Megfigyelések a hazánkban élő menyétfélékről

Átírás

1 Megfigyelések a hazánkban élő menyétfélékről Összeállította Gera Pál gerapal@t-online.hu Postacím: Bp., Nyírpalota u. 60. Telefon: Honlap: www. otter.econservation.eu Dokumentum lezárva: március 17-én TARTALOMJEGYZÉK Bevezető 2. oldal Köszönetnyilvánítás 2. oldal Vidrás megfigyelések 3. oldal Hermelines megfigyelések 13. oldal Egyidejű vidrás és hermelines megfigyelések 18. oldal A többi hazai kisragadozóról beszámoló megfigyelések 20. oldal megfigyelések menyétről 20. oldal megfigyelések görényről 27. oldal megfigyelések nyusztról 33. oldal megfigyelések nyestről 36. oldal megfigyelések borzról 39. oldal

2 Bevezető A vidráról és a hermelinről, két általam sokat kutatott fajról az elmúlt években nagyon sok olyan érdekes levelet kaptam, amelyek e kisragadozóink életének egy-egy meglesett pillanatát örökítették meg. Ezekről már több ismeretterjesztő írásomban is beszámoltam, annak reményében, hogy mind az érdeklődő szakmai közösségek, mind a laikusok számára érdekesnek és értékesnek tűnhetnek (ezeket lásd a szakmai honlapomon a tanulmányok menüpontban). Igaz ezek csupán egyszerű feljegyzései azoknak a kisebb-nagyobb történeteknek, amelyek bepillantást engednek e kisragadozóink rejtett életébe. Különlegességek, pillanatképek. És mindemellett fontos lábjegyzetek ahhoz, hogy hitelesebb, áttekinthetőbb és érthetőbb képet nyerjünk a napjainkban még mindig alig ismert menyétféléinkről. Hiszen tudásunk ellentmondásokkal teli, sok-sok rácsodálkozás áll még előttünk, akkor is, ha megbocsáthatatlan önhittséggel úgy véljük talán, már semmi meglepetés nem érhet bennünket. Holott dehogynem! A vidráról és a hermelinről most is egy ilyen összeállítást közlök azokból a nekem küldött levelekből, amelyeket 2012 januárja és 2013 márciusa között kaptam. (A január előtti leveleket már publikáltam). De most nem csak a vidrás és hermelines megfigyelésekről nyújtok át egy csokrot, hanem azokból a levelekből is, amelyeket a Lutra és társai című, még 2010 novemberében publikált kiskönyvem után kaptam a többi menyétfélénkről, annak megjelenésétől számolva ez év márciusáig, e kézirat lezárultáig. Remélem, valóban hasznos olvasmánynak bizonyulnak, elgondolkodtatnak, következtetésekre sarkallnak. Az elmúlt években azonban több, a menyétféléinket érintő szakmai levelezést is publikáltam már, legyen szó védelmükről, vagy a vadászatukról ezeket is lásd a szakmai honlapomon a tanulmányok menüpontban. Azokból is nagyon jól kitűnik, hogy e kisragadozóinkat a különféle szakterületek képviselői hogyan és miként értékelik. Napjainkbeli látleletek ezek arról, hogy milyen szempontok alapján, hány és hányféle módon lehet értékítéletet mondani róluk. Felhívom a figyelmet arra, hogy az alábbi összeállítás, akárcsak a fentebb említett többi hasonló válogatás kizárólag az ismeretterjesztést és a tájékoztatást szolgálja, nem hiánypótló tudományos publicisztika és nem szakkönyv. Kérem, fogadják barátsággal! Köszönetnyilvánítás Köszönöm mindenkinek azt a bizalmat, amivel kitüntettek, és ben vagy hagyományos postai úton megküldték számomra a megfigyeléseiket. A gyűjteményben idézett leveleket szöveghűen adom közre, azokat nem stilizáltam. Ugyanakkor a levelek íróinak a vezetéknevét csak kezdőbetűvel tüntetem fel, de van, ahol a levél írójának kérésére a keresztnevét is és van, ahol azt a települést sem nevezhetem meg, ahol levélíró lakik.

3 Vidrás megfigyelések Szia Pali! Gondoltam, hogy megírom neked egy érdekes megfigyelésemet. ( ) Katával kihasználtuk az utolsó szabadnapunkat, így kimentünk a Kálóz és Sárbogárd közötti csatornákhoz, halastavakhoz. Még nem volt teljesen világos, azért már jól lehetett látni. Az egyik halastótól sétáltunk vissza az autóhoz, hogy átmenjünk egy másik területre, hogy ott folytassuk a kirándulást. ( ) Beszélgettünk, és igazán nem voltunk figyelemmel arra, hogy a kelleténél nagyobb zajt csapunk. ( ) Alig akartunk hinni a szemünknek! Az autó mellett egy vidra szimatolgatott. Eleinte csak a földet szagolgatta, miközben jól hallottuk azt a vidrára olyan jellemző vinnyogó hangot. Észrevett bennünket, de csak felkapta a fejét, majd mintha ott sem lennénk, odalépett az autóhoz. Óvatosan hozzáérintette az orrát a jobb hátsó kerékhez, de azonnal vissza is ugrott. Egyre hangosabban nyivákolt. Látszott rajta, hogy bajban érzi magát, egyszerűen nem tudott mit kezdeni azzal a valamivel ott maga előtt. ( ) A többszöri próbálkozás után lefeküdt a havas, jeges töltésre, úgy tűnt, hogy teljesen elfáradt. De csak egy pillanatig maradt fekve, mert váratlanul felugrott és elszaladt az autótól néhány lépést. Ott megállt, a nyakát az autó felé nyújtogatta, aztán megrázta a bundáját, feltartotta a farkát, ürített és beugrott a nem messzire lévő csatornába. ( ) Barátsággal üdvözöl: B. Zsolt (Kelt: Székesfehérvárott, január 5-én) Kedves Barátom! ( ) Erősen sötétedett már, amikor elértem Oroszlónál a Baranya-csatornát. Tudod ez horgászvíz, és mindig akad vidra. No persze a pecások nagy bánatára! ( ) Nemrégiben havazott, fagy is volt. Gondoltam előbb ott nézek szét még, amíg lehet, ahol mindig találtam vidranyomokat. ( ) A hang váratlanul ért. Megálltam és mozdulatlan maradtam. Alig kellett várnom, mert hamarosan kiugrott a töltésre egy vidra. Ott megállt, forgolódott, vinnyogott. Szemmel láthatóan nagyon izgatott volt. És aztán megjelent egy másik vidra is, de hogy hol szállt ki a csatornából, azt nem láttam. Erre a másik a hátára vetette magát, a földhöz dörgölődzött, mire a másik odafutott hozzá, megbökdöste az orrával, aztán váratlanul csak birkózni kezdtek. Érted? Birkózni! Átölelték egymást, és ide-oda hemperegtek, közben meg olyan hangosak voltak, mintha az magától értetődő lenne. De nem tartott sokáig, mert az egyikük, aki kisebb volt a másiknál, és akit előbb vettem észre, kiugrott a másik alól, aztán le a partfalon a csatornába. Erre a másik egy pillanatig mintha értetlenül bámult volna, forgolódott, talán a társát kereste. Ekkor meghallottam én is a távolról hangzó füttyöt, erre a vidrakoma, uzsgyi neki azonnal leszánkázott a csatornába. ( ) Még percekig hallottam a vinnyogásukat és a füttyüket. ( ) Életemben először láttam vidrapárzást, ha ugyan ez az volt. Szerinted? ( ) Ölel őszinte barátod: D. Tibor (Kelt: Pécset, január 15-én) Kedves Pál! ( ) Nem messze kódorogtam Tokajtól a Tisza-Takta csatorna mentén. Elmúlt már tíz óra, az évszakhoz képest, no és az elmúlt napok időjárásához képest enyhe, igazi kirándulóidő volt. Azért persze nem izzadtam. ( ) Hanem a csatornához érve észrevettem, hogy alig tizenöt-húsz méterre előttem, mozog valami. Éspedig felém tartott. Megálltam, és vártam, hogy közelebb érjen. Jött is. Szórakozottan cammogott, nem nézett sem jobbra, sem balra, csak caplatott vidramód. Alig három-négy méterre tőlem kapta fel a fejét, megdermedt, és ha hiszed, ha nem, de igaz: kigúvadt szemekkel végigmért. Azt vártam, hogy elugrik, de nem. Lehasalt, szűkölt,

