MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT."

Átírás

1 MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT. 15/2014. számú Vezérigazgatói Utasítás a fogyasztóvédelemről és a panaszkezelésről Készítette: Törzskar/Titkársági Osztály Budapest, április 30.

2 1. Bevezetés és általános rendelkezések 1.1. Az utasítás célja Az utasítás célja az, hogy a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-nél (a továbbiakban: Takarékbank, Bank) egységes szerkezetben, általánosan szabályozza az ügyfelek kezelését, panaszainak, bejelentéseinek és javaslatainak fogadását, kivizsgálását, illetve orvoslását, a továbbiakban együtt: intézését, valamint a velük való kapcsolattartást. A jelen utasítás célja továbbá a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos feladatok, kompetenciák és eljárások Takarékbankon belüli egységes rendjének kialakítása Az utasítás hatálya Az utasítás hatálya kiterjed minden szóban vagy írásban tett vagy utóbb írásba foglalt panasz, bejelentés vagy javaslat a továbbiakban: ügyfélbejelentés Bankon belüli kezelésére, feldolgozására és megválaszolására. Az utasítás hatálya a Takarékbank valamennyi munkavállalójára kiterjed különösen az ügyfelek tájékoztatására kijelölt, illetve az ügyfelek részére nyitva álló helyiségekben dolgozó, ügyfélszolgálati munkakört ellátó munkatársakra, valamint az ügyfelekkel közvetlen, vagy közvetett módon kapcsolatba kerülő munkatársakra. A Takarékbank többségi tulajdonában lévő vállalkozások munkatársainak is alkalmazniuk kell a jelen utasításban foglalt szabályokat, mellyel összhangban kell az adott vállalkozásnak elkészítenie, illetve már meglévő szabályzat esetében módosítania a saját fogyasztóvédelmi szabályzatát. Jelen utasítás szabályai vonatkoznak a Takarékbank befektetési- és pénzügyi szolgáltatásainak az ügyfelek részére történő közvetítésére igénybe vett közvetítőkre is. Jelen utasítás az ügyfélkezeléssel, ügyfélbejelentések intézésével és fogyasztóvédelemmel kapcsolatban keretszabályokat tartalmaz és elsőbbséget élvez az egyéb szabályzatokban rögzített előírásokkal szemben. Ennek értelmében a közvetítői tevékenységekre vonatkozó szabályzatokba foglalt kiegészítő rendelkezések a jelen szabályzattal együttesen alkalmazandók Az utasítás jogszabályi háttere - a Magyar Nemzeti Bankról szóló évi CXXXIX. törvény (MNB törvény), - a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló évi LVII. törvény (Tpvt.), - a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló évi CCXXXVII. törvény (Hpt.), - a tőkepiacról szóló évi CXX. Törvény (Tpt.), - a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló CXXXVIII. törvény (Bszt.), - a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló évi XLVII. törvény (Fttv.), - a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló évi XLVIII. törvény (Grtv.), - a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló évi CLXII. törvény (Fhtv), - a PSZÁF 15/2001. számú ajánlása a fogyasztók pénzügyi szervezetek általi tájékoztatásáról, 2

3 - a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának 9/2006. (XI.7.) számú ajánlása a lakossági hitelezés előzetes ügyfél-tájékoztatási és fogyasztóvédelmi elveiről, - a PSZÁF elnökének 12/2012. (XI. 16.) sz. ajánlása a fogyatékos ügyfelekkel kapcsolatos bánásmódról, - a PSZÁF elnökének 1/2011. számú ajánlása a pénzügyi szervezetek számára az általános fogyasztóvédelmi elvek alkalmazásáról, - a PSZÁF 2/2011. számú vezetői körlevele a fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartó feladatairól, - a PSZÁF 6/2011. számú vezetői körlevele a bankkártyákkal kapcsolatban elvárt, fogyasztói érdekeket figyelembe vevő, váratlan helyzetek esetén követendő intézményi gyakorlatról, - a PSZÁF 5/2012. számú rendelete a pénzügyi intézmények, a pénzforgalmi intézmények és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények panaszkezelési eljárására vonatkozó szabályokról, - a PSZÁF elnökének 11/2012. számú ajánlása a pénzügyi szervezetek panaszkezelési eljárásáról, - a pénzügyi szektorban érvényesülő fogyasztóvédelem hatékonyságának növeléséhez szükséges egyes kérdésekről szóló 153/2009. (VII.23.) számú Korm. Rendelet, - az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény, az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, a magánnyugdíjpénztár, a biztosító, a független biztosításközvetítő, a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény, a befektetési vállalkozás és az árutőzsdei szolgáltató panaszkezelésére vonatkozó szabályokról szóló 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelet, - MNB Pénzügyi Szervezetek Felügyeletéért és Fogyasztóvédelemért Felelős Alelnök vezetői körlevele a évi LXXXV. törvény gyakorlati alkalmazásának tárgyában 1.4. Fogalmak - Fogyasztó: a Takarékbank szolgáltatását önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében igénybe vevő természetes személy, ideértve azt a természetes személyt is, aki a Takarékbank szolgáltatásával, termékével kapcsolatos tájékoztatás, reklám vagy ajánlat címzettje, valamint azt is, aki szolgáltatást igényel vagy az iránt érdeklődik. - Ügyfél: a fogyasztó fogalmába tartozó természetes személyeken kívül az egyéni vállalkozó, a jogi személy, a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vagy más szervezet, valamint annak képviselője, aki a Takarékbank termékét, szolgáltatását igénybe veszi, illetve a Bank szolgáltatásával, termékével kapcsolatos tájékoztatás, reklám vagy ajánlat címzettje, valamint azt is, aki szolgáltatást igényel vagy az iránt érdeklődik. - Panasz: minden olyan, egy vagy több ügyféltől származó, egyéni jog vagy érdeksérelemre utaló, szóban vagy írásban megtett bejelentés, amely valamely takarékbanki, vagy Takarékbank által igénybe vett közvetítői szervezeti egység vagy munkatárs egyedi vagy általános eljárását, a Takarékbank szerződéskötést megelőző, vagy a szerződés megkötésével, a szerződés Takarékbank által történő teljesítésével, a szerződéses jogviszony megszűnésével, valamint az azt követő jogvita rendezésével összefüggő tevékenységét, mulasztását vagy magatartását kifogásolja. Nem minősül panasznak, ha az ügyfél a Takarékbanktól általános tájékoztatást, véleményt vagy állásfoglalást igényel. - Beadvány: jogszabálysértés gyanúja esetén az ügyfél pénzügyi szervezet eljárását kifogásoló, a Felügyelethez eljuttatott beadványa. - Bejelentés: minden olyan, az ügyfelek részéről szóban vagy írásban tett kérelem vagy reklamáció, amely a Bank működésével, tevékenységével kapcsolatos bármilyen jogelle- 3

4 nes vagy a jó erkölcsbe ütköző hiányosságra vagy hibára utal, a Bank eljárását kifogásolja és azzal kapcsolatban konkrét igényt fogalmaz meg. - Javaslat: minden olyan, az ügyfelek részéről szóban vagy írásban megtett kezdeményezés, amely a Bank működésének, tevékenységének javítását célozza. - Ügyfélbejelentés: minden, az ügyfelek részéről szóban vagy írásban tett panasz, bejelentés vagy javaslat összefoglaló elnevezése. - Ügyfélszolgálat: a Takarékbank által az ügyfélbejelentések átvételére hivatott szervezeti egységek. Az általános ügyfélszolgálatot a Takarékbank székházában a recepció látja el, míg a takarékszövetkezeti ügyfelek ügyfélbejelentéseit a Takarékszövetkezeti Üzletág, a befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatban a Pénz- és Tőkepiaci Üzletág fogadja. Az üzleti területek, a Hitelkockázat Kezelési Szakterület, a Pénz- és Tőkepiaci Back Office Szakterület, a Fizetési Forgalom Szakterület, az Informatikai, Üzemeltetési és Bankbiztonsági Szakterület, valamint a Törzskar/Titkársági Osztály vezetői kötelesek személy szerint is kijelölni az ügyfélbejelentések elintézéséért felelős munkatársakat, akiknek a munkaköri leírásában az ügyfélszolgálati feladatok ellátását nevesíteni kell. Ezen felül a Törzskar/Titkársági Osztály a Takarékbank többségi tulajdonában lévő vállalkozásokkal kapcsolatos ügyfélbejelentések intézésére is köteles egy személyt kijelölni. A Titkárság kijelölt munkatársa a bejelentéseket továbbítja az érintett leányvállalatnak, egy másolat megőrzése mellett. Az ügyfelek kifejezett kérésére azonban a Takarékbank valamennyi munkatársa köteles az ügyfélszolgálatokhoz beosztott munkatársakon kívül is az ügyfelek ügyfélbejelentéseit fogadni, majd azokat az illetékes ügyfélszolgálathoz továbbítani. Jelen utasítás 1. számú mellékletének (Panaszkezelési Tájékoztató) 2. számú függeléke tartalmazza az említett szakterületek vezetői által a szakterületükön az ügyfélszolgálat ellátására kijelölt munkatársak nevét és elérhetőségét. - Reputációs kockázat: a tőkét vagy az eredményt közvetve érintő olyan kockázat, amely a pénzügyi intézményről kialakult kedvezőtlen fogyasztói, üzletpartneri, részvényesi, befektetői vagy hatósági véleményből származik, és az intézmény külső megítélésének a kívánatos szinttől való elmaradásában nyilvánul meg. - Reputációs károk: a tényleges vagy lehetséges negatív pénzügyi hatást nem mutató események, amelyek nem minősülnek kvázi veszteségeknek és a Bank reputációját/jó hírnevét rontó hatásokkal járnak. - Rendkívüli esemény: a fogyasztók széles, jól meghatározható körét érintő minden olyan, vis major jellegű váratlan esemény (természeti katasztrófa, járvány, stb.), amelynek következtében e személyek súlyos fizetési nehézségei nem teszik lehetővé a szerződésszerű teljesítést. - Védett Jogok: pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos fogyasztói jogok és törvényes érdekek Általános alapelvek, információk a bank ügyfélszolgálati tevékenységéről: Általános megállapítások - A Bank valamennyi munkatársa köteles a jelen szabályzat fogyasztóvédelemmel, ügyfélkezeléssel és ügyfélbejelentések kezelésével kapcsolatos szabályait megismerni és betartani. - A V1-es vezetők felelőssége a jelen utasítás beosztott munkatársaikkal történő betartatása és az utasításban foglalt szabályoknak megfelelő eljárás/magatartás ellenőrzése. - A fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartó jogosult az utasításban foglaltak betartását minden munkavállaló esetében ellenőrizni és annak megsértése esetén intézkedések megtételét kezdeményezni az illetékeseknél. 4

