A Petőfi Sándor Általános Iskola. Házirendje. Gödöllő, 2009.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Petőfi Sándor Általános Iskola. Házirendje. Gödöllő, 2009."

Átírás

1 A Petőfi Sándor Általános Iskola Házirendje Gödöllő, 2009.

2 1. Bevezető rendelkezések Az iskolai együttélés szabályait, a jogokat és kötelességeket a házirend tartalmazza. Előírásai egyaránt vonatkoznak az iskolába érkezőkre, a tanulókra, szülőkre és az iskola dolgozóira. A házirend hatálya és érvényessége kiterjed az iskola épületére, közvetlen környezetére A házirend hatálya A házirend a Petőfi Sándor Általános Iskolába járó tanulókra vonatkozik. Célja, hogy meghatározza a tanulók jogait, kötelességeit az iskolában, valamint az iskola által szervezett programokon. (pl. osztálykirándulás, erdei iskola, színház-, múzeum-, mozi látogatás, sportrendezvények, iskolai rendezvények stb.) A házirendet a szülők is elfogadják és az abban foglaltakat tudomásul veszik, a rájuk vonatkozó részeket betartják. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a nevelők azt be is tudják tartatni. A házirendet: az iskola igazgatója készíti el, és a nevelőtestület fogadja el. A házirend elfogadásakor, illetve módosításakor az iskolai szülői közösség és a diákönkormányzat egyetértési jogot gyakorol. A házirend a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. Ezen házirend: a Közoktatásról szóló többször módosított évi LXXXIX. törvény; a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet és módosítása (30./2004.(X.28.) OM rendelet); a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény; a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló többször módosított 8/2000. (V.24.) OM rendelet; továbbá az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának rendelkezései alapján készült. A házirend szabályai mint a törvény felhatalmazásán alapuló iskolai belső jogi normák kötelezőek az intézménnyel jogviszonyban álló minden személyre, tanulóra, pedagógusra és más alkalmazottra egyaránt. A házirend elsősorban a tanulókra tartalmaz magatartási szabályokat, de egyrészt a pedagógusokra, más alkalmazottakra és a szülőkre is tartalmazhat (pl. a helyiséghasználat rendjének meghatározásakor, vagy a jogorvoslati és kapcsolattartási szabályokban), másrészt a tanulókra vonatkozó házirendi előírásokat a pedagógusoknak és más iskolai dolgozóknak is alkalmaznia kell A házirend nyilvánossága A házirend előírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (tanulónak, szülőnek, az iskola alkalmazottainak) meg kell ismernie. A házirend egy-egy példánya megtekinthető: a diákönkormányzat faliújságán, az iskola könyvtárában, nevelői szobájában, az igazgatónál, a helyetteseknél, az osztályfőnököknél, a diákönkormányzatot segítő pedagógusnál, a szülői munkaközösség elnökénél, a tanulói házirend a tantermekben. A házirend egy példánya jól látható helyen, az iskola portáján bármikor (az iskola nyitvatartási ideje alatt) megtekinthető. 2

3 Minden szülő a beiratkozás alkalmával kézhez kapja a házirend egy példányát. A tanév első szülői értekezletén az osztályfőnök tájékoztatja a szülőket a házirendről, akik aláírásukkal igazolják, hogy annak tartalmát megismerték, a benne foglaltakat elfogadták és a rájuk vonatkozó részeket betartják. Az osztályfőnökök minden év első osztályfőnöki óráján kötelesek feldolgoztatni tanítványaikkal a házirend szövegét, és megismertetni azokkal a szabályokkal, amelyek a tanulói jogokkal és kötelességekkel foglalkoznak. A tanulók aláírásukkal igazolják a tájékoztató füzetben, hogy a házirendben foglaltakat megismerték. 2. Az intézmény adatai neve: Petőfi Sándor Általános Iskola székhelye: 2100 Gödöllő, Munkácsy Mihály út 1. felügyeleti szerve: Gödöllő Városi Önkormányzat 3. Az iskola tanulóközösségei, szülők közösségei A tanulók nagyobb közössége: a tanulólétszám 50%-a. A tanulók nagyobb közösségét közvetlenül érintő döntések meghozatala előtt az iskolavezetés kikéri a Diákönkormányzat (továbbá DÖK) véleményét, javaslatát, lehetővé teszi az ilyen témájú tantestületi értekezleten a Diákelnök részvételét. Az azonos évfolyamra járó, közös tanulócsoportot alkotó tanulók osztályközösséget alkotnak. Az osztályközösség élén mint pedagógus az osztályfőnök áll. Az osztály tanulói maguk közül az osztály képviseletére, valamint közösségi munkájának szervezésére két képviselőt (küldöttet) választanak az iskolai DÖK vezetőségébe. A tanulók kisebb közössége egy tanulócsoport (azonos idegen nyelvet tanuló diákok csoportja, vagy egy napközis csoportba járó diákok). A tanulók kisebb közössége az osztályfőnökön illetve a DÖK segítő tanáron keresztül kérheti az őket érintő problémák vizsgálatát, jogorvoslatát a nevelőtestület illetve az iskola vezetősége előtt. Az iskolában a tanulók igényeinek, érdeklődésének kielégítésére diákkörök működnek. A diákkör lehet szakkör, érdeklődési kör, önképzőkör, művészeti csoport, pl.: énekkar. A diákkörök létrehozására javaslatot tehet az iskola igazgatójának az adott tanévet megelőző tanév végéig bármely tanuló, szülő, pedagógus, illetve a DÖK, a szülői közösség iskolai vezetősége. A javasolt diákkör létrehozásáról minden tanév elején az adott lehetőségek figyelembevételével a tantárgyfelosztás, valamint az éves munkaterv elfogadásakor a nevelőtestület dönt. A diákköröket az iskola igazgatója által megbízott pedagógus, szülő vagy erre a feladatra felkért nagykorú személy vezeti. Diákkört önkéntes alapon létrehozhatnak a szülők írásbeli engedélyével az iskola tanulói is. A diákkör megalakulását az iskola igazgatójának be kell jelenteni, és a diákkör működésének helyszínét, idejét és egyéb feltételeit vele egyeztetni kell. 3

4 A diákkörökbe a tanulóknak a tanév elején kell jelentkezniük, és a diákkör tevékenységébe a tanév végéig részt kell venniük. Vezetőjük feladatait díjazás nélkül, önkéntesen végzi. A tanulók és a tanulóközösségek érdekeiknek képviseletére, a tanulók tanórán kívüli, szabadidős tevékenységének segítésére az iskolában Diákönkormányzat működik. Az iskolai diákönkormányzat tevékenységét az osztályokban megválasztott küldöttek működtetik. A diákönkormányzat tevékenységét az igazgató által megbízott nevelő (diákönkormányzatot segítő pedagógus DSP) segíti. Az iskolai diákönkormányzat képviseletét az iskolai diákönkormányzat választott diákelnöke látja el. A diákönkormányzatot megillető javaslattételi, véleményezési és egyetértési jog gyakorlása előtt a diákönkormányzat elnökének ki kell kérnie az iskolai diákönkormányzat képviselőtestületének véleményét. A diákönkormányzat fegyelmi eljárás során, az üggyel kapcsolatba véleménynyilvánításra jogosult. Szülők nagyobb csoportja: egy osztályba járó diákok szülei, vagy azonos nyelvi csoportba, napközis csoportba járó gyerekek szülei. Szülők kisebb csoportja: az iskolai szülői munkaközösség (SZMK), a szülők nagyobb csoportja által megválasztott szülők. 4. Tanulói Házirend Az iskola célja, hogy kulcsot adjon a tudáshoz. A házirend célja, hogy kulcsot adjon a tanulói jogok gyakorlásához és a kötelességek teljesítéséhez. A fegyelem és a rend az iskolában sem önmagáért valóan fontos. Minden, ami az iskolában történik, a ti boldogulásotokat: adottságaitok kibontakoztatását, a siker örömének átérzését, a tudás megszerzését az alkotást, a közösséghez tartozás élményeit kell, hogy szolgálja Az alábbi jogosultságok megilletnek a tanulói jogviszony alapján (melynek kezdete a beiratkozás utáni első tanítási nap): 1) A tanulás és az iskolában végzett munka személyes jogod és felelősséged. (Ezt a jogod magántanulóként is érvényesítheted.) Jogod, hogy 2) színvonalas oktatásban részesülj, abban aktívan részt vegyél, 3) megismerd az iskola pedagógiai programját, a helyi tanterv követelményeit, 4) személyiséged, önazonosságod, emberi méltóságod tiszteletben tartsák, és védelmet biztosítsanak számodra, 5) az iskolai közösség aktív, azt formálni képes tagja legyél, ezért: a) Választó és választható vagy a diákközösség bármely szintjén. 4

5 b) Részt vehetsz az iskolai diákönkormányzat munkájában. A diákönkormányzat ülésein osztályodat küldöttek képviselik, akik elmondhatják véleményedet, a hozott határozatokról tájékoztatnak. c) Élhetsz mindazokkal a jog- és hatáskörökkel, amelyek választott tisztségedből, felelősi megbízatásodból fakadnak. d) Javaslataiddal részt vehetsz a diákönkormányzat szervezésében egy tanítás nélküli munkanap programján. e) Véleményedet, javaslataidat szóban, vagy írásban, egyénileg vagy választott képviselőid útján közölheted az iskola igazgatójával, nevelőivel, a nevelőtestülettel. f) Kérdést intézhetsz az iskola vezetőihez és pedagógusaihoz, s arra legkésőbb a megkeresésétől számított 30 napon belül érdemi választ kell kapnod. g) Bármilyen problémáddal nevelőidet, osztályfőnöködet, a diákönkormányzatot, az iskola igazgatóját, igazgatóhelyetteseit megkeresheted, érdekeid védelmében segítséget kérhetsz, melyet meg is kell kapnod. h) Kérheted a pedagógusok titoktartási kötelezettségét minden olyan esetben, amikor ez az érdeked. (Ennek eldöntése a pedagógus hatásköre.) i) Az iskola egészének életéről, az aktuális tudnivalókról az iskola igazgatója az iskolagyűlésen, a tanítók, szaktanárok a szakórákon, az osztályfőnökök, az osztályfőnöki órákon folyamatosan tájékoztatnak. j) Kezdeményezheted diákszerveződések (iskolaújság, diákkörök, önképzőkörök, iskolarádió, szakkör, művészeti csoport, énekkar stb.) létrehozását, és ezek munkájában részt vehetsz pedagógus felügyelet mellett. k) Kiérdemelt kedvezményekben részesülhetsz, jutalmat, elismerést kaphatsz. 6) Jogod van ahhoz, hogy tanulmányi munkádhoz a tanítási órán kívül is minden segítséget megkapj, ezért részt vehetsz: a) napközi otthoni és tanulószobai foglalkozásokon, b) képességfejlesztéseken, c) a sportkörök foglalkozásain d) a szakkörök foglalkozásain, e) a különböző tanulmányi versenyeken, pályázatokon, f) osztályfőnököd engedélyével, a tanulmányi munkát segítő iskolán kívüli rendezvényeken, g) ha az osztályfőnöködtől engedélyt kaptál, akkor a tanítási idő alatt iskolai és iskolán kívüli sport- és kulturális programokon, rendezvényeken is szerepelhetsz, h) részt vehetsz az iskolán kívül, de az iskola által szervezett rendezvényeken osztálykirándulás, erdei iskola, színházlátogatás, nyári tábor stb. (Ezen alkalmakkor a házirend változatlanul érvényes.) i) rendszeres egészségügyi felügyeletben, illetve ellátásban, valamint gyermekvédelmi, logopédiai ellátásban részesülhetsz. 7) Jogod van vallási és világnézeti meggyőződésednek megfelelően hit- és vallásoktatásban részesülni. Vallási, világnézeti vagy más meggyőződésed, nemzeti vagy etnikai önazonosságod tiszteletben kell tartani, és ezt kifejezésre jutathatod, feltéve, ha e jogod gyakorlása nem ütközik jogszabályokba, és nem sérti másoknak ezt a jogát, és nem korlátozza társaid tanuláshoz való jogának gyakorlását. 5

6 8) Jogodban áll igénybe venni az iskola helyiségeit, sportfelszereléseit, létesítményeit (tantermeit, könyvtárát, tornatermét, folyosóit, ebédlőjét, sportpályáit) a védő- óvó előírások (balesetvédelem, tűzvédelem) betartásával, azok rendeltetésszerű használatával, pedagógus felügyelete mellett. A tanórán kívüli alkalmakra külön engedélyt kell kérned az osztályfőnöködtől. 9) Családod anyagi helyzetétől függően indokolt esetben a törvényben előírt kedvezményekben, szociális támogatásban részesülhetsz. 10) Egy tanítási napon legfeljebb 2 témazáró dolgozatot írathatnak veled, előzetes egyeztetés alapján, melyet tanáraid legalább egy héttel előre jeleznek. 11) Kiértékelt írásbeli munkádat lehetőleg tíz tanítási napon belül kézhez kapd. 12) Kérelmedre jogszabályban meghatározott eljárás szerint független vizsgabizottság előtt adhatsz számot tudásodról. 13) Kérheted az átvételed másik azonos vagy más típusú oktatási intézménybe. 14) Amennyiben egészségi állapotod (orvosi, vagy egyéb szakvélemény, javaslat) vagy más körülményed (külföldi tartózkodás stb.) indokolttá teszi, kérheted magántanulói jogviszony létesítését, illetve tanórai foglalkozásokon való részvétel alóli felmentésed Tanulói jogok gyakorlása Sérelem esetén az iskola tanulója kiskorú tanuló esetén törvényes képviselője a törvényben előírt módon az osztályfőnökétől, illetve az iskola vezetőjétől kérhet jogorvoslatot. Az iskolai DÖK megválasztása tanévenként a Diákközgyűlésen, szeptemberben történik. Az iskolai közösségek életüket érintő bármely kérdésben a DÖK-ön keresztül érvényesíthetik jogaikat. A házirendben meghatározott nagyobb tanulóközösségek tanulói létszámának 50 %-át érintő kérdésekben kötelező kikérni a DÖK véleményét. Kötelező a véleményezés kikérése az iskola kisebb tanulócsoportját érintő, de a többi tanulócsoport számára példaértékű kérdésekben, intézkedésekben. Az iskola vezetősége az előbbiektől eltérő esetekben is kikérheti a DÖK véleményét. A tanulói közösségek álláspontjukat a fennálló jogszabályi rendelkezések szerint alakítják ki, melyhez az iskola minden szükséges feltételt biztosít. A DÖK képviselők személyesen intézhetnek kérdéseket tanáraik és az iskola vezetősége felé a Diákparlamenten, mely minden év márciusában kerül megrendezésre A tanulók kötelességei Minden tanuló az iskolai közösség tagja. Ebből fakadóan kötelezettségeid: 1) a) Tartsd be az iskolai házirendet, az intézmény szabályzatainak rendelkezéseit! b) Azonosulj az iskola, az osztályod célkitűzéseivel, tetteiddel segítsd azok megvalósulását! c) Választott, vállalt tisztséged, megbízatásod lelkiismeretesen teljesítsd! Ha tagja vagy a diákönkormányzatnak, köteles vagy a megbeszélésekre eljárni, társaid véleményét, javaslatait továbbítani, az ott elhangzottakról társaidat tájékoztatni. 6

7 d) Felelős vagy a tantermek, a tornaterem, a folyosók, a könyvtár, az iskolaudvar és az iskola környezetének tisztaságáért, az iskola felszereléséért, a közös és személyes tulajdon megőrzéséért, védelméért. e) Baleset- és tűzvédelmi előírásokat tartsd be! A szándékos károkozásért anyagi felelősséggel tartozol! Az okozott kárt azonnal jelentsd! f) A gyermekfelelősök utasításait, kéréseit figyelembe kell venned, és azok szerint kell cselekedned. g) Az iskola pedagógusainak, dolgozóinak és tanulótársaidnak méltóságát és jogait tartsd tiszteletben! Jogellenes mások bántalmazása, megalázása, egészségének veszélyeztetése, s így e cselekedet már első esetben is súlyos büntetéssel vagy fegyelmi eljárással büntethető. 2) Legfontosabb kötelezettséged a tanulás. Ebből fakadó kötelező feladataid: Minden tanítási órára felkészülten jelenj meg! Minden tanítási órára hozd el a Tájékoztató füzeted, a tanuláshoz szükséges eszközeidet! Mulasztásaidat a következő órára pótolnod kell, hosszabb hiányzás esetén a tanárod által megadott időpontig! Köteles vagy a választott és a kötelező tanórákon és foglalkozásokon részt venni, fegyelmezetten dolgozni. A tanítási órákon, foglalkozásokon olyan magatartást tanúsíts, mellyel nem sérted társaid tanuláshoz való jogát, nem zavarod tanárodat az oktató- nevelő munkában! 3) A Tájékoztató füzet, menzakártya hivatalos iratok. Ezek rongálása, firkálása, díszítése tilos! A Tájékoztató füzetbe történő bejegyzéseket másnap aláíratva kell bemutatnod. Az iskola bármely írásos üzenetének aláírása szüleid kötelessége. A Tájékoztató füzet elvesztését haladéktalanul jelentened kell osztályfőnöködnek. 4) Óvd magad és társaid testi épségét, egészségét! Sajátítsd el és alkalmazd az egészséget és biztonságot védő ismereteket! (óvóvédő rendszabályok a balesetek megelőzése céljából) Ha veszélyt vagy balesetet észlelsz, haladéktalanul jelentsd a felügyeletet ellátó pedagógusnak vagy az iskola más alkalmazottjának, esetleges sérüléseiddel fordulj azonnal a legközelebbi iskolai alkalmazotthoz! Rendkívüli esemény (pl. természeti katasztrófa, tűz vagy robbanással történő fenyegetés) esetén pontosan tartsd be az iskola felnőtt dolgozóinak utasításait! 5) A tornateremben csak pedagógus felügyeletével, sportfelszerelésben tartózkodhatsz! Balesetvédelmi okokból sportfoglalkozásokon nem viselhetsz karórát, gyűrűt, nyakláncot, fülbevalót, nem lehet nálad a telefonod. 6) Megjelenésed az iskolában és az iskolán kívüli programokon legyen tiszta, ápolt, öltözködésed ízléses, az életkorodnak és az időjárásnak megfelelő az iskolai ünnepélyeken, tanulmányi versenyeken, vizsgákon, fényképezésen, színházlátogatáskor viselj az alkalomnak megfelelő ruházatot! 7) Az iskolában és az iskolán kívüli programokon viselkedj kulturáltan, magatartásoddal mutass jó példát! 8) Tanításhoz nem tartozó felszerelést (pl. játék, magnó, walk-man, CD-lejátszó, MP3, nagy értékű ékszer, híradástechnikai eszköz, számottevő mennyiségű pénz) nem szabad behozni az iskolába, kivéve, ha erre valamelyik pedagógus külön engedélyt nem ad. Mobiltelefont csak saját felelősségedre tarthatsz magadnál. A telefont a tanórák alatt nem használhatod, ki kell kapcsolnod! Az elveszett tárgyakért az iskola felelősséget nem vállal. Amennyiben az engedély nélkül behozott tárgyat használod, a pedagógusnak joga van azt elvenni, a szülődnek pedig kötelessége azt egy héten belül az 7

8 igazgatóságon átvenni. Ha ez nem történik meg, úgy annak megőrzéséért felelősséget az iskola nem vállal. Szigorúan tilos az iskolába behozni: szemetelésre alkalmas (szotyola, tökmag, rágógumi, konfetti stb.), vagy veszélyt okozó tárgyakat (szúró-, vágó eszközöket, kést, drótot, tűt, öngyújtót, gázsprayt) továbbá cigarettát, gyufát stb.). 9. Minden iskolai és iskolán kívül szervezett programon tartsd be a házirend előírásait, valamint a tűz- és baleset megelőzés szabályait! 5. Az iskola munkarendje Az iskola éves munkarendjét a tantestület, a SzMK és a Diákönkormányzat határozza meg az iskolavezetés javaslata alapján. A tanítás nélküli munkanapok időpontjait a tanév kezdetekor kell meghatározni. 1. Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.45 órától óráig van nyitva. 2. Az iskolában tartózkodó gyermekek felügyeletét az iskola 7.00 órától a tanítás végéig, illetve a tanórán kívüli foglalkozások idejére tudja biztosítani. Tanórán kívüli foglalkozáson a tanulók csak nevelői felügyelettel tartózkodhatnak az épületben. 3. A napközis és a tanulószobás tanulók óráig saját csoportjukban, ezt követően a kijelölt pedagógus által felügyelt összevont csoportban tartózkodnak óráig. 4. Reggeli ügyelet: Alsó tagozatos tanulók számára, akik szülei korai munkakezdéssel dolgoznak, és erről munkahelyi igazolást hoznak, melyet szeptember 30-ig leadnak a reggeli ügyeleten. 5. Az iskola (a reggeli ügyelet és a 0. óra kivételével) 7.30-kor nyit. A tanulóknak legkésőbb 7.50-ig be kell érkezniük. A vidékről bejáró tanulóknak a tömegközlekedési eszköz megérkezésétől függően, de legkésőbb 7.55-re kell az osztályterembe érniük után érkezők (kivéve a bejárók) elkéstek, nekik az ellenőrzőt felszólítás nélkül át kell adni az ügyeletes pedagógusnak, vagy portásnak, akik a késést bepecsételik, valamint az ügyeleti füzetbe bejegyzik. Öt késés osztályfőnöki figyelmeztetést von maga után től mindenki az első órára kijelölt tanteremben tartózkodik, felszerelését kikészíti és készül a tanórájára, vagy szaktanterem előtt felszerelésével együtt várakozik. 1. A büfét is csak 7.50-ig lehet igénybe venni. 2. Azok a tanulók, akik nem veszik igénybe a reggeli ügyeletet között jó idő esetén a bejárat előtt az udvaron, rossz idő esetén a földszinti aulában gyülekeznek A szülők az első évfolyamos tanulókat szeptember első két hetében bekísérhetik az osztályba. 3. A szülők várakozási helye és ideje: A tanítási idő után, jó idő esetén a bejárat előtt az udvaron, rossz idő esetén a földszinti aulában. Az épületben járkálni nem lehet. A napközis tanulókat a pedagógus a foglalkozás végén lekíséri a portához, ahol átadja őket a szülőknek. 4. A tanítás 8.00 órakor kezdődik. 5. Az iskola kapuja 8.00 tól a tanítás végéig zárva van. Hivatalos ügyek intézése a nagyszünetben, vagy az előzetesen megadott, illetve egyeztetett időpontban történik. 8

9 5.1. Tanítási órák és szünetek rendje Tanítási órák: Az iskola tárgyi feltételeinek figyelembevételével indokolt esetben 0. óra tartható. 0. óra óra óra óra óra óra óra óra Az iskolában az 1 5. óra 45 perces, a 6-7. tanóra 40 perces. Az órakezdés szabályai: A tanulók a tanterembe lépő pedagógust felállással köszöntik. Az óra megkezdése előtt már kikészítik a felszerelésüket. A hetes jelenti a tanulók létszámát, vagy az abban történt változást. Amennyiben az órát tartó pedagógus a becsengetés után 5 percig nem érkezik meg, azt az egyik hetes jelenti az igazgatóságon, a másik hetes gondoskodik arról, hogy a tanulók fegyelmezetten várják a nevelőt. Szünetek: 1. szünet 15 perc reggeli az ebédlőben, vagy a tanteremben ülve 2. szünet 10 perc 3. szünet 25 perc a tanulók a hetesek kivételével az udvaron tartózkodnak (kivéve, ha az időjárás ezt nem engedi meg) 4. szünet 10 perc 5. szünet 10 perc 6. szünet 10 perc Szünetek rendje: 6.1. Szünetekben az ügyeletes pedagógus rendelkezéseit be kell tartani Szünetekben a tanulók a tantermük előtti folyosón, a tantermekben (kivétel a szaktantermek, tornaterem), jó idő esetén a nagyszünetben az udvaron tartózkodhatnak A tornateremben, a szaktantermekben és a szertárakban csak az illetékes tanár jelenlétében tartózkodhatnak a tanulók A technika, idegen nyelv és számítástechnika tanórákra az adott órára történő becsengetéskor pedagógus vezetésével vonulnak a tanulók a szaktantermekhez Testnevelés órára 5 perccel becsengetés előtt érkezhetnek a tanulók a tornatermi öltözőbe átöltözni. A folyosókon, lépcsőházban, udvaron a diákok kerüljék a lármázást, szemetelést és minden olyan játékot, amely veszélyezteti a testi épséget, vagy rongálást okozhat. A tanuló tanítási idő alatt az iskola épületét csak a szülő személyes vagy írásbeli kérésére az osztályfőnöke, napközis nevelője (távolléte esetén az igazgató vagy az igazgatóhelyettes) vagy a részére órát tartó szaktanár írásbeli engedélyével ( kilépő cédula ) hagyhatja el. Rendkívüli esetben szülői kérés hiányában az iskolából való távozásra az igazgató vagy az igazgatóhelyettes adhat engedélyt. (A kilépő cédulát a tanulónak le kell adnia a portán.) A tanulók hivatalos ügyeiket az igazgatóságon, vagy a tanári szobában a nagyszünetben intézhetik, más esetekben tanáraikat a tanári szobából kihívathatják, de oda be nem mehetnek. 9

10 Rendkívüli esetben az igazgatót és helyetteseit azonnal is megkereshetik. Vendégeket (szülőket, hozzátartozókat) csak indokolt esetben fogadhatnak a tanulók, akikhez a portás köteles szünetben lehívni a tanulót. Telefonhoz csak indokolt esetben hívható tanuló. Az iskola a tanítási szünetekben a hivatalos ügyek intézésére külön ügyeleti rend szerint tart nyitva. Az ügyeleti rendet az iskola igazgatója határozza meg, és azt a szünet megkezdése előtt a szülők, a tanulók és a nevelők tudomására hozza. A napi munkarendet az órarend, napközis napirend és a csengetési rend határozza meg Étkezések rendje Reggeli: és Ebéd: Az iskola tanulói étkezését az ebédlő és a büfé biztosítja. Reggelizésre az első és második szünetekben van lehetőség. A reggelit igénylő tanulók az ebédlőben, a többiek a tanteremben ülve kulturált módon fogyaszthatják el a reggelit. A büfében az óraközi szünetekben lehet vásárolni. Az ebédlő igénybevételére az adott osztály utolsó tanítási órája után, de legkorábban után van lehetőség külön beosztás szerint. Óraközi szünetekben a tanulók nem ebédelhetnek. Tanulók csak felnőtt (nevelő vagy erre a feladatra megbízott személy) felügyelete mellett étkezhetnek, felügyelet nélkül nem tartózkodhatnak az ebédlőben. Étkezni csak kulturáltan és fegyelmezetten lehet. Ügyelni kell az ebédlő rendjére és tisztaságára, az étkezés befejezése után az asztalokat tisztán hagyva lehet elhagyni az ebédlőt. Az ebédlőből ételt kihozni nem lehet. Napközis csoportok az órarend figyelembe vételével a napközis nevelő utasítása szerint csoportonként, nevelői felügyelettel ebédelnek. Az ebédelési beosztástól eltérni, csak rendkívüli esetben (fogászat, verseny, elkérés stb.) külön engedéllyel lehet. Uzsonna: a napközis csoportok számára a napközis nevelő által megszabott időben Napközi otthon rendje A napközis foglalkozás az utolsó tanítási óra után kezdődik. A tanulók a kijelölt napközis teremben gyülekeznek. A napközi otthont igénybevevő tanulók a napközis csoporttal előre meghatározott időben étkeznek. Mindenkor törekednek a csendes, kulturált étkezésre, a házirend általános szabályainak betartására. Napközis tanuló csak csoportosan étkezhet, ez alól csak a napközis nevelő vagy az igazgató adhat felmentést. Napközis tanulóknak mindenkor be kell tartaniuk a napközis nevelő által kialakított csoportrendet. Napközis tanuló az előzetesen (tanév elején) a szülő által írásban megadott időpontnál korábban csak előzetes írásbeli engedéllyel távozhat. A napközis foglalkozásról való hiányzást a szülőnek igazolnia kell. A csoportosan távozó tanulókat a napközis nevelő a portáig kíséri. A szülő írásbeli engedélyével egyedül hazajáróktól elköszön, akiért a szülő megérkezett azt kiengedi, a többieket a délutáni ügyelet termébe kíséri. Ott az ügyeleti füzetbe beírja a vele érkezett tanulók nevét. 10

11 Tanulási idő az alsó tagozaton 1 óra, a felső tagozaton óra. A tanulási idő ig tart. Ettől eltérni csak rendkívüli esetben, igazgatói engedéllyel lehet. A tanulási időt be kell tartani, azt zavarni nem lehet. A napköziseknek az uzsonnát a napközis nevelő által kijelölt időben, ülve, kulturáltan kell elfogyasztani. Az étkezés igénylését, a menü heti kiválasztását, a térítési díj megfizetését külön rend szabályozza. Péntek délutáni napközis időben szabadidős programok szervezhetők. Minden hónap egy péntek délutánján klub napközis foglalkozáson vehetnek részt a diákok. Az aktuális programot a Napközis Munkaközösség szervezi. Az iskola házirendje a napközis foglalkozásokra is vonatkozik, azt a napközis tanulónak is be kell tartani. Jutalmazási és büntetési fokozatok a házirend általános jutalmazási és büntetési elveivel, fokozataival megegyeznek A tanulószoba munkarendje: A felsős tanulóknak a tanórák után tanulószobát szervezünk, ahol a tanulószobát vezető nevelő az 5-6. évfolyamon és óra között biztosítja a felügyeletet a tanulószobát igénylő tanulók számára, a 7-8. évfolyamon az adott tanév szervezésétől függően óráig tanulószobát vagy ugyanezen időszakban szakkorrepetálásokat biztosítunk a tanulóknak. A korrepetálási lehetőséggel az iskola minden tanulója élhet. A tanulószobát köteles igénybe venni az a tanuló, aki a tanórák befejezése után is az iskola területén marad, és nem vesz részt szervezett foglalkozáson, ill. az még nem kezdődött meg (pl. szakkör, sportedzés stb.) vagy vidéki bejáró tanuló, akinek a tömegközlekedési eszköze később indul, s ezért az iskolában marad. Ha a tanuló tanulmányi munkája nem megfelelő, akkor a szaktanár kötelezheti a korrepetálásokon való részvételre. A tanulószobáról való hiányzást a szülőnek igazolnia kell. A tanuló a tanulószobai foglalkozásról csak a szülő írásbeli, vagy személyes kérése alapján távozhat el. Rendkívüli esetben szülői kérés hiányában a tanuló eltávozására az igazgató vagy az igazgatóhelyettes adhat engedélyt. Az 5-6. osztályos tanulószobás tanulók együtt, csoportosan ebédelnek, s rájuk a napközisek szabályai vonatkoznak. A 7-8. osztályos tanulószobás vagy korrepetálásokon részt vevő tanulók a saját osztályukkal az ebédelési rendben meghatározott időben ebédelnek Szüneti ügyeletek rendje A tanítási szünetekben (őszi, téli, tavaszi, egyéb) a tanulóknak az iskola ügyeletet szervez a városi iskolák közti megegyezés szerint. A tanítás nélküli munkanapokon, igény szerint biztosít az iskola ügyeletet A hivatalos ügyek intézésének rendje 9. A tanulók, rendkívüli eseteket kivéve minden kérésükkel az osztályfőnökükhöz fordulhatnak. 9. Az osztályfőnöki hatáskört meghaladó kérdésekben az igazgató dönt, az osztályfőnök véleményét meghallgatva. 11

12 9. Tanulók az igazgatóságot, a szokásos napi ügyek intézése miatt, a nagyszünetben kereshetik fel. 9. Az osztály több tanulóját érintő ügyben egyszerre kell az igazgatóságot felkeresni. 9. Tanítási szünetekben a hivatalos ügyek intézése szerdai napokon óra között történik Az iskolarádió adásrendje Hétfő és péntek óra között közérdekű bejelentéseket tartalmazó műsor. Nagyszünetekben zenék sugárzása, esetenként kérések alapján. Sürgős esetekben bemondás, óra kezdetekor vagy vége előtt 2 perccel Tanulmányi kirándulások, erdei iskola rendje Az iskola helyi tanterve tartalmazza a tanulók egy napos tanulmányi kirándulását, figyelembe véve az adott osztály tanulóinak életkori sajátosságait és a tanult tananyagot. A lehetőségek felvázolása után a szülők közössége dönt arról, hogy milyen pénzügyi keretek között valósítsák meg. Az első szülői értekezleten a szülők megszavazzák a hozzájárulás költségét és aláírásukkal igazolják, hogy tudomásul veszik és azt a meghatározott időre beküldik. 5 napos erdei iskola szervezése: az osztályfőnök az első szülői értekezleten tájékoztatja a szülőket a lehetőségekről, melynek igénybe vételéről a szülők együttesen, kizárólag önkéntes alapon döntenek. A költségeket a szülők viselik, melyet részletben, vagy egy összegben meghatározott időre kifizetnek. A jelentkezés önkéntes, erre kötelezni senkit sem lehet. A szervező pedagógus a költségek mérséklése, csökkentése érdekében igyekszik minden pályázaton részt venni A szülők tájékoztatásának rendje A szülőket az iskola egészének életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális feladatokról tájékoztatja az iskola igazgatója: o összevont szülői értekezleten, o a szülői közösség választmányi ülésén, o az iskola honlapján, és az osztályfőnökök az osztályok szülői értekezletein. Szülői értekezletek: a tanév folyamán három alkalommal (szeptember, február, május). Nyolcadik évfolyam számára pályaválasztási szülői értekezlet (november). Fogadóórák: a tanév során több alkalommal, az éves munkaterv szerint A szülőket a nevelők a tanulók egyéni haladásáról az alábbi módokon tájékoztatják: szóban: családlátogatásokon, a fogadóórákon, a szülői értekezleteken, a nyílt tanítási napokon, a tanuló értékelésére összehívott megbeszéléseken. írásban: a Tájékoztató füzetben, valamint az elsőtől negyedik évfolyam félévéig a félévi és a tanév végi értékelő lapokon (ill. a szöveges értékelést tartalmazó tájékoztató füzetben). Ha a kiskorú tanuló ellen fegyelmi eljárás indul, a szülőt írásban értesíteni kell, a tárgyalás előtt legalább egy héttel. Ebben az értesítésben a szülő figyelmét fel kell hívni az egyeztető eljárás igénybevételének lehetőségére. A szülők, a tanulók és a saját a jogszabályokban, valamint az iskola belső szabályzataiban biztosított jogaiknak az érvényesítése érdekében szóban vagy írásban, közvetlenül vagy választott képviselőik, tisztségviselőik útján az iskola igazgatóságához, az adott ügyben érintett gyermek osztályfőnökéhez, az iskola nevelőihez, a diákönkormányzathoz fordulhatnak. 12

13 A szülők kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban, vagy írásban, egyénileg, vagy választott képviselőik, tisztségviselőik útján közölhetek az iskola igazgatóságával, ill. nevelőivel. 6. Általános működési szabályok 6.1. Kiegészítések, megjegyzések, értelmezések a tanulói jogokhoz Tanulói jogok 7. és 5.11.pontjaihoz Az iskolai könyvtárra vonatkozó szabályok Az iskolai könyvtár minden tanuló rendelkezésére áll, a kölcsönzési időpontokat és feltételeket első osztályos korukban megismerhetik a diákok. Az iskolai könyvtár kölcsönzési és nyitvatartási rendje minden év szeptemberében kerül kifüggesztésre. (A nyitvatartási rendet a könyvtáros javaslata alapján az igazgató határozza meg tanévenként, a tanulók órarendjéhez igazodva. (I. számú melléklet) Az a tanuló, aki az iskolai könyvtárból kölcsönzött könyvet elveszti, megrongálja vagy nem viszi vissza a könyvtárba, kártérítést a könyv aktuális értékét köteles fizetni Szakkörökre, sportkörökre vonatkozó szabályok A képességek fejlesztését szolgálják a szakkörök, sportköri foglalkozások, amelyekre minél több jelentkezőt várunk, de az év elején jelentkezők számára a szakköri és sportköri foglalkozás látogatása kötelező. Év közben kimaradni csak a szülő írásos kérésére és a foglalkozást vezető pedagógus döntése alapján lehet. A jelentkezés módja: a szakkört, sportkört vezető tanárnál. Tervezett létszám fő/szakkör Kedvezményes étkezésre vonatkozó szabályok A tanulóknak lehetőségük van igényelni az iskolai étkezést. Napi háromszori (tízórai, ebéd, uzsonna) vagy napi kétszeri (tízórai, ebéd vagy ebéd, uzsonna) étkezésben, vagy csak ebédelésben részesülnek a szülők választása alapján. Az étkezési térítési díjat minden hónap 15. napjáig csekken a Kalória HKT számlájára kell a szülőknek (gondozóknak) befizetni. Probléma esetén a szülő (gondozó) személyesen egyeztet a Kalória KHT-vel. Kedvezményes étkezésre (50%) jogosultak 3 vagy több gyermekes, tartósan beteg gyermeket nevelő illetve rendszeres nevelési segélyben részesülők A számítástechnika terem, szaktantermek (fizika, kémia, technika, rajz) tornaterem, sportudvar használata A számítástechnika teremben és a szaktantermekben csak tanári felügyelet mellett tartózkodhatnak a tanulók. Az eszközöket, gépeket csak pedagógus felügyelet mellett használhatják. Minden tanulót a tanév első szakóráján balesetmegelőző oktatásban kell részesíteni. A sportudvar csak az iskola nyitvatartási ideje alatt, tanári felügyelettel használható. Minden tanulónak a tanév megkezdésekor baleset- és tűzvédelmi oktatáson kell részt vennie. Az oktatásra az első osztályfőnöki órán kerül sor az iskola baleset- és munkavédelmi felelősének irányításával. A tanulók a tájékoztató füzetben aláírásukkal 13

14 igazolják, hogy az oktatáson részt vettek. A számítástechnika, a testnevelési foglalkozás, a fizika, a kémia és technika órák megkezdése előtt évente egy alkalommal munkavédelmi és balesetvédelmi oktatásban is részt kell venni a tanulóknak. A tanulók az általuk észlelt baleseteket, balesetveszélyes helyzeteket azonnal kötelesek jelezni az iskola valamely dolgozójának A differenciált képességfejlesztő foglalkozásokra vonatkozó szabályok Az egyéni képességek minél jobb kibontakoztatását, a tehetséges tanulók gondozását, valamint a gyengék felzárkóztatását az egyes szaktárgyakhoz kapcsolódó tanórán kívüli differenciált képességfejlesztő foglalkoztatások segítik. A jelentkezés módja: szülői kérésre, vagy az adott tárgyat tanító tanár javaslatára a szaktanárnál lehet jelentkezni. A jelentkezés nem egy tanévre szól, az eredmények javulása után felmondható, illetve folyamatosan be lehet kapcsolódni Szakkörökre, tömegsportra, tanfolyamra vonatkozó szabályok Az iskola minden tanév végén május hónapban tájékoztatást ad a költségvetés függvényében a tervezett ingyenes szakkörökről a következő tanévre, melyre a szülők egyeztetésével a tanuló írásban jelentkezhet. Tervezett létszám fő. A jelentkezés egy tanévre szól Versenyekre, vetélkedőkre, bemutatókra vonatkozó szabályok A tehetséges tanulók továbbfejlesztését segítik a különféle (szaktárgyi, sport, művészeti stb.) versenyek, vetélkedők, melyeket az iskolában évente rendszeresen szervezünk. A legtehetségesebb tanulókat az iskolán kívüli versenyeken való részvételre is felkészítjük Múzeumi, kiállítási, könyvtári és művészeti előadáshoz kapcsolódó foglalkozásokra vonatkozó szabályok Egy-egy tantárgy néhány témájának feldolgozását, a követelmények teljesítését segítik a különféle közművelődési intézményekben, illetve a művészeti előadásokon tett csoportos látogatások. A tanulók részvétele ezeken az alkalmakon ha a tanítási időn kívül esnek és költségekkel jár- önkéntes. A felmerülő költségeket a szülőknek kell fedezniük A szociális támogatás megállapításának és felosztásának elvei 1. A tanulók részére biztosított szociális támogatások odaítéléséről amennyiben erre az iskola jogosult a gyermekvédelmi felelős és az osztályfőnök véleményének kikérése után az igazgató dönt. 2. A szociális támogatás odaítélésénél amennyiben erre az iskola jogosult- előnyt élvez az a tanuló, aki hátrányos helyzetű, akinek egyik vagy mindkét szülője munkanélküli, akit az egyik szülő egyedül nevel, aki rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül, akinél a család egy főre jutó havi jövedelme nem éri el a mindenkori minimálbér 50 százalékát, akinek magatartása és tanulmányi munkája megfelelő. 14

15 3. A tankönyv vásárlásához biztosított nem alanyi jogon járó állami támogatás szükség szerint kiegészíti az ingyenes tankönyvre jogosultak számára felhasználható pénzügyi keretet. 4. A következő tanévben használt tankönyvek jegyzékét az előző év májusában ismerhetik meg a szülők. Az ingyenesen használt tankönyveket a tanulók tanév végén leadják a könyvtárba. Tanulói jogok 6. pontjához A napközi otthonba és a tanulószobába történő felvétel rendje 1. A napközi otthonba és a tanulószobai foglalkozásra történő felvétel a szülő kérésére történik. 2. Tanulószobába és napközi otthonba tanévenként előre minden év áprilisában, ill. első évfolyamon a beiratkozáskor kell előzetesen jelentkezni. Indokolt esetben a szülő tanév közben is kérheti gyermeke felvételét, elhelyezését. 3. Gyenge tanulmányi eredmény, bukás esetén szaktanár, osztályfőnök ill. a gyermekvédelmi felelős javaslatára is felvételt nyerhet a tanuló. Ebben az esetben az iskolai étkezés igénybe vétele nem kötelező. A tanuló a tanulási időt tölti a napköziben. 4. Amennyiben a napközis vagy tanulószobai csoportok létszáma meghaladná a közoktatási törvényben előírt létszámot, a felvételi kérelmek elbírálásánál előnyt élveznek azok a tanulók, akiknek mindkét szülője munkanélküli, akik állami gondozottak, akik nehéz szociális körülmények között élnek Egészségvédelem A tanulók rendszeres egészségügyi felügyeletét és ellátását az intézményben iskolaorvos és iskolai védőnő biztosítja. Az iskolaorvos a gyermekorvosi rendelő nyitvatartási rendje szerint fogadja az orvosi ellátásra szoruló tanulókat. Az iskolaorvos az éves iskola egészségügyi munkaterv alapján elvégzi vagy szakorvos ill. a védőnő részvételével biztosítja a tanulók egészségügyi állapotának ellenőrzését, szűrését az alábbi területeken: fogászat: iskolafogászat (tanévenként két alkalom, melyre a tanulókat az osztályfőnök, felsőben a szaktanár kíséri el) belgyógyászati vizsgálat (kötelező szűrések), beutalók kiállítása szakrendelésre (pl. ortopédia ) szemészeti- és hallásvizsgálat, a tanulók fizikai állapotának mérése, valamint a továbbtanulás, pályaválasztás előtt álló tanulók vizsgálata, védőoltások beadása felvilágosító előadások, egészséges életmódra nevelés Az iskolai védőnő elvégzi a tanulók higiéniai, tisztasági szűrővizsgálatát évente két alkalommal, ill. szükség szerinti gyakorisággal. Az iskolába érkezést követően orvosi vizsgálatra csak a szülő írásos kérelmére mehet a tanuló, az osztályfőnök engedélyével. Szülői kérelem nélkül csak indokolt orvosi beavatkozást, vizsgálatot igénylő esetben (pl. láz, rosszullét, baleset) mehet a tanuló az iskolaorvoshoz felnőtt személy kíséretében. Az orvoshoz felnőtt kísérettel elengedett tanuló szüleit az osztályfőnöknek telefonon értesítenie kell. 15

16 Tanulói jogok 4. pontjához A tanulók személyiségi jogai A tanulók személyes adatait a pedagógus semmilyen körülmények között nem adhatja ki, csak az iskola vezetése, hatósági megkeresésre, a szülő tájékoztatása mellett. A tanulót emberi méltóságában megsérteni nem lehet, ezért rá a pedagógus bántó megjegyzést nem tehet, és sértő becenévvel nem illetheti Szabad vallásgyakorlás Tanulói jogok 7. pontjához A tanuló szabad vallásgyakorlása érdekében az egyházak megkeresésére az iskola nyugodt feltételek mellett térítésmentesen helyiséget biztosít a hittanórák számára. Jelentkezés az egyházközösségeknél történik, illetve az első szülői értekezleteken Versenysport Tanulói jogok 6. pontjához Amennyiben a tanuló bármilyen sportegyesület igazolt versenyzője, minden tanévben szeptember 15-ig köteles bemutatni érvényes sporttagsági igazolványát. Ebben az esetben az egyesület írásbeli kérésére verseny esetén mentesülhet a tanórák látogatása alól. Az így mulasztott órák tananyagát a tanuló köteles pótolni, melyhez a szaktanárok segítséget nyújtanak. A bepótolt tanagyagból a tanuló későbbi időpontban számon kérhető. A többnapos (vidék, külföld) verseny utáni első két tanítási napon a tanuló nem feleltethető Kötelezően választható tárgyak Az iskola specialitásai e tanévben: német nemzetiségi osztályok, ÖKO iskola zöld osztályok kompetencia alapú oktatásszervezésű osztályok Beiskolázáskor ezekbe az osztályokba lehet jelentkezni, ezzel a szülő vállalja, hogy gyermeke 8 éven keresztül a speciális osztályba jár, és annak feltételeit emelt óraszám, szükséges felszerelések, ruházat, fellépések, versenyek, órabemutatók, mérések tudomásul veszi. Ezen osztályokból kimaradni csak alapos indok mellett az igazgató engedélyével lehet. Tanulói jogok 13. pontjához Tanulók átvétele más intézménybe A tanulók átvétele azonos, vagy más típusú intézménybe, csak a társintézmény írásbeli befogadó nyilatkozata alapján lehetséges. Tanulói jogok 12. pontjához Vizsgáztatás független vizsgabizottság előtt A tanuló (kiskorú esetén a képviselője) kérheti az igazgatónál, hogy tudásáról független vizsgabizottság előtt adjon számot. Ebben az esetben az igazgató más társintézménnyel felveszi a kapcsolatot. A Vizsgabizottságnak nem lehet tagja annak az intézménynek a pedagógusa, mellyel a tanuló jogviszonyban áll. A vizsga helyéről, idejéről az igazgató írásban tájékoztatja a tanulót. 16

17 Tanulói jogok 14. pontjához Magántanulói jogviszony Szülői kérésre indokolt esetben magántanuló lehet a tanköteles tanuló, melyet évente kérelmezni kell. Amennyiben a szülők külföldi tartózkodása miatt kíván magántanulói jogviszonyt létesíteni, írásban az iskola igazgatójától kell kérni. Amennyiben a tanuló egészségügyi állapota miatt kéri a magántanulói jogviszony létesítését, akkor kérelméhez orvosi szakvéleményt kell csatolni. Ebben az esetben az iskola heti 6 órás korrepetálást biztosít. Járóképtelensége esetén a tanuló lakhelyén, más esetekben az iskola épületében. Az adott évfolyam követelményeiről a szülővel történő előzetes egyeztetés alapján az adott tanítási évben augusztus 31-ig osztályozó vizsgát kell tegyen a tanuló. Járóképtelensége esetén a tanulót a lakásán vizsgáztatjuk Felmentés tanórák látogatása alól Amennyiben egyéni adottság, vagy sajátos nevelési helyzet miatt kéri a felmentést bizonyos gyakorlati jellegű tanórák látogatása alól, akkor az igazgatónak kell benyújtani az írásos kérelmet, melyben részletesen indokolni kell az okokat. Ez esetben tudásáról nem kell számot adni. Amennyiben sajátos nevelési igényű tanulóról van szó, akkor a felmentési kérelemhez csatolni kell az illetékes szakértői és rehabilitációs bizottság véleményét. Az igazgató a tanuló adottságaihoz mérten egyéni továbbhaladást engedélyez. Az iskola fejlesztő pedagógusa egyéni fejlesztési tervet készít, melyben meghatározza a követelményeket és, hogy melyik évfolyam végére kell utolérnie a többi tanulót Vendégtanulók Igény esetén iskolánk vendégtanulót is fogad ideiglenes magyarországi tartózkodás, vándorcirkusz stb. A házirendben foglaltak a vendégtanulókra és szüleikre is teljes mértékben vonatkoznak. 7. Vagyonvédelem, kártérítés A tanuló köteles az iskola vagyontárgyainak, az oktatás során rábízott felszerelési tárgyaknak, taneszközöknek az állagát megóvni. Gondatlanságból eredő kár esetén a tanuló kártérítésre kötelezett, melynek összegét az iskola gazdasági vezetője határozza meg Öltözőkre, ruhákat tároló szekrényekre vonatkozó szabályok Az öltözőket a testnevelési órákon, tömegsporton, egyéb sportfoglalkozásokon résztvevők vehetik igénybe. Rendjéért, tisztaságáért az azt használók felelnek. A testnevelő tanár által kialakított beosztás alapján kell használni több tanulócsoport esetén. Vagyonvédelmi okok miatt a tanórák, foglalkozások alatt az öltözőket zárva kell tartani. A tanórák védelme érdekében csak az óraközi szünetekben lehet használni. A ruhákat tároló szekrények rendjéért, tisztaságáért az azt használó diákok a felelősek. Az osztályfőnök, ill. az igazgató megbízottja jogosult a szekrényrend, ill. a rendeltetésszerű használat ellenőrzésére, a szekrényt használó diák jelenlétében. 17

18 8. Egyéb előírások A tanulónak a tanítási óra alatt tilos enni, inni, levelezni (kivéve indokolt esetben). Ha ezt mégis megteszik, a pedagógusnak joga van az élelmet, italt elvenni és azt csak az óra végén adja vissza a tanulónak. A leveleket a pedagógusnak joga van elvenni, széttépheti, kidobhatja, de el nem olvashatja. Az iskolában a tanulók által elkészített tárgyakat, amennyiben az iskola biztosította az anyagokat, az iskolának joga van azokat kiállításra vinni, az iskola dekorációjához felhasználni, a tanuló nevének feltűntetése mellett. 9. Tájékoztató füzet Az iskola és a szülő közötti kapcsolattartás legfőbb eszköze a Tájékoztató füzet, amely okmány. A Tájékoztató füzet bejegyzéseit csak a pedagógus javíthatja, helyesbítheti. A tanuló a Tájékoztató füzetét minden tanítási napon köteles magával hozni az iskolába, a kapott érdemjegyet beírni-beíratni és a szülővel 24 órán belül, aláíratni. Egyéb bejegyzéseket a legrövidebb időn belül köteles aláíratni, és ezt osztályfőnökének bemutatni. A tájékoztató füzet háromszor ismétlődő otthonhagyásáért, vagy elvesztéséért osztályfőnöki figyelmeztetés jár, másodszori elhagyásáért igazgatói figyelmeztetés. A pótolt Tájékoztató füzet árának megfizetése a tanulót terheli. A bejegyzett osztályzatok, beírások átírása igazgatói figyelmeztetést von maga után. 10. A hetesek kötelességei A hetesek megbízatása 1-1 hétre szól. A heteseket az osztályfőnök jelöli ki, és nevüknek szerepelnie kell az osztálynaplóban. 1. A hetesek elsőként érkeznek a tanterembe. 2. A hetesek, feladataikat felváltva teljesítik. 3. Biztosítják a tanítás tárgyi feltételeit (tiszta tábla, kréta, szemléltetőeszköz, szellőztetés), a tiszta, kulturált környezetet. 4. Felügyelik az osztályt a pedagógus megérkezéséig. 5. Ellenőrzik a Tájékoztató füzetek meglétét. Esetleges hiányt jelentik a pedagógusnak. 6. Jelentik a hiányzók nevét, az esetleges gondokat, rendellenességeket. 7. Felírják a táblára a dátumot, az óraszámot. 8. A szünetekben, az osztályban tartózkodnak, gondoskodnak a szellőztetésről, előkészítik a következő órát, őrzik társaik felszerelését, védik a berendezést. 9. Gondoskodnak arról, hogy a nagyszünetben (3. óra utáni szünet) más tanuló ne tartózkodjon a tanteremben. 10. Ha a tanár nem kezdi meg pontosan az órát, akkor a becsengetés után 5 perccel megkeresik a szaktanárt, illetve jelzik az igazgatáson a tanár hiányát. 11. Rendszeresen tájékoztatják osztályfőnöküket az osztályban történő jelentős eseményekről. 12. Az osztálytermet utolsónak hagyják el, ellenőrzik a tisztaságot, rendet, becsukják az ablakokat, lekapcsolják a világítást. 13. Az órák után az osztályt csak rendet rakva hagyhatják el. 18

19 14. Az adott tanteremben az utolsó óra után meggyőződnek arról, hogy minden tanuló feltette-e a székét az asztalra. 15. A hetes munkáját az osztályfőnök rendszeresen értékeli, dicséretben, illetve elmarasztalásban részesíti. 16. A hetes-kötelezettség elmulasztása esetén - annak súlyosságától függően - az osztályfőnök dönt a fegyelmi büntetés módjáról. 17. A hetesek csak tanári kérésre vihetik a naplót az osztályterembe, vagy a tanári szobába. 18. A hetesek munkájuk teljesítésében mindenki köteles segíteni. 11. Késések Késésnek minősül: ha a tanuló 7.50 után érkezik az iskolába (5 késés egy osztályfőnöki figyelmeztetés) ha a tanuló becsengetés után érkezik a tanórára (ha a késések időtartama eléri a 45 percet, egy igazolatlan óra) Mindkét esetet az osztályfőnök jelöli az osztálynaplóba, és a szülőt írásban tájékoztatja. A késő tanulók az órát nem zavarhatják. A bejárók esetén a közlekedési okok miatti késés igazolható. Napközben csak az iskolai kötelesség teljesítés vagy egészségügyi ok miatti késés igazolható. Az órákról való indokolatlan késés fegyelmi vétség. A rendszeresen késő tanuló szüleit az osztályfőnök írásban értesíti. A tanuló által vállalt órákról, tanórán kívüli foglalkozásokról (szakköri foglalkozásokról, tanulószobáról, napköziről, sportfoglalkozásokról) való késésre is a fentiek érvényesek. 12. Mulasztások igazolása, távolmaradási-, távozási engedélyek A tanuló hiányzását, illetve késését a tanítási órákról, valamint a tanórán kívüli foglalkozásokról igazolni kell. A mulasztás igazolásának elfogadására az osztályfőnök jogosult. A mulasztás igazolható: a tanuló a szülő írásbeli kérelmére előzetes engedélyt kapott a távolmaradásra, a tanuló beteg volt és azt megfelelően igazolta, a tanuló hatósági intézkedés vagy egyéb alapos ok miatt nem tudott kötelezettségének eleget tenni. A szülő egy tanév folyamán gyermekének három nap hiányzását igazolhatja. A hiányzás első napján a tanuló gondviselője révén köteles értesíteni az iskolát telefonon a hiányzás okáról és várható időtartamáról. Ha a tanuló 3 napon keresztül távol marad az oktatásról, és annak okáról az iskola tájékoztatást nem kapott, az osztályfőnöknek a szülőt levélben értesítenie kell. Az igazolást a tanulók az osztályfőnöküknek adják le, legkésőbb a mulasztást követő első osztályfőnöki órán. A távolmaradást követő két héten belül nem igazolt mulasztást igazolatlan mulasztásnak kell tekinteni. 19

20 Amennyiben a tanuló az iskolában tartózkodik, az órarend szerinti foglalkozásról való önkényes távolmaradás igazolatlanságán felül is fegyelmi vétség, mely minden esetben írásbeli büntetést von maga után. Az igazolatlan hiányzás fegyelmi vétség, ezért büntetést von maga után, tehát a magatartásjegynek is tükröznie kell. 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet: 20. (3) Az iskola, köteles a szülőt értesíteni a tanköteles korú tanuló első igazolatlan mulasztásakor. Az értesítésben fel kell hívni a szülő figyelmét az igazolatlan mulasztás következményeire. Ha a tanuló ismételten igazolatlanul mulaszt, az iskola a gyermekjóléti szolgálat közreműködését igénybe véve megkeresi a tanuló szülőjét. 20. (4) Ha a gyermek tanköteles és egy tanítási évben tíz óránál igazolatlanul többet mulaszt, az iskola igazgatója értesíti a gyermek lakóhelye szerint illetékes jegyzőt. 20. (6) Ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen a kettőszázötven tanítási órát egy adott tantárgyból a tanítási órák harminc százalékát meghaladja a tanuló teljesítménye nem értékelhető, kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozó vizsgát tegyen. A nevelőtestület az osztályozóvizsga letétét akkor tagadhatja meg, ha az igazolatlan mulasztások száma meghaladja az igazolt mulasztások számát, és erről az iskola időben értesítette a szülőt a törvényben előírtak szerint. Ha a tanuló mulasztásainak a száma már az első félév végére meghaladja a meghatározott mértéket, és emiatt teljesítménye nem volt értékelhető, félévkor osztályozóvizsgát kell tennie. 13. Tanulmányi kötelezettségek A félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához a tanulónak osztályozó vizsgát kell tennie, ha: felmentették a tanórai foglalkozásokon való részvétel alól külföldi tartózkodás, vagy egészségügyi okok miatt A hiányzás mértéke miatt nem osztályozható, és a nevelőtestület az osztályfőnök és a szaktanár javaslata alapján úgy dönt, hogy osztályozóvizsgát tehet. Az osztályozóvizsga teljesítésének határideje: félévkor: február a tanítási év végén: a javítóvizsgák ideje. Ha a tanuló a tanítási év végén nem osztályozható, tanulmányait évfolyamismétléssel folytathatja. 20

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND 2009 ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI MÖZPONT HÁZIRENDJE 1. A tanítás és az iskola rendje 1.1 A tanulók iskolába érkezésének időpontja legkésőbb tíz

Részletesebben

A Petőfi Sándor Általános Iskola

A Petőfi Sándor Általános Iskola A Petőfi Sándor Általános Iskola Házirendje Gödöllő, 2009. TARTALOM 1. Bevezető rendelkezések.. 4.oldal 1.1. A házirend hatálya 4.oldal 1.2. A házirend nyilvánossága 4.oldal 2. Az intézmény adatai 5.oldal

Részletesebben

Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3.

Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3. 1 Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3. Az intézmény adatai 1.4. Az iskola nagyobb tanulóközösségei

Részletesebben

Közgazdasági Szakgimnáziuma

Közgazdasági Szakgimnáziuma Az iskola munkarendje Az iskola éves munkatervét a nevelőtestület határozza meg a Szülői Szervezet és a Diákönkormányzat véleménye alapján. A tanítás nélküli munkanapok időpontjait az éves munkaterv tartalmazza.

Részletesebben

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND A házirend az intézmény tanulóinak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az intézmény munkarendjét. Betartása és betartatása minden tanulónak és

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény 1. A tanulók jogai 1.1. Az intézmény szabadtéri sportlétesítményeit, játszóterét szorgalmi időben szabadon

Részletesebben

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős

Részletesebben

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HAJDÚDOROG OM azonosító: 031047 HÁZIREND

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HAJDÚDOROG OM azonosító: 031047 HÁZIREND MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HAJDÚDOROG OM azonosító: 031047 HÁZIREND 2010 2 Tartalomjegyzék A házirend nyilvánossága... 5 Az intézmény adatai... 5 Az iskola nagyobb

Részletesebben

VISONTAI KOVÁCH LÁSZLÓ

VISONTAI KOVÁCH LÁSZLÓ A VÁMOSGYÖRKI VISONTAI KOVÁCH LÁSZLÓ KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2012 1 Isten emberi szívekben hajol felénk. (Mácz István) 2 TARTALOM 1. Bevezető rendelkezések... 4 2. Az Intézmény adatai...

Részletesebben

Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola. Házirend

Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola. Házirend Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola Házirend TARTALOMJEGYZÉK Intézmény adatai... 3 Bevezető rendelkezések... 3 Alkalmazási kör:... 3 A jogi szabályozás alapjai... 3 A nyilvánosságra hozatal

Részletesebben

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete.

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete. BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete. Hatályba lépés időpontja: 2009. szeptember Felülvizsgálva: 2011. szeptember Hatálybalépés időpontja:

Részletesebben

HÁZIREND. Tartalomjegyzék

HÁZIREND. Tartalomjegyzék HÁZIREND 2015. HÁZIREND Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések ---------------------------------------------------------------------------------- 3. 1.1 Az intézmény adatai --------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE

AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE Miskolci Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3528 Miskolc, Csele u. 14. AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE 2013. Tartalomjegyzék Házirend

Részletesebben

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig.

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. 2012. A tanulószoba időbeosztása: Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. A tanulószoba helyszíne: 6. osztály tanterme A tanulószoba

Részletesebben

KVGY Kft tanműhelyének házirendje

KVGY Kft tanműhelyének házirendje KVGY Kft tanműhelyének házirendje Készítette: dr. Sebestyén Mónika HR vezető 2017. május 2 KVGY Kft. tanműhelyének házirendje A házirend célja: Biztosítani a tanműhely működésének kereteit az oktató nevelő

Részletesebben

PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE. Készítette: Rudas Péter. Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18.

PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE. Készítette: Rudas Péter. Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18. PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Rudas Péter Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18. 1 Házirend Bevezető rendelkezések... 3 Az intézmény adatai... 4 Az iskola

Részletesebben

HÁZIREND. mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján.

HÁZIREND. mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. HÁZIREND mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 Első rész A házirend célja, érvényessége és hatálya I. A házirend

Részletesebben

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 1 1. Általános alapelvek Az iskola tanulói közösségének életét a házirend szabályozza, amelyben érvényesül a jogok és kötelességek összhangja. A házirend feladata

Részletesebben

SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIREND Készítette: Stolár Mihály igazgató Hatályba lépés időpontja: 2013. szeptember

Részletesebben

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 032377. Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 032377. Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE OM 032377 Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete Felülvizsgálva: 2013. március 18. Tóthné Seres Katalin intézményvezető 1 Tartalom 1.

Részletesebben

Tartalomjegyzék - 1 -

Tartalomjegyzék - 1 - Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bevezető rendelkezések... 2 A házirend nyilvánossága... 3 Az intézmény adatai... 3 Az iskola nagyobb tanulóközösségei... 3 Jogok és kötelességek... 4 A tanulók jogai...

Részletesebben

Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE

Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE Kós Károly Szakképző Iskola HÁZIRENDJE 2010. június 28. Tartalomjegyzék I. Bevezető rendelkezések... 3 1. Az intézmény alapadatai... 4 2. Az iskola tanulóközösségei... 5 II. Jogok és kötelességek... 6

Részletesebben

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND 1. Bevezető rendelkezések: A házirend szabályai-mint a törvény felhatalmazásán alapuló intézményi belső jogi normák-kötelezőek az intézménnyel jogviszonyban

Részletesebben

HÁZIREND. Intézmény neve: Pusztadobosi Általános Iskola Székhelye: 4565 Pusztadobos, Petőfi u. 48. Hatályba lépés időpontja: 2015. április 16.

HÁZIREND. Intézmény neve: Pusztadobosi Általános Iskola Székhelye: 4565 Pusztadobos, Petőfi u. 48. Hatályba lépés időpontja: 2015. április 16. HÁZIREND Intézmény neve: Pusztadobosi Általános Iskola Székhelye: 4565 Pusztadobos, Petőfi u. 48. Hatályba lépés időpontja: 2015. április 16. Tartalomjegyzék Általános rendelkezések... 3 A házirend célja

Részletesebben

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017.

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. 1 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK 2 2. A HÁZIREND CÉLJA, HATÁLYA 3 2.1. TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 3 2.2. A HÁZIREND CÉLJA 4 3. A HÁZIREND TARTALMI ELEMEI

Részletesebben

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2014 Tartalom 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Az Intézmény adatai... 3 3.Az iskola diákjainak jogai és kötelességei, tankötelezettség...

Részletesebben

Janikovszky Éva. Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012.

Janikovszky Éva. Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012. Janikovszky Éva / Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 4 1.1 A házirend célja és feladata 4 1.2 A házirend elfogadásának és módosításának szabályai 4 1.3 A házirend

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

T E S T N E V E L É S I E G Y E T E M G Y A K O R L Ó S P O R T I S K O L A I Á L T A L Á N O S I S K O L A É S G I M N Á Z I U M H Á Z I R E N D J E

T E S T N E V E L É S I E G Y E T E M G Y A K O R L Ó S P O R T I S K O L A I Á L T A L Á N O S I S K O L A É S G I M N Á Z I U M H Á Z I R E N D J E T E S T N E V E L É S I E G Y E T E M G Y A K O R L Ó S P O R T I S K O L A I Á L T A L Á N O S I S K O L A É S G I M N Á Z I U M H Á Z I R E N D J E 2 0 1 5 TARTALOM 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 5 1.1.

Részletesebben

LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014.

LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014. LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA H á z i r e n d 2013/2014. A házirend célja A nevelőtestület és a tanulókat képviselő diákönkormányzat által meghatározott házirend biztosítja az intézmény közösségi életének

Részletesebben

K o s s u t h L a j o s Á l t a l á n o s I s k o l a. I. Tartalomjegyzék

K o s s u t h L a j o s Á l t a l á n o s I s k o l a. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék II. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 III. AZ ISKOLA NAGYOBB TANULÓKÖZÖSSÉGE... 3 IV. JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK... 3 IV.1. A TANULÓK JOGAI... 3 IV.2. TANULÓI JOGOK GYAKORLÁSA... 5 IV.3. A TANULÓ

Részletesebben

HÁZIREND. 1. A házirend célja és feladata

HÁZIREND. 1. A házirend célja és feladata 1 amely a Kossuth Lajos Általános Iskola ( OM azonosító: 35104 ) tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1. A házirend célja és feladata 1.1.

Részletesebben

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 1 VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2 Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a szépre való hajlam, a harmonikus

Részletesebben

AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Együttműködési megállapodás 1.sz.melléklet Együttműködési megállapodás mely létrejött az I. István Szakképző Iskola nevelőtestülete

Részletesebben

Az iskola fegyelmi szabályzata

Az iskola fegyelmi szabályzata 1. A tanulói hiányzások igazolása Az iskola fegyelmi szabályzata a/ A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását az időtartamra vonatkozó szülő

Részletesebben

Tagintézmény vezető tel/fax: (42) 595 677. E mail: suli@herman oros.sulinet.hu. Bem József Általános Iskola Herman Ottó Tagiskola HÁZIRENDJE

Tagintézmény vezető tel/fax: (42) 595 677. E mail: suli@herman oros.sulinet.hu. Bem József Általános Iskola Herman Ottó Tagiskola HÁZIRENDJE B E M J Ó Z S E F Á L T A L Á N O S I S K O L A H E R M A N O T T Ó T A G I S K O L Á J A 4551 Nyíregyháza Oros, F ő u. 60. Tagintézmény vezető tel/fax: (42) 595 677 E mail: suli@herman oros.sulinet.hu

Részletesebben

ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 1 ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Hatos Tiborné intézményvezető helyettes Hatályba lépés időpontja: 2014. január 1. 1 2 Tartalom I. Bevezető rendelkezések... 4 1. A házirend célja...

Részletesebben

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza HÁZIREND mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a jogszabályok előírásai alapján A házirend célja és feladata

Részletesebben

HÁZIREND. ECSER 2.sz. NAGYKÖZSÉGI ÓVODA 2233 ECSER ANDRÁSSY u. 11-13. A HÁZIRENDET ELFOGADTA: AZ ÓVODA NEVELŐTESTÜLETE

HÁZIREND. ECSER 2.sz. NAGYKÖZSÉGI ÓVODA 2233 ECSER ANDRÁSSY u. 11-13. A HÁZIRENDET ELFOGADTA: AZ ÓVODA NEVELŐTESTÜLETE HÁZIREND ECSER 2.sz. NAGYKÖZSÉGI ÓVODA 2233 ECSER ANDRÁSSY u. 11-13. A HÁZIRENDET ELFOGADTA: AZ ÓVODA NEVELŐTESTÜLETE TARTALOM BEVEZETŐ A HÁZIREND JOGI SZABÁLYOZÁSA Jogszabályi háttér A házirend mint jogi

Részletesebben

NAPKORI JÓSIKA MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA NAPKORER JÓSIKA MIKLÓS GRUNDSCHULE. OM azonosító: 033579 HÁZIRENDJE. Napkor, 2015. augusztus 31.

NAPKORI JÓSIKA MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA NAPKORER JÓSIKA MIKLÓS GRUNDSCHULE. OM azonosító: 033579 HÁZIRENDJE. Napkor, 2015. augusztus 31. NAPKORI JÓSIKA MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA NAPKORER JÓSIKA MIKLÓS GRUNDSCHULE OM azonosító: 033579 HÁZIRENDJE Napkor, 2015. augusztus 31. Készítette: Tudlik Ferenc igazgató Házirend mely a Napkori Jósika Miklós

Részletesebben

A SZEKSZÁRDI DIENES VALÉRIA ÁLTALÁNOS ISKOLA VALÉRIA DIENES GRUNDSCHULE HÁZIRENDJE. Szekszárd, 2014. 12. 15. Simon Andrea intézményvezető

A SZEKSZÁRDI DIENES VALÉRIA ÁLTALÁNOS ISKOLA VALÉRIA DIENES GRUNDSCHULE HÁZIRENDJE. Szekszárd, 2014. 12. 15. Simon Andrea intézményvezető A SZEKSZÁRDI DIENES VALÉRIA ÁLTALÁNOS ISKOLA VALÉRIA DIENES GRUNDSCHULE HÁZIRENDJE Szekszárd, 2014. 12. 15. Simon Andrea intézményvezető 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 4 1.1 Az intézmény

Részletesebben

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév 1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E 2012/2013-as tanév Tanulóink eredményes munkája érdekében a Házirend betartása és betartatása, a benne rögzített

Részletesebben

Az iskola házirendje

Az iskola házirendje Az iskola házirendje Debreczeni Márton Szakképző Iskola Házirend Az intézmény székhelye: 3518 Miskolc, Debreczeni Márton tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 029340 Az intézmény felügyeletei szerve: Miskolc

Részletesebben

HÁZIRENDJE. A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród. Készítette: Kozma Andrea igazgató

HÁZIRENDJE. A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród. Készítette: Kozma Andrea igazgató A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród HÁZIRENDJE Készítette: Kozma Andrea igazgató Hatályba lépés időpontja: 2008.szeptember 1. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda

Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda 2769 Tápiószőlős, Kossuth L. út 3. / Fax: 53/585 538; 53/585 539 E-mail: halesz@t-online.hu OM azonosító: 201823 TÁPIÓSZŐLŐS-ÚJSZILVÁS REFORMÁTUS

Részletesebben

Osztályfőnöki órák óra. Tűz és balesetvédelem Házirend: alapvető szabályok BLZS

Osztályfőnöki órák óra. Tűz és balesetvédelem Házirend: alapvető szabályok BLZS Osztályfőnöki órák 2-3. óra Tűz és balesetvédelem Házirend: alapvető szabályok 1. Jelzés Tűzvédelem! 2. Tanterem becsukni 3. Az mellett ülők szabaddá teszik a kijáratot (táska, füzet) összeszedjük 5. Fegyelmezetten,

Részletesebben

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Hajdúsámson, 2012. szeptember. Készítette: Módis Tamás

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Hajdúsámson, 2012. szeptember. Készítette: Módis Tamás II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4251 Hajdúsámson, Kossuth u. 2-8. 52/590-400 Fax: 52/590-407 hsamsonisk@t-online.hu DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Részletesebben

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén,

Részletesebben

HÁZIREND 2013. Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola

HÁZIREND 2013. Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND 2013 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 2013 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje. Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig

Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje. Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig 5 Tartalomjegyzék I. Preambulum...6 1. Intézményi adatok...6 2. A házirend célja és feladata...6

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK I. AZ 5. SZ. ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELADATELLÁTÁSRA VONATKOZÓAN. 2

TARTALOMJEGYZÉK I. AZ 5. SZ. ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELADATELLÁTÁSRA VONATKOZÓAN. 2 TARTALOMJEGYZÉK I. AZ 5. SZ. ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELADATELLÁTÁSRA VONATKOZÓAN. 2 I.1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK.2 I.2. AZ ISKOLA NAGYOBB TANULÓKÖZÖSSÉGE..3 I.3. JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK..3

Részletesebben

A M o hács Térs é gi Általános Iskola HÁZI R E N D JE

A M o hács Térs é gi Általános Iskola HÁZI R E N D JE A M o hács Térs é gi Általános Iskola HÁZI R E N D JE mely a tanulói jogok gyakorlásának, illetve a kötelezettségek végrehajtásának módját, továbbá az iskola által elvárt viselkedés szabályait tartalmazza

Részletesebben

SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011.

SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011. 1 SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011. Sorszáma: Változások átvezetésére - kötelezett: - nem kötelezett: A Házirend a SIPKAY

Részletesebben

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013.

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. HÁZIREND 2013 József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 1 1. Bevezető... 1 2. A házirend

Részletesebben

HÁZIREND. Ráday Pál Gimnázium Intézményegység. Péceli Integrált Oktatási Központ. Intézmény neve: Intézményegység: PIOK Ráday Pál Gimnázium

HÁZIREND. Ráday Pál Gimnázium Intézményegység. Péceli Integrált Oktatási Központ. Intézmény neve: Intézményegység: PIOK Ráday Pál Gimnázium Ráday Pál Gimnázium Intézményegység Péceli Integrált Oktatási Központ 2119 Pécel, Kossuth tér 7. T.: 28/547-790, Fax: 547-791 Főigazgató: Forgács Tiborné 2119 Pécel, Kossuth tér 7.sz. Telefon: 06-28/662-048

Részletesebben

Házirend 1. Bevezetés 2. Az iskola munkarendje

Házirend 1. Bevezetés 2. Az iskola munkarendje Házirend Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend, Rákóczi u. 2. OM: 036745 1. Bevezetés 1.1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (továbbiakban Nkt.) 25..(3.) bekezdésének előírása

Részletesebben

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 HÁZIREND Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 Tartalom 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. A Házirend célja, feladata... 4 1.2. A Házirend

Részletesebben

DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Kaposszekcsői Általános Iskolája

DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Kaposszekcsői Általános Iskolája DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Cím: 7361 Kaposszekcső, Táncsics Mihály u. 22. Telefon: +36-74-565-653 Fax: +36-74-466-537 E-mail: kaposkola@freemail.hu OM-azonosító: 036393

Részletesebben

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az

Részletesebben

Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje. 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491

Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje. 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491 Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491 TARTALOMJEGYZÉK Jogszabályi háttér:... 3 A házirend célja és

Részletesebben

Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola 1077 Budapest Dohány u. 32. : 322-1663

Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola 1077 Budapest Dohány u. 32. : 322-1663 Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola 1077 Budapest Dohány u. 32. : 322-1663 Telephely: 1071 Damjanich u. 6. / fax 322-7694 és 1073 Kertész u. 30. E-mail: info@miskola.hu Honlap:

Részletesebben

HÁZIREND. Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola 2014.06.01.

HÁZIREND. Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola 2014.06.01. 2014 HÁZIREND Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola 0 2014.06.01. Tartalomjegyzék Bevezető... 2 1. Intézménybe való beiratkozás... 3 2. A tanítás és az iskola rendje... 3 2.1. Iskolába érkezés:...

Részletesebben

Kis Bálint Református Általános Iskola Házirend 1 HÁZIREND

Kis Bálint Református Általános Iskola Házirend 1 HÁZIREND Kis Bálint Református Általános Iskola Házirend 1 HÁZIREND amely a vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza az érvényben lévő magasabb rendű

Részletesebben

Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola HÁZIREND 2015. Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita 4065 Újszentmargita, Hunyadi u.5.

Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola HÁZIREND 2015. Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita 4065 Újszentmargita, Hunyadi u.5. Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola KLIK 080002 OM 031191 4065 Újszentmargita, Hunyadi u. 5. /fax.: 52/214-104 e-mail: hunyadiiskola@gmail.com HÁZIREND 2015 Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita

Részletesebben

A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE - GÖNYŰ, 2004. NOVEMBER - A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola

Részletesebben

Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 4400 NYÍREGYHÁZA Báthory út 30.

Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 4400 NYÍREGYHÁZA Báthory út 30. Göllesz Viktor Speciális Szakiskola, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 4400 NYÍREGYHÁZA Báthory út 30. HÁZIREND OM azonosító 038396 2011. Tartalomjegyzék: A házirend elfogadás

Részletesebben

HÁZIREND. amely a. Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

HÁZIREND. amely a. Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza HÁZIREND amely a Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 2008. A házirend célja és feladata 1. A

Részletesebben

Iskolai magatartási szabályok 2015.

Iskolai magatartási szabályok 2015. Iskolai magatartási szabályok 2015. Az Iskola Szakmai Programjának melléklete Hatályba lépett: 2015. I. Bevezetés Az intézetben tartózkodó fiatalok kortól és iskolai végzettségtől függetlenül általános

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat. Házirend. Tartalomjegyzék

Szervezeti és Működési Szabályzat. Házirend. Tartalomjegyzék Házirend Tartalomjegyzék A házirend célja és feladata...2 A Gróf Széchenyi István Általános iskola házirendjének elfogadása és jóváhagyása...2 1. A házirend hatálya...3 2. A házirend nyilvánossága...3

Részletesebben

OM 034993. Grundschule in Gazdagrét. A Házirend tartalomjegyzéke. Készítette: az iskola nevelőtestülete. Hatályba lépés időpontja: 2012. szeptember 1.

OM 034993. Grundschule in Gazdagrét. A Házirend tartalomjegyzéke. Készítette: az iskola nevelőtestülete. Hatályba lépés időpontja: 2012. szeptember 1. OM 034993 GAZDAGRÉT-TÖRÖKUGRATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA Grundschule in Gazdagrét 1118 BUDAPEST, Törökugrató u. 15. sz. JE Készítette: az iskola nevelőtestülete Hatályba lépés időpontja: 2012. szeptember 1. A

Részletesebben

A házirend célja és feladata

A házirend célja és feladata 1 Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola 1147 Budapest, Telepes utca 32. OM azonosító: 035057 HÁZIREND Budapest, 2013. december 13.. Csermendyné Rapatyi Mária igazgató A házirend célja

Részletesebben

HÁZIREND ESZTERGÁLY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

HÁZIREND ESZTERGÁLY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND ESZTERGÁLY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 032413 Csomád 2013. Tartalom 1Bevezető rendelkezések...4 2Jogok és kötelességek...5 2.1A tanulók jogai...5 2.2A tanulói jogok gyakorlása...6 2.3A

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG Reményhír Szakképző Iskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG HÁZIREND 2014 1 Tartalom 1 A tanulók mindennapi életét meghatározó szabályok...3 1.1 A tanulók

Részletesebben

Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel

Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel Ceglédberceli Általános Művelődési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Ceglédbercel OM azonosító: 201 365 2737 Ceglédbercel, Pesti út 160. Tel./ fax: 53/ 378

Részletesebben

Házirend. Pedagógiai Program

Házirend. Pedagógiai Program Házirend Pedagógiai Program 2016 Tartalomjegyzék I. A házirenddel kapcsolatos alapelvek 3 1.1. A Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola házirendjének célja 3 1.2. A házirend hatálya 3 1.3. A házirend

Részletesebben

HÁZIREND. Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola

HÁZIREND. Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola HÁZIREND Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola Bevezető rendelkezések A házirend az iskola diákjainak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása

Részletesebben

Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ

Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ DÖK székhelye: Bakonycsernye Rákóczi út 37. Az iskolai diákönkormányzat a diákok érdekképviseleti szerve, mely választott tagokkal, saját SZMSZ alapján

Részletesebben

MAGISTER GIMNÁZIUM. szabályzata. Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: Kft.

MAGISTER GIMNÁZIUM. szabályzata. Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: Kft. Intézmény neve: Szabályzat típusa: MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM Szülői szervezet működési szabályzata Intézmény székhelye, címe: 3530 Miskolc, Görgey A. utca 5. Intézmény OM-azonosítója: 201251 Intézmény

Részletesebben

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik! SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!) 1. Bevezetés 2. Jogok, kötelességek 3. Jutalmazás, értékelés

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda

H Á Z I R E N D. Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda H Á Z I R E N D Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 2008 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések...3 1.1 Az intézmény adatai...3 1.2 Személyi hatálya...3

Részletesebben

SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA

SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA HÁZIREND Mely a SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 1.ÁLTALÁNOS ELVEK

Részletesebben

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D A Révfülöpi Általános Iskola házirendje - a hatályos jogszabályok alapján - megállapítja a tanulói jogok és kötelességek

Részletesebben

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola

HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola HÁZIREND mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján

Részletesebben

PANNON OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ALSÓSZENTIVÁNI TAGINTÉZMÉNYÉNEK HÁZIRENDJE. Jóváhagyta: Humán-Pszicho 2002 Kht.

PANNON OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ALSÓSZENTIVÁNI TAGINTÉZMÉNYÉNEK HÁZIRENDJE. Jóváhagyta: Humán-Pszicho 2002 Kht. Pannon Oktatási Központ Általános és Szakképző Iskola Alsószentiváni Tagintézménye Cím: H-7012 Alsószentiván, Béke út 112. Tel.: 06-25-504-710; Fax: 06-25-504-711 e-mail: iskola@bela-aszentivan.sulinet.hu

Részletesebben

ISKOLAI HÁZIREND. OM azonosító: 037735. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5.

ISKOLAI HÁZIREND. OM azonosító: 037735. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5. Móra Ferenc tagiskolája Püspökszilágy, Kossuth Lajos u. 13. OM azonosító: 037735 ISKOLAI HÁZIREND Átdolgozva: közoktatási szakértő véleménye alapján

Részletesebben

Közzétételi lista 2014/2015

Közzétételi lista 2014/2015 Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG

Részletesebben

MARCALVÁROSI ARANY JÁNOS ANGOL-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA. OM azonosító: 030523 HÁZIRENDJE

MARCALVÁROSI ARANY JÁNOS ANGOL-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA. OM azonosító: 030523 HÁZIRENDJE MARCALVÁROSI ARANY JÁNOS ANGOL-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 030523 HÁZIRENDJE Készült: 2013. május 15. Hatályba lépés időpontja: 2013. szeptember 1. Következő felülvizsgálat:

Részletesebben

HÁZIRENDJE. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA

HÁZIRENDJE. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Házirendje 2015 TISZAALPÁRI ÁRPÁD FEJEDELEM ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Hatályba lépés időpontja: 2015.december 4. Tartalom 1. Bevezetés... 4 1.1. A házirend

Részletesebben

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD OM AZONOSÍTÓ: 032551 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az emberi erőforrások miniszterének 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ

Részletesebben

Fóti Fáy András Általános Iskola

Fóti Fáy András Általános Iskola Fóti Fáy András Általános Iskola 2151 Fót, Vásár tér 1. Telefon: 06-27-537-620 Telefax: 06-27-537-629 E-mail: info@fay.suli.hu www.fay.suli.hu Igazgató: Kakuk Zsolt OM azonosító: 032347 Házirend 2014.

Részletesebben

A KISKUNMAJSAI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE

A KISKUNMAJSAI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE A KISKUNMAJSAI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE 2014 2 Az intézmény tanköteles korú gyermekeinek jogaira, kötelezettségeire, ellátására, a szülőkkel

Részletesebben

Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND. Vasad,2013. március 28.

Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND. Vasad,2013. március 28. Vasadi Általános Iskola 2211 Vasad,Petőfi S.u.30. OM: 032514 HÁZIREND Vasad,2013. március 28. A V A S A D I Á L T A L Á N O S I S K O L A H Á Z I R E N D JE mely a tanulói jogok gyakorlásának, illetve

Részletesebben

Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND. Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5.

Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND. Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5. Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5. Készítette: Dr. Radványiné Varga Andrea igazgató 1 HÁZIREND, mely a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola

Részletesebben

LázárErvin Általános Iskola

LázárErvin Általános Iskola LázárErvin Általános Iskola Szülői szervezet működési szabályzata 5.sz melléklet Budapest 1043 Erzsébet utca 31 OM-azonosítója: 034862 Intézmény fenntartója:klebersberg Intézményfenntartó Központ Intézmény

Részletesebben

Házirend. Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI

Házirend. Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI 2015 Házirend Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI OM azonosító: 100534 1153 Budapest, Bocskai u. 70 Hatályos: 2015. szeptember 1. TARTALOM 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. Adatok...

Részletesebben

Aparhanti Általános Iskola OM: 036300. 7186 Aparhant, Rákóczi u.4. Házirend 2013.

Aparhanti Általános Iskola OM: 036300. 7186 Aparhant, Rákóczi u.4. Házirend 2013. Aparhanti Általános Iskola OM: 036300 7186 Aparhant, Rákóczi u.4. Házirend 2013. 2 I. Bevezető rendelkezések 1. Jelen Házirend közös rendelkezései érvényesek az Aparhanti Általános Iskola teljes területén,

Részletesebben

Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, szeptember

Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, szeptember Dusnok Fajsz Általános Iskola Házirend GorbayNagy Tihamér Intézményvezető Dusnok, 2018. szeptember 01. 1 HÁZIREND I. A házirend hatálya: Ez a házirend a dusnoki általános iskolába járó tanulókra vonatkozik.

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola A közoktatási intézmény eredményességéről, személyi és tárgyi feltételeihez kapcsolódó információkról szükséges a szülőket tájékoztatni.

Részletesebben