Beszámoló a MOB/640 4/2015. számú szerződéshez

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló a MOB/640 4/2015. számú szerződéshez"

Átírás

1 Beszámoló a MOB/640 4/2015. számú szerződéshez forint olimpiai felkészülés 2. részelszámolás A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) részére a MOB által megítélt támogatás mértéke évben összesen 44 millió forint volt. A szerződés értelmében 8 millió forintot működési kiadásokra, 36 millió forintot pedig az olimpiai felkészüléssel kapcsolatos kiadásokra költhettük. Jelen beszámoló az olimpiai felkészülés kiadásainak 36 millió forintos keretének 2. részelszámolásához, forintos támogatáshoz kapcsolódik. *** A támogatás keretében az olimpiai szakágaink országút, pálya, MTB XC, BMX versenyzőinek olimpiai pontszerző versenyeinek költségére, illetve pontszerző versenyek rendezésével kapcsolatos kiadásokra fordítottunk. Az alábbiakban szakágak szerint számolunk be a támogatásnak köszönhetően létrejött programokról. 1 EUB biztosítás A szövetség által az EUB Biztosítóval kötött egyedi megállapodás keretében az EUB Biztosítótól előre megvásárolt BBP (baleset, betegség és poggyász) felelősséggel kombinált biztosításból vásárolt keretnapokat a külföldre utazó versenyengedéllyel rendelkező sportolóknak, kísérőknek, versenybíróknak a külföldre utazásukhoz. A szakágvezetők által javasolt kiemelt élversenyzésre, edzésre kiutazók számára (főként a szakágak válogatottjainak) a biztosítási díjat a szövetség átvállalta. Egyéb szolgáltatások EUB Zrt. BBP biztosítás Ft 2 Országút Országúti szakág versenyeztetés és edzőtábor: Egyéb országúti és sportdiplomáciai költségek: Ft Ft Ft

2 március 2015 márciusában az országúti válogatott készült a szezonra, helyi edzéseket és teljesítménydiagnosztikai teszteket végezve, valamint részt vettek két felkészítő versenyen is, a tihanyi Félsziget Kupán március 22 én, valamint a debreceni Területi Évadnyitón március 29 én. A szezon első hazai országúti kerékpáros megmérettetését, a tihanyi félszigeten kijelölt szokásos körben zajló 84,6 kilométeres nyílt országúti versenyt, a Félsziget Kupát Pelikán János nyerte meg. Erősen szeles, enyhén borult időben került megrendezésre a Hajdú Bihar Megyei Kerékpáros Szövetség hagyományos versenye, a Területi Évadnyitó, egyben Balla Viktor Emlékverseny. Színvonalas körülményeket, és ami a legfontosabb, színvonalas versenyt hozott a megyei szezonnyitó, hiszen a legnevesebb hazai csapatok részvételével zajlottak a futamok. 124 km en az igazolt felnőttek (elit) és az U23 mas korúak szerepeltek. U23 ban 1. Filutás Viktor (Utensilnord), 2. Móricz Dániel (Utensilnord), 3. Rózsa Balázs (Utensilnord) lett. Elit felnőttek mezőnyében 1. Sipos Zoltán (Utensilnord), 2. Molnár István (Mugenrace), 3. Holló Botond (Utensilnord). szállítási utazási költségek Bocsi Zsombor kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek ifj Stubán Ferenc kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek Lóki Zoltán kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek Dér Zsolt kiküldetési rendelvény Ft Principino Kft étel Ft Principino Kft étel Ft Principino Kft szállás Ft Principino Kft szállás Ft Ft április Az országúti válogatott szállítási és utazási költségei egy hónapos intervallumra szólnak, és tartalmazzák az összes autós utazási költségüket, edzéskísérést, hivatalos versenykísérést. Az áprilisi versenyeket az alábbiakban részletezzük, a kiküldetési rendelvények a következők: szállítási utazási költségek Veres Csaba kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek Lóki Zoltán kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek Bocsi Zsombor kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek ifj Stubán Ferenc kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek Tóth István kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek Rábel Károly kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek Szalai Attila kiküldetési rendelvény Ft Ft 2

3 GP Adria Mobil UCI 1.2 Első alkalommal került megrendezésre a GP Adria Mobil UCI 1.2 es besorolású egynaposa Szlovéniában április 5 én, amelyen nyolc magyar kerékpáros is képviselte hazánk színeit (Kusztor Péter külföldi csapatával versenyzett). Az erős mezőnnyel, körpályán zajló versenyt végül mindössze 107 kerékpáros abszolválta, akik közül a szlovén Marko Kump bizonyult a legjobbnak. A legjobb magyar eredmény Dér Zsolté lett, aki a 12. helyen fejezte be a versenyt. Ehhez a versenyhez kapcsolódnak Veres Csaba (5) és Lóki Zoltán (6) áprilisi kiküldetési rendelvényei (ld. fent), valamint Dér Zsolt és Sipos Zoltán étkezési és szállás költsége a Kisherceg Fogadóban (Principino Kft.) a verseny előtt és után, Dér Zsolt utazási költsége Szerbiából Budapestre és vissza, valamint a csapat szállásköltsége a versenyen. Résztvevők: fő Dér Zsolt, Molnár István, Sipos Zoltán, Solymosi Márton, Holló Botond, Kriván András, Lóki Bence, Ruttkay Zoltán versenyzők, Veres Csaba, Lóki Zoltán kísérők. szállítási utazási költségek Dér Zsolt kiküldetési rendelvény Ft PRINCIPINO KFT étel Ft PRINCIPINO KFT étel Ft PRINCIPINO KFT szállás Ft PRINCIPINO KFT szállás Ft JOZE RAVBAR SOBODAJALEC szállás Ft Ft Trofeo Piva UCI 1.2 Szintén április 5 én rendezték a 67. Trofeo Piva országúti versenyt Olaszországban, Col San Martinoban. Az U23 as korosztály számára ez UCI 1.2 es kategóriájú verseny volt, azonban a négy magyar versenyzőnek Pelikán János, Rózsa Balázs, Móricz Dániel, Filutás Viktor sajnos nem sikerült befejeznie a versenyt. Ehhez a versenyhez is kapcsolódnak Radonics Máté (7) és ifj. Stubán Ferenc (9) áprilisi kiküldetési rendelvényei. Résztvevők: fő Pelikán János, Rózsa Balázs, Móricz Dániel, Filutás Viktor versenyzők, Radonics Máté, ifj. Stubán Ferenc, Stubán Ferenc kísérők Magyarország Hegyi Bajnoksága 3

4 A Tour de Pécs versenysorozat keretében rendezték Magyarország évi Hegyi Bajnokságát április 11 én. A tökéletes kerékpáros időben népes mezőnyök álltak rajthoz. A női kategóriák, haladók, serdülők, ifik és szeniorok távja 15,8 km volt, míg az elit, U23, master1, és hobbi mezőnyök 23,3 km es távon küzdöttek, a Pécs Üszögpuszta Lapistető útvonalon. Az elmúlt évi bajnokok közül Kanti Dorottya és László Tamara tudta bajnoki címét megvédeni, míg Fábián Csongor, Karl Ádám, Dian Ábel, Zathureczky Márk, Istlstekker Zsolt, Oettl Netta, Karl Bianka és Fejes Gábor ismét dobogóra állhattak. A felnőtt nők futamában Király Mónika biztos győzelmet aratott, míg az elit férfiak mezőnyében Pelikán János nyert óriási hajrában az ismét kiválóan felkészült Fejes Gábor és Holló Botond előtt. Az U23 as dobogósok az elitek között is az élmezőnyben érkeztek. Ehhez a versenyhez is kapcsolódnak Radonics Máté (7), Bocsi Zsombor (8) és ifj. Stubán Ferenc (9) áprilisi kiküldetési rendelvényei Belgrade Banjaluka I II UCI 1.2 Április én került megrendezésre a Belgrade Banjaluka verseny két egymást követő 1.2 es besorolású viadallal, mindkét napon részt vett a magyar válogatott, az Utensilnord, a Team Veloki és a Mugenrace csapatokkal, összesen 17 versenyzőnkkel. Az első versenyen a Belgrád és Brcko közötti 169 kilométeres távot 11 magyar versenyzőnek sikerült abszolválnia, a legjobb Popovics Gergely lett, aki a 13. helyen fejezte be a versenyt. A második napon valamivel hosszabb, 199 kilométeres táv várt a versenyzőkre Teslic és Banjaluka között. A versenyt minden magyar versenyzőnek sikerült befejeznie, a legjobb Kusztor Péter lett a 25. helyen, azonban ő külföldi csapata képviseletében vett részt a versenyen, mögötte a 30. helyen Ruttkay Zoltán volt. Ehhez a versenyhez is kapcsolódik Bocsi Zsombor (8) áprilisi kiküldetési rendelvénye, valamint a csapat szállás költsége, illetve Dér Zsolt és Sipos Zoltán szállás és ellátás költsége a Kisherceg Fogadóban (Principino Kft) a verseny előtt. Résztvevők: fő Ruttkay Zoltán, Holló Botond, Sipos Zoltán, Solymosi Márton, Molnár István, Kriván András, Varga Péter, Kiss Gergely, Popovics Gergely, Lengyel Zoltán, Dér Zsolt, Pelikán János, Rózsa Balázs, Lóki Bence, Tóth Attila, Hartmann József, Mogyorosi Máté versenyzők, Veres Csaba, Lóki Zoltán, Radonics Máté, Bocsi Zsombor, ifj. Stubán Ferenc, Stubán Ferenc kísérők Szerb Kerékpáros Szövetség szállás Ft Mátraszentimre edzőtábor április 23. és 29. között az országúti válogatott egy része hazai edzőtáborban vett részt Mátraszentimrén. Ehhez az edzőtáborhoz is tartozik Lóki Zoltán (6) kiküldetési rendelvénye, valamint Dér Zsolt utazási költsége Szerbiából Budapestre és vissza, illetve a csapat szállásköltsége az edzőtáborban. Résztvevők: fő Dér Zsolt, Holló Botond, Molnár István, Solymosi Márton, Lóki Bence versenyzők, Lóki Zoltán kísérő. 4

5 Móczárné Szász Julianna szállás Ft Carpathian Courieres UCI 2.2 Április 28. és május 3. között került megrendezésre a Carpathian Couriers Race elnevezésű 5 szakaszos országúti kerékpárverseny, mely az egyik legrangosabb megmérettetés a 23 év alatti korcsoport számára Európában. A versenyen 30 csapat vett részt szerte Európából és Ázsiából. A 200 fős mezőnyben a jövő nagy versenyzőit köszönthettük, többek között két magyar csapat tagjait is. Az Utensilnord színeiben Filutás Viktor, Gönczy Gergő, Lengyel Zoltán, Móricz Dániel és Pelikán János, míg a MugenRace csapat mezében Ruttkay Zoltán, Kriván András, Mogyorósi Máté, Varga Péter és Lóki Bence neve szerepelt a rajtlistán. A versenynek idén a végső állomása Veszprém volt, a két lengyel, illetve a két szlovák helyszín után. Az első szakaszon egy nagyon rövid, 1,8 kilométeres prológ volt, ahol nem alakultak ki nagy időkülönbségek a versenyzők között. A magyarok közül senki nem végzett az első húszban, legjobb magyar Pelikán János lett a 34. helyezésével. A második napon 131 km várt a mezőnyre. A MugenRace csapatából Varga Péter és Mogyorósi Máté nem értek célba, Lóki Bence pedig időlimiten túl érkezett kilenc másik versenyzővel, Ruttkay Zoltán 8 percet kapott, a 113. lett. Az Utensilnordból Móricz Dániel, Filutás Viktor és Lengyel Zoltán is a lista végén találhatóak, komoly időkülönbséggel. A csapatukból Pelikán János és Rózsa Balázs a főmezőnnyel értek célba, akik 26 mp el futottak be az élen tekerő hét fős szökés után. Összetettben a 35. és a 82. helyet szerezték meg. A harmadik szakaszon 136 km várt a mezőnyre, melyet a győztes, Twan Brusselmann os átlaggal teljesített. Nyolcan értek célba a főmezőny előtt, majd a kilencedik helytől a 90. helyig egy nagyobb főmezőny jött meg, a győztes mögött 10 mp hátrányban. Ebben a bolyban volt Pelikán János, Rózsa Balázs, Filutás Viktor, Móricz Dániel, Lengyel Zoltán és Ruttkay Zoltán is. A versenyben lévő magyarok közül csak Lóki Bence érkezett nagyobb hátrányban, ő a 116. helyen zárt, negyedóra hátrányban. A Carpathian verseny ötödik szakaszának eleje Pelikán János szökéséről szólt. Az Utensilnord versenyzője a nap eleji körpályán (melyen három kört mentek) rendre elvitte a hegyi hajrák maximális pontjait, így a hegyi összetettben a negyedik helyre lépett előre. Miután a szökést megfogták, mezőnyhajrá döntött, a leggyorsabb a szlovák Erik Baska volt. A magyarok közül egyedül Lengyel Zoltánnak sikerült a főmezőnyben érkeznie, 38. helyen, a győztessel azonos idővel. Összetettben mindenki más hátrébb csúszott a mieink közül a vasárnapi, veszprémi záró szakasz előtt. Május 3 án, a veszprémi Óváros térről rajtolt a mezőny, majd 110 km megtétele után ugyanide futottak be. Az esős időben nagy tempóban kezdődött a szakasz, 10 km után egy 16 fős szökevénycsoport került az élre. Tapolcához érve előnyük elérte a másfél percet. Az összetettben viszont kicsik voltak a különbségek, így a sárga trikós csapata nem engedte túl távolra a szökevényeket. Nyírád után fél percre megközelítette a főmezőny a szökést, de nem tudtak felérni. Brutálisan magas, 48 km/h ás átlagot 5

6 hajtott a mezőny aznap, a mieink jól tartották magukat. Veszprémbe visszaérve a szökevények előnye még mindig 20 mp volt. Az utolsó kilométeren belül egy éles balkanyarban a mezőny elején bukás történt, több tucat bringás elesett a csúszós utakon. A szökevények végül 7 mp előnnyel értek haza, a szakaszt a belga Remy Mertz nyete, a holland Tim Ariesen pedig összetettben vette át az elsőséget. A versenyzők közül többeket kórházba kellett szállítani, de nagyon súlyos sérülése senkinek nem lett. A csapatok kiemelték a kiváló útvonalbiztosítást, melyet a Veszprém Megyei Rendőrség és Polgárőrség szolgáltatott az Útvonalbiztosítás motorosainak segítségével. Az összetettben a következő eredmények születtek: 68. Rózsa Balázs, 73. Pelikán János, 84. Lengyel Zoltán, 88. Móricz Dániel, 89. Ruttkay Zoltán, 96. Filutás Viktor, 113. Lóki Bence. Ehhez a versenyhez tartoznak áprilisi kiküldetési rendelvények Veres Csaba (5), Radonics Máté (7), Bocsi Zsombor (8), ifj. Stubán Ferenc (9) májusi kiküldetési rendelvények (ezeket ld. a májusi fejezetben) Veres Csaba (10), Radonics Máté (12), Bocsi Zsombor (13), ifj. Stubán Ferenc (14). Résztvevők: fő Filutás Viktor, Gönczy Gergő, Lengyel Zoltán, Móricz Dániel, Pelikán János, Ruttkay Zoltán, Kriván András, Mogyorósi Máté, Varga Péter, Lóki Bence versenyzők, Veres Csaba, Radonics Máté, Bocsi Zsombor, ifj. Stubán Ferenc, Stubán Ferenc kísérők Gracia Orlova UCI 2.2 Az április 30. és május 3. között, 29. alkalommal került megrendezésre a Gracia Orlova viadal, ahol a magyar női országúti válogatott tagjai vettek részt, Benkó Barbara MTB versenyzővel kiegészülve. A többnapos versenynek 5 szakasza volt, első nap egy 101,2 kilométeres országúti versenyt kellett teljesíteni, második nap egy 100 kilométerest, harmadik napon egy 13,5 kilométeres egyéni időfutam versenyt, negyedik napon egy 63,5 kilométeres mezőnyt, utolsó napon pedig egy körpályás, 100,2 kilométeres versenyt. Az öt napos verseny összesítésében Bankó Barbara az 56. helyen, Király Mónika a 69. helyen, Pulsfort Diána a 77. helyen végzett. Al Saidi Leila és Kormos Veronika nem teljesítették a versenyt. A legjobb szakasz eredményt Pulsfort Diánának sikerült elérnie az ötödik napon a 22. helyen végzett. Ehhez a versenyhez kapcsolódnak áprilisi kiküldetési rendelvények Tóth István (44), Rábel Károly (46), Szalai Attila (48), valamint májusi kiküldetési rendelvények (ld május fejezetben) Tóth István (45), Rábel Károly (47), Szalai Attila (49), illetve a csapat szállás költsége. Résztvevők: fő Király Mónika, Kormos Veronika, Al Saidi Leila, Mester Dóra, Szurominé Pulsfort Diana, Benkó Barbara versenyzők, Szalai Attila, Tóth István, Rábel Károly kísérők Organizatni Vybor Gracia Cez Edé szállás Ft május 6

7 Az országúti válogatott szállítási és utazási költségei egy hónapos intervallumra szólnak, és tartalmazzák az összes autós utazási költségüket, edzéskísérést, hivatalos versenykísérést. A májusi versenyeket az alábbiakban részletezzük, a kiküldetési rendelvények a következők: szállítási utazási költségek Veres Csaba kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek Lóki Zoltán kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek Bocsi Zsombor kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek ifj Stubán Ferenc kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek Tóth István kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek Rábel Károly kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek Szalai Attila kiküldetési rendelvény Ft Ft Tour de Azerbajian UCI május 6. és 10. között került megrendezésre 2.1 es UCI kategóriájú Tour d Azerdaidjan, ahol a magyar országúti válogatott Sipos Zoltán, Solymosi Márton, Lovassy Krisztián, Holló Botond, Molnár István, Dér Zsolt összeállításban vett részt. Nagyszerűen, a vártnál jobban teljesített a válogatott, az utolsó napi teljesítménnyel a 17. helyre jött fel csapatunk. Összesen 23 csapat állt rajthoz. Összesen a táv 867,2 km volt, összesen 146 kerekes állt rajthoz. Egyéniben: Lovassy Krisztián 54. helyen, Dér Zsolt az 56. helyen, Holló Botond a 82. lett, hárman DNF t kaptak. Ez az egyik legnagyobb verseny volt, melyen 2015 ben a magyar csapat rajthoz állt, a kevés verseny kilométer ellenére megállták helyüket a kimagaslóan erős, profi mezőnyben. Ehhez a versenyhez kapcsolódnak Lovassy Krisztián repülőjegyei (Viva Travel), Tarapcsák Péter, Sarkadi Nagy Zsigmond és Dér Zsolt kiküldetési rendelvényei, valamint prágai parkolási díj, masszázs szerek, szállás és étkezés a verseny előtt (Dér Zsolt, Sipos Zoltán és Molnár István részére) a Kisherceg fogadóban, illetve az azeri vízumot és ruhatisztítás. Résztvevők: fő Dér Zsolt, Holló Botond, Solymosi Márton, Lovassy Krisztián, Sipos Zoltán versenyzők, Somogyi Miklós, Tarapcsák Péter, Sarkadi Nagy Zsigmond kísérők. szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek Viva Travel Group Kft repülőjegy Ft Viva Travel Group Kft repülőjegy Ft MKSZ kiküldetési rendelvény (Tarapcsák Péter) Ft Veres Csaba kiküldetési rendelvény Ft MKSZ MKSZ kiküldetési rendelvény (Sarkadi Nagy Zsigmond) kiküldetési rendelvény (Dér Zsolt) Ft Ft 7

8 szállítási utazási költségek egyéb dologi kiadások egyéb szolgáltatások egyéb szolgáltatások egyéb dologi kiadások egyéb szolgáltatások Parstav s.r.o Szondi Bt. Teréz Patika Principino Kft Principino Kft Vámhivatal Azerbajdzsán parkolási díj (1200 CZK 11,1 HUF/CZK) masszázs szerek szállás (Dér Zsolt, Sipos Zoltán, Molnár István) étkezés (Dér Zsolt, Sipos Zoltán, Molnár István) vízum (Azerbaijdzsán) (315 EUR 303,65 HUF/EUR) Ft Ft Ft Ft Ft M & G Collection Kft. ruhatisztítás Ft Ft Trofeo Citta di San Vendemiano UCI május 10 én rendezték az U23 as korosztály számára a Trofeo Citta di San Vendemiano UCI 1.2 országúti versenyt Olaszországban, San Vendemiano ban. Öt magyar versenyző indult a UCI 1.2 es egynaposon Filutás Viktor, Lengyel Zoltán, Lóki Bence, Móricz Dániel, Rózsa Balázs de sajnos egyiküknek sem sikerült befejeznie a versenyt. Ehhez a versenyhez is kapcsolódik Radonics Máté (12), Bocsi Zsombor (13) és ifj. Stubán Ferenc (14) májusi kiküldetési rendelvénye, illetve a csapat szállásköltsége a versenyen. Résztvevők: fő Filutás Viktor, Lengyel Zoltán, Lóki Bence, Móricz Dániel, Rózsa Balázs versenyzők, Radonics Máté, Bocsi Zsombor, ifj. Stubán Ferenc, Stubán Ferenc kísérők Hotel CALIFERNO szállás Ft V4 Csehország & V4 Magyarország & V4 Szlovákia Szakadó esőben vágott neki május 23 án délben a WestEnd főbejáratától a V4 Visegrádi Négyek nemzetközi besorolású országúti kerékpáros versenysorozat magyarországi futamának mezőnye, hogy Dobogókőnél átszelve a Pilist elérjék a Győr városában kijelölt célt. Érdekesség, hogy a viszonylag rövid 124 kilométeres távon kijelölt viadal egyben a 2017 ben hazánkban megrendezésre kerülő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál tesztversenye is egyben, aminek ugyancsak Győr ad majd otthont két év múlva. Az időjárás alakulása következtében végül nem csak a dobogókői hegymenet, hanem a szakadó eső és a rendkívül csúszós utak is komoly kihívás elé állították a kerékpárosokat. 8

9 A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour naptárában szereplő így az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos versenyen a környék legjobb kontinentális csapatai mellett a magyar UCI bejegyzésű gárda, az Utensilnord, a magyar válogatott, valamint a Veloki Team és a Mugen Race gárdája is részt vett. Kijelenthetjük, hogy gyakorlatilag mindenki, aki hadra fogható a hazai országúti kerékpársportban. A hazai szakasz legjobb magyar versenyzője Popovics Gergely lett, aki a 12. helyen végzett. A magyar csapatok részt vettek a V4 kerékpárverseny cseh szakaszán is május 16 án, valamint a szlovák szakaszán is május 24 én. A V4 versenysorozathoz kapcsolódnak a májusi kiküldetési rendelvények Veres Csaba (10), Lóki Zoltán (11), Radonics Máté (12), Bocsi Zsombor (13), ifj. Stubán Ferenc (14.), valamint a csapatok szállás és ellátás költsége a magyar szakasz előtti napon. Résztvevők: fő Pelikán János, Holló Botond, Lengyel Zoltán, Rózsa Balázs, Fejes Gábor, Lóki Bence, Lovassy Krisztián, Molnár István, Pályi Csaba, Solymosi Márton, Gönczy Gergő, Móricz Dániel, Lóki Zoltán versenyzők, Veres Csaba, Lóki Zoltán, Radonics Máté, Bocsi Zsombor, ifj. Stubán Ferenc, Stubán Ferenc kísérők PRINCIPINO KFT étel Ft PRINCIPINO KFT szállás Ft Ft június Az országúti válogatott szállítási és utazási költségei egy hónapos intervallumra szólnak, és tartalmazzák az összes autós utazási költségüket, edzéskísérést, hivatalos versenykísérést. A júniusi versenyeket az alábbiakban részletezzük, a kiküldetési rendelvények a következők: szállítási utazási költségek Veres Csaba kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek Lóki Zoltán kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek Bocsi Zsombor kiküldetési rendelvény Ft szállítási utazási költségek ifj Stubán Ferenc kiküldetési rendelvény Ft Ft EYOF: GP Matousek Jevicko & Kisbéke verseny Lanskroun A május elején rendezett GP Matusek volt az év első komoly nemzetközi verseny a serdülő korosztályban, amely az egyik válogató verseny volt az EYOF indulóinak. A több napos verseny egy 1,8 kilomáteres időfutammal indult, ahol a legjobb magyar versenyz Karl Ádám lett a 33. helyen. Délután egy 75 kilométeres távnak indult neki a mezőny. Ezúttal a legjobb magyar bringás Dian Ábel lett 0:03:34 hátránnyal. Május 9 én egy 22 kilométeres körversenyen vettek részt a versenyzők. A mezőny hamar szétszakadt, de Karl Ádámnak és Dian Ábelnek sikerült az élmenyőzzel tartania. Dian megpróbálta a sprintet a végén, de sajnos a kanyarban elcsúszott, így hátrasorolták. Karl viszont a kiváló 7. helyen végzett. A harmadik szakaszra délután került sor, a táv 75 kilométer volt 4 hegyi hajrával és 2 gyorsasági hajrával. Ezen a szakaszon Molnár Gábor feladta a versenyt, azonban Karl a nagyszerű 4. helyet 9

10 szerezte meg. Az utolsó szakasz május 10 én egy 15,5 kilométeres időfutam volt. Ez a szám nem a mieink erőssége, a tisztes helytállás volt a cél. Karl Ádám itt az 50. helyet szerezte meg a leggyorsabb magyarként. Összetettben Karl a 33., Dian az 52., Schneider a 110., Hakk Bence a 120., Kármán Örs a 131., Tüske Dávid a 136. és Kiss Hunor pedig a 139. lett. Résztvevők: 8+3 fő Dian Ábel, Karl Ádám, Molnár Gábor, Kiss Hunor, Hakk Bence, Kármán Örs, Tüske Dávid, Schneider Sebestyén versenyzők, Kaló Viktor, Schneider Konrád, Rusovszki Gábor kísérők Június 5. és 7. között került megrendezésre a 45. Kis Békeverseny Csehországban, Lanskrounban. A három napos, négy szakaszos versenyen nyolc országból, összesen 143 versenyző állt rajthoz. Az első szakaszon Fábián Csongor (Szekszárdi SZKE) az 5. helyen ért be, végül összetettben Csongor a tizedik, hegyi összetettben a 3. lett. A magyar U15 csapat a 6. lett. A Kis Békeversenyek 45 éves történetében először állt dobogón magyar, mégpedig a harmadik szakaszon, ahol Füri Márton, a Bikeexpress versenyzője a 3. lett. Résztvevők: 4+2 Fő Fábián Csongor, Füri Márton, Lévai Barnabás, Hájos Dániel, Genzler Tamás, Forró Lajos, László Tamara, Varga Bálint, Polyák Gábor, Fábián Zalán, Karl Bianka, Oetl Dana versenyzők, Kaló Viktor, Schneider Gábor, Rusovszki Gábor kísérők Kaló Viktor EV sportszolgáltatás Ft Tour of Slovakia UCI június 10. és 14. között rendezték Šahy és Bratislava között a UCI 2.2 kategóriás Szlovák Körversenyt, amelyen a magyar csapat öt fővel vett részt. A Tour of Slovakia a UCI Europe Tour egyik állomása, amely kvalifikációs esemény volt a riói olimpiára és a 2015 ös világbajnokságra is. Sajnos mondhatjuk, hogy a verseny az év legbalszerencsésebb versenye volt a magyar csapat számára, hiszen az ötnapos viadalt csak Lengyel Zoltán tudta értékelhetően befejezni, pedig jól indult a verseny Pelikán János első szakaszon elért top 20 as helyezésével. Sajnos ő másnapra belázasodott és nem tudta folytatni a versenyt. A szintén jó formában lévő Rózsa Balázs a 2. és 3. napon is folyamatos technikai problémákkal küzdött, végül kerékpárja működésképtelensége miatt a verseny feladására kényszerült. A 19 éves Filutás Viktor számára túl nagy falatnak bizonyult ez a viadal, ezért a 3. napon ő is kiszállt a további küzdelmekből. Az utolsó napra már csak Holló Botond és Lengyel Zoltán maradt versenyben, de sajnos Botond kevéssel az utolsó szakasz befejezése előtt hatalmas bukásba keveredett és számára a verseny a pozsonyi kórházban ért véget. Ehhez a versenyhez Radonics Máté (17), Bocsi Zsombor (18) és ifj. Stubán Ferenc (19) júniusi kiküldetési rendelvénye kapcsolódik. Résztvevők: fő Lengyel Zoltán, Filutás Viktor, Holló Botond, Pelikán János, Rózsa Balázs versenyzők, Radonics Máté, Bocsi Zsombor, ifj. Stubán Ferenc, Stubán Ferenc kísérők I. Európai Játékok Baku 10

11 Az első Európai Játékokat június 12. és 28. között rendezték meg Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában. A Baku European Games Operation Committee (BEGOC) döntése alapján a magyar kerékpársport öt főt kvalifikált az eseményre, országúti (mezőnyverseny) szakágban 2 férfit és 1 nőt, mountain bike szakágban 1 férfit, valamint BMX szakágban szintén 1 férfit. Országúti szakágban a bakui versenyre való kijelölés már februárban megtörtént, a férfiaknál a három legjobb versenyző lett beválogatva, Kusztor Péter, Dér Zsolt és Lovassy Krisztián. A hölgyeknél ugyanezen elvek alapján Pulsfort Diána, Király Mónika és Kormos Veronika. Mivel Kusztort nem engedte el csapata a válogatottal, ezért Lovassy és Dér képviselte hazánkat a versenyen, illetve Király Mónika. Az elit férfiaknál 38 nemzet 125 indulója állt rajthoz a több mint 200 kilóméteres versenyen. Dér Zsolt az 57. helyen végzett, Lovassy Krisztiánnak nem sikerült befejeznie értékelhetően a versenyt. Az elit nők mezőnyében 30 nemzet 67 kerekese indult, Király Mónika kiválóan versenyzett, a 26. helyen végzett. Eddig A kategóriás női elit mezőny világversenyen nem szerepelt jobban senki. Ehhez a versenyhez kapcsolódik Lovassy Krisztián repülőjegyei (Viva Travel és Tensi), Dér Zsolt szállásköltsége a verseny előtt, Dér Zsolt kiküldetési rendelvénye Szerbia és Budapest között. Résztvevők: fő Király Mónika, Dér Zsolt, Lovassy Krisztián versenyzők, Somogyi Miklós kísérő. szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek Viva Travel Group Kft repülőjegy Ft MKSZ Aszpik Kereskedelmi és Vendéglátó Kft. szállásköltség kiküldetési rendelvény Ft Ft TENSI Kft. repülőjegy Ft Ft GP Sarajevo UCI június 14 én került megrendezésre a GP Saravejo. A 150 kilométeres UCI 1.2 es versenyen a Veloki és a Mugen Race csapata vett részt a magyarok közül. Az utóbbi alakulat versenyzője, Molnár István a győztes Gašper Katrašnik (Sava Kranj) mögötti második csoport hajráját nyerte meg, s így 8. lett, ami 3 UCI pontot jelentett Magyarországnak. A magyar versenyzők közül mindenki sikeresen befejezte a versenyt. Ehhez a versenyhez kapcsolódik Veres Csaba (15) és Lóki Zoltán (16) júniusi kiküldetési rendelvénye. Résztvevők: fő Molnár István, Kisko Gábor, Hartmann József, Lóki Bence, Hemmert János, Pajko András, Mogyorósi Máté, Monostori Ákos, Tóth Attila versenyzők, Veres Csaba, Lóki Zoltán kísérők 11

12 Tour de Serbie UCI június 18. ás 21. között került megrendezésre Zajecar és Belgrád között a Szerb Körverseny. A UCI Europe Tour 2.2 kategóriás, négy szakaszos versenyén a magyar válogatott a Molnár István, Hartmann József, Varga Péter, Kenyeres Ábel, Mogyorósi Máté összeállításban vett részt. Molnár István egészen kiváló versenyzéssel összetettben a 19. helyen végzett. Rajta kívül Hartmann Józsefnek és Varga Péternek sikerült befejeznie a versenyt, Hartmann a 48., Varga az 51. helyen végzett. A legjobb magyar szakasz eredmények szintén Molnár nevéhez fűződnek, versenyzése a negyedik szakaszon érte el csúcspontját, amikor a 16. helyen futott be. Ehhez a versenyhez kapcsolódik Veres Csaba (15) és Lóki Zoltán (16) júniusi kiküldetési rendelvénye. Résztvevők: fő Molnár István, Hartmann József, Varga Péter, Kenyeres Ábel, Mogyorósi Máté versenyzők, Veres Csaba, Lóki Zoltán kísérők Időfutam Országos Bajnokság Két külföldön kerékpározó versenyző, Kormos Veronika (Keukens Redant Cycling Team) és Lovassy Krisztián (Team Differdange Losch) nyerték Debrecenben Magyarország évi országúti időfutam bajnokságot június 26 án. A bajnokságra borult időben, időnként eleredő esőben került sor Debrecentől északra, a 354 es út teljesen lezárt 10 kilométeres szakaszán, tüköraszfalton, gyakorlatilag szintkülönbség nélkül. A szélviszonyok következtében a kifelé vezető szakasz hátszeles volt, visszafelé jobban kellett küzdeni a pofaszél ellen. Magyar időfutam bajnoksághoz képest az amatőr, master, senior és utánpótlás kategóriákkal együtt sokan, közel 200 an vettek részt az eseményen, utóbbiaknak és a nőknek a 9,5 kilométeres pályán fordítóval két hosszt kellett teljesíteni, az U23 as és elit felnőtt férfiaknak kétszer két hosszt, azaz 38 kilométert kellett abszolválni az óra ellen. A hölgyek között az előzetes várakozásoknak megfelelően a Kormos Veronika Anna (Keukens Redant Cycling Team), Szurominé Pulsfort Diána (Szerpentin KE), Király Mónika (ARBOE ASKOE Graz Radsport Steierm) hármas döntötte el az érmek sorsát, végül ebben a sorrendben futottak be. Az elit férfiaknál is papírforma eredmény született, Lovassy Krisztiánt kontinentális csapatunk, az Utensilnord két versenyzője, Dér Zsolt és Róka Tibor próbálták megszorítani, de nem bírtak londoni olimpikonunkkal, aki végül 47 es átlaggal nyert. Ehhez a versenyhez is kapcsolódik Radonics Máté (17), Bocsi Zsombor (18) és ifj. Stubán Ferenc (19) júniusi kiküldetési rendelvénye. Résztvevők: fő Dér Zsolt, Róka Tibor, Filutás Viktor, Lengyel Zoltán versenyzők, Radonics Máté, Bocsi Zsombor, ifj. Stubán Ferenc kísérők Hosszútávú Országos Bajnokság 12

13 Az időfutam bajnoksághoz hasonlóan Debrecen közelében rendezték a mezőnyversenyeket is, a nők között Szurominé Pulsfort Diána (Szerpentin KE) mesterhármast ért el, azaz zsinórban harmadik bajnoki trikóját nyerte. A férfiak között Molnár Istvánra (Mugenrace) került a trikolór mez, bár a célba érkezés után kisebb vita alakult ki a sportolók között. A második helyezett Kusztor Péter (Almplatz BMC), a harmadik Pályi Csaba (DKSI) lett. A férfiakra 150 kilométer várt, jó minőségű aszfalton, egy sík, 30 kilométeres körben, Debrecentől nyugatra. Az első két körben a kósza akciókat a Mugenrace csapata próbálta kontrollálni, majd egyre gyorsabbra váltott a tempó, Kusztor Péter (BMC Amplatz), Dér Zsolt (Utensilnord) is több támadást indított. Végül az utolsó előtti körben Kusztornak, Molnár Istvánnak (Mugenrace) és Holló Botondnak (Utensilnord) sikerült megszökni. Az utolsó kör első, oldalhátszeles egyenese végén méter híján majdnem felért a mezőny, de nem volt egyetértés, újra távolodni kezdtek a szökevények. A célvonalon végül Molnár haladt át először Kusztort lesprintelve (a harmadik a debreceni Pályi Csaba lett a mezőnyből), de miután félreállva kifújták magukat, egy bajnokságon ritka közjátékra került sor. Kusztor ugyanis ahogy az a kerékpársportban egy szökevénybolyban szokás megkérdezte Molnárt, hogy jó e neki a második hely és akkor összedolgoznak a célig. Molnár elismerte, hogy többször is mondta, hogy jó, ennek ellenére a végén mégis hajrázott a bajnoki címért. Ehhez a versenyhez is kapcsolódik Radonics Máté (17), Bocsi Zsombor (18) és ifj. Stubán Ferenc (19) júniusi kiküldetési rendelvénye. Résztvevők: fő Dér Zsolt, Róka Tibor, Filutás Viktor, Lengyel Zoltán versenyzők, Radonics Máté, Bocsi Zsombor, ifj. Stubán Ferenc kísérők április Einzelzeitfahren időfutam és Nemzetközi Kirchblütenrennen mezőny Április én osztrák kupafutamokon versenyeztek az országúti bringásaink: szombaton Ybbs városában a 28. Einzelzeitfahren időfutam versenyen, vasárnap pedig az 55. Nemzetközi Kirchblütenrennen mezőnyversenyen Welsben. Kiváló eredmények születtek, két magyar is dobogóra állt a hétvége folyamán a szombati időfutamon a junior nők között Kapott Szonja (Tipográfia TE) bronzérmes lett, a vasárnapi versenyen Peák Barnabás (Tipográfia TE) a junior fiúk kategóriájában ezüstérmes lett. Elit férfiak között Pelikán János, az Amplatz BMC versenyzője az előkelő 4. helyen végzett vasárnap szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek Jagendherberge Wels szállás Ft OMV Hungária Kft. Somogyi Miklós Rusovszki Gábor autópályamatric a kiküldetési rendelvény kiküldetési rendelvény Ft Ft Ft 13

14 szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek Tóthfalussy Tivadar kiküldetési rendelvény Ft OMV Hungária Kft. autópályadíj Ft OMV Hungária Kft. autópályadíj Ft Ft május Course de la Paix Junior világkupa Csehország Május 5. és 8. között a Course de la Paix Junior világkupa versenyen vett részt az ifi országúti válogatott a csehországi Terezinben. Országunkat Peák Barnabás és Karl Ádám (Tipográfia TE), Istlstekker Zsolt (Szekszárdi Kerékpáros SE), Beke Marcell (KSI Csepel SE), Szöllősi Ferenc (Szingó Balaton Team) és Kiss Hunor (DKSI Kontent) képviselte. 21 ország 22 csapata indult a négy napos versenyen, a rajtnál 132 versenyző sorakozott fel. A négynapos versenyen a magyar kerékpárosok derekasan helyt álltak, az összetettben Peák Barnabás a 22. lett, Karl Ádám a 73., Istlstekker Zsolt a 87., Szöllősi Ferenc a 96., Beke Marcell a 98. Kiss Hunornak nem sikerült sajnos befejeznie a versenyt. szállítási utazási költségek Nemzeti Útdíjfizetési Szolg Zrt. szállítási utazási költségek Rusovszki Gábor autópálya díj kiküldetési rendelvény Ft Ft Ft 2.7 Egyéb országúti és sportdiplomáciai költségek Az országúti válogatott egyéb, nem versenyhez kapcsolódó költségei az alábbiak voltak. Stubán Ferenc olaszországi útja (sofőr ifj. Stubán Ferenc), amely során a csapat autóját szervizeltette, valamint szponzori tárgyalásokat folytatott. A válogatott számára fali kerékpártartót, táplálékkiegészítőket, valamint kerékpáros kesztyűket vásárolt a szakág. Az országúti utánpótlás versenyzők márciusi edzőtáborában Rusovszki Gábor edző vizes edzőnapot tartott és ennek a belépőjegyét biztosította a szakág Az országúti utánpótlás versenyzők erőnléti és sprintkészséggel fejlesztése érdekében pályakerékpáros edzéseken vettek részt. Négy alkalommal zajlottak edzések a Millenárison, a BVSC Zugló biztosította a pályakerékpárokat, melyek beállítását, átszerelését, valamint a pályaedzői feladatokat Kaló Viktor edző végezte. Az MKSZ sportdiplomáciai tevékenységéhez kapcsolódik továbbá James Carr, az UCI nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjének jelenléte a szövetség május 29 i reform közgyűlésén. Carr úr Polony István MKSZ elnök meghívására érkezett hazánkba, hogy a nemzetközi kerékpáros szövetség támogatásáról személyesen is biztosítsa a megújult MKSZ t. A UCI képviselő szállását az AST American Services Kft n keresztül vásárolta a szövetség. 14

15 egyéb dologi kiadások VitaSport Italia Kft táplálékkiegészítő Ft egyéb dologi kiadások FÜLÖP Kerékpárcentrum fali tartó Ft anyagköltség, készletbeszerzés Bringaland Kft. kerékpáros kesztyű Ft Büki Gyógyfürdő Zrt. uszodajegy Ft Kaló Viktor EV sportszolgáltatás Ft AST American Service Kft szállás Ft Ft 3 Pálya Szalontay Sándor projekt: Pálya szakág válogatott versenyeztetés: Ft Ft Ft 3.1 Szalontay Sándor projekt A pálya szakág kiemelt versenyzője, Szalontay Sándor felkészülésének fókuszában a 2015 ös évben az olimpiai kvóta megszerzése volt elejétől kezdve a UCI World Cycling Center (WCC) központjában, Svájcban készült a versenyekre, de júniusban egy házirendi vétséget követően eltanácsolták a WCCből, és ezt követően egy ideig a litván pályakerékpáros válogatottal edzett. Az alábbi tételeket a 2015 június júliusi litvániai kint tartózkodásának költségei, amelyeket a támogatás terhére kívánunk elszámolni. egyéb dologi kiadások Maxima Lt, UAB étkezés Ft anyagköltség, készletbeszerzés Decathlon Targowek 272 rövid nadrág Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft szállítási utazási költségek West Express repülőjegy Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft egyéb dologi kiadások Interselas étkezés Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft egyéb dologi kiadások Biedronka étkezés 550 Ft egyéb dologi kiadások Interselas étkezés Ft 15

16 Dominimum S.A. étkezés Ft egyéb dologi kiadások Interselas étkezés Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft egyéb dologi kiadások HDS Polska Sp z.o.o. étkezés Ft egyéb dologi kiadások Biedronka étkezés 589 Ft egyéb dologi kiadások UAB Aukstaiciu élelmiszer Ft egyéb dologi kiadások UAB Palink élelmiszer Ft Ikea retail SP. Z.o.o. étkezés Ft UAB Palink étkezés 584 Ft egyéb dologi kiadások Interselas étkezés 368 Ft egyéb dologi kiadások Iki élelmiszer Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft Pizza Hut étel ital Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft egyéb dologi kiadások UAB Palink élelmiszer 749 Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft UAB Aukstaiciu étkezés Ft Pruszkov étkezés Ft Ft Az MKSZ vezetése az átmeneti időszakban is azon dolgozott, hogy a sprinter vissza kerülhessen a svájci edzőközpontba, amelyre végül szeptemberben sor is került, azonban a pálya szakági tanács úgy döntött, hogy Szalontay Sándort visszahívja a WCC ből. Sándor november 6 án érkezett haza Svájcból és november 9 én utazott tovább Litvániába, ahol felkészülését a litván válogatottal folyatta tovább. A döntést az indokolta, hogy válogatott sprinterünk által az Európa bajnokságon és a Világkupa sorozat első állomásán mutatott teljesítmény elmaradt a várttól, formája visszaesést mutatott. A teljesítménycsökkenés fő okaként Szalontay maga is a WCC ben végzett munkát jelölte meg, kérése és a szakágvezetés szakmai javaslata alapján az MKSZ úgy döntött, hogy jóváhagyja a változtatást. Ehhez a litvániai tartózkodáshoz kapcsolódik az alábbi költség, amikor Szalontay a pályakerékpáros világbajnokság előtt éppen Litvániában készült, és a litván csapatnak nem volt lehetősége elszállásolni. Résztvevők: 1 fő Szalontay Sándor ROMANTIC BOUTIQUE Hotel&Spa Ft Szalontaynak végül nem sikerült megszereznie az olimpiai kvótát, de nem sokon múlott, hiszen az év során először megszerezte a jogot a világkupa sorozatban való részvételre, majd a kupafutamokon összegyűjtött pontjainak köszönhetően a világbajnokságra is. 16

17 Pályakerékpáros Európa bajnokság Szalontay Sándor, Lovassy Krisztiánnal kiegészülve részt vett a Pályakerékpáros Európa bajnokságon október 14. és 18. között a svájci Grenchenben. Válogatott sportolóink versenyzését a helyszínen Venczli Krisztián és Berkesi András segítette. Lovassy Krisztián remekül szerepelt az EB n, 7. helyezést ért el scratch versenyszámban, 11. lett a pontversenyen, a 4000 méteres egyéni üldözéses versenyszámban pedig új abszolút magyar csúcsot futott. Szalontay Sándor számára az olimpiai kvalifikáció szempontjából kiemelkedő megmérettetés volt az EB; sprintben a 17. lett, keirin versenyszámban pedig a 30. Az alábbi tételek a magyar csapat EB szerepléséhez kapcsolódnak. Résztvevők: fő Szalontay Sándor, Lovassy Krisztián versenyzők, Venczli Krisztián, Berkesi András kísérők anyagköltség, készletbeszerzés Köllő és Társa Bt. sportruházat Ft Danu Travel Utazásszervező Bt. utazásszervezés Ft Coop Restaurant étkezés Ft Ft GP Prostejov UCI CL május 3 án és 4 én került megrendezésre Csehországban a UCI CL2 kategóriás GP Prostejov pályakerékpáros verseny, ahol a Dr. Bátorfi Agria KTK és a BVSC Zugló bringásai képviselték Magyarországot. Az első napon, május 3 án kedden Szalontay Sándor (Dr. Bátorfi Agria KTK) sprintben az 5. helyen került a futamokba, az első futamot az 1000 méteres világbajnoki 8. helyezett, cseh Robin Wagner rel szemben megnyerte. A második futamában a litván Vasilius Lendel lel szemben vereséget szenvedett, így az 5 8. helyért mérkőzhetett. Ebben a négyes futamban sajnos megcsúszott a kanyarban és kisodródott. Mivel így akadályozta a futam többi résztvevőjét és ezért hátra sorolták és így a 8. helyen végzett. Az első nap tartották az elit férfiak selejtező és pontversenyét is, ahol Lovassy Krisztián (BVSC Zugló / Team Differdange Losch) kiválóan teljesített, a selejtezőben a 3. helyet szerezte meg, majd körelőnnyel és a mellé szerzett pontjaival az 5. helyen végzett a pontversenyben. A versenyszám győztese az Európa bajnok Pszczolarski Wojciech lett. Holló Botond, a Dr. Bátorfi Agria KTK bringása az elit férfi selejtezőben a 18. helyen zárt, a pontversenyben pedig a 19. helyet szerezte meg. Az elit hölgyeknél első nap a scratch versenynek volt magyar résztvevője, Szeghalminé Kenyó Anita (Dr. Bátorfi Agria KTK) kiválóan helytállt, és az Európa és világbajnokokkal tarkított mezőnyben a 9. helyen végzett. 17

18 A verseny hazai sztárja azonban a junior Molnár Gábor (BVSC Zugló) volt, aki már az első nap, a pontversenyben kimagasló teljesítményt nyújtott, körelőnyt szerzett egy öt fős elmenéssel, az utolsó hajrát is megnyerte, és összesítésben a 4. helyen végzett. Az aznapi pontverseny másik junior versenyzője Hajdú Máté Olivér (BVSC Zugló) volt, aki a 10. helyen zárta a versenyt. A második napon Molnár Gábornak sikerült felülmúlnia keddi eredményét, óriási teljesítményt nyújtott scratch ben: a mezőny sok támadás után három részre szakadt, Molnár elmenésben volt Edelbauer Tobias, osztrák versenyzővel, de a véghajrában a magyar bringás volt a gyorsabb és erősebb, élete első UCI kategóriás győzelmét szerezte meg! Másik juniorunk, Hajdú Máté Olivér ebben a számban a kiváló 6. helyen ért célba. Az ifi bringásoknak azonban még ez sem volt elég aznapra! A Hajdú Molnár páros először próbálta ki magát a madison versenyszámban, és kiváló versenyzéssel a 3. helyen végeztek, amely szintén UCI pontokat ér a ranglistán. Az elit férfiaknál Szalontay Sándor keirinben versenyzett és az első kör utáni remény futamból sajnos nem került tovább. Lovassy Krisztián scratch ben nem bírt a cseh és lengyel túlerővel, egy száll magában és több meghiúsult szökési kísérlet után a véghajrában a 26 indulóból az előkelő 7. helyen ért célba. Ugyanebben a számban Holló Botond a 20. helyet szerezte meg. Szeghalminé Kenyó Anita a második napon selejtezőben indult és a 10. helyen végzett. Résztvevők: fő Szeghalminé Kenyó Anita, Szalontay Sándor, Lovassy Krisztián, Molnár Gábor, Hajdu Máté Olivér, Holló Botond versenyzők, Pataki Ibolya, Molnár György Danu Travel Utazásszervező Bt. szállás Ft 4 MTB MTB szakág versenyeztetés és edzőtábor: Válogatott versenyeztetés szakmai támogatása: Ft Ft Ft Langenlois Zöbing UCI C március én került megrendezésre Ausztriában a klasszikusnak számító, C1 es Langenlois/Zöbing i XCO verseny. A magyar utánpótlás válogatott teljes kerettel képviseltette magát, továbbá női olimpikonunk, Benkó Barbara, a Focus XC Elite Team színeiben szintén tervezte az indulást, sajnálatos módon mégsem láthattuk a rajtvonalnál. Elite férfi kategóriában Vigh Zoltán, a Waberer s Areus MTB Team versenyzője indult a megmérettetésen. Szombaton elsőként az U17 es korcsoport rajtolt el, ahol 3 lány és 5 fiú válogatott kerettagnak lehetett szurkolni. Hamar megszületett az első magyar győzelem, Fetter Eriknek köszönhetően, aki egy igen szoros befutó után lett a leggyorsabb, majd 5.helyen Kádi Tamás, 6. Kovács Dániel, 7. Hajas Dávid 18

19 Vendel ért célba. A lányok szintén kitettek magukért Buzsáki Virág a 2. helyen, Schmidel Regina pedig a 9.helyen zárt. Az U17 ek eredményei után az U15 ös keret sem akart lemaradni. 1 lány és 3 fiú indulónk még rátett egy lapáttal, és mindkét nemben sikerült elsőként célba érni, köszönhetően Vass Kata Blankának és Bíró Dávidnak. Baranyi Áron a 3. helyen, Varga Dániel Bence pedig a 4. helyezésnek örülhetett. A szombati eredmények talán ösztönzőleg hatottak a vasárnap rajthoz álló junior (U19) kerettagoknak. 4fiú és 1lány vette fel a versenyt a túlnyomóan Közép Európai csapatok versenyzőivel. A korcsoportban bemutatkozóként, egyben meglepetésként Valter Attila mindjárt a dobogó második fokára állhatott fel, míg csapattársa Kádi József a 6., D.Kovács Dávid a 10., Dina Dániel pedig a 12.helyen ért célba. Résztvevők: fő Csikány Bianka, D. Kovács Dávid, Dina Dániel, Kádi József Krisztián, Valter Attila, Bukovácz Kata, Buzsáki Virág, Schmidel Regina, Fetter Erik, Hajas Dávid, Hetényi Gergő, Kádi Tamás, Kovács Dániel, Vas Kata Blanka, Baranyi Dávid, Biró Dávid, Varga Bence versenyzők, Hetényi Orsolya, Cser Gábor, Fetter György, Kádi József, Benkó László kísérők szállítási utazási költségek MOL NYrt. autópálya matrica 2950 Ft szállítási utazási költségek MOL NYrt. autópálya matrica 2950 Ft Ft Trofeo Delcar UCI HC Olaszországban, Brescia közelében állt rajthoz április én az U17 és U19 es válogatott keret a Trofeo Delcar HC minősítésű XCO versenyen. A 2000 es születésűek közt a rajtot Fetter Eriknek (PCCC) sikerült a legjobban elkapnia, aki szinte az utolsó sorból indulva ért föl az élbolyba, és a három kör alatt a dobogó alsó fokáig küzdötte magát! Az 5km hosszú és 170m es szintkülönbségű pálya nagyon változatosan került kialakításra. Sajátos hangulatot adott a történelmi belváros kellős közepén kialakított rajt/cél terület. A pálya első része szűk, kanyargós utcákon vezetett, majd ezt követően kanyarodott föl a közeli domboldalra, egy kápolnához, ahol kanyargós ösvényeken kerültek a technikás részek kialakításra. A kör végén ismét visszatértek a város, nézőktől zsúfolt utcáira. A hatalmas érdeklődés a hangulaton, de legfőképpen az indulók magas létszámán volt érzékelhető. Érthető is volt, hiszen többek közt az olasz kupafutam egyik állomása is volt egyben. Érdekesség volt, hogy az U17 es kategória, nem a nálunk megszokott formában került kiírásra, hanem 1999 és 2000es születés szerint, volt külön külön megosztva, így is több mint 70 induló volt mindkét korcsoportban. Ebben a kategóriában 1 lány és 5 fiú versenyzőnk vette fel a küzdelmet a szinte kizárólag olasz mezőnnyel. U19 es kategóriában már sokkal színesebb volt az indulók hovatartozása, itt már több nemzeti válogatott is képviseltette magát, csak néhányat említve a közel 200 indulóból, spanyolok, svájciak, angolok, németek, olaszok. Ennek a korcsoportnak hozta létre az UCI a Junior Series nemzetközi sorozatot, melynek köszönhető az erős mezőny. 4 versenyzőnk képviselte hazánkat ezen a futamon kor rajtoltak elsőként az 1999 es fiúk, majd 2percel később a lányok, majd a 2000 es fiúk és 19

20 utánuk a lányok. Mivel korábban még nem vettek részt ezen a versenyen, így a mezőny utolsó harmadába lettek beszólítva. Ebben a nem szokványos közegben végzett az 1999 es fiúk közt Kovács Dániel (Cube Csömör) a 27., Hetényi Gergely (PCCC) pedig az 50. helyen. A 2000 es születésűek közt a rajtot Fetter Eriknek (PCCC) sikerült a legjobban elkapnia, aki szinte az utolsó sorból indulva ért föl az élbolyra és a 3 kör alatt a dobogó alsó fokáig küzdötte magát. Kádi Tamás (Cube Csömör) szintén jelentős rajt hátrányát ledolgozva végzett a 14. ik, Hajas Dávid Vendel (Dr. Bátorfi Agria KTK) pedig a 18. helyen. A lányok között Buzsáki Virágnak (PCCC) szurkolhattunk, aki a legnagyobb ámulatunk közepette vezette a 2000 es lányok mezőnyét. Sajnos nem tudta megőrizni vezető pozícióját a befutóig, mivel az utolsó kör felénél elszakadt a lánc és így a 6. helyen tudott csak célba érni. Az U19 ek közel 200 indulója valóságos áradatként zúdult végig a szűk Montichiri utcákon. Valter Attila (Cube Csömör) óriási erővel és akarattal egészen a 20. hely környékére küzdötte föl magát, ezt azonban nem tudta megtartani így a 29. helyen ért célba. Figyelembe véve, hogy ebben az évben mutatkozott be korcsoportjában figyelemre méltó teljesítmény és biztató a jövőre nézve. Jó versenyzéssel az 59. helyen végzett Kádi Pepi (Cube Csömör), azonban technikai problémák akadályozták a futam során. Dina Dani (Cube Csömör) a 83. helyen fejezte be a versenyt. D. Kovács Dávid (Fillari Team) defekt végett kénytelen volt föladni a versenyt. Résztvevők: fő Buzsáki Virág, Fetter Erik, Hajas Dávid, Hetényi Gergely, Kádi Tamás, Kovács Dániel, D. Kovács Dávid, Dina Dániel, Kádi József, Valter Attila versenyzők, Hajas Attila, Benkó László kísérők szállítási utazási költségek Autostrade Brescia autópálya díj 6557Ft szállítási utazási költségek MOL Slovenia autópálya díj Ft szállítási utazási költségek Autostrade Brescia autópálya díj 6557Ft szállítási utazási költségek S.P.A.Autovie Venete autópálya díj 6557Ft szállítási utazási költségek Autovie Venete s.p.a. autópálya díj 6557Ft Ft Ötztaler Mountainbike Festival XCO UCI HC április án rendezték Ausztriában a Ötztaler Mountainbike Festival elnevezésű HC (High Class) besorolású olimpiai krossz versenyt, ahol igen komoly nemzetközi mezőny gyűlt össze. Szép tavaszi időben, porzó pályán, mini világkupa mezőnyben a Waberer s Areus MTB Team olimpiai kvótafutója Juhász Zsolt, a 18. helyen végzett, ezzel 8 UCI kvalifikációs pontot szerzett. A másik elit versenyző, Csielka Márk megfázás miatt nem volt versenyképes állapotban, így feladni kényszerült a versenyt. A versenyen részt vevő junior fiúk között Valter Attila végzett a legjobb helyen, ő a 20. lett. Csapattársai közül Kádi József a 62. helyen, Dina Dániel a 89. helyen és D. Kovács Dávid a 94. helyen végzett. 20

Beszámoló a MOB/640 4/2015. számú szerződéshez

Beszámoló a MOB/640 4/2015. számú szerződéshez Beszámoló a MOB/640 4/2015. számú szerződéshez 24 444 586 forint olimpiai felkészülés 2. részelszámolás A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) részére a MOB által megítélt támogatás mértéke 2015. évben összesen

Részletesebben

2013 Magyarország Hegyi Országos Bajnokság Üszögpuszta

2013 Magyarország Hegyi Országos Bajnokság Üszögpuszta Haladó Fiú U15 258 Dian Ábel HUN19990307 Bikeexpress SE 1 00:35:00 259 Karl Ádám HUN19990909 Bikeexpress SE 2 00:35:10 257 Jucha Csanád HUN20000421 Szegedi KSC 3 00:35:14 253 Vastag Marcel Levente HUN20001123

Részletesebben

HOSSZÚTÁVÚ ORSZÁGÚTI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG , DEBRECEN

HOSSZÚTÁVÚ ORSZÁGÚTI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG , DEBRECEN U13 1 1 126 KISS Balázs Szekszárdi Kerékpáros SE U13 16.00 00:29:55 32,09 km/h 2 2 127 MÉSZÁROS Bence Szekszárdi Kerékpáros SE U13 16.00 00:29:55 3 3 132 BÁN Benedek Szekszárdi SZKE U13 16.00 00:29:55

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

Határozati javaslat. Tárgy: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület működése és terveinek bemutatása

Határozati javaslat. Tárgy: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület működése és terveinek bemutatása Határozati javaslat Tárgy: A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület működése és terveinek bemutatása 1. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága a Szekszárdi Szabadidős

Részletesebben

Főnix Kupa Kritérium eredmények Debrecen, május 14.

Főnix Kupa Kritérium eredmények Debrecen, május 14. 1. futam, 6 kör, 2 hajrá (6,3 km) 168 1 8 pont BÁN Benedek Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület U13 216 2 8 pont NOVÁK Edvárd Tusnad Cycling Team U13 5 pont 144 3 TOMKA István Sárréti SE Optimit-Gemels

Részletesebben

KSI KUPA. International Race

KSI KUPA. International Race KSI KUPA International Race 2017. 06. 18. RAJTLISTA U11 Csak kritéium 1. 1 100 550 934 55 PERCIC Nikolina Spartak U13 1. 2 100 498 496 94 CIGIC Parčetić Dario Spartak 2. 3 100 236 286 75 MESTER Ádám KSI-Csepel

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÉVI KRITÉRIUM ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA DEBRECEN, JÚLIUS 24.

MAGYARORSZÁG ÉVI KRITÉRIUM ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA DEBRECEN, JÚLIUS 24. 285 BÁN Benedek Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület U13 9 3 13 pont 1 245 MAGYAR Gergő Győri Atlétikai Club U13 9 3 11 pont 2 250 MAJOROS Dávid Kőbányai Torna Club SE U13 9 3 6 pont 3 313 FISCHER

Részletesebben

MAGYARORSZÁG PÁLYA BAJNOKSÁGA (rendezők: FSZSE, BVSC kerékpáros szakosztály, MKSZSZ) Budapest - Millenáris

MAGYARORSZÁG PÁLYA BAJNOKSÁGA (rendezők: FSZSE, BVSC kerékpáros szakosztály, MKSZSZ) Budapest - Millenáris MAGYARORSZÁG PÁLYA BAJNOKSÁGA (rendezők: FSZSE, BVSC kerékpáros szakosztály, MKSZSZ) Budapest - Millenáris Kezdő fiú 1. 2 HUN19990806 LÁSZLÓ Tamara KSI-SE 15,70 2. 4 HUN20020108 HÁJOS Dániel KSI-SE 15,73

Részletesebben

MKSZ 2015. évi költségvetési tervezet

MKSZ 2015. évi költségvetési tervezet MKSZ 2015. évi költségvetési tervezet BEVÉTELEK Az MKSZ 2015 ös költségvetésének bevételi oldalán az alábbi 9 bevételi sor szerepel: Bevételek I. Kiemelt Sportágfejlesztési támogatás KSF 4 150 000 000

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Kerékpáros Szövetség

Hajdú-Bihar Megyei Kerékpáros Szövetség KRITÉRIUM, 4 kör, 2 hajrá 128 BÁN Benedek Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület U13 128 4 kör 1 1 10 1 125 MÉSZÁROS Bence Szekszárdi Kerékpáros S.E. / Szekszárd U13 125 4 kör 2 2 6 2 116 TOMKA István

Részletesebben

MAGYAR CYCLO-CROSS BAJNOKSÁG, 2013. január 12. Békéscsaba, Póstelek

MAGYAR CYCLO-CROSS BAJNOKSÁG, 2013. január 12. Békéscsaba, Póstelek MAGYAR CYCLO-CROSS BAJNOKSÁG, 2013. január 12. Békéscsaba, Póstelek Amatőr I. 15,4 km 25,109 km/h 1. 91 HUN DIAN Ábel Bikeexpress SE 0:36:48 2. 93 HUN KARL Ádám Bikeexpress SE 0:37:05 3. 95 HUN KISS Hunor

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA

MAGYARORSZÁG KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA MAGYARORSZÁG KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA 2013-10-06 MOSONMAGYARÓVÁR MTE 1904 Kerékpáros Szövetség ZINKPOWE MOSON A MAGYARORSZÁG 2013. ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA Korcsoport : U13 Versenytáv : Rendező : ZINKPOWER

Részletesebben

László Sándor Emlékverseny Debrecen-Nagyhegyes, október 16.

László Sándor Emlékverseny Debrecen-Nagyhegyes, október 16. 15 km abszolút 1 1 184 TOMKA István Sárréti SE Optimit Gemels Püspökladány U13 00:27:40 32,53 km/h 2 1 170 KOVÁCS Judit DKSI-KONTENT / Debrecen WU15 00:27:41 00:00:01 32,51 km/h 3 2 186 NOVÁKI Ábel TUTTOBICI

Részletesebben

U13. Hajdú Kupa /TT és R/ Kínok Kínja /1.2/

U13. Hajdú Kupa /TT és R/ Kínok Kínja /1.2/ U13 Félsziget Kupa /T/ /Ox1.15/ 1. Bán Benedek Szekszárdi Szabadidős KE 12 9,2 18 2 59,2 2. Kiss Balázs Szekszárdi Kerékpáros SE 15 18,4 16 8 57,4 3. Magyar Gergő Győri Atlétikai Club 1 6 6 6 16 44 4.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Teljes ORV adatai (létszámok, korosztályok, nemek, súlycsoportok, stb.): 65 fő fiú, 31 fő lány, U15-U17-U19, WU15-WU17-WU19

BESZÁMOLÓ. Teljes ORV adatai (létszámok, korosztályok, nemek, súlycsoportok, stb.): 65 fő fiú, 31 fő lány, U15-U17-U19, WU15-WU17-WU19 BESZÁMOLÓ Az ORV versenysorozat 2016. évi versenyeiről Szövetség: Magyar Kerékpáros Szövetség.. Sportág/Szakág*: Kerékpár/ Pálya Egy sportágon belül több szakágnak, vagy nemenként külön rendezik az ORV-t,

Részletesebben

Beszámoló a DKSI 2016-ös szezonjáról

Beszámoló a DKSI 2016-ös szezonjáról DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület Beszámoló a DKSI 2016-ös szezonjáról Eredmények, kiemelkedő teljesítmények, az évad főbb momentumai 2016. november Tagságunk 2016. év végén

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG PÁLYA BAJNOKSÁGA. Serdülő fiu. Budapest - Millenáris

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG PÁLYA BAJNOKSÁGA. Serdülő fiu. Budapest - Millenáris MAGYAR KÖZTÁRSASÁG PÁLYA BAJNOKSÁGA Serdülő fiu Budapest - Millenáris 2015. 10. 03. RAJTLISTA Serdülő férfi S.n UCIcode Name Team 1. 3 HUN19990428 OROSZ Gergő FSZSE-TVK Mali 2. 2 HUN19990813 KONTOR Gergely

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Szekszárdi Kerékpáros Sportegyesület működéséről és terveinek

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

2015.06.25, DEBRECEN 196 2015.06.25 11:00

2015.06.25, DEBRECEN 196 2015.06.25 11:00 40 HUN20040514 ARANY Szelim DKSI Debreceni Kerékp. Sport SzIE U13 5,0 km 2015.06.25 11:00 00:00:00 80 HUN20040207 FISCHER Márk Hungaro Fondo Nonprofit Kft U13 5,0 km 2015.06.25 11:01 00:01:00 41 HUN20031031

Részletesebben

I. Kun Kör Kerekegyháza,

I. Kun Kör Kerekegyháza, Eredmények - 15 km UCI ID Name Team Time SPD 1 1 205 100 236 273 62 MAJOROS Dávid Kőbányai Torna Club SE U13 00:30:15 29,75 km/h 2 2 203 100 561 354 96 TÓTH Márkó Győri Atlétikai Club/Győr U13 00:30:16

Részletesebben

Decathlon-Borsodnadasd Kupa - Decathlon

Decathlon-Borsodnadasd Kupa - Decathlon U9 unisex 1 910 ROZGONYI ÁDÁM 2 901 PETROVICS Patrik 3 914 HERENCSÉNY I Róza 4 902 SÁNDOR Balázs 5 911 BUKOVÁCZ Anna Cube-Csömör 00:02:14 00:00:00 00:02:11 Vitalitas SE 00:02:15 00:00:01 00:02:12 Salgótarjáni

Részletesebben

EGYÉNI IDŐFUTAM ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

EGYÉNI IDŐFUTAM ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 1 131 HORVÁTH Zoltán Pécsi Junior KE Amatőr felnőtt 19,0 km 2015.06.25 13:45 02:45:00 03:11:47,39 26:47,39 42,55 km/h 131 2 143 VARGA Szabolcs Saxum KSC Amatőr felnőtt 19,0 km 2015.06.25 13:38 02:38:00

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Területi Évadnyitó, Balla Viktor Emlékverseny

Hajdú-Bihar Megyei Területi Évadnyitó, Balla Viktor Emlékverseny Hajdú-Bihar Megyei Területi Évadnyitó, Balla Viktor Emlékverseny. Köszönjük a Rendőrség, a Polgárőrség, Debrecen Város Önkormányzata, a Kék Lovagok Rendészeti Motoros Klub, valamint a Systematica Kft.

Részletesebben

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny Mountain Bike Cross Country verseny 2013. szeptember 15. Piliscsaba JEGYZŐKÖNYV A verseny rendezője: Budapesti Kerékpáros Szövetség, Magyar Egyetemi Főiskolás

Részletesebben

HAJDÚ KUPA 2017 Debrecen-Nagyhegyes, május 14.

HAJDÚ KUPA 2017 Debrecen-Nagyhegyes, május 14. 15 km abszolút 1 1 125 100 236 523 21 TOMKA István Sárréti SE U13 15,00 km 00:30:46 29,25 km/h 2 1 117 100 236 336 28 NEUBAUER Eliza Sára SZINGO-Balaton Team WU15 15,00 km 00:30:47 00:00:01 29,24 km/h

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

Helyezés Rajtszám Név Lakhely/Egyesület Idő 1. kör 2. kör 3.kör 4. kör 5. kör 6. kör 7. kör 8. kör 9. kör 10. kör Férfi U15-4 kör 1 327 Béla Dávid

Helyezés Rajtszám Név Lakhely/Egyesület Idő 1. kör 2. kör 3.kör 4. kör 5. kör 6. kör 7. kör 8. kör 9. kör 10. kör Férfi U15-4 kör 1 327 Béla Dávid Férfi U15-4 kör 1 327 Béla Dávid Vitalitás 00:29:53 00:07:34 00:07:20 00:07:35 00:07:23 2 332 Baranyi D. Áron 00:30:30 00:07:55 00:07:30 00:07:25 00:07:38 3 334 Fetter Erik PCCC 00:31:05 00:07:35 00:07:39

Részletesebben

László Sándor Emlékverseny - Magyar Kupa ELŐZETES EREDMÉNYLISTA! Debrecen - Nagyhegyes,

László Sándor Emlékverseny - Magyar Kupa ELŐZETES EREDMÉNYLISTA! Debrecen - Nagyhegyes, 15 km abszolút 1 1 175 100 236 523 21 TOMKA István Dr. Bátorfi-Agria KTK U13 15,00 km 00:29:59 2 1 173 100 236 235 24 KŐSZEGI Bianka KSI-Csepel SE WU15 15,00 km 00:30:00 3 2 172 100 236 216 05 KOVÁCS Judit

Részletesebben

Lássuk az eredményeket!

Lássuk az eredményeket! 2012. április 28-29. között került megrendezésre az idei évi Ifjúsági, Junior, Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság, Jánoshalmán. 3 héttel a Fekvenyomó Világbajnokság előtt, sokaknak ez volt az utolsó verseny,

Részletesebben

Név Születési év Kategória Egyesület

Név Születési év Kategória Egyesület Név Születési év Kategória Egyesület 1. Búr Zsolt 1981 Férfi felnőtt /Elit/ (1986-1992) Alpinbike Team Endura Giant High5 2. Purda Ádám 1990 Férfi felnőtt /Elit/ (1986-1992) DKSI-Freeriderz 3. Fejes Gábor

Részletesebben

Limit Change Point Olimpiai Cross Country Magyar Bajnokság Sopron

Limit Change Point Olimpiai Cross Country Magyar Bajnokság Sopron U9 fiú Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör 2. kör 1 U711 KÁLMÁN Dániel 00:08:07 00:00:00 00:03:50 00:04:16 2 U701 RÓNAY Kristóf Bike-Zone Gödöllő 00:08:45 00:00:38 00:04:18 00:04:26 3 U746

Részletesebben

Tour de Pécs Országúti Kerékpárverseny. Grawe Nagydíj Szakasz Magyarország Hegyi Bajnoksága

Tour de Pécs Országúti Kerékpárverseny. Grawe Nagydíj Szakasz Magyarország Hegyi Bajnoksága Tour de Pécs Országúti Kerékpárverseny Grawe Nagydíj Szakasz Magyarország Hegyi Bajnoksága Versenykiírás: 1. A verseny jellege: nyílt nemzetközi kerékpárverseny 2. A verseny célja: Magyarország Kerékpáros

Részletesebben

2017 LICENC ID UCI ID NAT. CAT. VEZETÉKNÉV KERESZTNÉV TEAM KTM Teszt Team H17 1 R WMaster1 SZEKERES Viktória KTM Teszt Team H17 2

2017 LICENC ID UCI ID NAT. CAT. VEZETÉKNÉV KERESZTNÉV TEAM KTM Teszt Team H17 1 R WMaster1 SZEKERES Viktória KTM Teszt Team H17 2 2017 LICENC ID UCI ID NAT. CAT. VEZETÉKNÉV KERESZTNÉV TEAM KTM Teszt Team H17 1 R00822 100 111 679 16 WMaster1 SZEKERES Viktória KTM Teszt Team H17 2 R00541 100 236 282 71 Master2 MEDGYES Gábor KTM Teszt

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4.

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2020. ÉVRE v.2019/1.4. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. 1 A Magyar Íjász Szövetség, továbbiakban

Részletesebben

Veszprémi XCO - Olimpiai cross utánpótlás magyar kupa

Veszprémi XCO - Olimpiai cross utánpótlás magyar kupa U9 lány A 1 u13 LICHTL Liána Focus Team Hungary 00:09:51 00:00:00 00:04:16 00:05:34 2 u14 SZÜCS Borbála Femat-ZKSE 00:10:12 00:00:21 00:04:37 00:05:35 3 u15 KÁLMÁN Luca Femat-ZKSE 00:11:30 00:01:38 00:05:30

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben

Serdülő-férfi. idő: 0:29:44

Serdülő-férfi. idő: 0:29:44 Serdülő-férfi 13,0 km idő: 0:29:44 26,233 km/h 1. 25 HUN19950601 EMHŐ Ferenc Pedáldöngölők HKE 0:29:44 2. 86 HUN19950807 VARRÓ Gergely KSI Schwinn-Csepel SE. 0:30:01 3. 62 HUN19950520 BEM Norbert János

Részletesebben

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: Tisztelt Sporttársak! A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: 2007. július 1-től életbe lépett nevezési rend értelmében minden nemzeti szövetség jogosult versenyszámonként

Részletesebben

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör 2. kör 3. kör

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör 2. kör 3. kör Férfi 4 1 408 Pelikán János CUBE Balaton team 02:01:41 00:00:00 00:40:10 00:41:22 00:40:04 2 411 Varró Gergely KSI-Schwinn Csepel 02:01:42 00:00:00 00:39:58 00:41:27 00:40:04 3 410 Varró Bálint KSI-Schwinn

Részletesebben

V. SuperCross Sorozat

V. SuperCross Sorozat V. SuperCross Sorozat 1. forduló - Kazincbarcika - 2014. 10. 19. 2. forduló - Ózd - 2014. 11. 02. 3. forduló - Veszprém - 2014. 11. 16. 4. forduló - Salgótarján - 2014. 11. 23. 5. forduló - Balassagyarmat

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6..

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6.. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2019. ÉVRE v.2018/1.6.. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. A Magyar Íjász Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

V. SuperCross Sorozat. Eddekor - Ózd Kupa, Ózd. 2. futam 2014. 11. 02. Ózdi Kerékpáros Egyesület

V. SuperCross Sorozat. Eddekor - Ózd Kupa, Ózd. 2. futam 2014. 11. 02. Ózdi Kerékpáros Egyesület V. SuperCross Sorozat 2. futam 2014. 11. 02. Eddekor - Ózd Kupa, Ózd Ózdi Kerékpáros Egyesület Helyezés Rajtszám Név Lakhely/Egyesület Korcsoport Kör Idő 1. kör 2. kör 3.kör 4. kör 5. kör 6. kör 7. kör

Részletesebben

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny!

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/176/japan-es-kazahsztan-is-jon-budapestre-ime-a-vb-mezony Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! 2016.11.24. 11:09 CET Tokióban rendezték meg

Részletesebben

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA. Debrecen, július 24. vasárnap 10:00 óra

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA. Debrecen, július 24. vasárnap 10:00 óra Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA Debrecen, 2016. július 24. vasárnap 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Polony István, MKSZ elnök Dr. Papp László, Debrecen polgármestere 2. A verseny

Részletesebben

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, június 23. csütörtök 10:00 óra

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, június 23. csütörtök 10:00 óra Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, 2016. június 23. csütörtök 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Tasó László, közlekedéspolitikáért felelős

Részletesebben

TOUR DE PÉCS ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRVERSENY 2016

TOUR DE PÉCS ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRVERSENY 2016 TOUR DE PÉCS ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRVERSENY 2016 A verseny fővédnöke: Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere A verseny támogatói: Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége Csofém Épületgépészeti Szakáruház

Részletesebben

Felnőtt, Utánpótlás Hegyi Országúti OB szeptember 22., Orfű - Pécs Versenykiírás

Felnőtt, Utánpótlás Hegyi Országúti OB szeptember 22., Orfű - Pécs Versenykiírás Felnőtt, Utánpótlás Hegyi Országúti OB 2018. szeptember 22., Orfű - Pécs Versenykiírás A felnőtt-férfi, a felnőtt-női, az utánpótlás férfi és az utánpótlás női korcsoportok számára kiírt hegyi országúti

Részletesebben

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Pályakerékpár Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

Helyezés Rajtszám Név Lakhely/Egyesület Szül. Idő 1. kör (+400m) 2. kör 3.kör 4. kör 5. kör 6. kör 7. kör 8. kör Férfi U15-4 kör 1 320 Dian Ábel

Helyezés Rajtszám Név Lakhely/Egyesület Szül. Idő 1. kör (+400m) 2. kör 3.kör 4. kör 5. kör 6. kör 7. kör 8. kör Férfi U15-4 kör 1 320 Dian Ábel Férfi U15-4 kör 1 320 Dian Ábel Budapest/Bikeexpress SE 1999 0:38:34 0:10:09 0:09:39 0:09:53 0:08:52 2 319 Karl Ádám Budapest/Bikeexpress SE 1999 0:38:56 0:10:09 0:09:39 0:09:53 0:09:13 3 315 Kiss Hunor

Részletesebben

PÁLYA SZAKÁG BESZÁMOLÓ 2014. 1. Olimpiai, paralimpiai felkészülés és kvalifikáció (olimpiai számokban érintett szakágaknál)

PÁLYA SZAKÁG BESZÁMOLÓ 2014. 1. Olimpiai, paralimpiai felkészülés és kvalifikáció (olimpiai számokban érintett szakágaknál) 1. Olimpiai, paralimpiai felkészülés és kvalifikáció (olimpiai számokban érintett szakágaknál) Válogatott edzőtáborok: A pálya válogatott egy alkalommal kapott lehetőséget, edzőtáborozásra. Tatán az olimpiai

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA DEBRECEN, június 23.

MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA DEBRECEN, június 23. Eredmények - U13 14 60 1 HUN20040301 MAGYAR Gergő Győri Atlétikai Club U13 6,00 km 00:09:53,56 36,39 km/h 60 190 2 HUN20040116 CSORBA Lázár Veloroom Kecskeméti Első Sor SE U13 6,00 km 00:10:12,29 35,28

Részletesebben

Időfutam Országos Bajnokság DEBRECEN, június 23.

Időfutam Országos Bajnokság DEBRECEN, június 23. 1 HUN20041017 ARNÓTH József -KONTENT / Debrecen U13 6,00 km 10:00:00 1 129 HUN20041024 BÁN Benedek Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület U13 6,00 km 10:01:00 129 58 HUN20050621 BOJTOR Csongor Győri

Részletesebben

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI PÁROS IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, július 23.

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI PÁROS IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, július 23. Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI PÁROS IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, 2016. július 23. szombat 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Tasó László, közlekedéspolitikáért felelős

Részletesebben

Név Születési év Kategória Egyesület

Név Születési év Kategória Egyesület Név Születési év Kategória Egyesület 1. Búr Zsolt 1981 Férfi felnőtt /Elit/(1986-1992) Alpinbike Team-Endura-Giant-High5 2. Bálint András 1992 Férfi felnőtt /Elit/(1986-1992) serrenők 3. Temesi Victor

Részletesebben

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Bocskaikert, 354-es számú út, június 28. csütörtök 10:00 óra

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Bocskaikert, 354-es számú út, június 28. csütörtök 10:00 óra Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2018. ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Bocskaikert, 354-es számú út, 2018. június 28. csütörtök 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Priczinger Péter, az MKSZ elnöke Szőllős Sándor,

Részletesebben

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás futam után

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás futam után Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás 1-2-3. futam után 2017. augusztus 20. Felnőtt férfi B.kereszt Görömböly Kazincbarcika Ózd Helyezés Név Rajtszám Születési év Egyesület 1. futam 2. futam 3. futam

Részletesebben

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett eredmények

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett eredmények Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett eredmények Felnőtt férfi B.kereszt Görömböly Kazincbarcika Ózd Helyezés Név Rajtszám Születési év Egyesület 1. futam 2. futam 3. futam 4. futam Összetett 1. Molnár Péter

Részletesebben

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017 Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017 A Magyar Búvár Szakszövetség 2017. évben a 2017. évi Nyílt Európa Bajnokságra való felkészülést és kiutazást tudja támogatni központi

Részletesebben

TAMÁSI XCO Magyar Kupa Futam

TAMÁSI XCO Magyar Kupa Futam Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány Sport u7 fiú 1 U927 CSRESZNYÉS Mór 17686880:10:28 00:00:00 00:06:09 2017-08-13 09:19:02 Tempo Sport Kft 1/ 3 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány Sport

Részletesebben

Elimina Tour - Nagykanizsa XCO Grand Prix 2014

Elimina Tour - Nagykanizsa XCO Grand Prix 2014 U9 fiú 1 GY707 Vas Barnabás Merida Maraton Team-CST 2 GY722 Szakszon András Pilis Cross Country Club HUN20060223 00:02:38 00:00:00 00:00:49 00:00:53 00:00:54 HUN20060301 00:02:45 00:00:07 00:00:48 00:00:53

Részletesebben

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány 2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány Szakvezetés Szövetségi kapitány Szakágvezetők Edzők FFFFx FFksx FFksNF Sporttudományi háttér Terhelés diagnosztika

Részletesebben

FELNŐTT, UTÁNPÓTLÁS ÉS AMATŐR IDŐFUTAM OB JÚNIUS 23., IBRÁNY EREDMÉNYLISTA. Helyezés Név Csapat Idő

FELNŐTT, UTÁNPÓTLÁS ÉS AMATŐR IDŐFUTAM OB JÚNIUS 23., IBRÁNY EREDMÉNYLISTA. Helyezés Név Csapat Idő FELNŐTT, UTÁNPÓTLÁS ÉS AMATŐR IDŐFUTAM OB 2017. JÚNIUS 23., IBRÁNY EREDMÉNYLISTA Elit 1. PELIKÁN János Zsombor Team Amplatz BMC 36:16.65 2. PEÁK Barnabás KONTENT-DKSI Cycling Team 36:24.65 3. DÉR Zsolt

Részletesebben

I. ÓZD KUPA XCO MAGYAR KUPA 2012. AUGUSZTUS 25-26.

I. ÓZD KUPA XCO MAGYAR KUPA 2012. AUGUSZTUS 25-26. I. ÓZD KUPA XCO MAGYAR KUPA 2012. AUGUSZTUS 25-26. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Szervezők: Az 1999-ben alakult Ózdi Kerékpáros Egyesület 2004. után ismét XCO Magyar Kupa futamot szervez, ám az eddigiektől eltérően

Részletesebben

Salgótarján Kupa - XCO Magyar Kupa

Salgótarján Kupa - XCO Magyar Kupa Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör 5. kör Elit férfi abszolút 1 26 LAMI Michal JUMP SPORT KLUB Kosice 2 20 TOMÁS Visnovsky 3 18 BÚR Zsolt Alpinbike Team Endura Giant

Részletesebben

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztés A 2019. évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztő: Lévai Zoltán Ritter Árpád Gulevszkij Konsztantin U23-as Európa-bajnokság Novi Sad kötöttfogás /2019 03 04-06./

Részletesebben

VelenceBike MTB Maraton RT/HT

VelenceBike MTB Maraton RT/HT Rövid táv U13 Fiú 1 2985 GUDELLA Ádám 01:31:43 00:00:00 2 2903 LERNYEI Samu Hungaro Fondo 01:31:53 00:00:09 3 2906 MANCE Imre Jonathan Hungaro Fondo 02:27:04 00:55:20 Rövid táv U13 Lány 1 2955 SZOMBATI

Részletesebben

HAJDÚ KUPA 2017 Előzetes rajtlista

HAJDÚ KUPA 2017 Előzetes rajtlista ASE Kerékpár MOLNÁR Tamás 1974 igazolt ASE Kerékpár SÁSKA Zoltán 1988 igazolt A-Team / Kaposvár KNÉZICS Attila 1970 master2 Balmazújváros SZABÓ Ferenc 1975 master2 Budapest ZILAHY Tibor 1972 master2 BVSC-Zugló

Részletesebben

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1. kör U9 Unisex 1 Gy702 RÓNAY Bálint BIKE ZONE Gödöllő 00:08:42 00:00:00 00:08:41 2 Gy801 KISS Emma Lotti BIKE ZONE Gödöllő 00:09:14 00:00:31 00:09:11 3 Gy27

Részletesebben

Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013

Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013 Mérk Kinizsi se Eredmények 2012-2013 Elnök: Aradi József Edző: Szűcs Sándor Mérk, 2013 Mérk Kinizsi SE. 2012 hazai versenyeken elért eredmények Versenyzői létszám: 23 igazolt versenyző 2012.03.31. RAW

Részletesebben

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 2877 KOVÁCS Győző VELENCE BIKE TEAM 00:58:50 2 2912 HORVÁTH Áron Mihály Superior MTB Team 01:02:10 3 2855 SZERZŐ Péter 01:02:24 4 2901 MÉHÉSZ Tamás Merida Maraton Team-CST

Részletesebben

alul maradt 160 kilós lengyel ellenfelével szemben

alul maradt 160 kilós lengyel ellenfelével szemben 2010. január 16. szombat FELNŐTT ORSZÁGOS RANGSORVERSENY Keresztes Krisztina (+78 kg) aranyérmes Ganter István (100 kg) hetedik 2010. január 23. szombat FELNŐTT MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KUPA Keresztes Krisztina

Részletesebben

Magellán Kupa MTB XCO verseny - Elit U17 Férfi

Magellán Kupa MTB XCO verseny - Elit U17 Férfi Magellán Kupa MTB XCO verseny - Elit U17 Férfi 1. Magellán Kupa MTB XCO verseny - Elit U17 Férfi 1 273 FENYVESI Péter X2S-KONA TEAM 00:49:52 00:00:00 5 0 2 279 KOCSIS Dávid Gödöllői Sport Klub 00:51:41

Részletesebben

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/17

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/17 ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/17 1. Az országos döntő rendezője: Szenyor Szabadidő Kerékpáros Sport egyesület Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség megbízása alapján a Magyar Diáksport Szövetség

Részletesebben

Futapest - Nógrád Crossfutás június 20.

Futapest - Nógrád Crossfutás június 20. Futapest - Nógrád Crossfutás 2010. június 20. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. RAJSZKI LILI 1998 845 22:00 2. Csák Tamás 2000 2289 22:16 3. Kiszelák Nicholas 1997 2297 22:59

Részletesebben

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás 1-2. futam után

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás 1-2. futam után Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás 1-2. futam után 2017. július 18. Felnőtt férfi B.kereszt Görömböly K.barcika Ózd Helyezés Név Rajtszám Születési év Egyesület 1. futam 2. futam 3. futam 4. futam

Részletesebben

V. László Sándor Emlékverseny

V. László Sándor Emlékverseny Országúti Évadzáró - Versenykiírás V. László Sándor Emlékverseny Debrecen-Nagyhegyes, 2018. október 7. vasárnap 1. A verseny célja: 2018. évi kerékpáros versenyszezon zárása, a kerékpársport népszerűsítése,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÉVI ORSZÁGÚTI BAJNOKSÁGA JÚNIUS , IBRÁNY RAJTLISTA. Sn. UCI ID Name Team

MAGYARORSZÁG ÉVI ORSZÁGÚTI BAJNOKSÁGA JÚNIUS , IBRÁNY RAJTLISTA. Sn. UCI ID Name Team MAGYARORSZÁG 2017. ÉVI ORSZÁGÚTI BAJNOKSÁGA 2017. JÚNIUS 24-25., IBRÁNY RAJTLISTA U13 1. 140 100 236 619 20 BOJTOR Csongor Győri AC - Kerékpár Szakosztály 2. 141 100 236 508 06 SZŰCS Ádám Győri AC - Kerékpár

Részletesebben

A évi MEFOB Úszóbajnokság helyi sajtója Megjelent december 9-én a honlapon és a Hajdú-Bihari Naplóban

A évi MEFOB Úszóbajnokság helyi sajtója Megjelent december 9-én a  honlapon és a Hajdú-Bihari Naplóban A 2015. évi MEFOB Úszóbajnokság helyi sajtója Megjelent 2015. december 9-én a www.haon.hu honlapon és a Hajdú-Bihari Naplóban http://www.haon.hu/az-egyetemistak-most-budapesten-usztak-ki-mindent-magukbol/2969110

Részletesebben

Az egybeesés természetesen hiányzókkal járt, ennek ellenére komoly mezőnyt vonzott idén is Győr. Láthattuk többek között:

Az egybeesés természetesen hiányzókkal járt, ennek ellenére komoly mezőnyt vonzott idén is Győr. Láthattuk többek között: A győri Aqua Sportközpont immáron nyolcadik alkalommal adott otthont 2017. december 13-16 között egyesületünk szervezésében megrendezett VIII. SCITEC Győr Open nevű úszóversenynek. A 2017-es év legnagyobb

Részletesebben

Buruczki Szilárd (Kőbánya TC) nyerte a BringaPark Kupa összetettjét

Buruczki Szilárd (Kőbánya TC) nyerte a BringaPark Kupa összetettjét A gyerekek voltak a hétvége legnagyobb nyertesei Két hete még havas, jeges pályán, egy hete sárban, ezen a hétvégén pedig már napsütésben, tavaszias időben szervezték meg a kőbányai BringaPark kupa soron

Részletesebben

IV. Balla Viktor Emlékverseny

IV. Balla Viktor Emlékverseny VERSENYKIÍRÁS. IV. Balla Viktor Emlékverseny Debrecen-Nagyhegyes, 2017. április 15 (Ranglista pontszerző és Magyar Kupa verseny) 1. A verseny célja: 2017. évi kerékpáros versenyszezon megnyitása, a kerékpársport

Részletesebben

Tündér Tour. Felső-Tisza vidéki Kerékpáros Maraton, Olimpiai 5 Próba. Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Országúti Bajnokság

Tündér Tour. Felső-Tisza vidéki Kerékpáros Maraton, Olimpiai 5 Próba. Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Országúti Bajnokság Tündér Tour Felső-Tisza vidéki Kerékpáros Maraton, Olimpiai 5 Próba Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Országúti Bajnokság Az olimpiai 5 próbázók számára, valamint a régióban élő kerékpárosok számára kiírt

Részletesebben

Magyarország Hegyi Bajnoksága Országúti Kerékpárverseny versenykiírása

Magyarország Hegyi Bajnoksága Országúti Kerékpárverseny versenykiírása Magyarország Hegyi Bajnoksága Országúti Kerékpárverseny versenykiírása 1. A verseny jellege: tömegrajtos országúti kerékpárverseny 2. A verseny célja: Magyarország Kerékpáros Szövetség (MKSZ)- versenyrendszerén

Részletesebben

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/421/uszo-ob-gyurta-tripla-milak-kristof-cseh-laszlot-legyozve-a-vb-n Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n 2017.04.22. 20:09 CET Véget

Részletesebben

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése KVSE atlétika szakosztály 2013. évi értékelése Az atlétika szakosztály elsősorban gyermek és serdülő korcsoporttal dolgozik. A 2013-as évben bekapcsolódtunk a Magyar Atlétikai Szövetség által életre hívott

Részletesebben

Borsod MTB Bajnoka 2017 II. futam - Miskolc-Görömböly

Borsod MTB Bajnoka 2017 II. futam - Miskolc-Görömböly Felnőtt Férfi 1. BARANYI DÁVID ÁRON 4 VKE-Nelson 0:44:08 0:00:00 Pepperl+Fuchs MTB Team 2. Molnár Péter 23-0:46:35 0:02:27 3. Boda Péter 66-0:47:14 0:03:06 4. Radványi Norbert 26 AKSE 0:47:36 0:03:28 5.

Részletesebben

Felnőtt, Utánpótlás Országúti OB június , Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S

Felnőtt, Utánpótlás Országúti OB június , Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S Felnőtt, Utánpótlás Országúti OB 2017. június 24-25., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S A felnőtt-férfi, felnőtt-női, utánpótlás férfi és utánpótlás női korcsoportok számára kiírt országúti országos bajnokságot

Részletesebben

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (54 nevezés) Jurandori Mini Fiú (7 nevezés) I. Halmagyi Viktor II. Kisling Zénó III. Vígh Péter IV. Petővári Nicola Jurandori

Részletesebben

Felnőtt, Utánpótlás és Amatőr Időfutam OB június 23., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S

Felnőtt, Utánpótlás és Amatőr Időfutam OB június 23., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S Felnőtt, Utánpótlás és Amatőr Időfutam OB 2017. június 23., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S A felnőtt-férfi, felnőtt-női, utánpótlás férfi és utánpótlás női korcsoportok számára kiírt időfutam országos

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről. Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről. Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke Kezdetektől napjainkig A hegyikerékpározás az 1980-as években kezdte el meghódítani

Részletesebben

Magyar Búvár Szakszövetség Országos Bajnokság 2015 Versenyjegyzőkönyv

Magyar Búvár Szakszövetség Országos Bajnokság 2015 Versenyjegyzőkönyv Magyar Búvár Szakszövetség Országos Bajnokság 2015 Versenyjegyzőkönyv Gyékényesi búvárbázis, 2015.07.23. - VERSENYBÍRÓK Versenyigazgató Technikai igazgató Versenyorvos Mentőbúvár Bemondó Előindító Indító

Részletesebben

MOGSZ UTÁNPÓTLÁS MAGYAR BAJNOKSÁG 2008 JÁSZBERÉNY

MOGSZ UTÁNPÓTLÁS MAGYAR BAJNOKSÁG 2008 JÁSZBERÉNY UTÁNPÓTLÁS MAGYAR BAJNOKSÁG JÁSZBERÉNY MAGYAR KÖZTÁRSASÁG.-ÉVI UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGA FÉRFI VÉGEREDMÉNY JUNIOR "A" Rajtszá m m m (egyéni) m Döntő m m (Pontozásos) HELYE Futam Pont. ZÉS Fehér Zoltán,, :,

Részletesebben

Pálya Edző verseny 2.forduló 2010.05.08 Budapest, Millenáris U13-U15. Rajtlista

Pálya Edző verseny 2.forduló 2010.05.08 Budapest, Millenáris U13-U15. Rajtlista Pálya Edző verseny 2.forduló 2010.05.08 Budapest, Millenáris U13-U15 Rajtlista Ssz. S.n. Név Csapat 1. 2 HAJDÚ Máté Olivér BVSC-Zugló 2. 24 BEREGSZÁSZI Bence KSI SE 3. 25 MOLNÁR Gábor KSI SE 4. 26 BORISSZA

Részletesebben

K&H Zalakaros Maraton - 45 km MTB Felnőtt Férfi

K&H Zalakaros Maraton - 45 km MTB Felnőtt Férfi K&H Zalakaros Maraton - 45 km MTB Felnőtt Férfi 1. K&H Zalakaros Maraton - 45 km MTB Felnőtt Férfi 1 131 Mentes Attila Mocorgó 01:4:45 00:00:00 01:4:45-> 1 3 Horváth - 01:46:11 00:1:5 01:46:11-> 1 Péter

Részletesebben

Bike - Zone országos bajnokság

Bike - Zone országos bajnokság Bike - Zone országos bajnokság 2015. május 10-én megtartott V. Endura Vértes Maraton mini Bike - Zone országos bajnokságon Rónay Bálint István, 2. b osztályos tanuló 5. helyezést ért el. Szombaton ugyanitt

Részletesebben

Oldal 1. Acél a cél eredménylista

Oldal 1. Acél a cél eredménylista U9 Unisex 1 Gy702 RÓNAY Bálint BIKE ZONE Gödöllő HUN20060330 00:08:42 00:00:00 00:08:41 2 Gy801 KISS Emma Lotti BIKE ZONE Gödöllő HUN20060809 00:09:14 00:00:31 00:09:11 3 Gy27 SZÜR Brendon 00:09:45 00:01:02

Részletesebben

XXVIII. PALÓC TRIATLON Révész László emlékverseny

XXVIII. PALÓC TRIATLON Révész László emlékverseny XXVIII. PALÓC TRIATLON Révész László emlékverseny Gyermek, Serdülő Ranglista Verseny, Olimpiai Reménységek Válogató, valamint Rövidtávú Elit OB és AQUATLON Magyar Bajnokság minden korcsoport számára. A

Részletesebben