI EMLÉKHELY ÉS KEGYELETI BIZOTTSÁG VÉDETTÉ, A NEMSZETI EMLÉKHELY RÉSZÉVÉ NYILVÁNÍTOTTA. 5

6 HŐSÖK NAPJA A magyar hősök emléknapjának eredete az évi VIII. törvényre vezethető vissza, amely arra kötelezett minden községet, hogy méltó emléket állítson elesett hőseinek. A jogszabály kimondta, hogy megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni a nemzet hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét május 1-jén a honvédelmi miniszter hősök emlékünnepe elnevezéssel nemzeti ünneppé nyilvánította május utolsó vasárnapját. Nagyszabású rendezvénysorozat 1944-ben volt utoljára, 1945-ben még megemlékeztek a hősök napjáról, 1946-tól azonban elmaradtak a hivatalos megemlékezések. Az első és a második világháború hőseiről Magyarországon május 29-én emlékeztek meg ismét nyilvánosan Szekszárdon. Az első állami rendezvényt 1990-ben tartották meg. A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló évi törvény ismét a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánította minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját. Üzenet az égből Azért ontottunk vért Azért haltunk halált, Mert szerettük forrón Ezt a magyar Hazát. Válasz a földről Megértjük bajtársak, Amit üzentetek. A szívünkbe zárjuk Hősi emléketek. 6 Isten trónja mellől Azt üzenjük néktek Hogy a Hazát mint mi Ti is szeressétek Válaszul felétek Zengi ajkunk szava Mi meghalunk mint Ti Csak él

7 AZ, KI A MÁSIKNAK TESZ ROSSZAT,MAJD MAGA SZENVED, S SZŐVE GONOSZ TERVET, NEKI ÜT KI A LEGGONOSZABBUL. (HÉSZIODOSZ) TRIANON EMLÉKNAPJA JÚNIUS 4. Az I. világháborút lezáró ún. Versailles-Washingtoni békerendszer részeként íratták alá a magyar delegációval a békeszerződést a Kis Trianonnak nevezett palotában június 4-én. Ezzel a békediktátummal nemcsak az Osztrák Magyar Monarchia tűnt el a térképről, hanem Magyarország elvesztette területe jelentős részét (területe km2-ről km2-re csökkent), a lakosság létszáma pedig, mintegy 10 millió fővel kevesebb lett. Erre az eseményre emlékezünk- Trianon (idézetek) Ha az idegen hódít, kitaszít, megrabol, megsemmisít: az Szeretet, az copyright és pátentos keresztyénség. De ha én az ezer halál felé taszított, meglopott, megcsalt, a nyomorúság ezer szorításában vergődő magyarság védelmére mozdulok: az Gyűlölet". (Szabó Dezső) Magyar az, akinek Trianon legalább fáj. (Karinthy Frigyes) Egyetlen hibánk, hogy nincs alapgondolatunk egy valódi nemzeti életre. A magyar faj eddig a história folyamán öt krisztusi sebet kapott: Muhi, Mohács, Majtény, Világos, Trianon. Krisztus életét azonban a hatodik oltotta ki, a lándzsaszúrás a bordák közé, a szívbe. Vigyázzon a magyarság, hogy ezt a hatodik szúrást meg ne élje. (Móricz Zsigmond ) Az Alpok és a Kárpátok közt mintegy tizenötmillió magyar él. Ebből azonban tízmillió az ország határain belül, a többi kívül, nagyrészt úgy tapadva a térképbeli országra, mint kenyérre a héja. Jól oda kell néznünk, hogy a valóság és vele egy eltakarhatatlan kérdés határait lássuk. (Illyés Gyula az 56 után kezdődött, majd hallgatásba fullasztott címervitáról: Válasz Herdernek és Adynak ) Magyarország népének felosztása a modern civilizáció egyik legszégyenteljesebb lapja. (Nitti, olasz miniszterelnök a Trianoni békeszerződésről). Ha ma valaki Trianont emlegeti, irredentának titulálják. Az európai történelemben nincs rá példa, hogy egy ország kétharmadát levagdossák, és még csak sírni sem szabad Az a baj, hogy akik fölemelik a szavukat, rosszul emelik föl. A nemzetiségi kérdésnek nem szabadna napi politikává zsugorodnia. (Kaszás Attila a Nemzeti Színház színésze, elhunyt márciusában)

8 INTÉS AZ ŐRZŐKHÖZ ŐRZÖK, VIGYÁZZATOK A STRÁZSÁN, CSILLAGSZÓRÓK AZ ÉJSZAKÁK, SZENT-JÁNOS-BOGARAK A KERTBEN, EMLÉKEK ELMÚLT NYARAKON, FLÓRENC NYARÁN S ÖSSZEKEVERTEN BÚCSÚZTATÓ ŐSZI LIDÓNAK EMLÉKEI A HAJNALI PÁRÁS, DISZ-KÓCOS TÁNCI TERMEN, TÖRTÉNT SZÉPEK, ÉLTEK ÉS VOLTAK, KIK MEG NEM HALHATNAK SOHA, ŐRZÖTT ELEVENEK ÉS HOLTAK, SZÍVEK TÁVOLI MOSOLYA, REÁTOK NÉZ, AGGÓDVA, ÁRVÁN, ŐRZŐK, VIGYÁZZATOK A STRÁZSÁN. ŐRZŐK, VIGYÁZZATOK A STÁZSÁN, AZ ÉLET ÉL ÉS ÉLNI AKAR, NEM AZÉRT ADOTT ANNYI SZÉPET, HOGY ÁTVÁNDOROLJANAK MOST RAJTA VÉRES S OSTOBA FENESÉGEK. OLY SZOMORÚ EMBERNEK LENNI S SZÖRNYŰEK AZ ÁLLAT-HŐS IGÉK S A CSILLAGSZÓRÓ ÉJSZAKÁK MA SEM ENGEDIK FELEDTETNI AZ EMBER SZÉPBE-SZŐTT HITÉT, S AKIK MÉG VAGYUNK ŐRZŐN, ÁRVÁN, ŐRZŐK: VIGYÁZZATOK A STRÁZSÁN (ADY ENDRE) 8

9 BESZÁMOLÓ JELENTÉS A SZÖVETSÉG 2013 ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL - LOMBARD-94 KFT HÁTTÉRANYAGÁNAK FELHASZNÁLÁSÁVAL- Az 56-os Szövetség gazdálkodásának, számvitelének és pénzügyi tevékenységének az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV törvény nyomán született 350/2011.(XII. 30.) Kormány rendelet keretei között kellett megfelelni a 2013-as költségvetési évben. Szövetségünknek az elmúlt évekhez hasonló céljai voltak és valósultak meg az éves működés során. Kiemelt feladat, hogy az Egyesületekről szóló törvényben, az Alapszabályban, valamint az ahhoz kapcsolódó Elnökségi határozatokban rögzített feladatokat teljesíteni tudja, a pénzügyi akadályokat legjobb tudásával elhárítsa és biztosítsa a törvényileg szabályos gazdálkodás feltételeit. Munkánk során kiemelten kezeltük a hagyományőrző tevékenységet, segélyezést, a kegyeleti tevékenységet, valamint a 45 utáni Nemzeti Ellenállás és az 56-os Szabadságharc emlékének ápolását. Kiemelten kezeltük a Nemzeti Sírkertben levő temetkezési helyünk valamint a Műegyetemi rakparton levő szobrunk gondozását. Az országunk gazdasági helyzete a Szabadságharcosokért Közalapítvánnyal kötött támogatási szerződésünket is összegszerűségében megváltoztatta, a korábbi évekhez képest 2013-ra a támogatás 3 millió Ft-tal csökkent, ezen csökkenés éves költségvetésünknek közel 30%-a. Alapvető követelmény, hogy munkánk kapcsán, a törvényi előírásoknak megfelelően számoljunk el. Az idei évben már az első félévről zárása után elszámoltunk. Alapvető törvényi előírás, hogy pénzügyeink mozgásai legyenek világosak, egyértelműek és átláthatóak. E cél megvalósítása érdekében új Pénzkezelési Szabályzatot adtunk ki, A Szövetség évben is nagyrészt pályázati úton jutott pénzeszközökhöz. Döntő mértékben a Szabadságharcosokért Közalapítványtól, másrészről az Önkormányzati pályázatok útján, majd kisebb hányadként saját egyéb bevételei révén, pl. tagdíjbefizetésből, az alábbiak szerint: évi bevételeink bemutatása: (Pénzügyi szemlélettel) ezer Ft-ra kerekítve Jogcímek bevétel Szabadságharcosokért Közalapítványi támogatás Temetkezési segély visszatérítése december 31-i záró január 1-i nyitó

10 Vidéki Önkormányzatok (pályázati pénz) 140 Budapesti Önkormányzatok (pályázati pénz) 362 Adomány 6 Tagdíj 887 Egyéb 72 Összesen: Az elmúlt évhez viszonyítva a Szabadságharcosokért Közalapítványtól valamint az önkormányzatoktól pályázati úton érkező támogatás jelentős mértékben csökkent. A tagdíjbevételek összege a évi 819 ezer Ft-tal szemben és a 2011 évi 743 ezer Ft-os bevétellel szemben a 2012-es évi 854 ezer Ft-os bevétellel szemben 2013-as évben 887 ezer Ft-ot tett ki, amely az elmúlt évhez viszonyítva 4%-os emelkedésnek felel meg. Ez a növekmény annak bizonyítéka, hogy tagságunk megértette az új Egyesületi törvényben foglalt, következményekkel járó szankciókat a tagdíjak elmaradása esetére, valamit a területi vezetők e téren kifejtett hatékonyabb munkáját is dicséri. A pénzintézettől kapott kamataink és elért árfolyamnyereségünk 20 ezer Ft. Az elmúlt év januárjában a nyitó készpénzkészletünk ezer Ft volt, amellyel, biztonsággal kezdhettük el a 2013-es gazdasági évet. Számvitelileg (nem pénzforgalmi szemlélettel) csak a kiadások mértékéig számolható el a beérkezett támogatások összege, a fennmaradó részt kötelezettségként kell kezelni a jövőbeni kiadások fedezetére, így a főkönyvi kimutatás bevételi oldala eft-ot mutat. Kiadásaink főösszege egyezően a bevételekkel: eft. Költséggazdálkodásunk: Tárgyévi kiadásaink fedezetét alapvetően a Szabadságharcosokért Közalapítványtól kapott támogatás biztosította. Az alábbiakban bemutatásra kerül költségvetési fejezetenként a kiadás és ráfordítás. Ezer Ft-ra kerekítve Jogcímek év Anyagköltségek Igénybevett szolgáltatások

