Atlétika. Gerelyhajítás. Lappints Regős SLC5GL történelem-testnevelés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Atlétika. Gerelyhajítás. Lappints Regős SLC5GL történelem-testnevelés"

Átírás

1 Atlétika Gerelyhajítás Lappints Regős SLC5GL történelem-testnevelés

2 A gerelyhajítás technikája, szabályai A gerelyhajítás technikáját több ponton is befolyásolják a versenyszabályok: - a gerelyt a kötésnél kell fogni és a váll, illetve a dobó kar felső része fölött kell eldobni. A gerelyt nem szabad forgómozgással elhajítani. A nem hagyományos stílusok tiltottak; - nem érvényes a dobás, ha a leesésnél először nem a gerely hegye érinti a talajt; - nem érvényes a dobás, ha a versenyző a kidobáskor testének bármely részével érinti a körívet, vagy a körív végeitől a párhuzamos vonalakra húzott merőleges vonalakat, illetve az ezeken túl lévő területet; - a versenyző a dobásra való felkészülés és a kidobás között nem fordulhat meg a tengelye körül úgy, hogy a kidobás irányának háttal legyen; - a gerelyhajításnál a versenyző nem léphet ki a nekifutópálya területéről mindaddig, amíg a szer a talajra nem érkezett. A szer leesése után a versenyzőnek biztos egyensúlyi helyzetből, hátrafelé kell elhagyni a kidobóívet, a kidobóív és a párhuzamos oldalvonalak metszéspontjából az oldalvonalakra merőlegesen jobbra és balra húzott egyeneseket. 1 A gerelyhajítás fázisai 1. Lendületszerzés, nekifutás; 2. a nekifutás összekapcsolása a hajítással; 3. a hajítás előkészítése, ívképzés; 4. hajítás; 5. a hajítás utáni helyzet. Lendületszerzés, nekifutás Az optimális lendületszerzéssel a gerelyhajító vízszintes irányú sebességet ad a szernek, előkészíti a kedvező kidobó helyzetet. Ezt a dobó egyénenként a képességeinek megfelelő távolságról, kb. 25ľ35 m-ről végrehajtott nekifutással éri el. A nekifutás mozgása két részre osztható: az első szakasz az indulástól a gerely hátrakészítésének kezdetéig; 1 Polgár Tibor Béres Sándor: Az atlétika története, technikája, oktatása, szabályai, Dialóg Campus Kiadó, 2011

3 a második szakasz a dobást előkészítő lépések megkezdésétől, a dobóhelyzetbe érkezésig tart. 2 A gerely lekészítése A gerelyhajító, már a gerely hátrakészítésénél ügyel arra, hogy a kidobás során alapvető feltételeket biztosítsa, nevezetesen megpróbálja oly mértékben hátratolni a szert, hogy az a gyorsítás során a lehető leghosszabb utat járja be, ezzel növelve a kidobási sebességet. A dobó egy ballábas lépéssel éri el a segédjelet és megkezdi a gerely hátrakészítését.a jobb láb előrelép, a felsőtest jobbra fordul, a jobb váll határozottan hátramarad. A törzsnek ez a határozott jobbra fordítása azért szükséges, mert a gerely egyenes vonalú hátravitele csak így lehet folyamatos. A gerelyt tartó kéz mintegy megáll az előremozgásban, és a gerelyt a hátraforduló jobb váll fölött hátratolja. A törzs jobbra fordulása a csípővonal kismértékű jobbra fordulását vonja maga után. Ennek következtében kissé nehezebb lesz a jobb láb természetes előrelépése. Ezért kifejezetten törekedni kell arra, hogy az eddigi futóhelyzetnek megfelelően előrenéző jobb lábbal fogjon talajt. A bal kar a jobb lábbal való előrelépéskor kissé hajlítottan a test elé kerül. A törzs a jobb váll visszamaradásával egyidőben megkezdi fokozatos hátrafelé dőlését. A lábak itt még hajtják a dobót, sebességveszteséget megengednie nem szabad. Ennek érdekében minél kisebb támasztással, fékezéssel kell a jobb lábán átkerülnie. A jobb lábon átsodródás után a bal láb előrelépése közben a gerelyt tartó kéz teljesen hátranyúlik a vállvonal meghosszabbításában. A gerely hátravitele akkor, jó, ha hátrafelé mozgása közben egészen közel marad az archoz, szinte súrolja azt. A jobb kar hátranyújtása még erőteljesebben, jobban fordított vállvonalat eredményez. A bal láb talajfogása túlhalad a test súlyvonalán úgy, hogy ez már a lendület kismértékű visszafogását eredményezi. Ezzel a kis fékezéssel vezeti be a dobó a kedvező kidobási helyzetbe érkezés előkészítését. 3 A szökkenés repülőfázisa A most következő lépés, a jobb láb előrelépése és talajfogása a gerelyhajítás egyik leglényegesebb mozzanata. Talajfogáskor a jobb láb előzze meg a test súlyvonalát, közben a térd és a lábfej a lehető legkisebb mértékben térjen ki jobbra a nekifutás síkjából. Képletesen szólva lépjen bele a dobás irányába haladó súlypont elképzelt, függőleges síkjába, még helyesebb, ha kissé balra át is lépi, keresztezi azt, ez a keresztlépés. A gerelyhajító az így kivitelezett jobblábas talajfogással: biztosítja a dobólépés alatti jó egyensúlyi helyzetet, megkönnyíti a bal láb jó irányú talajfogását, 2 Polgár Tibor Béres Sándor: Az atlétika története, technikája, oktatása, szabályai, Dialóg Campus Kiadó, Polgár Tibor Béres Sándor: Az atlétika története, technikája, oktatása, szabályai, Dialóg Campus Kiadó, 2011

4 könnyebben elkerüli a dobólépés és kidobás közbeni oldalirányú, káros súlypontmozgást, elősegíti annak megvalósítását, hogy a gerely gyorsítására fordított erőkifejtés közben a test súlypontja a bal láb támasza irányába haladjon, a dobás befejezése után e láb támasza fölött kerüljön át. A csípő jobbra csavart helyzete miatt elkerülhetetlen, hogy a talajfogáskor a jobb lábfej kissé jobbra forduljon, de tudatosan törekedni kell arra, hogy elfordulása a fokot ne haladja túl. A jobb láb a talp, sarok külső részével érinti először a talajt, majd a rányomódó test súlya alatt azonnal egész felületével a talajra támaszkodik. A jobb láb talajra érkezésekor a törzs és a jobb láb tengelye egyenes vonalat képezzen. A jobb láb talajfogásával kezdetét veszi a lendület összekapcsolása a hajítással. 4 A nekifutás összekapcsolása a hajítással A jobb láb a talajra nyomódása után térdben kissé utánaenged, behajlik, ezzel biztosítja a test emelkedés nélküli előresiklását, a bal láb nagyobb zökkenés nélküli talajfogását. A testsúlypont emelkedése ebben a szakaszban különösen káros, mert az emeltebb medence miatt a bal láb talajfogása elkésik, a magasabbról előrefelé eső test fokozza a bal láb amúgy is nagy megterhelését. Amint a dobó a lendület következtében megkezdi átgördülését a támasztó jobb lábon, a bal láb a lehető legrövidebb úton törekszik talajt fogni, ezért laposan lendül előre. A közepesen hajlított jobb láb térdét előre, a dobás irányába nyomja és forgatja a dobó. Ennek látható jele a jobb láb sarkának felemelkedése és kifelé, a külső boka irányába fordulása. A jobb térd előrenyomásával, fordításával megindul a medence balra fordulása. 5 A hajítás előkészítése, ívképzés A jobb láb a talajfogást követően térdből azonnal puhán utánaenged ( soft step puha lépés). A már csökkenő sebességet engedi tovább a jobb láb, a bal láb kemény, határozott kitámasztásáig. A jobb térdet a dobó a talajfogás után előre lefelé nyomja, miközben a jobb csípő megkezdi előre irányuló munkáját. Ebben az előreforgató mozgásban támaszt ki a bal láb, lehetőleg laposan. A bal láb kitámasztásakor a bal kar nyitó, a mellkast dobóirányba fordító, a mellizmokat megnyújtó munkája félúton jár. A gerelyt tartó kar nyújtva, hátul a váll mögött van. A bal láb letétele megállítja a bal, felgyorsítja a jobb csípő előrehaladó mozgását. Ekkor már a jobb lábfej kifelé fordított helyzetben csúszik előre. A jobb csípő megnyújtotta a törzs izmait, a bal kar befejezte nyitómozdulatát, a mellkas a dobás irányába fordult, míg a jobb kar enyhén hajlított könyökízülettel a váll síkja felett, hátul helyezkedik el. Ezt nevezzük ívhelyzetnek. Hajítás 4 Polgár Tibor Béres Sándor: Az atlétika története, technikája, oktatása, szabályai, Dialóg Campus Kiadó, Polgár Tibor Béres Sándor: Az atlétika története, technikája, oktatása, szabályai, Dialóg Campus Kiadó, 2011

