A kockázat kontrollja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A kockázat kontrollja"

Átírás

1 A kockázat kontrollja Egy látszólag kisebb területet választottam témaként, hiszen, noha a kockázatelemzés a belső ellenőrzés alapja, maga a kockázatkezelés konkrét leírása a FEUVE rendszer része. A kockázat definíciója szerint egy olyan esemény bekövetkezésének a lehetősége, amely negatív hatással lehet valamely tevékenység folytatására, valamilyen célkitűzés megvalósítására. A tevékenység vagy célkitűzés lehet akár egy pohár víz megszerzése vagy egy többmilliárdos beruházás megvalósítása. A negatív hatás pedig ugyancsak széles skálán mozog. A kockázatot a következmények és a valószínűség szempontjait figyelembe véve mérni lehet. A mindennapi élet területén, készség szinten, gondolkodás nélkül mérlegel mindenki, rendszerint még annak sincs a tudatában, hogy éppen kockázatot elemez, értékel és kezel. A gazdaság területén a kockázat nehezebben fogható meg, elemzése, kezelése bonyolult, viszont feltétlenül szükséges: Jobb félni, mint megijedni. Mindez az önkormányzatok gazdálkodásában azzal a ténnyel súlyosbodik, hogy a kockázat minden előfordulása közpénzt és intézményi presztizst veszélyeztet. A kontroll tevékenység a kockázat felmérésére, a fenyegetés természetének azonosítására, az esemény bekövetkeztének lehető megelőzésére (hiszen amit nem ismerünk, arra nem tudunk készülni sem), vagy ha már nem előzhető meg a baj, annak minél korábbi, minél hatékonyabb és eredményesebb kezelésére irányul. Kockázat elemzést, kezelést mindig végeztek, a felelős gazdálkodás, a tervezés elengedhetetlen része volt ez a folyamat. Azonban mindez esetlegesen történt, feladat meghatározás, felelősök kijelölése nélkül. A kockázatok értékelésének, kezelésének szabályzatban lefektetett metódusát az Államháztartási törvény tette kötelezővé a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszerének kialakítását. A FEUVE rendszer meghatározza az ellenőrzési nyomvonalat, szabályozza a kockázatkezelést, előírja a szabálytalanságokkal kapcsolatos eljárásrend kialakítását. Az ellenőrzési nyomvonal pontosan is tartalmazza azokat a csomópontokat, amelyek a gazdálkodás kockázatait hordozhatják. Táblázatos formában, a költségvetés tervezése, a befektetett eszközök ellenőrzése, a készletek, követelések, értékpapírok kezelése, a pénzügyi elszámolások, kötelezettségek, szállítók ellenőrzése mellett a költségvetési kiadások, bevételek, támogatások, intézmény zárlati feladatai ellátása teljes folyamatát részletesen leírja az ellenőrzési nyomvonal. A téma illetve feladat pontos és részletes meghatározása mellett nevesíti a hivatkozott jogszabályt vagy belső szabályt, az előkészítő, koordináló és a végrehajtó személyét, a kötelezően elkészítendő dokumentumot, meghatározza a felelős, kötelezettségvállaló személyét. A feladatok mellé kerül a határidő megjelölése, az ellenőrzés, érvényesítés, utalványozás, ellenjegyzés, pénzügyi teljesítés rendjére történő utalás, illetve a könyvvezetésben való megjelenés. A FEUVE rendszer tartalmazza azokat az elveket, eljárásokat, melyek alapján a érvényesíthetők a feladatok ellátására szolgáló előirányzatokkal, létszámmal és a 1

2 vagyonnal való szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás követelményei. A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés a szervezeten belül a gazdálkodásért felelős szervezeti egység által folytatott első szintű pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszer. Az első szintű pénzügyi irányítási és ellenőrzési feladatok magukban foglalják: a pénzügyi döntések dokumentumainak elkészítését (ideértve a költségvetési tervezés, a kötelezettségvállalások, a szerződések, a kifizetések, a szabálytalanság miatti eljárások dokumentumait is), az előzetes és utólagos pénzügyi ellenőrzést, a pénzügyi döntések szabályszerűségi és szabályozottság szempontból történő jóváhagyását, illetve ellenjegyzését, - a gazdasági események elszámolását (a hatályos jogszabályoknak megfelelő könyvvezetés és beszámolás). Az első szintű pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszernek biztosítani kell, hogy valamennyi, gazdálkodással kapcsolatos tevékenység összhangban legyen a szabályszerűség, szabályozottság és megbízható gazdálkodás elveivel, az eszközökkel és forrásokkal való gazdálkodásban ne kerüljön sor pazarlásra, visszaélésre, rendeltetésellenes felhasználásra, megfelelő, pontos és naprakész információk álljanak rendelkezésre a gazdálkodással kapcsolatosan, a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés harmonizációjára és összehangolására vonatkozó irányelvek végrehajtásra kerüljenek, a rendelkezésre álló eszközök és források a szabályszerűség, szabályozottság és megbízható gazdálkodás elveivel összhangban kerüljenek felhasználásra. Olyan szabályzatokat kell kiadni, olyan, gyakorlatilag automatikus folyamatokat kell kialakítani és működtetni, amelyek biztosítják a rendelkezésre álló források szabályszerű, szabályozott, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználását. A szabályzatban foglaltakat vissza kell forgatni a mindennapi gyakorlatba: a feladat és felelősségi körök be kell hogy kerüljenek a munkaköri leírásokba. Fontos, hogy minden intézkedési szinten mindenki pontosan ismerje a rá vonatkozó szabályozást, azonban, ha döntési helyzetbe kerül, a legfontosabb, hogy azonnal felismerje a felmerülő kockázatot, és automatikusan cselekedjék. Azonban az sem elég, hogy különböző szabályzatokban előírjuk a követelményeket, és kellő szigorral ellenőrizzük azok teljesülését, a vezetés, konkrétan a jegyző feladata és felelőssége azoknak a körülményeknek a biztosítása, amelyek lehetővé teszik a szabályzatokban foglaltak objektív teljesíthetőségét. A folyamatokban rejlő kockázat kiszűrésének, kezelésének minden szabályozási szinten meg kell jelenni, a kockázat minimalizálást segítik a működési alapelvek: szabályosság, szabályozottság, gazdaságosság, hatékonyság, eredményesség. 2

3 Szabályosság A szabályosság azt jelenti, hogy az adott költségvetési szerv vagy szervezeti egysége működése, tevékenysége megfelel a vonatkozó szabályoknak, előírásoknak. Az első szintű pénzügyi és ellenőrzési feladatok ellátása során biztosítani kell a hatályos központi jogszabályok, és más kötelező szabályozások megismerhetőségét, biztosítani kell a belső szabályok megismerését és az azokhoz való hozzáférést. Gondoskodni kell a polgármesteri hivatalt közvetlenül érintő, a mindennapi tevékenységben alkalmazni szükséges valamennyi központi jogszabály, előírás, ajánlás hozzáférhetőségéről. (jogszabály változások figyelemmel kísérése személyesen is, figyelemfelhívások, a jogszabály szövegváltozásához való hozzáférés biztosítása papíron illetve interneten) A központi jogszabályok megfelelő alkalmazása érdekében biztosítani kell a továbbképzésen, értekezleten, konzultáción való részvételt, illetve egyéb szakmai anyagok, pl.: szakkönyvek, segédletek beszerzését, illetve az internetes honlapokhoz való hozzáférést. A belső szabályzatok könnyen hozzáférhetők, mindenki a saját számítógépén ellenőrizheti, pontosíthatja a teendőit, bármikor, bármelyik szabályzatnak utánanézhet. A belső szabályzatok kiadásakor, a régi szabályozások felülvizsgálatakor elengedhetetlen a hivatal részletesen tájékoztatása az új, végleges szabályokról. Ezek végrehajtása egy kis hivatalban egyszerű, az is kivihető, hogy közvetlenül, munkaértekezlet keretében kerüljön ismertetésre, de az irodai szintű elemzés napi gyakorlat. A központi előírások és a helyi szabályok betartását többszintű ellenőrzés biztosítja: - előzetes vezetői ellenőrzés (iratminták kiadásával, azok rendszeres frissítése, ellenőrzése, ellenjegyzés, szakmai teljesítésigazolás szabályozása - egymásra épülő, egymást ellenőrző folyamatok rendszere (irodavezető, jogász, jegyző, a pénzügyi folyamatok esetében a szabályozásnak megfelelő), - utólagos vezetői ellenőrzés (irodavezetői, jegyzői, személyes megbeszélés, dokumentumok áttekintése), - Végső soron pedig a független belső ellenőrzés vizsgálja a szabályosságot. A független belső ellenőrzés a szabályosság vonatkozásában a nagyobb kockázatot képviselő területeken gyakrabban ellenőrzi a szabályzatok betartását, illetve gyakrabban kerül sor utóellenőrzésre. 3

4 Szabályozottság A szabályozottság azt jelenti, hogy a működés, tevékenységek, illetve valamely tevékenységi folyamat, részfolyamat, alaptevékenységi körbe tartozó szakfeladat megfelelően szabályozott-e, a rögzített szabályok megfelelnek-e a hatályos jogszabályoknak, előírásoknak, egyéb vezetői rendelkezéseknek. Az első szintű pénzügyi és ellenőrzési feladatok ellátása során a jegyző gondoskodik arról, hogy a polgármesteri hivatal - mindig a hatályos jogszabályok, előírások figyelembevételével lássa el belső szabályozási feladatait, ezekről a központi szabályokról tájékozott legyen, - a hatályos jogszabályokban kötelezően előírt belső szabályozási követelményeknek eleget tegyen, a szükséges szabályzatokat megalkossa, gondoskodjon a kialakított belső szabályok megismertetéséről, - a belső szabályozás során a jogszabályi környezeten túl figyelembe vegyék a képviselő-testület által meghatározott útmutatásokat, célkitűzéseket is. - a polgármesteri hivatal helyi sajátosságait is figyelembe véve a szabályozandó területek feltárásra kerüljenek, és ennek megfelelően készüljenek el a vonatkozó szabályzatok. A szabályozottság érdekében meg kell határozni azokat a területeket, melyek szabályozásáról gondoskodni kell a kötelező központi előírások miatt, illetve lehetnek olyan helyi sajátosságok, melyek kezelését ugyancsak szabályozással lehet megoldani. Ugyanakkor kerülendő a bonyolult szabályozás, az egymást átfedő előírások alkalmazása, a megfogalmazásban az egyértelműségre kell törekedni. A szabályozottság megfelelő minősége érdekében jogszabály változás vagy szervezeti módosulás esetén felül kell vizsgálni a meglévő szabályzatokat. A felülvizsgálat során figyelembe kell venni a munkafolyamatba épített vezetői ellenőrzés tapasztalatait, a független belső ellenőrzés megállapításait, valamint a felügyeleti, illetve egyéb külső ellenőrzés észrevételeit, javaslatait is. A belső szabályozás előtt, vagy azok felülvizsgálatakor előzetes konzultációt kell folytatni a területen dolgozókkal, illetve a területhez kapcsolódó tevékenységi folyamat folyamatgazdáival, a szabályozási folyamat során egyeztetni kell, hiszen nincs értelme olyan szabályzat kiadásának, mely ugyan megfelel a jogszabályokban előírtaknak, azonban leheteten vagy értelmetlen használni. Gazdaságosság A gazdaságosság egy adott tevékenység ellátásához felhasznált erőforrások költségének optimalizálását jelenti a megfelelő minőség biztosítása mellett. Az első szintű pénzügyi és ellenőrzési feladatok ellátása során a feladatok ellátására szolgáló bevételi és kiadási előirányzatokkal, a létszám előirányzattal, valamint a rendelkezésre álló vagyonnal a gazdaságosság követelményeit figyelembe véve kell gazdálkodni. 4

5 A gazdaságosság követelménye, hogy az adott feladat, tevékenység ellátásához felhasznált erőforrások költségei - a minőség fenntartása mellett - optimalizálva legyenek. A gazdaságosság biztosítása érdekében számításokat kell végezni - a bevételi és kiadási előirányzatok és azok felhasználása vonatkozásában. Nem gazdaságos a kiadási előirányzatok felhasználása akkor, ha nem veszik figyelembe, hogy mikor, hol lehet a legkedvezőbb áron megszerezni a működéshez, feladatellátáshoz szükséges eszközöket, készleteket, vásárolt szolgáltatásokat. (beszerzési szabályzat) - a létszám-előirányzatok felhasználása tekintetében végzett számítások elengedhetetlenek, mivel a létszám előirányzatok felhasználása akkor gazdaságos, ha a helyi körülmények figyelembevételével a létszám szükségletet a legkevesebb költséggel oldják meg. - a vagyongazdálkodás során kézenfekvő a gazdaságossági számítások elvégzése, minden esetben ki kell számítani, hogy adott feladat ellátását hogyan lehetne a meglévő vagyonnal úgy ellátni, hogy az a legkevesebb költséggel járjon. Hatékonyság A hatékonyság egy adott tevékenység során előállított termékek, szolgáltatások és egyéb eredmények, valamint az előállításukhoz felhasznált források közötti viszony, hivatali szervezet esetében is megfogható. A hatékonyság követelményeinek érvényesülnie kell a bevételi és kiadási előirányzatokkal, a létszám-előirányzattal, valamint a rendelkezésre álló vagyonnal való gazdálkodás során is. A tevékenység akkor hatékony, ha a polgármesteri hivatal a lehető legkevesebb tárgyi és munkaerő felhasználásával a lehető legtöbb, és legjobb minőségű feladatellátást, szolgáltatást végzi. A hatékonyság biztosítása érdekében hatékonysági számításokat kell végezni ugyancsak a - a bevételi és kiadási előirányzatok és azok felhasználása vonatkozásában, Vizsgálni kell, hogy a teljesített feladatellátás, illetve szolgáltatásnyújtás hogyan viszonyul az elvárásokhoz mennyiségben és minőségben. Vizsgálni kell, hogy a legjobb minőségű feladatellátás, illetve szolgáltatásnyújtás érdekében hogyan lehet a legkevesebb tárgyi eszközt igénybe venni, a legkevesebb készletbeszerzési kiadást teljesíteni, és a legkevesebb vásárolt szolgáltatást igénybe venni.(számítástechnikai eszközök, irodaszer, postaköltség) - a létszám-előirányzatok felhasználása tekintetében, Hogy az milyen hatással van a nyújtott szolgáltatások mennyiségére, annak lehetséges igénybevételére, valamint a létszám felhasználása hogyan hat a 5

6 Eredményesség szolgáltatást igénybevevőkre. A polgármesteri hivatalnak vizsgálnia kell, hogy a minőség javítása, vagy legalábbis szinten tartása mellett, minél több feladatot hogyan tud a legkevesebb létszám, illetve személyi juttatás előirányzat igénybevételével ellátni. - a vagyongazdálkodás során, A vagyongazdálkodás során a hatékonysági vizsgálat arra terjed ki, hogy a rendelkezésre álló vagyon megfelelően kihasznált-e. A feladatellátáshoz nem szükséges, illetve a nem megfelelően hasznosított vagyon kevéssé hatékony működést eredményez. Eredményesség egy adott tevékenység céljai megvalósításának mértéke, a tevékenység szándékolt és tényleges hatása közötti kapcsolat. Az eredményesség elveinek ugyancsak érvényesülnie kell a kiadási előirányzatok, a létszám előirányzat felhasználása, valamint a rendelkezésre álló vagyonnal való gazdálkodás során. Az eredményesség a költségvetési szerv tevékenysége, nyújtott szolgáltatása megvalósításának mértéke, azaz a feladatellátás tervezett és tényleges teljesítése közötti kapcsolat, ami elég nehezen mérhető. Az eredményesség azt mutatja, hogy a hivatal működése, feladatellátása, szolgáltatásnyújtása eléri-e a célját, s ha elérte, ott milyen hatást váltott ki. Polgármesteri hivatalról lévén szó, annak tevékenysége, feladatellátása, szolgáltatásnyújtása akkor eredményes, ha azt az érdekeltek ténylegesen igénybe vették, s azzal elégedettek. Vonatkozhat ez a hatósági munkára is, de vonatkozhat a képviselőtestület döntéseinek a végrehajtására is. Az eredményesség javítása érdekében számításokkal, közvélemény kutatásokkal, ügyfél elégedettségi kérdőívek kitöltetésével, egyéb felmérésekkel alátámasztott javaslatokat kell megfogalmazni. KOCKÁZATKEZELÉS Az Ámr. VIII. fejezete alapján a költségvetési szerv vezetője köteles a kockázati tényezők figyelembevételével kockázatelemzést végezni, és kockázatkezelési rendszert működtetni. A kockázat két jellemző tulajdonsága, hogy egyrészt oka van, amit fel kell tárni, másrészt hatása van, amit pedig kezelni kell. A kockázatelemzés során fel kell mérni, és meg kell állapítani a tevékenységben, gazdálkodásban rejlő kockázatokat. A kockázatkezelés rendjének kialakítása során meg kell határozni azon intézkedéseket és megtételük módját, amelyek csökkentik, illetve megszüntetik a kockázatokat, illetve ha a kockázati fenyegetettség nem kívánatos 6

7 eredménybe fordul, annak hatása miként mérsékelhető. A kockázatkezelés, mint módszer, a vezetés gyakorlati eszköze, a tervezés és döntéshozatal, a végrehajtás alapvető része. Külön figyelmet kell fordítani arra, hogy a kockázatkezelés minden folyamatba beépüljön, és a szervezet minden tagja megértse a kockázatkezelés értékét. A kockázat fogalma A régi Ámr pontja meghatározta a kockázat fogalmát: kockázat a költségvetési szerv gazdálkodása tekintetében mindazon elemek és események bekövetkeztének a valószínűsége, amelyek hátrányosan érinthetik a szerv működését." A kockázat lehet egy esemény vagy következmény, amely lényegi befolyással van egy szervezet célkitűzéseire. A kockázat lehet véletlenszerű esemény, hiányos ismeret vagy információ. Eredendő kockázat, amely szabálytalanságok vagy a megvalósítás során fellépő hibák előfordulásának a kockázata. Ellenőrzési kockázat: az ezen hibák vagy szabálytalanságok előzetes feltáratlansága, és ebből következően a kontroll elmaradásából fakadó kockázat. A kockázatkezelés, a kockázat kezelő A kockázat azonosítással a megfelelő válaszlépések kialakíthatók, így a kockázatok mérsékelhetők. A költségvetési évre szóló munkaterv (célkitűzések) végrehajtását akadályozó tényezők, kockázatok azonosítását követően a kockázatok kiküszöbölésére vonatkozó válaszokat/intézkedéseket meg kell határozni. A választott intézkedés, kockázatkezelés hatását is fel kell mérni, a felmérés eredményét pedig össze kell vetni az adott művelettel, tevékenységgel kapcsolatos eredetileg tervezett végeredménnyel. A kiemelten nagy kockázatú tevékenységek esetében intézkedni kell a terület vagy tevékenység ellenőrzéséről (preventív ellenőrzés), folyamatos jelentésekkel, beszámolókkal vagy helyszíni vizsgálatokkal kell a kockázatot minimalizálni. A hatékony folyamatba épített ellenőrzés a legjobb eszköz a kockázatok kezelésére. A folyamatba épített ellenőrzés hatékonyságát támogatja az ellenőrzési nyomvonal kialakítása. Az ellenőrzési nyomvonal kiépítése alapján lehet a megfelelő kockázatelemzési tevékenységet ellátni. A kockázatkezelést a polgármesteri hivatalban a gazdasági vezető és a jegyző végzi. A kockázatkezelési hatókör A hivatal vezetőjének felelőssége és kötelessége az éves költségvetési terv kialakítása, végrehajtása és folyamatba épített ellenőrzése, illetve a tevékenységről való beszámolás során a kockázati tényezők, elemek azonosítása, a kockázatok bekövetkezésének valószínűsítése, a kockázati hatás mérése és semlegesítése. 7

8 A jegyző elkészíti a célkitűzések végrehajtását akadályozó kockázatok elemzését (azonosítás, értékelés), annak kezelési módját. Felméri, mi jelenthet kockázatot az adott területen és mekkora kockázatnagyságokkal lehet számolni, valamint, hogy a meghatározott kockázati nagyság alapján milyen intézkedéseket kell elvégezni. A kockázatok kezelésének folyamata A polgármesteri hivatal működésének alapvető érdeke, hogy elérje a célkitűzéseit. A vezetés feladata az, hogy a kockázatokra, amelyek lényegi befolyással lehetnek a célkitűzésekre, tudjon válaszolni oly módon, hogy lehetőség szerint elősegítse a hivatal eredeti céljai elérhetőségének, teljesítésének valószínűségét, s ezzel egy időben minimálisra csökkentse az ezt veszélyeztető tényezők bekövetkeztének esélyét, lehetséges hatását. A kockázatok elsődleges okai - együtt vagy külön-külön az alábbiak lehetnek: - véletlenszerű események, - hiányos ismeret vagy információ, - ellenőrzés hiánya és/vagy az ellenőrzések gyengesége a szervezetben. A kockázatkezelés állandó, ciklikus folyamat, amely az alábbi lépéseket tartalmazza: - a kockázatok felmérése, - a kockázat azonosítása - a kockázatok értékelése, - az elfogadható kockázati szint meghatározása (szervezet vagy vezetés számára), - a kockázatokhoz kapcsolódó lehetséges reakciók, - a kockázatokra adható válaszok megvalósíthatóságának mérlegelése, meggyőződés a tervezett válaszintézkedések hatékonyságáról, gazdaságosságáról, - a válaszintézkedés "beépítése" és a kialakított keret rendszeres felülvizsgálata. A kockázatfelmérés célja a kockázatok megállapítása és jelentőségük szerinti sorba állítása annak alapján, hogy mekkora az egyes negatív események bekövetkeztének a kockázata, és azok milyen hatással lehetnek. Évről évre meg kell határozni és aktualizálni a rövid és középtávú prioritásokat, célkitűzéseket és feladatterveket. Ezeket a célokat, célkitűzéseket éves tervben kell rögzíteni. Az éves belső ellenőrzési munkaterv elkészítését átfogó kockázatfelméréssel kell összekötni. Az év közben bármilyen okból felbukkanó kockázat soron kívüli ellenőrzést tehet szükségessé. 8

