Az érdligeti 48-as emlékmû a Topoly utcai katolikus templom mellett

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az érdligeti 48-as emlékmû a Topoly utcai katolikus templom mellett"

Átírás

1 A POLGÁRI ÖSSZEFOGÁS LAPJA ingyenes havilap 5000 példányban I. évfolyam 1. szám március 12. A Városházán történt Nem engedünk a 48-ból Koszorúzások március 15-én az érdligeti emlékmûnél A polgári körök megemlékezése 9 órakor kezdõdik A MIÉP koszorúz fél 10-tõl Az önkormányzat szervezésében a városvezetés és a pártok, szervezetek koszorúzása 11 órakor kezdõdik Az érdligeti 48-as emlékmû a Topoly utcai katolikus templom mellett Március 15., mint nemzeti ünnep a rendszerváltásig nem volt munkaszüneti nap, csak tanítási szünet. Régmúlt tavaszokra emlékezve kirándulások jutnak eszembe, mert az iskolák nyilván felsõbb sugallatra osztálykirándulásokat szerveztek erre a napra, hogy a fiatalok lehetõleg távol legyenek minden olyan helyszíntõl, ahol a forradalom napjára emlékezve tömegek gyûlhettek volna össze. Ebbéli igyekezetükben kreáltak egy Forradalmi Ifjúsági Napok címû sorozatot, amelyben március 15-ét pároztatták március 21-ével, amely a dicsõséges Tanácsköztársaság (a fiatalabbak kedvéért Kun Béla, Szamuely Tibor, a Lenin-fiúk és a többiek véres terrorba torkolló 133 napon át tartó tombolása) kikiáltásának napja és április 4-ével, amely hazánk felszabadulásának napja (értsd: a szovjetek általi elfoglalása) volt. Ily módon látszólag sikerült kifogni a szelet a vitorlából. Látszólag, mert a kokárdát nem tudták megtiltani, és ezt csak március 15-én hordtuk, a többi ünnepen már nem. A talpra magyart és a 12 pontot is minden alkalommal elmondtuk, és a pilisi erdõkben sok fiatalokból álló csoport énekelte a Kossuth-nótát. Tavasz volt, fiatalok voltunk, mi kellett volna még? Ami hiányzott, az 1990-ben eljött. Március 15-ike ma nemzeti ünnep és munkaszüneti nap, ekkor már nem gumibotoznak rendõreink. Érden a szocialista Jánosi György mondja az ünnepi beszédet, mint valószínûleg másik nemzeti ünnepünkön, október 23-án is tenni fogja. Hiszen a forradalom mindannyiunké. Való igaz, 1848 már a múlt ködébe veszett, már szinte mindenki vállalni tudja, talán még Habsburg Ottó is ott fog koszorúzni valamelyik emlékmûnél. Ünnepelni többféleképpen lehet. Lehet díszbe öltözve koszorúzni, lehet pezsgõvel koccintani egy fogadáson, lehet tûzijátékkal és állami csinnadrattával, de lehet belül, a szívben, a lélekben. A szocialista-liberális vezetésbõl ez utóbbi hiányzik. Valamelyik kézikönyvükben olvashatták tán, hogy kell az embereknek az ünnep, de valójában fogalmuk sincs, mit is jelent ez. Mit jelent egynek lenni egy soha el nem múló pillanatig a néppel, nemzettel, hazával? Mit jelent ezredévekre visszagondolva egynek lenni a történelemmel? Mi erõt lehet meríteni hõs elõdeink tetteibõl? Ha belegondolnának ebbe, megrettennének. Valószínûleg bele is gondoltak, mert ezért negligálták a millenniumot, ezért keltek ki magukból tavaly a kokárda-mozgalom miatt, ezért próbálják sorra lerombolni a nemzet emlékezetét felidézni szolgáló helyeket: a Terror Házát, a Millenáris parkot, a Nemzeti Színházat és a többit. Ezért próbálják a fogyasztó szintjére lenyomni az embert, ezért építik Czakó Gábor kifejezésével a Gazdaságkort. Ne templomba, ne emlékhelyekre menjünk ünnepelni, hanem az új kor szent helyére, a bevásárlóközpontba. Ne a Nemzeti Múzeumhoz menjünk március 15-én, hanem nézzük valamelyik valóságsót vagy netán futballmeccset. Ha valóban polgárok vagyunk, ha valóban emberhez méltó életet akarunk élni, akkor nem engedhetünk a 48-ból. Nem engedhetünk ünnepeinkbõl, nem engedhetünk magyarságunkból, hagyományainkból, értékeinkbõl. Tûzzük ki a nemzetiszínû szalagot, lobogózzuk fel házainkat, látogassuk meg emlékhelyeinket, legyünk büszkék arra, hogy volt egykor egy nép, amely képes volt újra és újra felemelni a fejét, képes volt kivívni szabadságát, képes volt másfél évszázada is vértelenül véghezvinni egy forradalmat. Sokan voltak akkor, és sokan vagyunk most is. Többen vagyunk, mint gondolnánk, csak még nem mindenki tud róla. Orlai Sándor Tisztelt Érdiek! Lapunk következõ számának fõ témája az uniós csatlakozás lesz pro és kontra. Kérjük Önöket, írják meg véleményüket és küldjék el címünkre: Összefogás Egyesület, Érd, Alsó u. 8., vagy ben: erdilap@fre .hu Szerkesszük együtt a lapot! Támogassa újságunkat hirdetésével is! Lobogózzuk fel házainkat március 15-én! A képviselõ-testület ülésén a költségvetést vitatták meg a képviselõk 1848-ra emlékezünk Épül a református templom Megkérdeztük, mibõl és mikor, és hogyan lehet támogatni? Kell-e Wecker? Hogyan teszi tönkre a megnövekedett forgalom megszokott életünket Megkérdeztük Mi a helyzet a Napsugár Óvodában? Érdi séta Büki Attila kalauzolásával hónapról hónapra végigjárjuk városunkat Kultúra, sport, programok Lapunk következõ száma április 9-én jelenik meg! Kell egy újság Kell egy újság, ami eljut ha nem is minden érdihez de minél több érdi polgárhoz. Kell egy újság, amihez a boltokban, újságosoknál s akár a szomszédnál hozzá lehet jutni. Kell egy újság, hogy bárki leírhassa gondolatait városunkról, az itt történtekrõl, hogy megfogalmazhassa véleményét és ellenvéleményét a helyi gazdasági, társadalmi és kulturális élet történéseirõl. Kell egy újság, ami helyet ad az olvasók véleményének, s amit az olvasók sajátjukként támogathatnak, írással, terjesztéssel, akár anyagilag is. Kell egy újság, amit az olvasók is írnak és szerkesztenek. Kell egy újság, amit nem a képviselõ-testület vagy az ÉVÁÉP jelentet meg. Kell egy újság, amit tisztességesen, bevallottan a keresztényi-keresztyéni, nemzeti és városi értékek, érdekek mentén szerkesztenek. Kell egy újság, ahol helye van a közerkölcsnek, a köztisztességnek, a közjónak. Kell egy újság, amely szólni kíván az egyházak szellemiségérõl, megújulási akartáról, közösségi törekvéseirõl. Kell egy újság, amely felvállalja a civil szervezõdéseket, az egyesületek, a klubok, alapítványok kezdeményezéseit. Kell egy újság, amely teret ad az érdi és környéki nemzeti, polgári erõknek. Kell egy újság, amely megismertet városunkkal, az itt élõ köztiszteletben élõkkel, neves és ismert polgárainkkal. Kell egy újság, amely helyet ad a gyermekeinknek, s meghallgatja az idõsödõket is. Kell egy újság, ahol a szavak nem eltitkolják, hanem nyilvánvalóvá teszik gondolatainkat. Kell egy újság, amelyik a Deák Ferenc szûkszavú sajtótörvényét tûzi címlapjára: Nem szabad hazudni. Így gondolják Érden a nemzeti elkötelezettségû pártok, civil szervezetek, egyesületek, polgári körök. Így gondolja ezt két tucat érdi polgár, akik áldozatvállalásukkal lehetõvé tették az újság megszületését. Kell egy újság, mondtuk nagyon sokan, és itt van az újság: az. Fogadják szeretettel, gondolataikkal, tanácsaikkal, támogatásaikkal segítsék elõ megerõsödését. T. Mészáros András

2 2 Testületi ülés: Szocialista igen a katasztrófa-költségvetésre, Február 27-én, csütörtökön tartotta havi rendes ülését Érd város képviselõ-testülete. A meghívón húsz megvitatandó téma szerepelt, ezekbõl a közérdeklõdésre számot tartóakat emeljük ki. Az érdeklõdõ városlakók amúgy is figyelemmel kísérhették az ülést a százhalombattai Halom televízió helyszíni közvetítésében. Az elsõ és egyben legfontosabb, életminõségünket nagyban befolyásoló téma a költségvetés volt. Jakab Béla (civil), a pénzügyi bizottság elnöke elsõ hozzászólóként ismertette a bizottság álláspontját, mely szerint a város kritikus helyzetben van, közel a csõd. Körülbelül egymilliárd forint veszteség van bekódolva a költségvetésbe. Nem fogadták el a betervezett ingatlanértékesítés öszszegét, szerintük ez irreálisan magas. A bizottság szerint strukturális átalakítás és vagyonkezelés nélkül nem tudjuk megoldani a kritikus helyzetet. Döcskovszky Béla polgármester drámai hangú hozzászólásában elmondta, hogy a város anyagi helyzete kritikus, a költségvetés mindenképpen végrehajthatatlan lesz. A város saját ereje nem elég az intézmények mûködtetéséhez. Érd tizenkét éve görgeti maga elõtt a növekvõ veszteségeket, elmulasztotta a fejlõdési lehetõségeket. A hiányból a közalkalmazotti bérnövekedés mintegy háromszáznyolcvan millió forinttal járul hozzá. Nem a költségvetést kell toldozni-foldozni, hanem a szerkezetet kell megváltoztatni. Új pályára kell állítani a várost. Vállalkozásokat kell letelepíteni, például erre jó lehetõséget kínál az M6-os autópálya új nyomvonala, mert az autópályák mellett szívesen telepszik meg az ipar. Szabad pénzeszközöket kell biztosítani fejlesztésre. Most a talponmaradás a tét és a kibontakozás lehetõségének a megteremtése. T. Mészáros András a Fidesz álláspontját ismertetve kifejtette, hogy merõben másként látják a problémát. Meg kellene próbálni konszenzusos költségvetést csinálni. A testület a kétharmados többség birtokában jelenleg erõbõl politizál, az ellenzék javaslatait lesöpri az asztalról. A bizottságokban néha befogadják javaslataikat, de ezek mint a bizottság álláspontja kerülnek nyilvánosságra, nem tudni, kik javasolták. Rá kellene szánni öt napot arra, hogy közösen végiggondolják a költségvetést. Kifogásolta azt, hogy az intézmények költségvetése több mint kétszázmillió forinttal csökkent, miközben a hivatalé Döcsakovszky Béla ígéretei (részletek) Iskolák és óvodák építése, a meglévõk felújítása Sportcsarnok és uszoda építése Európai szintû közbiztonság 24 órás orvosi ügyelet megvalósítása A víz- és csatornadíjak reális szinten tartása Hulladékszállítás javítása Teljes csatornázás elindítása uniós forrásokból Munkahelyteremtés a közszolgáltatások területén Közúthálózat helyreállítása, elkerülõ utak építése Helyi adók rendszerének felülvizsgálata Ipari övezetben helybiztosítás az érdi vállalkozóknak Munkahelyteremtõ beruházások feltételeinek biztosítása A városközpont méltó beépítése A Duna-part lehetõségeinek kihasználása Az ígéretek számonkérésének lehetõsége (Színes szórólap a választások hajrájában) Kiépítjük a kábeltelevíziós hálózatot, saját tv-stúdiót hozunk létre Építünk egy új általános iskolát, a meglévõket felújítjuk A négy év alatt biztosan képesek leszünk egy sportcsarnok és egy uszoda felépítésére. Biztos vagyok abban is, hogy az ISPA-program keretében elindulhat a teljes csatornázás, majd az úthálózat rendbehozatala és fejlesztése is. (KözösÉRDek, szeptember 23.) Nem ígérünk, hanem vállalunk!...jövõ nyárra a város három pontján modern, szép és biztonságos játszótereket építünk a kicsiknek......személyes ígéretem a 14 év körüli korosztálynak a görkorcsolya-, illetve gördeszkapálya, s legalább egy dühöngõ rendszerû kis foci-, illetve kosárlabdapálya létesítése... (KözösÉRDek, október 4.) ugyanannyival emelkedett. Ez a tanácsrendszerhez való visszatérés jele. Döcskovszky Béla felháborodottan utasította vissza az együttmûködésre vonatkozó javaslatot, mondván, hogy írásban semmilyen új módosító indítvány sem érkezett, és a demokrácia különben is úgy mûködik, hogy a többség érvényesíti akaratát. Erdélyi László jegyzõ elmondta, hogy a bank nem fogja a teljes hiányt finanszírozni. A bevételeket tizenkét hónapra elosztva kell tervezni és a kiadásokat ehhez kell hozzáigazítani. Jelenleg május végéig van fedezet, a krízis azonban novemberig fog tartani. Szükség van a központosításra, így például a beszerzéseket központilag kell intézni. Ezért is emelkedett meg annyira a hivatal költségvetése. Vita bontakozott ki a módosító indítványokról. Az ellenzék szerint a polgármester kénye-kedve szerint szavaztat meg vagy hagy figyelmen kívül indítványokat, attól függõen, mi az érdeke. T. Mészáros András szóban is ismertette módosító indítványát, miszerint a város negyvenöt millió forinttal támogassa a Kálvin téri református templom építését. Döcsakovszky Béla ezt a cél jónak mondta és támogatásáról biztosította. Erdélyi László szerint erre nincs pénz. A módosító indítvány szavazásánál kiderült, hogy az MSZP- frakció egyöntetûen elutasította a támogatást, és velük tartott nem elõször Kádár Kenese is. Mellette a Fidesz-frakció, a MIÉP-es Kocsis Béla és az IPOSZ-os Bércesi Tibor szavazott. Az egyházhoz való hozzáállás a következõ szavazásnál is kiderült, ugyanis az MSZP nem szavazataival, valamint Kádár Kenese és Jakab Béla tartózkodásával elutasították Kéri Mihály módosító javaslatát, a Marianum iskola ötmilliós támogatását. Az MSZP-s képviselõk többsége Döcskovszky Béla, Csõzik László és Nagy Kálmán kivételével zsigerbõl egyházellenesen voksolt. Hogy az ötmilliós támogatás mit jelent, az kiderül a költségvetés számaiból: például a Bolyai iskola kiadása 295 millió forint, a Battyhányié 183 millió, a Kõrösié 221 millió. A módosító indítványok közül jóváhagyta a testület a képviselõi tiszteletdíjak csökkentését, amely mintegy tizenhét millió forint megtakarítást eredményez hiányoltuk ugyanakkor a polgármester fizetésének és jutalomkeretének csökkentésére irányuló elõterjesztést. 6,89 millió forintot fordítanak egy cigány közösségi ház létrehozására, valamint harmincötmillióért megvásárolnak egy területet a leendõ sportcsarnok céljára amelynek építésérõl viszont a jelenlegi helyzetben szó sem eshet, viszont van egy megvalósíthatósági tanulmány egy jelenleg is önkormányzati tulajdonban lé- Jánosi György képviselõ ígéretei Az érdi iparterület és a százhalombattai ipari park betelepítésével új munkahelyeket teremtünk. Érden felgyorsítjuk a csatornázást és az úthálózat kiépítését. Diósdon és Érden tehermentesítjük a belsõ úthálózatot, korlátozzuk az átmenõ forgalmat. Megerõsítjük a mentõszolgálatot. Erõsítjük a kis- és középvállalkozások életesélyeit. A rendõrség fejlesztésével javítjuk a közbiztonságot. Megépül az érdi sportcsarnok a fedett uszodával. ( Velünk az ország! szórólap) Ingyenes étkezés a bölcsõdében és az óvodában. Ingyenes tankönyv az elsõ nyolc évben. Ingyenes utazás a lakóhely és az iskola között. Az iskolák felszereltségének fejlesztése. A pedagógusok jelentõs béremelése. A nyelvvizsga, a számítógép-kezelõi végzettség és a jogosítvány megszerzésének ingyenessége. A mûvelõdési házak, könyvtárak, múzeumok mûködésének megújítása. (Érdi Újság, március 29.) Azonnal utána kívánok nézni az ISPA-programnak...Érd az elsõ számú jelöltek egyike lesz a támogatásra pályázók között. (Érdi Újság, április 26.) võ területre, így nem értjük, miért kell pár méterrel arrább tervezni, hacsak azért nem, mert a tanulmányt az Összefogás Egyesület készíttette. A szociális ágazat létszámbõvítésére tett javaslatról a polgármester nem szavaztatott. A sportcélú kiadásokat ötmillióval csökkentették, ugyanakkor nem támogatta a testület a sportpályázatokra javasolt hárommiliós keretet, mivel a szavazást manipulatív módon úgy tették fel, hogy a mûvelõdési pályázat helyett kapja meg ezt az összeget a sportbizottság. Nyilvánvalóan ezt így nem lehetett támogatni, arra viszont jó volt, hogy összeveszítse a bizottságokat. Macchiavelli is tanulhatott volna ebbõl a felvezetésbõl. A költségvetést végül 19 igennel és a négy Fidesz-tag ellenszavazatával elfogadták. Hiányzott a szavazásnál négy fõ (Dombai Tamás, Kocsis Béla, Segesdi János és Pataki János), megszavazta az MSZP SZDSZ-frakció, valamint az úgynevezett civil-frakció (Falusi Ferenc, Kádár Kenese, Jakab Béla, Bércesi Tibor). A következõ napirendi pont a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló rendelet módosítása volt. Olvasóink emlékezhetnek rá, hogy a Szippant-hat konzorcium nyerte el kizárólagosan a helyi szippantás jogát. Ezt megtámadta az egyik vesztes fél, a Komtransz Bt. A közigazgatási Hivatal jogosnak találta a panaszt, és felhívta a képviselõ-testületet, hogy vonja vissza határozatát és írjon ki új pályázatot. Az elõterjesztõ azt javasolta, hogy ne írjanak ki pályázatot, mert azon a helyi vállalkozók hátránnyal indulnának, és valószínûsíthetõen a sokkal jobb feltételekkel rendelkezõ budapesti cég nyerne. Egy lehetõsége van a városnak arra, hogy helyben maradjon a szip- I. évfolyam 1. szám március 12. pantás: az önkormányzat tulajdonában lévõ ÉVÁÉP Kht-t kell megbízni, ekkor nem kell pályázatot kiírni, az ÉVÁÉP pedig a helyi szippantósokkal végeztetheti el a munkát. Kádár Kenese szerint ne az ÉVÁÉP vegye át, hanem igenis pályáztassák meg a szippantást, nyerjen a jobb. Szerinte, ha az ÉVÁÉP kénye-kedve szerint osztják a megrendeléseket, lesznek feketeseggûek, akik kirekesztõdnek az üzletbõl és még nem is reklamálhatnak. T. Mészáros András javaslata szerint vonja vissza a testület a határozatot, de ne kapja meg automatikusan az ÉVÁÉP. Szót kapott a Szippant-hat konzorcium jelen lévõ képviselõje, Fülöp Sándor, aki az érdi vállalkozók nevében arra kérte a testületet, vegye figyelembe, hogy õk a szerzõdés megkötése után komoly beruházásokat eszközöltek, adósságba verték magukat, és most félnek a tönkremeneteltõl. Jelenleg is elõfordul, hogy egy (Folytatás a 3. oldalon) A márciusi testületi ülésen az elõzetes anyag szerint a képviselõk elé kerül egy érdekes elõterjesztés. A következõ, városi kezelésben levõ intézményeket átadnák a megyének: Vörösmarty Gimnázium, Kós Károly Szakiskola, Városi Zeneiskola, Földrajzi Múzeum, Szakorvosi Rendelõintézet, Idõseket Ellátó Központ. Ugyanakkor megkezdik a felkészülést a megyei jogú városi cím elnyerésére. Ha a meglévõ intézményeinket sem tudja a szocialista városvezetés mûködtetni, hogyan lesz új iskolánk, sportcsarnokunk, uszodánk, rendõrségünk, bíróságunk?

3 I. évfolyam 1. szám március szocialista nem az egyházakra Középszer (Folytatás a 2. oldalról) önkormányzati intézmény nem érdi, hanem tárnoki vállalkozóval szállíttatja a szennyvizet, és ha nem köti az ÉVÁÉP-et a szerzõdés, félõ, hogy õk kimaradnak a megrendelésekbõl. Kluták László, az ÉVÁÉP igazgatója szerint az a város érdeke, hogy a közszolgáltatás minél nagyobb része az önkormányzatnál maradjon. Az ÉVÁÉP rendelkezik mindazon feltételekkel, amelyek ehhez a munkához kellenek, a telephely-engedélyt hetek alatt be tudják szerezni, és egy szippantóautó vásárlása is megoldható. A szolgáltatás díját pedig amúgy is a képviselõ-testület határozza meg, az ÉVÁÉP sem emelheti azt. A testület hat ellenszavazattal elfogadta az elõterjesztést. Az ÉVÁÉP egy késõbbi napirendi pontnál is fõszerepet játszott, mégpedig elég furcsa összefüggésben a szippantással. Ugyanis a szennyvízszippantás mellett az Érdi Újság kiadásának jogát is ráruházta a testület. Kéri Mihály azt javasolta, hogy a Mûvelõdési központ vagy a könyvtár kapja meg a kiadást, mert ott a kultúra szakemberei tevékenykednek, ugyanakkor feltette azt a kérdést, amelyre most sem kapott választ: vajon mennyibe kerül az adófizetõknek az Érdi Újság? T. Mészáros András kifogásolta, hogy így Jánosi György plakátragasztója és kampányfõnöke, Kluták László aránytalanul nagy hatalomhoz jut, hiszen ha mindent átadnak az ÉVÁÉP-nek, túl nagy anyagi juttatásokat kap. Az ÉVÁÉP az önkormányzattól függ, így gyakorlatilag a polgármester anyagi és politikai befolyással bír az újság fölött. Az ÉVÁÉP pedig a szennyvízszippantástól az újságkiadásig magában foglal mindent. Kluták igazgató úr szerint igenis vállalható az újságkiadás, ugyanakkor terveikrõl: példányszámemelésrõl, postaládába dobásról csak általánosságokban tudott beszélni. Végül a Fidesz-frakció, valamint Kocsis Béla, Kádár Kenese és Bércesi Tibor ellenszavazatával gyõzött az MSZP-s túlerõ. Ennek a tükrében még nagyobb jelentõséggel bír az, hogy most nem a szóban forgó újságot lapozgatja a kedves Olvasó, hanem egy olyat, amelyet nem szagosít a szippantott szennyvíz. Az ÉVÁÉP és ezzel együtt Kluták László és az MSZP még egy skalpot szerzett csütörtökön: átveheti a piac mûködtetését is. Olvasóink emlékezhetnek arra, hogy Mike László alatt százmilliós veszteséget szenvedett el az ÉVÁÉP. A mostani rendszerben nem megrendeléseket kap, hanem rendszeres apanázst, amellyel szinte tetszése szerint gazdálkodhat. Ki tudja majd megmondani, mire mennyit költenek? Hiszen az újság kiadásával nem csoportosítottak át költségvetési pénzt, természetesnek tartják, hogy innenonnan jut rá. Ha erre jut, juthat másra is. Talán kevesebb a kátyúkra és több a plakátragasztásra. A további napirendi pontok között szavaztak a helyi ünnepekrõl. Bércesi Tibor módosító indítványával azt szerette volna elérni, hogy a Szent Iván-éji tûzgyújtás és a Hõsök Napja is kiemelt városi ünnep legyen. A Szent Iván-éjrõl megegyeztek, hogy azt az ófalusi részönkormányzat karolja fel, ugyanakkor a Hõsök Napját az MSZP-s többség leszavazta, pedig az évek óta jelentõs és sokat által megünnepelt eseménye városunknak. Valószínûleg a szocialistáknak nincs szükségük nem általuk kinevezett hõsökre, változatlanul mûködik a múltat végképp eltörölni akció. (Tudósítónktól) Épül az új református templom Bár a képviselõ-testület nagy többséggel elutasította T. Mészáros András módosító indítványát, amely szerint a református egyház templomépítéséhez 45 millió forinttal járulna hozzá a város, a munka megindult. Az érdiek folyamatosan figyelemmel kísérhetik a városközpont egyik meghatározó épületének sorsát. Láthatjuk, hogy eltûnt a torony, folyik a bontás. Kopor Tihamér, az érdi református egyházkerület fõgondnoka elmondta, hogy összesen mintegy kilencven millió forintba fog kerülni a templom építése. Ebbõl 60 milliót szánnak az építészeti és gépészeti részre, a többi a belsõ berendezés, a tereprendezés, a közpark kialakításának a költsége. Jelenleg mintegy 48 millió forint áll rendelkezésre. Ebbõl 10 milliót Orbán Viktor adott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának keretébõl, 35 milliót a Közép-Magyarországi Rgiófejlesztési Tanácstól a várossal közös pályázaton nyertek el T. Mészáros András közremûködésének eredményeként. Így a város a pályázaton való közös részvétellel elkötelezte magát a templomépítés mellett. Adományokból eddig körülbelül 3 millió forint gyûlt össze, ebben már szerepel a február 28-án tartott jótékonysági bál bevétele is. A hiány így jelenleg több mint 40 millió forint. Ezt további adományokból, valamint téglajegyekbõl és támogatásokból kívánják elõteremteni. remélik, hogy a városvezetés meg fogja találni a módját, hogy mégis hozzájáruljon anyagilag is az építéshez, valamint a telekrész átadásával is segít. Téglajegyeket lehet vásárolni 1000, 5000 és forintos címletekben Rátz Csabánál, telefon: , Koporné Benyó Annánál, telefon: Az Érdre tévedt, a városon átutazó idegent meglehetõsen elhanyagolt, zûrzavaros látvány fogadja, legyen szó természeti vagy épített környezetrõl. Ezzel szemben a magyar vidék több példát kínál a tágabb környezet értékeinek megbecsülésére, vagy éppen új értékek létrehozására. Mórról mostanában az ország egészének az ottani bankfiókban történet döbbenetes mészárlás jut eszébe. Pedig kellemesebb benyomást is kelthet a tizenötezres kisváros. Nem csak finom borai miatt, hanem például a legutóbbi idõben épített nívós megjelenésû szabadidõ központja okán is. A tájba jól illeszkedõ konstrukció közösségi tereknek, sportpályáknak, uszodának biztosít helyet. Az épület már csak azért is említést érdemel építészeti kvalitásain túl, mert szemben az érdi sportcsarnokkal, nem ködös ígéretként vagy éppen tervezõasztal fiókjában létezik csupán, hanem kézzel foghatóan ott áll a lankás szõlõdombok hajlatában. Az érdi dombok kevesebb kellemes meglepetést rejtenek. Már ami az épített környezet színvonalát illeti. A ránk hagyományozott városképen, de az új építkezéseken is a szorgos középszer kezenyoma fedezhetõ fel leginkább. Persze tisztelet a kivételnek, mint az Emõdi Attila és Vukovich Miklós által tervezett Mûvelõdési Központ, a Tummer Imre tervei alapján épült Pártok Háza (ma Polgárok Háza), az Érd-alsó vasútállomás szégyenletesen elhanyagolt bauhausos épületegyüttese. A felsoroltakat legalábbis építészeti színvonalukat illetõen csak néhány követte az elmúlt években: Renault Autószalon, Plusz Áruház, Providencia Biztosító, Gyömbér Patika. A városközpont és közvetlen környékének mostanában megindult beépítése jó lehetõséget nyújtott volna a terület korszerû városképének kialakítására. Ám az elmúlt évek, évtized építkezései nem hogy enyhítették volna, hanem inkább tovább fokozták a meglévõ zûrzavart. A lakótelep elé épített üzletházak, a Volánbusz tömbje, a Ritmus Áruház, az alsó vasút sínpárjánál húzódó üzletsor, a Profi Áruház kaotikus egyvelege nehezen gyógyítható sebként terül el a városrészen. Nem javított a látványon a rossz kompromisszumok sorát felvállaló új Városházszárny tömege sem. A középszer nyomja rá bélyegét a közterek kialakítására is. Ilyenek a kommersz ipari termékként felállítot harangjáték, a múzeumkert szép arányaitól elütõ, szerencsétlen módon kialakított szoborpark, vagy a felújított volt Wimpen-kúria elõtti térsziget. Félreértés ne essék, nem a jó szándékot vitatom el még a felsorolt negatív példák esetén sem. De hát mint ahogy a költõ mondja a jó szándék kevés... Kéri Mihály Új összefogást! Aparlamenti választásokon még bizonyos egységet mutató érdi polgári oldal az önkormányzati választásokra jórészt a vereség következtében széttöredezett. Három területen mutatkozott meg leginkább ez az ellentét: a polgármester-jelölt személye körül kialakult vitában, a civil szervezetek szerepének megítélésében és a területi jelöltállításban. A választások lezajlottak, a viták okozta hullámok azonban még nem ültek el. Napjainkban is sok szemrehányás hangzik el a jobboldal egymással még meg nem békélt soraiban. Ha nem akarjuk márpedig nem akarjuk azt, hogy ez az áldatlan állapot eltartson a következõ választásokig, akkor el kell kezdenünk a tisztázását. A vitára okot adók közül egy Harmat Béla polgármesteri posztról való leváltásával eleve megoldódott. Akik személyében látták Érd kerékkötõjét, immár megnyugodhatnak. Azt azonban, hogy Harmat Béla fizikailag is szûnjön meg, õk sem kívánhatják. Habár személye még mindig indulatokat vált ki bizonyos körökben, a mi oldalunkon áll, és az önkormányzati munkában szerzett tapasztalatait hasznosítanunk kell a jövõben. A civilek mostanában vonják le tapasztalataikat, megkezdõdött soraikban is az újrarendezõdés. A MIÉP, és az FKgP országos szinten válsággal küzd, az Érden elért gyenge szereplés õket is a jövõ átgondolására készteti. Minden esélyünk megvan most arra, hogy a 2002-es választásokkal csak mint tapasztalattal foglalkozzunk, ne a sérelmeket vagdossuk a jövõben egymás fejéhez, mert azzal nem megyünk semmire. Le kell ülnünk egy asztalhoz, még akkor is, ha egyes személyekkel vagy szervezetekkel szemben bizalmatlanok vagyunk. Nem fordulhat még egyszer elõ, hogy ilyen elõnyt adjunk a szocialistáknak. A megalakult polgári körös kerekasztal, a magát újra aktivizáló Összefogás Egyesület és a kiadásában megindult Érdi Lap megfelelõ színtere lehet a tisztázó beszélgetéseknek. Reményt ad arra, hogy végre egységben, de önálló arcunkat megõrizve dolgozhassunk. Ne csak a kétes eredményû pártfegyelem késztessen együttmûködésre, hanem a közösen kivívott gyõzelem reménye és lehetõsége is. Juhász Gyõzõ

4 4 I. évfolyam 1. szám március 12. ATörténelmi Igazságtétel Bizottság 1988 tavaszán jött létre június 16-án volt Nagy Imre és mártír társainak újratemetése. Azóta sok minden történt, sok minden változott. Döbbenetes, hogy mennyien nem ismerik ennek az útnak az elõzményeit, állomásait, nem értik, mi történt, mi történik velük. Nemzedékek nõttek fel úgy, hogy nem hallottak 56- ról, nem gondolkoztak el a bekövetkezett fordulatok okairól ben a lehetséges megszállók közül mi a rosszabbikat kaptuk. Az oroszok nem tudták, hová jönnek. Számukra idegen volt az itt talált világ, igyekeztek mindent eltiporni, kiirtani. Európába telepítsék, lelket, szellemet kellett irtani. Megtalálták hozzá a végrehajtókat. Nézzük a Terror Háza kiállításait, olvassuk a feltárt dokumentumokat, mi, akik benne éltünk, és rá kell döbbennünk: csupa olyasmi, amirõl nem tudtunk, nem hallottunk! Ki tudta akkor, mi történik a színfalak mögött? Ma már sejtünk bizonyos összefüggéseket. Kádár olyan volt, mint egy apa, aki idõnként csokoládéval kedveskedik a gyermekeinek. Aztán meghal, és kiderül, hogy iszonyú adósságot hagyott rájuk. Az 1990-es váltás elõtt a létezõ szocializmus már a 6. gazdasági csõdjét élte át. Ezt már nem Történelem és igazság lehetett túlélni. Református presbiterként hadd idézzem a Bibliát: A megromlás elõtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség elõtt pedig alázatosság van. (Példabeszédek 18,12) Pontosan ez történt: a bukás elõtt még egyszer felfuvalkodott a rendszer, azután szétpukkadt. A szovjet birodalom összeomlott. A magyarság egyik része provinciálisan látja az eseményeket: csak önmagára néz, nincs viszonyítási alapja. Ezért nem képes felfogni, mi történt valójában. Mi ezt nem tehetjük. Szembe kell néznünk önmagunkkal és a valósággal. Látnunk, értenünk kell, mi történt, miért történt. Azt is, miért veszítettünk, ha szándékunk szerint mindent megtettünk. Ordító hazugságokon járunk. Együtt élünk apánk hóhérjával, aki befeküdt anyánk ágyába, és még szépen is kell vele beszélnünk! Ezt kívánják a modern demokrácia játékszabályai. Ne ámítsuk magunkat: Európában még jó ideig érezni fogják rajtunk a kommunizmus szagát! Olyan helyrõl jövünk, ahol nagy tapasztalatunk van az ügyeletes megszállók kiszolgálásában. A forradalmat vérbe fojtó Ferenc József és a kacsingatós Kádár nálunk egyaránt a nemzet öregapja lett. Õk kíméletlenül leszámoltak ellenfeleikkel. Kádár jóval több Az érdi Polgári Kerekasztal összejövetelén, az érdi Mûvelõdési Központban vendégünk volt Regéczy Nagy László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke. Az alábbiakban elõadásának néhány legfontosabb gondolatát igyekeztünk összefoglalni. forradalmárt végeztetett ki, mint Haynau! Ezt még csak emlegetni sem szabad. Állítólag Rákosi mondta egyszer, hogy Moháccsal súlyosbított Trianon való a magyaroknak. Nálunk ma minden szinten a volt gyarmati tisztviselõk dirigálnak. Az Egyesült Államok lakosságának 80 százaléka a polgári középréteghez tartozik. Mi most kezdjük ezt a réteget kialakítani, öntudatra ébreszteni. Hosszúnak ígérkezik ez a folyamat. Mi lehet a polgári körökbõl? A polgári-nemzeti oldalnak most sokkal nagyobb esélye van a megújulásra, megtisztulásra, mint volt a hatalom birtokában. A vert helyzet sok mindenre megtanít. Alkalmat teremt az önvizsgálatra, az újjászületésre. Szükségünk van rá, hogy megismerjük a múltunkat, a közelmúlt történelmét, hogy tanuljunk elõdeink sikereibõl és hibáiból. Kötelességünk a ránk bízott értékek megõrzése, tovább adása, új értékek teremtése. Minél szélesebb körben, pártoskodás nélkül kell összefognunk, félretéve régi sérelmeinket. Aki felelõsséget érez az országért, ide tartozik. Mérlegelnünk kell minden hasznosítható elképzelést, vállalnunk kell a feladatokat, meg kell osztanunk a terheket, hogy álmainknak ne csak álmodói, hanem megvalósítói lehessünk. Kistelepülési polgári körök I. konferenciája Az idei költségvetés miatt a fõvárostól kezdve szinte minden település bajba került. Minél kisebb a település, annál nehezebb a helyzete, annál többet veszített 2002-hez képest mondta Orbán Viktor, a kistelepülési polgári körök elsõ országos konferenciáján. Varga Mihály (Fidesz) szerint a 2003-as költségvetésben nem lehet tetten érni olyan döntéseket, amelyek a kistelepülések népességmegtartó erejét segítenék. Nehezményezte, hogy a 2002-es esztendõhöz képest nem nõ az iskolafenntartási és a fiatal agrárvállalkozóknak nyújtandó támogatás összege. Hozzátette: a kistelepülések döntõ része a személyi jövedelemadó helyben maradó részére sem tud építeni. Ezáltal a települések közötti különbségek a jövõben tovább fognak növekedni. Varga Mihály hiányolja azokat a gazdaságfejlesztési terveket, amelyek a közelmúltban leállított Széchényi terv miatt megszûnt forrásokat pótolná. Szita Károly, Kaposvár polgármestere szerint az ezredforduló idején Magyarországon százéve nem látott gyarapodás kezdõdött. Az Orbán kormány partneri viszonyt alakított ki a polgárokkal. A Medgyessy kormány ígéretei azonban hamisnak bizonyultak - mondta. Kijelentette: a szocialisták választási kampányuk során több pénzt ígértek az önkormányzatoknak. Ezzel szemben a as költségvetés nem biztosítja a kötelezõ feladatok ellátására szánt keretet. Mint fogalmazott: a mai helyzet a a Bokros-csomagot követõ idõszakra emlékeztet. Veszélyes a kormány által folytatott településpolitika, mert falvak és városok százait lehetetleníti el. Hargitai János (Fidesz) emlékeztetett arra, hogy az ország 3200 településének a háromnegyede 2000-nél kevesebb lélekszámú. A kistelepülési normatívát a kormány azon a szinten fagyasztotta be, amit az elõdjétõl megörökölt. Az elõzõ négy éves ciklusban viszont mintegy négyszeres növekedés volt ezen a terüketen - mondta. Kijelentette: az idei költségvetés igazán nagy vesztesei az önkormányzatok, azon belül is a "kicsiny települések". A konferencián részt vett Orbán Viktor, aki szerint minél kisebb egy település, annál többet veszített 2002-hez képest. Mindezt súlyosbítja az általános gazdaságpolitikai ellehetetlenülés. Egyre több család veszíti el a megélhetési lehetõségét. Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy ez a folyamat 2004-ben is folytatódik - mondta. Orbán Viktor szerint a Széchenyi terv leállítása okolható mindezért. Mint fogalmazott: a mostani feltételek mellett nem várható egy olyan gazdasági fellendülés, amely a kis- és középvállalkozókon keresztül fel tudja szívni az utcára került munkaerõt. Nemzetközi beruházók nem tudják megoldani a munkanélküliség problémáját, erre csak a mintegy két és félmillió embert alkalmazó kis- és középvállakozók képesek. Kiijelentette: a gazdaságpolitika félúton megrekedt, nem követi az elõzõ kormány hagyományát, amelyik a Széchenyi Terven keresztül segítette ezt a réteget. Orbán Viktor szerint az Európai Uniós csatlakozás közép- és hosszú távon kedvezõ lesz, az elsõ két év során azonban számos nehézséggel kell majd szembenézni. Felkérte a kistelepüléseken tevékenykedõ polgári köröket, hogy a Fidesz falusi tagozatával szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki. Az idei költségvetés miatt tovább csökken majd az önkormányzatok vagyona és az általuk nyújtott szolgáltatások színvonala. Nem teljesül az a szocialista ígéret, hogy az önkormányzatok több pénzt és nagyobb gazdasági szabadságot kapnak. A kialakult helyzet miatt elmaradnak a szükséges fejlesztések, és az EU-s csatlakozás küszöbén tovább növekszik az eladósodásuk. Megalakult Érden a Polgári Körök Kerekasztala Februárban a Mûvelõdési Központban megalakult a Polgári Körök Kerekasztala, mely azt a feladatot tûzte ki célul maga elé, hogy összefogja és koordinálja az Érden és környékén, mûködõ többtucat polgári kör mûködését, programjait. Elsõ közös rendezvényük március 15-e megünneplése lesz, valamint mozgalmat indítanak a házak fellobogózására. Fontosnak tartják a hagyományos polgári életvitelhez való visszatérést és nemzetünk, lakóhelyünk hagyományainak ápolását. Programok, rendezvények Budapest, március A Szent István Bazilika Kórusának mûsorán: Lisznyai Szabó Gábor: Missa antiqua, Felice Anerio: Christus factus est, Hans Leo Hassler: Ad Dominum, cum tribularer, clamavi. Budapest, március Megemlékezés a Tanácsköztársaság 133 napja alatt meggyilkolt 590 honfitársunkról. Bevezetõ: Dobai Miklós, beszédet mond: Wittner Mária és Molnár Tamás, szavalat: vitéz Permetey Kornél. Helyszín: IV. ker., Váci út - Árpád út sarok. Budapest, március A Sándor Kör Ökumenikus Pedagógus Egyesület beszélgetés-sorozatot szervez az egyházi média helyzetérõl. Vendég: Juhász Judit, a MKPK Sajtóirodájának vezetõje és Román Kata újságíró. Helyszín: Országos Lelkipásztori Intézet (OLI) földszinti terme (III. ker., Kórház u. 37.). Budapest, április A Budapest Arénában másodszor kerül megrendezésre a Keresztény Ifjúsági Találkozó a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében. Meghívott vendég: Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója. A találkozót ökumenikus liturgia és az egyes keresztény felekezetek ismert együtteseinek koncertje zárja. Információ és önkéntes segítõk bejelentkezése az Ökumenikus Ifjúsági Irodánál (XI. ker. Himfy u. 9., tel/fax: , info@kitkerestek.hu, Torockó-Szászföld-Sóvidék-Hargita, április Hatnapos autóbuszos kirándulás Erdélyben az Alcsútdobozi Polgári Egyesület szervezésében. Jelentkezés: , bovebb információ a Körök a közért rovatban. Március 27. csütörtök: Beszélgetés az Uniós csatlakozásról c. rendezvénysorozat: Biztonságosabb lesz-e az életünk? Vendégünk: Vörös Tibor, a BKAE Biztonságpolitikai Tanszékének tanára és Szarka Gábor, a Szent László Védelmi Eegyesület elnöke (Mathias Corvinus Collegium; Gellért-hegy, Somlói út 51.) Legyen fogható a Hír tv! Az év elején nagyon sokan reméltük, hogy végre valóra válik egy régi álmunk, és országszerte megkezdi muködését egy valóban független és tárgyilagos televízió. Sokan azonban mindmáig hiába várnak arra, hogy a Hír Televízió az õ településükön, az õ kábelszolgáltatójuk által lefedett területen is látható és hallható legyen. Sok oka van ennek. Bizony, sajnos nem mindenhol kíséri jóakarat az új mûsorszolgáltató piacra lépését. Összefogással azonban sokat tehetünk azért, hogy minél hamarabb eljusson otthonainkba a Hír TV adása. Ennek érdekében országos akciót kívánunk indítani. Kérjük a polgári körök azon tagjait, akikhez szándékaik ellenére még mindig nem jut el a Hír TV adása, hogy lakókörnyezetükben minél szélesebb körben írják össze a mûsorszolgáltatást igénylõ polgárokat (név, cím, telefonszám, -cím). Javasoljuk, hogy egyúttal jelöljék meg az illetékes kábelszolgáltatót, illetve a vételi probléma valószínû okát is, és mindezt együtt juttassák el ben az iroda@hajramagyarorszag.hu, vagy postai úton a Demokrácia Központ, 1463 Budapest, Pf. 878 címre. Ily módon biztosítani tudjuk, hogy az igények összegzõdjenek, és megfelelõ nyomatékot képezve kétségkívül el is jussanak a kábeltelevíziós társaságokhoz. * * * Fontosabb internetes honlapok: A Demokrácia Központ telefonszáma: (1)

5 I. évfolyam 1. szám március Az ébresztõ óra hasznos dolog egy lakásban. Átvitt értelemben is van jelentõsége, amikor nem az alvás és ébrenlét szakaszát választja el, hanem ébresztõt parancsol. Fel, ébredj, térj magadhoz, harsogja éktelen ricsajjal. Nagyanyáink jó öreg ébresztõ órája a Wecker. Olyannyira hétköznapi tárggyá vált, hogy átmagyarult vekkerré. Jó szolgálatot tett abban az idõben, hiszen a kakason kívül a reggelek csendjét semmi nem törte meg. Mint ahogyan e kor is letûnt, a vekker is elvesztette jelentõségét, mára már csak dísz, mely hangosan ketyegve éppen a nyugalomra emlékeztet. Nincs ez mindenhol így, hiszen ébresztõórát ma is árusítanak, persze ott, ahol ez szükséges. Sajnos Érden nem keresett árucikk, különösen nem a 70- es út mentén lakóknak. Már korábban is hozzászoktunk a hajnali ébredéshez, ezt az oroszok biztosították számunkra sugárhajtású gépeikkel. Zörgött a tetõn a cserép, rezegtek az ablakok, szinte szétesett az egész ház. Majd jött a rendszerváltás Fábry szerint gengszterváltás, és eltûntek a repülõk. A hajnalok nyugodttá váltak, elkelt a vekker, hogy el ne késsünk a munkából. De jaj, nem tarthat e nyugalom örökké, pártunk és kormányunk úgy döntött fizetõs lesz az M7-es. Újra hull a cserép, zörögnek az ablakok. Ébren van az egész család, s csak bámulunk értetlenül a semmibe, mi történt velünk. Persze az ébresztõóra lapos ívben landol a sarokban amikor húsz perccel riadásunk után megszólal. Nem teljes a kép, ha meg nem említem a háziasszonyok rémét, a port. Nincs az az öblöstorkú porszívó, mely gyõzné azt a hihetetlen mennyiséget, ami beáramlik mostanában a lakásba. A por légszennyezés, vele együtt jön az ólom, a kátrány a szénmonoxid, a széndioxid, a különféle kén és egyéb vegyületek. Vegyész legyen a talpán, aki egy 70-es út menti lakásban vegyelemzésbe kezd. Késõbb jön az orvos. Depresszió, magas vérnyomás, infarktus, halláskárosodás stb. A polgár csak pislog. Eladná a házát, menekülne e kór elõl, de nem veszi meg a kutya se, ingatlana elértéktelenedett. Jön a postás, hozza az ingatlanadó csekkjét. Fõútvonalon, összközmûves kertes ház, adója a csillagos egekben, piaci értéke nulla. Kellett ez nekünk? Ki lesz az, aki a következõ választások alkalmával beígéri felelõtlenül ezen lakók kárpótlását? Vagy ideköltöznek önzetlenül felajánlva csereingatlanként kertvárosi házaikat politikusaink? Hol az az érdekvédelmi szervezet, mely változtatni képes az áldatlan A partvonalon kívül Érd önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 1996 óta minden évben saját kártyanaptárral kedveskedik ügyfeleinek. A naptár a legfontosabb információkat tartalmazza egy arra az évre alkalmazható jelmondattal. Például 1998-ban: TAKARÉKOS- SÁG = TÚLÉLÉS. Vagy 1999-ben: BIZTONSÁG, MÉRTÉKTARTÁS, REALITÁS. De akár idézhetjük az elmúlt évi 2002-est is: Mi is tudtuk volna mit kellene tennünk, de cselekedtük azt, ami lehetséges volt. Utóbbit, Jókai Mór szép szavait azért is fölemlíthetjük, hiszen a választások évében tavasszal-õsszel nagyon sokan, fõleg és szinte kivétel nélkül a megválasztottak mindent figyelmen kívül hagyva vetették el a sulykot. S lám úgy csinálnak mintha csak most derülne fény a város rendkívül nehéz helyzetére, mintha úgy kerülnének ebbe az egész önkormányzati micsodába mint Pilátus a Crédóba. Mi több, még áldozatot is hoznak. Az már egy másik, jóval terjedelmesebb írást igényelne, hogy tettek-e bármit is a kialakult helyzet enyhítésére, vagy lezárhatjuk az egészet azzal, hogy azt örökölték, amihez tevékenyen hozzájárultak Ez ugyan senki számára nem vigasz, de az mégiscsak elszomorító, hogy egyetlen szlogenre sem futja. Ez már olyan mértékû szegénység, ami már-már közmondásba illik. Hiszen jól tudjuk: Ígéretekkel tele a padlás. Meg azután: Olyan szegények nem vagyunk, hogy ígérni se tudnánk. Vagy: Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó. Kell-e Wecker? Kártyanaptár helyzeten? Keresztülrobog rajtunk Budapest, a fél ország, kamionok, munkagépek, személyautók garmadája. Mi lesz nyáron, amikor a Balatonra és onnan vissza igyekvõk légiói darálnak le bennünket? Ki az, aki tesz ez ellen? Van az önkormányzatnak egy bizottsága, a környezetvédelmi bizottság. Feladata épp az lenne, hogy felügyelje a környezetvédelmi szempontból káros jelenségeket, javaslatot tegyen a megszûntetésükre, s végrehajtását ellenõrizze. Ezzel szemben a városnak nincs felmérése a környezet állapotáról. Nincs mûködési terv, nincs program, mely végrehajtható lenne. Nincs koncepciója a városnak a problémák felszámolására. Nem csak a fent említett dologban bár az, hogy nem a korábbi szakasztól fizetõs az M7-es, ebben a város tiltakozásának is szerepe van, de másban sincs. Se a szemétre, se a szennyvízre, se az illegális környezetszennyezésre, az esti-éjszakai emésztõkilocsolásokra, se a szennyvíz ásott kutakba való eresztésének megszûntetésére, se az építési és ki tudja milyen törmelék illegális lerakásának megakadályozására, se a fáradt olaj elszivárogtatásának megszûntetésére, se a telephelyengedélyek kontrollált kiadására, se a szabálytalan állattartás megakadályozására nincs elképzelés. A dolog odáig fajult, hogy e problémák taglalásakor az önkormányzat e témával foglalkozó alkalmazottja egyszerûen fogta cókmókját és a bizottsági ülés közepén elvonult. Csak remélem, hogy mindez nem pusztába kiáltott szó. Mi a civil oldalon mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy ez a helyzet megváltozzon. Ez a munkánk értelme. Nagy Péter Nem kellene mást tenni, mit elõvenni a tavalyi választások szórólapjait s válogatni: Uszodát és sportcsarnokot építünk. Vagy Felülvizsgáljuk a helyi adók rendszerét. Vagy: Építünk egy új általános iskolát, a meglévõket felújítjuk. Európai szintû közbiztonság. Az ígéretek számonkérésének lehetõsége. Ki kell mondani az igazságokat. Igen, igen. Ez mind-mind és az összes többi az önkormányzati választások kampányában hangzott el fõleg dr. Döcsakovszky Béla polgármester részérõl. Igaz, s errõl se feledkezzünk meg: Nem ígérünk, hanem vállalunk mondta õ is az MSZP óriásplakátokon is olvasható volt szlogenjét. A felülvizsgált adórendeletrõl már mindenki megkapta a befizetésre szólító értesítést, az iskola építés és felújítások helyett egyelõre a lepasszolásról hallani és olvasni ellentmondó polgármesteri nyilatkozatokat. Bármelyik szlogenné válhatna egy kártyanaptáron. Vagy alig egy éve Jánosi György országgyûlési képviselõ teltházas, horngyulás nagygyûlésén visszahangzott: Érd hatvanezer lakosa nem maradhat kórház nélkül! Hogyan? Tessék? Képviselõ úr! És a bedobott kavics? Természetesen azt is mondhatnánk: Óóóó! Csak egy kártyanaptár, ez legyen a legkevesebb. Ez igaz. Éppen ezért az is elegendõ, ha megtudhatnánk, hogy az ígéret halmazból mi a legkevesebb Harmat Béla Mi is legyen az árkokkal? Igazán áldott lélek a mi miniszterelnökünk, jó Medgyessy Péter elvtárs, ki regnálása óta éjt nappallá téve törekszik arra, hogy megosztott népünket újra egységesítse, eltüntesse a különbözõségeket, betemesse az értékek, ideológiák között árkokat és a mosolygós lakosság zászlólengetve haladjék tovább a fejlett..., majd azt mondtam, a szocializmus építésének útján. Természetesen ez nem igaz! A fejlett szocializmus a feledés feneketlen kútjában, a mi Péterünk megbánta már a szocializmusnak a létezését is, mint a kutya, amelyik kilencet kölykedzett, fejlett szocializmus nincs de van máááásik. Aminek az útján a mosolygós lakosság zászlólengetve... Hogy nekem errõl az emberrõl csak ez tud eszembe jutni?! Pfuj, szégyellem magam! Ne tessék azt gondolni, hogy én most ironizálok a miniszterelnök ároktemetõ, lakosságegységesítõ szándékain (a vele kapcsolatos gondolatmenetben nép és nemzet helyett az általuk használatos lakosság fogalom a helyénvaló), komolyan hiszem, hogy ezt lelke mélyén is így gondolja, tényleg szeretné azt az egységesen gondolkodó, homogén lakosságot, amelyik nem is olyan régen zászlólengetve..., hiszen emlékeznek?! Emlékeznek, mert kell, hogy emlékezzenek Magyarország a szögesdrót fizikai létezésén túl szellemileg, ideológiailag is nagyon körbe volt árkolva. Nemzetünk e sáncok mögött úgy élte a maga életét, hogy csak egyféle szellemi forrásból táplálkozhatott: amit Aczél elvtársék támogattak, vagy esetleg tûrtek, vindikálván a jogot a tiltásra. Arra, hogy gondolkodjanak helyettünk, és ami szerintük az ideológiailag éretlen lakosságnak csiklandozhatta volna a fantáziáját, azt nem engedték a sáncok mögé. Igen, akkor szép volt, akkor jó volt, nem osztották meg a lakosságot, nem voltak árkok. Nyugdíjas munkásõrök a média aranyszájú papjainak interaktív mûsoraiba betelefonálgatva könnyezve emlékeznek e régi szép idõkre, azt is megmondva elfúló hörgéssel, mit kéne csinálni a Fidesszel, Orbán Viktorral, meg a hiszterizált fasiszta hordákkal, amelyek rendre összecsõdülnek a vezér hívó szavára. Amikor a szögesdrót és a sáncok õrzõi szétzüllöttek, sokan elindultak szétnézni az árkon túli világban. Rájöttek, hogy nem a szürke vagy a vörös a legszebb szín, rájöttünk, hogy nem a szocialista embertípus a lélekfejlõdés csúcsa, sõt ez a fejlõdés a bánya irányába tart. A teljesség igénye nélkül nézzük meg az árok egy-egy szegmensének két oldalát. Az árkon belül ott van az ideológia, eszme nélküli világpolgár, azelõtt öntudatos harcos materialisták, ateisták és fõleg internacionalisták voltak velük szemben itt vagyunk mi, akik átjöttünk a magunk árkán, a nemzetükre büszke, más nemzeteket is tisztelõ keresztyének. Az árok másik szakaszán, az árkon belül ott vannak azok, akik azt mondják: örökre el kell felejtenünk a múltunkat, nem szabad konfliktusba keveredni a szomszéd országokkal olyan ósdi dolgok miatt, mint Kárpát-medencei össznemzeti érdek, mert az beavatkozás más országok belügyeibe, amit az idõ úgyis meg fog oldani azelõtt ez a testvéri országok proletár internacionalizmusa volt, amelyik a nacionalizmus minden csíráját tûzzel-vassal irtani rendelte. Velük szemben itt vagyunk mi, akik azt mondjuk, hogy Trianon bûnét minden rendelkezésünkre álló eszközzel meg kell próbálnunk reparálni, és az ebbõl eredõ konfliktusokat minden szinten fel kell vállalnunk. Õk azt mondják, hogy mindent szabad, amit törvény nem tilt. Mi azt mondjuk, a keresztyén erkölcs és értékrend alapján éljük az életünket. Õk azt mondják, az autonóm emberre rá kell bízni, akar-e szenvedélyek, akár kábítószer élvezõje lenni. Mi azt mondjuk, a kábítószer ellen minden szinten, mindenkor a törvény maximális szigorával következetesen harcolni kell. Tessék észrevenni, az árok két oldalán ezek az értékek és talmi értékek vannak. A félresikerült szónokutánzat, ez az epigon államférfi ezeket az árkokat akarja betemetni, néha még rövidlátó polgári segédlettel is. Azok az árkok jó helyen vannak, jó hogy vannak tessék õket békén hagyni. A mi dolgunk az, hogy ezekre az árkokra hidakat építsünk és minél több zombi létbe merült testvérünket felébresszünk az árok túloldalán és kihozzuk õket a polgári értékek szabad világába. KÁTÉ Közlekedési fórum helyett Szerdán délután hat órára hirdette meg a városvezetés a közlekedési fórumot az IPOSZ székházba, melyre résztvevõként jelezték Jánosi György és Keller László képviselõket, valamint a környezõ települések polgármestereit. A tudósító, habár szokva van a késésekhez, 35 percnyi tanácstalan várakozás után és nem elsõnek elhagyta a helyszínt. Negyvenötven ember idejét lopták szemérmetlenül a rendezõk, anélkül, hogy egy szóval is tájékoztatták volna a várakozó közönséget. Nem tudom, mibõl vesznek maguknak erre bátorságot, hiszen a várakozók jóvoltából ülhetnek jelenlegi helyükön. Érd lakossága elvárhatna annyi elemi udvariasságot, hogy vagy pontosan érkeznek, vagy valamilyen módon tájékoztatják a várakozó érdeklõdõket és a vendégeket, a sajtó és a televízió munkatársait. (Tudósítónktól)

6 6 I. évfolyam 1. szám március 12. Büki Attila: Érdi séta Az Érden élõ Büki Attila költõ, újságíró avatott, lírai kalauzolásával barangolhatjuk be hónapról hónapra Érd ismert vagy rejtett tájait, városrészeit, építészeti emlékeit, természeti kincseit. Kövessenek minket elõször az újság hasábjain, majd a valóságban is, ha kedvet kapnak hozzá! ÓFALU. Házak, kertek, boltocskák. Régi idõk lakják itt a Duna partját. A városból sokan benne látják életük egy-egy idõszakát. Az érdiek talán legjobban e városrészt kedvelik. Egyszer mindenki megtölti itt poharát, hogy megkóstolja fúrt artézi kútja sziksós vizét, amit az aszszonyok fõzni is hazahordanak. E vízben hamarabb puhulnak meg a hüvelyes növények mondják. Szeretik az Ófalut termálfürdõjéért is. A hajdani sóház épületét alakították át szállodává, s a hévizes fürdõmedencékkel a létesítmény vonzerõt ad a városnak is. ne feledkezzünk meg a fürdõ mögött létesült teniszpályáról sem. Innen szinte kõhajitásnyira van a Beliczay-sziget. A Duna nagyobb árhullámainak idején gyakorta került víz alá a romantikus hangulatot árasztó táj. A szigetet gyakran keresik fel a horgászok és a természetet kedvelõk, akik a Finta fogadóban enyhíthetik szomjúságukat, vagy egy-egy tájjellegû ínycsiklandozó étel fokozza étvágyukat. SZENT MIHÁLY-TEMPLOM. A Római út közelében a Szent Mihály téren áll a barokk stílusú római katolikus templom. Feljegyezték róla, hogy eredete kelet felé nézõ szentélye alapján a XV. század közepére tehetõ. Középkori keletkezésére utal az is, hogy lépcsõ vezet az elõtérbõl a templom hajójába. A szentély ablakfülkéjében helyezték el a névadó arkangyal kecses faszobrát. A templom kertjében emlékfal látható, melyen a világháborúk és a fasizmus helyi áldozatainak nevét olvashatjuk. Immár zarándokhellyé vált Bogner Mária Margit vizitációs rendi apáca síremlékül szolgáló bronzszobra. A templom mellett két csepegõkõ található, melyekkel a folyó vizét kívánták ihatóvá tenni. Valójában hívõ lelkek szólalnak meg itt egymás közt, s égig szálló fohászaikkal helyezik el a hála virágait. Õk ráismernek Isten szavára. Olvassák a könyvek könyvét, melyrõl Gárdonyi Géza így ír szép verssorában: Világosság földi vaknak. Votin József: Egy érdlakó feljegyzései 75. Ez a tél is olyan volt most már talán írhatom, hogy volt, hacsak nem fog húsvét táján a bolondos április egy kis havazással meglepni, olyan tél volt, amilyenre nem nagyon vágyik az ember, de azután sokáig megemlegetheti. Hosszú és hideg tél megviselt élõt, élettelent. Még most, március elsõ napjaiban is nyomott, szürke minden reggel. Ködös. Sokkal hosszabbnak tûnik a várakozás is, mert nem látszik az autóbusz lámpája, amikor kibukkan az ófalusi S-kanyarból. Inkább az eget szoktam nézni, mert ha homályosan is, de néha látni a Teréz utcai háztetõk fölött a Nap narancsvörös korongját. Dideregve azzal vigasztalgatjuk egymást, hogy legalább már nem teljesen sötétben indulunk otthonról. Elnézem reggelente a vasútállomáson a velem együtt várakozókat: törõdöttek és beletörõdõek az emberek. Mind a kettõt megértem. Furcsa arra gondolnom, hogy biztosan én is olyan nyúzottnak látszom, mint õk; hogy esetleg õk is azt gondolják magukról, hogy csak olyan öreg az ember, amilyen öregnek érzi magát. Ilyenkortájt, munkába, iskolába menet nincsenek szárnyaló gondolatok bizony alacsonyan szállnak, bukdácsolnak a boldogulást tanító guruk pozitív gondolatai. Legszívesebben leülnének, mint mi is a héttizenhármas vonaton. Ma reggel még havazott is, pár percig szép hópihék pilinkáztak körülöttünk. 76. Ott folytatom, ahol tegnap elhagytam, elgurulni hagytam a gondolat-gombolyagomat. Ma viszont mégis felveszem a fonalat, mert motoszkált bennem valami abból, amit írtam, hogy körülöttem az emberek törõdöttek, beletörõdöttek. Pontosabban: úgy láttam, hogy beletörõdõek lennének. Még nagyon sokszor érezhetõ, közel s távol egyaránt, egyfajta fásultság az emberekben. Ha problémával találkozunk, vagy helytelenítünk valamit, bizony nagyon gyakran elhangzik, hogy ez van, ezt kell szeretni, vagy de hát mit tehetek én?, vagy hogy õk (ott fönt, a hivatalban) biztos mégis csak jobban tudják Hát egyáltalán nem is biztos. Sem az, hogy jobban tudják, sem az, hogy jobban akarják csinálni. Kibúvó, a tehetetlenség vagy a lustaság mentsége nagyon sokszor a beletörõdés. Az általános passzivitás, a közügyek iránti érdektelenség pedig még mindig a múlt század második felének egyik utóhatása. Kétségtelen, hogy vannak dolgok, amelyek kimenetele nem tõlünk függ. Az a nagy tudomány, hogy mérlegelni tudjunk és jól válasszuk meg azt, hogy hol van ez a határ. Szinte mindig nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak láttam apámat s õ szokott Marcus Aureliusra hivatkozni, ha megoldhatatlannak tetszõ feladattal szembekerülve panaszkodtam neki. Az csak késõbb derült ki, hogy a római császár esetleg épp a pannoniai hadjárata során, esténként, amikor elült a csatazaj, a tábori sátrában, mécses fényénél jegyezgette le a hadakozástól igencsak messze esõ sztoikus gondolatait. 77. A napokban, szokás szerint már este volt, amikor hazafelé zötykölõdtem a vonattal. Vagy még talán nem is volt igazán este, csak a korai sötétség miatt érezte úgy az ember. A mellettem ülõ fiatalasszony már néhány perccel a kelenföldi állomás elhagyása után törölgetni kezdte a jégvirágos ablakot és egyre izgatottabban tekintgetett kifelé. A Tétény utáni hosszabb sötét szakasznál aztán már nem bírta tovább és megkérdezte, merre járunk. Szó szót követett és kiderült, hogy Érd-felsõnél akar leszállni, de még nem ismeri eléggé a helyet. Vagyis egyáltalán nem ismeri, mert csak mostanában költöztek Érdre. Az Alsó utcában laknak, ott vettek házat, autójuk ugyan nincs, de van már egy kiskutyájuk is és mindennel elégedett. Végre találkoztam hát egy elégedett érdivel. Lehet, hogy ez a titok: az Alsó utcában kell lakni (ahol aszfaltos az úttest és mindkét oldalon is van járda), és lehetõleg ne is legyen más ügyünk-bajunk a várossal, a városban. Kár, hogy olyan rövid az elégedett érdiek utcája és már minden háznak van (soknak új) gazdája. Megkérdezzük ATárnoki úti Napsugár Óvodában járva tapasztaltuk, hogy az óvodának nincs tornaszobája, ahol a gyermekek testi nevelését a lelkes, kedves és nagytudású óvonénik korszerû körülmények között tudnák végezni. Kérdezzük, mikorra várható tornaszoba megépítése és felszerelése? Tapasztaltuk, hogy az esetlegesen nap közben betegségre utaló vagy a játék hevében kisebb-nagyobb balesetet szenvedõ gyerekek ellátására és a rendszeres egészségügyi vizsgálatára nincsenek megfelelõ helységek. Kérdezzük, mikorra épül meg és kerül felszerelésre az óvoda orvosi szobája és elkülönítõ helyisége? A közel harminc éve épült óvoda ablakai sem a hõtechnikai sem a balesetmentes kezelhetõség követelményeit nem tudja. A nyílászárók cseréjével a balesetveszély megszûnése mellett - a megtakarított energiaköltség révén megtérülne a befektetés. Kérdezzük, az intézmények felújítása során mikorra tervezik a Napsugár Óvoda nyílászáróinak cseréjét? Az óvoda megközelítése mozgásukban korlátozottak számára szinte lehetetlen. Kérdezzük, mikorra lesz a mozgásukban korlátozott emberek számára is természetes a Napsugár Óvodába való bejárás? Részletes és pontos válaszát elõre is megköszönjük. Érdi Lap Köszönet Az Érdi Tükör, betöltvén feladatát és remélhetõleg nem teljesen sikertelenül, ezennel beszünteti megjelenését. Megköszönöm mindazoknak a munkáját és segítségét, akik nélkül a lap nem mûködött volna, akik a kezdetekben vagy késõbb meghatározták szellemiségét. Elsõsorban alapítójának, a korán elhunyt Tóthfalussy Györgynek és elsõ felelõs szerkesztõjének, Bartos Csillának, továbbá a tollukat ingyen felajánló szerzõknek: Benkó Mártának, Berczi Zitának, Bégnek, Gangának, Horváth Pálnak, Karácsony Istvánnak, Kádár Kenesének, Kéri Mihálynak, Kopor Tihamérnak, Molnár V. Józsefnek, Szentmihályi Szabó Péternek, Varga Zoltánnak, Votin Józsefnek és a többieknek. Hálával gondolok a lapot hosszú idõn keresztül támogató Eõry Örsre, aki nélkül sokkal nehezebb helyzetben lettünk volna. Köszönöm Glavati István komoly segítségét és írásait. Köszönettel tartozom T. Mészáros Andrásnak, aki Pest megye elnökeként támogatott. Köszönöm a hirdetõknek és az alkalmi szerzõknek hozzájárulásukat, hûséges olvasóinknak pedig kitartásukat és biztatásukat a nehéz idõkben. Tartsák meg az Érdi Tükört jó emlékezetükben! Orlai Sándor

7 Az 1848-as forradalomra emlékezik a magyar gazdatársadalom I. évfolyam 1. szám március Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés! Sajtó szabadság a censura eltörlésével. Felelõs ministerium Buda - Pesten. Évenkénti országgyûlés Pesten. Törvényelõtti egyenlõség polgári és vallási tekintetben. Nemzeti õrsereg. Közös teherviselés. Urbéri viszonyok megszüntetése. Esküttszék, képviseleti egyenlõség alapján. Nemzeti bank. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tõlünk. A politikai status foglyok szabadon bocsáttassanak. Unio Erdéllyel. Ez a 12 pont melyet 1848 március 15-én olvastak fel a forradalmi ifjak a magyarság elsõ lépése volt a demokrácia útján, és további 140 év telt el, mire elmondhattuk, hogy demokráciában élünk. Az 1848-as forradalom vívmánya a jobbágyok felszabadításának beteljesülése, a gazdatársadalom megszületése. A forradalmat és szabadságharcot követõ kiegyezéssel (1866) a nagybirtok ellen harcoló gazdatársadalom az iparral és közlekedéssel kölcsönhatásban jelentõs fejlõdésnek indult. Az 1900-as évek kezdetén a monarchia gazdasági központja észrevehetõen Magyarországra tolódott. De ekkor közbejött az elsõ világháború, majd a kommunista terrorba torkolló 1918-as forradalom. A hatalomra került kommunizmus idején Nagyatádi Szabó Istvánt üldözték, ezért teljesen visszavonult. Ám a forradalom leverése után éppen a forradalom demokratikus eredményeinek egyik hozamányaként a parasztság érdekképviseletére 1919 októberében megalakult Nagyatádi Szabó Sándor vezetésével az Országos Kisgazda és Földmíves Párt, a Független Kisgazda Párt elõdje. Trianonnal elveszett az ország 2/3-a, a nyersanyagforrások, az ipar, a közlekedéshálózat nagy része. Leküzdve a gazdasági világválságot, lerázva a Magyarország kíméletlen megcsonkítása okozta béklyókat a magyar gazdaság ezen belül a mezõgazdaság helyreállt, és nagy lendülettel fejlõdött. Nagyatádi Szabó Sándor halálát követõen a régi Kisgazda Párt elsorvadt, és 1930-ban Nagy Ferenc vezetésével megalakult az új Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, egyedülálló demokratikus programmal. Belesodródásunk a második világháborúba egymillió magyar elvesztésének tragédiájához vezetett. A halottak között nagy részt tett ki a parasztság és a polgárság. A parasztság, akiket elsõként vonultattak a keleti frontokra, ahol hõsi halált haltak, vagy betegítõ fogságba estek, és a holocaust áldozatául esõ zsidó polgárság tavaszán a háborút túlélõ magyarság szorgalmával és tehetségével megkezdte a sebek begyógyítását. A Független Kisgazda Párt többségével létrejött koalíciós kormány ismét demokráciát teremtett, és leküzdötte minden idõk legnagyobb inflációját. Mégis csalódnia kellett népünknek, mert szorgalmáért fizetségként félelmet, elnyomást, nyomort kapott ban a magyar ifjúság ismét fellépett a történelem színpadára, és ezzel a tettével a világszerte terjedõ kommunista diktatúrákra olyan csapást mért, melyet az kiheverni többé már nem tudott. Az 1980-as évek végére Európa szovjet-megszállta részein a szocialista gazdaság összeomlott, a kommunista diktatúra végleg megbukott. Ezzel új idõszámítás kezdõdött a magyarság történelmében, a magyar demokrácia és függetlenség új kezdete március 15-ére megemlékezve készülünk az újabb nagy feladatra, az Európai Unió tagnemzeteivel együtthaladás történelmi kihívására. Nem csak reméljük, hanem tudjuk, hogy nemzetünk tudása, tehetsége, szorgalma, és nem utolsó sorban múltja a biztosíték a sikerre, és Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! Isten áldja meg népünket, magyar hazánkat! Vas-, fémszerkezeti lakatos munkák, kapuk, rácsok, kerítések stb. azonnal, rövid határidõvel Koncz László lakatos mester Telefon: , mobil: (06-30) Kiss Péter magánnyomozó Eltûnt személyek felkutatása, adósságkezelés, megfigyelések, lehallgatók felderítése, egyéb büntetõ-, polgári és nemzetközi ügyek Telefon: (06 20) , (06 70) , (06 70) Észrevételek Erdélyi László jegyzõ január 27-én tudomására hozta a polgárok házában eddig helyet kapott ellenzéki pártok vezetõinek, hogy helyiségeiket a továbbiakban a kisebbségi önkormányzatok részére adja át. Egyet értünk azzal, hogy a kisebbségi önkormányzatok mûködéséhez helyiségek szükségesek, mindenesetre megértjük, hogy Erdélyi László ezzel az intézkedéssel is gyengíti a helyi ellenzéket. Képzeletünk is elégséges arra, hogy meg tudjuk ítélni, sokba kerülnek Érd város polgárainak a megújulás ürügyén a polgármesteri hivatalban és a polgárok házában eddig végrehajtott és a közeljövõre tervezett átalakítások! Természetesnek kell tekintenünk vajon, hogy nem jut pénz többek között biztonságilag és egészségileg kifogásolható körülmények között mûködõ orvosi rendelõk, óvodák, iskolák fejlesztésére? De voltaképp mi neheztelnivalónk lehet? Az, hogy a minket, érdi polgárokat mindennapi létünkben érintõ intézményekre nem fordít elegendõ pénzt a Polgármesteri Hivatal?! Nem baj, hogy a hivatali dolgozók jobb munkakörülményéhez, a polgármesteri és alpolgármesteri iroda jobb megjelenésére, az ügyfélszolgálati iroda kultúrált megjelenésére fordította a hivatal a nem ismert nagyságú, de biztosan nem kevés pénzt, nem baj! A baj az, hogy intézményeinkre nem fordít ugyanekkora gondot! Az, hogy a cigány kisebbségi önkormányzat megfelelõ irodát kap, az jó, de az már kevésbé örvendetes, hogy a Független Kisgazdapárt tagsága pénzébõl rendbe hozott irodát vette el a jegyzõ, és adta át a cigány kisebbségi önkormányzatnak. * * * Reggel nyolc óra. Várakozom a Polgármesteri Hivatal elõtt felgyûlt csoportok között. Megrendít a sok láthatóan többségében roma munkanélküli látványa. Többségükben beletörõdött, reménytelen asszonyok kisgyermekekkel. Várják, hogy felvehessék a segélyt, amely az emberhez méltó élethez igencsak kevés. Figyeltem az internetet. Láttam, hogy a segélyen tengõdõ emberek sorsának javítására írtak ki pályázatot. Ennek a pályázatnak a keretében végzendõ közmunkák ezeknek az embereknek a munkához juttatása mellett lehetõvé teszi a város számára, hogy szebb legyen, hogy tisztább legyen, hogy vízelvezetõi a vizet elvezessék. Mi kell mindehhez? Csupán egy kis akarat, csupán egy kis hozzáértés, csupán a pályázat szakszerû elkészítésére való alkalmasság. Vajon van ilyen készség Önkormányzatunkban? Ha van, akkor miért nem látható az eredménye? Van mindezen munkák elvégzéséhez megfelelõ pénzügyi fedezet? Ha nincs, szerezni kell! Például pályázatok útján! Jól tudom, nincs garancia arra, hogy a pályázat benyújtása esetén megnyerjük a támogatást, de felelõs önkormányzat nem nézheti tétlenül, hogy polgárai a társadalom perifériájára kerüljenek! * * * Szomorúan tapasztalom, hogy városunk tisztasága, általános rendje továbbra is sok kívánni való hagy maga után. Az illegális szemétlerakások érzékelhetõen nem csökkennek, és nem történnek intézkedések a tisztaság és rend megõrzésére. És ez nem csak azért van, mert összességében nem áll rendelkezésre megfelelõ pénzösszeg a város üzemeltetésére, hanem azért, mert a felosztásban nem fordít megfelelõ hangsúlyt az önkormányzat a város tisztasága és a rendeletek betartása érdekében tevékenykedõ személyek többek között megfelelõ számú közterület felügyelõ és mezõõr ellátására. Ellátás alatt nemcsak azt értem, hogy a személyzet bére és járulékai, munkaeszközei biztosítva legyenek, de a hatékony irányítást és ellenõrzést is biztosítsák. Nem kétséges, joggal kérheti számon a lakosság, hogy lakókörnyezete tiszta és rendezett legyen! Megfelelõ szervezéssel is sokat lehet tenni. De mindenek elõtt rendre, tisztaságra vigyázó emberek kellenek: rendõrök, közterület felügyelõk, mezõõrök és természetvédelmi õrök! Õk fontosabbak és szükségesebbek, mint a hivatalnokok és politikai munkatársak számának növelése! Az utca rendjére és biztonságára kell az erõt és figyelmet fordítani! Tóth Tamás F E S T É K T Á R A Festéktár Kft. üzletében ragasztók, lakkok, hagyományos falfestékek, lazúrok, zománcok, háztartási vegyiáruk kaphatók. Nyitva: H P: ig, SZ: ig Érd, Balatoni út 1/a. Telefon:

8 8 Fel- feldobott kavics avagy mibõl lesz a sportcsarnok? Volt egy szép emlékû Budapest Sportcsarnok. Egy szörnyû napon, hamuvá porladt a kõszikla. Új sportcsarnok építésébe kellett fogni! A napokban megtudhattuk Szilvásy György államtitkártól, hogy a Budapest Sportaréna elhúzódó átadásért az elõzõ kormány a felelõs! De akkor vajon miért adott ki Jánosi György GyISM miniszter- az önkormányzati választások elõtt pár nappal- egy ilyen rossz beruházást népszerûsítõ kiadványt? Melybõl megtudhatjuk, hogy a Magyar Kavics tervezése, magyar építészek keze munkáját dicséri. A tervek elkészítése után kapta meg a francia cég a kivitelezést a magyar kormánytól. Ezzel szemben Szilvásy azt állítja, hogy azért nem készült el idõben az építkezés, mert egyidejûleg tervezték és építették az arénát. Amikor ez a kiadvány készült akkor még nem volt semmi baj a beruházással? Állítólag Érden is nemsokára belefognak a sportcsarnok építésébe. Minden párt és szervezet programjában szerepelt az építés! Aki nyert, az építhet! Tiszta sor! Uszoda úgy néz ki nem lesz. Döcsakovszky Béla sajnálkozva jelentette ki, hogy két ilyen létesítményt nem tud a város fenntartani. Városunk jegyzõje, dr. Erdélyi László szerint: a sportcsarnok üzemeltetése nem feladata a városnak. Amennyiben nem kapunk címzett támogatást a sportcsarnok építésére, annak elsõsorban az lehet az oka, hogy a kötelezõ feladatainkat nem tudjuk megfelelõ színvonalon ellátni. Ezt állapította meg ugyanis az Állami Számvevõszék. Ebben a helyzetben valóban megkérdezhetik, hogy akkor mibõl kívánjuk fenntartani a sportcsarnokot. Hát, nem túl biztató! Mi meg csak reménykedünk, hogy nekünk is jut egy kövecske a sok érdi por helyett melyet az utóbbi idõben állandóan szemünkbe hint a hûs dunai szél. TEKA Régen várt kézilabdás siker Hogy a magyar férfi kézilabda válogatott idáig el tud jutni a portugáliai vb-n, csak álmodoztunk. Kezdésnek az orosz válogatott, minimális különbségû vereség. Viszont volt egy sokkal meglepõbb eredmény ezen a napon: Argentína legyõzte Horvátországot! Mi megvertük Argentínát és Szaúd- Arábiát, kikaptunk a franciáktól és a horvátoktól. Kevés! De jött a labda pedig gömbölyû tétel legújabb kori igazolása. Az argentinok kikaptak a szaúdiaktól! S így a mi csapatunk jutott tovább a legjobb 16 közé! Ha rápillantok a teljes vb-sorrendre, kiver a víz: 17. Argentína, 19. Szaúd-Arábia. Akár itt is lehetnénk? Nehéz mérkõzésen jutunk túl Szathmári teljesítményének köszönhetõen a velünk szemben álló szlovén csapaton. A tv elõtt ülõ, majd álló, késõbb saját tengelye körül percenként százat forduló szurkoló, meg a szimpla szívrohamon. De ez csak a kezdet! A legjobb 8 között, Jugoszláviával kell meccselnünk. A tét nem kicsi. Amelyik csapat nyer, az már biztos résztvevõje az Athéni Olimpia férfi kézilabda tornájának! A vége 25-25! Puff neki! Hosszabbítás! Õrület a köbön! A vége Pérez Carlos idõn túli hetesével 27-27! Újabb 2x5 perc, de micsoda különbség! Ez már a mennybemenetel! Fazekas mindent véd! Nagy, Rosta, Lendvay, hárommal vezetünk! A jugoszlávok nem képesek megújulni! Majd Pásztor gólja végképp porrá zúzza a jugó reményeket! 32-28! Mindenki érzi, mindenki tudja! A vége: 34-33! MEG VAN!!! A következõ nap, még egy barátságos találkozó az Oroszokkal. Így is lehet veszíteni! Pérez a gólkirály! Mindenkinek fülig ér a szája! Külön köszönet a szaúdiaknak! A vb. végeredménye: 1. Horvátország, 2. Németország, 3. Franciaország Akár itt is lehetnénk? Ha így folytatjuk? Bármi megtörténhet Athénban! TEKA I. évfolyam 1. szám március 12. A testnevelés helyzete Érden Jánosi György ifjúsági és sportminiszter, aki történetesen városunk országgyûlési képviselõje is, a kormányzati ciklus végére el akar jutni a mindennapos testneveléshez. Maximálisan támogatható ez az ötlet. Tisztelt miniszter úr! Mintegy kezdetnek, javasoljuk, hogy saját városában elõször a mai tanrend szerinti testnevelés órák megtartását kellene elérni. A Bolyai általános iskola alsó tagozatában például a gyerekek télen nélkülözni kénytelenek a mozgást. Mivel csak a felsõ tagozatot befogadó iskolarészben van tornaterem, ezért körülményes megszervezni az átjárást. Pedig ezt meg kellene oldani, mert a gyerekek számára nélkülözhetetlen a mozgás. Az átépítés elõtt álló Kõrösi Csoma Sándor Általános Iskola régen kinõtte tornatermét, az alsó tagozatos tanulók helyhiány miatt nem tudnak testnevelés óráikon bejutni a tornaterembe. Csak az enyhíti némileg ezt a helyzetet, hogy a kicsiket hetente úszni viszik. De vajon mikor úszhatnak Érden? Megvalósul-e a nagyszerû ígéret: az érdi uszoda és tanuszoda? Jelenleg természetesen csak azokat viszik, akiknek szülei meg tudják ezt fizetni. Akik nem, azok ne mozogjanak (hová tûnt a szociális érzékenység?). Az építkezés ideje alatt vajon mennyit romlik a helyzet? Hogyan fog az önkormányzat besegíteni ez alatt? Ezt csak két példa, mert beszélhetnénk arról is, hogy a városban mindössze egy tornaterem felel meg nagyságában sportversenyek megrendezésére, a Batthyányié. Gyakorlatilag lehetetlen ilyen körülmények között megvalósítani városunkban a mindennapos testnevelést. Biztos vagyok abban, hogy ennek meg lesz a böjtje, mert általános iskolásaink életében a mozgás hiánya nem múlik el következmények nélkül. Kamaszodva jelentkezni fognak a különféle szervi bajok: gerincferdülés, lúdtalp, légúti panaszok, túlsúlyosság. Mennyire lehet egészséges egy nemzedék, amelyet megfosztanak a sportolás és mozgás elemi lehetõségeitõl? Berczi Zita AQUAFITNESS 2003 márciusától A MAZSOLA ÚSZÓ TANODÁBAN (ÉRD, BALATONI ÚT 19.) FUNDS Bt. Hill TamÆs 2030 rd, L tusz u. 8. Tel./fax: Mobil: Opiocolor mozaikburkolatok Riviera Pool medencék Alkorplan 2000 fóliák Medencék teljeskörû kivitelezése Szauna Pezsgõ- és masszázsmedencék Nyári és téli takarások Vegyszerek CSECSEMÕ ÚSZÁS A MAZSOLA ÚSZÓ TANODÁBAN A FICÁNKA BÉBI ÚSZÓ KLUB SZERVEZÉSÉBEN A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy minden szülõ ráérezzen arra, hogy a csecsemõ úszás lényege a szeretet és az, hogy még közelebb kerüljünk saját gyermekünkhöz Minden gyermekkel meg lehet szerettetni a vizet, csak türelem kell hozzá! SOMOGYI KRISZTINA SOMOGYI KATALIN Érd, Balatoni út 21. Nyitva tartás: Keddtõl szombatig: óráig, vasárnap óráig, hétfõn szünnap Asztalfoglalás: (23) Áprilistól meleg étel és pizza házhoz szállítás! Új testedzési és egészségmegõrzési forma Érdeklõdés és jelentkezés: CSERNÁK RENÁTA Támogassa Ön is hirdetésével a polgári összefogást, az -ot! Fogadja bizalommal az Önt felkeresõ munkatársunkat, gondolkozzon el azon, hogy a polgári oldalon is sokan vagyunk! Hirdetését leadhatja telefonon: vagy -en: erdilap@fre .hu A polgári összefogás lapja Kiadja az Összefogás Egyesület Felelõs kiadó: T. Mészáros András Szerkeszti a szerkesztõ bizottság Szerkesztõség: Érd, Alsó u. 8., Összefogás székház erdilap@fre .hu Telefon: Megjelenik havonta 5000 példányban, ingyen!

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok:

Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok: 1 JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. DECEMBER 11-ÉN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL 2 Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok: 160/2009. (XII. 11.) számú határozat a székesfehérvári

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 12/2014. (III. 17.) sz. 13/2014. (III. 17.) sz. 14/2014. (III. 17.) sz. 15/2014. (III.

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 11 óra

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44 Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a

Részletesebben

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el:

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el: Szarvas Város Ifjúsági Cselekvési Terve 2011-2013. A cselekvési terv célja, hogy az önkormányzat képviselő-testületi határozatban állapítja meg a helyi adottságoknak megfelelően az ifjúsággal kapcsolatos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/50-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013.

Részletesebben

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Néha a közhely is lehet igaz, hiszen nagyon is igazuk van azoknak, akik történelminek minősítették a Csehországban 1996-ban tartott két szavazást, a parlament

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 7-i ülésére Tárgy: A kárpátaljai Dercen megsegítéséről szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

Széll projekt. Sajtótájékoztató anyaga (Utolsó módosítás: 2013.02.12)

Széll projekt. Sajtótájékoztató anyaga (Utolsó módosítás: 2013.02.12) Széll projekt Sajtótájékoztató anyaga (Utolsó módosítás: 2013.02.12) Mit szólnának hozzá ha azt mondanám: a Széll Kálmán téren és környékén a közúti járművek évente közel 540000 kilogramm szennyezést szórnak

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Görgényi Ernő (elnök Gyula Város polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendekkel egyetért-e mindenki?

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Görgényi Ernő (elnök Gyula Város polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendekkel egyetért-e mindenki? JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich u. 6. szám) 2010. december. 09-én 08.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa rendkívüli ülésén.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. február 25-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről Psz/51/7/2015.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 39/2015. (V.27.) sz. Képviselőtestületi Határozat 40/2015.

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Előterjesztés a képviselő-testület részére

Előterjesztés a képviselő-testület részére Polgármester Előterjesztés a képviselő-testület részére Tárgy: Javaslat a módosított, illetve egységes szerkezetű alapító okiratának elfogadására. Tisztelt képviselő-testület! A testület 2012. április

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. április 11-én a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 32-6/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. ÁPRILIS 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 139, 140, 141, 142/2016. (IV. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Klein János

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth József utca és Sima Ferenc utca forgalmi rendjének tervezett változása miatti lakossági kifogások ügyében

Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth József utca és Sima Ferenc utca forgalmi rendjének tervezett változása miatti lakossági kifogások ügyében - 1 Pálmások Szövetsége Horváth István önkormányzati képviselő Szentes, Móricz Zsigmond u. 1/2. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete részére Szentes Tárgy: Önálló képviselői indítvány a Tóth

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Korózs Lajos: totális káosz a kormányhatározat, ötletelés zajlik;

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár, Szántó u. 5. szám alatti hivatali helységében 2018. szeptember 18. napján 14.00 órakor megtartott üléséről. : Köszöntötte

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester, Balázs János, Dr. Dénes

Részletesebben

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra A nemzeti mitológia erőt és erkölcsöt ad Bölcsességet, a saját hibák felismerésének képességét, éles elmét, szívet és lelket kért Istentől Kőbánya országgyűlési képviselője a forradalom ünnepén. Dr. György

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. október 18-án (kedd) 15.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3. Településrészi Önkormányzati tájékoztatók, egyéb feladatok Előterjesztő: Nagy Attila tanácsnok

JEGYZŐKÖNYV. 3. Településrészi Önkormányzati tájékoztatók, egyéb feladatok Előterjesztő: Nagy Attila tanácsnok KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KAPOSFÜREDI TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Kaposfüredi Településrészi Önkormányzatának 2019. május 28-án a Kaposfüredi Művelődési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről ( ) a) Népszabadság

Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről ( ) a) Népszabadság Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről (1989-2005) a) Népszabadság (?) Bossányi Katalin: Meddig engedünk 56-ból? 1991. június 15. Emlékmű a megbékélésért. Megbékélés Emlékmű Alapítvány

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam VII. évfolyam 2014 9. szám Ön gondolta volna? Ahogyan azt a www.dunaharasztima.hu portál szeptember 11-i híréből megtudhattuk, tizenkét év után az idei önkormányzati választásokon jelenlegi polgármesterünknek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: kb. 70 atkári lakos is megjelent. Napirend: Atkár és Hort községek közoktatási társulása

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: kb. 70 atkári lakos is megjelent. Napirend: Atkár és Hort községek közoktatási társulása JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort község Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében 2007. augusztus 30-án Atkár és Hort Községek Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt üléséről. Jelen vannak: Atkár részéről:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét.

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2014. december 1-jén megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2014. december 1-jén megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 10/2014. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2014. december 1-jén megtartott üléséről Határozatok száma: 58-66. TARTALOMJEGYZÉK 58/2014.(XII.1.)

Részletesebben

Kérdőív. 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c.

Kérdőív. 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c. Kérdőív 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c.) 3.) Kérem, mondja meg, mi a három LEGNAGYOBB PROBLÉMA,

Részletesebben

Élménydús, gyors és ingyenes hajóutak a vb alatt a fővárosban

Élménydús, gyors és ingyenes hajóutak a vb alatt a fővárosban https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/533/elmenydus-gyors-es-ingyenes-hajoutak-a-vb-alatt-a-fovarosban Élménydús, gyors és ingyenes hajóutak a vb alatt a fővárosban 2017.06.26. 14:14 CET A 17. FINA

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről 170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. I/1. sz. alatti székhelyén 2014. február 19-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. november 28. napján megtartott Közmeghallgatásáról

J e g y z ő k ö n y v. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. november 28. napján megtartott Közmeghallgatásáról Szám: 11466-2/2014. J e g y z ő k ö n y v Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. november 28. napján megtartott Közmeghallgatásáról Készült: 4 példányban 1 pld Eredeti példány 1 pld. - Irattár

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. július 12-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. július 12-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. július 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Barna Tibor Józsefné, dr. Becsó Károly, Édes

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero. Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.hu Jegyzőkönyv 10/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 1példányban

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. augusztus 18. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 18-án 17.00

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 20/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 2-án /szerda/ 14 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. június 16. napján megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye:községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2008.november 05-én megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 203/2008. (XI. 5.) Kt.határozat Az Eötvös Iskola Tiszaugi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. december 2-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. december 2-án megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 18/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. december 2-án megtartott üléséről Határozatok száma: 74-82. Rendeletek száma: 14-16. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 30.-án Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének munkatervében nem szereplő rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza, 5144 Jászboldogháza, Rákóczi

Részletesebben

30. hullám. II. Gyorsjelentés. Adományozási szokások január 2.

30. hullám. II. Gyorsjelentés. Adományozási szokások január 2. 30. hullám II. Gyorsjelentés Adományozási szokások 2017. január 2. 1 A KUTATÁS HÁTTERE ÉS MÓDSZERTANA A Magyar Városkutató Intézet havi rendszerességgel vizsgálja a települések, különös tekintettel a városok

Részletesebben

Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális, Családvédelmi és Tulajdonosi Bizottsága

Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális, Családvédelmi és Tulajdonosi Bizottsága Ülés száma: 120-10/2012. Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális, Családvédelmi és Tulajdonosi Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak:

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. Szám: KOZP/921/5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2016.

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV

VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 18-án (pénteken) 17,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

Részletesebben

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok:

Már elnyert, megvalósításra váró EU-s pályázatok: Eredmények, fejlesztések, kicsik és nagyok. A jót könnyű megszokni! Ez örök igazság. Úgy gondoljuk, hogy városunkban nagyon sok olyan jó dolog készült az elmúlt években, melyeknek nagyon örültünk, hamar

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

Szalkszentmárton Roma Nemzetiségi Önkormányzat JEGYZŐKÖNYV

Szalkszentmárton Roma Nemzetiségi Önkormányzat JEGYZŐKÖNYV Szalkszentmárton Roma Nemzetiségi Önkormányzat Ikt.sz.: 519/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szalkszentmárton Roma Nemzetiségi Önkormányzat testülete 2013. január 31-én megtartott üléséről Jelen vannak: Meghívott:

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselőtestületének augusztus 5-i rendkívüli ülésére

Kerekegyháza Város Képviselőtestületének augusztus 5-i rendkívüli ülésére 8064-1/2009 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 5-i rendkívüli ülésére Tárgy: Emlékoszlop elhelyezése a kommunizmus és fasizmus áldozatainak emlékére, Millenniumi

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szentkirály Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 13-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Szabó Gellért polgármester,

Részletesebben

Médiafigyelés. Könyvadomány

Médiafigyelés. Könyvadomány Médiafigyelés Magyar Nyelvőr Alapítvány Könyvadomány Készítette: Glenwood Média Kft. 1027 Budapest, Fő utca 73. Email: dobos.imre@helyimedia.hu Tel/fax: 06/1/202-0836 Média: Udvarhelyi Híradó Dátum: 2016.

Részletesebben

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Az egyszázalékos felajánlások és a zsidó felekezetek 2008 Az egyházak illetve a civil szervezetek számára felajánlott egy százalékok terén a már tavaly is észlelt tendenciák

Részletesebben

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel 1/5 Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel A XVIII. kerület két fő településből: Pestszentlőrincből és Pestszentimréből

Részletesebben

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén

Részletesebben