5 A hajító szakaszban a gerely a dobóváll fölött a dobás síkjában, vonalban helyezkedik el, hossztengelye a vízszintessel kb. 35 fokos szöget zár be. Az a jó, ha a csukló akkor hajlik hátra, amikor a kidobás megindítása után a kéz elérte a könyök magasságát. 6 Versenyzési szabályok 1.) a.) A gerelyt a kötésnél kell fogni, és a váll, illetve a dobó felkar fölött kell eldobni. A gerelyt nem szabad alulról vagy lengetve eldobni (a nem hagyományos stílusok tiltottak). b.) A dobás akkor érvényes, ha a gerely egyéb részeit megelőzően a fémhegy éri el először a talajt. c.) A versenyző a dobás során, amíg a szer a levegőbe nem került, nem fordulhat meg tengelye körül úgy, hogy háttal legyen a kidobóívnek. 2.) Nem számít kísérletnek, ha a gerely a kidobás közben vagy a levegőben eltörik, ha egyébként a kísérlet megfelel a jelen szabályban foglaltaknak. Ha a versenyző emiatt elveszti egyensúlyát, és ezáltal megsérti a jelen szabály bármely pontját, nem kell hibásnak tekinteni a kísérletet. 7 Gerelyhajítás során legjobban használatos izmok: Deltaizo (musculus deltoideus) Kétfejű felkarizom (musculus biceps brachii) Háromfejű felkarizom (musculus triceps brachii) Négyfejű combizom (musculus quadriceps femoris) Kétfejű combizom (musculus biceps femoris) Háromfejű lábszárizom (musculus triceps surae) Nagy mellizom (musculus pectoralis major) Kis mellizom (musculus pectoralis minor) Rekeszizom (diaphragma) Egyenes hasizom (musculus rectus abdominis Trapéz vagy csuklyás izom (musculus trapesius) Széles hátizom (musculus latissimus dorsi) Rombuszizom (musculus rhomboideus 6 Polgár Tibor Béres Sándor: Az atlétika története, technikája, oktatása, szabályai, Dialóg Campus Kiadó,

6 A gerelyhajítás cél- és rávezető gyakorlatai A gerelyhajítás előkészítő gyakorlatai Tantervi követelmények Bár a gerelyhajítás a kerettanterv szerint csak a középiskolában kerül elő az atlétikai mozgások oktatása során, mégis fontos, hogy ezen mozgás előfeltételeit már elsőosztályos kortól megteremtsük mind a képességfejlesztés, mind a mozdulatsor kialakítása terén. Az emeltszintű érettségin, egy dobószám szabadon választott technikával való bemutatása az előírás. A középszintű érettségin a dobószámok közül a gerelyhajítás nem választható. A kerettanterv szerint az atlétikai dobások követelménye a következő: évfolyamban: A képességfejlesztés gyakorlatai Különböző szerekkel, változatos dobásformák végrehajtása egy és két kézzel, különböző kiinduló helyzetekből. Speciális erősítés kézisúlyzókkal, súlyzókkal, erőgépekkel. A sportági technika gyakorlása Célba és távolságra dobások hajító, lökő és vető mozdulattal. Hajítás nekifutással, öt lépéses dobóritmusban. A lekészítés technikájának és az impulzus lépés, beszökkenés szerepének ismerete. A háttal felállásból történő lökés technikájának ismerete. Szabályos lökés végrehajtása oldal vagy háttal felállásból súlygolyóval vagy medicinlabdával. Az egy- és kétkezes vetések technikái. Az ideális kirepülési szög elérése a különböző dobásoknál, szerepük a jobb eredmény elérésében évfolyamban: A különböző dobásformákkal a törzsizom sokoldalú erősítése. Teljes lendületből történő hajítás. Választás az egyes lökő mozdulatok közül. Lendületvétellel egykezes vetés végrehajtása. Az optimális kidobási szögre, sebességre és magasságra törekvés. 8 8 Kerettanterv. Forrás:

7 A gerelyhajítás oktatásának előfeltételei A gerelyhajítás oktatásának kezdetéhez elkerülhetetlen feltétel a mozgatórendszer készenléti állapotba való fejlesztése, a megfelelő értelmi szint elérése, továbbá kellő koordinációs képesség a technika elsajátításához. Mindemellett elengedhetetlenül fontos a tanulók figyelmének felhívása a sportág veszélyeire, a felelősségtudat kialakítása egymás és önmaguk iránt. 1.Gyakorlat: Torzsfordítás járás közben tornabottal Alkalmazási terület: osztály Gyakorlat célja: Törzs izmainak nyújtása Szükséges eszközök: 1db torna bot Gyakorlat leírása: Járás közben, a lépő láb irányába minden lépésnél törzsfordítást végeznek a tanulók. Tornabot a kezükben, két végét fogják tarkóra tartással. Kritikus momentum: Figyelni kell, hogy haladás közben ne üssék meg egymást, továbbá hogy a tornabot ne sértse a tarkót. Változat(ok): Végrehajtható tornabot nélkül mellhez tartással, vagy tornabot mellső középtartásban. 2.Gyakorlat: Tornabot átadása láncban sorverseny jelleggel Alkalmazási terület: 3-4. osztály Gyakorlat célja: Törzs izmainak nyújtása Szükséges eszközök: 1db tornabot

8 Gyakorlat leírása: Tanulók felállnak 1 soros vonalban egymástól kartávolságra, minden második megfordul. A tornabotot a végénél fogva vállszéles terpeszben törzsfordítással kell átadni a társnak, majd a végén vissza is. Kritikus momentum: Fontos, hogy a feladatot törzsfordítással kelljen végre hajtani, a lábak helyzete ne változzon a végrehajtás során. Fontos, hogy mindkét irányba végrehajtsák, elkerülendő az egyoldalú terhelés. Változat(ok): Végrehajtható párosával egymásnak hátat fordítva, esetleg karikával. Karika esetében nagyobb távolsággal egysoros oszlopban, már vető mozdulatot is alkalmazhatunk. 3.Gyakorlat: Tornabot átadása egysoros oszlopban fej fölött Alkalmazási terület: 3-4. osztály Gyakorlat célja: Vállak nyújtása Szükséges eszközök: 1db tornabot Gyakorlat leírása: Egysoros oszlopban tornabot átadása fej felett a vállak húzásával, vállszéles terpeszben, a bot végét fogva. Kritikus momentum: Fontos, hogy a feladatot kizárólag a vállak húzásával hajtsák végre a tanulók, ne dolgozzanak törzsből. Továbbá mivel teljesen háttal állnak, magasabb a balesetveszély. Változat(ok): Nagyobb távolságra állva egymástól esetleg párban, végrehajtható karikával, átdobva a társnak az aktív vállhúzás érdekében.

