A Kecskeméti Református Gimnázium. négyévfolyamos felvételi tájékoztatója. a 2009/2010. tanévre

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Kecskeméti Református Gimnázium. négyévfolyamos felvételi tájékoztatója. a 2009/2010. tanévre"

Átírás

1 A Kecskeméti Református Gimnázium négyévfolyamos felvételi tájékoztatója a 2009/2010. tanévre

2 KECSKEMÉTI REFORMÁTUS G I M N Á Z I U M 6000 KECSKEMÉT, SZABADSÁG TÉR 7. sz. JELENTKEZÉS A NÉGYÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI OSZTÁLYBA Iskolánk több mint 400 éves hagyományának megfelelően, a református hitelvek és erkölcsi normák szerint, de a legmodernebb tudományos ismereteket átadva végzi nevelő és oktató munkáját. Tanulóinktól iskolán belül és iskolán kívül is megkívánjuk a Pedagógiai Programunkban és az Etikai kódexünkben rögzített tanulmányi, lelki, szellemi, erkölcsi, viselkedési és esztétikai alapelveinkhez való alkalmazkodást. A jelentkezést elsősorban azoktól várjuk, akik gyermeküket eddig is a történelmi egyházak által képviselt hitelvek szerint nevelték. A lelkésztől vagy a hitoktatótól hozott ajánlás, a keresztelés hiánya és a felekezeten kívüliség nem kizáró ok, amennyiben vállalják a református hitoktatásban való részvételt. A 16/2008. (IV.30.) OKM rendelettel módosított 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 8. számú mellékletének 2.1. pontja kimondja: Ha az iskola - a közoktatásról szóló törvény 81. -a (1) bekezdésének a) pontja szerint vallási, illetve világnézeti tekintetben elkötelezett intézményként működik, külön lapon kérheti a jelentkező nyilatkozatát a tekintetben, hogy elfogadja-e az adott vallást, illetve világnézetet. A gimnáziumi felvétel előfeltétele a fenti nyilatkozat aláírása a külön jelentkezési lapon, amely letölthető a honlapunkról vagy kérhető az iskolatitkártól. Az aláírt külön jelentkezési lap beküldésének határideje: január 6. Iskolánkban minden osztályban heti két hittanóra van, a református és az evangélikus hitoktatást minden tanuló számára az órarendben biztosítjuk. A római katolikus hitoktatást kérőket csak meghatározott számarányban (kb. 10 %) tudjuk felvenni a rangsorban elfoglalt helyük szerint. Minden vidéki tanulónak internátusi elhelyezést biztosítanunk, ezért nem engedélyezzük, hogy diákjaink albérletben lakjanak. A 30 km-en belül lakó vidékiek bejárással is megoldhatják az iskolába járást. A sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanulók esélyegyenlőségét oktatásunkban és a felvételi vizsgán is a Közoktatási törvény 30. (9) rendelkezései szerint, a szülő vagy az általános iskola előzetes kérelme és a jelentkezési laphoz csatolt, ezt a tényt igazoló szakértői vélemény, határozat alapján biztosítjuk. A kérelem elbírálása után a döntést a szülővel írásban közöljük. A képzési idő alatt a valamennyi tanuló számára kötelező tanórákon kívül osztályban nem kötelező (választható) órakeretben biztosítjuk a közép- és az emelt szintű érettségire való felkészítést. Minden évfolyamon, a tanórán kívüli foglalkozások gazdag választékát biztosítjuk. Pl. szakkörök, önképzőkör, énekkar, színjátszó csoport, iskolai sportkörök több sportágban tanuszodánkban és tornacsarnokunkban, informatika oktatás, téli-nyári táborozások, kulturális rendezvények, egyházi események.

