Buzásné Józsa Viktória Miskolc, október 15. Program megvalósításának helyzete és a jövő kihívásai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Buzásné Józsa Viktória Miskolc, 2008. október 15. Program megvalósításának helyzete és a jövő kihívásai"

Átírás

1 Buzásné Józsa Viktória Miskolc, október 15. A Program megvalósításának helyzete és a jövő kihívásai

2 Helyi gazdaságfejlesztés a világban I. Világbank definíció: A helyi gazdaságfejlesztés célja az adott térség gazdasági kapacitásának megteremtése a fenntartható jövő és az életminőség javítása céljából. Folyamat, melyben minden szektor (közösségi, magán, NGO) szereplői együtt dolgoznak a közös cél, a gazdasági fejlődés feltételeinek a megteremtése és a foglalkoztatottság növelése céljából.

3 Helyi gazdaságfejlesztés a világban II. OECD definíció: A helyi gazdaságfejlesztés nem pusztán gazdasági fejlődést takar. A részvételről szól, a helyi párbeszédről, emberek és erőforrásaik összekapcsolásáról a magasabb szintű foglalkozatásért és életminőségért. Helyi közösségek, városok és önkormányzatok a világ minden táján a LED stratégiákban látják a választ a globalizáció kihívásaira és tartják a decentralizáció motorjának.

4 MISKOLC, a fejlesztési pólus

5 MISKOLC, a fejlesztési pólus A Technopolisz Program a közötti időszak fejlesztési projektjeit tartalmazza. Átfogó cél: nemzetközi zi kiválóság g elérése a priorizált ágazatokban és s technológi giákban. Közvetlen célok: FDI vonzerő növelése A meglévő tudástár hatékonyabb kihasználása hightech ipari megoldások fejlesztésére A regionális innovációs potenciál számottevő emelkedése Az erősségek koncentrálása és gazdasági pólusok fejlesztése

6 MISKOLC, a fejlesztési pólus Priorizált ágazatok: Mechatronika Nanotechnológia Anyagtudományok Vegyipar Környezetipar IKT Szabadidőipar

7 MISKOLC, a befektetési célpont az élhető város Tudás és kulturális alapú gazdaságfejlesztés

8 A Technopolisz Program megvalósítása A Miskolci Pólus Iroda szervezetileg a Miskolc Holding Zrt.-n belül kapott helyet 2008 márciusától (stratégiaalkotási versus operatív menedzsment feladatok). A Gazdaságfejlesztési Iroda munkatársai alkotják a humán erőforrás hátterét. A Pólus Iroda működésének alapvető célja a rendelkezésre álló OP és egyéb forrásokból Miskolc Pólus Város és vonzáskörzete számára a lehető legnagyobb mennyiségű forrás összehangolt lehívása és hatékony, sikeres felhasználása.

9 A Technopolisz Program megvalósítása Közvetlen célok Programozási háttér - a régióközpontba érkező külföldi tőkebefektetések számának és volumenének emelése -a régióközpont területén gazdaságfejlesztési és innovációs célú projektek megvalósítása -a regionális és nemzetközi hálózatközponti szerepkör megerősítése Prioritás 1 a tőkebefektetések emelkedő számának és nagyságrendjének támogatása Prioritás 2 a gazdaságfejlesztési és innovációs projektek megvalósulásának támogatása Prioritás 3 a hazai/nemzetközi partnerkapcsolatok és hálózatközponti szerepkör támogatása

10 A Technopolisz Program megvalósítása Feladat 1: Partnerségi háló kiépítése adminisztráció, kapcsolattartás és partnerség építés, a potenciális pályázói/kedvezményezetti kör feltérképezése és folyamatos információszolgáltatás. Feladat 2: Abszorpciós kapacitás megerősítése a Pólus Program potenciális támogatási konstrukciók folyamatos nyomonkövetése, véleményezése, projektgenerálás, Pólus és kapcsolódó projektek előkészítése, segítségnyújtás a pályázók részére. Feladat 3: Elnyert források hatékony felhasználása támogatási szerződések és együttműködési megállapodások előkészítése; segítségnyújtás a Támogató Hatósággal való tárgyalások során és a támogatási szerződések előkészítése és megkötése során, valamint a szerződés mellékleteinek kidolgozása során.