9 4.Gyakorlat: Karhúzások, tartásváltások gumiszalaggal. Alkalmazási terület: 5-6. osztály Gyakorlat célja: Vállizmok nyújtása Szükséges eszközök: Fejenként egy gumiszalag Gyakorlat leírása: Gumiszalag két végét fogva, jobbkar magastartásban, balkar mélytartásban, húzó mozdulatokat végezve. Kritikus momentum: A gumiszalagot pont olyan szélesen kell fogni, esetleg félbehajtani, hogy se túl könnyű, se túl megterhelő ne legyen a feladat. Változat(ok): Végrehajtható ugrókötéllel, torna bottal. Nehezítésképpen végrehajtható mellső mélytartásból karkörzés hátsó mélytartásba. 5.Gyakorlat: Törzsdöntés párosával. Alkalmazási terület: 5-6. osztály Gyakorlat célja: Vállak nyújtása törzs erősítése

10 Szükséges eszközök: - Gyakorlat leírása: Tanulók párosával felállnak egymással szemben, egymás felkarját megfogva. Ebben a helyzetben végeznek törzsdöntéseket. Kritikus momentum: Meg kell értetni a tanulókkal, hogy felelősek egymásért, a nyújtást csak vigyázva szabad végrehajtani, elkerülendő a sérülésokozás mind maguknak mind a társnak. Változat(ok): Végrehajtható egyedül, bordásfalnál. 6.Gyakorlat: Medicinlabda átadása törzsfordítással Alkalmazási terület: 7-8. osztály Gyakorlat célja: Törzs izmainak erősítése Szükséges eszközök: Páronként 1db 5 kilós medicinlabda Gyakorlat leírása: Páros tagjai egymásnak háttal állnak. Az egyikük mellső középtartásban tartva a labdát törzsfordítással átadja a labdát társának, aki törzsfordítással nyúl érte, majd ugyanígy a másik oldalon visszaadja. Kritikus momentum: Fontos, hogy mindkét oldalra végrehajtsák a feladatot, az egyoldalú terhelés és fejlődés elkerülése érdekében. Változat(ok): Végrehajtható a tornabottal végzett gyakorlatokhoz hasonlóan sorverseny jelleggel. Vagy egymással terpeszülésben, medicinlabda hajításával.

11 7.Gyakorlat: Gumiszalaggal nehezített hajító mozdulat. Alkalmazási terület: 7-8. osztály Gyakorlat célja: Vállak és karok erősítése Szükséges eszközök: Páronként egy gumiszalag Gyakorlat leírása: Páros egyik tagja háttal áll társának, aki a gumiszalag másik végét tartja. Lépő állásban végez karnyújtással dobó mozdulatot. Kritikus momentum: Jelen esetben is fontos a kétoldalú terhelés. Továbbá oda kell figyelni a helyes testtartásra is, hogy csak a karok és vállak dolgozzanak. Változat(ok): Végrehajtható egyesével bordásfalnál. 8. Gyakorlat: Gumikötéllel törzsfordítás Alkalmazási terület: osztály Gyakorlat célja: Törzsizmok erősítése Szükséges eszközök: Páronként egy gumikötél

12 Gyakorlat leírása: A páros egyik tagja két kézzel fogva a kötél egyik végét, mellhez tartva vállszéles terpeszben végez törzsfordításokat, a másik személy ellen tart, majd ő is elvégzi ugyanezt. Kritikus momentumok: Bizonyos esetekben túl erős lehet a gumikötél, ilyenkor érdemes végrehajtani gumiszalaggal. Változat(ok): Végrehajtható bordásfalnál. Végrehajtható úgy is ha a páros mindkét tagja dolgozik egyszerre. 9.Gyakorlat: Medicinlabda átadása felső kétkezes dobással röplabdaháló felett. Alkalmazási terület: osztály Gyakorlat célja: Törzsizmok erősítése Szükséges eszközök: Páronként egy medicinlabda, röplabdaháló, vagy kifeszített zsinór Gyakorlat leírása: A páros egymásnak adogatja a labdát lépő állásban, felső kétkezes átadással. Kritikus momentumok: Figyeljünk, hogy a gyakorlat végrehajtása úgy történjen, hogy azok az izmok dolgozzanak, amelyeket fejleszteni akarunk, ne kompenzáljanak a tanulók egyéb izmokkal. Változat(ok): Végrehajtható dobóterpeszben, egykezes átadással, vagy vállszéles terpeszben mellső középtartásban vető mozdulattal. A zsinór kicserélhető felfüggesztett karikára.

13 10.Gyakorlat: Páros küzdő játék Alkalmazási terület: osztály Gyakorlat célja: Vállöv erősítése Szükséges eszközök: - Gyakorlat leírása: Két tanuló fekvőtámaszban helyezkedik el egymással szemben, lényeg, h rá tudjanak csapni a másik kézfejére. Kritikus momentumok: Esetleges sérülésveszélyre figyelni kell. Változat(ok): Páros karon szökdelve azonos céllal. Talicska verseny két pár között.

14 Elöljáróban fontos elmondani, hogy a gerelyhajítás oktatásánál nem lehet szempont a távolság, hanem a helyes technika és a megfelelő ívképzés. Továbbá, hogy mivel a gerely különösen veszélyes dobószer, a szivacsgerelyt leszámítva komoly biztonsági szabályokat kell lefektetni mielőtt az oktatásába kezdünk. A tanulókkal minden órán át kell ismételni, hogy dobás csak a tanár engedélyével történhet, hogy csak akkor indulhatnak el a szerért, ha az utolsó tanuló is kihajította, a tanár pedig engedélyt ad rá, szert pedig vissza elé tilos dobni. 1.Gyakorlat: Keresztlépés oktatása Alkalmazási terület: 5-6. osztály Gyakorlat célja: A tanuló ráérezzen a keresztlépés menetére, elől keresztezzen, ne hátul Szükséges eszközök: 10 db karika Gyakorlat leírása: A karikákat két sorban fűrészfog alakzatban helyezzük el, a tanuló ezekbe lépve halad keresztező futással Kritikus momentumok: A karikákat olyan távolságra helyezzük el egymástól, hogy a lépéstávolság kényelmes legyen, ez személyre szabott. Fontos, hogy a tanulók elöl keresztezzen, ne hátul Változat(ok): Karikák helyett használhatunk hasonló alakzatban elhelyezett bójákat, vagy kifeszített kötelet, esetleg felrajzolt csíkot, lépéshelyeket. 2.Gyakorlat: Törzsfordítás mértékének növelése Alkalmazási terület: 5-6. osztály Gyakorlat célja: A tanuló ne csak karból, de törzsből, mély izmokból is dolgozzon Szükséges eszközök: Kréta, a tanuló cipőjének orrára kötve, gyakorló gerely, szivacsgerely Gyakorlat leírása: Ahogy erőteljesen fordít csípőből a tanuló a hajítás során hátul lévő lábának fordulásával csíkot húz a talajon. Kritikus momentumok: Fontos, hogy ez ne vonja el a figyelmét a kidobásról, ne a lábfej munkája legyen a fő szempont

15 Változat(ok): Megoldható távolugró gödörből, elsimított homokból 3.Gyakorlat: Ívképzés gyakoroltatása Alkalmazási terület: 5-6. osztály Gyakorlat célja: A kidobásra legalkalmasabb ív megtalálása Szükséges eszközök: Szivacsgerely, hullahopp karika Gyakorlat leírása: Felfüggesztett karikán keresztül két tanuló egymással szemben dobbálja át a szivacsgerelyt egymásnak. Kritikus momentumok: A karika kellő magasságban legyen a megfelelő ívképzés miatt Változat(ok): Végrehajtató kifeszített zsinór felett, vagy gyakorló gerellyel, akkor azonban egyénileg, csak egy irányban.