11 Egyéb szolgáltatások 885 Személyi jellegű költségek és járulékok ÉCS 410 Ráfordítások 37 Összesen: Az anyagköltségek tartalmazzák az irodaszerek, nyomtatványok, tisztítószerek, szakkönyvek folyóiratok, koszorúk kegyeleti tárgyak, a kitüntetési tárgyak és egyéb kisöszszegű kifizetések költségeit. A tárgyévben ezeken a jogcímeken eft-ot költöttünk. A koszorúzásra, temetői karbantartásra, kegyeleti tárgyakra eft-ot fordítottunk, kitüntetési tárgyakra 48 eft-ot, tisztítószerekre 8 eft-ot, míg irodaszerekre és könyvekre és egyéb kellékanyagokra 580 eft-ot számoltunk el. Az igénybevett szolgáltatások között számolja el a Szövetség az utazási, a karbantartás és javítás költségeit, a bérleti és üzemeltetési díjakat, a Híradó újság költségeit, a posta, telefon és internet szolgáltatás költségeit, a szervezetek rendezvény költségeit és a kisebb egyéb szolgáltatásokat. A tárgyévben a fenti jogcímeken eft-ot költöttünk. Részleteiben: Utazási költségtérítésekre 85 eft-ot, karbantartás, javítási szolgáltatásokra 541 eft-ot, bérleti és üzemeltetési költségekre eft-ot költöttünk A Híradó Újság költsége postaköltség nélkül 418 eft volt. Posta, telefon és internet költség 681 eft-ot tett ki. Az egyéb igénybevett szolgáltatásokra például számviteli és pénzügyi, valamint történeti levéltári szolgáltatásokra eft-ot költöttünk. Előfizetéseink összege minimális: 7 eft-ot tett ki. Rendezvényköltségeink 408 eft-ot tettek ki. Kiemelten közhasznú tevékenységünk. - Szövetségünk és területi szervezeteink nagy figyelmet fordítottak közhasznú tevékenységünk folytatására, ennek keretében - Minden állami, önkormányzati, szövetségi koszorúzáson, megemlékezésen részt vettünk, ahová meghívást kaptunk. - Honlapunkon, híradónkban folyamatos tájékoztatást adunk. - Folytattuk a Fiumei úti sírkertben levő parcellánk rendezését. - A Rákoskeresztúri köztemetőből, méltó helyre, a Fiumei úti sírkertbe, Tarlós István 11

12 főpolgármester úr által adományozott díszsírhelyre helyeztük át szövetségünk alapítójának dr. Krassó György Jánosnak hamvait. - Közreműködtünk a 233-as parcellában nyugvó, kivégzett bajtársaink hamvainak a 300-as parcellában, való áthelyezésében. - A Nemzeti Kegyeleti Bizottság javaslatunkat elfogadva, védetté nyilvánította dr. Krassó György János és Obersovszky Gyula sírhelyét. - Megkezdtük az új tagsági igazolványok kiadását. Egyéb hatósági bank és biztosítási költségeink. A tárgyévben mintegy 224eFt-ot költöttünk a fenti jogcímen, amely 69 eft-tal több mint a bázis évben volt A személyi jellegű költségeink és bérjárulékok között kerülnek elszámolásra az alkalmi bérek, a kiküldetések és utazási költségtérítések, a közteherjegyek, az adózott reprezentációs költségek és a segélyek. Ezen a jogcímen a legnagyobb volument a segélyek összege teszi ki, eFt összegben. Ezen összeg a Szabadságharcosokért Közalapítványtól kapott támogatás 35 százaléka. Szociális segélyben 135 fő részesült eft összegben, így az 1 főre jutó átlag meghaladta a 32 ezer Ft-ot. Temetési segélyt 1 fő kapott 113 eft. Összegben. Alkalmi bérekre és közterheire Ft-ot fordítottuk. Rendezvényekre, amelyek még adómentesen belefértek a reprezentációs keretbe 408 ezer Ft költséget számoltunk el. Adózott reprezentációs költségeink 20 eft-ot tettek ki. Gépkocsi átalányként 200 eft-ot fizettünk ki, és számoltunk el. Tiszteletdíjakra eft-ot, megbízási szerződére 504 eft-ot fordítottunk. A reprezentációs költségeink egészségügyi hozzájárulási terhe 6 eft. volt. Szociális hozzájárulásokra 455eFt-ot fordítottunk, míg a Szakképzési hozzájárulás 5 eft-ot tett ki. A használatbavételkor egy összegben elszámolt értékcsökkenési leírás tartalmazza azon 100 ezer Ft érték alatti tárgyi eszközök értékét, amelyeket a számviteli politikában meghatározottak szerint költségként lehet elszámolni. Ezen a jogcímen közel 193 eft. került elszámolásra évben. A terv szerinti értékcsökkenés 217 eft. volt, amely nem készpénzkiadása a szövetségnek csak az értékvesztés költségkénti elszámolása. 12

13 Ráfordítások között került elszámolásra a tárgyévben 32.-Ft kerekítési különbözet, valamint, 5 ezer Ft segélyszervezeti támogatás. Az összes költségünk évben Ft volt. A mérleg főösszeg eszköz és forrásoldali egyező egyenlege:ft december 31-i záró illetve január 1-én nyitó egyenlegünk: Banki egyenleg: 2, Ft Valuta egyenleg: Ft HP egyenleg: Ft Záró egyenleg: 2, Ft Összegző megállapítás: Tájékoztatásul fontosnak tartom közölni, hogy szövetségünk évben 20 vidéki területi szervezetének és 18 budapesti területi szervezetének adott működési költségre és hagyományőrző tevékenységre jelentős pénzügyi támogatást. Vidéki területi szervezeteknek: 2, Ft Bp. területi szervezeteknek: 1, Ft Szövetségünk évben is kiegyensúlyozottan, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság által ellenőrizve gazdálkodott. A könyvvitelben elkülönített módon jelenítettük bevételeinket. A kiadásainkat is a források mértékében választottuk szét. Ezzel a módszerrel, azaz a számviteli törvény következetes betartásával nyomon követhető a támogatások pontos, átlátható és közérthető elszámolása. Budapest, április 3. Fazekas János László Országos elnök 13

14 PESTI SRÁCOK (2014. május 15.) AZ OROSZ TANKOK ELLENI HARCBAN HARCOLTAK A VÉRZIVATARBAN HŐSEI VOLTAK ŐK, AZ ÉPPEN CSAK FELCSEPEREDŐK. EGYIKÜK MELLETT BARÁTJA ESETT EL, TÁN UTOLSÓ SZAVA VOLT "SOHASE FELEJTS EL." MÁSIKUK MEGROKKANT ÖRÖK ÉLETÉRE, IDŐS KORÁRA "KÖZÖNY" LETT A BÉRE. ŐK VOLTAK A HŐSI PESTI SRÁCOK. ÉLETÜKET A HAZÁÉRT ADTÁK OTT DRÁGA EMLÉKÜK ÖRÖKKÉ ÉL MAJD,. MÍG LESZ NEMZET E HAZÁN, VELÜNK MARADNAK. A JÓ ISTEN ÁLDJA MEG ŐKET, AZ ELESETTEKET S A MÉG ÉLŐKET BÁTOR HŐSEI VOLTAK ŐK, AZ ÉPPEN CSAK FELCSEPEREDŐT! 14

15 15

16 16

17 17

18 18

19 19

20 20

21 21

22 22

23 23

24 Pályázat A évi vissza nem térítendő pénzügyi támogatáshoz I./ a pályázó szervezet adatai: A szervezet megnevezése: 56-os Szövetség A szervezet székhelye: Budapest, Nádor u. 36. VI em. A szervezet levelezési címe: Budapest, Nádor u. 36. VI em. info@56osszovetseg. hu A szervezet képviselőjének neve: Fazekas János László Elérhetősége: mobil: matáv: elnok@56osszovetseg. hu A pályázó szervezet pénzintézeti számlaszáma: BUDAPEST Bank Rt A pályázó kapcsolattartásra kijelölt személy neve: Gyurcsó Mihály A kapcsolattartó elérhetősége: mobil: konyveles@56osszovetseg. hu A pénzügyi dokumentáció irattárózása: 1051 Budapest, Nádor u. 36. VI. em. A számviteli feladatokat ellátó cég neve: LOMBARD 94 KFT. Képviselője: Gyurcsó Mihály Béke utca 8. II. 56. mobil: konyveles@56osszovetseg. hu II./ a pályázat tartalma: A kérelmezett támogatás összege: Ft Azaz: Tizenhatmillió-hatszázezer A megvalósítás helyszíne: Országos A megvalósulás célja: Hagyományőrző tevékenység szervezése és lebonyolítása Közfeladatok végzése Az Nemzeti Ellenállásban valamint az 1956-os Szabadságharcban résztvevők és utódaik érdekvédelme, anyagi támogatása, szociális ellátásuk és életminőségük javításához való hozzájárulás. Megemlékezések, koszorúzások szervezése Az elhunyt 56-os bajtársak sírhelyeinek karbantartása, emlékhelyeinek ápolása. Közreműködés az 1956-os szabadságharccal kapcsolatos tanulmányok írásában, dokumentációs tevékenység végzése, A Szövetség és a területi szervezetek működtetése, a működéshez szükséges pénzügyi feltételek biztosítása. 24

25 A megvalósításban országosan 43 területi szervezet vesz részt, amely kb fő tagsággal rendelkezik III. a pályázati összeg költségvetése: (ezer Ft-ban) Jogcímek A Szövetség céljainak megvalósításához: Közfeladatok ellátásának költsége Kegyeleti költségek, Segélyezések Rendezvények, megemlékezések költsége Budapesti szervezetek működésének biztosítása Vidéki szervezetek működésének biztosítása Híradó című tájékoztató kiadása Honlap működtetése Hagyományőrző tevékenység költsége Tervezett Saját Pályázati összeg forrás összeg A szervezet működtetéséhez: Irodaszer, nyomtatvány, szakkönyvek, Karbantartás, javítás, Központi iroda bérleti díja Területi irodák bérleti díja Működési költség Bér és tiszteletdíj, Könyvelés költsége Posta, telefon, Internet előfizetések, Reprezentációs költség Kitüntetések Rendezvények költség Egyéb működési költségek (Közterhek, adók, egyéb ráfordítások) Kiemelt céltámogatás: A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben levő parcella felújításának befejezése Várható költségek összesen:

26 Nyilatkozat: Alulírott Fazekas János László az 56-os Szövetség országos elnöke büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy az általam irányított Szövetségnek köztartozása nincs. Budapest, Fazekas János László Országos elnök Mellékletek: Fővárosi Törvényszéki bejegyzés másolata A évi beszámoló letétbehelyezésének igazolása Adóigazolás a nemleges köztartozásokról (nullás igazolás) december 31-i bankszámla kivonat Országos Elnökség határozata. Záradék: Hozzájárulok ahhoz, hogy előzetes egyeztetés után- a közalapítvány megbízottja a felhasználási céloknak megfelelő elszámolást és a bizonylatolás rendjét az 56-os Szövetség székhelyén (1051 Budapest, Nádor u. 36.) ellenőrizze. Az ellenőrzés lefolytatásához minden személyi és anyagi feltételt az ellenőrző szervezet kérése alapján- biztosítok. Budapest, Fazekas János László Országos elnök 26

27 VAN, AKIT NEM ELÉG EGYSZER MEGÖLNI A TISZA ISTVÁN-EMLÉKMŰ FŐALAKJÁT JÚNIUS 4-ÉN EMELTÉK TALAPZATRA AZ ÚJJÁÉPÍTETT KOSSUTH TÉREN. AZ ÜNNEPÉLYES ÁTADÁST HÉTFŐN TARTOTTÁK MEG, A RENDEZVÉNYEN BESZÉDET MONDOTT ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK. A nemzet főtere megújul, ígérte évekkel ezelőtt a magyar kormány. Arra vállalkoztunk, hogy befejezzük azt, amit elődeink megálmodtak. A miniszterelnök szobra önmagán túlmutat kezdte beszédét a miniszterelnök. Elmondta, Tisza István mindenfelől egy ostromlott várat örökölt, de hitt abban, hogy a nemzet megmenthető. Mi, pedig töredelmesen bevalljuk, hogy nemzeti alapon állunk folytatta Orbán Viktor. Kitért rá, a volt miniszterelnök nemet mondott az első világháborúra, amikor mindenki más helyeselt. Azt látta, hogy egy ilyen háború minket, magyarokat és a nemzetet is maga alá temetné. A háború utolsó lövése azzal végzett, aki mindig a magyar nép érdekeit nézte utalt a Tisza elleni merényletre Orbán Viktor. Mint a miniszterelnök hangsúlyozta, a Tisza emlékére április 22-én állított szoborkompozíció sokkal erősebben összefonódott a magyar miniszterelnök sorsával, mint ahogy az alkotók ezt gondolták volna. Hozzátette, ahogy 1918 októberében széthullott a monarchia, úgy hullott darabjaira 1945 után a szoborcsoport. Van, akit nem elég egyszer megölni utalt a kormányfő Tisza meggyilkolására, és a szoborcsoport eltüntetésére. 27

28 TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGŰ TÁRSADALMI, ÉRDEKVÉDELMI SZÖVETSÉGEK. FORRADALMI NEMZETI SZÖVETSÉG ALAPÍTÓ ELNÖK: MÁRTON ANDRÁS NY. ALTÁBORNAGY ALAPÍTÓ HALÁLA UTÁN MEGSZÜNT IGAZOLT MAGYAR SZABADSÁGHARCOS VILÁGSZÖVETSÉG ALAPÍÓ ELNÖK: BOCSKAY T. JÓZSEF ALAPÍTÓ HALÁLA UTÁN MEGSZÜNT MAGYAR NEMZETI ELLENÁLLÁSI SZÖVETSÉG ALAPÍTÓ ELNÖK: ZIMÁNYI TIBOR ALAPÍTÓ HALÁLA UTÁN MEGSZÜNT. MAGYAR POLITIKAI FOGLYOK SZÖVETSÉGE ALAPÍTÓ ELNÖK: FÓNAY JENŐ ELNÖK: VASVÁRI VILMOS MÁDI JENŐ - DÉGI ANDRÁS RECSKI SZÖVETSÉG ALAPÍTÓ ELNÖK: KÉRI KÁLMÁN - ZIMÁNYI TIBOR ELNÖK: KRASZNAY BÉLA NY. EZREDES SZOVJETUNIÓBAN VOLT MAGYAR POLITIKAI RABOK ÉS KÉNYSZERMUNKÁSOK SZERVEZETE ALAPÍTÓ ELNÖK: MENCZER GUSZTÁV ELNÖK: MENCZEL ERZSÉBET TÖRTÉNELMI IGAZSÁGTÉTELI BIZOTTSÁG ELSŐ ELNÖK: VÁSÁRHELYI MIKLÓS ELNÖK: REGÉCZY-NAGY LÁSZLÓ NY. DANDÁRTÁBORNOK KÖZÖTTI POLITIKAI ELITÉLTEK KÖZÖSSÉGE ELSŐ ELNÖK: FEHÉRVÁRY ISTVÁN ELNÖK: FEHÉRVÁRY ISTVÁN TÁRSELNÖK: PETRUSZ TIBOR 56-OS SZÖVETSÉG ALAPÍTÓ: DR. KRASSÓ GYÖRGY JÁNOS ELNÖK: ROIK JÁNOS - HORNYÁK TIBOR - RÁCZ SÁNDOR NÉMETH BÁLINT SINKOVICS GYULA - FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ ÖRÖK OKTÓBER VALAMIKOR 56 IFJÚ HŐSEI VOLTAK. MA EGY VÉRES KOR TÚLÉLŐ: EMLÉKEI. PRO ÉS CONTRA VITATOTTJA SORSNAK. KIKET SENKI SEM AKAR MEGÉRTENI. AZOK AKIK NYUGSZANAK A FÖLDBEN. 28

29 ÁDER: A KÖZÖS REMÉNYRŐL SZÓLT JÚNIUS 16. Huszonöt évvel ezelőtt a közös reményről szólt június 16., ez a remény "a kommunista blokk börtönébe kényszerített" népeknek a szabadság lehetőségét, a diktatúra végét jelentette - mondta Áder János köztársasági elnök a rákoskeresztúri Új Köztemetőben tartott megemlékezésen hétfőn. A Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulóján tartott rendezvényen az államfő beszédében kiemelte: ez a nap a magyaroknak az 1848-as demokratikus hagyományok folytatását és a nyugatos polgárosodás reményét, európaiságuk és függetlenségük visszanyerésének reményét is hordozta. A nemzet júniusi közös gyásza a szabadságunkért, függetlenségünkért, európaiságunkért és jövőnkért vállalt erőfeszítéseink kiindulópontjává vált - hangoztatta. Az államfő felidézte: június 16-án magyarok millióinak figyelme a Hősök terére szegeződött, és a történelem igazolta "szabadságszerető nemzetünk" akkori várakozásait. Ez a nap fordulópontot jelentett "a kommunista rendszer hazugságaiból és fojtogató öleléséből szabadulni akaró" magyaroknak - mutatott rá. Emlékeztetett: 25 évvel ezelőtt a magyarok ezen a napon adták meg a végtisztességet az os forradalom mártírjainak és hőseinek, köztük Nagy Imre június 16-án kivégzett miniszterelnöknek. A lelke mélyén mindenki érezte, hogy történelmi fordulóponthoz érkezett Magyarország - mondta. A köztársasági elnök úgy fogalmazott: a forradalom vérbefojtása után 33 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy politikai nemzetünk nyilvánosan emlékezhessen meg a történtekről. 33 évnek kellett eltelnie a hősök és mártírok előtti első nyilvános tiszteletadáshoz, és ahhoz, hogy a gyilkosok nyilvánosan szembesüljenek áldozataikkal - közölte. Úgy vélte, a diktatúra hatalomgyakorlói nyilván azt remélték ettől a naptól, hogy a kommunista rezsim áldozatainak, a jeltelen sírokba elföldelt szabadsághősöknek megadott végtisztesség az általuk fenntartott rendszer bűneinek megbocsátását hozhatja. De a megbocsátáshoz bocsánatkérésre, a bűn megbánására és vezeklésre van szükség, és ez elmaradt. Ezért ez a nap nem szólhatott a megbocsátásról - mutatott rá. Áder János azt mondta: ez a nap a magyaroknak a közösen elszenvedett múltról, a soha el nem múló közös reményről is szólt. Ez a remény ugyanarról szólt, mint amit a kelet-németek, a szlovákok, a csehek, a lengyelek, a románok, a bolgárok és "a kommunista blokk börtönébe kényszerített" más népek éreztek. Ez a remény a szabadság lehetőségét, a diktatúra végét jelentette - hangzott el. Emlékeztetett: június 16. volt az a nap, amikor 33 év után először mondtuk ki nyilvánosan, hogy a szovjet csapatoknak távozniuk kell Magyarországról, hogy "a névtelen hősöket jelképező hatodik koporsóban nemcsak a szabadságért meghalt hősök emléke, hanem a szocializmus ránk maradó csődje miatt a jövőnk egy része is benne nyugszik". Az államfő kiemelte: ez volt az a nap, amikor az ország nyilvánossága előtt először esett szó a kommunista diktatúra végét jelentő szabad választások igényéről. Áder János szólt arról is, hogy a szabadság és a függetlenség vágya láncreakciószerűen inspirálta cselekvésre a kelet-közép-európai nemzeteket a szovjet birodalom hanyatlását jelentő 1989-es évben, és június 16-a mérföldkő volt ebben a folyamatban, hiszen a diktatúra erői ettől a naptól folyamatos hátrá- hátrálásra kényszerültek. Ezt az időszakot 29

30 olyan események fémjelezték Magyarországon, mint a magyar-osztrák határ megnyitása a keletnémet menekültek tízezrei előtt. Továbbá ide tartozik a temesvári forradalom melletti kiállás vagy a prágai bársonyos forradalom iránti szolidaritás - magyarázta. A köztársasági elnök szerint Kelet-Közép-Európa szabadságmozgalmai újabb és újabb erőt merítettek egymás sikeréből, a vasfüggöny magyarországi átvágásához vezető folyamattól, pedig egyenes út vezetett a berlini fal lebontásához. Így a magyarok is hozzájárultak a német újraegyesítéshez - közölte. Hozzátette: június 16-a ezért a 20. század végén újjászülető szabad Európa történetének is meghatározó része lett. Áder János hangsúlyozta: a második világháború után ránk kényszerített diktatúra lényegét "nem a kommunizmus délibábja, hanem az európai jogállamiság és a polgári demokrácia értékrendjének kíméletlen tagadása jelentette". Ez a saját polgáraival szemben is bármikor kíméletlenül fellépő diktatúra európaiságunk, függetlenségünk, szabadságunk, demokratikus hagyományaink megtagadására épült, és ez így volt a szovjet blokk valamennyi országában. Mint mondta, a kommunista rezsim soha el nem évülő bűne, hogy honfitársainknak azért kellett meghalniuk, mert kifejezésre juttatták szabadságvágyukat. Azért ölték meg őket, hogy "senki még álmodni se merjen a szabad és független Magyarországról". De a kommunista rezsim súlyosan elszámította magát, mert hőssé lett honfitársaink emberi helytállásában magyarok millióinak vágya jutott kifejezésre - vélekedett. Hozzáfűzte: a magyarok 1956-ban és 1989-ben is kifejezték, hogy a szabadság nemzete ez, és nincs az a hatalom, amely ettől eltántoríthatná. Áder János kitért arra is, hogy el kell mesélni gyermekeinknek: az 1990-re kivívott szabadság forrását azok bátorsága és áldozatvállalása jelentette, akiknek példája a legnehezebb időkben is milliókban tartotta a lelket, hiszen a szabadság, a függetlenség és a demokrácia 25 év elteltével már természetes, magától értetődő számukra. A megemlékezés végén a visegrádi országok államfői: Áder János magyar, Milos Zeman cseh, Andrej Kiska szlovák és Bronislaw Komorowski lengyel elnök, valamint Joachim Gauck német államfő katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták a nemzeti emlékhelyet, majd lerótták kegyeletüket Nagy Imre sírjánál. Forrás: MTI : 43: 37 30

31 1989. JÚNIUS 16.: MINEK IS A NAPJA? Orbán Viktor rendkívül bátor, történelmi jelentőségű beszédén kívül az június 16-i Nagy Imre-újratemetés amelyen magam is részt vettem a kommunista párttal való rossz kiegyezést, a rendszerváltás mozgalmi jellegének megszüntetését és egy elitista alkut szimbolizál a kádári és az ellenzéki elit között. Nézzünk szembe a történelmi tényekkel: a Szovjetunió uralma alól felszabaduló keletés közép-európai országok közül éppen nekünk, magyaroknak jutott a legravaszabb és legszámítóbb kommunista elit. A többi, hozzánk hasonló sorsú ország kommunista vezetése ugyanis korántsem volt olyan előrelátó, mint az MSZMP vezérkara: a gorbacsovi reformok, az amerikai szovjet tárgyalások és az ezeket követő erjedés, a Szovjetunió látványos elerőtlenedése láttán sem vették észre, hogy egy korszak, méghozzá a kommunizmus korszaka a végéhez közeledik, s a végsőkig kitartottak az elveik (marxizmus-leninizmus), illetve a hatalom megtartása mellett. Ennek következtében a környező országok látványos tömegmozgalmak, forradalmi megnyilvánulások sorozatán keresztül jutottak el a rendszerváltásig és a demokratizációig, hiszen a kommunista hatalom ellenállt, azt erőszakkal kellett megdönteni. Gondoljunk Csehszlovákiára, ahol a Gustav Husak-féle vezetés képtelen volt felismerni a realitásokat, nem álltak félre, nem kezdtek el alkudozni a demokratikus ellenzéki erőkkel, nem kezdték meg a hatalmuk és a vagyon átmentését ravaszul, a háttérben, mint tette azt az MSZMP-MSZP. Ebből fakadóan 1989 őszén látványos tüntetések zajlottak a prágai Vencel téren, s a nép Vaclav Havellel az élen végül is kikényszerítette a Husak-féle vezetés távozását. Hasonlóan zajlottak az események a volt NDK-ban (a fiatalok kedvéért: a Német Demokratikus Köztársaságban, a kettéosztott Németország kommunista felében) is: Erich Honecker pártfőtitkár a legortodoxabb kommunista vezetők közé tartozott, semmit nem értett meg az idők szavából, azt hitte, hatalmon maradhat. Ezért kellett a forradalom: emlékezetesek az 1989 őszén zajlott úgynevezett hétfői tüntetések a kelet-német városokban, s különösen emlékezetes november 9-e, a berlini fal leomlásának napja. Sorolhatnám tovább: a balti államok emberei sorra keltek fel az oroszok által vezetett kommunista uralommal szemben és a függetlenségük kivívásáért, emlékezetes a balti népek élőlánca, amikor is ezrek és ezrek fogták egymás kezét sok-sok kilométeren át. Ez a szimbolikus demonstráció például valóban a balti államok függetlenségének kivívásáról szólt. Ez igen Még beszélhetnénk a román forradalomról, a volt jugoszláv államok függetlenségi háborúiról, s nem utolsó sorban a lengyel Szolidaritás mozgalomról, amely a lengyel kommunistákkal csak ideiglenes alkukat kötött. És ezzel szemben állunk mi, a mi kommunistáinkkal, akik már tól kezdve sejtették, hogy a változások elkerülhetetlenek lesznek, s ezért roppant okos de inkább úgy mondanám: roppant ravasz és erkölcstelen módon stratégiát dolgoztak ki hatalmuk demokráciába és kapitalizmusba való átmentésére. Ehhez két fontos dolgot határoztak el: egyfelől a társasági és az átalakulási törvénnyel (1988 és 1989) lehetővé tették a 31

32 pártállami vagyon és a nómenklatúra (vezetői rétegek) átmentését, másfelől, fokozatosan a politikai változások, a demokratizáció élére álltak. Éltek a régi ravasz politikusi bölcselettel: ha a változásoknak nem tudsz ellenállni, állj azoknak az élére (Pozsgay Imre e tekintetben egészen más elbírálás alá esik, mert ő valóban megértette a pártállam megszüntetésének és a demokratizációnak a fontosságát, s történelmi érdemei vannak az átmenet elindulásában.) Persze a párt keményvonalasai (Grósz Károly, Berecz János, Fejti György) eleinte nem akarták sem a demokratizációt, sem a hatalom átadását, sem pedig Nagy Imre és mártírtársai újratemetését, azonban a rugalmasabban gondolkodó pártvezetők megértették velük, hogy csak így menthetik át a hatalmukat a diktatúrából a demokráciába (ami nem kis bűvészmutatvány, valljuk be). A pártállami vezérkar tehát nem állt ellen a változásoknak, hanem amíg csak lehetett, igyekezett irányítani a folyamatokat. Ebből fakad az is, hogy az MSZMP mintegy megengedte az újratemetést; erről a kezdeményező Történelmi Igazságtétel Bizottság egyezett meg február 14-én az Igazságügyi Minisztériumban Borics Gyula államtitkárral. Ehelyett talán lett volna más forgatókönyv is: az ellenzék, az akkor még meglévő tömegtámogatást kihasználva, nem engedélyezteti, hanem önálló akarattal, önálló kezdeményezéssel, önállóan tartja meg az újratemetést. De nem ez történt, azon a napon a tömegek köztük jómagam is már csak, mint nézők, mint nagyérdemű közönség vettek, vettünk részt egy furcsa kiengesztelődésben a valahai gyilkosokat védő pártállam és az áldozatokat képviselő ellenzék között. (Három nappal korábban már megkezdődtek a pártállami és az ellenzéki elit közötti kerekasztal-tárgyalások.) A pártállam az újratemetés kapcsán azt hangoztatta, hogy legyen e nap a nemzeti megbékélés napja. Ma már feltehetjük a kérdést: valójában mit is ünneplünk ezen a napon? A pártállami és az ellenzéki elit (mínusz Orbán Viktor és a Fidesz) furcsa kézfogójának napját? Azt a napot, amikor Nagy Imréék koporsóinál ott álltak a pártállam vezetői is? Azt a napot, amelyet ezt ma már tényszerűen tudjuk a kommunista titkos ügynökök felügyelték az első pillanattól az utolsóig, s az erőszakszervezetek fel voltak készülve az esetleges beavatkozásra is? Szóval: mit is szimbolizált valójában ez a nap? Csak emlékeztetnék rá: e nagy nap létrejötte, szimbolikus üzenete ellen már akkor tiltakozott többek között az Inconnu csoport (fel is oszlottak később) és például Krassó György. Olcsó megalkuvástól tartottak, s attól, hogy a pártállami elit a rendszerváltást és 1956-ot is ki akarja sajátítani magának, megadva ezzel a magyar átmenet fő vonulatát. Hát ilyenre sikeredett a mi demokratikus átmenetünk, posztkommunistákkal és megalkuvásokkal Orbán Viktor nem véletlenül mondta a napokban, hogy ben egy átmeneti rendszer jött létre, s csak 2010 hozta el a második és végleges rendszerváltást. Vigyázó szemeinket inkább helyezzük át június 19-ére: ekkor hagyta el hazánkat az utolsó szovjet katona, Silov altábornagy, s ekkor valóban függetlenek lettünk. (forrás: Internet) (Fricz Tamás) 32

33 SZABADSÁGHARCOSOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK DÖNTÉSE A ÉVI PÁLYÁZATOKRÓL MAGYAR POLITIKAI FOGLYOK SZÖVETSÉGE - FT OS SZÖVETSÉG FT 12, 500, 000 TÖRTÉNELMI IGAZSÁGTÉTELI BIZOTTSÁG FT 10, POLITIKAI ELÍTÉLTEK KÖZÖSSÉGE FT 9, 000, 000 SZORAKÉSZ FT 7, 500, 000 RECSKI SZÖVETSÉG FT 7, OS MAGYAR SZABADSÁGHARCOSOK VILÁGSZÖVETSÉGE - FT MAGYAR VIDÉK ORSZÁGOS 56-OS SZERVEZET - FT 4, OS MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE - FT 3, OS MAGYAR NEMZETÖRSÉG - FT OS SZABADSÁGHARCOS LOVAGREND - FT OS TÖRTÉNELMI ALAPÍTVÁNY FT 3, OS PESTI SRÁC ALAPÍTVÁNY - 1, ÖRÖKSÉGE ALAPÍTVÁNY - FT 1, OKTÓBER 23 ALAPÍTVÁNY - FT HORTOBÁGYI KÉNYSZERMUNKÁBA ELHURCOLTAK EGYESÜLETE - FT 4, HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖRÖK ORSZÁGOS SZÖV. - FT HONISMERETI EGYESÜLET FT FŐNIX IFJÚSÁGI EGYESÜLET FT BUDAPESTI TEMETKEZÉSI INTÉZET ZRT - FT ENGFILM PRODUKCIÓS KFT FT 1, DR. BREUER PÁL - FT DR. FEJÉR DÉNES FT 1, PÁLYÁZATA ELUTASÍTVA HUNYAG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POFOSZ 1956-OS HAGYOMÁNYÖRZŐK POFOSZ BORSODI SZERVEZETE POFOSZ II-III. KER. SZERVEZETE POFOSZ XIV. KER. SZERVEZETE POFOSZ XXII. KER. SZERVEZETE GORDOS DÉNES LIPCSEY VAJDA ISTVÁN 33

34 MIT ÜNNEPLÜNK AUGUSZTUS 20-ÁN? ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN ÜNNEPE, NEMZETI ÜNNEP, MAGYARORSZÁG HIVATALOS ÁLLAMI ÜNNEPE. Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Uralkodása idején I. István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot. Élete végén a beteg király azon a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, s 1038-ban ő maga is azon a napon halt meg. Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20-ra, mert 1083-ban ezen a napon, VII. Gergely pápa hozzájárulásával oltárra emeltette I. István (illetve még abban az évben fia, Imre, valamint Gellért püspök) relikviáit a székesfehérvári Bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű. I. (Nagy) Lajos uralkodásától ( ) kezdve egyházi ünnepként élt tovább e nap. István kultusza ugyan bajor és német városokban, valamint Namurben és Monte Cassinóban is elterjedt, de az egyetemes egyház nevében csak 1686-ban XI. Ince pápa nyilvánította szentté. A pápa akkor elrendelte, hogy Buda vára töröktől való visszafoglalásának évfordulóján az egész katolikus világ évente emlékezzen meg Szent István ünnepéről, amelyet az egyetemes egyház augusztus 16-án tart ben XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát, s így a Szent István-nap kimaradt az ünnepek sorából. Mária Terézia ( ) ismét elrendelte a Szent István-nap megtartását, sőt azt nemzeti ünnepként a naptárakba is felvétette. 34

35 1771-ben ő hozatta Bécsbe, majd Budára István kézfejereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet ez időtől körmenetben vittek végig a városon augusztus 20-án. István ereklyéjét a legenda szerint 1083-as szentté emelésekor épen találták a koporsójában, s már az 1222-es Aranybulla is törvénybe iktatta tiszteletét. Valószínűleg a tatárjárás vagy a török idők alatt veszett el, később (1590 körül) a raguzai (dubrovniki) dominikánus kolostorban találtak rá, talán még IV. Béla vitette oda menekülése során. (A Szent Jobbot - amelynek ezüst ereklyetartóját 1862-ben készítették - ma Budapesten a Szent István-bazilikában őrzik.) Az 1848-as szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg a nemzeti ünnepet, hiszen Szent István a független magyar állam szimbóluma volt. Először ban ünnepelhették meg a napot, amely országszerte nemzeti tüntetéssé vált. Az 1867-es kiegyezést követően az ünnep visszanyerte régi fényét, majd 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította, 1895-ben, pedig a belügyminiszter elrendelte a középületek fellobogózását címeres zászlóval. A két világháború között az ünneplés kiegészült az össznemzeti célkitűzésre, a Szent István-i (Trianon előtti) Magyarország visszaállítására való folyamatos emlékeztetéssel. Augusztus ig nemzeti ünnep volt, ezután ezt eltörölték, de egyházi ünnepként még 1947-ig ünnepelhették nyilvánosan. István ereklyéjét a Szent Koronával együtt a második világháború végén a nyilasok Nyugatra szállították. A Szent Jobbot augusztus 18-án hozták vissza Ausztriából Budapestre, és 1947-ig ismét szereplője volt a Szent István-napi ünnepnek. (A Szent Korona csak 1978-ban került vissza az Egyesült Államokból.) A kommunista rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható, de teljes megszüntetését vagy jelentéktelenné süllyesztését sem látta célszerűnek, és ahogy az a tisztán vallási ünnepek egy részével történt, inkább tartalmilag újította meg. Először az új kenyér ünnepének nevezték el augusztus 20-át, majd az új alkotmány hatályba lépését, mint új - szocialista - államalapítást, augusztus 20-ra időzítették. Ezután között augusztus 20-át az alkotmány napjaként ünnepelték ben az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a Népköztársaság ünnepévé is nyilvánította. A rendszerváltozással ismét felelevenedtek a régi tradíciók, 1989 óta ennek megfelelően rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet. Szent István ünnepének igazi rehabilitációja 1991-ben történt meg: az első szabad választáson létrejött Országgyűlés március 5-i döntése a nemzeti ünnepek - március 15., augusztus 20., október közül Szent István napját emelte a Magyarország hivatalos állami ünnepe rangjára. 35

36 CSAK A JÓK MENNEK EL BEN BÚCSÚZTATTUK ROIK JÁNOST, AZ 56-OS SZÖVETSÉG EYKORI ALAPÍTÓ ELNÖKÉT BEN BÚCSÚZTATTUK DR.KRASSÓ GYÖRGY JÁNOST, AZ 56-OS SZÖVETSÉG, EGYKORI ALAPÍTÓ ÜGYVIVŐJÉT BAN BÚCSÚZTATTUK DR.LENGYEL ENDRÉT A PEK FŐTITKÁRÁT 2001-BEN BÚCSÚZTATTUK OBERSOVSZKY GYULÁT, AZ IGAZSÁG MAJD AZ ÉLÜNK LAPOK FŐSZERKESZTŐJÉT BEN BÚCSÚZTATTUK VAJDA-NÉMETH JÓZSEFET, AZ 56-OS SZÖVETSÉG EGYKORI ALAPÍTÓ ALELNÖKÉT BEN BÚCSÚZTATTUK SUNDERLIK IMRÉT A PEK ÜGYVEZETŐ TANÁCSÁNAK TAGJÁT AZ 1956-BAN ALAKULT VOLT MAGYAR POLITIKAI FOGLYOK SZÖVETSÉGE ALELNÖKÉT 2004-BEN BÚCSÚZTATTUK V. NÉMETH LÁSZLÓT, A MAGYAR VIDÉK 56-OS ORSZÁGOS SZÖVETSÉG ELNÖKÉT BEN BÚCSÚZTATTUK BENKŐ ZOLTÁNT, AZ 1956-BAN ALAKULT VOLT MAGYAR POLITIKAI FOGLYOK SZÖVETSÉGE ELNÖKÉT BEN BÚCSÚZTATTUK PONGRÁTZ GERGELYT, A CORVIN-KÖZ EGYKORI FŐPARANACSNOKÁT BAN BÚCSÚZTATTUK VASVÁRI VILMOS, NY. HONVÉD EZREDEST, A POFOSZ ELNÖKÉT BAN BÚCSÚZTATTUK HORNYÁK TIBORT, AZ 56-OS SZÖVETSÉG EGYKORI ALAPÍTÓ ELNÖKÉT BEN BÚCSÚZTATTUK ZIMÁNYI TIBORT, A RECSKI SZÖVETSÉG ÉS A MAGYAR NEMZETI ELLENÁLLÁSI SZÖVETSÉG, ELNÖKÉT 2007-BEN BÚCSÚZTATTUK MÁTÉ FERENCET AZ 56-OS SZÖVETSÉG TITKÁRÁT BAN BÚCSÚZTATTUK VALKONY KÁROLYT, A PEK FŐTITKÁRÁT 2009-BEN BEN BÚCSÚZTATTUK KIRÁLY BÉLA NY. VEZÉREZREDEST, AZ 1956-OS NEMZETŐRSÉG EGYKORI PARANCSNOKÁT 2009-BEN BÚCSÚZTATTUK VITÉZ TOLDI SZABÓ GÉZÁT A PEK ÜGYVEZETŐ TANÁCSÁNAK TAGJÁT BEN BÚCSÚZTATTUK BAJÍ JÓZSEFET A POFOSZ EGYKORI ALELNÖKÉT 2010-BEN BÚCSÚZTATTUK DR. TAMÁS KÁROLY NY. ÁLLAMTITKÁRT, A MAGYAR VIDÉK 56-OS ORSZÁGOS SZÖVETSÉG ELNÖKÉT 2010-BEN BÚCSÚZTATTUK LOVAG ESZTERGÁR PÁLT A PEK ALELNÖKÉT. 36

37 2011-BEN BÚCSÚZTATTUK VITÉZ SZEPESI ARTHURT A PEK ÜGYVEZETŐ TANÁCSÁNAK TAGJÁT 2011-BEN BÚCSÚZTATTUK MÁRTON ANDRÁS NY. HONVÉD ALTÁBORNAGYOT, A FORRADALMI NEMZETI SZÖVETSÉG EGYKORI ALAPÍTÓ ELNÖKÉT BEN BÚCSÚZTATTUK VARGA MIHÁLYT AZ 56-OS OPERATÖRT, CÍMER FESTŐT 2011-BEN BÚCSÚZTATTUK MENCZEL GUSZTÁVOT, A SZOVJETUNIÓBAN VOLT MAGYAR POLITIKAI RABOK ÉS KÉNYSZERMUNKÁSOK SZERVEZETÉNEK ALAPÍTÓ ELNÖKÉT 2012-BEN BÚCSÚZTATTUK MÁDI JENŐ NY. HONVÉD EZREDEST, AZ 56-OS SZÖVETSÉG EGYKORI ALELNÖKÉT, A POFOSZ ELNÖKÉT BEN BÚCSÚZTATTUK RÓZSÁS JÁNOST, A GULAG ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMI ELNÖKÉT BAN BÚCSÚZTATTUK VITÉZ KOMJÁTI JÁNOST A PEK ÜGYVEZETŐ TANÁCSÁNAK TAGJÁT 2013-BAN BÚCSÚZTATTUK RÁCZ SÁNDORT AZ 1956-OS NAGYBUDAPESTI KÖZPONTI MUNKÁSTANÁCS EGYKORI ELNÖKÉT, AZ '56-OS SZÖVETSÉG ÉVBEN EGYKORI ELNÖKÉT, AZ MVSZ. TISZTELETBELI ELNÖKÉT BAN BÚCSÚZTATTUK BOCSKAY T. JÓZSEFET AZ IGAZOLT MAGYAR SZABADSÁGHARCOS VILÁGSZÖVETSÉG ALAPÍTÓ ELNÖKÉT BEN BÚCSÚZTATTUK SZ. KÓSA KATALINT SZÖVETSÉGÜNK ORSZÁGOS ELNÖKSÉGI TAGJÁT, A HÍRADÓ SZERKESZTŐJÉT BARÁTAINK NAGY IDŐK TANÚI, SZENVEDŐ ALANYAI VOLTAK, IGAZ MAGYAROK, ÉS AMI FONTOS, VALÓ- DI SZABADSÁGHARCOSOK, AKIK MEGALKUVÁS NÉLKÜL, SAJÁT ÉLETÜKET IS KOCKÁRA TÉVE, FÖLDI ÉLE- TÜK UTOLSÓ PILLANATÁIG MUNKÁLKODTAK NEMZETÜNKÉRT. A HAZÁNKÉRT, BAJTÁRSAINKÉRT. KIEMEL- KEDŐ VEZETŐI VOLTAK SZÖVETSÉGEIKNEK. TISZTELETTEL ÉS SZERETETTEL EMLÉKEZZÜNK BARÁTAINK- RA. KÉRJÜK MINDENHATÓ URUNKAT, HOGY BIZTOSÍTSON SZÁMUKRA HELYET AZ ÉGI CSATAMEZŐN. 37

38 38

39 Ín memoriam: SZELES ERIKA A Fiumei úti sírkert 21-es parcellája szélén egy ma már omladozó sírba temetett gyermeklányról szinte semmit sem tud az '56-ot szívében őrző - és egyre fogyó közvélemény. A síremlék márványlapján írás: Szeles Erika i XI. 7. Felejthetetlen, drága, egyetlen kislányom, Erikám. Édesanyád. Semmi egyéb, holott ennek a leánynak fényképe bejárta a világot és ő valóban a magyar forradalom ikonjává, szimbólumává vált. A fénykép novemberben készült, pufajkában, gépfegyvert markolva örökíti meg a Corvin-közben. Az évtizedekig tartó teljes elfeledettség hátterét, majd a fényre kerülés romantikus színezetű történetét röviden ismertetem. A képet Vagn Hansen dán fotós készítette és a Billed Bladet tekintélyes képes hetilap nov. 3-i számnak teljes címlapját kitöltve jelent meg. A különlegesen bájos arcú lány elbűvölt sok dán fiút: egyikük, Henning Schultz immáron nyugdíjas földrajz tudósnak köszönhetjük, hogy Erika személye végül ismertté vált. Ő, a kamaszkorú diák lelkesültségével akkor eltett három példányt az újságból melyet otthon őrzött, s élete folyamán. többször gondolt arra, hogy eljön Magyarországra és felkutatja a címlapkép hősnőjét. (Egy dán naiv gondolatai... Milyen sort várt volna Erikára Magyarországon, ha nem halt volna meg?... Mindenestre az ötvenedik évforduló közeledte ösztönzést adott számára. Ide utazott, hozta a 3 lap példányát. Internetes fórumon sem tudott információt szerezni, ezért a Dán Követség segítségével felvette a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárával s engedélyt kapott a kutatásra. Itt sem járt eredménnyel, de legalább a Múzeumnak ajándékozta a három újságot. Az intézmény ezt követően szándékát nyilvánította, hogy a 2007-ben 94 éves fotóstól vásárolna az akkor készült képekből, a jogdíj szabályok szerint, de a jutányos ár is meghaladta a keretét. Ismét H. Schultz segített: dán alapítványokat mozgósított, melyek a MNM. számára biztosították a pénzt. A képekből A Múzeumban 2008-baan kiállítás nyílt Erről a folyamatról Jalsovszky Katalin, a Fényképtár igazgatója a Fotóművészet 2008/3. számában részletesen írt. A hosszú és még számos érdekes elemet tartalmazó történet része, hogy 56-ban Dániába disszidált Árki József, aki felismerte a lányt: együtt voltak szakács tanulók a Béke Szállóban. H: Schultz érdeme, hogy végül metudta a családi nevet, ennek birtokában derített fényt arra, hogy a leány 151/2 évek korában a Péterfy S. u-i. Kórházban halt meg, nyaklövés következtében. A fénytől sorsa elvált, nem fegyverrel a kezében érte a golyó, mert ekkor már vöröskeresztes segítőként tevékenykedett. H: SChultz még azt is kiderítette, hol van eltemetve. Erről értesítette Árki Józsefet, aki ebben a témában felvette a kapcsolatot a hajdani "Béke"- beli kollégáival. Aracs Jánossal, aki végére járt és megtalálta a sírt ben már együtt mentünk koszorúzni s ezt az óta is tesszük minden évfordulón ben sikerült megnyerni a szálloda igazgatójának hozzájárulását s e sorok írója tartott vetített képes előadást '56-ról és Szeles Erikáról... A hajdani kollégák közül meghívást kaptak azok is, akiket el lehetett érni nov. 30-án a "Hírszerző" internetes portál foglalta össze a kutatás és a visszaemlékezések addigi eredményeit. E sorok vázlatosak, de bízom abban, hogy az '56-os Szövetség közösségének érdeklődését sikerült felkeltenem, s tudunk tovább lépni Erika emlékének kiteljesítésében... legendás fényképe segítségével a fiatalok figyelmét is könnyebben fordíthatjuk a tragikus napok felé május 03. Kalmár Maron György 39

40 BESZÁMOLÓ A SÁROSPATAKI NYÁRI EGYETEMRŐL -KÓSA KATALIN- EZ A BESZÁMOLÓ SAJNOS MÁR NEM KÉSZÜLT EL. AZ 56-OS SZÖVETSÉG ORSZÁGOS ELNÖKSÉG FÁJDALOMMAL KÖZLI, HOGY SZENDI LAJOSNÉ SZÜL. KÓSA KATALIN A KIVÉGZETT SZABADSÁGHARCOS KÓSA PÁL GYERMEKE, AZ ORSZÁGOS ELNÖKSÉG TAGJA, A HÍRADÓ SZERKESZTŐJE, AZ ÚJPESTI SZERVEZET ELNÖKE TÜRELEMMEL VISELT BETEGSÉGE KÖVETKEZTÉBEN AUGUSZTUS 11-ÉN CSENDBEN ELTÁVOZOTT. BÚCSÚZTATÁSA AUGUSZTUS 26-ÁN 11 ÓRAKOR AZ ÚJPESTI KERTVÁROSI TEMPLOMBAN. SZÁMUNKRA Ő VOLT A KATUS AKI SOK ÉVEN ÁT, FÁRADHATATLANUL, MAGAS SZINVONALON SZERKESZTETTE SZÖVETSÉGÜNK LAPJÁT A HÍRADÓT. KÖZÉRTHETŐEN DE MAGAS SZINVONALON ISMERTETTE A MAGYAR SZABADSÁG GONDOLATÁT, 1956 ESZMEISÉGÉT. IGAZ HAGYOMÁNYŐRZŐKÉNT ÁPOLTA AZ 56-OS ESEMÉNYEK MIATT KIVÉGZETTEK, KIEMELTEN AZ ÚJPESTIEK ÉS ÉDESAPJA EMLÉKÉT. KIEMELKEDŐ TEVÉKENYSÉGÉNEK ELISMERÉSEKÉNT MEGKAPTA AZ 56-OS EMLÉKLAPOT ÉS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND EZÜST FOKOZATÚ KITÜNTETÉSÉT. SZÖVETSÉGÜNK TAGSÁGA, AZ ÚJPESTI SZERVEZET TAGJAI, MUNKATÁRSAI FÁJDALOMMAL BÚCSÚZNAK. KATUSKA NYUGODJÁL BÉKÉBEN 40

Monitoring MAGYAR HÍRLAP (1,2,5. OLDAL)

Monitoring MAGYAR HÍRLAP (1,2,5. OLDAL) MAGYAR HÍRLAP - 2014. 06. 17. (1,2,5. OLDAL) A szellem és a szív forradalma volt Ez a nap nem szólhat a megbocsátásról, mert ahhoz vezeklésre is szükség van Pindroch Tamás A diktatúra hatalomgyakorlói

Részletesebben

1956 Öröksége Alapítvány

1956 Öröksége Alapítvány 1 ALAPÍTVÁNYI JELENTÉS 2017 1956 Öröksége Alapítvány Székhely: 1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 155. Adószám: 18032217-1-42 Végzés száma: 09.Pk.60.187/2010/01 Ny.sz: 01-01-0011095 1 2 T a r t a l

Részletesebben

Lupsánné Kovács Eta: Egy korty nyár

Lupsánné Kovács Eta: Egy korty nyár Június Július Augusztus Szent István hava Szent Jakab hava Kisasszony hava Lupsánné Kovács Eta: Egy korty nyár Mikor a Nap felkel reggel, belátja az egész tájat, megcsodálja a világot, a szeme is könnybe

Részletesebben

FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae

FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae Ceausescu Magyar Demokrata Fórum fegyverkezési verseny korl

Részletesebben

Állami kitüntetések elnökhelyettese. Országos Etikai Bizottság elnöke. Felügyelő Bizottság elnöke. Számvizsgáló Bizottság elnöke

Állami kitüntetések elnökhelyettese. Országos Etikai Bizottság elnöke. Felügyelő Bizottság elnöke. Számvizsgáló Bizottság elnöke Kedves Bajtársnőnk, Bajtársunk! Tisztelt Látogató! Összeállításunkban 2015. május 14-től megtekinthetik azokat a fontosabb eseményeket, programokat, amelyeken részt vettünk, vagy amelyeket mi szervezetünk.

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi közhasznúsági jelentése

Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi közhasznúsági jelentése Az Országos Polgárőr Szövetség 2011. évi közhasznúsági jelentése A pénztár záró egyenleg: 77 A valutapénztár záró egyenlege: 77 A bankszámla záró egyenlege: 6 624 A lekötött bankszámla egyenlege: 55 000

Részletesebben

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista '56-os terem a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista vidéki nagyvárosokban. rendszer bűneit. c) Magyarország felmondta

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2012 év Tüttő János Nótaklub Közhasznú Egyesület egyéb szervezet megnevezése 8800 Nagykanizsa, Munkás u. 1/B címe

Részletesebben

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek?

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? 1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? a). b) 2.) Az 1956 os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke látható a képen. Ki ő? Életrajzi adatainak nézzetek utána! Neve Születési helye,

Részletesebben

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6. Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. Tartalmi beszámoló A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2104. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2014-ben

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2014 év Tüttő János Nótaklub Közhasznú Egyesület egyéb szervezet megnevezése 8800 Nagykanizsa, Munkás u. 1/B címe Nagykanizsa,

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2014 év

Közhasznúsági jelentés 2014 év 18584240-9499-517-10 Statisztikai számjel Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 3240 Parád Kossuth Lajos út 128. Közhasznúsági jelentés 2014 év Keltezés: Parád, 2015.március 20. P.H. Völgyi Ferenc

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására 1. A pályázat célja A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek

Részletesebben

MAGYAR ATLANTI TANÁCS Budapest,1016. Bérc.u.13-16

MAGYAR ATLANTI TANÁCS Budapest,1016. Bérc.u.13-16 MAGYAR ATLANTI TANÁCS Budapest,1016. Bérc.u.13-16 Közhasznúsági jelentés és a 2010. évi beszámoló kiegészítő melléklete 1. A szervezet alapadatai, működési formája: Működési forma: társadalmi szervezet

Részletesebben

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE 8868 Letenye, Kossuth L. u.58. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013 évről Készítette: Talentum Kontakt kft 2014-04-22 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló

Részletesebben

MAGYAR TERÁPIÁS és SEGÍTŐKUTYÁS SZÖVETSÉG EGYESÜLET évi Közhasznúsági jelentése

MAGYAR TERÁPIÁS és SEGÍTŐKUTYÁS SZÖVETSÉG EGYESÜLET évi Közhasznúsági jelentése MAGYAR TERÁPIÁS és SEGÍTŐKUTYÁS SZÖVETSÉG EGYESÜLET 2011. évi Közhasznúsági jelentése Adószámunk: 1 8 9 9 2 6 9 2-1 - 0 9 A. Számviteli törvény szerinti beszámoló MAGYAR TERÁPIÁS és SEGÍTŐKUTYÁS SZÖVETSÉG

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a évről

Közhasznúsági jelentés a évről Magyar Jógaoktatók Szövetsége Egyesület 1188 Budapest, Határ u. 26/b Telefon: +36-20-229-54-56 Web: www.jogaoktatok.hu E-mail: mjsze108@gmail.com Közhasznúsági jelentés a 2010. évről Statisztikai számjel:

Részletesebben

Közhasznú tevékenység ráfordításai évben. I. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium

Közhasznú tevékenység ráfordításai évben. I. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Közhasznú tevékenység ráfordításai 2010. évben I. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium 615 600 adatok eft-ban I. Anyagköltség 5 020 1. Kitűntetések,oklevelek 3 496 2. Nyomtatvány, irodaszer 788 3. Igazolványok

Részletesebben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi

Részletesebben

Az Országos Polgárőr Szövetség 2013. évi közhasznúsági jelentése Bevételek

Az Országos Polgárőr Szövetség 2013. évi közhasznúsági jelentése Bevételek 19666718-9499-517-01 Statisztikai számjel Országos Polgárőr Szövetség 1077 Budapest Király u.71. Közhasznú szervezetek Közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2013 év Keltezés: Budapest, 2014.március

Részletesebben

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra A nemzeti mitológia erőt és erkölcsöt ad Bölcsességet, a saját hibák felismerésének képességét, éles elmét, szívet és lelket kért Istentől Kőbánya országgyűlési képviselője a forradalom ünnepén. Dr. György

Részletesebben

Még tovább mesél a 233-as parcella

Még tovább mesél a 233-as parcella Még tovább mesél a 233-as parcella Ez év elején, arról írtam, hogy megoldódni látszik a Rákoskeresztúri Köztemető 233-as parcellájában elkapart egykori 56-osok sírjainak rendszeres ápolása, mert az erre

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2003. június 8., vasárnap 65. szám Tisztelt Olvasó! Egy darabka történelmet tart kezében. A Magyar Közlöny ünnepi száma a magyar

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2011.03.31.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2011.03.31. 2010.ÉVRŐL Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2011.03.31. I. Alapítvány adatai Alapítás éve: 1992.02.04 Bírósági bejegyzés száma: 9.Pk.67193/91. Helye: Fővárosi Bíróság Közhasznúsági

Részletesebben

ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2010 TARTALOM 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY 8800 Nagykanizsa, Teleki u. 7/C KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évről Készítette: Naprakész Könyvelő és Szolgáltató Egyesület Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló

Részletesebben

Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről ( ) a) Népszabadság

Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről ( ) a) Népszabadság Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről (1989-2005) a) Népszabadság (?) Bossányi Katalin: Meddig engedünk 56-ból? 1991. június 15. Emlékmű a megbékélésért. Megbékélés Emlékmű Alapítvány

Részletesebben

PÁKA ÉRTÉKEIÉRT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2011.év

PÁKA ÉRTÉKEIÉRT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2011.év 1 PÁKA ÉRTÉKEIÉRT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.év Páka, 2012. május 22. Bécs József Elnök 2 TARTALOM 1. A szervezet adatai 2. Közhasznú egyszerűsített beszámoló /Mérleg, Közhasznú eredménylevezetés/

Részletesebben

Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2017.év

Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2017.év Fényszóró Kulturális Alapítvány a sérült emberekért 2000 Szentendre, Szentlászlói út 78/b. A lh. Iktatószám:... Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2017.év Beszámolási időszak: 2017.

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS MURASZEMENYE KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 8872 MURASZEMENYE, BÉKE U. 2. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évről Készítette: Naprakész Könyvelő és Szolgáltató Egyesület Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. A Magyarországi Camphill Egyesület 2010. évi működéséről

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. A Magyarországi Camphill Egyesület 2010. évi működéséről KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A Magyarországi Camphill Egyesület 2010. évi működéséről A beszámoló tartalma: 1. Egyszerűsített éves közhasznú beszámoló 2. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 3. A

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2010. május 31-i ülésére Tárgy: Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány tájékoztatója a vagyon kezeléséről és felhasználásáról Előadó:

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S Moravcsik Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2011 Budapest, 2012. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. A Moravcsik Alapítvány számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008 1. Számviteli beszámoló A Mérleg és az Eredménylevezetés mellékelve. 2. A költségvetési támogatás felhasználása Az egyesület ilyen

Részletesebben

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. Tantárgy: Történelem Osztály: Szakközépiskola 9-12 A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. 1.) Írásbeli vizsga Időtartama: 45 perc Elérhető pontszám: 60 pont Az írásbeli feladatok

Részletesebben

A. Számviteli törvény szerinti beszámoló

A. Számviteli törvény szerinti beszámoló A. Számviteli törvény szerinti beszámoló MAGYAR TERÁPIÁS és SEGÍTŐKUTYÁS SZÖVETSÉG EGYESÜLET EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE Mérleg ezer Ft-ban

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2009. május 25-i ülésére Tárgy: Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány tájékoztatója a vagyon kezeléséről és felhasználásáról Előadó:

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete számú melléklet a /2014/ számhoz. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email

Részletesebben

"ÉLETÖRÖM" Idős Otthon Szociális Ellátó Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. 8200 Veszprém, Sólyi utca 20. Közhasznúsági jelentés 2011.

ÉLETÖRÖM Idős Otthon Szociális Ellátó Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. 8200 Veszprém, Sólyi utca 20. Közhasznúsági jelentés 2011. Adószám: 22140922-2-19 Cégbíróság: Veszprém Megyei Bíróság, mint Cégbíróság Cégjegyzék szám: 19-09-511656 "ÉLETÖRÖM" Idős Otthon Szociális Ellátó Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. 8200 Veszprém, Sólyi

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a évről

Közhasznúsági jelentés a évről Magyar Jógaoktatók Szövetsége Egyesület 1188 Budapest, Határ u. 26/b Telefon: +36-20-229-54-56 Web: www.jogaoktatok.hu E-mail: mjsze108@gmail.com Közhasznúsági jelentés a 2011. évről Statisztikai számjel:

Részletesebben

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten

Részletesebben

T A R T A L O M. 1. A szervezet alapadatai. 2. Egyszeres könyvvitelt vezető alapítványok közhasznú beszámolójának mérlege

T A R T A L O M. 1. A szervezet alapadatai. 2. Egyszeres könyvvitelt vezető alapítványok közhasznú beszámolójának mérlege Hit és Fény Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Budapest, 2009. május 30. 2 T A R T A L O M 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszeres könyvvitelt vezető alapítványok közhasznú beszámolójának mérlege 3.

Részletesebben

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június

Részletesebben

Kiegészítő melléklet a Magyar FPV Egyesület 2014. évi egyszerűsített mérlegbeszámolójához

Kiegészítő melléklet a Magyar FPV Egyesület 2014. évi egyszerűsített mérlegbeszámolójához 1. Általános rész Kiegészítő melléklet a Magyar FPV Egyesület 2014. évi egyszerűsített mérlegbeszámolójához A Magyar FPV Egyesület a 2011. CLXXV törvény alapján a Fővárosi Bíróság 15.554. sorszám alatt

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET 2094 NAGYKOVÁCSI, TELKI UTCA 3. Adószám:

NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET 2094 NAGYKOVÁCSI, TELKI UTCA 3. Adószám: NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET 2094 NAGYKOVÁCSI, TELKI UTCA 3. Adószám: 18704211 1 13 2013. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2014. február 4. Bárdos Zsuzsanna elnök NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. A Magyarországi Camphill Egyesület 2012. évi működéséről

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. A Magyarországi Camphill Egyesület 2012. évi működéséről KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A Magyarországi Camphill Egyesület 2012. évi működéséről A beszámoló tartalma: 1. Egyszerűsített éves közhasznú beszámoló 2. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 3. A

Részletesebben

PICI-TALPAK Gyermekgondozó Egyesület Közhasznúsági jelentés. 2010. április 10.

PICI-TALPAK Gyermekgondozó Egyesület Közhasznúsági jelentés. 2010. április 10. PICI-TALPAK Gyermekgondozó Egyesület Közhasznúsági jelentés 2010. április 10. PICI-TALPAK Gyermekgondozó Egyesület 6500 Baja, Viza u. 13. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Baja, 2010. április 10. Bertáné

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S Moravcsik Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2003 Budapest, 2004. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. A Moravcsik Alapítvány számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

Közhasznú jelentés. Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló

Közhasznú jelentés. Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló Orgona- és Egyházzenei Alapítvány 266 Balassagyarmat, Jókai u. 9. Közhasznú jelentés Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló Az Orgona- és Egyházzenei Alapítványt a Nógrád Megyei Bíróság

Részletesebben

KECSKÉS LÁSZLÓ TÁRSASÁG ALAPÍTVÁNY

KECSKÉS LÁSZLÓ TÁRSASÁG ALAPÍTVÁNY Közhasznú egyéb szervezet neve: KECSKÉS LÁSZLÓ TÁRSASÁG ALAPÍTVÁNY Címe: 2900 Komárom, Beöthy Zs. U. 32 Adószáma: 18614464-1-11 KÖZHASZNÚ EGYÉB SZERVEZET 1. KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJA 2011. A

Részletesebben

DUNA EGYESÜLET Közhasznúsági jelentés. 2011. május 17.

DUNA EGYESÜLET Közhasznúsági jelentés. 2011. május 17. DUNA EGYESÜLET Közhasznúsági jelentés 2011. május 17. 1 Duna Egyesület 1126 Budapest, Orbánhegyi út 30. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május 17. Dr. Nagy Péter Elnök 2 A Duna Egyesület

Részletesebben

Az Országos Polgárır Szövetség 2009.évi közhasznúsági jelentése

Az Országos Polgárır Szövetség 2009.évi közhasznúsági jelentése Az Országos Polgárır Szövetség 2009.évi közhasznúsági jelentése A pénztár záró egyenleg: 624 A valutapénztár záró egyenlege: 77 A bankszámla záró egyenlege: 150 192 A lekötött bankszámla egyenlege: 20

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaság (Antall József Baráti Társaság) 1114 Budapest, Bartók B. u. 61.

Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaság (Antall József Baráti Társaság) 1114 Budapest, Bartók B. u. 61. Antall József Emlékbizottság és Baráti Társaság (Antall József Baráti Társaság) 1114 Budapest, Bartók B. u. 61. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2010. május 27. elnök Antall József Emlékbizottság

Részletesebben

Közhasznú szervezetek Közhasznú egyszerűsített 2012 éves beszámolója

Közhasznú szervezetek Közhasznú egyszerűsített 2012 éves beszámolója 19666718-9190-529-01 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) Országos Polgárőr Szövetség 1077. Budapest, Király u.71. Közhasznú szervezetek Közhasznú egyszerűsített 2012 éves beszámolója Keltezés:

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015. (III. 25.) önkormányzati rendelete a társadalmi szervezeteknek, alapítványoknak és közalapítványoknak nyújtható önkormányzati támogatásokról

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Zöld Liliom Alapítvány Székhely: 1114 Budapest, Villányi út 27. Adószám: 18696664-1-43 Közhasznúsági fokozat: közhasznú Közhasznúsági végzés: 2002.08.15. Budapest, 2012. május 22. Készítette: A kuratórium

Részletesebben

A pályázaton nem vehetnek részt:

A pályázaton nem vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS T Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2014 év

KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2014 év A szervezet megnevezése: Esély Budapest (fővárosi gyermek és ifjúsági) Alapítvány Címe: 1136. Budapest, Tátra utca 6. Adószám: 19022888-2-41 KSH szám: 19022888-9499-569-01 Bejegyző határozat száma: 0100/.Pk.62592/1990

Részletesebben

1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016

1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016 1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016 1. Egészítsd ki a 60 évvel ezelőtt elhangzott rádióbeszédet! Itt... beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a...

Részletesebben

T A R T A L O M. 1. A szervezet alapadatai. 2. Egyszeres könyvvitelt vezető alapítványok közhasznú beszámolójának mérlege

T A R T A L O M. 1. A szervezet alapadatai. 2. Egyszeres könyvvitelt vezető alapítványok közhasznú beszámolójának mérlege Hit és Fény Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. Budapest, 2011. május 20. 2 T A R T A L O M 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszeres könyvvitelt vezető alapítványok közhasznú beszámolójának mérlege 3.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ JELENTÉS. a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület 2008. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján)

KÖZHASZNÚ JELENTÉS. a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület 2008. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) KÖZHASZNÚ JELENTÉS a 2008. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) Tartalom: A. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója a. Mérleg (T. 1715/B.r.sz.

Részletesebben

A HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezetének 2014. évi PÉNZÜGYI TERVE BEVÉTELEK

A HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezetének 2014. évi PÉNZÜGYI TERVE BEVÉTELEK számú melléklet a /2014/ számhoz. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email

Részletesebben

A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot.

A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot. Iromány száma: T/17784. Benyújtás dátuma: 2017-10-10 17:15 Miniszterelnökség Parlex azonosító: K4KBTV2X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK

EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK FŐKÖNYVI KIVONAT 2013.01.01-2013.12.31 Psalmus Humanus Egyesület - 2013 Forgalom Fők.szám Megnevezés Tartozik Követel 1 14 3 31 36 38 381 384 39 392 4 41 45 454 463 464 471 474 49 5 51 143 145 149 1491

Részletesebben

K Ö ZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

K Ö ZHASZNÚSÁGI JELENTÉS K Ö ZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 CSERHÁT NATÚRPARK KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY székhely: 3176 Hollókő, Kossuth út 46. adószám: 18643563-1-12 közhasznúsági fokozat: közhasznú alapítvány közhasznúsági végzés: Pk.60.039/2007/4.

Részletesebben

2012.01.01.-2012.12.31.

2012.01.01.-2012.12.31. Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány 1023 Budapest, Komjádi Béla utca 3. 3/18. A számviteli törvény szerinti civil szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2012.01.01.-2012.12.31. Budapest, 2013. május

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. 2014.ÉVRŐL Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2015.03.31. I. Alapítvány adatai Alapítás éve: 1992.02.04 Bírósági bejegyzés száma: 9.Pk.67193/91. Helye: Fővárosi Bíróság Közhasznúsági

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés TORNATEREMÉRT Kiemelten Közhasznú alapítvány Kuratóriumának 1/2014. (14.03.11.) sz. határozata:(kivonat a jegyzőkönyvből): A Kuratórium elfogadta a 2013. évi TORNATEREMÉRT alapítvány

Részletesebben

Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25.

Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25. http://1956.vfmk.hu Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: 2016. szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25. Irodalom: Cseh Géza: A Damjanich Rádió hullámhosszán.

Részletesebben

VÁCI WALDORF ALAPÍTVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E Elfogadta a Kuratórium május 29-i ülésén.

VÁCI WALDORF ALAPÍTVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E Elfogadta a Kuratórium május 29-i ülésén. VÁCI WALDORF ALAPÍTVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 2006. Elfogadta a Kuratórium 2007. május 29-i ülésén. Kelt Vácott, 2007. május 25. napján T a r t a l o m I. A szervezet alapadatai II.

Részletesebben

Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2016.év

Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2016.év Fényszóró Kulturális Alapítvány a sérült emberekért 2022 Tahitótfalu, Vöröskő u. 49. Iktatószám:... Fényszóró Kulturális Alapítvány Közhasznúsági jelentés 2016.év Beszámolási időszak: 2016. 01. 01. - 2016.

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2009. év. Klímabarát Települések Szövetsége

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2009. év. Klímabarát Települések Szövetsége 18135365-1-41 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 29. év Klímabarát Települések Szövetsége 138 Budapest, Templom utca 64. Budapest, 21. január 11.

Részletesebben

A Fényszóró Kulturális Alapítvány a szellemi fogyatékosokért 1995. szeptember 28-án alakult, melynek alapítója a Dr. Dobos Anna.

A Fényszóró Kulturális Alapítvány a szellemi fogyatékosokért 1995. szeptember 28-án alakult, melynek alapítója a Dr. Dobos Anna. Bevezető ismertetés A Fényszóró Kulturális Alapítvány a szellemi fogyatékosokért 1995. szeptember 28-án alakult, melynek alapítója a Dr. Dobos Anna. Az alapítók 1998. december 28. napján az alapító okirat

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. 2012.ÉVRŐL Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2013.03.31. I. Alapítvány adatai Alapítás éve: 1992.02.04 Bírósági bejegyzés száma: 9.Pk.67193/91. Helye: Fővárosi Bíróság Közhasznúsági

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S Moravcsik Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2002 Budapest, 2003. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. Kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves

Részletesebben

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelõen, a Honvéd Zrínyi Sportegyesület elnöksége - a társadalmi szervezet alapszabályával

Részletesebben

A Mezőtúri Hallgatókért Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2013. év

A Mezőtúri Hallgatókért Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2013. év A Mezőtúri Hallgatókért Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2013. év Székhely: 5400 Mezőtúr Petőfi tér 1. Adószám: 19223261-1-16 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági végzés: A Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

TÁRGY: A Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetési koncepciója E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: A Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetési koncepciója E L Ő T E R J E S Z T É S Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. levelezési cím: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. A NAPIREND SORSZÁMA: 6. MELLÉKLET:

Részletesebben

Közúti Közlekedési Szakszervezet Szociális Alapítványa H 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 3. 2012. évi Közhasznúsági jelentés

Közúti Közlekedési Szakszervezet Szociális Alapítványa H 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 3. 2012. évi Közhasznúsági jelentés Közúti Közlekedési Szakszervezet Szociális Alapítványa H 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 3. 2012. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2013. május 28. Közúti Közlekedési Szakszervezet Szociális Alapítványa

Részletesebben

Közhasznúsági jelentése

Közhasznúsági jelentése Adószám: 14507036-2-08 Cégjegyzék száma: 08-09-017096 Statisztikai számjel: 14507036-8622-599-08 Pannonhalmi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság 2009.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány 1116 Budapest, Fehérvári út 144. Adószám: 19650218-1-43 Budapest, 2011. március 05. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés TORNATEREMÉRT Kiemelten Közhasznú alapítvány Kuratóriumának 1/2013. (13.04.24.) sz. határozata:(kivonat a jegyzőkönyvből): A Kuratórium elfogadta a 2012. évi TORNATEREMÉRT alapítvány

Részletesebben

C s a l o g á n y A l a p í t v á n y

C s a l o g á n y A l a p í t v á n y C s a l o g á n y A l a p í t v á n y K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 2014. évről székhely: 1034 Budapest, San Marco u. 48-50. adószám: 19670319-1-41 közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet

Részletesebben

Trampolin Sportegyesület. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év

Trampolin Sportegyesület. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év Trampolin Sportegyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Veszprém, 2012. március 27. aláírás I. Számviteli beszámoló Trampolin Sportegyesület közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege adatok E Ft-ban A tétel

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2013 Bírósági nyilvántartási szám: 7.PK.60669/2005/3 Adószám: 18187616-1-42 Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET 2094 NAGYKOVÁCSI, TELKI UTCA 3. Adószám:

NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET 2094 NAGYKOVÁCSI, TELKI UTCA 3. Adószám: NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET 2094 NAGYKOVÁCSI, TELKI UTCA 3. Adószám: 18704211 1 13 2012. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013. május 2. Bárdos Zsuzsanna elnök NAGYKOVÁCSI TERMÉSZET

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

PÁKA ÉRTÉKEIÉRT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2010.év

PÁKA ÉRTÉKEIÉRT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2010.év 1 PÁKA ÉRTÉKEIÉRT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.év Páka, 2011. május 18. Bécs József Elnök 2 TARTALOM 1. A szervezet adatai 2. Közhasznú egyszerűsített beszámoló /Mérleg, Közhasznú eredménylevezetés/

Részletesebben

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY

MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009 MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY székhely: 1146 Budapest, Cházár András u. 19. adószám: 18049471-2-42 közhasznúsági fokozat: kiemelkedően közhasznú szervezet

Részletesebben

KSI SE Felügyelő Bizottság jelentése az Egyesület évi gazdálkodásáról szóló közhasznú egyszerűsített éves beszámolójáról.

KSI SE Felügyelő Bizottság jelentése az Egyesület évi gazdálkodásáról szóló közhasznú egyszerűsített éves beszámolójáról. Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület Felügyelő Bizottság KSI SE Felügyelő Bizottság jelentése az Egyesület 2012. évi gazdálkodásáról szóló közhasznú egyszerűsített éves beszámolójáról. Budapest, 2013.

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben