Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. FEJEZET TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 3. SZ.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. FEJEZET TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 3. SZ."

Átírás

1 Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. FEJEZET TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: július 4. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR

2 2 A Kecskeméti Főiskola Szenátusa, a nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 12. (3) bekezdés eb) pont szerinti jogkörében eljárva, az Nftv. 11. (1) bekezdés a) pontban foglalt kötelezettségnek eleget téve, az Nftv-ben, valamint a 248/2012. (VIII. 31.) és 79/2006. (IV. 5.) Kormányrendeletekben foglalt felhatalmazás alapján, a Kecskeméti Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) Szervezeti és Működési Szabályzatának harmadik részét képező Hallgatói Követelményrendszer harmadik fejezeteként, a hallgatók tanulmányi rendjéről, valamint az ismeretek, készségek és képességek elsajátításának, megszerzésének és ellenőrzésének rendjéről szóló tanulmányi és vizsgaszabályzatot az alábbiak szerint határozza meg. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. FEJEZET TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 1 Értelmező rendelkezések 1. (1) A kreditrendszerrel összefüggő fogalmak: a) Kredit: egy kredit annak a sikeresen lezárt tanulmányi munkának a mérőszáma, amelyet egy átlagos képességű hallgató, összesen 30 órás tanulmányi munkával ér el. (2) 2 A tantervvel és a tanrenddel összefüggő fogalmak: a) Tantárgy: előre meghatározott tanulmányi és vizsgakövetelménnyel rendelkező tantervi tanulmányi egység, a hozzárendelt kredittel. b) Kurzus: egy adott tantárgy és/vagy tantárgyelem adott félévre vonatkozó órarendi megjelenítése. c) ETR: Egységes Tanulmányi nyilvántartási Rendszer d) Tantárgyi követelmények: az ETR kurzusonkénti menüpontjában megjelenített leírás, amely tartalmazza az adott tantárgy/kurzus adatait (szak, szakirány/specializáció, kód, típus, óraszám, kredit, tartalom, segédlet, kötelező és ajánlott irodalom, valamint a teljesítéshez szükséges követelmények és azok értékelési módja, a számonkérés módja, témakörei, a jelentkezés idejét és módját, a pótlás lehetőségét). e) Regisztrációs hét: a tantárgyak tényleges felvételére meghatározott egyhetes időtartam a szorgalmi időszak kezdetén. f) Bejelentkezés: a félév hallgató általi aktiválása az adatok egyeztetésével az ETR-en keresztül a regisztrációs hetet megelőzően. g) Leckekönyv: a 79/2006. (IV.5.) Korm. rendelet 15/D. (1) bekezdés c) pontja szerinti, az ETRből kinyomtatott, hitelesített és szétválaszthatatlanul összetűzött okirat. (3) Tanulmányi teljesítmény étékelésével összefüggő fogalmak: a) Javítóvizsga: sikertelen vizsga utáni első javítási kísérlet. b) Ismétlő javítóvizsgák: az első két sikertelen vizsga (vizsga, javítóvizsga) utáni vizsgák A szabályzatot, november 29-ei ülésén fogadta el a Szenátus. 2 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től.

3 3 (1) Gyakorlatorientált (duális jellegű) képzés: az alapképzés olyan formája, melyben a hallgatók szorgalmi időszakon belüli gyakorlati képzésére, a Főiskolával szerződéses kapcsolatban álló vállalati partnernél kerül sor, a mintatantervhez képest hosszabb időtartamban. (2) Gyakorlatorientált képzés esetén a tanulmányi és vizsgakövetelményekre vonatkozó előírásokat, az e szabályzatban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni és teljesíteni. A képzési időszakok és azok belső ütemezésének rendje 3. (1) A tanév két képzési időszakból (félév) áll. (2) 3 A félévek általános időbeosztásában a szorgalmi időszak időtartama hét, míg a vizsgaidőszak minimálisan 5 hét. A tanév rendjét a rektor határozza meg. (3) A téli, tavaszai és nyári szünetek együttes hossza legalább 6 hét. (4) A szorgalmi időszakban a hallgatók véleményét kikérve, illetve kezdeményezésükre legfeljebb 6 nap tanítási szünet engedélyezhető. 4. (1) Az adott szak aktuális félévének általános időbeosztását a dékán, a rektorral egyeztetve határozza meg. (2) A félév időbeosztását legkésőbb a regisztrációs hetet megelőző héten kell közölni a hallgatóval. (3) A tanítási szünetek időpontját a dékán, a rektorral egyeztetve határozza meg és a helyben szokásos módon közli a hallgatókkal. 5. (1) A tanórák időtartama 45 perc. (2) A tanórák után legalább 10 perc szünetet kell tartani. (3) Az egymást követő tanórák egybefüggő megtartására (összevonás) az oktatás folyamatossága érdekében, az érintett hallgatói közösség egyetértésével kerülhet sor. (4) A szakmai (pedagógiai, termelési, üzemi) gyakorlatok napi időtartama legfeljebb 8 óra lehet. A tantárgyfelvétel 6. (1) A hallgató, az általa összeállított egyéni tanulmányi rend (továbbiakban: egyéni tanrend) szerint haladva teljesíti tanulmányi kötelezettségeit, a jogszabályokban, illetve a jelen szabályzatban foglalt előírások figyelembe vételével. (2) 4 A Főiskola, az egyéni tanrend összeállítását ajánlott tanterv (mintatanterv) közzétételével segíti annak érdekében, hogy az adott szak a képzési és kimeneti követelményekben előírt időtartam alatt legyen elvégezhető, ugyanakkor a mintatanterv nem köti a hallgatót. (3) A gyakorlatorientált képzésben részt vevő hallgató, a Főiskola és a vállalati partner által közösen meghatározott mintatanterv szerint, illetve figyelembe vételével köteles kialakítani az egyéni tanrendjét Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 4 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 5 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től.

4 4 (1) A Főiskola, a tantárgyi követelményeknek az ETR-ben történő megjelenítésével segíti a hallgatót a tantárgyválasztásban, valamint a követelmények teljesítésére való felkészülésben. (2) A tantárgyi követelményeket a félév kezdetekor, az ETR adott kurzushoz tartozó Annotáció menüpontjában kell közzétenni. A tantárgyi követelmények aktuális tartalmáért a tantárgyfelelős, a közzétételért az adott tantárgyat oktató szervezeti egység vezetője a felelős. (3) A tantárgy jellegétől függően, a követelmények között kell meghatározni a tananyagot, a tananyagot tartalmazó jegyzetet és más tansegédletet, a kötelező és ajánlott irodalom jegyzékét, a szakmai (pedagógiai, termelési, üzemi) gyakorlat helyét és időtartamát, valamint a számonkérés módját, várható ütemezését (1) Az egyéni tanrend a kötelező, a kötelezően választott és a szabadon választott tantárgyakból áll. (2) Egy félévben, képzésenként, legfeljebb 40 kredit vehető fel. (3) A szabadon választott tantárgy, a Főiskola által ekként meghirdetett tantárgyi körből vehető fel, az oklevél megszerzéséhez előírt összes kredit 5 %-áig. (4) A szabadon választott tantárgyak (tantárgyelemek) kreditjei, a Főiskola más képzéseiben is felhasználhatók, de csak az adott képzésnél meghatározott ennek hiányában a Kari Kreditátviteli Bizottság által meghatározott kreditértékkel. 8/A. 7 (1) A hallgató, a szabadon választható tantárgyak helyett, az ETR-ben meghirdetett önkéntes tevékenységben való részvételt is választhat, mely a regisztrációs héten kínált tanulást, karriertervezést segítő foglalkozásokon, tréningeken való részvétellel, továbbá a Főiskola kijelölt szervezeti egységénél, vagy a Főiskola e célra szerződött partnerénél teljesíthető azzal, hogy egy óra igazoltan elvégzett önkéntes tevékenység, egy hallgatói munkaórának felel meg. (2) Az önkéntes tevékenység nem mentesíti a hallgatót a kötelező foglalkozásokon való részvétel alól. (3) Az önkéntes tevékenység igazolására az (1) bekezdés szerinti foglalkozás vezetője, illetve a teljesítés helyén előzőleg kijelölt és a hallgatóval előzetesen közölt személy jogosult, az Oktatási Iroda által rendszeresített formanyomtatványon. (4) Az önkéntes tevékenység kredittel történő elismerésére a Kari Kreditátviteli Bizottság jogosult, a tanulmányi félév lezárásáig. 9. (1) A hallgató, az Egységes Tanulmányi nyilvántartási Rendszerben (ETR) állítja össze az egyéni tanrendjét oly módon, hogy előbb, a rendelkezésére bocsátott tanrendi tájékoztató és mintatanterv figyelembe vételével előzetes tanrendet készít, majd a regisztrációs héten véglegesíti azt. (2) A tanrendi tájékoztató tartalmazza az adott félévben felvehető tantárgyakat, a tantárgy indításához szükséges minimális létszámot és a felvehető maximális létszámot. A tájékoztatót, a szorgalmi időszak kezdete előtt legalább két héttel kell nyilvánosságra hozni az ETR-ben. (3) A tantárgyhirdetés és -felvétel során az érintett oktatási szervezeti egységek és az Oktatási Iroda szorosan együttműködnek egymással. 6 Pl. Coospace teszt a szorgalmi időszak 7. hetében, vagy zárthelyi dolgozat a szorgalmi időszak 10. hetében a tanórán 7 Beiktatta a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től.

5 5 (4) Végleges tanrendnek az ETR-ben rögzített és az Oktatási Iroda által lezárt egyéni tanrend minősül. 9/A. 8 (1) 9 Az Oktatási Iroda, a regisztrációs hét utolsó napját követő legfeljebb öt munkanapon elektronikus értesítést küld a hallgatónak az általa felvett tantárgyakról, kurzusfelvételi értesítő és eredménylap (továbbiakban: kurzuslap) elnevezéssel. A hallgató, az értesítést követő öt munkanapon belül kifogással élhet a tantárgyfelvételre vonatkozó adattal szemben. (2) A kifogást az Oktatási Irodán írásban kell előterjeszteni, melynek kétség nélküli megalapozottsága esetén az oktatási igazgató nyomban elvégzi az adat módosítását, egyebekben a kifogást haladéktalanul továbbítja a Kari Tanulmányi Bizottsághoz. 9/B. 10 (1) A más intézményből való átvétel, vagy az intézményen belüli szak- és tagozatváltási kérelmek benyújtásának határideje a szorgalmi időszakot megelőző hét első munkanapja. A kérelem elfogadása esetén, az Oktatási Iroda nyolc napon belül köteles a megelőző tantárgy teljesítésekkel kapcsolatos adatrögzítési és beállítási feladatokat elvégezni. Azon tantárgyaknál, melyeknél a korábbi tanulmányok, vagy munkatapasztalat kreditértékként való elismerése folyamatban van, ott az erről szóló határozat kézhezvételét követően kell elvégezni az adatrögzítést és beállítást. (2) Az utólagos tantárgyfelvételi kérelmek benyújtásának határideje a szorgalmi időszak harmadik hetének első munkanapja. A kérelmet az érintett tantárgy oktatójának írásbeli véleményével ( támogatom vagy nem támogatom ) ellátva, az Oktatási Irodán kell benyújtani. (3) A (2) bekezdésben meghatározott határidőn túl, csak különös méltánylást érdemlő körülményre tekintettel, a Kari Tanulmányi Bizottság hozzájárulásával nyújtható be utólagos tantárgyfelvételi kérelem. Különös méltánylást érdemlő körülménynek minősül többek között a zárójelentéssel igazolt fekvőbeteg ellátás a regisztrációs hét egészén, a más intézményből való átvétel, vagy a korábban érvényes tantervben szereplő tantárgy felvétele (1) Az óvodai, illetve iskolai gyakorlati képzési kurzusok közül a nappali munkarendben, egy félévben legfeljebb egy pótolható. (2) Az a hallgató, aki a megelőző félévben már felvette a tantárgyat, és megszerezte a vizsgázhat bejegyzést, de nem, vagy sikertelenül vizsgázott, az adott tantárgyat felveheti csak vizsgázás céljából. 11. (1) Az Nftv. 42. (2) bekezdés szerinti részismereti képzést a Főiskola honlapján kell meghirdetni. (2) A részismereti képzésre való jelentkezés határideje a regisztrációs hetet megelőző hét utolsó munkanapja. (3) A kérelmet írásban, a megelőző tanulmányokat igazoló dokumentumok másolatával együtt az Oktatási Irodához kell benyújtani. 8 Megállapította a 26/2013. (VIII.29.) határozat. Hatályos tól. 9 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 10 Beiktatta a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 11 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től.

6 6 (4) A kérelem elvi teljesíthetőségéről a megelőző tanulmányok és a képzés tananyagtartalmának összevetése alapján a Kari Kreditátviteli Bizottság dönt. (5) A jelentkezés elfogadásáról, vagy elutasításáról, a bizottság véleménye, valamint a kurzusra jelentkezettek létszámától függően, az Oktatási Iroda értesíti a jelentkezőt. Kreditelőírások 12. (1) Az alapképzésben, a végzettség megszerzéséhez szükséges kreditek száma: a) 6 féléves képzés esetén 180 kredit, b) 7 féléves képzés esetén 210 kredit, c) 8 féléves képzés esetén 240 kredit. (2) A képzési és kimeneti követelmények szerinti képzési idő alatt térítésmentesen teljesíthető maximális kreditszám: a) 6 féléves képzés esetén 198 kredit, b) 7 féléves képzés esetén 231 kredit, c) 8 féléves képzés esetén 264 kredit. (3) A kertészmérnök mesterképzésben, a végzettség megszerzéséhez 120 kredit szükséges. A képzési idő alatt térítésmentesen maximum 132 kredit teljesíthető. (4) A felsőoktatási szakképzésben, a végzettség megszerzéséhez szükséges kreditszámot mely a képzési idő függvényében legalább 120, legfeljebb 150 kredit a képzési program tartalmazza. A képzési idő alatt térítésmentesen, maximum a végzettség megszerzéséhez szükséges kreditszám 110 %-a teljesíthető. (5) A szakirányú továbbképzésben, a végzettség megszerzéséhez szükséges kreditszámot mely a képzési idő függvényében legalább 60, legfeljebb 120 kredit a képzési program tartalmazza. A képzési idő alatt térítésmentesen, maximum a végzettség megszerzéséhez szükséges kreditszám 110 %-a teljesíthető. 13. (1) A hallgató, a végzettség megszerzéséhez szükséges kreditek legalább harmadát a Főiskola képzésében köteles teljesíteni. 14. (1) A korábbi tanulmányok kreditértékként való elismeréséről (tantárgyelismerés) ide nem értve azonban a 21. (1) (2) bekezdésben meghatározott eseteket, a hallgató írásbeli kérelmére, a Kari Kreditátviteli Bizottság dönt. (2) A kérelemhez a Főiskolán teljesített korábbi tanulmányok kivételével mellékelni kell az elismertetni kívánt korábbi tanulmány részletes tantárgyi és vizsgakövetelményét, valamint az ennek teljesítést igazoló okirat hiteles másolatát. (3) A jelen -ban foglaltak alkalmazandók a részismereti képzés, valamint a felsőfokú/felsőoktatási szakképzés keretében elsajátított ismeretek kreditértékként történő elismerésére irányuló kérelmek esetén is. 15. (1) A hallgató munkatapasztalatának kreditértékként való elismeréséről, a hallgató írásbeli kérelmére, és számonkérésének eredményétől függően, a Kari Kreditátviteli Bizottság dönt. (2) A kérelemhez mellékelni kell a munkatapasztalatot valószínűsítő munkaköri leírást és munkáltatói nyilatkozatot.

7 7 (3) A munkatapasztalattal való rendelkezésről, a bizottság által előírt témakörökből szóbeli, írásbeli, illetve gyakorlati számonkérésen kell meggyőződni, a vizsgáztatásra vonatkozó általános előírások alkalmazásával. 16. (1) A hallgató, a kreditértékként való elismerésre irányuló kérelmét, legkésőbb a szorgalmi időszak harmadik hetének utolsó napjáig terjesztheti elő. (2) A kérelmet írásban, a Kari Kreditátviteli Bizottsághoz címezve, az előírt mellékletekkel együtt, az Oktatási Irodán kell benyújtani. (3) A kérelem hiányos benyújtása esetén legfeljebb nyolc napos hiánypótlási határidő biztosítható a hallgatónak. (4) Az elkésetten, vagy hiányosan benyújtott kérelem nem bírálható el. (5) (1) A hallgató, a kreditek megállapításához szükséges adatainak változását, keletkezését, a változás, illetve keletkezés alapjául szolgáló körülmény bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül köteles bejelenteni. (2) A bejelentést írásban, illetve az ETR-ben lehetővé tett eseteken elektronikusan kell benyújtani az Oktatási Irodának. (3) A kérelem, illetve bejelentés alapjául szolgáló körülményt, hitelt érdemlően igazolni kell, melynek pótlására legfeljebb tizenöt napos határidő biztosítható a hallgatónak. A foglalkozásokon való részvétel 18. (1) 13 Az előadás, illetve a levelező tagozatos hallgatók konzultációja a tantárgyra vonatkozó hivatalos tájékoztatás helye, a képzési folyamat szerves része, melyre tekintettel a Főiskola elvárja a hallgatóktól az azokon való részvételt. A Főiskola jogosult az előadáson, illetve a konzultáción való részvétel nyilvántartására. (2) A gyakorlati és a laborfoglalkozásokon való részvétel kötelező. (3) 14 A kötelező foglalkozásokon minden tantárgyra vonatkozóan külön-külön, a mulasztott tanórák száma nem haladhatja meg az adott félévben előírt tanórák számának egyharmadát. Amennyiben a mulasztott tanórák száma a nevezett arányt meghaladja, a tantárgy teljesítése nem ismerhető el. (4) Az óvodai, illetve iskolai gyakorlati képzésről legfeljebb két alkalommal való indokolt távolmaradás esetén, a pótlás feltételeit az illetékes gyakorlatvezető határozza meg. A pótlásra csak az adott félévben kerülhet sor. Felmentés az óralátogatási kötelezettség alól (1) Az óralátogatási kötelezettség alól az a hallgató menthető fel, aki legalább 60 kredittel már rendelkezik, tanulmányi eredménye kiemelkedő és 12 Hatályon kívül helyezte a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályát veszti től. 13 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 14 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 15 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től.

8 8 a) valamely szakterületen kiemelkedő, bizonyított elméleti/gyakorlati teljesítménnyel rendelkezik, vagy b) országos, illetve nemzetközi szinten elismert tudományos diákköri munkát végez, vagy c) a hallgatói önkormányzat főiskolai, illetve kari elnökségi tagja, vagy d) párhuzamos képzés keretében más felsőoktatási intézményben vagy karon, illetve adott kar más szakján is tanulmányokat kíván folytatni, és ezt a befogadó intézmény vagy a kar engedélyezte, vagy e) az előírt kreditből csak 15 kredit hiányzik, f) a korábbi alapképzés előtti mintatanterv szerint halad. (2) Egy félévben legfeljebb 15 kredit értékű tantárgy óralátogatása alól menthető fel a hallgató. (3) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételek hiányában, valamint a (2) bekezdésben meghatározott kreditértéken felül különös méltánylást érdemlő körülmény esetén adható felmentés az óralátogatási kötelezettség alól. Különös méltánylást érdemlő körülménynek minősül többek között: a) a versenyszerű sport, és a sportág nemzeti vagy nemzetközi versenyein való rendszeresen részvétel, b) ha az alapképzés befejezéséhez legfeljebb 15 kredit hiányzik, ide nem számítva azonban a szakdolgozat kreditértékét, c) ha az előző két aktív félév korrigált kreditindexe 3,00 feletti, d) olyan kötelező tantárgy felvétele esetén, mely nem kapcsolható össze más oktatott tantárggyal és emiatt csak egyéni tanrendben teljesíthető, e) ha a korábbi aktív félévek száma meghaladja a 15-öt, f) ha a hallgató a gyermekének gondozása céljából otthonában tartózkodik, és erre tekintettel gyermekgondozási ellátásban részesül, g) ha a fogyatékosság jellege ezt indokolja, h) ha a hallgató fekvőbeteg, illetve rendszeres egészségügyi kezelésre szorul, i) szerződéssel igazolt gyakornoki munkavégzés, j) foglalkoztatási jogviszony létesítése, vagy fennállása, amennyiben az adott szakon nincs levelező munkarend. (4) A (3) bekezdés alkalmazásában nem minősül különös méltánylást érdemlő körülménynek: a) a nappali munkarend melletti foglalkoztatási jogviszony létesítése, vagy fennállása, b) az óraütközés, ide nem értve azonban a több szak, szakirány, illetve műveltségi terület egyidejű felvételének esetét, c) ha az előző két félév korrigált kreditindexe 3,00 vagy annál kevesebb. (5) Sem az (1), sem a (3) bekezdésben foglaltak szerint nem adható felmentés az óralátogatási kötelezettség alól az alábbi esetekben: a) 40 kredit / félév feletti tantárgyfelvétel esetén, b) göngyölt 60 kredit teljesítése alatt, c) 15 kredit / félév feletti egyéni tanulmányi rendben felvett tantárgy esetén, d) az idegen nyelvi órák, az óvodai, az iskolai és az összefüggő szakmai gyakorlatok tekintetében, e) a tárgyi, vagy kredit előfeltételek teljesítése hiányában, f) a határidő után benyújtott kérelmek tekintetében. (6) Az (1) (5) bekezdésben foglaltaktól függetlenül mentesül az óralátogatási kötelezettség alól az országgyűlési, illetve helyi önkormányzati képviselő. (7) A felmentés kedvezménye azt jelenti, hogy a hallgatónak az engedélyezett tantárgyból csak a tartalmi követelményeket kell egyéni időrend szerint teljesítenie (beszámolók, üzemi gyakorlatok, mérések, félévközi feladatok, vizsgák), mely feltételeket a tantárgy általános követelményeitől való eltérés esetén, a tantárgy oktatója határoz meg egyedileg.

9 (1) Az óralátogatási kötelezettség alóli felmentés ügyében a Kari Tanulmányi Bizottság hoz határozatot. (2) A felmentés iránti kérelmet írásban, indokolással ellátva, a kérelem megalapozottságát alátámasztó dokumentumok másolatával, tantárgyanként külön-külön, az érintett tantárgy oktatójának írásbeli véleményével ( támogatom vagy nem támogatom ) ellátva, kell benyújtani a bizottsághoz, a) a szorgalmi időszak harmadik hetének első munkanapjáig, illetve b) a 19. (3) bekezdésben meghatározott különös méltánylást érdemlő körülmény bekövetkeztétől számított 15 napon belül. (3) A bizottság, a határozatát megküldi a hallgatónak és az Oktatási Irodának. (4) Az országgyűlési, illetve helyi önkormányzati képviselő, megbízólevelének (mandátumának) közvetlenül az Oktatási Irodán történő bemutatásával és másolatának átadásával mentesül az óralátogatási kötelezettség alól. (5) Az Oktatási Iroda rögzíti a felmentés tényét az ETR-ben. (6) A hallgató, a határozat kézhezvételétől számított nyolc napon belül köteles felkeresni az oktatót, a 19. (7) bekezdés szerinti időrend és feltételek konkrét meghatározása céljából. Felmentés a tanulmányi és vizsgakötelezettség alól 21. (1) 17 (2) Felmentést kaphat a hallgató egyes tantárgyak tanulmányi és vizsgakötelezettsége alól abban az esetben is, ha vendéghallgatóként, illetve külföldi részképzés keretében folytatott tanulmányai és vizsgája alapján ezt részére engedélyezték. (3) A felmentésről és a beszámítható kreditértékről a Kari Kreditátviteli Bizottság dönt azzal, hogy az összevetett tudás legalább 75 %-os egyezősége esetén a kreditelismerés nem tagadható meg. (4) 18 A felmentés iránti kérelmet írásban, indokolással ellátva, a kérelem megalapozottságát alátámasztó dokumentumok másolatával kell benyújtani az Oktatási Irodánál, de a bizottsághoz címezve, a szorgalmi időszak harmadik hetének első munkanapjáig. (5) A bizottság, a határozatát megküldi a hallgatónak és az Oktatási Irodának. (6) Az Oktatási Iroda rögzíti a felmentés tényét az ETR-ben és értesíti a tantárgy oktatóját. A hallgató teljesítményének minősítése 22. (1) Ötfokozatú értékelés alkalmazásakor a hallgató teljesítménye: a) % teljesítmény esetén jeles (5), b) % teljesítmény esetén jó (4), c) teljesítmény esetén közepes (3), d) % teljesítmény esetén elégséges (2), e) 50 % alatti teljesítmény esetén elégtelen (1) minősítésű. (2) Háromfokozatú értékelés alkalmazásakor a hallgató teljesítménye a) % teljesítmény esetén jól megfelelt (5), 16 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 17 Hatályon kívül helyezte a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályát veszti től. 18 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től.

10 10 b) % teljesítmény esetén megfelelt (3), c) 30 % alatti teljesítmény esetén nem felelt meg (1) minősítésű. Az ismeretek ellenőrzésének és értékelésének módja 23. (1) Az ismeretek ellenőrzésének a képzési célhoz igazodó, egymásra épített ellenőrzési formáit a tanterv, azok tartalmi követelményeit pedig a tantárgyi programleírások határozzák meg. (2) A tantárgyak számonkérési formái a következők: a) folyamatos értékelés, b) vizsga (kollokvium), c) beszámoló, d) szigorlat. (3) 19 Folyamatos értékelést (gyakorlatértékelést, gyakorlati jegyet) a tanterv írhat elő, ha a tantárgy gyakorlati alkalmazása, az alkalmazási készség értékelése a képzési cél szempontjából lehetséges és szükséges. A folyamatosan értékelt tantárgy követelményeit a nappali munkarend szerinti hallgatónak a szorgalmi időszakban kell teljesítenie. A sikertelen gyakorlati jegy a vizsgaidőszakban nem pótolható. A folyamatos értékelés ötfokozatú minősítéssel történik. (4) A vizsga (kollokvium) valamely tantárgy általában egy félévet átfogó anyagának számonkérése. Ennek keretében arról kell meggyőződni, hogy a hallgató milyen szinten sajátította el a tananyagot, illetőleg arról, hogy képes lesz-e az erre épülő további tananyag elsajátítására. A vizsga értékelése ötfokozatú minősítéssel történik. A hallgató félévi munkája a vizsgajegybe beszámítható. (5) A beszámoló a tantervben meghatározott ismeretanyag ellenőrzési formája, háromfokozatú értékeléssel. (6) Szigorlati számonkérési forma csak azoknál a hallgatóknál lehetséges, akiknek a tanulmányok megkezdésekor ezt a tanterv előírta (1) A gyakorlatorientált képzés, valamint az alapképzés összefüggő szakmai gyakorlatának lebonyolítását dékáni utasítás szabályozza. (2) A szakmai gyakorlat, szakdolgozat/diplomamunka elfogadását, és a kritériumként szerepeltetett tantárgy teljesítését, az ETR-be történő bejegyzéssel igazolja az oktató. (3) A tantárgyi követelményekben előírt írásbeli számonkéréseket (zárthelyi dolgozat, Coospece teszt, otthoni feladat, tervezési feladat stb.) a hallgató, kérelemre, a számonkérés kiértékelése után megtekintheti, és a helyes megoldásokról tájékoztatást kaphat. 24/A. 21 (1) Az Oktatási Iroda a vizsgaidőszak kezdő időpontja előtti harmadik héten, az ETR-ben nyomtathatóvá teszi a kurzuslapot, melyet a hallgató köteles kinyomtatni, és tanulmányi kötelezettségei teljesítésének igazolására használni oly módon, hogy a kapott értékeléseket a kurzuslapra az oktatóval beíratja, és azokat aláíratja. Az oktató köteles a hallgató értékelését a kurzuslapra is felvezetni. 19 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 20 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 21 Megállapította a 26/2013. (VIII.29.) határozat. Hatályos tól.

11 (1) A folyamatos számonkérés érdemjegyének az ETR-be történő bejegyzésére a tantárgy oktatója, a gyakorlatvezető vagy az oktatási egység vezetője jogosult. (2) A folyamatos számonkérés érdemjegyét (gyakorlati jegy) a nappali munkarendben legkésőbb a szorgalmi időszak utolsó napjáig kell az ETR-ben rögzíteni. (3) A szakdolgozat/diplomamunka elfogadásának az ETR-be történő bejegyzésére a szakdolgozat konzulens tanára, vagy az érintett szakfelelős, oktatásfelelős, illetve tantárgyfelelős jogosult. A TF Karon a konzulens ellenőrzi és igazolja a portfólió kötelező elemeinek meglétét (1) A GAMF Karon, az írásbeli számonkérések további formája a nagyzárthelyi dolgozat és a nagyfeladat. (2) Nagyzárthelyi dolgozat, az adott tantárgy féléves tananyagának nagyobb egységeiből, a szorgalmi időszakban legfeljebb 2 alkalommal íratható, a tantárgy órarendi órájában. A nagyzárthelyi dolgozat értékelése ötfokozatú minősítéssel vagy pontozással történik. Az elégtelen minősítésű, illetve a pontszám 50 %-át el nem érő nagyzárthelyi dolgozat pótlására egy alkalommal lehetőséget kell biztosítani, melynek időpontja szintén a tantárgy órarend szerinti órája. (3) A nagyfeladat a szorgalmi időszakban kiadott és teljesítendő, részben vagy teljesen tanórán kívül elkészítendő, meghatározott formában benyújtandó, legalább 10 óra önálló munkát igénylő feladat. Egy szorgalmi időszakban, tantárgyanként legfeljebb 2 nagyfeladat teljesítését lehet előírni. A nagyfeladatot, a féléves ütemezésben előírt határidőre, de legkésőbb a szorgalmi időszak utolsó előtti hetére kell benyújtani. A nagyfeladat értékelése ötfokozatú minősítéssel vagy pontozással történik. Az elégtelen minősítésű, illetve a pontszám 50 %-át el nem érő nagyfeladat pótlására egy alkalommal lehetőséget kell biztosítani. A határidőre be nem adott nagyfeladat nem pótolható. (4) A Kar tantárgyi követelményeiben más, rövidebb időtartamú írásbeli számonkérések is tervezhetők. A vizsgák megszervezése és a vizsgákra történő jelentkezés (1) A Főiskola, a szorgalmi időszak megkezdésekor, az ETR tantárgyankénti Annotáció menüpontjában hozza nyilvánosságra, az adott tantárgy ismeretellenőrzési formáit és azok ütemezését, míg a vizsgaidőszak rendjét, annak kezdő- és zárónapját pedig a féléves ütemtervben. (2) A vizsgaidőpontokat az oktatók akként kötelesek meghirdetni, hogy a hallgatók a vizsgákat arányosan elosztva tehessék le, és a sikertelen vizsgákat a vizsgaidőszakban megismételhessék. (3) A vizsgát, a vizsgaidőszakban egyenletesen elosztva kell meghirdetni úgy, hogy a vizsgahelyek a vizsgázók létszámának legalább másfélszeresét fedjék le. 28. (1) A Főiskola, a szorgalmi időszak vége előtt legalább három héttel, az ETR-ben közzéteszi a vizsganapokat, a vizsgáztatásban közreműködők nevét, a jelentkezés idejét és módját, a vizsgaeredmények közzétételének napját és a vizsgaismétlés lehetőségét. 22 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 23 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 24 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től.

12 12 (2) A hallgató az ETR-en keresztül jelentkezik a vizsgára. (3) A vizsgára való jelentkezés, a vizsgát megelőző munkanapon 10 óráig módosítható, ugyancsak az ETR-ben. (4) Vizsgára az a hallgató bocsátható, aki az adott tantárgyból, a vizsgára bocsátás feltételeit a szorgalmi időszakban teljesítette. A vizsgák lebonyolításának rendje 29. (1) A hallgató, az általa megjelölt vizsgaidőpontban köteles a vizsgán megjelenni és vizsgát tenni. Távolmaradása esetén a hallgató tudása nem értékelhető. (2) 25 A hallgató, a vizsgán való megjelenésekor, arcképes hatósági igazolvánnyal (pl. személyazonosító igazolvány, diákigazolvány, útlevél, vezetői engedély) köteles igazolnia személyazonosságát. (3) 26 A vizsgáztató, az ETR-ből kinyomtatott vizsgalap alapján állapítja meg a hallgató vizsgára való jogosultságát. 30. (1) A szóbeli vizsgák ideértve a záróvizsgát és a szakdolgozat/diplomamunka védését is nyilvánosak. A nyilvánosság a hallgató személyére, illetve a vizsga témakörével összefüggő titoktartási kötelezettségre tekintettel korlátozható, vagy kizárható. (2) Szóbeli vizsgán, a vizsgázó számára lehetővé kell tenni a felelete előtti rövid felkészülést. (3) A vizsgák zavartalanságáért a vizsgáztató, illetve a vizsgabizottság elnöke a felelős. (4) A vizsgáztató, a hallgató kérésére, köteles megmutatni a kiértékelt írásbeli dolgozatot. Jegymegajánlás 31. (1) A gyakorlati, illetve labortanórákkal is rendelkező, vizsgával értékelt tantárgyakból az oktató, az oktatási időszakban nyújtott teljesítmény alapján vizsgajegyet ajánlhat meg a hallgatónak. (2) A jegymegajánlás lehetőségét a félév elején kiadott tantárgykiírásban jelezni kell. (3) A hallgatónak csak jeles, jó, vagy közepes érdemjegy, illetve jól megfelelt vagy megfelelt minősítés ajánlható meg. (4) 27 A megajánlott vizsgajegyet amennyiben az nem jeles vagy jól megfelelt a hallgató nem köteles elfogadni. Elfogadás hiányában a hallgató, a tantárgyi követelményben szereplő előírások alapján teljesíti a vizsgakötelezettségét. Elővizsga 32. (1) Amennyiben a tantárgykiírás lehetővé teszi, úgy a hallgató elővizsgát tehet a szorgalmi időszakban. (2) Az elővizsgára bocsátás feltételeit a tantárgyi követelményekben kell megadni. 25 Módosította a 26/2013. (VIII.29.) határozat. Hatályos tól. 26 Módosította a 26/2013. (VIII.29.) határozat. Hatályos tól. 27 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től.

13 13 (3) Az elővizsga érdemjegye akként minősül, mintha azt a hallgató, a vizsgaidőszakban szerezte volna meg. A sikertelen vizsgák megismétlése (javítóvizsga, ismétlő javítóvizsga) 33. (1) Javítóvizsga ugyanabból a tantárgyból legfeljebb egy alkalommal tehető. (2) Amennyiben a javítóvizsga sem volt sikeres, és mind a vizsgán, mind a javítóvizsgán ugyanaz a személy vizsgáztatott, úgy a hallgató kérésére az oktatási egység vezetője gondoskodik arról, hogy az ismétlő javítóvizsga másik oktató, vagy vizsgabizottság előtt legyen letehető. (3) Ugyanazon tantárgyból, egy vizsgaidőszakban legfeljebb három vizsga tehető. (4) 28 Ugyanazon tantárgyból, a képzés teljes időtartama alatt, a 2012/2013 tanévben, vagy azt követően megkezdett tanulmányok esetén legfeljebb 6 vizsga tehető. Sikeres vizsga javítása 34. (1) A hallgató, a sikeres vizsga érdemjegyét, félévenként és tantárgyanként egy alkalommal kísérelheti meg javítani. (2) A javítási szándékot az ETR-ben és az érintett tantárgy oktatójánál is jelezni kell, a vizsganap előtti munkanapon 10 óráig. (3) A végleges tantárgyi teljesítménynek, a sikeres vizsga javításakor megszerzett érdemjegy minősül. A vizsgajegy ETR-be történő bejegyzése (1) A vizsgajegy ETR-be történő bejegyzésére, továbbá a vizsgajegynek a vizsgaidőszak végéig történő módosítására a vizsgáztató oktató, akadályoztatása esetén az érintett oktatási szervezeti egység vezetője (tanszékvezető, intézetigazgató) jogosult. (2) A szóbeli vizsga eredményét legkésőbb a vizsga napjának végéig, az írásbeli vizsga eredményét a vizsgát követő 48 órán belül kell az ETR-ben rögzíteni. (3) A hallgató a teljes vizsgaidőszak alatt kifogással élhet az ETR-be bejegyezett érdemjeggyel kapcsolatban a bejegyzést tevő oktatónál, vagy az érintett oktatási szervezeti egység vezetőjénél. A kifogás megalapozottsága a kurzuslapon szereplő, az oktató aláírásával ellátott bejegyzéssel bizonyítható. A kifogás megalapozottsága esetén az oktató elvégzi érdemjegy javítását, egyebekben a kifogást haladéktalanul a Kari Tanulmányi Bizottsághoz továbbítja. (4) A hallgató, a vizsgaidőszakot követő tizennégy napon belül élhet kifogással az ETR-ben rögzített érdemjeggyel kapcsolatban. A kifogást az Oktatási Irodánál írásban kell előterjeszteni, a kurzuslap és a vizsgajegyet adó oktató véleményének csatolásával. A kifogás megalapozottsága esetén az oktatási igazgató elvégzi érdemjegy javítását, egyebekben a kifogást haladéktalanul a Kari Tanulmányi Bizottsághoz továbbítja. (5) A hallgató félévente egy alkalommal, az adott félévben teljesített képzéseinek igazolására hitelesített kivonatot kérhet az ETR-ből (féléves törzslap). 28 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 29 Módosította a 26/2013. (VIII.29.) határozat. Hatályos tól. 30 Módosította a 26/2013. (VIII.29.) határozat. Hatályos tól.

14 14 A tanulmányi eredmény számítása 36. (1) 31 A vizsgaidőszakot követő héten az Oktatási Iroda az ETR-ben lezárja a hallgató félévét és kiszámítja a tanulmányi eredményt. (2) A külföldi részképzésben, illetve hazai felsőoktatási intézményekben áthallgatás során teljesített tantárgyak minősítését az átlageredménybe be kell számítani. (3) A hallgató kreditindexét oktatási időszakonként, félévenként kell megállapítani. (4) A megszerzett érdemjegyek közül a végleges minősítést kell a kreditindexbe beszámítani. 37. (1) Adott félévben, a hallgató teljesítményének mennyiségi és minőségi megítélésére a kreditindexet, illetve a korrigált kreditindexet kell használni. (2) Azon tantárgyakat, amelyeket a hallgató nem zárt le eredményesen, az indexszámításnál nem kell figyelembe venni. (3) A kreditindex számításánál a félévben teljesített tantárgyak kreditértékének és érdemjegyének szorzataiból képezett összeget kell elosztani az egy félév alatt átlagos előrehaladás esetén teljesítendő kredittel (30 kredit). (4) A korrigált kreditindex a kreditindexnek és a félév során teljesített, valamint az egyéni tanrendben felvett kreditek arányának szorzata. KI= K J TK KKI= 30 FK KI ahol: KI a kreditindex, K a kredit, J a jegy, KKI a korrigált kreditindex, TK a teljesített kredit, FK a felvett kredit. 38. (1) A hallgató egy félévnél hosszabb teljesítményének nyomon követésére a súlyozott tanulmányi átlag szolgál. A súlyozott tanulmányi átlag számításánál az adott időszakban teljesített tantárgyak kreditértékének és érdemjegyének szorzataiból képezett összeget a teljesített tárgyak kreditjeinek összegével kell osztani: STÁ= K J K ahol: STÁ a súlyozott tanulmányi átlag. A végbizonyítvány (abszolutórium) 39. (1) 32 A Főiskola, annak a hallgatónak, aki a tantervben előírt tanulmányi és vizsgakövetelményeket és az előírt szakmai gyakorlatot a nyelvvizsga letétele, a szakdolgozat, diplomamunka elkészítése 31 Módosította a 26/2013. (VIII.29.) határozat. Hatályos tól.

15 15 kivételével teljesítette, és az előírt krediteket megszerezte, végbizonyítványt állít ki (abszolutórium). (2) 33 A végbizonyítvány kiállításához szükséges krediteket a felsőoktatási szakképzésben legfeljebb 10, az alapképzésben legfeljebb 20, a mesterképzésben legfeljebb 10 félév alatt kell megszerezni. (3) Az államilag támogatott képzés, illetve állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzés esetén, a végbizonyítvány kiállításához szükséges krediteket az adott tanulmányok képzési idejének két félévvel növelt időtartama alatt kell megszerezni. Az Nftv. 47. (3) bekezdés alkalmazásában, a fogyatékossággal élő hallgató támogatási idejének legfeljebb négy félévvel történő megnöveléséről, a Kari Tanulmányi Bizottság dönt. (4) A végbizonyítvány megszerzése után, a szakdolgozat/diplomamunka készítés és konzultáció, a térítési és juttatási szabályzatban meghatározott díjfizetési kötelezettséggel jár. A szakdolgozat/diplomamunka 40. (1) 34 A főiskolai alapképzésben, mesterképzésben és a szakirányú továbbképzésben, valamint ha azt a szakmai és vizsgakövetelmények illetve a képzési és kimeneti követelmények előírják akkor a felsőfokú szakképzésben és a felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatónak a záróvizsga részeként szakdolgozatot/diplomamunkát kell készítenie. (2) A dékán, tájékoztatóban határozza meg: a) a témák meghirdetésének és választásának időpontját és módját, b) a szakdolgozat/diplomamunka beadásának időpontját, c) a szakdolgozat/diplomamunka formai követelményeit, d) a szakdolgozat/diplomamunka beadásának, elbírálásának, megvédésének, értékelésének, továbbá kijavításának, illetve pótlásának módját. 41. (1) A hallgató az oktatási szervezeti egységek által ajánlott, vagy saját maga által választott és a záróvizsgát szervező oktatási szervezeti egység vezetője által jóváhagyott témát dolgozhatja fel szakdolgozatában/diplomamunkájában. (2) 35 A kiadott szakdolgozati/diplomamunka téma módosítását az oktatási egység vezetője engedélyezheti az érintett konzulensek egyetértésével. (3) A tudományos diákköri dolgozat átdolgozással elfogadható szakdolgozatnak/diplomamunkának, amennyiben a konzulens erre javaslatot tesz az oktatási egység vezetőjének. 42. (1) A beadott szakdolgozatot/diplomamunkát külső és belső bírálatra kell bocsátani. A bíráltatást és az ezzel járó feladatokat a záróvizsgát szervező oktatási szervezeti egység végzi. (2) 36 Szakdolgozat/diplomamunka külső bírálatára, felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert kell felkérni. Az írásban bekért bírálat egy másolati példányát (a minősítés kivételével) a záróvizsga előtt egy héttel megismerheti a hallgató. (3) A belső bírálatot az érintett oktatási szervezeti egység végzi. 32 Módosította a 26/2013. (VIII.29.) határozat. Hatályos tól. 33 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 34 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 35 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 36 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től.

16 16 (4) Amennyiben mind a külső, mind a belső bírálat elégtelen minősítésű, úgy a szakdolgozat/diplomamunka nem fogadható el. A záróvizsga 43. (1) A záróvizsgára bocsátás feltételei: a) a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzése, b) a szakdolgozat/diplomamunka benyújtása és elfogadása, c) a záróvizsgára történő jelentkezés, d) a Főiskola felé fennálló fizetési kötelezettségek teljesítése. (2) A záróvizsga vizsgarészei: a) a szakdolgozat/diplomamunka megvédése, b) a képzési és kimeneti követelményben előírt szóbeli vizsga, c) meghatározott szakokon meghatározott gyakorlat(ok) elvégzése. (3) A szakdolgozat/diplomamunka védése és a szóbeli vizsga időben elkülönülhet egymástól, az erre vonatkozó rendelkezéseket az egyes szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló jogszabály, illetve a tanterv határozza meg. (4) 37 A szabályzat hatályba lépését követően elfogadott szakdolgozatot az elfogadástól számított három éven belül kell megvédeni. Ellenkező esetben új szakdolgozatot kell készíteni (1) A hallgató az ETR-ben jelentkezik a záróvizsgára. (2) Egy záróvizsga-időszakban csak egy alkalommal lehet záróvizsgázni. (3) A sikertelen záróvizsga javítását legfeljebb három alkalommal lehet megkísérelni. (4) A tanulmányok 2012/2013 tanévben, vagy azt követő kezdése esetén, a végbizonyítvány kiállításától számított második év eltelte után feltételhez köthető a záróvizsga letétele. A hallgatói jogviszony megszűnését követő ötödik év eltelte után záróvizsga nem tehető. (5) A tanulmányok 2012/2013 tanévet megelőző kezdése esetén, a végbizonyítvány kiállításától számított hetedik év eltelte után kérvényezni kell a záróvizsga letételét. 45. (1) A záróvizsga-bizottság elnökét, a kari tanács döntése alapján a dékán bízza meg. (2) A záróvizsga-bizottság összeállításáról az elnök személye kivételével a dékán dönt, a jogszabályban meghatározott személyi feltételek figyelembe vételével. (3) A záróvizsga helyszínéről, lebonyolításának tárgyi, technikai és személyi feltételeiről a dékán gondoskodik. (4) A záróvizsgáról jegyzőkönyv készül, melyet a záróvizsga-bizottság elnöke ír alá. (5) A dékán felhatalmazást kap arra, hogy jelen szabályzatnak a záróvizsgán történő végrehajtását dékáni utasítással szabályozza. A záróvizsga eredménye Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 38 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től.

17 17 (1) A záróvizsga eredményének kiszámítása, a (2) (4) bekezdésben meghatározott módon, karonként eltérően, a szak sajátosságainak figyelembevételével történik. (2) A GAMF Karon a hallgató ötfokozatú minősítést kap mind a szakdolgozatra/diplomamunkára, mind pedig a szóbeli feleletekre. Az így kapott érdemjegyek egyszerű számtani átlaga adja a záróvizsga eredményét. (3) A TF Karon a hallgató ötfokozatú minősítést kap a szakdolgozatra/diplomamunkára, a zárótanításra és a szóbeli feleletre egyaránt. Az így kapott érdemjegyek egyszerű számtani átlaga adja a záróvizsga eredményét. (4) A KF Karon a hallgató ötfokozatú minősítést kap a szakdolgozatra/diplomamunkára és a szóbeli feleletre. Az így kapott érdemjegyek egyszerű számtani átlaga adja a záróvizsga eredményét. (5) A záróvizsga-bizottság zárt tanácskozás keretében, szavazással állapítja meg a záróvizsga értékelését. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. (6) A záróvizsga eredményét a bizottság elnöke hirdeti ki. (7) Amennyiben a záróvizsga bármely részjegye elégtelen, úgy a záróvizsga sikertelen. Az oklevél (1) A felsőfokú tanulmányok befejezését igazoló oklevél kiadásának előfeltétele a sikeres záróvizsga, továbbá a képesítési követelményekben előírt általános nyelvvizsga, vagy az Nftv (2) bekezdés alapján a Főiskola által szervezett intézményi nyelvi vizsga letétele. (2) Amennyiben az oklevelet a záróvizsgát követően közvetlenül ki lehet állítani, akkor azt a záróvizsga-bizottság elnöke és az érintett kar dékánja írja alá. Az oklevél későbbi kiállítása esetén a kiállítás időpontjában hivatalban lévő rektor és dékán írja alá az oklevelet. (3) Az oklevél minősítése a teljes tanulmányi időre számított súlyozott tanulmányi átlag és a záróvizsga eredmény számtani átlaga alapján a következő: OM= STÁ+ZVE 2 ahol: OM az oklevél minősítése, STÁ a teljes tanulmányi időre számított súlyozott tanulmányi átlag a szakdolgozat/diplomamunka érdemjegye nélkül, ZVE a záróvizsga eredménye; mely számítás eredményétől függően az oklevél minősítése a) kiváló, ha 4,80 < OM Ł 5,00 b) jeles, ha 4,50 < OM Ł 4,79 c) jó, ha 3,50 < OM Ł 4,49 d) közepes, ha 2,50 < OM Ł 3,49 e) elégséges, ha 2,00 < OM Ł 2,49 (4) Az oklevél átlagának számítása a tanulmányaikat szeptember 1. előtt megkezdett, főiskolai szintű képzésben részt vevő hallgatók esetében, a tanulmányok megkezdésekor érvényes tantervhez rendelt Tanulmányi és Vizsgaszabályzat előírásai szerint történik, mely számítás általánosan az alábbi: a) A GAMF Karon: a záróvizsgán elért eredmények, a szakdolgozat/diplomamunka és a szigorlat osztályzatainak egyszerű számtani átlaga, b) KF Karon: a záróvizsga átlageredményének és a teljes tanulmányi időre számított súlyozott tanulmányi átlag számtani középarányosa, c) TF Karon: a záróvizsga eredménye és a szigorlatok osztályzatainak számtani átlaga. A fogyatékossággal élő hallgatókra vonatkozó rendelkezések 39 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től.

18 (1) A fogyatékossággal élő hallgató jogosult a fogyatékosságához igazodó felkészítésre és vizsgáztatásra, valamint a hallgatói jogviszonyából eredő kötelezettségek teljesítéséhez történő segítségnyújtásra. Ennek keretében, a jelen szabályzatban meghatározott eljárási rendelkezések betartásával a) indokolt esetben mentesíteni kell egyes tantárgyak, tantárgyrészek tanulása vagy a beszámolás kötelezettsége alól, b) szükség esetén mentesíteni kell a nyelvvizsga vagy annak egy része, illetve szintje alól, c) számonkérése alkalmával biztosítani kell számára a hosszabb felkészülési időt, az írásbeli beszámolón lehetővé kell tenni a segédeszköz így különösen írógép, számítógép alkalmazását, szükség esetén az írásbeli beszámoló szóbeli beszámolóval vagy a szóbeli beszámoló írásbeli beszámolóval történő felváltását. (2) Az (1) bekezdésben felsorolt mentesítés kizárólag a mentesítés alapjául szolgáló körülménnyel összefüggésben biztosítható és nem eredményezheti az alapvető tanulmányi követelmények alóli felmentést. (3) Az (1) bekezdés szerinti mentesítésről és annak módjáról, az igazolt fogyatékosság, a hallgató egyéni kérelme, valamint a 79/2006. (IV.5.) Korm. rendelet 18. -ban felsorolt lehetőségek alapján a) az (1) bekezdés a) b) pont esetén a Kari Tanulmányi Bizottság, b) 40 az (1) bekezdés c) pont esetén az oktatási igazgató dönt. 49. (1) A fogyatékossággal élő hallgató, fogyatékosságának típusát és mértékét, annak végleges vagy időszakos voltát a 79/2006. (IV.5.) Korm. rendelet 19. -ban meghatározott szakvéleménnyel igazolja. (2) A szakvéleményt eredeti példányban, az Oktatási Irodán kell bemutatni. (3) A közoktatásról, illetve a köznevelésről szóló törvényekben meghatározott szakértői és rehabilitációs bizottsági vélemény bemutatása, a középfokú oktatási intézmény által hitelesített másolatban is elfogadható. (4) Az Oktatási Iroda a szakvéleményről másolatot készít és a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok szerint megőrzi. (5) A szakvéleményt a) a fogyatékosság miatti mentesítésről döntő testületek, illetve személyek, b) a hallgató szociális helyzetéről, illetve juttatásairól döntő testületek, illetve személyek, valamint c) az intézményi koordinátor ismerheti meg. (6) A hallgató, az állapotának változását tanúsító szakvéleményt, annak kézhezvételétől számított 15 napon belül, a jelen -ban foglaltak szerint köteles bemutatni az Oktatási Irodán. 50. (1) A fogyatékossággal élő hallgatókat intézményi koordinátor segíti jogaik gyakorlásában és kötelezettségeik teljesítésében. (2) Az intézményi koordinátor személyéről tájékoztatni kell az érintett hallgatókat, valamint a Hallgatói Önkormányzatot. 40 Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től.