11 A Technopolisz Program megvalósítása

12 Megvalósítás alatt lévő projektek Pólus Innovációs Klaszterek A régióban a klaszteresedési folyamat új lendületet kapott, a klaszterek a fejlődés különböző fázisaiban vannak. (AKKREDITÁCIÓ!) A Miskolc Holding részvétele Klaszterekben: MANO Anyagtudományi nyi és s Nanotechnológiai Klaszter alapítás és s KMSZ ENIN Környezetipari K Klaszter stratégiai partnerség és alapító tagság MŰK K Magyar Űripari Klaszter

13 Kompetencia Támogatható tevékeny ség Összeg 7 éves keret Megvalósítás alatt lévő projektek Induló klaszterek Akkreditáció Minősített klaszterek Akkreditált klaszterek Pólus innovációs klaszterek ROP ROP GOP GOP Klaszter menedzsment Menedzsment Közös Közös szolgáltatások, Szolgáltatás, beruházás. beruházás beruházások központok millió Ft millió Ft millió Ft millió Ft 4-8 milliárd Ft 6-20 milliárd Ft milliárd Ft milliárd Ft Támogatottak darab darab Támogatás célja Értékelési kritérium ok Lehetőség megadása Plusz pont: Export-orientált működés Magas hozzáadott érték fókusz A működőképes kooperációk támogatása a továbblépéshez Legalább egy éves sikeres együttműködés Export Hozzáadott érték Bizonyítottan nemzetközileg is versenyképesek támogatása Akkreditáció megléte feltétel Export Hozzáadott érték Track-record Legsikeresebbek számára komplex háttérinfrastruktúra 2. akkreditációs szint Export Hozzáadott érték Track-record 13

14 Megvalósítás alatt lévő projektek Miskolci Mechatronikai Ipari Park 42 ha zöldmezős fejlesztési terület Költségvetés: 1,36 Mrd Ft Teljes közművesítés Kedvező finanszírozási konstrukció Azonnali kezdés lehetősége Kivitelezés a tervek szerint halad

15 Megvalósítás alatt lévő projektek Miskolci Mechatronikai Ipari Park

16 A fejlesztési terület október elején

17 A fejlesztési terület október elején

18

19 Megvalósítás alatt lévő projektek Belváros rehabilitációs program folytatása IVS keretében EU társfinanszírozással ( )

20 Megvalósítás alatt lévő projektek Búza téri piac és Vásárcsarnok megújítása PPP projekt Költségvetés: 2,588 Mrd Ft Önerő: 167 M Ft Átadás: október 16.

21 Megvalósítás alatt lévő projektek Selyemréti fürdő modernizációja Projekt költségvetés: 0,98 Mrd Ft Várható átadás: IV. negyedév

22 Megvalósítás alatt lévő projektek Városi Sportuszoda Projekt költségvetés: 2,2 Mrd Ft Várható átadás: III. negyedév

23 Megvalósítás alatt lévő projektek Egyetemi lakópark Miskolc Elhelyezkedés: Az Egyetemi elágazásnál, Tapolca kapujában Teljes költségvetés: 3 Mrd Ft 13 villa, benne 156 lakás és 120 mélygarázs megépítése modern és megújuló erőforrásokra építő technológiával.

24 Megvalósítás alatt lévő projektek Nádasréti biogáz hasznosítása Cél: a távhőellátás primeroldali energiahatékonysági korszerűsítése a depóniagáz hasznosításával m3/év földgáz megtakarítás kwh/év megújuló bázisú E Átadás tervezett időpontja: III. negyedév Költségvetés: 500 M Ft Az üvegházhatást okozó emisszió várható csökkenése évente t CO 2.

25 Előkészített/előkészítés alatt lévő projektek Ipari infrastruktúra Déli Iparterület ( Nano Park ) fejlesztése Tervezett költségvetés: 2 Mrd Ft 62 ha fejlesztési terület

26 Előkészített/előkészítés alatt lévő projektek Zöld Nyíl projekt Közlekedésfejlesztés Villamos fejlesztés a K-NY tengelyen Költségvetés: 38 Mrd Ft 2009 első negyedévben indulhat a kivitelezés

27 Előkészített/előkészítés alatt lévő projektek Miskolci Egyetem TIOP projekt 6,5 Mrd Ft költségvetés Cél: az O+K+F+I és a szolgáltatási infrastruktúra megújítása 37 ezer m 2 területen, több mint 500 helyiség megújítása A projekt összességében 68 laboratóriumot érint Átütő erejű gép-, műszer- és eszközbeszerzés, az eszközlista majdnem 400 tételt tartalmaz

28 Előkészített/előkészítés alatt lévő projektek Science Museum Miskolc Elhelyezkedés: Az Egyetemi Fűtőmű területén Cél: az ipari hagyományokból táplálkozó KFI eredmények látványos és interaktív bemutatása Multifunkciós high-tech épület, cca m 2, 3 Mrd Ft Tervezett átadás: 2010 első félév

29 Előkészített/előkészítés alatt lévő projektek Science Park Miskolc PPP finanszírozás (50% EK támogatás) Konzorcium Cél: koncentrált K+F+I infrastruktúra és kapacitás létrehozása (~ m 2 ) Elhelyezkedés: Az Egyetemi Campus területén Várható épület átadás: 2010 második félév Tervezett költségvetés: 4 Mrd Ft

30 Előkészített/előkészítés alatt lévő projektek Miskolc-Tapolca komplex fejlesztése IVS keretében EU támogatással 2,03 Mrd Ft Tó rehabilitáció, sétányok, zöldterületek megújítása és fejlesztése Tapolca

31 Előkészített/előkészítés alatt lévő projektek Diósgyőr-Lillafüred fejlesztése Kiemelt projekt EU támogatással Turisztikai látnivalók összekapcsolása (Diósgyőri Vár, Csanyik és Vadaspark, Hámori tó, Garadna völgy)

32 Eredmények és kihívások Megvalósítás alatt lévő projektek: 16,3 Mrd Ft Előkészített / előkészítés alatt lévő projektek: 57,5 Mrd Ft Kihívások: Az elnyert támogatások hatékony felhasználása, a megvalósítás alatt lévő projektek sikeres megvalósítása, előkészítő munka befejezése és a megvalósítás megkezdése, új projektek generálása és előkészítése a partnerségi kör kiszélesítésével.

33 MISKOLC azt mondják, hogy

34 Elérhetőségek Pólus Iroda Miskolc Miskolc Holding Zrt Miskolc, Hunyadi u. 5. Tel.: 46/

35

36

A regionális klaszterizáció folyamata és eredményei a Közép-Dunántúlon, fókuszban a KDOP

A regionális klaszterizáció folyamata és eredményei a Közép-Dunántúlon, fókuszban a KDOP A regionális klaszterizáció folyamata és eredményei a Közép-Dunántúlon, fókuszban a KDOP dr. Temesvári Balázs, KDRFÜ ügyvezető igazgató Ajka, 2011. február 28. Klaszterizáció a Közép-dunántúlon 1. A kezdetek

Részletesebben

Ki tud többet klaszterül?

Ki tud többet klaszterül? Ki tud többet klaszterül? Lenkey Péter (fejlesztési igazgató, ) Quo vadis Technopolis Konferencia Klaszter workshop Miskolc, 2008.10.15. Egy nyelvet beszélünk? Nyelvvizsga bizonyítvány, de milyen nyelven?

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

Miskolc, 2008. okt. 15. Dr. Petrás Ferenc A prezentáció tematikája Regionális Fejlesztési Programok a számok tükrében ROP gazdaságfejlesztés 2009-10 ROP Akcióterv gazdaságfejlesztés újdonságai Regionális

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15. A Pólus a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban tapasztalatok és lehetőségek Szilágyi László Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.

Részletesebben

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei

Részletesebben

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései A megyeszékhely fejlesztési elképzelései Kiss Gábor, Miskolc MJV alpolgármestere 2016. november 17. A gazdaság ágazati szerkezete Jellemző gazdasági szektorok a régióban: - autóipari beszállítás - elektronika

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: a Miskolci Egyetem közreműködése a térségi innovációs folyamatokban Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. Időhorizont

Részletesebben

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 9 XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK Fejezeti kezelésű előirányzatok 4 Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztés Operatív Program 0 90,0 0 938,7 0 938,7 Működési költségvetés

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP Zila László tervező-elemző Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 Tervezési

Részletesebben

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása MTVSZ, 2013.10.01 Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása A közép-magyarországi régió és a VEKOP speciális helyzete A KMR és a régió fejlesztését célzó VEKOP speciális helyzete: Párhuzamosan

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM KUTATÁS, FEJLESZTÉS ÉS INNOVÁCIÓ TÁMOGATÁS A GINOP-BAN Keller Péter főosztályvezető-helyettes Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős

Részletesebben

KLASZTERFEJLESZTÉS 2007-13 EREDMÉNYEK

KLASZTERFEJLESZTÉS 2007-13 EREDMÉNYEK KLASZTERFEJLESZTÉS 2007-13 EREDMÉNYEK Klaszterfejlesztési modell 2007-13 Fejlődési szint Induló együttműködés Fejlődő klaszter Akkreditált Klaszter Leírás Hálózati együttműködés kezdete Kooperáció támogató

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI

A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI SZABÓ KRISZTINA JÚLIA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

Földrajzilag egymáshoz közel elhelyezkedő vállalkozások alkotják Gazdasági és nem közigazgatási régió

Földrajzilag egymáshoz közel elhelyezkedő vállalkozások alkotják Gazdasági és nem közigazgatási régió fejlesztés az Új Széchenyi Terv keretében Somkuti Mátyás MAG fejlesztési Iroda Budapest, 2012. június 6. A klaszterek, mint az innovációt és a versenyképességet elősegítő szerveződések Elhelyezkedés jellemzői

Részletesebben

Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban

Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban MSZÉSZ XLI. Közgyűlés Kujbus Krisztián, tanácsadó, OTP Hungaro- Projekt Kft. 2014. november12. 1 A 2014-2020-as fejlesztési időszak uniós forrásainak

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM KALOCSAI KORNÉL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

A Szilícium Mező Klaszter fejlesztésének eredményei, további tervek. Tóth István Szilícium Mező Kft. 2010. február 19.

