Hrubos Ildikó.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hrubos Ildikó."

Átírás

1 Hrubos Ildikó Növekvő és egyre komplexebb társadalmi különbségek a felsőoktatásban Jelen sorok írója szociológusként, felsőoktatás-kutatóként elsősorban a felsőoktatás intézményrendszerének átalakulásával, a felsőoktatás-politika nemzetközi trendjeivel foglalkozik. Ugyanakkor nyilvánvaló számomra, hogy az intézményrendszer jellegzetességei közvetlen hatással vannak, lehetnek a társadalmi egyenlőtlenségek alakulására. Már csak azért is érdekel ez az összefüggés, mert fiatal kutatóként olyan szakmai közegben szocializálódtam, amelyben a társadalmi egyenlőtlenségek kérdése fő paradigma volt. Ebben a körben sokat tanultam Gazsó Ferenctől, az ő munkáiból. Tanulmányomban azokat a gondolataimat foglalom össze röviden, amelyeket az utóbbi években folytatott kutatásaim során fogalmaztam meg a fenti kérdésről, mintegy mellékes vonulatról, de valószínűleg a legfontosabb ügyről. A globális szint 1998-ban, egy évekig tartó regionális konferencia sorozat után az UNESCO világkonferenciát tartott Párizsban a felsőoktatás helyzetéről, és üzenetet fogalmazott meg a 21. század felsőoktatása számára. A konferencia nyilatkozata drámai megfogalmazással élt: a felsőoktatás világszerte válságban van, aminek hátterében az a feloldhatatlannak látszó ellentmondás azonosítható, amely a további hallgatói létszámexpanziót követelő társadalmi nyomás és az ezt kísérő folyamatos finanszírozási nehézségek között feszül. Aggodalomra ad okot, hogy a tömegessé válással párhuzamosan csökken az átlagos minőség, és a felsőoktatást több más súlyos kritikai is éri. A felsőoktatás kényszerhelyzetben van, szemléletváltásra ítéltetett, meg kell találnia új társadalmi funkcióját, el kell fogadtatnia magát a társadalommal. Felelősséget kell vállalnia az oktatási szektor egészéért (hiszen ha 50% fölé emelkedik a résztvevők aránya a tipikus korcsoportban, akkor már el kell szakadni az elit-arisztokratikus attitűdtől, a közoktatástól való elhatárolódástól: a felsőoktatás az oktatási rendszer egészének részévé válik). De feladata ezen is túlmutat: felelősséget kell vállalnia a társadalom egészéért, meghatározó szerepet kell játszania a mindenkit sújtó értékválság feloldásában. Ennek kulcseleme, hogy a gazdasági szempontokra korlátozódó beállítódást meg kell haladni, nagyobb figyelmet kell fordítani a morális és lelki dimenziókra. A dokumentum a felsőoktatás iránti soha nem látott hatalmas érdeklődés mellett a diverzifikálódást jelölte meg a századforduló (ezredforduló) döntő jellemzőjének, ami a sokféle társadalmi igény kielégítését szolgálhatja, ezért a jövőben is kívánatos tendencia. E nagy ívű nyilatkozat lényegében visszhang nélkül maradt, mondhatni feledésbe merült. (World Declaration 1998) 1

2 Tíz év múlva az UNESCO megismételte a felsőoktatással foglalkozó vizsgálódását. A es párizsi konferencia már kevésbé volt emelkedett hangvételű, gyakorlatiasabb szinten közelítette meg a kérdést, és konkrétabb megállapításokat tett. Először is azt, hogy a korábban azonosított problémák nemcsak változatlanul fennállnak, hanem tovább mélyültek. A váratlanul bekövetkezett gazdasági világválság következtében veszélybe került az akadémiai tevékeny finanszírozása is. Kíméletlen verseny folyik az erőforrásokért. A kormányzatok néhány kiemelt intézményt, projektet támogatnak, hogy legalább egy-egy sziget helyt tudjon állni az akadémiai versengésben. Erősödik az elitizmus, háttérbe kerül a társadalmi esélyegyenlőség kérdése. Különösen a fejlődő országok szembesülnek a súlyos dilemmával: növeljék tovább a felsőoktatásban résztvevők számát, arányát, hogy közelebb kerüljenek a fejlett országok részvételi arányaihoz (és egyben enyhüljenek az esélykülönbségek), vagy pedig néhány csúcsintézményt építsenek ki, amelyek esetleg bekerülhetnek a világszínvonalú egyetem címért küzdők körébe. A feltörekvő országok minden jel szerint hatalmas összegeket költenek a felsőoktatás fejlesztésére, ami elsősorban új, világszínvonalúnak szánt egyetemek kiépítésére összpontosít. A globalizálódás meglepő gyorsasággal terjed az akadémiai világban, így a problémák az országok és intézmények (és természetesen a népesség) egyre nagyobb körét érintik. A centrum és a periféria különbsége mindig is érvényesült az egyetemek, a kutatás világában, de ez most még erősebben jelentkezik, ami nagyfokú agyelszívást eredményez a fejlettebb, gazdagabb régiók részéről. A felsőoktatásban érvényesülő társadalmi egyenlőtlenségek új színterei bontakoznak ki. (Altbach et al. 2009) Az európai szint A felsőoktatás differenciálódása, az intézményi sokféleség megjelenése együtt járt a látványos hallgatói létszámexpanzióval. Ennek a jelenségnek az elfogadása Európában nem volt könnyű, mivel itt az ún. integrált modell szerint épült ki a felsőoktatás, ami azt jelenti, hogy az azonos hivatalos státuszba tartozó intézmények azonos funkciót töltenek be, elvileg azonos presztízsnek örvendenek (a kontinentális Európában a XIX. század elejétől érvényesülő állami szabályozás, a brit rendszerben pedig a tradíció ereje adta meg a kereteket). A más történelmi és társadalmi környezetben kialakuló amerikai felsőoktatási rendszerre viszont eredetileg is az ún. diverzifikált modell volt jellemző. Európában az egyetemi szektor mellett létrejött a nemegyetemi (hazai fogalmaink szerit a főiskolai) szektor azóta használhatjuk a felsőoktatás fogalmát. Utóbb sok helyen a rövidebb, általában két éves, érettségi utáni felsőfokú szakképzés is polgárjogot nyert (így a harmadfokú képzés fogalmát is be kellett vezetni). Ezáltal az oktatási rendszerben előre haladó hallgatók társadalmi szelekciója már nem csak a felsőoktatásba való bejutás esélyében jelentkezik, hanem abban is, hogy milyen típusú intézménybe, milyen szintű képzési programba nyernek felvételt. A nagy létszámnövekedés (és a gazdasági, társadalmi fejlődés) következménye, hogy a végzős hallgatók egyre heterogénebb munkaerőpiaccal találkoznak, így a képzési program szakmai jellege is meghatározza karrier lehetőségeiket (és ezen a ponton ugyancsak érvényesül a társadalmi szelekció). (Hrubos 2010a) 2