5 - Az ügyfélszolgálati tevékenységben bekövetkező módosulásokról (pl. cím, félfogadási idő megváltozása) időben, a változást megelőzően legalább 15 nappal, Üzletszabályzatának illetve a Hpt-ben meghatározott ügyfélszerződések esetén a kamatot, díjakat, illetve költségeket érintő módosításokról a Hpt-ben rögzített esetekben legalább 15, 60 vagy 90 nappal a változást megelőzően hirdetmény útján tájékoztatja az ügyfeleket Tárgyi, személyi feltételek - Az ügyfeleket a Takarékbank székházában a földszinten található recepció munkatársai fogadják, illetve irányítják az illetékes személyhez. - A Takarékbank székházának recepciós és ügyfélszolgálati helyiségében elhelyezett információs állványok a szolgáltatásokkal, termékekkel kapcsolatos tájékoztató anyagok elhelyezésére szolgálnak. Bővebb információt az ügyfélszolgálati tevékenységet is ellátó munkatársak, illetve az általuk telefonon vagy személyesen elért munkatársak nyújtanak. A Takarékbankról szóló általános információk a Bank internetes honlapján is elérhetők. Az ügyfélszolgálati tevékenységet is ellátó munkatársak számára on-line intranetes kapcsolat áll fenn a Takarékbank honlapjával és információs adatbázisával, ahonnan az aktuális kondíciókról, árfolyamokról, telefonszámokról, címekről és egyéb - az ügyfeleket is érintő - adatokról tudnak felvilágosítást adni. 2. Az ügyfélbejelentések kezelésének rendje A Takarékbanknak törekednie kell az ügyfelek és az ügyfélbejelentések mindenfajta megkülönböztetés nélküli, ugyanazon eljárás keretében és szabályai szerint történő kezelésére Az ügyfélbejelentések módja A Takarékbankhoz benyújtott ügyfélbejelentések A Takarékbank az ügyfélbejelentéseket elfogadja: - szóban (telefonon, illetve személyesen) - írásban (személyesen vagy meghatalmazott által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben) A Bank bármely, az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében személyesen leadott írásbeli panasz esetén az ügyfelet tájékoztatni kell a panaszt a továbbiakban kezelő szervezeti egység elérhetőségéről. Amennyiben az ügyfél szóbeli panaszát nem a panaszkezelésre kijelölt ügyintézőnél terjeszti elő, a Bank köteles az ügyfelet tájékoztatni a panaszt a továbbiakban kezelő szervezeti egység elérhetőségéről. A nem személyesen vagy egyébként a benyújtási jogosultság megállapítására alkalmas módon történő benyújtás esetén a panasz benyújtásának utólagos megerősítését (jegyzőkönyvbe vétel) is lehet kérni. Az ügyfél részére lehetővé kell tenni a Bank panasszal kapcsolatos eljárásának, illetve meghozott intézkedéseinek nyomon követését. Az ügyfelek részére az ügyfélszolgálaton lehetővé kell tenni a személyes ügyintézés időpontjának előzetes lefoglalását elektronikusan és telefonon. 5

6 A bejelentés csatornái: A panasz bejelentésének formájától függetlenül minden esetben egyértelműen ki kell derülnie a panasz bankba történő beérkezése időpontjának. Személyesen (írásbeli és szóbeli panasz esetén): 1122 Budapest, Pethényi köz 10. (A recepció munkatársa a helyszínre hívja az érintett szervezeti egység ügyfélszolgálatért felelős munkatársát, illetve amennyiben az illetékes szervezeti egység munkatársa nem érhető el, akkor az ügyfélbejelentés fogadására a Panaszkezelési Tájékoztató 1. számú függelékében szereplő formanyomtatvány kitöltésével jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy, az ügyfél és a jegyzőkönyvet felvevő részéről aláírt másolati példányát visszaadja az ügyfélnek, továbbá a panasz további intézésével kapcsolatos alapvető tájékoztatást megadja. Az ügyféllel közölni kell a panasz azonosítására szolgáló adatokat. A recepció munkatársa az így kitöltött formanyomtatványt haladéktalanul továbbítja az ügyben illetékes szakterület/üzletág ügyfélszolgálatért felelős munkatársának.) Telefon: (recepció) (A recepció munkatársa kapcsolja az érintett szervezeti egység ügyfélszolgálatért felelős munkatársát, illetve amennyiben az illetékes szervezeti egység munkatársa nem érhető el, akkor az ügyfélbejelentés fogadására a Panaszkezelési Tájékoztató 1. számú függelékében szereplő formanyomtatvány kitöltésével jegyzőkönyvet vesz fel, továbbá a panasz további intézésével kapcsolatos alapvető tájékoztatást megadja. A recepció munkatársa az így kitöltött formanyomtatványt haladéktalanul továbbítja az ügyben illetékes szakterület/üzletág ügyfélszolgálatért felelős munkatársának. Panaszügyben érkező telefonhívás esetén a recepció munkatársa kizárólag a jelen utasítás 2. sz. függelékében megnevezett ügyfélszolgálatra kijelölt munkatársakat kapcsolhatja. Amennyiben hívást a Bank valamelyik osztálya fogadja és, nem illetékes az adott panaszügyben, a hívást fogadó munkatárs a hívást kizárólag a jelen utasítás 2. sz. mellékletében megnevezett ügyfélszolgálatra kijelölt munkatársakat kapcsolhatja. 24 órás bankkártya ügyfélszolgálat: A telefonos ügyfélszolgálatnál a hét bármely napján, 0-24 között lehet bankkártyát letiltani. (A segélykérő hívások minden esetben rögzítésre kerülnek) Telefax: (A kézbesítési munkakört ellátó munkatársak a bejelentést haladéktalanul továbbítják az ügyben illetékes szakterület/üzletág ügyfélszolgálatért felelős munkatársának.) info@tbank.hu (A Törzskar/Titkársági Osztály munkatársa a bejelentést haladéktalanul továbbítja az ügyben illetékes szakterület/üzletág ügyfélszolgálatért felelős munkatársának.) Postai cím: 1122 Budapest, Pethényi köz 10. (A kézbesítési munkakört ellátó munkatársak a bejelentést haladéktalanul továbbítják az ügyben illetékes szakterület/üzletág ügyfélszolgálatért felelős munkatársának.) Internet: Ügyfélszolgálat/panaszkezelés menüpont 6

7 (A Törzskar/Titkársági Osztály munkatársa a bejelentést haladéktalanul továbbítja az ügyben illetékes szakterület/üzletág ügyfélszolgálatért felelős munkatársának.) Az ügyfélbejelentés megtételére lehetőség van akár személyesen, akár képviselő/meghatalmazott útján. Az ügyfélbejelentés képviselő/meghatalmazott útján történő benyújtása esetén vizsgálni kell a képviseleti jogosultságot és a Panaszkezelési Tájékoztató 1. számú függelékében szereplő formanyomtatványon az ügyfél neve mellett fel kell tüntetni a képviselő/meghatalmazott nevét is. Amennyiben a képviseleti jogosultság nem bizonyított, közvetlenül a panaszoshoz kell fordulni. A képviselő/meghatalmazott útján benyújtott panaszok esetében az 1. számú melléklet 3. számú függelékében található formanyomtatványt javasoljuk használni. Egyéb esetekben az ügyfelet tájékoztatni kell a meghatalmazás elengedhetetlen formai kellékeiről Az MNB (Felügyelet) által folytatott fogyasztóvédelmi eljárás A fogyasztóvédelmi eljárást a fogyasztó kizárólag azt követen kezdeményezheti, miután panaszát a Takarékbanknál már korábban elterjesztette, azonban a) a panaszára nem kapott az elírt 30 napon belül választ, b) a panasz kivizsgálása nem a jogszabályokban elírtak szerint történt, c) a Bank válaszából egyéb, a jogszabályokban elírt fogyasztói jogot sért körülményt vélelmez. A fogyasztóvédelmi eljárás kérelemre vagy hivatalból indul. A fogyasztóvédelmi eljárás a jogsértő magatartás bekövetkezését követő három éven túl nem indítható meg. Ha a jogsértő magatartás folyamatos, a határidő a magatartás abbahagyásakor kezdődik. Az ügyintézési határid a fogyasztóvédelmi eljárásban három hónap, amely egyszeri alkalommal további 30 nappal meghosszabbítható. Az MNB a fogyasztóvédelmi eljárásban a tényállás tisztázása érdekében iratokat, dokumentumokat kérhet be, bizonyítási eljárást folytathat le, az eljárás során helyszíni ellenőrzést, illetve próbaügylet-kötést végezhet. Az MNB-nek nincs hatásköre eljárni a szerződés létrejöttének, érvényességének, joghatásainak és megszűnésének, továbbá a szerződésszegésnek és annak joghatásainak megállapításában, ezen esetekben a jogvita rendezésére bírósági út, a Pénzügyi Békéltető Testület vagy alternatív vitarendezési fórum vehető igénybe. A Felügyelet ellenőrzi a) a Takarékbank által nyújtott szolgáltatás igénybe vevőivel szemben tanúsítandó magatartására vonatkozó, kötelezettséget megállapító, ágazati jogszabályokban előírt rendelkezések, valamint b) az alábbi törvényekben meghatározottak szerint ba) a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény rendelkezéseinek, bb) a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvény rendelkezéseinek, továbbá bc) az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvény rendelkezéseinek 7

8 betartását, és eljár e rendelkezések megsértése esetén (a továbbiakban: fogyasztóvédelmi eljárás). A Felügyelet a fogyasztóvédelmi rendelkezések betartásának ellenrzése céljából célvizsgálatot vagy témavizsgálatot tarthat. A Felügyelet a határozatainak teljesülését utóvizsgálat keretében vagy adatszolgáltatás alapján ellenrizheti. Az eljárás idtartalma a) célvizsgálat esetén legfeljebb hat hónap, amely indokolt esetben legfeljebb egy alkalommal, három hónappal meghosszabbítható, b) témavizsgálat esetén 9 hónap, amely indokolt esetben legfeljebb egy alkalommal, hat hónappal meghosszabbítható. Ha az ellenőrzési eljárás során csoportvizsgálatra kerül sor, az MNB a csoportvizsgálat során tett megállapításait csoportvizsgálati jelentésben rögzíti, és azt az összes csoporttaggal a pénzügyi csoport irányító tagja útján közli. A Felügyelet fogyasztóvédelmi eljárásában a határozat vagy az eljárást megszüntet végzés meghozataláig terjed idtartamra fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható végzésben megtilthatja a jogsért magatartás további folytatását, és elrendelheti a jogsért állapot megszüntetését, ha erre - a fogyasztók jogi vagy gazdasági érdekeinek védelme miatt - halaszthatatlanul szükség van. A Felügyelet e végzését soron kívül hozza meg. Ha a Felügyelet megállapítja a fogyasztóvédelmi rendelkezések vagy a fogyasztóvédelmi ellenrzés során hozott határozatának megsértését, az alábbi jogkövetkezményeket alkalmazza: a) a szükséges intézkedések és a jogszabályok betartására, a feltárt hiányosságok megszüntetésére hív fel, b) elrendeli a jogsért állapot megszüntetését, c) megtiltja a jogsért magatartás további folytatását, d) határid kitzésével a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére kötelezheti a jogsértt azzal, hogy az a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedésérl köteles értesíteni a Felügyeletet, e) a jogszer állapot helyreállításáig feltételhez kötheti vagy megtilthatja a jogsértéssel érintett tevékenység végzését, illetve szolgáltatás nyújtását, f) fogyasztóvédelmi bírságot szabhat ki. A Felügyelet minden esetben fogyasztóvédelmi bírságot szab ki, ha a) a Felügyeletnek a jogsértést megállapító jogerős határozatában a szolgáltató számára előírt kötelezettség teljesítésére megállapított határnap eltelt, illetve határidő lejártát követő hat hónapon belül a szolgáltató ugyanazon jogszabályi rendelkezést ismételten megsértette, vagy b) a jogsértés a fogyasztók széles körét érinti Pénzügyi Békéltető Testület A Pénzügyi Békéltető Testület (továbbiakban: PBT) a Felügyelet mellett működő szakmailag független testület, melynek hatáskörébe és illetékességébe tartozik a fogyasztó és a Bank között - a nyújtott szolgáltatással kapcsolatban - létrejött szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos esetleges vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése. A PBT eljárása meg- 8

9 indításának alapvető feltétele, hogy a fogyasztó előzőleg közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését a pénzügyi szolgáltatóval és hogy ugyanazon ügyben ne legyen folyamatban más eljárás. Az ügy eldöntése céljából a PBT egyezség létrehozását kísérli meg, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A PBT eljárása a fogyasztó kérelmére indul. Az eljárás megindítása az elévülést megszakítja. Az eljárás eredményes befejezése után az elévülésre a Ptk a (1) és (2) bekezdésében, az eljárás eredménytelensége esetén a Ptk a (2) bekezdésében foglaltak irányadók. A PBT az eljárás megindulásától számított nyolc napon belül megvizsgálja, hogy az ügy a testület hatáskörébe tartozik-e. A PBT hatáskörének hiánya esetén az ügyet - a kérelmező egyidejű értesítésével - a hatáskörrel rendelkező szervezetnek haladéktalanul megküldi. A tanács az eljárást az annak megindulását követő kilencven napon belül befejezi, indokolt esetben ezt a határidőt a PBT elnöke legfeljebb harminc nappal meghosszabbíthatja. Az eljárás megindulásától kezdődő határidők számításakor az eljárás megindulásának az minősül, amikor a hiánytalan kérelem a PBT-hez beérkezik. A Bank választhat, hogy a PBT eljárásának aláveti magát vagy sem. Az alávetés egy írásban tett nyilatkozat, amelyben a Bank vállalja, hogy a PBT eljárásának és egyezség hiányában az ilyen eljárásban hozott határozatot magára nézve kötelező jellegűnek ismeri el. Az alávetés történhet általános jelleggel, vagy ügycsoportra, illetve értékhatárra korlátozottan is. Az alávetés bármikor visszavonható. A Bank az eljárásban együttműködésre kötelezett abban az esetben is, ha nem veti alá magát a PBT eljárásának Alávetés esetében a PBT kötelezést tartalmazó határozatot, alávetés hiányában ajánlást tartalmazó döntést hoz. Az ajánlások el nem fogadása esetében a PBT szankcionális jelleggel jogosult ezt a tényt nyilvánosságra hozni a Bankkal kapcsolatban. Bírói úton a döntést követően kifejezetten csak a határozat, vagy az ajánlás hatályon kívül helyezését lehet kérni. Az Igazgatóság döntése értelmében a Bank, a Bankszövetség ajánlásának megfelelően: 3 millió forint ügylet-, illetve 1 millió forint kárérték alatti egyedi ügyekben az érintett üzletág V1-es vezetőjével egyetértésben a vezető jogtanácsos dönt az alávetés kérdésében; 3 millió forint ügylet-, illetve 1 millió forint kárértéket meghaladó egyedi ügyekben az érintett üzletág V1-es vezetője és a vezető jogtanácsos bevonásával az illetékes V0-ás vezető dönt az alávetés kérdésében. A PBT eljárása ingyenes, ugyanakkor a célszerű és jóhiszemű eljárás követelményére figyelemmel igazoltan felmerülhetnek költségek, melyet az a fél visel, amelynek terhére a tanács az ügyet eldöntötte. A PBT jogosult határozatát, illetve ajánlását - a felek nevének megjelölése nélkül - a jogvita tartalmának és az eljárás eredményének rövid leírásával nyilvánosságra hozni A Takarékbankhoz benyújtott ügyfélbejelentések formája Ha az ügyfél a szóbeli ügyfélbejelentésre kapott választ nem fogadja el, vagy ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, akkor az ügyfélbejelentés fogadására a Panaszkezelési 9

10 Tájékoztató 1. számú függelékében szereplő formanyomtatvány kitöltésével a Bank jegyzőkönyvet vesz fel. Emellett be kell fogadni az ügyfél által egyéb formában megfogalmazott bejelentéseket is (panaszos levél; újságcikk; televízióban, rádióban vagy egyéb médiában elhangzott interjú stb.). Az ügyfélbejelentéssel érintett szervezeti egység ügyfélszolgálatáért felelős munkatársa ebben az esetben is köteles a Panaszkezelési Tájékoztató 1. számú függelékében szereplő formanyomtatványt kitölteni. Személyesen benyújtott panasz esetén a kitöltött formanyomtatvány (jegyzőkönyv) egy másolati példányát a Bank és az ügyfél által aláírva és dátummal ellátva, az átvétel időpontjában az ügyfélnek át kell adni, a telefonon közölt szóbeli panasz esetén a válasszal egyidejűleg az ügyfélnek meg kell küldeni, egyebekben a Bank az írásbeli panaszra vonatkozó rendelkezések szerint jár el. A szóbeli, postai úton, telefaxon vagy elektronikus formában tett ügyfélbejelentések esetében tértivevénnyel, postai úton kell a Bank válaszlevelét megküldeni az ügyfél részére. Telefonon történő panaszkezelés esetén a Bank és az ügyfél közötti telefonos kommunikációt a Bank hangfelvétellel rögzíti, és a hangfelvételt egy évig megőrzi. Az ügyfél kérésére biztosítani kell a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítésmentesen rendelkezésre kell bocsátani a hangfelvételről készített hitelesített jegyzőkönyvet. A Bank törekszik arra, hogy a panaszosokat hátrányos helyzetük ne akadályozza a panasz benyújtásában. A Bank internetes oldalán lehetőség van a panasz közvetlen bejelentésére is az e célból kialakított felületen Az ügyfélbejelentések átvétele Az ügyfélbejelentések fogadása és átvétele elsősorban az ügyfélszolgálatok, illetve az ügyfelekkel közvetlen kapcsolatban álló tanácsadók és munkatársak feladata. Mindemellett az ügyfél kifejezett kérésére minden takarékbanki munkatárs köteles a bejelentést felvenni vagy átvenni. A Takarékbank székházában az ügyfélbejelentések fogadására a recepción ügyfélszolgálatot működtet, amely munkanapokon hétfőn, kedden, szerdán és pénteken 8 és 16, csütörtökön 8 és 20 óra között áll az ügyfelek rendelkezésére. Az ügyfelet tájékoztatni kell arról, ha panaszát jogszabály által meghatározott határidőn túl nyújtja be, valamint fel kell hívni a figyelmét az MNB honlapjának fogyasztóvédelemre vonatkozó részeire Az ügyfélbejelentések orvoslásának és megválaszolásának hatásköre és határidői Az ügyfélbejelentéseket átvevő munkatárs köteles a Panaszkezelési Tájékoztató 1. számú függelékében szereplő formanyomtatványt (jegyzőkönyvet) kitölteni és azt az ügyfélbejelentés tárgya szerint illetékes vezetőnek, illetve másolatban a Törzskar/Titkársági Osztály panaszügyekkel foglalkozó munkatársa részére 1 munkanapon belül továbbítani. Az ügyfélbejelentés tárgyának és az illetékes vezető személyének megállapításához szükség szerint a 10

11 Compliance Önálló Osztály, esetleg a Belső Ellenőrzési Szakterület, vagy a Törzskar/Titkársági Osztály segítségét lehet kérni. Az írásban benyújtott, illetve az ügyfél kérésére írásba foglalt ügyfélbejelentésről tájékoztatni kell az ügyfélbejelentés tárgya szerint illetékes V1-es beosztású vezetőt. Amennyiben az ügyfélbejelentés nagyobb jelentőségű visszaélésre vagy problémára vonatkozik, úgy haladéktalanul értesíteni kell a felettes V0-ás vezetőt és a Compliance Önálló Osztályt, illetve szükség szerint a Belső Ellenőrzési Szakterületet, valamint a más érintett szervezeti egységek vezetőit is. A V0-ás vezető az elnök-vezérigazgatón keresztül kezdeményezheti szükség esetén belső ellenőrzési vagy compliance vizsgálat indítását. A befektetési és pénzügyi szolgáltatási tevékenységekkel összefüggő kártérítések, kártalanítások, kamat- és/vagy jutalék-korrekciók kifizetésének engedélyezése a mindenkor hatályos Kockázatvállalási Szabályzat vonatkozó rendelkezései szerint történik. Tekintettel arra, hogy a kártérítés működési kockázati eseményt jelent, ezért az illetékes szervezeti egység működési kockázati felelőse a Kockázati Kontroll Bizottság által meghatározott küszöbérték felett az esetet köteles rögzíteni a Működési Kockázati Adatbázisban. Amennyiben értelmezhető, a panaszügyek esetében a reputációs kockázati hatásokat is értékelni kell. A reputációs kár mértékét az illetékes szakterület határozza meg és arról írásban tájékoztatja a Bank panaszügyi nyilvántartásának vezetéséért felelős munkatársát. A reputációs kockázatot okozó panaszügyeket az illetékes működési kockázati felelős az alábbi esetekben köteles rögzíteni a Működési Kockázati Adatbázisban: a) amennyiben a panaszügy a Bank részére számviteli veszteséget okoz, akkor a Kockázati Kontroll Bizottság által meghatározott küszöbérték feletti esetekben, b) amennyiben a panaszügy a Bank részére számviteli veszteséget (még) nem, de egyéb jelentős kárt okoz(hat). Az esemény pénzügyi és egyéb hatásainak szubjektív értékelését a Működési Kockázatkezelés általános rendszeréről szóló, mindenkor hatályos vezérigazgatói utasításban foglaltak szerint kell elvégezni. A Bank a panasz kivizsgálását és az azzal kapcsolatos indoklással ellátott döntését a panasz Bankhoz történő beérkezését követő harminc napon belül tértivevényes levélben megküldi az ügyfélnek. Bankkártyával kapcsolatos fogyasztói panaszok és reklamációk kivizsgálását a lehető legrövidebb időn belül el kell végezni, a jogszabály által biztosított 30 napos maximális határidő betartására kell törekedni. Abban az esetben, ha a 30 napot várhatóan meghaladja a panasz/reklamáció kivizsgálásának időtartama, úgy az ügyfelet erről a körülményről tájékoztatni kell. A panasz megválaszolása során törekedni kell a közérthető, érdemi válaszadásra, kimerítően reagálva a panasz minden egyes felvetett problémájára. A döntést közérthető és egyértelmű indoklással kell ellátni, minden esetben csatolva az ügyfelek számára nyitva álló helyiségben elérhető és a fogyasztótól általában elvárható magatartás tanúsítása mellett rendelkezésre álló dokumentumon kívül az annak alátámasztására szolgáló dokumentumokat. Amennyiben a válaszlevél jogszabályi hivatkozást is tartalmaz, azokat röviden értelmezni is kell, illetve ismertetni kell a jogszabály adott ügyre vonatkozó alkalmazásának indokát. Az ügyfél ismételt panasza esetén a Bank a jogszabályi követelmények figyelembe vétele mellett, a 30 napos válaszadási határidőn belül, indokolással ellátott álláspontját úgy küldi meg az ügyfél számára, hogy a korábbi panaszra adott válaszát is csatolja. 11

