MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

Átírás

1 MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE MÁTHÉ, László A birodalom rémálmai: Nyugat-Afrika és a dögletes lég a brit közgondolkodásban, / Realm of Empire: West Africa and the pestiferous air in the British public opinion, Eredeti közlés /Original publication: in: Sebestyén Éva Szombathy Zoltán Tarrósy István szerk.: Harambee. Tanulmányok Füssi Nagy Géza 60. születésnapjára, 2006, Pécs, Publikon Könyvek, pp old. Elektronikus újraközlés/electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR Dátum/Date: október / October 28 filename: mathelaszlo_2006_birodremalm Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/cite this document MÁTHÉ, László: A birodalom rémálmai: Nyugat-Afrika és a dögletes lég a brit közgondolkodásban, / Realm of Empire: West Africa and the pestiferous air in the British public opinion, , AHU MATT, 2016, pp old., No , Eredeti forrás megtalálható/the original source is available: Közkönyvtárakban / In public libraries Kulcsszavak/Key words Magyar Afrika-kutatás, angol gyarmatosítás West Afrikában (Gambia, Ghána, Nigéria stb.), híradások a nehezen viselhető éghajlatról, a dögletes levegő, fertőző betegségek

2 2 Máthé László African studies in Hungary, British colonialism in West Africa (Gambia, Ghana, Nigeria etc.), news in hard-worn climate, the "pestiferous" air, infectious diseases AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK- DOKUMEN- TUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./the African- Hungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day.

3 A birodalom rémálmai 3 A BIRODALOM RÉMÁLMAI: NYUGAT-AFRIKA ÉS A DÖGLETES LÉG A BRIT KÖZGONDOLKODÁSBAN, * MÁTHÉ, László (in: Sebestyén Éva Szombathy Zoltán Tarrósy István szerk./ed.: Harambee. Tanulmányok Füssi Nagy Géza 60. születésnapjára, 2006, Pécs, Publikon Könyvek, pp old. ) Az európai gondolkodásban már a felvilágosodás időszakától kezdődően jelen volt az a gondolat, hogy az éghajlat hatással van az emberi létezésre, azt alakítja, az emberi kultúrákat és civilizációt formálja. 1 A gondolatkör, az éghajlat befolyásoló tényezője a 19. században is jelen volt a tudományos gondolkodás egyes területein. Ezek közül a jelen tanulmány szempontjából legfontosabb terület az orvoslás tudománya, illetve egy kicsit áttételesen, a tudományágak között éles határvonalat nem húzva, a földrajztudomány területe is. Az orvosi topográfia műfaja egyes területek leírását kísérelte meg, külön kitérve a kultúra alakulására és fejlődésére, az emberi jellemfejlődésre. A korabeli földrajzi útleírásokban, és az orvosi szakkönyvekben egyaránt megjelent az éghajlat kiemelkedően fontos szerepe egy-egy térség fejlődésének alakulásában. Az alábbi cikk megkísérli felvázolni azt, hogy az európai, ezen belül is a brit közgondolkodás miként alakult a nyugat-afrikai térségről, illetve, hogy ebben milyen szerepet játszott az éghajlat ko- * Jelen tanulmány doktori disszertációm egyik fejezetét képezi, és módosított változata a 2001-ben Imperial Nightmares: The Image of the the deadly climate of West Africa, c c. írásomnak, amely a European Review of History Revue européenne d Histoire, Vol. 8., No. 2., old. alatt jelent meg. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Füssi-Nagy Gézának azért, hogy 1996 és 2002 között bölcsességgel, türelemmel és megértéssel viselte útkeresésemet, amivel lehetővé tette, hogy ennek a cikknek a témáját is megleljem. 1 Erre a légkézenfekvőbb példa Montesquieu Törvények szelleméről c. munkája, ahol a harmadik rész 14-től 17. fejezetig foglalkozik az éghajlattal, mint politikaformáló erővel.

4 4 Máthé László rabeli értelmezése. A vizsgált időszak 1841 és 1874 közöttre tevődik. Amint az majd nyilvánvalóvá válik, az éghajlat korabeli értelmezésekor a kortárs szerzők egyöntetűen orvosi megközelítéseket is alkalmaztak, ami miatt a jelen írás egyik leglényegesebb kérdése, hogy a trópusi betegségek miként formálták a térségről kialakított elképzelést. A nyugat-afrikai térség irányába folytatott 19. századi brit politika a trópusi területekre irányuló európai imperializmus egyik legjobban dokumentált fejezete. 2 Az írott források viszonylagos bősége egyaránt vonatkozik a hivatalos dokumentumokra, és a személyes, vagy magán narratívákra. Ez utóbbi megítélésünk szerint kifejezetten fontos eleme a közvélemény vélekedésének alakításában és az ennek nyomán kialakuló közképzet létrejöttében. Mindezek alapján vélelmezhetjük, hogy létezett egyfajta hivatalos elképzelés a régióról, ahogyan volt valamilyen szintű, érdemi tartalommal bíró közvélekedés is. Ez többnyire a rabszolgákról és halálos betegségekről szólt. A 19. század első felére vonatkozóan a betegségek és a közvélekedés közötti kapcsolatról már több szerző is értekezett. 3 Ez a cikk a 19. század négy évtizedét felölelő időtartamról szól. 4 A nyugat-afrikai régió irányába folytatott 19. századi brit politika három jól elkülöníthető korszakra osztható. Az első időszak a 18. század utolsó éveitől tartott az es tragikus sorsú Niger-expedícióig, s alapvető jellemzője a rabszolga-kereskedelem, majd a rabszolgaság elleni brit fellépés volt. A második korszak közel 35 évig tartott, és 1874, az ashanti háborúig. Ennek jellemzője alapvetően az afrikai kontinensre történő korai európai behatolás, illetve ennek a befolyás növekedésének alakulása volt, annak minden nehézségével, bizonytalanságával és korántsem irányított vagy tervezett 2 A 19. századi brit behatolás történetére vonatkozóan bevezetőként ld. Newbury, C. W. 1965, különösképpen annak bevezetőjét. A későbbi időszakra lásd uő A legfrissebb historiográfiai összefoglalóra ld. Toyin Falola és A. D. Roberts fejezeteit Nyugat-Afrikáról, illetve trópusi Afrikáról: Robin W. Winks 1999, és old. 3 Curtin 1965 és McCaskie Az olvasó a cikkben nem fog szépirodalmi forrásokra találni utalást, holott azok között is bőséggel akad olyan, amely vonatkoztatható témánkra. Itt említhetjük például Shelleyt, Dickenst, Wordsworth-ot vagy Keats-et. Ennek oka, hogy nálam szakavatottabb szerző monografikus mélységben, meggyőzően és részletgazdagon feldolgozta már a témát, körüljárva a betegségek, az irodalom, a trópusok és a gyarmatok témakörét. Ennélfogva jelen írás és Bewell munkája kiegészítheti egymást. Részletesebben ld. Bewell 1999.

5 A birodalom rémálmai 5 jellegével. Az utolsó, harmadik fejezet az 1874-es ashanti háborúval kezdődött, amely valójában tekinthető az egyik legelső, immáron a tudatos európai imperialista hódítás első elemének. Az afrikai kontinens megszerzéséért folytatott európai ún. versenyfutást közvetlenül megelőző évek és évtizedek az 1840-es évektől kezdődően egészen az 1874-es ashanti háborúig jellemzője volt, hogy a brit politika egyre kisebb érdeklődést tanúsított Nyugat-Afrika irányába. 5 Az es Niger-expedíció és az 1874-es ashanti háború egy olyan korszakot határol be, amikor a brit külpolitika talán az egész 19. század során a legkevesebb érdeklődést mutatta a térség irányába. Másfelől, a két esemény önmagában is korszakalkotónak, szimbolikusnak tekinthető, hiszen a Niger- folyó expedíciója a század hosszú folyamatának, a rabszolga-kereskedelem, illetve a rabszolgaság elleni küzdelemnek volt az utolsó ha mégoly tragikus állomása. Az 1874-es ashanti háború az első olyan fegyveres konfliktusnak tekinthető, amely egy afrikai állam és egy európai állam között zajlott le, pusztán azzal a céllal, hogy az utóbbi megtörje a helyi államalakulat hegemóniáját és utat nyisson a további politikai és gazdasági hódításoknak. Mindkét esemény fontos jelleggel bír a trópusi orvoslás történetében: közös bennük, hogy mindkettő történeti jelentőségét közvetve a trópusi betegségek, ezen belül is leginkább a malária adta. Míg az expedíció tragikus vége a hirtelen jött és váratlan halálozás miatt következett be, addig a hadjárat pont a betegségek felett aratott orvosi sikernek köszönhette tényleges eredményét, mivel a korabeli brit hadsereg szervezettségében és felszereltségében értelemszerűen felette állt az ashanti hadseregnek, azt csak a betegségek győzhették volna le. Mivel ez nem történt meg, s az akkori megelőző orvoslás, felhasználva a korszak tudományos és empirikus eredményeit ha nem is teljes egészében tudatosan és szándékosan sikerrel vette fel a küzdelmet a malária ellen, legyőzve a kortárs szemlélők számára annyira misztikus afrikai lázat. Vizsgált korszakunkban hatalmas fejlődés zajlott le a trópusi betegségek orvoslása területén. Ez különösképpen igaz az 1860-as és es évekre, amikor a mai értelemben vett malária értelmezésének első lépései megtörténtek. A nyugat-afrikai régióról alkotott kép, illetve a 5 Mindkét munka, amely a korszakkal foglalkozik, hasonló álláspontot foglal el. Részletesebben ld. Hargreaves 1966, 26 91, és McIntyre 1967, old.

6 6 Máthé László betegség értelmezése ugyanakkor keveset változott ebben az időszakban. Az is felvethető, hogy ez a kép egészen a 19. század végi európai hódításig nem változott meg érdemben. A közvélekedés már amenynyire ez létezőnek tekinthető, a brit politika, illetve az orvostudomány közötti kapcsolat nem volt elegendő ahhoz, hogy a gyorsan változó események során megjelenhessen az, amit a kortárs szereplők már kész tényként, illetve ismeretként kezeltek. Röviden összefoglalva, habár az afrikai lázak már többek számára nyilvánvalóan csak betegséget jelentettek, hiszen kezelhetőek, illetve megelőzhetőek voltak, addig a róluk meglévő kép nem ezt tükrözte, azok a vélekedés szerint továbbra is alapvető jellemzői és formálói voltak a nyugat-afrikai régiónak. Ezt támaszthatja alá az a tény, hogy 1874 és 1885 között a nyugat-afrikai régió az európai imperialista hódítás szempontjából nyugalmas, jószerivel eseménytelen helynek számított. Mivel az akkoriban újságokból és nyomtatott útleírásokból, illetve előadásokból tájékozódó kortárs közvélemény nem kapott érdemi híreket innen, így kevés esély volt arra, hogy komolyabb változások következhessenek be. A malária 19. századi értelmezése a láztól a maláriáig Maláriáról szólni a 19. századi kontextusban problematikus, hiszen a betegség teljes patológiája, illetve fertőzési láncolata egészen a 20. század elejéig nem volt teljes egészében ismert. Ennélfogva a korabeli leírásokban, illetve orvosi szakirodalomban a maláriáról, mint napjainkban ismert önálló betegségről nem található utalás. Vélelmezhető, hogy a malária, illetve a hasonló tüneteket produkáló sárgaláz eredményezte a britek (és más európaiak) nyugat-afrikai halálozását. Különböző lázleírásokat tanulmányozva ugyanakkor legalább részben rekonstruálható a betegség alakulása, annak hatása, illetve társadalmi leképeződése, annak ellenére, hogy az európai orvosi szakirodalomban az 1860-as éveket megelőzően még említés szintjén sem jelent meg. A Nyugat-Afrikába látogató európaiak igen magas halálozási arányából arra következtethetünk, hogy a betegség nagyon komoly szerepet játszott a korszakban. Mivel nem volt ismert a malária pontos fertőződése, illetve lefolyása, emiatt a hatékony megelőzés, illetve gyógyítás sem volt lehetséges. Az európaiak számára a 19. század

7 A birodalom rémálmai 7 utolsó harmadáig az egyik fontosabb probléma maradt Nyugat-Afrikában. Annak érdekében, hogy átfogó képet kaphassunk az orvoslás helyzetéről Nyugat-Afrikában a 19. század második felében, érdemes röviden áttekinteni a korabeli európai orvosi szaktudást és szakismeretek alapjait a trópusi betegségekről, illetve a trópusok betegségeiről. Ezt a különbséget meg kell tenni, hiszen a két meghatározás pontosítja, hogy egyes létező betegségekről gondolkodtak trópusi környezetben, vagy specifikusan trópusi betegségekről gondolkodtak (ami részben a mai értelmezésnek felel meg). Ennek szellemében az elkövetkező néhány bekezdésben a malária, illetve a maláriás megbetegedések 19. századi brit értelmezését mutatjuk be. A malária elnevezés olasz eredetű, pontos, szó szerinti jelentése rossz levegő. Angol nyelven először valószínűleg az 1740-es években jelent meg, amikor Horace Walpole olasz utazó Róma környéki utazásairól szólva a város környéki lázas megbetegedéseket írta le. 6 A mocsaras területek és a lázas megbetegedések közötti kapcsolatot már a legkorábbi időszaktól megfigyelték. Az állóvizes vidékek és mocsarak hagyományosan a lázak helyszínei voltak. Az afrikai lázas megbetegedésekre az 1840-es évektől kezdődően használták a malária kifejezést, ami valamilyen elméleti összefüggést feltételez az európai és az afrikai megbetegedések leírásában. 7 A kifejezés használata rávilágít arra, hogy a korabeli orvosi értelmezés legalább a fertőzés módját azonosnak tekintette, amennyiben a megbetegedést lokalizálta a mocsaras, állóvizes területekre. A tényleges fertőző közegnek ekkoriban a levegőt tekintették, pontosabban a fertőzött levegőben lévő méreganyagot, a miazmákat. Az elgondolás szerint a meleg levegőben, a mocsaras, vizes területeken lassan lebomló növények és más szerves anyagok bocsátottak ki mérgező miazmákat, amelyek az emberi szervezetbe jutva okozták a megbetegedést. A tényleges megbetegedés mérgezésen alapult, ami felborította a szervezetben meglévő négy őselem (a föld, a víz, a levegő és a tűz) egyensúlyát. A mérgezés a szervezet folyékony részét fertőzte meg. A 19. század korai időszakában a lázakat azok periodicitása alapján osztályozták. Azok egyes földrajzi eredete egészen az 1830-as évek végéig nem játszott szerepet, azaz ugyanúgy tekintettek európai és af- 6 Kiple 1997, 99. old. 7 Parliamentary Papers (PP) 1842 (551 II) XII. No. 1., 413. old.

8 8 Máthé László rikai lázakra, egyenlőként kezelve az adott földrajzi közeget is. 8 Ez alapján háromnapos és négynapos lázakat különítettek el, amelyekről ma már tudjuk, hogy vélhetően a malária különböző stádiumát jelentették. Jelenthettek egyúttal különböző maláriás megbetegedéseket, úgy is, mint a trópusi vidékeken honos falciparum vagy a Földközitenger környékén honos vivax maláriát. A korai időszak általános megjelölése az afrikai láz volt. James Boyle munkássága, illetve a brit parlament által rendelt statisztikai felmérések mind a század közepén elterjedő empirikus megközelítést jelenítették meg. 9 Már ezek a kezdeti adatok is segítettek a korabeli halandóság csökkentésében. Boyle munkája a régió-specifikus betegségeket, míg az ún. Tulloch-jelentés a legveszélyesebb sarkait a Földnek azonosította be. Ezek együttes alkalmazása érdemben csökkentette a halandóságot a britek körében Nyugat-Afrikában. 10 Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy az indiai brit orvosi szakma nem kötötte a lázas, maláriás megbetegedéseket az afrikai lázakhoz. Emiatt egységes megelőzés nem jött létre, a trópusok különálló egységet alkottak az orvosi szakmán belül. Az afrikai trópusi megbetegedések és az indiai trópusi megbetegedések közötti esetleges kapcsolat csak az 1860-as években merül fel, ami például brit India esetében a meglévő tudás hatékony alkalmazását késleltette. 11 Az 1840-es évek erjedéses (zymotikus) lázértelmezése szerint (ld. előbb a mocsarak kipárolgása) a mocsárláz emberről emberre nem volt fertőző. Ennek különböző válfajai voltak ismertek, és főként egyes régiókról kapták elnevezésüket. Így voltak bizonyos területeken angliai, honos lázak, ahogyan volt Niger-parti láz is. Az 1850-es években egyes elméletek a földből eredeztették a lázakat, így felmerült a gombás, spórás fertőzés lehetősége is. Az 1860-as években újból 8 James Boyle orvos nevéhez fűződik annak a gondolatnak a kifejtése, hogy egyes megbetegedések esetlegesen földrajzi közeghez lennének köthetőek. Lényegében az ő munkássága volt az első lépés a specifikus trópusi orvoslás létrejöttéhez. 9 Boyle 1831 és PP 1840, XXX [C.228]. Ez utóbbi jelentés a külföldön állomásoztatott brit csapatok halálozási arányát mérte fel. A sokkoló megállapítás rámutatott, hogy a nyugat-afrikai Sierra Leone-i helyőrség ezer főre vetített, egy év alatti 458 fős (nem katonai cselekmények miatti!) halálozás meghaladja a racionalitás, de főként a költségvetés lehetőségeit. Ezek az adatok nagyban járultak hozzá ahhoz, hogy merre és mikor jelentek meg nagyobb számú brit csapatok a világ különböző helyein a 19. század közepén. 10 Curtin 1994, 69 82, de különösképpen old. 11 Arnold 1993, 29. old.

9 A birodalom rémálmai 9 fellángolt a vita a malária levegőben történő terjedésének lehetőségéről, ami visszautalt a miazma elméletre. Ezt az elméletet fejlesztette tovább az Indiai Orvosi Szolgálat (Indian Medical Service) egyik tagja, C. F. Oldham, aki szerint a helyváltozás miatt bekövetkezett hőmérsékletingadozásban keresendő az egyensúlyfelbomlás, aminek a kiegyensúlyozására törnek elő a hirtelen lázak. Amennyiben a korábbi évtizedek az empirikus gondolkodásnak adtak teret, annyiban az 1860-as évek visszakanyarodtak az ókori orvostudomány alapjait adó négy alapelem egyensúlyának gondolatához ben jelent meg egy amerikai utazó tollából egy útleírás, ahol a szerző hosszan elemezte az afrikai betegségek és ezen belül is a lázak lefolyását, illetve eredetét. Felvetése szerint a szervezetbe bekerülő méreganyag okozza a lázat, ami valójában a megsemmisülő szervezet reakciója. Habár ez Reade magánvéleményeként jelent meg, jól összefoglalja a korszak alapgondolatát a lázakról. 12 A szerző leírása szerint a méreg, azaz a malária bekerül a szervezetbe, ahol összekeveredik a vérrel ; ezt követi egy lappangási időszak, majd a lázas állapot, amikor a szervezet felveszi a harcot a méreggel. Az eredetre több lehetőség kínálkozott: lehetséges, hogy a méreg a levegőből, a földből vagy vízből és ételből kerül be a szervezetbe. Mivel egy egyszerűbb, átlagosnak tekinthető útleírásról volt szó, a korszakhoz képest majdhogynem forradalmi értekezés egy laikustól nem került be a korabeli orvosi gondolkodásba, ahogyan az nem éreztette hatását más utazók életén sem. Reade laikus gondolatai részben előlegeztek egy olyan felfedezését, amelyre alapozva végül a modern orvostudomány egyik legfontosabb ága épült fel. Ez az 1870-es években megjelent baciluselmélet volt ben a francia Laveran, aki katonaorvos volt Algériában, elkülönítette a maláriaparazitát. Hosszú éveken keresztül ezt követően ismert volt, hogy a megbetegedés okozója ez a parazita. A fertőződés teljes ciklusát ugyanakkor még hosszú évekig nem értették meg, arról csak találgatások folytak. A szúnyogelmélet felfedezése Patrick Manson és Ronald Ross nevéhez kötődött, akik bebizonyították, hogy az anopheles szúnyogok a malária emberre történő fertőzésének hordozói. Ezt követően olasz orvosok igazolták, hogy a szúnyogok valóban terjesztik az emberre a maláriát. 12 Reade 1864, old. 13 Worboys 1994, old.

10 10 Máthé László A maláriáról szóló tudás fejlődésében forradalmi lépés történt meg, hiszen a tényleges és teljes lefolyás ismeretében a gyógyítást felválthatta a megelőzés. Az elkövetkezendő években különböző preventív megoldások követték egymást, amelyek közös jellemzője volt függetlenül azok földrajzi helyétől hogy tényleges, adott helyhez köthető terepmunka alapján zajlottak le. Ezek mindegyike a maláriás fertőzési láncolat megszakítását célozta, valamelyik elemnél, lett légyen az az ember vagy a szúnyog. A szúnyog, mint hordozó megcélzása azt jelentette, hogy a rovarok kiirtása megszakíthatja a fertőzés láncolatát. Az emberek kezelése lényegében gyógyszeres kezelés volt, ami Robert Koch német orvos Pápua Új-Guinea i pozitív tapasztalatira alapozódott. A megelőzésre egy ideig úgy is tekintettek, mint egy társadalmi jelenségre vagy kísérletre. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy valóban vagy csak vélelmezetten fertőzött egyéneket elkülönítették a még nem fertőzöttektől, így próbálva megszakítani a maláriás fertőzési láncolatot. Ez volt az ún. egészségügyi szegregáció a 20. század elején. A trópusokon honos betegségek orvos-topográfiai értelmezése, ahogyan azt David Arnold felvázolta 14, alapvetően járult ahhoz hozzá, hogy a trópusok a betegségekhez kötődjenek, azzal közeli kapcsolatot feltételezzenek. Annak ellenére, hogy a tünetek hasonlóak voltak, maguk a betegségek sokáig nem rögzültek azonosnak. Ennek kapcsán két problémakörre érdemes figyelni. Elsőként is a kommunikáció átjárhatatlanságára, illetve a brit birodalmon belüli tudományos, orvosi, és áttételesen politikai fragmentációra. Rámutat ez egyúttal arra is, hogy a kortárs orvosi szakma lényegében nem az összegzett tudásra alapozódott, hanem kiszolgálója volt egyes területeknek (pl. brit India) vagy éppen szervezeteknek (Gyarmatügyi Hivatal). A másik problémakör a trópusokkal kapcsolatos előítéletek és téves képzetek kialakulásával kapcsolatos. A láz a kés a malária kezelése Az európaiak többek között a lázas megbetegedésektől szenvedtek a trópusi területeken. A fekete himlővel ellentétben ezekkel kapcsolatban nem állt rendelkezésre olyan tudás az őslakosok között, amelyet 14 Arnold 1993, 23. old.

11 A birodalom rémálmai 11 az európai orvoslás fel tudott volna használni, illetve tovább tudott volna fejleszteni. A lázak korabeli önálló kórtana, illetve a lázakkal foglalkozó orvosok nem tudtak más tudást felhasználni, mint az európait. Egészen az 1840-es évekig a maláriát nem tudták megelőzni, csak és ez hangsúlyozandó a korabeli értelmezése alapján kezelni. Az alábbi sorokban röviden áttekintjük a lázak kezelésének történetét a 19. században, egészen az 1841-es Niger-expedícióig. A lázak kezelésének alapgondolata a négy őselem egyensúlyának megbomlásához vezethető vissza. Az alkalmazott kezelés az egyensúly helyreállítását célozta. Ez elsősorban az érvágást, az izzasztást, illetve egyéb olyan módszerek alkalmazását jelentette, ahol a fertőzött folyadék el tudott távozni a szervezetből. A megtisztításra különböző szereket alkalmaztak, de a legelterjedtebbek a különböző higanykészítmények, illetve a higanyszaruérc (merkuroklorid) használata volt. 15 Ezekről napjainkra már tudjuk, hogy önmagukban mérgezők. Az 1860-as évekre egyre több szerző hangoztatta kétségét a higanyos tisztítás hasznosságával kapcsolatban. 16 Ezek alapján valószínű, hogy mérgező anyagok alkalmazása az egyik alapvető oka volt az igen magas arányú halandóságnak az európaiak, és a britek körében a 19. század első két harmadában. 17 Az érvágás egy maláriás betegen tovább rontja az amúgy is csökkenő esélyét a természetes túlélésre. Nem zárható ki az sem, hogy az alkalmazott gyógykezelések hiányában sokkal többen élték volna túl a maláriás fertőzést. Talán éppen ennek köszönheti sok egyéni utazó azt, hogy szervezetük sikerrel vette fel a küzdelmet a lázrohamok ellen. Mungo Park első útján talán éppen emiatt élte túl delíriumos lázálmát. Más gyógyhatású készítményeket kevéssé használtak, habár a kininről már a korai időszakban, évszázadokkal korábban ismert volt lázcsillapító hatása. A kínafa (lat. Cinchona) kérgének használatának gyakoriságát azonban mindenképpen csökkentette, hogy önmagában szinte ehetetlenül keserű volt. A Királyi Haditengerészet a 19. század folyamán végig használta a kínafa kérgének kivonatát, de kizárólago- 15 A legújabb kutatások szerint Napóleon halálát is a nagy mértékben túladagolt higanyszaruérc okozta. Ezt is brit katonaorvosok adták be, igaz, vizsgált időszakunk legelején! 16 Talán a legismertebb példa Richard Francis Burton, aki hosszan érvelt a káros szerek használata ellen. Ld. Burton 1863, 157. old. 17 Curtin 1965, old.

12 12 Máthé László san lázcsillapítóként, nem pedig megelőző orvosságként. Ennek felismerésére csak az 1840-es években került sor. A megelőzés ekkor még azonban a levegő megtisztítását célozta, ami egyértelmű utalás a miazma-elmélet jelenlétére. 18 A levegő folyamatos cseréje, illetve az óvatosan fenntartott egyensúly mind azt sugallták, hogy a legveszélyesebb elem az ismeretlen összetételű levegő. Itt ki kellett szűrni a mocsarak káros mérgeit. Ettől eltekintve a személyes, egyéni étrend, illetve a megfelelő öltözködés volt előtérben. Érdekességként itt megemlíthető az ún. gerincpárna, amelyet a felsőruházathoz rögzítve hordtak, a gerinc és környéke folyamatos melegen tartása végett, amitől a test hőmérsékletének egyensúlyát remélték fenntartani. Elképzelhető, hogy milyen kellemetlen és kényelmetlen dolog lehetett egy gerincpárnával felszerelkezve Nyugat-Afrikában európainak lenni a 19. század első felében. A britek és Nyugat-Afrika a dögletes lég : a Nyugat-Afrikáról kialakult brit kép a 19. század második felében Az alábbi néhány bekezdés célja, hogy áttekintést adjon a Nyugat- Afrikáról a 19. század második felében kialakult brit képről, illetve elképzelésekről. Abból a feltevésből indulunk ki, hogy ez a kép rekonstruálható a korabeli nyomtatott írásokból, ezen belül is elsősorban sajtótermékekből és útleírásokból. Nyugat-Afrika ezeken a forrásokon keresztül úgy jelenik meg, mint egy idegen, barátságtalan kontinens. A feltevésünk, hogy ez a kép nagyon nagymértékben a tévesen értelmezett betegségképből indult ki. 19 További feltevésünk, hogy a 19. század első felében felhalmozott tapasztalatokból kiindulva, az es évek és a századforduló között a nyugat-afrikai régió a brit gondolkodásban a barbarizmus és az ellenséges közeg képzeteként jelent meg. A Nyugat-Afrikáról a 19. század második felében kialakult hivatalos és nem hivatalos gondolkodást két kifejezés írja talán le a legjob- 18 Lásd például a Niger-expedícióra speciálisan kialakított hajókat, illetve azok légszűrőrendszerét, Temperley A késő viktoriánus földrajztudomány egyik elmélete volt, hogy az éghajlatnak alakító hatása van a lakosság erkölcsi fejlődésére. Részletesebben lásd Livingstone 1992, old.

13 A birodalom rémálmai 13 ban: az egyik a fehér ember temetője, 20 míg a másik a dögletes lég. 21 A valóságban az es Niger-expedíció időszakában a britek által valamelyest ismert nyugat-afrikai közeg a partmenti kereskedőtelepekre, a városokra, és az aranyparti erődökre koncentrálódott. Az afrikai trópusi tér leképezése olyan helyeken keresztül történt meg, mint Freetown, Bathurst vagy Szt. Mária sziget városi közegei. Ez a helyzet érdemben akkor sem változott meg, amikor a belsőbb területekről elvétve információk jutottak el a szélesebb olvasóközönség vagy a politikusi, parlamenti szakértők elé. Az így kialakult vélekedés alapvetően határozta meg a térség felé formálandó hivatalos politikát, ami magában foglalta a kereskedelmi jelenlét támogatását vagy a katonai expedíciók elindítását. 22 Az európai imperialista hódítás 1870-es években történő megindulásáig ez a kép szinte nem változott meg. A tényleges hódítás legfontosabb akadálya mind a valóságban, mind pedig a térségről alkotott gondolkodásban a betegségek voltak. A 19. század utolsó évtizedeinek orvosi felfedezéseit megelőzően az afrikai lázakat amelyek elsősorban maláriát és sárgalázat foglaltak magukba nem lehetett semmilyen mértékben hatékonyan kezelni vagy megelőzni. Az 1840-es és 1850-es években ez megváltozott. Az empirikus orvoslás és a statisztikai adatok nyomán megállapított relokációs ráta 23 hozzájárult ahhoz, hogy a britek legalább rövid ideig túléljék a térséget. A közvélekedés alakulására az orvostudomány változásai gyakorlatilag nem voltak hatással. Philip Curtin mai napig mérvadó, 1965-ös alapmunkájában azt bizonyította be, hogy a térség irányába a brit politikai folyamatosan csökkenő érdeklődést mutatott a 19. század első felében. 24 A korszakot lezáró, legutolsó esemény a tragikus kimenetelű es Niger-expedíció volt. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Hargreaves is, aki ezt a visszavonulást az egész nyugat-afrikai térségre kiterjesztette. 25 Az expedíció a korszak közvéleményét lázban tartotta, rengeteg cikk, és könyv jelent meg róla. A brit közvélemény legközelebb több mint 30 év múlva tudott arról, hogy Nyugat-Afrika létezik, 20 Curtin A század második felére vonatkoztatható statisztikai adatokra lásd Curtin 1990, old. 21 Madge Cline-Cole Curtin 1965, old. 23 A kifejezést Curtin használja. Lásd Curtin 1989, 6. old. 24 Curtin Hargreaves 1966, 27. old.

14 14 Máthé László amikor az 1874-es ashanti háborúban az aranyparti erődök mögött elterülő afrikai államot a brit hadsereg, nagyon nagy részben azok orvosai révén megverte. Az időközben eltelt időszakban az orvostudomány fejlődött, a régióról kialakult kép azonban alig változott: 1874-ben Nyugat-Afrika még mindig a barbár, élhetetlen temető volt, ahol a levegő is ölt. Az 1874-es hadjáratot követően az események felgyorsultak: London részben akarata ellenére belekavarodott az európai hatalmak közötti versengésbe Nyugat-Afrikában, ahogyan a kontinensen máshol is. Az ös Berlini Konferenciától kezdődően a térség az európai hatalmi politika játszóterévé vált. A kapcsolat amennyiben a katonai hódítást az emberi kapcsolatrendszer részének tekintjük az afrikai kontinenssel elsősorban a hadseregeken keresztül történt meg. Mindeddig soha nem látott létszámú európai találkozott afrikaiakkal, igaz, katonákként és ellenségként. A trópusokon alkalmazott orvoslás elsősorban, sőt ekkoriban szinte kizárólagosan az európai katonák életének a megőrzését szolgálta. 26 A hódítás utolsó esztendei egy új évszázad kezdetét jelezték. A gyarmati időszak első, korai szakasza 1905 és 1914 közé tehető. Az Indiai Orvosi Szolgálat mintájára ekkor, sietve és kapkodva szervezték meg a nyugat-afrikai gyarmati orvosi szolgálatot. 27 A világháborút követő időszak bebizonyította, hogy a trópusi betegségek, illetve az orvoslás volt az egyik legfontosabb kérdése és problémája a korabeli gyarmati közigazgatásnak. 28 A nyugat-afrikai trópusi közeg a 19. század közepén A nyugat-afrikai térség hivatalosnak tekinthető megjelenítését a brit parlament alsóházának utasítására felállított különbizottságok munkáján keresztül lehet feltérképezni. Ezek a bizottságok elsősorban a brit költségvetést ellenőrző, illetve lehetséges túlzott kiadásokat felderítő célzattal jöttek létre, eseti alapon. Vizsgált időszakunkban két ilyen bizottság létezett, az ún. Madden-bizottság, ben, illetve az 26 Az orvoslás szerepére a trópusok meghódításában ld. Curtin Gale , old. 28 A gyarmati igazgatáson belül az orvosi szolgálat fontosságára vonatkozóan lásd Kirk-Greene 1999, old.

15 A birodalom rémálmai 15 Ord-bizottság, 1865-ben. 29 Egy ilyen különbizottság működése hosszú hónapokig is eltartott, és alapvetően az adott térséggel kapcsolatbak került személyek meghallgatására alapozódott. Ezek az interjúk előre kialakított kérdésrendszerre épültek fel. A meghallgatottak között kereskedők, katonák, tengerészek, gyarmati tisztviselők vagy misszionáriusok szerepeltek. Ritkább esetben előfordult, hogy szakembereket, mint például orvosokat vagy felcsereket hívtak meg. A bizottság előtt megjelentek között a két alkalommal egy afrikai, nevezetesen egy kru tengerész jelent meg, tehát bizton állíthatjuk, hogy kellőképpen elfogult, egyértelműen az európaiak meglátásait és vélekedését megjelenítő információbázissal van dolguk. A meghallgatott szemtanúk által elmondott információk alapján rekonstruálhatjuk a trópusi közeg korabeli brit értelmezését, azaz, hogy valójában mire is alapozódott London Nyugat-Afrika képe. Személyes életutak természetesen komoly szerepet játszottak a bizottság véleményének alakulásában. Erre példa George Maclean, aki a Cape Coast-i erőd kormányzója volt, s aki saját, személyes elkötelezettsége és szándéka alapján kiterjesztette a brit fennhatóságot az erőd környéki területekre, annak ellenére, hogy ez London, azaz a Gyarmatügyi Hivatal érdekei és céljai ellen volt. 30 Miután adott helyzet jött létre, ahonnan nem tudott a korona kihátrálni, kényszeredetten Londonban is elfogadták Maclean tevékenységét. Személyében egy olyan európaival van dolgunk, aki szerencsésen túlélte a maláriát, és érdemi szinten gondolkodhatott el az európai jelenlét lehetséges szerepéről. Ennek ellenpéldája Ord kapitány, aki az 1865-ös jelentésben szerepel, s aki kifejezett ellenszenvvel viseltetett az afrikai területek, illetve azok lakossága iránt. Röviden, az 1842-es, ún. Madden-jelentés a folyamatosan terjeszkedő jogi fennhatóságról szólt, míg az 1865-ös, Ord-jelentésként is ismert összegzés arra következtetésre jutott, hogy Nagy- Britanniának nem érdeke hosszú távon a nyugat-afrikai jelenlét. 31 A rengeteg meghallgatott személy által elmondott információ ellenére annak jellege alapvetően korlátozott jellegű. London számára Nyugat- Afrika az 1840-es évektől az 1874-es hadjáratig a partmenti erődöket és kereskedelmi lerakatokat, illetve kisebb városokat jelentette. A bel- 29 Reports from Committees, , XII (551), Report of the Commission of Inquiry on the West Coast of Africa és Reports from Committees, 1865, V (412), Report from the Select Committee on Africa (Western Coast). 30 Magyarul az informális birodalom kialakulására lásd Berczeli (2004). 31

16 16 Máthé László sőbb területekről szinte alig jelent meg valami érdemi információ, akár hivatalos csatornákon, akár utazók tollából. Egy kivétel volt, amikor Winniet kormányzó ellátogatott Dahomey államba ben. Ahogyan azt majd később látni fogjuk, Dahomey és az ashanti állam ugyanakkor a rendelkezésre álló információk ritka mivolta miatt teljesen más elbírálás alá esett, mint a partmenti területek közege. A jelentésekben megjelenő Nyugat-Afrika nem kizárólagosan úgy jelenik meg, mint csupán a brit kereskedelmi vagy politikai érdekek színtere. Azokat olvasva megrajzolható a nyugat-afrikai trópusi közeg korabeli percepciója. A korabeli politikai szereplők ezekből, míg a közvélemény különböző nyomtatott könyvekből értesülhettek, és alakíthatták ki véleményüket. Ezeknek a jelentéseknek nem az volt az elsődleges célja, hogy a trópusokról szóljanak. A pálmaolaj kereskedelem, vagy a lehetséges gyapot-termelés feltérképezése ellenére egy ilyen trópusi közeg és környezet mégis létrejött, megjelent a jelentést olvasók számára. Az alábbi bekezdésekben ezt a 19. század közepi brit trópusképet próbáljuk megrajzolni. A két jelentés között komoly különbségek vannak. Míg a korábbi Madden-jelentés rengeteg adatot tartalmaz az időjárásról, a betegségekről, a klímáról, és az afrikaiakról, addig az 1865-ös Ord-jelentés alig tér ki a tényleges fizikai környezetre, annak elsődleges fókusza a kereskedelmi és politikai érdekek megállapítása. Az es jelentés elsősorban a nyugat-afrikai brit területek állapotát kívánat felmérni, annak érdekében, hogy javaslatot tudjon tenni a Maclean kormányzó által kifejtett tevékenység nyomán kialakult helyzetre. Az 1865-ös célok inkább a lehető legteljesebb visszavonulás lehetőségeit próbálták meghatározni. Az es dokumentumban két helyen jelenik meg Nyugat- Afrika, mint földrajzi egység. Az egyik kérdéscsoport az erődök és környékük állapotát mérte fel, míg a másik az éghajlatot vizsgálta. Az első kategória alatt olyan kérdések szerepelnek, mint az igazgatás, a jogrend, a kereszténység helyzete és elterjedtsége, iskolák és a misszionáriusok tevékenysége. A második kategória azt vizsgálja, hogy az éghajlat milyen hatással van vagy lehet az ott élő európaiakra. Az afrikaiakról szóló információk kizárólagosan az első szekcióban jelennek meg. A betegségek esetében két csoportról van szó, ahol az egyikben a kolera, a szifilisz, a tífusz és a fekete himlő, míg a másikban az afrikai lázak jelennek meg.

17 A birodalom rémálmai 17 Minden egyes területtel Gambia, Sierra Leone, az Aranypart és az Öblök, azaz a Niger-delta vidéke külön fejezet foglalkozik. Itt külön alfejezet foglalkozik az időjárással (eső, évszakok, csapadék mennyisége, talaj összetétele) és az ott lakókkal. Az általános állapotokat felmérő kérdéskör, illetve a kapott válaszok egyértelműen meghatározzák, hogy mit is értett a kortárs politikus, vagy éppen kereskedő a nyugat-afrikai közegen Gambiában vagy éppen Freetownban, ahol például Sierra Leone szinte egyet jelentett a várossal. A szövegben megjelenő afrikaiak elsősorban a kereszténységre való áttérés, illetve a megvilágosodás lehetőségének szempontjából említődnek. A legtöbb információ az Iskolák és keresztény missziók alfejezet alatt jelenik meg. A kérdések elsősorban az emberáldozatokról, a kannibalizmusról és a megtérés mértékéről érdeklődnek. A helyi varázslók, a női és férfi körülmetélés, illetve a többnejűség szintén olyan területek, ahol az afrikaiakról információkat akarnak a kérdezők. A meghallgatottakat megkérték arra, hogy becsüljék meg az afrikaiak szellemi képességeit is. A válaszok természetesen egyénektől függően különböztek. A kérdések összeállítása azonban már rengeteget elárul arról, hogy milyen alapszempontok szerint értékelték a korabeli politikusok a nyugat-afrikai társadalmakat. Míg egy külön alfejezet itt foglalkozott a térség honos betegségeivel, úgy mint szifilisz, kolera vagy himlő, addig az afrikai lázakról az éghajlatról szóló fejezet értekezik. 32 Itt találkozunk a visszatérő és az állandó lázakkal, és a sárgalázzal. Olvasható a korszakra jellemző alaptudás ezekkel kapcsolatban. Az egyetlen összehasonlítás az egyes területekkel a Karib-térség szigeteivel történik. Az éghajlat nagyon fontos szereplőként jelenik meg, hiszen az afrikaiak erkölcsi és szellemi fejlődését alapvetően meghatározza. 33 Érdemes elidőznünk a felosztásnál, illetve a kérdések szerkesztésénél. Az éghajlat, illetve a brit települések külön kategóriát képeznek. Ez utóbbi részét képezik az olyan betegségek, amelyekről a korabeli orvostudomány több-kevesebb bizonyossággal tudott nyilatkozni (szifilisz, kolera és a himlő), még ha nem is ismerte teljes lefolyását, illet- 32 PP (551), No 21. Climate and its infleunce on health. 33 A jelentés szerint az afrikaiak nem alsóbbrendűként születnek, hanem a hosszantartó trópusi életvitel 18 éves korukra már visszafejleszti szellemi képességeiket. Ezért a visszafejlődésért egyértelműen az éghajlat a felelős. Ibid., old.

18 18 Máthé László ve nem tudta gyógyítani azt. Ez mutathatja azt, hogy a kortárs értelmezés számára milyen elemek tartoztak egyértelműen saját ellenőrzésük, saját tudásuk alá. A trópusi éghajlat bizonytalansága, a kiszámíthatatlan napsütés, és a misztikus, ismeretlen lázak mindösszesen a trópusi külvilágot jeleníthetik meg, annak minden ismeretlen, és kiismerhetetlen gócával egyetemben. 34 A partvidéken megállapodott jelenlét mellett Nyugat-Afrika másik alapvetése az afrikai lázak állandó jelenléte volt. Jó példa erre Freetown leírása, amit a meghallgatottak szinte egyöntetűen és gyakran paradicsomi fekvésnek és látványnak írnak le. Az ismeretlen, a dögletes léggel járó belsőbb vidékek együttesen a nyugat-afrikai trópus másságához tartoztak. A nyugat-afrikai tropikalitás az 1865-ös jelentésben alig jelenik meg. A rövid leírások csak az időjárásra koncentrálódnak, amelyek nem vethetők össze a Madden-jelentéssel. Ennek oka a bizottság fent már említett célja. Amíg az es jelentés tényfeltáró volt, addig az 1865-ös alapvetően politikai szándékot elégített ki. A nyugatafrikai partvidékről történő teljes brit visszavonulás természetesen nem tette részévé az afrikaiakat és a környezetet. Nyugat-Afrika tanúi Azok a korabeli munkák, amelyben szemtanúk részletes információt adtak az általuk látottakról, különböző jellegűek voltak. Elsőként is különbséget kell tennünk napi szinten, folyamatosan íródott naplók és a későbbiek során megírt visszaemlékezések között. A Niger-expedíció tagjai közül sokan voltak, akik naplót írtak, ugyanakkor Freetownról szinte csakis visszaemlékezések maradtak fenn. A szerzők is természetesen különbözőek voltak: szerepeltek köztük tengerészek, katonák, expedíciók tagjai, kereskedők és misszionáriusok. Mindannyiuk nézőpontja természetszerűleg más volt. Ebben az értelemben a különböző területek különböző fajta tanúkat tudnak felmutatni: a Niger-delta az 1840-es és 1850-es években expedíciók tagjait, Sierra Leone ugyanekkor főként missziós leírásokat, míg például az Aranypart vagy az ashanti területek egyértelműen katonák és politikusok szemszögén keresztül látattak. 34 Arnold 1996, old.

19 A birodalom rémálmai 19 Az es Niger-expedíció és az 1874-es ashanti hadjárat között eltelt időszakban forradalmi változások következtek be az orvoslás területén, ahogyan ugyancsak jelentős dolgok történtek a korábbi időszak képének továbbélésében, a dögletes lég fennmaradásában. Az elkövetkezőkben ezt az összetett képet próbáljuk áttekinteni a korabeli leírások alapján. A 19. század közepének legfontosabb eseménye az es Niger-expedíció volt, amelyet a brit kormány kiemelt anyagi támogatással valósított meg. Az esemény a század közepi filantrópia és a rabszolgaság elleni brit keresztes-hadjárat csúcspontjának tekinthető. A Buxton vezette rabszolgaság elleni hatalmas sikert könyvelhetett el, amikor sikerrel győzte meg a brit kormányt az expedíció támogatásának szükségességéről. Az eredeti elképzelés szerint a Nigeren felhajózva a három, kifejezetten erre a célra felszerelt és kiépített gőzhajó segítségével gyapotültetvényeket hoznának létre a Benue és a Niger találkozásánál, ahol a bérmunkában dolgozó afrikaiak maguktól levetkőznék a rabszolgaság intézményét, amint rájönnek a bérmunka adta szabadság ízére. A hajók a deltában csak rövid ideig maradtak, majd elindultak felfelé, a kontinens belsejébe. A vállalkozás záros határidőn belül teljes egészében kudarcot vallott, mivel a legénység körében olyan mértékű halálozási mutató volt, hogy az fizikailag tette lehetetlenné a további tevékenységet. 35 Az érdeklődő otthoni közönség hatalmas mennyiségű információt kapott az expedíciót megelőzően, alatta, majd utána is. 36 A nyugat-afrikai térség belsejébe irányuló 19. századi expedíciók közül egy sem kapott ekkora publicitást. A megjelent naplók, visszaemlékezések közel 2000 oldalt tettek ki, míg 1847 előtt öt könyv jelent meg az eseménnyel kapcsolatban. Minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kapott az expedíció orvosi aspektusa. Az egyik ki nem mondott cél az afrikai lázak meghódítása volt. A korabeli miazma-elmélet alapján kerültek a gőzösök kialakításra, ami azt jelentette, hogy a folyamatos légkeverés volt a prevenció alapja. Ez valójában felgyorsította a maláriás fertőzés terjedését, mivel a szúnyogok még a legkisebb zugba is eljutottak. A legtöbb könyvnek a betegségek és az éghajlat adja meg a keretét. A csapat orvos tagjai 35 Temperley 1991, old. 36 A The Times az eseményről részletesen tudósított. Összesen 46 cikk jelent meg, ami 1840 és 1860 között kimagaslóan a legtöbb, ami Nyugat-Afrikáról a napilapot olvasó britekhez eljutott. Lásd részletesebben Palmer s Index to the Times ;

20 20 Máthé László külön fejezeteket írtak egyes könyvekhez, míg két orvos, Dr. Richard Thomson és Dr. James M William külön könyvet írtak. 37 A malária és az afrikai láz értelmezéséhez alapvetően ez a két könyv adja az alapot, amit kiegészítenek a többi munkában a megbetegedéssel kapcsolatos részek. 38 Az expedíció bukását követően a nyugat-afrikai térség szinte minden addigi szintnél erősebben magáénak tudta az addigi jelzőket, amik alapvetően negatívan tüntették fel. Ezt követően a csökkenő hivatalos érdeklődés a régió iránt részben ennek tudható be. Az első lépések a preventív orvoslás irányába ugyanakkor szintén ekkor történtek meg: Thomson a Lancet-ben foglalta össze tapasztalatait arról, hogy az egész expedíció alatt miként használta a kínafa kéreg kivonatát (lényegében kinintartalmú port). Angliába hazatérvén a gyógyszeres kezelés abbamaradását követően maláriás láz vette le lábáról. 39 Ez tekinthető az első lépésnek a kinin újramegjelenésében a trópusi lázak elleni küzdelemben. Szintén első lépését jelentette a kínafa kéreg, illetve kininszulfát megelőző jellegű használatának elterjedésében. Az 1870-es éveket megelőzően a trópusok betegségei nem voltak kiemelt témái az orvosi szakirodalomnak. A 19. század első felében összesen négy könyv és egy parlamenti vizsgálóbizottsági jelentés foglalkozott a nyugat-afrikai orvosi topográfiával, ami a korabeli értelmezéssel összhangban kombinálta napjaink néprajzi, orvosi és éghajlattani tudományait. A legfontosabb ezek közül Thomas Winterbottom 1802-es munkája volt, amely Sierra Leone bennszülötteivel foglalkozott ig semmi nem jelent meg, amikor is Boyle megírta hosszú életpályát befutó munkáját az afrikai lázakról. Újabb 16 esztendő telt el, amikor Bryson munkája megjelent 1847-ben. Ez utóbbi már pusztán orvosi kérdéseket tárgyalt, kihagyva a korábbi orvosi topográfia elemeit. Jól látható, hogy miként zajlott a tudományos szakosodás. Alexander Bryson a haditengerészet orvosa volt. Összegző jellegű munkája közel két évtizedig alapmunkának számított. 40 Empirikus módszerének az alapvető adatbázisa az 1825 és 1840 közötti nyugat- 37 M William 1843; és Allen Thomson Allen kapitány fejezetei, illetve Schön és Crowther reverendások útinaplója. Lásd Schön Crowther 1841; valamint Walker 1847, illetve Simpson naplója, Simpson 1843, amely szinte teljes egészében a lázjárványt írja le. 39 Thomson A kininhasználat fokozatos terjedésére ld. Dale Bryson A későbbi időszak szakembere, Hutchinson lényegében Bryson munkájára építi fel értekezéseit az 1850-es évek második felében.

21 A birodalom rémálmai 21 afrikai brit tengerészeti mortalitási és morbiditási adatokból állt. Az általánosan csökkenő halálozási ráta alapján Bryson elkülönítette a lázas megbetegedéseket és a sárgalázat. Ugyancsak ő volt, aki bebizonyította, hogy a váltóláz nem fertőz emberről emberre. Nem tett különbséget a betegek között azok származása alapján. Ellene volt a higanyos kezeléseknek, amelyeket mérgezőnek ítélt. Támogatta a kininszulfát használatát, mind a felépülés, mind pedig a kezdeti időszakban is. Bryson munkássága kiemelten fontos lépése volt a kinin korabeli elterjedésének, s részben hozzájárult, hogy a megelőzés lehetősége is felmerült az afrikai lázak kapcsán. Felismerte, hogy nem tudhatjuk, vajon a lázak valós oka légbeli, földtől származik, vízi eredetű vagy elektronikus. 41 Bryson és Boyle munkásságának összegzése a korabeli ismeretek alapján a leghatásosabb megelőzést már lehetővé tette, így elméleti háttér már létezett ahhoz, hogy a malária gyógyszeres kezeléssel megelőzhető legyen. Egy rövid kitérő erejéig érdemes összehasonlítani a korabeli indiai brit trópusi orvoslás fejlődését, mivel mindkét esetben megítélésünk szerint kiviláglik, hogy a tudomány milyen mértékben volt kiszolgálója a politikai szándékoknak. David Arnold részletezte az indiai brit orvostudományt, mint olyat, amely maradni szándékozott (ti. Indiában a szerz.). 42 Az alapvető különbség a brit indiai és az afrikai orvosi tudományok között az volt, hogy az előbbi az egész térséget, India egészét célozta meg, beleértve a bennszülött lakosságot is, aminek a legnyilvánvalóbb példája a visszatérő kolerajárványok elleni fellépés, ami a század közepére, illetve az utolsó harmadára közegészségügyi reformok sorozatát eredményezte. Habár Arnold érvelése egyértelműen Foucault közvetlen hatását mutatja, amennyiben ezt az egészségügy-politikát a birodalmi politika szerves részének írja le, azt mindenképpen elfogadhatónak ítéljük, hogy Indiában az egészségügy politikai, gyarmatpolitikai eszköz volt. Ilyen értelemben a korabeli orvosi topográfiát szó szerint érthetjük a birodalom egyik építőeszközének. Ezzel szemben az afrikai lázakat kezelő orvosi tudás az európai életek 41 Bryson 1847, 196. old. 42 Arnold 1993, 25. old.

22 22 Máthé László megőrzésére helyezte az elsődleges hangsúlyt, teljes egészében kizárva abból az afrikaiakat. Tehát a két régió orvosi összehasonlítása rámutat a brit birodalmi politikán belüli alapvető különbségekre is. Míg Indiában a trópusok betegségeiből átalakult ez a specializált tudás trópusi betegségek orvoslásává, a nyugat-afrikai entitás esetében ez a 19. század folyamán megmaradt a trópusok betegségének. 43 Összhangban az orvosi topográfia teljeskörű definíciójával, olvashatunk olyan írásokat is, amelyek az egészségtelen közeget összefüggésbe hozzák a bennszülött lakossággal. Az elsőt egy amerikai tengerésztiszt, Horatio Bridge írta 1845-ben, aki az amerikai rabszolgakereskedelem ellenes hajórajon szolgált. 44 A másik, hasonló hangvételű munkát szintén egy tengerésztiszt, John Duncan tollából olvashatjuk, aki brit tisztként részt vett az es Niger-expedícióban. 45 Bridge leírásában a vidék megműveletlenségét emeli ki, amely érvelése szerint egyenes következménnyel hat annak egészségtelen jellegére. Az afrikaiak áldozatokként jelennek meg, akik a rabszolga-kereskedelem és a rabszolgaság áldozatai. A lakosság erkölcsi szintje a szerző szerint az éghajlatból következik. Duncan továbblépve Bridge értékelésén, Dahomey-i útjának leírásában összemossa a szörnyű testi elváltozásokat okozó frambiózis, illetve guineai féreg, és Dahomey erkölcsi fertőjét. Mindezek egyértelmű okozója a brit tengerész szerint az éghajlat, a lázak állandó jelenléte. Dahomey a barbarizmus, az emberáldozatok, a kannibalizmus és az európai ember számára elgondolhatatlan betegségek együttes képében tűnik elő az olvasónak. Kivétel is akad, még ha sajátos jellegű is: Thomas Poole katonai lelkészként szolgált a gambiai helyőrségben az 1840-es évek második felében, s megkapó empátiával ír az afrikaiakról, külön tárgyalva a lázak, az éghajlat és a klíma lehetséges hatásait. 46 Poole esetében vélelmezhetünk egy keresztényi jóindulatot, ami a tengerésztisztek vonatkozásában nem tűnik elő. Az es expedíció kudarcát követően a Niger-delta iránti érdeklődés is visszaesett. A gyarmatpolitikai színtérre egészen Lagos 1861-es elfoglalásáig nem került vissza, amely eseményt szintén nem Londonból irányították. Fernando Po (a mai Egyenlítői Guinea része, mai néven Malabo, az egyetlen afrikai spanyol nyelvű állam) szigeté- 43 Arnold 1993, old. és Worboys Bridge Duncan Poole 1850.