3 Az 1999-ben elindított európai felsőoktatási reform a felsőoktatási rendszerek harmonizálását tűzte ki célul, mégpedig az ún. lineáris (többciklusú) modell elvei szerint. Ezáltal a korábbi egyetemi és főiskolai szektor közötti határok kezdtek ugyan elhalványulni, de legalább is a szakmai irányultság jellege tekintetében továbbra is érvényesülnek. Az egyetemi szektor esetében viszont megjelent egy új szelekciós pont, mégpedig a BA/BSc és a MA/MSc (PhD) szint között. Az Európai Felsőoktatási Térség létrehozásának mozgatórugója az a törekvés volt, hogy a magasan képzett munkaerő nemzetközi mobilitása előtt álló egyik fontos akadály a végzettségek eltérő tartalma, értelmezése elháruljon. Az explicit formában megfogalmazott elsődleges cél tehát a munkaerővel való ésszerűbb gazdálkodás volt, de a háttérben azon elgondolás állt, hogy így ki lehet nevelni az európai gazdasági, kulturális, politikai elitet. Azt a réteget, amely már felsőfokú tanulmányai során szerez nemzetközi tapasztalatot, munkavállalóként természetes módon mozog az európai munkaerőpiacon, kultúrája, lojalitása elsősorban európai (ami akkor is érvényesül, ha időről időre hazájában vállal munkát). A hallgatói mobilitás tehát kiemelt kérdése a reformnak, nagy figyelem irányul rá, már csak azért is, mert az egész vállalkozás sikerességének mérésére alkalmas eszköznek látszik. Az európai csereprogramok valóban megmozgatták a felsőoktatás világát. A kérdés mélyebb vizsgálata azonban rámutat, hogy a csereprogramok keretében megvalósuló ún. kredit mobilitás súlya csökkenőben van, és egyre nagyobb a jelentősége az ún. diploma mobilitásnak, amely a teljes képzési program külföldi egyetemen való elvégzését jelenti. Míg az előbbinél sok esetben dominál a turizmus jelleg (ami egyébként nem haszontalan), addig a diploma mobilitás komoly szakmai szándékot jelent. Kézenfekvő, hogy a nemzetközi hallgatói mobilitásban működik a társadalmi szelekció. Ahhoz, hogy egy hallgató vállalkozzon rá, általában szükséges az intellektuálisan és anyagilag támogató családi háttér, különösen a diploma mobilitás esetében, amely nem élvezi az európai csereprogramoknál rendszeresített támogatást. Ennek a jelenségnek a statisztikai követése, a jelzett összefüggés adatszerű alátámasztása nem könnyű feladat. Az EUROSTUDENT adatgyűjtési rendszer kapta ezt a feladatot, survey jellegű módszereket használ, és nemcsak a tanulmányi utakat, hanem a hallgatók szociális hátterét is megpróbálja rendszeresen vizsgálni. Jelenleg 24 európai ország vesz részt a programban, tehát ebben a körben van lehetőség a nemzetközi összehasonlításra (2012-től Magyarország is csatlakozik a rendszerhez). Még messzebb mutató kérdés, hogy vajon mi történik a munkaerőpiacon, milyen előnyt jelent a fiatal munkavállaló számára a hallgatóként megszerzett és dokumentált nemzetközi tapasztalat. Kik lesznek a sikeres, nemzetközi értelemben mobil munkavállalók? A diplomás pályakövetési rendszer, a nemzeti adatgyűjtések összehangolása talán közelebb visz ennek átlátásához. (Hrubos 2011) A Bologna-folyamat dokumentumai arról tanúskodnak, hogy az esélyegyenlőség kérdése csak nagyon általános szinten, jelszavakban merül fel, valójában egyedül a Nemzetközi Hallgatói Szövetség szorgalmazza a téma tárgyalását, a hallgatók követelésére kerülnek be a feladattervekbe az erre vonatkozó kitételek, javaslatok. A reform irányítói lényegében nemzeti keretekbe utalják az esélyegyenlőség kérdését, és bár a Nemzetközi Hallgatói Szövetség szívós fellépése következtében többször megfogalmazódott már a javaslat egy 3

4 európai alap létrehozására, amely támogatná a hátrányos helyzetű hallgatók mobilitását, a tényleges megvalósítás mindig elakad, a résztvevő kormányzatok nem tudnak megegyezni a pénzügyi hozzájárulás tekintetében. A hallgatók felvetnek egy még kényesebb kérdést is: morálisan nehezen fogadható el a hallgatói mobilitás földrajzi irányában érvényesülő Kelet Nyugat lejtő. Az aszimmetria létezése korrekt módon dokumentálható az európai csereprogramok teljes körű, idősoros adataival. Félő, hogy a felsőoktatási rendszerek európai harmonizálása paradox hatással jár (a gazdasági, társadalmi, politikai egységesülés célja szempontjából): a kevésbé fejlett régiókból még inkább eláramlik a magasan képzett munkaerő a gazdagabb régiók felé (amire globális vonatkozásban utalt UNESCO nyilatkozat).(hrubos 2010b) A nemzeti szint Miközben az Európai Felsőoktatási Térség szintjén lezajlott a képzési rendszerek összehangolása (ebben az értelemben bizonyos homogenizálódás), egy-egy országon belül éppen a reform következtében differenciálódás zajlott le. A korábban jól áttekinthető szerepű egyetemi és főiskolai szektor közötti különbségek jogi és tartalmi értelemben is csökkentek, de közben változatosabb lett az intézmények szerepvállalása: a korábbi főiskolák is indítanak (indíthatnak) MA/MSc képzéseket (esetleg doktori programokat), az egyetemek BA/BSc képzésekkel (mi több, rövidebb idejű szakképzéssel) is foglalkoznak. Egyes országokban olyan megoldás is van, hogy az egyetemek akadémiai típusú, a korábbi főiskolák gyakorlatorientált programokat ajánlanak azonos szakterületeken. Részben a képzés tömegessé válása, részben az európai reform keretében általánossá váló kreditrendszer adta lehetőségek következtében és a gyorsan változó munkaerő-piaci igények szorításában egyre nagyobb a nem tipikus életkorú, a munka mellett tanuló, a második, harmadik diplomát szerző hallgatók aránya. Ők más-más oktatásszervezési megoldásokat, más-más tartalmú oktatást igényelnek. A felsőoktatási intézmények keresik a helyüket ezen a térképen, különböző megoldásokkal próbálkoznak, hogy helytállhassanak az erőforrásokért folyó versenyben. Felértékelődött az intézményi szint. Egyre nagyobb a jelentősége, hogy mely intézményben (intézményekben) szerezte diplomáját, fokozatát a leendő munkavállaló, a további képzésre vágyó. Témánk szempontjából pedig megállapítható, hogy itt ismét megjelenik egy újabb szelekciós színtér. Az intézményi szint hierarchikus szemléletben Az egyre erősödő versenyre adott egyik válasz (a nemzetállamok szintjén) a csúcsegyetemek kiépítése, kiemelt támogatás néhány olyan intézménynek, amelytől remélhető, hogy képes a globális akadémiai versenyben színre lépni. Ez részben presztízskérdés, részben pedig azt ígéri, hogy végül is - hozzájárul a gazdaság és a társadalom alapkérdéseinek megoldásához, fenntartja és fejleszti a kutatási teljesítményt, elit képzést nyújt, a kutatói utánpótlást neveli, gondozza az akadémiai tehetséget, és általában a kiválóságot. A folyamat az 1960-as évektől 4