4 nyivákolt, és le nem vette rólam a tekintetét. ( ) Gondoltam teszek felé egy lépést. De alig emeltem fel a lábamat, talpra ugrott és hangosan vinnyogott. Megálltam és mozdulatlan maradtam. Ez azonban már nem nyugtatta meg, elszaladt vagy tíz métert, ott megállt, visszafordult. Aztán ismét hátraarc, de nem a csatornába bucskázott alá, hanem a töltésen szaladt végig. ( ) Sok-sok barátsággal, cimborád: F. Ferenc (Kelt: Sárvárott, január 22-én) A tömörkényi Csaj-tónál kirándultunk a csoporttársaimmal. Még sosem jártam erre. Nagyon szép vidék, sok érdekeset is láttunk. ( ) Alig múlt egy óra, amikor megálltunk, hogy pihenjünk és együnk a magunkkal hozott szendvicsekből. Beszélgettünk is, nevettünk. Jól éreztük magunkat. ( ) És ekkor Zsolt, az egyik csoporttársam felkapta a fejét, és a szája elé emelt ujjaival jelzett nekünk, hogy maradjunk csendben. ( ) A két kisvidra hirtelen szaladt ki a nádasból, alig lehettek távolabb tőlünk tíz lépésre. Alig voltak nagyobbak, mint talán egy kéthónapos cica. Játszottak, kergették egymást, és amikor az egyikük elérte a másikat, akkor birkóztak. Fogaikkal jókat is haraptak egymás bundájába, de ebből nem volt semmi baj. Ekkor óvatosan kidugta a fejét egy nagyobb vidra is a nádasból, gondolom az anyjuk lehetett. Erre a kicsik abbahagyták a hancúrozást, lehuppantak a parton. Erre az anyjuk jól hallhatóan vinnyogott, és visszabújt a nádasba. A kicsik nem követték, hanem ismét játszani kezdtek. De nem sokáig, mert hirtelen közéjük ugrott az anyjuk és alaposan beléjük mart. A kicsik fájdalmasan rikácsoltak, ez azonban az anyjukat nem hatotta meg. Addig harapdálta őket, amíg lábra nem álltak. Ekkor az anyjuk visszaugrott a nádasba, de a kicsik nem követték, hanem ismét játszani kezdtek. ( ) Ismét megjelent a nőstény, de nem ugrott ki, mint az előbb, hanem csak mondhatott valamit a kicsiknek, mert azok abbahagyták a bohóckodást, és láthatóan kedvetlenül ők is beugrottak a nádasba. ( ) Hogyan lehet az Gera Úr, hogy a vidra, akit én úgy tudtam, nagyon óvatosnak tartanak, világos nappal előbújjon a rejtekhelyéről? Ráadásul úgy, hogy bennünket is láttak, mert olyan közel voltunk egymáshoz. És azt sem értem, hogy a kölykeit nevelő anyavidra is előhozza fényes nappal a kicsinyeit. Van erre valami magyarázat? ( ) Üdvözlettel: G. Zsuzsanna (Kelt: Szegeden, március 14-én) Kedves Barátom! Olyan érdekes kalandom volt a vidrával, amilyen még sohasem! Meg is írom neked. ( ) Este tíz múlt hat perccel megnéztem az órámat, amikor elértem a régi hetes autóúton a dinnyési halgazdaság területét. Tudod azt a részt, ahol sajnos igen gyakran találni elgázolt vidrát. Már messziről észrevettem, hogy mozog előttem valami ott, ahol a csatorna belecsatlakozik a halastavakba. Rókára gondoltam. De nem róka volt, hanem vidra. Ott ált az úton, a csatorna felöli oldalon és forgolódott. Mintha keresett volna valamit. Vagy mintha várt volna valamire, valakire. ( ) Észrevett persze, de nem csak engem, hanem egy másik, velem szemben jövő autót is. Az a másik kocsi elhajtott, én megálltam és vártam. Úgy tűnt egyáltalán nem zavarom, a vidra forgolódott és az utat szagolgatta. Egyszer csak azonban kiugrott az útra, de nem szalad át a csatorna másik oldalára, hanem az út közepén ismét megállt és ott is forgolódott. Talán egy fél percig tette ezt, aztán visszaugrott az előbbi helyére, de nem tűnt el a csatornába, hanem csak álldogált, szagolgatott. ( ) Ekkor óvatosan elindultam, mire teljesen megmerevedett és úgy nézte az autót. Vagy inkább csak a lámpát, nem tudom. Már majdnem odaértem hozzá, amikor kiugrott az útra, azonnal fékeznem kellett. De a vidra még mindig nem szaladt el, hanem az úton kerengett.

5 Aztán egyszer csak felkapta a fejét, ismét megmerevítette a testét, majd váratlanul egy hatalmas ugrással visszaugrott a csatornához, és ott bevetette magát a vízbe. Azt hittem, hogy megijedt valamitől, ezért vártam. De nem jött semmi, egymagamban voltam. ( ) Ilyet még nem láttam. Azóta is azon töröm a fejem, hogy vajon miért viselkedett így? Keresett valamit, talán várt egy másik vidrát? Ha igen, miért az úton? És miért nem ijedt meg először tőlem, majd kicsivel később a másik, szembejövő autótól? ( ) Örök cimborád: H. József (Kelt: Kápolnásnyéken, március 21-én) ( ) Épphogy világosodott, amikor elértem a holtághoz. (a Körös-folyó menti öcsödiholtágról van szó GP megjegyzése.) Gondoltam, megbújok valahol, és várok. Hátha akad majd valami, amiért érdemes volt kijönnöm. ( ) Meghallottam a füttyöt. Ismerem már, mert többször is hallottam, tudtam hát, hogy vidra van a közelben. Meg hát nem egyszer láttam is már vidrát. Errefelé nem ritkaság. ( ) A hang egyre közelebbről hallatszott, és egy pillanatra sem maradt abba. Végül mégis megszűnt, de ekkor egy másikat hallottam. Távolabbról szólt, de észrevehetően mind közelebb. Ekkor az előbbi is fütyült megint, a másik is fütyült. Talán ha két percig tarthatott ez, amikor a fütty abbamaradt és valami egészen más hangot hallottam. Nyekergéshez, rikácsoláshoz, vinnyogáshoz hasonlatos valamit. Pontosan nem tudom, hogyan írjam le. Erősen szólt, jól meg lehetett különböztetni egymástól a két hangot. ( ) Ekkora már kivilágosodott, mindent jól lehetett látni. Kerestem is a vidrákat, mindhiába. Hangoskodtak valahol előttem, de nem láthattam meg őket a sűrű növényzet miatt. Gondoltam, hogy óvatosan közelebb megyek a hang irányába, hátha észreveszem őket. Nagyon óvatosan lépkedtem, ügyeltem arra, hogy semmi zajt ne csapjak. ( ) És ekkor megláttam őket! Egy a holtágba bedőlt terebélyes, de már majd elkorhadt fatörzsön feküdtek, egymással szembe. Most nem hangoskodtak, csak pihengettek, és egymást nézték. Aztán az egyikük, amelyik sokkal kisebb volt a másiknál, vagyis, ha jól okoskodom a nőstény, beugrott a vízbe. A másik, tehát a megítélésem szerint a hím erre felállt, de nem ugrott azonnal a másik után, hanem csak nézet feléje. A nőstény ott körözött a fatörzs körül, és ekkor ismét füttyögött. Erre már a hím is leugrott a törzsről, és a nőstényhez úszott. Az megvárta. Mind a ketten füttyögtek, aztán játszani kezdtek. Ide-oda úszkáltak, közben megfogták egymást a nyakuknál, és mint a búgócsiga úgy forogtak a vízben. ( ) Ekkor váratlanul meglassultak, a hím a nőstény hátára kapaszkodott, amit az mozdulatlanul megvárt, aztán ismét ide-oda úszkáltak. De már nem pörögtek, hanem előbb csak lassan úszkáltak. Hirtelen megint pörögtek, közben a hím nem engedte el a nőstényt, aki ekkor már nagyon hangosan vinnyogott. Párzottak. ( ) Nem mértem az időt, de úgy találom, hogy talán vagy húsz percig tartott az egész. Váratlanul ért véget. Egyszer csak a nőstény kiugrott a hím alól, lebukott a vízbe, aztán távolabb tűnt fel és láthatóan eligyekezett. A hím nem követte, nyugodtan úszkált, a hátára vetve magát lebegett a vízben. Végül aztán ő is arrafelé úszott el, amerre a nőstény. ( ) Tisztelettel üdvözli: K. Attila (Kelt: Szarvason, március 30-án) Palikám! ( ) Amint azt Te magad is megírtad már a Vidraetológia című könyvedben, meg más helyeken, valóban váratlan érdekességek tanúja lehet az, aki abban a szerencsében részesül, hogy vidrát láthat. Tegnap ez velem is megesett, mégpedig a Kis-Balatonnál, egészen pontosan Fenékpusztán. ( ) Kilenc óra körül értem ki. ( ) Ide-oda lófráltam, kedvemre sétálgattam és nézelődtem. Nagyon kellemes, igazi áprilisi napos idő volt. ( ) Felmentem a magaslesre, hogy jobban átnézhessem a területet. Épphogy felértem és a

6 szememhez emeltem a látcsövet, észrevettem a vidrákat. Akkor bukdácsoltak ki a nádasból, ki a dűlőre. Hárman voltak: két kölyök és az anyjuk. A kölykök talán akkorkát, mint egy tízhetes tacskókölyök. Valamennyiüknek vizes volt a bundája, és amint kiértek a szárazra, azonnal a hátukra buktak, és dörgölni kezdték a testüket, hogy megszárítsák magukat. Percekig semmi mást sem tettek, végül azonban úgy tűnt megelégelték a homokfürdőt. Felálltak, a kölykök fel és alá kacsáztak, izgatottan szagolgattak mindent, az anyjuk azonban a helyén maradt és merev testtel, feszülten a levegőt szimatolta. ( ) Az idegen vidra talán huszonöt méterre a nősténytől és a kölyköktől tűnt fel. Ő is nyilván fürdő után volt, mert csak úgy csöpögött a bundájából a víz. Amikor kiszállt a partra, azonnal észrevette a többi vidrát. Láthatóan nagyon meglepődött, mert csak mozdulatlanul állt és bámult. Ugyanígy tett a nőstény is, azzal a különbséggel, hogy amikor észrevette az idegen vidrát, hangos és éles füttyel magához hívta a kölykeit. Azok mentek is azonnal, anyjuk mellé hemperedtek és csendben, meghunyászkodva vártak. ( ) Az idegen vidra lassan elindult feléjük. Meg-megállt, néha úgy tűnt, hogy visszaugrik a vízbe, vagy inkább hátraarcot vet, de nem. Mind közelebb ért. A nőstény mind hangosabban vinnyogott, a kölykök meg mozdulatlanul lapultak mögötte. Ekkor már kivehettem, hogy az idegen vidra jóval nagyobb a nősténynél, minden bizonnyal hím lehetett. ( ) Már alig-alig lehetett a nősténytől két-három méterre, amikor megállt és lekushadt a földre. A nőstény azonban mind nyugtalanabbul vinnyogott, és bár nem mozdult el a helyéről, látható volt, hogy bármelyik pillanatban kész nekiugrani a nem várt látogatónak. Lehet, ezt tudta vagy érezte a hím is, ezért óvatosan felállt, fütyült a nőstény felé. Olyannak tűnt, mintha nyugtatni akarná. Nem tudom, hogy így van-e, de az tény, hogy erre a gesztusra a nőstény vinnyogása lecsendesült, és mintha a teste merevsége is oldódott volna valamennyit. A hím is észrevette ezt, egyre szaporábban füttyögött, aztán lassan megfordult. Úgy tűnt, elmegy. De nem ez történt, hanem ismét megfordult és a nőstény felé lépett, aki erre ismét nagyon hangosan és fenyegetően vinnyogott, nagyon furcsa reszelős hangon. Ilyet még soha nem hallottam. Már nem sok hiányzott ahhoz, hogy nekiugorjon a hímnek. ( ) Ott álltak egymással szemben, a hím fütyült, a nőstény vinnyogott, a kölykök meg némán megbújva vártak. A hím egyszer csak abbahagyta a fütyülést, mire a nőstény ismét jóval csendesebbre fogta a vinnyogást. Talán két perc is eltelhetett, de semmi más nem történt. Végül aztán a hím hirtelen megpördült, és hangosan füttyögve magára hagyta a nőstényt és a kölykeit. Azon az úton szaladt el, amelyiken érkezett, és lehet, hogy ott, ahol kiszállt a vízből, ismét eltűnt. A nőstény merev és feszült maradt, a kölykök azonban megérezve, hogy elmúlt a veszély (csakugyan veszélyes a hím a kölykökre nézve?), lábra szökkentek, és mintha semmi sem történt volna, ismét ide-oda kacsáztak tömzsi kis lábaikon és mindent megszagláltak. ( ) Eltelt vagy jó tíz perc mire a nőstény feszültsége enyhült annyit, hogy a kölykök felé fordult. Fütyült nekik, mire azok azonnal mellette teremtek. Szagolgatták, nyalogatták egymás bundáját, mígnem egyszer csak a nőstény ismét hangosat füttyentett, megpördült és beugrott az út melletti susnyásba. A kölykök azonnal követték. ( ) Örök barátsággal: G. István (Kelt: Marcaliban, április 17-én) Kedves Palikám! A napokban Tornyiszentmiklóson jártam, és ha már ott voltam, gondoltam, hogy megnézem a Kerkát (a Kerka-patakról van szó GP megjegyzése). Sietnem kellett, mert már erősen sötétedett. ( ) Tehát fel és alá sétáltam, nézegettem a nyomokat. Sok ürüléket találtam, egyik helyen jó nagy kupacban, ami gondoltam magamban bizonyára valamiféle sajátos üzenőfal lehet a vidráknak. Olvastam is már ilyesmiről. Elégedetten fordultam meg, hogy visszamenjek az autóhoz, amikor hangos prüszkölés ütötte meg a fülemet. Tudod, az a jellegzetes prüszkölés,

7 amit akkor hallani, amikor kiszáll a víz alól a vidra. Megálltam, megfordultam. És valóban vidra volt, szép termetes jószág. Nem messzire állt attól a helytől, ahol a terebélyes ürülékkupacot találtam. A vidra eleinte csak álldogált, lihegett, szimatolgatott. Engem bizonyára nem vett észre, mert kisebb bokrok valamennyire takartak. ( ) Végül megmozdult, megrázta a bundáját és két-három szökkenéssel az ürülékhalomnál termett. Mikor odaért izgalomba jött. Hangosan füttyögött, szimatolgatott, szinte körbeszaladgálta az üzenőfalat. Talán három percig tartott ez, amikor megnyugodva, lassan araszolva, lépegetve szagolgatta, aztán megfordult és maga is hátrahagyott üzenetet a többi arra járó vidrának. ( ) Cimborád: T. Bálint (Kelt: Letenyén, április 26-án) Kedves Gera Pál Úr! ( ) Láttam a honlapját, és nagyon érdekesnek találom az ott található írásokat. Azért írok most Önnek, hogy elmeséljek egy sajnálatos történetet. Május közepén történt, amikor kimentem pecázni. (A Tatabánya körüli horgásztavak egyikéről van szó GP megjegyzése). ( ) Summa summárum: szedelőzködtem, hogy elinduljak hazafelé, amikor felfigyeltem a hangos zajra. Tőlem olyan tizenöt méterről jött, a sűrű vízmenti nádasból. Olyan volt, mintha valami csörtetne ott, mégsem halad, mert csak egy helyen mozgott a nádas. Figyeltem és füleltem. A zaj egyszer csak abbamaradt, helyette azonban valamiféle erős fújtatásfélét hallottam. Erre már nem maradtam a helyemen, hanem letéve a szerelékeimet a földre, odasiettem. Azonnal meg is találtam. Vidra volt, szép nagytermetű, és azonnal láttam, hogy valami nincs rendjén. Erősen lihegett, és amikor észrevett nem mozdult meg. Ezt is furcsának találtam. Közelebb léptem hozzá, de közben felvettem egy faágat, mert nem szerettem volna védekezés nélkül maradni, ha netalán nekem támadna. ( ) A félelmem azonban alaptalannak bizonyult. A vidra csak feküdt, lihegett, semmi ereje nem volt. Csak egyszer fordult meg, úgy tett, mintha oldalra akarna fordulni, azonban ez nem sikerült neki, mert fájdalmasan felvisított és visszaesett a hasára. Ekkor láttam meg, hogy a bal hátsó lába nagyon csúnyán sebes. Közelebb léptem, közelebb is hajoltam. Isten bizony megborzadtam, a lába nem csak sebes volt, hanem már erősen üszkösödött is. Gondoltam elsietek, hogy keressek valakit, aki segítene abban, hogy valahogy megfogjuk. Az az ötletem támadt ugyanis, hogy elviszem állatorvoshoz. ( ) Jó húsz perc múlva értünk vissza a sporttárssal, és a legnagyobb meglepetéssel láttam, hogy a vidra eltűnt. Csak az általa megtört nádas és a kínjában kikapart parti föveny árulkodott arról, hogy ott volt valami. Vajon hová tűnhetett? Lehet, hogy maradt annyi ereje, hogy visszacsússzon a vízbe? Ha igen, akkor egyáltalán hogyan tudott úszni, és ide is hogyan tudott úszni? Ezt már sosem tudom meg, de abban biztos vagyok, hogy azzal az elgennyesedett lábbal szegény sokáig már nem húzhatta. ( ) Tisztelettel üdvözli: S. Károly (Kelt: Tatabányán, június 10-én) Szia Gerappa! A napokban a Deseda-víztározónál jártam Magyaregres és Somogyaszaló között. Csak úgy kedvemre kóricáltam, egyszerűen nem volt maradásom a városban, kirándulni akartam. ( ) A víztározót elhagyva gondoltam egyet és elindultam a Deseda-patakhoz. A patakban alig volt víz, nagyon meglátszik, hogy idén is aszály van. ( ) Nem messze megálltam a patak és a tározó torkolatánál. Szürkült már, de még nagyon jól lehetett látni. A vidra a patakban tűnt fel, láthatóan igyekezett, hogy mielőbb elérje a tározót. Egyszer csak megállt, majd hirtelen kikaptatott a töltésre. Ott megállt, szimatolgatott, majd ugyancsak sietősen megint a tározó felé caplatott. És ekkor váratlanul megjelent a kutya,

8 valamiféle keverék lehetett, leginkább egy közepes termetű német juhászhoz hasonlított. Hogy honnét jött, nem tudom, addig nem, vettem észre. A vidra, amint meglátta megállt, erre a kutya is megállt, kb., olyan tíz méterre lehettek egymástól. Talán egy fél percig semmi sem történt, akkor azonban a kutya a vidra felé ugrott, mire a meglepett vidra megpördült. Lehet, hogy a patakba akart menekülni, de elkésett, mert a kutya elérte és valahol a hátsó felén alaposan megharapta. A vidra hangosan felvisított, rángatózott, ezzel a kutya elejtette. De azonnal ismét felé kapott, a vidra a hátán feküdt. Látta, hogy a kutya ismét meg akarja támadni, ezért oldalra bukfencezett. A kutya így elvétette és nagy igyekezetében szó szerint orra bukott. A vidra kihasználta ezt a helyzeti előnyét, és azonnal leszánkázott a patakba. Igen szó szerint szánkázott: a hasán csúszott be a vízbe. A kutya mérgesen ugatott utána, oda is szaladt a partfalhoz. Úgy tűnt, követni akarja a vidrát, de meggondolta magát, csak hangosan ugatott. A vidra közben eltűnt. A kutya mérge alig csillapodott. Képzeld: visszament oda, ahol sikeresen megtámadta a vidrát és ott szó szerint őrjöngve kaparta, túrta a földet. Végül is megnyugodott és sietősen elszaladt Somogyaszaló felé. ( ) Szerinted miért támadta meg a kutya a vidrát? Gyűlöletből, territóriumi vita miatt, félelemből? És vajon miért túrta fel őrjöngve ott a földet, ahol megverte a vidrát? ( ) Barátsággal üdvözöl: V. Péter (Kelt: Kaposvárott, július 1-én) ( ) Két hetet Somogyban töltöttünk. Néhány napja Mikén is jártunk, ahol jó nagyot kirándultunk a környéken, többek között a halastavaknál is. ( ) Olyan négy óra felé járhatott az idő. Ott voltunk a tavaknál, és pihentünk, hiszen reggel óta szinte egyfolytában úton voltunk. Szép csendes, nyári nap volt. ( ) Zoltán fiam vette észre a vidrákat. Hárman voltak, bent a halastóban, tőlünk olyan húsz-huszonöt méterre talán. Egy nagyobb és két kisebb, akik a nagyobb után úsztak. Biztos, hogy anyavidra volt a kicsinyeivel. Csak ide és oda úszkálgattak, olyannak tűnt az egész, mintha semmi céljuk nem volna. Ekkor azonban feltűnt újabb három vidra. Azok is egy anya és kicsinyek voltak, a kicsik akkorkák, mint az először látottak. Amikor észrevették egymást, hangosan füttyögni kezdtek, és csakhamar már egy kupacban úszkáltak. A kicsik egymással játszottak, a felnőttek eleinte együtt, majd szétválva ott keringtek a kicsik körül. Olyannak tűnt az egész, mintha vidraóvoda lenne. ( ) Talán negyedóra telhetett el, amikor felbukkant egy újabb vidra. Egyke volt, és nagyobb a nőstényeknél. Lehet, hogy a kicsinyek apja volt? Mindenesetre a felbukkanásának az anyavidrák nem örültek, azonnal magukhoz parancsolták a kicsinyeiket, akik szófogadóan melléjük is úsztak. Az új vidra olyan öt-hat méterre közelítette meg őket, amikor füttyögni kezdett, de a nőstények ezt hangos és haragos hörgésszerű hanggal viszonozták. Talán egy percig tartott ez, mert ekkor az új vidra egyszerűen megfordult és elúszott. Az anyavidrák erre szétváltak, egyikük balra a másikuk jobbra úszott el a kicsinyeivel. ( ) Szeretettel üdvözli: H. Katalin (Kelt: Szigetvárott, július 22-én) Gera Úr! ( ) Gondoltam hát, megírom magának az egész történetet. Borsodivánkában jártunk. Éppen visszafelé tartottunk, amikor úgy döntöttünk, hogy megállunk pihenni egy kicsit. A Rima-patak mellett álltunk meg, sétálgattunk, beszélgettünk. ( ) János vette észre a kisvidrát. Ott feküdt a parton valamiféle bokor alatt. Egyedül volt. Olyasféle, mint egy öt-hat hetes kismacska. Csak lapult ottan, néha nagyon halkan füttyentett. Más nem történt. Kérdeztük magunktól, hogy vajon hol lehet az anyja? Nem tudtuk a választ. Mit tegyünk? Vigyük el a legközelebbi állatorvoshoz? És utána? ( ) Végül is úgy határoztunk, hogy várunk egy órát, hiszen ráértünk. Krisztina azt javasolta, hogy ne ott