16 4.Gyakorlat: Dobóterpesz kialakítása rögzítése Alkalmazási terület: 7-8. osztály Gyakorlat célja: A tanuló megtanulja a számára ideális szélességű dobóterpesz kialakítását, szokja az abból való hajítást Szükséges eszközök: Műanyag, vagy szivacsgerely, hullahopp karika Gyakorlat leírása: Falra felakasztott hullahopp karikára 5 méteres távolságból célba dobás. Lényeg, hogy dobóterpeszből hajtsák végre a tanulók Kritikus momentumok: A karika kellően magasan legyen, hogy az ívképzésre ne legyen káros hatással, továbbá a távolság a csoport igényei szerint változhat. Változat(ok): Végrehajtható váltóverseny jelleggel, esetleg szabad téri oktatás során nagyobb távolságra a tanulóktól a földre helyezett hullahopp karikákba 5.Gyakorlat: Gerellyel való lendületvétel és lekészítés Alkalmazási terület: 7-8. osztály Gyakorlat célja: A gerely tartásának és lekészítésének gyakoroltatása futás majd keresztező lépés közben Szükséges eszközök: Tornabot Gyakorlat leírása: Néhány méter nekifutás után a tanuló a talajra felrajzolt 5 darab nagyjából fél méter széles sávhoz ér, itt keresztező lépéssel halad tovább, majd ha ennek vége ismét fut Kritikus momentumok: A gerely helyes lekészítését először álló helyzetben kell elvégeztetni a tanulóval, csak utána futás közben, hogy a keresztlépésekre való koncentráció ne vonja el a figyelmét a gerely minél nyújtottabb karú lekészítésétől Változat(ok): Végrehajtható gyakorló gerellyel, vagy valódival. Esetleg a keresztezést sípjeltől sípjelig végeztetve.

17 6.Gyakorlat: Könyök és váll megfelelő helyzetének érzékeltetése Alkalmazási terület: 7-8. osztály Gyakorlat célja: Éreztetni a diákkal, hogy a kidobás nem oldalsó vagy rézsútos magas tartásban történik, hanem a váll felett Szükséges eszközök: Bordásfal, gumiszalag Gyakorlat leírása: A gumiszalagot a bordásfal derékmagas fokára rögzítjük. A tanuló dobóterpeszben helyezkedik el, úgy hogy a szalag éppen feszüljön. Erőteljes csípőfordítást követően hajtsanak végre dobó mozdulatot Kritikus momentumok: Fontos, hogy a könyök a váll fölé kerüljön, ha túl nehéz a szalag húzása, akkor a diák kompenzálni fog és elmegy oldalra a keze, ilyenkor lazítsunk a szalagon Változat(ok): Végrehajtható párosával és gerellyel úgy, hogy a hátul álló társ fogja a gerely végét és ellen tart 7.Gyakorlat: Szurkálás Alkalmazási terület: osztály Gyakorlat célja: Könyökből kicsapó hajító mozdulat rögzítése Szükséges eszközök: Gerely Gyakorlat leírása: Dobókézzel ellentétes lábbal lépő állásban gerely hord helyzetben. Csapó mozdulattal a földbe szúrják a gerelyt

18 Kritikus momentumok: A hangsúly a könyökből való kicsapáson van, fontos hogy ez a váll felett történjen. Mivel a valódi gerely már veszélyes, a tanulók csak egy vonalban haladhatnak, a gerelyért lépni csak akkor szabad, ha az utolsó ember is elvégezte a gyakorlatot Változat(ok): Ha nincs megfelelő füves terület, elvégezhető távolugró gödörbe is. 8.Gyakorlat: Dobóterpeszből kihajítás Alkalmazási terület: osztály Gyakorlat célja: Dobóterpeszből való kidobás gyakorlása Szükséges eszközök: Gerely Gyakorlat leírása: A tanuló dobóterpeszben a gerelyt lekészítve tartja, majd kihajítja Kritikus momentumok: A biztonsági szabályokon túl fontos, hogy ne a távolság legyen a lényeg a mozdulat végrehajtása során, hanem a helyes mozdulat végrehajtás és a megfelelő ív Változat(ok): Az ív kialakításában még itt is használható kifeszített kötél, vagy távol eső kijelölt területbe való beletalálás, annak érdekében, hogy a gerely heggyel fogjon talajt. Végeztethető lebegtetéssel 9.Gyakorlat: Három keresztlépésből kihajítás Alkalmazási terület: osztály Gyakorlat célja: Keresztlépésből felvett dobóterpesz és hajítás gyakoroltatása

19 Szükséges eszközök: Gerely Gyakorlat leírása: A gerely lekészített helyzetben van, a tanuló három keresztlépést végez, majd kihajítja a gerelyt Kritikus momentumok: A biztonsági szabályok mellett fontos, hogy itt se a távolság legyen a fő szempont, hanem a megfelelő mértékű törzsfordítás és kivezetés. Keresztlépésekből való hajításoknál már gyakori hiba a ferde törzs Változat(ok): Itt még megengedhető a lépések helyének berajzolása 10.Gyakorlat: Gerely kidobása nekifutásból Alkalmazási terület: osztály Gyakorlat célja: A szabályos végrehajtás megpróbálása Szükséges szerek: Gerely Gyakorlat leírása: Kellő nagyságú távolságról nekifutás, segédvonal használatával keresztező lépés három vagy öt, majd a gerely kihajítása Kritikus momentumok: Ezt már csak egyesével hajthatják végre a tanulók, közös munka nincs. Fontos hogy a mozgás összehangolt legyen, a távolság még mindig nem szempont Változat(ok): A lekészítés, keresztlépés kidobás végrehajtható segédvonal helyett az oktató jelzésére is

20

A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai

A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai Az atlétika gyakorlata és módszertana SMANTE 2202 Készítette: Kolontáry

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gerelyhajítás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Lakatos Gábor IJL15N I. évf. levelező tagozat

Részletesebben

I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában:

I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában: Atlétika Gerelyhajítás (SMALTE 2202) 2015.03.05 Tóth Zsuzsa IUOSX0 Testnevelő-földrajz tanár Msc. I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában: Elsőként a gerelyhajítás oktatásánál az előkészítő gyakorlatokra

Részletesebben

A gerelyhajítás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A gerelyhajítás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gerelyhajítás középiskolai oktatásának gyakorlatai Az atlétika oktatásmódszertana (SOANTE7313) Szeiler Bálint HUDRVE

Részletesebben

A gerelyhajítás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A gerelyhajítás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gerelyhajítás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Készítette: Németh Szilvia Testnevelő tanár

Részletesebben

Atlétika. Gerelyhajítás oktatása középiskolában. Nyugat-magyarországi Egyetem. Savaria Egyetemi Központ. Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar

Atlétika. Gerelyhajítás oktatása középiskolában. Nyugat-magyarországi Egyetem. Savaria Egyetemi Központ. Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Sportelméleti Intézeti Tanszék Dr. Koltai Miklós Főiskolai docens Atlétika Gerelyhajítás

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Tebeli György JRHGJL A súlylökés oktatása a

Részletesebben

A kislabdahajítás oktatása felső tagozatban, előkészítő és rávezető gyakorlatok

A kislabdahajítás oktatása felső tagozatban, előkészítő és rávezető gyakorlatok Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A kislabdahajítás oktatása felső tagozatban, előkészítő és rávezető gyakorlatok Tanár: Dr. Koltai Miklós Készítette:

Részletesebben

Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév

Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév BERZSENYI DÁNIEL PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR Atlétika Diszkoszvetés oktatása Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév A diszkoszvetés középiskolában oktatott technikája A középiskolában a tanulók

Részletesebben

Atlétika (SMALTE2202) Készítette: Szabó Péter. Testnevelőtanár MSC december 19. Dr. Koltai Miklós Neptun kód: BURIGS

Atlétika (SMALTE2202) Készítette: Szabó Péter. Testnevelőtanár MSC december 19. Dr. Koltai Miklós Neptun kód: BURIGS NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT Művészeti, Nevelés és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Atlétika (SMALTE2202) Készítette: Szabó Péter Testnevelőtanár MSC 2010. december 19.

Részletesebben

Súlylökés az általános iskolában

Súlylökés az általános iskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Súlylökés az általános iskolában Készítette: Sörös János Neptunkód: iw4gmx 2014-03-18 Felosztás: Az általános iskolai

Részletesebben

Atlétika. A súlylökés tanítása középiskolában. Németh Aladár(D4SA2V)

Atlétika. A súlylökés tanítása középiskolában. Németh Aladár(D4SA2V) Nyugat- magyarországi Egyetem Művészeti- Nevelési és Sporttudományi Kar Szombathely, Károlyi Gáspár tér 3. Atlétika A súlylökés tanítása középiskolában Németh Aladár(D4SA2V) Földrajz- testnevelés szakos

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai A flop magasugrás Atlétika SMDLTE2202 Nagy Eszter AVBK27 Testnevelő-egészségfejlesztő

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT 12/AB. Röplabda leütés. Készítette: Frankó Gábor

ÓRAVÁZLAT 12/AB. Röplabda leütés. Készítette: Frankó Gábor ÓRAVÁZLAT 12/AB Röplabda leütés Készítette: Frankó Gábor Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum HARSÁNYI JÁNOS Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola Óratervezet Tanít: Frankó Gábor

Részletesebben

A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában

A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában Atlétika SMDLTE2202 Szakács Tibor HKND4Z

Részletesebben

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ Időszak: 1. és 2. felkészülési fázis Ízületi mozgékonyság Lazaság - Erő-Állóképesség FIGYELEM Erőfejlesztés, kondicionálás gumiszalag segítségével.

Részletesebben

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Márkusné Halmosi Erika N4Q5MH 1. A súlylökés

Részletesebben

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMANTE2202 Geröly Patricia G7AH72 A dolgozat szerkezete

Részletesebben

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet dr. Koltai Miklós Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő,

Részletesebben

PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK

PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK Törös Károly Utánpótlás szövetségi kapitány Vezetőedző, szövetségi kapitány ex Délfrika Afrika és ex Algéria 2009-2013 1. Kiinduló helyzet: kisterpeszben állva, két kéz a vesetájon

Részletesebben

Az atlétika gyakorlata és módszertana

Az atlétika gyakorlata és módszertana Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző kar Földrajz Testnevelő Msc Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMALTE 2202) Dombi Gábor Földrajz - Testnevelő Msc. 1. évfolyam HXZFIE 2016.

Részletesebben

Atlétika SMDLTE 2202. A gerelyhajítás oktatása középiskolában

Atlétika SMDLTE 2202. A gerelyhajítás oktatása középiskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Atlétika SMDLTE 2202 A gerelyhajítás oktatása középiskolában Készítette: Szabó Róbert Testnevelés levelező(ma/msc)

Részletesebben

A gerelyhajítás oktatása középiskolában

A gerelyhajítás oktatása középiskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gerelyhajítás oktatása középiskolában Az atlétika gyakorlata és módszertana SMANTE 2202 Készítette: Kertész Áron

Részletesebben

A súlylökés oktatása középiskolában

A súlylökés oktatása középiskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés oktatása középiskolában Pődör Ramóna L4C2U2 A becsúszásos lökés végrehajtásának szakaszai (jobb kezes

Részletesebben

3. A tanulók fizikai állapotának mérését szolgáló feladatok, illetve az elért eredményekhez tartozó pontszámok:

3. A tanulók fizikai állapotának mérését szolgáló feladatok, illetve az elért eredményekhez tartozó pontszámok: 1. A tanulók fizikai állapotának mérését a testnevelés tantárgyat tanító nevelők végzik el a testnevelés órákon, tanévenként két alkalommal október, illetve május hónapban. (A felmérés a Hungarofit teszt

Részletesebben

Atlétika. A diszkoszvetés SMDLTE 2202. Készítette: Veres Gábor Szak: Testnevelő tanár msc. Neptun kód: gpk61u 2012/2013. I. félév

Atlétika. A diszkoszvetés SMDLTE 2202. Készítette: Veres Gábor Szak: Testnevelő tanár msc. Neptun kód: gpk61u 2012/2013. I. félév Atlétika SMDLTE 2202 A diszkoszvetés Készítette: Veres Gábor Szak: Testnevelő tanár msc. Neptun kód: gpk61u 2012/2013. I. félév I. rész A diszkoszvetés szabályai Hivatalos dobószerek - Nemzetközi versenyeken

Részletesebben

A gerelyhajítás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A gerelyhajítás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gerelyhajítás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Lukács Gábor C5K06R Tantervi előírás: Az

Részletesebben

A súlylökés általános iskolában való oktatása

A súlylökés általános iskolában való oktatása Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolában való oktatása Atlétika SMDLTE2202 Zakál Simon Edina wzktdt Felépítése a dolgozatnak

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem. Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar. Sporttudományi Intézet. Diszkoszvetés a középiskolában

Nyugat-magyarországi Egyetem. Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar. Sporttudományi Intézet. Diszkoszvetés a középiskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Diszkoszvetés a középiskolában Az atlétika gyakorlata és módszertana SMALTE 2202 Készítette: Becker János Testnevelő

Részletesebben

AZ ATLÉTIKA GYAKORLATA ÉS MÓDSZERTANA

AZ ATLÉTIKA GYAKORLATA ÉS MÓDSZERTANA NYUGAT - MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT MŰVÉSZETI, NEVELÉS ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET AZ ATLÉTIKA GYAKORLATA ÉS MÓDSZERTANA SMDLTE 2202 A gerelyhajítás oktatása középiskolában

Részletesebben

A magasugrás oktatása általános iskola felső tagozatában

A magasugrás oktatása általános iskola felső tagozatában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás oktatása általános iskola felső tagozatában (Atlétika 2202) Készítette: Réti Pál Csaba FFT9X9 2014.