5 teret nyerő, a hallgatói létszámexpanzióval összefüggő egalitarizmus ellenhatásának is tekinthető. (Hrubos 2012) Ez a törekvés összefüggésbe hozható az intézményi rangsorkészítési ipar gyors és látványos kibontakozásával. A nemzeti szintű rangsorok után, főleg a 2000-es évek elejétől, megjelentek a nemzetközi rangsorok. Sok vita övezi ezt a tevékenységet, az eredmények relevanciáját, érvényességét, megbízhatóságát, általában az alkalmazott módszereket, de az eredmények interpretálását is, és azt, hogy vannak nem kívánt hatásai. A fő kifogások között említik, hogy túlzottan a kutatási teljesítményre épít, nem veszi figyelembe az intézményhálózatban betöltött szerepet, a társadalmi, gazdasági kontextust. Az intézményeket rövid távú szemléletre, gyorsan elérhető eredmények hajszolására ösztönzi, az egyediség, a rendszer sokfélesége ellenében hat. (Sadlak Liu 2007) (Shin et al. 2011) Az akadémiai világ (ezúttal a globális, de főleg az európai) azzal próbál védekezni a téma kommencializálódása ellen, hogy kiépít egy kontroll rendszert. Néhány évi előkészítés után 2012 elejétől már működik egy olyan nemzetközi szakértői testület, amely mintegy akkreditálja a nemzeti és a nemzetközi rangsorkészítéseket, ha azok igénylik azt. Egy másik út a kifejezetten európai törekvés a leegyszerűsített, egyetlen hierarchiában gondolkodó megoldások helyett többdimenziós modell alkalmazása, mégpedig olyan módon, hogy az azonos vagy hasonló tevékenységet folytató szervezeti egységek összehasonlítására kerül sor. Az Európai Bizottság 2011-ben áldását és anyagi támogatásának ígéretét adta az európai többdimenziós globális rangsorkészítés rendszerének működtetésére. (Rauhvargers 2011) (Vught Ziegele 2012) Amikor a hasonló tevékenységet folytató, hasonló profilú intézmények rangsorolására kerül sor, akkor elsősorban a tudományterület, képzési terület, tanulmányi terület szerint homogén csoportokról van szó. Ugyanis az eddigi nemzetközi rangsorokkal szembeni legfontosabb kritikák közé tartozik, hogy nem veszik figyelembe a tudományterületi sajátosságokat. Jól ismert, hogy a bölcsészettudományt, a társadalomtudományokat, illetve a főleg ilyen irányultságú egyetemeket, karokat a használt indikátorok jellegzetességei következtében alábecsülik a rangsorok. A rangsorkészítési fétisizmus jelentősen hozzájárult az említett tudományterületek, tudományok pozíciójának romlásához. Miközben a tudomány, főleg a kiválóság szintjén értelemszerűen nemzetközi jellegű, amihez elengedhetetlen az a kultúra, általános műveltség, amelyet a humán tudományok képviselnek, közvetítenek. Az európai akadémiai világ most azért küzd a leegyszerűsítés és a nem releváns összehasonlítások, az arra épülő versenyőrület ellen, mert nem kívánja tovább tűrni ezt az állapotot. Az ez ügyben hivatalos képviselőként fellépő Európai Egyetemi Szövetség (mintegy 900 tagegyetemmel) nagyon aktív, jelentős presztízsnek örvend, meglehetősen nagy a befolyása az európai felsőoktatásban és kutatásban történtekre. Kitart azon vélemény mellett, hogy Európa ereje a kultúrák sokféleségében, a klasszikus műveltségben, a társadalmi-gazdasági folyamatok megértésében, a társadalmi érzékenységben rejlik, és mindent megtesz, hogy ellensúlyokat építsen ki a műszaki és természettudományok túlzott hatalmával szemben. Azzal érvel, hogy a humán és társadalomtudományok integráló szerepet töltenek be a tudományos kutatásban, tartalmi értelemben és a többszereplős, interdiszciplináris kutatási folyamatok kezelésében. Ezek a tudományok tudnak rávilágítani 5

6 magára a kutatás folyamatára és arra, hogyan működik az innováció. A társadalmi innováció fogalma egyre nagyobb érdeklődésre tart számot, amely az innovációt a lehető legszélesebb értelmezésben kezeli, beleértve a társadalmi különbségekre gyakorolt hatását. (Goodard 2012) Az intézményi szint - horizontális szemléletben Mindez már átvezet a másik megközelítési módhoz, amely szakít a hierarchikus szemlélettel, az intézmények tevékenységének széles körét veszi figyelembe, leíró és nem normatív jellegű, továbbá minden felsőoktatási intézmény számára releváns. Tehát az intézmények feltérképezésére, szisztematikus bemutatására törekszik, amellyel az érintettek, érdeklődők számára releváns információkat ad: a ranking helyett mapping. A nemzetközi rangsorok a felsőoktatási intézmények mintegy 2-3 %-ával foglalkoznak (a világ 17 ezer intézménye közül legfeljebb 500 kerül az érdeklődési körükbe, azokról közölnek listákat), de a nemzeti rangsorok is elsősorban a csúcsintézményekre hívják fel a figyelmet. A mapping elkerüli ezt a súlyos aránytévesztést azzal, hogy elvileg minden intézményre kiterjed, hiszen azok nagyon különböző, társadalmilag hasznos funkciókat tölthetnek be. A funkciók hierarchiába rendezése pedig valamilyen értékfelfogás mentén történik, ami mindig vitatható. Ezzel kapcsolatban érdekes kezdeményezés az európai mapping, amely a tevékenységek széles skáláját veszi alapul. Hat dimenzióban írja le az intézményeket: oktatás és tanulás (a képzés, a fokozatok jellege), a hallgatók összetétele (különös tekintettel a nem tipikus életkorúakra), a kutatás, a tudástranszfer (vállalkozások, szabadalmak), a nemzetközi orientáció (hallgatói, oktatói mobilitás) és a regionális elkötelezettség. (Ezen dimenziók mentén összesen 22 indikátort használnak.) A felsorolt dimenziók önmagukban is jelzik a szemléletváltozást, a sokféle funkció beemelését, tiszteletét. (Vught et al. 2010) A fentiekben említett újszerű európai rangsorkészítés a mapping eredményeire épít, annak alapján jelöli ki az azonos (összehasonlítható) tevékenységet folytató intézményeket, és azokra készíti el a rangsorokat. A harmadik misszió A felsőoktatási intézmények túlnyomó többsége nem számíthat arra, hogy bekerül a nemzeti vagy nemzetközi rangsorok élén állók körébe. Számukra az az út járható, hogy bővítik tevékenységüket új, eddig nem művelt területekkel, olyanokkal, amelyek a társadalom közvetlen szolgálatát vállalják, amit harmadik missziónak nevezhetünk. Már korábban megjelent az oktatás és a kutatás mellett az innováció, mint tevékenység, amit most a harmadik misszió körébe sorolnak, de az ennél sokkal szélesebb tartalmú, sokféle küldetésre utal, amelyek köre folyamatosan változik, bővül, formálódik. Valójában mindig jelen voltak az egyetemek életében, de Európában a két alapvető misszió, az oktatás és a kutatás mellett nem játszottak meghatározó szerepet, explicit formában nem is jelenítették meg őket, mint 6

7 kifejezett feladatokat. Eredetileg az alapmissziókból ágaztak le, azok meghosszabbítását jelentették, majd jelentőségük növekedése kapcsán önálló életet kezdtek élni. A finanszírozási nehézségek már említett erősödésével az intézmények igyekeztek új tevékenységek, új források után nézni, és a versenyben egyediségüket felmutatni ebben a tekintetben is. A felsőoktatás diverzifikálódása jelentős részben éppen a harmadik misszió területén valósult meg. Mi a lényege? Éltető eleme a más felsőoktatási, kutató intézményekkel, a legkülönbözőbb piaci, társadalmi és civil szervezetekkel való bonyolult kapcsolatrendszer, jelen van benne a kifejezetten for-profit szemlélettől az önkéntes munkáig a motivációk széles skálája. E szerteágazó, de a felsőoktatás jövője szempontjából kulcsfontosságú témában ideje volt rendet teremteni, és megalapozni a releváns eredményekkel kecsegtető empirikus vizsgálódást arról, hogy milyen módon és milyen mértékben terjedt el a harmadik misszió vállalása. Az Európai Bizottság finanszírozásában ben zajlott az a projekt, amely a harmadik misszió indikátorait és az empirikus munka esélyeit, lehetőségeit, módszereit vizsgálta. Három dimenziót fogalmaztak meg, melyek következők: a folyamatos tanulás megvalósítása, támogatása (a nem tipikus életkorú, munka mellett tanuló, különböző előképzettségű és munkahelyi tapasztalatokkal rendelkező hallgatók felvállalása, igényeinek figyelembe vétele), a technológia transzfer (tudástranszfer, innováció, a külső partnerekkel való együttműködés oktatási vagy kutatási célból), és a társadalmi szerepvállalás (társadalmi szolgáltatások, regionális elkötelezettség, kulturális szolgáltatások, szociális misszió, a hátrányos helyzetűek támogatása, a környezetvédelem). (European Indicators 2011) A párhuzamosan folyó, az előbbiekben már említett európai mapping projekt modelljében már szerepelnek olyan indikátorok, amelyek a harmadik misszió körében tartozó teljesítményre, főleg a regionális szerepre és a munka melletti képzés súlyára vonatkoznak. Ambiciózus megfogalmazás szerint a rangsorkészítésbe is be lehetne építeni, mi több, akár külön rangsor is készülhet majd kifejezetten a harmadik misszió vállalása alapján. (Hrubos 2012b) A harmadik misszió betöltése a felsőoktatási intézmények minden szereplőjétől társadalmi érzékenységet, kooperációs készséget igényel. Ilyen típusú műveltséget kell átadniuk a hallgatóknak, illetve képezniük kell olyan szakembereket, akik főhivatásként foglalkoznak ezen értékek megfogalmazásával, átadásával. A hallgatói társadalmi esélykülönbségek új színterei Az 1960-as évektől a fejlett országokban lezajlott gyors hallgatói létszámexpanzió következtében a felsőoktatásról való közgondolkodás, de a még a kutatói szakmai is úgy vélekedett, hogy a belépésnél érvényesülő társadalmi szelekció relevanciája jelentősen csökkent, hiszen a tipikus korcsoportnak már mintegy fele részt tud venni benne (igaz ugyan, hogy megfelelő empirikus vizsgálódások hiányában nem is tudjuk, hogy ez utóbbi feltételezés mennyiben helytálló). Az esélyegyenlőtlenségek kérdéskörében a figyelem a kisebbségekre, a hátrányos helyzetű etnikai csoportokra és a nemek szerinti különbségekre irányult, és háttérbe 7