3 Jogszabályok: 16/2008. (IV.30.) OKM rendelettel módosított 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 8. számú melléklete 17/2008. (V.9.) OKM rendelet 3. sz. melléklete évi LXXIX. törvény a közoktatásról Tájékozódási lehetőségek: - gimnáziumunk honlapja - Oktatási Hivatal - Közoktatási Információs Iroda - Oktatási és Kulturális Minisztérium A felvételi vizsga rendje: A négyévfolyamos képzésben két osztályt indítunk, mind a kettőnek az egyik fele általános tantervű, a másik fele a felvételi vizsga eredményétől függően emeltszintű oktatásban vesz részt biológiából vagy angol nyelvből. 1./ írásbeli vizsga: a) központi írásbeli egységes követelmények szerint jelentkezés: december 10-ig az általános iskolában kapott vagy a honlapunkról letölthető központi jelentkezési lapon időpontja: január 24. (szombat) helye: a tanuló által megjelölt gimnázium, amely a Kecskeméti Református Gimnázium is lehet tárgyai: magyar nyelv, matematika b) pótló írásbeli: január 29. (csütörtök) 14 00, csak alapos ok miatt, hivatalos igazolással 2./ szóbeli vizsga: időpontja: március ; pótnap: március 5. tárgyai: szakmai: a kiadott témakörökből (lásd gimnáziumi honlap is) - magyar nyelv és irodalom, - történelem, - egy természettudományos tárgy (biológia vagy kémia vagy földrajz), a biológia tagozatot kérőknek a választható természettudományos tárgy a biológia, - angol nyelv az angol tagozatot kérőknek egyházi: beszélgetés a hitoktató lelkészekkel A szóbeli meghallgatáson a szakmai, emberi és hitbeli szempontokat egyaránt lényegesnek tartjuk. A szóbeli vizsga pontos időpontjáról névre és napra szóló értesítést küldünk. Kérjük, hogy az írásbelire és a szóbelire is a diákigazolványát és az ellenőrző könyvét mindenki hozza magával.

4 A teljesítmények értékelése: Elérhető pontszám: 100 ebből: az általános iskolából hozható maximum 30 pont a felvételi vizsgán szerezhető: maximum 70 pont - írásbeli 50 pont - szóbeli 20 pont A hozott pontokat a 7. o. év végi és a 8. o. félévi érdemjegyei alapján számítjuk ki a központi jelentkezési lapon közölt magyar irodalom, magyar nyelvtan, történelem, matematika, egy idegen nyelv és a tanuló számára legkedvezőbb természettudományos tárgy jegyei alapján. Az azonos teljesítmény esetén a végleges rangsor kialakításánál az előnyben részesítés szempontjai: - hátrányos, halmozottan hátrányos vagy sajátos helyzet, - a Közoktatási törvény 81. (1) alapján aláírt nyilatkozat a külön jelentkezési lapon Tájékoztatásul közöljük: Gimnáziumunkban a nyolcadik osztályosok számára november én nyílt napokat rendezünk gyülekező: 8 00 órakor a gimnázium dísztermében, (I. emelet), ahol az óraés csoportbeosztás megtörténik november 11-én (kedd) órakor beiskolázási szülői értekezletet tartunk. A gimnázium OM azonosítója: a négyévfolyamos képzés tanulmányi területei és kódjai: 40 általános tantervű oktatás 41 emelt szintű biológia 42 emelt szintű angol nyelv A központilag kiadott jelentkezési lapot az írásbeli vizsga eredményéről kiállított Értékelő lap másolatával együtt a tanuló általános iskolájában kell benyújtani, az általuk megadott időpontig. Címünk: Kecskeméti Református Gimnázium 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. Telefon: 76/ refgimi@reformatus-kkt. sulinet.hu Ezeken a címeken az igazgatóság tagjai és a hitoktató lelkészek személyesen is szívesen válaszolnak az érdeklődő családok kérdéseire. IGAZGATÓSÁG