9 várakozzunk, hanem menjünk el jó messzire, mert lehet, hogy az anyavidra csak ezt várja. Elhajtottunk hát, elég messzire, és miután kitelt az óra, visszamentünk. Semmi nem változott. ( ) Nem gondoltam volna, hogy ilyen terhet veszünk a vállunkra. A kisvidra elesett volt, megtört, fogalmunk sem volt, hogy mit kezdjünk vele. Mindenesetre elvittük magunkkal és ( ) megmutattuk az állatorvosnak. Ő adott neki injekciókat, majd azt mondta, hogy nagyon legyengült a vidrácska, lehet, hogy már napok óta egyáltalán nem evett semmit. De mégis mit ehet egy ekkorka vidra? Egyikünk sem tudta, de az orvos említette magát, sőt ő ajánlotta a maga honlapját. ( ) A maga tanácsai alapján próbáltuk meg nevelni, de féltünk is, mert az állatorvos azt is mondotta, azzal hogy magunkhoz vettük a vidrát és azt nem jelentettük be valamiféle hatóságnál, bizony bűnt követtünk el. És ezért akár még meg is bírságolhatnak minket! Nem akartam elhinni, hiszen mink csak meg akartuk menteni az életét. De az állatorvos csak kötötte az ebet a karóhoz, és azt javallotta, hogy mielőbb tegyük meg a bejelentést. ( ) Végül aztán megoldódott a problémánk. Igaz, nem szerencsésen, mert a kisvidra kimúlt. Három napra azt követően, hogy megtaláltuk. Este még ivott a tejből, semmi jele nem mutatkozott annak, hogy valami baja lenne. Mégis, amikor hajnalban felkeltem, hogy megetessem, már nem élt. ( ) Tudja Gera úr, egyvalamit nagyon nem tudok megérteni. Azt, hogy akkor is megbüntethetik-e az emberfiát, ha jó szándékból magához vesz egy magára maradt vidrakölyköt, és azt előbb megmenteni, nevelni akarja, nem pedig a hivatalosságokat értesíteni? Ha ez így van, akkor itt valami nagyon nincs rendjén. ( ) Üdvözli: Z.Z. (Kelt: A levélíró nem járult hozzá, hogy a lakhelyét feltüntessem, szeptember 9-én) Drága Barátom! A napokban gondoltam Rád. Kovácsszénája víztározónál jártunk. Hallottam már róla, de még sosem jártam arra. Mondhatom nagyon szép, valóban olyan hely, ahol minden adott ahhoz, hogy az ember alaposan kipihenje magát. ( ) Esteledett már, amikor elindultunk Abaliget felé, ahol a lefoglalt szállásunk volt. Alig haladtunk azonban valamit, amikor a velünk szembejövő autó elé az út menti árokból valami kiszaladt. A sofőr hiába fékezett, nem sikerült elkerülnie az ütközést. Mi is megálltunk, a másik autó is, és odasiettünk az állathoz. Vidra volt. Élt még, de az ütközés nagyon összetörte, csupa vér volt. Kihúztuk az út mellé, ahol aztán nem sokkal később el is pusztult. ( ) Közben mások is érkeztek, kíváncsian megálltak, nézték a kimúlt vidrát. Egyikük elmesélte, hogy a környéken gyakori a vidra, évente többet is elütnek. Volt, aki azt mondta, figyelmeztető táblákat kellene kitenni, más viszont úgy vélte, semmi értelme. Különben is, tette hozzá, nem kár a vidrákért, nagyon sok van belőlük, sok kárt okoznak a horgászoknak. Megkérdeztem tőle, hogy miből gondolja ezt? Azt válaszolta, keressem meg a horgászvezetőket, ők majd elmesélik mindazt a temérdek gondot, amit a vidrák okoznak nekik. Különben is, jegyezte meg valaki más, a természetvédők csak tiltani és büntetni tudnak, azzal egyáltalán nem törődnek, hogy ezt az emberek hogyan és miképpen élik meg. ( ) Letört az eset. Nem csak a vidra elpusztulása miatt, hanem az írt megjegyzések miatt is. Palikám, valóban olyan nagy ellentét van a természetvédelem és mondjuk a horgászok között? ( ) Barátsággal ölel: W. Vilmos (Kelt: Pécset, szeptember 28-án) Szia Pali!

10 A napokban voltam Bonyhádon, körbenéztem a halas- és horgásztavak mentén, meg a Völgységi-pataknál. Nem ért csalódás, a környék, mint eddig is mindig, vidragazdag. ( ) Hanem volt egy érdekes kalandom is. Az egyik halastónál jártam éppen, két óra körül lehetett. Éppen az egyik vidranyomot vizsgáltam, jól kitaposott csapa mentén, amikor észrevettem egy vidrát. Ott úszkált a tóban, tőlem cca. harminc méterre. Jó nagytermetű hím lehetett. ( ) Kimászott a partra, megrázta a bundáját, meghempergett a földön. Felállt, szimatolgatott, és egyszer csak szobormerevvé vált. Észrevett valamit. Talán tíz másodpercig nem mozdult, amikor hirtelen ugrott egyet, elkapott valamit, felemelte és megrázta, majd elhajította. Utána megint a szájába vette, ismét megrázta, megtépte, majd ismét elhajította. Lihegett, a produkciója elfárasztotta. De nem maradt sokáig tétlenül. Odalépett ahhoz a valamihez, megszaglászta, aztán hátat fordított neki és lespriccelte. Utána visszaugrott a tóba, és hamarosan eltűnt. Odasiettem megnézni, mit is fogott meg. Cickány volt. ( ) Barátsággal üdvözöl: K. Zsolt (Kelt: Szekszárdon, október 20-án) Palikám! Gondoltam megírom Neked a következőket, hátha hasznát tudod venni. Nemrégiben Gombán jártam, ahol egy jó nagy horgásztó is van, lehet talán húszhektáros is. ( ) Szép késő őszi idő volt. A horgásztó nagyon kedvelt hely, most is sokan voltak horgászok, ki egymagában, ki családostul. A horgásztónak van egy csatornája, amit állítólag az Úri-patakból vezettek ide. Gondoltam, hogy megnézem azt is, hátha találok valami érdekeset. ( ) Nem messzire onnét vettem észre a vidrát, ahol a csatorna eléri a horgásztavat. Egyedült volt. Furcsán viselkedett: a csatornában úszkált összevissza, közben egyfolytában fütyült. De olyan hangosan, ahogy a torkán kifért. Arra gondoltam, talán a társát várja, de senki nem jött. A vidra pedig csak úszott és fütyült. Egyszer csak abbahagyta az óbégatást, kiugrott a töltésre, ahol nyugtalanul forgolódott. Mintha keresett volna valamit vagy valakit. Olyannyira, hogy két alkalommal fel is állt a hátsó lábaira! Olyankor izgatottan szimatolgatott és nézegetett körbe maga körül. Nem találhatta meg, amit kutatott, visszakacsázott a csatornába, ahol megint csak úszkált és füttyögött. Vagy tíz percig tartott ez, amikor megelégelte ezt a haszontalanságot, és elúszott a horgásztóval ellentétes irányba. Vajon miért viselkedett így? ( ) Üdvözöl: P. Imre (Kelt: Budapesten, november 15-én) ( ) Sosem hallottam arról, hogy errefelé élne vidra. (A nógrád-megyei kétbodonyi horgásztóról van szó GP megjegyzése). Most azonban meggyőződhettem erről magam is. Igaz, szerencsém volt, mégpedig az időjárás, az, hogy nemrégiben havazott. ( ) A fiammal voltam kint. Nem horgászni, hanem kirándulni a környéken. ( ) Nem volt nehéz észrevenni a nyomokat, a hó mindent elárult. A lábnyomok, a farok lenyomata és a véres, halpikkelyekkel teli partrész, ahol minden bizonnyal megette a zsákmányát, magáért beszélt. ( ) Nem messzire ettől a helytől találtunk újabb nyomokat, de ezek mások voltak. Volt egy nagyobb lábnyom, kerek, jól láthatóak voltak a karmok lenyomatai, sőt még egyes helyeken az ujjhártya is kivehető volt, de volt egy sokkal kisebb is. Tanakodtunk, hogy mi lehet, mert úgy tudtuk, hogy a vidra tavasszal fial. De tévedtünk, mert hamarosan, amint haladtunk a part mentén, észrevettük a vidrákat. Ketten voltak, kint hancúroztak a hóban. Olyan önfeledten játszottam, mintha semmi másra nem lenne gondjuk. Nem kellett szakértőnek lenni ahhoz, hogy belássuk: anyavidra és a kölyke az. ( ) A nőstény vett észre bennünket. Haragosan rikkantott egyet, talpra szökkent, amit a

11 kölyke is követett. Megálltunk. A legnagyobb meglepetésünkre az anyavidra tett felénk két vagy három lépést, de a kicsi nem, ott maradt a helyén. Az anyja pillanatonként hátranézett, és karattyolt valamit neki, gondolom, ezért maradt a helyén a kicsi. Egyébként akkora lehetett, mint mondjuk egy három hónapos foxterrier. ( ) Az anyavidra megállt tőlünk olyan tíz méterre, és a legnagyobb elképedésünkre felállt a két hátsó lábára, úgy bámult meg bennünket. Hamarosan visszahuppant a földre, ismét alaposan megfigyelt minket, aztán váratlanul hátraperdült és hangosan nyivákolva beugrott a vízbe, szorosan nyomába a kölykével. ( ) Gera Úr! Meg tudná írni nekem, hogy miért viselkedett így? ( ) A válaszát várva, üdvözli: L. Gábor (Kelt: Romhányban, december 27-én) ( ) Így hát decemberben, de még most januárban is kijutott nekünk a hóból. ( ) Talán Ön is ismeri az egerszóláti víztározót. Majd kétszáz hektáros, nagyon szép terület, közvetlenül a Laskó-patak a táplálóforrása, ha jól tudom. ( ) Sosem hittem volna, hogy valaha az életben ilyesminek is a szemtanúja lehetek! A pataknál vettem észre a vidrákat, hárman voltak. Egy nagyobb s kettő nála sokkal kisebb, olyan két hónapos körüli macskatermetűek. A nagyobb, gondolom az anyjuk, fent állt a töltésen, de a kicsik nem! Ők játszottak. Felügyeskedték magukat a partra, ami nehezükre esett, mert nem egyszer visszabucskáztak a síkos oldalon. Ez azonban nem törte le őket, hanem töretlenül azon igyekeztek, hogy felérjenek. Amikor ez sikerült nekik, hasra vágták magukat és így csúsztak le a patakba, aminek nagy részét még jég borította. ( ) Már vagy negyed órája figyeltem őket, amikor az anyjuk úgy döntött, elég a mókázásból. Ő is hasra vetette magát, lecsúszott a patakba, mire a kicsik odaszaladtak hozzá. Aztán ott mind a hárman egy kupacba tömörültek, úgy birkóztak, hemperegtek a jégen. Tán két-három percig tartott ez, amikor történhetett valami. Nem tudom mi, de hirtelen a nőstény talpra ugrott, fütyült egy éleset, amire a kölykök lelapultak és mozdulatlanul feküdtek. A nőstény nagyon izgatott lett, ide-oda forgolódott, fütyült, kémlelte az eget, a környéket és szimatolgatott. ( ) Elindultak a víztározó felé. Nagyon megmosolyogtató volt, ahogy a jégen kacsázva, meg-megcsúszva haladtak. Hanem ám egyszer csak megjelent egy ragadozó madár, olyan közel repült el felettük, hogy akár meg is érinthette volna őket. Volt ám erre pánik! Mind a három vidra, ahogy csak tehette kicaplatott a patak legközelebbi oldalához, ahol talán vékonyabb lehetett a jég, vagy már eleve ismertek ott egy léket, és hamarosan el is tűntek. ( ) Nem tudom, milyen ragadozó madár lehetett, de ettől függetlenül, Gera Úr, elképzelhetőnek tartja, hogy mondjuk, a kisvidrákat meg tudja fogni bármilyen ragadozó madár? Mert hát csak oka volt annak, hogy annyira megrémültek tőle. ( ) Tisztelettel üdvözli: B. Elemér (Kelt: Egerben, január 11-én) Szervusz Pali! Nemrégiben kint jártam Kócsújfalu határában, megnéztem a halastavakat és a csatornákat. ( ) Szerencsére a nagy havazásokon túl vagyunk, igaz még most is szállingózik a hó, de már nem annyira, mint mondjuk januárban. ( ) Az egyik halastónál figyeltem meg a következőket. Kint a töltésen bukdácsolt egy vidra, néha megállt, füttyögetett, aztán haladt tovább. Egyszer csak azt is hallani lehetett, hogy válaszolnak neki. Erre megállt, és mereven arrafelé figyelt, ahonnét a válaszfütty érkezett. Nem kellett azonban sokáig várakoznia, mert feltűnt egy másik vidra, tőle kb. húsz méterre. Észrevették egymást, de egyikük sem mozdult meg. Percekig így álltak, aztán az újonnan érkező elindult efelé, mire ez felpattant, hangosan és mérgesen prüszkölt és rikácsolt,

12 amire a másik is rákezdett. Amikor olyan háromméternyire lehettek egymástól, megálltak, körbe rohangáltak egymás körül, mígnem egyszer csak az elsőre meglátott vidra nekiugrott az újonnan érkezőnek. Palikám! Én még ilyet nem láttam! Úgy verték egymást, mintha halálos ellenségek lennének! Megfogták egymás bundáját, és úgy birkóztak, miközben, amikor csak tehették, beleharaptak egymásba. Talán két percig tartott ez, amikor az egyikük nem tudom melyikük, mert már összekevertem őket kiugrott, és szó szerint elfutott. A másik nem követte, hanem eldőlt, mint egy pokróczsák. Néhány percig úgy maradt, aztán felállt, és dülöngélve elindult a halastóhoz, ahol aztán szem elől tévesztettem. Odamentem arra a helyre, ahol, verekedtek, és nem akartam hinni a szememnek. Olyan sok vér volt ott, mintha levágtak volna valamit. ( ) Azt tudtam, hogy minden menyétfélénél a hímek ádáz küzdelmet folytatnak egymással a nőstényekért, de hogy az ilyen legyen, mint amit láttam, sose hittem volna. ( ) Barátsággal üdvözöl: Zs. Péter (Kelt: Tiszafüreden, február 22-én) Pali barátom! Nemrégiben kint jártam a Szabadszállás és Fülöpszállás közötti Duna-völgyifőcsatona szakaszán. Télen is jártam erre, és akkor is, most is találtam vidranyomokat. ( ) Most tél végén, tavasz elején viszonylag jónak mondható a csatorna vízellátottsága, nem úgy, mint az utóbbi időben nem is egyszer a nyári időszakok idején. ( ) A sok vér tűnt fel, igen, a sok vér, ami elborította a töltés azon szakaszát, ahová igyekeztem. Láttam már hasonlót, sejtettem is, hogy esetleg vidrahímek harcolhattak itt, már csak azért is, mert csak vidranyomokat találtam. Onnét, ahol álltam két irányba indultak nyomok, mégpedig ellentétesen. Az egyik a csatornához, a másik ellenben el a csatornától. Előbb megnéztem a csatornát, meg is találtam azt a részt, ahol a vidra lement. Nem volt nehéz, mert lábnyom is akadt bőven, de vér is. Bizony nagyon erősen vérezhetett a vidra. Akárhogy is kutattam utána, nem találtam meg, ezért visszamentem, és elindultam az után a vidra után, amelyik ellentétesen ment el. Hihetetlen sok vér jelezte az útját, sokkal több, mint a másikét, és ebből arra következtettem, hogy ő lehetett a vesztes. ( ) Talán vagy tizenöt méterre találtam rá, egy tüskés, még levéltelen bokrosba húzódott be. Nem élt már, de még nem volt merev, sőt, igen meleg volt, tehát az is lehet, hogy csak percekkel korábban múlt ki. Nagyon megverték. A koponyájáról letépték a fejbőrét, de olyannyira, hogy az egész koponyája látható volt. De a jobb mellős lába is súlyosan megsérült, kitapogatva érezhető volt, hogy szinte minden csontja szilánkosra törött. ( ) Ölel cimborád: R. Viktor (Kelt: Kecskeméten, március 5-én) Gera Úr! ( ) Ami a lényeg: kint jártam a hencida belvíztározónál, ami egyébként horgászvíz és a Berettyó-folyó ottani szakaszánál. Szép, igazi napsütéses márciusi idő volt. ( ) A horgászvíznél, mint mindig, most is sokan voltak, ám a folyónál sokkal kevesebben. Ide-oda sétáltam, élveztem a jó időt. A vidrákra előbb a hangjuk alapján figyeltem fel. Füttyögtek. Aztán meg is láttam őket, egy nőstény volt az a kölykével. A kicsi termetre olyan lehetett, mint mondjuk egy kifejlett görény. Elől úszott a nőstény, őt követte a kölyök, és mind a ketten fütyültek. Egyszer csak a nőstény megállt, a fia felé fordult, és játszani kezdtek. ( ) A nőstény váratlanul megállt és láthatóan fülelni kezdett. A kölyök nyugton maradt, minden bizonnyal érezte, hogy most ezt kell tennie. Ekkor meghallottam egy füttynek nem nevezhető valamiféle selypítést, ami nagyon halkan, erőtlenül szólt. ( ) Olyan két-három perc múlva, felbukkant egy kisvidra, termetre akkor, mint az anyjával látott. De ellentétes irányból jött, és jól láthatóan gyenge volt, alultáplált. Nem is úszott, hanem csak lebegett a vízen, csak néha-néha lapátolt, így tolta előre magát. A nőstény odaúszott hozzá. Ezt látva a

13 jövevény visítani, rikácsolni kezdett, még remegett is talán, de látni való volt, hogy nagyon fél a nősténytől. Az eleinte csak körbeúszta őt, füttyögetett, kicsivel később azonban, megérintette. Megszagolta, amire a kicsit még jobban pánikba esett. De a nőstény nem törődött vele, egyszerűen megragadta a grabancát, és úgy úszott vissza vele a saját fiához, aki igencsak meglepődött. Ott a nőstény letette a jövevényt, amire a saját fia úszott a másik kölyökhöz, aki továbbra is fájdalmasan rikácsolt, vinnyogott. ( ) A nőstény megunta a dolgot, megfogta a nyakbőrénél fogva az új kisvidrát, így úszott el vele, és őket követte a saját kicsinye. ( ) Gera Úr! Létezik az, hogy egy fias vidranőstény magához vegyen egy árván maradt idegen kölyköt? Mert ha jól következtetek abból, amit láttam, erről lehetett szó, mert biztosra veszem, az a másik kölyök nem a sajátja volt. ( ) A válaszát várva, üdvözli: B. Balázs (Kelt: Berettyóújfaluban, március 11-én) ( ) Az idei március 15-ei hosszú hétvégét Zalacsányon töltöttük. Hát az a havas, jeges ítéletidő, ami már 14-én megérkezett (mi előző nap este érkeztünk meg az ismerőseinkhez), minden tervezett programunkat keresztülhúzta. Tegnap, szombaton 16-án délután indultunk vissza Pestre, szerencsére ekkor már az utak járhatók voltak. Hévíz felé autóztunk, és ott, ahol az út keresztezi a Zala-folyót, megálltunk. Igazából a fiam kedvéért, aki bár még csak tizenhárom éves, zoológusnak készül. Ő kérte, hogy az út alatt körülnézhessen, megnézve azt, hogy nyomok alapján milyen állat járhatott ott. ( ) Az út alatti részen, jeges, köves volt a talaj, a folyó meg jégkásás volt. Az éjszaka nagyon nagy fagy volt, ennek ellenére a Zala vize nem fagyott be teljesen. ( ) Két vidra úszott arra. Egy nagyobb és egy nála jóval kisebb. Anya lehetett az egyke kölykével. Mindketten nagyon hangosan karattyoltak (a fiam szerint fütyültek), és nagyon siettek. Szó szerint kapkodva úsztak. Észrevettek bennünket, hiszen ott álltunk az út alatti részen, fedezet nélkül. De egyáltalán nem foglalkoztak velünk, csak hangoskodtak, csapkodták a vizet, és úgy úsztak el mellettünk. Zavartnak, idegesnek tűntek. ( ) Mondja csak Gera úr, lehet, hogy azért viselkedtek így, mert őket is megzavarta az elmúlt napok időjárása? És különben is, hogyan lehetséges az, hogy már ilyenkor kölyke van a vidranőstények? ( ) A válaszát várva, üdvözli: Sch. Róbert (Kelt: Budapesten, március 17-én ) Hermelines megfigyelések Szia Pali! ( ) Képzeld, hermelineket láttam! Mégpedig a bucsai Sárrét-főcsatornánál. Szilveszter délelőtt kirándultunk arra Klárival. ( ) Hó volt mindenhol, de nem járhatatlan, olyan alaposan izmot megmozgató. ( ) Négyen voltak, termetre ugyanakkorák, hófehér bundájuk volt, és igen jól ki lehetet venni a fekete farokvéget. A csatorna partján szaladgáltak, egymás nyomában, de olyan közel, hogy többször is egymáson estek keresztül. Akkor aztán volt ám verekedés, de csak egy-egy pillanatig, mert azonnal újra továbbszaladtak. Egészen addig, amíg megint nem ütköztek össze. ( ) Talán ötszáz méterre az előbbi helytől ismét láttam hermelineket. Hárman voltak, ketten hófehér bundában, de a harmadik és ez igazán érdekes ám! csapzottan összevissza hol fehér volt, hol csokibarna, hol seszínű. Láthatóan valami miatt nem vedlett át rendesen, míg a társai igen. De ettől még ugyanolyan eleven volt, mint a másik kettő. ( ) Szerinted, mi lehet az oka annak, hogy egyes hermelinek normálisan felveszik a téli bundát, míg mások, akik ugyanott, ugyanazokkal élnek, ezt nem teszik meg? ( )

14 Barátsággal üdvözöl: T. István (Kelt: Püspökladányban, január 3-án) Szervusz! ( ) Talán érdekesnek találod a következőket. Nagyrábé felé vitt az utam, ahol megálltam a Keleti-főcsatorna mellett. Kellemesen hűvös idő volt. A több órás kocsikázás után jól esett kiszállni az autóból és kicsit kinyújtóztatnom a tagjaimat. ( ) A csatorna töltésén figyeltem meg a hermelineket. Előbb egy négyfős csapatot, akik hermelinszokásnak megfelelően most is csudára siettek valahonnét valahová. ( ) Ekkor azonban váratlan dolog történt, mert egyszer csak szemben velük is feltűnt három hermelin, akik persze ugyanúgy siettek, mint ezek. A két csapat megállt, és csak hitetlenkedve meredt egymásra, aztán váratlanul egymásnak estek. Csak néhány másodpercig tartott az adok-kapok, de az igen heves volt, semmi mást nem láttam csak azt, hogy ott előttem cca. húsz méterre egy fehér, kavargó, hangosan nyüszítő, sikító valami röpül ide-oda. De mondom, hamarosan véget ért, és mintha semmi sem történt volna, a négyes és a hármas csapat is folytatta az útját. ( ) Szerinted mi lehetett az oka a verekedésnek? ( ) Üdvözöl: S. Szabolcs (Kelt, Budapesten, február 19-én) Szia Pál! Gondolom, hogy megírom Neked a napokban tett megfigyelésemet. Kint jártam a Berettyónál, egészen pontosan a Füzesgyarmat és Csökmő közötti szakaszon, és ha már ott voltam, megnéztem a Kutas-főcsatornát is. Tudod a Berettyó nagyon jó horgászvíz, nagyon kedvelik is a helyiek, most is sokan voltak. A főcsatorna azonban kiesik a fősodorból, ennek ellenére mind a folyónál, mind a főcsatornánál már többször találtam mind vidra, mind hermelinnyomot. ( ) A főcsatornánál bukkantam a hermelinekre. Ők hívták fel magukra a figyelmet. Mégpedig azzal, hogy semmivel sem törődve szaladgáltak, ugráltak a töltésen. Mégpedig fényes nappal, hiszen éppen néhány perccel múlt el tíz óra. Az egyikük észrevehetően nagyobb volt, mint a másik, ezért arra következtettem, hogy talán párba álltak és éppen most van itt az ideje a párzásnak. Ezt az is alátámaszthatja, hogy amikor elérték egymást, a nagyobbik, vagyis szerintem a hím, minden alkalommal igyekezett hátulról átölelni a kisebbiket, és félreérthetetlenül párzani akart. Ezt azonban a kisebbik nem engedte, mindig oldalra hempergett, mire a hím elengedte, és akkor újra kezdték az egészet. Végül lebucskáztak a csatornába, ahol tovább játszottak, de csakhamar szem elől tévesztettem őket. ( ) Hanem kicsivel később, talán negyedórával vagy kicsit több idővel, olyan rikácsolást, prüszkölést és vinnyogást hallottam, ami szerintem nem lehetett más, mint az, hogy végül a hímnek sikerült a terve. ( ) Olvastam a hermelines könyvedet, abban azt írod, hogy a hermelin párzási idejéről nagyon sokféle, egymásnak ellentmondó elképzelés létezik a szakirodalomban. Én ezt nem tudom, ilyen mélyen nem ástam bele magam ebbe a dologba. Mindenesetre szerintem én hermelinpárzást láttam és hallottam, igaz ez csak a személyes véleményem. ( ) Üdvözöl: P. Lajos (Kelt Biharnagybajomban, március 12-én) Pali barátom! ( ) Így hát Apácatorna felé vettem az utamat, ahol megnéztem Torna-patakot és az Apáca-patakot. Jó helyek, mind a vidrának, mind a hermelinnek, bár az utóbbi időben, nyáron ez így már nem egészen igaz. ( ) Apácatornáról vezet egy út Veszprémgalsába. Ez alig, hogy kikanyarodik Apácatornáról, keresztezi a Torna-patakot. Ott vettem észre a két hermelint. Egyikük az út

15 mellett feküdt, a másikuk az árokban. Minden bizonnyal autó csapta el őket. Lehet, hogy párba álltak, hiszen az egyikük nőstény volt, a másik hím. És még nem vedlettek át teljesen, barnafoltos volt mindkettőjük bundája, ami élesen kirajzolódott a mozaikos fehér bundarészekből. ( ) Szeretettel üdvözöl: S. Pista (Kelt: Veszprémben, március 25-én) Cimborám! Az elmúlt két héten, több helyen is láttam hermelineket. Először 10-én Fertőszentmiklósnál az Ikva-folyónál. Estefelé értem oda, de még jól lehetett látni mindent. ( ) Hárman voltak, és olyan zajt csaptak, hogy az elképesztő. Balhéztak egymással! Termetre talán azonosak voltak. Állandóan verekedtek, mindegyik marta a másikat, közben hangosan visítottak, vinnyogtak. Nem tudom, hogy ezt miért tették, ilyet még sosem láttam. ( ) Három nappal később Öntésmajornál a Király-tónál találkoztam velük. Ezek is hárman voltak. Bent a tóban úszkáltak. Egyszer csak az egyikük a víz alá bukott, és kiemelt onnét valamit, de hogy mit, azt nem tudtam kivenni. Azonban ezzel kiváltotta a társai irigységét, mert azok azonnal odaúsztak hozzá, és el akarták venni tőle. Volt ám ricsaj, kerregés! Az, amelyik kiemelte azt a valamit a vízből, igyekezett elmenekülni, de nem tudott. Utolérték, és kezdődött a haddelhadd. Talán két-három percig tartott ez a sajátos pankráció. Addigra lehet, hogy már azt is elfelejtették, miért is volt az egész, mert ismét csak együtt, egymás mellett úszkáltak, láthatóan a legnagyobb egyetértésben és barátságban. ( ) Tegnapelőtt Tárnokrétinél jártam, és ott megnéztem a Hansági-főcsatornát. Délután négy óra körül járta az idő. ( ) Ketten voltak. A vízben hancúroztak, fogócskáztak. Szerintem pár lehetett, és lehet, hogy éppen párzani akartak. Úgy tudom, hogy a menyétfélék zöménél mindig játék előzi meg a párzást. Igaz ez? Ami azonban a lényeg, hogy váratlanul abbahagyták a játékot, az egyikük egy nagyon éles sikoltásféle hangot hallatott, és amilyen gyorsan csak tehették, előbb a víz alá buktak, majd gondolom valahol távolabb kiszálltak és megbújtak. Nem tudom, hogy mitől ijedhettek meg, de valóban baromiul bepánikoltak. ( ) Baráti üdvözlettel: T. Zoltán (Kelt: Sopronban, április 24-én) ( ) Küldök Önnek két fényképet. Igaz nem a legjobb minőségűk, de azért remélem, hogy a hasznukat veszi. A Bojt melletti Kis-Körösnél készültek. ( ) Az egyiken az látható, hogy a két hermelin átöleli egymást a vízben, és úgy forognak körbe-körbe. És mindezt délelőtt tizenegy óra körül tették. Biztos vagyok benne, hogy észrevettek, de egyszerűen nem figyeltek rám. Csak játszottak, fogócskáztak, és hemperegtek a vízben. ( ) A másik képen az látható, hogy alig két-három méterre tőlük feltűnt egy harmadik hermelin is. Erre a kettő abbahagyta a játékot, és sziszegve, visítva fogadták a jövevényt. Azt is meglephette ez az erőszakos fogadtatás, mert nem úszott közelebb, hanem nagy sietve megpördült és elinalt. ( ) Barátsággal üdvözli: G. Gábor (Kelt: Berettyóújfaluban, május 12-én) Szervusz! ( ) Még épphogy csak világosodott, amikor a csatornához értem. Már messziről meghallottam a hangjukat: rikácsoltak, visítottak, kerregtek. Bent a csatornában láttam meg őket. Párzottak. A hím átölelte a nőstényt, és így pörögtek-forogtak a vízben, miközben néha alábuktak, majd kiemelkedve ismét tovább pörögtek-forogtak. Talán olyan tíz-tizenkét percig tartott ez, amikor a nőstény hirtelen kiugrott a hím alól, és amilyen sebesen csak tehette

