Innovációs pályázati lehetőségek a Dél-Dunántúlon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Innovációs pályázati lehetőségek a Dél-Dunántúlon"

Átírás

1 Innovációs pályázati lehetőségek a Dél-Dunántúlon Kiss Milán DDRIÜ Nonprofit Kft március 18.

2 Aktuális pályázatok KKV-k számára: Nemzeti Technológia Program Innocsekk Plusz Japán Alap ÚJ!! Mecenatúra Iparjog08 5LET 2008

3 Nemzeti Technológia Program Pályázati felhívás

4 Támogatás célja olyan projektek támogatása, melyek nemzetközi szintű tudományos eredményeket vagy jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, újdonságot jelentő, piaci bevezetés előtt álló termékek, eszközök, eljárások, szolgáltatások, technológiák, anyagok kidolgozására és demonstrálására irányulnak. A projektek vállalkozások egymás közötti, továbbá non-profit szervezetekkel és költségvetési kutatóhelyekkel történő együttműködés keretében valósulnak meg.

5 Előnyt élveznek azok a projektjavaslatok: melyek eredményeire szélesebb körű valós piaci igény mutatkozik, nem kizárólag egy vállalat, vagy vállalatcsoport érdekeit szolgálják, hanem a szakterület vagy iparág fejlődését segítik elő, továbbá az oktatásban az adott terület szakembereinek képzése során hasznosíthatóak.

6 A pályázat öt alprogram keretében nyújt lehetőséget projektek benyújtására: 1. Élettudományok(A1) 2. Versenyképes ipar(a2) 3. Versenyképes agrárium és élelmiszeripar(a3) 4. Élhető, fenntartható környezet(a4) 5. Védelmi és biztonsági kutatások(a5) Az alprogramokon belül prioritásokat határoztak meg (Melléklet tartalmazza), melyek az értékelés során plusz pontot jelentenek! Ez NEM JELENT KIZÁRÓLAGOSSÁGOT!

7 1) Élettudományok: Nanomedicina: a nanotechnológiában már használatos módszerek alkalmazása az élettudomány területére. Géntechnológiák: Olyan technológiák, amelyek élőszervezetek és azok termékeinek felhasználására törekszik meghatározott célok elérése érdekében a genetic engineering eszközeinek alkalmazásával. Humán egészségügyi innováció (sejtterápia, génterápia, rekombináns fehérjék, ellenanyagok előállítása), illetve ipari fejlesztés. Gyógyszerkészítmények és gyógyászati eljárások fejlesztése a természeti és társadalmi környezet egészségkárosító hatásinak, szív és érrendszeri betegségek, daganatos betegségek, idegrendszeri betegségek kezelésére. Kockázati becslésen alapuló prevenciós rendszerek fejlesztése.

8 2) Versenyképes ipar: Orvosi segédeszközök és diagnosztikai rendszerek fejlesztése. Járművezérléssel kapcsolatos technológiák, rendszerek fejlesztése. Intelligens logisztikai rendszerek fejlesztése. Intelligens anyagok fejlesztése, nanotechnológiai eljárások.

9 3) Versenyképes agrárium és élelmiszeripar: Mezőgazdasági termékek összetételének vizsgálata, valamint új fajták és fajtajelöltek élelmiszer-előállítás szempontjából lényeges tulajdonságainak meghatározása. Új takarmányfélék előállításával, felhasználásával és takarmányozási rendszerek fejlesztésével összefüggő agroökonómiai, technológia, takarmányozási, kémiai és biológiai kutatások. Állati szaporítóanyag termelés technológiai fejlesztése. Erdőgazdálkodásból és a mezőgazdálkodásból származó melléktermékek, hulladékok feldolgozása és hasznosítása (biomassza).

10 3) Versenyképes agrárium és élelmiszeripar: Magas hozzáadott értékű, egészséges, illetve speciális fogyasztói igényeket kielégítő, versenyképes élelmiszeripari termékek, valamint gyártástechnológiák fejlesztése. Élelmiszerbiztonsági nyomon-követési és visszakeresési rendszerek fejlesztése, eredetvédelmi, kutatás-fejlesztési feladatok megvalósítása a termékpálya egész folyamatában a termelőtől a fogyasztóig. Megújuló és zöldenergia fűtésre alapozott fenntartható növényvédelmű hajtatásos zöldségtermesztés technológiáinak fejlesztése.

11 4) Élhető, fenntartható környezet: Gázfüggőség csökkentését eredményező alternatív, környezetkímélő energiaforrások (nap-, szél-, víz-, geotermális energia) hatékony és gazdaságos hasznosítási eljárásainak kifejlesztése, illetve energiahatékonyságot növelő technológiák fejlesztése. Költséghatékony ivóvízminőség-javító eljárások, szennyvíztisztítási megoldások; szennyvizek újrahasznosítására alapozott technológiák és a gyakorlati alkalmazási lehetőségek megvalósítása.

12 4) Élhető, fenntartható környezet: A hulladékok hasznosításával és ártalmatlanításával kapcsolatos innovatív technológiák kifejlesztése, különös tekintettel a biológiai ártalmatlanításra és a szelektív hulladékok másodlagos felhasználására. A környezetszennyezés megelőzése, a környezet-biztonsága, a környezeti kárelhárítás, illetve a levegő-, és talajszennyezésekkel kapcsolatos kármentesítés hatékony módszereinek, technológiáinak fejlesztése.

13 5) Védelmi és biztonsági kutatások: Információs és kommunikációs biztonsággal kapcsolatos kutatások Biológiai kockázatok megelőzésére és kezelésére irányuló kutatások Klímaváltozás okozta környezeti katasztrófák megelőzésére és kezelésére irányuló kutatások Robbanószerkezetek detektálására és ártalmatlanítására szolgáló kutatások

14 Támogatásra jogosultak köre: Projektjavaslatot kizárólag az alábbi szervezetek által alkotott konzorciális formában lehet benyújtani: Magyarországon székhellyel rendelkező jogi személyiségű gazdasági társaságok, szövetkezetek, külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepei, költségvetési szervek, költségvetési szervek jogi személyiséggel rendelkező intézményei Jogi személyiséggel rendelkező non-profit szervezetek A konzorciumi tagok száma legfeljebb 6 lehet. A konzorciumvezető intézmény csak üzletszerű gazdasági tevékenységet elsődleges tevékenységként végző vállalkozás lehet.

15 Támogatás mértéke forrás keret: Forrás keret: Ft (évi kétszeri meghirdetésre összesen) Támogatásban részesülő pályázatok várható száma: db Vállalkozások (ill. gazd-i tevékenységet végző nonprofit és költségvetési szervek) Alapkutatás Max. 100% Ipari kutatás Min. 50% Max. 80% Kísérleti fejlesztés Min. 25% Max. 60% Jogi személyiséggel rendelkező non-profit szervezet, költségvetési szerv és jogi személyiséggel rendelkező intézménye nem gazdasági tevékenysége esetén! Max. 100%

16 Feltétel azonban, hogy alapkutatás önmagában nem, csak célzott alapkutatásként, a projekt részeként, az ipari (alkalmazott) kutatási és kísérleti fejlesztési tevékenységgel összefüggésben támogatható. Futamidő:min.18hónap max.48hónap Versenyképes agrárium és élelmiszeripar Élettudományok; Versenyképes ipar; Élhető, fenntartható környezet; Védelmi és biztonsági kutatások Igényelhető támogatás mértéke: Min. 200 millió Ft Max millió Ft Min. 300 millió Ft Max millió Ft

17 Elszámolható költségek: Személyi juttatás és a munkaadókat terhelő járulékok Eszközök és felszerelések, valamint immateriális javak költségei a kutatási projektben való használatuk mértékéig és idejére. Külső forrásokból piaci áron megvásárolt vagy lízingelt műszaki ismeretek és a licencia tárgyát képező szabadalmak; Külső megbízások Egyéb működési(dologi) kiadások A projekt során a nyilvánosság tájékoztatására és az elért eredmények elterjesztésére vonatkozó költségek

18 Pályázatok benyújtása: A Pályázati anyagot postai úton (1 eredeti magyar és 1 eredeti angol példányban): Benyújtási határidő: MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. (Levélcím: 1539 Budapest, Postafiók 684.) Tavaszi felhívás: március 17. Őszi felhívás: augusztus 26.

19 INNOCSEKK PLUSZ Pályázati felhívás

20 Támogatás célja: Mikro- és kisvállalkozások innovációs kezdeményezéseinek támogatása Innovációs szolgáltatások keresleti oldalának ösztönzése Tudástranszfer előmozdítása A régió gazdaságának és versenyképességének serkentése Olyan innovációs projektek támogatása a cél, melyek valamely K+F eredménynek köszönhetően új, vagy az eddigieknél kedvezőbb tulajdonsággal rendelkező terméket, szolgáltatást vagy technológiát eredményeznek!

21 Támogatásra jogosultak köre: Régiós székhelyű vagy telephelyű, jogi személyiséggel rendelkező vagy jogi személyiséggel nem rendelkező mikro- és kisvállalkozások mely a projektet a Dél-Dunántúlon valósítja meg Pályázni önállóan lehet(konzorciális forma NEM!) Kht. NEM pályázahat!

22 Támogatás mértéke forrás keret: Forrás keret: Ft(évi 4 Mrd Ft) ÚJ!! Nincs régiókra allokált keret! Projekt maximális futamideje: 2 év DE Minimis támogatás! (3 év vonatkozásában < euró) Önerő NEM szükséges!

23 Pályázható célterületek: Nincs ágazati megkötés! DE pályázni csak az alábbi témakörökben lehet: 1. Projektötlet minősítése max. 3 millió Forint 2. Termékfejlesztés max. 30 millió Forint 3. Eljárási innováció max. 3 millió Forint 4. Szervezési innováció max. 6 millió Forint

24 TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK 1. Projekt ötlet minősítése (max. 3 M Ft): Műszaki megvalósíthatósági tanulmány maximum 1 millió Ft -kutatási szervezettől kell megrendelni, segít a kockázatok felmérésében! Szabadalmi kutatási szolgáltatások - maximum 300 ezer Ft -pl.: innováció megvalósításához szükséges technológia felkutatása, vagy újszerűségének vizsgált stb. Ipar- és szerzőijog-védelmi tanácsadás - maximum 300 ezer Ft Hazai szabadalmi, védjegy-, használati- és formatervezésiminta - oltalmi bejelentések - maximum a kapcsolódó témakör felső határáig

25 2. Termékfejlesztés (30 M Ft): Inkubációs szolgáltatás - maximum 2 millió Ft -induló vállalkozás számára (5 év) ill. igazolt helyhiány v. speciális infrastruktúra igény esetén K+F szolgáltatás -maximum a kapcsolódó témakör felső határáig -igénybevétel: kutatási intézménytől -Gazdasági társaságtól (Tulajdoni részes: KKK v. RET v. Pázmány Péter kapcsán nyertes kutatóhely vagy jogutódja megszűnt költségvetési kutatóintézetnek) Szoftverfejlesztés csak ha K+F-nek minősül / (részletes útmutató )

26 2. Termékfejlesztés (30 M Ft): Műszaki segítség igénybevétele - prototípus elkészítéséhez szükséges szolgáltatások,mérések - maximum a kapcsolódó témakör felső határáig Szabadalmi kutatási szolgáltatások - maximum 300 ezer Ft Ipar- és szerzőijog-védelmi tanácsadás- maximum 300 ezer Ft Hazai szabadalmi, védjegy-, használati- és formatervezésiminta - oltalmi bejelentések - maximum a kapcsolódó témakör felső határáig

27 TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK 3. Eljárási innovációs (max. 3 M Ft): Technológiai tanácsadás - maximum 300 ezer Ft - kutatási szervezet szakembere által nyújtható Szabadalmi kutatási szolgáltatások - maximum 300 ezer Ft Ipar- és szerzőijog-védelmi tanácsadás- maximum 300 ezer Ft Hazai szabadalmi, védjegy-, használati- és formatervezésiminta - oltalmi bejelentések - maximum a kapcsolódó témakör felső határáig

28 4. Szervezési innováció (max. 6 M Ft): Termelékenységi tanácsadás - pl.: optimalizálás, logisztika, termelésszervezés - maximum a kapcsolódó témakör felső határáig Marketingterv készítése - maximum 300 ezer Ft - reklámkampányhoz, honlap készítéshez NEM Szabadalmi kutatási szolgáltatások - maximum 300 ezer Ft Ipar- és szerzőijog-védelmi tanácsadás- maximum 300 ezer Ft Hazai szabadalmi, védjegy-, használati- és formatervezésiminta - oltalmi bejelentések - maximum a kapcsolódó témakör felső határáig

29 ÚJ!! A költségek igazolásához árajánlatot kell csatolni! Nem elszámolható költség FORMAI HIBA 1. Saját tevékenység (személyi juttatások és járulékok) 2. Anyagköltségek 3. Gépbeszerzés 4. Rezsi költségek 5. Beruházási tevékenység ELŐLEG: nincs!

30 PÁLYÁZATOK ÉRTÉKELÉSE Az útmutató szakmai értékelési szempontokat NEM tartalmaz! NINCS támogathatósági küszöbszám / ponthatár! NKTH honlapján csekklista, amely szerint a Hivatal a formai ellenőrzést végzi!

31 NKTH részére postai úton: 1519 Budapest, Pf.: 506. Pályázati azonosító! INNO_08_DD Pályaművek befogadása folyamatos ig Pályamű összeállítása (1 példányban): Címoldal Pályázati űrlap (6 oldal) regisztráció köteles Projektjavaslat munkaterve (max 15 oldal) Nyilatkozatok (4 oldal) Adatlap a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságához Árajánlatok (minden igénybe kívánt venni szolgáltatáshoz) Gazdálkodási adatok hitelesített példánya CD melléklet (1 db)

32 Megítélt támogatások: 2. forduló Ft 1. forduló Ft (2 db Dél-Dunántúli nyertes projekt)

33 Japán-magyar Alap a KKV-k finanszírozására

34 A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. és a japán SBI Holdings Inc. képviselői 100 millió eurós japán-magyar kockázati tőkealap létrehozásáról írtak alá szándéknyilatkozatot 2008 végén (60% japán 40% magyar arány). Az alap a kkv-szektorra fókuszál: 1-20 millió euró közötti összegeket kívánnak befektetni ágazati preferencia nélkül, a magas növekedési potenciállal rendelkező vállalatokban! Elvárások: stabil menedzsment, létező árbevétel stb. Forrás: Magyar Fejlesztési Bank Zrt.

35 Mecenatúra Pályázati felhívás

36 Támogatás célja: kutatók-fejlesztők nemzetközi tapasztalatcseréjének támogatása, az innovációs konferenciák szervezésének, szakkiállítások rendezésének, kiadványok készítésének támogatása, kutatás-fejlesztési eredmények terjesztése, innováció-ösztönzési célú díjakhoz történő hozzájárulás, a nemzetközi kutatási-fejlesztési hálózatokhoz való kapcsolódás támogatása, valamint a műszaki és természettudományi területen a kutatói utánpótlás nevelésének támogatása.

37 Támogatásra jogosultak köre témakörönként változó: belföldi székhelyű vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező: jogi személyiségű gazdasági társaság, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, jogi személyiségű nonprofit szervezet költségvetési szerv Természetes személyek

38 Támogatás mértéke forrás keret: Forrás keret: ig terjedő időszakra 3 milliárd Ft. Projekt futamidő: 1 év Támogatás mértéke (témakörönként változó): Ft között Program meghirdetése: június 28. Végső beadási határidő: december 31.

39 Témakörök: 1. Külföldön rendezendő nemzetközi konferenciákon előadás tartása 2. Külföldön rendezendő műszaki vagy természettudományi nyári iskolán való részvétel 3. Évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegű rendszeres hozzájárulás 4. Hazai konferenciák rendezése 5. Kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban 6. Középiskolások figyelmének a műszaki és a természettudományi területekre irányítása a kutatói utánpótlás érdekében

40 IPARJOG08 Pályázati felhívás

41 Támogatás célja: a magyar találmányok külföldi iparjogvédelmi oltalmának finanszírozása a pályázat támogatja a kis- és középvállalkozások, magánszemélyek, közhasznú szervezetek, kutatóintézetek, oktatási intézmények találmányai, növényfajtái, használati mintái, formatervezési mintái tekintetében a külföldi iparjogvédelmi oltalmának megszerzését és fenntartását, illetve megújítását, valamint a külföldi iparjogvédelmi oltalommal kapcsolatos jogérvényesítést.

42 Támogatásra jogosultak köre: magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező természetes személy, Magyarországon székhellyel rendelkező kis- és középvállalkozás, jogi személyiséggel rendelkező non-profit szervezet, valamint költségvetési szerv és jogi személyiséggel rendelkező intézménye.

43 Támogatás mértéke forrás keret: Forrás keret: 200 millió Ft. Projekt futamidő: 3 év Támogatás mértéke: a költségek 100%-a DE maximum Ft Program meghirdetése: január 10. Végső beadási határidő: december 31.

44 K+F eredmények és innovatív ötletek egyéni megvalósítása -5LET 2008 Pályázati felhívás

45 Támogatás célja: Az egyéni feltalálók innovációinak felkarolása, a kutatásfejlesztési eredmények és az innovatív ötletek gyakorlati megvalósításának, piaci termékké fejlesztésének elősegítése, a szellemi tulajdon hasznosítására létrejövő cégek alapításának ösztönzése. (Több lépcsős pályázati program: 1. Tervezési, kutatási fázis 2. Kutatási, demonstrációs fázis 3. Fejlesztési, kipróbálási fázis)

46 Támogatható tevékenységek: ipari kutatás, kísérleti fejlesztés, technológiai innováció, technológia-transzfer, prototípus, az innovációs szerzői mű többszörözése(ii. fázis) K+F és innovációs szolgáltatások igénybevétele(i., II., III. fázis) iparjogvédelmi szolgáltatás igénybevétele(i., II., III. fázis) piackutatás, üzleti-, marketing terv készítése,(i., II., III. fázis) immateriális javak(szoftver) beszerzése(i., II., III. fázis) marketing tevékenységek(iii. fázis); stb.

47 Támogatásra jogosultak köre fázisonként változó: magyarországi állandó lakhellyel rendelkező természetes személy, többségi magyar tulajdonban lévő belföldi székhelyű mikrovállalkozás többségi magyar tulajdonban lévő belföldi székhelyű, maximum 4 üzleti évet lezárt kisvállalkozás

48 Támogatás mértéke forrás keret: Forrás keret: millió Ft. Projekt futamidő: 3 24 hónap Támogatás mértéke: I. Fázisban: maximum Ft II. Fázisban: maximum Ft III. Fázisban: maximum Ft Program meghirdetése: augusztus 20. Végső beadási határidő: folyamatos beadás!

49 Elérhetőségeink: DDRIÜ Nonprofit Kft. Személyesen: Pécs, Király utca Telefon: 06-72/ Honlapunk:

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 17. szám augusztus 8.

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 17. szám augusztus 8. AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL II. évfolyam 17. szám 2008. augusztus 8. Tartalomjegyzék A fiatal mezőgazdasági termelők többlettámogatása (ÚMVP)... 2 Megemelt támogatási keret

Részletesebben

A 2004. elején kiírásra kerülő, EU társfinanszírozással megvalósuló, GVOP K+F pályázatok rövid ismertetése

A 2004. elején kiírásra kerülő, EU társfinanszírozással megvalósuló, GVOP K+F pályázatok rövid ismertetése 2004. elején kiírásra kerülő, EU társfinanszírozással megvalósuló, GVOP K+F ok rövid ismertetése 3.1. Intézkedés: lkalmazás-orientált kooperatív kutatási és technológia fejlesztési tevékenységek támogatása

Részletesebben

egyetem-ipar innováci

egyetem-ipar innováci K+F pályp lyázati források az egyetem-ipar innováci ciós együttm ttmőködés s támogatt mogatására Innovációs Konferencia Veszprém 2010. március 11. Dr. Mogyorósi Péter Igazgató Laser Consult Kft. Hazai

Részletesebben

Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió

Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió Dr. Grasselli Norbert igazgató Pályázati programok harmonizálása 8 pályázatból álló portfolió: az a pályázók részéről a legnagyobb érdeklődést kiváltó pályázati

Részletesebben

Regionális innovációs források Innovációs Alap

Regionális innovációs források Innovációs Alap Hogyan pályázzunk? EUREKA és Baross Gábor Program információs nap Baross Gábor innovációs pályázati lehetőségek a Nyugat-dunántúli Régióban Nyeste Péter innovációs menedzser Sopron, 2008. március 17. Regionális

Részletesebben

Pályázat az Eureka programban való magyar részvétel támogatására

Pályázat az Eureka programban való magyar részvétel támogatására Pályázat az Eureka programban való magyar részvétel támogatására EUREKA_HU_08 Pályázati felhívás Budapest, 2010. február (Módosítva: 2010. augusztus) 1 A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló

Részletesebben

A hazai K+F+I pályázatok iparjogvédelmi vonatkozásai

A hazai K+F+I pályázatok iparjogvédelmi vonatkozásai A hazai K+F+I pályázatok iparjogvédelmi vonatkozásai Németh Gábor Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Múlt jelen jövő a szellemi tulajdon világában MIE szakmai konferencia, Visegrád, 2015. november 25.

Részletesebben

Baross Gábor Program pályázati lehetőségei a Dél-Dunántúlon 2009-ben

Baross Gábor Program pályázati lehetőségei a Dél-Dunántúlon 2009-ben Baross Gábor Program pályázati lehetőségei a Dél-Dunántúlon 2009-ben Kiss Milán DDRIÜ Nonprofit Kft. 2009. október 15. Baross Gábor Program forrása: 2009. I. Félévben: a régió rendelkezésére álló forráskeret

Részletesebben

2. Technológia és infrastrukturális beruházások

2. Technológia és infrastrukturális beruházások 2010. június 08., kedd FONTOSABB AKTUÁLIS ÉS VÁRHATÓ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA 2010. ÉVBEN 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Támogatás mértéke: max. 40 50% (jellegtől és helyszíntől

Részletesebben

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat Szüdi Gábor EUREKA NPC 2012.04.05 Székesfehérvár Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.09.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM KUTATÁS, FEJLESZTÉS ÉS INNOVÁCIÓ TÁMOGATÁS A GINOP-BAN Keller Péter főosztályvezető-helyettes Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős

Részletesebben

GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén

GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén Pályázat benyújtása A támogatási kérelmek benyújtása 2017. december 6-án 9 órától 2018. február 15-én 12 óráig lehetséges.

Részletesebben

MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK INNOVÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉNEK TÁMOGATÁSA

MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK INNOVÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉNEK TÁMOGATÁSA MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK INNOVÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉNEK TÁMOGATÁSA Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre Területi szűkítés Beadási határidő Megvalósítási idő Támogatható tevékenységek

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15. A Pólus a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban tapasztalatok és lehetőségek Szilágyi László Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.

Részletesebben

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat. Csuzdi Szonja 2010.06.28., Pécs

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat. Csuzdi Szonja 2010.06.28., Pécs Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat Csuzdi Szonja 2010.06.28., Pécs www.nkth.gov.hu 2010. június 8. 2. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.11.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló beruházások esetében:

Részletesebben

Tájékoztató a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP 2.1.1.) pályázathoz

Tájékoztató a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP 2.1.1.) pályázathoz Jelen tájékoztatóban foglaltak nem nyújtanak teljes körű tájékoztatást és nem minősülnek ajánlattételnek, kizárólag a figyelem felkeltése a céljuk. A pályázatokkal kapcsolatos információk tájékoztató jellegűek,

Részletesebben

GINOP-2.1.7-15 PROTOTÍPUS-, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS

GINOP-2.1.7-15 PROTOTÍPUS-, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS GINOP-2.1.7-15 PROTOTÍPUS-, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS PÁLYÁZAT CÉLJA: A Felhívás célja, hogy a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában (a továbbiakban: S3) megfogalmazott intelligens

Részletesebben

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.1-15

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.1-15 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.1-15 A felhívás célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan hazai kutatás-fejlesztési és innovációs

Részletesebben

Biztonság az FP7-ben. Az Együttmőködés program SECURITY témaköre. SZELES Ágnes NKTH, SEC NCP

Biztonság az FP7-ben. Az Együttmőködés program SECURITY témaköre. SZELES Ágnes NKTH, SEC NCP Biztonság az FP7-ben Az Együttmőködés program SECURITY témaköre SZELES Ágnes NKTH, SEC NCP FP7-SEC Témakörök tevékenységek Biztonsági tevékenységek 1. Állampolgárok biztonsága 2. Infrastruktúrák és közmővek

Részletesebben

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat Tel.: +36 46 503 770, Fax: +36 46 503 779 E-mail: Weblap: www.norria.hu Az EUREKA program Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS VEKOP

PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS VEKOP PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS VEKOP 2.1.7-15 A Felhívás célja a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában megfogalmazott intelligens gyártás specializációt támogassa azzal,

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

Pályázati összefoglaló

Pályázati összefoglaló Pályázati összefoglaló Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Célja: Jelen felhívás célja, hogy komplex beruházások támogatásával, vissza nem térítendő

Részletesebben

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. 2011. január 19., szerda AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Pest megyén és Budapesten

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

Vállalkozásfejlesztési Program

Vállalkozásfejlesztési Program Támogatás megnevezése: Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 32 000 000 000.- HUF Jelen pályázati kiírás célja kis- és középvállalkozások különféle belsı fejlesztéseinek

Részletesebben

Részletes GINOP pályázati menetrend vállalkozásoknak 2015

Részletes GINOP pályázati menetrend vállalkozásoknak 2015 Részletes GINOP pályázati menetrend vállalkozásoknak 2015 A gépbeszerzést, technológiai fejlesztést, munkaerő bővülést és piaci megjelenést tervező vállalkozások számíthatnak először forráslehetőségre.

Részletesebben

Baross Gábor Program 2009. Nyugat-dunántúli pályázati felhívások. Nyeste Péter Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Baross Gábor Program 2009. Nyugat-dunántúli pályázati felhívások. Nyeste Péter Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Baross Gábor Program 2009. Nyugat-dunántúli pályázati felhívások Nyeste Péter Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Baross Gábor Program 2009. Kód Pályázat neve Forrás (eft) REG_ND_KFI_09 K+F

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Nagy Attila főosztályvezető EMVA Stratégiai Főosztály Miniszterelnökség Eredetvédelmi Fórum, Miskolc 2017. május 12. A Vidékfejlesztési Program végrehajtásának előrehaladása

Részletesebben

Norvég Alap Zöld ipari innováció

Norvég Alap Zöld ipari innováció Norvég Alap Zöld ipari innováció Célok Zöld ipari innováció Zöld vállalkozások versenyképességének erősítése, meglévő iparágak zöldebbé tétele, zöld innovációk hulladék mennyiségének és a levegő, víz,

Részletesebben

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Horizon 2020 Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Munkatársainkkal a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, érdekképviseleti

Részletesebben

VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM ÉVES FEJLESZTÉSI KERET MÓDOSÍTÁSA (VEKOP)

VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM ÉVES FEJLESZTÉSI KERET MÓDOSÍTÁSA (VEKOP) VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM ÉVES FEJLESZTÉSI KERET MÓDOSÍTÁSA (VEKOP) A módosított VEKOP ÉFK-ban keretemeléssel érintett felhívások: 1011/2016. (I. azonosító jele

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

4. A támogatást igénylők köre:

4. A támogatást igénylők köre: GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2017. december

Részletesebben

JEDLIK ÁNYOS PROGRAM. Pályázati felhívás. Budapest, 2007.

JEDLIK ÁNYOS PROGRAM. Pályázati felhívás. Budapest, 2007. JEDLIK ÁNYOS PROGRAM Pályázati felhívás Budapest, 2007. I. A támogatás célja A program a gazdaság versenyképességének növelését és a fejlıdés fenntarthatóságát kívánja elısegíteni korszerő technológiák

Részletesebben

EEA Grants Norway Grants

EEA Grants Norway Grants Élelmiszeripari zöld innovációs program megvalósítása EEA Grants Norway Grants 2009-2014 Norvég Finanszírozási Mechanizmus Zöld ipari innováció program (HU-09) Szőllősi Nikolett, Debreceni Egyetem 2015.01.14.

Részletesebben

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Ormosy Gábor, vezérigazgató 2007. május 10. Legfőbb kritika az NFT I. időszakából Hosszú átfutás az értékelés, a szerződéskötés és a kifizetés tekintetében Bonyolult

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

K+F+I Pályázati Áttekintő

K+F+I Pályázati Áttekintő K+F+I Pályázati Áttekintő Gubacska Anikó Innovációs referens, NKFI Hivatal HORIZONT 2020 program 2016-2017. évi Biztonságos, Tiszta Hatékony Energia felhívások pályázati információs napja 2015. november

Részletesebben

Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP /B) -TERVEZET-

Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP /B) -TERVEZET- Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP-2011-2.1.1/B) -TERVEZET- A pályázatok benyújtása 2011. március 1-től december 31-ig lehetséges. Támogatás célja Az Új Széchenyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.1-15

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.1-15 PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Vállalatok K+F+I tevékenységének a GINOP-2.1.1-15 A célja: Olyan hazai kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek a, amelynek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó,

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

Pályázati Kisokos VIII. rész

Pályázati Kisokos VIII. rész Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2015. szeptember 02. Alapvető cél Rendelkezésre álló forrás A támogatás mértéke Pályázók köre Gazdálkodásra vonatkozó feltételek A felhívás célja

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2018. január 15-ig lehetséges.

Részletesebben

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázati stratégiája Ötlettől a piacig

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázati stratégiája Ötlettől a piacig A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázati stratégiája Ötlettől a piacig Dr. Csopaki Gyula elnök 2009. május 27. Európai Minőségügyi Szervezet 1. K+F+I pozíciónk Európában EU27 - Egyesített innovációs

Részletesebben

Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel!

Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel! Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel! Nagyobb támogatottság, nagyobb versenyképesség! Glósz és Társa innováció menedzsment www.glosz.hu Innováció

Részletesebben

Kis-, közép- és nagyvállalatok KFI tevékenységének támogatása Kódszám: KFI. Támogatási kérelmek várható száma 20 milliárd db

Kis-, közép- és nagyvállalatok KFI tevékenységének támogatása Kódszám: KFI. Támogatási kérelmek várható száma 20 milliárd db Kis-, közép- és nagyvállalatok KFI tevékenységének támogatása Kódszám: 2018-1.1.2-KFI Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 20 milliárd 30-130 db Támogatás összege minimum 100 millió maximum 600

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ANYAG a GOP-2009-1.3.1/A és KMOP-2009-1.1.4 pályázatról

TÁJÉKOZTATÓ ANYAG a GOP-2009-1.3.1/A és KMOP-2009-1.1.4 pályázatról f TÁJÉKOZTATÓ ANYAG a GOP-2009-1.3.1/A és KMOP-2009-1.1.4 pályázatról GOP-2009-1.3.1/A és KMOP-2009-1.1.4 (Vállalati innováció támogatása) A pályázat általános bemutatása A GOP-2009-1.3.1/A pályázati konstrukció

Részletesebben

Élelmiszeripari Pályázati Felhívásról Dr. Szili-Fodor Dóra Vidékfejlesztési referens

Élelmiszeripari Pályázati Felhívásról Dr. Szili-Fodor Dóra Vidékfejlesztési referens Élelmiszeripari Pályázati Felhívásról 2016-2018 Dr. Szili-Fodor Dóra Vidékfejlesztési referens A mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére irányuló projektek támogatására Miről szeretnék ma

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege (Mrd Ft) GINOP-..-8

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat tervezetének rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

AGENDA. Pályázati lehetőségek az IT területén

AGENDA. Pályázati lehetőségek az IT területén Pályázati lehetőségek az IT területén Előadó: Nagy Tamás tanácsadó 2012. október 2. 1 AGENDA 00 Az Equinox Consulting bemutatása 01 Az Európai Unió által támogatott pályázati lehetőségek 02 Pályázatírással

Részletesebben

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP-2.1.7-15

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP-2.1.7-15 Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP-2.1.7-15 A pályázatok benyújtása 2016. január 11-től lehetséges. Az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP )

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP ) 6720 Szeged, Arany J. u. 7. VI. em. 601.; +36(62) 424-361; iroda@nariz.hu; www.nariz.hu A pályázat célja Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1-16) Kiemelt iparágakban

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. GINOP-2.1.1-15 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. GINOP-2.1.1-15 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ GINOP-2.1.1-15 Vállalatok K+F+I tevékenységének a 1. Alapvető cél Jelen Felhívás célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan hazai

Részletesebben

A Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) feladatai a hazai kutatás-fejlesztés-innováció folyamatában

A Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) feladatai a hazai kutatás-fejlesztés-innováció folyamatában A Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) feladatai a hazai kutatás-fejlesztés-innováció folyamatában www.kutatas.hu Dr. Vadász István pályázati főigazgató-helyettes Jogszabályi

Részletesebben

A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek

A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek Szivi Orsolya 2009. április 20. Budapest Az előadás felépítése Fejlesztési programok, pályázati lehetőségek

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege: GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2019. január 16-ig

Részletesebben

Hazai és nemzetközi lehetőségek KKV-k számára

Hazai és nemzetközi lehetőségek KKV-k számára Kutatási és Technológiai Innovációs Alap - 2012 Új innovációs pályázatok az ÚSZT keretében Kiemelt figyelem a K+F+I témájú pályázatokra. 5 pályázati konstrukció Hazai és nemzetközi lehetőségek KKV-k számára

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26.

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Innovációs tevékenység célja Magasabb hozzáadott érték Versenyelőny Piacbővítés CSOMIÉP Kft. Legrand Zrt.

Részletesebben

Miskolc, 2008. okt. 15. Dr. Petrás Ferenc A prezentáció tematikája Regionális Fejlesztési Programok a számok tükrében ROP gazdaságfejlesztés 2009-10 ROP Akcióterv gazdaságfejlesztés újdonságai Regionális

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁS- FEJLESZTÉS GINOP

PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁS- FEJLESZTÉS GINOP PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁS- FEJLESZTÉS GINOP-2.1.7-15 WWW.DYNTELL.COM +36 (70) 635-8765 INFO@DYNTELL.COM TARTALOMJEGYZÉK Támogatás célja... 3 Pályázók köre... 4 Mikro-, kis- és középvállalkozások,...

Részletesebben

Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése, megerősítése

Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése, megerősítése 2010. Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése, megerősítése 2010.03.05. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 208. évre szóló éves fejlesztési kerete. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

Piacorinetált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása (GOP )

Piacorinetált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása (GOP ) Piacorinetált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása (GOP-2011-1.1.1) Alapvető cél Olyan kutatás-fejlesztési tevékenységek támogatása, amelyek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó új, piacképes

Részletesebben

EU FP7 részvételt támogató hazai intézkedések. 2012. szeptember 17. www.nih.gov.hu

EU FP7 részvételt támogató hazai intézkedések. 2012. szeptember 17. www.nih.gov.hu EU FP7 részvételt támogató hazai intézkedések 1 Az intézkedések célja Magyarország részvétele az EU K+F programjaiban lényegesen elmaradást mutat az EU átlagától, különösen az elnyert támogatási összegek

Részletesebben

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP-2.1.7-15 Keretösszeg: 35 milliárd Ft Támogatási kérelmek várható száma: 270 3500 db Támogatás összege: minimum 10 millió maximum 130 millió

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program

Vidékfejlesztési Program Vidékfejlesztési Program Pályázatok és általános információk gazdálkodók részére HBF Hungaricum Kft. Az előadás tartalma Vidékfejlesztési Program (VP) támogatási lehetőségek 2020 Közeljövőben várható VP

Részletesebben

GINOP 2.1.1-15. Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása

GINOP 2.1.1-15. Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása Vállalatok K+F+I tevékenységének a GINOP 2.1.1-15 Célja Jelen pályázat célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan hazai kutatás-fejlesztési és innovációs

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-3.1.2-8.2.4-16 Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi

Részletesebben

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, Kis- és

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása pályázat tervezetének rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens

Részletesebben

K+F és vállalati innovációs a pályázatok, illetve a tipikus pályázói hibák. Kovács Örs, osztályvezetı

K+F és vállalati innovációs a pályázatok, illetve a tipikus pályázói hibák. Kovács Örs, osztályvezetı K+F és vállalati innovációs a pályázatok, illetve a tipikus pályázói hibák Kovács Örs, osztályvezetı Általános tudnivalók Innovációs lánc: 1. alapkutatás, 2. ipari kutatás, Szakterületek: 1. Természettudományok

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogram. Kódszám: VEKOP

Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogram. Kódszám: VEKOP Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogram Kódszám: VEKOP-1.2.3-16. A Hitelprogram célja A Hitelprogram a KKV-k versenyképességének növelése tematikus célkitűzés,

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS INNOVÁCIÓS DÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2011. évi Észak-magyarországi Regionális INNOVÁCIÓS DÍJ elnyerésére A NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség, az Északmagyarországi Regionális Fejlesztési, valamint

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GINOP források a vállalkozóvá válás támogatására Karsai Tamás helyettes államtitkár Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság GINOP 5 prioritás

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk tájékoztatni az újonnan megjelenő, és a folyamatosan beadható pályázatokról. Budapesti és Pest megyei cégek számára a pályázati lehetőségek jelentősen

Részletesebben

A Gazdasági és Innovációs Operatív Program várható pályázati forrásainak bemutatása különös tekintettel a

A Gazdasági és Innovációs Operatív Program várható pályázati forrásainak bemutatása különös tekintettel a A Gazdasági és Innovációs Operatív Program várható pályázati forrásainak bemutatása különös tekintettel a Stratégiai K+F műhelyek kiválósága GINOP-2.3.2-15 SZTE Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság

Részletesebben

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK FORRÁSELOSZTÁSA Operatív program Költségvetési juttatás (EUR) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7 684 204 174 Terület-

Részletesebben

Norvég Alap Zöld ipari innováció

Norvég Alap Zöld ipari innováció Norvég Alap Zöld ipari innováció Célok Zöld ipari innováció Zöld vállalkozások versenyképességének erősítése, meglévő iparágak zöldebbé tétele, zöld innovációk hulladék mennyiségének és a levegő, víz,

Részletesebben

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu

HVCA-MISZ-M27 2012-09-06. Horgos Lénárd M27 ABSOLVO. www.m27.eu Horgos Lénárd M27 ABSOLVO HVCA-MISZ-M27 2012-09-06 Tartalom Mikor és milyen forrást tudok igénybe venni az innovációs projektemhez? És utána? Az üzleti modellek és a felkészülés kérdései A paradicsom színre

Részletesebben

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg GINOP-1.3.2-15 2 milliárd Ft 5 50 millió Ft Intenzitás maximum 50% Pályázók

Részletesebben

1. Technológia és infrastrukturális beruházások

1. Technológia és infrastrukturális beruházások AKTUÁLIS ÉS VÁRHATÓ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK NAGYVÁLLALATOKNAK A 2009-2010 ÉVEKBEN 1. Technológia és infrastrukturális beruházások Technológia fejlesztés I. Támogatás mértéke: max. 30% Támogatás összege:

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP5-8.6.1-17 Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások pályázat tervezetének rövid összefoglaló

Részletesebben

Vállalkozásfejlesztési és megújuló energetikai pályázatok Sárvár, 2012. március 21.

Vállalkozásfejlesztési és megújuló energetikai pályázatok Sárvár, 2012. március 21. Vállalkozásfejlesztési és megújuló energetikai pályázatok Sárvár, 2012. március 21. Új Széchenyi Terv Kitörési pontok Gyógyító Magyarország Egészségipari Program Zöldgazdaság-fejlesztési Program Otthonteremtési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-magyarországi Operatív Program keretében Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Megújult pályázatkezelési folyamat a MAG Zrt-nél 1. Pályázatkezelési folyamat Társadalmi egyeztetés a kiírást megelőzően Egyszerűsített eljárásrendek

Részletesebben

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-16 A rendelkezésre álló forrás összege: A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 21 Mrd forint. A

Részletesebben