5 A SZÓBELI VIZSGA TÉMAKÖREI Történelem 1. A francia forradalom Az ipari forradalom 3. Mária Terézia és II. József uralkodása 4. Széchenyi és Kossuth fellépése, programja 5. Az március 15.i forradalom eseményei és az áprilisi törvények 6. A kiegyezés megkötése és a gazdasági fölzárkózás a dualizmus korában 7. Az első világháborút lezáró békeszerződések (köztük Trianon) 8. A nácizmus Németországban 9. A sztálini Szovjetunió 10. A bethleni konszolidáció Kémia 1. Anyagi változások (fizikai-kémiai, exoterm-endoterm) 2. Halmazállapotok, halmazállapot-változások 4. Elemek, keverékek, oldatok 5. Az atom felépítése 6. A periódusos rendszer 7. Elsőrendű kötések (fémes kötés, kovalens kötés, ionkötés) 8. A kémiai reakció 10. A hidrogén és vegyületei 11. A klór és a hidrogén-klorid 12. Az oxigén és vegyületei 13. A kén és vegyületei 14. A nitrogén és vegyületei 15. A foszfor és vegyületei 16. A szén és vegyületei 17. A fémek általános jellemzése Földrajz 1. Afrika természetföldrajzi jellemzése, lakossága, országai, gazdasága 2. Ausztrália és Óceánia természetföldrajzi jellemzése, gazdasága 3. Amerika természetföldrajzi jellemzése 4. Az Egyesült Államok és Kanada gazdasága 5. Latin-Amerika lakossága, országai, gazdasága 6. Ázsia természetföldrajzi jellemzése 7. Japán, Kína, India gazdasága 8. Európa természetföldrajzi jellemzése 9. Észak-Európa országai, gazdasága 10. Nyugat-Európa országai, gazdasága 11. Dél-Európa országai, gazdasága 12. Magyarország természetföldrajzi kép

6 Biológia 1. A fotoszintézis 2. Egy- és kétszikű növények összehasonlítása 3. Az emberi bőr és egészsége 4. Az ember mozgásszervrendszere (csontváz, vázizomzat) és gyakori betegségei 5. A tápcsatorna, az egészséges táplálkozás ismérvei 6. Az ember lézőszervrendszere és gyakori betegségei 7. A szív és a keringési rendszer. Gyakori szív- és érrendszeri megbetegedések 8. Az immunitás alapjai. A mesterséges immunizálás módjai. 9. A kiválasztó szervrendszer felépítése és működése 10. Az ember szaporodása és egyedfejlődése 11. A hormonális szabályozás. 12. Az érzékelés, látás és hallás. 13. Az idegrendszer felépítése és működése 14.Az örökítőanyag, a genetika alapjai egygénes: domináns- recesszív öröklődés, az intermedier viszony 15. A természetvédelem alapjai. Hazánk nemzeti parkjai. Angol nyelv 1. TALÁLKOZÁS (bemutatkozás, üdvözlés, búcsú) 2. CSALÁD (a vizsgázó személyi adatai és családja) 3. LAKÓHELY (a vizsgázó lakcíme, lakásának és környékének rövid bemutatása) 4. TANULÁS (nyelvtanulás, az iskola, tantárgyak, tanárok bemutatása) 5. UTAZÁS VÁROSI TÖMEGKÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖKÖN (villamoson, autóbuszon, metrón; jegyváltás, jegykezelés, járművek indulása, érkezése, útvonala) 6. UTAZÁS AUTÓN (parkolás, benzinvásárlás, autójavítás) 7. UTAZÁS VONATTAL, REPÜLŐGÉPEN, TÁVOLSÁGI BUSSZAL (állomás, pályaudvar, jegyváltás, indulás, útvonal, érkezés, jegykezelés) 8. KÜLFÖLDI UTAZÁS (utazási iroda, útlevél- és vámvizsgálat, pénzváltás) 9. TELEFON (felvilágosítás a telefon használatáról, telefonálás) 10. SZÁLLODA (fizetővendég-szolgálat, kemping szállásrendelés, megérkezés, Adatlap kitöltése, szolgáltatások igénybevétele, távozás) 11. ÉTTEREM (helyfoglalás, rendelés, fontosabb ételek, italok, fizetés) 12. VENDÉGSÉG (vendégek fogadása, bemutatás, kínálás, vendégségben udvarias viselkedés) 13. BEVÁSÁRLÁS (vásárlás áruházban, üzletekben, a legfontosabb élelmiszerek, öltözködési és háztartási cikkek nevei) 14. MOZIBAN, SZÍNHÁZBAN (műsor, jegyrendelés, jegyváltás) 15. ORVOSNÁL (közérzet, gyakoribb betegségek) 16. SPORT (milyen sportág érdekli, milyen sportot űz) 17. IDŐ, IDŐJÁRÁS (napi időjárás, évszakok)

7 Magyar nyelv és irodalom 1. a., Irodalmi alapfogalmak: a líra és műfaja b., Hangalak és jelentés kapcsolata 2. a., Irodalmi alapfogalmak: az epika és műfajai b., Hangtörvények 3. a., A magyar reneszánsz irodalma: Janus Pannonius, Balassi Bálint költészete b., A szóelemek képző, jel,rag 4. a., A magyar felvilágosodás irodalma: Csokonai Vitéz Mihály költészete b., A mondatok fajtái szerkezetük szerint 5. a., A magyar romantika irodalma Kölcsey Ferenc: Himnusz b.,az alárendelő összetett mondatok 6. a., A magyar romantika irodalma Vörösmarty Mihály: Szózat b., Helyesírásunk alapelvei 7. a., Móricz Zsigmond: Légy jó, mindhalálig vagy Tamási Áron: Ábel a rengetegben b., A mondatrészek és jellemzőik 8. a., Petőfi Sándor költészete b., A mellérendelő szóösszetételek 9. a., Juhász Gyula költészete b., Szóképek metafora, megszemélyesítés, hasonlat 10. a., Arany János: Toldi b., A kommunikáció fogalma, tényezői, fajtái 11. a., Jókai Mór: A kőszívű ember fiai b., A mellérendelő szóösszetételek helyesírása 12. a., Irodalmi korszakok, stílusirányzatok b., Az alapszófajok főnév, melléknév, számnév, határozószó 13. a., Verstani alapismeretek az időmértékes és az ütemhangsúlyos verselés b., Az alapszófajok ige, igenevek, névmások 14. a., A magyar szimbolista líra Ady Endre költészete b., Az alany-állítmányi szószerkezet 15. a., Arany János balladaírói művészete b., A mellérendelő szószerkezetek

Kecskeméti Református Gimnázium. a 2018/2019. tanévre

Kecskeméti Református Gimnázium. a 2018/2019. tanévre OM azonosító: 027953 A Kecskeméti Református Gimnázium 4-évfolyamos felvételi tájékoztatója (nyolcadikosoknak) a 2018/2019. tanévre 6000 KECSKEMÉT, SZABADSÁG TÉR 7., tel.: 76/500-380 www.krg.hu; e-mail:

Részletesebben

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása: 1 A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója Cím: 1016, Budapest, Mészáros utca 5-7. Tel/Fax: 225-7055 OM azonosító: 035219 Intézményvezető: Bajkó Judit Tanulmányi területek

Részletesebben

Kecskeméti Református Gimnázium. a 2017/2018. tanévre

Kecskeméti Református Gimnázium. a 2017/2018. tanévre OM azonosító: 027953 A Kecskeméti Református Gimnázium 4-évfolyamos felvételi tájékoztatója (nyolcadikosoknak) a 2017/2018. tanévre 6000 KECSKEMÉT, SZABADSÁG TÉR 7., tel.: 76/500-380 www.krg.hu; e-mail:

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu

Részletesebben

Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes

Igazgató: Veizer Valéria (  Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes 1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

OKTATOTT IDEGEN NYELV

OKTATOTT IDEGEN NYELV Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Gödöllői Református Líceum Gimnázium

Gödöllői Református Líceum Gimnázium Gödöllői Református Líceum Gimnázium OM azonosító: 032575 : 2100 Gödöllő, Szabadság tér 9. : 28/410-298; 30-638-7480 E-mail: refliceum@gmail.com A Gödöllői Református Líceum Gimnázium felvételi tájékoztatója

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2016/2017. tanévben (a 2017/2018. tanévre vonatkozóan)

Felvételi tájékoztató a 2016/2017. tanévben (a 2017/2018. tanévre vonatkozóan) 19 92 REFORMÁTUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Somssich Pál u. 15. tel./fax: 82/511-487 igazgató: 82/411 005 e-mail: titkarsag@lorantffy-kaposvar.sulinet.hu honlap: www.lozsu.hu

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz!

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Tisztelt Szülők, kedves Nyolcadikos és Negyedikes Tanulók! Mindenki számára elismerhető és elfogadható tény az, hogy a jövő sok tekintetben függ gyermekeink,

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat. Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János 8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. www.hunfalvy-szki.hu

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Új tagozatok a as tanévben!

Új tagozatok a as tanévben! 1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be

Részletesebben

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20 Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

Kedves Nyolcadikos Felvételizők!

Kedves Nyolcadikos Felvételizők! Kedves Nyolcadikos Felvételizők! A szóbeli vizsgák, képesség-, készségmérés, motivációs beszélgetés a felvételi tájékoztatóban megjelentek szerint a következő időpontokban zajlanak a Nyíregyházi Vasvári

Részletesebben

TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! Az általános iskola 2019. február 18-ig továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak.

Részletesebben

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2015. szeptember 22.

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2015. szeptember 22. Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2015. szeptember 22. Újbudai József Attila Gimnázium OM azonosító: 034982 Feladatellátási

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,

Részletesebben

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 E-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 922/2018. OM azonosító: 035327

Részletesebben

Felvételi tájékoztatója

Felvételi tájékoztatója A SZENT LÁSZLÓ GÖRÖGKATOLIKUS GIMNÁZIUM, EGÉSZSÉGÜGYI SZAGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16. Felvételi tájékoztatója a 2019/2020. tanévre Pályaválasztási felelősök: Varga Tamásné

Részletesebben

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989 ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ

Részletesebben

Szegedi Baptista Középiskola

Szegedi Baptista Középiskola Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu

Részletesebben

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! A kiértékelt feladatlapok megtekintése Az írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott

Részletesebben

Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Szolnok

Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Szolnok Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Szolnok Tisztelt Szülők, kedves Nyolcadikos és Negyedikes Tanulók! Intézményünk a 2019/2020-as tanévben a következő képzési irányokat indítja a

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53) Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:

Részletesebben

Gödöllői Református Líceum Gimnázium

Gödöllői Református Líceum Gimnázium Gödöllői Református Líceum Gimnázium OM azonosító: 032575 : 2100 Gödöllő, Szabadság tér 9. /Fax: 28/410-298 E-mail: refliceum@gmail.com A Gödöllői Református Líceum Gimnázium felvételi tájékoztatója Bemutatkozás

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A további órakeret felbontása a nyelvi előkészítő évfolyamon a következőképpen alakul:

TÁJÉKOZTATÓ. A további órakeret felbontása a nyelvi előkészítő évfolyamon a következőképpen alakul: Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 e-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu www.klebi.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 833/2019. OM azonosító:

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Intézmény neve: Egri Dobó István Gimnázium Intézmény kódja: 031599 Telephely kódja: 001 Intézmény címe: Eger, Széchenyi u. 19. Intézmény telefonszáma: 36/312-717 Intézmény honlapja:

Részletesebben

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad: Módos Tibor igazgató és Merklin Ferenc igazgatóhelyettes

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Intézmény neve: Egri Dobó István Gimnázium Intézmény kódja: 031599 Telephely kódja: 001 Intézmény címe: Eger, Széchenyi u. 19. Intézmény telefonszáma: 36/312-717 Intézmény honlapja:

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2017. december 8. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

Felvételi tájékoztatója

Felvételi tájékoztatója A DIENES LÁSZLÓ GÖRÖGKATOLIKUS GIMNÁZIUM, EGÉSZSÉGÜGYI SZAGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16. Felvételi tájékoztatója a 2017/2018. tanévre Pályaválasztási felelősök: Varga Tamásné

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu

Részletesebben

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Beiskolázási nyílt nap Szülői értekezlet 2018. szeptember 12. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Sok szeretettel köszöntjük a kedves Szülőket, Hozzátartozókat, Érdeklődőket!

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty

Részletesebben

Felvételi tájékoztatója

Felvételi tájékoztatója A DIENES LÁSZLÓ GÖRÖGKATOLIKUS GIMNÁZIUM, EGÉSZSÉGÜGYI SZAGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16. Felvételi tájékoztatója a 2018/2019. tanévre Pályaválasztási felelősök: Varga Tamásné

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Jelen tájékoztató a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet és a 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet 3. számú melléklete alapján a Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE Iskolánk a hozzánk jelentkező nyolcadikosok számára a rendes felvételi eljárás keretében felvételi vizsgát tart. A felvételi vizsga részei: - központi írásbeli felvételi

Részletesebben

A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata

A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata A felvételi pontszámítás áttekintő táblázata 2017/2018. tanévi beiskolázáshoz A felvételi eljárásban a jelentkezők pontszámát a 9. évfolyamra történő beiskolázás során alapvetően a magyar nyelvből és matematikából

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2018/2019-es tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020-as tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2018. december 7. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu

Részletesebben

Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018

Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018 Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018 Elérhetőségeink OM kód: 032286 Igazgató: Pálfalvai Zoltán Telephely kód: 001 Pályaválasztási felelős: Szabóné Básti Csilla Iskola címe: 3100 Salgótarján, Kissomlyó

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint

A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint 1.) Négyosztályos gimnázium (általános tantervő) Kód: 01 a) Oktatott idegen nyelvek:

Részletesebben

TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL

TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium OM azonosítója: 035253 Telephely kódja: 001 A továbbtanulásra való jelentkezés határideje: 2019. február 18. PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐI

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2015/2016-os tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 6. OM: 03230 : (52) 4-674, fax: (52) 480-27 Nyilvántartási szám: 09-0078-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-950 DIENES LÁSZLÓ GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019 Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

TEMESVÁRI PELBÁRT FERENCES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2500 Esztergom, Bottyán János utca 10. Telefon: +36 (33) 631-554 Fax: +36 (33) 631-369

TEMESVÁRI PELBÁRT FERENCES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2500 Esztergom, Bottyán János utca 10. Telefon: +36 (33) 631-554 Fax: +36 (33) 631-369 TEMESVÁRI PELBÁRT FERENCES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2500 Esztergom, Bottyán János utca 10. Telefon: +36 (33) 631-554 Fax: +36 (33) 631-369 Honlap: frankaegom.hu E-mail: franka@frankaegom.hu OM azonosító:

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad:

Részletesebben

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, szeptember 20.

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, szeptember 20. Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2017. szeptember 20. Újbudai József Attila Gimnázium OM azonosító: 034982 Feladatellátási

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Intézmény neve: Egri Dobó István Gimnázium Intézmény kódja: 031599 Telephely kódja: 001 Intézmény címe: Eger, Széchenyi u. 19. Intézmény telefonszáma: 36/312-717 Intézmény honlapja:

Részletesebben

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, szeptember 20.

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, szeptember 20. Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2016. szeptember 20. Újbudai József Attila Gimnázium OM azonosító: 034982 Feladatellátási

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL TÁJÉKOZTATÓ A SZÓBELI FELVÉTELIRŐL A szóbeli felvételi : 2014. február 22. (szombat) 9 óra Megjelenés: 8 óra 45 perckor az iskola aulájában A részletes beosztást ott lehet megtekinteni Az ideiglenes felvételi

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: 200893 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Németh László u. 16. Telefonszám: 62/533-137 Fax: 62/533-137 E-mail: titkarsag@nlg.httpf.hu

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium Felvételi tájékoztató a 2016/17 os tanévre Az iskola mottója : Legfontosabb adatok Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium e mail.: honlap: OM azonosító: 036723 "A míveletlen föld csak gazt terem, A lélek

Részletesebben

NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Tagozatkód 4000

NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Tagozatkód 4000 NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS Tagozatkód 4000 Négy évfolyamos gimnázium Az oktatás sajátos jellemzője Emelt szintű reál irányultságú osztály: első idegen nyelv angol, emelt szintű oktatás matematikából,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 0011 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év) A helyi

Részletesebben

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben