A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésével érintett kistérségek főbb statisztikai jellemzői

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésével érintett kistérségek főbb statisztikai jellemzői"

Átírás

1 SÁNDOR ISTVÁN VÉGH LAJOSNÉ A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésével érintett kistérségek főbb statisztikai jellemzői Az utóbbi években a Tiszán levonuló rekordmagasságú árhullámok, a kiterjedt belvizek, ugyanakkor az ezzel párhuzamosan jelentkező aszályok és következményükként az öntözési problémák, továbbá a folyót és mellékfolyóit ért vízminőségi tragédiák fokozottan irányították a figyelmet a Tisza mente felé. Egyre inkább érlelődött az elhatározás, hogy a vízügyi kérdések megoldását össze kell hangolni komplex vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási programmal, mérsékelve ezzel a térség társadalmi-gazdasági elmaradottságát. A 2003 tavaszán megalkotott kormányhatározat ilyen összetett fejlesztési program kidolgozását indította el. A kormánydöntés szerint a hullámtéri rehabilitáció, az első ütemben megépülő 8 árapasztó tározó beruházási költsége a Vásárhelyi-terv megvalósítására szánt 135 milliárd forint felét tenné ki, az összeg másik felét munkahelyteremtésre, újfajta gazdálkodási módszerek bevezetésére, infrastrukturális célokra kell költeni. A program célterületét a vízügyi szempontokat figyelembe véve határolták le, ez lényegében a Tisza és mellékfolyóinak árterét öleli fel, amelyet a vízügyi szakemberek esetenként pocsolyatérkép -nek is neveznek. Ez a terület az ország egynegyede, közel km 2, 9 megyét, 51 kistérséget érint részben vagy egészben. A statisztikai kategóriákkal nehezen körvonalazható terület megyerészekből áll össze, és a kistérségi szintet nézve is mindössze 15 tartozik hozzá teljes egészében. Az elemzés, ahol ez lehetséges volt, települési adatokból indult ki, ezekből álltak össze a kistérségek, illetve az érintett kistérségrészek információi (1. ábra) A kistérségek általános helyzete, fejlettsége Az 1990-es évek elején a rendszerváltozást követő transzformációs válság a Tisza mentén nagyobb gazdasági visszaeséssel járt, és hosszabb volt, mint az országban általában: a fejlődés pedig itt később és kisebb ütemben bontakozott ki. A térség a gazdaság szerkezetéből, az erőforrások szűkösségéből adódóan a piacgazdaság újszerű kihívásaira nehezen reagált, a relatív elmaradás folyamatos volt. A fontosabb fejlettségi mutatók alapján a viszonylagos lemaradást a térségbe fokozottan áramló különböző célú területfejlesztési pénzeszközök legfeljebb mérsékelni tudták, megállítani nem. Mindezeket alá- Az elemzés a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság részére a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztését megalapozó helyzetelemzés részeként a KSH Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász- Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságok együttműködésével készített munkaanyag felhasználásával készült. A cikk a Magyar Statisztikai Társaság Területi Statisztikai Szakosztályának konferenciáján (Budapest, június 9.) elhangzott előadás szerkesztett változata.

2 460 SÁNDOR ISTVÁN VÉGH LAJOSNÉ támasztja a bruttó hazai termék (GDP) alakulása. A Tisza mentéhez szorosabban tartozó nyolc keleti megyében 1995-ben az országos GDP háromtizedét, hét évvel később, 2002-ben már csak egynegyedét állították elő, így akkor az egy lakosra jutó bruttó hazai termék az országos szint kétharmadát tette ki (2. ábra) Statisztikai kistérségek a Tisza mentén, ábra Sátoraljaújhelyi Sárospataki Kisvárdai Bodrogközi Vásárosnaményi Tokaji Szerencsi Ibrány-Nagyhalászi Miskolci Tiszavasvári Baktalórántházai Fehérgyarmati Tiszaújvárosi Nyíregyházai Mátészalkai Mezőkövesdi Polgári Csengeri Mezőcsáti Hajdúböszörményi Füzesabonyi Balmazújvárosi Hevesi Jászberényi Tiszafüredi Hajdúszoboszlói Nagykátai Derecske-létavértesi Püspökladányi Karcagi Szolnoki Ceglédi Törökszentmiklósi Berettyóújfalui Mezőtúri Szeghalomi Kecskeméti Kunszentmártoni Békési Sarkadi Szarvasi Kiskunfélegyházai Szentesi Csongrádi Békéscsabai Orosházai Gyulai Kisteleki Hódmezővásárhelyi Szegedi Makói A Tisza mente relatíve legkedvezőbb gazdasági pozíciójú megyéjében, Csongrádban az egy főre jutó GDP az országos átlag százalékában között 16 százalékponttal, 77%-ra esett vissza, a másik oldalon, a legalacsonyabb szinten produkáló Szabolcs-Szatmár-Beregben a 6 százalékpontos csökkenés után 54%-os arány alakult ki. A közbülső fejlettségi sávba tartozó együtt említett megyék közül Békésben és Borsod- Abaúj-Zemplénben az elmaradás üteme közel állt a Csongrádihoz, 10% körüli volt Jász- Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyében, mérsékeltebbet pedig 1 4%-ot Hevesben és Hajdú-Biharban jeleztek az adatok. A Vásárhelyi-terv hatásterületének egészében növekvő fejlettségbeli lemaradása mellett az egyes településtípusok, kistérségek még inkább az egyes települések szintjén

3 KISTÉRSÉGEK A TISZA MENTÉN 461 eltérő társadalmi-gazdasági változások és helyzetek regisztrálhatók. A lakosság jövedelmi viszonyai alapján, és az előzőekben említetteknél kétszer nagyobb időhorizontra viszszatekintve elsősorban a falvak lemaradása mutatható ki. Az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) az országos átlag százalékában, a Tisza mente megyéiben, ábra % Csongrád megye Bács-Kiskun, Békés, Borsod- Abaúj-Zemplén, Heves, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun- Szolnok megye Szabolcs-Szatmár-Bereg megye között a Tisza menti térségben élők jövedelmi pozíciója az egy főre jutó adóköteles jövedelemnek a magyarországi vidéki átlaghoz viszonyított arányával mérve a falvakban 10 százalékponttal, a városokban 3-mal romlott. Az összességében 5 százalékpontnyi visszaesés úgy alakult ki, hogy a falvakra az időszak első felében folyamatos pozícióvesztés volt jellemző, 1995-től pedig lényegében nem változott a helyzet. A városlakók jövedelmi viszonyai az említett összehasonlítás alapján e két időperiódus közül az elsőben némileg javultak, majd ezt követően ennél valamivel nagyobb arányban kedvezőtlenebbé váltak. Mindezek után 1992-ben a Tisza menti községekben az országosan jellemző vidéki átlagjövedelem kétharmadánál is kevesebbel gazdálkodhattak, a városlakók pedig a vidéki átlagnál csak néhány százalékkal éltek kevesebből. A területi fejlettségi különbségek mérséklését célzó különböző alapok, pénzeszközök felosztásához a KSH rendszeresen minősíti a kistérségek helyzetét. A gazdasági, infrastrukturális, társadalmi-szociális és foglalkoztatási helyzetet tükröző 19 indikátor alapján komplex mutatószámot alakítanak ki, amelyek értéke a 2004-től érvényes kistérségi lehatárolás szerint az ország 168 kistérségében 1,44 és 4,24 között változott. A Tisza mentét érintő 51 kistérség fejlettségi mutatója 1,58 és 4,07 között helyezkedett el, társadalmi-gazdasági szempontból legelmaradottabbnak a Bodrogközi, a legfejlet-