12 A panasz elutasítása esetén a Bank köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy a panasz és a panaszkezelés álláspontja szerint a) az MNB tv. fogyasztóvédelmi rendelkezései megsértésének kivizsgálására, vagy b) a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita rendezésére irányult. A fogyasztót a válaszlevélben tájékoztatni kell arról, hogy fogyasztóvédelmi eljárás az MNBnél kezdeményezhető, egyúttal tájékoztatni kell az MNB elérhetőségéről: A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ elérhetősége: levelezési cím: 1534 Budapest BKKP Pf.: 777 ügyfélfogadási idő: hétfő: 8-18, kedd, csütörtök: 8-15, szerda: 8-16, péntek: 8-12 telefon: , fax: cím: ugyfelszolgalat@mnb.hu honlap: Fogyasztóvédelmi rendelkezésnek minősülnek a következők: a) az MNB tv.39. -ban meghatározott szervezet vagy személy által nyújtott szolgáltatást igénybe vevő fogyasztóval szemben tanúsítandó magatartásra vonatkozó kötelezettséget megállapító, a 39. -ban felsorolt törvényekben vagy az azok végrehajtására kiadott jogszabályban előírt rendelkezések (tájékoztatás, üzletszabályzat, stb.), valamint b) az alábbi törvényekben meghatározottak szerint ba) a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény rendelkezései (megtévesztő tájékoztatás, agresszív gyakorlat), bb) a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvény rendelkezései (direkt marketing), továbbá bc) az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal öszszefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvény rendelkezései (információtovábbítás és hozzáférés, elektronikus hirdetések). Szerződéses jogviszonyt érintő kérdés a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita. A fogyasztót a válaszlevélben tájékoztatni kell arról, hogy szerződéses jogviszonyt érintő panaszaival a Pénzügyi Békéltető Testülethez vagy a bírósághoz fordulhat, egyúttal tájékoztatni kell a Pénzügyi Békéltető Testület elérhetőségéről: Pénzügyi Békéltető Testület (levelezési cím: 1525 Budapest BKKP Pf. 172, telefon: , cím: pbt@mnb.hu, honlap: A Pénzügyi Békéltető Testület járhat el, ha például a Bank: a) idő előtt felmondta a szerződést, b) nem tájékoztatta az ügyfelet arról, hogy fel fogja mondani a szerződést, c) olyan többletköltséget számolt fel az ügyfél terhére, amelyet a szerződés, az általános szerződési feltételek, a hirdetmény vagy kondíciós lista nem tett számára lehetővé, d) szerződésszegése kárt okozott. 12

13 Kizárólag a bíróság járhat el a bíztatási kárral, valamint a KHR-be kerülés jogalapjával összefüggő polgári jogi kérdésekben. Minden egyéb szerződéses jogviszonyt érintő kérdés tekintetében a fentiek szerint a bíróságon kívül a Pénzügyi Békéltető Testülethez is fordulhat a fogyasztó. Amennyiben a Bank álláspontja szerint a panasz mind fogyasztóvédelmi rendelkezés sérelmét, mind szerződéses kérdést érint, akkor a fogyasztót tájékoztatni kell arról, hogy a panaszban foglaltak mely része tartozik a Felügyelet, illetőleg a Pénzügyi Békéltető Testület/bíróság hatáskörébe, és ennek megfelelően mely panaszrésszel mely szervhez fordulhat. Ha a panasz egyik kategóriába sem tartozik, a Banknak arról kell tájékoztatnia az ügyfelet, hogy panaszával kapcsolatban további jogorvoslatra nincs lehetőség. További jogorvoslatra nincs lehetőség különösen, ha az ügyfél: a) a Bank munkatársának, közvetítőjének udvariatlan magatartását kifogásolja, munkajogi következményekre tesz javaslatot, b) a Bank munkaszervezési gyakorlatát kifogásolja (pl. várakozási idő), c) méltányossági kérelmet nyújt be a Bankhoz, d) szerződés meg nem kötését (pl. hitelnyújtás elutasítását) kifogásolja, e) jogerősen lezárt ügy Bank általi felülvizsgálatát kéri. A panasszal kapcsolatos döntéshozatalban nem vehet részt a Bank olyan alkalmazottja, aki a sérelmezett intézkedésben vagy döntésben részt vett. Az ügyfélpanaszokra írásban kell válaszolni. Az alábbi esetekben a válasz megküldésekor az illetékes V1-es vezető köteles a Törzskar/Jogi Osztály ellenjegyzését kérni és a felettes V0-ás vezetőt tájékoztatni: ha az ügyfél a bejelentésére kapott választ vagy intézkedést nem tartja kielégítőnek, akkor az ismételt válasz megküldésekor; forintot meghaladó pénzügyi- és befektetési szolgáltatási tevékenység nyújtásához kapcsolódó kártérítési igény esetén; abban az esetben, ha az ügyfél jogi képviselője közreműködésével emel panaszt Az ügyfélbejelentésekkel kapcsolatos tájékoztatási, nyilvántartási és felelősségi kérdések - Az ügyfélbejelentést átvevő munkatársnak az ügyfélbejelentésekkel kapcsolatban kitöltött formanyomtatványokból, illetve az ügyfél által írásban tett beadványból egy másolatot 1 munkanapon belül a Törzskar/Titkársági Osztály kijelölt ügyintézőjének (befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszbejelentések esetén a Compliance Önálló Osztály számára is) meg kell küldenie. - Az ügyfél részére megküldött, a panaszüggyel kapcsolatos valamennyi levelezés másolatát a kiküldést követő 1 munkanapon belül a Törzskar/Titkársági Osztály kijelölt ügyintézőjének (befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszbejelentések esetén a Compliance Önálló Osztály számára is) meg kell küldeni. - Az ügyfélszolgálat ellátására kijelölt munkatársak a panaszt és az arra adott választ, amennyiben jogszabály vagy az irattározásra vonatkozó hatályos utasítás más határidőt nem ír elő, az adott iratra vonatkozó elévülési idő végéig őrzi meg. - A panaszügyeket a Törzskar/Titkársági Osztály elektronikusan (szkennelve) tartja nyilván. 13

14 - A Törzskar/Titkársági Osztály a panasz dokumentációját három évig őrzi meg. A Törzskar/Titkársági Osztály az ügyfelek által benyújtott panaszokról, kifogásokról, valamint azok rendezéséről, a megoldást szolgáló intézkedésekről olyan nyilvántartást vezet, mely alkalmas a panaszok belső nyomonkövetésére. A nyilvántartásnak naprakészen tartalmaznia kell: a panasz egyedi azonosító számát a panasz benyújtásának időpontját a panasz Törzskar/Titkársági Osztályra történő beérkezésének időpontját a panaszos nevét a közvetítő nevét a panasz megnevezését a panasz típusát az ügyfél által tett panasz rövid leírását, a panasz tárgyát képező esemény vagy tény megjelölését a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézkedés rövid leírását, elutasítás esetén annak indokát a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézkedés határidejét, a végrehajtásáért felelős személy megnevezését a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézkedés végrehajtásának tényleges időpontját a panasz rendezésére vagy megoldására szolgáló intézkedés végrehajtása meghaladta-e az előírt határidőt (igen/nem) a panasz okozott-e reputációs kárt (igen/nem) a panaszos ügy státuszát (lezárt/nyitott) - A Bank az ügyfelek panaszát, az ügyfelektől bekért dokumentumokat, valamint az ügyfelek adatait az ügyfelek magas szintű adatvédelmét biztosító és visszakereshető módon tartja nyilván. - A Törzskar/Titkársági Osztály a Felügyelőbizottság ügyrendjével összhangban, negyedévente tájékoztatást készít a Testület részére a Bankhoz beérkezett panaszügyekről. A Bank Igazgatósága negyedévente tájékoztatást kap a panaszügyek állásáról az azonos tárgyban készült felügyelőbizottsági előterjesztés megküldésével, illetve előzetes jóváhagyásával. - A Törzskar/Titkársági Osztály által vezetett nyilvántartáshoz írási-olvasási jogosultsága csak a nyilvántartást vezető személynek, annak helyettesének, illetve feletteseinek van, olvasási jogosultsággal a Compliance Önálló Osztály panaszügyekért felelős munkatársa, a Kockázati Kontroll Szakterület V1-es vezetője, valamint a Hitel és Működési Kockázati Kontroll Osztályon dolgozó, a Működési Kockázati Adatbázis kezeléséért felelős kockázati kontroll főmunkatárs rendelkezik. - A Takarékbank részéről elkövetett és az ügyfél számára kárt okozó cselekményekért a hibás ügykezelést végző munkatársak a Munka Törvénykönyve szerinti kártérítési felelősséggel tartoznak. - A Törzskar/Titkársági Osztály évente egy alkalommal elemzést készít, amelyben felméri a panaszügyek kapcsán leginkább érintett termékeket, szolgáltatásokat és üzletágakat vagy egyéb működési területeket. Az elemzésben külön kell értékelni a reputációs hatásokat. Az elemzést az Igazgatóság, illetve a Felügyelőbizottság elé kell terjeszteni. - A Takarékbankhoz beérkezett ügyfélbejelentések figyelemmel kíséréséért (válaszadási határidők betartása, előírt dokumentumok megléte stb.) az illetékes szakterület V1-es vezetője felel. 14

15 - Azon panaszügyek esetében, ahol az illetékes szakterület nem tud nyilatkozni a panaszügy lezárhatóságáról, a válaszadást követő 90 nap elteltével amennyiben az ügyfél ezen idő alatt nem emel további kifogást, a Törzskar/Titkársági Osztály a panaszügyet lezártnak minősíti Az ügyfélbejelentések Törzskar/Titkársági Osztálynak történő bejelentésére vonatkozó szabályok A Takarékbank szervezeti egységeihez beérkezett ügyfélbejelentések - eltérő jellegükre tekintettel - a bejelentendő és a kizárólag saját hatáskörben intézendő kategóriákba sorolandók. A Törzskar/Titkársági Osztálynak bejelentendő kategóriába tartoznak azon ügyfélbejelentések, melyek: A szolgáltatás, ügyfélkiszolgálás minőségére vonatkoznak (pl: bankkártya legyártás ideje, kapcsolattartás módja); a kommunikációval, a tájékoztatás minőségével kapcsolatosak; ügyviteli, illetve nyilvántartási (adminisztrációs) hibára utalnak (pl: számlaegyeztetések, díjak, kondíciók); a Bank számára kártérítési igényt jelentenek, továbbá azon ATM üzemeltetésből, tranzakció elszámolás egyeztetésből, rendszer hibából, kártyabirtokosi vagy elfogadóhelyi reklamációból eredő kivizsgálás, amelynek során banki hibából adódóan a Bank számára pénzügyi veszteség merül fel. Nem tekintendő pénzügyi veszteségnek azon kártyabirtokosi vagy elfogadóhelyi reklamáció, amelynek kivizsgálását és rendezését a Bank a nemzetközi kártyatársaságok szabályai szerint bonyolítja le. A kizárólag saját hatáskörben intézendő ügyfélbejelentésnek azon ügyfélbejelentések minősülnek, amelyek nem tartoznak a Törzskar/Titkársági Osztálynak bejelentendő kategóriába Fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartó A Hpt., Bszt. és MNB tv. rendelkezései szerint a Bank igazgatósága köteles fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartót kijelölni, és a Felügyeletnek 15 napon belül a felelős személyét, illetve annak változását írásban bejelenteni. A fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartó tartós távolléte esetén helyettest jelöl ki. A fogyasztóvédelmi ügyekért felelős kapcsolattartó feladatait, jogait, valamint felelősségi területeit és az egyes banki szakterületek feladatait külön ügyviteli utasítás szabályozza. 3. A Bank fogyasztóvédelemmel kapcsolatos magatartása - A Takarékbank elkötelezett híve a pénzügyi kultúra fejlesztésének és elterjesztésének, ennek érdekében együttműködik a Felügyelettel és támogatja a Felügyelet fogyasztók pénzügyi ismereteinek bővítése érdekében végzett tevékenységét. - A pénzügyi fogyasztói tudatosság növelése és a fogyasztói szemléletmód fejlesztése érdekében törekszik naprakész tájékoztatók, kalkulátorok, útmutatók kidolgozására. - A Takarékbank társadalmi felelősségvállalás keretében megvalósuló programjaiban kerüli a fogyasztók direkt értékesítés ösztönzését, célja a tudatos fogyasztói szemléletformálás. 15

16 4. Tájékoztatási kötelezettség 4.1. Bankszünnap A Bank a bankszünnapot a jogszabályi előírásoknak való megfelelés érdekében - tizenöt nappal megelőzően - legalább két országos napilapban köteles meghirdetni, valamint a Felügyeletnek és az MNB-nek bejelenteni. A pénzügyi, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás meghatározott munkanapon történő ilyen szüneteltetése kiterjedhet a) a könyvelésre (könyvelési szünnap), b) a pénztári szolgálatra (pénztári szünnap), vagy c) a könyvelésre és a pénztári szolgálatra (könyvelési és pénztári szünnap). A Felügyelet a Bank kérelmére bankszünnap tartását rendeli el. Az elrendelt bankszünnapok száma évenként három napnál nem lehet több. Ezen túlmenően a bankszünnapot a Bank köteles az intra- és internetes honlapján is közzétenni Az ügyfelek tájékoztatása általános rész A Takarékbank munkatársainak az ügyfelek tájékoztatása során az olyan fogyasztó magatartását kell alapul venniük, aki ésszerűen tájékozottan, az adott helyzetben elvárható figyelmességgel és körültekintéssel jár el. Az ügyfélkezelés során a következő szabályoknak megfelelően kötelesek eljárni: - Fokozott figyelmet kell fordítani: a) az érdekeit csak korlátozottan képviselni képes ügyfél (így mindenekelőtt, de nem kizárólagosan a magánszemély ügyfél) jogos érdekeire - különösen nagy figyelmet szentelve a kiskorúakra, az idősekre, a fogyatékkal élőkre, a súlyosan betegekre és mindazokra, akik esetlegesen nem értik meg teljesen a Bank által szolgáltatott információkat; b) a jellemzően e körben tömegesen értékesített termékekre (pl. bankkártya); c) az összetettségénél, bonyolultságánál, újdonságánál, egyéb sajátosságánál fogva különleges pénzügyi termékekre, valamint d) az ügyfélhez valamely nem hagyományos terjesztési csatorna (pl. internet) segítségével eljuttatott pénzügyi termékek terjesztésének a körülményeire. - A szerződéskötést megelőzően, valamint a szerződéses kapcsolat fennállásának egésze alatt is fokozottan érvényesíteni kell a közérthetőséget, átláthatóságot, a kiszámíthatóságot, valamint a szükséges minőségi információk folyamatos hozzáférhetőségét, illetve megérthetőségét. - Az ügyfeleknek eljuttatott információknak tisztességesnek, közérthetőnek és egyértelműnek kell lennie, hogy a tájékoztatás (ideértve a marketingközleményeket) sem megjelenési formájában sem tartalmában ne legyen félrevezető, félreérthető vagy nehezen érthető. - A jogszabályokra vonatkozó tájékoztatáskor a fogyasztó szempontjából releváns egyes jogszabályhelyekre történő pontos hivatkozás és adott esetre vonatkozó alkalmazásának indoka szükséges. - A fogyasztók számára lehetővé kell tenni a Bank eltérő feltételű termékei közötti öszszehasonlítást, amennyiben az adott termékből a Bank több módozatot is kínál. Az összehasonlításnak táblázatos, vagy egyéb, könnyen áttekinthető és érthető formában kell bemutatnia az egyes termékek legfontosabb ismérveit. 16

17 - A fogyasztókat dokumentált módon segíteni kell a felelős döntéshozatalban a rendelkezésre álló eszközökkel, megadva valamennyi szükséges az előnyökre és hátrányokra is kitérő információt. - A Banknak törekednie kell arra, hogy a fogyasztó személyes igényeire és lehetőségeire szabottan és közérthetően fogalmazza meg a felelős ügyleti döntés meghozatalához szükséges információkat. - A személyes ügyfélkapcsolatok során törekedni kell arra, hogy a fogyasztók ismeretei feltérképezésre kerüljenek annak érdekében, hogy valóban a profiljuknak megfelelő szolgáltatást vehessék igénybe. - Befektetési szolgáltatás nyújtása során az ügyfelek kockázatvállalási képességét alkalmassági vagy megfelelési teszt kitöltetésével és annak kiértékelésével kell megállapítani. - Akciós feltételű termékek esetén egyértelműen be kell mutatni az akció időtartamát, az akciós feltételű termék előnyeit a standard, nem akciós termékekkel szemben, pontosan meg kell jelölni, hogy ez az előny milyen időtávra szól, valamint azt, hogy amennyiben számszerűsíthető mekkora és milyen időtávra vonatkozó tényleges megtakarítást, illetve kedvezményt jelent, valamint tájékoztatást kell adni a megtakarítás, kedvezmény igénybevételi feltételeiről. A fogyasztó figyelmét fel kell hívni az akciós időtartamot követő szerződési feltételekre, az akciós időszakhoz képeset hátrányosabb kötelezettségekre és kondíciókra is. Az akció igénybevételének lezárultát követően az akcióra vonatkozó kommunikációt be kell fejezni. - A marketingközlemények marketingjellegének felismerhetőnek kell lennie. - A tájékoztatás akkor tekinthető félrevezetőnek, ha akár megjelenési formájában, akár tartalmi elemeiben félreérthető, vagy valamely - a szolgáltatás lényegét érintő - információ tekintetében hiányos és ezáltal az ügyfelek, illetve címzettek megtévesztésére alkalmas, függetlenül attól, hogy a tájékoztatást nyújtó személy félrevezetőnek ítéli vagy szánja-e a tájékoztatást. - Ha a tájékoztatás (pl. a várható hozam vonatkozásában) számszerű előrejelzéseket tartalmaz, az ügyfelek tudomására kell hozni egyértelműen és figyelemfelhívásra alkalmas módon azt, hogy ezek az előrejelzések csak tájékoztató jellegűek. - Az ügyfelek tájékoztatása az ügyfélforgalom számára szolgáló helyiségek nyitvatartási rendjéről a bejáratnál elhelyezett felirat útján történik. - A szokásos üzletmenettől eltérő változásokat (pl. év végi nyitva tartás, átutalások befogadása, feldolgozása) az ügyfélforgalom számára szolgáló helyiségekben, valamint a honlapon is meg kell jelentetni. - A fogyasztók figyelmét mind szóban, mind pedig írásban fel kell hívni a Felügyelet fogyasztóvédelmi honlapjára és az ott szereplő tájékoztatókra, termékleírásokra és összehasonlítást segítő alkalmazásokra (pl. hitelkalkulátor), valamint a Bank honlapján biztosítani kell az átlinkelési lehetőséget a Felügyelet honlapjára. - Biztosítani kell, hogy a Felügyelet által kiadott fogyasztóvédelmi tájékoztató kiadványok a fogyasztók számára megismerhetők legyenek, ennek érdekében a Felügyelet által rendelkezésre bocsátott kiadványokat az ügyféltérben el kell helyezni, valamint az eljáró ügyintézőknek erre fel kell hívni a fogyasztók figyelmét. - A fogyasztókkal folytatott kommunikáció során kerülni kell a nehezen érthető vagy félreérthető tájékoztatást, személyes ügyfélkapcsolat esetén az írásos tájékoztatásnak ki kell egészülnie azzal összhangban lévő szóbeli magyarázattal is. - Az ügyféltájékoztatás, valamint a pénzügyi szolgáltatások és termékek értékesítése során használt fogalmakat következetesen kell használni a szerződéses dokumentumokban, hirdetményekben, továbbá az ügyféltájékoztatókban. 17

18 - Mind a szóbeli, mind pedig az írásos tájékoztatás során dokumentáltan be kell mutatni a termék, illetve szolgáltatás előnyös és kockázatos oldalát is úgy, hogy a fogyasztó mérlegelhesse a számára ajánlott pénzügyi termékben rejlő kockázatok hatásait, következményeit. - A Bank minden esetben köteles együttműködni a fogyasztóval, annak kötelezettségei teljesítése során. - Jelen utasítás 2. sz. melléklete tartalmazza azon dokumentumok, tájékoztató anyagok körét, melyet az ügyféltérben, illetve a Bank internetes oldalára, mint ügyféltájékoztató eszköz el kell helyezni, meg kell jelentetni. Ha a Tpt. másként nem rendelkezik, értékpapír nyilvános forgalomba hozatala, illetve szabályozott piacra történő bevezetése esetén a kibocsátó (Takarékbank) kibocsátási tájékoztatót (a továbbiakban: tájékoztató) és hirdetményt köteles közzétenni. A tájékoztatónak tartalmaznia kell minden, a kibocsátó, illetőleg az értékpapírban foglalt kötelezettség teljesítésére kezességet (garanciát) vállaló személy piaci, gazdasági, pénzügyi, jogi helyzetének és annak várható alakulásának, valamint az értékpapírhoz kapcsolódó jogoknak a befektető részéről történő megalapozott megítéléséhez szükséges adatot. A Felügyelet jóváhagyását követően a tájékoztatót közzé kell tenni legkésőbb a forgalomba hozatali eljárás kezdő időpontját megelőzően, legalább a kibocsátó és - ha van - a forgalmazó honlapján. A tájékoztatót, illetőleg a tájékoztató módosítását mindig a Felügyelet által engedélyezett tartalommal, formában, és legalább tizenkét hónapig közzé kell tenni Az ügyfelek szerződéskötés előtti tájékoztatása: Általános szabályok Ügyfélkapcsolatokért felelős vagy az ügyfelekkel közvetlen kapcsolatban álló szervezeti egység érintett munkatársainak az alábbi szabályoknak is eleget kell tenniük: A szerződések megkötése előtt - az ügyfél konkrétan felvázolt igényei alapján - teljes körűen kötelesek tájékoztatni az ügyfelet - a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről (írásos tájékoztató formájában), így különösen: a pénzügyi termék tömör, közérthető leírása (kondíciók, kamatozás, összeg, futamidő); a pénzügyi termékkel kapcsolatos esetleges kockázatok megítélését lehetővé tevő információkról; a szerződéssel összefüggésben az ügyfelet terhelő díjakat, költségeket tételesen felsorolva, továbbá azon díjelemek (költségelemek) felsorolását, amelyek mértéke a futamidő alatt változhat, a változásra okot adó körülmény megjelölésével; a feleket megillető jogokról és kötelezettségekről; a terméket kínáló pénzügyi intézmény megnevezését; a termékhez való hozzájutás, az igénylés feltételeit. Külön fel kell hívniuk a figyelmet az adott pénzügyi termék esetében a szokásosnak tekinthetőnél nagyobb kockázatra. Kötelesek könnyen hozzáférhetővé tenni az általános szerződési feltételeket és a jogszabály által nyilvánosságra hozni rendelt adatokat (mint például az egységesített betéti kamat mutatót, az egységesített értékpapír hozam mutatót és a teljes hiteldíj mutató számítását), melyek az ügyfélszolgálat előterében található információs állványokon is elhelyezésre kerülnek. Ezen előírásnak - kötelezettség formájában - a kapcsolódó szabályza- 18

19 tokban is meg kell jelennie és az egyes szakterületek munkatársainak az abban foglaltak szerint kell eljárniuk. Az ügyféllel kötött szerződésnek tartalmaznia kell a Bank által teljesítendő rendszeres és rendkívüli tájékoztatás szabályait (a tájékoztatás módját és idejét stb.). A fogyasztó figyelmét fel kell hívniuk a szerződés aláírás előtti alapos áttanulmányozására. Kötelesek elegendő időt és nyugodt környezetet biztosítani az ügyfélnek a szerződéstervezet és a kapcsolódó dokumentumok, nyomtatványok, nyilatkozatok áttanulmányozására, valamint lehetőséget kell adni az aláírás előtti fogyasztói kérdések megválaszolására. A fogyasztót tájékoztatniuk kell arról, hogy szerződéses kötelezettségeinek nem teljesítése milyen negatív következményekkel járhat. A Banknak törekednie kell arra, hogy a fogyasztó által meghatározott szempont szerinti legkedvezőbb vagy legkevésbé kockázatos terméket, illetve szolgáltatást ajánlja fel. Amennyiben a fogyasztó nem jelezte a fenti prioritást, úgy a Bank a hasonló kondíciókkal rendelkező termékek közül lehetőség szerint a legolcsóbb és/vagy legkevésbé kockázatos terméket, illetve szolgáltatást ajánlja fel, jelezve, hogy a termékkínálatban esetlegesen milyen költségesebb, de több szolgáltatást, előnyösebb feltételeket biztosító termékek érhetők el. Kötelesek felhívni a figyelmet arra, ha a Bank a szerződésben kiköti az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét, továbbá a Bank mindig részletezze azokat a közgazdasági, piaci indokokat, melyek alapján élhet az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségével. Legkésőbb a szerződés megkötése előtt, de minden esetben a szolgáltatás nyújtásának megkezdése előtt kellő időben, világos és egyértelmű módon köteles az ügyfelet tájékoztatni arról, hogy a Bank aláírta a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódexet, egyúttal meg kell adni a Magatartási Kódex ingyenes internetes elérhetőségét ( Tájékoztatniuk kell az ügyfelet a szerződés minden olyan lényeges feltételéről, amely jogszabály alapján válik a szerződés részévé. Feladata a legfontosabb adatvédelmi tudnivalók ismertetése. Kötelesek lehetővé tenni az ügyfélre vonatkozó nyilvános információk megismerését. A fogyasztók szándékának egyértelmű azonosíthatósága érdekében a fogyasztók különböző nyilatkozatait rögzítő dokumentumokat egymástól különválasztható módon, illetve a termékfeltételek szövegétől és ügyféltájékoztatásoktól elkülönítetten kell megszerkeszteni. Ilyen nyilatkozatok lehetnek pl.: szerződési feltételekről szóló tájékoztatás megtörténtét igazoló nyilatkozat, a személyes adatok kezeléséről, a KHR-tájékoztatásról szóló nyilatkozatok, illetve a szerződésre vonatkozó egyéb jognyilatkozatok. A különböző nyilatkozatokon a fogyasztó számára lehetőséget kell biztosítani annak megjelölésére, hogy mely kérdés tekintetében teszi meg a nyilatkozatát, illetve mihez nem adja hozzájárulását. A nyilatkozat egy aláírt példányát a Bank a fogyasztónak átadja. A befektetési szolgáltatási tevékenységre vonatkozó szabályok Az ügyfelek szerződéskötés előtti tájékoztatására vonatkozó, az előző pontban felsorolt általános szabályok a Bank Befektetési szolgáltatási tevékenységekre és kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzatában foglalt kiegészítésekkel érvényesek a befektetési szolgáltatási, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységre vonatkozóan. 19

20 4.4. Az ügyfelek szerződéskötést követő tájékoztatása Általános szabályok Az ügyfélkapcsolatokért felelős, illetve az ügyfelekkel közvetlen kapcsolatban álló munkatársak az ügyfelet a szerződés megkötését követően tájékoztatni kötelesek az alábbiakról: a szerződéssel kapcsolatos kérdéseivel hová fordulhat; panaszával hová fordulhat; pénzügyi szolgáltatások esetén tájékoztatni kell az ügyfelet, hogy folyamatos szerződések esetében a Bank köteles az ügyfél részére a) legalább évente egy alkalommal, valamint b) hitelszerződések esetén a szerződés lejártakor egyértelmű, közérthető és teljes körű írásbeli kimutatást (kivonatot) küldeni. Tájékoztatni kell az ügyfelet arról, hogy - saját költségére - a kérést megelőző öt évben végrehajtott egyedi ügyletekről kimutatást kérhet. Az ilyen kimutatást a Bank legkésőbb kilencven napon belül köteles az ügyfélnek írásban megküldeni. A befektetési szolgáltatási tevékenységre vonatkozó szabályok Az ügyfelek szerződéskötést követő tájékoztatására vonatkozó, az előző pontban felsorolt általános szabályok a Bank Befektetési szolgáltatási tevékenységekre és kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzatában foglalt kiegészítésekkel érvényesek a befektetési szolgáltatási, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységre vonatkozóan. 5. Termék- és szolgáltatás fejlesztés A Bank termék- és szolgáltatás fejlesztéséért felelős munkatársainak a fejlesztések során figyelemmel kell lenniük a fogyasztóvédelmi témájú ajánlásoknak való megfelelésnek, kiemelten az alábbiakra: Törekedni kell arra, hogy a Bank az adott termékkel, illetve szolgáltatással megcélzott ügyfélcsoport számára könnyen átlátható termékeket és szolgáltatásokat, kondíciókat és szerződési feltételeket alakítson ki. A lakossági ügyfelek számára kínált termékpalettán szerepelnie kell olyan egyszerű, közérthető, alacsony kockázatú termékeknek is, amelyeket a Bank a pénzügyekben kevéssé járatos fogyasztói számára alakított ki. A termékfejlesztés során ki kell dolgozni a szerződési feltételek legfontosabb pénzügyi paramétereit és a szerződés lényeges elemeit tartalmazó olyan közérthető, átlátható, kivonatokat is, amelyből egyértelműen kitűnnek a szerződés legfontosabb elemei, hangsúlyozva a fogyasztóra háruló kötelezettségeket. A kivonatban fel kell hívni a fogyasztók figyelmét, hogy a tájékoztatás nem teljeskörű, valamint pontosan meg kell határozni, hogy a részletes feltételekről a fogyasztó mely dokumentumokból tájékozódhat. Ezt a kivonatot a szerződési feltételekkel egyidőben kell a fogyasztó részére átadni. A termékfejlesztés során a termékhez kapcsolódó díj- és költségstruktúrának minél egyszerűbbnek és a fogyasztó számára is nyomon követhetőnek kell lennie. A díjak és költségek meghatározásánál egyértelműen ki kell tűnnie, hogy azok a Bank milyen tényleges szolgáltatásnyújtását fedezik. A %-ban meghatározott, a fogyasztó szerződéses kötelezettségének nem-, vagy késedelmesen történő teljesítése esetére felszámított díjak és költségek kialakításánál törekedni kell maximális felső összeghatár megadására. 20

P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T

P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T P A N A S Z K E Z E L É S I S Z A B Á L Y Z A T 1. Alapelvek 1.1. A Takarék Faktorház Pénzügyi Szolgáltató Zrt. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A STONEHENGE J.J KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Verzió: Készítette: Hatályba lépés napja: v1 Sajti László szervezeti igazgató 2014. január 02. 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.1. A Szabályzat célja Jelen

Részletesebben

Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Pannon 2005 Faktor és Hitel Zrt. 1016 Budapest, Naphegy utca 19. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes 2014.08.01-től Jóváhagyta: Igazgatóság elnöke 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 2. A SZABÁLYZAT

Részletesebben

ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Hatályos: 2013. május 29. ArteusCredit Zrt. 1134 Budapest, Róbert K. krt. 59., Telefon: 06/1 814 2179 1 Az ArteusCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély).

1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély). A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési szabályzata 1.1. A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1027 Budapest, Medve u. 4-14., cg.: 01-10- 044283, tevékenységi engedély száma: III/100 036-4/2002.)

Részletesebben

FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

FORS Faktor Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1023 Budapest, Orgona utca 8. Cégjegyzékszám: 01-10-044014 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2019. március 01. 1 A pénzügyi intézmény (Pénzügyi intézmény vagy Szolgáltató) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

www.sveafinance.hu SVEA FINANCE ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (ZRT.) Panaszkezelési Szabályzat 1146 Budapest, Hungária körút 179-187.

www.sveafinance.hu SVEA FINANCE ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (ZRT.) Panaszkezelési Szabályzat 1146 Budapest, Hungária körút 179-187. SVEA FINANCE ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (ZRT.) Panaszkezelési Szabályzat A SVEA Finance Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: SVEA Finance Zrt. vagy Társaság; székhely: céget nyilvántartó

Részletesebben

A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12.

A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12. A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2013. december 12. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk, hogy szolgáltatásainkat

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Biztosítások.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére I. BEVEZETÉS A Biztositasok.hu Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. (továbbiakban: Alkusz) a tevékenységére,

Részletesebben

Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról

Panaszkezelés. Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról Panaszkezelés Tájékoztató a panaszkezelési eljárásról A Focus Kft. panaszkezelési szabályozásának célja, hogy rendezett eljárásban biztosítsa ügyfelei számára a Focus Kft.. szolgáltatásai igénybe vétele,

Részletesebben

VIRPAY Financial Group Zrt.

VIRPAY Financial Group Zrt. VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos : 2015. július 7. napjától A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. július 7. napjától A VirPay Financial

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat ARGENTUM HOLDING ZRT. Panaszkezelési szabályzat Az ügyfelek panaszainak bejelentéséről, kezeléséről, nyilvántartásától Elfogadva az Alapító /2014 (.). határozatával 2014.01.01. Lucsik János Elnök-vezérigazgató

Részletesebben

P A N A S Z N Y O M T A T V Á N Y

P A N A S Z N Y O M T A T V Á N Y P A N A S Z N Y O M T A T V Á N Y A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. panasz formanyomtatványa, amely a Biztosító magatartására, tevékenységére, vagy mulasztására vonatkozik és ezek orvoslására irányul.

Részletesebben

(ii) írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben) bejelenthessék.

