Diósgyőri Természetbarát Sport Klub (DTSK) ÉVI PROGRAMFÜZETE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Diósgyőri Természetbarát Sport Klub (DTSK) ÉVI PROGRAMFÜZETE"

Átírás

1 Diósgyőri Természetbarát Sport Klub (DTSK) ÉVI PROGRAMFÜZETE Készítette a túravezetők javaslatai alapján az Elnökség jóváhagyásával: Sasvári Gyuláné 1

2 E l ő s z ó Kedves Sporttárs! A mai túlfeszített, munkára és versengésre ösztökélő társadalmi körülményeink egyre inkább megkövetelik, hogy az ember szakítson időt a kikapcsolódásra, a regenerálódásra, szellemi és fizikai erejének megerősítésére. Ehhez nyújt segítséget a természetjárás, amely a sportos teljesítményt követelő változatától az egyszerű természeti értékeink megismeréséig magában foglaló komplex tevékenységet biztosít a Diósgyőri Természetbarát Sport Klubhoz csatlakozók és érdeklődők számára. A megnövekedett utazási költségek jelentősen szűkítették a távolabbi tájakra való utazásainkat. Túráink nagyobb része az ország egyik legszebb hegységében, a Bükk-hegységben történik. Programfüzetünkben megtalálhatók a rövidebb, kevesebb erőkifejtést igénylő sétautak, valamint a kulturális igényeket kielégítő séták is. Megszívlelhetjük elődeink intelmeit: Az is lehet igazi turista, aki nem a kilométereket falja. Kérünk kedves Sporttárs, a programfüzetünkben található túrák közül válaszd ki a számodra legmegfelelőbbet, hogy túráinkról kellemes emlékekkel és jó érzéssel térj haza. A túrázó, miközben a tájban és a nyíló virágokban gyönyörködik, észrevétlenül növeli fizikai állóképességét és erősíti lelki békéjét. E gondolatok jegyében kívánunk minden kedves Sporttársunknak sok szép, maradandó élményeket nyújtó túrát és jó egészséget! Természetjárók! Az Elnökség nevében: Kerekesné Szücs Katalin elnök Szeressétek a természetet, mert aki a természetet szereti, az testben és lélekben mindig fiatal tud maradni. Grósz Alfréd tátrakutató 2

3 A programfüzet készítése időszakában az Elnökség az alábbi személyekből áll: Kerekesné Szücs Katalin elnök 46/ , 06-30/ Sütő Menyhért titkár 46/ , 06-30/ Sasvári Gyuláné túrafelelős 46/ Dsupin Ida gazdasági vezető 06-30/ Csendes Gyula technikai vezető 06-30/ Felügyelő Bizottság: Tóth Lajosné elnök 46/ Hatos Istvánné tag 06-20/ Szendrei Ferencné tag 46/ Az Elnökség munkáját vizsgázott túravezetők segítik, akik az alábbiak: Balkányi Ferenc ezüstjelvényes 46/ Bencze István bronzjelvényes 06-30/ Cseh Tivadar bronzjelvényes 46/ Csendes Gyula bronzjelvényes 06-30/ Csetényi Gábor bronzjelvényes 46/ Dsupin Ida bronzjelvényes 06-30/ Hatos Istvánné bronzjelvényes 06-20/ Hronyecz József bronzjelvényes 46/ Kerekesné Szücs Katalin ezüstjelvényes 46/

4 Kisszely Papp Ferencné bronzjelvényes 06-30/ Kovács Béla bronzjelvényes 46/ Kun Gábor bronzjelvényes 06-70/ Máté Anita bronzjelvényes 06-70/ Sasvári Gyula bronzjelvényes 46/ Sasvári Gyuláné bronzjelvényes 46/ Sütő Menyhért bronzjelvényes 06-30/ Szendrei Ferenc bronzjelvényes 06-30/ Szögyéni Zsuzsanna bronzjelvényes 06-70/ Szűcs József bronzjelvényes 06-70/ Tuskó Miklós bronzjelvényes 46/ Varga Jánosné bronzjelvényes 46/ Virányi Judit bronzjelvényes Zsadányi József ezüstjelvényes 46/ Zsigmond Dánielné bronzjelvényes 46/ Túravezetési feladatok végzésére az Elnökség felkéri és megbízza az alábbi sporttársakat: Huszár Sándor telefon: 46/ Pap Attila telefon: 46/ Szabó János telefon: 06-30/ Németh Norbert Sétautak vezetésére az Elnökség felkéri és megbízza az alábbi sporttársakat: Füzes Ferencné telefon: 46/ Miskolczi Erzsébet telefon: 46/ Pelyhéné Barna Csilla telefon: Zolnai Katalin telefon: 46/ KÖZÉRDEKŰ TELEFONSZÁMOK: MENTŐK: 104 TŰZOLTÓK: 105 RENDŐRSÉG: 107 ÁLTALÁNOS SEGÉLYHÍVÓ: 112 4

5 Mit kell tudni a túrákról, túrázásról? A túrákat vizsgázott túravezetők, vagy az Elnökség által megbízott sporttársak vezetik és minden esetben az Elnökséget képviselik. Felelősséggel tartoznak a túrán résztvevőkért az elindulástól a megérkezésig. A túravezető kötelessége: A túrára való elméleti és gyakorlati felkészülés, a túra levezetése és arról beszámoló készítése. A túravezető a túrát úgy vezesse le, hogy arról a résztvevők kellemes emlékekkel térjenek haza és minden tekintetben meg legyenek elégedve a vezetés színvonalával. A túravezető a túrán legyen önzetlen és segítőkész. A túravezető kötelessége a csütörtöki klubesteken legalább két alkalommal túrameghívást adni, valamint a levezetés után a túráról a csütörtöki klubesten beszámolni. Amennyiben költségtérítéses túráról van szó, úgy az összegyűjtött összeget a Sport Klub pénztárán átfuttatni, az elszámolást a beszámolóval együtt megtenni. Kis egészségügyi csomagot köteles magával vinni, hogy szükség esetén segítséget tudjon nyújtani. Az új tagok a túravezető személyén keresztül ismerik meg a Sport Klub életét, munkáját. Ezért is szükséges, hogy a túravezető példamutató legyen. A túravezetőnek jogában áll az útvonal megváltoztatása: - ha arra a résztvevők kérik, - ha az időjárás erősen romlik; - ha előre nem látott oknál fogva szükségessé válik. Az indulás idejét és helyét változtatni nem szabad!!! A túrázó kötelessége: A túrázó tartsa tiszteletben a túravezető személyét és tartsa kötelességének Őt a túra útvonalán végigkísérni. Ha viszont valami oknál fogva el akar térni az útvonaltól, akkor ezt a szándékát a túravezetővel közölje. A túrázó ruházata mindig az évszaknak megfelelő legyen. A túrázó joga: Joga van részt venni a túrákon, megismerni a túra során felkeresett látnivalókat, természeti értékeket. 5

6 F O N T O S! A Diósgyőri Természetbarát Sport Klub székhelye és levelezési címe: 3533 Miskolc, Árvíz u. 2. 7/3. Weblap cím: Adószámunk: A Sport Klub minden héten csütörtökön 17 órától klubestet tart: Miskolc, Kacsóh Pongrácz u. 8. sz. alatt. A DTSK tagja lehet minden olyan magán- és jogi személy, aki a szakosztály alapszabályát elfogadja, a tagsági viszonyból eredő kötelezettségeket vállalja, erkölcsileg és anyagilag az egyesületet támogatja. Az éves tagdíj: Felnőtt 2.100,-Ft Diák 1.100,-Ft Nyugdíjas 1.500,-Ft Az éves tagdíjat folyamatosan lehet befizetni a túrákon a kijelölt túravezetőknél, illetve minden héten csütörtökön 17 órától a klubesteken, legkésőbb: március 31. napjáig. Több éves tapasztalat a menetrend-változás. Ezért mind a túravezetők, mind a túratársak érdeklődjenek a buszok és vonatok pontos indulásáról. Egyéb tudnivalók: Az Elnökség munkáját munkatúrázó csoportok segítik, Csendes Gyula technikai vezető irányításával. Kérjük a sporttársakat, hogy a munkatúrákon minél nagyobb létszámban vegyenek részt, hogy a segítségükkel építeni, szépíteni tudjuk Miskolc- Garadnán a Turista Pihenőt. A sporttársak vállalják, hogy a munkatúrák során elvégzik a szükséges takarítást, vagy egyéb munkálatokat. Garadnán a karbantartási munkálatok elvégzése külön munkát igényel, melynek elvégzésére munkatúrákat szervezünk és ezt időben a sporttársak tudomására hozzuk. Miskolc-Garadnán az Egyesület Turista Pihenőjét gondozza és a gondnoki teendőket ellátja: Török Ildikó. 6

7 A Sport Klub tagsága e kis programfüzet szerint szervezi és vezeti túráit. Az éves program leírásának megkezdése előtt csendüljön fel a Tűzpiros turista indulónk: Tűzpiros vadvirág nyílik a hegyen, Új tavasz hajnalán jöjj oda velem. Jöjj velem, kerüljünk hegyen-völgyön át. Pihenünk a bércek alatt, Forrás vize nekünk fakad. Tűzben ragyog a Nap. A diósgyőri turista a Bükköt járja, Talál ottan száz meg száz csodát. Szombaton, ha elindul egy nagy túrára, Elfelejti minden bánatát. Szívünkben a nyár dalol, Ezer visszhang válaszol, válaszol És az öreg erdők mélyén Minket várnak vissza Lombkunyhók és sziklapaloták. Szívünkben a nyár dalol, Ezer visszhang válaszol, válaszol, És az öreg erdők mélyén Minket várnak vissza Lombkunyhók és sziklapaloták. A szabadság vár ott ránk. 7

8 Indulás előtt fontoljuk meg Kaán Károly neves erdőmérnök 1931-ben megfogalmazott gondolatait a túrázással kapcsolatban: Szeresd a természetet és áhítattal lépj szentélyébe! Turistamezben is kultúrember maradj! Ne feledd, hogy a turistához méltatlan magaviselettel a turistaság ügyének ártasz! Ne élj vissza a vendégjoggal és tiszteld mások vagyonát! Turistaútról le ne térj, tiltott területeken csak engedéllyel járj! Légy vidám, de nem lármás: az erdőben ne a turisták, hanem a madarak énekeljenek! Tartsd tisztán a forrásokat, patakokat és pihenőhelyeket! Égő tárgyakat el ne dobj, erdőben tüzet ne rakj! Kíméld az erdő vadjait, s a mezők virágait, gyümölcsfákról még virágot se szakíts! Becsüld turistatársaidat, s a bajban el ne hagyd, mert az becstelenség. 8

9 J A N U Á R : Télhó, Boldogasszony hava január 1. Január 4. Január 7. Január 8. Vasárnap: év első túrája Lillafüred Lencsés-nyereg Csókási elágazás Hárs-kút Garadna. Új év köszöntése egyesületi tagoknak Felső-Majláth-ról 9,15-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Sütő Menyhért 46/ Hossza: 10 km Szint: 250 m év első szerdai túrája: Bükkszentlászló - Vásárhelyi pihenő - Kékmező - Homokkőforrás - Leányvár-tető Miskolc-Tapolca. Újgyőri főtérről 9,10-kor a 68-as autóbusszal. Túravezető: Szűcs József 06-70/ Hossza: 14 km Szint: 160 m Szombat: Megyei Évnyitó Túra Ómassa Huba-forrás Közép - Garadna Turista Pantheon Közép-Garadna. Felső-Majláth-ról 10,15-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Tuskó Miklós 46/ Hossza: 6 km Szint: 100 m Vasárnapi túra: Bükkszentlászló avar sáncok - Hegyes-tető - Hajnalka-forrás - Fehér- kő- lápa - Áfonyás-rét - Kerek-hegy É-i oldala - Erzsébet-sétány - Lillafüred. Újgyőri főtérről 8,30-kor a 68-as autóbusszal. Túravezető: Varga Jánosné 46/ Hossza: 16 km Szint: 300 m Január 11. Szerda: Könnyű túra a téli Bükkben. Herman O. Ep. - Majális park - Köpűs-völgy - Ostoros-hegy - Nagy-Bakos- hegy - Erenyői-völgy. a Majális-parkból 8,30-kor. Túravezető: Bencze István 06-30/ Hossza: 13 km Szint: 250 m 9

10 Január 14. Január 15. Január 18. Január 19. Január 21. Január 22. Szombati túra: Ómassa Jávorkút Kühne Andor út BNP kutatóház Savós- völgy Hámori- tó Lillafüred. Felső-Majláth-ról 9,15-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Szögyéni Zsuzsanna 06-70/ Hossza: 13 km Szint: 250 m Vasárnapi túra: Felső-Majláth Márta-bánya v.á. Ortás-tető Keskenylyuk rét - Felső-forrás Király-kút Majális-park. Felső-Majláth-ról 8 órakor. Túravezető: Szendrei Ferenc 06-30/ Hossza: 15 km Szint: 480 m Ómassa - Alabástrom hegy É-i oldala - Huba forrás - Sebesvíz Panzió - Kühne A. út - Jávorkút - Bolhási- pihenő - Ómassa. Felső-Majláth-ról 9,20-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Csendes Gyula 06-30/ Hossza: 10 km Szint: 430 m Csütörtöki klubdélután 17 órától. Kiselőadás az év fájáról. Helye: Miskolc, Kacsóh Pongrácz u. 8. Szombati túra: Ómassa - Farkas-nyak- völgy - Kapu- bérc - Lajos-forrás - Mária forrás - Szentlélek - Garadna. Felső-Majláth-ról 8,15-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Pap Attila 46/ Hossza: 13 km Szint: 450 m Vasárnapi túra: Kifejezetten kényelmes túra. Majális- park - Hársas- bérc - Ortás- tető - Andó- kút - Galyakapu - Keskeny- lyuk - Forrás-völgyi dózer út - Kecske-lyuk- - Királykút - Majális park. a Majális-parkból 9 órakor. Túravezető: Hatos Istvánné 06-20/ Hossza: 14 km Szint: 180m 10

11 Január 25. Január 28. Január 29. Hollóstető - Bükkszentkereszt - Kis- dél kilátó - Orosz- kút - Ágnes- rét - Jávor- hegy - Gulicska Majális-park. Búza térről 8,30-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Csetényi Gábor 46/ Hossza: 12 km Szint: 300 m Szombati túra: Tapolca - Kis- kőmázsa - Kékmező - Homokkő forrás - Leányvár tető Miskolc-Tapolca. Búza térről 8,45-kor a 2-es autóbusszal. Túravezető: Szűcs József 06-70/ Hossza: 15 km Szint: 300m Vasárnapi túra: Lillafüred Fehér-kő -lápa Bükkszentkereszt Lófőtisztás - Bodzás- rét Hollóstető Lillafüred. Felső-Majláth-ról 9,05-kor az 5-ös autóbusszal. Túravezető: Kerekesné Szücs Katalin 46/ Hossza: 17 km Szint: 380 m December 22-től január 20-ig Bak csillagjegy. A Bak az állatöv 10. jegye, földies, kardinális és negatív. Uralkodó bolygója: Szaturnusz. A Bak jegy rövid jellemrajza: Általában véve a Bak jegy szülöttei a nehézségekre állítják be magukat, rendkívül szívósak, kitartóak, az akadályok tudomásulvétele a vérükben van, s küzdenek a legyőzésükért. Általában él bennük egy nagy adag egészséges becsvágy is. Kedves Sporttársunk! Kérünk, hogy a személyi jövedelemadó 1%-ával támogasd a Diósgyőri Természetbarát Sport Klubot. Adószámunk:

12 F E B R U Á R : Télutó, Böjtelő hava Február 1. Február 4. Könnyű átmozgató túra. (közös túra: MHTE) Ómassa Alabástrom-hegy alja - Sebes- vízi elágazás - Szövetség- forrás - Őskohó - Lillafüred - Erzsébet- sétány - Limpiászi- kereszt - DVTK Sport Park. Felső-Majláth-ról 8 órakor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Sasvári Gyuláné 46/ Hossza: 12 km Szint: 150 m Szombati sétaút: Bükkszentkereszt - Fehér- kő- lápa Lillafüred. Búza térről 10,30-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Zolnai Katalin 46/ Hossza 8 km Szint: 150m XXIV. Barcika teljesítménytúra km-es távok Szervezi: a Kazincbarcikai Természetbarát Egyesület Február 5. Február 8. Vasárnapi túra: Bükkszentlászló Kaán Károly- forrás Fehér-kő- lápa Gulicska Herman Ottó Emlékpark. Újgyőri főtérről 8,30-kor a 68-as autóbusszal. Túravezető: Dsupin Ida 06-30/ Hossza: 10 km Szint: 450 m Közép-Garadna - Sebes- vízi dózer út - Sebes- víz - Kühne A. út - Szirén- barlang - Jávorkút - Bolhás Ómassa. Felső-Majláth-ról 9,20-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Kovács Béla 46/ Hossza: 12 km Szint: 380 m 12

13 Február 12. Február 15. Vasárnapi túra: Komlóstető - Miskolc-Tapolca - Fecske-lyuk- barlang - Vizes pince - Kis-kőmázsa - Csengős-fertő- víznyelő - Szederbokor - Sűrű-bérc - Somhegy - Bükkszentkereszt K-i pihenő Bükkszentlászló. Újgyőri főtérről 8,23-kor a 19-es autóbusszal. Túravezető: Csendes Gyula 06-30/ Hossza: 15 km Szint: 670 m Bükkszentlászló - Szederbokor - Komlóstető Tatárdomb. Újgyőri főtérről 8,25-kor a 68-as autóbusszal. Túravezető: Füzes Ferencné 46/ Hossza: 10 km Szint: 150 m Szerdai Julianna napi szalonnasütés: Ómassa - Alsó- borovnyáki dózer út - Vízmű - Száraz- völgy - Meteor- forrás (szalonnasütés) Ómassa. Felső-Majláth-ról 8 órakor a 15-ös autóbusszal.. Túravezető: Zsigmond Dánielné 46/ / Hossza: 8 km Szint: 280 m Február 16. Február 18. Február 19. Csütörtöki klubdélután 17 órától. Kiselőadás az év madaráról. Helye: Miskolc, Kacsóh Pongrácz u. 8. Szombat: Komlóstető - Nagy Száraz- völgy - Homokkő forrás - Leányvár - Miskolc-Tapolca. Újgyőri főtérről 8,45- kor a 19-es autóbusszal. Túravezető: Szűcs József 06-70/ Hossza: 16 km Szint: 320 m Vasárnapi túra: Hollóstető Ménes- lápa Bodzás-rét Hór- völgy Sügér-völgy Ilona-ház Dorongós Bükkszentkereszt Lillafüred. Búza térről 8,30-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Kerekesné Szücs Katalin 46/ Hossza: 18 km Szint: 300 m 13

14 Február 22. Február 25. Február 26. Kifejezetten kényelmes túra Ómassa Vadász-völgy Jávorhegyi dózer út Jávorkút Sebesvízi Panzió Sebes- vízi dózer út Közép-Garadna. Felső-Majláth-ról 9,20-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Hatos Istvánné 06-20/ Hossza: 13 km Szint: 410 m Szombat: Évzáró Közgyűlés. Helye: Karacs Teréz Középiskolai Kollégium 3532 Miskolc, Győri kapu 156. A Közgyűlésre és az utána lévő batyus bálra szeretettel várjuk kedves természetjáró társainkat és vendégeinket. Kezdete: 17 óra Vasárnapi túra: Felső-Hámor Hámori-szikla Puskaporos Hajnalkaforrás Fehérkőlápa Orosz-kút Bükkszentkereszt Szinva-forrás Lillafüred. Felső-Majláth-ról 9,15-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Szendrei Ferenc 06-30/ Hossza: 13 km Szint: 560 m Január 21-től február 19-ig Vízöntő csillagjegy. A Vízöntő a 11. állatövi jegy, levegős, fix és pozitív. Uralkodó bolygója: Uránusz. A Vízöntő jegy rövid jellemrajza: Nyitott, találékony, újszerű, gyakran meghökkentő emberrel állunk szemben, aki igencsak gyűlöl minden konvenciót, hagyományt, inkább mindig és mindenben az új utakat keresi, forradalmian újítani akar, és hatalmas szabadságigényével mindig a maga útjait járja. A kitaposott utakat, szokásokat elveti. Kedves Sporttársunk! Kérünk, hogy a személyi jövedelemadó 1%-ával támogasd a Diósgyőri Természetbarát Sport Klubot. Adószámunk:

15 M Á R C I U S : Tavaszelő, Böjtmás hava Március 1. Tatárdomb - Poklos-tető - Galya tető - Vásárhelyi- pihenő - Vörös-kő - Kis-kőmázsa - Hármas-határ - Leányvár - Úri völgy Görömböly. Tatárdombi buszmegállóktól (21, 21B, 68) 8 óra 5 perckor. Túravezető: Kun Gábor 06-70/ Hossza 17 km Szint: 450 m Szerdai sétatúra: Nagy- Erenyő - Pereces Vilma-forrás. Újgyőri főtérről 9,03-kor a 6-os autóbusszal. Túravezető: Zsigmond Dánielné 46/ / Hossza: 5 km Szint: 100 m Március 4. Március 5. Március 8. Szombati sétaút: Majális-park Király-asztal Hársas oldal - Köpűs- völgy - Majális-park. a Majális-parkból 9,30 órakor. Túravezető: Balkányi Ferenc 46/ Hossza: 7 km Szint: 170 m Vasárnapi túra: Ómassa- Alsó- borovnyáki dózer út - Csipkéskút - Csengőlápa - Nagymező Egri síház - Jávorkút - Bolhási- pihenő - Ómassa. Felső-Majláth-ról 8,35-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Csendes Gyula 06-30/ Hossza: 17,5 km Szint: 350 m Nőnapi túra Lillafüred Hámori- tó Savós- völgy Létrás tető Barlangász emlékhely Tekenős Sebes vízi dózer út Garadna. Felső-Majláth-ról 8,30-kor az 5-ös autóbusszal. Túravezető: Cseh Tivadar 46/ Hossza: 13 km Szint: 300 m 15

16 Március 11. Szombati túra: Koszorúzással egybekötött emléktúra Örvénykőre. Ómassa Szentlélek Mária forrás Örvénykő (koszorúzás és megemlékezés Jókai Mórról) Magos-kő Csókás - Hárs-kút Pisztrángos. Felső-Majláth-ról 8,35-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Kovács Béla 46/ Hossza: 14 km Szint: 400 m Március 12. Vasárnapi túra: 1 (közös túra: MHTE-MVSC) Ómassa Vadász-völgy Alsó- Felső- Borovnyák- hegy Bánkút Bálvány-oldal Tölgyes-orom Mogyorós sár Gyula forrás Ómassa. Felső-Majláth-ról 8,15-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Zsadányi József 46/ Hossza: 14 km Szint: 530 m Vasárnapi túra: 2 Hollóstető - Nagy- dél - Rejtek - Sugaró - Kecskeláb rét - Jávorkút - Bolhás Ómassa. Búza térről 8,30-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Bencze István 06-30/ Hossza: 16 km Szint: 380 m Március 14. Március 15. Március 16. Kedd: Munkatúra Garadnán. Felső-Majláth-ról 9,20-kor a 15-ös autóbusszal. Jelentkezés: Csendes Gyula technikai vezetőnél a 06-30/ telefonszámon ig. Szerda: XX. Népek Tavasza Teljesítménytúra. Távok: 10/15/20/30 km Szervezi: a BAZ. Megyei Természetjáró Szövetség. Csütörtöki klubdélután 17 órától. Kiselőadás az év rovaráról. Helye: Miskolc, Kacsóh Pongrácz u

17 Március 18. Szombati túra: Garadna Mókus-szikla Köpüs-kő Örvény-kő Sólyom- -kő Vidróczki-kilátó Csókás Udvarkő-barlang Lencsés-nyereg Molnár-szikla Majálispark. Felső-Majláth-ról 8,35-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Szendrei Ferenc 06-30/ Hossza: 18 km Szint: 550 m Szombati sétatúra. Sátoraljaújhely vasútállomás Zsólyomka- völgy Magyar Kálvária Sátoraljaújhely vasútállomás. Miskolc-Tiszai pu- ról 8,36-kor induló vonattal. Túravezető: Hatos Istvánné 06-20/ Hossza: 6 km Szint: 260 m Március 19. Március 22. Vasárnapi túra: Hollóstető - Kurta- bérc - Jávorkút - Bolhási- pihenő - Ómassa. Búza térről 8,30-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Varga Jánosné 46/ Hossza: 15 km Szint: 300 m Ómassa - Vadász- völgy - Jávorkút - Kühne A. út - Kühne emléktábla - BNP Kutató ház - Savós- völgy - Lillafüred.. Felső-Majláth-ról 8 órakor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Sasvári Gyula 46/ Hossza: 13 km Szint: 350 m Március 25. Szombat: I. GARADNAI NAPOK I. negyedévi névnaposok köszöntése, szalonnasütési lehetőség. Garadna nyitva: 10 órától. Háziasszony: Bosnyákné Molnár Erzsébet 46/ Március 26. Vasárnapi túra: Lillafüred Savós- völgy Létrás- tető Sebes-víz Garadnai dózer út Garadna. Felső-Majláth-ról 8 órakor az 5-ös autóbusszal. Túravezető: Sütő Menyhért 46/ Hossza: 12 km Szint: 460 m 17

18 Március 26. Március 29. Vasárnapi "Csigalassú fotótúra (leánykökörcsin) Lillafüred Lencsés Kaszás- rét Hársas- bérc Majális -park. Felső-Majláth-ról 9,30-kor az 5-ös autóbusszal. Túravezető: Pelyhéné Barna Csilla 06-20/ Hossza: 10 km Szint: 300 m Lillafüred Erzsébet- sétány - Fehér- kői kilátó - Fehér- kőlápa - Kis- déli kilátó - Bükkszentkereszt - Hősök- kútja - Bükkszentlászló. Felső-Majláth-ról 8,30-kor az 5-ös autóbusszal. Túravezető: Kovács Béla 46/ Hossza: 13,5 km Szint: 550 m Február 20-tól március 20-ig Halak csillagjegy. Az állatöv utolsó, 12. jegye, vizes jegy, változó és negatív töltésű. Uralkodó bolygói: Neptunusz és Jupiter. A Halak jegy rövid jellemrajza: Jó akaratú, elmélyülésre hajlamos, érzelmes, nagyon mély érzésű emberek. Talán olykor van bennük némi kis álmodozó hajlam, szeretik a romantikát, a békét, az embereket. Emberszeretetük folytán a legsegítőkészebb, leginkább együtt érző emberek. Olykor kicsit befolyásolhatóak. Mindig nyitottak arra, hogy átvegyék mások érzéseit, bajait. Kedves Sporttársunk! Kérünk, hogy a személyi jövedelemadó 1%-ával támogasd a Diósgyőri Természetbarát Sport Klubot. Adószámunk:

19 Á P R I L I S : Tavaszhó, Szent György hava Április 1. Szombat: Egynapos autóbuszos túra gödöllői tájakon, Grassalkovich Antal nyomában. Szervezi: az Elnökség. Április 2. Április 5. Április 8. Vasárnapi túra: (közös túra: MHTE) Tamás- kútja Fekete-len Imó- kő forrás Toldi- kunyhó Vörös- kő- forrás Egeres- völgy Felsőtárkány. Búza térről 8,30-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Sütő Menyhért 46/ Hossza: 16,5 km Szint: 250 m Kifejezetten kényelmes túra Közép-Garadna Kőbánya Balekina- barlang Szárdóka Létrás- tető Borókás- teber Vesszősi dózer út Lillafüred. Felső-Majláth-ról 9,20-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Hatos Istvánné 06-20/ Hossza: 13 km Szint: 240 m Szombati túra: Garadna - Szentlélek - Örvénykő - Barátság- kert - Csókás - Molnár- szikla - Majális- park. Felső-Majláth-ról 8,15-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Pap Attila 46/ Hossza: 16 km Szint: 450 m Szombati Csigalassú fotótúra : (Apró nőszirom) Lillafüred - Eszperantó- forrás - Lencsés- forrás - Szeletabarlang - Molnár- szikla Majális-park. Felső-Majláth-ról 9,05-kor az 5-ös autóbusszal. Túravezető: Pelyhéné Barna Csilla 06-20/ Hossza: 8 km Szint: 400 m 19

20 Április 9. Vasárnapi túra az Aggteleki-hegységben: (közös túra: MHTE) Aggtelek - Baradla-völgy - Kecső- völgy - Kecső - Kecsői -karszt - Szádvárborsa - Hargistya - Musztáng- barlang - Hosszú- völgy - Vass Imre- barlang - Tohonya- völgy - Jósvafő. Miskolc-Tiszai pu- ról 7,08-kor induló vonattal Jósvafő állomásig. Túravezető: Bencze István 06-30/ Hossza: 20 km Szint: 350 m Vasárnapi helyi túra: Ómassa Száraz- völgy Bánkút Csipkéskút Jávorkút Bolhás Ómassa. Felső-Majláth-ról 9,15 kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Kerekesné Szücs Katalin 46/ Hossza: 15 km Szint: 450 m Április 12. Lillafüredről Perecesre. Lillafüred Lencsés- forrás Galya- kapu Andó- kút (ha napsütéses az idő, kb. 60 percet eltöltünk) Galya- oldal Ortás- tető Pereces. Felső-Majláth-ról 8,30 kor az 5-ös autóbusszal. Túravezető: Kisszely Papp Ferencné 06-30/ Hossza: 13 km Szint: 360 m Szerdai sétatúra: Majális-park - Csanyik-völgy - Tisza- rét - Vadaspark - Majális-park. 9 órakor a Majális-parkból. Túravezető: Miskolci Erzsébet 46/ Hossza: 7 km Szint: 100 m Április 15. Szombati túra: (közös túra: MHTE-MVSC) Bükkszentkereszt - Somos- bérc - Kis-dél - Alsó és Felső Bagoly- hegy - Som- hegy - Szederbokor - Galya- tető Ládi-erdő - Tatárdomb. Búza térről 8,30-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Zsadányi József 46/ / Hossza: 13 km Szint: 300 m 20

21 Április Vasárnap Hétfő: HÚSVÉT Április 19. Majális-park - Forrásvölgy-tanösvény - Hársas- bérc - Kaszás- rét - Lencsés- forrás - Hámori- tó - Lillafüred. a Majális-parkból 9 órakor. Túravezető: Csetényi Gábor 46/ Hossza: 9 km Szint: 400 m Szerdai sétatúra: Tarcali séta az Áldó Krisztus szoborhoz. Miskolc-Tiszai pu- ról 9,40-kor induló vonattal Nyíregyháza felé. Túravezető: Füzes Ferencné 46/ Hossza: 6 km Szint: 200 m Április 20. Április Április 22. Csütörtöki klubdélután 17 órától. Kiselőadás az év haláról. Helye: Miskolc, Kacsóh Pongrácz u. 8. Szombat-Vasárnap: XII. NAGY-MILIC Szlovák-Magyar Természetjáró Találkozó és Túrák határok nélkül Szervezi: a BAZ. Megyei Természetjáró Szövetség. Szombat: XII. Vitézlő teljesítménytúra km-es távok Szervezi: a Szendrői Természetjáró Szakosztály 21

22 Április 23. Vasárnapi túra: Bükk-50 bejárása, útvonal előkészítése. Majális-park Molnár szikla Dolka- tető Lencsés- nyereg Csókás Magos-kő Szentlélek Garadna. a Majális-parkból 9 órakor. Túravezető: Csendes Gyula 06-30/ Hossza: 16 km Szint: 650 m Vasárnapi túra: 2 Varbó - Emlékmű - Víztároló - Fónagyság - Hidegvíz-völgy - Czeglédi- forrás - Fónagyság Varbó. Újgyőri piaci(!) buszmegálló 9 órakor Volán busszal. Túravezető: Virányi Judit Hossza: 11 km Szint: 200 m Április 25. Április 26. Kedd: Munkatúra Garadnán. Felső-Majláth-ról 9,20-kor a 15-ös autóbusszal. Jelentkezés: Csendes Gyula technikai vezetőnél a 06-30/ telefonszámon ig, vagy a csütörtöki klubdélutánon. Miskolc-Görömböly Leányvár- tető Hármas- határ Pap- lápa Kékmező Hosszú- dűlő Kisgyőr. Búza térről 8,15-kor induló 4-es autóbusszal. Túravezető: Huszár Sándor 46/ Hossza: 12 km Szint: 200 m Helyi túra: Pisztrángos - Csókás - Lencsés- nyereg - Dolka- tető - Szeleta- tető - Forrásvölgy - Kecskelyuk- barlang - Királykút -Majális-park. Felső-Majláth-ról 8 órakor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Sasvári Gyuláné 46/ Hossza: 10 km Szint: 300 m Április 29. Szombati sétatúra: (közös túra: MHTE) Séta a Parlagi Sas tanösvényen Kisgyőrben. Búza térről 9,30-kor induló Volán busszal. Túravezető: Zsigmond Dánielné 46/ Hossza: 5 km Szint: 250 m 22

23 Április 30. Vasárnapi túra: TAVASZKÖSZÖNTŐ TÚRA Ómassa Vadász völgy Jávorhegy É Bolhási pihenő Sebes- vízi dózer út Garadna. Felső-Majláth-ról 9,15-kor induló 15-ös busszal. Túravezető: Kerekesné Szücs Katalin 46/ Hossza: 13 km Szint: 310 m Március 21-től április 20-ig Kos csillagjegy. A Kos az állatöv első jegye. A felosztás szerint kardinális, tüzes és pozitív. Uralkodó bolygója: Mars. Kedves Sporttársunk! Kérünk, hogy a személyi jövedelemadó 1%-ával támogasd a Diósgyőri Természetbarát Sport Klubot. Adószámunk:

24 M Á J U S : Tavaszutó, Pünkösd hava Május 1. Május 3. Hétfő: GARADNAI NAPOK. Garadna nyitva: 10 órától Háziasszony: Bosnyákné Molnár Erzsébet 46/ (közös túra: MHTE-MVSC) Kedvezménnyel utazóknak (65 év felett) ajánlott. Csillebérc - Farkas hegy - Szálláshegy oldal - Ló- hegy - Csík-hegy - Huszonnégy- ökrös- hegy - Török- ugrató. Miskolc-Tiszai pu- ról 5,35-kor induló gyorsvonattal Budapestre. (pótjegyváltás kötelező) Találkozó: 5,10-kor a Tiszai pu. előcsarnokában. Túravezető: Zsadányi József 46/ / Hossza: 13 km Szint: 350 m Helyi túra: Bükk-50 bejárása, útvonal előkészítése. Garadna Szentlélek - Czékus út - Bánkút - Csipkéskút - Vadász- völgy - Ómassa. Felső-Majláth-ról 9,20-kor a 15-ös autóbusszal, Túravezető: Csendes Gyula 06-30/ Hossza: 15 km Szint: 590 m Május 6. Május 7. Szombat: Egynapos autóbuszos túra a História-völgybe. Szervezi: az Elnökség. Vasárnapi túra: Bükkszentlászló - Szederbokor - Kékmező - Homokkőforrás - Komlóstető - Mexikó- völgy Tatárdomb. Újgyőri főtérről 8,30-kor a 68-as autóbusszal. Túravezető: Varga Jánosné 46/ Hossza: 18 km Szint: 460 m Rövidítési lehetőség Komlóstetőn (19-es busz) 24

25 Május Bükk-50 bejárása, útvonal előkészítése. Garadna Sebes- víz Jávorkút Sugaró Szarvas- kút Hollóstető Lillafüred. Felső-Majláth-ról 8 órakor az 15-ös autóbusszal. Túravezető: Csendes Gyula 06-30/ Hossza: 20 km Szint: 620 m 2 Bükk-50 bejárása, útvonal előkészítése. Hollóstető Bükkszentkereszt Fehér- kő- lápa Gulicska - Csanyik-völgy autóbuszmegálló. Búza térről 8,30-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Sasvári Gyula 46/ Hossza: 13 km Szint: 200 m Szerdai sétatúra Kácsra: Molnár László trófea gyűjtemények megtekintése, Szabadtéri Múzeum meglátogatása, látogatás a fazekas műhelybe, ismerkedés a korongozással. Búza térről 7,05-kor induló Volán busszal. Túravezető: Zsigmond Dánielné 46/ / Hossza: 5 km Szint: 150 m Május 13. Szombati túra: Ómassa - Vadász- völgy - Csipkés- kút - Nagy- mező - Jávorkút - Kühne A. út - Sebesvíz Panzió - Sebes- víz- völgy - Garadna. Felső-Majláthról 9,15-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Kerekesné Szücs Katalin 46/ Hossza: 15 km Szint: 350 m Szombati sétaút: Majális-park - Gulicska - Fehér- kő- lápa Lillafüred. a Majális-parkból 9,30 órakor. Túravezető: Zolnai Katalin 46/ Hossza 8 km Szint: 300 m 25

26 Május 14. Vasárnapi túra a Cserehátba. Rakaca - Templom domb - Kecske-pad - Irota - Nagy- hegy - Abod. Miskolc-Tiszai pu- ról 7,08-kor induló vonattal Tornanádaska felé. Túravezető: Kun Gábor 06-70/ Hossza: 19 km Szint: 330 m Helyi túra : Lillafüred - Hollóstető - Ménes lápa - Hór- völgy - Nagybodzási dózer út - Dorongós - Mezőhegyes - Lófőtisztás - Bükkszentkereszt Lillafüred. Felső-Majláth-ról 8,25-kor az 5-ös autóbusszal. Túravezető: Csendes Gyula 06-30/ Hossza: 24 km Szint: 500 m Május 16. Május 17. Kedd: Munkatúra Garadnán. Felső-Majláth-ról 9,20-kor a 15-ös autóbusszal. Jelentkezés: Csendes Gyula technikai vezetőnél a 06-30/ telefonszámon ig, vagy a csütörtöki klubdélutánon. (közös túra MHTE) Sárospatak v.á. - Hercegkút - Gombos hegyi pincesor és kálvária - Pogány-kút - Pista fája pihenő - Darnói Apátság rom - Lónyai kastély - Bodrogolaszi v.á. Miskolc-Tiszai pu- ról 7,35-kor induló vonattal. Túravezető: Sasvári Gyula 46/ Hossza: 16 km Szint: 350 m Helyi túra : Kifejezetten kényelmes túra Ómassa régi bánkúti út Bem Apó szikla Kapu-bérc Farkas- nyak- völgy Jubileum- forrás Ómassa. Felső-Majláth-ról 9,20-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Hatos Istvánné 06-20/ Hossza: 13 km Szint: 300 m 26

27 Május 18. Május 20. Május 21. Csütörtöki klubdélután 17 órától. Kiselőadás az év vadvirágáról. Helye: Miskolc, Kacsóh Pongrácz u. 8. Szombat: XXXIII. BÜKK teljesítménytúra. Szervezi: az Elnökség. Vasárnapi túra: Dédestapolcsány Lázbérci tó Kalicza- tető - Bánhorváti. Miskolc Búza térről 6,30- kor induló Volán busszal Kazincbarcikáig, onnan tovább Dédestapolcsányig. Túravezető: Kisszely Papp Ferencné 06-30/ Hossza: 15 km Szint: 390 m Helyi túra: Közép-Garadna Sebes- vízi dózer út Sebes- víz Kühne Andor út - Létrás- tető - Savós- völgy - Lillafüredi vízesés - Felső-Hámor. Felső-Majláth-ról 8,35 kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Kovács Béla 46/ Hossza: 16 km Szint: 380 m Május 24. Vonattal Jósvafőre. Jósvafő - Égerszögi turistaház - Égerszög - Teresztenye. Miskolc-Tiszai pu- ról 7,08-kor induló vonattal. Túravezető: Cseh Tivadar 46/ Hossza: 12 km Szint: 200 m Helyi túra: Herman Ottó Emlékpark Chinoin Hársas- bérc Keskeny- lyuk Udvarkő-barlang Csókás Lencsés- -nyereg Dolka- gerinc Molnár- szikla Herman Ottó Emlékpark. a Majális-parkból 8,30 órakor. Túravezető: Szabó János 06-30/ Hossza: 13 km Szint: 300 m Május 25. Csütörtök: Garadnai klubnap Felső-Majláth-ról 13,45-kor a 15-ös autóbusszal. Garadna nyitva: 10 órától Háziasszony: Bosnyákné Molnár Erzsébet 46/

28 Május 26. Május 27. Május 28. Május 31. Pénteki túra: Igazi éjszakai túra. Lillafüred - Lusta- völgy - Kurta- bérci mh. - Kecskeláb- réti pihenő - Jávorkút - Bolhás Ómassa. Felső Majláth-ról 22,25-kor az 5-ös autóbusszal. Visszaindulás: Ómassáról 4,30-kor a 15-ös autóbusszal. Előzetes jelentkezés én 13 óráig. A túra minimum 5 fő jelentkezése esetén indul. Túravezető: Csendes Gyula 06-30/ Hossza: 14 km Szint: 370 m Szombati túra a Mátrába. (közös túra: MHTE-MVSC) Kékestető - Sas- kő - Disznó- kő - Markazi- kapu - Hatrapatak- tető - Rókalyuk- tető - Hegyes- tető - Markazi várrom - Markaz autóbusz megálló. Miskolc-Tiszai pu-ról 5,35-kor induló gyorsvonattal Vámosgyörkig (pótjegy!) majd átszállással Gyöngyösig, innen Volán busszal Kékestetőig. Túravezető: Zsadányi József 46/ / Hossza: 13 km Szint: 350 m Vasárnapi túra: Hollóstető - Ménes- lápa - Mezőhegyes - Macskalyuk - Bekénypuszta - Remete- forrás - Kiskút- völgy Kisgyőr. Búza térről 8,30-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Bencze István 06-30/ Hossza: 15 km Szint: 250 m Pisztrángos - Csókás - Szentléleki műút - Magos- kő - Sólyom- kő - Szentléleki út - Köpűs- nyereg - Szentlélek - Ómassa. Felső-Majláth-ról 8 órakor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Csetényi Gábor 46/ Hossza 9 km Szint: 400 m Április 21-től május 20-ig Bika csillagjegy. A Bika az állatöv második jegye, földies jellegű, szilárd és negatív. Uralkodó bolygója: Vénusz. 28

29 J Ú N I U S : Nyárelő, Szent Iván hava Június 3. Június 3-4. Június 4 5. Szombati túra: Bükkszentkereszt - Lófőtisztás - Kurta- hegy - Határ- rét - Vízfő - Jézus kútja Kács. Búza térről 6,15-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Huszár Sándor 46/ Hossza: 16 km Szint: 200 m Szombati sétatúra: Bükkszentkereszt - Áfonyás - Fehér- kő- lápa - Fehér- kő kilátó Lillafüred. Búza térről 8,30-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Balkányi Ferenc 46/ Hossza: 7 km Szint: 180 m Szombat-vasárnap: Kétnapos pünkösdi autóbuszos túra. Balassagyarmat Palócföld. Szervezi: az Elnökség Vasárnap Hétfő: PÜNKÖSD Június 7. Szerda: Séta a Tisza-Tavi Öko-Centrumban. Kiállítások, 3D-s vetítés, hajókirándulás a tavon, látogatás a tájházban, szabadtéri állatpark. Miskolc-Tiszai pu-ról 8 órakor induló vonattal, füzesabonyi átszállással Poroszlóra. (nem pótjegyes vonatok) Túravezető: Sasvári Gyuláné 46/ Helyi túra : Kifejezetten kényelmes túra Bükkszentlászló Kaán Károly forrás Fehér- kő- lápa - Hegyes-rét Vadas Jenő völgy Felső-Majláth. Újgyőri főtérről 9,10-kor a 68-as autóbusszal. Túravezető: Hatos Istvánné 06-20/ Hossza: 11 km Szint: 400 m Június 10. Szombati túra: Bükk-alja Nyugat felé: Kács - Kőhodály - Dobi- rét - Mész-tető - Berezdaljaipincesor - Cserépfalu - Égésalja Bogács. Búza térről 7,05-kor induló Volán busszal. Túravezető: Kun Gábor 06-70/ Hossza: 17 km Szint: 340 m 29

30 Június 10. Június 11. Június 14. Szombati sétaút: Majális-park - Király- kút - Forrás- völgy - Felső- forrás (jó idő esetén szalonnasütés) - Forrás- völgy Majális-park. a Majális-parkból 10 órakor. Túravezető: Füzes Ferencné 46/ Hossza: 6 km Szint: 200 m Vasárnapi túra: Pisztrángtelep Hárs-kút Csókás Udvarkő- barlang Kaszás- rét Felső- forrási dózer út Király- kút Chinoin Herman Ottó Emlékpark. Felső-Majláth-ról 8,15-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Dsupin Ida 06-30/ Hossza: 12 km Szint: 250 m Ómassa Alsó-borovnyáki dózer út - Jávor kút - Sebes- vízi dózer út Garadna. Felső-Majláth-ról 8 órakor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Zsigmond Dánielné 46/ / Hossza: 15 km Szint: 420 m Szerdai sétatúra: Bükkszentlászló - Kaán Károly forrás - Áfonyás - Bükkszentkereszt. Újgyőri főtérről 8,25-kor a 68-as autóbusszal. Túravezető: Miskolci Erzsébet 46/ Hossza 5 km Szint:180 m Június 15. Június 17. Csütörtöki klubdélután 17 órától. Kiselőadás az év emlőséről. Helye: Miskolc, Kacsóh Pongrácz u. 8. Szombat: Egynapos autóbuszos túra Szlovákiába. (Szepesség: Késmárk Lőcse) Szervezi az Elnökség. 30

31 Június 18. Június 21. Vasárnapi túra: Garadna Arany-lépcső - Csondró- völgy - Mályinka - Dédestapolcsány - Lázbérci víztároló Uppony. Felső-Majláth-ról 8,35-kor a 15-ös autóbusszal. Visszaérkezés: vonattal 19,13-kor Miskolcra. Túravezető: Máté Anita 06-70/ Hossza: 18 km Szint: 340 m Lillafüredről Tapolcára. Lillafüred - Fehérkő lápa - Bagoly-hegy alja - Som- hegy - Szeder bokor - Vörös- kő Miskolc-Tapolca. Felső-Majláth-ról 8,30-kor az 5-ös autóbusszal. Túravezető: Bencze István 06-30/ Hossza: 16 km Szint: 380 m Szerdai Nagyszülő- Unoka sétatúra: Újmassa Őskohó Hámori tó déli partja Lillafüred autóparkoló Mária- sétány Limpiászi- kereszt DVTK szabadidő- park (játszótér kalandpark). Felső-Majláth-ról 9,15-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Sasvári Gyula 46/ Hossza: 4 km Szint: 50 m Június 24. Szombat: II. GARADNAI NAPOK II. negyedévi névnaposok köszöntése, szalonnasütési lehetőség. Garadna nyitva: 10 órától. Háziasszony: Bosnyákné Molnár Erzsébet 46/ Június 25. Június 28. Vasárnapi túra: Ómassa Száraz-völgy Bánkút Nagy- mező - Kis- mező - Lusta- völgy Lillafüred. Felső-Majláth-ról 9,15-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Kerekesné Szücs Katalin 46/ Hossza: 19 km Szint: 540 m Ómassa - Bánkút - Faktor rét - Veres- sár- völgy - Nagymező Csipkés-kút - Alsó- borovnyák oldal Ómassa. Felső-Majláth-ról 8 órakor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Zsadányi József 46/ / Hossza: 17 km Szint: 470 m 31

32 Június 28. Június 29. Szerdai kirándulás Sárospatakra: Iskola Múzeum, Nagykönyvtár, Rákóczi vár megtekintése, utána fürdés Végardón. Miskolc-Tiszai pu-ról 7,35-kor induló vonattal Sárospatakra. Túravezető: Sasvári Gyuláné 46/ Csütörtök: Garadnai klubnap Felső-Majláth-ról 13,45-kor a 15-ös autóbusszal. Garadna nyitva: 10 órától Háziasszony: Bosnyákné Molnár Erzsébet 46/ Május 21-től június 21-ig Ikrek csillagjegy. Az Ikrek az állatöv harmadik jegye, levegős, változó jellegű és pozitív. Uralkodó bolygói: Merkúr. Az Ikrek jegy rövid jellemrajza: Mozgékony, fürge, gyors, a világra állandóan nyitott kíváncsiság él benne. Nyugtalan, örökmozgó, mindenütt ott akar lenni, mindenbe belefogni, mindent tudni akar. Aktív gondolkodású, gyorsan kapcsol, élénk, ugyanakkor meglehetősen felületes, hiszen épp azzal, hogy mindenbe belekap, állandó kíváncsiságával képtelen arra, hogy bármiben is igazán elmélyedjen. Szinte elpazarolja energiáit. 32

33 J Ú L I U S : Nyárhó, Szent Jakab hava Július 1. Július 2. Július 5. július 8. Július 9. Szombati túra Cserépfaluba: Répáshuta - Balla- völgy - Balla- barlang - Hór- völgy - Magyar katonasír - Suba-lyuk Cserépfalu. Búza térről 6,15-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Huszár Sándor 46/ Hossza: 16 km Szint: - m Vasárnapi geológiai túra: Vulkáni eredetű kőzetek és hozzájuk kapcsolódó ásványok. Bükkszentlászló, buszvégállomás - Hideg-víz - Bagoly-hegy nyerge- Lőrinc-hegy - Jávor-hegy - Lillafüred, autóbuszvégállomás. Újgyőri főtérről 8,30-kor a 68-as autóbusszal. Túravezető: Németh Norbert Hossza: 10 km Szint: 330 m Bükkszentkereszt Kis- déli kőkereszt - Felső Bagoly-hegy - Jávorhegy - Fehér- kő- lápai th. - Hegyes- rét - Vadas Jenő forrás - Hóvirág utca. Búza térről 8,30-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Sasvári Gyuláné 46/ Hossza: 14 km Szint: 320 m Szombati túra: Ómassa Bánkút Hármas-kút Kopasz-rét Szalajkavölgy Szilvásvárad. Felső-Majláth-ról 6,50-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Sütő Menyhért 46/ Hossza: 20 km Szint: 500 m Vasárnapi túra: Ómassáról - Ómassára. Ómassa - Szentlélek - Mária- forrás - Czakó- kő - Csondróvölgy - Ámor- forrás - Odvas- kői barlangszállás - Odvas- kő Mária- forrás - Szentlélek - Ómassa. Felső-Majláth-ról 8,15 -kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Pelyhéné Barna Csilla 06-20/ Hossza: 17 km Szint: 470 m 33

34 Július 12. Július 16. Július 19. Július 20. Július 22. Július 23. Ómassa Jubileumi- forrás - Farkas- nyak- völgy - Kapu- bérc - Csikorgó - Szentlélek - Szentléleki völgy - Garadna. Felső-Majláth-ról 8 órakor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Pap Attila 46/ Hossza: 15 km Szint: 300 m Vasárnapi túra: Pisztrángtelep Dolomit-bánya Szárdóka Nyavalyás -tető Jávorkúti út Szepesi rét (barlang) Vesszős-tető Lillafüred. Felső-Majláth-ról 8,15-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Hronyecz József 46/ Hossza: 12 km Szint: 250 m Kisgyőr - Hosszú- dűlő - Kékmező - Pap- lápa - Hármas határ Leányvár- tető Görömböly. Búza térről 8,30-kor a Volán busszal. Túravezető: Huszár Sándor 46/ Hossza: 12 km Szint: 200 m Csütörtöki klubdélután 17 órától. Kiselőadás az év hüllőjéről. Helye: Miskolc, Kacsóh Pongrácz u. 8. Szombat: Egynapos autóbuszos túra a Bodrogközbe. Szervezi: az Elnökség. Vasárnapi túra: Körbe a Barát-erdőn. Pereces autóbusz végállomás - Nagy-Ortás-tető - Külső Ortás - Csókás - Udvarkői barlang - Lencsés nyereg - Dolka tető - Molnár szikla - Majális park. Újgyőri főtérről 8,33-kor a 6-os autóbusszal. Túravezető: Máté Anita 06-70/ Hossza: 18 km Szint: 370 m 34

35 Július 26. Július 27. Ómassa Vadász völgy Jávorkút Sebesvízi dózer út - Közép-Garadna. Felső-Majláth-ról 8 órakor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Hronyecz József 46/ Hossza: 10 km Szint: 400 m Csütörtök: Garadnai klubnap Felső-Majláth-ról 13,45-kor a 15-ös autóbusszal. Garadna nyitva: 10 órától Háziasszony: Bosnyákné Molnár Erzsébet 46/ Július 29. Szombat: Túravezetői értekezlet Garadnán. Felső-Majláth-ról 9,45-kor a 15-ös autóbusszal. Július 30. Vasárnapi túra: Hollóstető Kurta- bérc Jávorkút Bolhási- pihenő Ómassa. Búza térről 8,30-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Kerekesné Szücs Katalin 46/ Hossza: 15 km Szint: 300 m Június 22-től július 22-ig Rák csillagjegy. A Rák az állatöv negyedik jegye, vizes, kardinális és negatív töltésű jegy. Uralkodó égiteste: Hold A Rák jegy rövid jellemrajza: Érzékeny és változékony. Mint minden vizes jegynél, erős hangsúlyt kapnak érzelmei, azaz emocionális beállítottságú, a világot inkább érzelmein keresztül szemléli, s érzelmekkel lehet őt leginkább befolyásolni. Eleinte félénk és visszahúzódó, de ha megszereti a társaságot, könnyen az érdeklődés középpontjába kerül. Meglehetősen otthon- és családszerető mind a női, mind a férfi Rák. 35

36 A U G U S Z T U S : Nyárutó, Kisasszony hava Augusztus 2. Bethlen emlékút. Diósgyőri vár Vaskapu Kohász út Fehér- kő- lápa Erzsébet- sétány Lillafüred. Diósgyőri vártól 8,30 órakor Túravezető: Szabó János 06-30/ Hossza: 12 km Szint: 350 m Augusztus 5. Szombat: Gömör-Tornai Fesztivál Tornabarakonyban Miskolc-Tiszai pu- ról 7,08-kor induló vonattal Tornanádaska felé. Túravezető: Hronyecz József 46/ Augusztus 6. Augusztus 9. Augusztus 12. Vasárnapi túra: Lillafüred Hollóstető Rejteki dózer út Kakukk-hegy Farkas- kő Bánya- hegy Kis- Kőhát nyerge Nagy- mező Csengő- lápa Csipkéskút Vadász- völgy Ómassa. Felső-Majláth-ról 8,45-kor az 5-ös autóbusszal. Túravezető: Csendes Gyula 06-30/ Hossza: 22 km Szint: 600 m Majális park - Ostoros- hegy - Ortás- tető - Kis Galya - Nagy Galya - Kaszás- rét - Lencsés- nyereg - Hámori- tó - Lillafüred. a Majális-parkból 9 órakor. Túravezető: Csetényi Gábor 46/ Hossza: 12 km Szint: 300 m Szombat: Csillaghullás megfigyelése. ÉJSZAKAI TÚRA Elemlámpa kötelező!!! Ómassa Száraz-völgy - Bánkút (szalonnasütés). A szánkópályáról a csillaghullás megfigyelése. Visszaindulás éjfél után a régi bánkúti úton Ómassáig. Meleg ruha, takaró, vagy hálózsák ajánlott! Személyautóval utazunk Ómassáig, ezért a férőhelyek miatt előjelentkezés szükséges! Jelentkezési határidő: Várjuk a szállítást vállaló autóstársak jelentkezését is. 18 órakor a Felső-Majláth-i autóparkolóból. Túravezető: Sasvári Gyula 46/ Hossza: 13 km Szint: 400 m 36

37 Augusztus 13. Augusztus 16. Vasárnapi túra: Ómassa Jubileumi forrás Szentlélek Köpűs- forrás Köpűs- kő Ferenc- forrás Garadna. Felső-Majláth-ról 9,20-kor induló 15-ös busszal. Túravezető: Hronyecz József 46/ Hossza: 11 km Szint: 300 m Közép Garadna - Sebes- vizi dózer út - Sebes- víz - Kühne A. út - Szirén- barlang - Jávorkút - Csipkéskút - Vadász- völgy - Ómassa. Felső-Majláth-ról 8 órakor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Kovács Béla 46/ Hossza: 14 km Szint: 400 m Nagyszülő- Unoka sétatúra: Ómassa Alabástrom barlang Sebesvízi elágazás Szövetség forrás Mókus odú melletti rét. A réten ügyességi játékok. A Garadna patakban papírhajó úsztatás, gátépítés. (gumicsizma, száraz váltóruha javasolt) Felső-Majláth-ról 8 órakor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Sasvári Gyuláné 46/ Hossza: 4 km Szint: 50 m Augusztus 17. Augusztus 19. Augusztus 20. Augusztus 23. Csütörtöki klubdélután 17 órától. Kiselőadás az év gombájáról. Helye: Miskolc, Kacsóh Pongrácz u. 8. Szombat: Egynapos autóbuszos túra Szlovákiába. Szervezi: az Elnökség. Vasárnap: GARADNAI NAPOK Garadna nyitva: 10 órától Háziasszony: Bosnyákné Molnár Erzsébet 46/ Ómassa - Száraz- völgy - Bánkúti síház - Csipkéskút - Jávorkút - Kühne A. út - Sebesvízi Panzió - Sebes- vízi dózer út - Garadna. Felső-Majláth-ról 8 órakor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Bencze István 06-30/ Hossza: 15 km Szint: 480 m 37

38 Augusztus 23. Augusztus 26. Augusztus 27. Augusztus 30. Szerdai sétatúra a Zemplénben: Sátoraljaújhely - Május kút-völgy - Nagy-nyugodó - Vörösnyereg - É-i zöld malmocska Rudabányácska. Innen busszal Széphalomba: a Magyar Nyelv Múzeumának megtekintése. - Sátoraljaújhely vasútállomásig busszal, onnan vonattal történik a hazautazás. Miskolc-Tiszai pu-ról 8,35-kor induló vonattal Sátoraljaújhelyre. Túravezető: Virányi Judit Hossza: 7 km Szint: 130 m Szombati túra: Hollóstető - Kurta- bérc - Hárs-hegy - Kurta- bérc Garadna. Búza térről 8,30-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Cseh Tivadar 46/ Hossza: 16 km Szint: 300 m Szombati sétatúra: Ómassa Alabástrom- hegy északi oldala Sebes-víz Közép-Garadna. Felső-Majláth-ról 9,15-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Balkányi Ferenc 46/ Hossza: 5 km Szint: 210 m Vasárnap: Ómassa - Szentlélek - Mária- forrás - Odvas-kő - Tardona források - Buzgó-kő - Térbikk - Köpüs- forrás Garadna. Felső-Majláth-ról 8,15-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Varga Jánosné 46/ Hossza: 18 km Szint: 460 m (közös túra: MHTE-MVSC) Kedvezménnyel utazóknak 65 Börzsöny-hegység. Nagymaros - Köves-mező - Hegyes-tető (Julianus barát kilátó) Szent Mihály- hegy - Dobozi Orom - Borostyánkői pihenő - Zebegény (Kálvária domb) - vasútállomás. Miskolc-Tiszai pu-ról 5,35-kor induló gyors - vonattal Budapestig majd átszállással Nagymarosra. (pótjegy váltása kötelező!) Találkozó: Miskolc-Tiszai pu-on 5,10-kor. Túravezető: Zsadányi József 46/ Hossza: 13 km Szint: 470 m 38

39 Augusztus 30. Szerdai H E L Y I T Ú R A : Bükkszentkereszt - Lófőtisztás - Kurta- hegy - Határ- rét - Latorvár. Búza térről 6,15-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Huszár Sándor 46/ Hossza: 14 km Szint: -- m Augusztus 31. Csütörtök: Garadnai klubnap Felső-Majláth-ról 13,45-kor a 15-ös autóbusszal. Garadna nyitva: 10 órától Háziasszony: Bosnyákné Molnár Erzsébet 46/ Július 23-tól augusztus 23-ig Oroszlán csillagjegy. Az Oroszlán az állatöv 5. jegye, tüzes, fix jellegű, pozitív. Uralkodó égiteste: Nap. Heves temperamentum, mély érzések, tüzes egyéniség. Szeret mindig a középpontban lenni, nem igazán érzi jól magát egy olyan társaságban, ahol nem Ő a központ. Büszke egyéniség, van benne valami királyi. 39

40 S Z E P T E M B E R : Őszelő, Szent Mihály hava Szeptember 2. Szombati túra az Ódor várhoz. Répáshuta Balla-völgy Hór- völgy földszakadás Nagylápa Ódor- vár Meredek- lápa Bükkzsérc. Búza térről 6,15-kor induló Volán busszal, bármely megállóban felszállási lehetőséggel. Túravezető: Huszár Sándor 46/ Hossza: 16 km Szint: 400 m Szombati túra a megújult Regéci várhoz: Regéc - Regéci vár Háromhuta. Miskolc-Tiszai pu-ról 7,06-kor induló vonattal. Túravezető: Cseh Tivadar 46/ Hossza: 10 km Szint: 260 m Szeptember 3. Szeptember 6. Szeptember 9. Szeptember 10. Vasárnapi túra: Közép-Garadna Sebes-víz Jávorkút Bolhás Ómassa. Felső-Majláth-ról 8,15-kor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Sütő Menyhért 46/ Hossza: 12 km Szint: 380 m lillafüredi kör Lillafüred - Vesszős völgy - Borókás teber - Jávorkúti út - Szepesi- rét és barlang - Savós- völgy Lillafüred. Felső-Majláth-ról 8,30-kor az 5-ös autóbusszal. Túravezető: Sasvári Gyula 46/ Hossza: 14 km Szint: 350 m Szombat: Egynapos autóbuszos túra hevesi tájakon. Szervezi: az Elnökség Vasárnapi túra: Bükkszentlászló Kaán Károly forrás Fehér- kő- lápa Lillafüred. Újgyőri főtérről 8,25-kor a 68-as autóbusszal. Túravezető: Hronyecz József 46/ Hossza: 10 km Szint: 350 m VIII. Tokaji bakancsos bortúrák teljesítménytúra (10, 15, 25, 35, 50 km-es távok) Szervezi: az MVSC Természetjáró Szakosztály 40

41 Szeptember 13. Garadna Három kúti-völgy - Szentléleki völgy - Köpűsforrás Barátság-kert Magas- kő Buzgó- kő Tardonaforrások Odvas- kő Szándék völgy fő-tető Kapi- hegy Tardona. Felső-Majláth-ról 8 órakor a 15-ös autóbusszal. Túravezető: Zsadányi József 46/ Hossza: 14 km Szint: 400 m Szerdai sétatúra: Majális-park - Chinoin - Keskeny- lyuk - Hársas- bérc - Forrás- völgy Majális-park. a Majális-parkból 9 órakor. Túravezető: Miskolczi Erzsébet 46/ Hossza: 7 km Szint: 150 m Szeptember 16. Szombat: III. GARADNAI NAPOK III. negyedévi névnaposok köszöntése, szalonnasütési lehetőség. Garadna nyitva: 10 órától. Háziasszony: Bosnyákné Molnár Erzsébet 46/ VI. Barangoló-barlangoló teljesítménytúra Szervezi: a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete Szeptember 17. Vasárnapi túra : Aggteleki Vörös tó - barlang - Borókás- teber - Béke- barlang Égerszögi- turistaház - Égerszög - Kánó - Kis-völgy- bérc - Meleg- oldal Rudabánya. Miskolc-Tiszai pu-ról 7,08-kor induló vonattal Jósvafő vasútállomásig. Túravezető: Bencze István 06-30/ Hossza: 17 km Szint: 300 m Vasárnapi túra: Bükkalja, Kelet felé Hór- völgyi útelágazás - Túrbucka - Mész- patak - Millenniumi kilátó - Cserépváralja - Várhegy - Felsőszoros - Dobi- rét - Kőhodály Tibolddaróc. Búza térről 8,25-kor induló Volán autóbusszal Mezőkövesd felé. Túravezető: Kun Gábor 06-70/ Hossza: 19 km Szint: 300 m 41

Diósgyőri Természetbarát Sport Klub (DTSK) 2016. ÉVI PROGRAMFÜZETE

Diósgyőri Természetbarát Sport Klub (DTSK) 2016. ÉVI PROGRAMFÜZETE Diósgyőri Természetbarát Sport Klub (DTSK) 2016. ÉVI PROGRAMFÜZETE Készítette a túravezetők javaslatai alapján az Elnökség jóváhagyásával: Kerekesné Szücs Katalin 1 - 2 - E l ő s z ó Kedves Sporttárs!

Részletesebben

Január. Február. Március

Január. Február. Március Január Január 12. Útvonal: Lillafüred István-kilátó Szepesi-barlang Savós-völgy Lillafüred Táv: 7 km Szint: 320 m Találkozó: 09:55, Felső-Majláth (5-ös busz megállója) Január 26. Borsó-hegyi emléktúra

Részletesebben

BOLDOGASSZONY PAPUCSA

BOLDOGASSZONY PAPUCSA BOLDOGASSZONY PAPUCSA TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET FELSŐTÁRKÁNY 2011. ÉVI TÚRATERVEZET A világban minden mozog - kezd el hát te is! - 2 - TÁJÉKOZTATÁS A Boldogasszony Papucsa Természetjáró Egyesület vezetősége

Részletesebben

Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület. Programfüzet

Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület. Programfüzet Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület Programfüzet 2014 A Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület 1998-ban alakult. Az egyesület alapvető célja a természetben való aktív túrázás népszerűsítése, különféle

Részletesebben

MVSC MVSC. Természetjáró Szakosztály Programfüzet 2012.

MVSC MVSC. Természetjáró Szakosztály Programfüzet 2012. Természetjáró Szakosztály Programfüzet 2012. Elég gyors a pulzusom. Nem a stressztől. Nincs különösebb okom az izgalomra. Mindössze az történt, hogy most kapaszkodtam fel a Sólyom-kőre. Ahogy kibukkanok

Részletesebben

Október... szüretelt ez a sok utas? Helyet kér, el nem fér a MÁV nem ludas. Oly kicsi a kocsi, láb lábon topog, csomagod - nem tudod, merre mocorog.

Október... szüretelt ez a sok utas? Helyet kér, el nem fér a MÁV nem ludas. Oly kicsi a kocsi, láb lábon topog, csomagod - nem tudod, merre mocorog. Az Újév vonatán Január szalutál, indul a vonat. Gyere hát, jóbarát, hagyd a gondokat!... Utazunk, haladunk, nótázik a sín kezdődő esztendő vaskerekein. Február lesi már nyűtt ülőhelyünk. Állomás - mindig

Részletesebben

BEKÖSZÖNTŐ. Sokféle úton lehet feljutni a hegyre, de mindig ugyanazt a Holdat fogod látni (Deepak Chopra)

BEKÖSZÖNTŐ. Sokféle úton lehet feljutni a hegyre, de mindig ugyanazt a Holdat fogod látni (Deepak Chopra) BEKÖSZÖNTŐ Sokféle úton lehet feljutni a hegyre, de mindig ugyanazt a Holdat fogod látni (Deepak Chopra) Mi turisták nyughatatlan természetűek vagyunk. Állandóan a csúcsokat akarjuk elérni. Pedig már jártunk

Részletesebben

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 1/2011. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2011. január 1. szombat Újév. Az év első délutáni sétájára

Részletesebben

MVSC. Természetjáró Szakosztály Programfüzet

MVSC. Természetjáró Szakosztály Programfüzet Természetjáró Szakosztály Programfüzet Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig

Részletesebben

január február március hé ke sz cs pé sz va 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

január február március hé ke sz cs pé sz va 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 2015 január február március 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 1 2 3 4 5 6 7

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ IV. NEGYEDÉV 10.06. Budapesti Középfokú Tájékozódási Túrabajnokság: Silvanus Kupa Silvanus SE Információ: www.tajbpbajn.x3.hu 10.06. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység Apáthy-szikla 10.06.

Részletesebben

Tennessee Williams: Két hely között az idő a legnagyobb távolság. Beköszöntő

Tennessee Williams: Két hely között az idő a legnagyobb távolság. Beköszöntő Tennessee Williams: Két hely között az idő a legnagyobb távolság Beköszöntő 2014 a visszatekintés és a megemlékezés éve volt. Összefogtunk, hogy múltunk bemutatásán át - a jelenben munkálkodva - megismertessük

Részletesebben

Ballada az évszakok változásáról

Ballada az évszakok változásáról Ballada az évszakok változásáról Olyanok a csillagok az égbolton, mint a mindenség vándorai. A Hold a fővándor ezüst, vagy sápatag fényével. Fényszikrák, fénytollak vándorolnak, újra és újra járják útjukat.

Részletesebben

Kárpát Egyesület Eger

Kárpát Egyesület Eger Kárpát Egyesület Eger túraprogramjai 2013-ban Január 5. szombat Az első Köszöntsünk együtt Újévet! Eger (Berva) Berva-tető Guba ház Leshely Les-ház Eger (Berva) Táv: 7 km, szint: 260 m Találkozó: 9.10

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ IV. NEGYEDÉV 10.03. Őszi túrázói tanfolyam (elméleti oktatás) 3 10.05. Autóbuszos túra a Mátra-hegységbe Helyszín: Mátra-hegység Túrázók Baráti Köre Természetjáró Egyesület Utazás: autóbusszal Információ:

Részletesebben

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv)

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) 1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Figyelem: A túrák előtt

Részletesebben

Természetjáró Egyesület

Természetjáró Egyesület A programfüzetet készítette: Miskolci Vasutas Kavecz Milán Természetjáró Egyesület Programfüzet 2009 Hagyjatok, oh, hagyjatok nem nézni A frivól jelenvilág képébe!... Hagyjatok rohannom olykor-olykor Vadon

Részletesebben

1073 Budapest Akácfa u. 56. fsz.4. Adószám: 19667544-2-42 Főv. Bíróság bejegyzés: 3653. ,,Kilométer falók védőnők gyalog, kétkeréken. TÚRAKIÍRÁS.

1073 Budapest Akácfa u. 56. fsz.4. Adószám: 19667544-2-42 Főv. Bíróság bejegyzés: 3653. ,,Kilométer falók védőnők gyalog, kétkeréken. TÚRAKIÍRÁS. MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE Közhasznú Szervezet 1073 Budapest Akácfa u. 56. fsz.4. Mottó: Védőnők az egészséges boldog családokért Adószám: 19667544-2-42 Főv. Bíróság bejegyzés: 3653,,Kilométer falók védőnők

Részletesebben

A túrafüzetet összeállította: Váradi Zsófia túrabizottság vezető. A kiadvány a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült.

A túrafüzetet összeállította: Váradi Zsófia túrabizottság vezető. A kiadvány a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült. Január 2011 52 1 2 01 3 4 5 6 7 8 9 02 10 11 12 13 14 15 16 03 17 18 19 20 21 22 23 04 24 25 26 27 28 29 30 05 31 április 2011 13 1 2 3 14 4 5 6 7 8 9 10 15 11 12 13 14 15 16 17 16 18 19 20 21 22 23 24

Részletesebben

II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ:

II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ: II. NEGYEDÉV 04.07. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység, Harangvölgy Leánykökörcsin virágzás 04.07. Látogatás a Ferenc-hegyi barlangban Helyszín: Budapest, Ferenc-hegyi barlang Barlangtúra

Részletesebben

2007. JÚNIUS 18-24. MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE

2007. JÚNIUS 18-24. MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE 1 Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 3304 Eger, Sánc út 6. - Levélcím: 3301 Eger, Pf.: 116. Ig. közv.: (36) 422-700 Tel.: (36) 411-581 Fax: (36) 412-791 E-mail: bnptitkarsag@bnp.kvvm.hu 2007. JÚNIUS 18-24.

Részletesebben

Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át!

Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Jelentkezés a Találkozóra Koszovácz Erzsi/Zsebinél

Részletesebben

Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület

Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület A Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület 1998-ban alakult. Az egyesület alapvető célja a természetben való aktív túrázás népszerűsítése, különféle szakági túrázás igény szerinti kielégítése. Ezen túl

Részletesebben

Minden Héten Túrázzunk Együtt

Minden Héten Túrázzunk Együtt Beköszöntő A természetjáró emberek furcsa egyének. Nem nyugtatja őket a város aszfaltja, a nyüzsgés, a boltokban való kószálás és a pénzköltés. A turistákat hívják a hegyek, a magasságok, közelebb kívánkoznak

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE Semmi sem nehéz. Ezt kell gondolnod, Mielőtt bármit is tennél. Semmi sem könnyű. Ezt kell érezned, Mielőtt bármit is mondanál. (Sri Chinmoy) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2015. Az

Részletesebben

2009 JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS

2009 JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS 2009 JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 5 12 19 26 2 9 16 23 2 9 16 23 30 H K 6 13 20 27 3 10 17 24 3 10 17 24 31 K SZ 7 14 21 28 4 11 18 25 4 11 18 25 SZ CS 1 8 15 22 29 5 12 19 26 5 12 19 26 CS P 2 9 16 23 30

Részletesebben

Wass Albert - MESE AZ ERDŐRŐL /Erdők könyve/

Wass Albert - MESE AZ ERDŐRŐL /Erdők könyve/ " Turista az, aki gyönyörködve járja a természet utait, aki megbecsüli a természet szépségeit, és aki nem másért vállalja a természet járásával együtt járó kényelmetlenségeket, mint magáért a természetért

Részletesebben

MVSC JANUÁR. Az élet egy száguldó vonat, amiről néha jó lenne leszállni, és állni a peronon. (Grace klinika c. film)

MVSC JANUÁR. Az élet egy száguldó vonat, amiről néha jó lenne leszállni, és állni a peronon. (Grace klinika c. film) MESE AZ ERDŐRŐL Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett. Ha megállsz egy pillanatra,

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

Wass Albert - MESE AZ ERDŐRŐL /Erdők könyve/

Wass Albert - MESE AZ ERDŐRŐL /Erdők könyve/ " Turista az, aki gyönyörködve járja a természet utait, aki megbecsüli a természet szépségeit, és aki nem másért vállalja a természet járásával együtt járó kényelmetlenségeket, mint magáért a természetért

Részletesebben

2004. ÉVIPROGRAMJA AZ MVSC

2004. ÉVIPROGRAMJA AZ MVSC 2004 JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 5 12 19 26 2 9 16 23 1 8 15 22 29 H K 6 13 20 27 3 10 17 24 2 9 16 23 30 K SZ 7 14 21 28 4 11 18 25 3 10 17 24 31 SZ CS 1 8 15 22 29 5 12 19 26 4 11 18 25 CS P 2 9 16 23 30

Részletesebben

Beköszöntő. Elnökség. Minden Héten Túrázzunk Együtt

Beköszöntő. Elnökség. Minden Héten Túrázzunk Együtt Beköszöntő Radnóti Miklós Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messze ringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

Részletesebben

4/2009. számú körlevél

4/2009. számú körlevél 4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink

Részletesebben

Festés. (ismeretlen költő) MVSC TALÁLKOZÓK

Festés. (ismeretlen költő) MVSC TALÁLKOZÓK 2006 JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 2 9 16 23 30 6 13 20 27 6 13 20 27 H K 3 10 17 24 31 7 14 21 28 7 14 21 28 K SZ 4 11 18 25 1 8 15 22 1 8 15 22 29 SZ CS 5 12 19 26 2 9 16 23 2 9 16 23 30 CS P 6 13 20 27 3

Részletesebben

2013. Pécs Városi Természetbarát Bizottság

2013. Pécs Városi Természetbarát Bizottság "A turista messze földekre a gőz segélyével is elutazhat, hogy azonban a valódi turista nevet kiérdemelje, gyalogtúrákat kell tennie akár a havasok legmagasabb csúcsára, akár pedig a legmélyebb fekvésű

Részletesebben

II. NEGYEDÉV.

II. NEGYEDÉV. II. NEGYEDÉV 04.04. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 3 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI 04.05. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 4 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia

Részletesebben

Beszámoló A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség I.-III.

Beszámoló A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség I.-III. Beszámoló a B.-A. A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 2017. II. I.-III. III. negyedévi működéséről, programjairól ról,, gazdálkodásáról A Szövetség 2017. II.-III. negyedévi működése során is az Alapszabály

Részletesebben

ÓMASSA LILLAFÜRED PERECES TOKAJI F. U. KANDÓ K. U. DIÓSGYŐRI VÁR DIÓSGYŐRI GIMN. FELSŐ-MAJLÁTH MAJÁLIS-PARK BEREKALJA BÜKKSZENTLÁSZLÓ VASGYÁR AVAS VK. TAMPERE VR. BÁBONYI-BÉRC BODÓTETŐ EGYETEMVÁROS AVAS

Részletesebben

Bakancsban, vasparipával!

Bakancsban, vasparipával! Bakancsban, vasparipával! Vasutas Természetjárók Szövetsége, 1113 Budapest, Villányi út 48/b. 2/1. Asz.: 19021887-1-43 3/2016. VTSZ. Kapják: valamennyi szakosztály, önálló egyesület, felügyelő bizottság,

Részletesebben

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése Népművelők Vándorgyűlése Miskolc, 2007. november 29 december 1. Konferencia helyszíne: Művészetek Háza (Rákóczi u. 5.) Szekcióülések helyszíne: Művészetek

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ MVSC. Új évet hozzon a nesztelen iramló idő, Jöjjön már a rég várt, csodálatos jövő!

KÖSZÖNTŐ MVSC. Új évet hozzon a nesztelen iramló idő, Jöjjön már a rég várt, csodálatos jövő! KÖSZÖNTŐ Borongós napok tűnjetek tova, Okkal szomorú ne legyél soha! Lépteid kísérje töretlen szerencse, Derűs percek rajzoljanak mosolyt a szemedre! Oszoljanak el az óévnek sötét árnyai, Gúzsból szabaduljanak

Részletesebben

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA 2012. ÉVI TÚRANAPOK JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 2 9 16 23 30 6 13 20 27 5 12 19 26 K 3 10 17 24 31 7 14 21 28 6 13 20 27 SZ 4 11 18 25 1 8 15 22 29 7 14 21 28 CS 5 12 19 26 2 9 16 23 1 8 15 22 29 P 6 13 20

Részletesebben

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard)

Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) Az életet visszafelé tekintve lehet lemérni, de előre tekintve kell élni. ( Kierkegaard) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2014. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja:

Részletesebben

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY II. félévi és a JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE SZEPTEMBER

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY II. félévi és a JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE SZEPTEMBER A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2019. II. félévi és a 2020. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE 1 SZEPTEMBER 01., 08., 15., 22., 29. Vasárnap. KÖNNYŰ TÚRÁK A BUDAI HEGYSÉGBEN 01. Vasárnap. TÚRA

Részletesebben

BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ

BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ Aggteleki rövidtúra (1 óra/1 km) Vörös-tói túra (2 óra/2,3 km) Hosszútúra (kb. 5 óra/7 km) Retek-ági speciális túra

Részletesebben

Bükki barlangok jelvényszerző túramozgalom

Bükki barlangok jelvényszerző túramozgalom Bükki barlangok jelvényszerző túramozgalom A Bükk-hegységben tett kirándulásaink különleges, izgalmas látnivalói a barlangok. Több százat találhatunk belőlük szerte a Bükk mészkővonulatainak turistaútjai

Részletesebben

I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ

I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ Debrecen - Erdőspuszta 2010. szeptember 18. szombat I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ 2010. szeptember 18. szombat A Magyar Diáksport Szövetség és a Hajdú-Bihar Megyei

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 1 / 8 2009. 08. 19. 17:37 Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. évi túrák tervezetei I. negyedév hónap nap "A" túra túravezető

Részletesebben

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét Csihák Laci és barátai biztosítják

Részletesebben

II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20)

II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) II. NEGYEDÉV 04.01. Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467 04.01. Medvehagyma túra Helyszín: Gerecse-hegység Várpalota Gyalogtúra

Részletesebben

MVSC MVSC MEGYEI TÚRAMOZGALMAK JANUÁR. Január 2. vasárnap

MVSC MVSC MEGYEI TÚRAMOZGALMAK JANUÁR. Január 2. vasárnap 2005 JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 3 10 17 24 31 7 14 21 28 7 14 21 28 H K 4 11 18 25 1 8 15 22 1 8 15 22 29 K SZ 5 12 19 26 2 9 16 23 2 9 16 23 30 SZ CS 6 13 20 27 3 10 17 24 3 10 17 24 31 CS P 7 14 21 28

Részletesebben

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 5/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Köszönjük a Vértesi Barangolások segítő csapat résztvevőinek

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

Utazzon velünk a Facebookon is! Azonnal értesülni szeretne legfrissebb híreinkről, menetrendi- és forgalmi változásokról? Nyomjon egy lájkot itt: www.facebook.com/mvkzrt Az MVK Zrt. Ikarus 31 és Ikarus

Részletesebben

BFTE elnökségi ülés 2012. évi 1. Jelen vannak: Boronkai József, Makár Richárd, Izsépy Andrea vezetőségi tagok

BFTE elnökségi ülés 2012. évi 1. Jelen vannak: Boronkai József, Makár Richárd, Izsépy Andrea vezetőségi tagok Helye: 3525 Miskolc, Madarász Viktor u. 4. Ideje: 2012.01.12, Csütörtök, 17:00 BFTE elnökségi ülés 2012. évi 1. Jelen vannak: Boronkai József, Makár Richárd, Izsépy Andrea vezetőségi tagok Napirend: 2011.évi

Részletesebben

2016. október hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

2016. október hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2016. október hónapra tervezett sebességmérések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye B-A-Z Megyei Közlekedésrendészeti Osztály - Forgalomellenőrző Alosztály október

Részletesebben

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 4/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Fontos tudnivalók: Mint minden évben, idén is lesz nyári szünet.

Részletesebben

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012.

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012. Január Dát. Részletes útvonal Szám: Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 03. (szombat)budai hegyek: Csillebérc, Makkosmária Budakeszi erdő,virágvölgy,mezei Mária háza kivülről,himnusz

Részletesebben

354748 aszfalt keskeny műút A 94 m 1 m 0 m J (Ady Endre utca) 1 T20_1 306301 aszfalt keskeny műút A 63 m 1 m 0 m NxJ3 COMMENT 1 T20_1

354748 aszfalt keskeny műút A 94 m 1 m 0 m J (Ady Endre utca) 1 T20_1 306301 aszfalt keskeny műút A 63 m 1 m 0 m NxJ3 COMMENT 1 T20_1 Mátraverebély 918234 aszfalt keskeny műút A 145 m 0 m 0 m 1 T20_1 918235 aszfalt keskeny műút A 223 m 1 m 0 m 1 T20_1 354747 aszfalt keskeny műút A 123 m 1 m 0 m J (Ságvári Endre utca) 1 T20_1 Móricz kocsma

Részletesebben

Tájékoztatás: 06 (1)

Tájékoztatás:   06 (1) Sítúra Bizottságunk síszezonban minden kedves sporttársat, érdeklődőt kortól függetlenül szeretettel vár. Az eseménynaptárban szereplő túrák az időjárási és hóviszonyoktól függően bővülhetnek, vagy elmaradhatnak.

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÉRTÉKTÁR NYILVÁNTARTÁSA

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÉRTÉKTÁR NYILVÁNTARTÁSA I. AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERGAZDASÁG 1 I/1 Cigándi apróbéles 2/2014. (II. 5.) Hvt. 1. (1) bekezdés j) pontja alapján került felvételre 2 I/2 Szomolyai rövidszárú feketecseresznye 7/2014. ( II.5.) Hvt. 1. (1)

Részletesebben

6/2009. számú körlevél

6/2009. számú körlevél Dachstein - 2009 6/2009. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu 2 FONTOS! Olvassátok el az utolsó oldalt!

Részletesebben

A Közgyűlés XIII-203/ /2016. számú határozatának 1. melléklete. Módosító okirat

A Közgyűlés XIII-203/ /2016. számú határozatának 1. melléklete. Módosító okirat A Közgyűlés XIII-203/315.097/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: Módosító okirat A Miskolci Közintézmény-működtető Központ Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által

Részletesebben

Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára

Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára Átlagos csoportlétszám: 15 30 fő esetén. Célmeghatározás: Ismerkedés Magyarország egyik leghíresebb iskolavárosával,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségi ülésén április 18-án a Szövetség hivatalos helyiségében.

Jegyzőkönyv. Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségi ülésén április 18-án a Szövetség hivatalos helyiségében. Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségi ülésén 2016. április 18-án a Szövetség hivatalos helyiségében. Jelen voltak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Makár Richárd: Köszöntötte

Részletesebben

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1.

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1. Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz 2018. április 28.- május 1. Nemrég a Keszthelyi hegységben túráztunk, az egyik kilátóból szépen látszott a 2018. évi Tour majális túra színtere, a Tapolcai medence a

Részletesebben

2014. " Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát.

2014.  Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát. " Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát. /Benedek István: Csavargás az Alpokban/ 2014. Pécsi Sport Nonprofit

Részletesebben

FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ ZRT. SPORTKÖR -TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY- 2015. ÉVI PROGRAMJA

FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ ZRT. SPORTKÖR -TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY- 2015. ÉVI PROGRAMJA FKF ZRT SPORTKÖR TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ ZRT. SPORTKÖR -TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY- 2015. ÉVI PROGRAMJA A természetjáró szakosztály vezetősége Vezetés Tisztség Név E-mail

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Évnyitó túra Helyszín: Normafa Találkozás: 9.45 órakor Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka 01.08. Sítúra Helyszín: Budai-hegység Útvonal: Normafa Libegő Budakeszi

Részletesebben

II. NEGYEDÉV. 04.09. Természetjáró Alapismereti Oktatás 1 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467

II. NEGYEDÉV. 04.09. Természetjáró Alapismereti Oktatás 1 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467 II. NEGYEDÉV 04.05-06. Húsvéti tekergés Helyszín: Csepel A gyerekekkel közös ajándékozás, főzés. Időjárástól függően lehet, hogy két nap. Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) 212-5555

Részletesebben

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között Jegyváltás Nyitva tartás Jegykiadás (a feltüntetett árak bruttó árak,27% áfát tartalmaznak) A program

Részletesebben

Az iskola-egészségügyi körzetek ellátási területéről

Az iskola-egészségügyi körzetek ellátási területéről A 30/2016. (XI.11.) önkormányzati rendelet 4. melléklete Az iskola-egészségügyi körzetek ellátási területéről 1. számú iskola-egészségügyi körzet Földes Ferenc Gimnázium 3525 Miskolc, Hősök tere 7. Miskolci

Részletesebben

MVSC. 2016.01.16. szombat DIÁKTÚRA Szervező: a B.A.Z. Megyei Természetjáró Szövetség

MVSC. 2016.01.16. szombat DIÁKTÚRA Szervező: a B.A.Z. Megyei Természetjáró Szövetség JANUÁR 2016.01.02. szombat MEGYEI ÉVNYITÓ TÚRA Ómassa - Köpüs forrás - Magos-kő - Vidróczky-barlang - Vilma sziklája - Turista Emlékpark (13 órakor Találkozó a megye túrázóival, a túraév megnyitása) innen

Részletesebben

TERMÉSZETJÁRÓINK ŐSZI TÚRÁI 2013-BAN

TERMÉSZETJÁRÓINK ŐSZI TÚRÁI 2013-BAN Miskolci Egyetem TERMÉSZETJÁRÓINK ŐSZI TÚRÁI 2013-BAN Kőlyuk-galya, Fehérkő-lápa, Koprova, Örvény-kő, Felvidéki várak, Király-hegy, Felsőtárkány, Kőlyuk-barlang, Észak-Bükk kövei, Sebes-víz, Szlovák Paradicsom,

Részletesebben

Kerékpártúra útvonalak

Kerékpártúra útvonalak Kerékpártúra útvonalak Szelce-Szádvár kerékpár körtúra Az Aggtelek-Domica határátkelőtőla Baradla-barlang aggteleki bejáratáig tartó 51 km hosszúságú, kb. 200 m-es szintkülönbségű kerékpáros körtúra 32

Részletesebben

Váltópontok megközelítése egyénileg

Váltópontok megközelítése egyénileg Váltópontok megközelítése egyénileg 1. szakasz (női): Eger, Dobó tér (47 54'08.1"N 20 22'36.4"E) - Eger, Dobó tér (47 54'08.1"N 20 22'36.4"E) Verseny útvonala: Dobó- tér; Eszperantó sétány; Érsekkert /Klapka

Részletesebben

27. Bosch Szarvasűzők Itiner

27. Bosch Szarvasűzők Itiner 27. Bosch Szarvasűzők Itiner 1. szakasz (női): Eger, Dobó tér (47 54'08.1"N 20 22'36.4"E) - Eger, Dobó tér (47 54'08.1"N 20 22'36.4"E) Verseny útvonala: Dobó- tér; Eszperantó sétány; Érsekkert /Klapka

Részletesebben

2017. I. negyedév január -- február --március szeptember

2017. I. negyedév január -- február --március szeptember JANUÁR-FEBRUÁR-MÁRCIU 2017. I. negyedév január -- február --március szeptember T ú r a v e z e t ő i n k Fábián Ágnes szakosztályvezető Tel: 0612400427 06302986251 Farkas Márton szakosztályvezető helyettes

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Újévköszöntő túra a bécsi koncert után Helyszín: Normafa Találkozó: 9.45 órakor Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka 01.05. Sítúra-/nosztalgia/ Sífutás, Újévköszöntő

Részletesebben

TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET

TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET BOLDOGASSZONY PAPUCSA TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET FELSŐTÁRKÁNY 2014. ÉVI TÚRATERVEZET Társaságban kellemesebb gyalogolni és izzadni is! TÁJÉKOZTATÁS A Boldogasszony Papucsa Természetjáró Egyesület vezetősége

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV. BTSSZ Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70)

IV. NEGYEDÉV. BTSSZ Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) IV. NEGYEDÉV október Idényzáró közös főzés Helyszín: Későbbi kiírás szerint Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) 212-5555 10.01. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Silvanus Kupa

Részletesebben

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. www.gyongyvirag-te.hu. 1/2015.

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. www.gyongyvirag-te.hu. 1/2015. 1/2015. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu Figyelemfelhívás néhány pontban: 2015. januári februári programkiírás

Részletesebben

Elnökségi Ülés október 22.

Elnökségi Ülés október 22. Elnökségi Ülés 2013. október 22. Jelen vannak: Napirendi pontok: Jelenléti ív szerint 1./ 2013. 09. 10-i és 2013.07.16-i elnökségi ülés határozatainak áttekintése. 2./ Beszámoló a Szövetség 2013. III.

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014.

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014. számú körlevél 2014. júliusi augusztusi programkiírás Fontos tudnivalók:

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Évnyitó túra Helyszín: Normafa Találkozás: Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka, 9.45 órakor 01.06. Sítúra-/nosztalgia/ Sífutás, Újévköszöntő túra Helyszín:

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. július eleje

III. NEGYEDÉV. július eleje III. NEGYEDÉV július eleje Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.05-07. Alföldi Kék túra 3. szakasz Helyszín: Kelet-Alföld,

Részletesebben

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K BARLANGJAINK LÁTOGATÁSI RENDJE 2013. március 1. - 2013. március 31. között Nyitvatartás: Aggteleken, Vörös-tónál, Jósvafőn és Bódvarákón naponta 8.00 órától 16.00 óráig. Jegykiadás: Aggteleken és Bódvarákón

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. július eleje

III. NEGYEDÉV. július eleje III. NEGYEDÉV július eleje Kéktúra vándorlás az Alföldi-kéken Helyszín: Alföld Későbbi részletes kiírás szerint Eötvös Loránd Természetbarát Egyesület, (MTSZ) Információ: Matolcsi György +36 (30) 732-6002

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÉRTÉKTÁR NYILVÁNTARTÁSA

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÉRTÉKTÁR NYILVÁNTARTÁSA I. AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERGAZDASÁG 1 I/1 Cigándi apróbéles 2/2014. (II. 5.) Hvt. 1. (1) bekezdés j) pontja alapján került felvételre 2 I/2 Szomolyai rövidszárú feketecseresznye 7/2014. ( II.5.) Hvt. 1. (1)

Részletesebben

Vágányzári információ

Vágányzári információ Értesítjük tisztelt utasainkat, hogy 9. szeptember 12-tl 9. november 1-ig Rákos Hatvan állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Budapest Hatvan vasúton a vonatok módosított menetrend

Részletesebben

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: /2012.

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: /2012. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu 1/2012. számú körlevél 2012. januári februári programkiírás Figyelemfelhívás néhány pontban:

Részletesebben

Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár

Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár A Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság túráin kirándulásain Természetismereti felvilágosító, út és létesítményellenőrző

Részletesebben

MAGYAR EGYETEMI - FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÁLTÓFUTÓ BAJNOKSÁG (MEFOB)

MAGYAR EGYETEMI - FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÁLTÓFUTÓ BAJNOKSÁG (MEFOB) A 28. Bosch SZARVASŰZŐK keretében megrendezésre kerülő MAGYAR EGYETEMI - FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÁLTÓFUTÓ BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2018. április 7. 28. Bosch Szarvasűzők Országos váltófutóverseny Magyar

Részletesebben

Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület. Programfüzet

Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület. Programfüzet Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület Programfüzet 2012 A Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület 1998-ban alakult. Az egyesület alapvetı célja a természetben való aktív túrázás népszerősítése, különféle

Részletesebben

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Forrás: www.starity.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára

Részletesebben

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek Baradla-barlang, aggteleki rövidtúra 700Ft/fő A túra hossza: 1 km

Részletesebben

Csepel Csillagtelep / Pestszentlőrinc vasútállomás

Csepel Csillagtelep / Pestszentlőrinc vasútállomás 36 autóbusz menetrend és vonal térkép 36 Csepel Csillagtelep / Pestszentlőrinc vasútállomás Váltás Teljes Weboldal Nézetre A 36 autóbusz vonal (Csepel Csillagtelep / Pestszentlőrinc vasútállomás)6 útiránya

Részletesebben

Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016.

Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016. Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016. Közösségi szolgálat Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános iskolája és Sportiskolája Tájékoztató anyag az iskola

Részletesebben

szeptember.01 vasárnap

szeptember.01 vasárnap Nap szeptember.01 vasárnap 2013.szeptember hónapra tervezett sebességmérések Mérés tervezett helye 09.00-11.00 Parád belterülete 11.00-13.00 Sirok belterülete 13.30-15.00 Egerbakta belterülete szeptember.02

Részletesebben

5/2009. számú körlevél

5/2009. számú körlevél 5/2009. számú körlevél Tirol Hintertux(2004) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. szeptember 5-6. ( szombat - ) vasárnap

Részletesebben