9 A kockázat azonosítás célja annak pontos megállapítása, hogy melyek a polgármesteri hivatal célkitűzéseit veszélyeztető fő kockázatok. A kockázatok azonosítását a jegyző végzi. A kockázatvizsgálat során munkacsoport jön létre (akár szervezeten belüli, irodákat magába foglaló, vezetői, vagy akár szervezeten kívüli tagokból), hogy felmérje a polgármesteri hivatal összes tevékenységét, vagy valamely váratlan esemény esetén annak hatását, és meghatározza a kapcsolódó kockázatokat. A "munkacsoport" kialakítja a kockázati térképet: 9

10 szervezetre hatás magas gyakorolt mérsékelt kockázat jelentős kockázat alacsony alacsony kockázat mérsékelt kockázat alacsony magas bekövetkezés valószínűsége A kockázati önértékelés során a szervezet valamennyi területén dolgozó munkatárs munkamegbeszélések során részt vesz a tevékenységek kockázati szempontú vizsgálatában. A kockázatokat ezen ismeret alapján lehet felismerni, azonosítani. A kockázat felmérésikezelési rendszer kiépítésének első célszerű lépése az adott szervezet stratégiai célkitűzéseit megismerni és azokat vizsgálni. A könnyebb kezelhetőség érdekében érdemes ezek számát minimálisra szorítani (legfeljebb 10). Ez az egyszerűsítés megkönnyíti a célkitűzésekhez tartozó alapvető kockázatok elemzését, azonosítását. (Pl. belső ellenőrzési ütemtervet megalapozó kockázatelemzés értékelési szempontjai: ellenőrzési környezet, ellenőrzés gyakorisága, ellenőrzés kötelezettsége, pénzügyi hatás, dokumentált folyamatok) Kockázati kategóriák A kockázatok forrása lehet a hivatalra nézve külső eredetű kockázat, vagy a szervezet saját tevékenysége (vagy annak hiánya) hatására kialakuló kockázat. KÜLSŐ KOCKÁZATOK Infrastrukturális Gazdasági Jogi és szabályozási Elemi csapások Az infrastruktúra elégtelensége vagy hibája megakadályozhatja a rendes működést. Külső pénzügyi szabályozók negatív hatással lehetnek a költségvetésre (kamat, adó, infláció) A jogszabályok és egyéb szabályok korlátozhatják a kívánt tevékenységek terjedelmét. A szabályozások nem megfelelő megkötéseket tartalmazhatnak. Előfordul a jogszabályok Tűz, árvíz vagy egyéb elemi csapások hatással lehetnek a kívánt tevékenység elvégzésének képességére. 10

11 PÉNZÜGYI KOCKÁZATOK Költségvetési Biztosítási Beruházási Felelősségvállalási TEVÉKENYSÉGI KOCKÁZATOK Működési Információs Hírnév Kockázat átviteli Projekt végrehajtása A kívánt tevékenység ellátására nem elég a rendelkezésre álló forrás. A források kezelése nem ellenőrizhető közvetlenül (hitel). Nem lehet a megfelelő biztosítást megszerezni elfogadható költségen. A biztosítás elmulasztása. Nem megfelelő beruházási döntések meghozatala A szervezetre mások cselekedete negatív hatást gyakorol, és a szervezet köteles helytállni. Elérhetetlen/megoldhatatlan célkitűzések. A célok csak részben valósulnak meg. A döntéshozatalhoz nem megfelelő információ a szükségesnél kevesebb ismeretre alapozott döntést eredményez. A nyilvánosságban kialakult rossz hírnév negatív hatást fejthet ki. Például a kialakult rossz megítélés csökkentheti az intézmény kihasználtságát, a csoportlétszámokat. Az átadható kockázatok megtartása, illetve azok rossz áron történő átadása. A megfelelő előzetes kockázatelemzés nélkül készült el a projekt tervezet. A projekt nem teljesül határidőre vagy megfelelő EMBERI ERŐFORRÁS KOCKÁZATOK Személyzeti A hatékony működést korlátozza, a szükséges számú, megfelelő képesítésű személyi állomány hiánya. Egészség és biztonsági Ha az alkalmazottak jó közérzetének igénye nem érvényesül, a munkatársak nem tudják teljesíteni feladataikat. Bizonyos típusú kockázatok számszerűsíthetők (számszakilag értékelhetők, pl. a pénzügyi kockázatok). Más kockázatok értékelésére csak szubjektív értékmérés áll rendelkezésre. A meghatározott kockázati szint azt jelenti, ami felett a hivatal mindenképpen válaszintézkedést tesz a felmerülő kockázatokra, azaz előzetes terveket dolgoz ki vagy intézkedéseket hoz a kockázat mérséklése vagy elkerülése, illetve az esetlegesen bekövetkező negatív esemény kezelése érdekében. Kockázati reakciók A kockázatkezelési stratégia az alábbi lehet: 11

12 - kockázat átadása (biztosítás révén); - kockázat elviselése (a válasz intézkedés aránytalanul nagy költségei miatt); - kockázat kezelése (célja a kockázatok elfogadható szintre való csökkentése); - kockázatos tevékenység befejezése (a közszférában nehezen megvalósítható). A kockázatokra adható válaszok, kockázat-nyilvántartás A hivatal sajátosságainak megfelelően ki kell alakítani egy intézményi kockázat - nyilvántartást. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell: - a bekövetkezés valószínűségét, - az esetleg felmerülő kár mértékét, - a kockázat kezelésére javasolt intézkedést, - a felelős munkatárs nevét, - azt, hogy vannak-e olyan folyamatba épített ellenőrzések, eljárások, amelyek biztosítják, hogy a szervezet célkitűzései mégiscsak teljesüljenek, - illetve, ha a folyamatba épített ellenőrzések, eljárások nem elégségesek, mit tesz a polgármesteri hivatal a konkrét területen. A kockázatkezelési eseteket a jegyző elemzi és szükség esetén javaslatot tesz az egyes tevékenységek szabályozásának korszerűsítésére. A kockázat-nyilvántartást a jegyző vezeti. A polgármesteri hivatal céljai hierarchikus rendszert alkotnak. Az egyes szervezeti egységek, illetve személyek céljai szorosan kapcsolódnak a polgármesteri hivatal legfőbb feladataihoz, célkitűzéseihez, abból levezethetők. Minthogy a kockázati környezet állandóan változik, a kockázatkezelés során elengedhetetlen a folyamatos és rendszeres felülvizsgálat; ezért meg kell győződni arról, hogy a szervezet kockázati környezete ("profilja") változott-e vagy sem. A kockázatkezelés célja, hogy ez az összefüggésrendszer, és az ezzel kapcsolatos felelősség világossá váljék minden érintett számára. A célok szintjeivel párhuzamosan, annak megfelelően a kockázatokért való felelősségeket is delegálni kell a megfelelő szintekre. (munkaköri leírások) Ezáltal a kockázatkezelés beépül a mindennapi tevékenységek közé, és nem elkülönült - időszakos - feladattá válik. 12

Folyamatba épített ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE

Folyamatba épített ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE Folyamatba épített ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE Kerekegyháza Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés rendszerét (a továbbiakban

Részletesebben

7/2011. sz. Szabályzat CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

7/2011. sz. Szabályzat CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 7/2011. sz. Szabályzat CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATAL KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az államháztartás működési rendjéről szóló - többször módosított - 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 157..

Részletesebben

A Kar FEUVE rendszere

A Kar FEUVE rendszere 4. sz. melléklet a 6/2016. (I. 1) sz. Dékáni utasításhoz A Kar FEUVE rendszere Az Államháztartási törvény alapján az (átfogó) szervezeti egység vezetője felelős: a feladatai ellátásához az (átfogó) szervezeti

Részletesebben

KOCKÁZAT KEZELÉSI SZABÁLYZAT

KOCKÁZAT KEZELÉSI SZABÁLYZAT MTA Agrártudományi Kutatóközpont KOCKÁZAT KEZELÉSI SZABÁLYZAT Martonvásár, 2012. március 20. Bedő Zoltán Főigazgató KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A 2011. évi CXCV. törvény és végrehajtásáról szóló 368/2011.

Részletesebben

MARCALI VÁROSI KULTURÁLIS KÖZPONT KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

MARCALI VÁROSI KULTURÁLIS KÖZPONT KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZATA MARCALI VÁROSI KULTURÁLIS KÖZPONT KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZATA A 2011. évi CXCV. törvény és végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) kormányrendelet alapján a Marcali Városi Kulturális Központ kockázatkezeléssel

Részletesebben

Almáskert Napköziotthonos Óvoda

Almáskert Napköziotthonos Óvoda Almáskert Napköziotthonos Óvoda A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA Hatályba lépés időpontja: 2006. május 1. Készítette: Kiss Róbertné óvodavezető I. Bevezetés

Részletesebben

Rudabánya Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA

Rudabánya Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA Rudabánya Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES, UTÓLAGOS ÉS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA I. Bevezetés Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht),

Részletesebben

KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2011. október 25-től Az államháztartás működési rendjéről szóló - többször módosított - 217/1998. (II. 30.) Korm. rendelet alapján a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi

Részletesebben

Csanyteleki Polgármesteri Hivatal KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

Csanyteleki Polgármesteri Hivatal KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZATA A Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata 2.) melléklete 2/b.) függeléke Csanyteleki Polgármesteri Hivatal KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1 A kockázatkezelési szabályzat az államháztartásról

Részletesebben

A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) szabályzata

A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) szabályzata A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) szabályzata Tartalom Bevezetés I. Folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzésre vonatkozó általános szabályok II. A

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZAT

GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZAT NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM GAZDÁLKODÁSI SZABÁLYZAT FEUVE SZABÁLYZAT SOPRON 2013 TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés... 3 II. Ellenőrzési nyomvonal... 3 III. A kockázatkezelés rendszerének kialakítása... 4 IV.

Részletesebben

KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Nagyecsed Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rész... 3 1.A szabályzat célja...3 2. A kockázat fogalma...3 3.A kockázat kezelője...4 4. A

Részletesebben

KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Segesd Község 7562 Segesd, Szabadság tér 1. Önkormányzata Telefon:82/733-402 Telefax:82/598-001 E-mail: segesd@latsat.hu 6/2012. (IX.18.) számú polgármesteri utasítás Segesd Község Önkormányzata KOCKÁZATKEZELÉSI

Részletesebben

A BOOKLINE.HU INTERNETES KERESKDELMI NYRT. KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A BOOKLINE.HU INTERNETES KERESKDELMI NYRT. KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZATA A BOOKLINE.HU INTERNETES KERESKDELMI NYRT. KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZATA A jelen kockázatkezelési szabályzat ( Szabályzat ) a Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt. ( Társaság ) kockázatkezelési eljárásainak

Részletesebben

Az intézmény FEUVE szabályzata. Általános rész

Az intézmény FEUVE szabályzata. Általános rész Az intézmény FEUVE szabályzata Jelen szabályzat elkészítésénél az alábbi jogszabályok előírásait vettük figyelembe: 1992. évi XXXVIII. Törvény az államháztartásról 2006. évi LXV. törvény az államháztartásról

Részletesebben

Költségvetési ellenőrzés Tét Város Önkormányzata

Költségvetési ellenőrzés Tét Város Önkormányzata 5. sz. melléklet a 22/2005. (XII. 28.) Tét Város Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelethez. Költségvetési ellenőrzés Tét Város Önkormányzata Hatályos: 2005. december 28-tól.

Részletesebben

KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Rudabánya Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Rudabánya Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala 1 TARTALOMJEGYZÉK I.... A KOCKÁZATKEZELÉS CÉLJA, TARTALMA... 2 II....

Részletesebben

8/2011. sz. Szabályzat FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE

8/2011. sz. Szabályzat FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE 8/2011. sz. Szabályzat FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE A Csákvár Nagyközség Polgármesteri Hivatala Folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszerét

Részletesebben

KOCKÁZATFELMÉRÉSI ÉS -KEZELÉSI SZABÁLYZAT

KOCKÁZATFELMÉRÉSI ÉS -KEZELÉSI SZABÁLYZAT NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KOCKÁZAT FELMÉRÉSI ÉS KEZELÉSI SZABÁLYZAT KOCKÁZATFELMÉRÉSI ÉS -KEZELÉSI SZABÁLYZAT SOPRON 2013 Jogszabályi háttér, fogalom és célmeghatározás

Részletesebben

3. sz. melléklet. A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) szabályzata

3. sz. melléklet. A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) szabályzata 3. sz. melléklet A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) szabályzata Tartalom Bevezetés I. Folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzésre vonatkozó általános

Részletesebben

Csobánka Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal. A Folyamatba épített, Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE) szabályzata

Csobánka Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal. A Folyamatba épített, Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE) szabályzata Csobánka Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal A Folyamatba épített, Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE) szabályzata (Csobánka Község Önkormányzat Képviselő-testülete által 94/2011. (VII.29.)

Részletesebben

A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA

A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA 5. melléklet A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA I. Folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzésre vonatkozó általános szabályok Az államháztartásról

Részletesebben

KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 7. számú függelék BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATAL KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal a 217/1998. (XII. 30.) Korm.

Részletesebben

Neszmély Község Polgármesteri Hivatala

Neszmély Község Polgármesteri Hivatala Neszmély Község Polgármesteri Hivatala F O L Y A M A T B A É P Í T E T T, E L Ő Z E T E S, U T Ó L A G O S É S V E Z E T Ő I E L L E N Ő R Z É S ( F E U V E ) S Z A B Á L Y Z A T A 2011. december 20. Elfogadásra

Részletesebben

Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal. A Folyamatba épített, Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE) szabályzata

Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal. A Folyamatba épített, Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE) szabályzata Ügyiratszám: 638-3/2014. Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal 8417 Csetény Rákóczi út 30. A Folyamatba épített, Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés (FEUVE) szabályzata Hatályos. 2014. március 1. A

Részletesebben

KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának számú melléklete Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatala KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2013.01.01. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános

Részletesebben

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 1.1. Szabályzatkészítési kötelezettség... 3 1.2. A költségvetési szervek belső kontrollrendszere... 3 1.3.

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 1.1. Szabályzatkészítési kötelezettség... 3 1.2. A költségvetési szervek belső kontrollrendszere... 3 1.3. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 1.1. Szabályzatkészítési kötelezettség... 3 1.2. A költségvetési szervek belső kontrollrendszere... 3 1.3. A szabályzat hatálya... 4 2. Folyamatba épített, előzetes és

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság FÜGGELÉK 1. SZ. FÜGGELÉK A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDJE 2. SZ. FÜGGELÉK A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZERVEZETI STRUKTÚRÁJA

Részletesebben

Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Baross G. u. 19. 3. sz. melléklet

Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Baross G. u. 19. 3. sz. melléklet Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Baross G. u. 19. 3. sz. melléklet A FOLYAMATBA ÉPÍTETT, ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS (FEUVE) SZABÁLYZATA TARTALOM Oldalszám

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezet. A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) szabályzata

Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezet. A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) szabályzata Polgármesteri Hivatal Ellátó és Szolgáltató Szervezet A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) szabályzata A belső kontrol rendszer vezetői ellenőrzés ( továbbiakban: FEUVE

Részletesebben

Kockázatkezelési szabályzat

Kockázatkezelési szabályzat 2018.02.01. Kockázatkezelési szabályzat 37. számú függelék SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKRMÁNYZATI HIVATAL Kockázatkezelési szabályzat. SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKROMÁNYZATI HIVATAL Kockázatkezelési szabályzat 37.

Részletesebben

J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására

J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására J A V A S L A T Ózd Kistérség Többcélú Társulása 2015-2018. évi stratégiai ellenőrzési tervének elfogadására Előterjesztő: Székhely település polgármestere Készítette: Ózdi Polgármesteri Hivatal Belső

Részletesebben

KOCKÁZATKEZELÉSI RENDSZERÉNEK SZABÁLYZATA

KOCKÁZATKEZELÉSI RENDSZERÉNEK SZABÁLYZATA 80/2006. (IX. 28.) számú hat. A SEMMELWEIS EGYETEM KOCKÁZATKEZELÉSI RENDSZERÉNEK SZABÁLYZATA (A FEUVE-rendszer elemeként) BUDAPEST 2006 A Semmelweis Egyetem S z e n á t u s á n a k 80/2006. (IX. 28.) számú

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS JEGYZŐJE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

ÚJSZÁSZ VÁROS JEGYZŐJE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/ ÚJSZÁSZ VÁROS JEGYZŐJE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja: Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Tisztelt Képviselő-testület! E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS

ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás Szeghalom, Szabadság tér 4-8. sz. Ügyszám: 16-19/2009/1. ELLENŐRZÉSI JELENTÉS Az ellenőrzésre a Társulás 2009. évi ellenőrzési munkaterve alapján került sor. Az ellenőrzés

Részletesebben

KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Szám: 21-21/263-10/2013. PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT 2 ÁLTALÁNOS RÉSZ Jogszabályi háttér Az államháztartásról szóló 2011.

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ ÓBUDAI EGYETEM KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 11. SZÁMÚ MELLÉKLETE AZ ÓBUDAI EGYETEM KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2015. (2015. november 17. napjától hatályos 1. verziószámú változat)

Részletesebben

SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A ÉVEKRE

SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A ÉVEKRE SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVE A 2016 2019. ÉVEKRE Szentendre Város Önkormányzat egyik alapvető célja, hogy biztosítsa a település működőképességét a kötelező és az önként

Részletesebben

KOCKÁZATFELMÉRÉSI- ÉS KEZELÉSI

KOCKÁZATFELMÉRÉSI- ÉS KEZELÉSI NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KOCKÁZAT FELMÉRÉSI ÉS KEZELÉSI SZABÁLYZAT KOCKÁZATFELMÉRÉSI- ÉS KEZELÉSI SZABÁLYZAT SOPRON 2013 Jogszabályi háttér, fogalom és célmeghatározás

Részletesebben

2015-2018. Község Önkormányzata

2015-2018. Község Önkormányzata Ikt.szám:../2015 BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERV 2015-2018. Község Önkormányzata A belső ellenőrzési feladat végrehajtására különböző szintű előírások vonatkoznak. Törvényi szinten az Államháztartási

Részletesebben

BELSŐ KONTROLLRENDSZER

BELSŐ KONTROLLRENDSZER MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatal 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz. BELSŐ KONTROLLRENDSZER Érvényes: 2010. május 1. napjától BELSŐ KONTROLLRENDSZER Martonvásár Város Önkormányzat Polgármesteri

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 131/2014. (XII.15.) KT.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. november 27-i ülésére. 5. napirendhez. Tóth Antal Pénzügyi biz.

ELŐTERJESZTÉS. Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. november 27-i ülésére. 5. napirendhez. Tóth Antal Pénzügyi biz. ELŐTERJESZTÉS Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 27-i ülésére 5. napirendhez Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: 2013. évi belső ellenőrzés i terv jóváhagyása

Részletesebben

Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 2-i ülése 8. számú napirendi pontja

Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 2-i ülése 8. számú napirendi pontja Egyszerű többség Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. december 2-i ülése 8. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására Előadó:

Részletesebben

Az ALTERA VAGYONKEZELŐ Nyrt. kockázatkezelési irányelvei

Az ALTERA VAGYONKEZELŐ Nyrt. kockázatkezelési irányelvei Az ALTERA VAGYONKEZELŐ Nyrt. kockázatkezelési irányelvei I. A dokumentum célja és alkalmazási területe A Kockázatkezelési Irányelvek az ALTERA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1068 Budapest,

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzat 2014. évi Ellenőrzési Programja

Csanytelek Község Önkormányzat 2014. évi Ellenőrzési Programja Csanytelek Község Önkormányzat 2014. évi Ellenőrzési Programja A 370/2012. (XII. 31.) Korm. rendelet - a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről - 31. (1) bekezdésében

Részletesebben

BELSŐ KONTROLLRENDSZER

BELSŐ KONTROLLRENDSZER BELSŐ KONTROLLRENDSZER Tura Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala BELSŐ KONTROLLRENDSZER Érvényes: 2010. augusztus 5 -től Jóváhagyta:... jegyző 3 BELSŐ KONTROLLRENDSZER Tura Város Önkormányzat

Részletesebben

STRATÉGIAI ELLENŐRZÉSI TERVE

STRATÉGIAI ELLENŐRZÉSI TERVE Kazincbarcika és Vonzáskörzete Többcélú Intézményi Kistérségi Társulás Belső Ellenőrzés 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4., E-mail: vinati2@t-online.hu Tel. szám: 514-772, 20-823-98-47, 823-98-02 Iktatószám:

Részletesebben

KUNSZENTMÁRTONI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

KUNSZENTMÁRTONI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 3. sz. melléklet A KUNSZENTMÁRTONI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A (SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSI RENDJE) Jelen szabályzat elkészítésénél az alábbi jogszabályok előírásait vettük figyelembe: 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐiSKOLA ~ BGF BUDAPEST BUSINESS SCHOOL A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐiSKOLA ~ BGF BUDAPEST BUSINESS SCHOOL A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA BUDAPEST GAZDASÁG FŐiSKOLA ~ BGF BUDAPEST BUSNESS SCHOOL A BUDAPEST GAZDASÁG FŐSKOLA FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐ ELLENŐRZÉS RENDSZERE Budapest, 2005. szeptember FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES

Részletesebben

Jászivány Község Önkormányzata évi belső ellenőrzési terve

Jászivány Község Önkormányzata évi belső ellenőrzési terve Jászivány Község Önkormányzata 2016. évi belső ellenőrzési terve Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 61. -a szerint az államháztartási kontrollok célja az államháztartás

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

BELSŐ KONTROLLRENDSZER

BELSŐ KONTROLLRENDSZER Belső kontrollrendszer Hatályos: 2011. augusztus 31-től Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény BELSŐ KONTROLLRENDSZER Hatályos: 2011. augusztus 31-től. igazgató P.H. A szabályzat az írásba foglalás

Részletesebben

6/2016. (I. 1.) sz. Dékáni Utasítás az Építőmérnöki Kar Belső Kontroll Szabályzatáról. Általános rendelkezések 1. A szabályzat hatálya

6/2016. (I. 1.) sz. Dékáni Utasítás az Építőmérnöki Kar Belső Kontroll Szabályzatáról. Általános rendelkezések 1. A szabályzat hatálya 6/2016. (I. 1.) sz. Dékáni Utasítás az Építőmérnöki Kar Belső Kontroll Szabályzatáról Az Építőmérnöki Kar (továbbiakban: Kar) belső kontrollrendszerének kialakítása, fejlesztése és működtetése érdekében:

Részletesebben

Ruzsa Község Önkormányzata 2015-2018. évekre vonatkozó STRATÉGIAI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERVE

Ruzsa Község Önkormányzata 2015-2018. évekre vonatkozó STRATÉGIAI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERVE Ruzsa Község Önkormányzata 2015-2018. évekre vonatkozó STRATÉGIAI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERVE A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és zéséről 370/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (továbbiakban

Részletesebben

Kockázati sorrend felállítása

Kockázati sorrend felállítása 1. számú melléklet KOCKÁZATELEMZÉS KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2015-2019. évi Stratégiai Ellenőrzési Tervének megalapozásához A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. december 19-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2006. évi belső ellenőrzési tervének kockázatelemzése Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

BELSŐ KONTROLLRENDSZER

BELSŐ KONTROLLRENDSZER BELSŐ KONTROLLRENDSZER 4.számú függelék A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Belső kontrollrendszerét az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.), az államháztartásról

Részletesebben

Kockázatkezelési szabályzat

Kockázatkezelési szabályzat BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ELLÁTÓ SZERVEZETE Iktatószám : 52/2008. Kockázatkezelési szabályzat Hatályos: 2008. július 1. naptól Kecskemét, 2008. július 1. Vígné Holló Ibolya Igazgató 1.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. július 8-án tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. július 8-án tartandó ülésére. Izsák Város Címzetes Főjegyzőjétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. július 8-án tartandó ülésére. Tárgy: Az Izsáki Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása.

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület 2016. december

Részletesebben

AZ ELLENŐRZÉSI NYOMVONAL

AZ ELLENŐRZÉSI NYOMVONAL AZ ELLENŐRZÉSI NYOMVONAL 1. Az ellenőrzési nyomvonal fogalma Az Ámr. rendelkezése szerint az ellenőrzési nyomvonal A Polgármesteri Hivatal tervezési, pénzügyi lebonyolítási folyamatainak, valamint ellenőrzési

Részletesebben

Bodorkós Ferenc polgármester évi belső ellenőrzési terv

Bodorkós Ferenc polgármester évi belső ellenőrzési terv Gencsapáti Község Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési terve Bodorkós Ferenc polgármester Kőszegfalviné Pajor Klára belső ellenőrzési vezető Dr. Görög István jegyző 2017. évi belső ellenőrzési terv

Részletesebben

1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 36. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM FOLYAMATBA ÉPÍTETT ELŐZETES ÉS UTÓLAGOS VEZETŐI ELLENŐRZÉS RENDSZERE

Részletesebben

BELSŐ KONTROLLRENDSZER

BELSŐ KONTROLLRENDSZER BELSŐ KONTROLLRENDSZER E L Ő S Z Ó Az államháztartási belső pénzügyi ellenőrzési (ÁBPE) rendszer EU-konform átalakítása az elmúlt években megtörtént. Új jogszabályok születtek, illetve meglévők módosultak.

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. szám E l ő t e r j e s z t é s számvevői jelentéshez készült intézkedési tervről Az Állami Számvevőszék 2009. június 2-től megszakításokkal

Részletesebben

Kunfehértó Község Polgármesteri Hivatal Címzetes Főjegyzőjétől. a 2016. évi ellenőrzési munkaterv elfogadása tárgyában

Kunfehértó Község Polgármesteri Hivatal Címzetes Főjegyzőjétől. a 2016. évi ellenőrzési munkaterv elfogadása tárgyában Kunfehértó Község Polgármesteri Hivatal Címzetes Főjegyzőjétől E l ő t e r j e s z t é s a 2016. évi ellenőrzési munkaterv elfogadása tárgyában (Képviselő-testület 2015.október 21-i ülésére) A 2016. évre

Részletesebben

1/2016. (I. 1.) számú Dékáni Utasítás a Természettudományi Kar Belső Kontroll Szabályzatáról

1/2016. (I. 1.) számú Dékáni Utasítás a Természettudományi Kar Belső Kontroll Szabályzatáról BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1/2016. (I. 1.) számú Dékáni Utasítás a Természettudományi Kar Belső Kontroll Szabályzatáról 1 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) szabályzat

A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) szabályzat nagykátai Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Szervezeti és Működési Szabályzata mellékletei 3.SZ. MELLÉKLET NGYKÁTI IPRI SZKKÖZÉPISKOL ÉS SZKISKOL FEUVE szabályzat nagykátai Ipari Szakközépiskola és Szakiskola

Részletesebben

Éves összefoglaló ellenőrzési jelentés, Tiszalök Város Önkormányzatának évi belső ellenőrzési tevékenységéről

Éves összefoglaló ellenőrzési jelentés, Tiszalök Város Önkormányzatának évi belső ellenőrzési tevékenységéről Önkormányzatának Belső ellenőre 4465 Rakamaz, Kossuth út 68. Száma:../2014. Éves összefoglaló i jelentés, Önkormányzatának 2013. évi belső i tevékenységéről A jelentésben használt jogszabályi hivatkozások:

Részletesebben

mely készült Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014 december 18-ai ülésére

mely készült Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014 december 18-ai ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Alsózsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014 december 18-ai ülésére Tárgy: A 2015-2019. évekre vonatkozó stratégiai ellenőrzési terv elfogadása Tisztelt

Részletesebben

JAVASLAT A ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA

JAVASLAT A ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA BUDAPEST-CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐ JAVASLAT A 2007. ÉVBEN ELVÉGZENDŐ BELSŐ ELLENŐRZÉSI VIZSGÁLATOKRA Készítette: Simon István Benkó Péter belső ellenőrök Előterjesztő: Dr. Szeles Gábor jegyző Budapest-Csepel

Részletesebben

BELSŐ KONTROLL KÉZIKÖNYV

BELSŐ KONTROLL KÉZIKÖNYV Rudabánya Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal BELSŐ KONTROLL KÉZIKÖNYV Hatályos: 0. január -től I. Rudabánya Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Bevezetés Az államháztartásról szóló államháztartásról

Részletesebben

Előterjesztés. Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2009. október 29-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés. Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2009. október 29-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2009. október 29-i ülésére. Tárgy: Tájékoztató az ÁSZ 2008. évi ellenőrzésére tett intézkedésekről. Tisztelt Képviselő-testület! Az Állami

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ELLENŐRZÉSI NYOMVONAL

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ELLENŐRZÉSI NYOMVONAL NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ELLENŐRZÉSI NYOMVONAL SOPRON 2013 A szabályzat célja, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) működési folyamatainak táblázatba foglalt leírását a költségvetési

Részletesebben

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv

4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend 2019. évi belső ellenőrzési terv 4. Napirend ELŐ TERJESZTÉS 2019. évi belső ellenőrzési terv Tisztelt Képviselő-testület! A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről

Részletesebben

Belső kontrollrendszer kialakítása,

Belső kontrollrendszer kialakítása, Belső kontrollrendszer kialakítása, működése és főbb ismérvei Nógrád Megyei Államigazgatási Kollégium 2016. december 1 Államháztartási kontrollok rendszere Külső ellenőrzés (ÁSZ) 2011. évi LXVI. törvény

Részletesebben

A Baranya Megyei Önkormányzat Éves ellenőrzési terv

A Baranya Megyei Önkormányzat Éves ellenőrzési terv A munkaterv 2. számú melléklete A Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi ellenőrzési terve A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 92. rendelkezik - többek között - a helyi önkormányzatok

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2008. március 28-i ülésére

Részletesebben

Előterjesztés a képviselő-testület számára. Intézkedési terv az

Előterjesztés a képviselő-testület számára. Intézkedési terv az Polgármester Előterjesztés a képviselő-testület számára önkormányzat rendszerének 2008. ellenőrzéséről szóló számvevőszéki jelentés alapján Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Intézkedési terv az gazdálkodási

Részletesebben

Dr. Imre László főjegyző

Dr. Imre László főjegyző 67/2012. (XI. 22.) MÖK határozat A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Veszprém Megyei Önkormányzat 2013. évi belső ellenőrzési tervét a határozat melléklete szerint jóváhagyja. Határidő: Felelős:

Részletesebben

SAJÓ-BÓDVA VÖLGYE ÉS KÖRNYÉKE Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás

SAJÓ-BÓDVA VÖLGYE ÉS KÖRNYÉKE Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás SAJÓ-BÓDVA VÖLGYE ÉS KÖRNYÉKE Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 2014-2018. ÉVEK IDŐSZAKÁRA SZÓLÓ BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERVÉHEZ SZÜKSÉGES KOCKÁZATELEMZÉS A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről

Részletesebben

Ásotthalom Község Önkormányzat. A folyamatba épített, Előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) szabályzata

Ásotthalom Község Önkormányzat. A folyamatba épített, Előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) szabályzata Polgármesteri Hivatal SZMSZ 6. számú függeléke 1 Ásotthalom Község Önkormányzat A folyamatba épített, Előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) szabályzata Érvényes: 2010. július 1-től Petró Ferenc

Részletesebben

2016. évi ellenőrzési terv

2016. évi ellenőrzési terv A Közgyűlés X-145/271.670/2015. sz. határozatának 1. melléklete 2016. évi i terv I. fejezet i terv elkészítése során felhasznált kimutatások, elemzések, egyéb dokumentumok Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI EGYETEM Dunaújváros 2017 Sz-2/21 1. kiadás 1. módosítás 2 (16). oldal Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa által 9-2016/2017. (2016.09.27.) sz. határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Hatályos:

Részletesebben

A folyamatba épített, elızetes és utólagos vezetıi ellenırzés (FEUVE) szabályzata

A folyamatba épített, elızetes és utólagos vezetıi ellenırzés (FEUVE) szabályzata 4. sz. melléklet Palotásy János Zeneiskola Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény OM: 040093 A folyamatba épített, elızetes és utólagos vezetıi ellenırzés (FEUVE) szabályzata 2009. Bevezetés 4 I. Folyamatba

Részletesebben

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása. 37/2016. (XII.14.) határozata

Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulása. 37/2016. (XII.14.) határozata Kivonat! Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulási Tanácsa 2016. november 30-i ülésén készült jegyzőkönyvéből: Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás Társulási Tanácsának 37/2016. (XII.14.) határozata

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI EGYETEM Dunaújváros 2016 Sz-2/21 1. kiadás 0. módosítás 2 (15). oldal Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa által 9-2016/2017. (2016.09.27.) sz. határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Hatályos:

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL. Iktatószám: III-1580-7/2014.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL. Iktatószám: III-1580-7/2014. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

III. 3. Egységes módszertani mérés az integritás helyzetéről (integritás menedzsment értékelő lap)

III. 3. Egységes módszertani mérés az integritás helyzetéről (integritás menedzsment értékelő lap) A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság 0. évi integritásjelentése III.. Egységes módszertani mérés az integritás helyzetéről (integritás menedzsment értékelő lap) Az integritás menedzsment táblázat

Részletesebben

5/2015. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS

5/2015. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 5/2015. (12. 22.) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS AZ ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR BELSŐ KONTROLL SZABÁLYZATÁRÓL Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal ellenőrzési nyomvonala

A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal ellenőrzési nyomvonala SZMSZ 6. sz. melléklete (Nyt.sz.: 1/6/2009.) Nyugat-dunántuli Regionális Államigazgatási Hivatal A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal ellenőrzési nyomvonala Az államháztartás működési

Részletesebben

GONDOZÁSI KÖZPONT 1. sz. melléklet SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE

GONDOZÁSI KÖZPONT 1. sz. melléklet SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE GONDOZÁSI KÖZPONT GONDOZÁSI KÖZPONT 1. sz. melléklet SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE GAZDASÁGI SZERVEZET ALAPSZOLGÁLTATÁS Étkeztetés Házi segítségnyújtás Nappali ellátást nyújtó intézmények SZAKOSÍTOTT ELLÁTÁS Átmeneti

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Hatályos: 2012..-től 1 BEVEZETÉS Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Ámr) és végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) kormányrendelet

Részletesebben

Békés Város Képviselő-testülete október 20-i ülésére

Békés Város Képviselő-testülete október 20-i ülésére Tárgy: Békés Város Önkormányzata évi ellenőrzési terve Előkészítette: Juhos Józsefné belső ellenőrzési vezető Békési Kistérségi Iroda Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: III/4. Döntéshozatal

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a 2017. évi belső i terv jóváhagyására ELŐTERJESZTŐ NEVE:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS, EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Szám: EPL/26/14/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére Ikt.sz: 13-14/2015/221 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére A Heves Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének

Részletesebben

Város Jegyzője. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről

Város Jegyzője. Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési tervéről Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112,113 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: jegyzo@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata

Részletesebben

A Képviselő-testület bizottságai feladatainak és hatásköreinek leírása Bizottsági feladat- és hatáskörök jegyzéke

A Képviselő-testület bizottságai feladatainak és hatásköreinek leírása Bizottsági feladat- és hatáskörök jegyzéke 1. számú melléklet A képviselő-testület az alábbi bizottságokat hozza létre: Pénzügyi, Településfejlesztési és Közbiztonsági Bizottság (PTKB) Oktatási, Kulturális és Ügyrendi Bizottság (OKÜB) Szociális

Részletesebben