4 462 SÁNDOR ISTVÁN VÉGH LAJOSNÉ tebbnek a Szegedi kistérség mutatkozott, a súlyozás nélkül számított országos (2,95) átlag alatti fejlettségi jelzőszáma 35 kistérségnek volt, ezek minősültek relatíve elmaradottnak. A Tisza mente kistérségeinek fejlettsége, táblázat Komplex fejlettségi mutató 2,55 (leghátrányosabb helyzetűek) 2,55 2,95 (elmaradottak) 2,95 (országos átlag felettiek) Kistérségek a mutatók növekvő sorrendjében (a Tisza mentéhez tartozó települések száma) Baktalórántházai (1), Balmazújvárosi (4), Berettyóújfalui (28), Bodrogközi (17), Csengeri (11), Fehérgyarmati (49), Hevesi (4), Ibrány Nagyhalászi (16), Kisteleki (3), Kunszentmártoni (11), Mátészalkai (17), Mezőcsáti (7), Polgári (6), Püspökladányi (13), Sarkadi (8), Sárospataki (10), Szeghalomi (9), Szerencsi (8), Tiszafüredi (13), Tokaji (10), Vásárosnaményi (25) Békési (9), Csongrádi (4), Derecske Létavértesi (4), Füzesabonyi (3), Jászberényi (8), Karcagi (5), Kisvárdai (22), Makói (12), Mezőkövesdi (5), Mezőtúri (5), Orosházai (2), Sátoraljaújhelyi (1), Tiszavasvári (10), Törökszentmiklósi (9) Békéscsabai (2), Ceglédi (4), Gyulai (2), Hajdúböszörményi (2), Hajdúszoboszlói (3), Hódmezővásárhelyi (4), Kecskeméti (3), Kiskunfélegyházai (1), Miskolci (1), Nagykátai (1), Nyíregyházai (1), Szarvasi (5), Szegedi (11), Szentesi (7), Szolnoki (17), Tiszaújvárosi (12) A Tisza mentéhez tartozó rész népessége 2002 végén, fő A társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott és így területfejlesztési szempontból kedvezményezett 35 térség közül 21-nek a komplex mutatója 2,55 alatti azaz nem éri el a legmagasabb, Budapestre jellemző 60%-át sem, kiemelt figyelmet érdemel, és az ország leghátrányosabb 48 kistérsége közé tartozik. Közülük a Tisza-völgyhöz tartozó települések adatát összegezve legnépesebb, ezer lakossal a Berettyóújfalui, a Fehérgyarmati, az Ibrány Nagyhalászi, a Kunszentmártoni, a Mátészalkai, a Püspökladányi, a Szeghalomi és a Tiszafüredi kistérség. Összesen közel en élnek a Tisza mente leghátrányosabb körzeteiben, ez a teljes Tisza menti népesség több mint egyharmada. Más kategóriát alkotva kiemelve a kistérségek köréből azokat, amelyekben a népesség több mint fele alacsony, 120 fő/km 2 -nél kisebb népsűrűségű településeken lakik, továbbá ahol az országos vidéki átlagnál jelentősebb a mezőgazdasági foglalkoztatottság, és ez átlag alatti jövedelemmel, valamint magas munkanélküliséggel párosul a körzetek közül 34 minősül vidékfejlesztési térségnek. Ez a kör lényegében megegyezik az elmaradottak csoportjával, de bővebb annál a Hajdúböszörményi és Hajdúszoboszlói, ellenben szűkebb a Sátoraljaújhelyi, a Jászberényi és Kisvárdai kistérséggel. Az egybeesés arra utal, hogy a Tisza mentén az urbanizáció alacsonyabb foka, a mezőgazdaság fokozottabb szerepe általában alacsonyabb infrastrukturális ellátottsággal, kedvezőtlenebb társadalmi-szociális helyzettel, gyengébb gazdasági mutatókkal, teljesítményekkel jár együtt, és a lemaradás, leszakadás elsősorban a kisvárosias, falusias térségre jellemző.

5 KISTÉRSÉGEK A TISZA MENTÉN 463 Az elmúlt évtizedben a jelentősebb fejlesztés, a külföldi tőke beáramlása elsősorban a megyeszékhelyeket érintette, és a vállalkozási aktivitás is itt volt intenzívebb. Szigetszerűen egyes kis- és középvárosokban például Tiszaújvárosban, Jászberényben, Hódmezővásárhelyen, Szentesen is érzékelhető ezeknek a tényezőknek a hatása, ahol a települések vonzáskörzetükkel együtt gazdaságilag dinamizálódtak, fejlődő-felzárkózó térséget alkotnak. A korábban említett területfejlesztési pénzeszközök, regionális és megyei szintre juttatott decentralizált alapok, amelyek elsősorban a gáz-, a csatorna-, az úthálózat építését szolgálták, természetesen az elmaradott kistérségekben is javították az életkörülményeket, az infrastrukturális ellátottságot, de a gazdaságot közvetlenül dinamizáló hatásuk még nemigen mutatható ki. A kistérségek fejlettsége, ábra Viszonylag fejlett Vidékfejlesztés térsége Társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott Társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott és vidékfejlesztés térsége A területfejlesztés szempontjából leghátrányosabb helyzetű A kistérségek társadalmi-gazdasági helyzetét jellemző komplex mutató alapján a Vásárhelyi-terv célterülete kettéválasztható a területfejlesztési szakemberek és kutatók által BB tengelynek nevezett Balassagyarmatot Békéscsabával összekötő vonallal, ettől felfelé a Tisza mentén kedvezőtlenebbek, dél felé haladva pedig jobbak az általános fejlettségi mutatók, és mint a későbbiekben látni fogjuk, ez a megállapítás a jelzőszám egyes komponenseire is többnyire igaz. A kép a települési szintű azonban a kistérségeket jellemzőhöz hasonló elvek alapján képzett fejlettségi mutatók szerint is karakterisztikus, de árnyaltabb az előzőnél. Egyes

6 464 SÁNDOR ISTVÁN VÉGH LAJOSNÉ jobb pozíciójú térségekből ugyanis elmaradott települések tartozhatnak a Tiszavölgyhöz, másrészt a kedvezőtlen helyzetű, folyó menti kistérségekben kiemelkedhetnek egyes települések általában a központok és a városok, amelyek relatíve jobb helyzetűek. Például az említett, átlagosnál fejlettebb Tiszaújvárosi kistérségből 5 igen hátrányos helyzetű település tartozik a Tisza mentéhez, ugyanakkor a legalacsonyabb mutatóval rendelkező Bodrogközben 3 helység nem minősül elmaradottnak. 4. ábra Társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, és az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések, 2003 magas munkanélküliségű elmaradott nem a leghátrányosabb kistérséghez tartozó elmaradott és magas munkanélküliségű a leghátrányosabb kistérséghez tartozó elmaradott és magas munkanélküliségű A Tisza-térséget alkotó 445 településből a fejlettséget jelző komplex mutató alapján 184 minősült elmaradottnak, 270-et az országos átlagot lényegesen meghaladó, 10% feletti munkanélküliség sújtott, a két kör közös halmazaként pedig 155-re mindkettő jellemző volt, azaz lakosai többszörösen hátrányos helyzetben éltek. A kedvezőtlen helyzetű települések erősen koncentrálódnak a Tisza folyó két partjának viszonylag nem túl széles sávjára, annak is az északi és középső szakaszára. Hasonló koncentráció figyelhető meg a Körösök vidékén is. Ellenkező előjellel, viszonylag homogén fejlettségű kistérségek, kistérségrészek helyezkednek el a Vásárhelyi-terv tervezési területének északkelet délnyugat irányú középvonalában.

7 KISTÉRSÉGEK A TISZA MENTÉN 465 A településhálózat és a népesség jellemzői A Tisza mentét alkotó kistérségekben, illetve kistérségrészekben 64 város, 220 közepes méretű nagyközség, továbbá 161 aprófalu található. Az főt csak három megyeszékhely Békéscsaba, Szeged, Szolnok lakossága haladja meg, és Hódmezővásárhelyé megközelíti. Ezek mellett sok funkcióval bíró, a vonzott településekről jól megközelíthető kistérségi központok elsősorban a térség déli felén találhatók. Az északi részen számos körzet központja nél kevesebb lakosú város, amelyek egy-két évtizede kaptak városi rangot, gazdasági-foglalkoztatási és ellátásiszolgáltatási funkcióik hiányosak. Az aprófalvak és problémáik döntően Beregben és Szatmárban jellemzőek. A településhálózat jellegével összefüggésben a térség átlagos népsűrűsége viszonylag alacsony, 77 fő/km 2, az országos héttizede. Mindössze 36 település laksűrűsége magasabb a kritériumként gyakran használt 120-nál. Körzetenként nézve a legritkábban lakott részek 50 fő/km 2 alatti mutatókkal a Balmazújvárosi, a Berettyóújfalui, a Bodrogközi, a Füzesabonyi, a Hevesi, a Kisteleki, a Mezőcsáti, a Mezőkövesdi, a Mezőtúri, a Polgári, a Szeghalomi és a Tiszafüredi kistérségek, illetve ezeknek a Tisza mentéhez sorolt települései. 120-nál többen, vagy közel annyian élnek 1 km 2 területen a megyeszékhelyek vonzásközpontjain kívül a gyulai, a szentesi, a tiszaújvárosi, a kisvárdai, a mátészalkai részeken, a Miskolci kistérségből ide tartozó Körömben, Sátoraljaújhelyen és a Nyíregyházai kistérségből a Tisza-völgyhöz egyedül kapcsolódó Kótajban. A településhálózat jellegével, a népsűrűséggel, az ellátási funkciók hiányával vagy sokszínűségével összefüggésben a települések kapcsolatrendszere kistérségenként igen különböző. Bizonyos fokig jelzi ezt az úgynevezett komplex életminőségi, elérési mutató, amelyben együttesen jut kifejezésre a körzetbe tartozó egyes települések és a legközelebbi megyeközpont, továbbá kistérségi központ megközelíthetősége, illetve a települések ellátottsági szintje. Az utóbbi azt fejezi ki, hogy az adott településeken élők mennyire kényszerülnek rá a különböző központok felkeresésére. A komplex mutató magasabb értéke jobb elérhetőséget jelent, maximuma 5,00. Kiemelve a körzetek közül a Tisza mentén jelentősebb számú településsel vagy népességgel bírókat, és az életminőségi, elérési mutatók szélső értékeit nézve, leginkább rákényszerülnek a legközelebbi megyeközpontban vagy kistérségi centrumban lévő szolgáltatások igénybevételére, és egyben legnehezebben tudják megközelíteni azokat a Bodrog mentén, a Tisza felső szakaszával érintkező, valamint a Berettyó mellett elhelyezkedő, továbbá a Tiszafüredi és Kunszentmártoni kistérségek lakosai. E területen a települési kapcsolatok és együttműködés fejlesztésében talán még fokozottabb szerep és feladat hárul az év közben megalakult többcélú kistérségi társulásokra. A másik póluson a Budapesttel együtt számított országos átlaghoz közel álló, vagy azt meghaladó életminőségi, elérési mutatók ezzel együtt relatíve jó közlekedési feltételek jellemzőek Csongrádban, különösen a hódmezővásárhelyi szegedi részen, továbbá a másik két

8 466 SÁNDOR ISTVÁN VÉGH LAJOSNÉ megyeszékhely kistérségében, északra pedig a hajdúszoboszlói és tiszaújvárosi körzetben. 5. ábra A kistérségi komplex életminőségi, elérési mutatók szélső értéke kistérségenként (számított adat, 1999) * 5 4 országos átlag: 3, Bodrogközi Csengeri Fehérgyarmati Tiszafüredi Szeghalomi Berettyóújfalui Mátészalkai Vásárosnaményi Kunszentmártoni Sárospataki Tiszaújvárosi Hódmezővásárhelyi Szegedi Szentesi Szolnoki Békéscsabai Hajdúszoboszlói * Azon kistérségeket figyelembe véve, amelyekből jelentősebb számú település vagy több mint lakos a Tisza mentéhez tartozik. A Tisza-völgy lakónépessége a kedvezőtlen gazdasági és társadalmi pozíció mellett az elmúlt évtizedben kissé mérsékeltebben fogyott az országosnál között a csökkenés üteme 1,3%-ot tett ki és főt jelentett, így a legutóbbi népszámláláskor kerekítve 1,8 millióan éltek a térségben. A lakosság korösszetétele az országosnál fiatalabb, az öregedési index amely a 65 évesnél idősebbek és a 14 évesnél fiatalabbak arányát fejezi ki csaknem 10 százalékponttal alacsonyabb, mint a magyarországi, 100 gyermekkorúra így 82 idős jutott. A kistérségek egyharmadában 3%-nál nagyobb népességfogyás következett be, másik egyharmadában a térségi átlag körüli változás volt regisztrálható, a fennmaradó további harmadának lakossága pedig kisebb-nagyobb ütemben gyarapodott az 1990-es években. Az első csoportba a magas halandósági mutatók mellett érthető módon elsősorban az idősebb, az utóbbiba pedig főleg a fiatalabb lakosságú kistérségek tartoznak. A viszonylag idősebb lakosságú kistérségek közül a Kunszentmártoniban és a Mezőtúriban a születések és halálozások negatív egyenlegéhez elvándorlás is társult. Az utóbbi típusú népességfogyás a kistérségek egyharmadában volt jellemző, inkább az átlagos vagy annál fiatalabb korösszetételűekben mobilizálódott a lakosság.

9 KISTÉRSÉGEK A TISZA MENTÉN 467 A népesség alakulása és korösszetétele kistérségenként * 2. táblázat Öregedési index (65 évesnél idősebb népesség a 0 14 évesek %-ában) 90,0 70,0 90,0 70, évi lakónépesség az évi %-ában 97,0 97,0 100,0 100,0 Békési, Csongrádi, Gyulai, Hódmezővásárhelyi, Kunszentmártoni b), Makói, Mezőtúri b), Sarkadi b), Szentesi Bodrogközi b), Berettyóújfalui b), Mezőcsáti b), Tiszafüredi b), Tokaji Szarvasi Balmazújvárosi a) b), Csengeri, Fehérgyarmati, Hajdúszoboszlói, Karcagi b), Püspökladányi b), Szeghalomi, Szolnoki b), Törökszentmiklósi b), Vásárosnaményi b) Békéscsabai, Kecskeméti, Szegedi Ceglédi, Jászberényi b), Polgári, Tiszavasvári Sátoraljaújhelyi b) Mátészalkai b), Tiszaújvárosi a) b) Hajdúböszörményi a), Derecske Létavértesi a), Ibrány Nagyhalászi a), Kisvárdai a) b), Szerencsi a) * lakos fölötti kistérségek, illetve kistérségrészek.,, a) Természetes szaporodás. b) Elvándorlás. A fiatalabb népességű körzetek többségében a természetes szaporodás révén nőtt a lélekszám, a kisvárdai részen ez a jelentős elvándorlást is teljes egészében ellensúlyozni tudta, a Tiszaújvárosi és Balmazújvárosi kistérségekben azonban csak részben. A népesség alakulását a kistérségek fejlettségével összevetve a lakosság nagyobb arányú fogyása néhány kivétellel példa a Szentesi és Gyulai kistérség az elmaradott körzetekben jelentkezett. Fordítva azonban már nincs ilyen kapcsolat, mert nem általános, hogy a létszámgyarapodás a fejlettebbeknél jelentkezett; a 12 növekvő népességű kistérségből 7 elmaradottnak minősült, a fejlettebbekben a lélekszám a bevándorlás révén lett több. Az előzők arra utalnak, hogy a térség magyarországinál kisebb népességfogyása mögött nem a népességmegtartó képesség növekvő vagy változatlan mértéke áll, hanem más tényezők. Ilyen elem lehet, hogy az elöregedő körzetekből, településekről a lakosság nagy része már nem kényszerül munkavállalási céllal elvándorolni, a fiatalabbakból pedig a munkaképes korúak egy része képtelen a fejlettebb országrészbe költözni a lakásárak különbségei miatt. További népességalakító tényező a határon túli magyarok áttelepedése, és szerepe van annak is, hogy a Tisza mentén a roma népesség aránya másfélszerese az országosnak, körükben pedig a népesség reprodukciója magasabb az átlagosnál. A természetes szaporodás révén gyarapodó 5 kistérség közül a Szerencsiben, a Derecske Létavértesiben, az Ibrány Nagyhalásziban és a Kisvárdaiban a cigány lakosság aránya másfélszerese a térséget jellemző 3%-nak.

10 468 SÁNDOR ISTVÁN VÉGH LAJOSNÉ A évi népszámláláskor a tiszai kistérségekben lakók közül en vallották magukat a cigány etnikumhoz tartozónak. A többszörösen hátrányos helyzetű népességcsoport problémáinak megoldása a térségben fokozottan, egyes kistérségekben igen sürgetően jelentkezik. Erre utal, hogy a roma népesség közel fele 12 olyan körzetben koncentrálódik, ahol arányuk az átlagosnak 2 2,5-szerese legmagasabb a Bodrogköziben, ahol 11,5, valamint a Szerencsi, a Jászberényi, a Mátészalkai és Vásárosnaményi kistérségekben, ahol 7,7 7,9%, ezek a területek kivétel nélkül elmaradottak, a lakosság foglalkoztatási lehetőségei pedig nagyon szűkösek. A cigány népesség aránya, február ábra % 1,0 1 1,9 2 2,9 3 3,9 3,9 A Vásárhelyi-terv vidékfejlesztési programjának megvalósításakor, a gazdasági struktúra átalakításakor számolni kell azzal, hogy a folyamatosan emelkedő színvonal ellenére az iskolai végzettség a Tisza mentén elmarad az országostól, és kistérségenként igen különböző. A legalább érettségivel rendelkezők aránya 32, a diplomásoké 9%, ez 6 és 4%-kal marad el a magyarországitól. A kistérségi különbségeket jelzi, hogy a Bodrogköziben a népességnek mindössze 15%-a érettségizett, ugyanakkor Szeged körzetében minden második lakos. Egyes területeken az analfabetizmussal is számolni kell, a Fehér-

11 KISTÉRSÉGEK A TISZA MENTÉN 469 gyarmati és a Csengeri kistérségben a 10 évesnél idősebbek körében 2%-ot megközelítő az írástudatlanok aránya. A mezőgazdaságnak, azon belül az egyéni gazdaságoknak a térségben játszott fokozott szerepe, valamint a tervezett új típusú tájgazdálkodásra vonatkozó elképzelések miatt ki kell emelni, hogy az egyéni gazdaságokban dolgozó családi munkaerő 37%- ának egyáltalán nincs szakirányú végzettsége, sőt nem is régen foglalkozik mezőgazdasági tevékenységgel. A tervezett komoly strukturális váltás tehát a kistérségekben jelentős képzési, átképzési feladatokat vonhat maga után. A gazdaság helyzete Az elemzés első részében érintettük a Tisza mente gazdasági teljesítményének alakulását, és utaltunk kedvezőtlen és romló pozíciójára. Az e mögött álló több tényező között feltűnik a külföldi tőke alacsony gazdaságélénkítő szerepe. A Tisza-térséget alkotó, illetve ahhoz szorosabban kötődő 8 keleti megyébe 2002-ig 870 milliárd forint külföldi tőke áramlott. Az összeg az országosnak alig több mint egytizede, és nagyjából a keleti megyékben egy év alatt megvalósuló beruházások összegének felel meg. A kistérségek közel egyharmadában a külföldi tőke részaránya a jegyzett összes tőke 10%-ánál alacsonyabb volt, és mindössze egytizedében haladta meg az 50%-át. A területi allokáció alapján állítható, hogy vonzerőt elsősorban egyes ágazatok és tevékenységek jelentettek, kevés szerepe volt az országosnál alacsonyabb béreknek. A külső gazdasági tényezők számára az elmaradott térségben komparatív előnyt jelentő bérszínvonal a fejletlen infrastruktúrával párosulva tehát nem eléggé csábító, és a szerény fejlesztések nem adtak lendületet a gazdaságnak. A vállalkozási aktivitás, az 1000 lakosra jutó vállalkozások száma összefüggésben a jövedelmi helyzettel a tiszai térségben az országos háromnegyede, átlagosan 63, és körzetenként széles sávban szóródik. Igen alacsony (24 38) például a Bodrogközben, a Baktalórántházai és az Ibrány Nagyhalászi kistérségekben, ugyanakkor az országoshoz hasonló vagy annál is magasabb (85 102) Szeged, Szolnok, Békéscsaba körzetében. Mindez olyan szempontból is lényeges, hogy a szélesedő pályázati lehetőségeket valószínűleg elsősorban a fejlettebb kistérségek tudják majd kihasználni. A beruházásokról kistérségenként nem rendelkezünk statisztikai információkkal. A területfejlesztési alapok felhasználásából azonban arra lehet következtetni, hogy a gazdasági potenciál növelését, a versenyszféra megerősítését, bővítését közvetlenül szolgáló összegek volumenükben és arányaikban a fejlettebb térségekben domináltak, másokban az infrastruktúrát, az életkörülményeket javítók kaptak elsősorban nagyobb szerepet. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének igen fontos célterülete a mezőgazdaság fejlesztése, termelési struktúrájának átalakítása. A használt, közel 1,6 millió hektáros földterületnek mezőgazdasági szakemberek véleménye szerint négytizede közepes minőségű, és több mint fele igen jó termelési adottságú. Az előbbi kevésbé intenzíven, az utóbbi hosszabb távon is versenyképesen művelhető, így az ágazat hosszabb távon jelenthet gazdasági bázist a lakosság jelentős részének.

12 470 SÁNDOR ISTVÁN VÉGH LAJOSNÉ A termőterület felét egyéni gazdaságok művelik, a jövő szempontjából a figyelem több okból is elsősorban az ő tevékenységükre irányul, és képezi elsősorban a kritikus pontot. A térségben termelő gazdaság 99%-a egyéni, a tervezett tiszai árapasztó tározórendszer különösen Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében jelentős részük gazdálkodását befolyásolja majd. Az egyéni gazdák a évi felmérés szerint átlagosan mindössze 3 hektár termőterületet használtak, a térségben legmagasabb mutató, 4 4,5 hektár a tiszafüredi, a füzesabonyi, a szolnoki, a hódmezővásárhelyi és a tiszaújvárosi részeken volt számítható. Az egyéni gazdaságok több mint fele nem folytat árutermelést, négytizede a saját fogyasztás mellett értékesít is, és kevesebb mint egytizede kifejezetten árutermelő. A tevékenység céljából adódóan, és a rendszeresen jelentkező piaci zavarok miatt legnagyobb hányaduk hagyományos, vegyes termelési profillal működik, kizárólag növényt 30%-uk termel, csak állattartással is háromtizedük foglalkozik. Egyéni gazdasághoz tartozó személyek a népesség százalékában, ábra A gazdaságok súlyának és szerepének megítélésénél figyelembe kell venni, hogy kistérségenként igen eltérő arányban és számban, de átlagosan a lakosság 38%-a kötődik

13 KISTÉRSÉGEK A TISZA MENTÉN 471 hozzájuk. Ez összességében a gazdálkodón kívül a mezőgazdasági munkát végző vagy nem végző családtagokat beszámítva főt jelent. A gazdálkodásban ténylegesen félmillióan vesznek részt, aktív keresőként, nyugdíjasként, eltartottként, de fő 7% munkanélküli is tevékenykedik kisebb-nagyobb intenzitással a gazdaságokban (7. ábra). A lakosság igen magasnak minősíthető aránya, 60 70%-a kötődik többé-kevésbé az egyéni gazdaságokhoz az Orosházi, a Sarkadi, a Bodrogközi, a Kisteleki, a Berettyóújfalui, a Polgári, a Csengeri, a Fehérgyarmati és a Vásárosnaményi kistérségeknek a Tisza mentén lévő településein. A mezőgazdaságra utaltság legerősebb a Bodrogközben és Csenger körzetében, ahol a felső határérték mellett az is jellemző, hogy a népesség 37 38%-ának kizárólagos megélhetési forrását jelenti a gazdálkodás. A mezőgazdaságnak a magyarországi átlagnál fokozottabb szerepe mellett a Tisza mente iparosodottsága az egy lakosra jutó termeléssel mérve relatíve alacsony, az átlagot csak Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megye közelíti meg, a legalacsonyabb, forint körüli mutatóval Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg az országos felét éri el. Az ipar szerepét a foglalkoztatás oldaláról közelítve megállapítható, hogy a térségben a súlya lényegében azonos az országban általában jellemzővel: az összes foglalkoztatott egyharmadának ad munkát. Az ipar szerepének alakulása a foglalkoztatásban néhány kistérségben * 8. ábra % Az iparban foglalkoztatottak számának csökkenése között, % Az ipar és építőipar foglalkoztatottjai az összes foglalkoztatott %-ában, 2001 országos átlag: országos átlag: -45 * Kistérségek: 1. Sarkadi, 2. Mezőcsáti, 3. Szerencsi, 4. Tokaji, 5. Hajdúszoboszlói, 6. Karcagi, 7. Tiszafüredi, 8. Csengeri, 9. Ibrány Nagyhalászi. A rendszerváltást követően, az 1990-es évek első két harmadában a térségben a versenyképtelen, korszerűtlen ipartelepek sorozatos megszüntetésével az ipari munkahelyek tömege szűnt meg között országosan 45%-kal szűkült a foglalkoztatás, és a

14 472 SÁNDOR ISTVÁN VÉGH LAJOSNÉ Tisza mentén is általános volt a csökkenés, a kistérségek közül 9-ben az átlagnál is lényegesen gyorsabban, 51 66%-kal fogyott az iparban alkalmazásban állók száma (8. ábra). A krízisszerű ipari szerkezetátalakítás a foglalkoztatást tekintve a kistérségekben igen különbözőképpen zajlott le, a szélső értéket nézve a Püspökladányi részen között alig csökkent a munkahelyek száma, Tokaj és Tiszafüred körzetében ugyanakkor csaknem 58 66%-kal. Az 1990-es évek utolsó harmadától a közepes és nagy ipari vállalkozások adatai szerint az ipari foglalkoztatás visszaesése lefékeződött. A rendelkezésre álló évi megyei szintű adatok szerint Jász-Nagykun-Szolnok megyében stagnált a létszám, Csongrádban, Békésben, Hajdú-Biharban évi 4 5%-os volt a csökkenés, Szabolcs-Szatmár-Beregben a év nélkül 1%-os volt a mérséklődés. Az, hogy a Tisza-völgy ipara a foglalkoztatás szemszögéből még nem állt határozott növekedési pályára, részben magyarázható az ipar szerkezetével. A térségben tradicionálisan nagy súlya van az élelmiszeriparnak, amely egyrészt értékesítési problémákkal küzd, másrészt a szigorodó élelmiszer-biztonság és környezetvédelmi előírások miatt üzemeket kényszerül bezárni. Más térségekénél ugyancsak nagyobb a textil- és ruházati ipar szerepe is, amely szintén piaci korlátokba ütközik, többek között az olcsó távolkeleti import miatt. Az iparban foglalkoztatottak számának ágazati megoszlása, 2002 Észak-Alföld 9. ábra Dél-Alföld 6 régió összesen a) 0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100% Élelmiszer, ital és dohánytermék Vegyipar Gépipar Textília, ruházati és bőrtermék Fémalapanyag, fémfeldolgozási termékek gyártása Villamosenergia-, gáz-, gőz- és vízellátás a) Közép-Magyarország nélkül. A Tisza mente térségeiben 32 ipari park található, ebből 10 a csongrádi kistérségekben, 8 Jász-Nagykun-Szolnokban, 6 a Felső-Tisza vidékén, további 2-2 a borsod-abaújzempléni térségekben és Hajdú-Biharban, 4 pedig Békésben. Az utóbbi öt évben létrejött ipari parkok szolgáltatásainak színvonala eltérő, összességében azonban alacsonynak mondható. Gazdaságfejlesztő hatásuk még igen korlátozottan jelentkezik, tényleges működésük beindulásához becslések szerint 7 10 évre van szükség.

15 KISTÉRSÉGEK A TISZA MENTÉN 473 A Vásárhelyi-terv a gazdasági ágak közül kiemelt figyelmet fordít a turizmusra, úgy is mint a térség gazdaságának egyik lehetséges húzóágazatára, és úgy is mint a vidékfejlesztés ígéretes eszközére. A legutóbbi időkig a turizmusban rejlő lehetőségeket a Tisza mente kis része, néhány települése tudta megfelelően kihasználni. A kereskedelmi és magánszálláshelyek adatait összesítve 2002-ben a térségben férőhely várta a vendéget, akik 2,4 millió vendégéjszakát töltöttek a térségben. A kereskedelmi szálláshelyeken az országos idegenforgalom egytizede bonyolódott le, a külföldieknek azonban csak 5%-a látogatott ide, a Tisza vidéke tehát elsősorban a szerényebb jövedelmű belföldi látogatók célpontja. A forgalomhoz az alacsony infrastrukturális szint, a szűkös szolgáltatások, a komplex termékek hiánya, a falusi turizmusban a lakások alacsony felszereltsége miatt is viszonylag alacsony bevételek kapcsolódnak. 10. ábra Az 1000 lakosra jutó vendégéjszakák száma a kereskedelmi és magánszálláshelyeken, Kistérségenként a vendégforgalom nagyfokú koncentrációja figyelhető meg, ott jelentős az idegenforgalom, ahol kiemelkedő fontosságú üdülőhely vagy nagyobb város, megyeszékhely található nél több vendéget 2002-ben a Békéscsabai (21 000), a

16 474 SÁNDOR ISTVÁN VÉGH LAJOSNÉ Tiszaújvárosi (21 000), a Szolnoki (32 000), a Tiszafüredi (41 000), a Gyulai (49 000), a Szegedi ( ) és a Hajdúszoboszlói ( ) kistérség fogadott. (10. ábra) A vendégforgalom intenzitását az 1000 lakosra jutó vendégéjszakák számával mérve 5 körzetben a Füzesabonyiban, a Hajdúszoboszlóiban, a Gyulaiban, a Tiszafürediben és a Tiszaújvárosiban, illetve annak Tisza mentéhez tartozó részein volt 2500 feletti a mutató, míg az országos átlag Másfelől az 500-at sem érte el ez a fajlagos mutató 28 körzetben, köztük a Tisza-tóval határos Mezőcsáti és Mezőkövesdi kistérségek részein. A fejlesztés korlátait és lehetőségeit egyaránt jelzi, hogy több mint 270 településen egyáltalán nincs szálláslehetőség, idegenforgalmi kapacitás. A lakosság foglalkoztatása, jövedelmi viszonyai, lakáshelyzete A Tisza mentén élők életkörülményeit alapvetően meghatározza az alacsony szintű foglalkoztatottság és a felnőtt népességre háruló relatíve nagyfokú eltartási kötelezettség. Az évtized elején a foglalkoztatottak aránya a népességen belül 31%-ot ért el, az országosnál 5-6 százalékponttal alacsonyabbat, ugyanakkor 100 felnőtt 3-mal több gyermeket tartott el, mint az általános teher. Az alacsony foglalkoztatottság másik oldalaként a legutóbbi, évi népszámlálás a térségben 15%-os, az országos másfélszeresét jelentő munkanélküliséget jelzett. A foglalkoztatottság színvonalának különbségei kistérségenként nagyok, a munkanélküliségi ráta 20%-osnál szélesebb sávban szóródik. Általában jellemző a főnél népesebb kistérségeket, illetve kistérségrészeket nézve, hogy a magas munkanélküliséghez nagyobb eltartási teher járul és fordítva. Kistérségek, ahol a munkanélküliek és az eltartottak aránya lényegesen magasabb az átlagosnál (19,4 29,5%, illetve 51 67%): Bodrogközi (26,2 67), Mezőcsáti (29,5 57), Sarkadi (20,8 56), Szeghalomi (19,7 53), Szerencsi (24,3 55), Balmazújvárosi (19,4 53), Berettyóújfalui (19,9 55), Polgári (26,3 54), Püspökladányi (19,9 52), Tokaji (25,7 51), Csengeri (27,3 56), Fehérgyarmati (25,5 55), Ibrány Nagyhalászi (20,0 56), Kunszentmártoni (20,2 54), Tiszafüredi (25,1 54), Vásárosnaményi (26,4 55). Kistérségek, ahol a munkanélküliség és az eltartási teher alacsonyabb az átlagosnál (8,6 14,9%, illetve 44 48%): Békéscsabai (9,2 44), Gyulai (8,6 45), Hódmezővásárhelyi (9,0 47), Sátoraljaújhelyi (12,7 46), Tiszaújvárosi (14,9 42), Hajdúszoboszlói (14,6 48), Szegedi (8,9 41,) Szentesi (7,7 48), Szolnoki (11,0 45). Kivételt képez, és nem illeszkedik a csoportosításba Mezőtúr körzete, ahol a térség átlagánál kissé magasabb (16,5%) munkanélküliséghez az átlagosnál valamivel alacsonyabb (48%) eltartási arány kapcsolódik. A kedvezőtlen foglalkoztatási és eltartási helyzetű első csoportban 2001-ben az egy lakosra jutó személyi jövedelemadó-alapot képező jövedelmek 10 40%-os mértékben maradtak az országosnak egyébként is kétharmadát kitevő forintos Tisza menti átlag alatt. Négy kistérség a Szerencsi, a Tokaji, a Polgári, a Püspökladányi miatt az összefüggés azonban nem teljesen egyértelmű, esetükben térségi átlag körüli vagy azt kissé meghaladó összegek álltak a lakosság rendelkezésére.

17 KISTÉRSÉGEK A TISZA MENTÉN 475 Nem meglepő összefüggés az sem, hogy az első 16-os csoportban található az a 11 körzet, ahol az alacsony jövedelmi viszonyok miatt a rendszeres szociális segélyben részesültek aránya a népességből 3,9 6,9% közötti; a balmazújvárosi, a polgári, a püspökladányi, a kunszentmártoni, az ibrány nagyhalászi részeken ennél valamivel alacsonyabb, 2,8 3,5%-os hányad alakult ki. Jól körvonalazhatók tehát azok a Tiszavölgyi részek, ahol jelentős rétegek igen alacsony jövedelemből, szegénységi szinten kénytelenek megélni, és ahol a termőföld saját ellátásra történő igénybevétele lényeges tényező. A relatíve kedvező helyzetű kistérségek körében az egy főre vetített adóköteles jövedelem 20 90%-kal magasabb a Tisza mente átlagánál, három körzetben Tiszaújváros, Szolnok és Szeged térsége 10 30%-os mértékben az országost is meghaladta. A térségben kialakult egyenlőtlenségek maximumát lakossági jövedelmi oldalról az egymástól földrajzilag nem távol elhelyezkedő fejlett Tiszaújvárosi és az elmaradott Bodrogközi kistérség fajlagos adóköteles jövedelmi adata érzékelteti, az előbbié közel 3- szorosa az utóbbinak. A lakosság jövedelmi helyzete nagy részben meghatározza az életkörülmények fontos elemét, a lakáshelyzetet. A lakásviszonyok alakulása összefügg a térségfejlesztés egyik lehetőségével, a falusi turizmus kiszélesítésével, hiszen annak meghatározó infrastrukturális tényezője. A Tisza mentén élők lakáskörülményei összességükben kedvezőtlenebbek, mint a magyar vidéki átlag. A közel es lakásállomány némileg újabb ugyan az országosnál, fele része az 1970-es években vagy később épült, de az otthonok valamivel zsúfoltabbak, kevésbé komfortosak és korszerűek, a szükséges felújítások az előbbiekben vázolt jövedelmi helyzet miatt gyakran elmaradtak. A térségben 100 szobára átlagosan 100 lakó jut, egy lakásban pedig általában 2,7 fő él, az előbbi mutató 4, az utóbbi 1-2%-kal magasabb az országosnál, és egyben azt jelzi, hogy az otthonok kevesebb szobaszámmal rendelkeznek, mint máshol. A zsúfoltság lényegesen fokozottabb a Szeghalomi, a Karcagi, a Törökszentmiklósi, az Ibrány Nagyhalászi kistérségekben, ahol 100 szobán fő kényszerül osztozni, ugyanakkor kényelmesebben élnek Kistelek, Orosháza, Mezőkövesd, Csongrád, Makó, Szeged körzetében, ahol csak an laknak ugyanennyi szobában. A lakások minőségét, a lakással való elégedettséget a szobaszám és alapterület mellett nagymértékben befolyásolja a felszereltség, komfortosság, ami nagyrészt a települések infrastrukturális ellátottságától függ. A szűk keresztmetszetet a évi adatok szerint a vezetékes vízellátás 83%-os, és még inkább a csatornázottság 36%-os aránya jelentette. Mindezekkel összefügg, hogy a lakásállomány egynegyedében otthonban nem volt vízöblítéses WC. A félkomfortos, komfort nélküli és szükséglakásokban becslések szerint mintegy en éltek (11. ábra). A Tisza völgyében a lakások négytizede az országban fele összkomfortos, a térségből legritkábban ilyen felszereltségűek a Bodrogközben, a Kisteleki, a Füzesabonyi és a Vásárosnaményi kistérségben és kistérségrészben találhatók, hányaduk az évtized elején 20% alatti vagy azt megközelítő volt. Az országos átlagban hasonló lakáskörülmények az összkomfortos lakások aránya alapján csak Békéscsaba és Kisvárda

18 476 SÁNDOR ISTVÁN VÉGH LAJOSNÉ körzetében, annál jobbak pedig a Szegedi és a Tiszaújvárosi kistérségekben jellemzőek. Az utóbbiakban a legkomfortosabb otthonok aránya meghaladta az 58, illetve 72%-ot. 11. ábra A közüzemi szennyvízcsatorna-hálózatba bekapcsolt lakások aránya, február 1. % IRODALOM A Tisza-térség vidékfejlesztési koncepciójának és területrendezési tervének megalapozása Tervezői egyeztetési anyag VÁTI Magyar Regionális és Urbanisztikai Közhasznú Társaság, Budapest, július A területfejlesztés kedvezményezett térségeinek lehatárolása KSH, Budapest, január Megvalósítási terv a Tisza-völgyi árapasztó rendszer I. ütemére Területi tervezési feladatok I. Helyzetelemzés VÁTI Magyar Regionális és Urbanisztikai Közhasznú Társaság, Budapest, január A területfejlesztési-statisztikai kistérségek fontosabb adatai KSH, Budapest, 2004 Kulcsszavak: kistérségek, területi különbségek, területi fejlettség, Vásárhelyi-terv, vidékfejlesztés. Résumé The analysis presents the main characteristics of subregions affected by Vásárhelyi Plan, which aims at flood control and rural development. Detailed are the level of development of subregions, regional disparities and changes in living conditions. The majority of subregions in the Valley of River Tisza, and especially the Upper Tisza Area, are underdeveloped from a socio-economic point of view, the level of employment is relatively low, and the income level of local population is also unfavourable. Statistical indicators show that this area should be subject to significant development.

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben

Részletesebben

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott

Részletesebben

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében TOP 1+2 kiadvány bemutatója Veszprém 217. november 7. Freid Mónika elnökhelyettes A bruttó hazai termék (GDP) alakulása

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. február 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28.

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28. SAJTÓTÁJÉKOZTAT KOZTATÓ 2013. március m 28. 1. NépessN pesség g száma és s jellemzői 2. HáztartH ztartások, családok 3. A lakásállom llomány jellemzői 1. A népessn pesség g száma és s jellemzői 1.1. ábra.

Részletesebben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JANUÁR TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. jan. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben

Részletesebben

A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban

A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban A válság megjelenése a szociális szolgáltatások és ellátások adataiban M E S T E R D Á N I E L K U T A T Á S I I G A Z G A T Ó S Á G N E M Z E T I C S A L Á D - É S S Z O C I Á L P O L I T I K A I I N

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. március 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet. a kedvezményezett térségek besorolásáról

311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet. a kedvezményezett térségek besorolásáról /00. (XI..) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról A Kormány a területfejlesztésrõl és a területrendezésrõl szóló. évi XXI. törvény. () bekezdésének b) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

OROSZLÁNYI KISTÉRSÉG

OROSZLÁNYI KISTÉRSÉG Közép-Dunántúl Komárom-Esztergom megye OROSZLÁNYI KISTÉRSÉG KISTÉRSÉGI HELYZETKÉP A kistérség települései A kistérség elhelyezkedése 2006. január # Településnév Fő # Településnév Fő # Településnév Fő #

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép A tartalomból: Főbb megyei adatok 2 Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2015. augusztus Álláskeresők száma 3 Álláskeresők aránya 3 Összetétel adatok 4 Ellátás, iskolai végzettség 5 Áramlási információk

Részletesebben

Térségi egyenl tlenségek

Térségi egyenl tlenségek Térségi egyenl tlenségek Kistérségi különbségek Demográfia Gazdaság leírásának dimenziói Foglalkoztatás, munkanélküliség Infrastruktúra Iskolázottság, oktatás Jövedelem, vagyoni helyzet Elérés Migráció

Részletesebben

311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról

311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról A Kormány a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 27. (1) bekezdésének b) pontjában kapott

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 2014/5 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 5. szám 2014. január 30. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 A tartalomból A dél-dunántúli régió megyéinek társadalmi,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Fókuszban a megyék I. negyedév Térségi összehasonlítás

Fókuszban a megyék I. negyedév Térségi összehasonlítás Fókuszban a megyék 2017. I. negyedév Térségi összehasonlítás 2017 I. negyedévében Magyarországon 22 072 gyermek született, és 38 589 személy hunyt el. Az élveszületések száma 1,7%-kal csökkent, a halálozásoké

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚNIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei december. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból:

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei december. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. október 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Hátrányos helyzetű járások és települések. Urbánné Malomsoki Mónika

Hátrányos helyzetű járások és települések. Urbánné Malomsoki Mónika Hátrányos helyzetű járások és települések Urbánné Malomsoki Mónika Jogi szabályozás Felhatalmazás alapja: 1996. évi XXI. Törvény a területfejlesztésről és területrendezésről 290/2014. Kormányrendelet a

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. május 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Hat ábra hat megállapítás az Észak-magyarországi régió leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségeinek munkaerő-piaci helyzete 1

Hat ábra hat megállapítás az Észak-magyarországi régió leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségeinek munkaerő-piaci helyzete 1 Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek VII.évf. 2010 2 58-64 Lipták Katalin Hat ábra hat megállapítás az Észak-magyarországi régió leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségeinek munkaerő-piaci helyzete

Részletesebben

A TERÜLETFEJLESZTÉS KEDVEZMÉNYEZETT TÉRSÉGEINEK LEHATÁROLÁSA

A TERÜLETFEJLESZTÉS KEDVEZMÉNYEZETT TÉRSÉGEINEK LEHATÁROLÁSA KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL A TERÜLETFEJLESZTÉS KEDVEZMÉNYEZETT TÉRSÉGEINEK LEHATÁROLÁSA a 24/2001. (IV. 20.) OGY-határozat és a 168 kistérségről szóló 244/2003. (XII. 18.) kormányrendelet alapján Budapest,

Részletesebben

Kedvezményezett térségek a hazai területfejlesztési politikában

Kedvezményezett térségek a hazai területfejlesztési politikában Kedvezményezett térségek a hazai területfejlesztési politikában NAGY András vezetı tervezı VÁTI Nonprofit Kft Területi Elemzési, Értékelési és Monitoring Iroda Kedvezményezett térségek lehatárolása Hatályba

Részletesebben

TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM

TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM TAMP ÉS CO-TAMP KÖZÖS ÉS NEMZETI VONZÓKÉPESSÉGI PLATFORM Nagy András PhD Lechner Nonprofit Kft. http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube Project co-founded by European Union funds

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Mellékletek. a Hajdú-Bihar megye területfejlesztési koncepcióját megalapozó feltáró-értékelő vizsgálathoz

Mellékletek. a Hajdú-Bihar megye területfejlesztési koncepcióját megalapozó feltáró-értékelő vizsgálathoz Mellékletek a Hajdú-Bihar megye területfejlesztési koncepcióját megalapozó feltáró-értékelő vizsgálathoz 2. verzió Munkaanyag!!!!! Debrecen 2012. szeptember 20. Tartalom 1. MELLÉKLET KIEGÉSZÍTŐ TÁBLÁK,

Részletesebben

0,94 0,96 0,95 0,01-0,01 0,00 rendelkezők aránya A 25 - X éves népességből felsőfokú végzettségűek 0,95 0,95 0,94 0,00-0,01-0,01

0,94 0,96 0,95 0,01-0,01 0,00 rendelkezők aránya A 25 - X éves népességből felsőfokú végzettségűek 0,95 0,95 0,94 0,00-0,01-0,01 dr. Vécsei Pál Módszertani leírás a településsoros választási adatbázisokhoz illesztett a települések társadalmi státuszát és társadalmi dinamikáját kifejezni hivatott tipológiákhoz A tipológiák "A társadalom

Részletesebben

Demográfiai és munkaerő-piaci helyzetkép vidéken. Lipták Katalin

Demográfiai és munkaerő-piaci helyzetkép vidéken. Lipták Katalin Demográfiai és munkaerő-piaci helyzetkép vidéken Lipták Katalin Ph.D., dr.jur., egyetemi adjunktus, Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet, liptak.katalin@uni-miskolc.hu

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag 1. A turizmus jelentősége Magyarországon a megye jelentősége Magyarország turizmusában 2. A szálláshelyek forgalma

Részletesebben

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése Szabó Beáta Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése A régió fő jellemzői szociális szempontból A régió sajátossága, hogy a szociális ellátórendszer kiépítése szempontjából optimális lakosságszámú

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. november 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei január. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei január. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2011. Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye 2011. Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba,

Részletesebben

A TÁMOP 5.5.1/A-10/

A TÁMOP 5.5.1/A-10/ Munkaerőpiaci profil az Észak-magyarországi régióban A TÁMOP 5.5.1/A-10/1-2010-0024 Jó pályán! Jó gyakorlatok továbbfejlesztése és alkalmazása a munkaerő-piaci integrációért és esélyegyenlőségért c. projekt

Részletesebben

IBRÁNY-NAGYHALÁSZI KISTÉRSÉG

IBRÁNY-NAGYHALÁSZI KISTÉRSÉG Észak-Alföld Szabolcs-Szatmár-Bereg megye IBRÁNY-NAGYHALÁSZI KISTÉRSÉG KISTÉRSÉGI HELYZETKÉP A kistérség települései A kistérség elhelyezkedése 2006. január # Településnév Fő # Településnév Fő # Településnév

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN

ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN Nagy Zoltán, Péter Zsolt egyetemi adjunktus, egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Miskolci Egyetem Regionális Gazdaságtan

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1 Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Összefoglaló... 2 Gazdasági szervezetek... 2 Beruházás... 3 Ipar... 4 Építőipar, lakásépítés... 5 Turizmus...

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. június Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1 Tartalom Összefoglaló...2 Gazdasági szervezetek...2 Beruházás...3 Ipar...3 Építőipar,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei november. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból:

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei november. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚLIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚLIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. júl. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. október 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye február

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye február CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központ Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. február 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

A turizmus szerepe a Mátravidéken

A turizmus szerepe a Mátravidéken gazdálkodás 53. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 460 A turizmus szerepe a vidéken DÁVID LÓRÁNT TÓTH GÉZA Kulcsszavak: turizmus,, idegenforgalmi statisztika. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK A településeinek

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve 2016 2020 HELYZETÉRTÉKELÉS HÁTTÉRTÁBLÁK I/2. melléklet 2016. március 1. Háttértábla száma Táblázat címe Forrás TABL_01 Az egy főre jutó GDP, 2008 2013 KSH

Részletesebben

Fejér megye munkaerőpiacának alakulása I-III. negyedév

Fejér megye munkaerőpiacának alakulása I-III. negyedév Közép-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Elemzési Osztály Fejér megye munkaerőpiacának alakulása 2009. I-III. negyedév Készült: Székesfehérvár, 2009. október hó 8000 Székesfehérvár, Sörház tér 1.,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi

Részletesebben

Komlói. Baranya Mohácsi. Baranya Pécsi. Baranya Pécsváradi. Baranya Sásdi. Baranya Sellyei. Baranya Siklósi. Baranya Szentlőrinci. Baranya Szigetvári

Komlói. Baranya Mohácsi. Baranya Pécsi. Baranya Pécsváradi. Baranya Sásdi. Baranya Sellyei. Baranya Siklósi. Baranya Szentlőrinci. Baranya Szigetvári Komlói Mohácsi Pécsi Pécsváradi Sásdi Sellyei Siklósi Szentlőrinci Szigetvári i pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Címe: 7626 Pécs, Egyetem utca 2. csabai i Gyulai Mezőkovácsházai

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei február. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2015. március Tartalom A GAZDASÁGI FOLYAMATOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Bevezető...2 Összefoglalás...3 Gazdasági fejlettség, a gazdaság ágazati szerkezete...5

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. FEBRUÁR A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy egy éves távlatban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

2014.09.22. A felszín:

2014.09.22. A felszín: 1 A felszín: Környezetszennyezés, klímaváltozás Munkanélküliség (Fiatalok?) Szegénység Vidék elnéptelenedése Urbanizáció Bűnözés Betegségek Éhség lázadás? 2 3 Lábnyomozás. 1 liter benzin elégetéséből 2,331

Részletesebben

KIEMELTEN TÁMOGATOTT KISTÉRSÉGEK AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

KIEMELTEN TÁMOGATOTT KISTÉRSÉGEK AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN KÖZPONTI STTISZTIKI HIVTL MISKOLCI IGZGTÓSÁG KIEMELTEN TÁMOGTOTT KISTÉRSÉGEK Z ÉSZK-MGYRORSZÁGI RÉGIÓBN Miskolc 2008. április Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága, 2008 ISBN 978-963-235-101-8

Részletesebben

Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy

Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy AKTUALIZÁLÓ KIEGÉSZÍTÉS A TERÜLETI FOLYAMATOK ALAKULÁSÁRÓL ÉS A TERÜLETFEJLESZTÉSI POLITIKA ÉRVÉNYESÜLÉSÉRŐL SZÓLÓ JELENTÉSHEZ 323 BEVEZETŐ Az első Jelentés a 2000. évben készült el és az Országgyűlés

Részletesebben

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek 1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai július FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai július FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. júliusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt aktuális kérdései. Cseri József ügyvezető igazgató

Részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt aktuális kérdései. Cseri József ügyvezető igazgató Részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt aktuális kérdései Cseri József ügyvezető igazgató A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon

Részletesebben

A járások legfontosabb adatai, 2010

A járások legfontosabb adatai, 2010 A járások legfontosabb adatai, 2010 ok településeken élők, % Baranya megye Bólyi járás Bóly 16 12 129 0,3 47,8 10,6 80,1 Komlói járás Komló 20 36 463 9,4 25,9 12,6 79,8 Mohácsi járás Mohács 26 36 212 7,0

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag 1. A turizmus jelentősége Magyarországon a megye jelentősége Magyarország turizmusában 2. A kereskedelmi szálláshelyek forgalma Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban) -ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,

Részletesebben

Gazdaságpolitikai és fejlesztéspolitikai célok, gyakorlatok és együttműködők

Gazdaságpolitikai és fejlesztéspolitikai célok, gyakorlatok és együttműködők Gazdaságpolitikai és fejlesztéspolitikai célok, gyakorlatok és együttműködők A megyék szerepe a közigazgatási rendszerben [ ] A magyar közigazgatás korábbi szintjei Országos >Megyei >Helyi szint Az elmúlt

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei március. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei március. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei augusztus. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból:

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei augusztus. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL 2015. november 2. Tartalomjegyzék Fogalmak... 4 Demográfia népesség, népmozgalom, foglalkoztatottság... 6 Halálozás (mortalitás)

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. web:http://darmk.munka.hu

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2

Munkaerő-piaci helyzetkép. Békés Megyei május. Főbb Békés megyei adatok. Áramlási információk. A tartalomból: Álláskeresők száma 2 Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Szervezési Osztály Békéscsaba, Árpád sor 2/6.

Részletesebben

A klaszteresedés lehetőségei a Dél-Alföldön

A klaszteresedés lehetőségei a Dél-Alföldön A klaszteresedés lehetőségei a Dél-Alföldön Dr. Patik Réka Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Szeged, 2008. március 13. Kérdések Hogyan célszerű megközelítenünk a klaszter fogalmát? Milyen

Részletesebben

Országos területi helyzetkép

Országos területi helyzetkép Régiók helyzete A régiók helyzetének bemutatásához általános fejlettség különböző mutatói mellett a területfejlesztési támogatások nagysága és aránya is fontos információt nyújt. Az adatokat kiegészítve

Részletesebben

AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT

AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. szeptember AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE

Részletesebben

A lakásépítés jellemzõi az Észak-Alföldön,

A lakásépítés jellemzõi az Észak-Alföldön, 8/9 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu II. évfolyam 9. szám 8. július. A lakásépítés jellemzõi az ön, 7 A tartalomból Összefoglalás A lakásépítések volumene Strukturális jellemzõk

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2011/3

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2011/3 Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2011/3 Központi Statisztikai Hivatal 2011. december Tartalom Összefoglaló... 2 Gazdasági szervezetek... 2 Beruházás... 3 Ipar... 3 Építőipar, lakásépítés... 4 Turizmus...

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A taktaközi települések fóruma

A taktaközi települések fóruma A taktaközi települések fóruma A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési és együttműködési kapacitásának

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján év I. félév

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján év I. félév HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2016. év I. félév Debrecen, 2016. július Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye március

Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye március Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Munkaerő-piaci helyzetkép Békés megye Főbb Békés megyei adatok Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Békéscsaba, Árpád sor 2/6. http://darmk.munka.hu

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ius A megye munkáltatói több mint ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL DEBRECENI IGAZGATÓSÁGA

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL DEBRECENI IGAZGATÓSÁGA KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL DEBRECENI IGAZGATÓSÁGA SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG LEGHÁTRÁNYOSABB HELYZETŰ KISTÉRSÉGEINEK JELLEMZŐI Debrecen 2005. május 31. Készült a KSH Debreceni Igazgatóságán ISSN 1786-9145

Részletesebben