8 szorult a hagyományos kérdésfeltevés, a kibocsátó család társadalmi réteg, osztály, jövedelmi helyzet vagy lakóhely (településtípus) szerinti pozíciója. Ma már érdemes tudomásul venni, hogy megjelentek az egyenlőtlenségek új színterei, és most azokra tevődött át a szelekció fő súlya (miközben nyilván továbbra is érvényesülnek a már jól ismert, kutatott színtereken is). A tanulmányi terület megválasztásában minden bizonnyal szerepet játszik a családi kulturális tőke és az anyagi helyzet (tekintettel az egyre inkább elterjedő, és sokszor szakmák szerint eltérő tandíjra). Az alapképzés, mesterképzés, doktori képzés lépcsőfokain való továbbjutás ugyancsak tartalmazhat ilyen szelekciós elemeket. De ez nem áll meg itt, hiszen ma már nem ritka a több diploma, pl. több MA/MSc végzettség! A korábban megszokott oktatáskutatói, mobilitás kutatói logikához képest talán az a legújabb, hogy a felsőoktatási intézmények (presztízs szerinti) differenciálódása következtében a munkahelyi karrier, az egész életpálya szempontjából jelentős, egyes szakértők szerint döntő szerepet játszik, hogy mely konkrét intézményben szerezte valaki a diplomáját (diplomáit), függetlenül a tanulmányi területtől. A nemzetközi hallgatói mobilitásban való részvétel, a neves külföldi egyetemen végzett tanulmányok pedig már globális szintre emelik a társadalmi szelekciót, amely végül a külföldi munkavállalásban, az elvándorlásban is megjelenik. Mindez nagy kihívás a téma kutatói számára, hiszen új dimenziókba helyezi a kérdést, amely a korábbiakban beváltnak tűnőhöz képest más elméleti, metodológiai és módszertani megközelítést igényel. Irodalom Altbach B., Ph. Reisberg, l. Rumbley E., L. (2009) Trends in Global Higher Education: Tracking an Academic Revolution. A Report Prepared for the UNESCO 2009 World Conference on Higher Education. Executive Summary (utolsó letöltés: július) European Indicators and Ranking Methodology for University Third Mission, (utolsó letöltés: július) Goddard, J. (2012) Institutional Management of Collaborative Research and Societal Challenges: Insight from the EUIMA project. Papar presented at the European University Association Annual Conference, March, Warwick (utolsó letöltés: július) Hrubos Ildikó (2010a) Régi-új megközelítések a felsőoktatási intézmények sokféleségének és teljesítményének értelmezésében. Felsőoktatási Műhely, IV. szám p Hrubos Ildikó (2010b) Bologna folytatódik. Educatio, XIX. évf. 1. szám p (utolsó letöltés: július) 8

9 Hrubos Ildikó (2011) Örök felsőoktatási érték változó hangsúlyokkal. Educatio, XX. évf. 2. szám p (utolsó letöltés: július) Hrubos Ildikó (2012) Kíméletlen verseny - bővülő missziók a felsőoktatásban. Educatio, XXI. évf. 2. szám p Hrubos Ildikó (2012) A társadalmi esélyegyenlőtlenségek új színterei a felsőoktatásban. Iskolakultúra 1. szám p (utolsó letöltés: július) Hrubos Ildikó (szerk.) (2012) Elefántcsonttoronyból világítótorony. A felsőoktatási intézmények missziónak bővülése, átalakulása. AULA Kiadó Kft. Budapesti Corvinus Egyetem 338. p. IREG-International Observatory on Academic Ranking and Exellence (utolsó letöltés: július) Rauhvargers, A. (2011) Global university rankings and their impact. EUA Studies. Report on Rankings (utolsó letöltés: július) Sadlak, J. Liu, N.C. (2007) The World-Class University and Ranking: Aiming Beyond Status. UNESCO-CEPES, Shanghai Jiao Tong University, Cluj University Press Shin, J. Ch. Toutkoushian, R. K. Teichler, U. (eds.): University Rankings. Theoretical Basis, Methodology and Impact on Global Higher Education. Springer, 2011, Dothrecht, Heidelberg, London, New York. 271 p. Vught van, F. Ziegele, F. (eds.) (2012) Multidimensional Ranking. The Design and Development of U-Multirank. /Series: Higher Education Dynamics, Vol. 37/. Springer, Dortrecht Vught van, F. Kaiser, F. File, J.M. Goethgens, C. Peter, R. Westheiden, D.F.(2010) The European Classification of Higher Education Institutions (utolsó letöltés: július) World Declaration on Higher Education for the Twenty-first Century: Vision and Action (1998) World Conference on Higher Education. Paris, UNESCO (utolsó letöltés: július) 9

A világ legjobb egyetemei, vagy a világ számára legjobb egyetemek

A világ legjobb egyetemei, vagy a világ számára legjobb egyetemek Kíméletlen verseny bővülő missziók a felsőoktatásban * Az utóbbi két évtizedben a világ felsőoktatásában tapasztalható két meghatározó trend hátterében a finanszírozási nehézségek következtében fokozódó

Részletesebben

A diverzifikált felsőoktatási rendszer értelmezése Európában 1

A diverzifikált felsőoktatási rendszer értelmezése Európában 1 Hrubos Ildikó A diverzifikált felsőoktatási rendszer értelmezése Európában 1 Korreferátum, a Magyar Felsőoktatás 2010 konferencián Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja,

Részletesebben

A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció

A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás fejlesztés innováció Benke Magdolna Egyetemisták a tanuló közösségekért. Gondolatok a Téli Népművelési Gyakorlatok tanulságairól.