19 19 (3) Az Oktatási Iroda, a jelentkezési és felvételei adatok, illetve a tanulmányok ideje alatt becsatolt szakvélemények alapján haladéktalanul értesíti az intézményi koordinátort a fogyatékossággal élő hallgató személyéről. (4) Az intézményi koordinátor, az Oktatási Iroda értesítését követően haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a fogyatékossággal élő hallgatóval. Vegyes rendelkezések 51. (1) Az önköltséges/költségtérítéses képzési formáról magyar állami (rész)ösztöndíjas/államilag támogatott képzésre történő átsorolás tanulmányi feltétele, hogy a hallgató legalább 50 kredittel és legalább 2,51 a megelőző tanulmányi időre számított súlyozott tanulmányi átlaggal rendelkezzen. 51/A. 41 (1) Az ETR-be történő bejegyzés (adatfelvétel, törlés, módosítás) feltétele, hogy a bejegyzést tevő személy, a bejegyzés időpontja, továbbá a bejegyzett adat később is megállapítható (visszakereshető) legyen. (2) Az Oktatási Iroda, az ETR-ben lévő adatokról legalább a regisztrációs hetet, valamint a vizsgaidőszakot követő tizennégy munkanapon belül biztonsági mentést készít. (3) Az ETR-be történő bejegyzésre az alábbi személyek jogosultak: a) hallgató személyes adatai és a tantárgyfelvétel véglegesítése vonatkozásában: az Oktatási Iroda arra kijelölt, egyedi azonosítóval rendelkező munkatársai, b) a tanulmányi követelmények teljesítése (értékelés) tekintetében: az értékelést végző, arra jogosultsággal rendelkező oktató, akadályoztatása esetén az érintett oktatási szervezeti egység vezetője (tanszékvezető, intézetigazgató), az adott tanulmányi időszakra vonatkozóan, a vizsgaidőszak, tanulmányi időszak utolsó napjáig, c) a tanulmányi időszak alatt felvett és megszerzett kreditek száma, a kreditindex, a tanulmányi átlag igazolása tekintetében: az oktatási igazgató, d) a Kari Tanulmányi Bizottság, illetve a Főiskolai Hallgatói Fellebbviteli Bizottság határozata alapján, valamint az a) c) pontokban nem nevesített esetekben: az oktatási igazgató. (4) Az ETR-be történő bejegyzés alapjául a) személyes adatok esetén hatósági határozat, igazolvány, bizonyítvány, b) a tanulmányi kötelezettségek teljesítésével összefüggő hivatalos bejegyzés esetén az arra illetékes vezető, vagy főiskolai testület határozata, c) értékelő bejegyzés esetén a számonkérés, követelmény dokumentált teljesítése szolgálhat. (5) Az ETR-be bejegyzett adat hivatalból, vagy a hallgató kérelmére történt módosításáról és törléséről, valamint a vizsgalapon történt bármely bejegyzés esetén, az Oktatási Iroda elektronikus értesítést küld a hallgatónak. (6) Az ETR-be történő bejegyzés igazolására, hitelesítésére ideértve az ETR-ből készített elektronikus, vagy papíralapú kivonat hitelesítését is, a rektortól átruházott hatáskörben az oktatási igazgató jogosult. (7) A hallgatónak az ETR-ben történt bejegyzéssel kapcsolatos kifogásait a hallgatói jogok gyakorlásának és kötelességek teljesítésének rendjéről szóló szabályzatban foglaltak szerint kell elbírálni azzal az eltéréssel, hogy az e szabályzat által megengedett esetekben és módon, a kérelem szerinti adatmódosítás hivatalból is elvégezhető. 41 Megállapította a 26/2013. (VIII.29.) határozat. Hatályos tól.

20 20 (8) 42 A hallgató köteles mások személyiségi jogainak tiszteletben tartására és az adatvédelemre vonatkozó jogi előírások betartására. Ezzel összefüggésben csak valamennyi jelenlévő személy előzetes írásbeli hozzájárulása esetén jogosult arra, hogy valamely foglalkozásról, vagy számonkérésről kép- vagy hangfelvételt készítsen. Záró és átmeneti rendelkezések 52. (1) A szabályzat, az elfogadását követő napon lép hatályba. 43 (2) A szabályzat hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a Főiskola október 5-vel hatályon kívül helyezett Szervezeti és Működési Szabályzat 2. számú függelékében 9. sorszám alatt nevezett melléklet. 53. (1) A 8. (5) bekezdés szerinti önkéntes közérdekű tevékenység első alkalommal a 2013/2014 tanévben választható. (2) 44 Az 1. (2) bekezdés g) pont szerinti leckekönyv, valamennyi képzési formában és valamennyi évfolyamon a 2013/2014-es tanévtől kezdve kerül alkalmazásra. A Főiskola, a korábban kiadott leckekönyveket szeptember 1-ig bevonja és érvényteleníti. 42 Beiktatta a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től. 43 A szabályzat hatályba lépésének napja november Módosította a 35/2014. (VII.3.) határozat. Hatályos től.

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. FEJEZET TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 1. SZ.

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. FEJEZET TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 1. SZ. Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. FEJEZET TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2012. november 30. JÓVÁHAGYTA: DR. DANYI JÓZSEF

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. FEJEZET TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2. SZ.

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. FEJEZET TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2. SZ. Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. FEJEZET TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2013. augusztus 30. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. FEJEZET TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 4. SZ.

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. FEJEZET TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 4. SZ. Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. FEJEZET TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2015. augusztus 15. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA

Részletesebben

4. SZ. VERZIÓ 2 (módosításokkal egységes szerkezetben) Jóváhagyta: a Neumann János Egyetem /2019.(X.31.) számú szenátusi határozata

4. SZ. VERZIÓ 2 (módosításokkal egységes szerkezetben) Jóváhagyta: a Neumann János Egyetem /2019.(X.31.) számú szenátusi határozata 1 Neumann János Egyetem Szenátusa /2019.(X.31.) számú határozat melléklete NEUMANN JÁNOS EGYETEM 1 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. FEJEZET TANULMÁNYI

Részletesebben

A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése

A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának Egészségügyi Főiskolai Karra vonatkozó kiegészítése 2 0 0 6 A Miskolci Egyetem Kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzatát kiegészítő,

Részletesebben

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. FEJEZET TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2016. július 1. JÓVÁHAGYTA:

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2015. január 15. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2

Részletesebben

EGER 2006. A vizsgaidőszak 14. (3) Szóbeli vizsgán egy vizsgabizottság vagy vizsgáztató napi 20 vizsgázónál többet nem fogadhat.

EGER 2006. A vizsgaidőszak 14. (3) Szóbeli vizsgán egy vizsgabizottság vagy vizsgáztató napi 20 vizsgázónál többet nem fogadhat. ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (Elfogadva a Szenátus 52/2006. (VI.28.) sz. határozatával) (Utolsó módosítás: 2009. január 21.) EGER 2006. A vizsgaidőszak 14. (1) A vizsgaidőszak

Részletesebben

Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez

Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez Ajánlások az intézményi kreditrendszerű tanulmányi és vizsgaszabályzatok (TVSz) elkészítéséhez A TVSz-nek összhangban kell lennie a felsőoktatási törvénnyel, és szabályoznia kell minden olyan kérdést,

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2013. november 8. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2

Részletesebben

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2016. július 1. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSÁNAK RENDJE. ALAPKÉPZÉS (BSc)

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSÁNAK RENDJE. ALAPKÉPZÉS (BSc) SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSÁNAK RENDJE ALAPKÉPZÉS (BSc) Hódmezővásárhely 2016 A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSI RENDJE A záróvizsga törvényi szabályozása a 2012 2013. tanév

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2012. november 30. JÓVÁHAGYTA: DR. DANYI JÓZSEF REKTOR 2

Részletesebben

III. * Tanulmányi és vizsgaszabályzat

III. * Tanulmányi és vizsgaszabályzat III. * Tanulmányi és vizsgaszabályzat A hallgatói jogviszonnyal, a jogviszony szüneteltetésével, a jogviszony megszűnésével, vendéghallgatói jogviszonnyal, párhuzamos hallgatói jogviszonnyal és a jogorvoslati

Részletesebben

III. Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat

III. Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat 16. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS DÁTUMA: 2012. szeptember 1. (Érvényes visszavonásig.) JÓVÁHAGYTA: Dr. Danyi József rektor III. Tanulmányi

Részletesebben

HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA AZ ELEKTRONIKUS LECKEKÖNYV BEVEZETÉSÉNEK ÉS ALKALMAZÁSÁNAK SZABÁLYZATA

HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA AZ ELEKTRONIKUS LECKEKÖNYV BEVEZETÉSÉNEK ÉS ALKALMAZÁSÁNAK SZABÁLYZATA HELLER FARKAS GAZDASÁGI ÉS TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÁSOK FŐISKOLÁJA AZ ELEKTRONIKUS LECKEKÖNYV BEVEZETÉSÉNEK ÉS ALKALMAZÁSÁNAK SZABÁLYZATA 2009. június 30. 1 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény

Részletesebben

KECSKEMÉTI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR

KECSKEMÉTI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR 6000 KECSKEMÉT, KASZAP U. 6-14. TEL.: 76/501-770 FAX: 76/483-282 A záróvizsga rendjéről - portfólió alapú, pedagógiai alkalmasság vizsga - 2. SZ. KIADÁS A HATÁLYBALÉPÉS DÁTUMA: 2014. DECEMBER 1. HATÁLYOS:

Részletesebben

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2016. október 21. JÓVÁHAGYTA: DR.

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE SZABÁLYZAT A LECKEKÖNYV KEZELÉSÉNEK ÉS HASZNÁLATÁNAK

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújváros 2015 Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 30-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozattal elfogadva Hatályos: 2015. október 07. napjától 3. kiadás 0. módosítás 3 (8). oldal

Részletesebben

Szabályzat a diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjéről

Szabályzat a diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjéről Széchenyi István Egyetem Petz Lajos Egészségtudományi és Szociális Képzési Intézet Szociális Tanulmányok Tanszék Szabályzat a diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjéről Utolsó módosítás dátuma: 2014.09.30.

Részletesebben

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK Az alábbiakban az egyes fejezetekhez kapcsolódó, a szabályzatban fellelhető fogalmak meghatározásait találhatjátok meg. 1. FEJEZET: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Képzési és kimeneti követelmények:

Részletesebben

Tanulmányi szabályzat. A szabályzat hatálya az MVLSZ által szervezett képzésben résztvevő hallgatók, tanulmányi és vizsgaügyeire terjed ki.

Tanulmányi szabályzat. A szabályzat hatálya az MVLSZ által szervezett képzésben résztvevő hallgatók, tanulmányi és vizsgaügyeire terjed ki. Tanulmányi szabályzat A szabályzat hatálya az MVLSZ által szervezett képzésben résztvevő hallgatók, tanulmányi és vizsgaügyeire terjed ki. A szabályzat ismerete kötelező érvényű mindenkire, aki közvetve

Részletesebben

A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 5/C mellékletének a TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATNAK 1. számú melléklete LECKEKÖNYV SZABÁLYZAT Gödöllő, 2014. A felsőoktatásról szóló 2005. évi

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA Miskolc, 2013. 1.3.12. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07.

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07. SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete út. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 FELVÉTELI

Részletesebben

A TANULMÁNYOK ELISMERÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉSI PROGRAMBAN

A TANULMÁNYOK ELISMERÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉSI PROGRAMBAN 3. SZÁMÚ MELLÉKLET Az okleveles könyvvizsgálói szakképzési és vizsgaszabályzathoz A TANULMÁNYOK ELISMERÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK AZ OKLEVELES KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉSI PROGRAMBAN [ Kkt. 95. (1) A szakképzést

Részletesebben

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

79/2006. (IV.5) Kormányrendelet. a felsőoktatásról szóló évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

79/2006. (IV.5) Kormányrendelet. a felsőoktatásról szóló évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 79/2006. (IV.5) Kormányrendelet a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról A kreditrendszerre vonatkozó jogszabályok végrehajtásáról: A felsőfokú szakképzés

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER II. FEJEZET A HALLGATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK ÉS KÖTELESSÉGEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJE 4. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2014.

Részletesebben

Külföldi részképzésben résztvevő hallgatók

Külföldi részképzésben résztvevő hallgatók 55 (2) A fogyatékossággal élő hallgatók segítését intézményi és kari részről esélyegyenlőségi koordinátor segíti, aki felsőfokú végzettséggel, valamint fogyatékosügyi kompetenciákkal vagy fogyatékosügyi

Részletesebben

1. Költségtérítési kedvezmény igénylése tanulmányi eredmények alapján

1. Költségtérítési kedvezmény igénylése tanulmányi eredmények alapján 1/2010. (01. 04.) számú ÁOK dékáni utasítás a költségtérítési kedvezmény igénylésének rendjéről és a szigorló évben gyakorlati tanulmányokat folytató hallgatók költségtérítési díjának megállapításáról

Részletesebben

ÁOTK Kari kiegészítés

ÁOTK Kari kiegészítés A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 5/C mellékletének a TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATNAK 1. számú melléklete LECKEKÖNYV SZABÁLYZAT ÁOTK Kari kiegészítés Gödöllő, 2014. A felsőoktatásról

Részletesebben

(3) A komplex vizsga/vizsgák ismétlésének szabályait a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 34. - a tartalmazza.

(3) A komplex vizsga/vizsgák ismétlésének szabályait a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 34. - a tartalmazza. Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar Melléklet I. a nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, politológus-közgazdász, szociológusközgazdász, szociálpolitikus-közgazdász, nemzetközi tanulmányok,

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/III. fejezet

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/III. fejezet III/III. fejezet SEMMELWEIS EGYETEM Egészségügyi Közszolgálati Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat hatálya 1. A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ) hatálya a Semmelweis

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE SZABÁLYZAT A LECKEKÖNYV KEZELÉSÉNEK ÉS HASZNÁLATÁNAK

Részletesebben

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől A Gábor Dénes Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) felvételi eljárását a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.

Részletesebben

4/2013. számú Dékáni Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN

4/2013. számú Dékáni Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 4/2013. számú i Utasítás A RÉSZISMERETI JOGVISZONY ALKALMAZÁSÁRÓL A PTE BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARÁN 1. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv) előírja a felsőoktatási

Részletesebben

Tudnivalók az új típusú, rövid ciklusú mesterképzésekről

Tudnivalók az új típusú, rövid ciklusú mesterképzésekről Tudnivalók az új típusú, rövid ciklusú mesterképzésekről 1. Az osztatlan tanárképzés beindulásával megszűntek a régi mesterszakos tanárképzések rövid időtartamú változatai, s 17-től már csak ezekre az

Részletesebben

Kivonat a KTVSZ-ből vizsgáztatással érdemjegyek rögzítésével kapcsolatban

Kivonat a KTVSZ-ből vizsgáztatással érdemjegyek rögzítésével kapcsolatban Kivonat a KTVSZ-ből vizsgáztatással érdemjegyek rögzítésével kapcsolatban 29.. A VIZSGAIDŐSZAK ÉS A VIZSGÁK RENDJE (1) A vizsgaidőszak a félévi tanulmányok értékelésének koncentrált időszaka, a vizsgák

Részletesebben

SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER. III.2.2. Díjtételek

SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER. III.2.2. Díjtételek SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III.2.2. Díjtételek A Szenátus a HÖK egyetértésével 2015. július 13-i ülésén az SZ- 122.b/2014/2015. (2015. VII. 13.) számú határozatával támogatta a Hallgatói

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KAUTZ GYULA GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR A diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjére vonatkozó előírások Utolsó módosítás: 2017. február 24. 1. Témaválasztás (1) A szakdolgozat/diplomamunka

Részletesebben

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE

NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Ikt. Szám: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. sz példány NEMZETKÖZI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Érvényes: 2017/2018-as tanévtől felmenő rendszerben A tanterv

Részletesebben

zöld doktori kék tanár fehér általános szeptember 3. - december 15.

zöld doktori kék tanár fehér általános szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános 2018. 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Diplomadolgozat leadás

Részletesebben

Rendszeres kari feladatok éves ütemterve /2015

Rendszeres kari feladatok éves ütemterve /2015 2014/2015. tanév Általános információk: ŐSZI félév Szorgalmi időszak: 2014. szeptember 1. - 2014. december 5. Költségtérítés befizetésének határideje:őszi szünet: október27. - október 31. I. részlet: 2014.

Részletesebben

2018. szeptember 3. - december 15.

2018. szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS 2018. Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II.

Részletesebben

zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak:

zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: 2018. szeptember 3. - december 15. Költségtérítés befizetésének

Részletesebben

2018. szeptember 3. - december 15.

2018. szeptember 3. - december 15. zöld doktori kék tanár fehér általános 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II.

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER III.

KÖVETELMÉNYRENDSZER III. A Miskolci Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III. fejezet Tanulmányi és vizsgaszabályzat vonatkozó melléklete Miskolc, 2013. 1.3.3. sz. Egyetemi Szabályzat

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalását megerősíti, hogy

Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalását megerősíti, hogy Tájékoztató az SZTE BTK Kari Tanulmányi Ügyrendjének az SZTE Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 8.1. pontját kiegészíteni hivatott, korábban felfüggesztett rendelkezésével kapcsolatos eljárásrendről a 2016117-es

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Szabályzatok összevetése nyomán felmerülő kérdések rendezésére

ELŐTERJESZTÉS a Szabályzatok összevetése nyomán felmerülő kérdések rendezésére ELŐTERJESZTÉS a Szabályzatok összevetése nyomán felmerülő kérdések rendezésére ÓBUDAI EGYETEM Szabályzatai NYME GEOINFORMATIKAI KAR Szabályzata JAVASLATOK idézett szabályzatok: ÓE Tanulmányi és Vizsgaszabályzata

Részletesebben

Bevezetés. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró testületek és személyek

Bevezetés. A hallgatói juttatások és térítési díjak ügyében eljáró testületek és személyek 1 Bevezetés A Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 5/D mellékletének a Hallgatói Juttatások és Térítések Szabályzat 1.. 5. bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a SZIE Ybl Miklós

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM Szabályzatai NYME GEOINFORMATIKAI KAR Szabályzata JAVASLATOK. NYME SzMSz III. rész Hallgatói Követelményrendszer (HK)

ÓBUDAI EGYETEM Szabályzatai NYME GEOINFORMATIKAI KAR Szabályzata JAVASLATOK. NYME SzMSz III. rész Hallgatói Követelményrendszer (HK) A Tanulmény és vizsgaszabályzat (TVSZ) és a Juttatási és térítési díjak szabályzat eltérései és megoldásai a 2014. előtt beiratkozott GEO-s hallgatók számára ÓBUDAI EGYETEM Szabályzatai NYME GEOINFORMATIKAI

Részletesebben

ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ. 2. Komplex vizsgára jelentkezés előzetes doktori képzés nélkül

ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ. 2. Komplex vizsgára jelentkezés előzetes doktori képzés nélkül ÁLLAM- ÉS JOGTUDMÁNYI KAR DOKTORI ISKOLÁI KOMPLEX VIZSGA TÁJÉKOZTATÓ A KOMPLEX VIZSGÁRA JELENTKEZÉS ELŐFELTÉTELEI 1. Szervezett doktori képzésben részt vevő hallgató A szervezett doktori képzésben részt

Részletesebben

A szervezett doktori és mesterképzésben résztvevők kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzata (továbbiakban: Doktori TVSZ)

A szervezett doktori és mesterképzésben résztvevők kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzata (továbbiakban: Doktori TVSZ) A szervezett doktori és mesterképzésben résztvevők kreditrendszerű Tanulmányi és Vizsgaszabályzata (továbbiakban: Doktori TVSZ) 1. Általános rendelkezések Jelen szabályzat alapjául a felsőoktatásról szóló

Részletesebben

2018. augusztus 21., kedd

2018. augusztus 21., kedd zöld doktori kék tanár fehér általános Feladat Nappali Levelező Felelős Kategória Megjegyzés 2018. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet

Részletesebben

3/2019. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR

3/2019. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 3/2019. (06. 12.) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS AZ ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 2019/2020. TANÉV IDŐBEOSZTÁSA Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Részletesebben

A KREDITÁTVITELI EJÁRÁS RENDJE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN (PTE ÁOK)

A KREDITÁTVITELI EJÁRÁS RENDJE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN (PTE ÁOK) A KREDITÁTVITELI EJÁRÁS RENDJE A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN (PTE ÁOK) 1. Kérelmezők (1) A PTE ÁOK-ra felvételt vagy átvételt nyert hallgató más felsőoktatási intézményben végzett

Részletesebben

Intézményi tájékoztató

Intézményi tájékoztató Intézményi tájékoztató 2018-2019 Tájékoztatás fogyatékkal élő hallgatók részére A fogyatékossággal élő hallgatók számára intézményünk igyekszik minden segítséget megadni ahhoz, hogy teljesíteni tudják

Részletesebben

A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA SZERVEZETT DOKTORI KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA SZERVEZETT DOKTORI KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Jóváhagyom! Budapest, 2001. -n. (Dr. Szabó Miklós) rektor A KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA SZERVEZETT DOKTORI KÉPZÉSBEN RÉSZTVEVŐK KREDITRENDSZERŰ TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA

Részletesebben

Kulturális menedzser szakirányú továbbképzési szak

Kulturális menedzser szakirányú továbbképzési szak Edutus Főiskola szakirányú továbbképzési szak Tanterv Farkas Beáta.09.28. A szak alapadatai: Cultural Manager Képzésért felelős intézmény Intézményi azonosító száma Edutus Főiskola FI38139 Címe 2800 Tatabánya,

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák

Tanulmányok alatti vizsgák Tanulmányok alatti vizsgák A vizsgaszabályzat célja. Általános szabályok A vizsgaszabályzat célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása a 20/2012 (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

i III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2.1. Díjtételek A Szenátus - a HÖK egyetértésével - 2007. június 25-i ülésén, 60.ba/2006/07. számú határozatával támogatta a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat

Részletesebben

A hallgatói tanulmányi rend és az ismeretek, készségek és képességek elsajátításának, megszerzésének, ellenőrzésének rendje

A hallgatói tanulmányi rend és az ismeretek, készségek és képességek elsajátításának, megszerzésének, ellenőrzésének rendje Ad 2. (2) A hallgatói tanulmányi rend és az ismeretek, készségek és képességek elsajátításának, megszerzésének, ellenőrzésének rendje (TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT) KARI KIEGÉSZÍTÉSE K. (1) A hallgatónak

Részletesebben

A 2015-2016-OS TANÉV

A 2015-2016-OS TANÉV A 2015-2016-OS TANÉV I. FÉLÉVÉNEK IDŐBEOSZTÁSÁÓL 1. SZ. KIADÁS A HATÁLYBA LÉPÉS DÁTUMA: 2015. augusztus 28. HATÁLYOS: 2016. február 07. Azonosító: DU 3/2015. Iktatószám: KDH-14/3/2015. 1 1. AZ UTASÍTÁS

Részletesebben

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar

Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Tanulmányi tájékoztató Programozó informatikus szakirányú továbbképzési szak Kecskemét 2017-től 1 A tantárgyleírásokat a NJE GAMF Műszaki és Informatikai

Részletesebben

Az Állam-és Jogtudományi Kar fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségének biztosításáról szóló szabályzata

Az Állam-és Jogtudományi Kar fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségének biztosításáról szóló szabályzata Az Állam-és Jogtudományi Kar fogyatékossággal élő hallgatók esélyegyenlőségének biztosításáról szóló szabályzata 2009. december 16. DEBRECEN A Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Kari Tanácsa a

Részletesebben

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása

A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A 2015/2016. tanév I. (őszi) szemeszterének időbeosztása A költségtérítés 40%-ának befizetési határideje: 2015. augusztus 24. Az átvétellel (intézmény-, tagozat-, szakváltoztatás stb.) kapcsolatos kérelmek

Részletesebben

A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat kari kiegészítése

A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat kari kiegészítése A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat kari kiegészítése 62. (10) Gyakorlati jegy Félévközi jegy/gyakorlati jegy: a szorgalmi időszakban teljesített feladatok, megírt zárthelyik, elkészített beszámolók együttes

Részletesebben

HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ

HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ kivonat a Szent István Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat-Hallgatói Követelményrendszeréből Hallgatói Jogviszony 1. A hallgatói jogviszony a felvételről, vagy az átvételről

Részletesebben

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29.

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar TANÉVNAPTÁR 2011/2012-es TANÉV. 2011/12-es tanév őszi félév szeptember augusztus 29. Időbeosztás/határidők tavaszi félév 2012/13-as tanév Kari sportnap Tanévnyitó ünnepség 2011.augusztus 30. 2012. április 20. HÖK 2011. szeptember 4. Beiratkozás 1. évf. teljes idejű képzések 1. évf. részidős

Részletesebben

i III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2.1. Díjtételek A Szenátus - a HÖK egyetértésével - 2007. június 25-i ülésén, 60.ba/2006/07. számú határozatával támogatta a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat

Részletesebben

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14.

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14. 2019. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének határideje: I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Szakdolgozat leadás határideje (osztatlan tanárszakon is! ): Tanári

Részletesebben

Tantárgyak felvételének, leadásának ellenőrzése, mentése

Tantárgyak felvételének, leadásának ellenőrzése, mentése III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/1.6. Az e-leckekönyvről szóló szabályzat A Szenátus - a HÖK egyetértésével - 2010. február 8-i ülésén, 38.a/2009/10. számú határozatával támogatta az E-leckekönyvről

Részletesebben

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Érvényes a 2013/2014-es tanévtől

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Érvényes a 2013/2014-es tanévtől A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Érvényes a 2013/2014-es tanévtől A Gábor Dénes Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) felvételi eljárását a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi

Részletesebben

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele.. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvétele.. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy. TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2014. A JELENTKEZÉS MÓDJA e-jelentkezés e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet igénybe

Részletesebben

Tanulmányi és vizsgaszabályzat

Tanulmányi és vizsgaszabályzat Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája PANASZKEZELÉSI REND Felnőttképzésben tanulók számára Felnőttképzés 1. A Tanulmányi Szabályzat

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 27/2011. (XII.02.) önkormányzati rendelete a Befektetés a jövőbe Zalaegerszegi Felsőoktatási Ösztöndíjról

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 27/2011. (XII.02.) önkormányzati rendelete a Befektetés a jövőbe Zalaegerszegi Felsőoktatási Ösztöndíjról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 27/2011. (XII.02.) önkormányzati rendelete a Befektetés a jövőbe Zalaegerszegi Felsőoktatási Ösztöndíjról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény

Részletesebben

SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER

SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER SZMSZ III. KÖTETE HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2.2. Díjtételek A Szenátus a HÖK egyetértésével 2015. július 13-i ülésén az SZ-122.b/2014/2015. (2015. VII. 13.) számú határozatával támogatta a Hallgatói

Részletesebben

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14.

Feladat Felelős Kategória Megjegyzés őszi félév ÁLTALÁNOS szeptember 2. - december 14. 2019. őszi félév ÁLTALÁNOS Szorgalmi időszak: Költségtérítés befizetésének : I. részlet II. részlet III. részlet Őszi szünet Szakdolgozat leadás (osztatlan tanárszakon is! ): Tanári MA tanári szakdolgozat

Részletesebben

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály. Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály. Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások 2012. Tavaszi érettségi vizsgaidőszak STATISZTIKA Vizsgázók : 10.602 fő Értékelt tantárgyi

Részletesebben

Széchenyi István Egyetem TVSZ 2017 ( ) Szakdolgozat, záróvizsga kivonat A DIPLOMAMUNKA 74. (1) A hallgatónak az alapképzési szakon

Széchenyi István Egyetem TVSZ 2017 ( ) Szakdolgozat, záróvizsga kivonat A DIPLOMAMUNKA 74. (1) A hallgatónak az alapképzési szakon Széchenyi István Egyetem TVSZ 2017 (2017.01.31.) Szakdolgozat, záróvizsga kivonat A DIPLOMAMUNKA 74. (1) A hallgatónak az alapképzési szakon szakdolgozatot, az egységes osztatlan és a mesterképzési szakon

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatók számára

AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgatók számára 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA 2012. szeptember 1-ét követően beiratkozott

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a 2019. július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Jelen Szabályzat a 2019/2020-os tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező, illetve

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA SZABÁLYZAT Környezetkultúra szak. A végbizonyítvány

ZÁRÓVIZSGA SZABÁLYZAT Környezetkultúra szak. A végbizonyítvány ZÁRÓVIZSGA SZABÁLYZAT Környezetkultúra szak A végbizonyítvány A végbizonyítvány (abszolutórium) azt tanúsítja, hogy a hallgató a tantervben előírt tanulmányi és vizsgakötelezettségének mindenben eleget

Részletesebben

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER II. FEJEZET A HALLGATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK ÉS KÖTELESSÉGEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJE 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS

Részletesebben

7/2018. (IX.10.) Rektori utasítás. a Rendkívüli Tehetségek Képzőjének működéséről PREAMBULUM

7/2018. (IX.10.) Rektori utasítás. a Rendkívüli Tehetségek Képzőjének működéséről PREAMBULUM 7/2018. (IX.10.) Rektori utasítás a Rendkívüli Tehetségek Képzőjének működéséről PREAMBULUM 1. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Rendkívüli Tehetségek Képzője (a továbbiakban:

Részletesebben

Közös BSc záróvizsga MSc felvételi szabályzat, a BME Felvételi Szabályzatába ágyazva. Villamosmérnöki és Informatikai Kar

Közös BSc záróvizsga MSc felvételi szabályzat, a BME Felvételi Szabályzatába ágyazva. Villamosmérnöki és Informatikai Kar Közös BSc záróvizsga MSc felvételi szabályzat, a BME Felvételi Szabályzatába ágyazva Villamosmérnöki és Informatikai Kar 2017. június 7. (Sujbert László) A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 1. fejezet

A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 1. fejezet II. RÉSZ A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE 1. fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Személyi hatály 195. (1) A felvételi eljárás rendjének hatálya az Nftv. 40. -ában foglaltak alapján az alapképzésre, az osztatlan képzésre

Részletesebben

A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA Elfogadta a Szenátus 2007. június 25.-i ülésén A BME felvételi eljárását a felsőoktatásról szóló

Részletesebben

Tájékoztató az oktatásszervezéssel kapcsolatos határidős feladatokról

Tájékoztató az oktatásszervezéssel kapcsolatos határidős feladatokról Tájékoztató az oktatásszervezéssel kapcsolatos határidős feladatokról A 2016/2017. tanév 1. félévében a TVSZ, az V./11/2014-2015. (2015. VI. 4.) KT határozat és a 4/2013. sz. dékáni utasítás vonatkozó

Részletesebben

Tartalom. Tartalom Általános rendelkezések Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára Vizsgabizottság...

Tartalom. Tartalom Általános rendelkezések Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára Vizsgabizottság... Tartalom Tartalom... 1 Általános rendelkezések... 2 Jelentkezés az alapismereti oktatásra és a vizsgára... 3 Vizsgabizottság... 4 A vizsga lefolytatása... 4 Jegyzőkönyv... 4 Tanúsítvány... 4 Díj... 5 Hatálybalépés...

Részletesebben

SSC specialista szakirányú továbbképzési szak

SSC specialista szakirányú továbbképzési szak Edutus Főiskola SSC specialista szakirányú továbbképzési szak Tanterv Farkas Beáta.09.16. A szak alapadatai: SSC specialista * SSC specialist Képzésért felelős intézmény Intézményi azonosító száma Edutus

Részletesebben

JOGSZABÁLYKIVONATOK. Az érettségiről

JOGSZABÁLYKIVONATOK. Az érettségiről JOGSZABÁLYKIVONATOK AZ ÉRETTSÉGIRŐL (részletes leírás a 100/1997. Kormányrendeletben)...1 Felvételi vizsgatárgyak a Közgazdaságtudományi Karon meghirdetett alapszakokon...2 Érettségi vizsgaidőpontok a

Részletesebben

Záróvizsga Szabályzat

Záróvizsga Szabályzat Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar Záróvizsga Szabályzat Elfogadva a Kari Tanács 2018. május 24-i ülésén 7/2018 (05.24.) Érvényes a 2018/19. tanév őszi félévétől 1 Értelmező rendelkezések

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KARI KIEGÉSZÍTÉSE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KARI KIEGÉSZÍTÉSE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KARI KIEGÉSZÍTÉSE A Tanulmányi és vizsgaszabályzat kari kiegészítése 62. (17) Korrekciós vizsga: sikeres vizsga javítása ugyanabban a félévben. Egy félévben egy tárgy

Részletesebben