A Szilícium Mező Klaszter fejlesztésének eredményei, további tervek. Tóth István Szilícium Mező Kft. 2010. február 19. A Szilícium Mező Klaszter fejlesztésének eredményei, további tervek Tóth István Szilícium Mező Kft. 2010. február 19. I. A Szilícium Mező program rövid bemutatása II. Az ÉAOP-1.1.2-2008-0013 pályázat eredményei

Részletesebben

Prof. Dr. Palotás Árpád Bence Projektvezető. 2. disszeminációs konferencia május 17.

Prof. Dr. Palotás Árpád Bence Projektvezető. 2. disszeminációs konferencia május 17. Prof. Dr. Palotás Árpád Bence Projektvezető 2. disszeminációs konferencia 2012. május 17. 1 Célkitűzés Átfogó cél: regionális tudáscentrum (koncepció) kiépítése 2013-ra. Jövőkép: nemzetközileg versenyképes

Részletesebben

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Barta E. Gyula vezérigazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Pécs, 2013.12.06.

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Barta E. Gyula vezérigazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Pécs, 2013.12.06. Gazdaságfejlesztés 2014-2020 Barta E. Gyula vezérigazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Pécs, 2013.12.06. A bizalom megnyilvánul a megkeresésekben 80 000 74 000 76 000 70 000 Darabszámok 60 000

Részletesebben

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei

Részletesebben

Tervezzük együtt a jövőt!

Tervezzük együtt a jövőt! Tervezzük együtt a jövőt! NÓGRÁD MEGYEI GAZDASÁGFEJLESZTÉSI RÉSZPROGRAMOK TERVEZÉSE (előzetes) ELŐZETES RÉSZPROGRAM TERVEK 1. Vállalkozásfejlesztési és befektetés-ösztönzési program 2. Ipari hagyományokon

Részletesebben

Miskolc 4.0 az OKOS város. Kiss Gábor alpolgármester Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. november 24.

Miskolc 4.0 az OKOS város. Kiss Gábor alpolgármester Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. november 24. Miskolc 4.0 az OKOS város Kiss Gábor alpolgármester Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. november 24. Miskolc a fenntartható fejlődés útján Greennovációs Nagydíj: Környezetbarát energia a JÖVŐÉRT!

Részletesebben

Akkreditált Innovációs Klaszterek irányítási jó gyakorlatai

Akkreditált Innovációs Klaszterek irányítási jó gyakorlatai Akkreditált Innovációs Klaszterek irányítási jó gyakorlatai Keller Péter MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. Budapest, 2014. január 22. A klaszterek, mint az innovációt és a versenyképességet

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020. Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020. Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2014-2020 Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra Gazdaságfejlesztési és Innovációs

Részletesebben

Hogyan írjunk pályázatot az új ciklusban? 2014.10.16.

Hogyan írjunk pályázatot az új ciklusban? 2014.10.16. Hogyan írjunk pályázatot az új ciklusban? 2014.10.16. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok VEKOP, GINOP Támogatás intenzitás Változások Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok: Partnerségi

Részletesebben

Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa

Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa Békés megye 2014-2020 közötti fejlesztéspolitikája, gazdaságerősítő mechanizmusa Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 BÉKÉS MEGYE JÖVŐKÉPE az élhető és sikeres megye

Részletesebben

A magyar regionális intézményrendszer

A magyar regionális intézményrendszer Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet A magyar regionális intézményrendszer Előadó: Némediné Dr. Kollár Kitti kollar.kitti@gtk.szie.hu

Részletesebben

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Debrecen, 2013.11.29.

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Debrecen, 2013.11.29. Gazdaságfejlesztés 2014-2020 Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Debrecen, 2013.11.29. Partneri kapcsolat alakult ki az ügyfelekkel Projekt Partner Rendszer A Projekt Partneri Rendszer

Részletesebben

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen.

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP Támogatás intenzitás Változások, tapasztalatok Háttér és alapfogalmak

Részletesebben

Felsőoktatás és K+F pályázati keretek, feltételek. Fonyó Attila OKM Felsőoktatás Fejlesztési és Tudományos Főosztály

Felsőoktatás és K+F pályázati keretek, feltételek. Fonyó Attila OKM Felsőoktatás Fejlesztési és Tudományos Főosztály Felsőoktatás és K+F pályázati keretek, feltételek Fonyó Attila OKM Felsőoktatás Fejlesztési és Tudományos Főosztály Kutatás és fejlesztés helyzete II. Alacsony K+F ráfordítás és kevés kutató Állami forrás

Részletesebben

KÉSZÜL NÓGRÁD MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Gazdasági helyzetkép, gazdaságfejlesztési prioritások és lehetséges programok

KÉSZÜL NÓGRÁD MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Gazdasági helyzetkép, gazdaságfejlesztési prioritások és lehetséges programok KÉSZÜL NÓGRÁD MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Gazdasági helyzetkép, gazdaságfejlesztési prioritások és lehetséges programok TERVDOKUMENTUMOK HIERARCHIÁJA FELADATOK, ÜTEMTERV 2012 2013 társadalmasítás

Részletesebben

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) évre szóló éves fejlesztési kerete

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) évre szóló éves fejlesztési kerete A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete Vállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás azonosító jele neve VEKOP-1.2.1-15 Mikro-,

Részletesebben

2014-2020 Pályázatok irányai

2014-2020 Pályázatok irányai 2014-2020 Pályázatok irányai Operatív programok 2014-2020 ÁROP VOP TIOP 2007-2013 EKOP GOP 975 Mrd 2014-2020 KOOP TÁMOP VEKOP VOP GINOP 2 668 Mrd KEOP EFOP ROP KÖZOP 1322/2013 (VI. 12.) Korm. határozat

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

Miskolc, október 16. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN megye CÉLPONTban a gazdaságfejlesztés TOP GAZDASÁGFEJLESZTÉS

Miskolc, október 16. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN megye CÉLPONTban a gazdaságfejlesztés TOP GAZDASÁGFEJLESZTÉS Miskolc, 2014. október 16. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN megye 2014-2020 CÉLPONTban a gazdaságfejlesztés TOP GAZDASÁGFEJLESZTÉS AMIRŐL SZÓ LESZ 1. A 2014-2020-as tervezési időszak 2. A Terület- és Településfejlesztési

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 208. évre szóló éves fejlesztési kerete. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban Döbrönte Katalin Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság Gazdaságtervezési Főosztály

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ADALÉKOK A VÁROSFEJLESZTÉS XXI. SZÁZADI GYAKORLATÁHOZ Dr.

Részletesebben

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája Magyar Műszaki Értelmiség Napja 2009. Dr. Szépvölgyi Ákos KDRIÜ Nonprofit Kft. 2009.05.14. A Közép-Dunántúl hosszú távú területfejlesztési koncepciója (1999)

Részletesebben

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember Észak-Alföldi Operatív Program Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember I. Prioritás bemutatása: 1. prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés Észak-Alföldi Operatív Program A prioritás támogatást nyújt ipari

Részletesebben

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK FORRÁSELOSZTÁSA Operatív program Költségvetési juttatás (EUR) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7 684 204 174 Terület-

Részletesebben

LENTI ITS WORKSHOP TOP FORRÁSALLOKÁCIÓ TOP prioritások 1. Térségi gazdasági környezet fejlesztése a foglalkoztatás elősegítésére 2. Vállalkozásbarát, népességmegtart ó településfejleszté s 3. Alacsony

Részletesebben

Intenzív térségi gazdaságfejlesztés, projektgenerálás, sikeres településfejlesztés. Kovács Balázs Értékesítési Igazgató

Intenzív térségi gazdaságfejlesztés, projektgenerálás, sikeres településfejlesztés. Kovács Balázs Értékesítési Igazgató Intenzív térségi gazdaságfejlesztés, projektgenerálás, sikeres településfejlesztés Kovács Balázs Értékesítési Igazgató Magyarország támogatási forrásai 2000-2013 között EU támo g atás Magyaro rs z ág nak

Részletesebben

Közép-Dunántúli Régió

Közép-Dunántúli Régió Az innováció-orientált társadalom és gazdaság értelmezése a Közép- Dunántúli Régióban 1 Kovács Tamás Programigazgató Közép-Dunántúli RFÜ Veszprém, 2006. május 31. 2 Terület Lakosság Népsűrűség Városi népesség

Részletesebben

A B C D E. 2. GINOP-1.1.1 Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard október

A B C D E. 2. GINOP-1.1.1 Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard október 1. melléklet az 1173/2015. (III. 24.) Korm. határozathoz A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének

Részletesebben

ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter

ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter ArchEnerg Regionális Megújuló Energetikai és Építőipari Klaszter Előadás tartalma 1. Klaszter bemutatása 2. ArchEnerg Klasztertérkép 3. Klasztertagság előnyei 4. Klasztertagok tevékenységei 5. Nyertes

Részletesebben

Összefogás a fenntartható életmódhoz szükséges termékek és szolgáltatások piacra jutásáért

Összefogás a fenntartható életmódhoz szükséges termékek és szolgáltatások piacra jutásáért Összefogás a fenntartható életmódhoz szükséges termékek és szolgáltatások piacra jutásáért Lenkey Péter klaszter menedzser Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2012 Budapest, 2012. november 21. 1 Hogyan működik

Részletesebben

MEGJELENT A 2015. ÉVRE SZÓLÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OP (GINOP) FEJLESZTÉSI KERETE!

MEGJELENT A 2015. ÉVRE SZÓLÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OP (GINOP) FEJLESZTÉSI KERETE! MEGJELENT A 2015. ÉVRE SZÓLÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OP (GINOP) FEJLESZTÉSI KERETE! 1. prioritás: Kis- és versenyképességének javítása 1 GINOP-1.1.1 2 GINOP-1.1.2 3 GINOP-1.2.1 4 GINOP-1.2.2

Részletesebben

Javaslat. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására

Javaslat. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE SO:15.102/2011. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2011-2014. közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására Összeállította:. Lengyel Zsolt

Részletesebben

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin 2015.06.17. 2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.

Részletesebben

A K+F+I forrásai között

A K+F+I forrásai között Joint Venture Szövetség EU 2014-2020 Konferencia 2014. január 30. A K+F+I forrásai 2014-2020 között Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal EU tematikus célok Kötelező illeszkedés OP-k

Részletesebben

STRATÉGIA ALKOTÁS A TÁMOP B-10/2/KONV PROJEKT KERETÉN BELÜL. Projekt koordinációs értekezlet október 4.

STRATÉGIA ALKOTÁS A TÁMOP B-10/2/KONV PROJEKT KERETÉN BELÜL. Projekt koordinációs értekezlet október 4. STRATÉGIA ALKOTÁS A TÁMOP- 4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 PROJEKT KERETÉN BELÜL Projekt koordinációs értekezlet 2011. október 4. A stratégia készítés - szerződéses kötelezettség A Pályázónak a kiemelt kutatási

Részletesebben

ÉMOP 1. prioritás Versenyképes hely gazdaság megteremtése. Akcióterv

ÉMOP 1. prioritás Versenyképes hely gazdaság megteremtése. Akcióterv ÉMOP 1. prioritás Versenyképes hely gazdaság megteremtése Akcióterv 2009-2010 Prioritás tartalma A prioritás támogatást nyújt: az üzleti környezet fejlesztéséhez, ipari parkok, ipari területek, inkubátorházak,

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Támogatási lehetőségek a turizmusban Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)

Részletesebben

Miskolc Fejlesztési si Pólus P

Miskolc Fejlesztési si Pólus P Miskolc Fejlesztési si Pólus P TECHNOPOLISZ az alkalmazott high-tech ipari megoldások pólusap Dr. Bernáth Attila Ph.D MIK ZRt. városfejlesztési igazgatóhelyettes Miskolc, 2006. március m 16. MFP stratégia

Részletesebben

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK 2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK Róka László területfejlesztési szakértő Téglás, 2014.09.24. www.megakom.hu Európai Uniós keretek EU 2020 stratégia: intelligens, fenntartható és befogadó növekedés feltételeinek

Részletesebben

Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ. Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató

Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ. Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Szombathely szerepe és lehetőségei A NYPJMK-ban 2014-2020 Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató Budapest, 2014. március 26. Tartalom 1. Jövőkép 2. Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

Könczey Réka, KvVMFI III. EMAS-Kerekasztal, Budapest

Könczey Réka, KvVMFI III. EMAS-Kerekasztal, Budapest Az ÚMFT eszközei, lehetőségei az EMAS terjedésében Könczey Réka, KvVMFI III. EMAS-Kerekasztal, 2009.05.29 Budapest ÚMFT forrásai Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) beruházási jellegű fejlesztések

Részletesebben

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2014-2020. NETWORKSHOP 2014 Pécs

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2014-2020. NETWORKSHOP 2014 Pécs FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2014-2020 NETWORKSHOP 2014 Pécs A FEJLESZTÉSPOLITIKA UNIÓS SZABÁLYRENDSZER 2014-2020 EU EU Koh. Pol. HU Koh. Pol. EU 2020 stratégia (2010-2020) 11 tematikus cél >> 7 zászlóshajó

Részletesebben

A hazai klaszterfejlesztés 2007-13-as eredményei, tapasztalatai Keller Péter MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.

A hazai klaszterfejlesztés 2007-13-as eredményei, tapasztalatai Keller Péter MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. A hazai klaszterfejlesztés 2007-13-as eredményei, tapasztalatai Keller Péter MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. Budapest, 2013. november 6. A tartalomból 1. Klaszter történelem; 2. Elvégzett

Részletesebben

Intelligens szakosodás alapú regionális innovációs stratégia (RIS3)

Intelligens szakosodás alapú regionális innovációs stratégia (RIS3) Intelligens szakosodás alapú regionális innovációs stratégia (RIS3) 2014-2020 között kohéziós politika céljai Járuljon hozzáaz EU 2020 stratégia céljainak megvalósításához Hangsúly: az eredményeken legyen!

Részletesebben

Regionális Operatív Programok

Regionális Operatív Programok Regionális Operatív Programok A ROP-ok az ÚJ MAGYARORSZÁG FEJLESZTÉSI TERVBEN Tematikus és területi prioritások Operatív programok: Területfejlesztés (ROP-ok) Gazdaságfejlesztés (GOP) Közlekedésfejlesztés

Részletesebben

Európai uniós forrású vállalati hitel- és kombinált hitelprogramok. MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. DR. NYIKOS GYÖRGYI IGAZGATÓ

Európai uniós forrású vállalati hitel- és kombinált hitelprogramok. MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. DR. NYIKOS GYÖRGYI IGAZGATÓ Európai uniós forrású vállalati hitel- és kombinált hitelprogramok MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. DR. NYIKOS GYÖRGYI IGAZGATÓ Visszatérítendő pénzügyi eszköz támogatás intézményrendszere NGM IRÁNYÍTÓ

Részletesebben

Csongrád Megye Integrált Területi Programja

Csongrád Megye Integrált Területi Programja Csongrád Megye Integrált Területi Programja Csongrád Megye Integrált Területi Programja megyék, MJV-k részére meghatározott forráskeret 7 évre (2014-2020) 1702/2014. (XII.3.) Korm. határozat Csongrád megye:

Részletesebben

Távhőfejlesztések KEOP 2007-2013 - KEHOP 2014-2020

Távhőfejlesztések KEOP 2007-2013 - KEHOP 2014-2020 Távhőfejlesztések KEOP 2007-2013 - KEHOP 2014-2020 Dr. Nemcsok Dénes Helyettes államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság

Részletesebben

Vállalkozásfejlesztési és megújuló energetikai pályázatok Sárvár, 2012. március 21.

Vállalkozásfejlesztési és megújuló energetikai pályázatok Sárvár, 2012. március 21. Vállalkozásfejlesztési és megújuló energetikai pályázatok Sárvár, 2012. március 21. Új Széchenyi Terv Kitörési pontok Gyógyító Magyarország Egészségipari Program Zöldgazdaság-fejlesztési Program Otthonteremtési

Részletesebben

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei 2009-2010-ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza 2007-2008. évi AT TÁMOP 2-TIOP 3. TISZK TÁMOP 2.2.3 6 régió 31 pályázó,

Részletesebben

Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság)

Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság) A fenntarthatóságot segítő regionális támogatási rendszer jelene és jövője ÉMOP - jelen ROP ÁPU Horizontális szempontok (esélyegyenlőség, fenntarthatóság) A környezeti fenntarthatóság érvényesítése A környezeti

Részletesebben

Klaszterfejlesztés a Pólus Programban

Klaszterfejlesztés a Pólus Programban fejlesztés a Pólus Programban dr. Zombori Zita Pólus Programiroda Budapest, 2009 október 15. A Pólus Program felépítése PÓLUS VÁROSOK Vállalatok Kamarák, civil szervezetek Önkormányzatok Egyetemek, kutatóintézetek

Részletesebben

VAS MEGYE TOP 100 konferencia Nyugat-Pannon Növekedési Zóna Program

VAS MEGYE TOP 100 konferencia Nyugat-Pannon Növekedési Zóna Program VAS MEGYE TOP 100 konferencia Nyugat-Pannon Növekedési Zóna Program Szijártó Zsolt ügyvezető igazgató,nypjmk Budapest, 2014. november 20. Fejlődési alapok Növekedési tengelyek Verseny-előnyök Hatások

Részletesebben

Tudománypolitikai kihívások a. 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során

Tudománypolitikai kihívások a. 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során Tudománypolitikai kihívások a 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során Dr. Kardon Béla Főosztályvezető Tudománypolitikai Főosztály Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság A kormányzati K+F+I

Részletesebben

A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Új Széchenyi Terv keretében elért eredményei. Kaposvár, Pécs, Szekszárd, 2012.

A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Új Széchenyi Terv keretében elért eredményei. Kaposvár, Pécs, Szekszárd, 2012. A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Új Széchenyi Terv keretében elért eredményei Kaposvár, Pécs, Szekszárd, 2012. november A Dél-Dunántúli Operatív Program keretszámai Prioritás OP forrás

Részletesebben

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM Balogh Balázs regionális igazgató ADITUS Zrt. 1054 Budapest, Báthori u. 3. 1. PRIORITÁS K+F ÉS INNOVÁCIÓ - Gazdaságban hasznosuló ipari kutatás és kísérleti fejlesztés

Részletesebben

Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2014-2020 (VEKOP)

Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2014-2020 (VEKOP) Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2014-2020 (VEKOP) VÁLLALKOZÁSOK STRUKTURÁLT TAPASZTALATCSERÉJE 2014. december 1., Százhalombatta Kocza Mihály oktatási menedzser Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

TURISZTIKAI KONFERENCIA Radács Edit Radiant Zrt. Veszprém, 2006. április 7. TURISZTIKAI KONFERENCIA TARTALOM REGIONÁLIS REPÜLŐTEREK JELENTŐSÉGE HAZAI SAJÁTOSSÁGOK REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK REPÜLŐTÉRHEZ

Részletesebben

Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei között

Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei között Kiemelt Fejlesztési Központok lehetőségei 2014-2020 között Tartalom A helyszín Miskolc Megyei Jogú Város kiemelt fejlesztési központ Eredményeink - röviden Mit várunk a rendezvénytől? Miskolci jövőkép

Részletesebben

Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre

Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján - 2014-2020 különös tekintettel az ITI eszközre A diák Nicholas Martyn, a DG Regio főigazgatóhelyettesének 2012. március

Részletesebben

Tapasztalatok a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél 2007-2009

Tapasztalatok a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél 2007-2009 Tapasztalatok a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél 2007-2009 EUREGIO III PROJECT MASTER CLASS PROGRAM 2009. szeptember 3. Emlékeztetőül 2007-2013 között Magyarországnak 1,4 milliárd euró fejlesztési forrás

Részletesebben

Klaszterfejlesztés múltja és jelene Magyarországon

Klaszterfejlesztés múltja és jelene Magyarországon Klaszterfejlesztés múltja és jelene Magyarországon Keller Péter Klaszterfejlesztési Irodavezető MAG Klaszterfejlesztési Iroda 2013.04.15. - Szeged Klaszterfejlesztési programok Magyarországon Az első megalakuló

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege (Mrd Ft) GINOP-..-8

Részletesebben

OTP Consulting Romania OTP Bank Romania. Uniós források vállalkozásoknak Nagyvárad, április 4.

OTP Consulting Romania OTP Bank Romania. Uniós források vállalkozásoknak Nagyvárad, április 4. OTP Consulting Romania OTP Bank Romania Uniós források vállalkozásoknak Nagyvárad, 2008. április 4. A Nemzeti Stratégiai Referencia Kerethez kapcsolódó Operatív Programok Humánerőforrás-fejlesztési Operatív

Részletesebben

Mikro-, kis vállalkozások forráshoz jutási és pályázati lehetőségei Keller Péter osztályvezető Vállalkozásfejlesztési Főosztály

Mikro-, kis vállalkozások forráshoz jutási és pályázati lehetőségei Keller Péter osztályvezető Vállalkozásfejlesztési Főosztály Mikro-, kis vállalkozások forráshoz jutási és pályázati lehetőségei Keller Péter osztályvezető Vállalkozásfejlesztési Főosztály Mezőkovácsháza 2010. szeptember 8. Előadás tartalma Vállalkozások finanszírozási

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása

Részletesebben

Jelenleg elérhető fejlesztési források és pályázati lehetőségek a Közép-Dunántúli régióban

Jelenleg elérhető fejlesztési források és pályázati lehetőségek a Közép-Dunántúli régióban Jelenleg elérhető fejlesztési források és pályázati lehetőségek a Közép-Dunántúli régióban Rendelkezésre álló forrás 2009-2010 - Gazdaságfejlesztés 13,56 Mrd Ft - Turizmusfejlesztés 9,91 Mrd Ft - Fenntartható

Részletesebben

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26.

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Innovációs tevékenység célja Magasabb hozzáadott érték Versenyelőny Piacbővítés CSOMIÉP Kft. Legrand Zrt.

Részletesebben

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19.

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Dr. Debreczeni Ferenc Ügyvezető Igazgató ÉARFÜ Nonprofit Kft. UMFT eredményei régiónkét (valamennyi

Részletesebben

energetikai fejlesztései

energetikai fejlesztései Miskolc város v energetikai fejlesztései sei 2015. 09. 04. Kókai Péter MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. Célok A város levegőminőségének javítása Helyi adottságok kihasználása Miskolc város v energiastratégi

Részletesebben

TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK

TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata Közlekedésfejlesztés Magyarországon 10 év az Európai Unióban Konferencia Balatonföldvár, 2014. május 13-15. TELEPÜLÉS-, TERÜLET- ÉS KÖZLEKEDÉS-FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

odaítélése során alkalmazandó eljárás dilemmái

odaítélése során alkalmazandó eljárás dilemmái KEOP-2012-4.10.0/A támogatás odaítélése során alkalmazandó eljárás dilemmái BRUNDA GUSZTÁV KRF Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Zrt. Befektetési, és fejlesztési igazgató E-mail: brundag@krf.hu

Részletesebben

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program MÓDOSÍTOTT GINOP ÜTEMTERV 20. GINOP-1.1.1- GINOP-1.1.2- VEKOP- GINOP-1.1.3- GINOP-1.1.4- GINOP-1.2.1- neve keretösszege Vállalkozói inkubációs tevékenységek

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Az Új Széchenyi Terv kiemelt céljai 1. Foglalkoztatás dinamikus növelése Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés Stratégia alkotás Kitörési pontok

Részletesebben

Aktuális hazai és közvetlen brüsszeli források, középpontban a kis- és középvállalkozások. Szuhóczky Gábor, ügyvezető EuroAdvance Kft.

Aktuális hazai és közvetlen brüsszeli források, középpontban a kis- és középvállalkozások. Szuhóczky Gábor, ügyvezető EuroAdvance Kft. Aktuális hazai és közvetlen brüsszeli források, középpontban a kis- és középvállalkozások Előadó: Szuhóczky Gábor, ügyvezető EuroAdvance Kft. Egymásra épülő üzletágaink Finanszírozási tanácsadás Projektmenedzsment

Részletesebben

A B C D E 1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege

A B C D E 1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás 1. azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben