Tíz történelmi idézet, amit rosszul tudunk 1. rész

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tíz történelmi idézet, amit rosszul tudunk 1. rész"

Átírás

1 2014 február 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Tíz történelmi értékelve idézet, Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A történelmi emlékezet által megőrzött idézet meghatározza magát a személyt, de a kort is, amelyben elhangzott. Azonban az emlékezet sokszor megcsal minket, s olyan mondatokat ad egyes személyek szájába, amelyeket vagy sohasem mondtak ki, vagy teljesen más volt az értelmük. "Ha nincs kenyér, egyenek kalácsot" oldal (összes: 7)

2 A híres mondás Marie Antoinette francia királynétől származik, aki azt mondta: "Ha a szegényeknek nem telik kenyérre, akkor egyenek kalácsot." Először is, ha Marie Antoinette valóban ezt mondta, akkor sem jelentette ugyanazt, mint ma. Uralkodása idején ugyanis olyan törvény volt érvényben, hogy a pékeknek, ha kifogytak az olcsó kenyérből, a finomabb péktermékeket (pl. kalácsot) is olcsóbb áron kellett adniuk, hogy megakadályozzák a visszaéléseket. Marie Antoinette azonban semmi ilyesmit nem mondott, a neki tulajdonított szavak Jean-Jacques Rousseau Vallomások c. művéből származnak, s a filozófus egy hercegné szájába adta a szavakat. A legenda valószínűleg a forradalom utáni királyellenes propaganda eként alakult ki, amikor a királyt és feleségét kivégezték. "Csak vért, verítéket és könnyeket!" 2. oldal (összes: 7)

3 Miután Winston Churchillt a második világháború második évében, 1940 májusában brit miniszterelnökké választották, állítólag ezekkel a cseppet sem megnyugtató szavakkal szólt a tömegekhez: "Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket!" Ez az idézet azonban pontatlan, s egy jóval korábbi beszédéből való, amikor is azt mondta, hogy "a nemzeti lét új alapjait a vér, verejték és a könnyek emelték fel", de kísértetiesen emlékeztet Byron 1823-as művében, A bronzkorban leírt frázisra is: "milliók vére, verejtéke és könnyei". "A hatalom megront!" 3. oldal (összes: 7)

4 John Emerich Edward Dalberg-Acton ( ) angol történész, író és politikus leghíresebb idézete így szól: "A hatalom megront, a korlátlan hatalom pedig korlátlanul megront." Majd állítólag hozzátette: "a nagy emberek mindig rossz emberek." Bár a hatalom erkölcsi hátulütőit boncolgató mondás széles körben ismert, s kétségkívül nem csekély igazságtartalommal bír, sokan úgy vélik, ez a mondat sohasem hangzott el az egykori parlamenti képviselő szájából. "Houston, baj van!" Az űrkutatás történetéből két híres idézet van, amelyet már gyermekkorban mindenki kívülről fúj: az egyik a "Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek", a másik pedig a "Houston, baj van!" (Houston, we have a problem.) Az utóbbi mondat április 13-án hangzott el, amikor az Apollo 13 parancsnoka, James Lovell jelezte a floridai űrközpontnak, hogy a Földtől 320 ezer kilométer távolságban lévő űrhajóban felrobbant egy oxigéntartály, s az energiaellátó rendszer is működésképtelenné vált, az Apollo-13 pedig magatehetetlenül sodródott az űrben. A Holdra szállásról ezt követően már szó sem lehetett, azonban a három űrhajós végül sikeresen hazatérhetett. 4. oldal (összes: 7)

5 Az űrutazásról 1995-ben nagysikerű amerikai film készült Tom Hanks, Bill Paxton, Kevin Bacon, Ed Harris és Gary Sinise főszerelésével. Azonban éppen az eseményeknek emléket állító hollywoodi produkció által terjedt el pontatlanul a Tom Hanks által kimondott híres idézet, amely valójában - a hangfelvétel tanúsága szerint, miután a hitetlenkedő földi irányítás megismételtetette - így szólt: "Houston, volt egy problémánk!" (Houston, we ve had a problem here.) "Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek" Armstrong sokak szerint elrontotta a történelmi mondatot, mivel a felvételen úgy hangzik, hogy egy lényeges értelmezési szerepet betöltő határozatlan névelő kimaradt. Az eredeti mondat az lett volna, 5. oldal (összes: 7)

6 hogy "That's one small step for a man; one giant leap for mankind" - tehát a kifejezés első felében "egy" ember kis lépéséről lett volna szó. Az "a", vagyis az angol nyelvben használatos határozatlan névelő azonban nem hallatszik a korabeli hangfelvételen, és ez kissé összekuszálja a mondat értelmét, mivel a "man" szó névelő nélkül az angolban gyakorlatilag ugyanazt jelenti, mint a mondat második felében használt "mankind", vagyis emberiség. Mindez azonban csupán szőrszálhasogatás, s az űrhajós bálványát nem döntheti le - ahogyan az a tény sem, hogy egy évvel ezelőtt az űrhajós bátyja elárulta azt a titkot, miszerint öccse hónapokig gondolkodott a 20. század legtöbbet citált mondatán, holott Armstrong váltig állította, az egy spontán mondat volt a éről. folytatjuk... mult-kor.hu Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin - Minden "lájk számít, segíti a magazin működését! Köszönettel és barátsággal! Tweet (adsbygoogle = window.adsbygoogle []).push({}); Ajánló 6. oldal (összes: 7)

7 7. oldal (összes: 7)

65 éve indult Sztálinváros építése

65 éve indult Sztálinváros építése 2015 május 04. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Give 65 éve indult Sztálinváros Give 65 éve indult Sztálinváros Give 65 éve indult Sztálinváros Mérték Give 65 éve indult Sztálinváros Give 65 éve

Részletesebben

A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat!

A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat! 2014 október 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A vörös értékelve diktatúra Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Hosszú időre megrendültek az alapvető normák: a becsület, az igazmondás, a tisztességes

Részletesebben

Retroképeken a leglátványosabb vetődések - fotóözön

Retroképeken a leglátványosabb vetődések - fotóözön 2014 május 24. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Retroképeken értékelve a leglátványosabb Give Retroképeken a leglátványosabb Give Retroképeken a leglátványosabb Mérték Give Retroképeken a leglátványosabb

Részletesebben

Hogyan nézett ki Bécs Hitler alatt?

Hogyan nézett ki Bécs Hitler alatt? 2015 március 24. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A hitleri idők bécsi építészeti terveiről nyílik kiállítás a bécsi Építészeti Központban (Architekturzentrum

Részletesebben

Telefonfülkék Magyarországon

Telefonfülkék Magyarországon 2014 október 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A telefonfülkék 130 éves hazai történetében nem jött létre egy olyan típus, amelynek

Részletesebben

A kiirtott magyar szellemfalura emlékeztek

A kiirtott magyar szellemfalura emlékeztek 2014 március 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A kiirtott értékelve magyar szellemfalura Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Megemlékezést tartottak vasárnap délelőtt a Gánt község közelében található

Részletesebben

Amerikából jelentem LXXXV. - Szent Patrik Napja

Amerikából jelentem LXXXV. - Szent Patrik Napja 2011 március 19. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Amerikából értékelve jelentem Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Március 17-én mindenki ír. - szól az amerikai mondás, vagyis napja mindenkinek szól,

Részletesebben

Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból

Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból 2016 október 23. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték Mohai Balázs képein keresztül megismerhetünk forradalmárokat, akik 1956-ban a mi szabadságunkért is küzdöttek. Ez a forradalom Magyarország népének

Részletesebben

Akik nem nyugodhattak békében 1.rész

Akik nem nyugodhattak békében 1.rész 2012 december 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Akik értékelve nem nyugodhattak Mérték Még 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Kihantolták kedden a 2004-ben elhunyt Jasszer Arafat földi maradványait. Rajta

Részletesebben

Amerikából jelentem - A világ legdrágább vasútállomásának titkai

Amerikából jelentem - A világ legdrágább vasútállomásának titkai Amerikából jelentem - A világ legdrágább vasútállomásának titkai 2016 március 28. Flag 0 4 Átlag: 4 (1 szavazat) Mérték 2016. március 3-án, 14 év várakozás után megnyílt a világhírű spanyol építész, Santiago

Részletesebben

Teljessé vált a Balaton története

Teljessé vált a Balaton története 2011 június 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Az egykori fürdőruhadivattal, egy lángosos bódé és egy tipikus hétvégi ház kialakításával a balatoni fürdőkultúra,

Részletesebben

Give A Sumír örökségünk - A Bobula Ida hagyaték 5/5

Give A Sumír örökségünk - A Bobula Ida hagyaték 5/5 2016 december 29. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A Sumír értékelve örökségünk - A Bobula Ida hagyaték 1/5 Give 2/5 Give 3/5 Mérték Give 4/5 Give 5/5 Megjelent az egyik legtöbbet hivatkozott

Részletesebben

Simon Böske, az első európai szépségkirálynő

Simon Böske, az első európai szépségkirálynő 2010 október 21. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Simon értékelve Böske, az első Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Ma már csak kevesen tudják, hogy Magyarország és egyben Európa első je Simon Böske

Részletesebben

A Red Bull energiaital szörnyű titka - Legenda vagy valóság?

A Red Bull energiaital szörnyű titka - Legenda vagy valóság? 2015 március 27. Flag 0 Értékelés kiválasztása Átlag: 5 (1 szavazat) Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Ezt az italt országunk minden szupermarketjében árusítják. Mégpedig

Részletesebben

József nádor: Habsburgnak született, de magyarként halt meg

József nádor: Habsburgnak született, de magyarként halt meg 2016 március 10. Flag 0 1 Átlag: 1 (1 szavazat) Mérték Kétszáznegyven éve, 1776. március 9-én született Habsburg József Antal János főherceg, a népszerű József nádor. Bár nem volt uralkodó, nem állt birodalmi

Részletesebben

Lyukas zászló és Kossuth-címer

Lyukas zászló és Kossuth-címer 2011 október 23. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Beethoven Egmont-nyitánya mellett az 1956-os forradalom meghatározó jelképe a Kossuth-címer

Részletesebben

Grand Palace és a Smaragd Buddha temploma

Grand Palace és a Smaragd Buddha temploma 2012 augusztus 07. Flag 1 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Grand értékelve Palace és a Give Grand Palace és a Give Grand Palace és a Mérték Give Grand Palace és a Give Grand Palace és a Smaragd Smaragd

Részletesebben

Bayer Zsolt: Quaestor 2.

Bayer Zsolt: Quaestor 2. 2015 április 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Igen. Most talán egyszer s mindenkorra világossá válik, hogy nem lehet a politikához

Részletesebben

Windsor-i kastély története

Windsor-i kastély története 2009 október 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A kastély 1000 éves története összeforrt a monarchia történetével, hiszen nem volt

Részletesebben

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak 2013 december 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Flag -értékelve Karácsonyi Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A latin eredetű szó - adventus - megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére

Részletesebben

Mítoszok és Legendák - Három hihetetlen történet

Mítoszok és Legendák - Három hihetetlen történet 2012 április 30. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Mítoszok értékelve és Legendák Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A Mítoszok és Legendák rovatban, most egy titokzatos és halálos csizma legendáját

Részletesebben

Tonton-mánia a francia médiában

Tonton-mánia a francia médiában 2011 május 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Harminc évvel ezelőtt, május 10-én, pontosan este 8 órakor a francia

Részletesebben

Az email 40 éves története. Beleznay Péter pbeleznay@flane.com CCIE#10282, CCSI#31966 Fast Lane Cisco Learning Solution Partner

Az email 40 éves története. Beleznay Péter pbeleznay@flane.com CCIE#10282, CCSI#31966 Fast Lane Cisco Learning Solution Partner Az email 40 éves története Beleznay Péter pbeleznay@flane.com CCIE#10282, CCSI#31966 Fast Lane Cisco Learning Solution Partner Történelmi előzmény 1957. október 4. A Szovjetunió fellövi az első Szputynik-ot,

Részletesebben

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is...

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is... 2013 október 16. Flag 0 Értékel kiválasztása Még Givenincs Álmodik értékelve a múlt - Szent Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Rudabánya - amelynek neve az ószláv érc, vasérc szóból származik - első írásos említe

Részletesebben

Athenaeum Kiadó Könyvklubja - Párizs fehér fényei

Athenaeum Kiadó Könyvklubja - Párizs fehér fényei 2011 február 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Athenaeum értékelve Kiadó Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Xénia kénytelen volt elhagyni a cári Oroszországot, amikor kb. 16 éves volt. Hirtelen

Részletesebben

A világ legdrágább parfümje

A világ legdrágább parfümje 2013 június 13. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Az illat neve egyszerűen C", alkotója Clive Christian tíz éve áll a

Részletesebben

Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Vízkereszt Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában

Részletesebben

25 éve történt az Exxon Valdez-katasztrófa

25 éve történt az Exxon Valdez-katasztrófa 2014 március 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs 25 éve értékelve történt az Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Huszonöt éve, 1989. március 24-én történt az Egyesült Államok történetének addigi, ember

Részletesebben

Szifilisz-, inzulinsokk- és LSD-terápia az Őrültek Városában

Szifilisz-, inzulinsokk- és LSD-terápia az Őrültek Városában 2015 június 04. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Szifilisz-, értékelve inzulinsokkgive Szifilisz-, inzulinsokkgive Szifilisz-, inzulinsokkmérték Give Szifilisz-, inzulinsokkgive Szifilisz-,

Részletesebben

Magyarországi választások 2010 Re (?) Privatizáció?

Magyarországi választások 2010 Re (?) Privatizáció? Magyarországi választások Magyarországi választások március 04. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Magyarországi értékelve választások Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Magyarországra már régen kitehettük

Részletesebben

Mit nem tehetett egy fiatal lány 1939-ben New Yorkban?

Mit nem tehetett egy fiatal lány 1939-ben New Yorkban? 2011 július 28. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Mit nem értékelve tehetett egy Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 York máig a bevándorlók, a továbbtanuló diákok, a munkát keresők és az álmodozók, kalandozni

Részletesebben

De vele nem ez volt a helyzet, nem megfontoltságból, alaposságból néztem utána. Hanem egyszerűen szembe jött. Nem

De vele nem ez volt a helyzet, nem megfontoltságból, alaposságból néztem utána. Hanem egyszerűen szembe jött. Nem 2013 március 30. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Előbb olvastam vele interjúkat, mint hogy a könyveit a kezembe vettem volna. Persze, ez akár érthető is lehet,

Részletesebben

Blue chipek a BÉT-en 4. rész Magyar Telekom

Blue chipek a BÉT-en 4. rész Magyar Telekom Blue chipek a BÉT-en Blue chipek a BÉT-en 2010 július 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Blue értékelve chipek a BÉT-en Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A sorozat befejező ében a negyedik legnagyobb

Részletesebben

Bizarr halálesetek a Tudor-kori Angliából

Bizarr halálesetek a Tudor-kori Angliából 2015 június 15. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Bizarrértékelve halálesetek Give Bizarr halálesetek Give Bizarr halálesetek Mérték Give Bizarr halálesetek Give Bizarr halálesetek a a a a a

Részletesebben

Park Kiadó könyvklubja - Őrült divatvilág

Park Kiadó könyvklubja - Őrült divatvilág 2011 április 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Park értékelve Kiadó könyvklubja Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Párizsból észak felé kell elindulni. Arra van a Kozmetika-völgy. A francia, de

Részletesebben

George Bush titkos élete

George Bush titkos élete 2013 július 14. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Méghozzá eddig nem látott képekben, melyeket Eric Draper fotós készített George W.

Részletesebben

Mit tudunk az Európai Unióról? 4.rész

Mit tudunk az Európai Unióról? 4.rész 2009 július 23. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Mit értékelve tudunk az Európai Mérték Még 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Tájékoztatás/ismeret hiányból fakad az EU-szkepticizmus? A magyar lakosságnak vajon

Részletesebben

Munkácsy, az asztalosból lett piktor

Munkácsy, az asztalosból lett piktor 2014 február 21. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Százhetven éve, 1844. február 20-án született Munkácsy Mihály, az első világhírű magyar festő, a magyar nemzeti

Részletesebben

Aki egy Szűz Mária-ábrázolással verte ki a biztosítékot

Aki egy Szűz Mária-ábrázolással verte ki a biztosítékot 2016 április 03. Flag 0 1 Átlag: 1 (1 szavazat) Mérték Százhuszonöt éve, 1891. április 2-án született Max Ernst német festő és grafikus, a szürrealizmus egyik legnagyobb hatású alakja. Magyarországon először

Részletesebben

A magyar Jézus és eltitkolt tanításai

A magyar Jézus és eltitkolt tanításai 2016 október 31. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Give 3/5 Mérték Give 4/5 Give 5/5 Egy legendás, mégis agyonhallgatott könyv, aminek már a címétől néhányan állítólag

Részletesebben

Ma már minden negyedik amerikai "felvilágosultnak" mondható. Hallelúja!

Ma már minden negyedik amerikai felvilágosultnak mondható. Hallelúja! Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" Ma már minden negyedik "felvilágosultnak" 2014 január 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még értékelve Givenincs Ma már minden negyedik Mérték Az ak 74 százaléka

Részletesebben

Kritika Közellenségek (Public Enemies)

Kritika Közellenségek (Public Enemies) 2009 július 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Kritika értékelve Közellenségek Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A héten ismét moziztunk egyet, Johnny Depp, Christian Bale és Michael Mann adták át

Részletesebben

Amerikából jelentem LXXI. - Karácsony a Hicks Kertészetben

Amerikából jelentem LXXI. - Karácsony a Hicks Kertészetben 2010 december 27. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Give nincs Amerikából értékelve jelentem Give Amerikából jelentem Give Amerikából jelentem Give Amerikából jelentem Mérték Give Amerikából jelentem LXXI.

Részletesebben

Ez történt Hollywoodban... XII.

Ez történt Hollywoodban... XII. 2009 július 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Heti filmes híreinket rögtön Harry Potter bevételeivel kezdjük, illetve megemlítjük

Részletesebben

Hol nyaraltak Kádárék?

Hol nyaraltak Kádárék? 2014 július 28. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A külvilágtól elzárt pártüdülő, Aliga a szocialista pártelit kedvenc nyaralóhelye volt

Részletesebben

Amerikából jelentem CXXXI. - No problem vs you're welcome or uh-huh

Amerikából jelentem CXXXI. - No problem vs you're welcome or uh-huh Amerikából jelentem - you're Amerikából jelentem - you're 2012 január 28. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még értékelve Givenincs Amerikából jelentem Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Amerikanizmusokról írni,

Részletesebben

Mi volt I. János Károly történelmi szerepe?

Mi volt I. János Károly történelmi szerepe? 2014 június 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Mi volt értékelve I. János Károly Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Lemondott I. János Károly spanyol király, aki fiának, Fülöp hercegnek adja át a

Részletesebben

Vasárnapi Újság - A magyar koronázási jelvények

Vasárnapi Újság - A magyar koronázási jelvények 2011 május 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Vasárnapi értékelve Újság Give Vasárnapi Újság Give Vasárnapi Újság Mérték Give Vasárnapi Újság Give Vasárnapi Újság - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Folyó

Részletesebben

Észak-Korea útja az atomhoz

Észak-Korea útja az atomhoz 2012 március 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Több mint fél évszázada folyik az észak-koreai atomprogram, amelyet többször is felfüggesztettek,

Részletesebben

Nahát, még ők is magyarok?!

Nahát, még ők is magyarok?! 2011 október 10. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Andy Vajna, Gabor Zsazsa, Bela Lugosi, Tony Curtis, Nicolas Sarkozy, George Pataky

Részletesebben

Indiai titkaim 31 Törökország európai része

Indiai titkaim 31 Törökország európai része 2011 május 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Indiaiértékelve titkaim 31 Give Indiai titkaim 31 Give Indiai titkaim 31 Mérték Give Indiai titkaim 31 Give Indiai titkaim 31 1/5 2/5 3/5 4/5

Részletesebben

Veled vagyunk Akeem! - Országos véradás

Veled vagyunk Akeem! - Országos véradás 2013 szeptember 27. Flag 0 Értékelés kiválasztása Givenincs Veledértékelve vagyunk Akeem! Még Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Budapesten és vidéken is több ponton van lehetőség vért adni Akeem Adams számára.

Részletesebben

Firkáljon kedvére ritka krónikák lapjára!

Firkáljon kedvére ritka krónikák lapjára! 2013 július 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Givenincs Firkáljon kedvére Még értékelve Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A kultúrához és az információhoz való hozzáférés túlzás nélkül korunk egyik kulcskérdése.

Részletesebben

Könyvrendelés - Csépányi Balázs: Arcok álruhában

Könyvrendelés - Csépányi Balázs: Arcok álruhában 2012 november 09. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Naponta bújtat az élet álruhába, amikor szembesülnünk kell önmagunkkal.

Részletesebben

Kína nélkül Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Kína nélkül Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2009 november 27. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Olyan hírtelen történt. Senki sem emlékezett a kezdetekre. Az előbb még minden rendben

Részletesebben

Magvető Kiadó könyvklubja - Mesekalauz úton lévőknek

Magvető Kiadó könyvklubja - Mesekalauz úton lévőknek 2013 június 30. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Magvető értékelve Kiadó könyvklubja Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Képek és történetek kereszttüzében élünk, és belezavarodhatunk vagy visszatérhetünk

Részletesebben

Budapest ostroma: Hitler végül feláldozta a fővárost

Budapest ostroma: Hitler végül feláldozta a fővárost 2015 február 19. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték A 102 napon át tartó Budapest ostromát második Sztálingrádnak is nevezték. Szálasi Ferenc nyílt várossá akarta nyilváníttatni a fővárost, de tervével

Részletesebben

Amikor szakállas királynő vezette Egyiptomot

Amikor szakállas királynő vezette Egyiptomot 2015 július 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Amikor értékelve szakállas királynő Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Az ókori Egyiptom uralkodói szinte kivétel nélkül férfiak voltak. Bár a nők régensként

Részletesebben

Indiai titkaim 32 Két világ határán

Indiai titkaim 32 Két világ határán 2011 május 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása nincs Give Indiai értékelve titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Mérték Give Indiai titkaim 32 Give Indiai titkaim 32 Még 1/5 2/5 3/5 4/5

Részletesebben

Ilyen a Felvidék! Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu)

Ilyen a Felvidék! Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) 2012 április 10. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Talán a Rákóczi-felkelés óta, mikor a magyarság sorsa az északi vármegyékben dőlt

Részletesebben

Park Kiadó - Könyvklubja: Krumplihéj-pite Irodalmi Társaság

Park Kiadó - Könyvklubja: Krumplihéj-pite Irodalmi Társaság 2010 november 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Park értékelve Kiadó - Könyvklubja: Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Lassan de biztosan barátkoztam meg ezzel a könyvel,és most olvasás után pedig

Részletesebben

Elkészült a Labdarúgó NB I. teljes tavaszi menetrendje

Elkészült a Labdarúgó NB I. teljes tavaszi menetrendje 2011 január 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Give nincs Elkészült értékelve a Labdarúgó Give Elkészült a Labdarúgó Give Elkészült a Labdarúgó Give Elkészült a Labdarúgó Mérték Give Elkészült a Labdarúgó

Részletesebben

JAVÍTÓKULCS R FÜZET ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T É V F O L Y A M

JAVÍTÓKULCS R FÜZET ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T É V F O L Y A M 8. É V F O L Y A M ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS R FÜZET s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T 2 0 0 6 Untitled-13 1 2006.03.01. 15:01:48 2 Untitled-13 2 2006.03.01. 15:01:48 3 Untitled-13

Részletesebben

Egy lány a hetedikből

Egy lány a hetedikből 2009 augusztus 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 A közhely szerint minden sikeres férfi mögött van egy erős nő. Kik

Részletesebben

Lovas István: 20 évvel a népírtás után Ruanda Afrika Szingapúrja lett

Lovas István: 20 évvel a népírtás után Ruanda Afrika Szingapúrja lett Lovas István: 20 évvel a népírtás után Ruanda Afrika Szingapúrja lett 2014 február 28. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Mérték Értéke: 2/5 Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5

Részletesebben

Amerikából jelentem LXXXIV. - Öngyilkos hidak

Amerikából jelentem LXXXIV. - Öngyilkos hidak 2011 március 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Amerikából értékelve jelentem Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Nem épp vidám téma, de sajnos gyakori jelenség Amerikában is a korlátján egyensúlyozó

Részletesebben

Kennedy utolsó titkos hangfelvételei

Kennedy utolsó titkos hangfelvételei 2012 október 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 John F. Kennedy amerikai elnök 1963-ban az újságból értesült - nagy felháborodására - arról, hogy a Cape Cod-i

Részletesebben

Szellem a fazékból - Agyvelőkolbász

Szellem a fazékból - Agyvelőkolbász 2015 március 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Szeretem a hurkát mondtam az orvosnak, akihez azért küldtek, mert életbevágóan fontos, hogy leadjak húsz

Részletesebben

Churchill arany fogsorától Picasso síró nőjéig

Churchill arany fogsorától Picasso síró nőjéig 2011 december 27. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Kalapács alá került Churchill arany fogsora, Brezsnyev limuzinja és

Részletesebben

Ez történt Hollywoodban...LXIV.

Ez történt Hollywoodban...LXIV. 2011 január 23. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Egy Oscar kategória jelöltjeit ismerhetitek meg, beszélünk kicsit az Irishman-ről,

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Családtámogatási rendszer

Családtámogatási rendszer 2010 március 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Mérték Még nincs értékelve 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Idén több részletében is változik a családtámogatási, ez érinti a kisgyermekes szülőket, és a nappali tagozaton

Részletesebben

Állatszex és szadomazo - a 19. századi párizsi bordélyvilág rejtelmei

Állatszex és szadomazo - a 19. századi párizsi bordélyvilág rejtelmei Állatszex és szadomazo - a 19. századi párizsi bordélyvilág rejtelmei 2015 június 09. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Mérték Értéke: 2/5 Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5

Részletesebben

Tábla provokál a Mátyás király szoborcsoportnál

Tábla provokál a Mátyás király szoborcsoportnál 2011 május 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Táblaértékelve provokál a Mátyás Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Történelmi ferdítésnek, nacionalista politikai üzenetnek tartják a romániai magyarok

Részletesebben

Húsvéti jelképek, szimbólumok

Húsvéti jelképek, szimbólumok 2015 április 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A Húsvétot régi néphagyományok egész sora övezi, jelképek, szimbólumok tapadtak az

Részletesebben

A zsidók, akik Hitler oldalán harcoltak

A zsidók, akik Hitler oldalán harcoltak 2014 március 12. Flag 0 2 Átlag: 2 (1 szavazat) Mérték Meghasonlott állapotba kerültek a finnországi zsidók a második világháborúban: mialatt önvédelmi harcot folytattak a Szovjetunió ellen, azzal a náci

Részletesebben

Vox Populi - Schmitt Pál disszertációjáról

Vox Populi - Schmitt Pál disszertációjáról 2012 január 24. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Vox Populi értékelve - Schmitt Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Schmitt doktori disszertációjával illetve az ezzel kapcsolatos kanosszajárással kapcsolatban

Részletesebben

Öt bizarr hadsereg a történelemből

Öt bizarr hadsereg a történelemből 2015 július 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Az emberek többségének már iskolai tanulmányai során kialakul a képe

Részletesebben

A jóvátételben nem volt kegyelem

A jóvátételben nem volt kegyelem 2014 június 16. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 1945. június 15., esti órák, szürkület. Két küldöttség készülődik a

Részletesebben

10 történelmi érdekesség

10 történelmi érdekesség 2014 szeptember 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Mi okozta az 1637-es amszterdami tőzsdekrachot? Honnan ered a mézes

Részletesebben

Amikor a politika a gúny tárgya

Amikor a politika a gúny tárgya 2012 február 24. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Ahogy a mondás tartja: a humor a kétségbeesés udvariassága. A hatalom pedig joggal

Részletesebben

Erős vs. gyenge forint

Erős vs. gyenge forint 2010 február 15. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Naponta halljuk a hírekben, hogy most épp gyengült vagy erősödött a forint, hogyan

Részletesebben

Kismagyar és honvédruha

Kismagyar és honvédruha 2013 március 15. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Ha március 15., akkor Petőfi Sándor, a Nemzeti Múzeum lépcsője és a

Részletesebben

Magvető Kiadó könyvklubja - Az iker

Magvető Kiadó könyvklubja - Az iker 2013 június 17. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Ismét egy könyv, amit egy nap alatt olvastam el. Ismét egy könyv, ami elgondolkodtatott, és ismét egy könyv,

Részletesebben

Milyen lesz a budai vár 2026-ban?

Milyen lesz a budai vár 2026-ban? 2014 december 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Szükség van-e a királyi palota száz évvel ezelőtti fénykorát és hangulatát felidéző teremsorok korhű helyreállítására?

Részletesebben

Mítoszok és legendák - Kínai piramisok

Mítoszok és legendák - Kínai piramisok 2013 augusztus 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 A kínai piramisok ősi temetkezési halmok és mauzóleumok, amelyeket

Részletesebben

Orbán Viktor: Nem akarjuk elválasztani a két országot

Orbán Viktor: Nem akarjuk elválasztani a két országot 2015 július 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Nem Szerbia ellen irányul Magyarország déli határainak megerősítése,

Részletesebben

Give Ez történet Hollywoodban VIII. 5/5

Give Ez történet Hollywoodban VIII. 5/5 2009 július 04. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A héten rácsodálkozhatunk arra, hogy A bukottak mennyit is kaszálták, írunk arról is,

Részletesebben

Így dolgoztak a külföldi tudósítók '56-ban

Így dolgoztak a külföldi tudósítók '56-ban 2014 október 27. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Így dolgoztak értékelvea külföldi Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Magyarország 1956 őszén váratlanul a világsajtó érdeklődésének középpontjába került:

Részletesebben

Luca napi jóslatok 2012

Luca napi jóslatok 2012 2010 december 15. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Szubjektív jóslatok a 2012-es esztendőre. Az emberiség utolsó évére... Régen szokás

Részletesebben

Amerikából jelentem LXXXVIII. - Botox babák

Amerikából jelentem LXXXVIII. - Botox babák 2011 április 09. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Amerikából értékelve jelentem Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Az amerikai sajtóban, televízióban a napokban tetőfokára hágott a felháborodás a

Részletesebben

Történelem 3 földrészen - 1956

Történelem 3 földrészen - 1956 1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,

Részletesebben

Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról

Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról 2011 szeptember 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 1684-ben a Habsburg birodalom, Lengyelország és Velence Szent Liga

Részletesebben

Így omlott le a berlini fal

Így omlott le a berlini fal 2014 november 09. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Huszonöt éve, 1989. november 9-én leomlott a berlini fal, amely évtizedekig jelképe

Részletesebben

Vasárnapi novella - Csáth Géza: Fekete csönd

Vasárnapi novella - Csáth Géza: Fekete csönd 2014 április 13. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Vasárnapi értékelve novella Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Leírom ide, doktor úr, hogy miről van szó. Az öcsémről, a szőke, piros képű kisfiúról,

Részletesebben

Magyar Konyha - Kossuth-kifli

Magyar Konyha - Kossuth-kifli 2015 március 15. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: Nem5/5 piskóta Auguszt Olga receptjei hónapról hónapra olvashatók a Magyar

Részletesebben

Give Jó hírek az új évben: nőnek a bérek, csökkennek a közterhek 5/5

Give Jó hírek az új évben: nőnek a bérek, csökkennek a közterhek 5/5 2017 január 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása Givenincs Jó hírek az új évben: nőnek a bérek, csökkennek a közterhek 1/5 Még értékelve Give 2/5 Give 3/5 Mérték Give 4/5 Give 5/5 Több jogszabály módosul

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

Fradista szemmel Vigyázz, kész, rajt!

Fradista szemmel Vigyázz, kész, rajt! 2016 július 15. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték Újabb trófea! Szombaton klubunk bajnokként és kupagyőztesként a Haladás elleni mérkőzésen megkapja a Szuperkupát! 1. oldal (összes: 5) A Magyar Labdarúgó

Részletesebben

Mesebeli Afrika - Afrikai tavak problémái gondolatébresztőnek

Mesebeli Afrika - Afrikai tavak problémái gondolatébresztőnek 2010 november 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Mesebeli értékelve Afrika - Afrikai Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Ahhoz nem kell túl nagy jóstehetség, hogy tisztában legyünk a ténnyel, az elkövetkezendő

Részletesebben