Részletesebben

A kislabdahajítás általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai

A kislabdahajítás általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai Nyugat-Magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Dr. Koltai Miklós A kislabdahajítás általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE 2202 KÉSZÍTETTE: PŐDÖRNÉ SZILOS

Részletesebben

SÚLYLÖKÉS. Készítette: Péringer Balázs

SÚLYLÖKÉS. Készítette: Péringer Balázs Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet SÚLYLÖKÉS Készítette: Péringer Balázs ABO2RV A súlylökés általános iskolában oktatott

Részletesebben

A gerelyhajítás oktatása középiskolában

A gerelyhajítás oktatása középiskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelés-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A gerelyhajítás oktatása középiskolában Készítette: Reidl Rita I7DZJO Gerelyhajítás

Részletesebben

A súlylökés oktatása középiskolában

A súlylökés oktatása középiskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar AZ ATLÉTIKA GYAKORLATA ÉS MÓDSZERTANA SMANTE 2202 A súlylökés oktatása középiskolában Készítette: Mészáros Máté Testnevelő Angol MSC 1.

Részletesebben

Pótvizsga Feladatsor 9. évf.

Pótvizsga Feladatsor 9. évf. Pótvizsga Feladatsor 9. évf. A pótvizsga feladatsora a tanév tananyaga és a tanév során tanultakból áll. A feladatok sorrendjét a szaktanár jelöli ki a pótvizsga napján. A tanuló a pótvizsgát akkor kezdheti

Részletesebben

A kislabdahajítás oktatása az általános iskola alsó tagozatában

A kislabdahajítás oktatása az általános iskola alsó tagozatában Nyugat - Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Sporttudományi Intézet A kislabdahajítás oktatása az általános iskola alsó tagozatában Atlétika SMDLTE2202 Vass Galambos Krisztina Testnevelő tanár

Részletesebben

A súlylökés oktatása középiskolában

A súlylökés oktatása középiskolában A súlylökés oktatása középiskolában Az atlétika oktatásmódszertana Név: Viola Vivien Szak: testnevelő-gyógytestnevelő Neptun kód: A9MNU6 1 Tartalomjegyzék: 1. A súlylökés technikájának leírása..3. oldal

Részletesebben

A diszkoszvetés oktatásához szükséges gyakorlatok középiskolában.

A diszkoszvetés oktatásához szükséges gyakorlatok középiskolában. Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központ Sporttudományi Intézeti Tanszék Szombathely A diszkoszvetés oktatásához szükséges gyakorlatok középiskolában. Az atlétika gyakorlata és módszertana

Részletesebben

Szászhegyessy Zita 30 NAPOS. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 2. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS

Szászhegyessy Zita 30 NAPOS. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 2. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS BEMELEGÍTÉS ugrókötél ugró kötél nélkül ugrálsz (nagyobb túlsúllyal maradj a járásnál, egyelőre ne terheld feleslegesen az ízületeidet) Karhúzás oldaltartásban vállkörzés sarokhúzás térdhúzás Összesen

Részletesebben

Atlétika Közép- és hosszútávfutás, állórajt a középiskolában

Atlétika Közép- és hosszútávfutás, állórajt a középiskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Atlétika Közép- és hosszútávfutás, állórajt a középiskolában Budai Róbert Testnevelő tanár, játék és szabadidő-szervező

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria egyetemi központ. Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria egyetemi központ. Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria egyetemi központ Sporttudományi Intézet Beadandó dolgozat ATLÉTIKA Kislabdahajítás oktatása az általános iskola 7-8. osztályában KÉSZÍTETTE: VARGA EDIT TESTNEVELŐ TANÁR

Részletesebben

Nyugat- magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat- magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Nyugat- magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A kislabda hajítás oktatásának módszere és gyakorlatai általános iskolában Mestery Andrea eha: JIJULI 2013.05.10.

Részletesebben

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE 2202 Készítette Marton Kristóf Testnevelő tanár

Részletesebben

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 175,5 cm 349 cm Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 399 cm 99 cm Edzéstípus: Vérkeringés, kardio Hatása: Az ízületeket kímélve edzi a teljes láb- és csípőizomzatot. Hasznos eszköze lehet a mozgásszervi rehabilitációnak

Részletesebben

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Nagyon fontos, hogy szülés után erős legyen a váll és hátizmod, mert a gyereket sokat kell majd cipelned, a mellizom gyakorlatok pedig

Részletesebben

Termékek. Az alacsony fekvőtámasz állvány kondieszköz a fekvőtámasz gyakorlatok kombinálásához,

Termékek. Az alacsony fekvőtámasz állvány kondieszköz a fekvőtámasz gyakorlatok kombinálásához, Termékek Alacsony fekvőtámasz állvány Az alacsony fekvőtámasz állvány kondieszköz a fekvőtámasz gyakorlatok kombinálásához, változatosabbá tételéhez nyújt segítséget. A saját testsúlyos edzés egyik legfontosabb

Részletesebben

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Für Attila G8C5WR 1. A gátfutás technikája A

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT 10/A. Kondicionális, koordinációs képességek fejlesztése

ÓRAVÁZLAT 10/A. Kondicionális, koordinációs képességek fejlesztése ÓRAVÁZLAT 10/A Kondicionális, koordinációs képességek fejlesztése Padgyakorlatok Készítette: Frankó Gábor Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum HARSÁNYI JÁNOS Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga testnevelésből

Osztályozó vizsga anyaga testnevelésből Osztályozó vizsga anyaga testnevelésből Osztály: Szakközép iskola 9-12. Szakiskola 9-10 A vizsga szerkezete: Testnevelés tantárgyból csak gyakorlati vizsga van. 1. Gyakorlati vizsga - Időtartama: 45 perc

Részletesebben

A magasugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Flop magasugrás

A magasugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Flop magasugrás Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar A magasugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Flop magasugrás Készítette: Szalai Zsolt Neptunkód: MMIAG2 Szak:

Részletesebben

STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok

STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok Minden amire szüksége lehet egy tökeletes edzéshez! Az Aerobic Step az egyetlen tréningeszköz, amire szüksége lehet. Ideális cardovaszkuláris

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Kislabda hajítás, általános iskola felső tagozat Atlétika SMDLTE2202 Csipszer Péter Testnevelő - Egészségfejlesztő

Részletesebben

1.ábra Az edzés blokkvázlata

1.ábra Az edzés blokkvázlata Előkészítő, rávezető, célgyakorlatok a köríves rúgás gyakoroltatásánál 1.ábra Az edzés blokkvázlata Tervezett edzésprogramom célcsoportjai olyan haladó edzett versenyzők, akik a szereplő technikákban már

Részletesebben

A diszkoszvetés középiskolai oktatásának gyakorlatai

A diszkoszvetés középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A diszkoszvetés középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMALTE2202 Vörös Dániel F1EQHZ Testnevelés- Játék

Részletesebben

VIZSGA KÖVETELMÉNYEK TESTNEVELÉS 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY)

VIZSGA KÖVETELMÉNYEK TESTNEVELÉS 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY) 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY) Torna - Talaj: - kötelező elemek: - gurulóátfordulás előre, - hátra, fejállás, mérlegállás, tarkóállás. - Kötélmászás: - mászókulcsolás, fiúknak függeszkedési

Részletesebben

GERELYHAJÍTÁS A KÖZÉPISKOLÁBAN

GERELYHAJÍTÁS A KÖZÉPISKOLÁBAN GERELYHAJÍTÁS A KÖZÉPISKOLÁBAN KÉSZÍTETTE: MIHALECZ PÉTER TESTNEVELŐ-TANÁR MSC LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓ I.FÉLÉV 1 Gerelyhajítás története: A dobó számok közül, a gerelyhajítás tekinthet vissza a legrégibb

Részletesebben

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS vállkörzés előre-hátra karkörzés szökdelés/ lépkedés Összesen 1 percig. 6 Gyakorlat 2 Körben - 15 perc 1. Tenyértámaszban evezés+ hegymászás (45 mp) Széles tenyértámaszban állj meg, hát egyenes

Részletesebben

Kezdő íjászok kézikönyve. Fehér. Nyíl

Kezdő íjászok kézikönyve. Fehér. Nyíl Fehér Nyíl 1 A FITA FEHÉR NYÍL MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ISMERETANYAG TALÁLATOK ÉRTÉKELÉSE Lőtávolság: 10 méter Minimális elérendő pontszám: 115 pont MOZGÁSTECHNIKA - A lövési folyamat végrehajtása a következők

Részletesebben

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése. Domináns didaktikai feladat: alkalmazás. Célok

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése. Domináns didaktikai feladat: alkalmazás. Célok Tanító: Szántó Szilárd, Vári Péter Évfolyam/osztály: 1. Tantárgy: Testnevelés Témakör: Manipulatív természetes mozgásformák - labdagyakorlatok Tartalom/tananyag: Labdavezetés, labdaterelés, labda dobás

Részletesebben

ATLÉTIKA (SMDLTE 2202) Gyakorlatok a gerelyhajítás középiskolai oktatásához.

ATLÉTIKA (SMDLTE 2202) Gyakorlatok a gerelyhajítás középiskolai oktatásához. NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT Művészeti, Nevelési- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Sportelméleti Intézeti Tanszék ATLÉTIKA (SMDLTE 2202) Gyakorlatok a gerelyhajítás

Részletesebben

AZ ATLÉTIKA GYAKORLATA ÉS MÓDSZERTANA SMDLTE2202. A súlylökés oktatása általános iskolában

AZ ATLÉTIKA GYAKORLATA ÉS MÓDSZERTANA SMDLTE2202. A súlylökés oktatása általános iskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet AZ ATLÉTIKA GYAKORLATA ÉS MÓDSZERTANA SMDLTE2202 A súlylökés oktatása általános iskolában KÉSZÍTETTE: EGYED ÁKOS

Részletesebben

Dobások nevei Pontszám Dobások leírásai Elhelyezkedés

Dobások nevei Pontszám Dobások leírásai Elhelyezkedés Dobások nevei Pontszám Dobások leírásai Elhelyezkedés Borjú Lovas ok 1 Overhand/Overhead 2 pont A hurkot egyenesen a fej fölött pörgetjük. Kidobáskor a tenyér lefelé néz. 2 Side arm 2 pont 3 Side arm open

Részletesebben

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök)

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) Rendelési szám Eszköz leírása Méret (mm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) SL116 GYALOGLÓ 1250x600x1600 207 000 Ft 262 890 Ft Végtagok formálására, erősítésére és

Részletesebben

4-5 FÉLÉVES TESTNEVELŐ TANÁR SZAK MOTOROS ALKALMASSÁGI VIZSGAKÖVETELMÉNY

4-5 FÉLÉVES TESTNEVELŐ TANÁR SZAK MOTOROS ALKALMASSÁGI VIZSGAKÖVETELMÉNY 4-5 FÉLÉVES TESTNEVELŐ TANÁR SZAK MOTOROS ALKALMASSÁGI VIZSGAKÖVETELMÉNY PONTSZÁMOK Sportjátékok Atlétika Torna Úszás Küzdősportok (mindkét nem számára) Összesen 20 pont 30 pont 30 pont 30 pont 10 pont

Részletesebben

Cikk szám: 1238 Használati utasítások

Cikk szám: 1238 Használati utasítások Cikk szám: 1238 Használati utasítások FONTOS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK 1. Mielőtt ezt vagy bármilyen más edzést elkezdene, konzultáljon kezelő orvosával. Kérje orvosa segítségét annak meghatározásában, hogy

Részletesebben

Tartásjavító gyógytestnevelés gyakorlatok

Tartásjavító gyógytestnevelés gyakorlatok Tartásjavító gyógytestnevelés gyakorlatok A gyakorlatokat a talajon egy tornamatracon végezzük! 1. Medence mobilizálás Kiinduló helyzet: Hanyatt fekvés, térdhajlítás, terpesz talptámasz. Tarkóra tartás.

Részletesebben

Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Gimnázium

Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Gimnázium 1. számú melléklet Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Gimnázium A tanulók fizikai állapotfelmérésének terve A tanulók fizikai állapotának mérését eszköznek tekintjük, melyet egyfelől a

Részletesebben

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Célja: A testnevelés, a testkultúra elemeiből nyert értékekből olyan testi műveltséggel ruházzuk fel tanulóinkat, mely későbbi cselekvési biztonságukat,

Részletesebben

Használati utasítás. Technogym, The Wellness Company és Multipla (figuratív) a Technogym s.p.a.

Használati utasítás. Technogym, The Wellness Company és Multipla (figuratív) a Technogym s.p.a. TM Használati utasítás 2 Technogym, The Wellness Company és Multipla (figuratív) a Technogym s.p.a. tulajdonában lévő védjegyek Olaszországban és más országokban. Szerzői jogok fenntartva Technogym s.p.a.,

Részletesebben

TANMENET. Eltérő kiinduló helyzetek, és rajt gyakorlatok ezekből. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása.

TANMENET. Eltérő kiinduló helyzetek, és rajt gyakorlatok ezekből. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása. szeptember TANMENET október I. osztály Az irányok tisztázása. Ugrások egy, páros lábon. Eltérő testhelyzetek felvétele. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása.

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A kislabdahajítás általános iskolai alsó tagozat oktatása, annak előkészítő -és rávezető gyakorlatai Atlétika gyakorlata

Részletesebben

A közép-és hosszútávfutás, állórajt

A közép-és hosszútávfutás, állórajt Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt Készítette: Süle Szilvia CIK759 1. A közép-és

Részletesebben

A diszkoszvetés középiskolai oktatásának gyakorlatai

A diszkoszvetés középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A diszkoszvetés középiskolai oktatásának gyakorlatai Az atlétika gyakorlata és módszertana SMANTE 2202 Készítette:

Részletesebben

Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai

Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Dr. Koltai Miklós koltai.miklos@bdpk.nyme.hu Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai

Részletesebben

Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMDLTE2202)

Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMDLTE2202) Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógiai Kar Sporttudományi Intézet Sportelméleti Intézeti Tanszék Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMDLTE2202) Súlylökés

Részletesebben

2019/20. tanév. Szak megnevezése: Osztatlan testnevelő tanári szak

2019/20. tanév. Szak megnevezése: Osztatlan testnevelő tanári szak 2019/20. tanév Intézet neve: DE Sporttudományi Koordinációs Intézet Szak megnevezése: Osztatlan testnevelő tanári szak Tagozat: nappali Specializáció megnevezése: nincs Félév: 1. Tantárgy neve, Neptun-kódja(i):

Részletesebben

1. Próba: Aerob állóképesség mérése

1. Próba: Aerob állóképesség mérése 1. Próba: Aerob állóképesség mérése 6 perc futás Leírás: A megadott idő alatt a lehető legnagyobb táv megtételére kell ösztönözni a diákokat. Fontos, hogy igyekezzenek egyenletes futótempóban, megállás

Részletesebben

TESTNEVELÉS. Hajtsák végre a vezényszónak megfelelő alakzatot.

TESTNEVELÉS. Hajtsák végre a vezényszónak megfelelő alakzatot. TESTNEVELÉS 1-2. osztály A tanterv az első két évet egyetlen egységként kezeli. A gyerekek iskolába lépésük idején igen eltérő képességűek, tudásúak. A tanulók fizikai és szellemi tulajdonságait a második

Részletesebben

Testedzési program: 1.-6. hét

Testedzési program: 1.-6. hét Testedzési program: 1.-6. hét Az alábbiakban közreadunk egy teljes test megmozgatására alkalmas, kezdőnek szóló edzéstervet. A napi életritmusba rugalmasan beilleszthető, és emellett lehetőséget nyújt

Részletesebben

JÖVŐ TORNÁSZBAJNOKAI KEZDŐ TORNÁSZ CSAPATVERSENYEK KIÍRÁSA

JÖVŐ TORNÁSZBAJNOKAI KEZDŐ TORNÁSZ CSAPATVERSENYEK KIÍRÁSA JÖVŐ TORNÁSZBAJNOKAI KEZDŐ TORNÁSZ CSAPATVERSENYEK KIÍRÁSA 2016 CSAPATVERSENYEK korosztályai : I. korcsoport: 2008-2009 II. korcsoport 2006-2007 Csapatlétszám: 4-8 fő valamennyi korosztálynál ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Nyugat- Magyarországi Egyetem. Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar. Sporttudományi Intézet. Magasugrás középiskolai gyakorlatainak az oktatása

Nyugat- Magyarországi Egyetem. Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar. Sporttudományi Intézet. Magasugrás középiskolai gyakorlatainak az oktatása Nyugat- Magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Magasugrás középiskolai gyakorlatainak az oktatása Flop magasugrás Atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE2202

Részletesebben

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga T1 / 1. Sprint váltó 1 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) egy 3m x 0,8m alapterületű területen áll fel a futás 2. A gyermekek tetszőleges sorrendben

Részletesebben

1. Próba: Aerob állóképesség mérése

1. Próba: Aerob állóképesség mérése 1. Próba: Aerob állóképesség mérése 1-4. évfolyam: 6 perc futás Leírás: A megadott idő alatt a lehető legnagyobb táv megtételére kell ösztönözni a diákokat. Fontos, hogy igyekezzenek egyenletes futótempóban,

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Beadandó dolgozat ATLÉTIKA SMDLTE 2202 Távolugrás oktatása középiskolában Készítette: Varga Áron Szak: Testnevelés

Részletesebben

Á ltala nos sporta gismereti oszta ly alkalmassa gi vizsgaanyaga

Á ltala nos sporta gismereti oszta ly alkalmassa gi vizsgaanyaga Á ltala nos sporta gismereti oszta ly alkalmassa gi vizsgaanyaga 2019/20 1. Bevezető A vizsga szempontjait az általános iskolai tananyag és az osztályprofil célrendszere határozza meg. Eszerint a sportágismereti

Részletesebben

A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai

A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMALTE2202 Szalay Ákos 1. A magasugrás oktatása általános

Részletesebben

Egyszerű szabályos forduló a hátúszásban, és annak oktatása

Egyszerű szabályos forduló a hátúszásban, és annak oktatása Egyszerű szabályos forduló a hátúszásban, és annak oktatása Az úszó fekvő testhelyzetben, háton megközelíti a falat. Ne engedje le a csípőjét, megemelt állal hajtsa végre a fordulást. Fejjel is megközelíti

Részletesebben

A bukó fordulók oktatása

A bukó fordulók oktatása A bukó fordulók oktatása Elsősorban a gyorsúszás fordulójának oktatását meg kell kezdeni azoknál a gyermekeknél, akik bekerültek a legalacsonyabb versenyzői korcsoportba, hiszen a gyorsúszás az úszásnemek

Részletesebben

Híd. Lábemelés. Váll/Fej fölé nyúlás (száraz hátúszás) Bemelegítő gyakorlatok lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2.

Híd. Lábemelés. Váll/Fej fölé nyúlás (száraz hátúszás) Bemelegítő gyakorlatok lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2. Bemelegítő gyakorlatok 1 HÁTONFEKVÉSBEN Híd Feküdj hanyatt, a lábadat húzd talpra, a lábfejed legyen majdnem pontosan a térd alatt. Nyomd le a sarkad, és emeld fel a feneked a talajról. Húzd be a hasad,

Részletesebben

Kislabdahajítás. Az atlétika gyakorlata és módszertana 2012.

Kislabdahajítás. Az atlétika gyakorlata és módszertana 2012. NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MŰVÉSZETI, NEVELÉS ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás 2012. dr. Koltai Miklós Készítette: Oreoveczné

Részletesebben

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió december 2., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió december 2., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 201 december, Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget biztosítani

Részletesebben

Atlétika Kislabdahajítás általános iskola alsó tagozat

Atlétika Kislabdahajítás általános iskola alsó tagozat Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Pedagógia Intézeti Tanszék Atlétika SMDLTE 2202 Kislabdahajítás általános iskola alsó tagozat 1 Bellovics Diána Testnevelő tanár MA Levelező tagozat

Részletesebben

Fizikai képességek felmérése. 2017/2018. tanévi középiskolai felvételi eljárásához

Fizikai képességek felmérése. 2017/2018. tanévi középiskolai felvételi eljárásához Fizikai képességek felmérése az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium 2017/2018. tanévi középiskolai felvételi eljárásához Közoktatási típusú sportiskola A közoktatási típusú sportiskola

Részletesebben

Gerendagyakorlat: 5 elem bemutatása gyakorlatsor formájában a tanult formai-, dinamikai szabályok és összekötő elemek segítségével:

Gerendagyakorlat: 5 elem bemutatása gyakorlatsor formájában a tanult formai-, dinamikai szabályok és összekötő elemek segítségével: KSZ/12 évfolyam lányok Kötelező gimnasztika- 10 pont Atlétika- 10 pont: - Térdelőrajt- 2 pont - Súlylökés becsúszással vagy gerelyhajítás- 4 pont - Flop magasugrás vagy távolugrás- 4 pont Torna: 2 választott

Részletesebben

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon.

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Csípőforgás Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Hatás: Erősíti a derekat és a hátizmokat. 2. Nyak-hát nyújtó gyakorlat

Részletesebben

Atlétika (SMDLTE2202)

Atlétika (SMDLTE2202) Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Pedagógia Intézeti Tanszék Atlétika (SMDLTE2202) Kislabdahajítás általános iskola felső tagozat Czeininger Margit Testnevelő tanár MA Levelező tagozat

Részletesebben

FELKÉSZÜLÉSI JAVASLAT

FELKÉSZÜLÉSI JAVASLAT FELKÉSZÜLÉSI JAVASLAT (fekvőtámasz, felülés, ingafutás, helyből távolugrás, függeszkedés, fekve-nyomás és 2000 méteres futás) Állóképesség fogalma: egy adott fizikai pszichikai teljesítmény jellemző intenzitásának

Részletesebben

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC-02

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC-02 Air Walker Rendelési kód: OFC-02 Edzéstípus: Vérkeringés, kardio Hatása: Az ízületeket kímélve edzi a teljes láb- és csípőizomzatot. Hasznos eszköze lehet a mozgásszervi rehabilitációnak is, hiszen javítja

Részletesebben

A kislabdahajítás általános iskolai oktatásának gyakorlatai

A kislabdahajítás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A kislabdahajítás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Juhász Tamás H5JNT5 Tartalom: 1.

Részletesebben