Részletesebben

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus

Részletesebben

Felsőoktatás: globális trendek és hazai lehetőségek

Felsőoktatás: globális trendek és hazai lehetőségek Felsőoktatás: globális trendek és hazai lehetőségek A környezeti kihívások és válaszok A demográfiai változások, o Korábban a idények robbanásszerű növekedése o ezen belül jelenleg különösen a születésszám

Részletesebben

Az 1970-es, 80-as években zajló oktatásszociológiai, iskolaszociológiai kutatások

Az 1970-es, 80-as években zajló oktatásszociológiai, iskolaszociológiai kutatások munkahely, titulus Hrubos Ildikó A társadalmi esélyegyenlőtlenségek új színterei a felsőoktatásban Az oktatásban megnyilvánuló társadalmi egyenlőtlenségek, az oktatási rendszer szerepe az egyenlőtlenségek

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

Neveléselmélet Oktatáspolitikai válaszok 1

Neveléselmélet Oktatáspolitikai válaszok 1 Neveléselmélet Oktatáspolitikai válaszok 1 Az oktatás rendszer négy szektora Közoktatás 2008. 02. 19. Tanárképzés erőssége: JPN tanárképzés bemutatása Felsőoktatás : átalakulása, tanárképzés változása

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer tavaszi felmérésről Gyorsjelentés Nyugat-magyarországi Egyetem Intézményi rész Jelenleg

Részletesebben

A felsőoktatás szociális dimenziója. Fehérvári Anikó - Szemerszki Marianna HERA Felsőoktatás-kutató Szakosztály

A felsőoktatás szociális dimenziója. Fehérvári Anikó - Szemerszki Marianna HERA Felsőoktatás-kutató Szakosztály A felsőoktatás szociális dimenziója Fehérvári Anikó - Szemerszki Marianna HERA Felsőoktatás-kutató Szakosztály Expanzió és felsőoktatási bekerülés Felsőoktatás expanziója: esélykülönbségek csökkenése vagy

Részletesebben

A szociális- és gyermekjóléti ellátórendszer szerepe a társadalmi mobilitás növelésében

A szociális- és gyermekjóléti ellátórendszer szerepe a társadalmi mobilitás növelésében Mobilitás és immobilitás a magyar társadalomban KEP-Mobilitás Kutatási Centrum nyitókonferencia 2018. június 21. A szociális- és gyermekjóléti ellátórendszer szerepe a társadalmi mobilitás növelésében

Részletesebben

Ajánlásgyűjtemény, összesítő tanulmány

Ajánlásgyűjtemény, összesítő tanulmány Ajánlásgyűjtemény, összesítő tanulmány Felsőoktatási rangsorok mérési dimenziói, mutatószámai; a rendelkezésre álló és szükséges statisztikai adatbázisok, adatkörök Összeállította: Eruditio-Hungária Kft.

Részletesebben

szemle 509 Tudás és rugalmasság a diplomás foglalkoztatás európai esélyei hez vezetett, nem számol annak lehetőségével,

szemle 509 Tudás és rugalmasság a diplomás foglalkoztatás európai esélyei hez vezetett, nem számol annak lehetőségével, szemle 509 hez vezetett, nem számol annak lehetőségével, hogy az elmúlt években nőtt a magasabb intellektuális tevékenységet igénylő pozíciók száma. A bolognai folyamattal és következményeivel foglalkozó

Részletesebben

ZA4540. Flash Eurobarometer 198 Perceptions of Higher Education Reforms. Country Specific Questionnaire Hungary

ZA4540. Flash Eurobarometer 198 Perceptions of Higher Education Reforms. Country Specific Questionnaire Hungary ZA4540 Flash Eurobarometer 198 Perceptions of Higher Education Reforms Country Specific Questionnaire Hungary Eurobarometer / Flash Eurobarometer Flash on Higher Education Reform (DG EAC/A2) Final Questionnaire

Részletesebben

A felsőoktatás változásának tendenciái Előadások az európai oktatáspolitika köréből.

A felsőoktatás változásának tendenciái Előadások az európai oktatáspolitika köréből. A felsőoktatás változásának tendenciái Előadások az európai oktatáspolitika köréből. Bevezetés Kihívás: expanzió Felsőoktatási válaszok: tömegesedés, általánossá válás A felsőoktatás funkciói: tudományos

Részletesebben

A BOLOGNA PIRAMIS. A felsőoktatási menedzserizmus megjelenése európai és globális szinten *

A BOLOGNA PIRAMIS. A felsőoktatási menedzserizmus megjelenése európai és globális szinten * A BOLOGNA PIRAMIS A felsőoktatási menedzserizmus megjelenése európai és globális szinten * A 20. század második felétől olyan folyamatok zajlottak le a fejlett nyugati országok felsőoktatásában, amelyek

Részletesebben

Társadalmi egyenlőtlenségek a térben

Társadalmi egyenlőtlenségek a térben Prof. Dr. Szirmai Viktória Társadalmi egyenlőtlenségek a térben Kodolányi János Főiskola, Európai Város és Regionális Tanszék, tanszékvezető, egyetemi tanár viktoria.szirmai@chello.hu Regionális tudomány

Részletesebben

ÁTALAKULÁS ÉS KONSZOLIDÁCIÓ A MAGYAR GAZDASÁGBAN ÉS GAZDASÁGIRÁNYÍTÁSBAN

ÁTALAKULÁS ÉS KONSZOLIDÁCIÓ A MAGYAR GAZDASÁGBAN ÉS GAZDASÁGIRÁNYÍTÁSBAN 50. KÖZGAZDÁSZ-VÁNDORGYŰLÉS ÁTALAKULÁS ÉS KONSZOLIDÁCIÓ A MAGYAR GAZDASÁGBAN ÉS GAZDASÁGIRÁNYÍTÁSBAN A felsőoktatás átalakulása és gazdasági kérdései Sándorné Kriszt Éva rektor BGF Államháztartás szekció

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Egyetem

Budapesti Gazdasági Egyetem Hungarian Higher Education Lifelong Learning Network 13. NEMZETI ÉS NEMZETKÖZI LIFELONG LEARNING KONFERENCIA Budapesti Gazdasági Egyetem 2017. április 21. 1 A FELNŐTTKÉPZÉS SZEREPE ÉS MEGVALÓSULÁSA HAZÁNKBAN,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Husz Ildikó

Oktatói önéletrajz Dr. Husz Ildikó egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1986-1991 BKE, Tervgazdasági szak, szociológia másodszak 1994-1999

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer őszi felmérésről Gyorsjelentések Nyugat-magyarországi Egyetem 2007-ben, 2008-ban és

Részletesebben

A magyarországi központi diplomás pályakövetés empirikus kutatási programja

A magyarországi központi diplomás pályakövetés empirikus kutatási programja Fábri István MŰHELY felsô oktatási A magyarországi központi diplomás pályakövetés empirikus kutatási programja A képzés és a munkaerôpiac kapcsolata már a kilencvenes években a nyugat-európai és egyesült

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató

ÖNÉLETRAJZ. 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Ceglédi Tímea Születési hely, idő: Budapest, 1984.06.14. E-mail: cegledi.timea@cherd.unideb.hu Honlap: http://timeacegledi.honlap.com/ Tanulmányok 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls

Részletesebben

Oktatás, oktatáspolitika, oktatásgazdaság

Oktatás, oktatáspolitika, oktatásgazdaság Polónyi István Oktatás, oktatáspolitika, oktatásgazdaság Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1. Bevezető 11 2. Közpolitika, oktatáspolitika 13 2.1. A politika, közpolitika 13 2.2. Oktatáspolitika és formálói

Részletesebben

Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL)

Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL) FIGYELŐ - 2017. 11. 09. (66,67. OLDAL) Dubéczi Zoltán Kamasz Melinda Évente több mint ezer közgazdasági tanuló folytat tanulmányokat vagy kap ösztöndíjat az MNB oktatási programjainak a segítségével. Újabban

Részletesebben

HR Business Partner kutatás 3. szekció: Az Ulrich modell értékajánlata és hazai megvalósítási gyakorlatok

HR Business Partner kutatás 3. szekció: Az Ulrich modell értékajánlata és hazai megvalósítási gyakorlatok HR Business Partner kutatás 3. szekció: Az Ulrich modell értékajánlata és hazai megvalósítási gyakorlatok Széni Zoltán - EY (Ernst & Young), Europe, Middle East, India and Africa (EMEIA) HR Igazgató Farkas

Részletesebben

Szociológia mesterszak. Pótfelvételi tájékoztató Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015.

