Készítette: Dr. Peredy Zoltán Látta: Egyed Géza Jóváhagyta: Dr. Kákosy Csaba

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Készítette: Dr. Peredy Zoltán Látta: Egyed Géza Jóváhagyta: Dr. Kákosy Csaba"

Átírás

1 EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: TERVEZET A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap kezeléséről és felhasználásáról szóló 133/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet módosításáról Budapest, szeptember Készítette: Dr. Peredy Zoltán Látta: Egyed Géza Jóváhagyta: Dr. Kákosy Csaba

2 2 A) Állami szervek EGYEZTETÉSI LAP Véleménynyilvánítási határidő: 8 munkanap Egészségügyi Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Honvédelmi Igazságügyi és Rendészeti Környezetvédelmi és Vízügyi Külügyminisztérium Név egyetért nem ért egy et észrevételt tett határidőben nem adott véleményt Miniszterelnöki Hivatal Kormányiroda vezetője Miniszterelnöki Hivatal Miniszterelnöki Hivatal Oktatási és Kulturális Önkormányzati és Területfejlesztési Pénzügyminisztérium Szociális és Munkaügyi Államreform Bizottság Elektronikus Kormányzat-Központ Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdasági Versenyhivatal Legfelsőbb Bíróság Legfőbb Ügyészség Országos Igazságszolgáltatási

3 3 Tanács Hivatala Országgyűlési Biztosok Hivatala Magyar Nemzeti Bank Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal B) Társadalmi és érdekképviseleti szervek: Véleménynyilvánítási határidő: 8 munkanap Magyar Tudományos Akadémia Magyar Innovációs Szövetség Magyar Rektori Konferencia MAG Zrt. C) Egyeztető értekezlet időpontja: Résztvevői:

4 4 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ I. Tartalmi összefoglaló A kormányzati struktúra átalakítása egyes miniszterek feladat- és hatáskörének megváltozásával járt. A feladatváltozások alapján a kutatás-fejlesztéssel és technológiai innovációval összefüggő feladatok és hatáskörök a gazdaság versenyképességéért felelős gazdasági és közlekedési miniszterhez kerültek át, így a továbbiakban ő felel a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (továbbiakban: Alap) forrásainak felhasználásáért is. Ennek megfelelően utolsó negyedévében megkezdődött a kutatás-fejlesztéssel és a technológiai innovációval kapcsolatos feladat- és hatáskörök átalakítása, amely az Alapból nyújtott közfinanszírozású támogatások intézményi hátterének átalakításával fejeződik be. A hatályos szabályozás szerint a kutatás-fejlesztésért és a technológiai innovációért felelős szerv a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, amely a gazdasági és közlekedési miniszter irányítása alatt működő központi hivatal. Az Alapból nyújtott közfinanszírozású támogatások kezelését a Hivatal felügyelete alá tartozó Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatás-hasznosítási Iroda (a továbbiakban: Iroda) végzi. A régiók gazdaságának és versenyképességének innováción alapuló fejlesztése érdekében 2004-ben megkezdtük a regionális innovációs hálózatok kialakítását és megerősítését, valamint a regionális innovációt ösztönző intézkedések decentralizálását. A létrejött Regionális Innovációs Ügynökségek felkészültek a pályázatkezelési feladatok ellátására. A Kormány által február 7-én elfogadott kis- és középvállalkozás-fejlesztési koncepció a közötti időszakban követni szándékozott fejlesztési politika alapelveit rögzíti, amely a központi programok egyszerűbb, és áttekinthetőbb szervezeti rendszerének kialakítását is előírja. Ennek érdekében a Strukturális Alapból valamint a hazai előirányzatokból nyújtott közfinanszírozású támogatások kezelésére létrejött a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. A MAG Zrt január 9-étől a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program közreműködői feladatait átvette az Irodától. A pályázatkezelési intézményrendszer átalakítása indokolja az Iroda feladatának újraszabályozását. Jelen előterjesztéssel megteremtődik annak feltétele, hogy a pályázat és szerződésmenedzsment technikai feladataira közreműködő szervezeteket vonhasson be a kezelő szervezet. A különböző hazai, regionális és nemzetközi kétoldalú együttműködés keretében futó K+F és innovációs pályázati programok lebonyolításának hatékonyságát elsősorban a leendő közreműködő szervezetek érdekeltsége határozza meg. Általános irányelv a teljesítményarányos díjazás, és a pénzügyi jellegű szankciók (levonás és kötbérezés) alkalmazásának lehetősége. Tekintettel erre, a közreműködő szervezeteknek érdekük a gyors és hatékony munkavégzés, mivel csak az elvégzett és teljesítésigazolással elfogadott feladatok után fizet a kezelő szervezet. A közreműködő szervezet által végezhető technikai feladatok: a) pályáztatás: 1. pályázatok fogadása, a pályázat elbírálásához szükséges adatszolgáltatás a Hivatal és az Iroda részére; a pályázatok formai és jogosultsági ellenőrzése, hiánypótlás;

5 5 2. pályázatok befogadása, rögzítése a rendszerben, pályázók értesítése, pályázatok átadása a Hivatal által kijelölt külső szakértőknek, bíráló bizottságoknak szakmai értékelésre, a bírálóktól beérkező szakmai értékelések összegzése, az elbírált pályázatokra vonatkozó döntési javaslat előkészítése; b) szerződéskötés: minta alapján szerződések előkészítése, kiküldése, szerződés fogadása, hiánypótlás, előkészített szerződés átadása az Irodának; c) menedzselés, beszámoló: 1. beszámoló fogadása, formai ellenőrzése, hiánypótlás (beszámoló szakmai értékelését a Hivatal végzi); 2. szerződésmódosítás előkészítése (a szerződésmódosításokat az Iroda hagyja jóvá); 3. a szerződés alapján beérkező utalási igények formai vizsgálata. A tervezet közösségi minta alapján (hazai gyakorlatban a GVOP-GOP eljárásban jelenik meg) előírja a potenciális közreműködő szervezetek akkreditálását. Az Alap esetében is több szervezet végezhet közreműködői feladatokat, ezért az egységes szempontok szerinti akkreditáció az Alap forrásaihoz kapcsolódó pályázatkezelői feladatok minőségi ellátásának a garanciája. Az akkreditációs szempontrendszert a miniszter hagyja jóvá és közbeszerzéssel kiválasztott, független szervezet végzi el az akkreditálást ban az Alap kezelésének megosztása megszűnik. Az Iroda kezelői feladatai a Hivatalba integrálódnak az Iroda megszűnésével egyidejűleg. A pályázatok kezelésének adminisztratív feladatait ezt követően is közreműködő szervezetek végzik. II. Kapcsolódás a kormányprogramhoz Az előterjesztés szakmailag kapcsolódik a Kormány programjának az Innováció és Tudomány c. fejezet Innováció a vállalkozások versenyképességéért c. részéhez. Cél az innováció barát jogi, gazdasági és intézményi környezet kialakítása, valamint az Alap céljait megvalósító, illetve az innovációt és a versenyképességet növelő szolgáltató közigazgatás megteremtése. III. Előzmények Az Alap működtetésében és kezelésében közreműködő szervezetek hatás- és feladatkörének megosztása megváltozott. A változás szervezeti átalakítást, valamint a pályázat- és szerződésmenedzselési feladatok átszervezését indokolja. IV. Várható szakmai hatások A kutatás-fejlesztés támogatását több pályázati forrás biztosítja (EU FP7 Keretprogram, Strukturális Alapok, Innovációs Alap, OTKA és minisztériumi előirányzatok). Az egyes pályázati források szabályrendszerének fokozatos közelítése valósul meg, a legjobb pályázat- és szerződéskezelési gyakorlat kialakítása érdekében. E cél elérését segíti elő, ha a pályázat- és szerződéskezelés adminisztratív és könnyen egységesíthető feladatait egymással versengő akkreditált szervezetek végzik.

6 6 Az akkreditációs feltételrendszer biztosítja, hogy csak olyan szervezetek vehessenek részt a pályázat- és szerződéskezelésben, amelyek a kiszervezett feladatokat az általunk meghatározott eljárás szerint, határidőben, a legnagyobb ügyfél-elégedettséggel képesek végezni. A közreműködői feladatok kiszervezésével a pályázói ügyfélkörrel közvetlenebb kapcsolat alakulhat ki, jobb szolgáltatás-nyújtás valósulhat meg (a pályázatok átfutási ideje rövidül, illetve a kedvezményezettek hamarabb jutnak a pénzükhöz). Az adminisztrációs feladatok kiszervezésével egyidőben az Alap kezelésének megosztása megszűnik: a Hivatal átveszi az Iroda alapkezelési feladatait, valamint a programok és projektek szakmai értékelése megerősítésre kerül. V. Várható gazdasági hatások A feladatok elosztásának újraszervezésével, az intézményrendszer átalakításával a pályáztatásra fordítható költségek megosztása is változik, mivel megszűnnek a két intézmény működtetéséből adódó duplikációk. Az Iroda megszüntetésével közel 30%-os létszámleépítés valósítható meg (200 főről 144 főre csökkenő létszám). A feladat átalakítás eredményeként felszabaduló források (státuszok, pénz, infrastruktúra) az Alap pályázatkezelési feladataihoz szükséges monitoring rendszer kiépítésére és működtetésére, független külső szakértők általi projekt-értékelésekre, hatékonyabb projektmenedzsmentre fordíthatók. Egymással versengő akkreditált közreműködő szervezetek bevonásával a pályázatkezelés kiszervezésre kerülő feladatainak költségei nem haladhatják meg az Iroda működése kapcsán felmerült költségszintet, a bevonandó közreműködő szervezetek indikatív számításai ezt a célkitűzést alátámasztják. Előzetes számítások szerint a hazai innovációs programok pályázatkezelési költsége 2008-ban mintegy 300 millió Ft/év, a regionális innovációs programok pályázatkezeléséhez kapcsolódó feladatok pedig 100 millió Ft/év kiadást jelentenek. VI. Várható társadalmi hatások A bevonandó közreműködő szervezetek, a vállalkozói pályázatok egyablakos kezelése révén komplexebb, illetve egységesebb szabványosítottabb, jobb minőségű szolgáltatást nyújtanak az ügyfelek részére, csökken a pályázatok beadásától a szerződéskötésig eltelt, a számlák kifizetésére fordított idő és adminisztrációs teher, valamint javulhat az ügyfelek pályázati információval történő ellátása. Stratégiai oldalról: a pályázatkezelési feladatok kiszervezése és az Iroda megszüntetése egy összehangolt folyamat, amelynek során a felszabaduló emberi és pénzügyi erőforrásokat az új funkciót érintő, szolgáltatás-orientált és a piacfejlesztő támogatások kezelésére is alkalmas módszerek bevezetésére lehet fordítani, összhangban a van a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációs törvény koncepciójáról szóló 1089/2003 (I.4.) Korm. határozattal. A jobb és ösztönzőbb programokkal, sikeresebb projektekkel a támogatottak versenyképessége és jövedelemtermelő képessége várhatóan növekedni fog, a jelentős szellemi hozzáadott értéket képviselő termékek és szolgáltatások révén javuló külgazdasági pozíciókon keresztül megtérülnek a kutatás-fejlesztésre és technológiai innovációra fordított központi források, növekszik a minőségi munkahelyek száma, és kedvező közvetett társadalmi hatások (egészségügyi, környezeti) érvényesülnek.

7 7 VII. Kapcsolódások a) Az előterjesztés kapcsolódik a középtávú tudomány, technológia-és innovációpolitikai stratégiáról szóló 1023/2007. (IV. 5.) Korm. határozat IV. prioritásának A tudás létrehozását és hasznosítását ösztönző gazdasági és jogi környezet című IV.A.2. pontjához: A Kormány egyszerűbbé teszi a kutatás-fejlesztési támogatások pályázati rendszereit.cél a pályázatok átfutásának gyorsítása és az adminisztratív terhek csökkentése. Jelen előterjesztésben foglalt Kormányrendelet módosítás hozzájárul a hatékonyabb, gyorsabb és egyszerűbb pályáztatási rendszer megteremtéséhez. b) Az előterjesztés kapcsolódik a középtávú tudomány, technológia-és innovációpolitikai stratégiáról szóló 1023/2007. (IV. 5.) Korm. határozat II. prioritásának Minőség-, teljesítményés hasznosítás-vezérlet, hatékony nemzeti innovációs rendszer című II.1.4. pontjához, amely meg kívánja erősíteni a regionális innovációs intézményrendszert. c) Az előterjesztés közvetve kapcsolódik a középtávú tudomány, technológia-és innovációpolitikai stratégiáról szóló 1023/2007. (IV. 5.) Korm. határozat II. prioritásának Minőség-, teljesítmény- és hasznosítás-vezérlet, hatékony nemzeti innovációs rendszer című II.3.3. pontjához is, amely támogatja a két és sokoldalú nemzetközi K+F együttműködésekben folyó magyar részvételt. d) Az előterjesztés kapcsolódik a Kormány által február 27-én elfogadott kis- és középvállalkozás fejlesztési koncepcióhoz. VIII. Fennmaradt vitás kérdések - I. Javaslat a sajtó tájékoztatására Az előterjesztés kommunikációja Igen Nem Javasolt-e kommunikáció Kormányülést követő tájékoztató Tárcaközlemény Tárca által szervezett sajtótájékoztató További szakmai programok szervezése További lakossági tájékoztatás A kommunikáció tartalma (sajtózáradék) Tárcán belül nyilatkozók szintje:. Megjegyzések

8 8 HATÁROZATI JAVASLAT A Kormány megtárgyalta és elfogadta a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap kezeléséről és felhasználásáról szóló 133/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló előterjesztést és elrendeli a mellékletben szereplő rendelet-tervezetnek a Kormány rendeleteként a Magyar Közlönyben történő kihirdetését.

9 9 Melléklet A Kormány... /2007. ( ) Korm. rendelete a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap kezeléséről és felhasználásáról szóló 133/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet módosításáról A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló évi C. törvény (a továbbiakban: Atv.) 17. -ának a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el: 1. A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap kezeléséről és felhasználásáról szóló 133/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Akr.) 1. -a a következő (5)-(11) bekezdéssel egészül ki: (5) Az Iroda a pályázati programok lebonyolításába akkreditált közreműködő szervezeteket vonhat be. Az Iroda az államháztartásról szóló évi VIII. törvény 54/A. -ban nevesített kezelői feladatok körén kívül eső feladatokat a (9) bekezdésben foglalt szerződés keretében adhatja át. (6) Az akkreditációs kritériumok minden közreműködő szervezet esetében egységesek, azokat az Iroda a Hivatal és az Alap forrásainak felhasználásáért felelős miniszter jóváhagyásával határozza meg. Az akkreditálást független szervezet végzi. Az akkreditáció felülvizsgálata keretében a közreműködő szervezet tevékenységét kétévente felül kell vizsgálni. (7) A közreműködő szervezet az Iroda nevében jár el. (8) A közreműködő szervezetek kijelöléséről és a közreműködő szervezetek számára biztosított kizárólagos jogról az Alap forrásainak felhasználásáért felelős miniszter javaslatára a Kormány rendeletben intézkedik. Ha a közreműködő szervezetek kijelöléséhez a közbeszerzésekről szóló évi CI. törvény alapján közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, az eljárást az Iroda folytatja le a Hivatal bevonásával. Az Iroda a közbeszerzési bíráló bizottságba meghívja a Hivatal képviselőjét. (9) A feladatok átadásáról a Hivatal, az Iroda és a közreműködő szervezet szerződésben állapodik meg. A megállapodásban meg kell határozni különösen a) a közreműködő szervezet kötelezettségeit, a teljesítménycélokat, b) az Irodának a közreműködő felé fennálló irányítási jogkörének elemeit, c) a pályázat-, valamint szerződéskezelés során alkalmazandó eljárási szabályokat, d) ellenőrzés, beszámolás, számadás rendszerét, e) az adatkezelés és adatszolgáltatás rendjét, az adatvédelmi előírásokat, f) a feladat ellátásához szükséges pénzügyi eszközök rendelkezésre bocsátásának módját, g) a közreműködő szervezet szerződésszegésének következményeit. (10) Az Alapból kizárólag a pályázati programok megvalósításához közvetlenül kapcsolódó feladatok költségei téríthetők meg a közreműködőknek. Az Alap kezelésével kapcsolatos költségek Atv.-ben meghatározott hányadából közreműködői díj összesen és évente annak 35%-át meg nem haladó mértékben finanszírozható.

10 10 (11) Jogszabályba ütköző vagy nem szerződésszerű teljesítés esetén, különösen a megállapodásban meghatározott teljesítménycéloktól való jelentős eltérés, késedelmes teljesítés esetén az Iroda vezetője jogosult a közreműködői kijelölés visszavonásának kezdeményezésére. 2. Az Akr ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Az Atv. 8. -ának (7) bekezdésében foglaltak kivételével a pályamű, valamint a 10. (3) bekezdésének b) pontja szerinti egyedi kérelmek támogatásáról a Hivatal indoklással ellátott előterjesztése alapján a miniszter dönt. 3. Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba, és a kihirdetését követő 6. napon hatályát veszti.

11 11 ELŐTERJESZTÉS A kormányzati struktúra átalakítása egyes miniszterek feladat- és hatáskörének megváltozásával járt. A feladatváltozások alapján a kutatás-fejlesztéssel és technológiai innovációval összefüggő feladatok és hatáskörök a gazdaság versenyképességéért felelős gazdasági és közlekedési miniszterhez kerültek át, így a továbbiakban ő felel a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (továbbiakban: Alap) forrásainak felhasználásáért is. Ennek megfelelően utolsó negyedévében megkezdődött a kutatás-fejlesztéssel és a technológiai innovációval kapcsolatos feladat- és hatáskörök átalakítása, amely az Alapból nyújtott közfinanszírozású támogatások intézményi hátterének átalakításával fejeződik be. A hatályos szabályozás szerint a kutatás-fejlesztésért és a technológiai innovációért felelős szerv a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, amely a gazdasági és közlekedési miniszter irányítása alatt működő központi hivatal. Az Alapból nyújtott közfinanszírozású támogatások kezelését a Hivatal felügyelete alá tartozó Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatás-hasznosítási Iroda (a továbbiakban: Iroda) végzi. A régiók gazdaságának és versenyképességének innováción alapuló fejlesztése érdekében 2004-ben megkezdődött a regionális innovációs hálózatok kialakítása és megerősítése, valamint a regionális innovációt ösztönző intézkedések decentralizálása. A létrejött Regionális Innovációs Ügynökségek felkészültek a pályázatkezelési feladatok ellátására. A Kormány által február 7-én elfogadott kis- és középvállalkozás-fejlesztési koncepció a közötti időszakban követni szándékozott fejlesztési politika alapelveit rögzíti, amely a központi programok egyszerűbb, és áttekinthetőbb szervezeti rendszerének kialakítását is előírja. Ennek érdekében a Strukturális Alapból valamint a hazai előirányzatokból nyújtott közfinanszírozású támogatások kezelésére létrejött a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt A MAG Zrt január 9-étől a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program közreműködői feladatit átvette az Irodától. A pályázatkezelési intézményrendszer átalakítása indokolja az Iroda feladatának újraszabályozását. Jelen előterjesztéssel megteremtődik annak feltétele, hogy a pályázat és szerződésmenedzsment technikai feladataira közreműködő szervezeteket vonhasson be a kezelő szervezet. A különböző hazai, regionális és nemzetközi kétoldalú együttműködés keretében futó K+F és innovációs pályázati programok lebonyolításának hatékonyságát elsősorban a leendő közreműködő szervezetek érdekeltsége határozza meg. Általános irányelv a teljesítményarányos díjazás, és a pénzügyi jellegű szankciók (levonás és kötbérezés) alkalmazásának lehetősége. Tekintettel erre, a közreműködő szervezeteknek érdekük a gyors és hatékony munkavégzésre, mivel csak az elvégzett és teljesítésigazolással elfogadott feladatok után fizet a kezelő szervezet. Kérem a Kormánytól a mellékelt határozati javaslat elfogadását. gazdasági és közlekedési miniszter

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER III-3TK/137/1/2006. TERVEZET! E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az Ipari Park címről és az ipari parkok fejlesztését szolgáló rendszer működéséről szóló 186/2005.

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag E l ő t e r j e s z t é s (közigazgatási egyeztetés anyaga) a Bernben 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához szükséges egyes feladatokról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához szükséges egyes feladatokról GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER FEJLESZTÉSPOLITIKÁÉRT FELELŐS K O R M Á N Y B I Z T O S E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a közlekedésfejlesztési integrált közreműködő szervezet kialakításához

Részletesebben

Iktatószám: GKM/9066/ 16 /2007.

Iktatószám: GKM/9066/ 16 /2007. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/9066/ 16 /2007. a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból nyújtott állami támogatások szabályairól szóló 146/ 2007. (VI. 26.) Korm. rendelet módosításáról

Részletesebben

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Tervezet A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KVVM/KJKF/32/2010. Tervezet az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szám: 22.616-3/2007-SZMM. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány "Az 1992. évi LXIII. tv. 19/A. (1) bek. alapján NEM NYILVÁNOS 2006. december 1-jétől 10 évig." T E R V E Z E T ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER TERVEZET III-3TK/19/3/2006. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a balatonfüredi polgári célú nem nyilvános repülőtér megszüntetéséről Budapest, 2006. március 2 E G Y E Z

Részletesebben

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Szám: NFGM/ / /2008 MUNKAANYAG közigazgatási egyeztetésre (visszamutatásra) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági ban, továbbá a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 5435-4/2006-SZMM TERVEZET ELŐ TERJESZTÉS a Kormány részére a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról Budapest, 2006. november Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. ( ) GKM rendelete. a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. ( ) GKM rendelete. a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. ( ) GKM rendelete a víziközlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet módosításáról Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló (jogszabály-módosítások

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER../../BM Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011....-án. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a települési önkormányzat hivatásos tűzoltóság, önkormányzati

Részletesebben

Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM

Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: /2008-SzMM Szociális és Munkaügyi Minisztérium Iktatószám: 14352 - /2008-SzMM ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE a Magyar Köztársaság által a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező átmeneti szabályokról szóló

Részletesebben

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Elő terjesztés

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Elő terjesztés EZ A A KORMÁNY Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Iktatószám: Elő terjesztés a párizsi 23. Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián való részvételről szóló kormányhatározatra Budapest, 2007. szeptember

Részletesebben

Budapest, január

Budapest, január GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/1325/1/2008. A gazdasági és közlekedési miniszter /2008. ( ) GKM rendelete a közlekedési és az ipari területeken végzett igazságügyi szakértői tevékenység

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter

A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/ /2008 A gazdasági és közlekedési miniszter, a honvédelmi miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter /2008.

Részletesebben

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit

Részletesebben

törvényjavaslat a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról

törvényjavaslat a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról Új változat a T/57 helyett 4n1v.3? 3Y T ~ G4 2006 MAJ 3 0. T/.... számú törvényjavaslat a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról Budapest, 2006. május 2006. évi... törvény a Magyar Köztársaság

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Budapest, június

ELŐTERJESZTÉS. Budapest, június IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTER IRM/RKFO/11/2009. ELŐTERJESZTÉS az elővezetés végrehajtásával, valamint a terhelt elfogatóparancs alapján történő elfogásával és előállításával felmerült költség mértékéről,

Részletesebben

4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám. Kormányrendeletek

4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám. Kormányrendeletek 4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám III. Kormányrendeletek A Kormány 96/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a közreműködő szervezetek útján ellátott feladatok központi költségvetési szerv által

Részletesebben

Munkaanyag. a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet módosításáról, valamint

Munkaanyag. a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet módosításáról, valamint MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1414/2007. Munkaanyag a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 194/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről Budapest, 2009. január 2 Vezetői összefoglaló

Részletesebben

A TERVEZET A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT TÜKRÖZI.

A TERVEZET A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT TÜKRÖZI. 1 NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/1351/2010. TERVEZET a területrendezési előirányzat felhasználásának részletes szabályairól Budapest, 2010. február 2 1. Az egyeztetés alapadatai EGYEZTETÉSI

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 5109-1/2007-SZMM TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatkörének

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (..) GKM rendelete

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (..) GKM rendelete III3R/61/2/2006. TERVEZET A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. (..) GKM rendelete az Útpénztár fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásának szabályozásáról, valamint az országos közúthálózattal

Részletesebben

TERVEZET NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016.

TERVEZET NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM IKTATÓSZÁM: NGM/19819/ /2016. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdés rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült: 2016. június 1-én. TERVEZET az eljárási illetékek

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVEZET MINISZTER Szám: 2690-3/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GKM/ /2007 az ipari szakterületek körébe tartozó, továbbá az egyes épületnek nem minősülő építményekre (sajátos építményfajtákra) vonatkozó önálló műszaki szakértői

Részletesebben

Javaslat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának jóváhagyására

Javaslat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának jóváhagyására Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának

Részletesebben

KÖFOP A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI

KÖFOP A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI ELŐZMÉNYEK 2011-ben létrejött a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. a Promei Nonprofit Kft. jogutódjaként a Nemzeti

Részletesebben

aa) az érintett közművek tekintetében a nemzeti fejlesztési miniszter és a belügyminiszter bevonásával, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési

aa) az érintett közművek tekintetében a nemzeti fejlesztési miniszter és a belügyminiszter bevonásával, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési 1486/2015. (VII. 21.) Korm. határozat a Digitális Nemzet Fejlesztési Program megvalósításával kapcsolatos aktuális feladatokról, valamint egyes kapcsolódó kormányhatározatok módosításáról 1. A Kormány

Részletesebben

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. alapcélja koordinációs

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER BM/8122/2012. A 2011. évi CXII. törvény 27. (5)-(7) bekezdéseinek rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2012. július 3-án ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a helyi önkormányzatok adósságrendezési

Részletesebben

FAIR a fejlesztéspolitika egységes informatikai támogatása. Háttéranyag

FAIR a fejlesztéspolitika egységes informatikai támogatása. Háttéranyag FAIR a fejlesztéspolitika egységes informatikai támogatása Háttéranyag 1. A projekt adatai Projekt megnevezése: A fejlesztéspolitika egységes informatikai támogatása Magyarországon Operatív program neve:

Részletesebben

A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA SZEREPE A TERÜLETFEJLESZTÉSBEN,

A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA SZEREPE A TERÜLETFEJLESZTÉSBEN, SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA SZEREPE A TERÜLETFEJLESZTÉSBEN, GAZDASÁGFEJLESZTÉSBEN BUZÁS LÁSZLÓ REGIONÁLIS IGAZGATÓ ELŐZMÉNYEK 2011-ben létrejött a Széchenyi

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Iktatószám: GKM/4326/7/2008. az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről szóló 2/2008. (II. 18.) GKM rendelet módosításáról Budapest,

Részletesebben

A Pályázati és Innovációs Központ tevékenységei 2014. évtől. Soltész-Lipcsik Melinda Pályázati és Innovációs Központ

A Pályázati és Innovációs Központ tevékenységei 2014. évtől. Soltész-Lipcsik Melinda Pályázati és Innovációs Központ A Pályázati és Innovációs Központ tevékenységei 2014. évtől Soltész-Lipcsik Melinda Pályázati és Innovációs Központ Helyzetfelmérés Az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy erőforrás

Részletesebben

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ A TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM GKM/23617/6/2007. Tervezet a légiközlekedési balesetek, a repülőesemények és a légiközlekedési rendellenességek szakmai vizsgálatának szabályairól szóló 123/2005.

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A Kormány /2007. (...) Korm. r e n d e l e t e az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja keretében kiírásra kerülő pályázatokon való részvételi jogosultság feltételeiről, a

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI TERVEZET Gazdasági és közlekedési miniszter TERVEZET az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 133/2007 (VI. 13.) Korm.

Részletesebben

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ 326 /2010 A tervezet a minisztérium álláspontját nem tükrözi 1 Tervezet A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM./2009. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2009.......-án/én. ELŐTERJESZTÉS a 2001. évi C. törvény III. részének hatálya alá

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 764-2/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről,

Részletesebben

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának.

Az előterjesztés nem végleges, ezért az nem tekinthető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontjának. 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25. J a v a s l a t Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban című ÁROP-1.A.3.- 2014. pályázat benyújtására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 142. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 142. szám MAGYAR KÖZLÖNY 142. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. augusztus 15., csütörtök Tartalomjegyzék 201/2019. (VIII. 15.) Korm. rendelet A HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő

Részletesebben

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Minisztérium és a Kormány álláspontjának TERVEZET

A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Minisztérium és a Kormány álláspontjának TERVEZET A munkaanyagot a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Minisztérium és a Kormány álláspontjának KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1456/2009. TERVEZET a környezeti hatásvizsgálati

Részletesebben

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ /2009. ELŐTERJESZTÉS az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Budapest, 2009. augusztus 2 EGYEZTETÉSI LAP 1. Az egyeztetés alapadatai

Részletesebben

A Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) feladatai a hazai kutatás-fejlesztés-innováció folyamatában

A Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) feladatai a hazai kutatás-fejlesztés-innováció folyamatában A Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) feladatai a hazai kutatás-fejlesztés-innováció folyamatában www.kutatas.hu Dr. Vadász István pályázati főigazgató-helyettes Jogszabályi

Részletesebben

Tájékoztató. a Széchenyi Programiroda Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Kft. Heves megyei tevékenységéről

Tájékoztató. a Széchenyi Programiroda Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Kft. Heves megyei tevékenységéről Ikt. szám: 49-28/2015/222 Ügyintéző: Macz Orsolya Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tájékoztató a Széchenyi Programiroda Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Kft. Heves megyei tevékenységéről

Részletesebben

A KÖZFELADATOK KATASZTERE

A KÖZFELADATOK KATASZTERE A KÖZFELADATOK KATASZTERE A közfeladatok katasztere 2/5 1. A közfeladatok felülvizsgálata és a közfeladatok katasztere A közigazgatás korszerűsítése a világban az elmúlt másfél-két évtizedben vált központi

Részletesebben

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE

A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE 7. IKTATÓSZÁM: 33-6/2015. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Fejér megye Integrált Területi Programja tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Az Új Széchenyi Terv kiemelt céljai 1. Foglalkoztatás dinamikus növelése Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés Stratégia alkotás Kitörési pontok

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Budapest, június

Budapest, június VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER XIX/898/2/2010. TERVEZET! Készült: 2010. június 24-én ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról

Részletesebben

MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI MUNKAANYAG

MUNKAANYAG, A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI MUNKAANYAG IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM IRM/CGKFO/481/2009 MUNKAANYAG a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról Budapest, 2009.

Részletesebben

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend 2019. évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS 2019. évi belső ellenőrzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről

Részletesebben

A 2014-2020 IDŐSZAK SZABÁLYOZÁSÁNAK FŐBB ÚJDONSÁGAI TÓTH TAMÁS MINISZTERELNÖKSÉG SZABÁLYOZÁSI FŐOSZTÁLY

A 2014-2020 IDŐSZAK SZABÁLYOZÁSÁNAK FŐBB ÚJDONSÁGAI TÓTH TAMÁS MINISZTERELNÖKSÉG SZABÁLYOZÁSI FŐOSZTÁLY A 2014-2020 IDŐSZAK SZABÁLYOZÁSÁNAK FŐBB ÚJDONSÁGAI TÓTH TAMÁS MINISZTERELNÖKSÉG SZABÁLYOZÁSI FŐOSZTÁLY Tartalom Szabályozási környezet Intézmények és kijelölés Tervezés és előkészítés Kiválasztási eljárások

Részletesebben

Pályázat benyújtása a Kultúra Magyar Városa cím elnyerésére. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

Pályázat benyújtása a Kultúra Magyar Városa cím elnyerésére. Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Kvo.: 31.402/2007 Pályázat benyújtása a Kultúra Magyar Városa 2008. cím elnyerésére Összeállította: Ádám Ibolya osztályvezető Kulturális és Vendégforgalmi Osztály

Részletesebben

Fejér megye területfejlesztési program környezeti értékelés tematika

Fejér megye területfejlesztési program környezeti értékelés tematika Fejér megye területfejlesztési program környezeti értékelés tematika Készült: A Fejér Megyei Önkormányzat megbízásából a Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft. Területi és építésügyi szakértői osztályán

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Oktatási és Kulturális Minisztérium 31404/2008. E L ŐT E R J E S Z T É S A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet módosításáról Budapest, 2008. december VEZETŐI

Részletesebben

A magyar kormányzat tervezett korrupcióellenes lépései és a nyílt kormányzati együttműködés

A magyar kormányzat tervezett korrupcióellenes lépései és a nyílt kormányzati együttműködés A magyar kormányzat tervezett korrupcióellenes lépései és a nyílt kormányzati együttműködés Dr. Klotz Péter, főosztályvezető-helyettes, Nemzeti Védelmi Szolgálat Budapest, 2015. május 12. Szervezeti változások

Részletesebben

II. Nemzeti Fejlesztési Terv (PND)

II. Nemzeti Fejlesztési Terv (PND) Projektalapozás Pályázatkészítés Üzleti tervezés II. Nemzeti Fejlesztési Terv (PND) Szabó Sándor András pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált pályázati tréner egyetemi oktató 1 Mi a Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/4934/2008. Munkaanyag a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervek készítése során az országos, a kiemelt térségi és a megyei övezetek területi

Részletesebben

A nyomonkövetési rendszer alapelvei

A nyomonkövetési rendszer alapelvei A NYOMONKÖVETÉSI RENDSZER ALAPELVEI Nagykálló Város Önkormányzata Készült a,,teljesítmény, minőség, hatékonyság 2.0. ÁROP-1.A.5-2013-2013-0114 projekt keretében 1 KÉSZÍTETTE: MEGAKOM STRATÉGIAI TANÁCSADÓ

Részletesebben

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A tervezet előterjesztője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Szociális és Munkaügyi Miniszter /2008-SZMM

Szociális és Munkaügyi Miniszter /2008-SZMM Szociális és Munkaügyi Miniszter Iktatószám: 2255-1/2008-SZMM Előterjesztés a Kormány részére az európai globalizációs alkalmazkodási alapból származó támogatások hazai felhasználásáról Budapest, 2008.

Részletesebben

Újdonságok a területfejlesztés és a as időszak előkészítése területén

Újdonságok a területfejlesztés és a as időszak előkészítése területén Újdonságok a területfejlesztés és a 2014-2020-as időszak előkészítése területén Towards an Effective Regional Resource Allocation TERRA Szakmai workshop Szeged, 2013. január 18. Tóth Róbert, fejlesztési

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által kiszabott egyes bírságok felhasználásáról

ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által kiszabott egyes bírságok felhasználásáról SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 23.945-1/2007-SZMM ELŐ TERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által kiszabott egyes bírságok felhasználásáról Budapest, 2007. november

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése. Helyben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése. Helyben MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Helyben Javaslat a helyben központosított közbeszerzési rendszer keretében történő központi Beszerző Szervezet létrehozására,

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 12-i ülése 4. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 12-i ülése 4. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. február 12-i ülése 4. számú napirendi pontja Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló

Részletesebben

NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTER

NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTER NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTER egyes fejlesztési tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról szóló NFGM rendelet tervezetéről 2008. JÚNIUS A nemzeti fejlesztési és gazdasági

Részletesebben

Jogalkotási előzmények

Jogalkotási előzmények Az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény jogalkotási tapasztalatai és a tervezett felülvizsgálat főbb irányai Dr. Bodó Attila Pál főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

Projektzáró. Projekteredmények összefoglalása. MTA KIK - MTMT Osztály

Projektzáró. Projekteredmények összefoglalása. MTA KIK - MTMT Osztály Projektzáró TÁMOP-4.2.5.A-11/1-2012-0001 A MAGYAR TUDOMÁNYOS MŰVEK TÁRA (MTMT) PUBLIKÁCIÓS ADATBÁZIS SZOLGÁLTATÁSOK ORSZÁGOS KITERJESZTÉSE Projekteredmények összefoglalása Seres József MTA KIK - MTMT Osztály

Részletesebben

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Ormosy Gábor, vezérigazgató 2007. május 10. Legfőbb kritika az NFT I. időszakából Hosszú átfutás az értékelés, a szerződéskötés és a kifizetés tekintetében Bonyolult

Részletesebben

A hatásvizsgálati rendszer koncepcionális megközelítése. Farkas Krisztina, közigazgatási-stratégiáért felelős helyettes államtitkár

A hatásvizsgálati rendszer koncepcionális megközelítése. Farkas Krisztina, közigazgatási-stratégiáért felelős helyettes államtitkár A hatásvizsgálati rendszer koncepcionális megközelítése Farkas Krisztina, közigazgatási-stratégiáért felelős helyettes államtitkár KIM SZMSZ A közigazgatási stratégiáért felelős helyettes államtitkár a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti célú támogatási rendeletek módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti célú támogatási rendeletek módosításáról VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Ikt.szám: XXIV1514/3/2010 Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2010. november 16-án ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a nemzeti hatáskörben

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére 11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulások munkaszervezeti, az

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A Széchenyi Programiroda tevékenysége, vállalkozásfejlesztés A Széchenyi Programiroda feladatai Az Új Széchenyi Terv célkitűzése: hatékony pályázati rendszer működtetése a kis- és középvállalkozások versenyképességének

Részletesebben

Regulation (EC) No. 1080/2006

Regulation (EC) No. 1080/2006 Irányító Hatóság Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 27-213 Európai kohéziós politika 27 és 213 között A. Stratégiai megközelítés: a kohéziós politika összekapcsolása a fenntartható

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Balaton Fejlesztési Tanács munkájáról és a megyei képviseletről

TÁJÉKOZTATÓ a Balaton Fejlesztési Tanács munkájáról és a megyei képviseletről SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: gelencser.attila@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/626/2014. TÁJÉKOZTATÓ a Balaton Fejlesztési Tanács munkájáról

Részletesebben

Pályázati felhívások és projekt-kiválasztási eljárások a FAIR rendszerben

Pályázati felhívások és projekt-kiválasztási eljárások a FAIR rendszerben Pályázati felhívások és projekt-kiválasztási eljárások a FAIR rendszerben Elvárások Átláthatóság Felhívások: pályázók számára rendelkezésre álljon a felhívás Kiválasztás: az eljárási lépések hozzáférhetőek,

Részletesebben

MAGYAR SZABVÁNYÜGYI TESTÜLET. 2009. június 24. 1

MAGYAR SZABVÁNYÜGYI TESTÜLET. 2009. június 24. 1 MAGYAR SZABVÁNYÜGYI TESTÜLET 2009. június 24. 1 MŰSZAKI TARTALMÚ JOGSZABÁLYOK EGYSZERŰSÍTÉSE, SZABVÁNYOK MEGISMERTETÉSE ÁROP-1.1.3-2008-0002 azonosító számú projekt A projekt az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. július 10-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. július 10-i ülésére VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 02/151-2/2014. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Európai Uniós fejlesztési források intézményrendszere 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

Európai Uniós fejlesztési források intézményrendszere 2014-2020. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1. Európai Uniós fejlesztési források intézményrendszere 2014-2020 Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Előzmények Intézményi döntések 1600/2012. (XII. 17.) Korm. határozat;

Részletesebben

A nemzetközi pénzügyi intézményektől felvett állami projektfinanszírozó hitelek (2004. január 1-től)

A nemzetközi pénzügyi intézményektől felvett állami projektfinanszírozó hitelek (2004. január 1-től) A nemzetközi pénzügyi intézményektől felvett állami projektfinanszírozó hitelek (2004. január 1-től) Program megnevezése Hitelnyújtó intézmény Szerződés száma Hitelszerződés kelte Hitelnyújtás célja Beruházás(ok)

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Tervezet

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. Tervezet KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/68/2009. Tervezet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 45/2006. (XII. 8.) KvVM

Részletesebben

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETE

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETE MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETE TARTALOM Az Operatív Program Jogszabályok Uniós intézményrendszer Közreműködő Szervezet feladatai TERÜLET-

Részletesebben

Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9.

Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9. Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9.0/12-2013-0009 azonosítószámú projekt Előzmények A Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési

Részletesebben

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási tervére Tisztelt Közgyűlés! Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály JAVASLAT a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat közép-és hosszú távú vagyongazdálkodási

Részletesebben

Innováció és stratégia Dr. Greiner István MISZ, általános elnökhelyettes

Innováció és stratégia Dr. Greiner István MISZ, általános elnökhelyettes Innováció és stratégia Dr. Greiner István MISZ, általános elnökhelyettes 2013. február 07. Magyar Innovációs Szövetség Tevékenység: műszaki, technológiai innováció érdekképviselete, érdekérvényesítés innováció

Részletesebben

k) 23. (5) bekezdésében az az agrárpolitikáért felelős szövegrész helyébe az a szöveg, 22.

k) 23. (5) bekezdésében az az agrárpolitikáért felelős szövegrész helyébe az a szöveg, 22. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 2. (T/14.) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

KÖFOP A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI

KÖFOP A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI EL ZMÉNYEK 2011-ben létrejött a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. a Promei Nonprofit Kft. jogutódjaként a Nemzeti

Részletesebben

ÁLTALÁNOS FEJLESZTÉSI IRÁNYELVEK 2014-2020 TÓTH TAMÁS

ÁLTALÁNOS FEJLESZTÉSI IRÁNYELVEK 2014-2020 TÓTH TAMÁS ÁLTALÁNOS FEJLESZTÉSI IRÁNYELVEK 2014-2020 TÓTH TAMÁS FŐOSZTÁLYVEZETŐ SZABÁLYOZÁSI FŐOSZTÁLY 2014-2020 áltanos tervezési helyzete Tervezési folyamat OP-k első körös benyújtása az Európai Bizottságnak 2014.

Részletesebben

ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban: egységes javaslattervezet).

ellenjegyzésével ellátott szövegét (a továbbiakban: egységes javaslattervezet). i r-. --- -- -- -- Iromány száma: T/2938/.::f. ~enyújtás dátuma: 2018. november _'1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett 201 OV 2 "', Címzett: Kövér László, az Országgyűlés

Részletesebben