16 elúszott. A hím nem követte azonnal, hanem tovább lubickolt, és csak olyan három perc múlva úszott el a nőstény után. Ugyanúgy viselkedtek, mint amit már vidránál nem is egyszer megfigyeltem.( ) Barátsággal üdvözöl: Gy. Gábor (Kelt: Tiszafüreden július 5-én) Szervusz! Tegnap Detken jártam, ahol megálltam megnézni a Bene-patakot. És képzeld, ha csak pillanatokra is, megláttam a hermelineket. Ketten voltak, a vízben úsztak, de olyan sietve, hogy nem is úszásnak mondanám ezt, hanem ijedt kapkodásnak. Mert nagyon siettek, közben meg visítottak, sípoltak. Hirtelen az egyikük oldalra fordult és kievezett a partra. Ott kiszállt, fel és alá szaladgált, mintha keresne valamit. A másik azonban nem állt meg, úszott tovább. Amelyik abbahagyta az úszást, pillanatok múlva visszaugrott a vízbe és sebesen követte a társát. Szerinted miért viselkedtek ilyen furcsán? ( ) Barátsággal üdvözöl: B. Ernő (Kelt: Gyöngyösön, szeptember 7-én) ( ) Így hát ezért megírom Önnek, azt, amit láttam. Jászdózsánál található Tarnafolyónál és Holt-Tarnánál jártam. Pecás vizek, a helyiek, de a környékbeliek is nagyon kedvelik. ( ) A Holt-Tarnánál láttam meg a két hermelin. Életemben először sikerült megfigyelnem őket. Azonnal rájuk ismertem, már csak azért is, mert tisztán ki lehetett venni a farkuk fekete végét. Nagy igyekezetben voltak. Egy bokor aljába húzódtak be, de ott nagyon iparkodtak. Ástak. Igazából ezzel hívták fel magukra a figyelmet, azzal a szöszmötöléssel, amit az ásás közben okoztak. Hol az egyikük ásott, hol a másikuk, és az, amelyik éppen pihent, körbekörbeszaladgált. Egy pillanatig sem volt nyugtuk. ( ) Végül is eltűntek abban a parányi kaparásban, amit kiástak maguknak. Vártam még rájuk, hátha előjönnek, de nem történt semmi. Ez tegnapelőtt volt, délután három óra körül. Ma reggel kilenc óra felé ismét arra jártam, és megnéztem a bokor alját. Láttam a kaparást, és azt is, hogy ez alatt a röpke idő alatt kitapostak egy alig-alig észrevehető utat maguknak. De őket nem láttam meg. Gondolom, bent lehettek. ( ) Ön szerint Gera Úr, hogyan és miért kerülhettek erre? Tudnia kell, hogy a terület, amint írtam kedvelt horgászvíz, így szinte mindig elég nagy a nyüzsgés. Ez vajon nem zavarja a hermelineket? ( ) Tisztelettel üdvözli: K. Szabolcs (Kelt: Jászberényben, október 20-án) Szia Pál! ( ) A napokban már havazott, de még nem esett sok hó. Annyi azonban igen, ami alkalmas arra, hogy hermelinnyomokat keressek. Ma reggel többek között Ipolytölgyesnél is jártam, és ott megálltam kutatni a Letkés-pataknál. ( ) Szerencsém volt, nem is kellett sokat kutatni. Ürüléket és lábnyomokat találtam, nem is egy helyen, hanem három helyen. ( ) Ekkor elindultam vissza, de meghallottam valamit. Nem messziről hangzott, és közeledett a hang: erős kerregés, prüszkölés. Hamarosan meg is láttam a három hermelint. Gyanítom, idei kelések lehetnek, és már elválva a szüleiktől maguknak kerestek olyan területet, ahol átvészelhetik a telet. ( ) Nem vettek észre, én azonban jól megfigyelhettem őket. Kettő közülük már csaknem teljesen fehér, téli bundában volt, de a harmadik szinte még teljesen a nyári bundáját viselte. Szokásukat meg nem tagadva, nagyon-nagyon siettek, de egyszer csak megálltak. Elértek egy bedőlt fatuskót, ami láthatóan felkeltette az érdeklődésüket. Gyorsan körbeúszkálták, aztán az egyikük amelyik már majdnem teljesen téli bundát viselt odaúszott, megszaglászta, majd feltornázta rá magát. A másik kettő csak a vízben keringett, és be nem állt a szájuk. Amelyik a tuskóra kapaszkodott, hihetetlen sebességgel szaladgált ide-oda a rönkön. Egyszer csak

17 megállt, szaglászott valamit, de azon nyomban ismét fel-alá rohangált, mígnem megint odaért, ahol az előbb szaglászott. Ismét megállt, szaglászott, aztán megpördült, felemelte a farkát, és ürített. De még szinte nem is végezte el a dolgát, már vissza is ugrott a vízbe, és pillanatokon belül eltűnt a társaival együtt. ( ) Odamentem a rönkhöz, kíváncsi voltam arra, hogy miért ott végezte el a dolgát a hermelin, ahol megtette. Hamarosan kiderült: volt ott egy még nagyon friss vidrahullaték, és a hermelin erre ürített. Szerinted, miért ette ezt? ( ) A válaszodat várva, üdvözöl: D. Kálmán (Kelt: Budapesten, december 11-én) Kedves Barátom! ( ) Elmúlik hát ez a tél is. Mondhatom kijutott a hóból, fagyból, mostanság meg a havas és ónos esőből. ( ) A napokban Bódvarákó felé vitt az utam, és ott megálltam a Bódva-pataknál megnézni, hogy találok-e valami érdekeset. ( ) Hát én még ilyen nem láttam, pedig már több évtizede járom a határt! ( ) Öten voltak, hófehér bundában. ( ) A patakban, valamint a parton zajongtak, a parton egy gyökér keltette fel az érdeklődésüket. Ástak, kapartak, de nagy összevisszasággal. Hol a gyökérnél szorgoskodtak, hol visszaugrottak a vízbe és ott úsztak ide és oda, aztán ismét a gyökérhez rohantak, és kezdődött minden elölről. Az is megtörtént, hogy összeütköztek egymással. Akkor aztán volt nemulass, alaposan eltángálták egymást, de utána, mintha mi sem történt volna, tovább igyekeztek. ( ) Eltelt egy jó húsz perc, amikor úgy tűnt, végeztek. Gondoltam, a gyökér alá ásnak maguknak fészket. És valóban, eljött az idő, amikor egyikük-másikuk bemászott, majd előbújt, de sosem voltak egyszerre bent. Legkevesebben ketten mindig kint maradtak. ( ) Aztán egyszer csak váratlan dolog történt. Valamennyien bemásztak, beugrottak a patakban, és gyorsan elúsztak valamerre, magára hagyva a gyökeret. Vajon miért tették? Lehet, hogy csak zsákmány után néztek, és utána visszatérnek? Nem hagyott nyugton a dolog, ezért ma ismét odamentem. A fészek láthatóan lakott volt. Lábnyomokat, ürüléket is találtam, apró, már kitaposott csapákat. Tehát beköltöztek. De vajon meddig maradnak? ( ) Isten megáldja Pál: Cs. Mihály (Szendrődön, január 11-én) Szia Pali! ( ) Ezért csak most tudom megírni mindkét megfigyelésemet. Az egyik megfigyelésem még tavaly történt, egész pontosan július 14-én. Sárospatakon jártam, ahol kimentem Vilyipusztára és ott megvizsgáltam a Bózsva-patakot. ( ) Amikor megláttam őket, olyan tizenöt méterre lehettek. Nem vettek észre, mert szerencsémre jó takarásban álltam. Öten voltak, felém úsztak. Két felnőtt volt és három kölyök. A felnőttek termetre nem azonosak: az egyikük majdnem kétszer akkora volt, mint a másik, a kölykök azonban valamennyien hasonlóan aprócskák. Gondolom, család lehetett, és lehet, hogy a szülőpár az apa és az anya volt. Szerinted ez lehetséges? Ha nem, akkor ki lehetett a két felnőtt? Mert az egyikük szinte biztos, hogy az anyjuk volt, de a másik? ( ) A másik megfigyelésem három napja történt. Szalonna környékén jártam, és ott megálltam a Bódva-patak és a Rakaca összefolyásánál. ( ) Igazából vidranyomokat kerestem, de nem találtam. Jártamban találtam meg a hermelint. Nagyon csúnyán megtépték, az egész apró teste egy merő véres foszlány volt. A lábain, a fején és a testén is rengeteg harapás volt. Vajon mi tehette ezt? Görény, nyest, macska, kutya? Szerinted? Üdvözöl: K. Barnabás (Kelt: Sátoraljaújhelyen, január 15-én)

18 K. Barnabással beszéltünk magáról. Említette, hogy még tavaly nyáron volt egy olyan megfigyelése, amikor azt látta, hogy feltehetően egy hermelin szülőpár vezette a kölykeit. ( ) Nekem is van egy hasonló megfigyelésem, és gondoltam, megírom magának. ( ) Még tavaly valamikor június derekán jártam Izsófalván, ahol a Szuha-pataknál láttam a következőket. Hat hermelint vettem észre a patakban. Két felnőttet és négy kölyköt. A felnőttek között észrevehető volt a testnagyságbeli különbség, míg a kölykök azonos termetűeknek tűntek. A vízben úszkáltak, úgy, hogy a kisebb felnőtt úszott elől, őt a kölykök követték, és a sort a nagyobbik felnőtt zárta. Az, amikor a kölykök valamelyike lemaradt, vagy esetleg úszás közben összemarakodott a másik kölyökkel, rendet tett. Ennyi a megfigyelésem. Talán ha másfél-két percig láttam őket, de nem tudom elfelejteni, mert ilyen még sosem láttam. Azt persze nem tudom, hogy valóban család lehetett-e, de vélhetően az volt. ( ) Tisztelettel üdvözli: T. Tibor (Kelt: Sátoraljaújhelyen, február1-én) Szia! ( ) Szilvásváradra utaztunk Edittel, ahol a Szalajka-pataknál hermelineket láttunk. Mégpedig napközben. ( ) Ott vettem észre őket, ahol a pisztrángnevelő tavakhoz betorkoll a patak. Nem akartam hinni a szememnek. Ketten voltak, a bundájuk még hófehér. Termetre különböztek, ezért valószínű, hogy pár lehetett. Lehet, hogy most van a párzási idejük? ( ) Nem sokat és nem sokáig láttam őket, csak annyit, hogy a patakban úsznak, mégpedig igencsak gyorsan. Elől a kisebbik, mögötte a másik, olyan szorosan, hogy szinte rátapadt az előtte úszóra. Nyivákoltak is, kapkodtak is. Lehet, hogy a kedvük ellenére kellett elhagyniuk a rejtekhelyüket? Ezt nem tudom, de látva az igyekezetüket másra nem tudok gondolni. ( ) Őszinte Barátod: G. Dénes (Kelt: Egerben, március 9-én) Egyidejű vidrás és hermelines megfigyelések Szia Komám! Képzeld el egyszerre, egy időben láttam vidrát és hermelin is! Kint Vissnél a Bodrogholtágnál. Tegnap hajnalban történt, épphogy felkelt a nap.( ) Előbb a vidrát vettem észre. Ott úszkált előttem, nem lehetett messzebb, mint harminc méter. De lehet, hogy még ennyire sem volt. Úszkált, ide-oda forgolódott. Úgy tűnt, mintha nem tudná, hol van, vagy hogy mit kezdjen magával. Egyszer azonban hirtelen megmerevedett és egy pontra figyelt. Követtem a távcsövemmel, és eleinte semmit nem láttam. De a vidra továbbra is feszülten csak arrafelé bámult, így hát magam is így tettem. És ekkor vettem észre, hogy valami apróka valamik úszkálnak ott. A vidrától tán tizenöt-húsz méterre. Eleinte nem ismertem fel, hogy mik azok, cickányra gyanakodtam, de aztán, hogy jobban megláttam őket, kiderült, hogy hermelinek. Hárman voltak. Az egyikük elől úszott, a másik kettő mögötte, egymás mellett. A vidra hirtelen alábucskázott a vízbe. Erre a hermelinek is felfigyeltek, és még az eddiginél is gyorsabban szaporázták a lábaikat. Hiszen eddig is úgy úsztak, mintha valahonnét késésben volnának. ( ) A vidra váratlanul bukkant fel előttük, nem lehetet több egy méternél. A hermelinek riadtan a víz alá buktak, erre a vidra előbb csak értetlenül forgolódott, aztán maga is a víz alá bukott. ( ) A vidra vagy tíz percig kereste a hermelineket, és csak azután hagyott fel ezzel, hogy nem találta meg őket. ( ) Én is kerestem a hermelineket, de már nem tudtam meglátni őket. ( ) Hát komám ilyet sem láttam még! Sejtettem, hogy valahol ellenlábasai egymásnak, végtére is ragadozók. De hogy a vidra így, ilyen leplezetlenül rájuk rontson, ezt nem

19 gondoltam volna Vadászcimborád: S. József (Kelt: Olaszliszkán, április 9-én) ( ) Mártélyon kirándultunk, és ennek során mentünk ki tegnapelőtt hajnalba a Mártélyi-holtágba. Kora reggel volt, nem múlt el még hét óra. ( ) A vidra hívta fel magára a figyelmet. Füttyögve úszott elő, tőlünk alig kőhajításnyira. Láthatóan jól érezte magát, fürdött, sőt azt is megtette, hogy valamit megfogott, amikor alámerült, és amikor visszatért, a hátára feküdt és azt a valamit a mancsaival dörzsölgette. Egyszer azonban felfigyelt valamire. ( ) A hermelinek előttünk úsztak, még ha akartuk volna, meg is érinthettük volna őket. Persze semmi ilyesmit nem tettünk. Négyen voltak, koszos barnás-fehéres volt a szőrzetük. A vidra rájuk figyelt fel, de nem csak ő, hanem a hermelinek is. A vidra csak bámulta őket, de a hermelinek bizony megrettentek, egymásba gubancolódva, hihetetlen ijedelemmel fordultak vissza és ugrottak partra, ahol szem elől tévesztettük őket. ( ) Végül a vidra odaúszott, ahol a hermelinek voltak. Kereste őket. Láthatóan mérges volt, jól hallottuk a rikácsolását. ( ). Végül aztán belátta, hogy nem találja meg a hermelineket, és nagy nyugodtan elúszott a holtág másik végéhez, ahol aztán szem elől tévesztettük. ( ) Tisztelettel üdvözli: H. János (Kelt: Szegeden, október 24-én) Drága cimborám! Nem mindennapi kalandban volt részem. Vas-megyében voltam az elmúlt napokban. Ennek során kerültem Szőcére, amint azt Te is tudod, ott található a Vadása-tó. ( ) Hideg, jeges idő volt, mindent emberes hó borított. A tóhoz tartottam, gondoltam, hogy reggeli után, mielőtt elbúcsúzom a vendégházban, még sétálok egyet. Egyszer csak a tó felöl a gyalogút irányába kipördült valami. Szó szerint kipördült, olyan hirtelen és gyorsan, hogy egy pillanatig azt sem tudtam mi az. De az a valami csak pörgött, forgott, és ekkor láttam meg, hogy két hermelin az, akik olyan gyorsan futottak, ahogyan csak tudtak, ráadásul úgy, hogy futás közben is összebújtak, mintha így támogatnák egymást. Hamarosan eltűntek, és tovább akartam menni, amikor ugyanonnét, ahol a hermelinek előtűntek, megjelent egy vidra. Izgatott volt, keresett valamit. Dühösen, dünnyögve, zihálva szagolta a havas talajt, aztán arra, amerre a hermelinek ő is eltűnt. ( ) Tudsz magyarázatot adni arra, hogy ez az egész mit jelenthet valójában? ( ) Öreg cimborád: Sch. Viktor (Kelt: Zalaegerszegen, január 12-én)

20 A többi hazai kisragadozóról beszámoló megfigyelések Megfigyelések menyétről Először is engedje meg, hogy gratuláljak Önnek a Lutra és társai című könyvéhez, amit a honlapján találtam meg, letöltöttem és elolvastam. ( ) Nagyon sok érdekességet összefoglalt. Úgy vélem, hogy ez a könyv, az Ön állításával szemben igenis komoly, hiánypótló szakmai tanulmány, nem csak, mint mondja, ismeretterjesztő kiadvány. Minél többeknek meg kellene ismerni. ( ) Különösen érdeklődve olvastam azt, amit a menyétről írt. Mondhatni, ez személyesen is érint. Arról van szó ugyanis, hogy Üllő és Monor között van egy hétvégi házam. A tavasz és a nyár, de, ha enyhe az idő, akkor az ősz egy részét is kint töltöm, már amennyit egyéb elfoglaltságaim megengednek. Sokszor megfigyeltem menyétet. Beszéltem is vadászokkal, tanyán élőkkel róla, és egyértelműen az a vélemény, hogy bizony túlságosan is szapora és kordában kell tartani az állományát. Úgy hallottam, hogy manapság se nem védett, sem nem vadászható, és ezt bevallom Önnek nem értem. Igaz, laikus vagyok az ilyen dolgokban, de eddig úgy tudtam, hogy egy állatfaj vagy védett, vagy vadászható. Az, amelyik sem ez, sem az, akkor micsoda? ( ) Azt mondják az itteniek, hogy ha tehetik, megfogják csapdákkal, mert bejár a portákra, és olyankor nagy kárt okoz az ottani baromfiállományban. De a vadászok azt is mondják, hogy a fogoly és a fácán is veszélyben van miatta. Sőt állítólag még a vadnyúlszaporulat is, mert a menyét megfogja a még tehetetlen kisnyulakat. Így van ez Gera Úr? Ha igen, akkor mi lehet a megoldás? A vadászok azt mondják, hogy védjük is, vadásszuk is? Ez helyes megoldás lenne? Ha igen, akkor ezt hogyan kellene megoldani, hiszen valamit vagy védünk, vagy vadászunk rá! Igazam van? ( ) A válaszát várva, üdvözli: S. Kálmán (Kelt: Vecsésen, december 4-én) Szervusz Pali! ( ) A napokban Előszálláson jártam, és gondoltam, megírom Neked azt, amit láttam. ( ) Kint kódorogtam a határban. A környék havas volt és enyhe fagy volt. Nagykarácsony irányába cserkeltem. Éppen egy sekély vizű csatornánál kutattam, arra gondolva, talán szerencsém lesz, és hermelinnyomra bukkanok. ( ) A csatornát, legalábbis azt a szakaszát, ahol megláttam a menyéteket, szinte teljesen végig apró bokrok szegélyezik. Ketten voltak, és könnyen felismertem őket, mert a hermelintől eltérően nem váltottak fehér téli bundára, hanem vörösesbarnák voltak. Az egyik bokor körül szaladgáltak. Olyannak tűnt, mintha keresnének valamit. Az egyikük egyszer csak megállt, a hátsó lábaira támaszkodva felállt, és úgy nézett körbe, a másik azonban továbbra is csak fel-alá szaladgált. Talán, ha fél percig mutatkoztak, akkor aztán, beugrottak a bokorba, és eltűntek. ( ) Odamentem a bokorhoz, és megtaláltam a csapájukat. Teljesen ki volt taposva, és ami a legérdekesebb, azon a részen, ahol még nagyobb volt a hótakaró, jól ki lehetett venni, hogy hol fúrtak bele maguknak alagutat a menyétek. ( ) Üdvözöl: G. Gyula (Kelt: Dunaföldváron, december 29-én) Gera Úr! H. Katalin, nagyon kedves szigetvári ismerősöm adta meg a maga elérhetőségét. Már máskor is említette magát, és legutóbb felhívta a figyelmemet a Lutra és társai című könyvére. ( ) Ami a menyétet illeti, sokszor találkoztam már vele kint a határban, de az is