Radiológiai vizsgálatok tájékoztatója

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Radiológiai vizsgálatok tájékoztatója"

Átírás

1 DR.RÉTHY PÁL KÓRHÁZ RENDELŐINTÉZET 5600 BÉKÉSCSABA, GYULAI ÚT 18. (66) , Telefax: (66) Levélcím: Békéscsaba, Pf.: 49. AZ ÉV KÓRHÁZA AZ ÉV KÓRHÁZA Radiológiai vizsgálatok tájékoztatója május 1

2 A röntgenfelvétel alapja az, hogy a röntgensugár az emberi testen (ill. bármilyen élő vagy élettelen anyagon) áthaladva részben elnyelődik. A testen átjutott sugár arra alkalmas érzékelő eszközön, filmen, kémiai és egyéb reakciók révén egy árnyékképet hoz létre, illetve elektromos jeleket kelt. Az, hogy a képalkotás során milyen részletek különülnek el, elsődlegesen magától a vizsgált testtől függ, annak vastagságától, anyagának szerkezetétől, összetételétől. Befolyásolja továbbá az alkalmazott sugár keménysége (energiája), amit a berendezésen a felvételt készítő röntgenasszisztens állíthat be. A vizsgált testrészről készített felvétel egy szummációs (összegzett) kép. Szummációnak azért nevezzük, mert a sugár útjába eső valamennyi szerv, szövet képe megjelenik a filmen. Egy hasi felvételen gondot jelenthet, hogy a főként levegőt tartalmazó, így "átlátszó" belekre a vesék, a hasnyálmirigy és több lágyrész, a bordák, a gerincoszlop is rávetülnek. Mivel a képen a hasüregi szervek árnyéka egymásra vetül, és a lágy szövetek egyébként sem adnak erős röntgenárnyékot, a natív hasi röntgenfelvétel sok hasi megbetegedés kimutatására önmagában nem alkalmas. Egy mellkasi felvétel esetében a főként levegőt tartalmazó, így "átlátszó" tüdőre a szív és bordák is rávetülnek. Ezeket a zavaró hatásokat szükség esetén különböző irányból készült felvételekkel lehet csökkenteni. A natív röntgenfelvételhez különösebb előkészületre nincs szükség. A vizsgálat maga nem fájdalmas. A korábbi vizsgálatainak leletét, egyéb fontos orvosi dokumentációját kérjük mutassa be. A terhességet a vizsgálat előtt jelezni kell. A méhen belüli magzat fokozottan érzékeny a röntgensugárra. A terhesség első 3 hónapja alatt a fejlődő magzat különösen érzékeny a röntgensugár okozta károsodásokra! Mivel a fémek a röntgensugár számára nem átjárhatók, ezért röntgenárnyékot adnak. A beteg testrészen levő ékszereket - pl. mellkasára lógó nyakláncokat, medálokat - a vizsgálat előtt le kell venni. A vizsgálat előtt az asszisztens által meghatározott mértékben le kell vetkőznie. A vizsgálat közben a beteg rendszerint áll vagy ül, esetleg fekszik. A mellkas felvételhez az esetek többségében a páciensnek félmeztelenre vetkőzve kell beállnia a röntgenkészülékbe, a mellkasát a detektornak nyomva. A röntgenasszisztens közönséges fény és célkeresztek segítségével pontosan beállítja a testhelyzetét. Majd ha szükséges megkéri, hogy vegyen nagy levegőt, tartsa vissza a lélegzetét, és ne mozogjon. Ekkor készíti el a röntgenfelvételt. Ezután várni kell. A képeket számítógépeken rendszerezik, majd a képtároló szerverre küldik. Előfordulhat, hogy a felvételt technikai hiba vagy a beteg elmozdulása miatt meg kell ismételni. Ha a képen elváltozást lát az orvos, szükség lehet célzott, illetve oldalirányú felvételek elkészítésére, képerősítő alatt elvégzett átvilágításra. A felvételeket a radiológus orvos átnézi, elolvassa a betegséggel kapcsolatos dokumentációt, majd írásban rögzíti a leletet, (esetleg további vizsgálatra tesz javaslatot) amelyet Ön kézhez fog kapni. 2

3 Hagyományos röntgentechnikával készülő kontrasztanyagos vizsgálatok: Nyelőcső, valamint gyomor röntgen vizsgálat célja a nyálkahártyán lévő fekélyes, gyulladásos folyamatok, a nyelőcső, valamint gyomor falából kiinduló daganatok, szűkületet okozó, illetve egyéb elváltozások röntgenvizsgálattal történő kimutatása. A sikeres vizsgálathoz gondos előkészítés szükséges (pl. éhgyomor), mely a vizsgálatot kérő orvos utasítása alapján történik. Ezért ezeket a vizsgálatokat rutinszerűen csak a reggeli órákban végezzük. A vizsgálat előtt a személyzet tájékoztatja a vizsgálat menetéről. A terhességet vagy annak gyanúját jelezni kell a vizsgálat előtt. A fejlődő magzat különösen érzékeny a röntgensugár okozta károsodásokra! A vizsgálat kezdetén Önnek be kell állnia a röntgenberendezésbe. Először kontrasztanyag nélkül nézik át a hasát, majd a vizsgálatot végző orvos megkéri Önt, hogy néhány kortyot igyon az Önnek készített kontrasztanyagból. Arra is kérheti, hogy ne nyelje le az anyagot, csak felszólításra, ezzel is a vizsgálat sikerességét biztosítva. A gyomor vizsgálat során sugárfogó anyagként bárium-szulfátot tartalmazó kontrasztanyagot alkalmazunk. A nyelőcső, illetve gyomorfalra tapadó kontrasztanyag finoman kirajzolja a nyálkahártya redőzetét és az azon látható eltéréseket. A vizsgálat közben többször testhelyzetet kell változtatnia, esetleg megnyomkodják a hasát, hogy a kontrasztanyag mozgását elősegítsék. Az átvilágító berendezés képernyőjén folyamatosan követhető a mozgó kontrasztanyag útja, egy-egy adott időpillanatban állókép is készíthető. A felvételek elkészítése közben megkérhetik, hogy tartsa vissza a lélegzetét. Vékonybél röntgen vizsgálat célja a nyálkahártyán lévő fekélyes, gyulladásos folyamatok, a vékonybél falából kiinduló daganatok, szűkületet okozó, illetve egyéb elváltozások röntgenvizsgálattal történő kimutatása. A sikeres vizsgálathoz gondos előkészítés szükséges (pl. éhgyomor), mely a vizsgálatot kérő orvos utasítása alapján történik. Ezért ezeket a vizsgálatokat rutinszerűen csak a reggeli órákban végezzük. A vizsgálat előtt a személyzet tájékoztatja a vizsgálat menetéről. A terhességet vagy annak gyanúját jelezni kell a vizsgálat előtt. A fejlődő magzat különösen érzékeny a röntgensugár okozta károsodásokra! 3

4 A vizsgálat kezdetén Önnek be kell állnia a röntgenberendezésbe. Először kontrasztanyag nélkül nézik át a hasát, majd a vizsgálatot végző orvos megkéri Önt, hogy néhány kortyot igyon az Önnek készített kontrasztanyagból. Arra is kérheti, hogy ne nyelje le az anyagot, csak felszólításra, ezzel is a vizsgálat sikerességét biztosítva. A vékonybél vizsgálat során sugárfogó anyagként bárium-szulfátot tartalmazó kontrasztanyagot alkalmazunk. Ezután további 2-3 dl kontrasztanyagot kell elfogyasztania, lassú ütemben, hogy a teljes vékonybélszakasz feltelődjön és az orvos által meghatározott időközökben újra átvilágítják a hasát, így megfigyelve a kontrasztanyag haladásának ütemét. Ezalatt az idő alatt sétáljon, ezzel is elősegítve a belek mozgását, valamint ha az orvos máshogy nem kéri étkezhet is. Az elfogyasztott kontrasztanyagnak az teljes vékonybélrendszert ki kell töltenie, így a vizsgálat több órát, esetenként napot vesz igénybe. A bélfalra tapadó kontrasztanyag finoman kirajzolja a nyálkahártya redőzetét és az azon látható eltéréseket. A vizsgálat közben többször testhelyzetet kell változtatnia, esetleg megnyomkodják a hasát, hogy a kontrasztanyag mozgását elősegítsék. Az átvilágító berendezés képernyőjén folyamatosan követhető a mozgó kontrasztanyag útja, egy-egy adott időpillanatban állókép is készíthető. A felvételek elkészítése közben megkérhetik, hogy tartsa vissza a lélegzetét. Az irrigoszkópia célja a vastagbél nyálkahártyáján lévő fekélyes, gyulladásos folyamatok, a bél falából kiinduló daganatok, szűkületet okozó, illetve egyéb elváltozások röntgenvizsgálattal történő kimutatása. A sikeres vizsgálathoz gondos előkészítés szükséges (pl. hashajtás a vastagbél kitisztítására), mely a vizsgálatot kérő orvos utasítása alapján történik. A vizsgálat előtt a személyzet tájékoztatja a vizsgálat menetéről. A terhességet vagy annak gyanúját jelezni kell a vizsgálat előtt. A fejlődő magzat különösen érzékeny a röntgensugár okozta károsodásokra! A vizsgálat kezdetén Önnek fel kell feküdnie a röntgenasztalra. Először kontrasztanyag nélkül nézik át a hasát, majd egy síkosítóval bekent, beöntő csövet vezetnek óvatosan a végbélnyílásán keresztül a végbelébe. Az irrigoszkópia során sugárfogó anyagként báriumszulfátot tartalmazó kontrasztanyagot alkalmazunk, ami előre elkészített egyszer használatos beöntő zsákban van. Ennek megemelésével a kontrasztanyag lassan beáramlik a csövön keresztül a vastagbelébe, és feltölti azt. A kontrasztanyag után - annak egy részét a beöntő zsákba visszafolyatva - levegőt is pumpálnak. Ez az úgynevezett kettős-kontrasztos irrigoszkópia. A kétféle kontrasztanyag a kontrasztanyag és a levegő. A beöntés, valamint a levegőbefújás feszítő érzést okozhat, enyhe görcsös hasi fájdalommal járhat. A feltöltés hatására a bélfalak kifeszülnek, eltávolodnak egymástól, így a falra tapadó kontrasztanyag finomabban kirajzolja a nyálkahártya redőzetét és az azon látható eltéréseket. A vizsgálat közben többször testhelyzetet kell változtatnia, esetleg megnyomkodják a hasát, hogy a kontrasztanyag mozgását elősegítsék. Az átvilágító berendezés képernyőjén 4

5 folyamatosan követhető a mozgó kontrasztanyag útja, egy-egy adott időpillanatban állókép is készíthető. A felvételek elkészítése közben megkérhetik, hogy tartsa vissza a lélegzetét. A vizsgálat végeztével kiürítheti a kontrasztanyagot. Mivel a vizsgálat közben levegőt fújnak a vastagbélbe, ezért később puffadtnak érezheti magát, szélgörcsei lehetnek, míg a gázok ki nem ürülnek. Ha a vizsgálatot követő napokban erős hasi görcsei, fokozódó hasfájása, láza lenne, forduljon kezelőorvosához. A vizsgálatot követően pihenjen pár órát, és igyon sok folyadékot, hogy a hashajtás következtében elvesztett vizet szervezete mielőbb pótolhassa. A vizsgálat veszélye a vastagbél sérülése, falának kilyukadása, főként akkor, ha a bél fala daganat vagy gyulladásos betegség következtében elvékonyodott. Ez nagyon ritka, de igen veszélyes szövődmény. Mivel a vizsgálat sugárterheléssel és nagyon ritkán ugyan, de szövődménnyel is jár, csak akkor célszerű elvégezni, ha az általa nyert információ feltétlenül szükséges a kezeléshez, esetleg megváltoztatja az alkalmazott terápiát. A vesefestéses röntgenvizsgálatra (urographia) során vénás injekció formájában jód tartalmú kontrasztanyagot (érfestéket) kell adnunk. A jódos kontrasztanyagokkal szemben egyéni érzékenység lehetséges és ezért allergiás reakciók jelentkezhetnek: émelygés, szédülés, asztmás roham, esetleg eszméletvesztés. Az Ön biztonsága érdekében az esetleg fellépő kontrasztanyag allergia kezeléséhez szükséges gyógyszereket, eszközöket a vizsgálóban biztosítjuk. A kontrasztanyag beadása után röntgenfelvételek készítésére kerül sor, melynek segítségével tudjuk láthatóvá tenni a veséket, húgyvezetékeket és húgyhólyagot. A vizsgálat fájdalommentes, kb percig tart. Ezen idő alatt önnek a vizsgáló asztalon kell feküdnie. A kontrasztanyag (kb. 50 ml) injekció formájában történő beadásába bele kell előzőleg egyeznie az Egészségügyi Törvény előírása szerint. A beleegyező nyilatkozat aláírása nélkül a vizsgálatot nem végezhetjük el. Amennyiben a tájékoztatás után Ön úgy dönt, hogy nem egyezik bele a kontrasztanyag beadásába, a nyilatkozaton ezt is jeleznie kell és aláírásával igazolni. Ebben az esetben a kontrasztanyag alkalmazásának hiányából és ez által a vizsgálat elmaradásából Önt, vagy döntésképtelen hozzátartozóját érő következményeket vállalja. Amennyiben a tájékoztató elolvasása után illetve a nyilatkozat részét képző kérdések megválaszolásával kapcsolatban további kérdései lennének, kérjük, hogy ezeket a vizsgálatot végző asszisztensnek, vagy a vizsgálatot irányító orvosnak tegye fel. 5

6 Az ultrahang vizsgálat során a különböző szervek ultrahang visszaverő képességük alapján különülnek el egymástól. A vizsgálat az emberi szervezetre ártalmatlan, semmilyen biológiailag károsító hatása nincs. Ultrahanggal vizsgálható szervek: has (máj, epeutak, hasnyálmirigy, lép, vesék, hasi aorta), kismedence (húgyhólyag, nők esetében méh és petefészkek, férfiak esetében prosztata), emlők, nyirokrégiók, herék, lágyrészek, térd, váll, agyat ellátó nyaki nagy erek, illetve a végtagok vénái. Ultrahanggal nem vizsgálhatóak a gyomor és a belek. Általánosságban elmondhatjuk, hogy ezen szervek elsődleges vizsgáló módszere a kontrasztanyaggal való feltöltéses vizsgálat, valamint a tükrözés. Előfordul azonban, hogy ultrahang vizsgálat során ritkán szembesülünk nagyobb béldaganattal, bélfal vastagodással járó bélgyulladásokkal. A hasi vizsgálat, főleg ha az eperendszert és a hasnyálmirigyet vizsgálják, akkor sikeres, ha a páciensnek üres a gyomra. Általában a vizsgálat előtt 4-6 órával tanácsos utoljára enni. Ennek ellenére a beteg a rendszeresen szedett gyógyszereit egy korty vízzel beveheti, ez nem zavarja a vizsgálatot. A húgyhólyag és a környezetében lévő szervek vizsgálata akkor eredményes, ha a hólyag vizelettel jól telt. Ezért vizsgálat előtt néhány órával bő folyadékfogyasztás (lehetőleg szénsavmentes) javasolt. Ha a vizsgált személy cukorbeteg, kérdezze meg a beutaló orvost, hogy a vizsgálat előtt bevegye-e a gyógyszerét, beadja-e az inzulinját, megeheti-e a reggelijét. A vizsgálat előtt a páciens a fülkében szabaddá teszi vizsgálandó testrészét, ezután lefekszik a vizsgálóágyra. Az orvos ultrahangos zselével bekeni a vizsgálandó részt, melyet ezután megvizsgál. Önmagában a vizsgálat fájdalmatlan. Azonban, ha hasi fájdalom okát (például epehólyag-gyulladás) keresik, előfordulhat, hogy a vizsgálófejjel a hasfalra gyakorolt nyomást kellemetlennek érzi. A vizsgálat végén a zselé papírvattával könnyen letörölhető. A ruhára esetleg rákenődött zselé könnyen lemosható. A vizsgálat után a páciens írásban megkapja az eredményt. A vizsgálat találati biztonsága nem százszázalékos. Nagyban növeli az eredményességet a megfelelő előkészítés, de nagyon zavaró, ha a belekben sok gáz van. 2

7 Emlő vizsgálatok: Az emlőszűrés program során a éves nőbetegek kerülnek vizsgálatra. A szűrésben való részvételhez beutaló nem szükséges, az időpont egyeztetés a 66/ telefonszámon vagy osztályunkon személyesen (hétfő, szerda, csütörtök 9-13 óra) történik. Az emlő belső finomszerkezetének vizsgálata úgynevezett lágy röntgensugárral történik. Mindkét emlő teljes ábrázolásához négy darab felvétel készül. Előnye abban áll, hogy segítségével a kis tumoros elváltozásra utaló jelek is felismerhetővé válhatnak, tehát még azt megelőzően, hogy kitapintható nagyságúvá növekedne, vagy nyirokcsomóba, esetleg távolabbi szervbe adna áttétet a daganat. A felvétel elkészítéséhez fontos, hogy az emlőt kb. 3-4 cm vastagra nyomják össze, ami nem jár számottevő fájdalommal, legfeljebb kisebb kellemetlen érzéssel. Az emlőszűrés során az adatlap kitöltése és a fizikális vizsgálat után a páciensről négy darab mammográfiás felvétel készül, melyek elkészítése után a páciens távozhat osztályunkról. Későbbi időpontban a röntgen képeket egymástól függetlenül két radiológus szakorvos elemzi, értékeli, véleményük egyeztetése után születik meg a végleges eredmény. Amennyiben a felvételeken nincs kóros eltérés, a páciens írásbeli értesítést nem fog kapni, ez esetben havi rendszeres önvizsgálat és két év múlva mammográfiás szűrővizsgálat szükséges, melyre behívó levelet küldünk. A röntgen képeken azonban gyakran láthatunk kötegeket, árnyékokat melyek mögött nincs valódi kóros eltérés, sokszor találkozunk apró meszesedésekkel, jóindulatú csomókkal, kisebb-nagyobb cisztákat is. Mivel az emlő szerkezetéből adódóan a daganatok felismerése nehéz feladat, így fontos, hogy kellő óvatossággal álljunk a problémához. A felsorolt esetekben ezért 6 hónap vagy 1 év múlva ellenőrző vizsgálatot javaslunk. Úgy érezzük, hogy ezek a Hölgyek az esedékes szűrővizsgálaton kívül nagyobb odafigyelést igényelnek. A felvételek értékelése során talált elváltozások egy részében viszont további kiegészítő vizsgálat szükséges a pontos diagnózis érdekében. Fontos tudnia, hogy ha Önnél valamilyen eltérést találunk, és kiegészítő vizsgálatokra van szükség, az még nem jelenti azt, hogy Ön rákbeteg, hiszen az emlőnek számos jóindulatú elváltozása is van, amelyek elkülönítéséhez ezek a további eljárások is szükségesek lehetnek. Erre a páciens behívó levelet fog kapni a tervezett vizsgálatok időpontjának megjelölésével. Ebben az időpontban ultrahang vizsgálatra és kiegészítő speciális röntgenfelvételek készítésére kerülhet sor. Amennyiben így sikerül meghatározni az eltérés jellegét, a vizsgálat végén a páciens írásbeli leletet kap az eredményről és a további teendőkről. A kiegészítő vizsgálatok után a malignus (rosszindulatú) jellegű vagy malignitásra gyanús esetekben ultrahang vagy röntgen vezérelt biopsziát javaslunk, melyet egy másik időpontban tudunk elvégezni. A betegek megnyugtatása céljából itt jegyezzük meg, hogy a vizsgálatra visszahívott betegeink jelentős hányadában jóindulatú eltéréseket diagnosztizálunk. Az emlőszűrésnél alkalmazott mammográfia egy nagyon pontos és megbízható vizsgálati módszer, de nem 100 %-os. Ezért a két szűrővizsgálat között az önvizsgálat elengedhetetlen. 3

8 Klinikai mammográfia: A vizsgálat kezdetén egy szakképzett asszisztens felveszi az adatait, majd elkészíti a mammográfiás alapfelvételeket. A vizsgálathoz derékig le kell vetkőzni. Ne használjon a vizsgálat előtt se púdert se szemcsés/golyós dezodort, mivel ezek zavarhatják a vizsgálatot. Fontos tudnia, hogy ha Önnél valamilyen eltérést találunk és kiegészítő vizsgálatokra van szükség, az még nem jelenti azt, hogy Ön rákbeteg, hiszen az emlőnek számos jóindulatú elváltozása is van, amelyek elkülönítéséhez ultrahang vizsgálatra és kiegészítő speciális röntgenfelvételek készítésére kerülhet sor. Amennyiben így sikerül meghatározni az eltérés jellegét, a vizsgálat végén a páciens írásbeli leletet kap az eredményről és a további teendőkről. A kiegészítő vizsgálatok után a malignus (rosszindulatú) jellegű vagy malignitásra gyanús esetekben ultrahang vagy röntgen vezérelt biopsziát javaslunk, melyet egy másik időpontban tudunk elvégezni. Ultrahang vagy röntgen vezérelt biopszia során először Önnek egy beleegyező nyilatkozatot kell kitölteni, az ott feltett kérdésekre válaszolni kell, valamint aláírásával igazolja, hogy beleegyezik a mintavételbe. Ezután a fülkében felülről derékig le kell vennie a ruháit, majd fel kell feküdnie a vizsgálóágyra. A beavatkozást végző orvos először újra megvizsgálja a kérdéses területet, megtervezi a mintavétel menetét. Majd helyi izolálás, bőrfertőtlenítés következik, valamint helyi érzéstelenítő injekciót kap. Némi várakozás után, éles eszközzel pici bőrmetszést ejtünk a bőrén, hogy a mintavételi tű könnyebben behatoljon és a kérdéses helyig vezetjük. Ha a megfelelő pozícióban áll a tű, megkérik, hogy ne mozogjon, ne ijedjen meg, nagy csattanás következik, amivel a tű kiveszi a mintadarabot. Ezt a nagyobb szövettani pontosság miatt többször megismételjük. Ha már elegendő mintát vettünk, nyomókötést kap, amit 24 óráig nem szabad levenni és nem szabad, hogy víz érje a sebet. Felhívjuk a figyelmét, hogy a helyi érzéstelenítő hatása néhány óra után elmúlik, ezután enyhe fájdalmat érezhet, ha ez fokozódik fájdalomcsillapító tablettát használhat (pl.: Donalgin, Algopirin, paracetamol származékok), de szalicil tartalmú gyógyszert (Aszpirin, Kalmopirin) egy napig ne szedjen, mert ezek a véralvadást gátolják. Biopszia után 24 órán belül ne végezzen semmilyen megerőltető tevékenységet! Előfordulhat, hogy a mintavétel helye az elkövetkező napokban érzékeny lesz, sőt tapintható csomó és véraláfutás is keletkezhet, de ezek a panaszok fokozatosan enyhülni fognak. Ha nagyfokú duzzadást, fájdalmat, vérzést tapasztal, hívja osztályunkat vagy forduljon a beküldő orvosához, esetleg ügyelethez. A biopsziás mintát formalinban a Patológiai osztályra juttatjuk, ahol a szövettani értékelést elvégzik. Miután megkapjuk a szövettani leletét a Patológiai osztályról, az általunk végzett radiológiai vizsgálattal együttesen értékeljük és végleges írásos véleményt adunk, a folyamat kb napot vesz igénybe. Az eredményt előzetes egyeztetés után osztályunkon veheti át. Az emlőultrahang a körülírt eltérések (cysta, daganat) igazolásában nagyon pontos, de nem csalhatatlan vizsgálati módszer. A tapintható elváltozásról ultrahang vizsgálattal eldönthető, hogy folyadéktartalmú (cysta), vagy szöveti szerkezetet mutat, hogy egymagában vagy többedmagával van-e jelen. Az eredmény ismeretében lehet dönteni arról, hogy kontroll ultrahang, mintavétel illetve további 4

9 vizsgálatok szükségesek-e. A nagy feloldóképességű vizsgálófej segítségével megállapíthatóak a tejutak tágulatai, a mirigyállomány gyulladásos folyamatai is. 35 év felett az emlőszerkezetből adódóan ultrahang vizsgálattal önmagában nem deríthető fel valamennyi korai emlőrák. A pontosabb véleményalkotáshoz, az esetleges rosszindulatú folyamat biztosabb felismeréséhez emiatt (néhány kivételtől eltekintve) bizonyos időszakonként a mammográfia elkészítése is szükséges. A vizsgálat az emlők, valamint a kétoldali hónaljárok, kulcscsont alatti területek, valamint a szegycsont környezetének a vizsgálatát is tartalmazza, melynek során megnagyobbodott, kóros nyirokcsomókat is fel lehet ismerni. A vizsgálat különleges előkészítést nem igényel. A vizsgálatnál az emlőket kell szabaddá tenni, tehát célszerű úgy öltözni, hogy e terület egészen a derékig könnyen szabaddá tehető legyen. A vizsgálat átlagos hossza: perc. A fent leírtaknak megfelelően az emlők ultrahangos vizsgálata nagyon fontos, de nem csalhatatlan módszer. Ezért a vizsgálatok között az emlő havi rendszeres önvizsgálata feltétlenül szükséges. Ezt lehetőleg ugyanabban az időben, a vérzés elmúltával ajánlott megtenni. Amennyiben számottevő változást észlel az emlők állagában, csomót tapint, véres váladékozást vagy nem múló bőrpírt lát, akkor forduljon kezelőorvosához vagy jelentkezzen ismételt vizsgálatra. A CT vizsgálat a képalkotó diagnosztika korszerű eljárása. A vizsgálat során irányított röntgensugár halad át a testén, amelynek testen belüli elnyelődésének mértékét speciális érzékelők észlelik és a mérési adatokat számítógépbe vezetik. A számítógép a vizsgált testrész, a vizsgálati szerv igen vékony keresztmetszeti képét hozza létre. Ilyen módon lehetőség nyílik a test belsejének megtekintésére, az esetleges elváltozások kimutatására. Az eljárás sugárterheléssel jár, de ennek mértéke, még ismételt vizsgálatok esetén sem veszélyezteti a vizsgált személyt. A képek megfelelő élessége érdekében a mellkasi és hasi vizsgálatoknál a betegnek vissza kell tartania a lélegzetét. Erre vonatkozóan hangszórón a vizsgálatot végző asszisztenstől kap utasítást. Hasi, kismedencei vizsgálat tényleges megkezdése előtt kb. 1 órán keresztül szájon át adható kontrasztanyagot kell innia, hogy a képeken beleit egyéb szervektől megbízhatóan el lehessen különíteni. Ez az idő már a vizsgálat része, kérjük ne tekintse felesleges várakozásnak! Maga az eljárás a vizsgált szervtől függően percig tart. Ezen idő alatt Önnek a vizsgálóasztalon mozdulatlanul kell feküdnie. A vizsgálatot halk hangjelenség kíséri, ezenkívül Ön semmit sem észlel, a vizsgálat fájdalommentes. Az esetek kb. felében a pontos állásfoglalás érdekében a vizsgálat során jódtartalmú kontrasztanyagot kell adnunk. A jódos kontrasztanyagokkal szemben egyéni érzékenység lehetséges, és ezért allergiás reakciók jelentkezhetnek: émelygés, szédülés, asztmás roham, 5

10 esetleg eszméletvesztés. Az Ön biztonsága érdekében az esetleg fellépő kontrasztanyag allergia kezeléséhez szükséges gyógyszereket, eszközöket a CT vizsgálóban biztosítjuk. Nemcsak a CT vizsgálatba, hanem az esetleg szükséges kontrasztanyag (kb. 80 ml) injekció formájában történő beadásában is bele kell előzőleg egyeznie az Egészségügyi Törvény előírása szerint Amennyiben a tájékoztató elolvasása után illetve a nyilatkozat részét képző kérdések megválaszolásával kapcsolatban további kérdései lennének, kérjük, hogy ezeket a vizsgálatot végző asszisztensnek, vagy a vizsgálatot irányító orvosnak tegye fel. Ha az írásos tájékoztató és esetleges kérdéseire adott válaszok nem elégítik ki, és bármi okból a vizsgálat elvégzésébe nem egyezik bele, úgy alá kell írnia azt a nyilatkozatot, hogy a vizsgálat elmaradásából Önt vagy döntésképtelen hozzátartozóját érő következményeket vállalja. Az MR (angolul: MRI Magnetic Resonance Imaging) egy különleges és bonyolult képalkotó eljárás, amellyel képek készíthetők a belső szervekről. A vizsgálat a szervezet folyadéktereinek mágneses térben történő megváltozott viselkedésén alapszik, testünk természetes mágneses tényezőit felhasználva, hatalmas külső mágnes segítségével történik. Az eljárás során testünk hidrogén atommagjait használjuk a képkészítéshez, amelyek rádióhullámok besugárzása által a vízben kötött protonokkal történő kölcsönhatás során készülnek. A berendezés a kölcsönhatás során bekövetkező változás idejét és egyéb paramétereit alakítja át képi információvá. A beteget elektromágneses térbe helyezik, majd a test atommagjait rezgésre kényszerítik rádióhullámok segítségével, amelyek így jellegzetes jeleket adnak. Ezeket a jeleket a gép átalakítja és háromdimenziós kép formájában jeleníti meg. Az MR vizsgálat nem használ röntgensugarat, hanem a mágneses tér és az igen magas rádióhullámok segítségével hoz létre részletdús anatómiai képeket. A különböző szövetek különböző módon viselkednek, így a szervekről részletes szerkezeti információ nyerhető. Ábrázolható sok eltérés, amely a szervek szöveti szerkezetét megváltoztatja. Ilyenek a daganatok és azok áttétei, gyulladásos folyamatok, vérellátási zavarok. Az erek ezzel az eljárással igen jól ábrázolhatóak, így sok információ nyerhető róluk anélkül, hogy veszélyes és kellemetlen beavatkozások történnének. Vizsgálható az agy, a hasi szervek, gerinc, a csontok és izületek, valamint a mellkasi nagyerek környezete. A vizsgált testrésztől függően a felvétel elkészítése percet vesz igénybe. 6

11 Amikor a vizsgálatra megérkezik először egy beleegyező nyilatkozatot kell kitöltenie, az ott feltett kérdésekre válaszolni kell, majd aláírásával igazolja, hogy beleegyezik a vizsgálatba. Ezután a testéről és a ruházatáról minden fémes dolgot távolítson el (pl.: ékszerek, óra, hajcsat, bross, nyaklánc, öv, nadrágtartó, szemüveg, cipzár, kapocs, kivehető protézis, hallókészülék, mobiltelefon, hitelkártya) - mindez a vizsgálat minőségét rontja, illetve elszabadulhat a mágneses térben sérüléseket okozva ezzel. A vizsgálati helységben állandó mágneses tér van, ide kell a páciensnek belépnie. Előtte meg kell győződni róla, hogy semmilyen mágnesezhető anyag, fém nincs a beteg testén vagy szervezetében. A helységben egy vizsgálóasztalra kell felfeküdni. A vizsgálni kívánt testrészre helyezi fel az asszisztens a vevő tekercset. A vizsgálóasztal becsúszik egy nagyméretű, teljesen kivilágított "csőbe" - így a mágneses mező centrumába kerül a vizsgált testrész. A páciensnek a mérések alatt mozdulatlanul kell feküdnie. A mágneses vizsgálat során különböző síkban képek készülnek, ez lehetőséget ad a radiológusnak, hogy nagy biztonsággal megállapítsa betegségét. A számtalan mérési információ bekerül egy számítógépbe, ahol különböző számítási folyamatok után kép keletkezik belőle. Így ezen vizsgálatok viszonylag hosszú ideig tartanak, egy-egy mérési sorozat körülbelül percet is igénybe vehet. Sok esetben a jobb megítélés céljából a vénába beadott kontrasztanyag szükséges, így jobban elkülöníthetők az egyes szervek, a kóros elváltozások. Mialatt a vizsgálat folyik a páciens a vizsgálatot végző kezelő személyzettel szoros kapcsolatban van, mikrofonon keresztül beszélhetnek és egy üvegablakon keresztül is figyelik. Lehetőség van arra, hogy hozzátartozó, barát vagy kísérő az egész vizsgálat alatt jelen legyen, a vizsgáló helyiségben tartózkodjék, de ehhez külön egyeztetés szükséges. A vizsgálat előtt folyadékot nyugodtan lehet fogyasztani. Hasi vizsgálat előtt 4 órával ne egyen. Egyéb vizsgálatnál az esetleges kontrasztanyag adás miatt a vizsgálat előtt két órával már ne étkezzen. Okvetlenül jelezni kell, ha a testében beépített fém van (pl.: szívritmus szabályozó - pacemaker, beültetett ízületi protézis, beültetett szívbillentyű, középfül protézis, baleseti műtétből származó fémeszköz, beültetett pumpa, stb.) vagy ha esetleg olyan baleset érte, ahol fémszilánk, fémreszelék vagy lövedék kerülhetett a szervezetébe, netán a szemébe. Terhességben a vizsgálatot csak nagyon indokolt esetben végezzük el. A magzatra nézve a vizsgálat károsító hatása ugyan nem bizonyított, de bizonyos hatások még nem egyértelműek, ezért jobb az óvatosság. A páciens nincs bezárva, a személyzettel szoros kapcsolatban van - ennek ellenére néhány betegnek bezártság érzése lehet. A készülék a mérések alkalmával erős búgó, berregő hangot adhat ki. Ez a zaj eltarthat 3-10 percig. Ekkor történik a tényleges vizsgálat, amikor mozdulatlanul kell feküdni. A mágnes belsejében fok meleg van, a vizsgálótér légkondicionált. A vizsgálat viszonylag hosszadalmas, valószínűleg az MR vizsgálat legnehezebb része, hogy mozdulatlanul kell feküdni. A páciens esetleges mozgása nagyban rontja a keletkező képek minőségét. Ha a vizsgálatával kapcsolatban bármiféle kérdés merül fel, forduljon bizalommal a vizsgálatot végző szakszemélyzethez, akik természetesen készséggel adnak felvilágosítást. 7

12 Felhasznált irodalom/kép jegyzék: Dr.Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Radiológiai osztály PACS archívum

Tájékoztató a CT vizsgálatról

Tájékoztató a CT vizsgálatról Tájékoztató a CT vizsgálatról Betegtájékoztató Kedves Betegünk! Kezelôorvosa javaslata alap ján Ön CT vizs gálatra, vagy más néven kom putertomográfiás vizsgálatra jelentkezik nálunk. Az alábbiakban arról

Részletesebben

CT-lézer -mammográfia

CT-lézer -mammográfia Tájékoztató anyag CT-lézer -mammográfia Sok nő fél az emlőráktól, mégis nehezen szánják rá magukat a szűrővizsgálatra. A MeDoc Egészségközpontban rövid időn belül, fájdalommentes vizsgálat során a jelenleg

Részletesebben

A modern radiológiai képalkotó eljárások lehetőségei a gyulladásos bélbetegségek diagnosztikájában

A modern radiológiai képalkotó eljárások lehetőségei a gyulladásos bélbetegségek diagnosztikájában A modern radiológiai képalkotó eljárások lehetőségei a gyulladásos bélbetegségek diagnosztikájában Dr. Kardos Lilla SZTE ÁOK Radiológiai Klinika, Szeged 1. diapár Bélbetegségek gyanúja esetén a hagyományos

Részletesebben

HOGYAN KÉSZÜLJÖN FEL A VIZSGÁLATRA?

HOGYAN KÉSZÜLJÖN FEL A VIZSGÁLATRA? HOGYAN KÉSZÜLJÖN FEL A VIZSGÁLATRA? POZITRON-DIAGNOSZTIKA KÖZPONT TISZTELT PÁCIENSÜNK! Az alábbiakban a PET/CT vizsgálattal kapcsolatos fontos tudnivalókat foglaltuk össze. Vizsgálati időpontjával, adategyeztetéssel

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2422-06 Ultrahang-diagnosztikai eljárások kivitelezése követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2422-06 Ultrahang-diagnosztikai eljárások kivitelezése követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Intézménye szakdolgozói részére továbbképzést szervez. Munkahelyi vezetője Önt bízza meg a Hasi ultrahang diagnosztika a mindennapokban című előadás megtartásával. A felkészülés során folyamatosan

Részletesebben

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2010/2011-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2010/2011-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2010/2011-es tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TK témák V Védőnő szakirány GY Gyógytornász szakirány Képalkotó iagnosztikai

Részletesebben

Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide!

Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Online bejelentkezés CT vizsgálatra. Kattintson ide! Tüdőszűrés CT-vel, ha hatékony szűrővizsgálatot szeretnél! Nap mint nap, emberek millió szenvednek valamilyen tüdőbetegség következtében, ráadásul a halálokok között is vezető szerepet betöltő COPD előfordulása

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat. Frissített útmutató

Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat. Frissített útmutató Méhnyakszűrés: A kolposzkópiás vizsgálat Frissített útmutató Page 2 Miért kell a kolposzkópia klinikára mennem? További vizsgálatra van szükség, mivel a méhnyakszűrés a méhnyakon sejtelváltozásokat mutatott.

Részletesebben

Affidea Diagnosztika Kft Január 1-jétől ÖSSZESÍTETT ÁRLISTA

Affidea Diagnosztika Kft Január 1-jétől ÖSSZESÍTETT ÁRLISTA Affidea Diagnosztika Kft. 2019. Január 1-jétől ÖSSZESÍTETT ÁRLISTA Az árlistában feltüntetett árak forintban és euróban értendő bruttó árak. RÖNTGEN KÓRHÁZI KÖZPONTOK EUR Röntgen felvétel testtájanként

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

1.5. Szolgáltatási keretösszeg A képalkotó diagnosztikai vizsgálatok egy biztosítási évben átvállalt maximális térítési összköltsége.

1.5. Szolgáltatási keretösszeg A képalkotó diagnosztikai vizsgálatok egy biztosítási évben átvállalt maximális térítési összköltsége. BI548 / 20141201 K1333 Várólista - képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó csoportos egészségbiztosítás különös feltételek Jelen feltételek hatályba lépésének időpontja: 2014. december 1. A

Részletesebben

A VIZSGÁLAT NEVE: MIELOGRÁFIA (GERINCFESTÉS) CT vizsgálattal

A VIZSGÁLAT NEVE: MIELOGRÁFIA (GERINCFESTÉS) CT vizsgálattal KEDVES BETEGÜNK! A VIZSGÁLAT NEVE: MIELOGRÁFIA (GERINCFESTÉS) CT vizsgálattal A gerinccsatorna feltételezett betegségének diagnosztizálása érdekében szükség van egy kontrasztanyagos vizsgálatra, ún. mielográfiára.

Részletesebben

Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok

Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok Down Alapítvány TÁMOGATOTT ÜGYINTÉZÉS 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) 363-63-53 e-mail: down@downalapitvany.hu Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok Milyen esetekben fordulunk

Részletesebben

A radiológus szakorvosképzés tematikája (a Radiológiai Szakmai Kollégium 2005. 01. 16-i állásfoglalása alapján)

A radiológus szakorvosképzés tematikája (a Radiológiai Szakmai Kollégium 2005. 01. 16-i állásfoglalása alapján) A radiológus szakorvosképzés tematikája (a Radiológiai Szakmai Kollégium 2005. 01. 16-i állásfoglalása alapján) Általános szempontok I.: Követelmények: A képzés eredményeként a radiológia szakvizsgát tett

Részletesebben

Lehet, hogy szívelégtelenségem van?

Lehet, hogy szívelégtelenségem van? Lehet, hogy szívelégtelenségem van? Ez a kiadvány azért jött létre, hogy segítse önt a szívelégtelenség korai tüneteinek felismerésében. Mi a szívelégtelenség? A szívelégtelenség meghatározás nagyon ijesztőnek

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT TÉMÁK. 1.) A stroke képalkotó diagnosztikája és differenciál diagnosztikája.

SZAKDOLGOZAT TÉMÁK. 1.) A stroke képalkotó diagnosztikája és differenciál diagnosztikája. PTE ETK KAPOSVÁRI KÉPZÉSI KÖZPONT KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI ANALITIKA SZAKIRÁNY SZAKDOLGOZAT TÉMÁK 1.) A stroke képalkotó diagnosztikája és differenciál diagnosztikája. 2.) Az agy fejlődési rendellenességeinek

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként :(a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07.

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás I. 26 éves férfi 6 héttel korábban bal oldali herében elváltozást észlelt,majd 3 héttel később haemoptoe miatt kereste fel orvosát antibiotikumos

Részletesebben

DR. HAJNAL KLÁRA / DR. NAHM KRISZTINA KÖZPONTI RÖNTGEN DIAGNOSZTIKA Uzsoki utcai kórház. Emlő MR vizsgálatok korai eredményei kórházunkban

DR. HAJNAL KLÁRA / DR. NAHM KRISZTINA KÖZPONTI RÖNTGEN DIAGNOSZTIKA Uzsoki utcai kórház. Emlő MR vizsgálatok korai eredményei kórházunkban DR. HAJNAL KLÁRA / DR. NAHM KRISZTINA KÖZPONTI RÖNTGEN DIAGNOSZTIKA Uzsoki utcai kórház Emlő MR vizsgálatok korai eredményei kórházunkban 2015.01.01-2016.04.30 között kórházunkban végzett emlő MR vizsgálatok

Részletesebben

BI568 Helló biztosítás képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó csopor tos egészségbiztosítás különös feltételek

BI568 Helló biztosítás képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó csopor tos egészségbiztosítás különös feltételek BI568 / 20141103 BI568 Helló biztosítás képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó csopor tos egészségbiztosítás különös feltételek Jelen különös feltételek hatályba lépésének időpontja: 2014.

Részletesebben

(54) Radiográfus (52) Sugárterápiás szakasszisztens (54) Röntgenasszisztens Röntgenasszisztens (52)

(54) Radiográfus (52) Sugárterápiás szakasszisztens (54) Röntgenasszisztens Röntgenasszisztens (52) 5. KÉPI DIAGNOSZTIKA SZAKMACSOPORT 5.A. Képi diagnosztika 5.E. Radiofarmakológia 5.3. Diagnosztikai képalkotó 5.4. Radio-farmakológiai szakasszisztens 5.5. Radio-farmakológiai szakasszisztens (egészségügyi

Részletesebben

BI591 Védőháló Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek 2015. április 1.

BI591 Védőháló Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek 2015. április 1. BI591 Védőháló Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek 2015. április 1. Nyomtatványszám: I. Ügyfél-tájékoztató Tisztelt Ügyfelünk!

Részletesebben

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában

Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem rendelkezők, szakrendelésenként (a diagnosztika vizsgálatok

Részletesebben

Sarkadi Margit1, Mezősi Emese2, Bajnok László2, Schmidt Erzsébet1, Szabó Zsuzsanna1, Szekeres Sarolta1, Dérczy Katalin3, Molnár Krisztián3,

Sarkadi Margit1, Mezősi Emese2, Bajnok László2, Schmidt Erzsébet1, Szabó Zsuzsanna1, Szekeres Sarolta1, Dérczy Katalin3, Molnár Krisztián3, Sarkadi Margit1, Mezősi Emese2, Bajnok László2, Schmidt Erzsébet1, Szabó Zsuzsanna1, Szekeres Sarolta1, Dérczy Katalin3, Molnár Krisztián3, Rostás Tamás3, Ritter Zsombor4, Zámbó Katalin1 Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2012 / 2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2012 / 2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Klinikai Radiológiai Tanszék által a 2012 / 2013-as tanévre meghirdetésre leadott szakdolgozati és TDK témák V: Védőnő szakirány GY: Gyógytornász szakirány KDA: Képalkotó

Részletesebben

Műtéti beleegyező nyilatkozat és tájékoztatás

Műtéti beleegyező nyilatkozat és tájékoztatás Műtéti beleegyező nyilatkozat és tájékoztatás Alulírott..(szül. hely és idő:.) jelen nyilatkozat aláírásával tanúsítom, hogy engem dr. Kovács Viktória fül-orr-gégész és audiológus szakorvos mint a műtétet

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ Genetikai szűrés lehetőségei az Országos Onkológiai Intézetben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ Genetikai szűrés lehetőségei az Országos Onkológiai Intézetben Norvég Finanszírozási Mechanizmus által támogatott projekt mus által támogatott projekt BETEGTÁJÉKOZTATÓ Genetikai szűrés lehetőségei az Országos Onkológiai Intézetben Kedves Betegeink! A daganatokról

Részletesebben

Kovács Balázs és Magyar Péter. Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika november 24.

Kovács Balázs és Magyar Péter. Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika november 24. Kovács Balázs és Magyar Péter Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinika 2009. november 24. 1 Olyan helyzet, amiben fennáll az életveszély, vagy maradandó károsodás azonnali esélye 2 3 óra

Részletesebben

4. - A szakorvosi és egyéb ellátások térítési díjai

4. - A szakorvosi és egyéb ellátások térítési díjai 4. - A szakorvosi és egyéb ellátások térítési díjai 4. számú melléklet Az üzleti alapon nyújtott egészségügyi szolgáltatások esetében külön szerződés alapján kedvezőbb díjazás is kiköthető. Kontroll vizsgálat

Részletesebben

Mit is csinál pontosan a patológus?

Mit is csinál pontosan a patológus? Szász A. Marcell Mit is csinál pontosan a patológus? Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Cegléd, 2015. március 19. www.meetthescientist.hu 1 26 Google - patológus www.meetthescientist.hu 2 26 Google - patológia

Részletesebben

2423-06 Anatómiai, élettani, metszetanatómiai ismeretek alkalmazása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2423-06 Anatómiai, élettani, metszetanatómiai ismeretek alkalmazása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Munkahelyi vezetője megbízásából anatómiai kiscsoportos gyakorlatot tart. Az ön feladata az anatómiai bevezető rész ismertetése. Az előadásában térjen ki a következőkre: - az emberi test fő

Részletesebben

Prenatalis MR vizsgálatok

Prenatalis MR vizsgálatok Prenatalis MR vizsgálatok Prof. Dr. Lombay Béla Borsod A.Z. Megyei Kórház és s Egyetemi Oktatókórház Miskolci Egyetem, Egészségtudományi gtudományi Kar, Képalkotó Diagnosztikai Tanszék Miskolc Múlt - jelen

Részletesebben

Ez a fájdalom az Ön esetében a következő struktúrák egyikétől származik.

Ez a fájdalom az Ön esetében a következő struktúrák egyikétől származik. Tisztelt Betegünk! Ön nyaki, háti, vagy deréktáji, esetleg valamelyik végtagba is kisugárzó fájdalma miatt kereste fel ambulanciánkat. Ezeknek a panaszoknak a hátterében állhat a gerinc egyik alkotóelemének

Részletesebben

Meaningful Use for Radiology: Current status and Future Directions (Radiology Nov. 2013.269.315-317)

Meaningful Use for Radiology: Current status and Future Directions (Radiology Nov. 2013.269.315-317) Meaningful Use for Radiology: Current status and Future Directions (Radiology Nov. 2013.269.315-317) Az U.S. a GDP 18%-át költi egészségügyi kiadásokra A ráfordítás alig növelhető, alig fenntartható Alapvető

Részletesebben

GLUTÉN-SZŰRÉS Vízöntő Gyógyszertár 2015.10.19.

GLUTÉN-SZŰRÉS Vízöntő Gyógyszertár 2015.10.19. LISZTÉRZÉKENYSÉG (COELIAKIA) SZŰRÉS (GLUTÉN-SZŰRÉS) VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR MI A LISZTÉRZÉKENYSÉG? A lisztérzékenység a kalászos gabonák fogyasztásával provokált autoimmun betegség, mely a bélrendszer és

Részletesebben

A vérünk az ereinkben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (gyűjtőerek).

A vérünk az ereinkben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (gyűjtőerek). A vérünk az ereinkben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (gyűjtőerek). Mivel az egész testünkben jelen van, sok információt nyerhetünk belőle, hisz egy

Részletesebben

OEP által nem finanszírozott rendelések térítési díjai

OEP által nem finanszírozott rendelések térítési díjai OEP által nem finanszírozott rendelések térítési díjai Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem

Részletesebben

Az üzleti alapon nyújtott egészségügyi szolgáltatások esetében külön szerződés alapján kedvezőbb díjazás is kiköthető.

Az üzleti alapon nyújtott egészségügyi szolgáltatások esetében külön szerződés alapján kedvezőbb díjazás is kiköthető. A szakorvosi és egyéb ellátások térítési díjai Az üzleti alapon nyújtott egészségügyi szolgáltatások esetében külön szerződés alapján kedvezőbb díjazás is kiköthető. Kontroll vizsgálat Valamennyi szakorvosi

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2420-06 Intervenciós radiológiai diagnosztika és terápia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2420-06 Intervenciós radiológiai diagnosztika és terápia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Lágyéki behatolásból végzett intervenciós radiológiai beavatkozás után kötést alkalmaz a punkciós nyíláson. Mondja el az Ön mellé beosztott tanuló asszisztensnek, hogy, milyen sebfedési lehetőségek

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ INTERAKTÍV VIZSGAFELADATHOZ. Szonográfus szakasszisztens szakképesítés

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ INTERAKTÍV VIZSGAFELADATHOZ. Szonográfus szakasszisztens szakképesítés Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az interaktív vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

GLUTÉN-SZŰRÉS Vízöntő Gyógyszertár

GLUTÉN-SZŰRÉS Vízöntő Gyógyszertár LISZTÉRZÉKENYSÉG (COELIAKIA) SZŰRÉS (GLUTÉN-SZŰRÉS) VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR MI A LISZTÉRZÉKENYSÉG? A lisztérzékenység a kalászos gabonák fogyasztásával provokált autoimmun betegség, mely a bélrendszer és

Részletesebben

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz Verzió 2016 1. MI A REUMÁS LÁZ 1.1 Mi ez? A reumás láz nevű betegséget a sztreptokokkusz baktérium

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. CT, MRI szakasszisztens szakképesítés. 1961-06 Képalkotás Mágneses Rezonancia vizsgálat során (MRI) modul

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. CT, MRI szakasszisztens szakképesítés. 1961-06 Képalkotás Mágneses Rezonancia vizsgálat során (MRI) modul Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az interaktív vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! OGYI fejléces papír BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Tetran

Részletesebben

Az itt nem szabályozott egyéb kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései az irányadóak.

Az itt nem szabályozott egyéb kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései az irányadóak. BI591 / 20150401 BI591 Várólista Képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek Jelen különös feltételek hatályba lépésének időpontja: 2015. április 1. A Vienna

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Betegtájékoztató Betegtájékoztató Lioton 100 000 gél Mielőtt elkezdené gyógyszerét

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Radiográfus szakképesítés. 2425-06 Klinikum a képalkotásban modul. 1. vizsgafeladat. 2012. június 13.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Radiográfus szakképesítés. 2425-06 Klinikum a képalkotásban modul. 1. vizsgafeladat. 2012. június 13. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az interaktív vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Cetirizin-ratiopharm 10 mg filmtabletta Cetirizin-ratiopharm 10 mg filmtabletta

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2425-06 Klinikum a képalkotásban követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2425-06 Klinikum a képalkotásban követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat A beteg néhány nappal ezelőtt otthonában elesett, háziorvosának térdfájdalomról számolt be, aki beutalta betegét a radiológiára csontsérülés (törés) kizárása végett. A beteg a felvétel készítése

Részletesebben

Mindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm.

Mindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm. A QMED Akupresszúrás matrac ÉS PÁRNA egy praktikus, esztétikus egészségmegőrző eszköz, mely 100 % organikus pamutból és mérgező anyagoktól mentes ABS műanyagból készült. A matrac hossza 67 cm, szélessége

Részletesebben

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs

Részletesebben

Központi Diagnosztikai Osztályok évi betegelégedettség kiértékelése

Központi Diagnosztikai Osztályok évi betegelégedettség kiértékelése MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT Nyt. szám: sz. példány Központi Diagnosztikai Osztályok 2014. évi beteg kiértékelése A 2014. évi betegi vizsgálat során, a Központi Diagnosztikai Osztályok szolgáltatását

Részletesebben

Röntgendiagnosztikai alapok

Röntgendiagnosztikai alapok Röntgendiagnosztikai alapok Dr. Voszka István A röntgensugárzás keltésének alternatív lehetőségei (röntgensugárzás keletkezik nagy sebességű, töltéssel rendelkező részecskék lefékeződésekor) Röntgencső:

Részletesebben

A KÜLÖNBÖZŐ KÉPALKOTÓ ELJÁRÁSOK SZEREPE AZ EMLŐRÁK DIAGNOSZTIKÁJÁBAN ÉS KÖVETÉSÉBEN

A KÜLÖNBÖZŐ KÉPALKOTÓ ELJÁRÁSOK SZEREPE AZ EMLŐRÁK DIAGNOSZTIKÁJÁBAN ÉS KÖVETÉSÉBEN A KÜLÖNBÖZŐ KÉPALKOTÓ ELJÁRÁSOK SZEREPE AZ EMLŐRÁK DIAGNOSZTIKÁJÁBAN ÉS KÖVETÉSÉBEN Dr. Ormándi Katalin Affidea Diagnosztika SZTE Radiológiai Klinika Szeged MAGYAR SZENOLÓGIAI TÁRSASÁG TUDOMÁNYOS ÜLÉSE

Részletesebben

Vizsgálataink. EKG (Elektrokardiogramm) A míg az lész, a mi vagy. (Goethe)

Vizsgálataink. EKG (Elektrokardiogramm) A míg az lész, a mi vagy. (Goethe) Kardiológiai Szakrendelés Dr. Füsi Gabriella Kardiológus Főorvos Élni való minden élet, Csak magadhoz hű maradj. Veszteség nem érhet téged, A míg az lész, a mi vagy. (Goethe) Vizsgálataink EKG (Elektrokardiogramm)

Részletesebben

XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata Térítési díj táblázata Érvényes: október 01 től

XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata Térítési díj táblázata Érvényes: október 01 től OEP által nem finanszírozott rendelések térítési díjai Térítési díjak: szakorvosi vizsgálatok és diagnosztika OEP által finanszírozott rendeléseken, biztosítási jogviszony hiányában A biztosítással nem

Részletesebben

THERMOGRÁFIAI KÉPALKOTÓ RENDSZER

THERMOGRÁFIAI KÉPALKOTÓ RENDSZER 1 of 6 12/1/2008 2:33 AM THERMOGRÁFIAI KÉPALKOTÓ RENDSZER Az infravörös monitorozás emisszión alapuló noninvazív képalkotó eljárás. A Budapesti Mûszaki Egyetemen kidolgozott thermográfiai vizsgálati rendszer

Részletesebben

MG 16. H Masszírozó-készülék. Használati útmutató

MG 16. H Masszírozó-készülék. Használati útmutató MG 16 H H Masszírozó-készülék Használati útmutató Beurer GmbH Söflinger Str. 218 89077 Ulm, Germany Tel.: +49 (0)731 / 39 89-144 Fax: +49 (0)731 / 39 89-255 www.beurer.de Mail: kd@beurer.de MAGYAR 1. Rendeltetésszerű

Részletesebben

Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2.

Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2. 2. Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2. Mikor forduljunk Bowen alkalmazóhoz? Az élet kezdetét fizikális értelemben a fogantatástól számítjuk. Ha már itt akadállyal szembesülünk, a holisztikus

Részletesebben

BI550 Pajzs Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek

BI550 Pajzs Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek BI550 / 20160402 BI550 Pajzs Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek Jelen feltételek hatályba lépésének időpontja: 2016. április

Részletesebben

TÉRDPROTÉZIS BEÜLTETÉS

TÉRDPROTÉZIS BEÜLTETÉS MŰTÉTI TÁJÉKOZTATÓ TÉRDPROTÉZIS BEÜLTETÉS KEDVES BETEGÜNK! BETEGSÉG NEVE: TÉRDÍZÜLETI KOPÁS (arthrosis genus) A MŰTÉT NEVE: TÉRDPROTÉZIS BEÜLTETÉS (térd artroplasztika) (TEP: TOTAL ENDOPROTÉZIS) Az orvosi

Részletesebben

Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária

Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária:,,Multiparametrikus MR vizsgálat prognosztikai és prediktív faktorokat meghatározó szerepe fej-nyaki tumoroknál, valamint a kismedence főbb daganat csoportjaiban című

Részletesebben

A GYULLADÁSOS BÉLBETEGEK EURÓPAI NAPJA 2009. május 23. szombat Petıfi Sándor Mővelıdési Ház (1103 Budapest, Kada u. 38-40.)

A GYULLADÁSOS BÉLBETEGEK EURÓPAI NAPJA 2009. május 23. szombat Petıfi Sándor Mővelıdési Ház (1103 Budapest, Kada u. 38-40.) A GYULLADÁSOS BÉLBETEGEK EURÓPAI NAPJA 2009. május 23. szombat Petıfi Sándor Mővelıdési Ház (1103 Budapest, Kada u. 38-40.) Képalkotó diagnosztika Szerkesztette: Dió Mihály 06 30 2302398 Témák 1. Röntgen

Részletesebben

CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T

CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T BUDAPEST XXI. KERÜLET ALPOLGÁRMESTER CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA J A V A S L A T a Csepeli Szakorvosi Rendelő képalkotó diagnosztikai berendezéseinek beszerzésére Készítette: Dr.Beliczay István orvos-igazgató

Részletesebben

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat.

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus az egyik leggyakoribb okozója a súlyos hasmenésnek csecsemő és kisdedkorban. Évente világszerte

Részletesebben

2355-06 Egyéb citológiai vizsgálatok követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2355-06 Egyéb citológiai vizsgálatok követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Tájékoztassa a munkahelyére érkező vendégeket a különféle szervekből nyert citológiai anyagok feldolgozásáról, diagnosztikára való előkészítéséről! Tájékoztatója során az alábbi szempontokra

Részletesebben

Védőháló Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek (termékkód: 15040)

Védőháló Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek (termékkód: 15040) Ügyfél-tájékoztató és biztosítási feltételek Védőháló Szolidáris Alap Várólista képalkotó diagnosztikai szolgáltatást finanszírozó egészségbiztosítás Különös feltételek (termékkód: 15040) 2015. április

Részletesebben

Fókuszált ultrahangvizsgálat gyermekkorban

Fókuszált ultrahangvizsgálat gyermekkorban Fókuszált ultrahangvizsgálat gyermekkorban DrGőblGergely, SE AITK II.Gyermeksürgősségi Kongresszus Budapest 2017.09.15. POCUS = Pointof careultrasound Betegágy melletti UH-vizsgálat Fókuszált UH-vizsgálat

Részletesebben

PTE-Klinikai Központ- Radiologiai Klinika

PTE-Klinikai Központ- Radiologiai Klinika CT vizsgálati protokollok optimalizálásának hatása a diagnosztikus pontosságra és a pácienseket ért sugárterhelésre Dr. Szukits Sándor, Dr. Kékkői László, Dr. Dérczy Katalin PTE-Klinikai Központ- Radiologiai

Részletesebben

Belgyógyászat. Foglalkozás egészségügy. HPV megelőzés

Belgyógyászat. Foglalkozás egészségügy. HPV megelőzés Szakorvosi alapvizsgálat és beavatkozás árak Szakorvosi alapvizsgálat felnőtt és gyermek: Szakorvosi kontrollvizsgálat/konzultáció: Injekció, oltás: Receptírás: Vérvétel: Belgyógyászat Szakorvosi alap

Részletesebben

SONOCYSTOGRAPHIA. Kis Éva. Ultrahangvizsgálatok gyermekkorban Budapest, április

SONOCYSTOGRAPHIA. Kis Éva. Ultrahangvizsgálatok gyermekkorban Budapest, április SONOCYSTOGRAPHIA Kis Éva Ultrahangvizsgálatok gyermekkorban Budapest, 2016. április 21-22. MIÉRT VAN SZÜKSÉG A KONTRASZTANYAGOS UH VIZSGÁLATOKRA GYERMEKEKNÉL? Gyermekeknél az UH vizsgálat legtöbbször pontosabb

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Radiográfus szakképesítés. 2425-06 Klinikum a képalkotásban modul. 1. vizsgafeladat. 2013. november 13.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Radiográfus szakképesítés. 2425-06 Klinikum a képalkotásban modul. 1. vizsgafeladat. 2013. november 13. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az interaktív vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Budapest Ortopédiai Klinika. Mozgásszervi tumorok differenciál diagnosztikája az alapvető röntgen és UH vizsgálattal.

Semmelweis Egyetem Budapest Ortopédiai Klinika. Mozgásszervi tumorok differenciál diagnosztikája az alapvető röntgen és UH vizsgálattal. Semmelweis Egyetem Budapest Ortopédiai Klinika Igazgató: Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Mozgásszervi tumorok differenciál diagnosztikája az alapvető röntgen és UH vizsgálattal. K. Köllő Képalkotó diagnosztikánál

Részletesebben

1. számú melléklet a./2008. (EüK..) EüM tájékoztatóhoz

1. számú melléklet a./2008. (EüK..) EüM tájékoztatóhoz 1. számú melléklet a./2008. (EüK..) EüM tájékoztatóhoz A Szabálykönyv II. fejezetében: a) 26704 * Kvantitatív FLC kappa mérés szérumból vagy vizeletbıl Szabad kappa könnyőlánc kvantitatív mérése szérumból

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Általános asszisztens szakképesítés. 2375-06 Diagnosztizálás - monitorozás - előkészítés modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Általános asszisztens szakképesítés. 2375-06 Diagnosztizálás - monitorozás - előkészítés modul. 1. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

Az anus atresia diagnosztikája, kezelése és gondozása. Dr. Máttyus István SE I. sz. Gyermekklinika

Az anus atresia diagnosztikája, kezelése és gondozása. Dr. Máttyus István SE I. sz. Gyermekklinika Az anus atresia diagnosztikája, kezelése és gondozása Dr. Máttyus István SE I. sz. Gyermekklinika Bevezető kérdés-1: melyik szerv rendellenessége nem szokott társulni anus atresiával? A. szív B. vese C.

Részletesebben

Percutan diagnosztika és kezelés

Percutan diagnosztika és kezelés Percutan diagnosztika és kezelés MRT 2016 Diagnoszták és terápeuták Klinikum, labor és képalkotók Non-invazív és invazív diagnosztika Sebészi, onkológiai és minimálisan invazív terápia És ezek kombinációi

Részletesebben

Szakmai protokoll arcüreg műtét ápolói teendőiről MP 022.ST

Szakmai protokoll arcüreg műtét ápolói teendőiről MP 022.ST Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: Szakmai protokoll arcüreg műtét ápolói teendőiről MP 022.ST Készítette: Zsíros Éva diplomás ápoló Átvizsgálta: Dr.

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ Méhtükrözés (Hysteroscopia)

BETEGTÁJÉKOZTATÓ Méhtükrözés (Hysteroscopia) BETEGTÁJÉKOZTATÓ Méhtükrözés (Hysteroscopia) Beteg neve: Születési idő: T.A.J.: A kezelőorvos (felvilágosítást adó orvos) neve:. beosztása: A műtétet végző osztály: Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály

Részletesebben

MŰTÉTI TÁJÉKOZTATÓ Ventrális (elülső) stabilizáció az ágyéki gerincszakaszon

MŰTÉTI TÁJÉKOZTATÓ Ventrális (elülső) stabilizáció az ágyéki gerincszakaszon MŰTÉTI TÁJÉKOZTATÓ Ventrális (elülső) stabilizáció az ágyéki gerincszakaszon A BETEGSÉG NEVE: A GERINCOSZLOP INSTABILITÁSA AZ ÁGYÉKI GERINCSZAKASZON (instabilitás, sztenózis) A MŰTÉT NEVE: VENTRÁLIS(ELÜLSŐ)

Részletesebben

2367-06 Vizsgálatok-terápiás eljárások követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2367-06 Vizsgálatok-terápiás eljárások követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Betegének vércukorszint ellenőrzést rendeltek el. Tájékoztassa a beteget a vércukorteszt elvégzéséről! - a vércukorszint mérésének módja, menete - az ápolásetika fontossága az eljárásban tájékozott

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Címkeszöveg tervezet Külső (doboz) csomagoláson: Novascabin emulzió 70 g

Részletesebben

A Regionális Kutatás Etikai Bizottság által jóváhagyott szakdolgozati és TDK témák

A Regionális Kutatás Etikai Bizottság által jóváhagyott szakdolgozati és TDK témák A Regionális Kutatás Etikai Bizottság által jóváhagyott szakdolgozati és TDK témák Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai szak Képalkotó diagnosztikai analitika szakirány TDK témák választásának

Részletesebben

Rákellenes Világnap Daganatos megbetegedések alakulása Tolna megyében A bonyhádi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) összeállítása

Rákellenes Világnap Daganatos megbetegedések alakulása Tolna megyében A bonyhádi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) összeállítása Rákellenes Világnap 2017.02..04. Daganatos megbetegedések alakulása Tolna megyében A bonyhádi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) összeállítása 2000 februárjában Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust.

Részletesebben

Fogászati asszisztens feladatai extraorális röntgenfilmek készítésekor MP 020.ST

Fogászati asszisztens feladatai extraorális röntgenfilmek készítésekor MP 020.ST Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: Fogászati asszisztens feladatai extraorális röntgenfilmek készítésekor MP 020.ST Készítette: Kiss Tiborné fogászati

Részletesebben

Orvosi asszisztencia szolgáltatások különös feltételei

Orvosi asszisztencia szolgáltatások különös feltételei Orvosi asszisztencia szolgáltatások különös feltételei Az NN Biztosító Zrt. a 935 jelű 32 súlyos betegségre fedezetet nyújtó, a 936 jelű Rosszindulatú daganatos megbetegedésekre szóló és a 937 jelű Mellrákra

Részletesebben

III./9.5. A hüvely daganatai

III./9.5. A hüvely daganatai III./9.5. A hüvely daganatai Tömösváry Zoltán, Langmár Zoltán, Bánhidy Ferenc A fejezetben a hüvely rosszindulatú daganatait taglaljuk, ismertetjük gyakoriságát, típusait, diagnosztikáját, kezelését és

Részletesebben

Radiológiai vizsgálatok szerepe a magas vérnyomásban

Radiológiai vizsgálatok szerepe a magas vérnyomásban Radiológiai vizsgálatok szerepe a magas vérnyomásban Írta: Dr. Botos Erzsébet, Dr. Bata Pál, Dr. Bérczi Viktor Hypertonia Magazin, 2013/3 kategória: A hipertónia kivizsgálása A magasvérnyomás-betegségben

Részletesebben

Légzőszervi megbetegedések

Légzőszervi megbetegedések Orrmelléküreg-gyulladás (sinusitis) Légzőszervi megbetegedések Az orr melléküregeinek gyulladása, melyet leggyakrabban baktériumok okoznak. Orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis) Különböző típusú gyulladások

Részletesebben

Emlőbetegségek komplex diagnosztikája

Emlőbetegségek komplex diagnosztikája Emlőbetegségek komplex diagnosztikája Preoperatív citológiai-patológiai diagnosztika Dr. Hamar Sándor SZTE ÁOK Patológiai Intézet Emlőbetegségek diagnosztikája Az emlőbetegségek diagnosztikájában a nem

Részletesebben

Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály

Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály Prenatalis diagnosztika lehetőségei mikor, hogyan, miért? Dr. Almássy Zsuzsanna Heim Pál Kórház, Budapest Toxikológia és Anyagcsere Osztály Definíció A prenatális diagnosztika a klinikai genetika azon

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA BODY BALANCE ÍZÜLETI VITAMIN

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA BODY BALANCE ÍZÜLETI VITAMIN BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA BODY BALANCE ÍZÜLETI VITAMIN MSM (Metil-Szulfonil-Metán), glükozamin szulfát, kondroitin szulfát, magnézium, kurkuma, gyömbér, boswelia, quercetin, bromelain,

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a szívinfarktusról

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a szívinfarktusról 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Röviden a szívinfarktusról Teendők szívinfarktus esetén Kiadó: Gönc Város Önkormányzata

Részletesebben

GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ

GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ GENERALI EGÉSZSÉGBUSZ A Generali modern, új-generációs diagnosztikai berendezésekkel felszerelt szűrőbuszai hétről hétre más és más városba látogatnak el, hogy az érintett páciensek gyorsan, szakszerűen

Részletesebben

Bőrgyógyászat. Nemigyógyászat mintavétel Forint / Alkalom. (a laborvizsgálat díja ezen felül fizetendő) Bőrfelszíni növedékek eltávolítása

Bőrgyógyászat. Nemigyógyászat mintavétel Forint / Alkalom. (a laborvizsgálat díja ezen felül fizetendő) Bőrfelszíni növedékek eltávolítása Bőrgyógyászat Rövid konzultáció (5 perc) Nemigyógyászat vizit Nemigyógyászat mintavétel 7.500 Forint / Alkalom 3.000 Forint / Alkalom Anyajegyszűrés (teljes test) dermatoszkóppal Folyékony nitrogénes fagyasztás

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA AZ EASY LEG ÍZÜLETI KRÉMRŐL (250 ml)

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA AZ EASY LEG ÍZÜLETI KRÉMRŐL (250 ml) BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA AZ EASY LEG ÍZÜLETI KRÉMRŐL (250 ml) Kalendula (körömvirág), rozmaring, mentol, kámfor, aloe vera, kurkuma, csalán, angelika (angyalgyökér), boróka, kakukkfű,

Részletesebben

Bőrgyógyászat. Diabetológia

Bőrgyógyászat. Diabetológia Bőrgyógyászat Rövid konzultáció (5 perc) Nemigyógyászat vizit Nemigyógyászat mintavétel Anyajegyszűrés (teljes test) dermatoszkóppal Folyékony nitrogénes fagyasztás Punch biopszia szövettannal Bőrfelszíni

Részletesebben