(ii) írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben) bejelenthessék. Panaszkezelési Ügyféltájékoztató I. Bevezetés I.1. Jelen Panaszkezelési ügyféltájékoztató (a továbbiakban: Ügyféltájékoztató) a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig. Bevezető ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN Biztosításközvetítő Kft. Hatályos: 2014. augusztus 1-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft. (Szolgáltató) egyik elsődleges célja az

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére Melléklet: Panaszbejelentõ lap Budapest, 2013. április 10. Hatályos: 2013. április 10. Jóváhagyta:

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete A Magyar Nemzeti Bank elnökének 40/2013. (XII. 29.) MNB rendelete az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a pénzügyi intézmény, a pénzforgalmi intézmény, az elektronikuspénzkibocsátó intézmény, a magánnyugdíjpénztár,

Részletesebben

25/2015 számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat. K6. számú melléklet

25/2015 számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat. K6. számú melléklet 25/2015 számú közvetlen hatályú Igazgatósági Szabályzat a Takarékbank Zrt-vel összevont alapú felügyelet alá tartozó Társaság és a Takarékbank Zrt. részére. 25/2015 számú Igazgatósági Szabályzat Panaszkezelési

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az ügyfelek részére történő szolgáltatásnyújtás során a legfontosabb célunk, hogy mindig a legnagyobb fokú gondossággal és megbízhatósággal járjunk el, továbbá jogszerű és professzionális

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2013-09-10-től Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. (továbbiakban: Alapkezelő) a befektetési alapkezelőkről és a kollektív

Részletesebben

VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA VASUTAS ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2017. A Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár a panaszkezelés során alkalmazandó

Részletesebben

DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Panaszügyintézéshez szükséges adatok: Panaszügyintézés helye: 1074 Budapest, Dohány u.14. Levelezési cím: 1398 Budapest,Pf.: 576. Elektronikus levelezési

Részletesebben

MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt.

MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató Zrt. Panaszkezelési szabályzat A Magyar Nemzeti Bank elnökének 28/2014. (VII.23.) MNB rendelete (a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról) szerint előírt kötelező szabályokkal egységes

Részletesebben

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2018.05.25-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás Oldalszám: 2 I.

Részletesebben

INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Károlyi utca 12., a továbbiakban: INTERCASH Zrt. vagy Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

MIKROHITEL Gazdaságfejlesztő Pénzügyi ZRt.

MIKROHITEL Gazdaságfejlesztő Pénzügyi ZRt. MIKROHITEL Gazdaságfejlesztő Pénzügyi ZRt. Panaszkezelési szabályzata Hatályos: 2013. január 1-től 1 Jogszabályi hivatkozások: 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen szabályzat a NOVIS Poisťovňa a.s. (továbbiakban: Biztosító) panaszkezeléssel kapcsolatos eljárási szabályait definiálja. 1. Panaszkezelési fogalmak: Panasz fogalma: Minden

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat A KDB Bank Európa Zrt. (a továbbiakban: KDB Bank ) minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgálja ki. Ha ennek ellenére bármely

Részletesebben

Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat

Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat - Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg - Hatályba lépés: 2011. július 1. Az Erste Befektetési Zrt. a befektetési vállalkozásokról, az árutőzsdei szolgáltatókról

Részletesebben

AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat

AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat AppeninnCredit Hitelezési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2016. október 20. 1 1. Kapcsolódó jogszabályok 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT HUNGARIKUM BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Dokumentum azonosító: Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési szabályzat Felelős szerkesztő: Kis-Faragó Tamás Dokumentum frissítés

Részletesebben

SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat

SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat SINUS-FAIR Corporate Zártkörűen Működő Részvénytársaság Panaszkezelési Szabályzat 2019. március 01 Tartalom 1. A panasz bejelentésének módjai... 3 1.1 Az ügyfél szóbeli panasza... 3 1.2 Az ügyfél írásbeli

Részletesebben

Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat

Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. Panaszkezelési szabályzat Hatályos: 2013. 05. 21. napjától 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1. Az utasítás célja Jelen utasítás a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt-vel (a továbbiakban:

Részletesebben

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2018.03.20. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,

Részletesebben

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2014.08.01-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás

Részletesebben

MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT.

MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT. MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT. 15/2014. számú Vezérigazgatói Utasítás a fogyasztóvédelemről és a panaszkezelésről Készítette: Törzskar/Titkársági Osztály Budapest, 2014. április 30. 1. Bevezetés

Részletesebben

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés:

PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: Ű PANASZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT ÉS TÁJÉKOZTATÓ hatályba lépés: 2019.03.01. Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy pénzügyei kezelésével az Erste Befektetési Zrt-t bízta meg. Elsődleges szempontunk,

Részletesebben

SVEA FINANCE ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (ZRT.) Panaszkezelési Szabályzat. Budapest, január 1.

SVEA FINANCE ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (ZRT.) Panaszkezelési Szabályzat. Budapest, január 1. SVEA FINANCE ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (ZRT.) Panaszkezelési Szabályzat Budapest, 2018. január 1. A SVEA Finance Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: SVEA Finance Zrt. vagy Társaság;

Részletesebben

MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MORTGAGE SOLUTIONS ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A Szabályzat célja 2 I.2. A Társaság általános kötelezettségei 2 II. A panasz bejelentésének módjai 3

Részletesebben

VIRPAY Financial Group Zrt.

VIRPAY Financial Group Zrt. VIRPAY Financial Group Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2017. január 01. napjától 1 A VirPay Financial Group Zrt. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. január 01. napjától A VirPay Financial

Részletesebben

REFERO CREDIT PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

REFERO CREDIT PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA REFERO CREDIT PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tartalom: I. BEVEZETÉS II. III. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA PANASZKEZELÉSI RENDSZER I. BEVEZETÉS Ez

Részletesebben

Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Budapest, 2013.

Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Budapest, 2013. Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2013. Az Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) az irányadó hatályos jogszabályok

Részletesebben

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata

BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Kecskemét, 2010. január 4. Módosítva: 2015. augusztus 13. A BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. az ügyfeleinek a BAG Hungary Biztosítási Alkusz

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A QUAESTOR BANK ZÁRKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos 2015. március 11. napjától. 1. oldal / 7 Panaszkezelési szabályzat A QUAESTOR Bank Zrt. (továbbiakban: Bank) az ügyfelek

Részletesebben

Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat

Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat Letölthető dokumentumok: Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat Meghatalmazás személyes panaszbejelentéshez Fogyasztói panaszbejelentő nyomtatvány I. Bevezetés Az Assure-Man

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PALLADIUM CONSULTING KFT. Hatályos: 2015. június 05- től visszavonásig TARTALOMJEGYZÉK I. ELŐSZÓ ----------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata

A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata A Hitex Pénzügyi Zrt. panaszkezelési szabályzata Érvényes: 2014.08.01. napjától Panaszkezelési szabályzat Társaságunk befogad minden, a tevékenységével, termékeivel vagy szolgáltatásaival kapcsolatban

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzata

Panaszkezelési szabályzata PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Üzletszabályzat 3. sz. melléklete AZ EURÓPA BRÓKERHÁZ BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Panaszkezelési szabályzata V2.0 Az igazgatói utasítás hatályba

Részletesebben

BHP- 9 ZRT SZABÁLYZAT A FOGYASZTÓVÉDELEMRŐL, A PANASZOK INTÉZÉSÉRŐL

BHP- 9 ZRT SZABÁLYZAT A FOGYASZTÓVÉDELEMRŐL, A PANASZOK INTÉZÉSÉRŐL BHP- 9 ZRT SZABÁLYZAT A FOGYASZTÓVÉDELEMRŐL, A PANASZOK INTÉZÉSÉRŐL Tartalomjegyzék 1. Bevezetés és általános rendelkezések... 3 1.1. A szabályzat célja... 3 1.2. A szabályzat hatálya... 3 1.3. A szabályzat

Részletesebben

A KA-VOSZ VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZÜGYINTÉZÉSI SZABÁLYZATA

A KA-VOSZ VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZÜGYINTÉZÉSI SZABÁLYZATA A KA-VOSZ VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZÜGYINTÉZÉSI SZABÁLYZATA 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.1. SZABÁLYZAT CÉLJA... 3 1.2. SZABÁLYZAT HATÁLYA... 3 1.3. KAPCSOLÓDÓ

Részletesebben

A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata A MikroCredit Zrt. Panaszkezelési Szabályzata 1. Bevezetés I. Általános rész A MikroCredit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MikroCredit" vagy Társaság'') a Magyar Nemzeti Bank elnökének

Részletesebben

AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ AURUM CREDIT ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Tevékenységi engedély száma: EN-I-369/2010 Tevékenységi engedély dátuma: 2010. május 31. TARTALOMJEGYZÉK A. KAPCSOLÓDÓ JOGSZABÁLYOK 3 B. BEVEZETŐ 3 C. PANASZKEZELÉS

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. A QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepének panaszkezelési elveiről és gyakorlatáról

T Á J É K O Z T A T Ó. A QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepének panaszkezelési elveiről és gyakorlatáról T Á J É K O Z T A T Ó A QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepének panaszkezelési elveiről és gyakorlatáról I. Hatálybalépés dátuma: 2014.01.01. Érvényessége: visszavonásig Hivatkozott

Részletesebben

INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA INTERCASH ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Károlyi utca 12., a továbbiakban: INTERCASH Zrt. vagy Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat. (érvényes 2013. október 10-től visszavonásig)

Panaszkezelési szabályzat. (érvényes 2013. október 10-től visszavonásig) Panaszkezelési szabályzat (érvényes 2013. október 10-től visszavonásig) 1 Az Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe Panaszkezelési szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) 1. Bevezetés Jelen Panaszkezelési

Részletesebben

28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet. a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról

28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet. a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról 28/2014. (VII. 23.) MNB rendelet a pénzügyi szervezetek panaszkezelésére vonatkozó szabályokról Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 79. -ában, a magánnyugdíjról és

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat I.A panasz bejelentésének módjai 1. Szóbeli panasz: a) személyesen: Kreditor Pénzügyi Zrt. (1135 Budapest, Frangepán utca 7.) b) telefonon: 1/ 236-0129, vagy 06-21-24-24-444 (nem emeltdíjas) számokon Hétfőtől-péntekig

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat Panaszkezelési szabályzat (a módosításokkal egységes szerkezetben) Hatályos: 2014.12.12. napjától 1 I. A szabályzat alapelve, célja A CO-OP HITEL Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA DUNACORP FAKTORHÁZ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Panaszügyintézéshez szükséges adatok: Panaszügyintézés helye: 1074 Budapest, Dohány u. 14. Levelezési cím: 1398 Budapest, Pf.: 576. Elektronikus levelezési

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig. Bevezető

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig. Bevezető ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN BANK ZRT. Hatályos: 2015. augusztus 10-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) egyik elsődleges célja az Ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása.

Részletesebben

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,

Részletesebben

VIN-FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

VIN-FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT VIN-FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályba léptette: 1/2010. sz. Vezérigazgatói Utasítás Hatályba lépés dátuma: 2010. január 05. Érvényes: Visszavonásig A Társaság Panaszkezelési Szabályzatában

Részletesebben

01/01/2013. számú Vezérigazgatói Utasítás A panaszügyek kezeléséről

01/01/2013. számú Vezérigazgatói Utasítás A panaszügyek kezeléséről MetLife Biztosító Zrt. 01/01/2013. számú Vezérigazgatói Utasítás A panaszügyek kezeléséről Hatályba lépés időpontja: 2013. január 04. Kibocsátó: Bartók János vezérigazgató Készítette: Harkácsi Gábor, compliance

Részletesebben

AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ ADALFA ALAPKEZELŐ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. szeptember 15. ELŐZMÉNYEK ÉS CÉLOK Az ADALFA Alapkezelő Befektetési Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1123 Budapest,

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás

Részletesebben

MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT MAGNET FAKTOR ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 2 I.1. A szabályzat célja, hatálya 2 I.2. A fogalom meghatározások 2 II. A panasz kivizsgálása 2 II.1. Szóbeli panasz

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL

BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL Hartai Takarékszövetkezet 6326 Harta, Kossuth L. u. 31. ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Részletesebben

Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat

Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat I. Bevezetés A Progagen Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. 1095 Budapest, Mester u. 77. IV. 16. Adószám: 12069244-1-43, Cégjegyzékszám: 01-09-462724, Engedélyszám: 274/1995

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Tompa és Vidéke

Részletesebben

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: november 1.

ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: november 1. ÜGYFÉLPANASZ-KEZELÉSI SZABÁLYZAT RAIFFEISEN LÍZING ZRT. ÉS RAIFFEISEN CORPORATE (PROPERTY) LÍZING ZRT. Hatályos: 2015. november 1.-től visszavonásig Bevezető A Raiffeisen Lízing Zrt. (RL) és Raiffeisen

Részletesebben

AZ ATOM BRÓKER FÜGGETLEN BIZTOSITÁSI ALKUSZ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Kiadó: Glück Renáta Julianna ügyvezető

AZ ATOM BRÓKER FÜGGETLEN BIZTOSITÁSI ALKUSZ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. Kiadó: Glück Renáta Julianna ügyvezető Kiadás hatálya: 2017.04.01 AZ ATOM BRÓKER FÜGGETLEN BIZTOSITÁSI ALKUSZ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Kiadó: Glück Renáta Julianna ügyvezető I. Bevezetés Az ATOM Bróker Kft.

Részletesebben

ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.

ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. Szabályzat száma: 801/2014.08.01. Szabályzat neve: ERSTE Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. Panaszkezelési szabályzata Hatályba lépés dátuma: 2014. 08. 01.

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA CREDIT HOUSE MAGYARORSZÁG JELZÁLOGHITELEZÉSI ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos 2011. augusztus 19. Tartalom: 1. Fogalom meghatározások 3 2. A panaszkezelést ellátó szakmai terület meghatározása

Részletesebben

HORIZONT Magánnyugdíjpénztár

HORIZONT Magánnyugdíjpénztár HORIZONT Magánnyugdíjpénztár Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. november 25-től Tartalom I. Bevezetés...2 II. A Tájékoztató közzététele...2 III. A bejelentés módja...2 IV. A bejelentés adattartalma...2

Részletesebben

OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG OREX-ZÁLOG ZÁLOGHITELEZŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Panaszkezelési Szabályzata 1 HATÁLYOS: 2015. JÚLIUS 24. NAPJÁTÓL Az OREX-ZÁLOG Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos 2015. július 24. napjától

Részletesebben

III. Pénzügyi panaszok; a pénzügyi szolgáltatók panaszkezelési eljárása

III. Pénzügyi panaszok; a pénzügyi szolgáltatók panaszkezelési eljárása III. Pénzügyi panaszok; a pénzügyi szolgáltatók panaszkezelési eljárása 1 A pénzügyi ügyintézéshez kapcsolódó jogszabályok 2013. évi CXXXIX. (Mnbtv) törvény a Magyar Nemzeti Bankról 2009. évi CLXII. (Fnyht)

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat

Panaszkezelési szabályzat Bohemian Financing Zrt. Panaszkezelési szabályzat Verzió Száma: V3 Készítette: Titkos Alexandra Jóváhagyó határozat száma: Igazgatóság 1/2013. (01. 25.) számú határozata Hatályba lépés napja: 2013. 01.

Részletesebben

a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8.

a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8. a Diófa Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési Szabályai Közzétéve: 2015. szeptember 8. 1. A panasz bejelentésének módjai 1.1. Személyesen A Diófa Alapkezelő Zrt. a személyesen benyújtott szóbeli panaszokat az

Részletesebben

a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet

a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet a Takarékbank Zrt. 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzata alapján a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet 2 Hatályos: 2015. év február hó 4. napjától A

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL 1. számú melléklet TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL Tisztelt Ügyfelünk! Tekintettel arra, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Bank) alapvető célja, hogy

Részletesebben

Panaszkezelési szabályzat ügyfelek részére - Ügyfelek panaszügyeinek, bejelentéseinek kivizsgálása, kezelése -

Panaszkezelési szabályzat ügyfelek részére - Ügyfelek panaszügyeinek, bejelentéseinek kivizsgálása, kezelése - Panaszkezelési szabályzat ügyfelek részére - Ügyfelek panaszügyeinek, bejelentéseinek kivizsgálása, kezelése - I. Bevezetés A befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az

Részletesebben

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT.

TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. Oldalszám: 1 - Retail\Panaszkezelési szabályzat TOYOTA PÉNZÜGYI ZRT. gondozásért felel: Ügyvezető igazgatója Hatályos: 2013.01.02-től Procedures\01 Hatályos - Operative\Vevőfinanszírozás

Részletesebben

AZ MKB SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. 6/2018. sz.

AZ MKB SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA. 6/2018. sz. AZ MKB SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 6/2018. sz. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az MKB Nyugdíjpénztárt és Egészségpénztárt Kiszolgáló Kft., mint MKB Széchenyi Pihenőkártyát kibocsátó intézmény

Részletesebben

Mapfre Asistencia S.A. Magyarországi Fióktelepe. 1146 Budapest Hermina út 17. Fióktelep-vezetői utasítás a panaszügyek kezeléséről

Mapfre Asistencia S.A. Magyarországi Fióktelepe. 1146 Budapest Hermina út 17. Fióktelep-vezetői utasítás a panaszügyek kezeléséről Mapfre Asistencia S.A. Magyarországi Fióktelepe 1146 Budapest Hermina út 17. Fióktelep-vezetői utasítás a panaszügyek kezeléséről Hatályba lépés időpontja: 2014. augusztus 1. Kibocsátó: Szirtesi György

Részletesebben

Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata

Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Az OTP Ingatlanlízing Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Az OTP Ingatlanlízing Zrt. befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a termékeivel vagy a szolgáltatásaival kapcsolatban felmerült panaszt

Részletesebben

ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL

ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet ELJÁRÁSI REND A BÁCS-KISKUN MEGYEI TAKARÉKSZÖVETKEZETEK KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK MŰKÖDÉSÉRŐL A jelen eljárási rend 2010. január 1-től hatályos a szabályzat 1. sz.

Részletesebben

Atradius Crédito y Caución S.A. de Seguros y Reaseguros Magyarországi Fióktelepe. 1/2013. számú fióktelep-vezetői utasítás A panaszügyek kezeléséről

Atradius Crédito y Caución S.A. de Seguros y Reaseguros Magyarországi Fióktelepe. 1/2013. számú fióktelep-vezetői utasítás A panaszügyek kezeléséről Atradius Crédito y Caución S.A. de Seguros y Reaseguros Magyarországi Fióktelepe 1/2013. számú fióktelep-vezetői utasítás A panaszügyek kezeléséről Hatályba lépés időpontja: 2013. október 1. Kibocsátó:

Részletesebben

NETMAXX HUNGARY KFT. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Hatályba lépés napja: 2014. március 15. netmaxx.hu. Oldal: 1

NETMAXX HUNGARY KFT. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Hatályba lépés napja: 2014. március 15. netmaxx.hu. Oldal: 1 NETMAXX HUNGARY KFT. Panaszkezelési és fogyasztóvédelmi szabályzata Hatályba lépés napja: 2014. március 15. Oldal: 1 TARTALOM 1. PREAMBULUM 3. oldal 2. DEFINÍCIÓK 4. oldal 3. ÜGYFÉLPANASZOK TÍPUSAI 5.

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT 1 1 MNB 6/C.5 1 Az AG Credit Hungary Pénzügyi Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat az Euro Quattro Bróker Kft. tisztelt ügyfelei számára I. Bevezetés A EURO QUATTRO Biztosítási Alkusz Kft (továbbiakban: Alkusz) célja az Ügyfelek magas színvonalú, gyors és hatékony

Részletesebben

Panaszkezelési Szabályzat

Panaszkezelési Szabályzat Panaszkezelési Szabályzat Bankunk minden munkatársa arra törekszik, hogy ügyfeleinket maradéktalanul, teljes megelégedésükre szolgáljuk ki. Ha ennek ellenére bármely banki tevékenységgel kapcsolatban kifogás

Részletesebben

MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR ZÁLOGHITEL FAKTORÁLÓ ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. május 11. napjától visszavonásig Hatályba léptette: 2015. május 11. napján

Részletesebben

2.2 Az ügyfél vagy a meghatalmazott helyett a nevükben érvényes meghatalmazás alapján eljáró képviselőjük is jogosult panasz benyújtására.

2.2 Az ügyfél vagy a meghatalmazott helyett a nevükben érvényes meghatalmazás alapján eljáró képviselőjük is jogosult panasz benyújtására. HATÁLYOS: 2010. július 1-től PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jelen panaszkezelési szabályzat (a továbbiakban Szabályzat ) a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Egyesület neve: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Székhely: 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60. Nyilvántartási szám: 01-02-0000010 Adószám: 19025702-2-43 E-mail: mmsz@maltai.hu

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Hatályos január 1.

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Hatályos január 1. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos 2010. január 1. Tartalom: 1. Fogalom meghatározások 3 2. A panaszkezelést ellátó szakmai terület meghatározása 3 3. Panasz felvétele 4 4. A panasz rögzítése 4 5. Tájékoztató

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Krízis-Megoldás Kft PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Kelt Budapesten, 2013. június 10. napján Porpáczy Tamás ügyvezető 1 Krízis-Megoldás Kft Jelen szabályzat a Krízis-Megoldás Kft működésével kapcsolatos panaszügyek

Részletesebben

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai

A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,

Részletesebben

PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR. Panaszkezelési Szabályzat

PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR. Panaszkezelési Szabályzat PRÉMIUM EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. július 1-től Tartalom I. Bevezetés... 2 II. A Tájékoztató közzététele... 2 III. A bejelentés módja... 2 IV. A bejelentés adattartalma...

Részletesebben

START Garancia Zrt. Panaszkezelési. Szabályzat. Budapest, november 18.

START Garancia Zrt. Panaszkezelési. Szabályzat. Budapest, november 18. START Garancia Zrt. Panaszkezelési Szabályzat Budapest, 2010. november 18. 1. Általános rendelkezések 1.1. A szabályzat célja és hatálya A START Garancia Zrt. - továbbiakban Start Zrt. - Panaszkezelési

Részletesebben

Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság

Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság Hungarikum Biztosítási Alkusz Korlátolt Felelősségű Társaság Panaszkezelési szabályzat Hatályba lépés napja: 2017.05.15. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Panasz bejelentése... 4 3. Panasz

Részletesebben