Szociológia mesterszak. Pótfelvételi tájékoztató Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015. Szociológia mesterszak Pótfelvételi tájékoztató 2015. Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 10! JELENTKEZNI LEHET: www.felvi.hu Részletes tájékoztató a képzésről:

Részletesebben

Szerzőink, szaklektoraink

Szerzőink, szaklektoraink 301 Szerzőink, szaklektoraink DPR.indd 301 DPR.indd 302 303 Ceglédi Tímea Diplomáját a Debreceni Egyetem szociológia szakán szerezte 2008-ban, majd a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Doktori Programjában

Részletesebben

MKIK szerepe a szakképzésben

MKIK szerepe a szakképzésben MKIK szerepe a szakképzésben Bihall Tamás alelnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapest, 2009. június 26. Kamarai feladatok, elért eredmények Tanulószerződés intézménye Vizsgaelnöki és tagi delegálás

Részletesebben

A felsőoktatásban folyó új rendszerű képzés tapasztalatai a

A felsőoktatásban folyó új rendszerű képzés tapasztalatai a A felsőoktatásban folyó új rendszerű képzés tapasztalatai a szemszögéből Rudas Imre 2009.06.15. 1 Az MRK általános állásfoglalása a Bologna-folyamat bevezetéséről 2009.06.15. 2 Megállapítások 2009.06.15.

Részletesebben

Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén

Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén Regionális jó gyakorlatok az innovatív foglalkoztatás terén Surányi Beatrix projekt menedzser Miskolc, 2010. október 21. Tel.: +36 46 503 770, Fax: +36 46503779 E-mail: eminnov@eminnov.huweblap: www.norria.hu

Részletesebben

Felsőoktatás-politikai célok és elvárások. Veszprém, 2010.

Felsőoktatás-politikai célok és elvárások. Veszprém, 2010. Felsőoktatás-politikai célok és elvárások Veszprém, 2010. Fejlesztés irányai az utóbbi években Kihívások globális, de különösen Európát érintő változások társadalmi váltást követő hazai átalakulások Dokumentumok

Részletesebben

Gazdaság és felsőoktatás Egymásrautaltság együttműködés lehetőségei, távlatai. 2013. Április 18-19. Bihall Tamás MKIK alelnök

Gazdaság és felsőoktatás Egymásrautaltság együttműködés lehetőségei, távlatai. 2013. Április 18-19. Bihall Tamás MKIK alelnök Gazdaság és felsőoktatás Egymásrautaltság együttműködés lehetőségei, távlatai 2013. Április 18-19. Bihall Tamás MKIK alelnök Életszínvonal, életminőség Magyarország versenypozícióját a magyar gazdaság

Részletesebben

A Magyar Képesítési Keretrendszer és a tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés a felsőoktatásban

A Magyar Képesítési Keretrendszer és a tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés a felsőoktatásban 12. Nemzeti és nemzetközi lifelong learning konferencia MELLearN Felsőoktatási Hálózat az életen át tartó tanulásért 2016. április 21-22. A Magyar Képesítési Keretrendszer és a tanulási eredmény alapú

Részletesebben

Nők szerepe a kutatásfejlesztésben. Dr. Groó Dóra Ügyvezető igazgató Tudományos és Technológiai Alapítvány

Nők szerepe a kutatásfejlesztésben. Dr. Groó Dóra Ügyvezető igazgató Tudományos és Technológiai Alapítvány Nők szerepe a kutatásfejlesztésben Dr. Groó Dóra Ügyvezető igazgató Tudományos és Technológiai Alapítvány Politikai háttér Lisszabon, Európai Tanács ülése, 2000. Cél: 2010-re az EU legyen a legversenyképesebb

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A jogi és igazgatási képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés

Részletesebben

Mi szükséges a versenyképes tudáshoz?

Mi szükséges a versenyképes tudáshoz? Mi szükséges a versenyképes tudáshoz? Sándorné Dr. Kriszt Éva a Magyar Rektori Konferencia társelnöke a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora 1 Gondolatmenet A versenyképes tudás? Hol szerezhető meg a versenyképes

Részletesebben

Vitéz Éva Alumni hálózatok hatása a gazdasági kapcsolatokra

Vitéz Éva Alumni hálózatok hatása a gazdasági kapcsolatokra Alumni hálózatok hatása a gazdasági kapcsolatokra A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században KIINDULÓPONT: Harmadik generációs egyetemek / 3GE/ 3GU -

Részletesebben

A felsőoktatás társadalmi szerepe és az akadémiai- egyetemi világ. Csépe Valéria

A felsőoktatás társadalmi szerepe és az akadémiai- egyetemi világ. Csépe Valéria A felsőoktatás társadalmi szerepe és az akadémiai- egyetemi világ Csépe Valéria 9. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia Szeged, 2013. április 18-19. Témavázlat A magasabb iskolai

Részletesebben

Komplex mátrix üzleti képzések

Komplex mátrix üzleti képzések 1.sz. melléklet Komplex mátrix üzleti képzések A munkaerőpiac elismeri a szakjainkat, 3 szak a TOP10-ben szerepel, emiatt továbbra is lesz kereslet A K-M, P-SZ, T-V alapszakok iránt folyamatos piaci igény

Részletesebben

Fenntarthatóság a statisztikában, statisztika a fenntarthatóságban

Fenntarthatóság a statisztikában, statisztika a fenntarthatóságban Fenntarthatóság a statisztikában, statisztika a fenntarthatóságban A felsőoktatás teljesítményének fenntartható mérhetősége Sándorné Kriszt Éva MTÜ, FENNTARTHATÓSÁG ÉS MAGYARORSZÁG 2025-BEN Az MTA IX.

Részletesebben

Oktatói adatlap Dr. Kengyel Ákos

Oktatói adatlap Dr. Kengyel Ákos egyetemi docens Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Európa szakirány Tudományos fokozatok: 1998, PhD

Részletesebben

Régi-új megközelítések a felsôoktatási intézmények sokféleségének és teljesítményének értelmezésében (1)

Régi-új megközelítések a felsôoktatási intézmények sokféleségének és teljesítményének értelmezésében (1) HRUBOS ILDIKÓ Régi-új megközelítések a felsôoktatási intézmények sokféleségének és teljesítményének értelmezésében (1) A kérdésfeltevés természetérôl A 20. század második felében a fejlett országok felsőoktatási

Részletesebben

Humán erőforrások és mobilitás a 6. Keretprogramban. Csuzdi Szonja Ideiglenes Mobilitási NCP Oktatási Minisztérium Kutatás-fejlesztési Helyettes

Humán erőforrások és mobilitás a 6. Keretprogramban. Csuzdi Szonja Ideiglenes Mobilitási NCP Oktatási Minisztérium Kutatás-fejlesztési Helyettes Humán erő és mobilitás a 6. Csuzdi Szonja Ideiglenes Mobilitási NCP Oktatási Minisztérium Kutatás-fejlesztési Helyettes Államtitkárság Humán erő és mobilitás a 6. EK Keretprogram 16 270! Az európai kutatás

Részletesebben

A közoktatás változásának tendenciái

A közoktatás változásának tendenciái A közoktatás változásának tendenciái Bevezetés A világtrendek összefoglalása Hogyan válaszolnak erre az egyes (nemzeti) oktatáspolitikák? Martin Trow szerint elit oktatás tömegesedés általánossá válás

Részletesebben

Vizsgálati szempontsor a január 5-ei műhelymunka alapján

Vizsgálati szempontsor a január 5-ei műhelymunka alapján TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Minőségfejlesztés a felsőoktatásban A fenntartható fejlődés szempontjai a felsőoktatási minőségirányítás intézményi gyakorlatában Vizsgálati szempontsor a 2012. január 5-ei műhelymunka

Részletesebben

Kurzuskód: PEDM-F16 Kreditértéke: 2. Szak és szint: Neveléstudomány MA Képzési forma: nappali

Kurzuskód: PEDM-F16 Kreditértéke: 2. Szak és szint: Neveléstudomány MA Képzési forma: nappali Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Tel.: 461-4552, fax.: 461-4532 E-mail: nevelestudomany@ppk.elte.hu A kurzus címe:

Részletesebben

A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe

A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe Dr. Török Erika MELLearN Konferencia 2017. április 20-21. Budapest A tudás a jövő üzemanyaga Az innováció fogalmának értelmezése Schumpeter

Részletesebben

Ágazati és intézményi szinten meglévő nemzetközi jó gyakorlatok bemutatása Új-Zéland

Ágazati és intézményi szinten meglévő nemzetközi jó gyakorlatok bemutatása Új-Zéland Ágazati és intézményi szinten meglévő nemzetközi jó gyakorlatok bemutatása Új-Zéland Stratégiai menedzsment a felsőoktatásban Dr. Drótos György egyetemi docens, tanszékvezető Minőségfejlesztés a felsőoktatásban

Részletesebben

Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy?

Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? A magyar ugaron a XXI. században Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? Kiss János Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Regionális Tudományi Tanszék bacsnyir@vipmail.hu

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A pedagógusképzés diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási

Részletesebben

INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁSOK LEHETŐSÉGTÁRA

INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁSOK LEHETŐSÉGTÁRA INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁSOK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Informatikai vállalkozásoknak szóló pályázatok

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Miért érdemes továbbtanulni? Mert a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb jövedelmet érhetnek el, több munkalehetőség közül választhatnak,

Részletesebben

SZOCIÁLIS MENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak. Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak:

SZOCIÁLIS MENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak. Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak: SZOCIÁLIS MENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak: nonprofit szervezetek vezetői szintjein, állami szférában a szociális

Részletesebben

AZ MKKR ÉS A TANULÁSI

AZ MKKR ÉS A TANULÁSI AZ MKKR ÉS A TANULÁSI EREDMÉNYEK SZEREPE AZ EGYMÁSRA ÉPÜLŐ KÉPZÉSI SZINTEK ÖSSZEHANGOLÁSÁBAN DERÉNYI ANDRÁS [OFI] Kérdésfelvetés, tartalom Szintek összehangolása? TÁMOP413 tanulsága: a különböző szinteken

Részletesebben

Tehetséggondozás a felsőoktatásban

Tehetséggondozás a felsőoktatásban Tehetséggondozás a felsőoktatásban 2010. március 29. Dr. Hudecz Ferenc, az ELTE rektora A felsőoktatás hosszútávú céljai Magas színvonalú és versenyképes tudás elérhetővé tétele az egyén számára. A kiművelt

Részletesebben

Önértékelés. A Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolájáról

Önértékelés. A Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolájáról 1 Önértékelés A Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolájáról A Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskolája (GSDI) 2000. decemberében kezdte el működését.

Részletesebben

Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/

Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/ A természettudományos tanárképzés jelentősége és útjai Homonnay Zoltán ELTE TTK Kémiai Intézet A természettudományos tanárképzés jelentősége A tanárképzés célja nem lehet más, mint az ismeretek hatékony

Részletesebben

ZA4986. Flash Eurobarometer 260 (Students and Higher Education Reform) Country Specific Questionnaire Hungary

ZA4986. Flash Eurobarometer 260 (Students and Higher Education Reform) Country Specific Questionnaire Hungary ZA4986 Flash Eurobarometer 260 (Students and Higher Education Reform) Country Specific Questionnaire Hungary FLASH 260 STUDENTS AND HIGHER EDUCATION REFORM Kérdező azonosító Település neve Válaszadó azonosító

Részletesebben

Benedek Elek Pädagogische Fakultät / Benedek Elek Faculty of Pedagogy. Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar

Benedek Elek Pädagogische Fakultät / Benedek Elek Faculty of Pedagogy. Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Benedek Elek Pädagogische Fakultät / Benedek Elek Faculty of Pedagogy Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Dékáni köszöntő Kedves Érdeklődő! Ebben a kiadványban igyekeztünk összegezni

Részletesebben

Felzárkózás a szakképzésen keresztül

Felzárkózás a szakképzésen keresztül Felzárkózás a szakképzésen keresztül Esélyteremtés konferencia 2017. április 5. Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár 2 A lemorzsolódottak létszámarányai képzéstípusok

Részletesebben

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 1993. évi LXXX. tv. a felsőoktatásról 1993. évi LXXVI. tv. a szakképzésről 2001.

Részletesebben

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése FÖK: A program egyike a legjobban kidolgozott anyagoknak. Tekintve az EU-források felhasználásában rejlő kockázatokat, az operatív program hangsúlyát

Részletesebben

A szociális gazdaság létrejöttének okai

A szociális gazdaság létrejöttének okai A szociális gazdaság létrejöttének okai A szociális, személyi és közösségi szolgáltatások iránti növekvő szükséglet Ezeknek az igényeknek az olcsó kielégíthetősége A nagy munkanélküliség, és a formális

Részletesebben

FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE

FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE A Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány pályázatot hirdet az Alapítvány munkaszervezete személyi állományának feltöltésére. Az

Részletesebben

IFT függelék Javasolt Fejlesztési Beavatkozások Tartalom

IFT függelék Javasolt Fejlesztési Beavatkozások Tartalom IFT függelék Javasolt Fejlesztési Beavatkozások 2015-2020 Tartalom 1. Új telephely, KFKK létrehozási terve... 2 2. Kárpát-medencei együttműködés, székhelyen kívüli képzés létrehozási terve... 2 3. Duális

Részletesebben

A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI Ki pályázhat? A kedvezményezett lehet: Konzorcium Önálló jogi entitás Országokra vonatkozó szabályok Kutatók Kutatói csoportok Együttműködés Párhuzamos finanszírozások

Részletesebben

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)

Részletesebben

A tudásipar, tudáshasználat helyzete és lehetséges jövőbeli trendjei a Nyugat-dunántúli régióban

A tudásipar, tudáshasználat helyzete és lehetséges jövőbeli trendjei a Nyugat-dunántúli régióban MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet A Nyugat-dunántúli technológiai régió jövőképe és operatív programja Győr, 2004. szeptember 30. A tudásipar, tudáshasználat helyzete és lehetséges jövőbeli

Részletesebben

Településhálózati kapcsolatrendszerek

Településhálózati kapcsolatrendszerek Nemzedékek találkozása I. Regionális Tudományi Posztdoktori Konferencia Szeged, 2010. április 15. Településhálózati kapcsolatrendszerek BARÁTH GABRIELLA, PhD tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI Közép-dunántúli

Részletesebben

A diplomás pályakövetés és a felsőoktatási intézmények sikerességének összefüggései

A diplomás pályakövetés és a felsőoktatási intézmények sikerességének összefüggései Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Tamándl László A diplomás pályakövetés és a felsőoktatási intézmények sikerességének összefüggései Doktori értekezés tervezet Konzulens:

Részletesebben

A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései. Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK

A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései. Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK A női erőforrás menedzsment fontossága és aktuális kérdései Dr. Vámosi Tamás egyetemi adjunktus PTE FEEK Bevezető gondolatok A nők esélyegyenlőségi törekvései már régóta a társadalmigazdasági rendszer

Részletesebben

AZ MKKR BEVEZETÉSÉNEK ELŐKÉSZÜLETEI A FELSŐOKTATÁSBAN ÉS HATÁSA A TANÍTÁS ÉS TANULÁS MINŐSÉGÉRE

AZ MKKR BEVEZETÉSÉNEK ELŐKÉSZÜLETEI A FELSŐOKTATÁSBAN ÉS HATÁSA A TANÍTÁS ÉS TANULÁS MINŐSÉGÉRE AZ MKKR BEVEZETÉSÉNEK ELŐKÉSZÜLETEI A FELSŐOKTATÁSBAN ÉS HATÁSA A TANÍTÁS ÉS TANULÁS MINŐSÉGÉRE Derényi András tudományos munkatárs (OFI) TÁMOP-4.1.3 projekt szakmai vezető (OH) SZERKEZET Mi az MKKR és

Részletesebben

KÉPZÉS ÉS TUDOMÁNY KAPCSOLATA

KÉPZÉS ÉS TUDOMÁNY KAPCSOLATA Tudomány az iskola, tudományos a tanítás ott, de csakis ott, ahol tudósok tanítanak. Hozzátehetem, hogy tudósnak nem a sokat tudót, hanem a tudomány kutatóját nevezem.. Eötvös Loránd KÉPZÉS ÉS TUDOMÁNY

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Mi is érdekel? Hol tanuljak tovább? Milyenek a bejutási esélyeim? Milyen szakmával tudok jól elhelyezkedni vagy továbbtanulni? 2 Biztos

Részletesebben

A pedagógusképzés és -továbbképzés rendszerének összhangja, a felsőoktatási intézmények szerepe a pedagógustovábbképzésben

A pedagógusképzés és -továbbképzés rendszerének összhangja, a felsőoktatási intézmények szerepe a pedagógustovábbképzésben A pedagógusképzés és -továbbképzés rendszerének összhangja, a felsőoktatási intézmények szerepe a pedagógustovábbképzésben dr. Rádli Katalin szakmai főtanácsadó Oktatásügy és pedagógus-továbbképzés Pedagógusképzés

Részletesebben

A DUÁLIS KÉPZÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN Jövőorientált jelen

A DUÁLIS KÉPZÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN Jövőorientált jelen A DUÁLIS KÉPZÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN Jövőorientált jelen DR. TÖRÖK ERIKA ÉS KOVÁCS ZSUZSANNA NEMZETKÖZI KONFERENCIA A DUÁLIS FELSŐOKTATÁSRÓL KECSKEMÉTI FŐISKOLA 2015. ÁPRILIS 14.

Részletesebben

KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON

KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON KTI IE KTI Könyvek 2. Sorozatszerkesztő Fazekas Károly Kapitány Zsuzsa Molnár György Virág Ildikó HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS

Részletesebben

Felsőoktatási trendek, kihívások Európában és Magyarországon

Felsőoktatási trendek, kihívások Európában és Magyarországon Dr. Veres Pál PhD szakmai tanácsadó Felsőoktatási trendek, kihívások Európában és Magyarországon Tempus Közalapítvány 2009. december 10. Tartalom Programtervezés új szellemben Globális felsőoktatási trendek

Részletesebben

Az egyetem mint szocializációs színtér

Az egyetem mint szocializációs színtér Az egyetem mint szocializációs színtér Campus-lét a Debreceni Egyetemen Műhelykonferencia Debrecen, 2010. december 3. Szabó Ildikó DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék A campus világa I. A Campus-lét

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA 2015. június 26. 1 A Pécsi Tudományegyetem Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Ösztöndíjának alapszabálya I. Alapelvek

Részletesebben

A tanárképzés szerepe a nyelvtanítás eredményességének javításában

A tanárképzés szerepe a nyelvtanítás eredményességének javításában TEMPUS Közalapítvány Budapest, 2013. november 18. A tanárképzés szerepe a nyelvtanítás eredményességének javításában Einhorn Ágnes Miskolci Egyetem, Tanárképző Intézet einhorn.agnes@gmail.com Eredményesség

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Kengyel Ákos

Oktatói önéletrajz Dr. Kengyel Ákos egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Európa szakirány Tudományos

Részletesebben

Igazságos és színvonalas oktatást mindenkinek

Igazságos és színvonalas oktatást mindenkinek Igazságos és színvonalas oktatást mindenkinek Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter tájékoztatója 2006. június 27. 1 A reformokat folytatni kell! Az elmúlt négy év eredményei: A Világ-Nyelv

Részletesebben

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: a Miskolci Egyetem közreműködése a térségi innovációs folyamatokban Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. Időhorizont

Részletesebben

A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON

A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal munkájának első szakaszát bemutató szakmai konferencia Budapest, 2007. szeptember 25. Az Oktatási Kerekasztal célja Egyrészt tisztázni

Részletesebben

A felsőoktatási kibocsátás mérése

A felsőoktatási kibocsátás mérése A felsőoktatási kibocsátás mérése Fejlesztés a minőségi oktatásért Minőség a felsőoktatásban Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2011.december 7. Veroszta Zsuzsanna PhD 2011 adatai Intézmények Intézményi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,

Részletesebben

Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek. Tausz Katalin

Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek. Tausz Katalin Információs társadalom és a társadalmi egyenlőtlenségek Tausz Katalin A háztartások internet hozzáférése Hol használ internetet A digitális szakadék okai Gazdasági jellegű okok (magas PC árak, nincs

Részletesebben

AZ NKFIH A JÖVŐ KUTATÓIÉRT

AZ NKFIH A JÖVŐ KUTATÓIÉRT AZ NKFIH A JÖVŐ KUTATÓIÉRT Dr. Szabó István a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal innovációs és általános elnökhelyettese Tehetséghíd a jövőbe V. Országos TDK-fórum 2018. október 18. A

Részletesebben

2013.09.19. Master of Arts. International Hotel Management and Hotel Companies management. Stratégiai gondolkodás fejlődése

2013.09.19. Master of Arts. International Hotel Management and Hotel Companies management. Stratégiai gondolkodás fejlődése Master of Arts International Hotel Management and Hotel Companies management Stratégiai gondolkodás fejlődése Szükség van-e stratégiai menedzsmentre? Peter Lorange kritikus alapkérdései Gyorsan változó

Részletesebben

Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei

Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei A GVI elemzésében a legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási terveit vizsgálja. Az eredmények szerint

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Pomizs István Diplomás elvárások és realitás

Pomizs István Diplomás elvárások és realitás Pomizs István Diplomás elvárások és realitás A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században Diplomás elvárások és realitás Pomizs István PhD hallgató Széchenyi

Részletesebben

Női karrierutak a magyar felsőoktatásban a Bologna folyamat tükrében BORSOS ESZTER-KISS ÁDÁM GERGŐ SZIE EGYRTDI 2014.11.28.

Női karrierutak a magyar felsőoktatásban a Bologna folyamat tükrében BORSOS ESZTER-KISS ÁDÁM GERGŐ SZIE EGYRTDI 2014.11.28. Női karrierutak a magyar felsőoktatásban a Bologna folyamat tükrében BORSOS ESZTER-KISS ÁDÁM GERGŐ SZIE EGYRTDI 2014.11.28. Felsőoktatási körkép Rendszerváltozás utáni expanzió (hallgatói, intézményi oldalról

Részletesebben

Központi diplomás pályakövető program (DPR)

Központi diplomás pályakövető program (DPR) TÁMOP 4.1.3 DPR Központi diplomás pályakövető program (DPR) avagy amit a VAS elbír Fodor Szabolcs 11. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás 2011. január 21. Tudja Ön pontosan, hogy mennyi ma Magyarországon

Részletesebben

A felsőoktatás valódi minőségi problémái

A felsőoktatás valódi minőségi problémái A felsőoktatás valódi minőségi problémái SZRI konferencia 2013.04.11. Radó Péter oktatáspolitikai elemző vezető tanácsadó Expanzió Humán Tanácsadó www.oktpolcafe.hu Problémák és álproblémák (Bevezető megjegyzések)

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége. Kérdőív

Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége. Kérdőív Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megy Munkaügyi Központ Encsi Kirendeltsége Kérdőív Foglalkoztatási stratégia kidolgozása Abaújban, a helyi foglalkoztatási kezdeményezések

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Hegedűs Rita

Oktatói önéletrajz Dr. Hegedűs Rita egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1991 ELTE Szociológiai Intézet, szociológia 1982-1986 ELTE

Részletesebben